Beltér
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 5:26 pm
Today at 5:04 pm
Today at 3:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
4
Média, művészet
5
2
Civilek
1
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
1
Összesen
15
10
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Beltér •• Szomb. Márc. 25, 2017 9:05 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

589
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Beltér •• Szomb. Márc. 25, 2017 11:41 pm


to Belisama
Szombat, délután 3 óra. Pontosan a telefonon keresztül megbeszéltek szerint érkezem. Mellettem gondosan becsomagolva a két festmény. Természetesen, a szállításhoz is a hölgy segítségét kértem. Sajnos, Ciliannel egyetemben én sem igazán értek a művészeti alkotásokhoz, viszont, én szeretném minél jobb állapotban megőrizni őket. Még nézni is rossz volt, amint ott álltak abban a raktár helyiségben, még letakarni sem volt képes. Nem is meglepő, hogy ilyen szörnyű állapotban vannak. Mindkettőről pattogzik a festék, a kereteken mintha apró repedéseket véltem volna felfedezni... Sophie segítségével sikerült egy többszörösen ajánlott restaurátor telefonszámát meglelnem és nem is restelltem minél előbb felkeresni őt. Bár, az elején még csak félve mertem felvázolni a helyzetet, csak remélni mertem, hogy elvállalja, valamint, nem óhajt kioktatni, mint ahogyan az egyik múzeumi alkalmazott tette nem is olyan régen... Mindenesetre, telefonon keresztül igazán szimpatikusnak tűnt, így, nagyjából minden félelem nélkül merek kopogni az ajtaján. Még egy barátságos mosolyt is felerőltetek erre a felettébb ridegnek ható arcra, amikor végül is ajtót nyit nekem.
- Jó napot! Cilian Egan, ön pedig Ms Walsh, ha jól sejtem... - nyújtom felé a kezemet, már csak megszokásból is, remélve, hogy nem veszi sértésnek. Sajnos, a cégnél az objektív nézőpont és a nemek egyenlő kezelése már lassan átívódott a mindennapjaimba is... - Örülök, hogy megismerhetem, remélem tud rajtam segíteni - a mondandóm befejeztével egyenest a kezemben tartott két festményre pillantok, majd vissza a hölgyre. Egy pillanat erejéig viszont megrekedek.

■ ■ Call of Destiny ■ ■ igyekeztem, de lehet kezdőkben nem vagyok olyan jó... hy ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Beltér •• Vas. Márc. 26, 2017 11:57 am

Cilian & Belisama
Három éve éltem ebben a házban, pontosan azóta a nap óta, hogy apa elhagyta a ködös albioni partokat, és messze lehajózott Afrikába. A bátyám gyakorlatilag 5 éve véglegesen Svájcba költözött, nem sokkal anya temetése után, és azóta csak hivatalos hangot megütve hajlandó beszélni velem. Nem mintha előtte olyan kimagaslóan remek kapcsolatokat ápoltunk volna, és ezen tény a mai napig képes tőrként forogni a szívemben. Nem tudtam sosem elfogadni, hogy viszonyunk nem mutatott túl mint két együttélő, rokoni szálakkal egymáshoz kötődő, de ezen túlmenően mindenfajta érzelmet nélkülöző kapcsolatnál. Nem rajtam múlott, és ha szigorúan nézném a dolgokat, talán foghatnám a körülményekre, vagy arra a megrázó családi átokra, melyet századok óta olyan nyomasztóan hurcolunk magunkkal. De ez azt hiszem életem talán egyetlen és legnagyobb kudarca, melyet bűbájjal palástolhattam volna, kívánhattam volna a szeretetét elérni a mágia könnyed csápjaival, de mi értelme lett volna? Ha nem önmagamért szeret, mert az egyetlen testvére vagyok, ha a szemeiben továbbra is csak azt a messze, régről ismert ürességet látom, amidőn képtelen elfogadni engem annak aminek születtem, azt hiszem nem is olyan fontos, hogy szeressen. Hazudok! A legfontosabb lenne a világon, de hiányzik….mindig is hiányozni fog. Apa...imádott édesapám, aki szintén három éve egyszer sem jött haza, aki mintha szintén engem hibáztatna azért akivé váltam, akinek anyám az erejét átadva elfogyott mint egy szélbe kiáltott szó valahol a parti sziklákon, és csupán visszhangja köszönt vissza egyre csendesülőn. Az emberi családom szemében átok voltam, és ma már tudom, hogy az az asszony szeretett igazán, akit én évekig majdhogynem semmibe vettem. Fordítva működött sokáig a világom, és mire végre tisztán láttam, már oly késő volt. Hiába a tudás, ha már nem lehetett vele mit kezdeni...megmenteni anyámat pedig képtelenség, hiszen azért halt meg, hogy nekem több legyen, hogy az erőm a sokszorosára duzzandjon és oly hatalom birtokába juthassak, melynek segítségével tán lesz elég erőm legyőzni az átkot. De árnyakkal harcolok, oly személyekkel kiknek létét tökéletes homály fedi, és akik még álmaimban sem láthatóak, csak elvesznek és szinte elolvadnak a tökéletes semmiben. Nem éltem szinte soha vissza azzal az erővel amit birtokoltam, noha talán a felével sem vagyok tisztában annak amire képes lehetek. Próbálok csendes és feltűnés mentes életet élni, és inkább védeni az életet semmint ártani bárkinek. De nem vagyok tökéletes, ahogyan senki sem az, és nekem is megvoltak és megvannak életem során oly sötét titkaim, melyekre nem vagyok és soha nem is leszek büszke. De hogy ezek mik lennének pontosan? Amikor visszaélek az erővel, amikor visszaélek a tudással, amikor kicsinyes és néha igazán sehova nem vezető bosszúra használom mindazt amire képes vagyok. Pusztán azért mert megtehetem, vagy mert dühös és feszült vagyok, vagy éppen nem akarom, hogy bizonyos dolgok napvilágra kerüljenek. Ilyenkor el kell hallgattatnom aki beszélni vágyna...jobb és kíméletesebb mint a következmények amelyet visszavonni nem akart szavai másokban kiváltanának.Néha nem azzal teszünk jót, ha felfedjük az igazságot, hanem azzal, ha kíméletlenül, utolsó pillanatig leplezzük azt. A mindennapjaim alapvetően csendesen teltek, noha évek óta, gyakorlatilag mióta egyedül életem, a felbukkanó éjjeli rémálmok egyre erőteljesebben tolakodtak be az életembe, és tették nehezebbé az éjjeleket. Súlyos titkok, melyeket megfejteni képtelen voltam még, amelyek elsősorban inkább csak homályos utalásokat tettek az eljövendőre. Meg lehet vajon állítani? Anyám hitt benne, hogy igen, de talán nem meglepő, hisz évszázadok óta azon anyák, akik a hozzám hasonló lánygyermekeket hozták a világra mind ebben reménykedtek. Mégsem sikerült ezidáig senkinek, mind elbuktak az utolsó pillanatokban. Vajon velem is így lesz? Álmatag, merengő pillantásokkal tekintettem ki a nappalim ablakán a kertbe, amely a lassan délutáni időszakba futva tompa narancs színnel simogatta a fákat. Hűvösek voltak még a reggelek, de napközben már egyre inkább lehetett érezni az ír tavasz közeledtét. Óvatosan pattanó rügyek, félénken pislogó, apró kis virágbimbók bólogattak a szélnek, és csalogatták magukhoz az ébredező természetet. Amikor először megvásároltam ezt a házat, éppen nyár dereka volt, a szokásosnál is melegebb idő, alig pár héttel a születésnapom előtt. A kert volt az amibe először beleszerettem, és amely szerelem azóta sem múlt el. Van itt valami a levegőben ami képes itt tartani. Mintha régi idők mágiájának apró kis maradványai futnának át a levelüket vedlett szőlőindák, és a falakra kapaszkodó borostyán méregzöldjei között. Szinte az első pillanatoktól biztos voltam benne, hogy egykor itt oly valaki élhetett, aki hozzám hasonlóan az erő birtokosa volt...a természetnek uralva varázsolta ide az álmokból ezt a kis csodaszeletet, ami a kert volt. Immáron az enyém,és nem hiszem,hogy valaha el akarnék innen menni.Hosszú időre biztosan nem. Apával és a bátyámmal ellentétben engem nem vonzott a nagyvilág….minden amit szerettem volna, megteremtettem magamnak. A gondolatok határtalanok, és ilyenkor, az egész földet beutazhatom. A képzelet ereje mindent képes felülmúlni. Magam mellett tartottam a kezem és finoman megemelve azt az ablak felé, óvatosan megrezegtettem a kint elsőként virágba borult tulipán fát. Mosolyogva engedtem le a karomat. Lassan ideje lenne elkészülnöm, hiszen egy telefonbeszélgetés miatt várok vendéget, pontosan 3 órára. Egy ajánlással érkezik, és egy magánfelkéréssel, amelyet mindig is szívesen vállaltam. Az efféle gyűjtemények, vagy éppen olyan holmik amik sok éve kallódnak padlásokon, dohos pincékben, mindig komoly kihívást jelentenek a számomra. Nem csupán azért mert szinte a semmiből kell őket újrateremteni, hanem azért is, hogy megfeleljek valakinek, akinek ezek a darabok igen fontosak lehetnek. A múlt egy apró kis részlete néhány színes vászonra varázsolva. Végül pontosan a megbeszélt időpontban, éppen amikor a konyha felől tartottam vissza az aprócska előszobán át a nappaliba, először bizonytalan, majd egyre határozottabb hangú kopogás vert visszhangot a kicsiny helyiségben. A régi faragott álló órára pillantva állapítottam meg, hogy az érkező vendégem ha mást nem is tudok még róla a nevén kívül, annyi megállapítható, hogy pontosan érkezik.
Az ajtó szélesre tárult, és beszökött a lakásba a tavasz kesernyésen is édes, virágbontogató illata. Sötétbarna szemeimet sietősen futtattam végig az ajtóban ácsorgó férfin, akinek futó, bár kissé talán nehézkes, barátságosnak szánt mosoly futott az arcára. Őszintén viszonoztam és pár pillanatig elkalandoztam a kezében tartott, becsomagolt holmikon. Majd egy kicsi rezzenést követően a felém nyújtott kézre tekintettem. A sajátomat a kezébe helyezve fogadtam az üdvözlését.
- Önnek is! Igen, velem beszélt telefonon, Belisama Walsh, nagyon örvendek Mr Egan!- nem nehéz észrevennem azt a zavart, és kissé talán a szokásosnál is furcsább megakadást, amit a másodiknak nekem szánt mondata közepette produkál. Tekintetében van valami különös ragyogás, valami szokatlan, oda nem illő.
- Hogy ezt kiderítsük, kérem fáradjon beljebb!- húzom vissza a kezem a kézfogásból, és még mindig érzem a tenyeremben azt a különös, és megmagyarázhatatlan bizsergető érzést, amit az előbbi kézfogás váltott ki. Nem mondanám azt, hogy jó, de azt sem, hogy kellemetlen….inkább úgy mondanám, hogy szokatlan, és egyben még nem is tudom igazán elmondani, hogy mi volt az amit abban a másodpercben éreztem. Általában az érintések sokkal árulkodóbbak a szavaknál, ahogyan a testbeszéd is őszinte. Ellentmondást érzek benne, és azt hiszem ez az ami zavaró. Ugyanakkor jelen pillanatban még nem látom okát annak, hogy ettől messzebbmenő következtetéseket vonjak le. Szélesre tárul az otthonom ajtaja és egy biztató bólintással, és a karommal egy invitáló mozdulatot téve tessékelem beljebb. Amennyiben belép, bezárom mögötte az ajtót, és elindulok, jó házigazda módjára előtte, a nappali felé, ahova szándékaim szerint betérni készülünk. Nem veszem el a festményeket, hiszen még nem beszéltünk meg semmit, addig pedig nincs még közöm azokhoz. A vállam felett visszapillantottam rá.
- Csak jöjjön utánam, kérem! - reményeim szerint nem fogja letenni őket, ha már elhozta, kizárólag akkor amikor a nappalihoz érünk, és előre lépve a csupa üveg,  kertre néző ablak előtt álló hatalmas, mívesen faragott tölgyfa asztal felé mutatok.
- Amíg beszélgetünk, ha gondolja, akkor addig azokat rakja le nyugodtan az asztalra és helyezze kényelembe magát, ahol szimpatikusabb.- a nappaliban két méretes és kényelmes bordó fotel árválkodik hívogatóan a férfi felé, távolabb egy kanapé, a fotelekkel megegyező színű és bársonnyal bevont huzattal, szürke szín díszpárnák garmadával. Bármelyik helyet is választja, én mindenképpen úgy foglalok utána helyet, hogy szemben legyek vele, de megadjam az udvariassági távolságot egy beszélgetéshez.
- Ha jól tudom egy ajánlás alapján kapta meg a nevemet. Csak emiatt választott engem,vagy már ismeri bármelyik munkámat is?- az első kérdésem lényegre törő volt, hiszen tudnom kellett, hogy pusztán azért van itt mert mások ezt mondták neki, vagy már ismer bármit ami a nevemhez köthető. Vállat vonva, bocsánatkérően elmosolyodtam.
- Ez pusztán csak egy kérdés, nem befolyásol semmit, csak annyit, hogy mégis hol kezdjem a dolgokat, mit mondjak, vagy éppen mi az ami pontosan érdekli. A telefonban csak annyit mondott, hogy néhány műalkotás helyreállításáról lenne szó. Ez természetesen igazán nem okoz gondot, csak szeretem ha pontosan tisztában vagyok azzal a megrendelő mit is vár tőlem.- amíg beszéltem végig a tekintetét kerestem.Azt a furcsa csillogást, amelyet már az érkeztekor is láttam benne, és amely miatt valahogyan nem tudtam még őt hova tenni. Ez felettébb zavaró volt, és kettős érzést idézett elő bennem. Egyrészt tisztában voltam vele, hogy határozottan nem stimmel valami a vendégemmel, ugyanakkor csak ennyit éreztem...veszélyt, vagy ártó szándékot nem.

■ ■ Brunuhville-Timeless ■ ■Megjegyzés: Tökéletes kezdés, ne aggódj! lufi   ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Beltér ••

Tell me your secrets


Beltér
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Beltéri teniszpálya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Lakónegyed :: Kertváros :: Walsh Lak-