Elhagyatott romok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28
Yesterday at 23:40
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. 13 Márc. 2017 - 23:05-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Elhagyatott romok



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Elhagyatott romok •• Pént. 24 Márc. 2017 - 20:06

*******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

556
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Elhagyatott romok •• Pént. 24 Márc. 2017 - 21:46

Belisama && Sibeal
i need your help
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]

Lassú léptekkel sétáltam az ablakhoz, hogy behúzzam a függönyt, de az ezüstös gömb az égbolton könnyedén vonzotta magára a tekintetemet. Még mindig nem akartam elhinni azt, ami történt vagy éppen történik. Ez csak egy rémálom lehet és semmi több. Egyszer ennek az egésznek vége lesz és csak rossz álomként fogok visszagondolni rá. Percek egymást váltották, miközben nem mozdultam meg, csak figyeltem a holdat, annak a ragyogását, mintha csak beszélt volna hozzám, de nem értettem, hogy mit mond vagy éppen mivel akarna vigasztalni. Gyerekkoromban is sokszor kimásztam az ablakon át a tetőre, hogy figyeljem a holdat, vagy éppen a csillagok ragyogását, néha pedig könnyedén szenderedtem ott álomba is, hiszen takarót vagy éppen plédet mindig vittem magammal.
Végül a függönyt behúztam és fáradtam rogytam le az ágyra, hogy utána a mamuszomból kibújjak, a köntöst pedig az ágyvégébe pakoljam, míg végül bebújjak a takaró alá és apróra összegömbölyödjek. Figyeltem az ágy másik felében lévő plüssmackót, amely régóta megvolt és sose lennék képes megválni tőle. Bárki bármit is mondjon, hogy ennyi idősen még van ilyenem, mert nem érdekelne senki véleménye ilyen téren. Egykoron az öcsém nyerte nekem az egyik vásárban, hiszen én túl ügyetlen voltam ahhoz, hogy célba lőjek, de ő könnyedén helytállt. Egy alig hallható sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogyan felderengett előttem arcának vonásai, a mosolya és a múlt apró mozzanatai, majd pedig inkább a hátamra gördültem, hogy a plafont bámuljam, mintha csak valamiféle repedést keresnék rajta, de nem leltem. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig nem jött álmosság a szemeimre, míg végül aztán magával rántott a boldog öntudatlanság, legalábbis szerettem volna ebben hinni…

*****

Apró léptek zaja zavarta meg a környező erdőt, mintha csak éppen most tévedt volna erre egy ügyetlen ragadozó és talán nem is volt másképpen. Az ébredező erdő mégis könnyedén fogadta be az ismeretlen jövevényt, miközben néha egy-egy bagoly huhogása törte meg a csendet. A léptek bátortalanok voltak, de mégis mintha magabiztos lett volna a tulajdonosa… A kettőséget most is könnyedén hordozta magában, miközben egy újvilág tárult fel előtte. Másabb volt ilyen szemszögből a világ és megannyi veszélyt is rejtett, de még se érdekelte. Ment és ment, mintha csak kutatott volna valamit. A lépteit könnyedén nyelte el az erdő, amelyben békesség és csendhonolt egészen addig, amíg az éjszakai szellő incselkedni nem kezdett az idegennel. Bundájába könnyedén kapott a szellő, mintha csak össze akarná őt kócolni vagy éppen csak játékra hívná, de az aprócska teremtés makacsa volt és hiába csábította őt a szellő, mert nem járt sikerrel. Talán emiatt? Talán csak dacból változott volna meg a széljárása, hogy egy sokkal inkább csalogató illatokat sodorjon felé? Ki tudja, de az idegen könnyedén kapta fel a fejét, hogy mélyeket szimatoljon a levegőbe. Utána pedig könnyedén nyalta meg a száját, mintha csak hirtelen rádöbbent volna arra, hogy az éjszakai nassoláshoz még nincs túl késő. Habozott, hiába mozdult az mellső két láb, mert két lépés után megállt. A szellő talán sóhajtott volna, ha tudott volna, hogy semmi se elég jó ennek a teremtésnek, de helyette inkább csak erősebb széláramlatokkal ajándékozta meg, mintha csak akkor is ő akarna nyerni és nem fogadná el azt, hogy bárki is ellen álljon az akaratának és végül meg is tört a teremtés.
Rohanni kezdett vad, hogy meglelje azt, ami annyira vonzotta őt. A léptei hangosak voltak, de mire eléggé közel ért volna, addigra szép lassan nesztelenné vált, mintha csak az esti szellő megsajnálta volna és felkapta volna a karjaiba, hogy úgy kísérelje a lépteit, míg végül el nem ért ahhoz, amit annyira keresett, ami után kutatott. Könnyedén bújt el az egyik fa takarásában, hogy nem sokkal később pedig lesből támadjon. Szaladt és ugrott, míg…

Zavarodott gyermek kezdett magához térni a csillagok és a hold fényében, miközben a hideg szellő borzolgatta őt. Mintha csak fel szeretné kelteni, hogy térjen magához, hiszen ideje indulnia. Ujjak könnyedén tűntek el a fűben, ahogyan riadt szempár feltekintett az égre. Nem értette, hogy merre van és mi történt vele. Az őzike szempár ijedten fürkészte az égboltot, majd szép lassan felült és kíváncsian pillantott körbe.


*****

Nem értettem, hogy mit keresek az erdőben, vagy hogy kerültem ide. A szellőnek köszönhetően könnyedén lett libabőrös a testem és vacogni is kezdtem. Ijedten figyeltem a tájat, miután rájöttem arra, hogy a ruháim sehol nincsenek. Nem értettem semmit se, hiszen legutóbb még a holdat figyelem, majd pedig álomra hajtottam a fejemet, most pedig itt vagyok a közeli erdőben, de… Egyszerűen hiába próbáltam feleleveníteni a történéseket nem derengett fel semmi se, ami magyarázattal szolgálhatott volna, ennek köszönhetően még inkább kétségbeestem. Így is volt már elég sok furcsaság az életemben, nem hiányzott még egy. Riadtan pillantottam körbe, hiszen még egészen sötétség uralta a tájat, de már a hold is jóval arrébb volt, mint amikor legutóbb láttam. Talán az éjszaka utolsó órái jöhettek el, hamarosan talán hajnalodni fog, így ideje lennem indulni; igazából azt se tudtam, hogy merre kellene mennem vagy pontosan hol vagyok. Kellett egy kis idő, mire erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy felkeljek a fűből és lassú léptekkel elinduljak arra, amerre a lábaim vezetnek. Hátha találok valakit, aki segíthet, vagy igazából magam sem tudtam, hogy miben reménykedtem, hiszen ahogyan kiléptem a fák takarásából, úgy a hold ezüstös játékában könnyedén pillantottam meg, hogy a testemet egy-két helyen vér borítja, mintha csak posztóként akarna takarni a kíváncsi szempárok elől. Hmm, talán már hosszú ideje gyalogoltam, de az is lehet, hogy még csak pár perce, amikor neszre lettem figyelmes. Sietve bújtam el az egyik fa takarásában, hogy onnan kukucskáljak ki néha, miközben szinte vacogtam és próbáltam a gondolataimat messze űzni. Amikor viszont észrevettem, hogy egy törékenynek tűnő nő jár erre, akkor minden bátorságomat összeszedve szólaltam meg.
- Bocsánat, tudna esetleg segíteni… - az elveszettség és a tanácstalanság könnyedén csendül ki a hangomból, de még nem fedtem fel magamat. – kérem… - tettem még hozzá, hogy hátha sikerül megnyernem magamnak, ha így történt, akkor kissé eltakarva magam léptem ki a fa mögül.
- Én… én… - kezdtem volna bele, de igazából fogalmam sem volt, mi lenne a helyes folytatás. Elvesztem? Esetleg bántottam valakit úgy, hogy nem is tudok róla? Csak reménykedni tudtam, hogy jótett lelket sodort erre az esti szellő, és nem pedig valakinek a csapdájába sétálok bele. Miközben pedig dideregtem egy aprócska könnycsepp könnyedén gördült végig orcámon ezüstös színbe öltözve a holdfényében… Nem fogok sírni, nem fogok…

■ ■ Remélem kezdőnek jó lesz! edi ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

avatar
Online
Új vagyok
Tell me your secrets

25
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Elhagyatott romok •• Szomb. 25 Márc. 2017 - 20:33

Sibeal & Belisama
Gyönyörűen induló este volt. Csendes éjszaka ígérkezett, az erő amely szüntelen ott kavargott körülöttem, szinte kiszámíthatatlanul elpihent a lábaim alatt. Léptek nem verték fel otthonom nyugalmát, és a kinti világ is lassan csak a megszokott éjszakára jellemző zajokkal köszöntötte az égre kúszó folyékony ezüst szépséget. Csillagok kacagtak kacsintó arany fényükkel, és ahogyan az ablaknál álltam a párkányon támasztva meg ujjaimat, valahogyan önkéntelenül is mosolyba húzódtak ajkaim. Ilyenkor mindig eszembe jutott az anyám, aki szerint ha ilyen nyugalmas az éjszaka, az annak köszönhető, hogy a boszorkányok felett uralkodó őserő boldog...nem nagyon értettem még aprócska gyermekként, hogy mire is gondol pontosan. Ma már tudom, hogy arra, hogy a mindannyiunkat átható mágia rezgése ilyenkor alább hagy, és valami ritkán tapasztalt sötét, mégis elpilledő nyugalom lesz úrrá rajtunk. Én azonban tudtam egy ideje, hogy mindez csalóka. Legalábbis számomra. Mert abban a pillanatban, hogy lehunyom majd a szemeimet, és hagyom, hogy testem akárha egyetlen folyammá válna ebben a világban, az álmok végtelen és beláthatatlan világába ránt egy láthatatlan kéz. Nem volt nyugodt pihenésem lassan már kerek három esztendeje, és az álmok, szüntelenül és rapszodikusan kiszámíthatatlanul tértek vissza. Néha fel tudtam belőlük ébredni, néha azonban ott ragadtam, egészen addig a pillanatig, amikor már levegőt is alig tudtam venni, és ujjaim fehéredésig markolták a paplanom sarkát. Verejtéktől ázottan és levegő után kapkodva ébredtem belőlük, és időnként tapasztaltam, hogy odakint a kertben megállíthatatlan vihar tombol, villámok cikáznak át az égbolton. Az én művem volt, noha sosem szándékosan. Ilyenkor képtelen voltam magam kontrollálni, pedig kellett volna, hiszen az erőm egyre növekedett, és egyre kiszámíthatatlanabb méreteket öltött. Féltem, ó annyira féltem, hogy egyszer majd önkéntelenül is ártani fogok vele valakinek, bár nem állt egyáltalán szándékomban. A mágia fényességében fürödtem szüntelen, cselekedeteimet többnyire a jószándék vezérelte és csak ritkán hagytam, hogy a sötét és mindent felemésztő bűbáj magával rántson. Nem törtem senkinek az életére, csak a sajátomat védtem, vagy éppen azokat akiket szerettem. Mégis álmaimban oly dolgokra ragadtattam el magam, amelyekről azt gondoltam nem én vagyok, hogy én ilyesmit soha nem követnék el. Mégis láttam tisztán a vonásaimat, amint ujjaim között fényes, és sötétkék szálakkal átszőtt, világító varázslattal fonódom egy idegen alak torkára, hogy csendet teremtsek a lelkében. Örökre. Az élettelen test, akár egy összecsukló, levedlett bőr pihent el a karjaim között. Életeket vettem,pusztítottam, mintha azt gondoltam volna, hogy így kapok majd feloldozást az átok alól, amelyet nekem kellene beteljesítenem. Az ideje homályba veszett, ahogyan annak is kiléte ki által megélem majd ezt. Én mégis kitartó reménnyel el nem fogyó hittel küzdöttem ellene, és hittem, hogy én leszek majd az első Walsh boszorkány, aki megtörheti a családunkra telepedő, szinte megváltoztathatatlannak tűnő átkot. Bár az álmok aggasztottak, ahogyan az is, hogy nem ismerem fel az elfolyó vonások között az idegen férfit, aki mindegyre von a bűvkörébe, engem elhagy az erőm, nem tudom köré fonni mindent felemésztő varázslatomat, nem tudok neki ártani. Ahogyan ő sem tudja, nem képes arra, hogy elpusztítson. Kioltjuk egymást, és aztán ebből valami új születik….tán ő lesz a kulcs, ha én elbukom.
A lámpát eloltottam és az ágyam hűvösébe bújva próbáltam elaludni, de ma éjjel is, mint mindig nehezen ment. Tudtam, hogy még az éjszaka közepén, akkor amikor a leginkább nem számítok majd rá magamhoz térek, és menekülni fogok a zárt falak közül. Lépteim majd messze visznek, távol a város zajától is, a környező erdők fái közé, abban reménykedve, hogy a természet, mint áldott gyermekét megóv majd. Riadalommal és sikoltások közepette ébredtem fel. Épp csak kinyitottam a szemeimet, amikor az ablakon kopogó kopár ágak mögött a reszketeg hold tompuló fényével találtam szemközt magam. A digitális óra vérvörös számlapja hajnali egy órát mutatott. Alig három óra leforgása alatt sikerült oly mélységeibe zuhanni egy rossz álomnak, hogy képtelen voltam tovább nyugodtan pihenni. Felkeltem hát, magamra kaptam a székre előző éjjel odavetett kényelmes szövet nadrágomat, egy pulóverbe bújtam, a hajam pedig felkötöttem. Még magamra kanyarítottam az előszoba fogasról egy elnyűtt, földbarna ballon kabátot, és öt percen belül a házam kertjében a rózsalugasok között haladva szívtam magamba az éjszaka füstös levegőjét. Látszólag céltalanul indultam el, de nagyon is jól tudtam merre tartok pontosan. A város határából kivezető kicsiny, törött kövekkel kirakott út, mely aztán egy földjét letaposott ösvénybe fut, és a bokrokkal és tüskéikkel sűrűn benőtt rövid csapáson át az erdőbe vezet. Az avarlevelek nem ropogtak lábam alatt, összeálltak a koratavaszi párában. Nem volt hideg, én éreztem inkább csak annak. Néha megrezegtek a fákon még itt maradt levelek, amikor keserves víjjogással madarak reppentek fel. Volt valami ellenállhatatlan varázsa az éjszaka erdőnek. A sötétség otthont adott nekem, és nem csupán elrejtett, hanem felfedte magában az erőm korlátlan lehetőségeit. Miközben haladtam előre szabadon engedtem a rengeteg feszültséget, mi az álom hatására teljesen eltelített és úgy éreztem sosem leszek képes megszabadulni tőle. Nyomasztóan kapaszkodott fagyos ujjaival a lelkembe, és minden gondolat ami eszembe juttatta a tettemet, még ha álom is volt csupán keserves utóízt hagyott maga után. Játszani kezdtem a természet erejével. Hagytam, hogy lépteim nyomában kavargó szellő szülessen, amely aztán szabadon indulva útnak mindent átsimogatott ami az útjába került, végül terebélyesedett, és egyre görgetve maga előtt a korábbi fuvallatot immáron szélként cibálta a bokroknak ágait, a fák föld felett terpeszkedő karjait, az örökzöldek harsányszín, most mégis az éjszakába olvadó leveleit. Hagytam, hogy minden egyes kézmozdulattal újabb és újabb kavargó szél kerekedjen, és lassan már egy apróbb szelekből szőtt kisebb vihar kísérte egyre gyorsuló iramban haladó alakomat. Nesztelenül jártam, mint a ragadozók, a csendet, mint érintetlen burkot vontam magam köré. Egy pisszenés sem hallatszott tőlem, az erőm zaja pedig egybeolvadt az éjszakával. Így jártunk mi karöltve, amíg valami szokatlanra nem lettem figyelmes. Először a villanó szempár keltette fel a figyelmemet, és csakhamar eredtem a nyomába, még mindig ügyelve arra, hogy ne láthasson meg. Tisztes távolságból követve először valami erdei állatnak véltem, ám hamar rá kellett döbbennem, hiszen az illata elárulta, melyet a levegő apró kis részei juttattak el hozzám, hogy másról van szó. Valami sokkal többről. Ahogyan közelebb értem láttam meg, hogy egy nagyobb jószág az. Innen, ebből a távolságból azt mondtam volna, hogy egy méretesebbre nőtt sötét szőrű házimacska. Szemeinek borostyán villanása még egyszer megmutatkozott előttem, aztán tökéletesen eltűnt a látóteremből. A fejemet kapkodtam, és füleltem hátha meglelem, hátha megpillantom újra a varázslatos lényt, de csupán az összeboruló erdő maradt ugyanabban a pompázatos, és ismert ürességben, amiben már az előbb is volt. Nem hagyhattam annyiban, tudnom kellett, hogy mivel találkoztam alig néhány pillanatig. Kezem felemelve apró fénygömböt gyűrtem a tenyerembe, majd megemelve a levegőbe bocsátottam, mint egy mágikus, és piciny lampion, alig nagyobb egy szentjános bogár rajnál. Ott forgolódott körülöttem, aztán lendült egyet és vitt előre, mintha tudná hol kell majd keresnem a borostyánszemű jószágot. Hirtelen csaptak fel a madarak ismét, több tucatnyi a fák közül. Ágak reccsentek, keserves vonyítás, nyöszörgés hallatszott, csont roppant, a fájdalom betöltötte a levegőt, amelyet már ekkor jól tudtam az a jószág okozhatott. Az a különös jószág, amelynek nyomában ott járt a halál fahéj illata. Ezt éreztem amikor megpillantottam, és ez volt az amely annyira vonzotta a kíváncsiságomat hozzá. A fénygömb haladt előre, én pedig a nyomában, a lassan újra csendessé váló világban, noha fogalmam sem volt mennyire merészkedem a sűrűbe, vagy hol is járok pontosan. Nem is volt rá szükségem, hiszen tudtam, hogy ha majd mennem kell akkor haza fogok találni….haza. Különös, de a ház ahol éltem az otthonom volt, de nem a hely ahol legszívesebben éltem volna. A természetbe vágyakoztam szüntelen, talán ezért is vállaltam el szívesen olyan munkákat, melyek ilyen vidékek felé szólítottak. Ahol az erdő fái a ház fala, és a csillagos égbolt a tető a fejem felett. Kell ennél több.
A fákat érintette a kezem, a gömb pedig megállt előttem,és éppen úgy mint az apró kis neonfényű bogarak, elhullott csillagszóró parázsként zuhant alá.
Tudtam, hogy itt van a közelben, éreztem, hogy másképpen lüktet talpam alatt a föld, másképpen borulnak össze a levelek, egymáshoz koccanva némán. Aztán az egyik terebélyesebb fa takarásából előlépett egy éjjeli látomás. Úgy fürdött maszatos, mégis szabályos alabástrom teste a holdnak szemérmetlen fényében, mintha a természetanya egyetlen tökéletes mozdulattal rajzolta volna ide. Elkerekedő szemekkel figyeltem amiképpen kissé bizonytalanul, mégis segítséget kérve közeledik hozzám. Testét helyenként sárfoltok tarkították, haja vékony háncsokká állt össze, és érezni lehetett, ahogyan a vér fémes illata mindent betölt körülötte. Ajkait szélesen rajzolta körbe egy korábbi lakoma félelmetes fekete kontúrja. Egyetlen dolog volt, amelyet ebben a nehézkes fényben felismertem, amidőn közelebb jött: az óriási, csodaszép szempár. Noha a színe némiképpen megváltozott, a tekintetében ugyanúgy ott volt a riadalom, amelyet korábban a macskáéban láttam. Próbálta leplezni pőreségét, melyre én szinte önkéntelen mozdulattal nyúltam a ballonom után,és kanyarítottam le a vállamról, és óvatosan közelítve meg a lányra terítettem, amennyiben nem húzódott el. Ha esetleg összerezzent, vagy megrémült attól amit teszek, biztató lassúsággal álltam meg a mozdulattal és nyugtatóan bólintottam a tettem mellé, mintegy jelezve nem ártani akarok neki, hanem segíteni.
- Tudom….tudom. Semmi baj, semmi baj, csak nyugodj meg!- próbáltam csitítani, amikor végül befejezve a korábbi mozdulatsort végül a hátán tudhattam a kabátot. Bevontam őt a csendes burkomba, és a védelem mágiáját bocsátottam mindkettőnkre. Bizalommal kevert csöppnyi nyugalom, mágikus fájdalomcsillapító az érzékeknek.
- Segítek, csak gyere…- nem volt nehéz kitalálnom, hogy fogalma sincs jelen pillanatban hol van, és talán még azt sem tudja, hogy mit is csinált pontosan. Talán azzal sincs tisztában, hogy mi is ő valójában. Igaz még én sem, de felkészültem rá. Pontosan ezért védekeztem azzal amivel lehetőségem volt.
- Innen el kell mennünk! Minél gyorsabban!-a távolban, az erdő széléről már hallani lehetett a veretes csizmák lépteit, a vérebek csaholását, vadűző kiáltásokat. Vadászok voltak...de nem olyanok amelyek a magunk fajtákra vadásznak, hanem olyanok amelyek alapvetően bármire amiben ártó szándékot vélnek. És az sem érdekli őket mi történt pontosan. Ha megérzik a vér szagot abból baj lehet. Kinyújtottam a kezem és újabb fénygömböt bocsátottam a levegőbe, egy apró iránytűt amely majd hazavezet. Nem számított ki ez a lány, csak az, hogy rémült, és ha a nyomába erednek valakinek bántódása esik, noha nem voltam abban biztos, hogy neki.

■ ■ Rob Thomas-Pieces ■ ■Megjegyzés: Csodásan írsz,szépségem, nincs miért izgulni. iloveu ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Elhagyatott romok •• Szomb. 1 Ápr. 2017 - 22:25

Belisama && Sibeal
i need your help
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]

Könnyedén sétált a teremtés az erdőben, mintha csak ő lenne az éjszaka királynője és semmi félnie valója nem lenne, pedig félt. Ismeretlen volt számára ez a hely, a világ másabbnak tűnt, de az ösztönei könnyedén vezették. Eleinte egy-két ág könnyedén reccsent a mancsai alatt, de a természetben ennek ellenére is csend honolt. Egy-két éjszakai állat ténykedése törte csak meg a csendet, miközben a jószág figyelt. Mintha csak meg akarna hallani valamit, vagy éppen érezni. Léptei végül mégis tovább vitték őt, miközben kíváncsisága továbbra se csökkent. Szerette volna megismerni ezt az idegen helyet, amelyet részben az otthonának érzett. A szellő incselkedése pedig továbbra se érdekelte őt, míg végül valami neszre nem lett figyelmes. Sietős léptekkel indult el abba az irányba, hogy aztán részben a fatakarásában menedékre leljen és onnan figyelje a fura jelenséget. Nem értettem, hogy mit kereshet itt egy ember, vagy valami olyasmi. A tekintetét könnyedén vonzotta magára, de amikor a másik is felfigyelt rá, akkor jobbnak látta eltűnni az éjszakában, amely számára olyan volt, mintha a legédesebb nappal, amely rengeteg kalanddal kecsegtet. És talán így is volt, míg végül szagot nem fogott és az ösztönei teljesen át nem vették az uralmat. Nem számított se szellő, se különleges idegen, mert csak egy számított, hogy kielégítse azt a vágyát, amely életben tarthatta és amely miatt talán sokan félnének tőle. Vadászott, még ha ő ezt nem is tudta. Számára teljesen ismeretlen terep volt, de még ez se akadályozhatta meg abban, hogy véghez vigye azt, amely még a vérét is felpezsdítette és aminek az ősei is egykoron hódolhattak oly nagy szeretettel…


