Sebtében írt üzenet egy cetlin: Agyon akartam ütni. Komolyan képes voltál patkányt postássá átkozni? Használd ezt [...hozzávalók egy kisebb varázslathoz, ami papírlapot bűvöl kézből kézre...] Papszitól csentem, kicsit csiszoltam rajta. A füstjén még dolgozni kell, de működik. Kipróbáltam Brodyval.
Válasz: A szívbajt hoztad rám az égő csipkebokroddal és még csak nem is válaszoltál.
Re: Jólvanmár! Mondtam, hogy dolgoznom kell rajta. Prototípus bűbáj. Én imádom! Amúgy a tűz nem éget.
Válasz: Észrevettem. Nos?
Re: Ó, bocs. Nem = válasz. Kinyírnak, ha most kiszökök.
Válasz: Nem tehettél róla, hogy kigyulladt a pajta.
Re: Nem?
Válasz sokkal később: Ez becsapós kérdés, plusz még tőmondatokban is írsz. Nem a szobafogság miatt hallgatsz, mi?
Válasz pár perc után: Indiaaaaa.
Re: Nem akarok beszélni veled arról.
Nathan: Szégyelled.
India: Nem!
India (szinte azonnal): De igen.
Nathan: Vagy úgy. Azt hittem egyértelmű. Nem úgy tűnt, mintha ellenezted volna.
India: Na jó papíron könnyebb, mint szemtől szemben. Szóval: Nem téged szégyellek, hanem a bozót tüzet, meg a pajtát. Nem így képzeltem el... Aztán meg mindent el kellett mondanom Mamáéknak, és kiselőadást kaptam a tudod... virágok meg méhek, zümmögés és beporzás. Papszi azóta is fényesíti a shotgunt. Mostanában ne akarj átjönni.
Nathan: Mert amúgy hogyan képzelted el?
India: Az apám le akar vadászni mint valami kártékony vadat, de téged csak ez foglalkoztat?
Nathan: Igen.
Nathan: Nos?
Nathan: Várom a választ.
India: Tökéletes volt.
Nathan: Akkor eljössz velem randizni.
India: Nem fura az? Kisgyerekkorunk óta ismerjük egymást most meg egy csók után randi?
Nathan: Pontosan.
Újabb cetli jelenik meg haragos-vörös lángokkal. Szálkás – dőltbetűs a kézírás: Tizenhárom évesek vagytok. Szó sem lehet róla! Holnap beszédem van mindkettőtökkel! Most mars aludni!

Érettségi bankett fotó: Nathan és India egymásba kapaszkodva a kép közepén, körülöttük a hozzátartozók. Őszinte mosollyal néznek a kamerába mindannyian.
Két hónap múlva Nathan a Vatikánba utazott tovább tanulni, India pedig NewYork jogi karára nyert felvételt. Mielőtt elváltak, Nathan megkérte India kezét. A lány nemet mondott. „Nem egy billog fogja meghatározni, hogy hozzád tartozok.” Mondta. „Előttünk az élet. Ismerkedj. Randizz másokkal. Tudd mit akarsz mielőtt megléped.” Nathant vérig sértette a nemleges válasz. Haraggal mondott Isten hozzádot Dublinnak, és még a tanév előtt szakot váltott, hogy esélye se legyen visszakozni a döntésétől. Protestáns lelkész szakról római-katolikusra iratkozott át, ami tiltja a házasság előtti szexet. Hamarabb megbánta ezt, mint hitte volna, de volt benne annyi harag India iránt, hogy ne másítsa meg az akaratát. Nem a visszautasítás bosszantotta, hanem az arra adott indok. Átlátott Indián, és tudta, hogy saját magáról beszélt, csak őrá vetítette ki. Ő igenis tudta mit akart (biztos?), valójában a lány nem hitt kettőjükben eléggé.
Ezután évekig nem találkoztak. India mindvégig megtartotta a Nathantől kapott gyűrűt (a nyakláncára fűzve hordta), Nathan pedig őrizte a parányi hógömböt amit India küldött neki búcsúajándék gyanánt. Csak jóval később jött rá a titok nyitjára: a gömbben ott rejlett az összes közös emlékük, amit a kapcsolatuk alatt átéltek, és csak a megfelelő bűbájra várt, hogy előhívják. Az első csók, az égő pajta; az öreg O’Reelly fejmosásai, a közös vicceik, a hosszú csendben eltöltött órák egymás mellett, a nyári munkák a farmon, az ártatlan heccelések, és az összes vaskos szivatás. A heves viták és minden egyes békülés. India keze, ahogy végigsimít az állán miközben ő alszik, és halkan, hogy fel ne ébressze suttogja, hogy szereti. Nathan szája sarka megrándult félálomban az új infó hallatán.
Attól kezdve naponta egyszer megnézte. Egyszerre volt szomorú azért, mert már véget ért, ugyanakkor örült, hogy megtörtént.


