Pince
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28 am
Today at 12:13 am
Yesterday at 11:55 pm
Yesterday at 11:40 pm
Yesterday at 10:09 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Pince •• Csüt. Márc. 16, 2017 11:13 am


to Lucifer

[Előzmények a nappaliban]

Lassan esteledett, a házamban pedig a megszokott és szinte már unalmassá vált csend honolt. Csak a személyzetet lehetett hallani, ahogyan a lefekvésük előtti szokásos rutin feladataikat végzik, meg persze még lesik az utolsó, nap végén néha felbukkanó kívánságaimat. Ma azonban ezek elmaradtak, mert tudták, hogy különleges vendéget várok, ahogyan azt is tudták, hogy a pincém rejtekében valaki a legkevésbé sem várja, hogy újfent meglátogassam. Őszintén, mikor váltam én ilyenné? Mikor lettek az érdekek, és a személyes információk megszerzésére való törekvések ennyire gátlástalanok bennem? Apám szerint semmi sem alakul ki csak úgy a semmiből, minden már eredendően bennem volt egykor is. Az a sok évvel ezelőtti éjjel csak felszínre hozta azt, a dühöm és a csalódottságom ott tartotta,a szeszélyességem pedig megkoronázta. Szerettem volna hinni benne, hogy ez idővel elmúlik,hogy visszanyerhetem azt az énemet, aki a gyilkosság előtt voltam, de naivitás azt hinni, hogy az élettel szembe lehet úszni, mint akár az áramlattal. Hiszen feladatom van, és kötelességeim, amit ha tetszik ha nem végig kell csinálnom. Lehet toporzékolni, meg öklöt rázni, de kikerülni azt akivé születtünk egyszerűen képtelenség. Éppen ezért acélozva meg akaratomat, és a legkevésbé sem figyelembe véve törékeny érzéseim utolsó maradványait, csírájába fojtottam el mindent ami egy fikarcnyit is árthatott nekünk, és kormányoztam a cég hajóját veszélyes de jövedelmező vizekre. A Harkönen vállalat mindig is arról volt híres, hogy lojális volt a dolgozóival szemben, de kíméletlenül megtorolta az árulást. Ez utóbbi azért annyira nem volt nyilvános, hiszen a legtöbb esetben, akik beszélhettek volna róla, azok már nem tudták megtenni. Sajnálatos balesetek, vagy éppen eltűnések mindig akadnak, és a legjobb az ilyen dolgokat házon belül elintézni. Szó szerint.Ez lehetett az oka annak, hogy a pincémben jelenleg dohos légkörű vendégszeretetem élvezte az egyik háromárbócosunk másodtisztje. Első körben nem ezt akartam, hanem a szokásos módon elintézni, de a helyzet az volt, hogy szükségem volt egy információra amelyet véletlenül ejtett el az ostoba, amikor a hajó kapitányával múlatták az időt az egyik kikötőben. Kicsit sokat ivott, és nem bírta úgy az alkoholt, amennyire ő állította. Így történhetett meg, hogy kicsúszott a száján Dan Donarty múltjával kapcsolatos apró adat, mely szerint nem is volt ő olyan árva amilyennek hazudta magát. Aztán persze gurult az ital, és mint minden részeg össze-vissza beszélve folytatta. A kapitány ezt jelentette nekem, mely információért hálás voltam, és nem maradt el a hűségének jutalma sem. Néha meglep, hogy az emberek mennyire képesek elárulni a fajtájukat, csupán azért, hogy nekik több jusson a húsos kondérból. Persze nem tagadom, hogy jelen pillanatban, és persze úgy általában ez a tulajdonságuk nagyon is jól jött a számunkra, ahogyan most is. A gondok inkább csak ezután kezdődtek. A másodtiszt a meghallgatásán az irodámban tagadta, hogy bármi olyasmit állított volna, amiről a kapitány beszélt. A zavara, vagy a tenyerének izzasztó bűze amely az orromat csiklandozta, a szapora lélegzetvétele, vagy a pupilláinkat folyamatos rezgése, elég hamar kiszagoltatta velem az egyértelmű hazugságot. Ezt pedig nagyon nem szerettem. Ha már ilyen ügyesen helyezkedni próbálnak, ha már ostobaságokat fecsegnek, miért nem képesek egyetlen szemrebbenés nélkül hazudni, félremagyarázni? Sokkal egyszerűbb volna, mint habogva