The Mercantile Pub
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 5:26 pm
Today at 5:04 pm
Today at 3:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
4
Média, művészet
5
2
Civilek
1
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
1
Összesen
15
10
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
The Mercantile Pub



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás The Mercantile Pub •• Pént. Márc. 31, 2017 10:03 pm

[Only admins are allowed to see this image]
Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

589
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Pént. Márc. 31, 2017 11:25 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Jó pár hét eltelt, én pedig messzire elkerültem azt a környéket, amerre Darragh lakik, ahogyan mindig igyekeztem a lehető legrövidebb úton hazaérni, vagy éppen eléggé felkapott bárokban meglelni a kisebb kikapcsolódást, hiszen tudtam, hogy örökké nem fogok tudni bujkálni, de még időre volt szükségem. Túl sok minden lappangott abban a könyvben és bármennyire is hihetetlennek tűnt a legtöbb leírt dolog, akkor is éreztem, hogy kell benne lennie igazságnak, hiszen… anyám történeteiben is szerepeltek, amikről gyerekként mesélt, de persze ő mindig rémisztőnek és ijesztőnek írta le a dolgokat, mintha csak azt akarta volna elérni, hogy rossznak lássam az ilyen dolgokat és féljek tőlük, de most… Igazából fogalmam sincs, hogy mi van most. Minden túlzottan káoszos volt és hiába olvastam el újra és újra azokat a sorokat, akkor is egy részem totálisan tiltakozott az ellen, amit olvastam a látokról, de az se tett igazán jót, hogy fura színben pompázó tetoválásra lettem figyelmes az egyik reggel, ami pontosan a nyakam-vállam vonalában díszelgett.
Először frászt kaptam tőle, de utána lassan húztam végig az ujjamat Darragh nevén, de akkor se tűnt el. A tükörképem tökéletesen megmutatta azt az írást. Igyekeztem takargatni, hogy ne lássa senki se, de idővel rájöttem arra is, hogy más nem látja. Nem értettem, hogy miként lehetséges ez, de talán ez vett rá még inkább arra, hogy pontosan azt a könyvet olvassam, amit elloptam. Remek, hiszen most már tolvaj is lettem és csak idő kérdése, hogy mennyi ideig is tehetem meg. Sokkot kaptam-e? Még szép, hiszen könyvek és filmek világában ez mind és szép, eredeti ötlet lenne, de a valóságban? Körülbelül olyan, mintha az ép eszedet kellene elhagynod és kicsit talán kezdtem is, hiszen sok választásom nem volt. Vagy elment az eszem, vagy… igazából elment az eszem, hiszen hinni és nem hinni mind a kettő az épeszűség határait erősen súrolta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent értettem, de legalább képes voltam elhinni, hogy totálisan nem őrültem meg és azok az árnyak tényleg léteznek, de hogy miként és hasonló dolgok? Hahh, ennyi idő alatt képtelenség lett volna a könyvalapján is összeraknom a dolgokat, de azt már egyre inkább tisztább lett, hogy Darragh valahonnan tudta azt, hogy látó lehetek, de mégis honnan?
Könnyedén fordultam be egyik utcáról a másikra, miközben a sötétség egyre inkább kezdett rátelepedni a városra. Az utcalámpák könnyedén keltek életre, hogy ezzel mutassanak utat a kint lézengőknek. Tavasz egyre inkább beköszöntött és nem is melóból jöttem, így én is sokkal inkább lazábbra vettem figurát. Könnyeded, rövid felső és egy farmer, szőke fürtjeim pedig könnyedén omlottak a mellkasomra, vagy éppen a lapockámra. A kocsmaajtaját habozás nélkül nyitottam ki, hiszen nem ma este jártam itt először, majd amint megpillantottam az ismerős arcokat könnyedén vágtam át a tömegen az egyik privátboksz felé, ami a biliárdasztalok közelében voltak megtalálhatóak. Nemes egyszerűséggel viszonoztam az öleléseket, majd egyszerűen hagytam, hogy Adam az ölébe vonjon és a keze részben a csupasz hátamon, vagy éppen derekamon és hasamon garázdálkodjon, miközben heves csókkal ajándékozott meg. Lett volna köztünk bármi is? Ugyan kérlek! Inkább csak nem először szórakoztunk együtt, kötetlenség mindenek felett, mind a ketten ezt az elvet vallottuk, ilyenkor pedig jó volt kikapcsolódni és hagyni, hogy az elemi ösztönök irányítsanak minket. Mondhatni kicsit talán ezek az esték kúrák is voltak számomra, hogy elfelejtsem azt a mámort, amit Darraghal tapasztalhattam meg, hiszen az az este annyira másabb volt, mint a többi. Még akkor is, ha igazából az is csak ösztönökről szólt, de akkor is kicsit talán felejteni akartam azt, hogy mit művelt a testemmel, miként őrjített meg és miként játszadozott vele, mintha csak a mester játszana a kedvelt és oly jól ismert hangszerén. Olyan volt, mint még senkivel se, se előtte, se utána…
Poharak egymás után ürültek ki, ahogyan egyre több lett az asztalon az időhaladtával, miközben egymást követték a biliárd partik is. Az egyik menet után könnyedén huppantam bele ismét az ölébe, hogy játékosan végigsimítsak arcának az élén, miközben éppen mások játszottak. A zene kellemesen töltötte be a teret, ahogyan ajkaink egymásra talált ismét. Mosolyogva és készségesen hagytam, hogy közelebb húzzon, miközben ajkai egyre lejjebb vándoroltak, pontosan úgy, ahogyan az én kezem is, mintha csak nem bírnánk magunkkal és talán így is volt.
- Heyy Hepburn! – kiállította el magát a csapos, de meg se mozdultam. A hajam könnyedén rejtett el minket a kíváncsi szempárok elől, miközben ismét egymásra talált ajkunk. – A rohadt életbe Hepburn! – szólalt meg kissé ingerültebben, miközben a telefonom is őrülten rezgett az asztalon, de nem érdekelt, ahogyan az előző 5 hívás se. Ma csak szórakozni akartam és talán csak újra egy egyszerű lány lenni, aki szereti élvezni az életet, amíg lehet.
- Perséphone!! – ettől még szerintem a holtak is felkeltek volna, ahogyan előadta a nevemet. Még szerencse, hogy elméletileg én lennék az alvilág királynője és lassan tényleg egyre több közöm lesz az alvilághoz és a sötétséghez, mint a törvényhez, amire felesküdtem. Sietve pillantottam fel és néztünk abba az irányba, ahonnan szólt Thomas. Arckifejezésünk pedig könnyedén elárulhatta „Hogy mi van?” – Örülök, hogy végre kitudtatok mászni egymás szájából! - csak megforgattam a szemeimet. – Különben meg húzzatok szobára, ez nyilvános hely! – tette még hozzá, mire egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat; kicsit megigazítottam a felsőmet, hogy utána felálljak, hiszen én jöttem a biliárdban is. Elvettem a dákot, hogy aztán kicsit előre dőljek és felkészüljek a lökésre, de persze ez se ment ilyen könnyedén, hiszen hamarosan megéreztem egy érintést, mire csak mosolyogva pillantottam rá Adamra, aki kicsit közelebb hajolt, mintha csak segíteni akarna abban, hogy miként is kellene lőni, vagy éppen tartani a dákót. Én csak hamiskás mosollyal pillantottam rá, majd a csípőmmel meglöktem őt, hogy hess, most én jövök és ezt a többiek is eléggé a tudtára adták. – Gyerünk már! Ha végre hagynád őt játszani, akkor annál hamarabb mehettek szobára! Gyerünk Perséphone! – a nevetés és a jókedv pedig könnyedén csendült és igazából azt se figyeltem, hogy esetleg van itt más ismerős vagy mióta lehet itt. Nem kellett túlzottan megerőltetnem magam, hiszen nem voltam kezdő. Így nem volt kérdés, hogy végül nyerünk, hiszen ki tudja már hányadik menet volt, az is tuti, hogy órák óta itt mulattuk már az időt, de még mindig remekül tudtunk szórakozni és mindig kitaláltunk valami ostobaságot, hogy miként változzon a szabály, legyen nehezebb és hasonló.  Amandával hamar legurítottuk a győztesnek járó italt és a következő pillanatban már a biliárdasztalon csücsültem Adamnak köszönhetően, hogy utána szenvedélyes csókkal ünnepeljünk, de persze ez se tarthatott sokáig, mert ismét megszólalt a drágalátos csapos. – Hééé, Hepburn!  Perséphone Hepburn, keresnek! – majd a mellette lévő telefonra mutatott, vállrándítással feleltem először, mert nem túlzottan érdekelt, ahogyan az se, hogy a mobilomon ki kereshet. Ma szórakozunk és kész!
- Mond meg neki, hogy nem érek rá, vagy nem vagyok itt! – azzal a lendülettel a lábaimat Adam köré fontam, hogy még közelebb húzzam magamhoz és ismét elvesszek kicsit a játékában, hiszen az se volt biztos, hogy végül egymás társaságában hagyjuk el a bárt. Ez már csak így ment. Szórakoztunk, mert jó volt, de semmi több. Ha pedig tudom, hogy Darragh itt van, akkor tuti már rég elhúztam volna a csíkot, hiszen elloptam azt, ami az övé és még mindig nem vittem vissza.  Az valahogy meg se fordult a fejemben, hogy esetleg ismét elkaphatja valami állati ösztön, mert éppen mással szórakozom. Ez tökre hidegen hagyott, hiszen semmi közöm nem volt hozzá, én naiv… Másrészt meg az se túlzottan érdekelt, hogy esetleg hallhatja az igazi nevemet, hiszen az csak egy név, ismételten naivság volt tőlem, ha egyáltalán hallotta azt, hogy valaki miként hívott, mert azt se tudtam hogy itt van, vagy mióta.

■ ■Pray ■ ■ Remélem jó lesz kezdőnek! edi   ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Szer. Ápr. 05, 2017 9:19 am


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Azt a fajta kibaszott idegességet éreztem, amit életemben legutoljára akkor, amikor az ifjú, még csecsemő feleségemmel felkerekedett az édesanyja és eltűntek a francba, a süllyesztőben, a családi örökségemmel együtt! Mégis mi  faszt képzel?! Visszaél a jóindulatommal, kölcsön adok egy könyvet és ő az ablakon keresztül távozik mint egy kibaszott retkes tolvaj! Igaz, hogy nem ismertem túl régóta, és nem is ismertem olyan mélyen, mint mondjuk a legjobb haveromat Logant, de ez sok! Újból és újból rá kell, hogy jöjjek arra, hogy az emberek mennyire gyarló és utálni való lények és tényleg csak arra jók, hogy táplálkozzak belőlük, még a bocsánatkérő fintora sem számított, hát bazmeg, ne haragudj ha nem tetszik, hogy így settenkedtél ki a házamból! Dühös, kétségbeesett üvöltésemet szerintem még Dublin másik végében is hallhatták, mert nem tudtam rajta használni az erőmet, bent ragadtam a lakásban, bántani akartam, megölni, szétszívni, sivataggá szívni, amiért lelépett egy számomra fontos könyvvel. Hiába, ha csak dugsz valakivel, arra ne bízz családi ereklyéket. Mit sem segített a tudat abban, hogy azóta rájöttem, hogy a Virginia csak egy álnév, tudhattam volna, amikor a nevén szólítottam a látomása után. A tetejében ott van még a PH kezdőbetű is a csuklómon, mégis mi lehet a neve?! Az eszem megáll! Az összes P H kezdőbetűs név után elkezdtem kutatni, de tíz milliárd ember között nehéz megtalálni egyetlent. Hogy rohadna meg az a ribanc! Még az élő fába is belekötöttem, mert igen is ki voltam bukva a könyvem miatt, nem csak fajleírás, de mesekönyv is , és én is voltam valaha gyerek, az anyám ebből olvasott fel nekem! Mond neked aztán régiségkereskedő nevet bárki is kisanyám! A videót persze megnéztem, hát ezt sem fogja megkapni, valamit valamiért, már ha egyáltalán újra találkozunk, de az biztos, hogy elmentem a rendőrségre és a maradék összes felvételt megsemmisítettem az éttermi esettel kapcsolatban! Köze volt a csajhoz, egy pillanatra felötlött bennem, hogy mégsem kellett megölnöm, mert ő volt a feleségem, de a megérzéseim mást súgtak. Nekem is abszúrd lett volna ha pont a feleségemet sikerült volna megjelölnöm. Tomboltam és tajtékzottam a tehetetlenségtől, és egyik bár után a másikat vettem célba, persze itt sem szorongathattam meg az embereket, mert a vadászok figyelmét sem akartam magamra vonni.
Az egyik bárba tartottam amely az én tulajdonomban volt, a törzshelyem, itt szoktam az alvilági ügyleteimet intézni. A lány után nyomoztam a videón, és ki akartam deríteni, hogy honnan jött, miért jött ide, kiket ismert az államokban.
- Nem Tony, nem figyelsz. Azt akarom, hogy találd meg, nem érdekel, hogy mibe kerül. Egy kibaszott ember vagy, állítólag jó ösztönökkel, talán egy tündért kéne megbíznom a feladattal, vagy egy kelpiet? Nem az utóbbit azért, hogy ha sikertelenül jársz a feladattal, akkor megegye a kibaszott bamba képed! - általában nagyon udvarias és előzékeny vagyok, de már bántam, hogy megjelöltem azt a nőt, szívja szárazra, szarrá az aki akarja! Nem érdekelt, sőt! Még csak meg se bosszúlnám!
A galérián ücsörögtem, itt távol vagyok a nyüzsgéstől, attól a fajtától, ami jelenleg csak idegesítene. Ahhoz,hogy megszabaduljak attól a kibaszott jeltől  csuklómon, meg kellett öljem a nőt, de én nem tudtam, valami kibaszott oknál fogva! Mást kellett megbíznom ezzel is. Az aszisztenseim közül valamelyiket? Vagy egy kelpiet aki felzabálja az utolsó kis porcikáját is!? Ha van valami amiért ugrok, és megvetek valakit, az az ha lop tőlem, és visszaél a jóindulatommal, foltozgatom, összerakosgatom, erre nesze! Egy pohár whiskeyt  hörpintettem fel, még a nők is elkerültek, a férfiak is, a belőlem áradó gyilkos aura miatt, ha így folytatom, akkor lassan az egész bár kiürül. Felkaptam a fejem és a lenti pultos kiabálására füleltem, odalent még jó volt a hangulat, oda még nem szivárogtak le a rossz kedvem posványos nyúlványai.
Hepburn?! Milyen kibaszott Hepburn tette be ide a lábát?! Senki sem szólt nekem! Nagyon jó, senki sem akart szólni, mert nem akartak a rossz hír hozója lenni, igen… azok húzzák mindig a rövidebbet. Hát most majd az a másik rohadt sucubbus vagy incubbus, csak kapjam a kezem közé.
A teljes nevét nem hallottam, mert az asszisztensem épp akkor rángatott arrébb, hogy valamit a fülembe súgjon.
- Én…én… szólni akartam, de így is elég ideges vagy! - nyelt egyet, összehúzott szemekkel pillantottam rá.
- Ki volt az, aki beengedte ide ezt a nőt?! Ráadásul egy másik klánból valót?! - szűrtem a fogaim között.
- Ő amerikai és ráadásul nem is sucubbus, még te jelölted meg! Ezért lehet itt, mert a te védelmed alatt áll! Ráadásul rendőrnő!  - kiguvadtak a szemeim és hűvösen pillantottam a billiárd asztalok irányába, nem elég hogy nyilvános dugást rendeznek itt azok ketten, de most hogy megnézem őket, jobban… tényleg!
- Megölöm! Ez vitte el a könyvemet és hazudott nekem! - és már fordultam is, hogy célbavegyem az asztalokat. Mire ismét elkapták a kezem, és forró ajkak tapadtak a számra.
- Csak ügyesen , ne rendezz jelenetet, vérfürdőt  pedig egyáltalán ne! Ezt még te tanítottad nekem. - figyelmeztetett, és én a pult irányába lépkedtem első körben, bedobtam a pult mögé a bőrdzsekimet, és intettem a korsó guinnessemért, majd ellöktem magam az asztalok irányába.
Nekem nem kellett nő, sem férfi sem semmi pótlék, hogy elszórakozzak az asztalokon, vagy azok környékén.
- Csatlakozhatok? - pillantottam végig a társaságon, kérdőn.
- Sziiiiaaaa, én  Ahana vagyok és nincs partnerem, szörnyen unalmas nézni, ahogy ezek ketten egymást falják az asztalon. - bök az általam ismert nő irányába, maradjunk csak nőnél, vagy épp Hepburnnél, ez így találó.
Csak maradj nyugodt Darragh, semmi felesleges mozdulat, idegeskedés, jól tudsz pókerezni, szóval… csak így tovább.
Belekortyoltam a sörömbe, majd felhajtottam végül egy szuszra.
- Az igen! Jó huzatod van. Mi a neved, bocsi nem hallottam. - pislogott lány a vörös hajú lány.
- Darragh, de szólíts csak Dének. - az üres poharam félre raktam, és felnyaláboltam egy dákót, megkrétáztam a végét, és figyeltem, ahogy az új lökésekhez összerakják a háromszögbe a golyókat, Ahana eközben bemutatott a többieknek. A lány pórázon volt rángatva, általam, hiszen elbájoltam, csak hogy jobban vonzódjon a kelleténél.
Amikor ahhoz a Hepburn nőszemélyhez értünk csodálkozva pillantottam rá.
- Ó! Panda, örülök, hogy megismerhetlek. Részemről a szerencse. - de még mennyire, hogy kinyírlak a könyvemért. Egyébként most hogy eszembe jutott, megtehetném azt is, hogy elmegyek a rendőrségre és feljelentem, lopásért.
- Ő a legvagányabb rendőr csaj akit ismerek. - szólt mögülem Ahana, és lopva megérintette a felkaromat, hogy maga felé fordítson, miközben kibújt belőlem egy gúnyos, harsány nevetés.
- Igen, meg kell hagyni van benne valamifajta pofátlanság, talán Amerikában szedte magára. Rendőrnő létére mégis más fogalma van egyes dolgokról. - állapítom meg epésen.
- Nahát, te is érzed az akcentust a hangján? - megrántottam a vállam.
-Na, kezdhetjük? - pillantottam le az állítólagosan Pandának nevezett nőre, ha egy állatról nevezték el, megértem az álnevet, hiszen ki akarna egy együgyű, gurulós foltos állatra hasonlítani aki egész álló nap bambuszt eszik?
Természetesen semmi jelét nem mutatom annak, hogy ismerném, miért is tenném? Még továbbra is kitörném a nyakát, mert hazudott nekem, de nem gátol meg abban,hogy szórakozzak vele egy kicsit, mielőtt megöletem.



■ ■Mi vagyunk a vadászok ■ ■Megjegyzés:  Pontosabban, én és te az áldozat    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Szer. Ápr. 05, 2017 1:07 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Büszke voltam-e a tettemre, nem? De mégis egy hang azt suttogta, hogy meneküljek és talán nem ok nélkül, hiszen ha nem is egyből, de feltűnt, hogy egy név virít rajtam. Nem értettem, hogy miként lehetséges, de a régi könyv lapjai egyszerre nyugtattak meg és egyszerre lett még inkább minden káoszos. Könnyedén siklott végig az ujjam a benne található ábrákon, fura írásjeleken és néha volt egy olyan érzésem, hogy egy-egy jelet már láttam gyerekként is egy másik könyvben, amit anyám mindig gondosan megpróbált elzárni előlem, miután egyszer véletlen meglátta nálam. A tetoválással kapcsolatban pedig volt egy sejtésem, de még se lehettem benne biztos és bármennyire is frusztrált az, hogy meg lettem jelölve vagy mi lenen a legjobb szó akkor se tudtam ellene tenni semmit se. Ahogyan talán másabb esetben simán visszavittem volna már másnap a könyvet, hogy inkább tartsa meg és hagyjon ezzel az egésszel békén, de képtelen voltam még többet hazudni saját magamnak. Egy részem pontosan tudta, hogy ez igaz, még ha teljesen fel foghatatlan is, de idővel talán minden jobb lesz. Bár bevallom őszintén arra se számítottam, hogy esetleg ennyire felhúzhattam őt. Még akkor se, amikor láttam a távozásomkor a pillantását vagy hallottam a hangját. Volt benne valami ijesztő, de mégis képtelen voltam igazán félni tőle. Nem azért, mert sose félek, hanem sokkal inkább amiatt, mert egy belsőhang azt suttogta, hogy nem bánthat. Jahh, jó vicc, miért ne bánthatna? Nem vagyok hallhatatlan, se különleges.
Nem véletlen volt az se, hogy inkább bárokban kerestem kikapcsolódást, de ez se volt már olyan gyakori, int eleinte, vagy korábban. A könyv valahogy jobban érdekelt és kicsit talán abban reménykedtem, ha megértem az ott található dolgokat, akkor az akár el is vezethet a medálhoz. Ha meg lenne a medál, akkor minden jobb lenne, vagy az egész csak hazugság volt és a bennem lakozó gondolatok csak át akartak verni? Fogalmam sem volt, de ma este nem akart sokat agyalni, egyszerűen csak ki akartam verni őt a fejemből ahogyan azt az estét is, de még se ment. Mintha csak az akaratom ellenére valamilyen módon megfertőzött volna vagy éppen csak kicsit valahogy a bőröm alá férkőzött volna, hogy sose legyen igazán jó az másokkal, mint vele volt.
Kíváncsian pillantottam az ismerős hang felé, mire csak egy hamiskás mosoly kúszott arcomra, de végül inkább úgy tettem, mintha meg se hallottam volna a kérdést vagy láttam volna őt. Ahhoz túlzottan is kellemes volt a perzselő ajkak érintése, amely a bőrömet érték, ahogyan a gyengéd és kicsit ingerlő érintések, ahogyan Adam keze is lejjebb kezdett siklani. Belülről nem voltam ennyire higgadt, hiszen múltkor se éppen a higgadtságáról volt híres Darragh, de a világért se mutattam volna ki azt, hogy rohadtul nem vagyok nyugodt és a pillantásom is egyre többször vándorolt másfelé.
Anah amúgy is jól szórakozott, hiszen hirtelen végre talált ő is valakit, akivel legalább elfoglalhatja magát. Kíváncsian hallgattam a beszélgetésüket, még ha a pillantások számára sokkal inkább úgy tűnt, hogy teljesen máshol járok. Talán így is lett volna, ha teljesen át tudtam volna adni magam annak a mámorító bűnre csábításra, amire a társaságunk egyik tagja igyekezett rávenni. Alig, hogy megjelent Darragh ismételten az a fura bizsergető érzés kerített hatalmába, mintha csak nem emberi lenne és a könyvvel a kezembe. Nos, volt egy olyan sejtésem, hogy így van, de semmi se volt biztos. Túl sok volt a kérdésem. Amikor viszont elértek hozzánk, akkor sietve szakadtunk el, de Adam arca könnyedén elárulta azt, hogy nem éppen örül annyira ennek az idegenvezetésnek.
- Szerintem nem vagyunk olyan jóban, hogy így szólíts. Perséphone, de persze,ha picinyke nyelvednek ez túl nehéz lenne, akkor felőlem legyen. Még a végén leégnél, hogy nem tudod kiejteni és sérülne az egód.– ohh, ha ő ezt játssza, hogy nem ismerjük egymást, akkor felőlem legyen. Mind a ketten tudtuk, hogy az ő neve virít rajtam, ahogyan azt is, hogy vélhetően legszívesebben nekem esett volna amiatt, amiért elloptam tőle a könyvet. Mielőtt még valami igazán kedveset mondhattam volna Anah könnyedén szólalt meg.
- Milyen érdekes, hogy mind a kettőtök nevének az alvilághoz van köze csak más-más mitológiában. – csak egy mosolyt kapott a leányzó, hiszen pontosan tudtam, hogy mit jelent a nevem, ahogyan azóta már Darragh névnek is utána néztem. Lassan szívtam be a levegőt, miközben csöppet se leplezve igazítottam meg a felsőmet, ami kicsit félrecsúszott. Mintha csak kísérteni akarnám őt, vagy éppen azt tesztelni, hogy vajon a nagyvilágnak mutatott higgadtság mennyire is igaz.
- Ouch, még a végén fájni fog, hogy nem is ismersz és máris úgy érzed, hogy van benne pofátlanság. Benned meg talán nagyképűség, másrészt meg ha nem tetszik a stílus, akkor szerintem bőven akad még társaság itt, akikkel kedved szerint szórakozhatsz. – talán egy kisebb utalás volt a szavaimban, talán csak véletlenül fogalmaztam így. Sejthette, hogy a könyve nem a polcomon fog porosodni, hanem forgattam és olvastam. Próbáltam a mesékben meglelni az igazságot, ahogyan a kisebb leírásokban is. Még akkor is, ha nem volt mindig minden egyes leírást könnyű megfejteni. Bár még mindig nem voltam biztos azzal kapcsolatban, hogy ő mi lehet és honnan tudta, hogy én mi lehetek. Akár mennyire is megbánta, de neki köszönhetően sikerült végre elindulnom azon az úton, ahol tényleges válaszokat kaphatok, csak ezt sose vallanám be.
- Szerintem senki se hívott meg. – csúsztam le az asztalról közvetlen mellette, miközben láttam, hogy Adam legszívesebben neki menne, amiért a figyelmem az „idegenre” terelődött. Közel álltam hozzá, talán még pofátlanul is közel. – Miből gondolod, hogy lenne esélyed? Szereted a fogadásokat? – billentettem oldalra a fejemet, mintha csak egy butuska szőke nő lennék, pedig nem az voltam és ezt ő is tudta. De ahogyan ő, úgy én is játszottam a szerepet, amibe az élet szellője sodort. Mielőtt viszont válaszolhatott volna ismét megszólalt a telefonom, mire sietve léptem oda, hiszen lassan már 10 nem fogadott hívásnál jártam. Amikor megláttam a kijelzőn a számot, akkor könnyedén vettem fel és mutattam, hogy egy perc.
- Trí ar maidin sa chuan.* - tökéletesen ejtettem ki a szavakat, az akcentus eltűnt, de még a legtöbb ír számára is akadt volna benne ismeretlen szó, hiszen anyám régies szavai közül is ragadtak rám bőven és sokszor használtam inkább azt, mintsem a ma oly felkapott, egyszerűbb szavakat. Azt meg nem is sejtettem, hogy esetleg Darragh még így is értheti, míg mások a régies szavak miatt hitették azt is, hogy nem is ír nyelven beszélek teljesen. Végül sietve bontottam a vonalat, majd zsebre vágtam a telefont és kíváncsian pillantottam a társaság tagjaira.
- Hol is tartottunk? Ja igen a fogadásnál Mr. Nagyképű. – a mosolyom pedig könnyedén volt negédes, még ha a hangom nem is az volt. - Benne van? – ha megkötetett a fogadás, akkor kezet ráztam vele és talán ez a fogadás nem csak most a játékra volt értetendő, hanem az egész színjátékra. Ahogyan az se igazán tetszett, hogy valami fura érzésem támad Anahval kapcsolatban azóta, hogy ő megjelent és ez a hülye bizsergés is egyre erősebb lett.
- Tiéd lehet a kezdés, ha már te vagy a vendég köreinkben. – mosolyodtam el sejtelmesen, majd egy szőke fürtöt a fülem mögé simítottam, miközben Adam könnyedén lépett mögém, hogy a keze birtoklóan csípőmre tévedjen, mintha csak a másikkal akarná tudni, hogy meg se próbálja elvenni azt, ami az övé. Pedig valójában egyiküké se voltam. Még akkor se, ha a testem egyes pontjai még mindig Darragh érintéseiért sóvárgott azóta az este óta, hiszen semmi se volt még olyan mámorító, mint vele az az egy fülledt este.
Amennyiben végre elkezdődött a parti és én jöttem könnyedén gurítottam be egymás után három golyót is a megfelelő helyre, majd jöhetett az újabb, de persze azt direkt félrelöktem, hiszen hol maradna az izgalom? – Mivel is foglalkozol? És mit keres egy magadfajta egyedül egy ilyen helyen? – pillantottam rá kérdőn, mint aki tényleg csak egy ismeretlent szeretne megismerni, ha már volt mersze megzavarni a mi kis játékunkat.


jelentése*: Reggelre az öbölben

■ ■Pray ■ ■ Sok sikert, nem minden prédát könnyű elkapni. ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Csüt. Ápr. 06, 2017 11:43 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Ingatag volt a hangulatom, és ez a kislány még csak nem is sejtette.
Azt sem, hogy túl ingoványos talajra lépett, mert lopni merészelt tőlem. Ha  valamit utáltam mindig is azok a tolvajok voltak, mert  az egyik az életemet lopta el tőlem, annak a reményét, hogy apám többnek tekint holmi eszköznél, és én magam lehetek az, aki diktál még vele szemben is, de nem, elvették tőlem azt aki előrébb léptethetett volna a ranglétrán, most pedig miattuk kitaszított lettem.
Érezem a párocska felől áradó ellenségeskedést, hiszen épp azt szakítottam félbe, hogy megbasszák egymást az asztalon, de végül is ez lényegtelen, én is műveltem már durva dolgokat Dublin és a fél világ szerte. De nem ez a lényeg, a kis seggfej, azonnal úgy érezhette, hogy fontosabb megkettyinenie a vécé ülőkét, mint Pandát, vagy Virginiát, vagy P. H-t taperolnia , bánom is én!
De hidegen hagyott a kettejük enyelgése, végül is nem fajtámbélivel tette.  A srácot figyelemre sem méltattam, csak az előttem álló nőre emeltem a pillantásom, és kicsit rándult csak meg az ajkam akkor amikor kimondta a nevét. Szótlanul meredtem rá, végigmértem, tetőtől talpig, mintha most látnám először. Ezért voltam olyan elnéző vele! Ezért! Hasonlított az anyjára, akit egy életre meggyűlöltem.
- Igazán felvágták a neved, pedig nem csináltam semmi rosszat. - rántottam meg a vállam és sarkon is fordultam, noha hiába volt nő, szívesen fogtam volna tarkón és ismertetem meg vele a billiárd asztalt közelebbről, a homlokával. Itt egyedül ő volt a rosszfiú, a tolvaj.
Érdeklődve pillantottam Ahanára, és kedvesen elmosolyodtam.
- Történelem szakos vagy, vagy egyszerűen csak érdekelnek az ilyen ókori történetek? Van pár könyvem, bár a gyűjteményem nem teljes, pár hete meglovasította valaki azt a könyvet, akiről azt hittem, hogy egy kicsit is lehet bízni benne, hogy nem olyan mint a többi ember, de… ez van, sose bízz olyasvalakiben, akit a bárban szedsz fel, mert gyomorszájon vágtad, azért mert rosszkor volt rossz helyen. - rántottam meg a vállam. Lehidaltam, hogy Perséphone Hepburn állt előttem. Gyanakodva pillantottam hátra a vállam felett, vajon tudja-e hogy én vagyok a férje? Egészen biztos, hogy nem, mert arról sem tud, hogy ő mi.
A következő megjegyzésnél elpattant az agyam, és hirtelen hagytam ott Ahanát és elkaptam Pershéponé tarkóját.
- Kurva gyorsan befogd és nem sértegetsz, mert kibaszatlak az összes Dublini bárból, és elintézem, hogy be se tehesd erre a földre a lábad, élve! - sziszegtem az arcába jó közelről, csak úgy hogy ketten hallhassuk. Senki sem foglalkozott velünk.
- Ha valóban tudnád, hogy ki vagyok, el se merted volna lopni tőlem azt a kibaszott könyvet! - sziszegtem továbbra is. A pofátlanságnak is van egyfajta határa, mit sem változtat az egészen, hogy megtudtam, hogy a "feleségem" az aki meglopott, pusztán morális kérdésekről van szó.
Adam már rég az egyik utcasarki kurvával hetyegett, történetesen sucubbus az illető és nem csodálom, ha holnaptól senki sem fogja látni.
Csak felment bennem a pumpa a színjátékát látva, nemhogy buta, hanem inkább hülye, egyenesen egy kibaszott idióta, nem értem azt a felsőbbrendűséget, azt,hogy miért viselkedik így. Ha azt hiszi azért, mert ez  bár az övé, mert ez a terület az övé, akkor nagyon téved.
Intettem a csaposnak, mire hamarosan whiskey landolt a kezemben, és azt a szál cigit nyüstötem, amit meggyújtottam. Gyorsan fogyott, mert a agytekervényeim kattogtak, járt az agyam.
Mivel kiiktattam Adamat a forgalomból, így más partner után kellett néznie Pershéponénak. A billiárd volt a kedvenc sportom, amióta csak az eszemet tudom, ezért fejcsóválva pillantottam az előttem álló még mindig kekeckedő nőre. A korábbi intermezzónk szinte senki sem vette figyelembe, mindenki mással volt elfoglalva, kivéve a fajtám béliek, ők figyeltek, tudták, hogy egy Hepburn van a bárban, és valaki repülni fog ezért a figyelmetlenségért, mert nem szóltak; nekem.
A következő kérdése meglepett, végig pillantottam magamon, edző cipő, persze a márkásabb, farmer, ami a félévi fizetésénél is drágább, és egy póló, egyszerű v nyakkal, meg egy méregdrága óra a csuklómon, amely az ő nevét volt hivatott takarni. Így nem értettem ezt  különcködőknek szánt kérdést, alig ríttam ki a tömegből valamivel is.
- Szexuálterapeuta vagyok, szivi. - újabb slukk a cigiből, felmértem a golyók állását, majd kipattintottam a sajátom és visszapörgettem a sarokról, ahol az ő színei voltak, és egyenesen kettő golyó két különböző sarokba be is ment. S mivel még én voltam, így még hármat bejátszottam.
Az utolsó lökésem szándékosan nem talált el semmit, de úgy hagytam ott, hogy nehéz legyen kijátszania a helyzetből, amit kialakítottam neki.
- Az enyém a hely. - kacsinottam, miközben rágyújtottam az újabb cigire és egy újabb slukkot szívtam belőle. A whiskyt csak kortyolgattam, nem kerülte el a figyelmemet az sem,hogy valakivel fog találkozni az öbölben, reggel. Egészen biztos, hogy követni fogom, és kiderítem, hogy kivel és miért. Mert amíg a könyvem nála van, nem nyugszom.
- Te pedig? Munka utáni kikapcsolódás? Biztos elfáraszt, hogy a sok tolvaj után kutakodsz, gondolom. Nehéz lehet, idegenként a városban. - állapítottam meg csöndesen.
- A vendégeim vagytok az est hátralevő részében ,azt isztok amit akartok! - füttyentettem, és röviditalok kezdtek szállingózni Panda asztaltársaságához.
Én mereven őt figyeltem, csak őt. Ééés igen! Adam ha nem is holtan, de összeesett a sikátorban, éreztem. Ő ma már nem fog minket zavarni. Hullámzó volt a hangulatom, és mindezt ennek a szőkeségnek köszönhettem aki folyamatosan csesztetett.


■ ■Mi vagyunk a vadászok ■ ■Megjegyzés:       ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Pént. Ápr. 07, 2017 10:43 am


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Csak unottam vontam fel a szemöldökömet, amikor éppen a nyelvem élességén köszörülte magát, ahogyan az se túlzottan tudott érdekelni, hogy mit is gondol arról, amilyen stílussal megajándékozom őt. Nem volt semmi közünk egymáshoz. Volt egy kellemes esténk, annál kevésbé kellemes folytatás. Nem tehettem róla, hiszen mindenkiben lakózik egy ösztön és bennem valahogy erősebb volt. Ezerszer hagytam már figyelmen kívül azt a bizsergető érzést, amit sokszor a közelében vagy másik közelében észleltem. Most már pedig azt is tudom, hogy nem véletlenül. Nem értettem, hogy anya miért akart távol tartani ettől az egész őrülettől, vagy talán mégis. Talán azt hitte, hogy sose fogok visszajönni abba a városba, ahol oly sok ideig élt, hiszen elkezdtem nyomozni. Rá akartam jönni arra a sok titokra, ami talán a múltamban lappanghat, tudni akartam ki Ő, akinek a neve rajtam virít, de még se láthatja szinte senki se. Túl sok kérdés és fal volt az életemben, de azt is tudtam, hogy nem fogok addig nyugodni, míg szép lassan a kép teljesen tiszta nem lesz és a medált nem tarthatom újra az ujjaim között.
Láttam a gyanakvó pillantását, ahogyan rám nézett, de még se tettem szóvá. Telefonon beszélek, nem pedig vak vagyok. Még se csináltam semmit se. Sőt, egyre inkább kezdett kíváncsibbá tenni, hogy vajon mit takargathat, de mielőtt észbe kaphattam volna ismét szabadjára engedtem a nyelvemet, aminek meg is lett a következménye. Meg se próbáltam szabadulni a fogságából, de a pillantását álltam. Láttam a benne tomboló dühöt, de végül könnyedén nevettem el magam.
- Ha meg akarnál ölni, akkor már rég megtetted volna, ezt mind a ketten tudjuk… - kezdtem bele miközben beszéltem tolvajokat megszégyenítő ügyességgel loptam le az órát a karjáról, hogy aztán csuklóját elkapva felfordítsam. Olvastam valamit a könyvben, ami talán magyarázattal szolgálhatott a „tetoválásomra”, de egészen mostanáig nem voltam benne biztos. Másrészt meg fogalmam sem volt arról, hogy a férjem áll velem szemben és azért se tudna ártani nekem, mert volt egy fura szertartás egykoron... – Milyen szép jelölés, jó nem? – mosolyodtam el eléggé szemét módon. Persze, hogy megpróbáltam eltűntetni a tetoválást, de bármivel is kentem le sose tűnt el úgy, mint egy hagyományossal történne.
- Jesszusom, állítsd már le magad! Tényleg azt hiszed, hogy a könyveddel akartam megpattanni? Ez komoly Darragh? – pillantottam rá hitetlenkedő íriszekkel és ajkaim széle éppen hogy megrándult. – Talán még se tudsz mindent, vagy éppen rohadtul nem ismered azt az érzést, amikor minden egyes porcikád óva int valakitől, míg végül mielőtt végiggondolhatnád azelőtt már úgy menekülsz, mint egy tolvaj. De minek is mondom, hiszen fogalmad sincs, hogy miről beszélek, vagy tévednék? – hangom komolyan csendül, miközben végül az óráját feltartottam, hogy vegye el, ha akarja. – Másrészt meg mi vagy? Egy szörny? Egy szexmániás? – közben pedig látható volt, hogy keresem a megfelelő szót. Nem tudtam, hogy pontosan mi, de egyetlen egy fajnál olvastam ilyen tetoválásokról, viszont pontosan nem tudtam, hogy melyiknél is volt szó. Na, meg eleve túl nagy volt a fejemben a káosz, így a szavaimmal csak tapogatóztam, semmi több nem volt, hiába adtam elő magabiztosan. A pillantását álltam, még akkor is, ha kicsit talán az életemmel játszottam. Válaszokat akartam és még az se tudott ettől eltántorítani, hogy szinte megölt a pillantásával és éreztem, hogy jobb nem átlépni egy határt vele, mert nem köszöni meg azt senki se, ha őt felhúzzák.
- Szerintem nem vagyunk olyan viszonyban, hogy szivinek szólíts, vagy a kisgalamb már túl ódivatúvá vált a hetek alatt, netán szenilis lettél? – persze, hogy még mindig köszörültem rajta a nyelvemet, de az lenne a legjobb, ha egyiknek se szólítana. Mintha csak egy mélyről jövő érzés mindent elkövetett volna azért, hogy felbosszantsam őt még inkább vagy éppen csak lehető legtávolabb lökjem magamtól. Figyeltem a lökéseit, de az arcom nem rezdült meg tőle. Igazán kedves volt tőle, hogy ennyire figyelmesen gurította mellé az utolsó lökését, de egy apró sóhajon kívül túl sok reakciót nem kapott tőlem.
- Valóban? Éppen gondolkoztam, hogy szólni kellene a tulajnak, hogy egy kisebb felújítás nem ártana a helynek. – villantottam egy igazán tündéri mosolyt, hiszen még mindig az oroszlánbajszát húzogattam. Kíváncsian fürkésztem a többieket és valami nagyon nem tetszett. Éreztem a zsigereimben, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem jöttem rá, hogy mi, ahogyan az se tetszett, hogy egy-két szempár túlzottan is fürkészett minket, mintha csak arra várnának, hogy mikor robban a bonba.
- Gyilkosok után nyomozók, hiszen nem mindenki egy könyv miatt sírja tele a párnáját, de majdnem igazad lett életem. – az újabb szavaira csak elnevettem magam, majd lassan hajoltam az asztal fölé, hogy végre gurítsak is, hiszen eddig az asztalt fürkésztem, hogy mégis miként kellene, nem lehetetlen, de mázli is kelleni fog hozzá. Ehhez nem elég csak a tudás. – Ki mondta, hogy ismeretlen lennék teljesen ezen a vidéken? Talán jobban ismerem, mint mutatom. – nem ismertem túl jól a helyet, de mégis egyes részeit igen. Mintha csak a mesékből hallott épületek, utcák megjelentek volna a valóságban. Anyámtól hallott történetek hirtelen mintha nem is mesék lettek volna, hanem a valóság. Nem értettem, hogy miként lehetséges, hiszen nem kérdeztem. Inkább csak nyomoztam tovább.  Végül löktem és célt is értem, és még hármat legurítottam, majd a pillantásommal őt kerestem meg, de nem löktem újra hiába én jöttem. Amikor viszont a házvendégei váltunk, akkor lett elegem ebből a színjátékból és abból, hogy ennyire bizsereg a bőröm, vagy éppen abból a fura viselkedésből, amit a barátaim műveltek…
- Fulladj bele az italaidba, nem kell senkinek se az ingyen piád. Meddig akarod ezt játszani Darragh, vagy mi a célod? A könyvedet akarod? Legyen, de én meg válaszokat! – pillantottam rá komolyan, de mielőtt ismét játékba kezdtem volna egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Lám-lám milyen kicsi a világ Tündérkém, nem is hittem volna, hogy itt fogunk összefutni ismét mi hárman. – pontosan az a pasas volt, akivel Darragh buliján találkoztam és majdnem megölte őt a másik. Lassan fordultam meg, mire egy széles mosollyal pillantott rám. – Jó újra látni szépségem. – s azzal a lendülettel kézen csókolt, mintha csak az időben utaztunk volna vissza. – William vagyok, te pedig Perséphone Hepburn, ha nem tévedek. – volt valami fura abban, ahogyan beszélt. Kicsit talán a hideg is kirázott tőle, de még se bírtam elmenekülni. A keze könnyedén siklott a hajamhoz, hogy elsöpörje azt az útból és ahogyan bőrömhöz ért az ujjával szinte perzselte az érintésemet. – Hmm, szegényem. Egy szerencsétlen nevét viselni, aki talán még ahhoz se volt elég férfias, hogy engedélyedet kérje, vagy tévednék? – a pillantása ekkor Darraghra siklott, majd könnyedén lépett mellém, hogy könnyedén felkapja az egyik golyót és azzal a lendülettel el is gurítsa tönkretéve így a partit.
- Nem is olyan rossz ez a hely, talán többször kéne beköszönnöm, de ha jól hallottam, akkor éppen üzletről beszéltetek. Talán én jobban segíthetek, mint ő. – nyájas mosoly könnyedén jelent meg arcán. Ez pontosan az a fajta mosoly volt, amitől a legtöbbeknek még a nem létező szőrszálai is felálltak volna. Könnyedén kapott el a derekamnál fogva, hogy közelebb húzón, miközben egy-két csatlósa kicsit hátrébb várakoztak.
- Nem hiszem, hogy tudnál segíte…. – kezdtem volna bele, de ekkor könnyedén tapadt ajkamra az ajka, hogy pár másodperc erejéig eszemet vegye. Meglepetten pislogtam párat, hiszen nem értettem, hogy mi történt velem, mintha csak egy kisebb erőt veszítettem volna ismét, de ugyanakkor mintha pont a hátam közepére nem kívánt személy érintésére vágytam volna leginkább.
- Már értem, hogy miért tetted. Igazán íncsiklandó. – majd úgy nyalta meg kicsit a száját, mintha csak most kóstolta volna meg a világ legfinomabb kajáját. Sietve próbáltam hátrálni, de a szorítása csak erősödött minden egyes mozdulattal, miközben kíváncsian pillantott Darraghra. – Szóval? Milyen üzletről is lenne szó? – nevette el magát könnyedén és úgy, mintha hirtelen nem fagyott volna meg a levegő a megjelenésével, vagy éppen azzal, hogy még ide is jött. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, mintha csak percek kérdése lenne az, hogy mikor is fog valami robbanni.

■ ■Pray ■ ■ Csak hogy fokozzuk a hangulatot.    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Hétf. Ápr. 10, 2017 7:31 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Túl sokat képzel magáról, egyszerűen nem ismer, azt hiszi, hogy egy kiadós baszás után nem vagyok képes magára hagyni, mint macskát szarni?! Pedig de!
Csakhogy, itt többről van szó, immár tudom a teljes nevét, azt is, hogy a videót miért akarta megnézni, és miért keresi a medaliont, de a faszom se fogja visszaadni neki, mert nem érdemli meg! Nem az övé! A családomé és  egy cseppet sem tartozik bele! Mit szerettem volna? Ha mondjuk végig mellettem nő fel, behatással vagyok az életére, a védelmező bácsiból végül mássá válok a szemében, pontról pontra tökéletesen elredeztem mindent, erre ott van az a ribanc, akit az apja teremtett, és fogja magát, keresztül húzza a terveimet! Fény derült az árulására, mert erre még magam is emlékszem, hogy Panda apja kurva mérges volt! A könyvem, a tulajdonom, az emlékeztet arra, hogy huszonhét évvel ezelőttig magam is az O'Laughling klán teljes jogú tagja voltam. Szeretném azt hinni, hogy ha azt őrzöm, az anyám írásaival is teletűzdelt oldalakat, akkor még tartozom valahová, oda ahová egykor születtem, de az a csúf árulás engem is megbélyegzett! Képtelen felfogni azt, hogy mennyi megaláztatáson kell keresztülmennem , a mai napig. Ő pedig csak egy egyszerű halandó, egy látó, aki mit sem tud a mi világunkról.
- Sokat képzelsz magadról! - az sem érdekel, hogy a korábbi Galambom becézést hiányolja, addig volt a Galambom, amíg meg nem pattant a könyvemmel, mint egy kibaszott tolvaj!
Visszamartam magamnak az órámat, miközben nem törődtem azzal sem, hogy a csuklómat mustrálja éppen.
- Ja, illik hozzád a lila. - böktem oda foghegyről és visszacsatoltam a csuklómra az órát, nyugodtan, ráérősen.
- Tudod… épp egy érzelmekkel manipuláló démonnak igyekszel bemagyarázni, hogy nem érzi az érzéseid, ez kissé vicces, nem gondolod? - villantottam rá egy vicsorba oltott mosolyt.  - A könyv pedig - folytattam lassan. - Az egyetlen családi örökségem, miután kiátkoztak a feleségem szökése után a családomból. Te egy medált keresel, én a könyvemet! -  csak álltam és elképzeltem, ahogy a torkánál fogva feltolom a plafonra, és addig kefélem, amíg bocsánatot nem kér tőlem, de nem így tettem. Folytattam a színjátékot, szükségem volt rá, hogy lenyugodjak.
- Incubbus, cukikám. - morogtam a fogaim között, figyelmeztetőn.
Hogy lehet egy ekkora undormány az én feleségem?! Jó, a testével nyilvánvalóan nincs bajom, de a viselkedése? Viszket a tenyerem, hogy jól szana szét verjem a seggét, míg sikít a fájdalomtól.
- Ja nem, csak azokat illetek normálisabb becenévvel, akik nem hazudnak nekem. A többinek marad a cafka, a cukika, a ribanc, és a társai. - belekortyoltam az italomba és könnyedén megrántottam a vállam.
A felujításra nem reagáltam, ez a hely pontosan így volt jó, sör szag áradt a pultból, és rengeteg vendéggel volt tele, szóval egy nagyszájú cafka miatt minek fújjam fel magam?
- Nagyszerű, én viszont feljelentést teszek ellened, lopás miatt, nem ciki ez egy kicsit egy rendőrnőnek? - a hangom lusta akár a vadászó nagymacskáé.
- Hazudsz, szart se tudsz Írországról, a városról és a hátteréről. Érzem. - csak semmi érzelmi manipuláció, egyszerűen csak érem, hogy lódít.
- Úgy csinálsz mintha nem válaszoltam volna a kérdéseidre! - köpöm foghegyről és kihúzom magam amikor megjelenik az az ismerős energia aki már a házamban is próbálkozott Pandánál, azon az estén amikor megjelöltem.
Kiegyenesedek, a bárban minden olyan lény, aki cseppet sem rendelkezik misztikus erővel, kizavarta a szórakozó partnerét a báron kívülre.
- Húzd el a beled, amíg szépen szólok te kis szaros suhanc! Lehet, hogy kiközösített apám, de nem azért mert nem tudok harcolni - morgom fenyegetőn. Mögöttem is gyűlik a slepp, de nem is értem,hogy mi a faszt keres ez még itt, ki engedte be? A halántékomon lüktet egy ér és próbálok magamra nyugalmat erőltetni, ami valljuk be, hogy nem megy olyan könnyen.
- Nem kértem rá tőle engedélyt, mert az olyasfajta szenny alakoktól akartam megvédeni mint te, de… ezt most kurvára megszívtad. - közlöm egyszerűen és kimérten. Az erőm körbeölelte a másik incubbust és gyengíteni kezdtem, az életenergiáját kezdtem el csapolni, amikor kicsit megingott, az egyik emberem félre rántotta Pandát az útból, és rávetettem magam az ellenfelemre. Pillanatokon belül egy kisebb, ámde gyúnya háború alakult ki a klubban. Tőrök és mindenféle kardok kerültek elő, vér tarkított mindent és mindenkit.
- Hozzá ne merj érni, mert ő az enyém! Nem érdekel, ha más emberekkel hetyeg, de egy magamfajta ha a közelébe kerül, túl közel mint te, annak megvannak számlálva a percei! - üvöltöttem, mivel nem figyeltem valaki egy széket tört szét a hátamon.
- Amikor az a Hepburn bérenc azt mondta, hogy könnyű dolgunk lesz vele, nem erre gondoltam! - nyafogta az egyik sucubbus, aki az oldalsó bejáraton igyekezett kifelé. Az elkeseredés és düh mardosott, a szégyen, hogy még mindig nem hagynak békén, hogy nem is én hibáztam, és mégis engem büntetnek, engem akarnak megölni!
Az erőm kontrollálhatatlanul tört ki belőlem, amikor meghallottam Panda sikolyát. Odakaptam a pillantásom, ő is küzdött, kivette a részét a harcból.
Kezdett ürülni a bár, aminek örültem, épp a kis köcsög nyakát szorongattam, nem figyeltem senkire és semmire.
- Tudod… az íratlan szabályok szerint nem lenne szabad, de törvényen kívüli vagyok, boldogan szívlak szárazra, és megkapod az utolsó csókot is, csakhogy ne basztass szellemként sem. -az erőm felszikrázott, lila kis cseppek tüzijátékformák töltötték be a helyet. Hallottam, hogy körülöttem többen elhallgatnak , az asszisztenseim próbálnak szólni, hogy hassanak rám, de nem érdekelt senki sem.
- Megvédem ami az enyém! - a szorításomban eltört a csuklója, szilánkosra, éreztem, majd az egész karját megszorítottam.
- Istenem-istenem-isteneeeeem! - valaki suttogott mögöttem, de nem tudtam hogy ki az.
Tudtam, most már tudtam, hogy azért vagyok ilyen heves, azért lépett életbe a védelmező ösztön sokszorosan, mert ez a nő a feleségem, és az esküm szerint meg kell, hogy védjem. Nem bírtam leállni. Ebben a pillanatban elsötétült minden a bárban, és egy botra támaszkodó öregasszony sétált be a helyiségbe.
- Elég legyen! - csattant a hűvös halk hangja.
- Megfogja ölni! - suttogták rémülten, továbbra is. Persze, épp igyekeztem kitörölni az emlékét is a létezés folyamából.
Az öregasszony miatt senki sem tudott mozogni, csak a tekintetemmel követtem az eseményeket. Könnyedén fejtette le a kezemet a másik nyakáról, én csak fenyegetőn morogtam és moccanni sem bírtam, a következő pillanatban szúrást éreztem a tarkómon, és lassan estem össze, a lecsukódó szemhéjamon keresztül láttam,hogy az ellenfelemet elvonszolja a boszorkány, az asszisztensem irányába, valamit sutyorogtak, valamit átadott neki, valami történt, amiről nekem tudnom kellene.
- Nem… beszélnünk…beszél….kell! Pan…da! - számos sebből véreztem, és nem is igazán éreztem semmit, mert valami olyan cuccot kaptam, ami a természetfelettieket is képes kiütni. De dühös voltam, megszállott, és őrült. Ha elmegy és itthagy, esküszöm megölöm! Mindenkit megölök! A jótékony sötétség körbevett, az ő alakját kerestem, és a másik asszisztensem karjai között láttam. Fájt az oldalam, a hasam, és a lábam, egy kiadós baszás helyre rakna, egyből meggyógyulnék. Az az asszisztensem, amelyik megkapta a boszorkány utasításait, amelyekről nem tudtam, felénk közeledett.
- Kurvákra lesz szüksége, vagy bárkire, akiért nem fontos, nagyon megsérült. - beszélnék én ha tudnék, és elküldenék mindenkit a francba! A tekintetem kábább lett és Pandát kerestem a szemeimmel.
- Vigyétek be az irodájába, ott van ágy… hozzátok a nőt is, nem veszítheti szem elől! - engem felnyaláboltak, és az irodám felé vittek a pincébe, hatalmas hangszigetelt robbanásbiztos ajtó. Kis menedék a nyüzsgő bár alatt.
Leterítették a testem az ágyra és ott feküdtem félig eszméletlenül az ágyamon. A háló az az irodából nyílt, a fürdővel egyetemben.
- Te nem mész sehová, itt maradsz, az ajtót csak kóddal lehet kinyitni. - közölték Pandával egyszerűen. Nagyszerű! Nem akartam senkit és semmit a magam közelében, de valamit mondhatott a boszi ha ennyire berezeltek.

■ ■ Till I Collapse ■ ■ Megjegyzés: Ráadásul csak bonyolódnak...     ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Hétf. Ápr. 10, 2017 11:02 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Nem túlzottan érdekeltek a szavai, hiszen pontosan tudtam, hogy túl nagy a szám, de ez még talán engem is meglepett, hiszen mindig is nehezen tettem lakatot a számra, de mintha a közelében még nagyobbra nyílt volna a csipám és még pimaszabbá váltam volna. Mintha csak így akartam volna még inkább húzni őt, vagy csak távolabb lökni magamtól? Jó kérdés, magam sem tudom, hiszen mostanában sok mindent nem tudtam.
- Sajnálom. – őszintén csendült a szavam, ahogyan őszintén is gondoltam. Tényleg sajnáltam, hogy kitaszított lett, még akkor is, ha nem tudtam pontosan mit jelent, de azt igen, hogy milyen a családunktól távol lenni. – Akár elhiszed, akár nem, de tényleg nem állt szándékomban ellopni, még ha nehéz is hinned a szavaimban. De míg te visszakapod azt, amit keresel, addig te sose fogod visszaadni azt, amit keresek… – érezhette akkor is, hogy nem azért mentem a fürdőbe, utána meg oly sok minden történt és egy érzésnek köszönhetően nem tudtam végül otthagyni. Nem voltam büszke rá, de még se tehettem semmit se. Az utolsó szavaimmal meg nem is gondoltam, hogy nála van. Inkább csak arra céloztam, hogy ő nem segíthet meglelni azt, amit kutatok, hiszen honnan a francból kellett volna tudnom, hogy ő lopta el?! Meg se fordult a fejemben, hogy nála lehet.  -  Egyszer… - de inkább sietve ráztam meg a fejemet és haraptam az ajkamba, hiszen nem gondoltam azt, hogy jó ötlet lenne megosztani vele, hogy láttam már hasonló könyvet, de sose nézhettem meg igazán jól, mert édesanyám elvette és elrejtette előlem. Most csendbe burkolóztam, hiszen éreztem a zsigereimben, hogy jobban járok, ha hallgatok és nem bosszantom tovább. Főleg, hogy fogalmam sem volt, hogy miattam tagadták ki, azért, mert egykoron elvittek innen.
Csak bólintottam arra, amikor elárulta, hogy mi is ő, de inkább elharaptam a nyelvemet, még ha rohadt nehéz is volt. Az újabb megnyilvánulására csak elnevettem magam és megráztam hitetlenkedve a fejemet; ebben a pillanatban olyan volt, mintha kicsit megfagyott volna a levegő. Azért mert kimertem nevetni? Hát mindegy ez van, maximum hamarosan majd az életben maradáson járhat az eszem.
- Szóval képes vagy manipulálni másokat, de azt képtelen vagy érezni, hogy ki mikor mond igazat vagy éppen hazudik? – vontam fel a szemöldökömet kíváncsian, hiszen ez kész röhej. Talán loptam tőle, de nem szánszándékkal, ahogyan bántam is a dolgot. Még akkor is, ha nem adtam vissza. Miért adnék vissza olyat egyből, ami számomra hasznos lehet, másrészt meg szerintem ha másnap becsöngettem volna, akkora karóba húzta volna a fejemet. Nem mintha most jobb lenne a helyzet, de legalább többen vagyunk.
- Tegyél, ha neked ettől jobb! – rántottam meg hanyagul a vállaimat, hiszen ő ettől érzi nagyfiúnak magát, akkor tegye meg. Úgyis mire jönnének hozzám, addigra nem lenne ott a könyv és a medálnak köszönhetően megismertem pár nem éppen kedves alakot is. Nem akarnám rá uszítani őket, de biztosan segítenének elrejteni a könyvet, vagy visszajuttatni úgy neki, hogy ne is keveredhessek bajba. Az elrohanásomkor pedig a ruháim takarták a könyvet, így gondolom a felvétel se igazán segítene, ha van neki a házon. Régóta élek hazugságban azért, hogy ebben a városban lehessek, így talán nem lenne olyan nehéz egy újabbat kreálnom még akkor is, ha minden egyes nap egyre nehezebb a hazugságaimnak köszönhetően.
- Valóban nem? Elárulom neked, hogy sok mesét és érdekes történetet hallottam egykoron anyámtól. Szerinted mégis miért beszélem ezt a nyelvet? Talán nem mindig pont az igazság hangzott el, vagy talán pont az, és ez a hazugság! – hangom eléggé határozottan csendült, de alig, hogy viszonoztam a kedvességét máris megbántam azt, hogy kibukott ez az ajkaim között. Senki se tudta, hogy van ír felmenőm, hogy az akcentus csak színjáték és hasonlóak, de most a lepel lehullott, mert hagytam magam kizökkenteni. A rohadt életbe!
- A többire is válaszoltál volna?! – vontam fel a szemöldökömet. – Vagy ha kényes témába kérdezek, akkor tereltél volna, Darragh? – vontam kérdőre pontosan úgy, mintha jogom lenne és mélyen legbelül egy hang azt súgta, hogy jogom van rá, míg úgy éreztem, hogy rohadtul nincs. Igazából már fogalmam sincs, hogy mi történik itt, velem, vele….velünk…
Hirtelen nem értem, hogy mi a franc folyik itt. Darraghról Williamre pillantok és mintha két acsarkodó kutyát látnék, vagy éppen farkast, akik éppen azt fontolgatják, hogy miként árthatnának a másiknak legfőképpen. A korábbi dolgok miatt meg nem gondoltam volna komolyan, hogy akár ennek a dolognak még én is a bábuja lehetek. Hogy rajtam keresztül képes lenne ártani Darraghnak.
Látom újra azt a fényes ízét, hallom a szavakat, de mintha hirtelen még a világ is forogni kezdene. A szorítás lazul, engem valaki hátulról elkap és magával ránt, de automatikusan cselekszem és az illető orra bánja, még ha menteni is akart. Nem tehetek róla, de az előzőek után talán nem meglepő, hogy még élesebbek a reflexeim, de mire észbe kaphatnék azok ketten egymásnak esnek.
Szavak eljutottak hozzám, de hirtelen még se értettem semmit se, hiszen a harc nem csak ott dúlt, hanem az egész bárban. Egymás ellen mentek, miközben egyre több mágia szabadult el, ennek köszönhetően pedig én is egyre inkább kezdtem rosszul lenni, hiszen az érzékeim még inkább a tetőfokára hágtak. A következő pillanatban pedig könnyedén szakad fel egy sikoly a torkomból, amikor valaki hátulról elkapott, de végül sikerült kifordulnom a szorításából és végre ismét kaptam levegőt. Ha nem volt fegyver, akkor megtette az üveg is. Könnyedén kaptam fel a pultról, hogy utána az illetőn ejtsek vele sebet. Aggódva pillantottam Darragh irányába és legszívesebben szétszedtem volna őket, elordítottam volna magam, hogy legyen elég, mert nem akarom, hogy rajtam acsarkodjanak, mint az őrültek! Még akkor is, ha tudtam ennél többről szól, de még se sejtettem, hogy a férjem és nem tehet mást, mint védelmezni kell engem.
Hirtelen a hely elcsendesedik és figyelem, ahogyan a düh átveszi teljesen az irányítást. Sietve rúgom le magamról a férfit, aki legutóbb nekem támadott. Figyelem Darraghot és teszek felé pár lépést, a fénycsóvák, mintha csak túl nagy erőt képviselnének. A lábam meginog, de még se érdekel, de aztán valaki elkapja a kezemet. – Darragh, kérlek, ne tedd... – sose szóltam még ennyire szelíden, de mintha mélyen legbelül valami megváltozott volna, mintha csak valamiféle fura ládikó lakatja leszakadt volna és életre keltek volna olyan érzések, amiket még sose éreztem. Valami változott, de én magam sem tudtam, hogy pontosan mi. – Kérlek… - de mintha a falhoz beszéltem volna, aztán pedig döbbenet közepette csendült ugyanaz és ugyanaz a szó. Léptem volna még egyet, de ekkor egy másik kéz nyúlt utánam. Sietve rázta meg a fejét, de nem szólt semmit se. Valaki még hátrébb is húzott, mintha csak egy mélyen tisztelt nő sétált volna be köreinkben, akinek senki se mer ellent mondani, pedig idős volt, nem is kicsit.
Két szó, mely hűvös volt akár a jég, de mégis mintha ez kellett volna ahhoz, hogy végre a harcnak vége szakadjon. Éreztem, hogy sérült vagyok, de még se érdekelt. Sietve sepertem le az idegen kezét, aki Darraghnak egyik embere lehetett, miközben figyeltem az eseményeke,t amikor viszont az idős nő csinált valamit, akkor sietve kiáltottam fel. – Neee! – léptem volna, de még se ment. Mintha csak képtelen lennék mozdulni. Figyeltem, ahogyan összeesik, ahogyan a nevemet próbálja kimondani és még szarabbul éreztem magam, mint eddig. Mélyen legbelül valami kifacsarodott és egy hang azzal vádolt, hogy ezt akartad? Hát tessék most megkaptad! Nem akartam se neki, se másnak ártani. Még akkor se, ha képtelen voltam bárkit is közel engedni, de talán a jelölés egy fajta kötödést is kiépített közöttünk. Aggódtam érte, féltem, hogy most mi lesz, de azt tudtam, hogy nem hagyhatom. Segítenem kell, nem halhat meg. Azt nem…
Események könnyedén ragadtak magukkal, de csak akkor csattan el valami mélyen legbelül bennem, amikor közölték, hogy én nem mehetek. Könnyedén csaptam az engem fogva tartómat részben a pulthoz, hiszen ő is főként mással volt elfoglalva. – Én megyek! – hirtelen mindenki felkapta a fejét és a boszorkány is kíváncsian mért végig. Lassan lépett közelebb hozzám, mintha csak ismerős vonások után kutatna.
- Nem mehetsz gyermek, felelőtlen lenne és ha kárt tenne benned, akkor megannyian halnának meg. – felelte kedvesebben már a boszorkány, de mintha valamiféle felismerés csillant volna íriszeiben. A hangja dallama pedig ismerősen csendült, mintha csak hirtelen ismét a múltban lettem volna pár pillanat erejéig, de ismét nem volt tiszta a kép. – Jobb lesz inkább, ha valaki téged is ellát, hiszen még messze a vég és hosszú utat kell bejárnod. – felelte egy sejtelmes mosollyal, majd pedig mindenki ment a maga dolgára. Egyáltalán nem tetszett a dolog, de még se mertem ellenkezni, de aztán valamit még kiadott utasításnak a boszorkány, viszont a végét már nem hallhattam, mert valaki elrángatott onnan.
Hosszú percek teltek el, mire kisebb sziszegések és nem éppen nőies szavak mellett végre bekötötték a kezemet is, hiszen megsérültem ott is, de majd elmúlik. Fáradtnak éreztem magam, mint akinek az energiáját elszívták túlzottan is, de még se akartam pihenni. Gyűlöltem, hogy várakoznom kell, miközben a rosszullétem se akart múlna, vagy éppen a bőröm bizsergése, hiszen még mindig nem szokta meg a testem a természetfelettiek jelenlétét, így még a képességem is eléggé megviselt. De aztán valaki értem jött és csak annyit nyögött, hogy látni akar, de hogy ki és miért; arról fogalmam sem volt. Lassú léptekkel indultam el, mire az idős nő elé vittek. Mondott egy-két dolgot valószínűleg ó-írül, miközben láttam, ahogyan egy hullát, vagy legalábbis annak tűnő nőt visznek ki. Elfutottam volna? Igen, de még is képtelen voltam rá, látni akartam. Duruzsolt még valamit számomra érthetetlen nyelven, majd a kezembe nyomott egy kis tálat és rongyot, majd intett.
Haboztam, míg végül remegő lábakkal sétáltam be a helységbe. Még mindig kidőlve feküdt Darragh. Betakarták, de mintha erősebb lett volna, de még se teljesen. Mintha nem akarták volna hagyni azt, hogy teljesen visszakapja az erejét csak annyira, amennyi elég ahhoz, hogy életben maradjon, de még se térjen magához teljesen. Az ajtó hangosan csukódott be mögöttem, majd lassú léptekkel ültem le az ágy szélére, hogy a vért lassan lemossam róla. Mi tartott még itt? Fogalmam sincs… talán… talán a bűntudat, hogy miattam történt ez az egész. Néha a vízben megmártottam a rongyot, hogy kimossam és újabb sebet, vért tisztítsak ki vele, ami még nem gyógyult be teljesen. Volt sejtésem, hogy miért lehetséges ez, de túlzottan nagy káosz uralkodott még bennem az olvasottakkal kapcsolatban és a látottak se éppen segítettek abban, hogy biztosra ne gondoljam azt, hogy megőrültem. – Sajnálom… nem akartam ezt… - csak ennyit suttogtam halkan, miközben szép lassan végeztem. A tálat leraktam az asztalra, ahogyan a rongyot pedig beleejtettem és vártam, de mégis mire? Fogalmam nincs, ahogyan azt se sejtettem, hogy részben talán azt akarták, hogy én belőlem nyerjen energiáit, hiszen a boszorka nagyon is sejtette, hogy nem csak elvenni tud, hanem az engem is feltölthet, mivel ő volt az, ki egykoron megpecsételte mind a kettőnk sorsát… De ahogyan Darraghról se tudtam ki ő valójában, úgy róla se…
Csak szerettem volna látni, hogy jól van, ahogyan magához tér, még ha jelenleg ez hülyeségnek is tűnt. Sose hittem volna, hogy egyszer ilyenben lesz részem az ostoba lépéseimnek köszönhetően… egyszerűen hirtelen úgy éreztem, hogy a saját hibáim másokon csattannak, mintha az élet így akarna megleckéztetni.


■ ■A sacrifice... ■ ■ Bocsánat hosszú lett és kicsit nyeszle, azért remélem tetszeni fog doboz   ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Kedd. Ápr. 11, 2017 7:39 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Ott voltam, azon az éjszakán ahol megköttetett az eskü, esküszöm boldog voltam ,hogy olyan dolgot teszek ami miatt büszke rám az apám, de a pár héttel későbbi árulás fájón csapott mellbe. Láthattam a gyermeket, a kezeimben tarthattam, ahogy rám mosolygott, megfogta a hüvelyk vagy épp mutató ujjamat, ahogy felmosolygott rám a gyönyörű tiszta kék szemeivel, mindig sírt ha nem voltam ott a közelében, ezért az egyetlen dalt, altató dalt énekeltem neki, amelyet nekem s az édesanyám amikor csecsemő voltam. Hogy hihette bárki is, hogy bántani fogom? Mit tettem, amiért ezt érdemeltem. A nővérét, akit az apja változtatott át, kis híján megöltem. Amikor értesültem az árulásáról.
Fél Dublint majdnem lemészároltam, elszakították tőlem a felem, akivel együtt kellett volna lennem, akiért az eskü után éltem! Jó, hogy nem őrültem bele, akkoriban kórházban dolgoztam, de felkellett adnom ezt a fajta munkát, túlságosan labilis lettem idegileg. A banya tanácsára végül a pszicológusi szakot választottam, azt mondta,hogy ezzel talán a saját fájdalmamat is képes vagyok feldolgozni.
Idővel segített. Idővel.
Fájt mindenem, és azért mert nem csak William volt aki sorozott és ütött vagy szúrt vagy vágott belém bármit, hanem mások is, egyértelmű volt,hogy megakarnak ölni. Tudják, hogy addig nem vagyok teljes, amíg a feleségem el nem fogad teljesen, ha nem csak simán legfekszünk és összebújunk, kefélünk egy jót. El kell ismételnünk egy ősi szöveget, néhány különleges gyertyát meggyújtva, és használnunk azt a kézkötőt, amit az esküvőnkön nem lehetett, mivel egy csecsemőt vettem el. Féltve őriztem ezt a kincset, nem voltam hajlandó odaadni senkinek sem,a létezéséről is csak én és a boszorkány, meg Panda anyja és apja tudtak, de hogy hol lehetett? Senkinek sem árultam el.
Miért tartottam meg? Hogy emlékeztessen a bukásomra? Hogy ha eljön újra az idő, akkor elővehessem és megesküdjünk újra? A normális hagyományok szerint ránk került volna a kézkötő, és addig rajtunk is marad, amíg a feleségem a vérét, az ártatlanságát nem adja nekem. Kábán felröhögtem miközben kinyílt a szemem néhány pillanatra.
Mi a francot kezdjek egy kézkötővel, ha az illető nő már rég nem szűz?! A röhögés után mély fájdalom hasított a mélyebb sérüléseimbe és visszasüppedtem a jótékony homályba.
Minden lépését éreztem, ahogy egyre közeledik hozzám, talán akkor lett nyugodtabb a légzésem, amikor letisztogatott.
Hogy mondjam el neki, hogy a feleségem? Tisztában van-e vele,hogy én ki vagyok? Vagy kitanították jó színésznek, és előadja, hogy nem ismer, s mivel tudják, hogy az egyetlen lény akit magamhoz engednék az a feleségem, majd vele fognak megöletni, a megfelelő alkalommal. Hiszen, hiába érezzük az érzéseket, ha azokat lehet manipulálni, sok-sok gyakorlással.
Az asszisztensem robogott be egy doboz cigivel, meg öngyújtóval, és letette az éjjeliszekrény szélére. Lassan ébredeztem, lehetetlenül fagyos kék szemekkel pillantottam fel a plafon irányába. Ha ennyire kivilágosodott, azt jelentette, hogy az őrület határán vagyok. Ritkán választunk magunknak úgy párt, hogy csak arra az egyre áhítozunk, persze ehhez szükségünk van némi boszorkányos ráhatásra is. Mint ennél a rohadt esküvőnél! A klánok egyesítésénél!

Azon az estén egy apró csörgőt vittem magammal, puha aranyos játék, amit egy boszorkánnyal készítettem, rontás elűző, védelmező talizmán, aminek nem baj, ha egy csecsemő megrágcsálja. Esküszöm igyekeztem figyelni arra,hogy jó kapcsolatot alakítsak ki a családdal. Még akkor is, ha rám erőltették ezt az egészet. Ennyi idősen, már tisztában voltam azzal, hogy még a kényszerből kapott feladatokat is kellemessé tehetem a magam számára. Kis csörgő, apró rugdalózó, és egy hajszalag, kicsit talán előreszaladtam az utóbbival, de szerettem volna úgy tekinteni erre az egészre, mint egy kellemes időtöltés.
Csak pár órára mentem el, hogy felvegyem az ajándékaimat, és megfürödjek, mert olyasfajta igényeim voltak, amelyeket egy csecsemő képtelen kielégíteni. Kiszálltam az autómból, és a ház felé tartottam, nagy volt a nyüzsgés mozgolódás. Rossz előérzetem volt, akkor kivágódott az ajtó két Hepburn tag viharzott el mellettem, az idős Hepburn pedig a házban tombolt, én akkor megpróbáltam megölni, azt hittem hogy ő tehet erről az egészről. Azonnal felmetnem megnézni a szobáját, nyomok után kutatttam, érzések és jelek után, nem rablás történt ,senki idegen jelét nem éreztem a helyen, a kocsimba pattantam, és megpróbáltam követni a jeleket, a hangulatokat. Kicsi volt, így nem alakult ki megfelelő kötődés kettőnk között, így nem tudtam megtalálni, képtelen voltam rá, megszállott lettem. Akkor kezdődtek ezek a fajta dührohamok, aztán egy időre abbamaradtak, hála ennek a fajta különleges dohánynak amit a boszorkány készít nekem. Nem vagyok beszívva tőle, sokkal inkább valami gyógyfüves keverék. Aznap éjjel amikor visszatértem a csöppnyi feleségem családjához, hogy értesüljek arról,vannak-e fejlemények, annak a nőnek a beszéde ütötte meg a fülem, telefonon beszélt valakivel, nyugtatgatta és közölte hogy így lesz a legjobb a picinek! Üvöltve vetettem rá magam, és gyűlöltem mindent és mindenkit, akkor éjszaka majdnem mindenkit kinyírtam a házban, Panda apját, rokonait.


- Pandaaaaa! - Üvöltve ébredtem, a fehér paplanba markoltam, és ziháltam a kimerültségtől, csapzottnak és fáradtnak éreztem magam.
Én hívtam Pandának, én kezdtem el így szólítani, hiszen a kedvenc játéka egy kis Panda maci volt, finom plüss, és folyvást ahhoz bújt ha épp nem szoptatta az anyja, hallottam, hogy a hátam mögött rólam pusmognak, hogy ez a gyerek gyengévé fog tenni, de nem… a történtek ellenére erősebb lettem.
Rengeteg kis plüsst kapott, és az enyém tetszett neki a legjobban, tudtam, reméltem, mert a picik állítólag a fekete fehér játékokra buknak a tanulmányok szerint. Csípett a szemem, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a szobában, félre fordítottam a fejem, és a cigim után kutattam, a súlyosabb sérüléseim fájtak, még mindig felvoltak szakadva egy vágás tátongott a bordáim alatt, egészen a csípőmig, imitt -amott még a csont is látszott, de legalább nem véreztem.
Óvatosan ülve rágyújtottam, hogy a támlának támaszkodtam, és magamhoz martam a hamutartót. Egy szót sem szóltam, csak remegő kezekkel igyekeztem meggyújtani azt a rohadt cigit, hogy aztán remegve szívjam be a füstjét.
A szemeim még mindig szúrtak, egy szót sem szóltam.
Most én nem akartam, hogy a közelemben legyen, egyáltalán nem akartam tle semmit, minden miatta történt ,hogy megjelent az életemben, hogy fenekestől felforgatta. Fájdalom villant a tekintetemben, és felköhögtem, fémes ízt éreztem a számban, mire a cigit elnyomtam és tovább köhécseltem, a mellettem levő párnára köptem, majd félre toltam a párnát. Nem szeretek gyengének látszani, különösképp olyasvalaki előtt, aki életcéljának tekinti, hogy fél percenként megalázzon, még akkor is ha a kezemet nyújtanám felé.
Talán ezért akartam segíteni neki. Szaggatottan vettem a levegőt és fáradtan dőltem vissza a helyemre.
Minden mozdulat fájt, de ennyi idő alatt, amióta élek, megtanultam elviselni a fájdalmat, a fizikai és a lelkit is egyáltalán. Kivéve a dührohamaimat, amelyek a beteljesületlen eskü miatt vannak, na meg azért, mert valaki a fajtámból a tulajdonomat érinti!
- Mit akarsz? - törtem meg végül a csendet, és próbáltam letörölni a homlokomról az izzadság cseppeket, a nyílt sebeimet marta a saját izzadságom.
Nem fogok térden állva könyörögni a segítségéért. Az órámat kerestem a tekintetemmel,de teljesen levetkőztettek, így a megjelölt csuklómat remegve dugtam el a paplan alá.
A kérdésem vádló volt.
- Menj haza, majd küldenek kurvákat, nem kell velem foglalkoznod. Ezek után viszont jó volna ha megadnád az igazi címed, mert még nem végeztünk. - suttogtam halkan. Nem tudtam, hogy nem jönnek kurvák, ahogy azt sem, hogy teljesen be lettem zárva ide Pandával.
Végig pillantottam rajta, és a tekintetem a sérülésén időzött, kíváncsian emeltem oda a pillantásom, és komorodott el a tekintetem. Ha tudnék mozogni!
- Ki tette azt veled?! - morogtam fenyegetőn, amely indulat nem neki, hanem inkább annak szólt, aki őt bántotta.

■ ■ Till I Collapse ■ ■ Megjegyzés: Ráadásul csak bonyolódnak...     ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Kedd. Ápr. 11, 2017 9:06 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Családtagért, barátért és egy ismerősért aggódunk. Még egy házi kedvencért is, ha baja esik, de egy idegenért? Nem, egy idegenért az ember nem aggódik, de én mégis megtettem. Képtelen lettem volna azt mondani, hogy csak egy kaland volt, hiszen nem csak az volt több volt, de még se volt olyan barátom, mint egykoron Lyanna volt, viszont azt se tudtam, hogy pontosan mi ő számomra. Erre a kérdésre nem tudtam volna válaszolni, mintha nem létezett volna helyes szó rá és az se segített igazán, hogy még mindig nem voltam teljesen jól a sok mágiának köszönhetően, ami elszabadult. Hülyeség lenne azt mondani, hogy megszoktam és elfogadtam az egészet, de próbáltam megbarátkozni vele, hiszen nem véletlen volt oly sok álmatlan éjszakám mostanában, azóta, hogy a könyv hozzám került.
Kezem olykor megremegett, hiszen pokolian fájt, hiába volt rajta kötés, ahogyan arcomon is volt jó pár kisebb lila folt és egy-két helyen még a bőr is kicsit felrepedt, felsértette valami a harcban, de még se érdekelt. Nem ez volt az első eset, amikor sérülések tarkították a testemet, mintha csak direkt kerestem volna mindig is a bajt. Mintha csak valami után kutattam volna, vagy igazándiból magam sem tudom. A víz az idő előrehaladtával egyre inkább vörösebbé vált, ahogyan Darragh testéről lemostam a vért és talán még szerencse is volt, hogy ki volt alatta ütve, hiszen biztosan nem lett volna finom, amit kapok, amiért a víz marja a sebeit. Nem értettem, hogy miért csak ennyire gyógyították meg, hogy miért nem segítettek rajta. Mintha csak leckét akartak volna adni, de kinek? Nekem vagy neki? Nekem, hogy végre belássam azt, hogy a hazugságaim áradatai nem csak rám vannak hatással, vagy más miatt akarták volna felnyitni a szememet? Vagy inkább neki szólt a lecke azért, hogy ennyire forrófejű, meggondolatlan volt? Sokszor láttam, hogy mire készül egy ember, vagy mi vezéreli őket, hiszen mégis csak nyomozó lennék, de azon a nőn… Boszorkány? Azt hiszem az volt, de talán tévedek, hiszen miért ne tehetném? Mint amikor a gyerek megtanul olvasni, de néha elbizonytalanodik, hogy biztosan jól olvasott-e egy-egy szót, vagy éppen mondott ki. Nos, talán valahogy én is így éreztem magam, vagy éppen csak én voltam Alice, aki nem Csodaországban veszett el, hanem máshol.
Amikor a nevemet üvölti, vagy legalábbis mélyen legbelül tudom, hogy azt teszi, akkor sietve pillantok rá aggodalommal az íriszeimben és a kezem óvatosan siklik homlokára. – Shh, itt vagyok. Nincs semmi baj. – hangom halk, szinte alig hallható, míg másik kezemmel megfogom a kezét, mintha csak így akarnám megnyugtatni őt. Majd homlokáról mellkasára siklik, oda ahol nem tarkítja őt sérülésre, hogy így tartsam őt távol attól, hogy mozogjon. – Nem kellene mozognod… pihenésre van szükséged. – szólaltam meg gyengéden és úgy, mint aki tényleg aggódik a másikért. Csak tudnám, hogy miért nem tudtam elsétálni, mint máskor megtettem. Mintha csak a bűntudaton kívül is más itt tartott volna. A kezemet lassan ejtettem az ölembe, ahogyan mocorogni kezdett, majd amikor társaságunk akadt, akkor zavaromban hosszú szőke tincseimbe túrtam. Nem tetszett, hogy cigit hoznak neki. Alig él és akkor még dohányozzon? Ezek normálisak?
Egyáltalán nem tetszett, hogy a cigivel bajlodik, hogy feljeb tornázta magát. Ezért se segítettem neki. Inkább csak morcosan pillantottam rá, mintha bármi jogom is meglenne hozzá. Végül lassan felálltam az ágya mellől és kíváncsian pillantottam körbe a helységben. Ital volt, talán most jól jönne, de még se láttam helyesnek. Inkább csak megfogtam a tálat és távolabb vittem az ágytól, mielőtt esetleg a véres vízzel akarná felmosni a padlót vagy az ágyát. Haboztam és őt figyeltem, ahogyan szenved, de még mindig nem vett rá a lélek, hogy segítsek neki ebben az őrültségben. Amikor viszont megszólalt, akkor csak hitetlenkedve nevettem el magam, majd idegesen túrtam a fürtjeim közé, de kellett pár perc mire ismét közelebb sétáltam hozzá.
- És ha én nem akarok elmenni? – pillantottam rá komolyan, de még mindig nem ültem vissza ismét az ágya szélére. Az újabb megnyilvánulására meg szemrebbenés nélkül kiült az undor az arcomra és szinte minden véleményem ezzel kapcsolatban, hogy mennyire nem tetszik. Persze neki fogalma sincs arról, hogy már az elsőt vagy éppen a másodikat se kapta volna meg, ha hagyják, hogy én tegyem be ide a lábamat. Bár arról fogalmam sem volt, hogy egy vagy két csajt dobtak-e már be az oroszlánbarlangjába. Nem is voltam a közelben, hogy tudja róla, de nem is akartam. Még a hideg is kirázott valami oknál fogva, ha csak arra gondoltam, hogy esetleg azok… azok érintették őt. Csak tudnám, hogy hirtelen miért zavart ez ennyire. – Miért inkább ők, mint én? – tettem fel a következő kérdést anélkül, hogy végig gondolhattam volna. A címre pedig direkt nem reagáltam, mert nincs olyan állapotban, hogy egyáltalán megjegyezze. Másrészt meg majd megtudja, ha itt az ideje, vagy legyen még találékonyabb, mint eddig volt. Most már tudja az igazi nevemet is, nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne meglelnie, ha annyira rám akarja rúgni az ajtót ezek után is.
Amikor megláttam, hogy a sérülésemen időzik a pillantása, akkor csak sóhajtottam egyet, majd a kérdését hallva szinte elnevettem magam kínomban. -  Tényleg ez a legnagyobb bajod, hogy ki tette ezt? Nem volt elég már mára? Nézz magadra! Miért tetted? Nem kértem, hogy védj meg! Nem kértem, hogy mellettem állj úgy, mint…. még soha senki… - az utolsó három szót talán csak tátogtam, talán alig hallhatóan mondtam ki, mint aki hirtelen nem tud ezzel az egésszel mit kezdeni. Ujjaim könnyedén leltek utat maguknak ismét a hajamba, miközben idegesen kattogott az agyam, mintha csak végre a káoszban akarnék lelni egy kis nyugalmat. – Ki tette? Én! Én tettem azzal, hogy hazudtam azért, hogy ebbe a városba jöhessek, maradhassak a rémmesék ellenére! Én kerestem a bajt, miként nem látod ezt? Talán nem lenne itt helyem, de még se akarok elmenni, valami ide köt... – talán még én magam se értettem azt, hogy miként bukhatnak ki ezek a szavak, vagy pontosan mik rejtőznek mögötte. Ha nem lennék olyan, amilyen a külvilág számára, akkor nem történt volna meg ez se, de mintha csak egy sajátos páncélt húztam volna fel, mire felcseperedtem és képes lettem volna bármit megtenni, hogy olykor bajba keverjem magam. Mintha csak bizonyítani akartam volna magamnak, hogy képes vagyok saját magamat megvédeni, vagy igazándiból fogalmam sincs, hogy miért tettem azt, amit. Mi vezért eddigi életem során.  Nem pillantottam rá, bárhova néztem, csak rá nem, míg beszéltem, utána pedig lesütöttem a szemeimet.
- Sajnálom, még ha nem is hiszed és szeretnék segíteni! Nem fogok elmenni, bármennyire is azt parancsolod, utasítod! Maradni fogok, mert maradni akarok! És még az se érdekel, hogy ez neked mennyire tetszik! – emeltem rá végül az íriszeimet. Nem csak a hangom volt elszánt, hanem az íriszeimből is láthatta, hogy nem fog tudni innen most csak úgy kidobni. Majd, ha beszédbe kezdett volna, hogy már pedig elhúzok innen és hasonló, akkor a következő pillanatban – mielőtt még én is felfoghattam volna, hogy mit teszek – közelebb hajoltam hozzá és szenvedélyesen csókoltam meg. Mintha csak elment volna a józan eszem, hiszen halványan derengett a könyvből róluk, de még se érdekelt. Azt pedig nem gondoltam volna, hogy el fog lökni magától, hiszen miért tenné? Szüksége van valakire, hogy jobban legyen, nem? Ha már miattam került ekkora bajba, akkor talán ez a legkevesebb, még akkor is, ha pontosan igazából én se tudtam, hogy mire vállalkozok. Ahogyan azt se, hogy erősebb kötelék van közöttünk és másabb egy régi szertartásnak köszönhetően, mint azt bárki sejtené, kivéve azt a boszorkányt, aki rendet teremtet. Ahogyan azt se értettem, hogy milyen útról beszél, de most nem is akartam ezzel foglalkozni… - Csak engedd, hogy segítsek... - suttogtam az ajkai felett, ha nem taszított el korábban magától...


■ ■I Will Always Find You ■ ■  Bonyodalom mindig jó. edi    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Pént. Ápr. 14, 2017 3:05 pm

[Only admins are allowed to see this image]

PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]

Nem vagyok gyerek, sem pedig pátyolgatni való ártatlan lény, úgy nézek ki, mint aki arra szorul?! Dehogy! Csak pár mindenre kapható kurvára van szükségem, akiknek nem baj, ha egy csók után a padlóra hullanak. Ez a legtisztább, legsimább dolog. Ők megkapják a pénzüket és másnap nem is emlékeznek arra, hogy kivel voltak, csak arra, hogy kiadós baszás lehetett.
A csitításra, morcosan pillantottam fel Pandára és húzódtam hátrébb az érintésétől, annyi józan eszem volt, hogy tudjam, ilyen állapotban kapálózok az életenergiáért, vagy a szexuálisért, mindegy mi, csak áramoljon át azokon a csinos praclikon át az én testembe. Egy pillanatra le is hunytam a szemem a megkönnyebbüléstől, a jó érzéstől, hogy ha csak egy kósza intés erejéig is, de kaptam valami kellemeset.
A rosszallásával mit sem törődtem, nem érdekelt, mondtam, hogy nem az anyám, csak egy vadidegen, aki történetesen a feleségem. Szótlanul figyeltem, amikor épp nem beszélgettünk, próbáltam elképzelni hogy a kezemben tartott csecsemő lett ekkora, egy kifejlett nő, a szemek stimmeltek, de a vonások? Mind-mind hazugság. Én voltam a hülye, hogy a szem árnyalatának emlékében úszva nem hallgattam az ösztöneimre, hogy minden csepp szava hazugság, hogy óvakodjak tőle. Azért, hiába… ennyi idős fejjel mégis van mit tanulnom, de erről szól az élet. Nem lesz mindenki azonnal bölcs, azzá kell válni.
Az első kérdésére megrökönyödve pillantottam vissza rá, mi az ,hogy nem akar elmenni?! Meg van ez bolondulva?! Az eszem megáll! Pislogtam is párat és megráztam a fejem, mire fájdalom hasított belé, és vissza csúsztam a párnára, szinte vízszintesbe. Ezt nem hiszem el! Még így szarrá verve is neki áll kötözködni velem, elhúztam a szám és minden erőmet összegyűjtöttem, arra hogy ne üvöltsek fel kínomban! Mégis kinek az elcseszett ötlete volt, hogy ne menjen el mellőlem?
A tenyeremmel eltakartam az arcom, forrónak éreztem a testem, fáradtan sóhajtottam fel. Nem szerettem volna mást, mint otthon lenni, és kicsit magam lenni.
- Sok van belőlük és nem érdeklik őket a következmények, csak legyenek kifizetve.
Mit számít ha élvezik egy kicsit, reggelre úgysem emlékeznek. -
morogtam sértődötten. - másrészt, évek óta ez a protokoll, a legegyszerűbb felépülési forma a világon. Pár könnyen kapható pina és utána jobban is vagyok.
Szóval, szólj Liamnek, hogy hozza a nőket. -
pillogtam az irodaajtó irányába, nem értettem, hogy mit lelkizik ezen Panda, ki ő nekem, hogy itt utasítgassa a személyzetet, hogy ki jöhet be hozzám és ki nem?
Nem igazán értettem, hogy miről kiabál, miért ilyen dühös, mert egy nagyobb fájdalom hullám vágott át a testemen, és néhány pillanatra el is vesztettem az eszméletem.
- Miért? Van erre bármi racionális magyarázatod? - suttogtam dühösen, halkan és erőtlenül. - Lopsz, csalsz, hazudsz, mit akarsz tőlem? - morogtam fájdalmasan szuszogva.
- Kurvára nem tetszik! - sziszegtem  paplanba markolva, fogcsikorgatva rázkódtam meg, mindenre számítottam, csak a csókjára nem. Fenyegetőn morogtam fel, nyúltam is, hogy ellökjem magamtól, de csak a nyakáig jutottam a mozdulatban.
Morogtam és igyekeztem mozgatni a fejem, de már ez a röpke érintés elég volt, hogy mohón kezdjem meg megcsapolni az életenergiáját. A szemeim immár lilás színben pompáztak és éhesen pillantottam fel rá. Az éhségem győzedelmeskedett. A maradék energiámmal vágy hullámok tengerét küldtem Pandának, hogy azonnal üljön rám, és lovagoljon meg, csókoljon amíg minden szuszt át nem szuszakol belém. Zihálva kábán, homályos tekintettel pillantottam fel rá.
Mondani akartam valamit, de egy éhes morgás kíséretében láncoltam magamhoz a velem szemben ülő nő ösztöneit, vágyait, csak a gyógyulásommal törődtem, hogy semmim se fájjon, hogy mihamarabb begyógyuljak, hogy erősebb legyek. Erősebb mindenkinél!
Irányítottam minden mozdulatát, hogy felüljön rám, hogy elkezdjen mozogni rajtam, az első mennyekbe röpítő érzését, már akkor megkapta, amikor rám ült, a következőt, amikor lényem egy részével elárasztottam a bensőjét, elvileg meddő vagyok, amióta a házasságom megköttetett. Fránya szabály, hogy ha akartam is volna gyereket, nem lehetne, mert csak egyetlen nőnek van esélye kihordani a magzatot, az pedig a feleségem.
Ám ilyen apróságokkal nem törődöm, az első kielégülés hullám, fájdalmas görcsbe rántja a testem, ugyanakkor látszik, hogy a mély vágás kezd összeforrni, a kisebbek eltűntek rólam, de akkor még nem beszéltünk arról, ami a hátamon van, szúrás, a derekamon, és a fejemet is bevertem párszor.
Az élvezetéből keletkezett energiák belém szálltak, amikor pedig a második öröm érzete rázta meg veszélyesen közel az ájuláshoz Pandát, a vöröses indák megjelentek körülöttünk, mint megannyi kis pókháló. Még mindig nem voltam magamnál, de éreztem, hogy lassabban gyógyulok. Ám nagyon is tisztában voltam, hogy nem mozoghatok az ösztöneim miatt, még ha a testem természetes munkája miatt mégis ezt tenné, ártottam volna magamnak. Valahol a bódulat határán a kezemet nyújtottam Pandának, hogy kapaszkodjon bele a tenyerembe.
A negyedik örömteli érzés után viszont mintha valami meggátolt volna abban, hogy tovább szívjam Panda életenergiáját, vörös köd burkolózott körénk és alig nyitott szemeimen át őt néztem.
- Több… kellene… - A boszorkány suttogásának hangja ütötte meg a fülem. Valamit kántált pár szobával arrébb, egy biztos, nem engedte, hogy teljesen felgyógyuljak, miért? Mit akar?! Erőtlenül hörögtem, nem bírtam megállni, fékezhetetlen voltam, és a boszorkány szemmel tartott minket.
- Higgadj le, most aludj. - még engedte, hogy az utolsó kielégülés hullám megrázza a testünket, én magamba szívjam Panda energiáit és vissza is adjak neki belőle, épp csak. Veszélyes játék volt ez, azt hiszem ezzel a boszi is tisztában volt.
A hasamon levő heg egész jól összehúzódott, de messze nem volt tökéletes.
A boszorkány jött be, hogy megmosdasson, és el lássa a sebeimet, bekötözött, szakszerűen, és kicsit a mellettem fekvő testet is rendbe szedte, aztán betakart minket.
Én a varázslata miatt aludtam, Panda vagy a varázslat, vagy pedig azért, mert kimerítettem, durván.
- Kurvák kellettek volna… - dünnyögtem még félálomban, és végül elnyomott az álom, a következő menetig biztosan. Amíg újra nem érzem, hogy éhes a testem, a forró teán és ételen kívül másra is.
Én tökéletesen jól éreztem magam, de az-az energia amit visszaszolgáltattam neki, édes kevés lehetett, hiszen a testem a létfenntartásért küzdött, azért, hogy meggyógyuljak. Ha eldobható embereket kaptam volna, most nem kellene félbeszakítani ezt az egészet, igaz, hogy minden cselekedetem ösztönös, és? Mit akar ezzel elérni a boszorkány. Talán tisztában volt azzal, hogy a jelenlegi állapotomban, képes lennék megölni, és ezzel csak még nagyobb fájdalmat okozni magamnak, hiszen ahelyett, hogy kellemes lett volna a töltekezés, mindig valahol mélyen megvonaglottam a fájdalomtól, amikor épp jól kellett volna éreznem magam Panda örömétől.
- Annyira megsérült, hogy kétségbeesetten szívná el az energiáit, ha nem figyelek rá, meghalhatnak mindketten, más lenne ha nem lenne rajta a jelölés, de... ez a bolond megjelölte a tudtán kívül a feleségét, ez még erősebb köteléket hozott létre, mint a normális házasságkötés, és nem is működik rendesen, amíg el nem hálják az igazi nászéjszakát. - a telefon túloldalán mintha anyám hangját hallottam volna, tényleg telefonon beszélt , én is akarok vele beszélni! Felhörögtem és felemeltem, majd leejtettem a kezem az ágyra.
Nem működök rendesen? Mi az hogy nem működök rendesen?! Ám amikor egyre kétségbeesettebb lettem, langyos kesernyés ízt éreztem a számban, és nemsokkal utána elaludtam.

■ ■Sorry Seems to be hardest word ■ ■Megjegyzés:  sleep  doboz      ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Pént. Ápr. 14, 2017 5:51 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, de azt se gondoltam volna, hogy ennyire távolságtartó vagy éppen ellenséges lesz velem. Bár lassan már kezdem megszokni, hogy olyan Darragh, mintha csak valamiféle időjárás lenne. Egyik pillanatban még megölne, felnyársalna, a következőben pedig meg úgy veti rá a másikra magát, mint egy vadállat, hogy megvédjen, pedig nem kértem tőle. Nem akarom, hogy bárki megvédjen, hiszen megtudom magam is, legalábbis szeretem ezzel álltatni magam, de az se kizárt, hogy leginkább az zavar az egészben, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, vagy azon érzésekkel, amik életre keltek abban a pillanatban bennem.
- És te ezt élvezed? Ezt akarod, hogy ne emlékezzenek rád? – nevettem el magam hitetlenkedve, hiszen legszívesebben letöröltem volna a nevét magamról. Mennyivel könnyebb dolga lenne akkor is, nem? Nem emlékeznék én se mindenre vele kapcsolatban és akkor talán neki se fájna ennyit a feje. Még mindig nem értem, hogy miért tette, vagyis tudom, hiszen elhangzott ma is, de rohadtul nem kérdezett meg! És szemmel láthatóan a legtöbb hozzáhasonló pont leszarja azt, hogy a neve rajtam virít. Sőt, olyan mintha még élveznék is, hogy pont olyat találtak, akit megjelölt. – Jahh, kifizetve, mi? Ahhoz életben is kellene maradniuk nem gondolod? – ekkor már lehet egy kisebb szemrehányás is csendült a hangomban, de úgy éreztem, hogy akit legutóbb vittek ki az már nem túlzottan élt. Ez pedig roppantmód nem tetszett. Amikor viszont utasított, akkor felvontam a szemöldökömet és megráztam a fejemet.
- Nem vagyok az alkalmazottad, se senkid, hogy utasítgass arra, hogy mit tegyek és mit ne! – kezdtem bele csöppet se békésen, se nem kedvesen. Mintha pontosan olyan dolgot tett volna, amit leginkább megvetek. Persze, parancsokat követek, hiszen nyomozó vagyok, de akkor se ugráltasson senki se. – Egyébként meg ha akarnék se tudnék elmenni, mert bezártak ide. Szóval akár tetszik, akár nem, de be kell érned velem! Még akkor is, ha igényeidnek nem éppen felelek meg...– vetettem oda kicsit foghegyről, mint aki nem érti, hogy miként nem hallotta azt, hogy az előbb kattant a zár, amikor eltipegett az asszisztense, aki cigit hozott neki, vagy ki volt az a nőcske. Nem is érdekel. Talán tényleg jobb lenne elmenni és tegyen azt, amit akar, mert hiába voltam kedves – ami rám nem túlzottan volt jellemző -, mert szemmel láthatóan ő még mindig csak a rosszat látta bennem. Nem is értem, hogy miért lepődnek meg ezek után az emberek azon, hogy olyan makrancos és kiállhatatlan a stílusom legtöbb esetben. Így legalább elkerülhetőek az ilyen helyzetek, legalábbis eddig így volt… nem értem, hogy most meg mi ütött belém.
- Miből gondolod, hogy tőled akarnék bármit is? – ráztam még a fejemet is úgy, mint aki most hallotta az egyik legnagyobb hülyeséget, mert egy szóval se mondtam, hogy tőle akarnék bármit is. – Sose érezted még azt, hogy valamit elvettek tőled? Mintha csak azt a helyet keresnéd, ahova igazán tartozol? Persze, hagyjuk, hiszen miért is tudnád, hogy miről beszélek… - ismételten megráztam a fejemet és nem akartam erről többet beszélni. Nem mondom, hogy tökéletes lehet az élete, mert láttam és hallottam is egy-két dolgot, de akkor se hittem volna, hogy ismerné azt az érzést, ami még itt tart. Meg persze ott volt az is, hogy a nyakláncom nélkül nem fogok távozni, szükségem volt, mert annak elvesztésével még inkább úgy éreztem, hogy elveszítettem egyik felem, ahogyan egyre inkább ürességet éreztem, miközben a világ egyre inkább kitárult. Mintha tényleg valamiféle hazugságban nőttem volna fel.
Szavak helyett pedig inkább tettel feleltem arra, amit mondott. Rohadtul nem érdekelt, hogy mi tetszik neki, és mi nem. Még akkor is, ha igazából azt se tudtam pontosan, hogy mire is vállalkozom. Nem értettem még sok mindent a világ működésével kapcsolatban, ahogyan azzal kapcsolatban se, ami én vagyok, de majd idővel talán tisztulni fog a kép.
Éreztem, ahogyan tiltakozni próbált volna és már majdnem fel is adtam és otthagytam a francba, hogy szenvedjen tovább, amikor a lénye, a benne szunnyadó ösztönök utat kezdtek törni maguknak. Láttam azt, hogy miként kezd íriszei lilás színben játszani, ami egyszerre keltet félelmet bennem, de egy részem, mintha megnyugodott volna, mert tudta, hogy jó úton haladok abban, hogy segítsek neki. A bizsergető érzés egyre erősebb lett, de még se érdekelt. A ruháim pillanatok alatt hulltak a földre, mintha csak érintés nélkül is képes lett volna a bőröm alá férkőzi és ismét előcsalogatni a vágyaimat, amik mélyen legbelül lappangtak irányába. Nem kellett sok idő ahhoz se, hogy hamarosan már felette legyek, hogy ajkaim játékával ajándékozzam meg őt, miközben a testünk egymásba forrt, ahogyan elkezdem őt meglovagolni.
Vágyaim csökkentek volna? Ugyan már, alig hogy befogadtam ismét őt máris a mennyekben éreztem magam, de ez se tarthatott vissza. A tempó olykor változott, a kezeim könnyedén indultak felfedező útra, ahogyan ajkaim játéka se maradt abba, miközben a csípőm ringása is olyan volt, mintha sose akarna igazán abbamaradni, de a legfurább az volt, hogy olyan volt, mintha nem is én irányítottam volna a saját testemet, a tetteimet, hanem ő. Mintha pontosan azt tettem volna, ami számára a legjobb lett volna, de úgy, hogy közben nekem se legyen okom panaszra. Mindig is óvatos voltam, viszont most mintha minden épeszű és óvatosságra intő érzésemet bezártam volna; amikor megéreztem élvezetének a gyümölcsét, akkor egy hangos sóhaj tört fel belőlem.
Olyan volt az egész, mint egy soha véget nem érő kéjes álom, vagy mi is lenne a legjobb szó rá. Néha a bódult állapotban olyan volt, mintha a sérülései tényleg kezdtek volna gyógyulni, de ezt biztosra se állítottam volna, viszont ahogyan egyre több gyönyört éltünk át együtt, úgy kezdtem egyre inkább kimerülni, mintha csak az energiáim szép lassan elkezdett volna pluszban még elpárologni is, de aztán… mintha csak kisebb csípéseket éreztem volna és mintha az erő ismét az én oldalamon állt volna. Miközben lepillantottam láttam, ahogyan a kezeimet is vékony kis piros fényízék hálózták volna be egyre inkább és feljebb és feljebb kúsztak. Valószínűleg, ha nem álltam volna Darragh hatása alatt teljesen, akkor most riadtam ugrottam volna hátra egyet, hiszen hiába volt mámorító ez is, mintha csak energiát kapnék vissza, attól még rohadt ijesztő volt a többi fény közepette. Az egész olyan abszurd volt, de mielőtt igazán kapcsolhattam volna, azelőtt könnyedén csábított ismételten bűnre Darr. Mintha csak az iránta érzett szenvedélyt sose lehetne kielégíteni és még többet akartam volna tőle.
A testem apróbb érzékei könnyedén keltek életre, miközben érte áhítozott szinte minden porcikám, mintha már a puszta érintése is mennyei lett volna és ezer örömteliérzést tudott volna életre kelteni ilyen téren, de aztán ahogyan ismételten egyre több mámorító pillanat érkezett el, úgy kezdtem én is egyre inkább rosszul lenni, vagy mi lenne a legjobb szó. Mintha ismét minden energiám elhagyott volna és már nem sok kellett volna ahhoz, hogy akár ájultan zuhanjak össze vagy ki tudja miként. Mellkasom hevesen emelkedett, de már nem csak amiatt a mennyei pillanatok miatt, amiben részem lehetett vele, hanem mintha nehézkesebb lett volna a légzés, a szívem is hevesebben dübörgött volna, mintha az életért küzdene. Hallottam Darragh szavait, de még se bírtam semmit se mondani, talán azt mondtam volna „Hogy ne hagyd abba” vagy éppen azt „Hogy elég legyen!”, mintha még ebben is a kettőség létezett volna. Éreztem, ahogyan az utolsó hullám átjár minket, de hirtelen nem éreztem azt a mámort, mint korábban. Minden apró porcikám szinte fájni kezdett volna és mielőtt igazán észbe kaphattam volna könnyedén rántott magával a boldog tudatlanság, mint akit teljesen kiütöttek.
Minden porcikám fájt, de hiába vágytam egy kis békességre és magányra, mintha ez álmomban se adatott volna meg. Éreztem valaki érintését, mintha arcomra csókot lehelt volna és onnantól kezdve nem volt megállás. Az örvény könnyedén rántott magával, mintha csak az a személy idézte volna elő. Ismét a múltban találtam magam, de az eseményeket még se láttam rendesen, ahogyan nem is értettem, mert olyan volt, mintha gyorsított felvételt néznék.
Volt-e még több menet közte és köztem? Fogalmam sincs, hiszen olyan volt az egész este, mintha egy hullámvasúton ülnék, mintha csak két világ között zuhantam volna különféle okok miatt. Talán olykor a valóság és a szenvedély tüze rántott magával, míg máskor a boldog tudatlanság és a múlt árnyai rángattak magukkal. Egyszer olyan volt, mintha valaki házasságról, nászéjszakáról, jelölésről és kötelékről vagy miről hadovált volna, de túl mélyen nem jutott el a tudatomig, inkább mintha csak valaki túl hangosan nézne valami fura szappanoperát. Fogalmam sem volt arról, hogy hány órája lehettem, lehettünk kiütve, amikor a szemeim lassan nyílni kezdtek volna. Hülye lennék, ha azt mondanám, hogy jól voltam, de legalább nem éreztem magam úgy, mint akit most csavartak ki, legalábbis nem totálisan. Kellett egy kis idő, mire rájöttem arra, hogy hol is vagyok, majd amikor megéreztem Darragh kezeit magam körül, akkor óvatosan fejtettem le magamról, hogy ruhát keressek, de sok időbe nem telt, mert mintha valaki hozott volna nekünk. Lassan bújtam bele, miközben fogaim alsó ajkamba vájt, hiszen csöppet se voltam jól. Mintha túl messzire mentem volna el este, mintha hirtelen tényleg az életemmel játszottam volna felelőtlenül… Kisebb botorkálás közepette jutottam el a helységben lévő asztalhoz, hogy az arra kikészített ételből csípegessek, de igazából az se esett túl jól.
- Mi folyik itt? –  csak ennyit kérdeztem, amikor megláttam, hogy Darragh ébredezik és esetleg engem figyel, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön a tudatomnál maradni, vagy éppen, hogy nehogy megint olyan könnyedén a bőröm alá férkőzzön. Nem értettem szinte semmit se, de lassan igazán megszokhatnám. A szobát betöltő félhomályban pedig ő is láthatta, hogy nem éppen kipihent vagyok, hanem sokkal inkább nyúzott, de szemmel láthatóan, mintha ő sokkal jobban lett volna. Azt pedig könnyedén elárulta az óra is, hogy még javában az éjszaka tart, hiszen hajnali három körül járhatott az idő... – Erről szól az egész? Elveszed, ami kell és ők utána így érzik magukat, vagy nekik nagyobb szerencséjük van? – fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet a szerencsésebb és őszintén nem is érdekelt. Éhes voltam, de mintha minden egyes falattól szinte hányingerem támadt volna és legszívesebben összekuporodtam volna és azt kívántam, hogy bár csak ne létezne ez a nagy káosz mélyen belül. Legalább ültem, így nem fogok földre zuhanni, nem? Az óramutatók kattogása könnyedén törték meg a csendet, ami esetleg beállt. – És most mi lesz? Balszerencsédre én emlékszem mindenre, vagy netán te másképp gondolod? – hangom megremegett, de legalább addig se kellett megbirkóznom még egy falattal, mintha attól vártam volna azt, hogy újra kisebb erő szökhetne belém. Régóta nem éreztem magam ennyire gyengének és …



■ ■I Will Always Find You ■ ■  Bonyodalom mindig jó. edi    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Pént. Ápr. 28, 2017 10:02 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]

Az eszem megállt, sosem gondoltam volna ,hogy egy gyakorlatilag vadidegennel fogok azon veszekedni,hogy mi a jó nekem! A pofám leszakad a döbbenettől, ahogy a képembe vágja a következő kérdését, hogy élvezem-e? Kit érdekel, senkinek semmi köze ahhoz, hogy én mit gondolok erről. Még nem is élt, amikor szerelembe estem, működött a dolog, ideig óráig, de amikor arra kerül a sor, hogy emlékezzen arra, hogy lefeküdtünk, jött az üres járat, holott, az érzés, hogy valami kurva jó volt, nem maradt el. De mindig előről magyarázni, hogy szivi… épp lfeküdtünk két éjszaka nyomtuk,vagy fél, vagy negyed, de orbitális volt, videót is készítettem, mert tudom, hogy elfogod felejteni, na nem. Ilyet nem játszottam többet, és most mégis meglepett Panda kérdése.
- Megszoktam, és fasz közöd van hozzá? Életben maradnak, most hogy olvastál a könyvben rólunk, gyilkosoknak gondolsz minket mi? Bocsánat, hogy számunkra az élet szent. - de hozzá vágtam volna egy párnát. - mert mi élőkből táplálkozunk, csak a kezdők vétenek hibákat. - megvetőn horkantottam fel, és félre is fordítottam a fejem.
- Pontosan, a senkim vagy, így nem is értem, hogy mi a francot keresel itt! - morogtam egyre kevesebb ellenállással.
- Ugyan miért éreznéd, hogy hozzám tartozol, vagy egyáltalán tartozol nekem valamivel? - horkantottam, és az eszem megállt, tényleg makacs ez a nő, csak nem hagyja magát, addig-addig , míg elérte a célját és megadtam neki magam.
A következő percek, órák vagy napok? Magam sem tudtam ,hogy mennyi idő telt el, míg Panda tette a dolgát, az én óhajomra, én végig fekve maradtam, háton, tulajdonképpen ha az ösztöneim nem tették volna a dolgukat, akkor ki lettem volna szolgáltatva az ő kényének kedvének. Így legalább az örömszerzés a gyógyulásomról szólt.
Élénkebb voltam, mint amikor bekerültem ide szellemileg pedig teljesen friss, még ha a mozgás nehézkesen is ment, mozgolódást éreztem magam mellett, és lassan nyitottam ki a szemem én is és vettem szemügyre a burgundi színű hálóruhát amit viselt, köntössel. Miért kell ilyen nyálcsorgatóan jól kinéznie? Behatón ismerem minden idomát, erogén zónáját ennek a testnek,  és a nyál is összefutott a számban, hiszen több fajta éhség támadott meg egyszerre.
- Okod nem lehetne panaszkodni, te vállaltad a kísérleti nyúl szerepét, és már elnézést, de haldokoltam vagy legalábbis ahhoz közeli állapotban voltam, amiből hosszú idő lett volna felgyógyulnom, a kísérleti nyúl nélkül. - a hangom nyugodt volt, de figyelmeztető, hogy nem kellene messzebbre mennie a provokálásommal.
Beletúrtam  hajamba és nagyot ásítottam, miközben nyújtózkodtam.
- Mire gondolsz pontosan? A gyógyító táplálkozásomra vagy arra amikor sérülés mentes vagyok? Dugtunk már mi is így, nem emlékszel? A könyvem bánta utána. Szóval meglehetősen jól voltál akkor.  - gondolkodtam -  Egyébként is te csábítottál el egy csókkal, én… azt hiszem hogy szóltam, vagy próbáltam ellenkezni… - hitetlenkedve ejtettem hátra a párnára a fejem és felsóhajtottam.
Mintha nem lenne leírva minden a fajtámról a könyvben, vagy… tényleg csak mesének hitte az egészet? Figyeltem , ahogy eszegetni próbál, majd a plafont bámultam.
- Fel se keltél és máris nekem támadsz. - dünnyögtem sértődötten. Miatta kerültünk ide, mert összeszűrte a levet azzal a másik incubbussal. - Semmi hello Darragh, hogy vagy Darragh, vagy képzeld Darragh, szarul érzem magam, ez normális? Nem, te egyből azzal jössz, hogy mások így, vagy rosszabbul jártak-e. -motoszkáltam és újra őt néztem, úgy festett, mint aki mindjárt leesik a székről.
Megcsóváltam a fejem, és lassan felültem. Nyugalmat erőltettem magamra, és nem mocorogtam, figyeltem ahogy próbál enni.
- Tudod, ők csak azt érzik, hogy kellemeset baszhattak. - szusszantottam fáradtan. - Nem kizárt, hogy majdnem ismétlem, jól figyelj, mielőtt kiakadnál, majdnem megöltelek, de a boszorka közbe szólt, hogy megvédjen téged. - pillantottam hűvös komolyan Pandára.
Én is éhes voltam, így kicsúsztam az ágy szélére, majd megpróbáltam felkelni az ágyból, kicsit nyújtózkodtam, de nem éreztem túl jól magam. Szükségem volt még ennek a nőnek a testére és arra amit adni volt képes.
Az ágyékom előtt összegyűrtem a takarót és elgondolkodva pillantottam rá.
- Baj,hogy emlékszel? - kíváncsian dőltem előre és az asztalon található ételre pillantottam magam is. - Ideadnád az egyik tálcát? - ha megkaptam akkor nekilátta én is az evésnek, nagyobb étvággyal mint ő és ha végeztem, akkor immár  fel is keltem az ágyról és egy kancsó vízzel tompítottam a szomjam. Megálltam Panda mellett, úgy ahogy voltam, nem öltözködtem fel, és mivel láttam rajta,hogy továbbra sem jó az étvágya, felkaptam a karjaimba, hogy aztán lefektessem az ágyamba, a tál eper kíséretében.
- Az az előnye, hogy nem kell magyarázkodnom ha melletted ébrednék, vagy emlékszel arra, hogy én voltam az aki maradandó nyomot hagyott benned. Maradj itt, ne mozdulj. - húzódott farkasvigyorra az ajkam. Nos igen, nem bírtam szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy tudtam, hogy igen is jó vagyok az ágyban. Otthagytam az ágyon Pandát és a fürdőbe sétáltam, a fürdőszoba szekrényből egy nagyobb öklömnyi méretű kristályt vettem elő és átszivárogtattam bele az erőm, épp csak feltöltöttem a követ, hogy benne kavarogjon a lilás energiám, kövek segítségével amolyan látható formájuk lett, és ezt szoktuk afrodiziákumnak is használni, féltve őrzött kincs, nem mindegyik sucubbus képes erre a mutatványra. Én most masszázs olajként fogom használni, felfrissíti majd, és felpezsdíti, máris nem lesz ennyire házsártos házisárkány. Ennyit megérdemel,elvégre a segítségemre volt, amikor kellett. Majd a tükörképemre pillantottam és kérdőn néztem szembe magammal, mégis mi a fészkes fenét csinálok? Végül is az előnyömre fordíthatom ezt az egészet, hiszen ha tényleg nem tudja hogy a férje vagyok, és normálisan közeledek felé, akkor még jó is kisülhet belőle és azelőtt a magam oldalára állíthatom, mielőtt az -az átkozott nagynéni fel nem tűnik újra a színen.

■ ■Game of Thrones ■ ■Megjegyzés:     [Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Vas. Ápr. 30, 2017 1:37 pm


PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Szavaira szinte felhorkantam megvetően és még egy gúnyos nevetés is elhagyta az ajkaimat. Annak ellenére is, hogy egyre inkább úgy éreztem, hogy ostoba voltam, hogy ide bejöjjek, de volt egy olyan érzésem, hogy hiába dörömbölnék az ajtón, akkor se engednének ki, de a legrosszabb az volt, hogy a szavainak köszönhetően még inkább felhúztam magam.
- Mia a fasz közöm van hozzá!? – bukott ki belőlem pontosan az a kérdés, amit az előbb nekem mondott. Hirtelen még az se érdekelt, hogy nem éppen nőhöz méltóan forgattam a szavakat, de mondhatni a saját kérdését fordítottam vissza. – Talán az, hogy belekevertél ebbe az egész rohadt világba, anélkül, hogy kértem volna? Talán az, hogy ott virít a neved rajtam, ha nem rémlene, pedig nem én kértem! Szemmel láthatóan nem megvéd a név, hanem inkább csak vonzza az ellenségeidet. Igazán köszönöm, hogy céltáblát varázsoltál belőlem! – morogtam pontosan annyira dühösen, mint egy viharos tenger képes lenni. Nem érdekelt, hogy a szavaim fájnak neki, ahogyan az se tudtam, hogy éppen a férjemmel vitatkozom. Pedig, ha tudnám én is, hogy házasok vagyunk, akkor talán még érthetőbb is lenne, hogy pontosan úgy viaskodunk egymással, mint egy veszett pár, pedig elméletileg, legjobb tudásom szerint nem voltunk azok. – Tényleg csak a kezdők? Nekem nem úgy tűnt, mintha a korábban távozó csaj nagyon is élne… - bukott ki belőlem, mert tényleg meg se mozdult és nagyon azzal se foglalkoztak, hogy mennyire épségben vitték ki a bárból. Persze, közelről nem láttam, de azért mégis csak nyomozó lennék és elég sok hullát láttam már rövidke életem során is.
- Ez most komoly? Mia fracnak védtél meg, ha ennyire irritál az, hogy még mindig itt vagyok? – vágtam neki csöppet se kedvesen a szavaimat. Nem érdekelt, hogy egy olyantól védett meg, amilyen ő is, hiszen szemmel láthatóan mind a ketten idióta vadbarmok. Nem kértem védelmet, de mégis megtette és a szavai se hagytak nyugton, amiket a másik mondott, de most még erőm se volt most azon gondolkoznom.
A kérdésére meg nem feleltem, hanem cselekedtem. Nem is akartam válaszolni, mert én se tudtam, hogy miért érzek így. Főleg a nem sokkal korábban megejtett beszélgetésünknek köszönhetően. Egyszerűen túl sok szokatlan volt ebben a helyzetben, amivel nem tudtam mit kezdeni. De aztán végül a szavak elnémultak és nem maradt más, mint a bársonyos simogatás, az, hogy testünk beszéde beszéljen ezernyi nyelv helyett is. Mámor, amely egyszerre volt bűnös szenvedély, gyógyító és életet ellopó is. Talán az együttlétünkben minden benne volt, ami a felszín alatt lappangott, még akkor is, ha úgy játszadozott részben velem, ahogyan csak kedve gondolta. Láttam a lilás energiákat, vagy olykor a vörösben úszókat, de még se érdekelt, mintha csak ennek ellenére is vakká váltam volna és hagytam volna azt, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, vagy éppen én vele, amit „kér”, míg végül a kimerülés magával nem rántott.
Könnyedén öltöttem magamra a hálóruhát és a hozzátársuló vékonyka köntöst is, még akkor is, ha nem éppen az én stílusom volt. Nekem teljesen jó volt sokszor egy szál bugyiban és pólóban, atlétában is aludni. Sose voltam az, aki ennyire ki akarta volna csípni magát alváshoz, meg nem is volt kihez, hiszen akikkel összeszűrtem a levet, azok mellett nem ért sose a hajnal, kivéve őt. Lassan értem el az asztalhoz, ahogyan eléggé vénségeket megszégyenítően foglaltam helyet, mert olyan volt, mintha hirtelen valami 60 éves nénike ereje lakozna csak bennem.
- Ohhh, remek igazán kedves és hízelgő vagy. Őszintén? Fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom, de nem úgy tűnt, mintha ellenedre lett volna. – vágtam mellé még egy fintort is, mintha meg se hallottam volna, vagy láttam volna arcára kiülő figyelmeztetést. Úgyis hulla vagyok már, így nem hiszem, hogy ennél lehetne e még rosszabb. Maximum akkor, ha megölne, de ha ez lenne a célja, akkor már rég megtehette volna, vagy hagyhatta volna azt, hogy a másik azt tegye, amit akar.
- Nem hiszem, hogy ennyire mindig a könyvet emlegeted. Elvittem, véletlen volt és mondtam már, hogy sajnálom! – pillantottam rá dühösen, hiszen tényleg kezdett elegem lenni. Nem direkt loptam el, ahogyan kárt se tettem benne, így? Vissza fogja kapni, de legalább nem szóltam el magam, hogy már hasonló könyv volt a birtokomban. – Másrészt meg ha ennyire zavarlak, idegesítelek, akkor mi a fracnak mented meg állandóan kérés nélkül is az életemet? Nem kértem, hogy légy a védelmezően, de döntöttél úgy, akkor meg igazán leharaphatnád néha a nyelvedet. – tudom, hogy lehettem volna kedvesebb is, de még se bírtam az lenni. Mintha egyszerűen csak idegesített volna és még mellé élvezte is volna, hogy az idegeimen tud táncolni. Míg ő jobban lett, addig én pocsékabbul és még mellé el kellett viselnem az imádnivaló stílusát is.
- Miért is kellene aggódnom érted? Hogy is fogalmaztál azelőtt, mielőtt teljesen leamortizáltál volna? „Mi a fasz közöm van hozzá és senki se vagyok, hogy itt legyek!”ezek után meg miért is várja el azt, hogy a testi épségéért aggódjak továbbra is? Eléggé megkaptam múltkor is, hogy semmi közöm igazából hozzá, meg jogom sincs aggódni, se megmondani a véleményemet. Hát akkor meg ne csodálkozzon, hogy azt kapja, amit kért. Másrészt meg mégis csak rendőr volnék, így nem csoda, hogy hamarabb aggódom mások épségéért, mint a sajátomért. Ugyanakkor ott volt az is, hogy néha már tényleg nem érdekelt, hogy mi lesz velem, mert egyre inkább kezdtem elveszetnek érezni magam és úgy, mint akit emészt belülről valami, szép lassan elpusztít, amióta nincs nálam a medál. Mintha egy részem szép lassan haldokolna és igazából semmi se lenne képes megállítani.
Csak egy fintort vágtam, de arra, amit még utána mondott, hogy majdnem megölt csak elnevetettem magam hitetlenkedve. – Milyen édes, hogy megvédsz attól, hogy más kárt tegyen bennem, de tőled meg másnak kell. Sajnálnád, ha megtetted volna? Vagy ugyanúgy csak egy névtelen sírba kerültem volna, mint esetleg már mások? – vontam fel kérdőn a pillantásomat és arcom szinte meg se rezdült. Egyszerűen tényleg nem tudtam már mit kezdeni azzal, amit hallottam. Rövid ideig figyeltem őt, majd pedig inkább a kaját bámultam, amitől egyre inkább csak rosszabbul voltam. Amikor viszont ismét megszólalt, akkor kíváncsian pillantottam felé, majd először csak megrántottam a vállaimat.
- Őszintén? Néha a pokolra tudnám kívánni, hogy emlékszem mindenre, hogy képes vagy a bőröm alá férkőzni úgy, ahogyan senki se. Másrészt meg nem. Megvan az előnye annak is, hogy emlékszik rá az ember. – szólaltam meg végül egy kisebb habozás után, majd nem éppen kedvesen, de odaadtam neki a tálcát, de továbbra se mentem igazán közel hozzá, mintha csak egy kisebb távolságot akarnék fenntartani tőle. Amikor a karjai kapott, akkor persze, hogy kissé erőtlenül megpróbáltam szabadulni, de esélyem se volt. Helyette inkább az ágyban kötöttem ki.
- Tényleg így lenne? Nem éppen úgy szoktál tűnni, mint aki annyira örül, hogy emlékszem a dolgokra, vagy éppen a jelenlétemnek. Inkább olyannak tűnsz, aki legszívesebben egy kanál vízben megfojtana. – komolyan gondoltam amit mondtam, de már sokkal enyhébb volt a hangom, mint előtte bármikor. Végül hátradőltem és hagytam, hogy elsüllyedjek a pihe-puha ágyneműben. Nem értettem, hogy miként keveredhettem ebbe bele és miért viselem el Darragh nem éppen kedves megnyilvánulásait, mert legtöbb esetben már rég lekevertem volna egy pofont, majd távoztam volna. Bár itt utóbbira szerintem még mindig nem lett volna esélyem, de az igazat megvallva, meg se néztem, hogy azóta esetleg az ajtót kinyitották-e már vagy még mindig bezárva vagyunk-e. Ahogyan azt se értettem, hogy a boszorkány miért védett meg, miért nem hagyta, hogy megöljön. Túl sok volt a kérdés, és túl kevés a válasz, miközben a lényem egy része egyre inkább haldoklott.
- Mire készülsz? – szólaltam meg végül, amikor megéreztem a közeledtét és ismét kinyitottam a szemeimet. Őt fürkésztem és láthatta rajtam, hogy elég sok kérdés lappang bennem, amiket képtelen lennék szavakba önteni, ahogyan talán egy kisebb félelem is meglepő módon átsuhant a tekintetemen. – Mi folyik itt Darragh? Miért csinálod, ha közben legszívesebben… - de nem fejeztem be. Hangom békésen csendült, de ezernyi kérdés helyett csak ezt tettem fel. Miért csinálja? Miért segít, ha korábban meg inkább a pokolra kívánt, vagy kihajított volna innen, vagy csak szimplán megölt volna. Legalább párnák között és mámorban haltam volna, nem? Jesszusom, nem erre még gondolni se akarok. A medált akarom és válaszokat, hogy ne érezzem azt az ürességet, ami mélyen belül egyre inkább nagyobb teret követel magának, mint egy szirmait hullató haldokló rózsa. Lassan, lassú pusztulás volt ez részben.


■ ■I Will Always Find You ■ ■   edi    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Darragh O'Laughling tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Kedd. Máj. 09, 2017 1:39 am

[Only admins are allowed to see this image]

PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]

Nem hittem el, hogy ezen fogunk lovagolni, igen szavakon és igen beleállhattam volna az övéie is, de végül nem tettem. Fáradt voltam, túl akartam lenni ezen az egészen, hogy jobban legyek.
Egyébként, hozzám tuti nem hoztak senkit, maximum a fenti sérültekhez, biztos azt láhatta Panda, mert nekem ő volt az első a mai estén mi sem bizonyíthatta ezt jobban, mint az étvágyam?
- Lóbáld meg a drogos előtt a fecskendőt, csókolj meg egy fél kába sucubbust? Mi az eredmény? - tártam szét a karomat az ágyban fekve és hitetlenkedve ráztam meg a fejem, nehogy már ezt is rám kenje! Az eszem megáll!
Felhorkantottam.
- Miért, mert a férfiaknak kötelességük hallgatni ahogy egy nő folyamatosan pofázik és az idegein táncol? Nem most jöttem le a fáról, sem a falvédőről. - az orrnyergemet masszíroztam, amikor a saját szavaimmal támadt ellenem, egy pillanatra sem tudja befogni? De tényleg? Miért kell folyamatosan bosszantania? Sportot űz belőle? Ha nem ért valamit, miért nem kérdezi meg, mint a normális átlagos emberek?! Hogy ő nem normális az is biztos, valamit elrontott a nevelésében az anyja! Vagy direkt megy az agyamra, sucubbus szívroham? Hallott már valaki ilyenről? Én nem,de egyszer biztos az fog elvinni és nem a halálig tartó szex.
Amikor a karjaimba kaptam, komolyan, mogorván pillantottam rá és elgondolkodtam, hogy inkább ledobom az ágyra.
- Látszik, hogy nem ismersz eléggé. Csak a látszatra és az olvasottakra alapozol, meg a félelmedből táplálkozol, érzem. De nem foglak kijavítani, sőt higgy amit csak akarsz rólam. - azzal otthagytam az ágyban, a fürdőben sertepertélve, elgondolkodtam azon is, hogy egyáltalán megérdemli-e azt, hogy segítsek neki, hiába segített rajtam!
Vacilláltam, és elgondolkodva tértem vissza a szobába, hangtalanul járkáltam, ezt hamar megtanulja egy magamfajta nem csak a hálószobából való kiosonás végett, hanem a harcok miatt a más klánokkal is.
Így kicsit meglepődtem, hogy észrevett, igen; őt figyeltem, az alakját, ahogy az én ízlésemnek megfelelő hálóruhában feküdt az ágyamban.
- Csak maradj csöndben, most az egyszer, mert még meggondolom magam. - dünnyögtem és leültem az ágy szélére és bosszúsan konstatáltam magamban, hogy most bezzeg, igazán felesleges az a hálóruha rajta, meg a köntös is.
-Vetkőzz le, és fordulj hasra. - a takarót félre dobtam mellettünk, és figyeltem, és vártam, hogy teljesítse a kérésem. Amikor ez megtörtént, félrehúztam a haját az útból és néhány pillanatig csak gyönyörködtem az idomaiban, a nyakának és a lapockáinak az ívén, a gerincén, ahogy lefut egészen a két kerekded fokhagymáig.
A csepp alakú kő a kezemben, testhőmérsékletűre melegedett és én már láttam a chakra hálózatát a testében, ahol kezelésre szorult, a nyak és a tarkó környéke szörnyen görcsös volt, a dereka és a háta is. Kellemes, langyos meleg olajat csepegtettem végig a hátán, épp csak annyit, amennyi egy-egy részhez kimasszírozásához szükséges lesz. Az ujjamat végigfuttattam a gerincén, és ráfektettem a tenyerem a lapockái közötti részre, feltérdeltem mögötte az ágyon, fel a feneke fölé. Két kézzel fogok masszírozni, ez biztos, eggyel semmire sem mennék. Most már magamnál voltam annyira, hogy tudjam kontrollálni magam. Másrészt, ezek is hasonlóan finom energiák lesznek így, jó érzés lesz azokat elvenni,  táplálkozni belőlük. Jobban felfog tölteni. A tenyereimmel elmaszatoltam az olajat a hátán, és ahogy figyeltem, láttam a chakra hálózatát, a gócpontokat, ösztönösen kezdtem dolgozni, miközben az olaj, amelyet az energiáimból készítettem, beívódott a testébe, és életre keltette a vágyait, alattomos módon, akár az erotikus masszázs olajok. Volt az is a szekrényemben, de vele ezt akartam használni. Kíváncsi voltam, hogy tőlem , az általam készített olajtól fogja-e olyan jól érezni magát, vagy sokkal jobban?
Szerettem volna, ha sokkal jobban érzi magát. A hátát masszíroztam, a lapockáit, és ahol csak lehetett, ahogy csak tudtam, előre simítottam a keblek alá, és meg is szorítottam őket, meggyúrtam azokat, miközben halkan felnyögtem, még jó, hogy én is élvezni fogom ezt a masszázst! Vágyam bizonyítéka az olajtól csillogott amelyet rá kentem, hiszen, odalent is kezelésbe vettem, miközben a kezeimmel a felső testén dolgoztam, addig az altestemmel részesítettem, édes kínzásban. Valóan amolyan előjáték volt ez a folytatáshoz, és nem is állt szándékomban hamar véget vetni ennek. Amikor elértem a derekához, lejjebb csúsztam egy kissé, hogy kellő időd szentelhessek az ülőgumóknak is, minden egyes érintésem nyomán, éreztem, ahogy megremeg a vágytól, ahogy végig cikázik a hullám a testén, és a folytatásért könyörög. Előre dőltem, végig hasaltam a hátán, miközben a feje mellett támaszkodtam. A tenyérnyi méretű drágakövet a markomba fogtam. Az egész lehűlt, ahogy én akartam. Látni szerettem volna az arcát, és megcsókolni ezért odabújtam a pihegő kipirult archoz és végig csókoltam a nyakától egészen a füléig, majd a szája szegletét, halkan felnyögtem. Most minden békés volt, érdekes volt, én élveztem, mindenképp. Most nem a szükségem diktálta a tempót, így mindketten megtudtuk lovagolni a saját érzelmeinket s én is az övét. Amikor a nyelveink játékosan fonódtak össze, halkan a szájába nevettem. De nem engedtem neki, hogy megszólaljon, a hüvelyk ujjamat dugtam a szájába, miközben  kezemben tartott lehűtött kristályt, a forró ölébe csúsztattam. Perceken belül átvette a forróságát, de a kezdeti hűs érzés kicsit megrázó lehetett.
- Vigyázz rá, míg újra szükségem nem lesz rá. - doromboltam, mint egy jóllakott nagymacska, a megérdemelt prédája felett. A masszázst folytattam, le a combokon, a térdhajlatokon át a vádlin, egészen a talpáig. Nem vagyok különösen lábfétises, de kis figyelmet kapott tőlem ez az erogén zóna is, a visszafelé úton, pedig inkább már harapdáltam, és csókoltam Panda testét, ám a masszázzsal még korán sem végeztem.
Feldoromboltam újra, amikor fölé könyököltem, ringtam felette, dörgölőztem hozzá, akár egy a területét jelölő nagyvad, talán titkon így is volt. Egyáltalán nem akartam, hogy bárki is a közelébe menjen. Birtoklón harapdáltam meg a tarkóját és ezúttal mélyebbről jövő ösztönös morgás hagyta el a torkom.
~Megjelöllek annyi módon, ahányat csak ismerek!~
Nem engedtem hogy megforduljon, csak akkor amikor már eleget töltöttem el felette szórakozva. Akkor én magam fordítottam át a hátára, és térdeltem be a combjai közé. A kristályt pedig a szélesre tárt combjai közül vezettem ki a tenyerembe, a hasán tartott kezemmel, a saját energiáimat irányítottam, mint egy kis láthatatlan erőfolyamot és így is volt. Míg odabent volt a kristály, lehunytam a szemem, éreztem ahogy körbeöleli az energiáimat a forrósága, és többször körbeforgattam benne az egyébként finomra megmunkált követ, egyáltalán nem volt éles, de kellően göröngyös igen. Ki is és be is engedtem az energiám által a követ, miközben élvezettel hallgattam a torkán át kiszökő hangokat. Félig húnyt pilláim alól figyeltem az arcát is és a ragadozó vigyorom egyre csak nőtt és nőtt. Nem engedtem a testének, hogy hozzám érjen, csak azt akartam ,hogy egyelőre a saját érzéseit élvezze és a kényeztetésemet, én rá érek, ha kiszórakoztam magam. Frusztrált érzés lehet ez egy olyan nő számára mint ő aki irányításhoz szokott, de én is. Amikor a kő a nedves tenyeremen pihent, elégedetten vigyorodtam el, a ki tudja hanyadik orgazmusától pihegő nő látványán.
- Még nem végeztem. - a tenyerem között megdörzsöltem a követ és a köldöke fölé vezettem a kristályt, jó magasról, hogy ő is lássa az életenergiából nyert masszázs olaj, lilásan derengve csorgott a hasára, a köldökébe. Lenyűgözve néztem végig a testén. Nem szerelem volt ez, csupán a múzsáját óvó és dédelgető művészé, most még őt élvezem, de jövőhéten egy neve nincs nőt. De megkapja azt a figyelmet, amit talán eddig senki sem érdemelt.

■ ■Touch & Go ■ ■Megjegyzés:     [Only admins are allowed to see this link]


[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
a gentleman in public and a master in the bedroom.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

32
● ● Posztok száma :
My Crazy Wife
● ● Keresem :
Michael Fassbender
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub •• Szer. Máj. 17, 2017 1:28 pm

[Only admins are allowed to see this image]

PERSÉPHONE &&  Darragh
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
Legszívesebben képen töröltem volna azért, amit mondott. Ritka az, amikor ennyire viszket a tenyerem, ahogyan mondani szokták, de tényleg megtettem volna, majd pont nem érdekelve az, hogy alig állok, akkor is elmentem volna. Csináljon amit akar, de ne szórakozzon velem és rohadtul nem érdekelt már az se, hogy elvérzik. Talán inkább elkellett volna mennem, amíg lehetett és amíg a boszorkány be nem küldött ide. Figyeltem őt, de a düh könnyedén kiolvasható volt az íriszeimbe, ahogyan az is, hogy mindent kívánok per pillanat, de azt pont nem, hogy jól legyen. Eddig aggódtam érte, de most már betelt egy pohár. Elég sok mindent elviselek, a munkám miatt muszáj is, ahogyan olykor hallgatni, de tőle nem muszáj elviselnem, hogy úgy beszéljem velem, mint egy darab ronggyal, majd amikor azt mondja, hogy nem is ismerem, akkor szinte felröhögök, de inkább már kínomban, mint jókedvemben, mert komolyan ez az év vicce.
- Tudod, eléggé vicces, hogy pont ezt mondod. Nehéz olyat ismerni igazán, aki nem hagyja, aki falakat húz fel, mert megijed attól, hogy valaki túl közel került hozzá, vagy annyira, mint még előtte soha senki se! – mondom neki komolyan és pont leszarom, hogy mennyire tetszik a válaszom, süketté legalább még nem teheti magát, így úgyis hallani fogja, amit csinál. – Vagy inkább azt kellene mondanom, hogy ha valaki kezd közelebb kerülni annál, mint ami a megszokott, akkor mindig inkább másfelé viszed az irányt? Inkább a testiségbe, de hát mit kell ezen meglepődni. Úgy szórakozhatsz az emberekkel, ahogyan akarsz és nem szégyelled! – fogalmam sem volt, hogy honnan jött ez a bátorság, amivel a szemébe mondtam azt, amit gondoltam, de azt hiszem sikerült elérnie azt végre, hogy meg se próbáljak lakatot tenni a számra. Többé már nem érdekelt semmi se, egyszerűen csak ki akartam jutni innen és elfelejteni őt. A könyvét visszakaphatja, én pedig itt hagyom ezt a várost, még akkor is, ha végül az a halálommal együtt járna, mert szép lassan haldokoltam mélyen legbelül és ez ellen még ez a férfi se tehetett semmit se. A medálra volt szükségem, de mégse kaparinthattam meg, egyszerűen nem volt újra a birtokomba, én pedig egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy szép lassan kicsúszik a talaj a lábam alól, pedig menekülni akarok és egyszerre maradni, de többé nem akartam arra a hangra hallgatni, ami irányába sodort, hiszen mit értem vele? De tényleg! Semmit se, csak azt, hogy a vérnyomásomat ismét az egekbe tornászta, mert ő azt hiszi, hogy mindeni felett áll és mindenkivel úgy beszélhet, ahogyan akar, vagy éppen úgy ugráltat, ahogyan akar. Menjen a jó ….. inkább elharaptam a nyelvemet, mert félő volt, hogy nem csak gondolatban fogom elküldeni melegebb éghajlatra, hanem ki is fogom mondani.
A kérésére morrantam egyet és láthatta azt, hogy vagy ő veszi le rólam a ruhát, vagy baszhatja az egészet, mert nem fogok eleget tenni a kérésének. Beszélni akarok vele, nem pedig hagyni azt, hogy ismét elvegye az eszemet és a bőröm alá férkőzzön. Válaszokat akarok kapni, amiket ő adhat meg számomra, de persze, hogy megint az lett, amit ő akart valamilyen módon, hiszen hamarosan már a hasamon feküdtem. A dühöt és a mérget, amit irányába tápláltam vélhetően könnyedén érezhette, meg se próbáltam elrejteni és talán ezen érzésekkel próbáltam elérni azt, hogy ne férkőzhessen igazán a bőröm alá, ne tudja elvenni a maradék eszemet, de hiú ábránd volt, az is biztos, hiszen hamarosan szép lassan egyre inkább kezdett bódító állapotba sodorni. Minden egyes érintése, tette olyan volt, mintha csak egy mester játszana a legféltettebb hangszerén és pontosan tudná, hogy miként is csalja életre az oly régóta, de mégis oly szép melódiát. Szép lassan kelt életre minden egyes érzés, vágy, amely a dühvel keveredet és ez által még érdekesebb egyveleget képeztek. Az ész és a test szinte totálisan mást akart. Az ész ellökte volna őt, a test pedig még többet akart. Érezni akarta a testének a melegét, érintésének perzselő közelségét és mit akart a lélek? Elégni, hagyni azt, hogy a vágyak perzselő és megsemmisítő érzése magával ragadja és többé ne eressze el. Olyan érzés volt, mintha valamiféle fura kapocs lett volna közöttünk, mintha az képes lett volna még közelebb sodorni hozzá.
Testem minden apró érintésre reagált, és ahogyan a halmaimmal szórakozott és lett éreztem vágya forrását, ahogyan hozzám dörzsölődött egy apró sóhaj hagyta el kezdtem a torkomat és gyűlöltem magam emiatt, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok neki, hogy ennyire képes hatással lenni rám, de innentől kezdve már nem volt megállás. A testem szép lassan egyre inkább tűzbe borult és érte áhítozott, ha pedig a testbeszédem nem lett volna eléggé beszéde, ahogyan például próbáltam amennyire csak lehetséges a csípőmmel neki dörgölödzeni, mintha csak még többet és többet akarnék és így is volt, akkor az egyre gyakrabban feltörő kéjes sóhajok eléggé azzá tették, hogy milyen hatással is van rám az, amit művel. Mámorító volt, mint még előtte sose, mintha csak minden aprócska létező érzékem életre kelt volna és ezerszer felfokozottabban éreznék mindent. Még a múltkorinál is jobb volt, ugyanakkor pokolian kínzó, ahogyan a lábam köze egyre inkább görcsbe rándult áhítozva rá. Azt akartam, hogy kitöltsön és birtokoljon, hogy újra bebizonyítsa azt, hogy az övé vagyok és senki másé, még akkor is tudtam, hogy ostobaság ez az érzés, de még se tehettem semmit se ellene. Nem egyszer adtam tudtára, hogy most szakított szét mélyen legbelül, és ezernyi darabra hullottam szét az ügyes kis kínzásának, vagy akár nevezhetjük masszázsnak is, hiszen egyszerre volt mind a kettő. A testem könnyedén remegett meg hallatta, akkor is, amikor hozzám simult, amikor perzselő csókjaival hevítette tovább a testem és növelte egyre inkább ágyékom forróságát. Őt akartam, nem érdekelt már semmi se, csak végre az, hogy ne érezzem ezt az ürességet. A légzésem pedig egyre hevesebb lett minden egyes alkalom után, de a csókunk másabb volt, ahogyan ez az egész is, mintha csak gyengéd, magával ragadó lett volna, ugyanakkor pusztító is. Nyelvünk játéka könnyedén bódított el még inkább, miközben testének melege még inkább felperzselt és égetett, amikor pedig ujját dugta a számba, akkor automatikusan fontam köré ajkaimat és kezdtem el játszadozni vele, mintha csak kicsit az őrületbe akarnám kergetni, mert pontosan tudja, hogy ezt a fajta játékot per pillanat most éppen más testrészével tenném meg. Amikor viszont a köveket belém helyezte, akkor ajkaim szétnyíltak és egy mélyről jövő sóhaj tőrt fel, ujjaimmal az alattunk lévő anyagba markoltam és a testem megfeszült és ismét beleremegtem. Hideg volt, de mégis képes volt egy aprócska tett átlendíteni ismét az így is oly annyira megtépázott testemet, ami a mámorban úszott és levegőért kapkodott. Szinte pihenőt se kaptam, hiszen az újabb érintéseinek köszönhetően néha összerezdültem, mintha tényleg égetnének, ennek köszönhetően pedig csípőm is olykor mozdult és így újra, újra éreztem a bennem lévő kövecskéket, amik még inkább az őrületbe kergettek. Legszívesebben már szinte könyörögtem volna azért, hogy fejezze be, mert őt akarom érezni, azt akarom, hogy belém hatoljon és azt tegyen velem, amit csak akar, de helyette maradt a játéka és a testem mámorban való kínzása, a gyötrő gyönyör, ami újra és újra a gerincem vonalán vagy ágyékomból áradt szét, átjárva az egész testemet, hogy újra és újra robbanjak.
- Kérlek… - szinte már nyöszörögtem, amikor ismét felém tornyosult és tovább ingerelt azzal, ahogyan hozzám dörgölődzött. Én sose kértem semmit se, tőle meg pláne nem, de legfőképpen ilyen téren nem, de most már elvesztem. Kínzás volt és ez már fájó gyönyör volt, mert őt akartam, nem köveket, nem további játékot, hanem őt. Olajban és izzadságtól nedves testtel feküdtem őt, arcom kipirult volt, a mellkasom hevesen emelkedett, ahogyan a légzésem is egészen heves, ahogyan a pillantásom elárulhatta azt is neki, hogy elvesztem és vágyom rá, jobban vágyok rá, mint bármikor korábban. A pillantásunk rövid időre összefonódott, de aztán fejemet oldalra fordítottam, ahogyan tovább szórakozott, ahogyan tovább ingerelt. Meg akartam őt érinteni, hozzá akartam dörgölni magam, de még se tehettem meg, ez pedig pokolian kínzó volt. A játéka amit pedig művel újra elérte eredményét, hiszen orgazmus ismét átjárta a lényemet, én pedig egymást követő nyögések kíséretében végül egyszerűen feladtam a küzdelmet és hagytam, hogy magával rántsanak. Ujjaim szép lassan elernyedtek, ahogyan vége szakadt és a lepedő kihullott ujjaim alól.
Hallottam, hogy mond valamit, de már igazából nem igazán értettem vagy csak nem is akartam. Pilledt voltam, fáradt részben, miközben úgy éreztem, hogy az energia újra és újra átjárja a testemet, majd amikor sikerült kicsit ismét visszaszereznem az önuralmat, már ha hagyta. Akkor csípőmmel kicsit megemelkedtem, hogy hozzá dörzsöljem magam, vagy éppen a lábaimat csavartam köré, hogy közelebb húzzam magamhoz, miközben kezemmel is hasonlóan tettem, hogy újra megízlelhessem ajkának a játékát, majd pedig próbáltam úgy helyezkedni, hogy pár pillanattal később végre magamban fogadhassam őt. Aprót ajkába haraptam abban a pillanatban, a fejem végül hátra bicsaklott, és éreztem, hogy egyetlen egy mozdulat elegendő lenne ahhoz, hogy a felhevült testemet ismét az őrületbe kergessen és én ezt akartam, érezni őt, minden egyes mozdulatát. Már ha egyáltalán lehetőségem volt erre, ha nem akkor úgyis az történt, amit ő akart. Övé volt a testem, a lelkem, miközben elmém józansága szép lassan háttérbe szorult. Nem akartam, hogy más nőket érintsem később, hogy más nők érezhessék azt, amit én érzek neki köszönhetően pedig pontosan tudtam, hogy ez lesz. Talán még ez az ágy se fog kihűlni és eme gondolatoknak köszönhetően újra szép lassan kezdett a düh és a józanság visszacsordogálni az ereimbe, a fejembe, hiszen magát a gondolatot is gyűlöltem ennek; azt pedig még inkább hogy ennyire könnyedén képes a bűvereje alá vonnia és elfeledtetni velem azt, hogy néha – vagyis többségében – mennyire tudom őt gyűlölni…



■ ■I Will Always Find You ■ ■   doboz    ■ ■[Only admins are allowed to see this link]


no one forgets the truth;
[Only admins are allowed to see this image][Only admins are allowed to see this image]
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: The Mercantile Pub ••

Tell me your secrets


The Mercantile Pub
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros-