Földszint & parkok tavakkal & garázs
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28 am
Today at 12:13 am
Yesterday at 11:55 pm
Yesterday at 11:40 pm
Yesterday at 10:09 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Földszint & parkok tavakkal & garázs



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Vas. Ápr. 09, 2017 9:50 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

556
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphael Goodwin tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Vas. Ápr. 09, 2017 11:18 pm

to the Diviner Girl

Cseppet semromantikáztam, távol állt tőlem, több mint száz éve kerültem ezt a fajta kontaktust bárkivel is. Számomra csak ételek voltak az emberek, semmi több. Tápanyag és erő forrás, amelyben kiválóan működtek. A kedvencem a tisztán sportolók és egészségesen étkezők voltak, semmi sem volt hozzájuk fogható, de mivel tudtam, hogy az ilyen tudatosan egészségesen táplálkozó kevés van, jó-jó abban a több milliárdban találok eleget, de olyan ez mint a zebra fajták egyike, vagy a szibériai tigris, bár hála az egének , egészségesen étkezni manapság már egyre kevésbé ciki. Aztán voltak a vegák, a hús evők, és a minden evők, a legjobban a tunyák azok taszítottak akik ellustultak, velük nem lehet úgy jóllalkni, érzem utána hogy a pórusaimat, a véremet átitatja az -az elnehezült érzés, ami miatt ők maguk is inkább belefolytak az ágyaikba. De itt most egész másról van szó, tudom jól, ahogy Sibealel az oldalamon sétálok. Nem romantikázunk, csak segítek neki feldolgozni ezt a hihetetlenül égető érzést a gyomrában, a lelkében, a zsigereiben.
Óvatosan, ámde erősen tartom a karomon vezetve, hiszen a világ minden kincséért sem akarnám ,hogy megszökjön tőlem.
Tudom, hogy nem tudna, mert kontroll alatt tartom, egészen addig amíg be nem ülünk a limuzinba, és be nem csatolom az övet rajta, míg el nem indul az autó egészen Dublin utcáin, ki a külvárosba, távolabb a várostól, egy háromnegyed órányira, a kastélyomba. Az úton, megnyomok a limuzinban egy gombot, mire a kávé forraló gép kiemelkedik az egyik panelből, kicsit meg lett buherálva a szerkezet, vért melegít fel, olyan test hőmérsékletűre, amely azt az érzetet kelti, mintha éppen frissen fogyasztanám azt. Az első két decis kristály poharat Sibeal felé nyújtom, és várok, majd magam is belekortyolok a sajátomba. Még mindig megbűvölve tartom,hogy nyugodt legyen. Ne kezdjen el tombolni, vagy megpróbálni kimászni a kocsiból.
- Jobb? - kérdezem kíváncsian, és figyelem, ahogy az autópálya fényei elhaladnak mellettünk, ahogy a fiatal arcára vetődnek, kissé sápadt, és kába. Zavart, teljesen zavart, mint aki nem érti, hogy mi történt vele. Gondolkodom, hogy hogyan kezdhetnék bele.
- Árva vagy? Meghaltak a szüleid, az igaziak? - intim, ámde fontos kérdés. Viszont nem vagyok az a fajta, aki finomkodik, illetve… időnként bizonyos helyzetekben, de ez most nem olyasfajta.
A korábbi kérdéseit pedig most veszem figyelembe.
- Hozzám megyünk, és nálam maradsz vendégségbe, amíg uralmad alá nem hajtod az éhségedet. - pillantottam rá komoly, kék szemekkel. - Nem rabollak el, de ha van emberi munkád, azt csak úgy folytathatod, ha van önkontrollod, és tisztában vagy azzal, hogy mi vagy. Egyébként addig az egyik emberem fog figyelni téged távolról. - sok? Megalomániás? Irányítás mániás? Kit érdekel, egy fiatal élet forog kockán.
- A nevem Raphael.- pillantottam csendben a limuzin ablaka irányába, elmerültem a gondolataimban, mire végül megszólaltam, halkan.