India jogból készült doktorálni, mikor megkapta a hírt, hogy az édesapja haldoklik. Tüdőrák (sose dohányzott). Mire Colin O’Reelly levetkőzte büszke ír önérzetét és színt vallott feleségének a betegségéről, a rák már áttétet képezett a májában, a prosztatában és a gyomrában. Van olyan mágia, ami még megmenthette volna, de senkitől nem várták el, hogy megfizessen a súlyos árat azért a nagy csodáért. Indiának az utolsó hetekben szóltak, hogy utazzon haza elköszönni. Nathan ment ki érte a repülőtérre. A családot letaglózta a fájdalom, ők nem voltak képesek megtenni olyan hétköznap dolgokat, mint autót vezetni. Colin még azon az éjszakán meghalt. Amikor az orvos lehajtott fővel közölte, hogy eljött az idő, Nathan feladta az utolsó keresztséget is,  immár római-katolikus lelkészként, így megtehette. A kör bezárult.
Egyedül Mrs O’Reelly nem sírt. Az ő gyásza mélyebb volt annál.
India nem a szülői házba ment haza a kórházból. Félig öntudatban rábólintott, hogy Nathan kanapéján fogja összeszedni magát. Aztán ahogy megérkeztek, a gyásztól, a fájdalomtól, az külön töltött évek, a hiány súlyától megőrülve estek egymásnak a lelkész lakban. Nem beszéltek. Nem voltak szavak, csak a szükség, és később a bűntudat a vétkeikért. Nathan életében először szegett esküt (konkrétan a cölibátusi fogadalmat), India pedig a vőlegényét csalta meg. Apja betegségének híre miatt nem volt módja bevallani a családjának, hogy New Yorkban eljegyezte annak a cégnek a vezérigazgatója, ahova már munkaszerződése volt két hónappal későbbre, mikor kezében lesz a doktori címe.
Ami akkor éjjel India és Nathan között történt, az hét pecsétes titok volt, ezért természetesen pár nap múlva már mindenki tudott róla. Mrs. O’Reelly eszmélt a leggyorsabban. „Ne legyen bűntudatod apád miatt.”. Mondta. „Ő lenne a legboldogabb ha tudná, hogy még több szeretet van a világon.” India visszagondolt a shotgunt fényező Colin O’Reelly-re, és őszintén kételkedett az özvegy igazában, de a jelek szerint legalább az anyja nem tartotta helytelennek –vagy legalábbis nem mondta meg- a történteket, és ez jó volt. Ellenben a vőlegény is megtudta a dolgot, majd Nathan is rájött, hogy nincs egyedül, és az egész élet hirtelen egy melodramatikus, kaotikus masszává zsugorodott össze „no escape” jeligével. Mindenki várt. Ezúttal senki nem döntött helyette. A szíve azt mondta, maradjon. Az esze azt, hogy „fuss, b*szdmeg”.

India: Dr, vagy maradjon a Mrs?
Nathan: Hát sikerült?
India: Nem kéne úgy meglepődni...
Nathan: Tudtam, hogy meglesz! Ünnepeljünk.
India: Miseborral? Kösz, kihagyom. (igen, duzzogok)
Nathan: Van a hűtőben szőlőlé is. 2002 azt mondják jó évjárat
India: Hmmm. Tudunk ám veszélyesen élni.
Nathan: Miért ironizálsz? Én Szicíliába akartam utazni holnap reggel, de ha MRS Rhodes inkább veszélyesen akar élni... ?
India: Szóval maradjon a Mrs?
Nathan: Persze, hogy marad!
India: Csomagolok. Siess haza. Van még tejszínhab is abban a hűtőben
Nathan: Aaaaa. Kicsinálsz.
India: Az lehet, de mától „Doktor” vagyok. Szóval semmi ok a nyugalomra, kérem őrizzük meg a pánikot.
Nathan: Meg lesz.