tagadni és ezzel lebukni. Haza már nem kellett térnie. A felesége kapott egy üzenetet mely szerint a férjének egy sürgős, és hirtelen jött rakománnyal kellett hajóznia a Balti Tenger térségébe, és jó pár nap mire megjárja az utat, hiszen jelenleg nagy viharokat jeleztek arról. Előkészítettük hát azt, hogy a férfi soha többé nem tér majd vissza….hacsak….persze mindez hiú ábránd, hogy lesz hacsak. A legtöbb ember körömszakadtáig védi a nyilvánvaló hazugságot, és tán azzal sem foglalkoznak sokszor, hogy az életükkel játszanak. Könnyen odavetik némelyek, mintha kilenc lenne belőle, mint a macskáknak.
Tegnap délután hozták ide a férfit, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Patrick-nek és aki mindenféle szitkot rám szórt, miközben két emberem lefelé taszigálta és lökdöste a lépcsőn, csakhogy haladjon. Lábuk alatt a sok éve fel nem sepert por csikorgott, és néha nyekeregve adta meg magát a cipőtalpaknak. Mosolyogva követtem őket, és hallgattam a folyamatos és vég nélküli trágár örjöngését, amelyben újra és újra ugyanazokkal a jelzőkkel illetett és úgy tűnt soha nem fogja befejezni. Ha így lesz gondoskodom róla, hogy elhallgasson. De még nem örökre. Még szükségem volt arra, hogy beszéljen. Úgy tűnt azonban, hogy hiába is faggattam egész éjjel, fenyegettem meg mindennel ami csak eszembe jutott, ő továbbra is állította, hogy nem mondott semmi ilyesmit, ahogyan azt is, hogy nem érdekli, mert tudja, hogy innen úgysem távozik élve, akkor pedig már nem fog nekem segíteni. Hát rendben, csinálhatjuk ezt másképpen is, méghozzá valaki olyannal aki ebben a kérdésben kicsit talán profibb módszereket alkalmaz nálam.
A foglyomat ketten őrizték a pincében jelenleg, három óránként váltva egymást, noha nem hiszem, hogy abból a tengerészcsomóból amit magam készítettem, és amelyet a családunkban mindenki profi módon tudott megkötni, olyan könnyen szabadulhatott volna. Az elsők között tanuljuk meg, ahogyan én magamnak is hamarabb voltak makett hajóim a szobámban, semmint selymes hajú alvós babák.
Lucifer Kyan. Nehéz volt őt megtalálni, még nehezebb elérni, hogy hajlandó legyen szóba állni velem. Fel voltam készülve arra, hogy elutasít, és éppen ezért az ajánlatomat, amelyet a munkájáért szántam neki jóval alacsonyabbról indítottam az alkudozás során, semmint amennyit végül hajlandó voltam fizetni neki. A pénznek nincsen neve, nincsen szaga, és az információ amit megszerezhetek rajta még többet is megért volna számomra. Egy volt a lényeg, hogy Patrick hajlandó legyen elmondani amit tudni szeretnék, ehhez pedig olyanra volt szükségem, aki nem pusztán a külső kisugárzásával, hanem a benne rejlő erővel is mesterien tud bánni, ha valakit vallomásra kell rávenni. Luciferről úgy hírlett, hogy a természet erőinek parancsol, hogy bizonyos helyzetekben kíméletlen, és gátlástalan, és ha a szükség úgy hozza még az élet sem elég drága neki ahhoz, hogy megkímélje. Nem volt tanácsos konok hallgatással felbosszantani, ha ő valamit várt az illetőtől beszéd gyanánt. Bevallom roppant módon tetszetősnek véltem a természetét, éppen ezért a saját biztonságomat pénzzel és egy jövőbeni szívesség ígéretével vásároltam meg tőle. Azt hiszem nem is annyira az összeg, sokkal inkább az a bizonyos biankó szívesség volt az ami felkeltette végül az érdeklődését. Pedig bevett üzleti alkudozás volt ez nálunk, hiszen néha a pénz nem minden….sőt inkább az csak valami bónusz, a szívesség igérvénye mellé, ahogyan szerintem jelen esetben is így lehetett. A legtöbben, akik a természet normál törvényeinek ellenében teremtettünk sokkal inkább ez volt a lényeges, az ember viszont elsiklottak felette. Nekik a hamari és gyorsan érkező zöld hasúk voltak a fontosak a bónuszt már meg sem hallottál. Pedig bizonyos helyzetekben