- Hallottál már vámpír mesékről?  - halkan nevetve cöccentettem fel. - Azok igazak. Tudom, hogy hülyén hangzik, de igazak. Nem fogsz senkit sem olyan lénnyé változtatni, mint ami vagy, nem terjed ez, csak születés útján szaporodunk. Az emberi faj következő lépcsője vagyunk, amelyek az évszázadok során velük együtt fejlődött, csendben, a háttrében. Annyira csökött az emberek agya, hogy ahelyett ,hogy felfognák, hogy igaziak vagyunk, folyvást meséket kreálnak a létezésünkből. Ott van például Drakula története, egy cseppet sem voltak éles vámpír fogai, úgy nézett ki mint te vagy én, és tényleg képes volt denevérré változni, én is bármivé, te is, csak te túl gyenge vagy most ehhez. - rövid szünetet tartottam a beálló csendben,amelyben az elkezdődött esőzés hangja hallatszott az autó külsején. Valamint kettőnk levegővétele és az egyeneletes hang, hogy halad a kocsi a célja felé.
- Épp próbálnálak beavatni abba, hogy mi történik veled, szóval jelentősen megkönnyítenéd a helyzetünket, ha tényleg elhinnéd amit mondani akarok neked, és mutatni, mert sem te sem én nem vagyunk sem elmebetegek sem hülyék. Egyszerűen csak sajnálatos, hogy nem abban a közegben nőttél fel, ahol nem kellene efféle magyarázatokra szorulnod,  hanem normális volna az, hogy pohárból iszod a számodra fontos és éltető vért. - magyaráztam halkan és nyugodtan, miközben a szomorú óvatossággal megtelt kék szemeimet rá emeltem. Csapzott volt, sérült és félénk, meg ideges, teljesen természetes ebben a helyzetben.
- Tudom, hogy nem akarsz velem tartani, de nem tudsz ellenállni valaminek mégsem, ez az én erőm, ahogy azt is tudom, hogy megérezted bennem a rokon lelket. -kevés kelpie nőstényünk van és azokat mind óvjuk, ők a hírek szerint később érnek be mint mi, sőt állítólag nagyanyám és az anyám is későn érő típus volt, és a húgaim is.
Ha próbálkozunk, gyermek áldással, akkor tízből kettő talán lehet már végre lány is nem? De.
- Ha megérkeztünk a birtokomra, akkor feloldom rólad a bájolást. Az akaratod nem piszkáltam meg, hiszen mit érnék veled, ha vakon követnéd az én gondolataimat? - megittam az  poharamban levő maradék vért és félre tettem a kristályt csilingelőn a többi közé.
-Ha bármit szeretnél mondani, tedd csak, azért ülünk itt. - vártam türelmesen, miközben felé fordultam féloldalasan az ülésben. Eközben a kocsi lassított, és letért egy kisebb útra, elhaladtunk néhány városka mellett, és egy távolabbi bekötő út felé haladva, egy folyó feletti hídon hajtuttunk át,  kastélyhoz érkeztünk a három autóút egyikén. Hatalmas épület, amely imitt-amott felujításra szorult, egyes részeit még magam is épp felfedezem, élvezem, afféle rejtett kincs ez a ház, ráadásul víz közelében van. Azt tervezem, hogy ez afféle saját menedékként létezhetne a hozzám hasonlók számára, szükségünk van erre a mai időkben.
De az is lehet, hogy megtartom kizárólag a saját céljaimra. Még nem döntöttem el, egyébként sem voltam az a fajta, aki hosszabb távon a földön horgonyozna. Az utazást, a hajózást szerettem.
A macskaköves úton felkísértem Sibealt a vastag tölgyfaajtók irányába. A kezem a derekán nyugodott, így tereltem őt felfelé a lépcsőkön. Amint levettem a kezem a hátáról a házban, az őt gyengéden körülölelő megnyugtató erőm is szertefoszlott.
- Kér még vért? - nevezzük nevén a dolgot, ez segíti az elfogadást, remélhetőleg.Jó házigazda módjára kérdeztem, a komornyikom, egy igazi ódon idős ember, hajlott öreg hátával, halkan csoszogva jelent meg előttünk.
- Mr. Goodwin, örülök, hogy látom, már nagyon vártuk, meglep, hogy vendége van, előkészíthetem a kishölgynek a vendégszobát? Vagy esetleg… ? - bölcs barna szemeiben ott bújkált a kérdés. Mire halványan elmosolyodtam.
- Nem köszönöm Tennyson, a velem szemközti vendégszobát legyen szíves előkészíttetni, Sibealla kisasszony számára, és a fürdőt is készíttesse elő a számára.
Tennyson bólintott és elindult a feladatára, én a kezemet előre nyújtottam a vendégem számára, afféle invitáló mozdulatot téve. A birtokot egyébként igazi házőrzők őrizték, egyelőre elzárva, hiszen a nyüzsgés forgás hatalmas volt odakint, amikor George elindult eltakaríttatni a "szemetet" az újdonsült pártfogoltam után.



■ ■  Lucifer Angel ■ ■Megjegyzés: Előzmény   ■ ■C



i don't live in darkness
darkness lives in me
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

16
● ● Posztok száma :
Matt Bomer
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Hétf. Ápr. 10, 2017 1:02 pm

Sibeal && Raphael
when the darkness calls


Mélyen, legbelül a zsigereimben szinte vacogok, hiszen félek, de azt már magam sem tudom, hogy ettől a férfitól rettegek-e jobban vagy attól, amit tettem és amit érzek. Mintha csak a vér olyan lenne számomra, mint másoknak a tea, vagy éppen a kávé. Hiába éreztem egy fajta nyugalmat, ami körbeölelt, mert ténylegesen nem nyugodtan meg. Riadt és zavarodott voltam, aki hirtelen egy másik világba csöppent, egy olyan világba, aminek nem akar a részese lenni vagy éppen mintha azt kérné az élet, hogy hagyjam el az eszemet és higgyek abban, ami igazából természeti képtelenség. Meg miért most? Miért most kezdődik ez az egész? Nem volt már így is elég bonyodalom az életemben, kellett még valami?
Nem nyúlok egyből a pohárért, még akkor se, ha legszívesebben egyben lehúznám a pohár tartalmát. Ez őrület, nem lehet igaz. Térj már észhez Sibeal, vagy csak végre igazán felébredhetnék már. Könnyedén csípek észrevétlenül a kezembe, de még se ébredek fel, hiszen ébren vagyok. Könnyedén fáj eme tettem, de még se rezdül arcom, végül remegő kézzel nyúlok a pohárig. Nyál könnyedén folyik össze a számba, de még se emelem egyből ajkaimhoz. Mintha csak küzdenék az ellen, amit az ösztöneim súgnak, de mégis csak az elmúlt 30 éves kell megkérdőjeleznem, az pedig még se annyira egyszerű. Végül remegve emelem ajkaimhoz, hogy egyszerre undorodjak magamtól, majdnem kihányjam a vért, ami a szervezetembe jut, ugyanakkor pedig egyszerre tölt el megnyugvással, erővel és csillapítja az éhségemet.
- Szerinted jobb lehet ennyitől az egész? – pillantottam rá hitetlenkedve, majd megráztam a fejem. Több erőm volt, végre nem éreztem teljesen kifacsartnak magam, vagy legalábbis nem úgy, mint eddig, de akkor se mondanám, hogy jobb. Ezt mindennek lehetne nevezni, de se jobbnak, se jónak nem. Könnyedén dőltem neki az ablaküvegnek, hogy úgy figyeljem a városi fényeket, az elsuhanó város létképét, ahogyan egyre távolabb kerültem a biztonságot és jól ismert környezetemtől. A kérdésére viszont lefagytam. Nem néztem rá és percek teltek el némaságban. Mégis miként kérdezhet ilyet? Nem is ismer, de ő mégis pont azt kérdezi, ami talán a legfájóbb tud lenni egy ember számára.
- A szüleim élnek és jól vannak. – szólaltam meg végül talán túlzottan határozottan, sértetten, de végül egy apró sóhaj kiszökött az ajkaim között. – Ha a vérszerinti szüleimre gondolsz, akkor nem tudok segíteni. Csecsemőként a kórház lépcsőjén hagytak, de szerencsére remek családra leltem. – mosolyodtam el haloványan, ahogyan anya és apa arca is felderenget. Biztosan aggódni fognak értem, ha nem telefonálok ma is, ahogyan szoktam. Eleve ma családi vacsora lenne. Heti egyszer mindig az van azóta, hogy elköltöztem én is otthonról. Még akkor is, ha egy terítékkel már kevesebb kerül régóta az asztalra…
- Telefonálnom kell! – jelentettem ki úgy, mint aki nem fogad el ellentétes választ. Muszáj volt telefonálnom, még azt tartott meg a normalitás talaján, hogy hallhatom majd anya megnyugtató hangját, vagy apa bolondságait, amiért nem megyek ma el. Szép lassan viszont tudatosult bennem, hogy mit is mondott Raphel, mire lesütöttem az íriszeimet és az ölemben pihenő kezeimet figyeltem. – Jól leszek, ez csak biztosan valami véletlen volt. Sose történt még ilyen. Muszáj dolgoznom, nem maradhatok ki… - suttogtam az orrom alatt, majd ismét az ablakon át figyeltem az autópálya melletti tájat, azt, ahogyan egyre távolabb kerültünk a várostól. Nem tarthat itt, ha nem akarok maradni és jelenleg nem akarok. Haza akarok menni, a saját ágyamba álomra hajtani a fejemet, figyelni a hold játékát, segíteni az embereken és elfelejteni azt, ami ma történt. Ez akkora kérés lenne?
- Tudom, mondtad már… - nem néztem rá, inkább csak megerősítésnek szántam, hogy az este őrültségei ellenére is tisztán emlékszem rá, hogy mit mondott. Ha pedig ő elfelejtette a nevemet, akkor így járt. Mi vagyok? Vagy miféle szörny képes kitaszítani a saját gyerekét, hogy utána veszélyt jelentsen az emberekre? Mindig is érdekelt, hogy kik a szüleim és mindig úgy gondoltam, hogy okkal hagytak el, de most… most hirtelen már semmiben se voltam biztos, mert nekem lett volna szükségem rájuk, hogy segítsenek.
Csak hitetlenkedve vontam fel a szemöldökömet, amikor a vámpírokat említette. Nem kisgyerek vagyok már, aki elhinné azt, hogy ilyenek tényleg léteznek, vagy azt, hogy bármi hasonló lehetnék én is. Pedig más nem túl őrült elméletet nem tudtam volna mondani rá. Hallgattam, amit mond, de arcom szinte rezdüléstelen maradt, mintha csak valamiféle szomorúság, lemondás költözött volna arcom mimikájába, miközben a félelem is tökéletesen tükrözött íriszeimben. Könnyedén húztam magam alá a lábamat, miközben hallgattam őt. Még akkor is, ha az egész kész abszurd dolog volt, mégis tudtam, hogy igaz lehet a szava. Az itt keringő mesék egy lényét képezték, de nem vámpíroknak hívták őket, hanem…. kelpie…
- Mielőtt meg akarnál enni azért, hogy jelenleg nem túlzottan tudom elhinni ezt az egész… - csak sóhajtottam egyet, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy mi lenne a megfelelő szó, de inkább nem is ragadtam le ennél. – Azért az szerintem nem meglepő, hogy nem olyan könnyű egyszerűen csak ezt az egészet elhinni. Megjelensz te, mint valami idegen és máris megtörténik ez a sok minden. Talán miattad van ez az egész! – fortyantam fel, de inkább tűnhetett kislányos dacosságnak, mintsem vérmes női megnyilvánulásnak. Végül inkább ismét csak az ablakon át figyeltem a fényeket, az esőcseppeket, ahogyan láthatóvá váltak az utcai lámpák fényében. – Sajnálom, én nem akartam, de ez túlzottan ijesztő, rémisztő, hihetetlen és …. – de már feleslegesnek láttam bármit is mondani, mert biztos voltam abban, hogy így is sejtheti, hogy mit érzek és miért vagyok olykor csendes, máskor meg kissé hevesebb. Mintha csak a bennem dúló harc mutatkozna meg a megnyilvánulásaimban is.
- Tudod, ez csöppet se hangzik biztatóan. Ez olyan, mintha valamiféle fura emberrablás lenne. – az őzike szempár pedig könnyedén megtalálta őt. Fürkésztem őt, de még se mozdultam meg. Csak ültem ott, a kocsija legtávolabbi pontján, mintha csak nem akarnék a közelében lenni, pedig neki köszönhetően nem bántottam valakit, de mégis… mégse voltam abban biztos, hogy tényleg bízhatok benne. – Miért nem hagyod, hogy én döntsem el azt, hogy akarok-e maradni, vagy nem? – tettem fel végül a legnagyobb kérdést. Nem uraltam azt, ami vagyok, de nem tartozik felelőséggel értem. Nem ismerjük egymást, de mégis mintha óvni akarna, egyszerűen nem értettem, hogy mi mozgatja őt ilyen téren.
Nem kérdeztem mást, erre akartam választ kapni, hogy miért teszi, amit tesz vagy miért nem hagyja, hogy a saját döntésemet meghozzam és ne azért legyek itt, mert ő éppen varázsol vagy mi a szösz, használja rajtam az erejét, amivel kicsit olyanná tett, mint egy szelíd bárányka, ami eleve jellemző volt rám.
Legszívesebben lesöpörtem volna a kezét, amely a derekam köré fonódott. Nem voltunk olyan viszonyban, hogy csakúgy megtegye ezt, de most még se ellenkeztem. Inkább csak kíváncsian fürkésztem a kastély, amely egykoron igazán pompás lehetett és mesébe illő báloknak adhatott helyet. Sietve húztam a kabátomat a kezemre, miközben az alóla kilógó kissé véres pulcsim ujját szorongattam az ujjaim között. Amikor viszont elmúlt a hatása az egésznek, és hirtelen ezernyi érzés kerítet hatalmába, akkor már csak arra eszméltem, hogy a kezem arcán csattant, pedig sose voltam valami harcias.
- Ezt azért, mert megfosztottál részben attól, hogy esetleg magamtól jöjjek ide… - mondtam kissé cincogva, kissé harciasan, majd ijedten rezdültem össze, amikor valaki egyszer csak megszólalt és kicsit még el is szégyelltem magam, mert nem rám vallott ez a tett, ahogyan zavarban is voltam.
- Csak simán Sibeal. – javítottam ki a férfit, majd idegesen pillantottam körbe, miközben pedig ők folytatták tovább a beszélgetést könnyedén indultam el a közeli ablak felé, hogy kipillantsak rajta. A táj, a látvány ami fogadott egészen mesébe illő volt. Gyönyörű volt és olyan volt, mintha csak a víz hívogatna. – Nem kérek köszönöm, inkább azt hiszem vennék egy forró fürdőt és ledőlnék. Nem érzem jól magam. – pillantottam végül Raphaelre, majd ha nem bánta és megmutatták merre is van a szállásom, akkor sietve követtem az urat, aki nem olyan régen szinte a semmiből jelent meg. A fürdő jól esett, de hiába mosta le az összes rám tapadt vér, valahogy még se éreztem magam igazán tisztának. Mintha még mindig érezném a ragacsos, piros színű éltetőerőt magamon és többé nem is tűnhetne el. Próbáltam aludni, de még se ment. Végül óvatosan keltem ki az ágyból, hogy nesztelen léptekkel, a kapott hálóruhában lassú léptekkel induljak el felfedezni a kastély. Hamarosan pedig megtaláltam a kertre nyíló ajtót is. Halkan nyitottam és csuktam be, majd mezítelen lábammal indultam el. Tudtam, hogy nem lenne szabad itt lennem, de valahogy még se bírtam aludni. Féltem, ezernyi kétely élt bennem és mintha csak a közeli vizek szóltak volna hozzám. Nem értettem semmit se, de mégis oly békésnek tűnt az este. Alig lehetett hallani dallamot is, ahogyan a hold és a csillagok játéka egészen békés volt.  


■ ■ Beyond The Veil ■ ■ I'm lost...  ■ ■credit

avatar
Online
Új vagyok
Tell me your secrets

25
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphael Goodwin tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Szer. Ápr. 19, 2017 5:58 pm

to the Diviner Girl

Tudtam, hogy semmi sem lesz jobb attól, hogy kapott pár pohárkával. Mennyi ideje éhezett már? Mennyi ideje nélkülözött, úgy hogy nem tudta,hogy mi a baja igazán? Sajnáltam őt, segíteni szerettem volna rajta. Csak annyira, hogy tudja, hogy nem kell belehalnia az éhezésbe és az ezzel járó magányba, vagy idegeskedésbe. Csendben voltam, a kérdéseimet feltettem s épp arra vártam a válaszokat, hiszen tudtam az igazat, egy igazi kelpie szülő nem hagyná éhezni a gyermekét, tovább küldené a család más tagjának, ha vele történne valami. Mi van ha mészárlás történt, és valaki csak őt tudta megmenteni? Átkozott vadászok! A kezem ökölbe szorult a térdemen, és én is az ablakon való bámulást választottam.
A szavai hallatán némán bólintottam, a feltételezéseim helyt állóak voltak és bár a következő kérdés meglepett, mégis felé nyújtottam a táskáját, amit eddig birtokoltam a találkozásunk óta.
- Szerintem nem ártana  pár nap szabadnapot kivenned. - figyeltem, ahogy telefonál.
- Mondd el nyugodtan hogy a barátodnál vagy, vagy pedig egyenesen a címemet, ha netán valamiféle emberrablónak gondolnál. - így elmondtam a Dublintól nem messze levő kastély címét és a nevemet is, azt is, hogy a Costa hajózási vállalat ügyvezető igazgatója vagyok, így ha tényleg keresni kezdenék ne aggódjanak, elvileg jó kezekben van a lányuk. Elvileg.
Felhorkantam a vásaskodását hallva, cseppet sem illett hozzám ez a gesztus, rögtön utána rendeztem is a vonásaimat.
- Persze, hónapokig követtelek, mondván te vagy a tökéletes áldozat. Történetesen, bár nem kötelességem elmondani, egy fárasztó tárgyalás után úgy gondoltam a nap végén jól esne egy fagylaltot megenni, átsétálni a parkon és beülni a limuzinomba, több mint valószínű, egyedül. Cseppet sem gondoltam arra, hogy egy bébi kelpie majd keresztül húzza a számításaimat. Majd vele megyek haza , végül. - megráztam a fejem, hitetlenkedve, apró kedvetlen mosolyra húzódott az ajkam, amikor bocsánatot kért, majd legyintettem. Megértem őt, de azért az sok volt egy kicsit, hogy az elrablójának tekint, annak aki ezt az egészet okozza, tudtam ,hogy valahol mélyen tudja az igazságot, ennek megvoltak az előjelei.
- Mert az erőd kontrolláltalan, ahogy az éhséged és azt sem tudod, hogy mi vagy ki vagy egyáltalán. Kitől kell tartanod, a rendőrségnél vannak rosszabb emberek is, akik ránk vadásznak; és képzeld, vadászoknak hívják őket. Vagy a fajtám olyan tagjai akik párosodásra alkalmas nősténynek találnak, és bedugnak egy nagy pincébe, hogy potyogtasd a kelpie bébiket… - keményedett meg a hangom. Uralkodnom kellett magamon, néhány fajtársam elég elmaradott nézeteket vallott a fajfenntartásról.
Nem számítottam arra, hogy felfognak pofozni, miután feloldottam róla az erőmet, így meglepve pislogtam rá és még el is mosolyodtam. Lenyaltam az ajkamról a vért, pont beszélni akartam volna, így ráharaptam a számra a pofon közben.
Elismerőn hümmentettem, legalább határozott. Ki mer állni magért, ha nincs kontroll alatt, ez jó.
Tennyson is meglepetten mosolyodott el, és kérdőn pillantottam rá, mire megrántottam a vállam.
- Ahogy óhajtja Kisasszony. - biccentett Tennyson, és a szobájába kísérte a ma esti vendégünket. Meglepett, hogy nem akar a továbbiakban beszélgetni, a helyében én rengeteg mindenről kérdezősködtem volna, ám tényleg megviselhette ez a mai este. A vér iránti vágya.
Én mindenesetre még megvacsoráztam, egyedül ahogy szoktam és nem zavartattam magam, a vendégünk ajtaja mellé is került egy lefedett tálca, egy pohár vérrel.
A vacsora után magam is megfürödtem és próbáltam nem gondolni arra, hogy odaát egy ártatlan gyermek próbál aludni. Aki nem is olyan gyermeki, inkább nőies a maga módján.
Magamban viszont elismeréssel adóztam Tennyson hálóruha választásán, csinos, pántos térd felett ért, alig pár centivel és a mell alatti részen bordós futtatás volt. Nem az a kurvás mindent megmutatós darab, illett hozzá, számításaim szerint még köntös is járt hozzá, de azt nem láttam rajta, ahogy kilépett a hátsó ajtón, ami a konyhából vezetett ki a tó felé. Én azért felvettem a selyemköntösömet és mezítláb indultam el utána. A köntösben és a nadrágban szedtem a lépcsőfokokat, az előbbi ruhadarab mintha afféle szárnyként lengedezett volna mögöttem.
Lassan közeledtem mögötte, kellő távolságra, ledobtam magamról a köntöst és figyeltem őt, kíváncsi voltam, hogy mi a következő lépése, mi az amit tenni fog. A hűs szellő megborzolta a tarkómon a szőrt és figyeltem a meglebbenő ruháját is, nem akartam megzavarni abban amit tenni akart, amit az ösztönei súgtak. Lassan közeledtem felé, érezhette hogy jövök, hiszen mi mindannyian megérezzük egymás jelenlétét, így nem lehettem meglepetés a számára, nem is akartam rejteni a jelenlétem előle.
A puha füvön lépkedtem, én is a tó irányába, egy karnyújtásnyira voltam tőle, úgy sétáltam az oldalán. Majd megérintettem az ujjait és határozottan húztam a víz felé. Bíztatón mosolyogtam le rá, jó úton haladt, újjaim kicsusszantak az övéből és futólag bizsergető érzést küldtem az ujjbegyeibe, ilyen volt mindig az átváltozás előtt. A bokáig érő vízben kiléptem a selyem nadrágomból és igyekeztem kihajítani a vízből, ám a könnyű szellő az is lehet, hogy visszafújt a vízbe, nem érdekelt. Derékig voltam a vízben, amikor fodrozódni kezdett körülöttem, a víz és a levegő is, majd hamarosan átváltoztam, egy gyönyörű fekete ló állt szembe Sibeallel, amelynek ugyan olyan kék szemei voltak mint nekem. Nem moccantam,  csak a farkam suhogása volt hallható, ahogy rá vártam. Éreztem, hogy képes rá, tudtam.
~Menni fog! Gondolj egy gyönyörűszép lóra, sikerülni fog!~
Suttogtam felé, ösztökéltem reméltem, hogy meghallja a gondolataimat és nem rezelt be. Mert most nem irányítottam semmilyen érzését.



■ ■ New Divide ■ ■Megjegyzés: Sweet, Sugar...Candyman  Nehogy kimaradjon ez is: Ajándék hálóruhának ne nézd a fogát   ■ ■C



i don't live in darkness
darkness lives in me
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

16
● ● Posztok száma :
Matt Bomer
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Vas. Ápr. 23, 2017 9:24 pm

Sibeal && Raphael
when the darkness calls


Szavaira pár pillanat erejéig meglepetten pislogtam, mert kár lenne azt állítani, hogy már bízom benne, viszont azt is tudtam, hogy anyáék nem hinnék el azt, ha azt mondanám, hogy egy barátomnál vagyok, aki történetesen eléggé nagy befolyással bírhat. Legalábbis abból ítélve, amit mondott és ahova tartunk. Végül lenyomtam a gombot és kicsit türelmetlenül vártam azt, hogy végre valaki beleszóljon a telefonba. Amikor viszont meghallottam anya hangját, akkor a békesség kisebb hulláma könnyedén járta át a lényemet. Örültem annak, hogy jól vannak.
- Szia! Nincs semmi baj, csak kicsit a munkám közbeszólt. Sajnálom, hogy nem értem át a szokásos családi vacsorára. – így talán végre Raphael is belátta, hogy miért volt annyira fontos telefonálnom, mert ma jelenésem lett volna, ha nem szól közbe ő, se az a félig halott ember vagy éppen az, ami valójában vagyok. Nem értem, hogy miként lakozhat bennem ekkora bestia és fogalmam sem volt erről. Miért most? Miért nem tudott akkor már örökre rejtve maradni? – Nem, tényleg nincs baj. – a torkom összeszorult, hogy hazudnom kell, de más esélyem nem volt arra, hogy ne aggódjanak tovább. - Costa hajózási vállalat ügyvezetőjének az apja beteg és ápolót kerestek. Gondoltam elvállalom, csak néhány napról van szó, aztán majd átjöttök hozzám és bepótoljuk az elmaradt vacsorát. – mosolyodtam el, miközben a szomorúság könnyedén csillant meg az íriszeimben. Nem szerettem hazudni. Pláne nem a családomnak. Végül szép lassan elköszöntünk egymástól, kinyomtam a hívást, majd a telefont az ölembe ejtettem, de nem mondtam semmit se. Helyette inkább az ablakon át bámultam kifelé. Szükségem volt rövid időre a csendre..
- Ohh, igazán sajnálom, hogy megzavartam a fagyizási terveit, de akkor meg miért nem hagytál ott? – kérdeztem meg egy kisebb grimasz keretében, hiszen nem volt szokásom így viselkedni, de eléggé felzaklattak az este történtek. Vért ettem, megtámadtam valakit és most meg egy idegen kocsijában ülök és hozzátartok. Ez több mint sokk volt számomra és mellé még hazudnom is kellett a szüleimnek. Egyik se volt éppen olyan, amitől a boldogságtól sugárzó arccal kellett volna jelenleg pillantanom a világra.
Szavaira rémület apró szikrái ültek ki arcomra, majd egy aprót ajkamba haraptam. – Ha ezzel akartál megnyugtatni, akkor elárulom, hogy eléggé borzalmasan csinálod. – szólaltam meg óvatosan, hiszen ki tudja. Lehet, hogy saját magára gondolt, bár eddig nem tűnt olyannak, aki nőket tartogatna a pincéjében, de hát egy bárány bőrbe bújt farkas is lehet, aki most még teszi a szépet, aztán majd lecsap. Hogy féltem-e? Egyre inkább, ahogyan egyre jobban össze is zavarodtam, így talán nem volt meglepő, hogy amikor visszanyertem az akaratomat, akkor lekevertem neki egyet. Nem voltam büszke a tettemre, azt se tudtam, hogy honnan nyertem a bátorságot, de mire észbe kaphattam volna, addigra már megtörtént.
Örültem annak, hogy nem kezdtek el parádézni azon, hogy inkább a szobámat választanám a házura helyett. Nem vágytam most még több társaságra, ahogyan kérdéseket se bírtam volna normálisan megformálni, mert túl sok minden kavargott mélyen legbelül. Meg talán féltem is volna feltenni őket, hiszen ki tudja, hogy milyen választ kapok. Most egy kis magány jót fog tenni, legalábbis reménykedtem benne, majd holnap kérdezek, hiszen innen megszökni úgyse tudnék sehova, mert nem két percre van a város. Egy aprót sóhajtottam erre a gondolatra, de hát ez van.
Lépteim lassúak és óvatosak voltak, mintha féltem volna attól, hogy tilosban járok. A köntösömet nem viseltem, hiszen amikor felkeltem még nem terveztem azt, hogy ki fogok menni a kertbe, de igazából ez az egész hálóruha is fura volt számomra, mert nem volt szokásom ilyeneket viseli. Biztosan más nők megteszik, hogy jobban tetszelegjenek egy férfinak, de én nem ilyen voltam.
Először fel se tűnt, hogy van társaságom, mert túlzottan elmerültem a gondolataimba és egy számomra ismeretlen érzés vezérelte a lábaimat. Amikor viszont egyre közelebb ért, akkor újra elfogott az az ismerős érzés, mint a parkban és most már tudtam azt is, hogy azért érzem, mert ugyanolyanok vagyunk, vagyis ami a bennünk lakozó szörnyet illeti. Abban a pillanatban, amikor megfogta a kezemet, akkor pár pillanat erejéig összerezdültem, de még se ellenkeztem. Követtem őt az egyik tó irányába. A bőröm könnyedén lett libabőrös az esti szellőnek köszönhetően és kicsit fáztam is, de még se törődtem vele. Ahhoz túlzottan is érdekelt, hogy mire készül vagy éppen miért csábít annyira a víz. Meglepetten pislogtam párat, amikor elkezdett vetkőzni, mire sietve fordítottam el a fejemet… nem volt szokásom csak úgy megbámulni senkit se, meg talán kicsit zavarba is jöttem, hogy csak úgy ledobta a nadrágját. Jesszusom, talán inkább most kellene menekülnöm és elfutni, hiszen talán még esélyem is lenne, mert a hangok alapján egyre beljebb sétált a vízbe. Végül visszafordítottam a fejemet és a pillantásommal őt figyeltem, de nem mentem beljebb, hiába csábított a víz. De aztán ami ezek után következett. Mondhatni kisebb sokkot kaptam, előbb még ott állt, majd helyette egy ló. Komolyan, itt valami hülye átverés megy? Aztán pedig a hangja csendült az elmémben, mire ijedten rezdültem össze és pillantottam körbe. Hátráltam pár lépést és onnan figyeltem őt kicsit remegve, hiszen fáztam, ha esetleg közelebb jött, akkor nem mozdultam, ha nem tette, akkor olyan volt, mintha a szellő minden akaratomat felülírt volna és felé lökött volna. A kezem megremegett, de végül óvatosan megérintettem a fejét és gyengéden simítottam rajta végig. Gyönyörű volt, de mégis hihetetlen…
- Nem, én ezt nem tudom! Ez kész örültség!  - szólaltam meg végül sietve, amikor rájöttem, hogy mit teszek és a kezemet is elhúztam. – Én nem tudok lóvá változni! Ez az egész csak egy álom. Hamarosan felébredek és rájövök arra, hogy ebből semmi se igaz. – feleltem komolyan, majd siető léptekkel indultam el kifelé a vízből. Az se érdekelt, hogy a legtöbb helyen már testemhez simult teljesen a hálóruha és áttetszővé vált a víznek köszönhetően. Sietve indultam el vissza a házba, ha lehetőségem volt rá a sötétbe burkolózó kertben, amikor hátrapillantottam rá. Csábító volt, de mivel nem figyeltem az orrom elé, így egy másik tóban kötöttem ki. Teljesen beleestem és csurom víz lettem és olyan volt, mintha beszélt hozzám volna a víz, mintha hívogatott volna és akkor valami fura érzés kerített hatalmába, ahogyan meg akartam próbálni kimászni abból a hülye tóból és elfelejteni ezt az egész rémmesét… Legközelebb, amikor lepillantottam, akkor nem a megszokott arc pillantott vissza rám, hanem egy gyönyörű ló tükörképe, de nekem pont ennyi elég volt, hogy ijedten kezdjek meg kihátrálni és talán ennek következtében még neki is mentem, ha időközben közelebb jött.
~ Mi? Miért történik ez? Hogyan? ~ fogalmam sem volt arról, hogy érti-e a kérdéseimet, vagy hallja, hiszen ezek automatikusan törtek utat maguknak az elmémben. Hiszen ha eddig össze voltam zavarodva, akkor most már még inkább.


■ ■ Beyond The Veil ■ ■ nyamm   ■ ■credit

avatar
Online
Új vagyok
Tell me your secrets

25
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphael Goodwin tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Szer. Máj. 24, 2017 5:43 pm

to the Diviner Girl

Az apám beteg… ezen jót mosolyogtam, valahol a Karib - szigetek környékén potyogtatja az öcséimet, meg a húgaimat. Örülök, hogy többet nem láttam, csak addig amíg szükséges volt, így lepasszolni a nagyszüleimnek.
Mindegy; mégis úgy érzem, hogy jobban jártam velük. Láttam, hogy összezavarodott, éreztem rajta, de egyszer úgy is át kell esnie ezen.
Hiába, hogy egy bébi kelpie, mégis csak fiatal nő, így kedvtelve legeltettem a pillantásomat rajta, hiszen a ruha átlátszóvá vált a vízben, és íncsiklandozó volt a teste, ahogy a nedves rongy körbeölelte. Azt akartam, hogy simogasson még , imádtam ha hozzám érnek, baromira! Ő pedig… mégis megijedt és tovább haladt, lassan indultam utána, túl lassan is, mert hallottam, ahogy elterül a másik tóban, igen; itt túl sok a víz, de én pont ezt szerettem ebben a helyben. Nem izgultam, de ott álltam a közelében, amikor végre megtörténet, az amire vártam, általában ez a legkönnyebb első forma amibe át tudunk változni, de erre még az én szavam is elakadt. Egy hófehér ló állt előttem. Odasétáltam mellé és így immár mindkettőnk arcképe ott tükröződött a vízben.
~Kelpie vagy, mindig benned volt, csak… a lányok később érnek, és nem ott nőttél fel ahol kellett volna…Akkor rég tisztában lennél azzal, hogy egy másik világ is létezik az embereké mellett, párhuzamban~
Nyugodtan magyaráztam, és a fejemmel végigsimítottam a nyakán. Megcsipkedtem a nyakát és kiügettem a vízből, felnyihogtam és megkapartam a földet, majd felágaskodtam két lábra. Futni hívtam.
~Gyere fussunk! A tavak mögött, hatalmas birtok terül el! ~
Vezettem őt, mutattam neki az utat.
~ Ne gondolkodj, csak engedd el magad, biztos éhes leszel ezután, de azzal se foglalkozz, majd segítek!~
Addig rohantunk, amíg kellett, amíg jólérezte magát Sibealla, az új bőrében, nem sokat beszéltem, inkább élveztem magát a futást, és azt, hogy ezúttal társam is akad, általában egyedül szoktam portyázni, keringeni, felfedezni. Igen, afféle magányos farkas vagyok, kicsit az idők folyamán talán túlságosan is hozzászoktam ehhez az életformához, de jó volt osztozkodni valakivel a közös futás élményén. Felpezsdültem tőle és izgatott voltam, amikor már csak ügettünk, majd sétáltunk, hazafelé vettem az irányt, és arra vezettem a vendégemet is. Tennyson és egy szolgáló köntösökkel vártak minket, normális esetben nem lett volna szükségem köntösre, így ahogy vagyok felmegyek a hálószobámba megfürdeni, aztán vissza a konyhába, egy jó adag vérrel teli bögréért lefekvés előtt.
Nekem könnyyedén ment a visszaváltozás, néhány lépés után könnyedén nyújtózkodtam és vettem át a felém tartott köntöst, meg a nadrágot, belebújtam, majd összekötöttem a derekamon a selymet. Lehet, hogy Sibealnek nehézséget fog okozni, ezért megálltam vele szemben és ha hagyta magát, megérintettem a hófehér pofáját és végig simítottam a szemei között.
- Gyönyörű vagy. - suttogtam halkan. - Elhiszem, hogy így maradnál még, de próbálj meg visszaváltozni, rendben? Gondolj a saját alakodra, végy egy nagy levegőt és képzeld el magad az eredeti alakodban. Lehet, hogy nem lesz egyszerű, ne ess pánikba. - a friss harmatos vizes fűben ácsorogtam, mezítláb és ez sem zavart.
- Képzeld el, ahogy a kezedet az enyémbe teszed. - emeltem fel a tenyeremet, várakozón és reménykedve pillantottam rá, bíztatón. Tudtam, hogy menni fog.
Segítettem is neki, hiszen az energiáimmal csábítgattam, incselkedtem vele, a nagymamám is így változtatott vissza ha nagyon megijedtem, és a pánik miatt könnyebb volt az állati alakomban maradnom. De volt, hogy ez sem segített, ha nagyon ideges voltam, mint amikor megöltem az első szerelmem.
- Változz vissza, hogy könnyebben beszélgethessünk és kérdezhess. - nógattam finoman és az álla alatt simogattam a hatalmas busa fejet


■ ■ New Divide ■ ■Megjegyzés:  ■ ■C



i don't live in darkness
darkness lives in me
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

16
● ● Posztok száma :
Matt Bomer
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs •• Vas. Jún. 04, 2017 11:55 pm

Sibeal && Raphael
when the darkness calls


Szavai nem éppen nyugtattak meg és nem túlzottan akartam megérteni azt, amiről beszél. Hahh, nem ott nőttem fel, ahol kellett volna? Szerintem ennél jobb nevelőszülőket nem is kívánhattam volna magamnak. Azt meg ők se sejthették, hogy még se annyira egyszerű gyermekük lett, mint gondolná bárki is. Később jelennek meg? Mi lett volna, ha talán sose jelenik meg? Miért nem lehetett ezt az opciót választani. Miért kellett ennek az egésznek pont most megjelennie?  Ha eddig nem tette, akkor most se kellett volna, volt már így is elég bonyodalom az életemben, de helyette most egy ló tükörképe pillantott vissza rám, vagyis nem egy, hanem kettőé. Komolyan, valaki már igazán megcsíphetne, hogy felébredjek ebből a rémálomból, mert ez nem volt másabb.
~ Nem hiszem, hogy jó ötlet~ szólaltam meg, vagyis inkább a lovak nyelvén beszélgettünk, ami még ijesztőbbé varázsolta hirtelen ezt a helyet, a birtokot és úgy az egész éjszakát. Nem voltam éhes, én csak haza akartam menni, élvezni az ágyam biztonságát és elfelejteni ezt az egészet, ami ma történt.  Lehet képtelenség lenne részben, de nem lehetetlenség szerintem, vagy talán mégis?
Végül az ösztönök győztek a józanész felett, már ha az utóbbiból még egyáltalán van. A patáimmal könnyedén érintettem a földet, a földdarabok csak úgy repkedtek, ahogyan egyre gyorsabban vágtattam. A sörényembe könnyedén kapott a szellő, de most nem érdekelt, ahogyan a hím se. Szabadnak éreztem magam és úgy éreztem, hogy egy vagyok a természettel, legalábbis rövid időre még sikerült azt is elfelejtenem, hogy ez az egész helyzet annyira abszurd.
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig élvezhettem ezt a szabadságot, mennyi ideig voltam képes elfeledkezni a mellettem rohanó másik lóról, vagyis Raphaelről, de aztán végül visszatértünk a birtokra, ahol már vártak minket. Nem akartam visszaváltozni, nem akartam azt, hogy hozzám érjen, így amikor kezével közelített, akkor dühösen prüszköltem, a lábaimmal pedig a talajt piszkáltam meg, ahogyan dobbantottam. Nem hagytam neki, hogy érintésével próbáljon meg megnyugtatni. Kicsit még hátráltam is tőle, mintha csak megijedtem volna és talán így is volt, mert nem bíztam benne. Ő hozott ide, de én nem akartam továbbra se igazán itt lenni. El akartam szaladni. Azt akarta, hogy visszaváltozzak, ami hosszú percekbe telt. Haboztam, meg azt se tudtam, hogy igazából mit csinálok. Aztán egyszer csak visszaváltoztam, de alig, hogy ez megtörtént sietve kaptam magam elé a kezeimet, de hamarosan valaki rám terítette szerencsére a köntöst, amit könnyedén kötöttem össze magamon. Majd alig, hogy ez megtörtént mezítláb kezdtem el a ház felé rohanni, ha követett, akkor a hallban végül megálltam és szembe fordultam vele.
- Csak maradj távol tőlem! Talán miattad van ez egész, te miattad jelent meg az, mai vagyok. Lehet te küldted azt a szerencsétlen férfit az utamba! – vágtam a fejéhez nem éppen kedvesen, miközben a kezem is remegett. Ha megpróbált közelíteni, akkor hátráltam én is mindig egy, vagy akár több lépést. Nem akartam, hogy a közelemben legyen, mert féltem attól, amire esetleg még rávehet engem.
- Ez csak valami rémálom lehet, nem lehet igaz! Az emberek nem változnak csak úgy lóvá, nem akarnak vért inni... - motyogtam az orrom alatt még mindig egészen rémültem.


■ ■ Beyond The Veil ■ ■   nyamm   ■ ■credit

avatar
Online
Új vagyok
Tell me your secrets

25
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Földszint & parkok tavakkal & garázs ••

Tell me your secrets


Földszint & parkok tavakkal & garázs
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Goowdin Castle-