●Ne küldj több tűz-postát. Egész nap megbeszélésen leszek. Azt hiszem, tegnap meglátta a titkárnőm, és kiakadt. Nem mondta, de látom rajta. Használd a telefont.
●Soha nem veszed fel. Amúgy mi van már? Későn jössz, és mész mielőtt felkelek. Van valami amiről tudnom kell?
●Dolgozok, Nate. Muszáj hajtanom. Callahan elvágta a főutakat, tudod. Ki kell taposni a ranglétrát. Megint.
●Jó, de aludni azért csak kell... Enni legalább szoktál? Hiányzol.
● „Aludni és enni luxus az ön helyzetében Miss Rowdie” mondta a főnök. Igaza van. Nagyon bunkó, de igaza van.
●Még a nevedet se tudja. Lépj ki! Hat napja nem láttalak.
●Nem tehetem. Szicília teljesen lenullázott, és... hát számítottunk valami hasonlóra miután „felmondtam” a Callahan’s-nél.
●Leszokhatnál róla, hogy felemlegeted. És MINKET semmizett ki a nyaralás, nem csak téged. Mitől lett ilyen fontos a pénz?
●Hiányzol. Szeretlek!
●Nem válaszoltál. – Én is téged. (Ébressz fel ha hazaérsz)
Emlék a kíváncsi szomszéd idős nénitől (A memóriáját törölték, az emléket viszont azzal a bűbájjal kezelte India, amivel egykor a sajátjait másolta bele a hógömbbe, így maga az emlék nem veszett el.)
Nyílik a bejárati ajtó. Pont abban a pillanatban, amikor egy súlyos bőrönd koppan a nappali padlóján.
-Megjötteeeem! Hoztam pizzát meg... – ekkor ért India a nappaliba, és szembe találta magát a valaha létezett legdühösebb férjjel. A látványtól ledermedt - ... meg Jagert. Mit csinálsz?
- Minek látszik? Elmegyek. Elegem volt belőled.
- Váó. MOST mit csináltam?
- Ha magyarázni kell, az már régen szar. – szűrte a fogai között Nathan. – Mit gondolsz, mit csináltál?! Halljuk az újabb India-mentő beszédet.
India jól láthatóan megkönnyebbült, és felnevetett. – Ja, hogy csak az a bajod? – Mire kimondta, már tudta, hogy mekkora hibát követett el. (Látszott az arcán.) A lekicsinylő „csak” jelző olyasmi amit nem egy dühös ember megnyugtatására használunk. Sőt, ha lehet, akkor magunkban tartjuk. Örökre. –Ne, Nathan. Nem úgy értettem!
-De pontosan úgy értetted. Éppen ez a baj! Nem tudod hol a határ, teljesen elszálltál magadtól, már rád sem ismerek. Én nem ezt a dögöt vettem el. Nekem ez nem kell.
India hátrahőkölt, de tekintete elszánt, lángoló maradt. Arcán tisztán kivehető ébredező harag látszott, ugyanakkor ott ült rajta az erőfeszítés is, hogy fékezze magát.
-Csak hallgass meg. Oké? – két kezét feltartotta maga előtt. Nathan kimérten rábólintott a folytatásra. – Megnyertem a pert, és tudod mit jelent ez. Nem vagyok többé beosztott, jobb fizetést kapok, és a gázsim a győztes perért – hitetlenkedve felszisszent. – Mostmár független vagyok. Kifizetjük a jelzálogot, hozzáépítünk a házhoz, és... – Nathan egy megsemmisítő pillantással beléfojtotta a szót.
