A ház - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 12:47 am ✥
✥ Yesterday at 11:25 pm ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:31 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:10 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:47 pm ✥
✥ Yesterday at 9:40 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ A ház •• Szer. Ápr. 26, 2017 9:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :


A ház maga


Konyha és étkező


Fürdőszoba


Hálószoba


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 28, 2017 6:42 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1610
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Hétf. Május 29, 2017 12:41 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Vannak olyan dolgok az életben, amiket nem lehet eltervezni. Sőt, többnyire a legtöbb dolog ilyennek számít, de én most pontosan arra gondolok, hogy sohasem tudhatjuk, hol találjuk meg a boldogságot. Bármennyire is próbálkoztunk a dolgokat érzelemmentesen alakítani, azért mégse sikerült ez száz százalékosan. Nem habarodtunk egymásba, az igaz, ám mégis olyan szinten törődünk a másikkal, hogy kétlem, hogy valaha bárki mással így törődnék. Nem fontos, hogy egy-egy munkaút után épségben térjen haza. Fontos, hogy boldog legyen és még inkább, hogy mindent meg tudjak adni a számára, amire konkrétan tőlem van szüksége. És jól tudom, hogy ő is ugyanígy vélekedik. A "közös életünkkel" pedig nem csak meg vagyok elégedve, de teljességgel boldog is vagyok vele.
A szexuális étvágyam nagyobb, mint a legtöbb nőnek, ezzel Muire is tisztában van, és hát gáláns lovag módjára szívesen segít mindenben, csak hogy okom se lehessen panaszra. Eddig nem volt, s nagyon kétlem, hogy ezután lenne. Erre elég példaként csupán a ma esténket venni. Talán baj, hogy ennyire élvezem azt, mikor le se tudjuk venni egymásról a kezünket, hogy nem bírunk az asztal két oldalára ülni, mert az a távolság is túl sok volna. Ilyenkor, mikor ezekre vágyom, hogy melyik percben ér hozzám, mikor csókol meg, néha bűntudatom támad. Bűntudat amiatt, mert ennyire vágyok arra, hogy ő vágyjon rám, kívánjon engem. Bűntudat amiatt, hogy simogatta a lelkemet, mikor azt mondta, megőrül értem. Nem tudom, ez a bűntudat miből táplálkozik, s mikor hagy majd magamra, de örülnék, ha mielőbb megtenné. Hisz boldogságon és élvezeteken kívül mást nem akarok érezni, mikor épp a megőrjítésére készülök.
- Ó, egy közös fürdőzés... Rendben, de szavadon foglak, jól vigyázz! - Nem mintha attól tartanék, hogy csak úgy mondja ezeket és a végén nem lesz belőle semmi. Programszervezésben mindig is jók voltunk, csupán mostanában kicsit lekorlátozódtunk. Mondjuk addig nem aggódom ilyenekért, míg a tökéletes összhang, itt az ágyban még meg van közöttünk. És a mai este után úgy tűnik, az az összhang köszöni szépen, továbbra is fantasztikusan van.

Az ajtófélfának dőlve, Muire-t figyelve eszembe jut milyen volt, mikor az utolsó itthon töltött reggelén felébresztett. Apró csókokat lehelt a nyakamra, a kulcscsontomra, a melleimre, miközben kezével gyengéden a lábaim közé nyúlt. Pontosan tudom mennyire mennyei érzés tud az lenni, ha olyan izgalmi állapotokban ébred fel az ember. Muire pedig olyan teljesítményt nyújtott tegnap, amiért bőven megérdemli, hogy ilyen módon ébresszem fel. Egy pillanatra átvillan a fejemen, hogy talán hagynom kellene... hisz mégis ez az első reggele, miután hazajött, nem ártana, ha kipihenné magát. De aztán úgy döntök, hogy gonosz leszek és nem hagyom, hogy tovább aludjon. Haragudni biztos nem fog az ébresztés milyensége miatt.
Amint bemászok mellé az ágyba, rögtön akcióba is lendülök, s nem csak óvatosan kóstolgatom a számmal, a nyelvemmel, hanem az ujjaimmal is simogatni kezdem. Nem kell sok, hogy felébredjen, s még el is mosolyodom, amiért nem képes nyugodtan feküdni, élvezni a helyzetet, hanem rögtön megtalálja a módját, hogy hozzám érjen. Csak hogy, túlságosan ismer már... Elég egy érintés, ujjának körkörös mozgása, hogy én is kezdjek minél inkább felhevülni. Ez pedig az ő kényeztetésében köszön vissza. Hisz ahogy mozgatni kezdi bennem az ujját, úgy váltok gyorsabb tempóra a szájmunkával. S habár élvezem, ahogy ingerel, kénytelen vagyok elhúzódni tőle, bár fájó szívvel, nehezen teszem meg. De most azt akarom, hogy a lehető legjobb ébresztésben legyen része, hogy én elégíthessem ki őt, ő neki pedig ne legyen semmi más dolga, mint élvezni az egészet.
Kellemes bizsergés fut végig a gerincem mentén, ahogy beletúr a hajamba és megsimítja a tarkómat. Érzem, hogy nem is kell sokáig kényeztetnem, mikor kissé megfeszülnek az izmai, de lassabb tempóra váltok, sőt, még el is engedem, hogy újra végignyalhassak az ágaskodó férfiasságán. Kérését hallva elmosolyodom, s már fejtem is le magamról a köntösömet. Hisz mint mondtam, most reggel az ő ébredését akarom varázslatossá tenni, ha pedig a melleim látványa csak fokozni tudják az élvezeteit, akkor nem fogom megvonni tőle. Ilyet ugyanis sose tennék.
Melleim közé veszem a férfiasságát és azokkal kezdem el simogatni, először lassan, majd fokozatosan mindig egy kicsit gyorsabb tempóra váltva. Elégedett mosoly ül ki az arcomra, ahogy nyögését hallom és látom, hogy veti hátra a fejét. Ezt imádom. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá és imádom, hogy megőrjítem.
Nem sokkal később jelzi, hogy már nem kell sok neki, hogy a csúcsra jusson, így még pár, apró, óvatos simítást élvezhet a melleimtől, majd újra a számba veszem és egyre mélyebben és mélyebben kapom be, közbe egy pillanatra se szakítva meg a kezeim mozgatását sem. Amikor csípőjét egyre jobban mozgatni kezdi, tudom, hogy csúcsközelben van, s aztán egy röpke pillanattal később a számba is engedi magát. Lenyelem a sűrű folyadékot, hogy aztán lassan felmászhassak hozzá. Mászás közben, még nyomok egy búcsúcsókot a férfiasságára, majd ahogy egyre feljebb haladok, úgy hintem csókokkal izmos testét: a hasát, a mellkasát, a nyakát. Ahogy a legérzékenyebb pontom a férfiasságához ér, úgy megállok és óvatosan mozgatni kezdem a csípőmet, úgymond csak "kóstoló gyanánt", miközben játékosan, lágyan körmeimet végighúzom a mellkasán. De nem kéne a tűzzel játszani, hiszen igenis kellemes és jóleső érzés a forró férfiasságát érezni a lábaim között, így hát le is szállok róla, sőt, mi több, még a köntösömet is gyorsan magamra kapom.
- Készítek valami reggelit. A konyhában várlak. - Mosolygok rá, mintha az előbb, mi sem történt volna, majd fogom a kávés bögrémet és kisétálok a konyhába. Összekötöm magamon a köntöst, amit most már talán nem ártana valami ruhára cserélni, mert ennek a ruhadarabnak sosincs hosszú élete. Na nem mintha bánnám, azt azért hozzáteszem...
A hűtőből előszedek néhány tojást és szalonnát, hogy megsüssem őket, s remélhetőleg mire Muire ideér, addigra el is készül minden.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Hétf. Május 29, 2017 2:55 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18

- Meg is sértődnék, ha nem fognál szavamon - válaszolom neki mosolyogva. Nyilván csak viccelek, hisz igazából azt sem tudom, hogy én egyáltalán képes vagyok-e a megsértődésre. Amilyen életet éltem, meg kellett tanulnom, hogy az érzéseimet hogyan kontrolláljam. Mondjuk az is igaz, hogy a hírnevemet kapásból egy olyan felindulás okozta, amit apámnak köszönhettem. Düh, harag, ennek a kettőnek a keveréke élt akkor bennem. De most másról van szó. Ahogy túlzottan a tettek, úgy a szavak sem tudnak mély sebet ejteni rajtam. Felesleges elkezdeni duzzogni bármi ilyesmin, hisz abból semmi haszon nem származik – pont ezért vagyok képtelen felfogni, hogy egy-két kicsúszott szó miatt hogy képesek egyes emberek napokig, radikálisabb esetben hetekig nem beszélni egymással. Egyszerűen hülyeség. Cora meg egyébként sem olyan velem, aki szándékosan – vagy nem szándékosan – próbálkozna bármi ilyesmivel, amivel ezt válthatná ki belőlem, ha tudná – viszont ez visszafele is így van. Mi csak élvezzük az életet ezen a farmon, kötöttségek nélkül, mégis kölcsönösen tisztelve egymást, szemet hunyva a kor-, és tapasztalatbéli különbségek fölött. Nem akarjuk a másikat bántani, és biztosra is veszem, hogy ez így fog maradni – mégiscsak szűk 10 éve működik már, nem?

Amennyire meglepett az ébresztőm, pont annyira nem bántam. Már az elém tárulkozó látvány is megérne egy misét, hisz valami elképesztően vadító nőszemélynek tartom Corát, de mikor ilyen helyzetben vagyunk, csak rátesz még egy – vagy húsz – lapáttal. Csiklójának rövid kényeztetését az ujjaim szorgos mozgása szakítja meg, ahogy újra és újra belényomakodok velük. Ennek reakciójaként ő is gyorsabb tempóra vált, minek köszönhetően egy mélyről jövő, jól eső sóhaj szakad fel a torkomból. Kicsit igazából meglep, hogy elhúzódik tőlem, és nem hagyja, hogy tovább ingereljem őt odalent. Pedig amint még jobban magamhoz tértem volna, könnyen megeshet, hogy így ahogy van húztam volna őt magamra, hogy én is a nyelvemmel és ajkaimmal kényeztethessem már őt – volt már rá példa, hogy ide lyukadtunk ki és lett az adok vagy kapokból adok-kapok. De most látszólag nagyon elhatározta magát amellett, hogy csakis én legyek a porondon, és megkaphassam a végtelen figyelmét.
Kicsit visszalassít, és én pedig vágytól ittas tekintettel figyelem, ahogy nyelvével újra végignyal férfiasságom teljes hosszán. Ezt követi a kérésem, amit egyszerűen képtelen vagyok megállni. Valamint ő is nagyon jól tudja, mennyire szeretem, mikor a formás melleit is használja – mert lássuk be, megvannak hozzá az idomai, hogy amire kérem, azt gond nélkül tudja teljesíteni, valamint nagyon is jól tudja, miként őrjítsen meg minden téren. Nem gondolkodik sokat rajta, és ezzel együtt viszonzom is a mosolyát, ahogy a köntösét fejti le magáról. Nem bírok nem megszólalni. - Szavak nincsenek rá, milyen gyönyörű vagy - ugyan világos, hogy most ennyire felizgult állapotom miatt mondom most ezt, de Cora is tudja nagyon jól, hogy amit mondok, az teljességgel igaz. Tudom jól, hogy mennyire jól esnek neki a bókjaim, az meg csak a plusz, hogy tisztában van vele, mindaz amit mondok, tényleg úgy is van. Ha valamiben, ebben tényleg nem tér el a viselkedésem Corától és másoktól – kimondom a véleményemet, amit gondolok, amit érzek.
Nyögésem egyfajta „köszönömöt” is jelentenek, mikor végre mellei közé veszi ágaskodó férfiasságomat. Kicsit hátrahajtom a fejemet, de aztán megpróbálom a tekintetemmel is követni őt és ahogy kényeztet. Látva, hogy ő neki is mekkora örömmel jár ez, hogy engem kényeztethet, és élvezetet okozhat nekem, csak még inkább feltüzel, és érzem, hogy egyre nehezebb visszafognom magamat. Nem is tart soká, mire jelzem neki szavak nélkül, hogy nem bírom már sokáig, de ő még kicsit kínoz tovább a melleivel. Legszívesebben most azonnal magamra húznám Corát, hogy magamévá téve őt érezhessem ágyékának forróságát és élhessük át ezt a mindent felülmúló érzést közösen… de nem teszem. Az előbbiekből feltűnt, hogy akármennyire is vágyik az előbb felvázoltakra, most sokkal inkább azt akarja, hogy egyedül én essek szét az egésznek köszönhetően, és nagyon is jó úton halad.
Ujjaim egyre jobban szorítják a haját a végéhez közeledve, és nem sokkal később el is ér a megkönnyebbülés. Amennyire jelenleg képes vagyok rá, próbálok Corára nézni, de ez elég nehézkes feladatnak tűnik jelen pillanatban, hisz olyan hullámok járták át most a testemet, amikre rég volt már példa. Nem értem, mi van velünk, hogy lehetett az elmúlt 8-10 óra minden tekintetben az egyik legjobb mindkettőnk életében. De nem is firtatom, azt ráhagyom arra, aki akarja. Csókjai egy újabb sóhajt szakítanak fel a torkomból. Ahogy elkezdi a legérzékenyebb pontját dörzsölni jelenleg rettentő érzékeny férfiasságomhoz, csak elmosolyodom, és közelebb húzom őt magamhoz, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam őt, szinte fogságba ejtve a nyelvét, alig akarva elengedni. Végül ő szakítja meg a csókot valamivel később – bár próbáltam visszahúzni magamhoz, mindhiába, végül engedtem neki -, és száll is le rólam. Csak bólintok arra, amit mond, és kicsit feljebb tornázom magamat az ágyon, hogy figyelhessem távolodó alakját, na meg hogy összekapjam még magamat. Mikor a légzésemet sikerült rendeznem, lekászálódom az ágyról, és odalépek a komódhoz, hogy kivegyek belőle egy boxeralsót, majd a szekrényt is meglátogatom, ahonnan meg egy térdgatyát veszek ki. Még Corának is kiveszek a szekrényből egy vörös flanelinget, meg valami rövidgatyát – ha akar, vesz fel alájuk valamit még, most csak a következő néhány percet kell túlélnünk. Tudom, hogyha az a köntös tovább marad rajta, akkor itt bizony nem lesz ma sem túl sok munka. Egyelőre még mondjuk nem is kell, ahogy elnézem a kinti tájat.
Látom, ahogy szorgoskodik a tűzhelynél, én meg lerakom a pultra a ruháit, és odabújva hozzá hátulról ölelem át a hasát, és nyomok egy csókot a fülére, arcára, majd a nyakára. – Köszönöm ezt a reggeli ébresztőt. Jobbat el sem tudtam volna képzelni – aztán pedig újra rátapasztom egy pillanatra ajkaimat a nyakára, és hátrébb is lépek tőle, hogy megteríthessek magunknak, amit követően pedig helyet is foglalok. Szinte kapásból a fókalány mögött vannak a ruhák, amiket kihoztam neki, szóval eltéveszteni biztos nem fogja.
- Őszintén? Van egy kis izomlázam… de a legjobb fajtából - mondom neki nevetve, ugyanakkor komolyan, mikor végül leül ő is. Nem lennék meglepve, ha ő neki is hasonló „bajai” lennének jelenleg, és pont ugyanannyira bánná, mint én. - Mikor idekerültél, álmodni sem mertem ilyesmikről, mint amikben most van részünk. A kezdeti tinis kirohanásaidnál meg pláne. Megfordult néha a fejemben, hogy kipenderítelek, viszont ilyenkor inkább ittam valami keményet, és hallgattam tovább a szövegelésedet. Lényeg a lényeg: hangozzék akármilyen furán is, örülök, hogy végül idekerültél, hozzám. Nehezen tudnám elképzelni az életemet nélküled. Az biztos, hogy nagy veszteség lenne… - húzom el kicsit a számat a végén, és eztán bele is kezdek a reggelibe. Amit mondtam, azzal pedig nem csak a szexre gondolok, dehogy! Rég volt már, hogy valakivel ilyen jól érezzem magamat, mint a szöszivel, és ezt semmire nem cserélném el. Mindig el tudunk jól beszélgetni, remek összhangban vagyunk a farmon is, és a legfontosabb - boldogok vagyunk itt. Elszeparálva a városi nyüzsgéstől, és hangzavartól… jó érzés reggel arra felkelni, ahogy besüt a nap az ablakon, kinézve pedig látom a felkelő napot, illetve az ébredező tájat. Mindazt, amim most van… nem cserélném el semmire.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Hétf. Május 29, 2017 3:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a kényeztetését, ezzel valósággal kikényszerítve azt, hogy felkorbácsolt kedélyekkel utánam jöjjön és újra magamban érezhessem a férfiasságát, de csak sikerült az eszemet visszatéríteni az eredeti célomhoz. Pedig nem volt könnyű, nagyon nem volt könnyű, pláne, mikor ujjaival izgatni kezdett ő is engem.
Kiéhezve faltam őt, egyre hevesebben és hevesebben a csúcs felé terelve, míg nem egy hangos nyögést követően el is élvez. Mikor feljebb másztam, csókokkal hintve a testét, a halk nyögései, sóhajok egyre inkább feltüzeltek engem is, de igyekeztem ebből most nem mutatni túl sokat. Bár, amint a legérzékenyebb pontomat hozzásimítottam a férfiasságához, nehezemre esett nem hallatni egy nagyobb nyögés. Főleg, mivel ez volt az egyik kedvenc pozícióm is. Elmosolyodtam, ahogy magához húzott és rögtön falni kezdte az ajkaimat. A nyelveink vad táncot jártak és igen közel álltam ahhoz, hogy "kiharcoljak" egy kis bemelegítő hancúrozást is, de ismét erőt vettem magamon. Ráadásul minél tovább váratom magam, annál élvezetesebb lesz, mikor megérzem majd az érintéseit a bőrömön. A gond mondjuk inkább azzal lesz, hogy ilyen téren nem vagyok valami türelmes, s van egy pont, amit ha átlépek, onnan nem tudok - és nem is akarok - visszafordulni. Éppen ezért kell most, bármennyire is fáj, de megszakítanom a csókunkat. Ha tovább folytatjuk, akkor nem fogok tudni leszállni róla, míg nem éreztem csókjait a nyakamon, a melleimen, érintését, simogatását, izgatását... Ebbe jobb bele sem gondolni, különben az egész napot itt töltjük.
Így hát nehezen, de határozottan szálltam le róla, hogy a köntösömet magamra véve a konyhába indulhassak.

Mindig is odáig voltam azért, mikor így közeledett felém. Szinte odasettenkedve a hátam mögé, hogy aztán fölém magasodva átkaroljon. Vékony és nem túl magas termetemnek köszönhetően ugyanis könnyedén eltakart a testével, aminek minden apró millimétere erőt sugárzott. Ez pedig igazán vonzó volt a számomra, talán már túlságosan is.
Hiszen nem bántásképp, de ahogy egy-két "mai", fiatal férfi ki tud nézni, attól egyenesen rosszul vagyok. Többször előfordult már, hogy Dublin óvárosának utcáit járva valóságos díszmajmokkal találtam szembe magam. A szépet persze ők is tudják tenni, akár még a csillagokat is lehoznák az égről, de minden egyéb próbálkozásukat elutasítom. Nem tartom magam túl vad nőszemélynek, de én is bőven el tudom veszíteni a fejemet a szenvedély hevében, ha pedig egy olyan kis vékonyka sráccal lenne dolgom, még attól kellene tartanom, hogy eltörik a kezeim között. Muire esetében szerencsére ez semekkora mértékben sem volt opció, s ezért hálát adtam az égieknek. Nem hiába tudom szinte a nyálamat is csorgatni, amikor húzódzkodni kezd valamelyik gerendára...
Halk sóhajt hallattam apró csókjaira válaszul, miközben a tojásokat és a bacont sütöttem. Arcomra széles mosoly ült ki, mikor megköszönte az előbbi reggeli ébresztést. - Akkor jó, hogy nem a telefonos ébresztés mellett döntöttem... - Elviccelődtem egy pillanatra, s habár rendkívül édesnek tartottam, amiért megköszönte, valójában erre semmi szükség sem volt. Kellemesen megbizsergett a bőröm, ahová csókot adott, bár kicsit sajnáltam, hogy ezt amolyan búcsúnak szánta, tekintve, hogy a következő másodpercben már lépett is a tányérokért, hogy megterítsen. Az asztal közepére helyezem a tojásrántottát és külön tányéron a sült bacont is, miután lekapcsoltam a tűzhelyet. - Nahát és még a kedvenc ingemet is kihoztad nekem... - Jegyeztem meg mosolyogva, majd egy szempillantás alatt magamra is húztam a rövidnadrágot, a köntösből kibújva pedig a vörös inget, amit gondosan összegomboltam magamon. Miután kávé és narancslé is került az asztalra, a köntösömet pedig az egyik szék háttámlájára simítottam, én is helyet foglaltam, hogy megreggelizzünk. Vele együtt nevettem, mikor elárulta, hogy van némi izomláza. Hát az nekem is van, bár erősen kétlem, hogy bármelyikünket is zavarná ez a fajta fájdalom. Pláne, ha abból az okból kifolyólag jelent meg mindkettőnknél, mint jelen esetben is. - Hát tudod azt mondják az izomláztől rádolgozással lehet a leghatékonyabban megszabadulni, szóval... ma se lesz túl sok csendes pihenő. - Mosolyogtam rá szelíden, nem mintha rá akartam volna tukmálni magamat, és nem mintha valaha is tukmálnom kellett volna, Muire ugyanis szerencsére nem az a szégyenlős fajta, aki nem meri kinyilatkoztatni a szándékait.
Figyelmesen hallgattam, amit mondott, s szinte már vártam a végére valami csattanót is, de az ebben az esetben elmaradt. Arcomat egy pillanatra a kezeimbe temettem, majd bocsánatkérően pislogtam az ujjaim közül kilesve, mialatt zavart mosoly ült ki az ajkaimra. - Ne is gondoljunk inkább a kamasz éveimre, kérlek! Egy elviselhetetlen kis boszorka voltam... - Többször bocsánatot kértem már az akkori viselkedésem miatt és valójában minden egyes szó miatt, amit annak idején a fejéhez vágtam, legszívesebben még most is elsüllyednék szégyenemben. Bár az egész düh, amikor akkor feltört belőlem, igazából az se Muirenak szólt, hanem sokkal inkább a kialakult árvaságomnak, apa halálának és így tovább.
- Én is örülök, hogy ide kerültem, meg annak is, hogy felbukkantál az ajtómban annak idején. - Elmosolyodtam, hisz rendkívül jól estek a szavai, s válaszképp legszívesebben megöleltem volna, megcsókoltam volna, de mégsem tettem, mert talán az egy kicsit másképp vette volna ki magát. - Nem kell tovább ragoznod, tudom, hogy elveszett lennél nélkülem... - Tettem hozzá nevetve és persze viccelődve. A legkevésbé se lenne elveszve, de muszáj volt kicsit oldanom a hangulatot, főleg miután megláttam, ahogy elhúzta a száját a mondandója végén. Nem akartam, hogy ilyeneken gondolkozzon, ezért még komolyra fordítva a szót, hozzátettem: - Ha pedig rajtam múlik, akkor nem kell megtapasztalnod az életet nélkülem. - Mosolyogtam, majd folytattam a reggeli elfogyasztását, s nem óhajtottam tovább szőni ezeket a gondolatmeneteket.
- Milyen jó csend van odakint, nem? Szerintem az állatok is érzik, hogy hazatértél és örülnek, hogy nem velem kezdik a napot, ezért még békésen szunyókálnak. - Mosolyogtam továbbra is, majd kortyoltam egyet a narancsléből. - Azt hiszem délután majd kimegyek lovagolni is egyet. Velem tartasz vagy inkább körbenézel a birtokon? - Beavattam a későbbi terveimbe, bár ha máshol lenne szükségem rá, akkor úgy alakítom ezt is. Ezért is szeretek itt dolgozni. Itt semmi sincs kőbe vésve, a programok, a teendők maguktól alakulnak, mi pedig a lehető legjobban a kezünkben tartjuk az irányítást.
- Egyébként nem szeretnél felvenni egy pólót vagy valamit? Teljesen eltereled így az ember figyelmét... - Morogtam viccelődve, habár sose zavart igazából a látványa. Csak hát az elmúlt jó pár napban nem volt társaságom, így maximum magamat nézegethettem evés közben a tükörben, így nem csoda, hogy nehéz kicsit kontrollálnom magamat és a gondolataimat.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Hétf. Május 29, 2017 6:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Imádom, hogy alig kell hozzáérnem, máris ilyen hatással tudok lenni rá. Éppen csak meghintem a bőrét egy apró csókkal, máris jólesően felsóhajt. Azt meg már megszoktam régen, hogy néha egyes nőknél mekkora magasságbeli különbségeink vannak. Cora és köztem is van alsó hangon harminc centi, ami azért lássuk be, nem kevés. Talán pont ezért is szeretem annyira emelgetni őt a magasságomba, hogy mégse én hajolgassak minden egyes alkalommal. Ugyanakkor sokszor kapóra is jön, hogy ilyen kis alacsony, elég csak a tegnapra gondolni, mikor az asztalra felültettem. Ott is pont jó magasságban volt, de úgy mindenhez. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy súlyban mekkora különbség van köztünk, mert szerintem kétszer is ki lehetne belőlem rakni Corát. Mondjuk ha valaminek, ennek tényleg örülök, hogy nem hagyta el magát és közelítette meg az én súlyomat. Se nem túl vékony, se nem testes, hanem pontosan tökéletes – amit többször is elmondtam már neki, mert ahogy már említettem, tudom milyen jól tudnak esni neki a szép szavak, én meg kétségkívül egy sármőr vagyok, tudom hogy kell levenni a lábáról. Na nem mintha ő nem tudná. Nem vagyok mai viszonylatban nézve sem alacsony termet, de abban a korban, amiben születtem, és ott, ahol… nos, mondjuk úgy, hogy kitűnő jelenség voltam. Ami azért lássuk be, néha nem hogy a hasznomra vált, hanem épp ellenkezőleg… nem tudtam olyan kis helyeken elbújni, mint társaim, mert ha leültem is kilátszott valami doboz mögül a fejem egynegyede legalább. Vagy ha valami olyan helyen kellett bejutni, ami nagyon szűkös volt, akkor meg az volt a gond. Szerencsére hamar megtanultam alkalmazkodni mindezekhez – szükségem is volt rá, és inkább a kifinomultan elegáns és felettébb hasznos módszerekhez folyamodtam.
- Mindent az én fókalányomért - mondom neki mosolyogva, mikor az inget emlegeti. Nekem is van egyébként egy ugyanilyen ingem, csak nyilván férfiban, és vagy négyszer akkora méretben. Volt, mikor véletlenül az került Corára, és hát nagyon szívesen segítettem tőle megszabadítani… de amúgy komolyan, ha az én felsőimben akar egyedül flangálni, nem pedig a köntösében, akkor is leérnek kábé a térdéig a ruhadarabjaim. Már-már kisestélyinek is felvehetné egyiket-másikat, valami övvel és kiegészítőkkel feldobva, meg igazítva rajta, és fel sem tűnne szerintem senkinek. Szerencsére Cora ingje nekem csak egyszer került a kezeim közé, és néztem is nagyban, hogy miért nem bírom az alkaromnál tovább húzni az inget – mondjuk az is igaz, hogy abban az esetben nem keveset ittunk a szöszivel és már nem is emlékszem, miért akartam én felöltözni. Na de szerencsére időben kapcsoltam és jöttem rá, mi hibádzik.
- Állok elébe! - válaszolom neki az izomlázat illetőleg. Nem mintha bajom lenne azzal, hogyha az egész napunk ebből állna csupán, de van annyi kötelezettségünk itt a farmon, mint a fene. Amint pedig beindul az élet, felkelnek az állatok, ott már el is kezdődi a nyüzsgés rendesen. Néha pedig akármennyire is szeretnénk, de annyira lefáradunk, hogy a tegnapiakhoz hasonlókra gondolni sem akarunk. Vagy ha mégis szét vet minket a vágy, akkor is valami kis nyugisabb pózban és tempóban csináljuk, mondjuk a néhány perccel korábbinak a folytatása, mielőtt Cora végül úgy döntött volna, hogy kimegy. A helyszín meg, ami jön - nyilván azért arra odafigyelünk, hogy ne az állatok mocskában csináljuk.
Aztán kicsit más vizekre evezünk. Elmondom, amit gondolok, és nagyon is jól tudja, hogy nem viccelek azzal, amit most mondok. Mikor azt mondja, ő is örül annak, hogy így alakultak a dolgok, csak halványan elmosolyodom. Aranyos, hogy próbálja kicsit oldani a hangulatot, vagyis hogy azt érzi, erre szükség van. Hamar túllendültem a dolgokon, pláne mikor elmondta, ő sem bánja ezt az egészet egyáltalán. – Az élet sunyi kis dög, bármikor beleszólhat a dolgokba. De amellett leszek én is, hogy ezt megakadályozzam. És te se aggódj amiatt, hogy egyszer majd rád unok, vagy bármi ilyesmi. Ha hosszabb időre is el kell mennem, vissza fogok jönni, ezt remélem tudod – viszonzom a mosolyát, és kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy egy röpke csókkal illessem őt, ezzel pecsételve meg a kisebb szóváltásunkat.
- Örülnek, hogy nem veled kezdenek? Ugyan már, Cora, tudod jól, hogy a legtöbb időben te foglalkozol velük, mert én sem mindig tudok itt lenni - válaszolom neki komolyan, ugyanakkor jókedvűen. Mit ne mondjak, az a reggeli ébresztő megtette a hatását rendesen. - Lovagolni, mi? A tegnapi nem volt elég talán, hogy máris repetázni aka… ja, hogy a lóra gondolsz, úgy lovagolni! Áhá! - tettetem a hülyét, kicsit sem próbálva elrejteni, hogy csak szórakozok vele. - Akármennyire is csábító az ajánlat, de most inkább a birtokot fedezném fel kicsit, hogy minden rendben van-e. Na nem mintha kételkednék benned, csak tudod, hogy szeretek biztosra menni. A lovaglást meg majd bepótoljuk később - mondom neki mosolyogva, szándékosan fogalmazva úgy, ahogy, hadd gondoljon azt, amit akar. De amúgy én is szeretem a ló hátán felfedezni kicsit a birtokot, pláne mikor épp napfelkelte vagy napnyugta van, az idő is kicsit már csípősebb, és láthatom a felkelő vagy lenyugvásra készülő élővilágot. De a tegnapiakból kiindulva, egy kis különlét szerintem jó lesz mindkettőnknek. Aztán majd este meglátjuk, hogy mi sül ki mindebből, mert nyilván függ attól is, hogy napközben mennyire fogunk találkozni. Elég nagy ez a farm, és könnyen elkerülhetjük egymást, ha nem tudjuk, hol keressük a másikat.
Szavaira felhúzom a szemöldökömet, és úgy nézek rá. - Ó, valóban? - hogy még jobban kínozhassam őt, egyik kezéért nyúlok, és azt fogva vezetem a mellkasomra, majd lejjebb a hasamra, kíváncsian várva, hogy fog rá reagálni. Egy kicsit még meg is feszítem ott az izmaimat, ahol épp a keze jár, magamban rettentő jót szórakozva mindezen. Elengedem a kezét végül, és újra megszólalok. - Amúgy meg meleg van odakint… vagyis lesz, és mivel még az állatok is alszanak, te pedig nyilvánvalóan nem akarsz a jó dolgokból kapni ma reggel, szerintem edzek egy kicsit, és nem akarom átizzadni még véletlenül sem valamelyik szép, tiszta, így is – úgy is hamar bekoszolódó felsőmet - válaszolom neki mosolyogva, ha pedig még mindig nem húzta volna el a kezét csupasz felsőtestemről, akkor ismét megszólalok, miután lepillantok a kezére és vissza rá. - Most már elveheted - vigyorom csak szélesebb lesz ebben az esetben. Annyi biztos, hogy most nem fogok én sem engedni a csábításnak, hogy az étkezőasztalt ismételten más célokra használjuk fel, szóval mindenképp szeretném még azt a néhány falatot befejezni.
Ezt követően pedig még odahajolok Corához, hogy ismét megcsókolhassam őt mindenféle felvezetés nélkül, és megköszönjem a reggelit. Ha ő is befejezte, akkor pedig elveszem a tányérját, hogy gyorsan elmossam őket – már amennyiben nem vállalja át a feladatot, amit amúgy nem várok el tőle egyáltalán. Akár ő, akár én fejezem be, végül megszólalok. - Na tehát, szeretném a következő 15-20 percet kivenni saját szabadidőnek. Hogy te addig mit csinálsz, teljes mértékben rád bízom. Pihenj még, ha akarsz, vagy nézz körül a tanyán, esetleg csinálj popcornt és élvezd a műsoromat, amit szeretnél. Utána megyek én is, és lecsutakoljuk a lovakat, hogy hangzik? Lehet rám is rám fog férni… - húzom el kicsit játékosan a számat a végén, ezekkel a megszólalásokkal meg le sem lehetne lőni, állandóan nyomom őket, pedig azt már Cora ébresztő utáni elhatározottságakor eldöntöttem, hogy nem engedek a csábításnak én sem, ha ő is képes magát türtőztetni. Ha nem ellenkezik, akkor pedig még nyomok egy csókot a homlokára, és ki is megyek a még ugyan kicsit hűvös, de érezhetően melegedő időre. Nem veszek fel semmi cipőt magamra vagy ilyesmi, amúgy sem megyek most túlzottan messzire, csak a ház elé a nagy fához. Ha korábban ébredek fel, mint a szöszi, mármint jóval korábban, mint kéne, akkor is ezt szoktam csinálni, hogy kijövök, és kicsit edzek. Szeretném formában tartani magamat, és szerencsére ezt Cora is megérti – kit hülyítek, még örül is neki és élvezi…

Egypár fekvőtámasszal kezdek, majd jöhetnek a felülések, aztán pedig mikor már be voltam rendesen melegedve, felugrottam a fa egyik jó vastag ágára, és elkezdtem azon húzódzkodni. Nem szoktam súlyzókkal vagy bármi ilyesmivel bíbelődni, a saját testsúlyom emelgetése bőven elég mindenre. De ha nagyon azt akarom, hogy kicsit nehezítsünk a dolgokon, akkor odahívom magamhoz a fókalányt, hogy csimpaszkodjon rám, rakjunk még rá egy 50-55 kilót. Ha már felmerült ez most is bennem, körbenézek időközben, ekkor egyik kezemmel tartva csak magamat, ha pedig esetleg engem figyelne, akkor odaszólok neki, hogy jöjjön csak, és csináljuk az előbb felvázoltaknak megfelelően. Ezt követően pedig vele együtt csinálok meg még vagy harminc ilyet, de a végén már érzem azt, hogy elég lesz. Ha viszont nem figyelt rám, és/vagy nem volt a közelemben, nem zargattam, és egyedül folytattam. Leengedem magam az ágról, és kicsit neki is dőlök a fának, miközben kicsit kifújom magamat. Kell egy-két pillanat, mire össze tudom kapni magamat, de ezt követően pedig feltett szándékom, hogy ne térjek el az eredeti tervemtől, és az istálló legyen a célpont.
// Fogadd sok-sok szeretettel 50. reagomat hug  szeri  //
Szerk.: És 69. hozzászólás hmm
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Kedd Május 30, 2017 3:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Mosolyom szélesedett, ahogy mindennemű gondolkozás nélkül rávágta, hogy szíves-örömest rádolgozik az izomlázra. Valójában meg is lepődtem volna, ha nem ilyen reakciót kapok válaszul. Körülbelül úgy fél, talán egy óránk lehetett még vissza, míg az állatok fel nem ébrednek és be nem indul az igazi élet a farmon. Talán ez volt a kedvenc napszakom is egyben. Szerettem figyelni, ahogy szépen lassan minden ébredezik és megtöltődik élettel a birtok. Az sem zavart, hogy tudtam, ezután javarészt megállás sem lesz, hisz annyi a munka és a tennivaló, de ez sosem zavart. Itt minden meghálálta, ha gondoskodtál róla, ha törődtél vele, így egy pillanatig se lehetett azt hinni, hogy hiábavaló lenne ennyi erőt és energiát belefektetni.
- Igen, tudom. És mindig boldogan várlak is vissza. - Ugyan sosem voltam odáig azért, mikor el kellett hagynia a farmot, ám az mindig nyugtatott, hogy a viszontlátás mennyire örömteli lesz. Ahogyan én, úgy ő is szerette a közös életünket, s egy percre se fordult meg a fejemben, hogy önszántából lelépne. Vagyunk mindketten annyira őszinték és szókimondóak, hogyha bármiféle probléma merülne fel, azt meg tudnánk beszélni, s nem lenne szükség különféle "praktikákra", hogy szabaduljunk egymástól. Bár nem hittem, hogy valaha is odáig fajulnának a dolgok, hogy ezt kívánnánk. Ahhoz túlságosan is jól szórakoztunk együtt, méghozzá minden értelemben.
- Persze, tudom-tudom. Csak én szinte gügyögök hozzájuk... ezért fognak örülni, hogy végre itt vagy. - Feleltem nevetve. Habár a gyerekekért nem voltam oda, az állatokhoz mégis úgy tudtam gügyögni, meg úgy babusgattam őket, mintha az én kis csemetéim lennének. És nem, nem csak az olyan állatokkal bántam így, mint amelyekkel az "átlagemberek". Én ugyanúgy beszéltem a tyúkokhoz is, a kakasnak még a taraját is mindig megdicsértem... Pont úgy, mintha értenék minden egyes szavamat. A lovakat meg inkább meg sem említem. Ők a kedvenceim és szerintem ezt ők is nagyon jól tudják.
Muire-ra öltöttem a nyelvem, mintha csak ezzel is jeleztem volna a számára, hogy vettem a poénkodását. - Ugye tudod, hogy ezzel nem tudsz zavarba hozni? - Tettem fel a költői kérdést mosolyogva. Nyugodtan fogalmazhat kétértelműen, engem nem zavar, no meg nem vagyok éppen az a pironkodós fajta. - De ennyire zavarna, ha repetázni szeretnék? Hm... érdekes, nagyon érdekes. Mond csak, jól érzed magad? Lehet lázas vagy... - Tovább mosolyogtam, hisz jól tudtam, hogy egyáltalán nem zavarná és csak viccelődött velem. Ráadásul ha nemet mondana egy adandó alkalomra, akkor tényleg megijednék, hogy esetleg valami baja van.
Mosolyogva bólogattam a szavaira. Tudtam, hogy nem kételkedik bennem, vagy abban, hogy megfelelően elláttam-e minden feladatot, éppen csak szeret a saját szemével meggyőződni a dolgok helyességéről. A lovaglás bepótolására direkt nem mondtam semmit. Majd meglátjuk melyiket pótoljuk be és milyen körülmények között.
Megráztam a fejemet és elnevettem magam, mikor kezemért nyúlt és a mellkasára vezette azt. Amint befeszítette az izmait, behajlítottam az ujjaimat, hogy körmeimmel kellemesen, fájdalommentesen megkarcoljam a bőrét. - Ó, én kapok a jó dolgokból. - Válaszoltam a levakarhatatlan mosolyommal az arcomon, miközben végigsimítottam még egyszer utoljára a hasfalán. - De ha már így játszunk... akkor legyenek kiegyenlített erőviszonyok. - Elvettem a kezemet és kigomboltam pár gombot az ingemen, majd az asztalra dőltem, hogy Muire könnyebben betekintést nyerjen a hirtelen kialakított, mély dekoltázsomba, mindemellett pedig bájosan mosolyogtam rá továbbra is.
Nagyon is kedvemre valóak voltak ezek a lopott csókok és örömmel konstatáltam, hogy ő kezdeményezte őket. Miután befejeztem én is a reggelit, már el is vette a tányért, hogy elmosogassa, addig én megittam még a maradék narancslevemet.
Még szélesebb mosoly húzódott az ajkaimra, ahogy meghallottam a különleges kérését, miszerint "szeretné kivenni a következő pár percet saját szabadidőnek". Mindig jót mulattam, mikor így kérte, hadd szánjon saját magára is időt. Néha úgy hangzott, mintha a főnöke lennék, akitől szabadságot kérne, ezért is mosolyogtattak meg a szavai minden egyes hasonló alkalommal.
- Jól van, Muire, csak egészen nyugodtan. Sőt, ha szeretnéd, még 30 percet is kapsz. Csak hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok. - Mondtam lágy hangon, de viccelődve. Hisz mindennél jobban örültem annak, hogy itthon volt, jól tudta, hogy nem kell a nap mind a 24 óráját együtt töltenünk, legalábbis én sosem vártam ezt el tőle. - Én azt hiszem kicsit jobban felöltözöm, aztán megyek is a lovakhoz. - Ahogy odalépett hozzám, hogy csókot leheljen a homlokomra, úgy újra végigsimítottam gyorsan a mellkasán és a hasán. - A program jól hangzik, azt pedig majd meglátjuk, milyen állapotban érsz oda az istállóba. - Amint kilépett az ajtón, én még gyorsan elmostam a poharamat, hogy aztán a háló felé vehessem az irányt. A köntösömet még előtte beakasztottam a fürdőszobába, majd a hálóban lévő fiókos komódból előhúztam magamnak egy alsóneműt és egy melltartót is, hogy azokat is magamra vehessem. Ahogy ezzel elkészültem, már indultam is ki én is az udvarra, az istálló felé menet pedig felkötöttem a hajamat, hogy az össze-vissza szálló tincseim ne zavarjanak a későbbiekben. Menet közben azért lopva, de nem titkolva odapillantottam Muire felé, hisz hülye is lennék kihagyni az alkalmat, hogy edzése közben kicsit legeltethessem rajta a szemeimet. De mivel a jóból is megárthat a sok, ezért gyorsan elkaptam róla a tekintetem és tovább folytattam az utam.
Az istálló ajtaját kinyitva, a lovak rögtön felém fordították a fejüket. - Bizony, megérkezett a gügyögő őrült. - Közöltem velük, nevetve, mintha értették volna, hogy magamat konferáltam fel. Beljebb sétáltam, hogy a kedvenc, Éjfélnek nevezett, fekete gyönyörűségem karámjához sétáljak. Éjfél volt az első ló, akit segítettem a világra hozni, ezért Muire megengedte, hogy én adjak neki nevet. Talán az volt az első pillanat, mikor a kamasz fejemmel teljesen normálisan viszonyultam az itteni élethez és ezt Muire is meglátta.
Mielőtt még előkészíteném a csutakoláshoz szükséges eszközöket, s kihoztam volna Éjfélt, még óvatosan végigsimítottam az orrnyergén és egy nyers répát adtam neki, hogy elfogadja a közeledésemet, s barátságosabb keretek között jöjjön ki a helyéről.
De közben kinyílt az ajtó is és Muire is megérkezett közénk, ám őt csak nagy nevetés közepette vettem észre, mivel Éjfél játékosan rám nyerített és követelte, hogy újra megsimítsam az orrnyergét.
- Na, jól esett az edzés? - Kérdeztem mosolyogva, Éjfél pedig megbökte a fejem tetején lévő kontyomat, ezért egy lépést arrébb léptem, mielőtt a hajamat kezdené legelni. - Melyiküket szeretnéd kihozni? - Megérdeklődtem, mialatt körbefordultam széttárt karokkal, ezzel is jelezve, hogy  bármelyik lóra eshet a választása.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Vas. Júl. 30, 2017 11:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1610
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Kedd Aug. 15, 2017 4:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

>> Előzmény

Kicsit vicces volt az első találkozásunk Corával. Én legalábbis jót szórakoztam rajta magamban, kifelé viszont ugyanazt az érzelemmentes arcot mutattam, mint bárki más felé. Akkor még teljesen más személyiség voltam, és éppen abban az időben hagytam magam mögött a régi életemet. Az apjával jó kapcsolatot ápoltam, és kölcsönösen tiszteltük egymást. Lehet, hogy fiatalabb voltam nála egy-két évtizeddel, de látta, mire vagyok képes, és a korom pedig ezt csak tetőzte, hogy ennyi idősen valakinek ilyen hírneve legyen azokon a körökön belül. Szerintem Cora is valahogy így lehetett, hogy azt hitte egy apja-korabéli veterán férfi vagyok, és először nem is hitte el, mikor meglátott, hogy az apja rólam beszélt, és nem másról. Nem tartottam bemutatót, nem tettem semmi olyasmit, amivel igazoltam volna a rólam hallott történeteket, egyszerűen csak feltettem a kérdést, hogy készen áll-e. Összeszedett-e már mindent, amit akart, és így tovább. A többi pedig már történelem. De szerintem végső soron egyáltalán nem bánta meg, hogy 30 év helyett csak 10 van köztünk. Érdekes is lenne, hogyha én most egy 60 felé közeledő férfi lennék, Cora meg 20-as évei végén járó nőszemély. Nehezen tudom elképzelni, hogy ugyanezeket csináltuk volna, mint amiket most. Bár… ki tudja, még könnyen lehet. Mondták már számos alkalommal rólam, hogy nem nézek ki annyinak, amennyi vagyok. Hol többet, hol kevesebbet mondanak. Mindegy is. Ez csak egy szám, és nem különösebben érdekelt ez engem soha sem.
Láttam Corán, ahogy szinte remeg, mikor felértünk a torony egy magasabbik pontjára. Kicsit rosszul éreztem magam emiatt, hogy ilyennek teszem őt ki, de a célom az, hogy megnyugtassam, és ő is láthassa azt a szépséget, amit én is láttam már korábban. Este mondjuk még nem volt szerencsém megcsodálni a város fényeit, de örülök, hogy ezt is együtt élhetjük át. Mikor átölelem és egy csókot nyomok a nyakára, akkor már érzem, hogy sikerül kicsit nyugodtabbá tennem őt, ennek pedig csak örülök. A szavainak meg főként. Nem is szólalok meg ez után, csak csendben állunk ott, és figyeljük az éjszakai Párizst. Ezt a látványt, ezt az estét nem akarom sem elfelejteni, sem azt, hogy véget érjen. Túl szép minden, túl jó. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyesmiben részem fog lenni, a történtek fényében biztosan nem. De szerencsére tévedtem, és a lehető legjobb módon. Eszembe jut egy tipikus Muiredach-os megszólalás, amivel kicsit incselkedhetnék vele, de jelenleg inkább magamban tartom. Nem akarom ezt a kellemes nyugodtságot megzavarni. Elmosolyodom, mikor felém fordul és megölel. Ölelését viszonzom, jó szorosan vonom magamhoz. A vigyorom csak még szélesebb lett, mikor nyakkendőmnél fogva húz közelebb magához, már-már kikövetelve magának a csókot. Örömmel viszonzom, de eközben egy pillanatra sem engedem az ölelésemből. Hamar vége szakad, de látom rajta, hogy nem éppen örül ennek ő sem, és kéri a repetáját. Szavain jót derülök, és kicsit sem finomkodva csókolom vissza őt. Ki hitte volna két nappal ezelőtt, hogy ilyen helyzetben fogunk lenni? Az első randinkon, Párizs legnevezetesebb építményének – majdnem – tetején, csókolózva. Mielőtt megszólalhatott volna az újabb rövid csókot követően, én teszem ezt meg. – Nem tudom, melyik a szemet kápráztatóbb látvány. A város látképe innen fentről, vagy te, ebben a ruhában, ahogy ilyen örömittasan mosolyogsz. Én az utóbbi felé hajlok – mondom neki mosolyogva, teljesen őszintén. Kérdésére csak bólintok egyet, és kezünket összekulcsolom, úgy indulunk meg újra a lift felé.

Leérve a parkolófiút – még mindig nem tudom, van-e valami szakmabeli neve – megkérem, hogy a kocsinkat hozza vissza, és míg ő ezt megteszi, addig hosszas csókokban merülünk el Corával. A legkevésbé sem tud érdekelni, hogy kik néznek meg minket, és hogy mit gondolnak erről az egész jelenetről. Foglalkozzanak a saját dolgukkal, ne velünk, ennyi a véleményem. A kocsi megérkezte után gáláns módon még kinyitom a kocsi ajtaját is Corának, hogy beszállhasson, ezt követően én magam is követem őt – nyilván nem ugyanazon az ajtón. És már indulhatunk is haza.

Az az egy óra hazaút olyan gyorsan eltelt, hogy szinte fel sem tűnt, mikor már a farmom határán fordultam be. Hol beszélgettünk, hol pedig csak a zenéket hallgattuk a rádióból. De a mosolyt egyikünk arcáról sem lehetett volna letörölni, pláne mikor egymásra néztünk útközben. Amikor tudtam, újfent fogtam a kezét, vagy a térdét, combját simogattam, de a teljes figyelmem akkor is az úté volt. Nem meglepő szerintem, hiszen ittam is egy keveset, és akármennyire is bízok magamban, este van már… hirtelenjében előugorhat egy őz, nyúl vagy bármi ilyesmi és inkább arra akartam koncentrálni, hogy nyugodtan, épségben hazajussunk – és hogy mihamarabb.
Amint megállunk a házunk előtt, csak felé fordulok és megcsókolom őt. – Na, itthon is vagyunk. Egy perc és megyek be én is, csak gyorsan meglesem, minden rendben van-e. Rendben? – kérdezem tőle mosolyogva, de mielőtt válaszolhatna, újra megcsókolom őt, hosszan, szenvedélyesen. – Nem leszek el sokáig – tényleg nem is akartam túlzottan, csak gyorsban átfutom, hogy itt a nagy közelben az állatok mind megvannak-e még, nincsen semmi gondjuk, és aztán már megyek is befelé. Ezt követően kiszállok a kocsiból és meg is teszem ezt a gyors körömet, ami tényleg nem telik bele 4 percnél többe, azt is beleszámolva, hogy ekkor már a verandán lépkedek fel, majd be a házba. Azért kellemetlen lenne, Cora már ennyi idő alatt bealudt volna.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Kedd Aug. 15, 2017 8:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Az este folyamán igen csak nosztalgiázós hangulatba keveredtem. Persze ez az elmúlt heteimben eléggé jellemző volt rám, most mégse a rossz dolgok jutottak eszembe, csak is a jók. Tehát ahelyett, hogy elszomorodtam volna az emlékeimtől, inkább feldobták a hangulatomat. Mert ahhoz képest, hogy szinte alig tettem ki a lábamat az elmúlt évtizedben a farmról, mégis olyan eseménydús életem volt ott, hogy egy percig sem unatkoztam. A kezdetekkor voltak olyan dolgok, amiket nem tudtam kellőképpen értékelni. Alig tizennyolc évesen nem leltem örömömet abban, hogy egész nap a kertet ástam, veteményeztem, gyomláltam. Ez egészen addig nem töltött el boldogsággal, míg meg nem jelentek az első termések azokon a növényeken, melyeket én ültettem és ápolgattam napról napra. Ugyanez vonatkozott az állatokra is. Habár mindig is imádtam az állatokat, azelőtt soha nem volt sajátom, akiről nekem kellett volna gondoskodnom. Régen maximum egy kutyáról vagy egy macskáról álmodhattam volna, a birtokon azonban már lovam is volt. És kár lett volna tagadni, hogy ezen dolgoknak köszönhetően váltam olyan emberré, mint amilyen ma vagyok. Ki tudja, milyen lennék most, ha akkor egyedül kellett volna túlélnem a családom elvesztését. Valószínűleg még mindig Írországban laknék, túl lennék pár kapcsolaton, de nyilvánvalóan nem lennék olyan kiegyensúlyozott, mint most. Vagyis, mint amilyen az élelmiszerboltos incidens előtt voltam. Noha ez volt az első alkalom, hogy kikapcsolódás gyanánt a farm határain kívülre merészkedtünk, Muire sokkal többet mutatott meg a világból, mint azt bárki gondolná. Még így is, hogy nekem tényleg nem volt szokásom fél napnál tovább távol maradni az otthonomtól.
Most pedig, Párizs éjszakai fényeiben gyönyörködve még bizonyosabbá vált, hogy én voltam a világ legszerencsésebb nője. Hiszen semmi olyat nem tudtam volna mondani, amit szerettem volna megkapni és abban a pillanatban nem birtokoltam azt. Mert tényleg mindenem meg volt, s nem hittem, hogy ezt a világon túl sokan elmondhatták volna még magukról. Az pedig, hogy Muire hasonlóképpen vélekedett, már ahogy azt a szavaiból, bókjaiból kivettem, még tovább növelte az örömömet - ha egyáltalán volt még hova fokozni azt.
Az estével kapcsolatos aggódásomnak már nyoma sem volt, sem a tegnapi rossz kedvűségemnek, helyette viszont rendkívül jól éreztem magam, főleg míg Muire csókjaiban veszhettem el. Ott már kevésbé sem érdekelt, hányan néztek meg minket, én egyes egyedül forró ajkaival foglalkoztam. A kocsi viszont sajnálatos módon hamarabb előállt, így nem tudtunk tovább maradni.
Habár remekül éreztem magam a városban - pontosabban életem legjobb estéje volt -, mégis különös boldogság volt hazaérni. Mosolyom csak szélesedett, mikor az autó megállása utáni másodpercben Muire már hajolt is oda hozzám, hogy megcsókoljon. Mindig is szerettem érezni, hogy nem tudta távol tartani magát tőlem. Hogy a farmon is mindegy volt, épp mivel foglalatoskodtunk, ha elsétáltam mellette, rögtön követelte a csókot, már-már vám gyanánt, amit ha megkapott, engedett is tovább az utamra. Vagy hogy mindig megtalálta a módot arra, hogy hozzám érhessen.
- Menj csak nyugodtan. - hosszú, szenvedélyes csókja után nehéz volt elengednem, de nyugtatott a tudat, hogy tényleg perceken belül visszatér majd hozzám. Az autóból kiszállva rögtön besétáltam a házba, s utóbbi heteim paranoiájának köszönhetően első dolgom volt gyorsan körbejárni a lakást és bepillantani a helyiségekbe. Miután mindent rendben találtam, visszasétáltam az előszobába, hogy a tükörnél kihalászhassam a hajamba gondosan elrejtett hajcsatokat. Pont az ujjaimmal szántottam végig a tincseimet, utolsó ellenőrzés gyanánt, hogy az összes hajcsatot kivettem-e, mikor Muire benyitott az ajtón én meg reflexszerűen összerezzentem. - Ez tényleg gyors volt. - jelentettem ki elégedetten, de már közelebb is léptem hozzá, hogy újra megcsókolhassam, ismételten a nyakkendőjénél húzva őt közelebb magamhoz. Az egyik kezem maradt a nyakkendőjén, míg a másikkal a tarkóját simogattam, néha a hajába túrtam, ezzel is arra sarkallva, hogy minél tovább maradjon a közelemben. Habár én voltam az, aki miatt az utóbbi időben nem volt részünk még csak hasonló érintésekben sem, most pont emiatt nem voltam hajlandó egy percig se nélkülözni őt. Közelebb húztam magamhoz, amennyire csak lehetséges volt, meg persze amennyire engedte. A hátam kicsit erőteljesebben vágódott neki vagy a falnak, vagy a bejárati ajtónak vagy a tükörnek, ahogy Muire-val együtt léptem egyet, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Csak az számított, hogy a közvetlen közelemben tudhassam. Hogy érezzem, miként váltunk át a lassú, óvatos csókokból a szenvedélyesbe, mikor és hol simít végig rajtam, hogyan húz ő is közelebb magához, mikor valójában már szinte levegő sincs közöttünk. Észbontó érzés volt újra ezeket érezni, s míg örültem, hogy újra a karjaiban voltam, egy kis részem épp szidta is magamat, amiért az utóbbi három hétben mindenféle közeledését elutasítottam.
Óvatosan vontam ki magam a csókból, mindössze azért, hogy levegőhöz juthassak. A mellkasom hevesen járt fel-alá, hirtelen szóhoz sem jutottam, ám mosolyom és csillogó tekintetem jelezhette számára, hogy semmi problémám nem volt a pillanatnyi oxigénhiánnyal. - Életem legjobb estéje a mai, Neked köszönhetően. - jelentettem ki őszinte hálával és boldogsággal megfűszerezve, majd egy apró, óvatos csókot leheltem az ajkaira, míg kezeimet összefontam a nyaka körül. - Nem vagy éhes? Összedobhatok valamit, ha szeretnéd. - csak nem ebben a ruhában, mert nem túl konyhába való, de ez már részletkérdés volt. A kérdésemet is csak azért tettem fel, mert nem tudtam, hogy az étteremben fogyasztottak elegendőek voltak-e a számára. - De szerintem bőven maradt whiskey is tegnapról, ha inkább arra vágynál. - vártam türelmesen, hogy melyiket választja, ha választ egyáltalán közülük. Addig viszont hátamat továbbra is a falnak vetettem és ezúttal nem rohamoztam meg őt a csókjaimmal, mert nem akartam ugyanúgy elrontani a mai estét, ahogy a tegnapit is sikerült.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Aug. 16, 2017 12:01 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Mikor tíz éve megvettem ezt a hatalmas telket, akkor elég nagy fába vágtam a fejszémet. Legfőképpen azért, mert a földművelésről nem tudtam többet, mint egy egyszerű hétköznapi civil. Ezért hát akármennyire is nagy volt ez a hely már akkor is, eleinte alig volt élet rajta. A ház sem volt még felépülve, csupán az alapjai voltak éppencsak lerakva, szóval erre a kis időre egy lakókocsiban kellett megtűrnünk egymást. Mit ne mondjak, nem volt egy egyszerű menet, hiszen Cora rendesen játszott az ideigeimmel. Viszont szépen-lassan összenőttünk, és egy csapattá váltunk. Mikor nem tudott segíteni, akkor ilyen-olyan feladatokra kértem meg. Olvasson utána a dolgoknak, kezdjen el ilyet-olyat ültetgetni és ilyenek, az erőmunkát meg hagyja inkább rám. Aztán pedig az idő felgyorsult, Cora és én egyre inkább összemelegedtünk és beletanultunk ebbe a szakmába, életbe. Az évek során pedig kialakult a farm, ahol élünk. Tele van élettel a mai napig, és valamilyen szinten örülök is, hogy nem sok tudással vágtam ebbe bele. Így legalább tanultunk a hibákból, amiket eleinte vétettünk, és ha valamiről nem tudtunk közösen semmit, hát valahogy kiötlöttünk egy csodálatos megoldást. Több-kevesebb sikerrel.
Amint visszaérek, éppen látom, ahogy a hajával babrál. Imádom ezt a látványt. Persze, szeretem mikor csak miattam kicsit kicsípi magát – nem mintha annyira sokáig tartana ez, mert hamar sikerül olyan dolgokba keverednünk, ahol ennek perceken belül már nyoma sem lesz -, de mikor a természetességét veszi elő, akkor szeretem csak igazán rajta legeltetni a szememet. A reggelek egy hosszabb este után, mikor a mellkasomon pihenve, hozzám bújva látom őt, képes lennék akár órákig is elnézegetni a látványt. Ahogy rajtam piheg és arcára süt a kora reggeli napfény… nem is igazán értem, hogy miért tartott ennyi időmbe, míg lebontottam azokat a falakat magam körül. Hisz elég nyilvánvaló volt, már csak abból kiindulva is, ahogyan őt képes vagyok nézni. Azok a nők is, akikkel elvétve lefeküdtem, ők is csupán arra szolgáltak, hogy az ilyesfajta gondolatokat kiverjék a fejemből. Hogy elhitessék velem, nem kötődök a kelleténél jobban Corához. De én sem tudom ezt örökké csinálni. Nem is akarom. Most már végképp nem.
Nagy szerencsém van, hogy egy ilyen természetes szépség Cora, akire smink sem kell, már úgyis gyönyörű. Az pedig ismételten szerencse, hogy a szöszi végképp nem olyan, aki sminkelésre adná a fejét, úgy… bármikor. Mondjuk mi oka lenne rá? Számtalan alkalommal elmondtam már neki, hogy ő így tetszik nekem, ahogy van, számomra így tökéletes. Újra nyakkendőmért nyúl és úgy ránt magához, hogy ismét birtokba vehesse az ajkaimat. Érzem, ahogy a tarkómat és hajamat simogatja, én mindeközben csak derekánál fogva ölelem őt magamhoz, és csókolom vissza vágytól ittasan, szenvedélyesen. Hallom a kisebb puffanást, mikor az ő követelésére léptünk párat, és találkozik a háta az egyik közeli fallal. Ekkor bele is mosolygok a csókba, de tudom, hogy nem lesz semmi baja Corának, nem porcelánbaba ő. Na meg, ha őszinte akarok lenni, sokkal durvábbakat is élt már át velem – nyilván nem bántalmazás tekintetében, hanem sokkal… élvezetesebb dolgok következtében. Ahogy a csókunk továbbra sem hagy alább, elkezdem én is szépen lassan simogatni a hátát, derekát, fenekére is lecsúszik a kezem, illetve a combját is megajándékozom érintéseimmel.
Már levegőt is alig kaptunk a végére, és örülök neki, hogy végül Cora az, aki elhúzódik. Hah, nyertem. Szavaira és csókjának köszönhetően lágyan elmosolyodom. - Örülök, hogy így gondolod. Reméltem is, hogy így fog lenni - mondom neki őszintén, a következő kérdésén viszont felhúzom a szemöldökömet. Aranyos, ahogy még aggodalmaskodik amiatt, hogy nem volt elég az étteremben kapott kaja. De úgy érzem, hogy ha valamivel, hát ezzel bőségesen ráérünk. Én legalábbis most teljesen másra éhezem. Éppen mikor válaszolnék, akkor folytatja a mondandóját, amit nem is hagyok befejezni neki, hanem inkább csókért hajolok hozzá, ezzel tapasztva be a száját. Ezt nem húzom el addig, mint az előbbit sikerült, de elég hosszas lett végül. Nehezen tudok elszakadni tőle. Ennyi idő után örülök, hogy végre újra érezhetem mézédes ajkait, lágy érintéseit, és láthatom a mosolyát, csillogó szemeit. - Corám… az egyetlen dolog, amire most vágyom, az te vagy - mondom neki csendesen a csók után, nekidöntve a homlokomat az övének. Ezzel együttesen újra birtokba veszem az ajkait, miközben teszek pár lépést oldalirányba, húzva őt magammal, hogy a kanapén köthessünk ki, ő pedig az ölemben. Jólesően szívom be a levegőt két csók között, ahogy újra ilyen közel érezhetem őt magamhoz. Egek, remélem sosem ér véget ez az este. Kezem pedig időközben szokásosan elkalandozott máris, ahogyan a gerince mentén simítok végig ujjaimmal, egyre lentebb haladva a dereka felé, majd a feneke, combja irányába.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Aug. 16, 2017 2:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Tulajdonképpen várható volt, hogy ez fog történni, nem? Hiszen mégis csak lehúztunk egy teljes évtizedet egymás mellett, ez idő alatt pedig nem csak közös életet, de szinte egy új világot is teremtettünk itt, amibe egy kívülállónak sem engedtünk betekintést. Az egész farm olyan volt, mint egy elszeparált, "lakatlan" sziget és én pont ezt szerettem benne a leginkább. A kíváncsi szemek nem láttak el a házig, idegen ide nem tette be a lábát, éppen ezért éreztem a kezdeti időkben itt a legnagyobb biztonságban magamat. Azóta pedig a lehető legtöbb módon is a szívemhez nőtt az egész birtok.
Talán szükségünk volt a pár héttel ezelőtti megrázkódtatásokra, hogy most végre lehullhasson a lepel az érzéseinkről. Bár utólag, jobban belegondolva azért megvoltak ezeknek az előjelei is bőven, csak nem tudtuk értelmezni őket. Vagy inkább nem akartuk, hisz kötött minket a hosszú évekkel ezelőtti egyezségünk. Bár szerintem azt már akkor megszegtük, mikor először aludtunk el összebújva egy kimerítő lepedőakrobatika után. Hiszen ha valójában csak szex lett volna és más semmi, akkor máshogy szenderültünk volna álomba. Noha már az is elég sejtető volt, hogy egy szobában aludtunk... Aztán ott voltak még a lopott pillantások, érintések, csókok, amik nélkül egy idő után teljesen elképzelhetetlenné váltak a napjaink. Pontosan tudtuk, éppen mire volt szüksége a másiknak és azt minden különös gondolkozás nélkül meg is adtuk egymásnak. Ezek a figyelmességek pedig nem épp az érzelemmentes pásztorórák ismérvei, egyáltalán nem.
Nem akartam újból túl követelőzőnek tűnni, mint tegnap a tóban való fürdőzésünkkor, de annyira feltöltött az Eiffel-toronyban töltött esténk, hogy jó megérzéseim voltak a folytatást illetően. És nem mellesleg újra közel akartam érezni őt magamhoz. Hisz az este folyamán is akkor voltam a legnyugodtabb, mikor átölelt vagy épp engem csókolt. Még azt a kis asztalnyi távolságot is túl soknak találtam, ami az étteremben közénk húzódott. Ha nem ugyanolyan szenvedélyesen csókolt volna vissza, ahogy én őt, akkor biztos ez lett volna az a pont, ahol abbahagytam volna a próbálkozásaimat. Hiszen tegnap is ugyanez volt a tóban. Én szabályosan rámásztam, ott csókoltam, ahol csak értem, ő azonban végig a derekamon vagy a hátamon pihentette a kezeit. Viszont a csók nem maradt félbe, s miután mindketten megmosolyogtuk a falnak csapódásomat, az ő kezei is vándorútra keltek. Ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen megnyugodtam. Jólesően kapkodtam a levegő után, mikor érintéseit a fenekemen, majd a combomon is megéreztem. Legszívesebben sikítottam volna örömömben, amiért nem lökött el magától, de inkább belefeledkeztem a mámorító csókjaiba.
Mondanivalómat nem tudtam befejezni, hisz szinte rögtön rátapasztotta ajkait az ajkaimra, amit újfent megmosolyogtam. Imádtam, mikor így akart csendre bírni. Szokásom volt sokat fecsegni, ő viszont úriember módjára sose mondta, hogy fogjam már be a számat. Ő jött és csendre kényszerített, méghozzá a világ legjobb módszerét alkalmazva. Ezt pedig az is bizonyította, hogy sohasem haragudtam meg rá, mikor ilyen módon fojtotta belém a szót.
Mosolyom egy rövidke pillanatra eltűnt, míg egy megkönnyebbült sóhajt hallattam a szavait tudomásul véve. Engem akart és ez csak még boldogabbá tett. Mosolyogtam, mikor lehunytam a szemeimet, a következő pillanatban pedig újra megízlelhettem puha, finom ajkait. Míg a csókokat meg nem szakítva lépdeltünk a kanapé irányába, kezeimet a vállára csúsztattam és út közben sikeresen a földre is parancsoltam a zakóját. Amint leült a kanapéra, már húzott is az ölébe, én pedig örültem, hogy így tett, hiszen mindig is szerettem ezt a fajta kanapén való összegabalyodásunkat. Ahogy megéreztem, miként húzza végig ujjait a gerincem mentén és haladt egyre lejjebb, úgy húzódtam el egy picit tőle. Persze a csókjainkat nem állt szándékomban megszakítani, de az ingét kénytelen voltam kigombolni, mert újra szerettem volna végigsimítani az általam már nagyon hiányolt kockáin. Ahogy pedig az alkohol keveredett egy cseppnyi türelmetlenséggel, úgy szinte egy rántással szét is tudtam húzni rajta az ingét, amit újra egy mosollyal nyugtáztam. Ajkaitól elszakadtam, hogy csókokat hinthessek az állára és a nyaka különböző pontjaira, miközben egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán. Habár imádtam a kidolgozott kockáit, ujjaimat mégis lejjebb csúsztattam, hogy végre elérjem a férfiasságát és nadrágon keresztül simogathassam azt is. Kicsit feljebb emelkedtem, hogy jobban hozzá férjek és pár percig még tovább játszadoztam vele, míg közben a nyakát csókolgattam. Mikor visszatértem az ajkaihoz, abbahagytam a simogatást és visszaültem az ölébe, de a csípőm szinte automatikusan ringott magától. Először még lassan csókoltam, de egyre jobban elragadott a hév és a végén már megint levegőért kellett kapkodnom. Meg is ragadtam az alkalmat, hogy felálljak, s miután segített lehúzni a ruhám cipzárját és végre ledobhattam magamról a textilt, vissza is fordultam hozzá, egy szál bugyiban. Ezúttal viszont nem ültem vissza az ölébe, csak odahajoltam hozzá, hogy egy újabb érzéki csókba vonhassam bele, kezemmel pedig azon ügyködtem, hogy az övét kicsatoljam és a férfiasságát kiszabadítsam a már szűkké és valószínűleg kényelmetlenné is vált nadrágok szorításából. Amint ez sikerült, elhúzódva az ajkaitól, letérdeltem elé, hogy újból kezelésbe vehessem legbecsesebb testrészét. Finoman simogattam, cirógattam, majd mindenféle egyéb felvezetés nélkül bekaptam a férfiasságát és vadul mozgatni kezdtem a fejemet, egyre mélyebbre engedve őt a számban, közben a kezeimmel való ingerlését sem hagyva abba egy percre sem.
Hihetetlen volt, mennyire fel tudott ez is izgatni, ahogy hallottam a sóhajait... Istenem, mennyire hiányzott már mindez! Az elmúlt három hét maga volt a pokol, most pedig úgy éreztem, újra a mennyországba kerülök majd. A kényeztetését addig folytatom, ameddig csak szeretné, hiszen épp itt az ideje, hogy törlesszem az adósságaimat, elfeledtessem vele az elmúlt hetek minden nélkülözését és a világ legboldogabb férfijává tegyem.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Aug. 16, 2017 3:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18

Erősen kétlem, hogy Cora mindezek után bármi ételre vagy italra vágyott volna. Nem, szerintem ő is pontosan ugyanazt akarta, amit én. Hogy megpecsételjük az estét, azon a módon, ami már túlontúl is a kapcsolatunk alapját képezi évek óta. Be is tapasztom a száját azon a módon, ahogyan tudom, nagyon szereti és egyáltalán nem bánja. Szavaimra hallom és érzem, ahogyan megkönnyebbülten sóhajt egyet, és örülök neki, hogy nem tévedtem. Nekünk nem mindig kellenek szavak, hogy megértsük egymást. Az apróbb jelek, reakciók, a testbeszédünk többet mond minden szónál. Mosolyát én is lágyan viszonzom, ahogyan újra közelebb hajolok hozzá és ismételten egy csókba vonom. A kanapéhoz vezető néhány lépés alatt már meg is szabadított a zakómtól, amit készségesen segítettem le magamról. Úgy sem lesz rá túl nagy szükségem. Leülve először a nyakkendőm az, amitől megszabadulunk, amit utána követ az ingem. Imádom látni, mikor ennyire türelmetlen és ennyire követelőzik. Tudom érte hibáztatni? Egyáltalán nem. Három hétig alig értünk egymáshoz, én is ugyanennyire vágyom rá, mint ő, egyszerűen csak nekem mindig nagyobb volt a türelmem, és ez így van most is. Nem hagy érvényesülni egyáltalán, csókokkal hinti az államat, nyakamat, én erre reagálásképpen pedig csak jólesően sóhajtozok. Kezével egyre lejjebb halad, nekem pedig itt kezd el egyre gyorsabbá válni a légzésem, amint egyre közelebb ér ahhoz a pontomhoz. Nadrágon keresztül ingerel, és hamar elkezd egyre szűkösebbé válni a nadrágom, amit kétségkívül Cora is jól érez. De nem segít ki ebben a tekintetben, nem, csak tovább kínoz – én pedig tehetetlenül tűröm. Nem akarok megszakítani ebben a játékban, és nem is lennék képes rá. De én sem tétlenkedek mindeközben, a ruháját kicsit félrehúzom, hogy az egyik mellét kiszabadítsam a ruha fogságából, és kezemmel masszírozgassam a formás kebleit, illetve ujjaimmal játszadozhassak az egyik mellbimbójával.
Nem sokkal később az ölemben foglal helyet, és ő akármennyire is abbahagyta a simogatást, én nekem eszem ágában sincs. Érzem, ahogy egyre keményebbé, feszesebbé válik a mellbimbója, mikor pedig ágyékát kezdi el dörzsölni hozzám, az is feltűnik, hogy neki sem kellett túl sok, hogy izgalmi állapotba jöjjön. Érzem a lába között a forróságot, és a nedvességet, aminek nagyon is örülök. Nyelvemmel utat török a szájába, az övét keresve, és örömmel konstatálom, hogy még mindig nem tudunk elszakadni egymástól. Arra a röpke időre, míg levegőt veszünk, ő már fel is áll, hogy segítsek neki a cipzárral. Lassan húzom le róla, és a felszabadult területekre egyenként adok lágy csókokat. Segítek leszedni róla a ruhát, miután a cipzár elért a végéhez, és formás fenekére is nyomok még egy csókot, aztán pedig amint megfordult, a bugyiján keresztül is megcsókolom őt odalent. Felvadít, ahogy érzem, milyen nedves odalent.
A csókját mosolyogva viszonzom, és hagyom, hadd szabadítson meg a nadrágomtól. Kihúzom a lábamat is belőle, és magunk mellé lököm azt a földre. Amint hozzáér kezeivel a legérzékenyebb pontomhoz, akkor kicsit megfeszül a testem, és egy mély nyögést hallatok. – Látom, nem bírod visszatar… Ó, te jó ég! – nem tudom befejezni, hiszen máris megérzem forró ajkait a férfiasságom körül, mire- ismét megfeszülök, kezemmel pedig máris a hajába túrok, egyfajta kapaszkodóként. Szájának, és nyelvének játékától egyszerűen megőrülök, és ennek a hol gyengébb, hol kicsit erősebb szorításaim, illetve nyögéseim, sóhajaim képében adom jelét. Érzem rajta, hogy ebben a kényeztetésben most benne van minden. Bocsánatkérés az elmúlt hetek miatt, a vágyak, minden. Örömmel fogadom, hogyha a mellét is újra használni akarja, ekkor szemeimből valósággal szikrázhat a vágy, ahogyan őrá nézek – na nem mintha egyébként nem. Amikor találkozik a tekintetünk, látom rajta, hogy mennyire élvezi, amit csinálhat velem. És ő sem láthat túlzottan mást azon túl, hogy alig bírom tartani magamat. Annyira hiányzott már az érintése, ahogyan ilyen odaadással kényeztet, hogy egyszerűen képtelen vagyok megállítani őt ebben, akármennyire is szeretném. Így hát teljes mértékben az ő kezébe adom – szó szerint – a döntést, hogy mit akarhat. Átengedni azon a ponton, esetleg idejében abbahagyni, hogy máshogyan folytathassuk. Akárhogy is lesz, én egyiket sem fogom bánni. Ha viszont nem tesz semmit, akkor a vége felé közeledve egyre inkább elkezd mozogni a testem, ahogyan haját is egyre jobban szorítom, illetve nyögéseim is szaporodnak, míg el nem ér az a pont, ahonnan már nincs visszaút. Forrón, és sűrűn engedem magam a szájába, és az elmúlt három hét hiánya most ebben is összpontosul. Elég nagy adaggal ajándékozom meg őt, és hosszasan élvezek el, a tarkóját egy pillanatra sem engedve. Amint kicsit lecsillapodok, akkor enyhül csak a szorításom. Figyeltem rá, hogy ezeknél a kisebb megszorításoknál ne fájjon neki, ugyanakkor nagyobb szükségem volt erre a kapaszkodóra, mint azt hinné.
Ha felmászik hozzám, akkor nyomok egy csókot a kulcscsontjára, illetve a nyakára, és végig simítok az arcán. Ezt követően pedig felállok, és megfogom a kezét, úgy indulok meg a szobánk felé, ahol az ajtót belökve máris lelököm őt az ágyra játékosan, mégis érezve a vágyat, hogy már nagyon akarom őt. Fölé mászok, és ajkaim egyből az egyik mellbimbója köré zárulnak, amit elkezdek szívogatni, harapdálni, és nyalogatni. Eközben a kezem lecsúszik a legérzékenyebb pontjához, amit a bugyiján keresztül kezdek el simogatni. Pont úgy, mint ahogy ő csinálta ezt velem nem is olyan régen a nadrágomon keresztül. Végül az ajkaimmal is elindulok egyre lejjebb, végigcsókolgatva a melleit, a hasát, majd pedig kihagyva azt a pontját a combjait vegyem kezelésbe és úgy ingerelhessem tovább. A combjai belsejét csókolgatom, ezzel próbálva teljesen megőrjíteni. De nem sokáig bírom én sem már, hisz rettentően meg akarom őt ízlelni már. Olyan rég volt rá lehetőségem… Félrehúzom a fehérneműjét egyik ujjammal, és először csak így kezdem el nyelvemmel a csiklóját ingerelni. Finoman körözgetek rajta, hol-hol megszívom azt, és próbálom a lehető leginkább elvenni az eszét – amit érezhetően abból, milyen állapotban van odalent, már sikerült. Végül lehúzom a bugyiját róla, és eldobom valahova a szoba másik sarkába. Ajkaimmal visszahajolok a legérzékenyebb pontjához és úgy folytatom az ingerlését, miközben egyik kezemmel felnyúlok a melléhez, és azt masszírozgatom, simogatom. Másik kezem ujjait viszont belé mélyesztem, és úgy kezdek el mozogni benne, ahogyan a számmal sem hagyom abba egy pillanatra sem az ingerlését.
Időközben, ahogy élvezetekkel tele faltam őt, eszembe jutott valami. Tudom, kegyetlen vagyok, de ő pont ezt szereti. Elhúzódok tőle, adok neki egy csókot, és úgy szólalok meg. – Kényeztesd magad a kedvemért… - kérem őt, és egy újabb csókot lehelek ajkaira. Látni szeretném, hogy mennyire megőrül attól, hogy nem érek hozzá, és csak saját magára hagyatkozhat. Ha olyannyira akarja, én magam is hasonló ténykedésekbe kezdek az ő példájára.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Csüt. Aug. 17, 2017 12:34 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Belegondolva abba, hogy az elmúlt majdnem három hét milyen kínkeservesen telt el, álmomba se hittem volna, hogy ilyen fordulatokat tartogat számomra a mai nap. Ám a végkifejlettel több, mint elégedett voltam. Szerintem életemben nem voltam még ennyire boldog, mint ma este és most. Az, hogy többet semmilyen téren sem kell visszafognom magam Muire előtt - már ami a dolgok érzelmi szintjét jelentette -, szinte mázsás súlyként esett le a vállamról. Eddig észre se vettem, hogy ott volt, most mégis százszorta nyugodtabb voltam ennek köszönhetően. Többet nem kellett meggondolnom a viselkedésemet, nehogy többet lásson bele, mert mostantól kezdve nyugodtan bele láthat bármit egy-egy cselekedetembe.
Annyira örültem, hogy most, a tegnap estével ellentétben eszébe sem jutott megállítani. Akartam őt. Mindennél jobban vágytam a csókjaira, érintéseire, melyek szinte égették a bőrömet. Reméltem, hogy én is pont ilyen hatással vagyok ő rá, ami be is bizonyosodott számomra, mivel ahogy kezemmel egyre lejjebb haladtam a testén, úgy gyorsultak a lélegzetvételei és sóhajai is szaporábbá váltak. Vele együtt ziháltam én is, hiszen engem meg pont az tudott beindítani, hogy hallottam, milyen reakciókat váltottam ki belőle és persze egy bizonyos helyen éreztem is az egyre növekvő izgalmát. A mellemmel való játékával is meg tudott őrjíteni, hiszen nagyon is jól tudta, mennyire élveztem, mikor velük foglalatoskodott. Ennél jobban már csak azt szerettem, amikor a szájával ingerelt, de volt egy olyan érzésem, hogy később még bepótolja ezt az elmaradását. Kéjesen sóhajtoztam, amíg tovább játszadozott velem, miközben én újra és újra hozzá nyomakodtam. Csókját már ziháltan fogadtam, de képtelen voltam félbeszakítani, ehelyett hagytam, hogy nyelveink őrült táncban forrjanak össze. Imádtam az ajkait és szerintem nem is tudta, milyen hatással tudott lenni rám pusztán a csókjaival.
Ahogy lesegítette rólam a ruhát, mindig csókkal hintette a hátamat, ami újra felszabadult a ruha fogságából. Kicsit hangosabb sóhaj tört fel belőlem, amikor megcsókolta a lábam közét, s ezt követően újra magamnak követeltem az ajkait. Tetszett, ahogy a férfiasságát érintve éreztem, hogy megfeszült, amint pedig a számba vettem, rögtön a hajamba túrt. Fogalmam se volt, mikor volt legutoljára ilyen hosszú kihagyásunk, de a mostani együttlétet valahogy megédesíti a tudat, hogy ez most éppen az első randevúnk után történik. Ahogy pedig felnézek rá, látom az ő szemeiben is azt a vad vágyat, amit az elmúlt három hét nélkülözésének köszönhettünk. Sóhajaiból kihallottam, hogy már közel járt a csúcsponthoz, de nem hagytam átlendülni rajta. Amint közelebb került hozzá, lassítottam a tempón vagy épp teljesen elengedtem és csak végignyaltam a teljes hosszán. Többször eljátszottam ezt vele, de egyszer sem engedtem, hogy elérhesse azt a pontot. Egyszer úgy tűnt, épp nem sikerült időben abbahagynom a kényeztetését, de aztán kiderült, hogy mégis, még pont időben álltam le. Tudtam, hogy gonosz húzás volt, de imádtam azt, mikor már annyira rám volt gerjedve, hogy szinte gondolkodni sem bírt. Érezni akartam ezt a vágyat, bármennyire is önzőnek hathattam ezzel. Bár nem úgy tűnt, mintha nagyon zavarta volna a játszadozásom.
Kicsit nagyobb hévvel robbantunk be a hálóba, ahol rögtön az ágyra döntött, fölém mászva pedig szinte azonnal a melleimet kezdte kényeztetni. Ujjaim a tarkóján pihentek vagy épp a hajába fúrtam őket, s egyre szaporábban sóhajtoztam, ahogy a melleimet ingerelte. Amint pedig a kezével lejjebb haladt és a legérzékenyebb pontomat kezdte simogatni, még jobban zihálni kezdtem. Olyan régen éreztem már az érintéseit, hogy ennyitől is képes lettem volna elveszíteni a fejem. Mellkasom fel-le emelkedett az ágyon, mikor csókjaival egyre lejjebb haladt a testemen, hogy aztán odalent is kényeztethessen. Amint a nyelvével is hozzám ért, hangosan sóhajtottam egyet és még a fejemet is hátrafeszítettem. Mikor végre lekerült rólam az alsónemű és ujjaival is belém hatolt, felnyögtem. A nyögéseim csak sűrűsödtek, ahogy egyszerre ingerelt odalent kétféleképpen és még közben a mellemet is masszírozta. Nem tudtam, meddig bírom még az édes kínzását, de még mielőtt túl közel kerültem volna a csúcshoz, elhúzódott tőlem. Gonosz húzás volt, de az előbb a kanapén ugyanezt játszottam el vele, úgyhogy végül is nem reklamálhattam. Kérésének eleget téve, lassan végigfuttattam ujjaimat a nyakamtól, a melleimen át egészen a lábam közéig, majd óvatosan körözni kezdtem a csiklómon. Magamtól, unalmamban, egyedül ilyet nem csinálnék, mert ezerszer jobban élvezem, ha Muire ér hozzám, de most látni akartam milyen hatással tudok lenni rá. Míg kényeztettem magam, egy pillanatra se vettem le Muire-ról a tekintetemet. Hangosan sóhajtoztam, ahogy arra gondoltam, miket fog még csinálni velem, ezáltal gyorsabban is kezdtem mozgatni az ujjaimat. Mikor már kellőképpen közel kerültem ahhoz a bizonyos ponthoz, felültem és rámarkoltam Muire férfiasságára, majd többször végighúztam rajta a kezemet. Lehet, hogy míg én magamat simogattam, addig ő is ingerelte magát, de most újra át akartam venni a gyeplőt. Közelebb húzódtam hozzá, lábaimat már kezdetlegesen összekulcsoltam a dereka körül, míg továbbra is őt kényeztettem a kezeimmel. De nem akartam, hogy elérje a csúcsot, én se akartam elérni. Legalábbis nem így külön. Magamban akartam érezni. Érezni, ahogy kitölt engem, ahogy mozog bennem. Azt akartam, hogy újra eggyé forrjunk össze, hogy egy ritmusra mozoghassunk. Érezni akartam meleg leheletét, hallani zihált légzéseit, kéjes nyögéseit, amiket csak az vált ki belőle, hogy elmélyül bennem.
Még kétszer végighúztam kezeimet a férfiasságán, majd elengedve azt, a nyaka köré fontam karjaimat és úgy húztam közelebb magamhoz, miközben hátradőltem az ágyon, remélhetőleg Muire-val együtt. Csípőmet többször felé löktem, épp azért, hogy érezhesse mennyire vágytam már rá. Amikor pedig végre belém hatolt, hangos nyögés szakadt fel a torkomból. Ezek a nyögések pedig egyre csak fokozódtak, főleg ha elkezdett mozogni is bennem. Reméltem, hogy közelebb tudtam húzni magamhoz, hogy elhalmozzam édes csókokkal, s ahogy kihúzódott belőlem én úgy mentem elé, minden egyes újabb lökésének. Minél előbb újra érezni akartam, minél mélyebben ráadásul. Ajkait továbbra sem engedtem szabadulni, bár néha kénytelenek voltunk megszakítani a csókot, de túl messzire akkor sem hajoltunk. Szinte egymás szájába lihegtünk, de ez volt a valaha volt legjobb érzés. - Annyira hiányoztál. - suttogtam lihegve, szakadozottan, hogy aztán újra megcsókolhassam. Néha fészkelődtem alatta, de csupán azért, mert ezzel is próbáltam elnyújtani a pillanatot, hogy elérjem azt a bizonyos pontot, mintha csak attól tartottam volna, hogy nem tudnánk folytatni. Ebből is látszott, hogy a paranoiám se tűnt el még teljesen.
Ha pózt is váltottunk, nem voltam már messze attól, hogy elérjem a tetőpontot, így hamar, nagy hullámokban söpört végig rajtam a kielégülés, ha csak nem késleltettük még valahogy. Nem kaptam levegőt, a szívem össze-vissza kalimpált, a testem egészében remegett. De egy apró centimétert sem mozdultam Muire-tól, s újfent ott hintettem csókokkal a bőrét, ahol csak értem. Biztosra vettem, ha más nem is, de az én kielégülésem és összehúzódásaim őt is átrepítették velem együtt azon a ponton, így végre ő is megkönnyebbülhetett.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Csüt. Aug. 17, 2017 1:19 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18

Nagyon aranyosnak találtam, hogy mennyire nem akart letámadni, és még annak a lehetőségét is felvetette, hogy együnk vagy igyunk még egy keveset. A tegnap történteket én viszont nem bánom. Örülök, hogy végül nem adtam be a derekamat, akármennyire is csábító volt a lehetőség. Érezni újra az érintését a testemen… majd beleőrültem, mert rettentően vágytam már én is rá. Ugyanakkor… nem tudtam mégsem teljesen ellazulni és átadni magamat az élvezeteknek. Nem. Addig nem, míg nem tudtam Coráról, hogy minden rendben van vele és legalább olyan jól van, mint az élelmiszerboltban történtek előtt. Nem akartam, hogy később azt higgye, kihasználtam a lehetőséget vagy bármi ilyesmi. Aztán ki tudja, ha akkor hagyom magamat elcsábítani, lehet ez a mostani este sem valósult volna meg – sőt, nagy esély van rá, hogy nem. És akkor folytatódott volna minden ugyanúgy, ahogy eddig. Vagy rosszabbul. Fogalmam sincsen, de nem hiszem, hogy egyhamar eljutottunk volna erre a pontra, amin most vagyunk. Így viszont, hogy türtőztettem magamat, és inkább elvittem ebbe az étterembe, meg úgy a városba, elmondtam a gondolataimat és meghallgattam az övéit... tudom, hogy jól döntöttem. Illetve azt is, hogy remek estének nézünk elébe.
Nem mondhatom azt, hogy bánom, amiért végül megállt a kényeztetésemben. Volt egy pillanat, mikor azt hittem, nem is akar megállni és hagyni szeretné, hogy eljussak arra a pontra. De nem, még éppen le tudott állni a kényeztetésemmel, hogy ne élhessem át újra azt a mindent elsöprő érzést. Panaszkodásra viszont nem lehet okom egyáltalán, mert ez a kis felvezetés valami elképesztő volt. Ennyi idő után egyelőre ezzel is beérem. De arra mérget vehet, hogy ezt a gonoszságot én is viszonozni fogom vele. Ő volt az, aki miatt ilyesmi nem történhetett meg az elmúlt három hétben, erre még húzza is az agyamat vele? Szép dolog, mondhatom. Lehet arra várt, hogy mindezek után teljesen önkívületi állapotba kerülök és elvesztem a fejemet, majd pedig itt és most, ezen a kanapén teszem magamévá. De sajnálatos módon el kell keserítenem, mert miután ennyit kibírtam… hova nekem még ez a kis idő? Bár az való igaz, hogy nehezen tudtam megállni, hogy ne az elvárásainak éljek… viszont más terveim vannak vele.
Sóhajai, és heves lélegzetvétele csak olaj volt a tűzre, hogy egy kicsit én is játszadozhassak vele. Jó érzés volt újra odalent megízlelni őt. Érezni a vágyát, és hogy mennyire fel van már izgulva. Először csak nyelvemmel, számmal és ujjaimmal kényeztettem őt odalent, de csak hogy fokozzam az élvezeteket, még a mellével is elkezdtem játszadozni. Ahogy sóhajai átváltanak nyögésekké és egyre szaporábbak lesznek, körülbelül azzal egyetemben váltok én is gyorsabb tempóra, hogy minél hamarabb a csúcsra juttathassam – vagy mégsem. Nem rántottam vissza attól a ponttól annyiszor, mint amennyire ő tette velem nem is olyan régen, csupán egyszer. Akkor is arra kárhozattam, hogy nélkülem kelljen folytatnia ezt az édes kínzást. Mosolyogva figyelem, ahogy eleget is tesz a kérésemnek, és le sem véve rólam a szemeit elkezdi magát kényeztetni. Egek… ez nem úgy jött össze, mint azt előre elterveztem. Ahelyett, hogy őt büntettem volna ezzel az egésszel, én magam kezdtem el egyre inkább féltékenyebb lenni rá. Hogy bár én lehetnék az, aki ezt csinálja vele most, ebben a pillanatban. Na szép volt, Muiredach, magadnak ástad a sírt. Mindegy is, ettől függetlenül szeretném a neki nyújtott látványt is fokozni, ezért én is hasonlóan teszek magammal, elkezdem kicsit mozgatni kezemet a férfiasságomon. Sóhajai és ahogy egyre vadabbul ingereli magát egyre jobban feltüzel engem is, és mintha olvasna a fejemben. Felül, és követelőzően markol rá a férfiasságomra. Tetszik, ahogy körbefonja a lábait körülöttem máris és az én előbbi játékomat most az ő keze váltja fel. Mit ne mondjak, sokkal jobban szeretem ezt a verziót…
Ahogy nyakam köré fonja karjait és magával húz, nem ellenkezek. Sőt, még egy lágy csókba is merülök vele mindeközben, amit további, de már a nyakára adott csókok követtek. Érzem, hogy milyen forró és nedves odalent, ahogyan legérzékenyebb pontját az enyémhez simítja. Végül pedig megunom ezt a játékot, és lassan belé hatolok, vele együtt nyögve fel jólesően. Egyre gyorsabban mozgattam a csípőmet, és emiatt nehéz is volt a csókokra figyelni – de valahogy megoldottuk. Szavaira elmosolyodom, és ahelyett, hogy csipkelődnék vele egy kicsit, inkább mást válaszolok. - Te is… nekem. Rettentően… - na igen, a beszéd nem megy most nekem sem túlzottan könnyen, ezért próbálom a legkevesebb szóval a lehető legtöbbet mondani.
Nem különösebben érzem rajta azt az irányításvágyat, amit sokszor szoktam megtapasztalni, nekem pedig a legkevésbé sem volt gondom ezzel a pozitúrával – sőt. Csak hogy még fokozzam az élvezeteket, ismét a kedvenc mozdulatsorához folyamodom. Visszaváltok lassabb tempóra, kihúzom kicsit magam belőle, aztán újra tövig hatolok belé, és ezt még eljátszom egynéhányszor. De ahogy érzem, hogy egyre inkább közelebb a vég, úgy visszaváltok egy közepesen gyors tempóba, miközben egyik kezemmel a lábát simogatom. Amint érzem, hogy eléri őt az a felemelő érzés, akkor érzem, hogy nekem sem kell már sokkal több, hogy kövessem. És így is van. Combjába marok a kezemmel, ahogy végigszalad az egész testemen ez az inger, és elég hosszasan engedem belé magamat. Ha a három hét nem lett volna elég, hát az előbbi félbehagyások csak rátettek erre az egészre. Hosszú másodpercek telnek el, mire végül mind a kettőnknek sikerül egy kicsit csillapodnia, és ekkor csak egy esetlen csókért hajolok oda hozzá. – Őszintén… időközben bántam, de most egyáltalán nem, hogy ennyi ideig nem volt semmi. Fhú – mondtam az eddigieket neki úgy, hogy a szemeibe néztem, de a végén már csak kifújtam a levegőt, és ráhajtottam a vállára a fejemet. Ha nincs semmi különösebb mondanivalója és ő is össze akarja kapni magát kicsit, akkor még percekig így maradunk, én egyáltalán nem mozdulva belőle, róla. Végül megtöröm a csendet, újra fölé hajolva, és mosolyogva nézve le rá. – Szerintem mindezek után egy fürdő nagyon is ajánlott cselekvés lenne, nem gondolod? – kérdezem tőle, de szokásomhoz hűen, mielőtt válaszolhatna, előtte elgondolkodtatom, méghozzá azzal, hogy ajkaihoz hajolok vissza és újra kezelésbe veszem azokat.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Pént. Aug. 18, 2017 1:49 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



A szex szinte azóta képezte biztos alapját a kapcsolatunknak, amióta csak megismerkedtünk. Könnyen, gyorsan egymásra hangolódtunk, hamar kitapasztaltuk, a másik mire vágyik, miként tudjuk azt megadni neki és megtanultunk olvasni egymás gesztusaiban. Ez volt az első olyan terület, ahol nem szorultunk iránymutatásra és szavakra sem volt szükségünk, hogy megértsük egymást. Viszont ahelyett, hogy önzó módon csak a saját boldogságunkat tartottuk volna szem előtt, inkább megtanultunk bánni egymással. Hamar rájöttünk, mivel tudjuk őrületbe kergetni a másikat, már a szó legjobb értelmében és ebből adódóan más sem lebegett a szemünk előtt, mint hogy a másikat a lehető legjobb élvezetekben részesítsük. Épp ezek miatt működött ilyen jól, ilyen sokáig a mi kis érdekes, furcsa kapcsolatunk, amit senki sem tudott megérteni. Habár nem gondolkodtunk rajta, én legalábbis annyit biztosan nem, ezek az apróságok is azt bizonyították, hogy tulajdonképpen mi rettentően tőrödtünk egymással.
Jól tudtam, hogy meg fogja bosszulni a játszadozásomat, de egyáltalán nem bántam. Pontosan tudta, hogy érjen hozzám, hogy szinte azonnal csúcsközeli állapotba juttasson, a tempóján való gyorsítása hatásaként, rámarkoltam a szabad mellemre, hogy még több inger érhessen, hogy még könnyebben átlibbenjek azon a ponton, mikor megállt. És itt volt, most nyalt vissza a fagyi, az előbbi játszadozásom miatt, bár ő voltaképp kedvesebb volt, hiszen nem juttatott el annyiszor a majdnem kielégüléshez, mint én őt.
Mosolyogtam, mikor megláttam a tekintetében egy másfajta szikrát megcsillanni. Szinte biztosra vettem, hogy rájött, azzal, hogy magamat kényeztettem, ő, saját magával is kiszúrt bizonyos mértékig. Habár a látvány tetszetős volt neki, hiszen nem bírta ki, hogy ne érjen magához, mégis láttam, hogy inkább engem kényeztetne. Én is jobban örültem volna neki, hisz őt senki sem pótolhatja. Szabályosan jobban ismerte a testemet, mint én magam, de ezzel egy pillanatig sem volt semmi problémám. Örültem, hogy nem akadályozott meg abban, hogy mikor felültem hozzá, újra én vehessem kezelésbe a férfiasságát. Amíg én itt vagyok, addig erről én szeretnék gondoskodni és ezt igyekszem a tudtára is adni. Lassan húztam csak végig rajta az ujjaimat, majd kicsit gyorsabb tempóra váltottam és hallgattam a légzéseit. Boldogan dőltem el vele együtt az ágyon, viszonozva lágy csókjait. Amikor pedig végre lassan belém hatolt, úgy akadt bent először a lélegzetem, s csak akkor nyögtem fel jólesően, amikor teljes hosszában bennem volt. Imádtam az együttléteinket, ezt kár lett volna tagadnom és most is boldogan élveztem, ahogy gyorsabb tempóra váltott. Lábaimat kicsit feljebb húztam, hogy még jobban hozzám férjen, de amint lassan kicsusszant, már tudtam, hogy mi fog következni. Szerintem odáig volt azért a hangért, amit minden egyes újbóli behatoláskor hallattam, azért játszotta el ezt annyiszor. De ezek miatt csak még jobban imádtam. Amint ő is eljutott arra a bizonyos pontra, mosoly húzódott az ajkaimra. Szerettem volna mielőbb birtokba venni az ajkait, nyelvével játszadozni, de türelmesen vártam arra, hogy kicsit összeszedje magát. Hisz amint ez megtörtént, már rögtön hajolt is oda hozzám, hogy egy rövid csókot lehelhessen ajkaimra. - Azért remélem nem sokszor lesz alkalmunk ilyen hosszú kihagyásban. Nem tudnálak sokáig nélkülözni. - és többet nem is állt szándékomban ilyen hosszú kihagyásra kárhoztatni őt. Bárhogy is alakuljon a jövő, többet nem leszek olyan hülye, mint az elmúlt hetekben. Soha.
A vállamra hajtotta a fejét, én pedig rögtön a hátát kezdtem simogatni, a lapockája körül néha a körmeimet is bevetettem, de csak óvatosan. Nem tehettem róla, ez volt a mániám, bár eddig nem tűnt úgy, hogy Muire-t zavarta volna, hogy néha összekaristoltam kicsit a hátát. Újra fölém hajolt, de mielőtt válaszolhattam volna a kérdésére, már be is tapasztotta a számat, hogy adjon még egy kis időt. Én pedig örömittasan csókoltam, hagytam, hogy nyelveink újra játszadozva kergessék egymást, majd a csókot ezúttal úgy zártam, hogy alsó ajkába haraptam és késleltetve engedtem el őt magamtól. - Jó, de most üljünk be a kádba. Pihenj le, én megengedem a vizet és pár perc múlva gyere. - újabb csókra invitáltam, majd ha engedte, kibújtam alóla és megindultam a fürdőszobába, hogy megengedjem a fürdővizet. A kádat ritkán szoktuk használni, mindketten inkább a zuhanyzás hívei voltunk, de ha ez az este már az első dolgokról szólt, akkor akár egy "romantikus" fürdőt is vehettünk. Csak hogy elveszhessünk kicsit a habokban.
Amint elegendő víz folyt bele a kádba, én bele is ültem és ott vártam arra, hogy Muire megérkezzen. Ha megjött, beinvitáltam a kádba, de ahogy közelebb ért, rögtön az ajkaihoz hajoltam, hogy megkaphassam az újabb adagomat. Nem mintha nem az előbb ízlelhettem volna meg őket utoljára, de akkor sem volt elegendő a számomra. Szerintem sosem lesz elegendő. Sajnálom, de Muire tekintetében igazán telhetetlen voltam.
Megvártam, míg elhelyezkedett, akárhogy is találta meg a kényelmes pozícióját, én szinte azonnal masszírozni kezdtem a vállait. Ha velem szemben ült, akkor kicsit közelebb is csúsztam hozzá, hogy jobban hozzá férjek. Ha viszont hátával nekem dőlt, fejét a vállamnak támasztva, könnyebb dolgom volt. Viszont így többször elkalandozhatott a kezem, hol a mellkasára, hol pedig a hátáról, derekáról esetlegesen az ölébe. De ezúttal nem siettem el semmit sem, ha szeretett volna masszázsnál többet kapni, akkor neki kellett kezdeményeznie. Bár megértettem volna, ha csak a masszázst választja, hisz csak itt jár a jóleső vállgyúrások mellé csók a nyakra, az arcra, a puha ajkaira. És hát ezt is ki lehet élvezni nyugodtan.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Kedd Aug. 22, 2017 2:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ha mások ismertek volna minket, és tudták volna, milyen is a mi kapcsolatunk, valószínűleg csak furcsa szemekkel néztek volna ránk. Mert mégis milyen ez már, hogy Cora mindvégig itt van a farmon, műveli a földet, míg én ide-oda járkálok, ki tudja miket csinálni, ha hazajövök akkor pedig mintha mi sem történt volna folytatjuk úgy a dolgainkat, ahogy előtte. Egy ideig bennem is ott volt az az aggodalom, hogy ha nem is mondja ki nyíltan a szöszi, de azért van benne egy kis megbánás, hogy végül hozzám került. Mert lássuk be, az élete eléggé be volt korlátozva erre a farmra az elmúlt tíz évben, csak néha mozdult ki Párizsba, akkor is a kisebb bevásárlások miatt. De ahogy teltek-múltak az évek, és elértünk a jelenhez, úgy jöttem rá, hogy ő nem is nagyon tudna jobb helyet elképzelni, hogy hol lehetne. Lássuk be, már nagyon régóta ez az otthona, az állatok meg hangozzék akármilyen furán is, de a családja. Úgy törődik velük, mint egy anya tenné a gyerekével, vagy mint egy nővér a fiatalabbik testvérével. Örülök neki, hogy a kezdeti lázadása után így megváltozott a véleménye, ilyen pozitív irányba. Annak pedig főként, hogy engem képes volt elviselni, meg azt a tudatot, hogy néha azért én elszoktam járni kicsapongni. De azok is egyre ritkábbak lettek az évek múltával, mostanság pedig nem is igazán volt rá példa, csak szerintem egyvalaki. De annyi biztos, hogy továbbiak nem lesznek. Nem tudom, mennyire hangzik betegesen, de örülök annak az élelmiszerboltos esetnek, akármennyire is valaki életét vesztette ott. Máskülönben nem tudtam volna lebontani azokat a falakat, amiket oly’ régen húztam fel magam köré. Ott ugyanis rájöttem, hogy annál nagyobb örömöket, boldogságot senki más nem tud nekem okozni, mint amilyeneket Cora.
És biztosra veszem, hogy ő is hasonlóképpen érez felém. Elég csak arra gondolni, hogy mennyire felajánlja magát nekem, hogy azt csinálhassak vele, amit csak akarok. A bizalom már nagyon régen kialakult köztünk, hogy tudjuk, mi az, amit nem tennénk a másikkal és mi az, amit igen. Tudja jól, hogy sosem csinálnék olyasvalamit vele, amivel tudom, ártanék neki. Illetve tudom, hogy mivel vagyok képes a lehető legjobb reakciókat kiváltani belőle. Illetve ez viszont is így van. Miközben odalent kényeztettem őt, láttam ahogy ő is a saját mellébe mar, valószínűleg azért, hogy még inkább azon állapot felé lökhesse magát, illetve mert tudja jól, mennyire szeretem, mikor így magához ér, ha én már nem tudok esetleg. Ezt követően ezért is akartam kicsit nézni, ahogy másképp kényezteti magát. De nyilván én sem tudtam megállni, hogy ne érjek magamhoz, mert túlzottan is izgató volt a látvány.
Viszont nem kínoztuk túl sokáig egymást, és nemsokára már újra benne is voltam. Nyögései továbbra is zene füleimnek, és jó tudni azt, hogy nem csak azért csinálja ezeket, mert én szeretem hallani, hanem mert tényleg kikívánkoznak belőle. Elmosolyodom, ahogy feljebb húzza a lábát, és nem is olyan sokkal később már újra elővettem a kedvenc mozdulatsorát, amit tudom, hogy imád. És én is. Imádom azokat a hangokat, amiket ilyenkor kiad, hisz tudom, hogy nem a fájdalomtól sikkant és nyög fel így, hanem mert élvezi. Túlzottan is. Én pedig szeretném a lehető legnagyobb élvezetekben részesíteni őt, ahogy csak tudom.
- Én is nagyon remélem. De ha esetleg ilyesmire kerülne sor, még időben le foglak teperni, ne félj attól. Vagy esetleg te… - vonom meg kicsit a vállaimat, mikor a végéhez érek. Tisztában vagyok, hogy őt is néha mennyire el tudja kapni a vágy, hogy újra ilyesmire kerüljön sor. Nincs is annál jobb érzés, mikor ilyen szinten egymásba fonódunk, mint ahogyan most. Arról nem is beszélve, hogy azért benne is van egy kis irányításmánia, mikor elkapja a hév. De pont ezt imádom annyira benne, hogy nem csak fekszik egyszerűen alattam és rám bíz mindent.
A csókot követően belemosolygok, ahogy alsó ajkamat továbbra is fogságban tartja. Szavaira csak bólintok, csókját pedig örömteljesen viszonoztam, majd pedig végül leszálltam róla, hadd menjen csak. Még utána is füttyentettem egyet, ahogy néztem a távolodását a szobámból nyíló kisebb fürdőre. Kifújom mélyen a levegőt, miután eltűnt, és aztán felpattantam az ágyról, majd elsétáltam a konyháig, és elvettem egy bort, amit kibontottam szinte egyből. Az üveget és a poharakat két kézben fogva vittem magammal, úgy érkeztem be a fürdőbe. Imádom, ahogy még beinvitál ez után a kádba, a neki kijáró csókért pedig boldogan hajolok oda és viszonzom azt. Időközben lerakom a bort a kád mellé, és én pedig bemászok bemászok a vízbe. Vele szemben először, de mikor látom, hogy kicsit masszírozgatni akar, akkor csak felteszem a kezem és megpróbálok úgy megfordulni, hogy kényelmesebb legyen mind a kettőnknek. Na meg persze arra is figyeltem, hogy a víz ne csobbanjon ki. Ahogy elkezdi a vállamat masszírozni, úgy érzem, hogy én is egyre inkább ellazulok, azokról nem is beszélve, hogy közben eláraszt a szeretetteljes csókjaival. Érzem, ahogy egyre lejjebb is halad, de nem téved kényes helyre a keze. Nem-nem, én most nem fogok kezdeményezni, Cora drágám, legalábbis így biztos nem. Túlzottan is jó ez most nekem. Néhány percig tűröm még ezt, majd pedig hátrébb hajtom a fejem, hogy egy csókért hajoljak hozzá. Nem sietem ezt el, kiélvezem az utolsó századmásodpercig, amíg csak lehet. Aztán megszólalok. – Na jól van. Most pedig te jössz – mondom neki mosolyogva, majd pedig újra helyezkedni kezdek, hogy megcserélhessük a helyzetet, és ő dőlhessen rám úgy, mint én az előbb. Öntök közben a poharakba bort, és az egyiket a kezébe adom. – Egészségünkre! – mondom neki mosolyogva, mielőtt koccintanánk és megcsókolnám őt. Csak ezt követően iszok bele a pohárba, és ürítem is ki a tartalmát. Majd pedig én is egy kisebb masszázsban részesítem Corát. A vállát, karját, nyakát, és ahol csak érem őt.
Én is eljátszok ezzel néhány percig, de aztán pedig elnyúlok a tusfürdőért. Amúgy is fürödni jöttünk ide, nemde? Nyomok az egyik kezemre, majd összedörzsölöm a másikkal, hogy kicsit meghabosítsam. A masszázst félig-meddig folytatom, ahogy őt is megtisztítom kicsit közben. A melléhez érve jó ideig elidőzök ott, hosszabban, mint mondjuk az előbb a nyakánál, de hát na… alapos munkát kell végeznem, hogy tiszta legyen ő is. Majd pedig, ha nem lenne elég a tusfürdő, újra nyomok még a kezemre, és aztán a hasán dörzsölgetem azt, majd kicsit lejjebb haladva a combját, fenekét, nem sokkal később pedig elérek a legérzékenyebb pontjához is, amit szintén gondos odafigyeléssel kezdek el… „tisztogatni”.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Pént. Szept. 29, 2017 8:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Sose voltam jó abban, hogy kifejezzem az érzelmeimet. Sőt, valósággal defektes voltam ilyen téren, s annak idején bőven megkaptam emiatt a magam keresztjét. Már tiniként se voltam olyan, mint a többi lány. Nem jártam minden héten randizni, mert rosszul voltam a sok nyálas hülyeségtől, a Valentin naptól meg aztán még inkább. Egyedül apám örült ennek, mert így nem kellett folyton folyvást hormontúltengéses kamaszokat ijesztgetnie. Mások megbélyegeztek, még egy időben pletykáltak is rólam és mire észhez tértem, már én lettem az "érzelmek nélküli lány". De nem érdekelt. Már legalábbis az a része, amit mások mondtak rólam. Az már sokkal inkább, hogy lassan én is elhittem ezt magamról. Az első barátommal is csak azért jöttem össze, hogy bebizonyítsam, ez nem így van. Ám végül a mindent elsöprő szerelem elmaradt.
Muire pedig a szakításom után nem sokkal csöppent bele az életembe és azzal, hogy nem várta el tőlem ezeket a nőies hisztiket és sóvárgásokat a romantika után, már kivívta a tiszteletemet. Ahogy meg egymásra hangolódtunk az évek múlásával, azt bizonyította, hogy tényleg nem tudtam kifejezni az érzelmeimet. Szavakkal és romantikus gesztusokkal legalábbis nem, viszont az ágyban már annál inkább. És tulajdonképpen ezért vált a szex az én úgymond kifejezőeszközömmé, bár esetemben ez csupán a Muire irányában érzett érzéseimre vonatkozott. Szerencsémre ő ugyanúgy odáig volt az ágytornáinkért, mint én magam, úgyhogy nem is volt kérdés, miként fogjuk megvitatni a dolgainkat.
A mai este folyamán azonban érdekes fordulatok következtek be az életünkben, amit voltaképpen az élelmiszerboltban történt lövöldözésnek köszönhettünk. Figyelmen kívül hagyva a tényt, miszerint az elmúlt pár hétben úgy viselkedtem, mint egy valóságos őrült, mégis ráébredtem arra, hogy senki más mellett nem érezném biztonságban magam, csak Muire mellett. Hogy senki mást nem akarok semmilyen értelemben véve sem közel engedni magamhoz, csakis őt. A hab a tortán, hogy ő is ugyanígy érzett. Az események ugyan szörnyűek voltak, az időzítés mégse jöhetett volna jobbkor. Muire-nak is kellett idő, hogy le tudja bontani a falakat, amiket a szíve köré emelt és nekem is kellett az idő, hogy felnőjek ahhoz, hogy valaki előtt tényleg ki tudjam mutatni az érzelmeimet. Olyan formában, mint azelőtt másnak még soha. Az estét megpecsételni mással nem is tudtuk volna, csak is azzal, hogy éppen átlépve a küszöböt már egymásnak is estünk. Imádtam, ahogy mindig figyeltünk egymásra, ahogy szinte verseny folyt azért, ki tudja előbb a lehető legjobb értelemben az őrületbe kergetni a másikat. Az előszobából indulva, a kanapén folytatva végül az ágyunkon befejezve újabb élvezetes kört írtunk le a házban, aminek egyébként aligha hiszem, hogy lett volna olyan szeglete, amit már ne avattunk volna fel így vagy úgy.
Boldogságtól túlfűtötten mosolyogtam rá és bólogattam szinte megállás nélkül, ezzel is azt jelezve, hogy nyugodtan teperjen még le időben, semmiképp se hagyjunk kárba veszni több hetet és csodálatos alkalmat az ilyen típusú együttléteinkből. - Nyugodtan! Már most alig várom, hogy leteperj majd. És ígérem én is kellően sokszor rád fogok mászni, olyannyira, hogy majd azért kell aggódnunk, nehogy rám unj. - viccelődtem, majd újabb csókba bonyolódtam vele, ami tökéletes levezetésként is funkcionált, de ahogy eltávolodott, úgy tartottam még fogságban picit az alsó ajkát. De amint mosoly húzódott az arcára, úgy meg is kegyelmeztem neki és engedtem, had szálljon le rólam. Aztán én is felkeltem az ágyról és a fürdőt vettem célba, ahová továbbra is mosolyogva léptem be, hallva, hogy utánam füttyentett.
Én már a kádban ültem, mire megérkezett ő is, ráadásul nem jött egyedül, mert egy üveg bort és poharakat is hozott magával. Hm, szóval az ünneplésnek még mindig nincs vége. Ha pedig ilyen nagy felhajtást kap az, hogy hivatalosan is egy párrá alakultunk, kíváncsi leszek mit találunk ki, ha megérünk esetleg egy évfordulót is. Bár, ha kettesben töltjük itt a farmon, egymásba gabalyodva, akkor abból semmi rossz dolog se sülhet ki, ezt akár garantálni is tudtam volna.
Amint kényelmesen elhelyezkedett a karjaimban, rögtön masszírozni kezdtem, hogy ilyen formában is eltüntessem a miattam felgyülemlett túl sok stresszt és fellazítsam az izmait. Ráadásul ez afféle különleges Cora-féle masszázs volt, amihez gyengéd, mégis forró, apró csókokat is párosítottam. Amikor hátrahajtotta a fejét, hogy csókot lophasson, örömittasan hajoltam közel az ajkaihoz, hogy elérjem őket, közben egyik kezem a mellkasán, míg a másik a nyakán pihent. Odáig voltam azért, mikor egy-egy túlfűtött éjszaka után ilyen gyengéden és finoman csókolt meg, ráadásul hosszan elnyújtva, mintha miénk lenne a világ összes másodperce.
- Ó! - más reakcióra nem futotta, mert már helyezkedett is, a következő pillanatban pedig töltött a borból és koccintottunk is. - Egészségünkre! - újabb csókot kaptam, s habár egy pillanatig azt merészeltem hinni, hogy megvagyok a gyengéd csókok nélkül, rá kellett döbbennem, hogy ez nem igaz. Igen is szükségem volt rájuk és arra, hogy emlékeztessenek, mennyire is valóságos mindaz, ami velünk történt és történik. Én az utolsó korty boromat akkor ittam, mikor Muire-nak dőlve már az én vállaimat masszírozta, de gyorsan el is fogyasztottam az italomat és biztonságos helyre helyeztem a poharat, hogy aztán tovább élvezhessem a masszázst. Előkerült a tusfürdő is, így elkezdődött voltaképp az, amiért alapvetően beültünk a kádba, de magunkat ismerve együtt nem tudtunk fürdeni. A dolgok ugyanis mindig más irányt vettek, de ezt aligha sajnálta volna bármelyikünk is.
Amint kezei a melleimre tévedtek, kénytelen voltam megengedni magamnak egy mosolyt, ugyanis Muire és az isteni kezei bőven elidőztek ott. Ekkor ötlött először az elmémbe, hogy függetlenül attól, mi mindent műveltünk egymással a ház többi részében... most se feltétlenül fogunk tudni csak fürdeni. De nem is vártam mást tőle s valójában kifejezetten örültem annak, hogy mindössze talán tizenöt, húsz perccel azután, hogy lemásztunk egymásról, újra magamon érezhettem a kezeit.
Őszintén meg is lepődtem, ahogy gondosan nyomott újból a tusfürdőből és tovább fürdetett, már-már azt hittem visszafogja magát, amikor hirtelen a lábam közé csúszott a keze és ráérős mozdulatokkal simogatni kezdett ott is. Mivel nem is olyan régen juttattuk el egymást a csúcsra, még elég érzékenyen reagáltam az érintéseire. Minden apró mozdulata ezt váltotta ki belőlem, ráadásul az előbbi indoknál fogva sokkal hamarabb kerültem újra az élvezetek mezejére. Halk nyögések közepette a fejemet hátraszegtem a vállára, a mellkasom megemelkedett és esküszöm... le akartam állítani, de nem tudtam. Ahhoz túlságosan is élveztem, amit az ujjaival művelt, pláne, hogy felé fordulva birtokba tudtam venni az ajkait. Mondjuk nem tudtam elnyújtani a csókot, amit olyan hevesen adtam, mert több levegőre volt szükségem, ahogy a karjaiban ziháltam.
A lélegzetvételeim egyre szaporábbak lettek, ennek köszönhetően pedig hangosabb sóhajok is elhagyták a számat. Majdnem sikerült villámsebesen a csúcsra reptetnie, de mielőtt még megtehette volna, a kezéért nyúltam és leállítottam. Elhúzódtam tőle, hogy aztán szembe fordulhassak vele és térden állva visszacsússzak hozzá. - Megőrjítesz... - lihegtem mosolyogva, majd közel hajoltam hozzá és ismételten megcsókoltam, de egyik kezem már a férfiasságán simított végig, először lassan, majd egyre gyorsabb tempóra váltva és közben határozottan fogva, hogy még jobban fokozzam az élvezeteit. Ugyanígy kényeztettem pár perc erejéig, mielőtt még közelebb merészkedtem volna hozzá. El is indultam, s szinte rögtön be is vágtam a könyökömet, amire csak egy apró fejrázással reagáltam. - Túl kicsi ez a kád. - jegyeztem meg mosolyogva. Egyébként nem volt kicsi, csak épp nem kettőnkre volt tervezve vagy épp arra, hogy nem rendeltetésszerűen használjuk majd. Nem érdekelt, hogyha esetlegesen kicsobbant egy kis víz, az se, hányszor kell még beütnöm magamat, egyedül az érdekelt, hogy minél hamarabb befészkelődhessek az ölébe. Szerencsére neki meg se kottyant az én súlyom, ezért bátran másztam rá, hogy végre elérhessem a célomat. Férfiasságának eddigi ingerlése hatására amint az ölébe férkőztem, már rá is ülhettem és ezzel újra magamban is érezhettem őt, már ha a tervemet nem hiúsította meg semmivel sem. Mélyről jövő, jóleső nyögést hallattam, ahogy teljesen ráültem, s egy elégedett mosoly is megjelent az arcomon mielőtt megcsókoltam volna. Amint ajkaink egybeforrtak, úgy kezdtem el mozogni rajta, szépen lassan. Persze most is túlontúl szükség volt a levegőre, így a csókot meg kellett szakítanunk, de legalább állhattam a tekintetét. A hely kissé szűkös volt, de ez nem állított meg minket abban, hogy ne rendeltetésszerűen használjuk a kádat. Ahogy gyorsabb ütemre váltottam a csípőm mozgásával, még egy apró csókért odahajoltam hozzá, de aztán hátrébb dőltem, fejemet is hátrahajtva, a kád szélébe kapaszkodva és úgy folytattam folytattam tovább a mozgást. Hol lassabb, hol gyorsabb tempóra váltva, de mindenképp alaposan kiélvezve minden mozdulatot, azt, hogy újra magamban éreztem és hallhattam az ő elégedett sóhajait is.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szomb. Szept. 30, 2017 11:53 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18
Az biztos, hogy érdekes egy csodabogarak vagyunk mi, mind a magunk nevében. Mikor Corával találkoztam, elkezdtem valamennyire megismerni őt, ő is mesélt magáról egy-két dolgot, ahogyan én is. Ha valamiről nem akart mesélni, akkor meg nem mondta el és én meg nem feszegettem a témát. Amiket akkor nem mondott el, azokat később közölte velem, mikor már megértette, az apja miért is bízott meg bennem annyira. És ő is hasonlóan kezdett vélekedni rólam. Ezért is voltam úgy vele, mikor először egymásba sikerült gabalyodnunk, hogy nyugodtan felállíthatok valami, hogy is fogalmazzak… megállapodást. Szerencsére nem volt semmi ellenvetése, és sok-sok évig pedig tartottuk is magunkat ehhez – vagyis megpróbáltuk. Azt mondogattam magamban, hogy nincs semmi közöttünk a kölcsönös bizalmon, túlontúl jó barátságon és az esetenkénti – jobban fogalmazva, az idő múlásával egyre gyakoribb – ágytornákon túl. Persze mindez puszta ámítás volt és csak nem akartam úgy látni a dolgokat, ahogy valójában voltak. Ezért menekültem más nőkhöz, hogy hátha ők tudják csillapítani ezeket az érzéseket bennem, hogy Cora se lehessen több annál, mint amiben megállapodtunk. De akárhányszor visszatértem a farmra, és megláttam a mosolyát, majd pedig amilyen boldogsággal tölti el, hogy hazaértem és szinte a nyakamba veti magát… nos, az semmihez sem volt fogható. Sok idő kellett, és egy rettentően kellemetlen incidens, hogy végre én is beláthassam ezeket a dolgokat, de ahogy mondani szokták: Jobb később, mint soha. Cora alapjaiban véve egy boldog lány, én legalábbis teljesen így ismertem meg. De amit ma láttam rajta, hogy mennyire fel volt üdülve mindennek következtében és hogy le sem lehetett törölni az arcáról a mosolyt… nem feltétlen gondoltam volna, hogy mindez ekkora örömmel fogja eltölteni őt, és nem mellékesen engem is.
- Azt ne hidd, drága Corám. Ha 10 év nem volt elegendő, hogy rád unjak, még ugyanennyi vagy több sem fog az lenni – mondtam neki mosolyogva, boldogan csókolva meg őt. Mert igen, valóban így gondoltam, hogy őt aztán nem fogom elengedni, történjék akármi. Aztán ki tudja, mi lesz majd öt vagy tíz év múlva, hol leszünk majd mi is. Mármint a kapcsolatunk tekintetében. Mert ha jól belegondolunk, már lehetne azt mondani, hogy tíz éve együtt vagyunk, csak… nyílt kapcsolatban, vagy hogy is szokás mondani. Na mindegy, nem bonyolódok bele. Ráérek mindezeken agyalni majd azután, ha ennek az estének a vége. De jelenleg csak egyvalamire akarok koncentrálni – akarom mondani, egyvalakire.
A sajátos masszázsát még mindig rettentően imádom, ahogy lágy csókokkal ajándékoz meg időközben. Nem is tudom elképzelni, hogy másként csinálja ezt, mint így. Nem szokásom amúgy, hogy megkérjem azt, masszírozzon meg vagy valami ilyesmi, de néha túlontúl jól tud esni – főként, ha ilyen módon csinálja, esetleg ha elkalandoznak a kezei. De egy kis idő után, mikor már rendesen megdolgozott, megcseréljük ezt az egész helyzetet, és most én veszem kezelésbe őt. Kellemesen masszírozgatom őt, hatalmas kezeimmel tőlem megszokott módon már-már furán lágyan csinálom mindezeket, hogy a lehető legjobban ki tudjam őt kapcsolni – hogy aztán nem sokkal később újra felébreszthessem.
A mellei után viszont hamar leérek arra a pontra, aminél tudom, hogy el fogok időzni bőségesen – bár kétlem, hogy ezt Cora bármennyire is bánná. Elkezdem lágyan simogatni őt odalent, fürdetés címszóval élve, de ez már akkor eldőlt, hogy teljesen más lesz, mikor alighogy leért oda a kezem, ő pedig máris ilyen érzékenyen reagált az érintésemre. Esetlen kis csókját örömmel viszonzom, miközben vagy két ujjammal kicsit belé is nyomakodok, és úgy kezdem el mozgatni benne azokat. Időközben másik kezemmel még kicsit elkezdem masszírozni az egyik mellét is, de még mielőtt eljuttathatnám a csúcsra, megállít. Kérdőn, de mosolyogva tekintek rá, ahogy elhúzódik tőlem, aztán térdelve mászik vissza hozzám. Csókját szenvedélyesen viszonzom, és bele is sóhajtok, miközben megérzem, ahogy lent máris kezelésbe vett. Nem is mi lennénk, ha egy teljesen átlagos közös fürdőzésből nem ezt kerítenénk ki. Még gondolkoztam azon is, hogy egyszerűen csak őt segítem át a túlsó partra, én meg bőségesen ráérek, vagy pedig jelen pillanatban, hogy megállítom „nem csak fürödni jöttünk ide” címszóval, de amint megéreztem az ujjai finoman a férfiasságom köré kulcsolódni… hamar elszálltak ezek a gondolatok a fejemből. Nem kell túl sokat ténykednie, szokás szerint hamar kőkeménnyé válok a kezeinek munkássága alatt, amit ő is látszólag örömmel konstatál. Ahogy beverte a könyökét, elmosolyodtam, és meg is szólaltam.
- Na igen… rendeltetésszerűen kéne használni a kádat, akkor nem lenne kicsi – sejtem, hogy ő is valami hasonlóképpen érti ezt az egészet. De azt viszont kétlem, hogy bármelyikünk is bánná ezt a használati módot. Kisebb helyezkedés után pedig megérezhetem a legérzékenyebb pontjának a forróságát, amint lassan belécsusszanok. Vele együtt nyögök fel, az ezt követő csók után viszont nem engedem el, tarkójánál fogva tartom ott, mert kérem a repetámat. Ahogy elkezd mozogni, ajkaiba sóhajtok, és ezt követően ugyanúgy próbálom őt tovább csókolni – ami lássuk be, nem egy könnyű feladat jelen pillanatban. Aztán mielőtt megfulladnánk, elengedem őt, és mélyen a szemeit nézem mosolyogva, amik egyszerűen elvarázsolnak. Kezemmel nem engedem a tarkóját, sőt, még lágyan masszírozom is a tarkóját, és hajával játszadozok.
Gyorsításának hatására hagyom őt eltávolodni. Sóhajaim, rekedtes nyögéseim megszaporodnak, ahogy telik-múlik az idő. A látványt pedig beiszom teljesen magamba, mert valami elképesztő. Most így, az este után valahogy még gyönyörűbbnek látom Corát, mint korábban. Valószínűleg ennek a hirtelen jött felszabadultságnak köszönhető ez, hogy már nem kell mélyre elzárnom… -zárnunk az érzéseinket. Egyik kezemet a combján pihentetem és lágyan simogatom, másikkal pedig végigszántom a testét, és a mellén állapodok meg, ahol lágyan kezelésbe veszem a mellbimbóját, élvezetesen játszadozok vele, majd pedig kis nosztalgiázás céljából elkezdem a mellét masszírozgatni. Az idő múlásával egyre nehezebben megy ez, de nem tágítok. Egy idő után viszont már nem bírom tovább, ezért egy mély sóhaj kíséretében megfeszül a testem, és Corába engedem magamat, teljességgel megkönnyebbülve. Fogalmam sincs, hogy előttem vagy utánam érte-e el ő is ezt a pontot, mert annyira összefolytak azok az utolsó pillanatok. Ezt követően viszont most már kicsit feljebb ülök, de csak annyira, hogy magamra húzhassam a szőkeséget, és nem törődve azzal, hogy még alig jutottunk levegőhöz, csókba vonom. – El nem tudod képzelni, mennyire hiányoztál… minden értelemben – mondom neki őszintén, mielőtt újra kezelésbe venném az ajkait. Nem meglepő, hogy nem sikerült megint egy fürdést rendesen megejtenünk, de a legkevésbé sem bánom ezt.
Ha viszont nincs ellenére, a következő perceket csak csendben így összebújva, majd pedig most már tényleges tisztálkodással töltjük el. Ezt követően viszont töltök megint a borból, aztán odanyújtom neki. – Csak tessék. Igyál csak. Szeretem a kapatos Corát – mondtam neki mosolyogva, heccelve őt. Nem erőszak a disznótor egyébként, ha nem kér már, akkor nem erőltetem, de ha kell egy kis frissítő még neki is, akkor annál jobb. Plusz szerintem már bőven kiizzadtuk a ma megivott bor mennyiségeket. Ha koccintunk, akkor utána el is fogyasztom a sajátomat, és ezt követően pedig ki is szállok a kádból, elvéve az egyik törölközőt magamnak, ami egy-két lépésre volt a kádtól – hogy miért, azt nem tudom. Kicsit megtörlöm magam, aztán a derekamra tekerem a törülközőt. Majd visszafordulok Corához azzal a másikkal, ami neki lett volna szánva… Elhúzom a számat. – Hát… a hajamnak sem ártana egy… te meg majd megoldod – mondom neki mosolyogva, kicsit tovább heccelve őt, aztán pedig ki is hátrálok a fürdőből, az ajtót nyitva hagyva. Na nem mintha első alkalom lenne, hogy ezt csinálom vele, de szerencsére jól tudja Cora is, hogy csak szórakozom vele. Legalább nem unjuk meg egymást így.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szomb. Okt. 07, 2017 1:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Azért roppant mód vicces tud lenni az élet. Vagy inkább az emberi kapcsolatok. Hiszen itt voltunk mi, akik már tíz éve éltek valamiféle különös nyitott kapcsolatban, mégse vontuk bele az érzelmeinket. Egészen ma estig. És ennek köszönhetően teljesen más érzés volt hazatérni. Hiába tekintettem már régóta otthonomnak a farmot, ma este, amikor az autóval begurultunk az udvarba, mintha egy új megvilágításban láttam volna az egész birtokot. A szívem ugyanis mindig ide húzott, csak épp ezidáig nem mondhattam ki, hogy ehhez Muire-nak is hatalmas köze van. Tudom, talán furcsa, de amint beléptem az ajtón, olyan volt, mintha a ház is körülölelt volna. Mintha csak az, hogy végre beszéltünk az elfojtott érzéseinkről, felszabadított volna mindent.
Sajátos tehetségünk volt ahhoz, hogy egy hétköznapi gyors zuhanyzást vagy épp fürdőt órákig elnyújtsunk, hiszen a kezeink szinte maguktól kezdek el kalandozgatni a másik testén, amiből persze más alakult ki, mint fürdés. De én ezt nem bántam. Szerettem ugyanis azt érezni, hogy nem bírja levenni rólam a kezeit, hogy még a puszta levegőt se hajlandó elviselni kettőnk között. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindezek mellett sose kellett hosszasan ingerelnem a férfiasságát - kivéve, ha nem az volt a fő szándékom, hogy olyan formában kényeztessem - ahhoz, hogy azonnal rám vesse magát. Ez az elmúlt tíz éves "csak hancúrozás" arra volt a legjobb, hogy kitapasztaltuk, aztán tökéletesítettük a technikáinkat. S éppen ebből a tökéletességből kiindulva nem is fordult elő, hogy fejfájásra hivatkozva elhessegettem volna magamtól. És ez ezután se fog bekövetkezni. Hiszen imádom, amikor sóvárogva, vágytól izzó tekintettel néz rám, pont úgy, ahogy az este folyamán is, mikor engem nézett, hogy kérésének eleget téve magamat kényeztettem.
Bár százszorta jobban élvezem, mikor az ő kezei kalandoznak el a testemen, ahogy az imént, a kádban is. Amint megéreztem, hogy belém hatolt az ujjaival, belesóhajtottam a csókunkba, de bármennyire is élveztem - túlságosan is egyébként - a kényeztetést, kénytelen voltam megálljt parancsolni. Ám mielőtt ezt szóvá tehette volna, kezem a férfiasságára vándorolt, ajkaim pedig úgy szomjaztak a csókjaira, mintha évekig nélkülözniük kellett volna őket.
A kicsi kád, illetve annak a rendeltetésszerű használatával kapcsolatos megjegyzésére csak mosolyogva megrántottam a vállaimat. Talán egy bútor sincs ebben a házban, amit kifejezetten csak úgy használtunk volna, ahogy azt valójában kellene. De most ez semennyire sem foglalkoztatott, hiszen épp azon ügyeskedtem, hogy végre az ölébe ülhessek.
Örömteli mosoly húzódik az ajkaimra, ahogy hallottam velem együtt felnyögni, mikor újra magamba engedtem őt. Szerettem, hogy ugyanúgy élvezte ezt a helyzetet, annak ellenére, hogy alig fél órája mászhatott le rólam az ágyban. Az pedig még inkább fokozta a boldogságomat, ahogy éreztem, hogy közelebb von magához s újabb csókot kér. Meleg lehelete bizsergeti a bőrömet, egyszerűen odáig vagyok ezért az érzésért, bár szavakkal nem tudnám körülírni, annyira mámorító.
Állom a tekintetét, miközben ütemesen mozgok rajta, s mosolygok, ahogy hallom az egyre mélyebbről jövő sóhajait. Enyhén hátradőlök, a csípőm gyorsabb ringásba kezd, Muire és az én nyögéseim pedig megszaporodnak. Az enyémek főleg akkor, amint elkezdi masszírozni a mellemet. De most hálát adok az égnek, hogy csak a kezét használja, mert ha az ajkaival venné kezelésbe és csókokkal halmozna el, abban a pillanatban a csúcsra juttatna, én viszont még ki akartam élvezni ennek a pozitúrának minden hátralévő másodpercét. Bár ez egyre nehezebben ment, hiszen túlságosan is élveztem, ahogy Muire-n mozogtam, de próbáltam minél tovább tartani magam. Ez egészen addig sikerült is, míg Muire meg nem feszült. Amint azt éreztem, hogy még mélyebben belém löki magát, én is követtem őt a csúcsra. Egész testemben megremegtem, miután pár nagyobb nyögés felszakadt a torkomból s még akkor is apró remegések kísértek, mikor Muire már magára húzott.
Még szinte levegőt se kaptam, máris érezhettem puha, forró ajkait, ahogy csókba vont. Egyetértően bólogatok, mosolyogva, boldogan, majd ujjaim végigszántanak a haján, ahogyan homlokomat a homlokának támasztom. - Ne haragudj, hogy ennyit kellett várnod rám. - tudom, hogy már bocsánatot kértem, tudom, hogy nem haragszik, mégse tudtam nem kifejezni azt, hogy sajnáltam, amiért megnehezítettem az életünket az elmúlt pár hétben. Boldogan viszonzom újbóli csókját, ahogy pedig annak vége szakad, úgy hajtom a vállára a fejemet és pihenek meg, továbbra sem mászva le róla. Csak akkor húzódom el, mikor rájövünk, nem ártana akkor ténylegesen megfürdeni, hiszen a víz is lassan kihűl. Megmosolyogtat a tudat, hogy a valós mosakodás nem tart tovább öt-tíz percnél, mi viszont ha együtt állunk be akár a zuhany alá vagy ülünk be ide a kádba, akkor sose végzünk ilyen hamar. Na nem mintha ez ellen bármi kifogásom lenne.
Mosolyogva tekintek rá, mikor nyújtja az újabb pohár bort, a megjegyzésére csak játékosan megrázom a fejem. - Á, szóval le akarsz itatni? - viccelődöm én is, de még mielőtt válaszolna, már hozzá is koccintom a poharamat az övéhez, s iszom is a borból. Van bennem ugyanis némi félelem, hogyha nem maradnak ellazulva az idegeim, akkor megint olyanokon fogok gondolkodni, amin nem kellene. A ma este után pedig nem szándékoztam újra elrontani az életünket. Ő kiszáll a kádból én még elfogyasztom az italomat, majd követem a példáját. Biztonságos helyre téve a már üres poharamat, nyúlnék a törölközőért, amikor azt végül nem adja oda nekem. Elnevetem magam a megszólalásán, aztán meglepve nézem végig, ahogy kihátrál a fürdőből. Szóval ezt játsszuk... oké. Egy kis, kéztörlő törölköző van a mosdó mellé fellógatva, így más híján az maradt nekem. Ami egyébként éppen csak arra elég, hogy annyira megtöröljem magam, hogy ne hagyjak víztócsát mindenfelé magam után, amerre éppen közlekedem. Mielőtt visszasétálnék én is a hálóba, egy gyors pillantást vetek magamra a tükörben és megbotránkozva veszem észre, hogy eltűnt mindenféle alapozó a  homlokomról és az a csúnya heg, amit az élelmiszerboltos incidens során szereztem most ott éktelenkedik. Hát valami csodásan festek, de tényleg... azzal a piros vágással a szemöldököm felett. De nem engedem, hogy ez bármilyen formában is rányomja a bélyegét az estére. Hiszen életem legjobb estéje volt a mai és ezt semmi sem ronthatja el. Kisétálok Muire-hoz, teljesen magabiztosan. Ugyan saját szórakoztatásomra nem mászkálnék meztelenül a házban, de az ő kedvéért viszont bármikor megteszem. Amúgy sem voltam szégyellős, pláne nem előtte.
Lassan sétálok oda Muire elé, majd sejtelmesen mosolyogva leguggolok előtte. Képzelem, mennyi eshetőség megfordulhat a fejében azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni ezután, de biztosra veszem, hogy erre nem számít. Óvatosan húzom arrébb a dereka köré csavart törölközőt úgy, hogy ne essen le róla, majd ügyesen helyezkedve, forgolódva még szárazabbra törlöm a nyakamat, a mellkasomat, ahogy pedig egyre jobban állok fel, úgy a hasamat és a combjaimat is. - Azt hiszem megoldottam. - suttogom az ajkaira és némi büszkeséget érzek, amiért ez az ötlet eszembe jutott és mondjuk nem sétáltam át a másik fürdőbe egy másik törölközőért. Ezt követően az ágyhoz léptem, felmásztam egészen a párnákig és ott fordultam csak vissza Muire felé, majd bebújtam a takaró alá. Az elmúlt pár hétben szinte nyakig felöltözve feküdtem be a paplan alá az ágy túlsó végében. Most végre felüdítő lesz újra Muire-hoz bújni és a karjaiban elaludni.
Fel is hajtom a takarót és megütögetem a mellettem lévő szabad helyet. Ha csatlakozik, akkor amint elhelyezkedett rögtön közelebb is húzódom hozzá és átölelem. - Kérdezhetek valamit? - halkan szólalok meg, de ebből már előre sejtheti, hogy kicsit nehezebb témára próbálok váltani, hiszen egyébként nem szoktam így előre kérdezni, hanem egyszerűen csak kérdezek. - Te akkor este... korábban odajöttél a bolthoz, igaz? Ott ültél velem a földön és nem csak akkorra értél oda, amikor már a mentőben voltam. - nem szándékozom elrontani a hangulatunkat, de tudnom kell, mi is történt akkor. Pár éjjel ugyanis folyton ezt álmodom. Azt, hogy Muire igen is már korábban értem jött, hogy ő akadályozta meg, hogy engem megöljenek. A sokk hatása miatt erre sokáig nem emlékeztem, de most már olyan erősen él bennem az az emlék, hogy szinte biztosra veszem, valóban megtörtént. Ezért kérek tőle megerősítést, mert már nem akarok kételyek között őrlődni. De még mielőtt esetleg aggódni kezdene, hogy újra visszatér az a Cora, aki az elmúlt három hétben megkeserítette az életünket, fölé hajolva egy lágy csókot lehelek az ajkaira. - Ne aggódj, a kattant Cora már a múlté, én csak kíváncsi vagyok, főleg azért, mert lassan már minden éjjel ezt álmodom... ahogy ott ülünk a földön és nyugtatni próbálsz. - vallom be neki, honnan jött ez a nagy kíváncsiság, majd még egy apró csókot lopok tőle és visszahajtom a fejemet a vállára. Ha beszélni kezd, felpillantok rá és érdeklődve hallgatom, de ha jelenleg nem kíván erről nyilatkozni, akkor nem fogok hisztizni érte, maximum majd máskor megbeszéljük. Most pedig összebújva pihenünk. Én ezzel az opcióval is boldogan kiegyezem, ha éppen ezt szeretné.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Pént. Okt. 13, 2017 5:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Bele sem merek gondolni, most mi lenne velem, ha azon a napon Cora nem tud éppenhogy elérni engem… így is pillanatok választották el attól, hogy… De szerencsére hamar rájöttem, hogy miről is van szó, és mindenkit Cora mögé helyeztem. A kocsival áthajtottam majdnem padlógázzal, ugyan végül nem okozva balesetet, de azért közel jártam hozzá. A legkevésbé sem érdekeltek engem mások, egyedül az, hogy időben odaérjek, és ne kelljen még egyszer átélnem azt, amit jó néhány évvel ezelőtt kellett. Képtelen lettem volna megbirkózni a tudattal, hogy ha nem is közvetlenül miattam, de megint elvesztek egy számomra rettentően fontos személyt. Akkor, évekkel ezelőtt nem voltam képes arra, hogy megakadályozzam a dolgokat, most viszont úgy éreztem, hogy ha van is rá egy cseppnyi esély, élni fogok vele. És az a néhány pillanat rettentő sokat számított. A legkevésbé sem érdekelt, hogy ha lesz ennek valami következménye rám nézve, ezért is hatástalanítottam a rablót, méghozzá a saját fegyverével. Dühös voltam, és ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. Szerencsére jó a beszélőkém, a rendőrfőt is ismerem, és sikerült mindenféle egyéb következmény nélkül elintézni. Mármint… ami a részemet illeti. Cora pedig… nos, a lényeg az, hogy már jobban van, nem? Sőt, boldogabb, mint bármikor korábban. És akármennyire is tragikomikus ezt beismerni, de ehhez annak a rablásnak meg kellett történnie…
Engem is ez ébresztett rá arra, hogy olyan hamar véget érhet minden… ezért sem szabad csak úgy elpazarolni az időnket. Az elmúlt három hétben ezért is gondolkoztam ezen, a saját érzéseimen, és hogy Cora felé milyeneket táplálok. Az elfogadás pedig könnyebben ment, mint hittem. Az egyedüli gond csupán az volt, hogy akármikor elhatároztam, hogy valamilyen módon ezt közlöm vele, ő ellökött magától. Jó néhányszor elég csúnyán méghozzá. Ezért hát, mikor azt láttam rajta, hogy sikerült kicsit visszakapnom a régi szőkeséget, hát éltem a lehetőséggel és felajánlottam neki a ma estét. És örülök, hogy vártam, nem zúdítottam rá csak úgy mindenféle felvezetés nélkül, mikor még lábadozott a tragédia után. Viszont felesleges ezen agyalni. Megtörtént, aminek meg kellett. Most pedig kétségkívül egy új fejezet nyílt az életünkben. Egy új, és remélhetőleg sokkal jobb, boldogabb.
Ahogy azt már sokszor elmondtam, rettentő szerencsésnek érzem magam, hogy Cora olyan, amilyen. Már többször is bocsánatot kért az elmúlt három hét miatt, és most sem tesz másképpen. Ez pedig megmosolyogtat. Nem válaszolok rá, hiszen jól tudja, hogy nem haragszom rá. Egyáltalán. Inkább csak örülök neki, hogy mostanra már rendeződött minden, és ő is olyan, amilyennek megkedveltem már olyan sok éve. Simogatom kicsit a hátát, mikor a vállamra hajtja a fejét az egyik csók után, és így próbálja kicsit rendezni saját magát.
Csak játékosan felhúzom a szemöldököm, egy félmosollyal az arcomon, mikor visszakérdez, le akarom-e itatni. Tudja jól, hogy semmi nem kötelező nálam, de én is tisztában vagyok vele, hogy ő is csak viccelődik. Elveszi a poharat, koccintunk, aztán pedig meg is iszom a folyadékot a pohárból.
Jót szórakozok rajta, mikor elneveti magát a megszólalásomon, és már hátat is fordítok neki, kifelé menetelve pedig elkezdem ténylegesen megtörölni a hajamat is, ami a víz és izzadtság keverékétől csatakos. Kicsit még törölgetem, aztán pedig lehuppanok az ágyra, és kutakodva nézek a fürdő ajtaja felé, hogy mikor fog kilibbenni onnan Cora. Amint ez megtörténik, elmosolyodom, és még játékosan füttyentek is egyet, ezzel jelezve mennyire tetszik a látvány. Figyelem, ahogy felém közeledik, és leguggol előttem. Felhúzom a szemöldökömet, és kíváncsian tekintek le rá, hogy vajon mit akarhat. Azt nagyon kétlem, hogy esetleg az előbb történtek folytatását. Pláne, mert az ilyesfajta szemétkedéseimért nem szokott jutalom járni – na jó, azért néha mégis. Megfordul sokféle forgatókönyv a fejemben, hogy csak egyszerűen leszedi rólam a törülközőt, aztán pedig mit sem törődve velem kezdi el megtörölni magát. A leglehetetlenebb forgatókönyv is megfordul a fejemben, mert hát nem okozhatok magamnak sem csalódást. De végül egyik sem válik valóra. Elkezdi magát törölni, és azt látva, mennyire nem sieti el az egészet, hamar rájövök, hogy ez a revans. Na nem mintha ezzel bármilyen bajom lenne. Nem tudom levenni a tekintetemet továbbra sem róla, hisz nagyon tetszik a látvány, az végképp, hogy ilyen közelről csodálhatom meg újra tökéletes testének minden pontját. Mikor azt mondja, megoldotta, csak játékosan megtapsolom, aztán pedig felállok az ágyról, hogy a törülközőt kiteríthessem száradni. Invitálására már meg is indulok felé, ám mielőtt befeküdnék mellé, először fél térdemmel helyezkedek csak el az ágyon, és nyúlok a tarkója felé, hogy magamhoz húzva újra megcsókolhassam őt szenvedélyesen. Csak ezt követően mászok be végül mellé. Kérdésére csak bólintok. Nem szeretem, ha így kezdődik valami, de hadd halljuk.
Elkezd beszélni végül, és én csak sóhajtok egyet. Ez a téma… hát, nem szívesen boncolgatnám, ami azt illeti. Kérdése után eltelik néhány pillanat, mikor gondolkozom, hogy mit is feleljek erre, de eztán egy nyugtató csókot ad nekem, illetve arról is biztosít, hogy nem kell aggódnom. – Igen, ott voltam. Éppen, hogy sikerült odaérnem, hogy a dolgoknak elejét vegyem, és amint magamhoz öleltelek ezt követően, szinte képtelen voltam elengedni téged. Mikor megjöttek a mentők, és a rendőrök, akkor viszont muszáj voltam kicsit elszakadni tőled, tisztázni mindent, amennyire csak tudtam – érezheti, hogy én sem szívesen beszélek erről a témáról, de mivel felhozta, én nem fogom csak úgy lógva hagyni. Az nem vallana rám. – Próbáltalak nyugtatni, te viszont meg sem mozdultál, és láthatólag a hangomra sem figyeltél fel. Amit megértek. Ez egy teljesen elfogadott reakció azok után, ami történt… - fejezem be végül a mondandómat, aztán ismételten csak sóhajtok egyet. Mindeközben lágyan simogatom Cora karját, amolyan berögzött mozdulatként. – Remélem most már jobban fogsz tudni aludni… főként úgy, hogy tudod, itt vagyok, és mellettem nem kell semmitől sem félned. Megvédelek bármitől és bárkitől – mondom neki komolyan, mindenféle viccelődést mellőzve. Azt nem teszem hozzá, hogy ha kell, az életem árán is. Így van, de nem hinném, hogy ezzel el kellene rontani mindent. Vagy legalábbis megkockáztatni.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház •• Vas. Nov. 12, 2017 2:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Az ember eltervezheti, hogy miként akarja leélni az életét, ám a valószínűsége annak, hogy tudja majd tartani magát az általa kijelölt úthoz, igen csak kevés. Miután elveszítettem az édesanyámat, majd évekkel később édesapámat is, megfogadtam, hogy soha többé nem engedek közel senkit sem magamhoz. Azt hittem ez jó megoldás lesz, hogy majd így sose kell többé a veszteség érzését éreznem. Muire-val ennek tudatában kötöttem össze átvitt értelemben az életemet. Magam mögött hagytam az otthonomat, a szülőhazámat, hogy Franciaországba költözzek, apám egyik legfőbb bizalmasához. Együtt építettük fel a birtokot, együtt tapasztaltunk ki mindent, ami az állattenyésztéshez és földműveléshez tartozott. Egyenrangú félként kezelt, már a kezdetek óta, noha nem éppen szolgáltam rá arra, hogy akár még csak ember számba is vegyen, hisz a tinilányok legrosszabbika voltam. De azért voltam szemtelen, elutasító és gonosz, mert meg voltam győződve arról, hogy egy nap majd ő is eltűnik. Ám nem így lett. Hiába szólította el a munkája, akár hosszú hetekre is, akár más országba, Muire végül mindig visszajött. És ez volt a legjobb része. Rájöttem, hogy ő rá tényleg mindig számíthatok, hogy ő sose fog majd magamra hagyni. Azt hiszem, ekkor hagytam fel a tini hisztijeimmel, ekkor nőttem fel a feladathoz, magához az élethez.
Viszont a kettőnk egyezségének - ami a testi kapcsolatra igen, az érzelmi kötődésre azonban nem terjedt ki - létrejöttére tulajdonképpen különböző okokból, de mindkettőnknek szüksége volt. Bár, ha teljesen őszinték akarnánk lenni, akkor bevallanánk, hogy talán az első pár légyottunk lehetett csupán érzelmektől teljesen független. Persze ezt akkoriban egyikünk se ismerte volna be és igazság szerint jó is, hogy nem tettük. Akkor még nem álltunk készen erre. S noha némi félelmem még ebben a szent percben is akadt, mindez eltörpült amellett a már-már földöntúli boldogság mellett, amit éreztem.
Soha többé nem akarnám újraélni azt az estét ott az élelmiszerboltban, mégis hülyeség lenne azt hinni, hogy nem az szabadított fel minket. Rádöbbentünk, hogy az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy kötöttségek nélkül, felelősség nélkül viseltessünk egymás irányába. Nekem mindennél fontosabb volt Muire, neki pedig én. És ezt tényleg ideje volt belátni. A mai este csak az a bizonyos hab volt a tortán. Muire vallomása olyan érzéseket engedett a felszínre törni, amelyeket már régen eltemettem. Hiába tudtam már egy ideje, hogy a kapcsolatunk túllépte a "csak szex" kategóriát, nem hoztam szóba, mert kötött az egyezség. De a régebbi némaságnál az utóbbi három hét volt csak rosszabb. Ebbe szerencsére nem tudtam jobban belegondolni, hiszen ábrándozásomból a mézédes csókja szerencsésen visszahúzott a valóságba. Boldog voltam. Hosszú idő után végre újra boldog és ezt csak annak köszönhettem, hogy az éppen mellém fekvő Adonisz színt vallott és ezzel örökre megszerzett magának.
Reménykedtem, hogy a kérdésemmel nem rontom el a meghitt hangulatot, de sajnos bármennyire is szerettem volna, az eszem nem hagyott ilyen könnyen szabadulni a történtektől.
- Azért azt sajnálom, hogy akkora sokkot kaptam, hogy nem tudtam rád figyelni. Még most se teljesen tiszta minden... és nem is akarok ezen gondolkozni, csak egyelőre még nem tudok szabadulni ettől. - tudtam, hogy nem direkt nem figyeltem rá, mégis zavart ez az egész. Közelebb húzódtam hozzá, hogy jobban át tudjam ölelni őt és ezzel is biztosítsam arról, hogy nem fordulok vissza a tegnapig olyan jól ismert, őrült Cora-ba. Bólintottam, miután közölte, hogy megvéd bármitől és bárkitől. Igazából nem akartam abba belegondolni, hogy miattam kerül ő veszélybe, de ezt inkább ki se mondtam. Inkább csak örültem annak, hogy így érzett. Lazítottam az ölelésén, hogy fölé emelkedhessek és újra birtokba vehessem az ajkait. Finom, lágy csókokkal hintettem csak, hisz a korábbi, túlfűtött kis programunk után nem óhajtottam ráijeszteni azzal, hogy esetleg repetára vágyom. De mint mindig, most se tudtam finomkodni, vagyis... az első pár, apró csóknál még sikerült, de amint a nyelveink újra találkoztak, a tüzes énem újra felülkerekedett rajtam. Viszont pár szenvedélyesebb csók váltása után kénytelen voltam eltávolodni tőle, hisz ismételten levegőért kellett kapkodnom. Halkan nevettem a mohóságomon, majd egy kevés pillanat erejéig a homlokomat a homlokához támasztottam és a nyakát cirógattam, miután a csókcsata alatt a hajába fúródó kezemet lejjebb csúsztattam. - Remélem ma már te is nyugodtabban fogsz aludni, hogy tudod, itt vagyok. - mármint a régi Cora, kicsit felturbózva egy egész életre elegendő boldogsággal. Még egy apró csók, aztán visszafeküdtem az eredeti helyemre, fejemet a vállára hajtva. Kezemmel elrendeztem magunkon a takarót, lábamat is átvetettem Muire egyik lábán. Hiába volt elég hely az ágyon, valahogy mi mindig ennyire összegabalyodva szoktunk tudni elaludni. Próbáltuk máshogy... de nem ment. Így hát nem erőltettük.
Az éjszaka sokkal könnyebben telt el, mint azt remélni mertem. Tartottam attól, hogy rémálmaim lesznek, hogy túl sokszor felébredek, ehhez képest mindössze egyszer ijedtem fel, de akkor is hamar vissza tudtam aludni, köszönhetően annak, hogy Muire félálmában is szorosan ölelt magához és még egy csókot is adott a homlokomra. Reggel, mikor felébredtem, már halványan besütött a felkelő Nap fénye, így óvatosan másztam ki Muire mellől. Akartam volna egy csókot adni neki, de féltem, hogy azzal felébreszteném, így inkább csak kiosontam a szobából, miután némán előhalásztam pár ruhadarabot a szekrényből.
A kutya olyan bánatos szemekkel nézett rám az ajtóból, hogy miután felöltöztem, kénytelen voltam beengedni. Szegényemet, őt is megviselte az elmúlt pár hét, szinte árnyékként követett mindenhova, ezért is vehette olyan rossz néven, hogy múlt éjjel a tornácra lett száműzve. Gyorsan megszeretgettem, reggelit is adtam neki, hogy aztán a fürdőszobába elvonulva rendbe szedjem én is magamat. Kézmosás, fogmosás, minden megvolt, immár tisztán és üdén vonulhattam be a konyhába. Ide se gyakran tettem be a lábamat az elmúlt időszakban, de most itt volt az ideje, hogy mindenkit kárpótoljak. A kutya lefeküdt a konyha és a nappali padlójának találkozásánál és onnan követte minden mozdulatomat árgus szemekkel. Nem figyeltem az órát, nem tudtam mennyi időt szöszmötölhettem el a konyhában, már csak arra lettem figyelmes, ahogy a kutya csaholni kezdett, mikor kinyílt a háló ajtaja. Az arcomra mosoly kúszott és gyorsan átszeltem a távolságot, hogy mielőbb Muire-hoz érhessek és követeljem a napindító csókomat.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kíváncsiskodtam előtte, lábujjhegyen álldogálva. - Gyere, nézd csak mit csináltam! - megfogtam a kezét és húzni kezdtem a konyha irányába, bár az illatok már árulkodóak lehettek. - Voilà! - széttártam a karjaimat és végigmutattam a pulton. - Oké, aláírom, túlzásokba estem. - most láttam még csak, hogy mennyire. Volt itt minden, főtt tojás, rántotta, sült szalonna, palacsinta, tea, narancslé, kávé... akár a távolabbi szomszédok is átugorhattak volna reggelire, mert akkor is bőven lett volna elegendő étel mindenkinek.
Egy vállrándítás és zavart mosoly kíséretében felhuppantam a szemben lévő konyhapultra. Szokásom volt magasabb bútorokra felülni, mert ezzel tudtam valamennyire ellensúlyozni a Muire és közém ékelődő magasságbeli különbségeket.
- És különben, ez még csak a kezdet. - mosolyogtam rá, majd ledobtam a kezemben lévő konyharuhát magam mellé és boldogan pislogva figyeltem Muire további mozdulatait.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: A ház ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Tell me your secrets

A ház
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Párizsi agglomeráció :: Muiredach farmja-