sokkal jobban jöhetett volna. Mert az élet az bizony mindenféle nyomtatott papírfecniben nem mérhető. No de Lucifer pontosan tudta ezt, éppen ezért változott meg a telefonban a hangjának éle, vagy éppen tűnt el zordon kétkedése, és annak lebegtetése a levegőben, hogy talán mégsem vállalná el amit kérek tőle. De minekutána kellemesen csengő hangon arról trilláztam neki negédesen, hogy mindemellé elég sok dolgot kérhet még érte cserébe tőlem, amit csak ő szeretne, azt hiszem végképp megnyertem magamnak. Ó, nem hiszem, hogy egyszerű kéréssel fog alkalomadtán előállni, de jelen pillanatban még ezt is megérte nekem a helyzet, és persze azt, hogy segítsen nekem elérni, hogy a pincém mélyén fogvatartott madárka csicseregjen, méghozzá a színtiszta igazat. Azt azért még hozzátettem neki, hogy sikertelenség esetén élnék vétójogommal az alkunkat illetően, de biztosított róla, hogy erről bizonyosan szó sem lehet, ő mindig eléri amit akar. Pompás tulajdonság, és tetszetős, mert én is. Többnyire.
Éppen a tizet kongatta az előtérben pöffeszkedő mívesen faragott, reneszánsz óra, amikor Muldred, a főkomornyik állt meg előttem, szál egyenessé húzva ki magát, és fejével egy aprót biccentett.
- Szabad érdeklődnöm meddig kívánja még igénybe venni a feleségem és az én szolgálataimat, kisasszony?
- Ameddig szükségét érzem, Muldred. A többiek nyugovóra térhetnek. Ha megérkezett a vendégem, kérem vezesse be a kisebb nappaliba! - adtam ki az utasítást, miközben sarkon fordultam és csak fél füllel hallottam már a komornyik érzelem mentes, beleegyező szavait. Kedveltem, hogy ember létére képes magában tartani az érzelmeit, és úgy funkcionálni helyenként mint egy robot. Egy hosszú, méregzöld ruhát viseltem ma éjjel, és minimálisan egyszerű sminket. Nem Mr Kyan elkápráztatása volt a célom, ha erre törekedtem volna, akkor egészen más öltözéket, és egészen más viselkedési formát veszek fel. Sokkal inkább az érdekelt, hogy megszerezze amit akarok. Épp csak beértem a nappaliba, amikor a bejárati ajtó könnyed kis bim-bam-ja felcsendült. Ajtó nyílt, léptek koppantak a lakkozott, intarziás parkettán, és egyre közeledtek. Elől Muldred haladt, kiszámíthatóan egyszerű, ritmustalan léptekkel, mögötte pedig egy idegen, aki próbálta felvenni a komornyik lépteinek ütemét.
- Miss Harkönen, a vendége megérkezett.- az ajtóban magasodó Muldred félreállt, és hagyta, hogy Lucifer belépjen az ajtón. A két szárnyú óriási, kertre néző ajtó előtt állva fordultam meg. Arcomra udvarias mosolyt erőltettem, és leplezetlen kíváncssággal pillantottam végig késő éjjeli vendégemen.
- Azt mondják úrinő az éjszaka közepén már nem fogad idegen férfit az otthonában. No de sosem szerettem adni a formaságokra.- hullámzóan könnyed léptekkel közelítettem meg és kezet nyújtottam felé.
- Nagyon örvendek. Ana-Leena Harkönen vagyok. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásom.- udvarias szavak de mindketten tudjuk mi van mögötte. Elpillantottam a vendégem válla mellett és a komornyikra néztem.
- Hozzon egy kis frissítő ital a vendégemnek, és nekem a szokásosat.- majd újra Luciferre pillantottam és szabad kezemmel a nappali belseje felé intettem.
- Mielőtt a lényegre térnénk, engedjen meg pár szót…- igazából csak fel akartam őt mérni, kicsit talán megismerni...megismerni. Mennyire ostoba kifejezés! Maradjunk inkább annál, hogy kóstolgatni...csak egészen finoman, hogy legalább én is képben legyek mire is számíthatok tőle.


■ ■ ■ ■Megjegyzés:   hmm   ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Pince •• Vas. Márc. 12, 2017 7:02 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

556
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :

Pince
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Harkönen Kúria-