-Mást se hallok tőled két éve, csak hogy a pénz, a pénz, a PÉNZ. Ja, megnyerted a pert, de azt is látom rajtad, hogy fene nagy megelégedettséged mélyén fel se merül benned, hogy mit műveltél. A védenced négy emberrel és egy csecsemővel végzett, mert részegen vezetett, te meg az után, hogy sikeresen felmentetted egy üveg itallal jössz haza megünnepelni. – Nathan nem is magyarázott már, inkább dühöngött. Szavainak nyomatékot adva elmarta Indiától a Jagermaistert, hogy aztán tiszta erőből a falhoz vágja. India és a leskelődő idős szomszédasszonyság egy emberként rezzent össze. – KI VAGY TE? – üvöltötte. Haragjába beleremegett a föld, az ablakok. India hozzá sietett. Két kezébe fogta a férfi arcát, a szemébe nézet.
- Én vagyok az, Nathan. EZ vagyok én.  Nyugodj meg, üljünk le, és beszéljük át.
Nathan lerántotta magáról India kezeit. A dühe átlendült már azon a ponton, amikor még meggyőzhető volt szelíd hanggal, és gyengéden érintő kezekkel. –Beszélni?! ÁTBESZÉLNI?! Rád se bírok nézni! Szörnyeteg vagy!!
India keserves sírásba tört ki pontosan egy másodperccel az előtt, hogy Nathan felfogta mi szaladt ki a száján.
-Sajnálom, kicsim. Ne haragudj.
-Azt akartam mondani, hogy kibővítjük a házat. –szipogta a nő. – Leállok a munkával, és jöhet a gyerek. Nincs több simli.
Nathan megsemmisülve nézte őt. Elmondhatatlanul bánta már, hogy ennyire túlreagálta. Éppen azt tette, amit India szokott: nem kérdez, csak ítélkezik. A jogos harag nem mentség erre ő nem ilyen, és kész. – Az csodás lenne. – hebegte, majd hogy mentse ami még menthető, hozzá tette: - Kihűl a pizza.
-Takarodj innen.
-Tessék?!
India felnézett rá. Arcán a könnyek mögött is jól kivehetően izzott a vegytiszta harag.
-Az előbb még alig lehetett visszafogni. Jól hallottad. Ez a szörnyeteg azt mondja, hogy hord el magad!
-Nem úgy gondoltam. India, ne csináld ezt. – Most Nathan lépet hozzá. Megpróbálta csitítóan átölelni a feleségét, minek eredményeként két sötét folt tátogott a kabátján azon a ponton, ahol a nő eltaszította magától.
-Tűnj el.
-Fejezd már be! Nem megyek sehova.
-Azt mondtam, hogy MENJ EL! – üvöltötte India, és (a szemtanú legnagyobb döbbenetére) egy tűzlabda jelent meg bal tenyerében. (Talán hívnia kéne a rendőrséget?)
-Ha kimegyek azon az ajtón, soha többet nem jövök vissza.
-Meg se próbáld! Menj már!
-Ne kényszeríts.
-Takarodj! – zokogta a nő, és arcát tenyerébe temetve hátat fordított neki. Nathan a bőrönd után nyúlt, majd leszegett fejjel távozott. India tűzgömböt dobott utána, de az már csak a csukott ajtót találta el.
A porraloltóért igyekezett, mikor meglátta a kíváncsi szomszéd nénit. Kitörölte elméjéből a látottakat, de lemásolta saját magának is.
Ha majd eljön a nap, amikor vissza akarja fogadni a férfit (és biztosra vette, hogy lesz ilyen), akkor ezt megnézve tudni fogja, hogy miért nem teheti meg.