*******

Nem értettem, hogy hol vagyok, vagy merre van a ruhám is, vagy éppen mi történt velem. Falevelek könnyedén lengtek az esti szellőben, amely néha a hajamba is kapott, ami egy-két helyen tökéletesen testemhez tapadt a vérbe, amely beborított. Egy posztó, amit talán az ősök jól ismertek a véres háborúkból, de itt nem dúlt háború, legalábbis nem olyan, mint egykoron. Túl sok kérdés lappangott még mindig bennem és féltem attól, amit tudtam. A káosz még mindig nagy volt, ahogyan az se igazán segített az egészen, hogy ajkaimról ismételten lenyaltam a vért, mintha csak nem lett volna elég. Mintha mások vére éltetett volna, hiába tudtam azt, hogy miért van így, akkor is egy részem undorodott saját magamtól. Amikor közelített, akkor riadtan rezdültem össze, mint a szellőben táncoló fűszálak, akik futnának, ha tudnának a vihar elől, de nem tudnak. Én se tudtam. Hamarosan pedig a ballonja könnyedén teríthette rám, még ha remegtem mindig. Szavak helyett viszont csak egy hálás pillantást kapott, de a félelem és a zavarodottság továbbra se tűnt el íriszeimből. Nem értettem, hogy ki ő, de mintha már láttam volna, de mégis hol? Nem rémlett se a neve, se arca, vagy legalábbis nem úgy, mint szokott. Mintha csak nem olyan régen találkoztunk volna, a káosz pedig ismételten egyre növekedő lett. A viharos tengeren ragadtam, amelyen néha a vihar csillapodik, de sose múlik el, ahogyan a partot se érhetem el sose, hogy megpihenjek, mert a hullámok újra és újra a közepe felé sodornának. Lassan összehúztam magamra húztam még inkább a textíliát, de nem bújtam bele úgy, ahogyan illene. Csak összefoktam magam előtt, miközben hol az ismeretlen figyeltem. Még ebben a félhomályban is tökéletesen ki tudtam venni a törékenynek tűnő alakját és az angyalokhoz hasonló vonásait. Mondhatni már csak a szőke fürtök hiányoztak, de nem értettem végképpen, hogy egy ilyen védtelennek és angyalinak tűnő szépség – lehet nő vagyok, de attól még mindig képes voltam elismerni azt, ha valaki tényleg szép, még akkor is, ha engem nem vonzottak a nők - mit is keres az erdőben ilyen későn, hiszen sok veszély leselkedik, legalábbis úgy tartják a szájhagyomány útján terjedő történetek.
- Én… - kezdtem volna bele ismét hiába a megnyugtatni próbáló szavak, mert nem igazán segítettek, de aztán valamiféle különös érzés kerített hatalmába és mintha csak… mintha csak a legbiztonságosabb helyre tévedtem volna. Az idegeim szép lassan kezdtek megnyugodni, mint amikor egykoron anya ölelt magához, hogy megóvjon attól, ami miatt éppen szomorú voltam. Az emlék könnyedén kúszott be elmémbe, mintha csak a most érzett érzés és az egykoron féltő anyai ölelés hasonló lett volna…
- Miért? Miért segítesz? – kérdeztem meg akadozva, mint aki hirtelen nem találja a hangját, kicsit dadogtam, hiszen hiába kezdtem egyre inkább megnyugodni, attól még a félelem nem múlt el. Másrészt meg ott volt az is, hogy mostanában túl sok idegennel találkozom és így még ijesztőbb az egész helyzet. Lassan megtöröltem az arcomat és a könnycseppet is sietve söpörtem le az arcomról, mintha csak félnék attól, hogy emiatt még gyengébbnek fogok tűnni, mint vagyok.
- Miért? És hova? – kérdeztem meg aggódva, amikor meghallottam a nem túl messze lévő léptek zaját. Nagyot nyeltem és riadtam rezdültem össze, hiszen nem ő volt az első, aki el akart onnan vinni, ahol éppen rám talált. Raphael is hasonlót mondott, amikor egymásba botlottunk, hogy mennünk kell, mert nem találhatnak ott. Nem értettem, hogy miért, hiszen nem tettem semmi rosszat se akkor, most meg? Igazából azt se tudom, hogy kinek vagy minek a vére borított engem és ez még inkább megijesztett. Talán még annál a ténynél is jobban, hogy miként is keveredtem be az erdőbe és mi történt az elmúlt időben, amiről fogalmam sincs. Amikor viszont fénygömb jelent meg előttünk, akkor majdnem hátra vágódtam ijedtemben, mert nem értettem, hogy ezt hogyan csinálta. – Ez…eeeezz hogyan? – kérdeztem meglepetten, de aztán egy hang azt súgta, hogy bízzak benne, miközben a „csorda” hangja nem akart szűnni, sőt egyre inkább közeledő volt. Lassan végül, ha engedte, akkor a kezét megfogtam, mintha csak egy apró teremtés lennék és nem is 30 éves. Hirtelen nem éreztem annyinak magam. Inkább csak egy kislánynak, aki elveszett. Követtem őt bármerre is mentünk, de végül a csöndet megtörtem. – Sibeal… - árultam el a nevem, mert ha talán tudom a nevét, akkor beugrik honnan ismerhetem őt, vagy csak még inkább tudnék bízni benne? Bár sok választásom nem volt, mert vagy maradok és talán bajba keveredek, vagy inkább hagyom, hogy egy földre szállt angyalnak tűnő nő segítsen. Nem éreztem olyat, hogy ártani akarna nekem, még akkor se, ha ő esetleg sejthette azt, hogy miért vagyok tiszta vér. – Hogy talált rám? – pillantottam végül rá kérdőn, miközben távolabb kerültünk az egykoron jól hallható közeledő léptektől, de még nem értünk el oda, ahova vinni akart. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz a célállomás, de talán egy ilyen ébredésnél már bármi csak jobb lehet. Ha meg beszélgetünk, akkor talán sikerül még inkább megnyugodnom és talán idővel emlékezni is…


■ ■ love iloveu  ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

avatar
Online
Új vagyok
Tell me your secrets

25
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Elhagyatott romok ••

Tell me your secrets


Elhagyatott romok
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott gyárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros-