A ház - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28 am
Today at 12:13 am
Yesterday at 11:55 pm
Yesterday at 11:40 pm
Yesterday at 10:09 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás A ház •• Szer. Ápr. 26, 2017 9:55 pm

First topic message reminder :


A ház maga


Konyha és étkező


Fürdőszoba


Hálószoba


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 28, 2017 6:42 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

556
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: A ház •• Hétf. Máj. 29, 2017 12:41 am



Vannak olyan dolgok az életben, amiket nem lehet eltervezni. Sőt, többnyire a legtöbb dolog ilyennek számít, de én most pontosan arra gondolok, hogy sohasem tudhatjuk, hol találjuk meg a boldogságot. Bármennyire is próbálkoztunk a dolgokat érzelemmentesen alakítani, azért mégse sikerült ez száz százalékosan. Nem habarodtunk egymásba, az igaz, ám mégis olyan szinten törődünk a másikkal, hogy kétlem, hogy valaha bárki mással így törődnék. Nem fontos, hogy egy-egy munkaút után épségben térjen haza. Fontos, hogy boldog legyen és még inkább, hogy mindent meg tudjak adni a számára, amire konkrétan tőlem van szüksége. És jól tudom, hogy ő is ugyanígy vélekedik. A "közös életünkkel" pedig nem csak meg vagyok elégedve, de teljességgel boldog is vagyok vele.
A szexuális étvágyam nagyobb, mint a legtöbb nőnek, ezzel Muire is tisztában van, és hát gáláns lovag módjára szívesen segít mindenben, csak hogy okom se lehessen panaszra. Eddig nem volt, s nagyon kétlem, hogy ezután lenne. Erre elég példaként csupán a ma esténket venni. Talán baj, hogy ennyire élvezem azt, mikor le se tudjuk venni egymásról a kezünket, hogy nem bírunk az asztal két oldalára ülni, mert az a távolság is túl sok volna. Ilyenkor, mikor ezekre vágyom, hogy melyik percben ér hozzám, mikor csókol meg, néha bűntudatom támad. Bűntudat amiatt, mert ennyire vágyok arra, hogy ő vágyjon rám, kívánjon engem. Bűntudat amiatt, hogy simogatta a lelkemet, mikor azt mondta, megőrül értem. Nem tudom, ez a bűntudat miből táplálkozik, s mikor hagy majd magamra, de örülnék, ha mielőbb megtenné. Hisz boldogságon és élvezeteken kívül mást nem akarok érezni, mikor épp a megőrjítésére készülök.
- Ó, egy közös fürdőzés... Rendben, de szavadon foglak, jól vigyázz! - Nem mintha attól tartanék, hogy csak úgy mondja ezeket és a végén nem lesz belőle semmi. Programszervezésben mindig is jók voltunk, csupán mostanában kicsit lekorlátozódtunk. Mondjuk addig nem aggódom ilyenekért, míg a tökéletes összhang, itt az ágyban még meg van közöttünk. És a mai este után úgy tűnik, az az összhang köszöni szépen, továbbra is fantasztikusan van.

Az ajtófélfának dőlve, Muire-t figyelve eszembe jut milyen volt, mikor az utolsó itthon töltött reggelén felébresztett. Apró csókokat lehelt a nyakamra, a kulcscsontomra, a melleimre, miközben kezével gyengéden a lábaim közé nyúlt. Pontosan tudom mennyire mennyei érzés tud az lenni, ha olyan izgalmi állapotokban ébred fel az ember. Muire pedig olyan teljesítményt nyújtott tegnap, amiért bőven megérdemli, hogy ilyen módon ébresszem fel. Egy pillanatra átvillan a fejemen, hogy talán hagynom kellene... hisz mégis ez az első reggele, miután hazajött, nem ártana, ha kipihenné magát. De aztán úgy döntök, hogy gonosz leszek és nem hagyom, hogy tovább aludjon. Haragudni biztos nem fog az ébresztés milyensége miatt.
Amint bemászok mellé az ágyba, rögtön akcióba is lendülök, s nem csak óvatosan kóstolgatom a számmal, a nyelvemmel, hanem az ujjaimmal is simogatni kezdem. Nem kell sok, hogy felébredjen, s még el is mosolyodom, amiért nem képes nyugodtan feküdni, élvezni a helyzetet, hanem rögtön megtalálja a módját, hogy hozzám érjen. Csak hogy, túlságosan ismer már... Elég egy érintés, ujjának körkörös mozgása, hogy én is kezdjek minél inkább felhevülni. Ez pedig az ő kényeztetésében köszön vissza. Hisz ahogy mozgatni kezdi bennem az ujját, úgy váltok gyorsabb tempóra a szájmunkával. S habár élvezem, ahogy ingerel, kénytelen vagyok elhúzódni tőle, bár fájó szívvel, nehezen teszem meg. De most azt akarom, hogy a lehető legjobb ébresztésben legyen része, hogy én elégíthessem ki őt, ő neki pedig ne legyen semmi más dolga, mint élvezni az egészet.
Kellemes bizsergés fut végig a gerincem mentén, ahogy beletúr a hajamba és megsimítja a tarkómat. Érzem, hogy nem is kell sokáig kényeztetnem, mikor kissé megfeszülnek az izmai, de lassabb tempóra váltok, sőt, még el is engedem, hogy újra végignyalhassak az ágaskodó férfiasságán. Kérését hallva elmosolyodom, s már fejtem is le magamról a köntösömet. Hisz mint mondtam, most reggel az ő ébredését akarom varázslatossá tenni, ha pedig a melleim látványa csak fokozni tudják az élvezeteit, akkor nem fogom megvonni tőle. Ilyet ugyanis sose tennék.
Melleim közé veszem a férfiasságát és azokkal kezdem el simogatni, először lassan, majd fokozatosan mindig egy kicsit gyorsabb tempóra váltva. Elégedett mosoly ül ki az arcomra, ahogy nyögését hallom és látom, hogy veti hátra a fejét. Ezt imádom. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá és imádom, hogy megőrjítem.
Nem sokkal később jelzi, hogy már nem kell sok neki, hogy a csúcsra jusson, így még pár, apró, óvatos simítást élvezhet a melleimtől, majd újra a számba veszem és egyre mélyebben és mélyebben kapom be, közbe egy pillanatra se szakítva meg a kezeim mozgatását sem. Amikor csípőjét egyre jobban mozgatni kezdi, tudom, hogy csúcsközelben van, s aztán egy röpke pillanattal később a számba is engedi magát. Lenyelem a sűrű folyadékot, hogy aztán lassan felmászhassak hozzá. Mászás közben, még nyomok egy búcsúcsókot a férfiasságára, majd ahogy egyre feljebb haladok, úgy hintem csókokkal izmos testét: a hasát, a mellkasát, a nyakát. Ahogy a legérzékenyebb pontom a férfiasságához ér, úgy megállok és óvatosan mozgatni kezdem a csípőmet, úgymond csak "kóstoló gyanánt", miközben játékosan, lágyan körmeimet végighúzom a mellkasán. De nem kéne a tűzzel játszani, hiszen igenis kellemes és jóleső érzés a forró férfiasságát érezni a lábaim között, így hát le is szállok róla, sőt, mi több, még a köntösömet is gyorsan magamra kapom.
- Készítek valami reggelit. A konyhában várlak. - Mosolygok rá, mintha az előbb, mi sem történt volna, majd fogom a kávés bögrémet és kisétálok a konyhába. Összekötöm magamon a köntöst, amit most már talán nem ártana valami ruhára cserélni, mert ennek a ruhadarabnak sosincs hosszú élete. Na nem mintha bánnám, azt azért hozzáteszem...
A hűtőből előszedek néhány tojást és szalonnát, hogy megsüssem őket, s remélhetőleg mire Muire ideér, addigra el is készül minden.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: A ház •• Hétf. Máj. 29, 2017 2:55 am

+18

- Meg is sértődnék, ha nem fognál szavamon - válaszolom neki mosolyogva. Nyilván csak viccelek, hisz igazából azt sem tudom, hogy én egyáltalán képes vagyok-e a megsértődésre. Amilyen életet éltem, meg kellett tanulnom, hogy az érzéseimet hogyan kontrolláljam. Mondjuk az is igaz, hogy a hírnevemet kapásból egy olyan felindulás okozta, amit apámnak köszönhettem. Düh, harag, ennek a kettőnek a keveréke élt akkor bennem. De most másról van szó. Ahogy túlzottan a tettek, úgy a szavak sem tudnak mély sebet ejteni rajtam. Felesleges elkezdeni duzzogni bármi ilyesmin, hisz abból semmi haszon nem származik – pont ezért vagyok képtelen felfogni, hogy egy-két kicsúszott szó miatt hogy képesek egyes emberek napokig, radikálisabb esetben hetekig nem beszélni egymással. Egyszerűen hülyeség. Cora meg egyébként sem olyan velem, aki szándékosan – vagy nem szándékosan – próbálkozna bármi ilyesmivel, amivel ezt válthatná ki belőlem, ha tudná – viszont ez visszafele is így van. Mi csak élvezzük az életet ezen a farmon, kötöttségek nélkül, mégis kölcsönösen tisztelve egymást, szemet hunyva a kor-, és tapasztalatbéli különbségek fölött. Nem akarjuk a másikat bántani, és biztosra is veszem, hogy ez így fog maradni – mégiscsak szűk 10 éve működik már, nem?

Amennyire meglepett az ébresztőm, pont annyira nem bántam. Már az elém tárulkozó látvány is megérne egy misét, hisz valami elképesztően vadító nőszemélynek tartom Corát, de mikor ilyen helyzetben vagyunk, csak rátesz még egy – vagy húsz – lapáttal. Csiklójának rövid kényeztetését az ujjaim szorgos mozgása szakítja meg, ahogy újra és újra belényomakodok velük. Ennek reakciójaként ő is gyorsabb tempóra vált, minek köszönhetően egy mélyről jövő, jól eső sóhaj szakad fel a torkomból. Kicsit igazából meglep, hogy elhúzódik tőlem, és nem hagyja, hogy tovább ingereljem őt odalent. Pedig amint még jobban magamhoz tértem volna, könnyen megeshet, hogy így ahogy van húztam volna őt magamra, hogy én is a nyelvemmel és ajkaimmal kényeztethessem már őt – volt már rá példa, hogy ide lyukadtunk ki és lett az adok vagy kapokból adok-kapok. De most látszólag nagyon elhatározta magát amellett, hogy csakis én legyek a porondon, és megkaphassam a végtelen figyelmét.
Kicsit visszalassít, és én pedig vágytól ittas tekintettel figyelem, ahogy nyelvével újra végignyal férfiasságom teljes hosszán. Ezt követi a kérésem, amit egyszerűen képtelen vagyok megállni. Valamint ő is nagyon jól tudja, mennyire szeretem, mikor a formás melleit is használja – mert lássuk be, megvannak hozzá az idomai, hogy amire kérem, azt gond nélkül tudja teljesíteni, valamint nagyon is jól tudja, miként őrjítsen meg minden téren. Nem gondolkodik sokat rajta, és ezzel együtt viszonzom is a mosolyát, ahogy a köntösét fejti le magáról. Nem bírok nem megszólalni. - Szavak nincsenek rá, milyen gyönyörű vagy - ugyan világos, hogy most ennyire felizgult állapotom miatt mondom most ezt, de Cora is tudja nagyon jól, hogy amit mondok, az teljességgel igaz. Tudom jól, hogy mennyire jól esnek neki a bókjaim, az meg csak a plusz, hogy tisztában van vele, mindaz amit mondok, tényleg úgy is van. Ha valamiben, ebben tényleg nem tér el a viselkedésem Corától és másoktól – kimondom a véleményemet, amit gondolok, amit érzek.
Nyögésem egyfajta „köszönömöt” is jelentenek, mikor végre mellei közé veszi ágaskodó férfiasságomat. Kicsit hátrahajtom a fejemet, de aztán megpróbálom a tekintetemmel is követni őt és ahogy kényeztet. Látva, hogy ő neki is mekkora örömmel jár ez, hogy engem kényeztethet, és élvezetet okozhat nekem, csak még inkább feltüzel, és érzem, hogy egyre nehezebb visszafognom magamat. Nem is tart soká, mire jelzem neki szavak nélkül, hogy nem bírom már sokáig, de ő még kicsit kínoz tovább a melleivel. Legszívesebben most azonnal magamra húznám Corát, hogy magamévá téve őt érezhessem ágyékának forróságát és élhessük át ezt a mindent felülmúló érzést közösen… de nem teszem. Az előbbiekből feltűnt, hogy akármennyire is vágyik az előbb felvázoltakra, most sokkal inkább azt akarja, hogy egyedül én essek szét az egésznek köszönhetően, és nagyon is jó úton halad.
Ujjaim egyre jobban szorítják a haját a végéhez közeledve, és nem sokkal később el is ér a megkönnyebbülés. Amennyire jelenleg képes vagyok rá, próbálok Corára nézni, de ez elég nehézkes feladatnak tűnik jelen pillanatban, hisz olyan hullámok járták át most a testemet, amikre rég volt már példa. Nem értem, mi van velünk, hogy lehetett az elmúlt 8-10 óra minden tekintetben az egyik legjobb mindkettőnk életében. De nem is firtatom, azt ráhagyom arra, aki akarja. Csókjai egy újabb sóhajt szakítanak fel a torkomból. Ahogy elkezdi a legérzékenyebb pontját dörzsölni jelenleg rettentő érzékeny férfiasságomhoz, csak elmosolyodom, és közelebb húzom őt magamhoz, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam őt, szinte fogságba ejtve a nyelvét, alig akarva elengedni. Végül ő szakítja meg a csókot valamivel később – bár próbáltam visszahúzni magamhoz, mindhiába, végül engedtem neki -, és száll is le rólam. Csak bólintok arra, amit mond, és kicsit feljebb tornázom magamat az ágyon, hogy figyelhessem távolodó alakját, na meg hogy összekapjam még magamat. Mikor a légzésemet sikerült rendeznem, lekászálódom az ágyról, és odalépek a komódhoz, hogy kivegyek belőle egy boxeralsót, majd a szekrényt is meglátogatom, ahonnan meg egy térdgatyát veszek ki. Még Corának is kiveszek a szekrényből egy vörös flanelinget, meg valami rövidgatyát – ha akar, vesz fel alájuk valamit még, most csak a következő néhány percet kell túlélnünk. Tudom, hogyha az a köntös tovább marad rajta, akkor itt bizony nem lesz ma sem túl sok munka. Egyelőre még mondjuk nem is kell, ahogy elnézem a kinti tájat.
Látom, ahogy szorgoskodik a tűzhelynél, én meg lerakom a pultra a ruháit, és odabújva hozzá hátulról ölelem át a hasát, és nyomok egy csókot a fülére, arcára, majd a nyakára. – Köszönöm ezt a reggeli ébresztőt. Jobbat el sem tudtam volna képzelni – aztán pedig újra rátapasztom egy pillanatra ajkaimat a nyakára, és hátrébb is lépek tőle, hogy megteríthessek magunknak, amit követően pedig helyet is foglalok. Szinte kapásból a fókalány mögött vannak a ruhák, amiket kihoztam neki, szóval eltéveszteni biztos nem fogja.
- Őszintén? Van egy kis izomlázam… de a legjobb fajtából - mondom neki nevetve, ugyanakkor komolyan, mikor végül leül ő is. Nem lennék meglepve, ha ő neki is hasonló „bajai” lennének jelenleg, és pont ugyanannyira bánná, mint én. - Mikor idekerültél, álmodni sem mertem ilyesmikről, mint amikben most van részünk. A kezdeti tinis kirohanásaidnál meg pláne. Megfordult néha a fejemben, hogy kipenderítelek, viszont ilyenkor inkább ittam valami keményet, és hallgattam tovább a szövegelésedet. Lényeg a lényeg: hangozzék akármilyen furán is, örülök, hogy végül idekerültél, hozzám. Nehezen tudnám elképzelni az életemet nélküled. Az biztos, hogy nagy veszteség lenne… - húzom el kicsit a számat a végén, és eztán bele is kezdek a reggelibe. Amit mondtam, azzal pedig nem csak a szexre gondolok, dehogy! Rég volt már, hogy valakivel ilyen jól érezzem magamat, mint a szöszivel, és ezt semmire nem cserélném el. Mindig el tudunk jól beszélgetni, remek összhangban vagyunk a farmon is, és a legfontosabb - boldogok vagyunk itt. Elszeparálva a városi nyüzsgéstől, és hangzavartól… jó érzés reggel arra felkelni, ahogy besüt a nap az ablakon, kinézve pedig látom a felkelő napot, illetve az ébredező tájat. Mindazt, amim most van… nem cserélném el semmire.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

71
● ● Posztok száma :
Cora &
Aviana
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: A ház •• Hétf. Máj. 29, 2017 3:31 pm



Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a kényeztetését, ezzel valósággal kikényszerítve azt, hogy felkorbácsolt kedélyekkel utánam jöjjön és újra magamban érezhessem a férfiasságát, de csak sikerült az eszemet visszatéríteni az eredeti célomhoz. Pedig nem volt könnyű, nagyon nem volt könnyű, pláne, mikor ujjaival izgatni kezdett ő is engem.
Kiéhezve faltam őt, egyre hevesebben és hevesebben a csúcs felé terelve, míg nem egy hangos nyögést követően el is élvez. Mikor feljebb másztam, csókokkal hintve a testét, a halk nyögései, sóhajok egyre inkább feltüzeltek engem is, de igyekeztem ebből most nem mutatni túl sokat. Bár, amint a legérzékenyebb pontomat hozzásimítottam a férfiasságához, nehezemre esett nem hallatni egy nagyobb nyögés. Főleg, mivel ez volt az egyik kedvenc pozícióm is. Elmosolyodtam, ahogy magához húzott és rögtön falni kezdte az ajkaimat. A nyelveink vad táncot jártak és igen közel álltam ahhoz, hogy "kiharcoljak" egy kis bemelegítő hancúrozást is, de ismét erőt vettem magamon. Ráadásul minél tovább váratom magam, annál élvezetesebb lesz, mikor megérzem majd az érintéseit a bőrömön. A gond mondjuk inkább azzal lesz, hogy ilyen téren nem vagyok valami türelmes, s van egy pont, amit ha átlépek, onnan nem tudok - és nem is akarok - visszafordulni. Éppen ezért kell most, bármennyire is fáj, de megszakítanom a csókunkat. Ha tovább folytatjuk, akkor nem fogok tudni leszállni róla, míg nem éreztem csókjait a nyakamon, a melleimen, érintését, simogatását, izgatását... Ebbe jobb bele sem gondolni, különben az egész napot itt töltjük.
Így hát nehezen, de határozottan szálltam le róla, hogy a köntösömet magamra véve a konyhába indulhassak.

Mindig is odáig voltam azért, mikor így közeledett felém. Szinte odasettenkedve a hátam mögé, hogy aztán fölém magasodva átkaroljon. Vékony és nem túl magas termetemnek köszönhetően ugyanis könnyedén eltakart a testével, aminek minden apró millimétere erőt sugárzott. Ez pedig igazán vonzó volt a számomra, talán már túlságosan is.
Hiszen nem bántásképp, de ahogy egy-két "mai", fiatal férfi ki tud nézni, attól egyenesen rosszul vagyok. Többször előfordult már, hogy Dublin óvárosának utcáit járva valóságos díszmajmokkal találtam szembe magam. A szépet persze ők is tudják tenni, akár még a csillagokat is lehoznák az égről, de minden egyéb próbálkozásukat elutasítom. Nem tartom magam túl vad nőszemélynek, de én is bőven el tudom veszíteni a fejemet a szenvedély hevében, ha pedig egy olyan kis vékonyka sráccal lenne dolgom, még attól kellene tartanom, hogy eltörik a kezeim között. Muire esetében szerencsére ez semekkora mértékben sem volt opció, s ezért hálát adtam az égieknek. Nem hiába tudom szinte a nyálamat is csorgatni, amikor húzódzkodni kezd valamelyik gerendára...
Halk sóhajt hallattam apró csókjaira válaszul, miközben a tojásokat és a bacont sütöttem. Arcomra széles mosoly ült ki, mikor megköszönte az előbbi reggeli ébresztést. - Akkor jó, hogy nem a telefonos ébresztés mellett döntöttem... - Elviccelődtem egy pillanatra, s habár rendkívül édesnek tartottam, amiért megköszönte, valójában erre semmi szükség sem volt. Kellemesen megbizsergett a bőröm, ahová csókot adott, bár kicsit sajnáltam, hogy ezt amolyan búcsúnak szánta, tekintve, hogy a következő másodpercben már lépett is a tányérokért, hogy megterítsen. Az asztal közepére helyezem a tojásrántottát és külön tányéron a sült bacont is, miután lekapcsoltam a tűzhelyet. - Nahát és még a kedvenc ingemet is kihoztad nekem... - Jegyeztem meg mosolyogva, majd egy szempillantás alatt magamra is húztam a rövidnadrágot, a köntösből kibújva pedig a vörös inget, amit gondosan összegomboltam magamon. Miután kávé és narancslé is került az asztalra, a köntösömet pedig az egyik szék háttámlájára simítottam, én is helyet foglaltam, hogy megreggelizzünk. Vele együtt nevettem, mikor elárulta, hogy van némi izomláza. Hát az nekem is van, bár erősen kétlem, hogy bármelyikünket is zavarná ez a fajta fájdalom. Pláne, ha abból az okból kifolyólag jelent meg mindkettőnknél, mint jelen esetben is. - Hát tudod azt mondják az izomláztől rádolgozással lehet a leghatékonyabban megszabadulni, szóval... ma se lesz túl sok csendes pihenő. - Mosolyogtam rá szelíden, nem mintha rá akartam volna tukmálni magamat, és nem mintha valaha is tukmálnom kellett volna, Muire ugyanis szerencsére nem az a szégyenlős fajta, aki nem meri kinyilatkoztatni a szándékait.
Figyelmesen hallgattam, amit mondott, s szinte már vártam a végére valami csattanót is, de az ebben az esetben elmaradt. Arcomat egy pillanatra a kezeimbe temettem, majd bocsánatkérően pislogtam az ujjaim közül kilesve, mialatt zavart mosoly ült ki az ajkaimra. - Ne is gondoljunk inkább a kamasz éveimre, kérlek! Egy elviselhetetlen kis boszorka voltam... - Többször bocsánatot kértem már az akkori viselkedésem miatt és valójában minden egyes szó miatt, amit annak idején a fejéhez vágtam, legszívesebben még most is elsüllyednék szégyenemben. Bár az egész düh, amikor akkor feltört belőlem, igazából az se Muirenak szólt, hanem sokkal inkább a kialakult árvaságomnak, apa halálának és így tovább.
- Én is örülök, hogy ide kerültem, meg annak is, hogy felbukkantál az ajtómban annak idején. - Elmosolyodtam, hisz rendkívül jól estek a szavai, s válaszképp legszívesebben megöleltem volna, megcsókoltam volna, de mégsem tettem, mert talán az egy kicsit másképp vette volna ki magát. - Nem kell tovább ragoznod, tudom, hogy elveszett lennél nélkülem... - Tettem hozzá nevetve és persze viccelődve. A legkevésbé se lenne elveszve, de muszáj volt kicsit oldanom a hangulatot, főleg miután megláttam, ahogy elhúzta a száját a mondandója végén. Nem akartam, hogy ilyeneken gondolkozzon, ezért még komolyra fordítva a szót, hozzátettem: - Ha pedig rajtam múlik, akkor nem kell megtapasztalnod az életet nélkülem. - Mosolyogtam, majd folytattam a reggeli elfogyasztását, s nem óhajtottam tovább szőni ezeket a gondolatmeneteket.
- Milyen jó csend van odakint, nem? Szerintem az állatok is érzik, hogy hazatértél és örülnek, hogy nem velem kezdik a napot, ezért még békésen szunyókálnak. - Mosolyogtam továbbra is, majd kortyoltam egyet a narancsléből. - Azt hiszem délután majd kimegyek lovagolni is egyet. Velem tartasz vagy inkább körbenézel a birtokon? - Beavattam a későbbi terveimbe, bár ha máshol lenne szükségem rá, akkor úgy alakítom ezt is. Ezért is szeretek itt dolgozni. Itt semmi sincs kőbe vésve, a programok, a teendők maguktól alakulnak, mi pedig a lehető legjobban a kezünkben tartjuk az irányítást.
- Egyébként nem szeretnél felvenni egy pólót vagy valamit? Teljesen eltereled így az ember figyelmét... - Morogtam viccelődve, habár sose zavart igazából a látványa. Csak hát az elmúlt jó pár napban nem volt társaságom, így maximum magamat nézegethettem evés közben a tükörben, így nem csoda, hogy nehéz kicsit kontrollálnom magamat és a gondolataimat.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: A ház •• Hétf. Máj. 29, 2017 6:11 pm

Imádom, hogy alig kell hozzáérnem, máris ilyen hatással tudok lenni rá. Éppen csak meghintem a bőrét egy apró csókkal, máris jólesően felsóhajt. Azt meg már megszoktam régen, hogy néha egyes nőknél mekkora magasságbeli különbségeink vannak. Cora és köztem is van alsó hangon harminc centi, ami azért lássuk be, nem kevés. Talán pont ezért is szeretem annyira emelgetni őt a magasságomba, hogy mégse én hajolgassak minden egyes alkalommal. Ugyanakkor sokszor kapóra is jön, hogy ilyen kis alacsony, elég csak a tegnapra gondolni, mikor az asztalra felültettem. Ott is pont jó magasságban volt, de úgy mindenhez. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy súlyban mekkora különbség van köztünk, mert szerintem kétszer is ki lehetne belőlem rakni Corát. Mondjuk ha valaminek, ennek tényleg örülök, hogy nem hagyta el magát és közelítette meg az én súlyomat. Se nem túl vékony, se nem testes, hanem pontosan tökéletes – amit többször is elmondtam már neki, mert ahogy már említettem, tudom milyen jól tudnak esni neki a szép szavak, én meg kétségkívül egy sármőr vagyok, tudom hogy kell levenni a lábáról. Na nem mintha ő nem tudná. Nem vagyok mai viszonylatban nézve sem alacsony termet, de abban a korban, amiben születtem, és ott, ahol… nos, mondjuk úgy, hogy kitűnő jelenség voltam. Ami azért lássuk be, néha nem hogy a hasznomra vált, hanem épp ellenkezőleg… nem tudtam olyan kis helyeken elbújni, mint társaim, mert ha leültem is kilátszott valami doboz mögül a fejem egynegyede legalább. Vagy ha valami olyan helyen kellett bejutni, ami nagyon szűkös volt, akkor meg az volt a gond. Szerencsére hamar megtanultam alkalmazkodni mindezekhez – szükségem is volt rá, és inkább a kifinomultan elegáns és felettébb hasznos módszerekhez folyamodtam.
- Mindent az én fókalányomért - mondom neki mosolyogva, mikor az inget emlegeti. Nekem is van egyébként egy ugyanilyen ingem, csak nyilván férfiban, és vagy négyszer akkora méretben. Volt, mikor véletlenül az került Corára, és hát nagyon szívesen segítettem tőle megszabadítani… de amúgy komolyan, ha az én felsőimben akar egyedül flangálni, nem pedig a köntösében, akkor is leérnek kábé a térdéig a ruhadarabjaim. Már-már kisestélyinek is felvehetné egyiket-másikat, valami övvel és kiegészítőkkel feldobva, meg igazítva rajta, és fel sem tűnne szerintem senkinek. Szerencsére Cora ingje nekem csak egyszer került a kezeim közé, és néztem is nagyban, hogy miért nem bírom az alkaromnál tovább húzni az inget – mondjuk az is igaz, hogy abban az esetben nem keveset ittunk a szöszivel és már nem is emlékszem, miért akartam én felöltözni. Na de szerencsére időben kapcsoltam és jöttem rá, mi hibádzik.
- Állok elébe! - válaszolom neki az izomlázat illetőleg. Nem mintha bajom lenne azzal, hogyha az egész napunk ebből állna csupán, de van annyi kötelezettségünk itt a farmon, mint a fene. Amint pedig beindul az élet, felkelnek az állatok, ott már el is kezdődi a nyüzsgés rendesen. Néha pedig akármennyire is szeretnénk, de annyira lefáradunk, hogy a tegnapiakhoz hasonlókra gondolni sem akarunk. Vagy ha mégis szét vet minket a vágy, akkor is valami kis nyugisabb pózban és tempóban csináljuk, mondjuk a néhány perccel korábbinak a folytatása, mielőtt Cora végül úgy döntött volna, hogy kimegy. A helyszín meg, ami jön - nyilván azért arra odafigyelünk, hogy ne az állatok mocskában csináljuk.
Aztán kicsit más vizekre evezünk. Elmondom, amit gondolok, és nagyon is jól tudja, hogy nem viccelek azzal, amit most mondok. Mikor azt mondja, ő is örül annak, hogy így alakultak a dolgok, csak halványan elmosolyodom. Aranyos, hogy próbálja kicsit oldani a hangulatot, vagyis hogy azt érzi, erre szükség van. Hamar túllendültem a dolgokon, pláne mikor elmondta, ő sem bánja ezt az egészet egyáltalán. – Az élet sunyi kis dög, bármikor beleszólhat a dolgokba. De amellett leszek én is, hogy ezt megakadályozzam. És te se aggódj amiatt, hogy egyszer majd rád unok, vagy bármi ilyesmi. Ha hosszabb időre is el kell mennem, vissza fogok jönni, ezt remélem tudod – viszonzom a mosolyát, és kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy egy röpke csókkal illessem őt, ezzel pecsételve meg a kisebb szóváltásunkat.
- Örülnek, hogy nem veled kezdenek? Ugyan már, Cora, tudod jól, hogy a legtöbb időben te foglalkozol velük, mert én sem mindig tudok itt lenni - válaszolom neki komolyan, ugyanakkor jókedvűen. Mit ne mondjak, az a reggeli ébresztő megtette a hatását rendesen. - Lovagolni, mi? A tegnapi nem volt elég talán, hogy máris repetázni aka… ja, hogy a lóra gondolsz, úgy lovagolni! Áhá! - tettetem a hülyét, kicsit sem próbálva elrejteni, hogy csak szórakozok vele. - Akármennyire is csábító az ajánlat, de most inkább a birtokot fedezném fel kicsit, hogy minden rendben van-e. Na nem mintha kételkednék benned, csak tudod, hogy szeretek biztosra menni. A lovaglást meg majd bepótoljuk később - mondom neki mosolyogva, szándékosan fogalmazva úgy, ahogy, hadd gondoljon azt, amit akar. De amúgy én is szeretem a ló hátán felfedezni kicsit a birtokot, pláne mikor épp napfelkelte vagy napnyugta van, az idő is kicsit már csípősebb, és láthatom a felkelő vagy lenyugvásra készülő élővilágot. De a tegnapiakból kiindulva, egy kis különlét szerintem jó lesz mindkettőnknek. Aztán majd este meglátjuk, hogy mi sül ki mindebből, mert nyilván függ attól is, hogy napközben mennyire fogunk találkozni. Elég nagy ez a farm, és könnyen elkerülhetjük egymást, ha nem tudjuk, hol keressük a másikat.
Szavaira felhúzom a szemöldökömet, és úgy nézek rá. - Ó, valóban? - hogy még jobban kínozhassam őt, egyik kezéért nyúlok, és azt fogva vezetem a mellkasomra, majd lejjebb a hasamra, kíváncsian várva, hogy fog rá reagálni. Egy kicsit még meg is feszítem ott az izmaimat, ahol épp a keze jár, magamban rettentő jót szórakozva mindezen. Elengedem a kezét végül, és újra megszólalok. - Amúgy meg meleg van odakint… vagyis lesz, és mivel még az állatok is alszanak, te pedig nyilvánvalóan nem akarsz a jó dolgokból kapni ma reggel, szerintem edzek egy kicsit, és nem akarom átizzadni még véletlenül sem valamelyik szép, tiszta, így is – úgy is hamar bekoszolódó felsőmet - válaszolom neki mosolyogva, ha pedig még mindig nem húzta volna el a kezét csupasz felsőtestemről, akkor ismét megszólalok, miután lepillantok a kezére és vissza rá. - Most már elveheted - vigyorom csak szélesebb lesz ebben az esetben. Annyi biztos, hogy most nem fogok én sem engedni a csábításnak, hogy az étkezőasztalt ismételten más célokra használjuk fel, szóval mindenképp szeretném még azt a néhány falatot befejezni.
Ezt követően pedig még odahajolok Corához, hogy ismét megcsókolhassam őt mindenféle felvezetés nélkül, és megköszönjem a reggelit. Ha ő is befejezte, akkor pedig elveszem a tányérját, hogy gyorsan elmossam őket – már amennyiben nem vállalja át a feladatot, amit amúgy nem várok el tőle egyáltalán. Akár ő, akár én fejezem be, végül megszólalok. - Na tehát, szeretném a következő 15-20 percet kivenni saját szabadidőnek. Hogy te addig mit csinálsz, teljes mértékben rád bízom. Pihenj még, ha akarsz, vagy nézz körül a tanyán, esetleg csinálj popcornt és élvezd a műsoromat, amit szeretnél. Utána megyek én is, és lecsutakoljuk a lovakat, hogy hangzik? Lehet rám is rám fog férni… - húzom el kicsit játékosan a számat a végén, ezekkel a megszólalásokkal meg le sem lehetne lőni, állandóan nyomom őket, pedig azt már Cora ébresztő utáni elhatározottságakor eldöntöttem, hogy nem engedek a csábításnak én sem, ha ő is képes magát türtőztetni. Ha nem ellenkezik, akkor pedig még nyomok egy csókot a homlokára, és ki is megyek a még ugyan kicsit hűvös, de érezhetően melegedő időre. Nem veszek fel semmi cipőt magamra vagy ilyesmi, amúgy sem megyek most túlzottan messzire, csak a ház elé a nagy fához. Ha korábban ébredek fel, mint a szöszi, mármint jóval korábban, mint kéne, akkor is ezt szoktam csinálni, hogy kijövök, és kicsit edzek. Szeretném formában tartani magamat, és szerencsére ezt Cora is megérti – kit hülyítek, még örül is neki és élvezi…

Egypár fekvőtámasszal kezdek, majd jöhetnek a felülések, aztán pedig mikor már be voltam rendesen melegedve, felugrottam a fa egyik jó vastag ágára, és elkezdtem azon húzódzkodni. Nem szoktam súlyzókkal vagy bármi ilyesmivel bíbelődni, a saját testsúlyom emelgetése bőven elég mindenre. De ha nagyon azt akarom, hogy kicsit nehezítsünk a dolgokon, akkor odahívom magamhoz a fókalányt, hogy csimpaszkodjon rám, rakjunk még rá egy 50-55 kilót. Ha már felmerült ez most is bennem, körbenézek időközben, ekkor egyik kezemmel tartva csak magamat, ha pedig esetleg engem figyelne, akkor odaszólok neki, hogy jöjjön csak, és csináljuk az előbb felvázoltaknak megfelelően. Ezt követően pedig vele együtt csinálok meg még vagy harminc ilyet, de a végén már érzem azt, hogy elég lesz. Ha viszont nem figyelt rám, és/vagy nem volt a közelemben, nem zargattam, és egyedül folytattam. Leengedem magam az ágról, és kicsit neki is dőlök a fának, miközben kicsit kifújom magamat. Kell egy-két pillanat, mire össze tudom kapni magamat, de ezt követően pedig feltett szándékom, hogy ne térjek el az eredeti tervemtől, és az istálló legyen a célpont.
// Fogadd sok-sok szeretettel 50. reagomat hug  szeri  //
Szerk.: És 69. hozzászólás hmm
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

71
● ● Posztok száma :
Cora &
Aviana
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: A ház •• Kedd. Máj. 30, 2017 3:42 pm


Mosolyom szélesedett, ahogy mindennemű gondolkozás nélkül rávágta, hogy szíves-örömest rádolgozik az izomlázra. Valójában meg is lepődtem volna, ha nem ilyen reakciót kapok válaszul. Körülbelül úgy fél, talán egy óránk lehetett még vissza, míg az állatok fel nem ébrednek és be nem indul az igazi élet a farmon. Talán ez volt a kedvenc napszakom is egyben. Szerettem figyelni, ahogy szépen lassan minden ébredezik és megtöltődik élettel a birtok. Az sem zavart, hogy tudtam, ezután javarészt megállás sem lesz, hisz annyi a munka és a tennivaló, de ez sosem zavart. Itt minden meghálálta, ha gondoskodtál róla, ha törődtél vele, így egy pillanatig se lehetett azt hinni, hogy hiábavaló lenne ennyi erőt és energiát belefektetni.
- Igen, tudom. És mindig boldogan várlak is vissza. - Ugyan sosem voltam odáig azért, mikor el kellett hagynia a farmot, ám az mindig nyugtatott, hogy a viszontlátás mennyire örömteli lesz. Ahogyan én, úgy ő is szerette a közös életünket, s egy percre se fordult meg a fejemben, hogy önszántából lelépne. Vagyunk mindketten annyira őszinték és szókimondóak, hogyha bármiféle probléma merülne fel, azt meg tudnánk beszélni, s nem lenne szükség különféle "praktikákra", hogy szabaduljunk egymástól. Bár nem hittem, hogy valaha is odáig fajulnának a dolgok, hogy ezt kívánnánk. Ahhoz túlságosan is jól szórakoztunk együtt, méghozzá minden értelemben.
- Persze, tudom-tudom. Csak én szinte gügyögök hozzájuk... ezért fognak örülni, hogy végre itt vagy. - Feleltem nevetve. Habár a gyerekekért nem voltam oda, az állatokhoz mégis úgy tudtam gügyögni, meg úgy babusgattam őket, mintha az én kis csemetéim lennének. És nem, nem csak az olyan állatokkal bántam így, mint amelyekkel az "átlagemberek". Én ugyanúgy beszéltem a tyúkokhoz is, a kakasnak még a taraját is mindig megdicsértem... Pont úgy, mintha értenék minden egyes szavamat. A lovakat meg inkább meg sem említem. Ők a kedvenceim és szerintem ezt ők is nagyon jól tudják.
Muire-ra öltöttem a nyelvem, mintha csak ezzel is jeleztem volna a számára, hogy vettem a poénkodását. - Ugye tudod, hogy ezzel nem tudsz zavarba hozni? - Tettem fel a költői kérdést mosolyogva. Nyugodtan fogalmazhat kétértelműen, engem nem zavar, no meg nem vagyok éppen az a pironkodós fajta. - De ennyire zavarna, ha repetázni szeretnék? Hm... érdekes, nagyon érdekes. Mond csak, jól érzed magad? Lehet lázas vagy... - Tovább mosolyogtam, hisz jól tudtam, hogy egyáltalán nem zavarná és csak viccelődött velem. Ráadásul ha nemet mondana egy adandó alkalomra, akkor tényleg megijednék, hogy esetleg valami baja van.
Mosolyogva bólogattam a szavaira. Tudtam, hogy nem kételkedik bennem, vagy abban, hogy megfelelően elláttam-e minden feladatot, éppen csak szeret a saját szemével meggyőződni a dolgok helyességéről. A lovaglás bepótolására direkt nem mondtam semmit. Majd meglátjuk melyiket pótoljuk be és milyen körülmények között.
Megráztam a fejemet és elnevettem magam, mikor kezemért nyúlt és a mellkasára vezette azt. Amint befeszítette az izmait, behajlítottam az ujjaimat, hogy körmeimmel kellemesen, fájdalommentesen megkarcoljam a bőrét. - Ó, én kapok a jó dolgokból. - Válaszoltam a levakarhatatlan mosolyommal az arcomon, miközben végigsimítottam még egyszer utoljára a hasfalán. - De ha már így játszunk... akkor legyenek kiegyenlített erőviszonyok. - Elvettem a kezemet és kigomboltam pár gombot az ingemen, majd az asztalra dőltem, hogy Muire könnyebben betekintést nyerjen a hirtelen kialakított, mély dekoltázsomba, mindemellett pedig bájosan mosolyogtam rá továbbra is.
Nagyon is kedvemre valóak voltak ezek a lopott csókok és örömmel konstatáltam, hogy ő kezdeményezte őket. Miután befejeztem én is a reggelit, már el is vette a tányért, hogy elmosogassa, addig én megittam még a maradék narancslevemet.
Még szélesebb mosoly húzódott az ajkaimra, ahogy meghallottam a különleges kérését, miszerint "szeretné kivenni a következő pár percet saját szabadidőnek". Mindig jót mulattam, mikor így kérte, hadd szánjon saját magára is időt. Néha úgy hangzott, mintha a főnöke lennék, akitől szabadságot kérne, ezért is mosolyogtattak meg a szavai minden egyes hasonló alkalommal.
- Jól van, Muire, csak egészen nyugodtan. Sőt, ha szeretnéd, még 30 percet is kapsz. Csak hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok. - Mondtam lágy hangon, de viccelődve. Hisz mindennél jobban örültem annak, hogy itthon volt, jól tudta, hogy nem kell a nap mind a 24 óráját együtt töltenünk, legalábbis én sosem vártam ezt el tőle. - Én azt hiszem kicsit jobban felöltözöm, aztán megyek is a lovakhoz. - Ahogy odalépett hozzám, hogy csókot leheljen a homlokomra, úgy újra végigsimítottam gyorsan a mellkasán és a hasán. - A program jól hangzik, azt pedig majd meglátjuk, milyen állapotban érsz oda az istállóba. - Amint kilépett az ajtón, én még gyorsan elmostam a poharamat, hogy aztán a háló felé vehessem az irányt. A köntösömet még előtte beakasztottam a fürdőszobába, majd a hálóban lévő fiókos komódból előhúztam magamnak egy alsóneműt és egy melltartót is, hogy azokat is magamra vehessem. Ahogy ezzel elkészültem, már indultam is ki én is az udvarra, az istálló felé menet pedig felkötöttem a hajamat, hogy az össze-vissza szálló tincseim ne zavarjanak a későbbiekben. Menet közben azért lopva, de nem titkolva odapillantottam Muire felé, hisz hülye is lennék kihagyni az alkalmat, hogy edzése közben kicsit legeltethessem rajta a szemeimet. De mivel a jóból is megárthat a sok, ezért gyorsan elkaptam róla a tekintetem és tovább folytattam az utam.
Az istálló ajtaját kinyitva, a lovak rögtön felém fordították a fejüket. - Bizony, megérkezett a gügyögő őrült. - Közöltem velük, nevetve, mintha értették volna, hogy magamat konferáltam fel. Beljebb sétáltam, hogy a kedvenc, Éjfélnek nevezett, fekete gyönyörűségem karámjához sétáljak. Éjfél volt az első ló, akit segítettem a világra hozni, ezért Muire megengedte, hogy én adjak neki nevet. Talán az volt az első pillanat, mikor a kamasz fejemmel teljesen normálisan viszonyultam az itteni élethez és ezt Muire is meglátta.
Mielőtt még előkészíteném a csutakoláshoz szükséges eszközöket, s kihoztam volna Éjfélt, még óvatosan végigsimítottam az orrnyergén és egy nyers répát adtam neki, hogy elfogadja a közeledésemet, s barátságosabb keretek között jöjjön ki a helyéről.
De közben kinyílt az ajtó is és Muire is megérkezett közénk, ám őt csak nagy nevetés közepette vettem észre, mivel Éjfél játékosan rám nyerített és követelte, hogy újra megsimítsam az orrnyergét.
- Na, jól esett az edzés? - Kérdeztem mosolyogva, Éjfél pedig megbökte a fejem tetején lévő kontyomat, ezért egy lépést arrébb léptem, mielőtt a hajamat kezdené legelni. - Melyiküket szeretnéd kihozni? - Megérdeklődtem, mialatt körbefordultam széttárt karokkal, ezzel is jelezve, hogy  bármelyik lóra eshet a választása.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: A ház ••

Tell me your secrets


A ház
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros :: Muiredach farmja-