//India és Nate legközelebb Robert esküvőjén találkoztak májusban. Addigra mindketten csont soványra fogytak, Nathan hajában megjelentek az első ősz szálak. A viszontlátás úgy zajlott le, mint bármikor máskor: többnyire szavak nélkül, de hangosan.//

Rövid emlék az ominózus szomszéd nénitől. Ezt az emléket nem törölték, csak lemásolták.
India maga előtt összefont karral állt a kocsifelhajtón, ahol Nathan szállt ki az Audiból. Egy percig csak nézték egymást, aztán a férfi megköszörülte a torkát.
-Hallom, felmondtál.
-Fel.
-És terhes vagy.
India szája sarka mosolyra rándult. Bólintott, mire Nathan kisfiús nevetésben tört ki, felkapta Indiát, és kétszer megpördült vele.  
-Haza jöhetek?
India vihogva szájon csókolta. -Szeretlek, Te szamár!

Ki védi az ördög ügyvédét?
Foglalkoztat a kérdés március vége óta, amikor holtan találták Nathan Rhodes római katolikus lelkészt az otthonában. A halál okának szívmegállást jegyeztek be, ám nem hivatalos forrásom szerint nincs kizárva egy ismeretlen így egyelőre még kimutathatatlan drog használata sem. Hisszük-e, hogy egy köztiszteletben álló személy (egy lelkész) drogot fogyasztott? Nem! Az viszont tény, hogy az elhunyt feleségét is kihallgatták az eset kapcsán. Dr India Rhodes a tárgyalótermek cápája, az ügyvéd, aki több gyilkost segített megúszni a börtönt, mint amennyi fő bűn van; ismerőseik szerint az utóbbi időben sokszor veszekedett a férjével. Isten óvjon minket a haragjától, igaz-e? Noha remek alibivel szolgált a kérdéses időpontra – öt éves kisfiukat veleszületett szívbetegségével operálták- ez vajon elaltatja-e a pletykát, miszerint ő a felelős a férje haláláért?  
//A nyomdaterméket már a megjelenés napjának késő délutánján indexre tették, bevonták a forgalomból. Mrs Rhodes kegyeletsértésért indított (és nyert) pert az újság ellen. A bíróság két hét múlva jogerős határozattal bezárta a kiadót, a riporter engedélyét véglegesen bevonták. Fellebbezésnek helye nincs. Kártérítés-követelési jogáról a felperes lemondott.//

Nem tudom, hogy ez működik-e még. Remélem, megkapod akárhol is vagy. Megtaláltam a leveledet kint a garázsban.
HOGY MERTED MEGTENNI? Az én fiam is! Együtt kellett volna csináljuk! Azt mondták a varázslatról, hogy ha ketten fizetünk érte, az nem halálos, és TE voltál az, aki MEGTILTOTTA nekem mondván, hogy ez olyan kockázat amit semmiképpen nem vállalhatunk, lennie kell más megoldásnak. Erre TE megtetted EGYEDÜL. Hozzám kellett volna fordulnod, és együtt dolgozni rajta. Tudod, én benyaltam a hülye szövegedet a természet rendjéről, a hitedet Istenben és a modern orvostudományban. Bíztam benned, és a szemembe hazudtál!!!!! Igen, Nate makkegészséges, de fel tudod fogni, hogy milyen áron? Jön a második karácsony nélküled, és egyre csak az apja után sír! Mit vársz ezért? Hogy mondjam meg neki, hogy azért élhet még, mert te feláldoztad magad érte? Azt hiszed olyan nemes gesztus volt? Köszönetet vártál? Hálát? Lófaszt. Önző szemétláda vagy! Gyűlöllek!!!! Érted? Utállak!!!!!

2010. december 24.
Hiányzol.

2011. szeptember 11.
A fiad bekerült a kézilabda csapatba! Kemény munka volt, és sokat gyúrtunk rá, de megérte! Látnod kéne milyen ügyes. Büszke lennél! –Rám is. Na ki lett a helyettes főügyész?-

2011. szeptember 25.
Tegnap átpakoltuk a holmidat a szobánkból fel a padlásra, ééés megtaláltuk az üveggömbödet. Már egészen belepte a por. Gyönyörű! Köszönjük. Elképeszt mi mindenre emlékeztél még, és hogy mennyire más az egész a te szemszögedből lemozizva. Fenébe... Valahányszor azt hiszem, hogy már jól megleszünk, előkerül valami ilyesmi, és megint hinni kezdem, hogy még vissza tudjuk csinálni. Buta vagyok, tudom. Erre nincs mágia, de mégis... Remek, megint megríkattál. Annyira haragszok még rád!
Nate-et tegnap óta nem lehet kirángatni a szobájából. Bevitte magadhoz a gitárodat, ül a nevetséges foteledben és játszani próbál. Mutattam neki egy emléket rólad, ahogy gitározol a bölcsője mellett, és ettől megint felbuzgott benne a szeretet.
Lesz ez valaha könnyebb? Vannak még ilyen csapdáid elrejtve valahol a házban? Mondd, hogyan lépjek tovább, ha mindig-mindenhol ott vagy még? Szeretlek, de ezt nem csinálhatom tovább. Mindig körülötted forgott az életem, és ne érts félre, ezzel semmi baj nem volt amíg itt voltál hozzá partnernek, de többé már nem vagy itt.
Be kell fejeznem ezt. Nem élhetünk a múltban Nate-tel, hiszen előtte még ott az egész élet. Hála neked. És talán itt az ideje, hogy én is megírjam a saját történetemet.
Nem búcsúzok el. Hiszem, hogy találkozni fogunk még.

2016 március 19.
Küldj egy jelet. Bármit. Visszahozlak! Szükségünk van rád. Kérlek! Könyörgök!

2017. március 17
A párától jól kivehető írás a fürdőszobatükrön: