A ház - Page 4
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ A ház •• Szer. Ápr. 26, 2017 9:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

First topic message reminder :


A ház maga


Konyha és étkező


Fürdőszoba


Hálószoba


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 28, 2017 6:42 pm-kor.
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Jún. 13, 2018 2:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18

Biztosra veszem, hogy tisztában van vele, én is mennyire vágyom rá és hogy inkább ilyen módon érhessük el a kielégülést. De azt is jól tudja, hogy szeretem őt kényeztetni, érezni és hallani a reakcióit egy-egy érintésemre, ahogyan a testén barangolom be kezeimmel, ajkaimmal. Szeretem kicsit kínozni is, de ezt csak átmenetileg, hogy aztán olyan módon törleszthessek neki, ami tudom, hogy jóval inkább kedvére van. Ezért is ez a kis előjáték még, akármennyire is már azelőtt készen álltam rá, hogy elmerülhessek benne. De ezt is kamatostul visszakaptam. Meg is érdemeltem.
Ahogy ő sem tudja, hogy miben kapaszkodjon, úgy én is hasonlóan vagyok. Érintem őt mindenhol, csípőjénél, fenekénél, hasánál, melleinél, néhol pedig a vállára is téved a kezem, miközben a mozgás egy pillanatra sem hagy alább. Elemi erővel hat rám minden együttlétünk, ez alól a mostani sem kivétel. Nincs olyan számomra, hogy mi a kedvenc pózom, milyen a legjobb összefekvésünk, mert mindért oda meg vissza vagyok. Ahelyett, hogy ez a kezdeti szikra ami miatt először kerültünk egymás alsóneműje alá kialudt volna, csak felerősödött. Minden múló pillanattal egyre inkább vágyom rá, egyre többet akarok belőle, megízlelni őt újra és újra, érezni rángásait, rezdüléseit, amit csakis én tudok kihozni belőle. Örömet okozni neki, ahogy más nem lenne rá képes. Hisz túl régóta ismerjük már egymást, kitapasztaltuk a másikat, mire-hogyan képes reagálni. Egy-két helyzetben még majdhogynem jobban ismerjük a másik testét, mint a sajátunkat. Ezért sem vagyok rá képes, hogy ha egyszer belekezdünk valami ilyesmibe, akkor kihátráljak, akármilyen okoknál fogva.
Hajszolom mindkettőnk élvezetét, néha Corával együtt nyögök fel mélyebben és halkabban valamivel, testünk tökéletes összhangban egészíti ki egymást. A végefelé közeledve végül teljesen közel csúszik hozzám, már közvetlen a fülem mellett hallom nyögéseit, amiket az én mély sóhajaim egészítenek ki. Felizgat, teljesen megőrjít, ahogy reagál rám. Még közelebb húzódom hozzá én is. Csókolom, mintha nem lenne holnap, mintha ez lenne az életet jelentő levegő számomra, és egyszerűen megszűnik minden körülöttünk. A kint dúló vihar, az állatok a farmon, minden, amit felépítettünk. Most csak mi vagyunk ebben a pillanatban, és ezt a világon semmiért sem cserélném el. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt van nekem Cora. Nélküle nem lenne ugyanolyan az életem.
Fogalmam sincs meddig vagyunk csendben. Egymásnak dőlve pihenünk egy ideig, míg csókra nem invitálom őt. Próbálom rendezni a légzésem, ami részben sikerül is, viszont a szívem még mindig majd kiugrik a helyéről. – Mint ahogy te is – jegyzem meg neki, mire én inkább a nyakába csókolok érzékien. Aztán homlokának támasztom az enyémet, kezemmel lágyan cirógatom közben oldalát, majd combját. Szavait felfogom, de csak hümmögök pár sort. Viszont arra képtelen vagyok rávenni magam, hogy ebből a helyzetől elmozduljak. Csak még egy kicsit… Még egy kicsit maradjunk így, annyira jó.
- Támogatom – kurtán szólalok meg csupán, de még mindig próbálok kicsit magamhoz térni. Viszont egyet kell értenem, tetszik nekem is ez a gyertyafényes helyzet. Nem hittem volna, hogy ilyen érzéki lesz, ha ilyen helyzetbe kerülünk. De tetszik, meglehetősen tetszik. – Vevő vagyok mindkettőre – felelem neki vigyorogva. Kezem arcára siklik, és csókért hajolok ajkaihoz. Finoman ízlelgetem, és húzom, ameddig csak lehet. De aztán ellépek, hogy végül Cora is le tudjon szállni. Kezemet nyújtva sétálok be a fürdő részre, és nyitom meg a csapot, hogy elkezdhessen zuhogni ránk a víz. Kezét továbbra sem engedem el, csak közelebb húzom magamhoz, mikor felé fordulok vissza, hogy újra megcsókolhassam. Előtte viszont még elmormolok pár szót neki. – Olyan boldog vagyok, hogy vagy nekem – jegyzem meg teljesen komolyan. A csók közben szorosan húzom magamhoz, hogy teljesen egészünkben egymás testéhez simulhassunk. Szeretem az ilyen nyugodt pillanatokat, mikor nem kell semmivel sem foglalkoznunk, csak egymással.
Végül egy kicsit később már a tusfürdőjéért nyúlok, amit kezembe nyomok. Na nem, szép is lenne, ha bejövünk ide közösen fürdeni, akkor majd egyedül képes lesz tisztálkodni. Illetve lássuk be. Mással kellene kezdeni, mint a testünkkel, az elménk az ami jelen pillanatban is nagyon piszkos.
Rásimítok vállaira, nyakára, finoman dörzsölve, masszírozva bele bőrébe, majd áttérek karjaira, ahol hasonló gyengédséggel folytatom cselekvésem. – Kíváncsi leszek erre a kis rendezvényre, milyen lesz. Mennyire fogjuk tudni türtőztetni magunkat – mondom neki halkan nevetve, ahogy kezeim mellkasára tér át. – Nem is tudom, milyen ing lenne jó választás oda. Meg öltöny. Egy teljesen fekete szerelés mindig tud kellően elegáns lenni. Vagy majd segítesz a döntésemben. Bár ki tudja, a meglepetés lehet élvezetesebb lenne neked – ez egyben egy kérdés és kijelentés is a részemről. Pénzügyileg nem fogok nyilván kiadni több ezreket erre az egy estére, de nem is fogom a legalsó kategóriát kifizetni. Mondjuk az is badarság, hogy csak erre az egy estére lennének ezek jók, mert kétlem, hogy később ne kerülnének elő. Amúgy is van egy-két olyan ruhadarabja Corának, meg nekem is, amiket aligha vennénk fel nemhogy rendezvényekre, de Párizs utcáira sem. Jók azok, ahova valóak – házon belülre. – Hogy én minek is fürödtem le először. Ez így sokkal jobb – mondom neki mellékesen. Bár akkor még valószínűleg idáig sem jutottunk volna el, hogy csak egy kis tisztálkodás is sorra kerüljék. Tudom, mert nem először volt már hasonló, hogy egy kis kihagyás után itt estünk egymásnak.
Kicsit lejjebb érek kezeimmel, és melleire nagyobb figyelmet fordítok, ami ezt illeti most – milyen meglepő. Viszont már aligha elég a kezemre nyomott adag, így amivel eddig foglalkoztam, azt a zuhanyfejet kezembe véve öblögetem le róla, közben lágy csókkal ajándékozva meg őt. Végül visszateszem a helyére, ahol újra jobban ránk zuhoghat a kellemesen meleg víz. Végigtekintek rajta, alsó ajkamba harapva önkéntelenül, ahogy a látványt még ilyen félhomályban beiszom magamba. Látom én tökéletesen őt, de azt is aláírom, hogy sötétebb van, mintha a villany égne. Majd pedig tettetett csodálkozással pillantok fel vissza rá. – Hoppá. Itt még mindig kicsit piszkos vagy. Várj, kisegítelek – majd pedig kicsit lentebb hajolok, és rácsókolok mellbimbójára, majd kicsit megszívom. Majd pedig nyelvemmel kezdem el lágyan nyalogatni, de mondjuk inkább úgy, hogy mosdatni. Hogy panaszra se lehessen ok, egyhamar áttérek a másikra is, ott se maradjon el a tisztálkodás. Közben fel-felnézek rá, magamban pedig csak gonoszul vigyorgok. Ő hívott ide be, magára vessen.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
123
● ● Reag szám :
101
● ● Keresem :
A gyönyörű Corám
● ● karakter arca :
Jason Momoa


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Pént. Jún. 29, 2018 9:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18
M u i r e d a c h & C o r a

Hát igen, különös a mi kapcsolatunk. Olyan belsőséges és bizalmas, mégis ami minket szerelmessé, igazi párrá tenne, mintha hiányozva, vagy legalábbis ezt szoktam magamnak mondogatni, mert igazán jól működő házasságokat nem éppen láttam még. Igaz, ez nem is házasság, de párkapcsolatból is keveset, vagy annak is csak a felszínét, így nem igazán tudnám megmondani mi a normális és mi nem, mi számít szerelemnek, mi nem. Valószínűleg szembesítenem kéne magamat ehhez, de mivel mindig elsikkadok a kérdés fölött, így aztán erre sosem fog sor kerülni, hacsaknem Mui nyög be egyszer valamit.
Arcát vizslatom, különös, mennyire el tudok merülni a részleteiben, szemének igazi zöldességében, ajka ívének szögében, vonásainak mozgásában, akár csak akkor, ahogy most lélegzetet vesz. Különös. Pedig ismerem, mondhatni, mint a tenyeremet majdnem, mégis mindig van benne valami új, ahogy most is a fény esésétől, hajának mintha más árnyalata kerülne jelentősebbé.
Elmosolyodtam, miközben visszacsókoltam, és nem csak ő, de én is mélyíteni akartam kicsit a pillanatot, mint utóajándék az előző percekért.
Lehuppanok lassan a talajra, bizsergető járni most, olyan túl reális, ahhoz képest, hogy pillanatokkal ezelőtt a mennyben jártam még. Hagyom, hogy húzzon magával a tusoló alá, sőt egészen magához. Beleidomulok alakjába, hozzásimulok teljes egészében, mintha a második bőrrétege lennék. Hazudnék, ha azt mondanám, sosem merült fel bennem, mennyire tökéletesen is összeillünk. Vagy legalábbis az én szememben.
A vízcseppek ránk zuhogtak, eláztatva mindkettőnket, de leginkább csak hangulatot teremtett, mintha kissé lehűtene mindkettőnket pár percre.
Elvigyorodom, ahogy megjegyzi. - Én is - csókolózunk újra és újra. Minek ide szavak? Minden benne van ebben a pár mozdulatunkban, ahogy egymásba forrunk.
Egy pillanatra pislogok, ahogy a tusfürdőért jut, majd eszembe is jut, hisz én ajánlottam. Oh, Mui, de lovagias vagy! Még csak nem is magamat kell fürdetnem!
- Hmm - húztam féloldalas mosolyra az ajkamat. - Oh, engem nem kell féltened, ki fogom bírni - azt már nem tettem hozzá, hogy valószínűleg a lakásba érve lehet, hogy az ajtóban lesz az áldozatom, ki tudja... - A kérdés inkább az, hogy te - vigyorogtam, ahogy eszembe jutott, hogy kéne hozzá egy vagány, új ruha. Essen le csak az álla! Le se tudja venni rólam a szemét!
- Fekete - nyögtem csak ki. nem tudom miért, eddig én fehér inggel képzeltem el, mert az úgy elegáns, de belegondolva a feketébe. Az a rosszfiús imidzs, amit kölcsönözne neki, nyaknál kigombolva. Mintha elborult volna az elmém, ahogy ránéztem. Oh, én azt nem tudnám szépen leszedni róla, az is biztos! Összetekintve csak reméltem, hogy nem lát bele piszkos gondolataimban, ahogy magam elé képzeltem feketébe.
- Nem tudom, félhomályban te siettél el - vontam vállat egy sunyi mosollyal, hogy ő vonult el és azt hitte, rögtön jövök utána. Hah! Na jó, úgyis utána jöttem, csak később... - Pedig akár a konyhában is... - ugyanezt simál el tudtam volna képzelni, bár akkor én vetkőztethettem volna még le, így egy körrel előrébb voltunk.
- Tetszik amit látsz? - kérdeztem talán kissé karcosan már, ahogy a keze és a zuhanyrózsa közvetlen vize is lekerült rólam. Majd összevontam a szemöldökömet, hogy mégis mire készült, majd felnevettem. Volt az egészben valami kéjesen vicces, ahogy játszott velem. - Mui - rázkódtam meg mosolyogva vidáman, de a vicc lassan elenyészett, ahogy továbbra sem vonta el figyelmét kebleimről. Kedvesen cirógatott, ingerelt, amitől még érzékeny testem újra reagált, sokkal nagyobb erővel, mire csak felsóhajtottam. Néha nem tudtam eldönteni, hogy utáljam, vagy imádjam, hogy ennyire ismeri a gyenge pontjaimat! Úgy volt fürdünk... kellett nekem idehívnom téged, pedig ismerhetnélek. - Mintha lejjebb is az lennék - böktem ki megborzongva és remélve, hogy újabb kínzásnak hosszan nem leszek kitéve. Bár igazság szerint azt tehetne velem szinte, amit akarna, én odaadom neki magam. Megint és újra.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Hétf. Júl. 02, 2018 5:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18

Úgy érzem, jót fog tenni nekünk ez a kis rendezvény. Nem mondanám, hogy volt részünk ilyesmiben, hisz eléggé be voltunk ide szűkülve a farmra. Na nem mintha ezzel bármi gond lenne, de akárhogy is nézem, az ilyesmik kimaradtak az életünkből. Jó lesz végre egy kis változatosságot vinni a kapcsolatunkba és alig bírom kivárni, hogy láthassam valami igazán szép ruhában. Vannak itthon is bőven olyan darabjai, amikben szívesen elnézegetem – és még szívesebben szabadítom meg tőle -, de ezek közül aligha van akár csak kettő is, amiket valaha is felvenne egy ilyen eseményre. Mintha bánnám, hogy vannak privilégiumok, amiket csak én élvezhetek.
- Hm… legyen ebből egy fogadás? Hogy vajon ki fogja tovább bírni? Mi legyen a nyertes jutalma? – kérdezem tőle vigyorogva. Jelenleg annyi elképzelésem van, amiben szívesen látnám őt, és mindben egytől egyig gyönyörűen festene. De más dolog valamit elképzelni, mint a való életben látni. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz dolgunk levenni egymást a másik lábáról. Túlságosan ismerjük már egymást ahhoz, hogy tudjuk, akármiben – vagy akármi nélkül – is képesek vagyunk teljesen kikészülni a másiktól. Hát még ha úgy igazán oda is tesszük magunkat…
- Akkor legyen fekete – egyezek bele. Tetszik, hogy milyen gyorsan rávágta, ennél pedig aligha kell nekem bármivel is több. Egy kis vásárlást nekem is be kell ezek szerint iktatnom. Remélhetőleg sikerül eltalálnom mindent, akármennyire sem vagyok egy divatguru. Bár szerencsére vannak ismerőseim, akik tudnak ebben segíteni, ha rászorulnék. De mindezt csak szép sorjában. Először maradjunk a jelenben, és majd ráérek később foglalkozni a részletekkel.
- Ne aggódj, bőven lesz még alkalmad arra, hogy te magad vetkőztethess le – jegyzem meg nevetve, jókedvűen. Ó, sokszor szoktam én látni rajta, hogy mennyire is élvezi, mikor ő lehet az, aki minden rétegtől megfoszt engem. Van, mikor türelmetlenül egy kiéhezett dög módjára szinte letép rólam mindent, meg mikor hosszú percek telnek el, mire lekerül minden rólunk. Nem tudnám egyikről sem azt mondani, hogy a kedvencem, mert mindkettőnek megvan a maga varázsa. És kár lenne mást állítani, az én részemről is sokszor megesik, hogy néha inkább kicsit kínzom mindkettőnket, máskor pedig nem tudom kontrollálni magamat. Igazából a helyzet adja. Most is csodálkozom, hogy ennyi kihagyás után hogy tudtunk ilyen nyugodtan meglenni. Máskor már tényleg a konyhában egymásnak estünk volna egymásnak. Jókor jött az az áramszünet.
- Tudod, hogy tetszik. Egész nap tudnék ebben a látványban fürdőzni – és volt is már rá példa, mikor egész nap nem tudtunk eljutni a felöltözésig sem. Szerencsére nem fordult feje tetejére a világ a farmon sem aznap, de azért másnap volt dolgunk rendesen. Nem vagyok mi sem teljesen ép lelkek, hogy ilyeneket csináljunk. Viszont pont ez az, ami igazán annyira összekapcsol minket, és együtt tart. Hogy még ennyi idő után is képes vagyunk ilyen hülyeségeket csinálni és sosem unjuk meg egymást.
Élvezettel ingerlem őt, közben érzem, hogy teste mennyire reagál az érintéseimre. Elmosolyodom szavaira, majd végül feljebb emelkedem és közelebb húzom magamhoz. Megcsókolom őt, miközben újabb adag tusfürdőért nyúlok. Hát valahogy tudnom kell, hogy ezen tud-e segíteni még ez, vagy nekem kell kezelésbe vennem. Egyre keményedő férfiasságom közben hasának feszül, míg kezemmel a fenekét kezdem el fürdetni. – Tudod, biztosra kell mennem, hogy szükséges-e másféle beavatkozás – nevetem el magam gonoszul. Aztán hamar ott találom egyik kezemmel magamat a lába között és már én is beleborzongok abba, hogy érzem, mennyire készen áll rám. Először csak kicsit érintem meg, tényleg mintha csak fürdetésről lenne szó, közben nyakát szívogatom, hagyva rajta kisebb-nagyobb foltokat.
Hagyom, hogy aztán a víz újra leöblítse habos testét. – Hm… azt hiszem, igazad volt. Ide más megoldás kell– nyomok még egy apró csókot ajkaira, mielőtt féltérdre ereszkednék előtte. Ha ő maga nem, úgy én teszem széjjelebb a lábait és csókolom meg a legérzékenyebb pontját. Nyelvem hegyét éppen csak hozzáérintem csiklójához, és úgy ingereltem őt. Végül közelebb húzom a számhoz, hogy érezhessem minden egyes lüktetését a számon. Ujjaimmal fenekét és combját simogatom, miközben csiklóját kezdem el dolgozni vadul, élvezettel tele nyelvemmel és számmal egyaránt. Fel-felpillantok rá, mosolyogva figyelve, ahogy elveszti az eszét. Most viszont nem fogom se kínozni őt – csak egy kicsit -, se pedig beadni a derekam. Érezni akarom most már, hogy milyen, mikor átlendül arra a pontra. Először gyengéden, lágyan ingereltem, később már vadul faltam odalent, egy pillanatig sem adva neki pihenőt. Végül két ujjammal is beléhatolok, és nagy odafigyeléssel kezdem el mozgatni benne azokat.
Már-már túlságosan élvezem ezt, mire megérzem, hogy milyen közel is neki a vég. Besegítek még egy ujjammal, és végül csak meggondolva magamat részben felállok és füléhez hajolok. – Annyira tudlak ilyenkor imádni – suttogom bele, míg egyre hevesebben mozgatom benne ujjaimat. Játékosan megharapom fülcimpáját és egészen addig űzöm a játékomat az ujjaimmal, míg azt nem érzem rajta, hogy eléri az orgazmus. Szeretném látni az arcát, mikor elkövetkezik ez a pillanat, ezért is álltam végül fel. Imádok neki örömet okozni, ezt aligha tudnám titkolni.
Amint érzem, hogy lüktetése kicsit alább hagy, kihúzom belőle ujjaimat és nyomok egy csókot az arcára. – Na, most már patyolat tiszta vagy – mondom neki nevetve.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
123
● ● Reag szám :
101
● ● Keresem :
A gyönyörű Corám
● ● karakter arca :
Jason Momoa


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szomb. Júl. 14, 2018 8:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18
M u i r e d a c h & C o r a

Mindig, vaaaagy majdnem mindig képesek voltunk egy húron pendülni. Persze, voltak összezörrenéseink, de mivel két különböző ember vagyunk, ez természetes. De azokból is egy idő után volt kifelé vezető út, amit vagy szavakkal, vagy mozgással ütöttünk el... Nem is tudom már, hogy is gabalyodtunk elsőre egymásba. AZért köztünk van ez a 10 év, ami ugyan nem végzetes, de egyesek szerint tud vízválasztó lenni. Mégis... Muire elviselt. Kivárt. Nem tudom, mikor tudatosult benne, hogy vonzódik hozzám, hiszen első találkozásunkkor csak egy nagyszájú, fejlődésben lévő tinédzser voltam... Mennyi minden változott azóta. Hogy egymáshoz szoktunk volna. Vajon, ha nem Mui, hanem valaki más lett volna a gyámom, azzal is idáig elvergődtünk volna? Idáig, hogy egy fürdőben vagyunk, és majd szétvet minket a másik utáni vágyakozás? Különös kérdés, amire hál' isten sosem lesz válasz, mert azon a borús napon Mui toppant be az életembe és ráncigált magával.
- Hmm, fogadás - nyaltam meg az ajkamat, felvéve a feladatot magamra, szinte, vagy majdnem biztos voltam magamban, bár Mui tud meglepetéseket okozni, főképp, ha célja van, és már pedig egy fogadás... De még nem látta az én ruhámat! Igaz, még én sem álmodtam meg, de már csak azért is ki fogok tenni magamért egy kicsit. Úgy sem árt... Hát ez a parti aztán a komfortzónánkon kívülre fog esni, ha így állunk. - Egy napra minden óhajomat teljesíted? - így is mindent, ez igaz, de ha mégis, teljes egészében, egy napra az enyém lenne... tetszetős, romantikus gondolat. - Oh, egyedül kitakarítod az istállót? - vigyorogtam. Azt a feladatot szerettem mindig átpasszolni, hátha egyszer enged is belőle.
Ahogy kiejti, hogy fekete lesz, csak akkor csapódik le bennem, hogy szinte hangosan gondolkodtam. Fene, Mui, nem kell tudnod, miről fantáziálok, így is túl jól ismersz már, minden gondolatom közé nem kell bemásznod... Fekete... Az a parti sokkal inkább fog rólunk szólni, minthogy elkísérem Améliát, ami nem baj, legalább kis élvezetem lesz a dologban, de Mui sok köszönetet ne várjon tőlem, ha már feketébe jön. EZ a kép túlzottan megragadt a fejemben...
- Tudom én - értettem vele egyet, miközben karjaira tettem kezemet, és cirógatni kezdtem bőrét. Így is megfelel nekem, csak tud különös varázsa lenni annak, hogy megküzdök azért, hogy ruhástul álljon előttem. Szeretem felfedezni újra és újra, pedig százszor láttam már, mégis minden alkalomban van valami újdonság, valami, amiért megunhatatlan az egész lénye Muinak. Ezerszer is tudnám élvezni, meghajlani érintése alatt, csakhogy boldog legyen. és ilyen egyszerű a mi kapcsolatunk, a másik örömét kergetjük folyamatosan, ha nem éppen szexben, de akkor másban, legyen akár az egy reggeli formája is. Egy kapcsolat ilyenekből épül fel, csak mi éppen nem beszéljük úgy meg a dolgokat, nem mondjuk ki a triviális dolgokat, mintha attól félnénk, ezzel végleg szétoszlik minden, és az álomból fel kéne ébredni.
Beharapom ajkam, ahogy hozzásimulok és keze akár egy zongorán úgy jár rajtam. Ez a fürdés... Az idegeimen sétál, és baromira élvezem, amit tesz velem, az külön öröm, hogy az én reakcióm rá is hatást gyakorol, pedig csak egy-két elejtett sóhaj, egészen addig, ahogy keze a legérzékenyebb pontomhoz ért. Elfojtom hangjaimat várakozva. Várakozva rá, mit is lép, hogyan akar tovább kísérni. Vággyal teljes tekintetemet ráemelem, mintha csak engedélyt adnék rá, hogy tegyen velem, amit akar, csak maradjon velem, éreztesse, hogy fontos vagyok neki újra és újra. Ezerszer, tízezerszer...
- I-igen - nyögtem ki, ahogy lassan leereszkedik előttem, végig simít lábaimon, és egyszerre mozdulunk meg, hogy legyen helye. Minden idegszálam ráfigyel, kiéhezve, pedig csak percekkel ezelőtt vitt el a csúcsra, mégis újra készen állok rá. Istenem, hogy mennyire megunhatatlan.
Szaporán süllyed mellkasom, és lehunyom szemem, pilláim megremegnek, ahogy óvatosan, vigyázva kezelésbe vesz ajkaival, egészen addig, mikor már magához húz. Elnyílik ajkam, jóleső sóhajok szállnak ki belőlem. - Mui - ismétlem nevét halkan, mintha csak egy ima lenne.
Saját mellem fogom meg először, de ez az érintés messze van attól a reakciótól, amit ő képes kiváltani, ahogy ujjai kebleimre szoktak tévedni, így aztán, vagy végezetül, kapaszkodónak sűrű, bozontos hajába túrok megremegve. Valamit épített bennem minden egyes mozdulatra, mely arra várt, hogy az utolsó pillanatban összedőljön bennem. Vágy iránta, a teste iránt, a lénye iránt egyre csak fokozódott, ahogy kényeztetett, ahogy belsőm olyan részéhez jutott közel, amihez senki más - tálcán kínáltam önmagamat, mert tudtam, ő vigyázni tud rám, óvatosan bánik velem, hogy királynőnek érezhessem magam tőle. Ahogy ő mindent megad nekem, én is oda akartam adni neki mindent. Vidd el, rabold el, és soha vissza se hozd...
- Ne merd abbahagyni - nyöszörgöm kéjtől homályosan ajkainak, ahogy most már felállt. Pillanatjaim, talán másodperceim voltak már csak, nem tudom, csak ujját éreztem, ahogy elkísér engem az extázisig. Forró testét, ahogy összetapadunk.
Hátrafelé bicsaklott fejem, erősen kapaszkodtam meg benne, ahogy levegőt sem mertem venni, miképp a robbanásszerű érzet végig futott testemen, elrepítve egy másik világba. Atyaisten...
talán percek kellettek, mire hajlandó voltam újra a realitás talajára érkezni. Mámoros mosoly kúszott ajkaimra, nem voltam rest sugározni, hogy mennyire is jó volt. Elégedett voltam... félig-meddig.
Csókot nyomtam ajkaira, most, hogy már a fürdés dolgot is lerendeztük. Bár, egyszer istenesen visszakapja Mui, de nem most, kétszer ugyanazt a lapot nem fogom eljátszani. Úgy néztem rá, akár a ragadozó a vadra.
Igen, én kielégültem, de van valami, ami éppen a hasamnak feszül... - Azért... lenne itt még valami - köhintettem csak, ahogy a csapot elzártam, most már így is úgy is bőrig áztunk a tusoló alatt. Kinyitottam az ajtót, és kisétáltam, fogtam egy törülközőt, amit magamra tekertem, majd egy másikat, amit neki nyújtottam. De nem, nem adtam kézbe, ahogy utánam jött, én kezdtem el végig törölni. Először arcát, haját, majd vállait, hátát, és szembefordulva vele mellkasát és egyre lejjebb. - Gyere - leheltem ajkaira, ahogy kifelé vezettem a szobából, át a hálóba egy élénk mosollyal, ami nem biztos, hogy sok jót ígér. Majd szépen az ágyra tuszkoltam, én pedig az ölébe ültem. Holnap reggelig minden a miénk... most hogy áramszünet van. A félhomály titokzatosan ölelt körbe minket, miközben csókot nyomtam ajkára, majd nyakára, vállaira. - Érints meg - suttogtam, kezét magamköré vontam, most csak karjai között akartan lenni... és ezzel egyetemben kezdtem el ölében ringatózni, idegeit még jobban húzni, egy pillanatig, hogy onnan már csak együtt mehessünk tovább. Együtt akartam... Vele. csakis vele. Érezni újra őt...

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18

Sejtettem, hogy a fogadás szóra fel fogja kapni a fejét. Itt aztán teljesen elengedheti a gondolatait és olyan alantas feladatokat róhat rám, amiket elképzelni sem tudok. Mindent mást, ami pozitív, azt egyébként is megkap tőlem, kétlem tehát, hogy specifikusan valami ilyesmit kérne. – Kitakarítom én az istállót bármikor. De legyen akkor az, hogy egy napra minden kívánságod teljesítem – most akármennyire is csak perverz gondolatok férkőznek az elmémbe, van egy olyan sejtésem, hogy nem csak ebből állna az egész napunk. Nem mintha egyikünk is bánná, ha csak úgy lenne, de ilyen lehetőséget elpazarolni, hogy egy napig azt csinálok, amit csak szeretne… Na meg lássuk be, az energiánk nekünk is véges, és volt is már rá példa, mikor bezárkóztunk egy napra, aztán mást sem csináltunk, mint aludtunk és felderítettük a ház minden zegzugát.
Nem kímélve kényeztetem őt, próbálva a lehető legtöbb élvezettel teli hangot, rángást kihozni belőle. Ezzel sosem volt gondom. Elég hamar egymásra találtunk ilyen téren, ma meg nincs is más ember, aki jobban ismerné Cora testének minden porcikáját, mint én – nyilván saját magát leszámítva. Tudom, hogy mire-hogyan reagál, és mennyire szereti. Mikor ő kerül hasonló helyzetbe és nála van gyeplő, hasonló a helyzet. Kiismertük már egymást elég tüzetesen.
Ez a félhomály pedig, amit az áramszünet hozott a számunkra csak még inkább megdobta a hangulatot. Nem hittem volna, hogy ennyire más lesz így. Csak halványan látjuk ugyan a másikat, mégsem ügyetlenkedünk. Nálunk tényleg igaz az, hogy nem kell látnunk egymást, elég csak éreznünk. Talán még jobb is így. Bár hosszú távon nem tudnám csinálni, mert szeretek gyönyörködni a testében, főleg az ilyen intim pillanatokban.
Ezért is állok fel és változtatok az eredeti elképzelésemen, mikor már vészesen közeledik az orgazmusához. Folytatom az ingerlését, és elmosolyodom szavain. Már-már belém mar, mikor a határvonalon táncol, és csak azt tudom bánni, hogy most nem épp benne voltam. Biztos vagyok benne, hogy én sem bírtam volna ennél sokkal tovább, hisz érzem az ujjaimon, mennyire intenzíven élte meg ezt is.
Más híján ráérősen nyalogatom le az ujjaimat, és türelmesen várom meg, míg kicsit magához tér. Megadok neki minden időt, ami csak szükséges, hisz tudom, hogy ha a fogadó félen vagyok, engem is mennyire kikészít az ilyen.
Tekintete mosolyra késztet, ahogy megint felgyúlt a szemében az a vad láng. Kicsit mozgatom a csípőmet, hogy érezze, mennyire fel vagyok már én is izgulva, viszont ahelyett, hogy hozzám érne, elzárja a csapot és kiszáll a fürdőből. Felhúzott szemöldökkel, mégis vigyorogva követem. Venném el a törülközőt, de nem is értem, hova gondoltam ezzel a tettemmel. Ahogy egyre közelebb ér ahhoz a pontomhoz, úgy kezdek én is egyre keményebb lenni, hisz nagyon vágyom már arra, hogy megérintsen.
Készségesen követem őt, el sem engedve a kezét mindeközben. Jól ismerjük már a házat, így tudom, merre is megyünk. Néhány pillanat múlva az ágyon találom magam, ő pedig rám mászik. Lágy csókjai jobban kikészítenek, mint bármi más. Kezeimmel finoman ölelem magamhoz, gyengéden cirógatva a hátát. – Annyira szeretem, mikor ilyen vagy – mikor ennyire vágyik az érintéseimre, a gyengédségre, és hogy újra egymásba forrjunk. Ajkaiért hajolok, miközben egyik kezem egyre lejjebb csúsznak, hogy fenekén simíthassak végig, majd combjainál fogva húzzam kicsit közelebb. Ahogy férfiasságomon mozgolódik és egyre nedvesebbé teszi közben ezt, egyre nehezebbé teszi, hogy megtartsam a józan eszemet.
Egyik kezemmel mellére fogok rá, és úgy csókolom, mintha ez lenne az egyetlen dolog a világon, amit ismerek. Arcán simítok végig a másikkal, időközben már nyelvemmel próbálva utat törni. Érzem, hogy ő is mennyire vágyik már arra, hogy a következő szintre vigyük ezt az egészet, és elhiheti, én sem vagyok másképpen. Ha ezt csinálná még néhány percig, valószínűleg képes lennék már attól is elélvezni, amennyire fel vagyok izgulva.
Arcáról elhúzom kezemet, és közénk vezetem be. Remélhetőleg Cora is tudja, mire készülök, így kicsit megemeli csípőjét, hogy aztán férfiasságomra ráfogva vezethessem belé magamat. Lassan kezdem el mozgatni a csípőmet, amennyire a helyzetből adódóan képes vagyok rá, egyik kezemmel közben a mellbimbójával játszadozom, míg másikkal a csiklóját simogatom. – Annyira örülök neked, ki sem tudom fejezni. Nélküled elképzelhetetlenül sivár lenne az életem – tudom, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokat mindig mondok neki, de most sem tudom kihagyni. Az ilyen pillanatokban a szokásosnál is jobban előjön belőlem az őszinteség és hogy mit is gondolok róla, meg arról, hogy itt él velem.
- Mutasd meg, mennyire vágysz rám – sóhajtom ajkaiba, kérve őt, hogy vegye át a gyeplőt. Én sem fogok rest maradni, besegítek, ahogy tudok, de szeretném újra érezni, milyen az, mikor nem bír magával.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
123
● ● Reag szám :
101
● ● Keresem :
A gyönyörű Corám
● ● karakter arca :
Jason Momoa


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Csüt. Aug. 02, 2018 9:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18
M u i r e d a c h & C o r a

Muire egy nagyon különleges ember az életemben. Igaz, hogy vele lett vége minden, ami addig a 15 éves koromig történt velem, az igaz család, a szüleim, a való vérem, Írország, de ezzel egyetemben ő vette a fáradtságot, hogy építsen nekem egy újat, amiben helyet csinált magának is. Nem tudom, hányszor és hogyan köszönhetnék meg neki mindent, még ha néha borzalmasan is mufurcul viselkedek. Csak ezek a pillanatok jutottak nekem, mikor igazán dicsőíthetem, enyém lehet, és magamat adhatom neki válaszul a kimondatlan, örökké elnyomott kérdésekre.
- És ha te nyersz? Ugyanez fordítva? - merengek, és valahogy érzem, hogy másnap nem biztos, hogy talpra tudnék-e állni tőle, ámbár ez költői túlzás, Muire nagyon figyel rám, és ő sem mindig egy dologra gondol. Nem egyszer volt, hogy csak feküdtünk egymás mellett jólesően, vagy néztünk egy tök unalmas filmet, és én hozzá kucorodhattam, esetleg csak beszélgettünk egymással szemben. Nem véletlen, hogy sokan mondják ránk, hogy házaspárokra hasonlítunk, még ha mi a kapcsolatok legalapvetőbb alapját sem mondjuk ki, az olyan, mintha az álom szerte is foszlana és a valóság túl kíméletlen.
Hihetetlen, hogy lázba hoz, mennyire elveszítem tőle a józan eszemet, mennyire csak arra kapacitál, hogy akarjam őt és tényleg is akarom - testestül-lelkestül, mindenestül. Vágyok rá. Folyamatosan, csak van, amikor képes vagyok ezt elfelejteni és vannak azok a pillanatok, mint most, amikor intenzíven robban szét bennem ez a dolog egy érintésétől és akkor viszont már nincs megállj.
Az orgazmus édes, ahogy az utána történő kedvesség is, ahogy megtart, velem van, és ettől csak még inkább magamhoz térek, hogy őt se kíméljem. Lassan vezetek fel mindent, nehogy még a végén azt higgye, egyenes út vezet hozzám még ha ez amúgy teljesen így igaz. De túl egyszerű lenne minden, ha gyorsan átadnám magam neki. EZ adja a különös pikantériát, hogy eljátszunk egymással, hogy azt hisszük, hogy a másik egyszerűnek tarthatja a dolgokat, ezért változtatgatunk, vagy legalábbis ez bennem néha napján előjön, akkor szoktam valami különlegességre ráfanyalodni, valami újdonságra, de akárhány év teljen is el, akkor sem untunk egymásra.
Ölébe helyezkedve kényelmes és várakozással teli, tudva, hogy mi fog történni, és hogy ezt őszintén, igaz szívvel várom tőle. Beteljesülés neki, a boldogság az arcán mindent megér. És ahogy érint... csodálom, hogy ilyen nyugodt vagyok még mindig, miközben majd szétvet tőle a vágy.
Kellemesen borzongok, ahogy kezével cirógat. A jól ismert ujjai és tenyere, mely végig szántja bőrömet, és csak forróságot hagy maga után.
- Ilyen? - suttogom, ahogy újabb csókot helyezek el bőrén. - Ilyen kezesbárány? - kuncogom, pedig tudom, hogy igazán mire is gondol, de nehogy kimondja. - Mindig ilyen vagyok, Mui - lehelem ajkaira, ahogy újabb csókba forrunk össze és nyelvünk találkozik. Örömmel veszek el benne és az érzésben, amit ad a számomra. Halkan sóhajtozom, ahogy összesimul testünk, ahogy mindketten csak egyre vágyunk, nem többre, nem másra, csak egymásra. Akarom őt, el sem tudom mondani, hogy mennyire is... Ez az ideghúzás az én ötletem volt, de már kezdem megbánni, ahogy összehangolódunk, ahogy testünk egymásnak nyomódik, ahogy karjain és mellkasán csúsznak az ujjaim, vagy mikor beletúrok a hajába, vagy esetleg, mikor férfiasságán csúszkálok, érezve, hogy mennyire is nedves lettem csak a ténytől és a gondolattól, na meg persze, hogy karnyújtásnyira sincsen tőlem. Mit teszel te velem, Mui?
- Igen - nyögöm, ahogy keze lesiklik közénk, megemelkedem egy kicsit, majd pedig máris ránehezedek. Jóleső sóhaj bukik ki belőlem, ahogy érzem bennem van. Velem van. Együtt vagyunk. Kéjesen felnyögök, ahogy keze továbbra is lenn marad, megtalálva a legérzékenyebb pontomat, mintha belülről gyulladnék meg. Az izgalom és a vágy hullámzik bennem, ahogy mozog, ahogy kitölt.
- Shh, Mui - támaszkodom meg vállán, megérintem az arcát. Elsötétült tekintettel pillantok rá, miközben valami mosolyféle játszik az ajkamon, ha éppen nem csikar ki belőlem egy jóleső nyöszörgést. - Én is örülök, hogy akkor elvittél. - A nagy termetéhez, férfias kiállásához valahogy édes ez az őszinteség, de megbecsülöm és tisztelem szavait, melyek hasonlóak nálam is. - El sem tudom mondani, mennyire örülök - nehezedek vállaira, egészen addig, míg hátára nem dől. Kacér vigyor kúszik az ajkaimra, ahogy mélyen ráülök, hogy ő ne nagyon tudjon felfelé lökni. Nyomok egy csókot a beálló rövid kis szünetben az ajkára. - De megmutatni megtudom - jegyeztem meg, két térdemet oldala mentén támasztottam meg és enyhén megharaptam az alsó ajkát, ezzel egyetemben billentettem felfelé a csípőmet, majd újra le. Nem teljesen egy síkba kezdtem mozogni, így többszörösen is érezni tudtam. Felnyögtem újra és újra. Az én kezemben volt a saját kielégülésem és már rég kitapasztaltam hogy jó nekem és neki is.
Nem kell kétszer mondania, hogy vegyem át az irányítást, készségesen teszem, ahogy ringani kezd rajta a csípőm és ráhajolok. Csókokat lopdosok, látni akarom, ahogy teljesen elveszti józanságát, amit lát belőlem, és amit érez belőlem. Mert pontosan azt látja, ahogy élvezem őt az én tempóm alatt. Olybá tűnik, mintha beállnék egy ritmusra, de inkább csak lassan gyorsul és lassan elmélyül, ahogy egyre jobban engedem magamba.
- Mui - fut ki ajkaim közül a neve többszörösen is. Ránézve képtelen vagyok kimondani, hogy mennyire is akarom őt. Egyszerűen szavakba önthetetlen, hogy mennyire is szükségem van rá - testileg és lelkileg is. A mentsvára, a biztos pontom, amit csak én rombolhatok le.
- Annyira akarlak - lehelem két nyögés között.


A hozzászólást Cora Sorensen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 04, 2018 9:03 pm-kor.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szomb. Aug. 04, 2018 1:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18

- Ugyan, dehogy. Te már így is lesed minden kívánságomat – csipkelődök vele, roppant jót szórakozva magamon. Mindketten tudjuk, hogy ez nincs így. Nem szoktam tőle olyasmit kérni, amit tudom, hogy nem akarna ő is megcsinálni. Ami meg a munkát illeti, hát az egy teljesen másik téma. Ott úgy osztjuk el a részeket, ahogy csak tudjuk. Néha még sorsot is húzunk, egy-egy feladat kire várjon. Egyszer volt csak, hogy csaltam ennél, akkor is megkaptam a magamét. Őszintén azt hittem, hogy nem jön rá, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Este pedig rendesen meg is bosszulta ezt a kis lustaságomat. Mondjuk úgy, hogy kicsit megdolgozott este, bevetett körülbelül mindent, amit csak tudott, hogy aztán hoppon hagyjon. Nem kellett mondania semmit, értettem én mindent ebből is. Harag nem volt köztünk ezután, csak amolyan adok-kapok játék volt ez, semmi több. Olyasmi, amit amúgy is szinte mindig játszunk egymással, hisz ennyire imádjuk ezt. De aznap este viszont tényleg nem is volt több mindenre lehetőség, már az én részemről tekintve. Még egy kis kárpótlást ő viszont érdemelt. Én voltam a bűnös, hát muszáj voltam engedelmeskedni az én úrnőmnek.
Felelnék én kérdésére, de aligha van erre szükség. Csókokkal csitít el, illetve ahogyan a férfiasságomon vonaglik. Hihetetlen, hogy még mindig milyen nedves odalent, hogy máris kész egy újabb menetre. Biztosra veszem, hogy a szokásosnál most azért jóval érzékenyebb odalent, de velem sincs ez másképpen. Mégsincs semmi más, amire jobban vágyok jelen pillanatban, mint őrá, és hogy újra elmerülhessünk egymásban és gyengéden élhessünk át mindenféle gyönyöröket. Minden érintését valahogy próbálom viszonozni, míg ő mellkasomon támaszkodik, hajamba túr, addig én hátát és oldalát cirógatom, hol kicsit lentebb csúsztatva kezeimet a fenekére, combjaira. Őszintén szólva tudom, hogy ha sokáig csinálná még ezt, akkor képes lennék ennyitől is a csúcsra jutni – volt is már rá példa -, hogy csak így csúszkál rajtam és nem fogad magába. Amennyire szeretem néha, ha kicsit vadak vagyunk, talán jobb szeretem, mikor ilyen gyengéden, meghitten vagyunk együtt. Csókoljuk egymást, vágytól ittasan, mégis lágyan, nyugodtan simogatva a másikat, közben majd szétrobbanva az egymás iránti sóvárgástól.
Viszont a türelmem nekem fogy el előbb. Elmosolyodom, hogy milyen készségesen emelkedik meg, hogy belévezethessem magamat. Felsóhajtok vele együtt, mikor megérzem milyen nedves és forró odalent, ahogy körbeöleli férfiasságomat. Nem tudom ujjaimat elvenni onnan, mindjárt megtalálom csiklóját, amit kicsit kezelésbe is veszek.
Hallgatom, amit mond és mérhetetlenül jól esik ezt hallani. Nem is értem, mivel érdemeltem én ki ezt a nőt. És néha teljesen úgy érzem, hogy nem becsülöm meg eléggé őt. Ha ezt felhoznám, biztos csak legyintene, meg elhessegetné ezt a gondolatot, de az érzéstől ettől függetlenül nem tudok szabadulni. Inkább magamban tartom, aztán egyszer hátha képes leszek elfelejteni ezt a gondolatot és végre megadni neki mindent, amire csak vágyhat.
Csendben hagyom, hogy a hátamra döntsön, és elmosolyodom, hogy ennyire leszorít engem. Nem felelek semmit a megjegyzésére, helyette csak kíváncsian tekintek fel rá. Érezve, mibe is fog vele, vele együtt nyögök fel kicsit rekedtesen, mélyen. Én sem gondoltam át teljesen, mit is kérek tőle. Néha szinte elfelejtek levegőt venni, úgy kell egy-egy csók után mélyen magamba szívni a levegőt, hogy ne itt helyben fulladjak meg alatta. Kezemmel fenekét és combját simogatom, illetve markolgatom, másikkal az egyik bimbójával kezdek el játszadozni, bár jelenleg elég esetlen módon. Mégis remélve közben, hogy azért sikerül egy kis plusz élvezetet okoznom neki. Teljesen elveszi az eszemet, hangosan sóhajtok és nyögök fel néha, mégis újra és újra az ajkaiért hajolok, és tolom szájába a nyelvemet az övét keresve vágyakozóan.
Ő az én, én az ő nevét mondogatom újra és újra, érezve, hogy mennyire is közel a vég mindkettőnknek. – Olyan tökéletes vagy, Corám. Ha hívő lennék, te lennél a válasz az összes imámra – sóhajtom lassan, érthetően. Máshogy nem is menne, hisz úgy lihegek, mintha egy maratont futottunk volna le.
- Mindjárt elmegyek. Nem bírom már sokáig… - ismerem be, de a testem is elég érthető jeleket adott már, ahogy akaratlanul is meg-meg rándult a mozgásának köszönhetően. Eddig fenekét simogató kezem egyre fentebb került az idő múlásával. Hátát simogattam, a végén meg már haját markolásztam erősen, mégis figyelve arra, hogy azért nehogy tőből kitépjem a nagy hévnek következtében.
És tartom is magamat ahhoz, amit mond, ha nem akadályoz meg valami oknál fogva. Hevesen feszül meg a testem, és néhány pillanat múlva pedig erőteljesen élvezek el, újfent csak megtöltve őt forró magommal. Az csak rátesz egy lapáttal, hogy közben érzem, ahogy őt is eléri az orgazmusa, ami arcát látva ismét csak leírhatatlan élmény a számára is. De nem csak rajta, ez rajtam is bőségesen meglátszott, és megint úgy kell erőt vennem magamon, ahogy ne ugorjon ki a szívem a helyéről és kicsit rendezzen a légzésemet. Haját még mindig nem engedem, kicsit közelebb húzom magamhoz nem sokkal az orgazmusunk után, és megcsókolom szenvedélyesen.
- Mondd, mivel érdemeltelek én meg téged, Corám? – suttogom ajkaiba a csókot követően és mielőtt az arcára, nyakára tapadnának az ajkaim és lágyan csókolgatnám tovább.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
123
● ● Reag szám :
101
● ● Keresem :
A gyönyörű Corám
● ● karakter arca :
Jason Momoa


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szomb. Aug. 04, 2018 9:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

+18
M u i r e d a c h & C o r a

- Ahogy gondolod - vontam meg a vállamat ravaszkás mosoly kíséretében. - Csak nehogy megbánd, mikor feleselek. - Ha nem, hát nem, én nem ragaszkodom hozzá, főképp, ha én nyerek, bár 50-50 százalék esélyem van. Muszáj lesz egy mutatós ruhát szereznem, amitől kikészül estére. Ezzel próbáltam elhessegetni a képet arról, hogy fekete ingben lesz, ez valahogy nagyon is megragadt bennem. Nagyon...
Muire valóban egy lovag, legalábbis velem szemben, persze, arról nem akarok tudni, amikor bérgyilkos volt, vagy legalábbis... Őszintén szólva de, ismerni szeretném azt az oldalát is, de félek, hogy valami olyat látok, aminek sosem tudnék eleget tenni. Talán jobb, mikor egyes dolgokra nem derül fény, főképp, hogy ezt már maga mögött hagyta. Sosem kérdeztem miért, hogyan. Apám életét ismerve, jobb ha senki sem ismeri egy gyilkos pusztító énjét, mert amilyen könnyen építünk, ők pont oly könnyedén rombolnak.
Teljesen kikészülök tőle, és attól amit ad, egyszerre érzem azt, hogy a mennyekbe repít és magával ránt a szakadékba. Őrjítő. A mozdulatai, a szavai, a gondolatai, ahogy most is a karjai között vagyok, és én uralkodom rajta. Felfoghatatlanul észveszejtő és boldogító, ahogy egybe forrunk, ahogy érzem, hogy egyesülünk, hogy velem van, hogy szinte az én részem. Olyan... tökéletes az egész. Hál isten, maga ez a gondolat még nem csírázott ki a fejemben, felfogtam mindent úgy, ahogy van és nem kezdtem komplikálni, belezavarodni saját magamban, hiszen vele olyan egyszerű volt minden... de minden. Ez is. Olyan, hogy igen, meg kellett tennünk, mert akartuk.
Hátrafelé bicsaklik fejem, ahogy mellemre fog. Még több inger tolul belém és a mérhetetlen elégedettség övezi a mozdulataimat, ahogy látom, mennyire is kedvére van, mennyire is megbolondítom őt, ettől érzem igazán, hogy élek, hogy van miért, mert nekem ő igazán fontos. Ő segített túl azon, mikor a régi életem összeomlott, ő adott újat és beleadta mindenét. Bele sem tudok gondolni, milyen lenne, ha elveszíteném... Nem is akarok. Felfoghatatlan ép elmével is, nem hogy vágytól ittasultan.
- Egy író veszett el benned, Mui - kuncogtam fel haloványan, ahogy elnyomtam egy nyögést, majd úgy támadtam ajkaira, mintha ő lenne a levegő a számomra, a túlélés. Épített bennem valamit, valamit, amit le is fog rombolni perceken belül, de édes érzés lesz. Éreztem, ahogy vezet felé, ahogy az izmaim jeleztek, ahogy a testem reagált - szaporább lélegzet, kapkodóbb csípőringások, szorító combok. éreztem, hogy hamarosan végem és általa.
- Egy kicsit még... mindjárt - nyögtem fel, hajszolva magamat, ezzel pedig őt is. Alább hagytak csók csatáink, ahogy nem bírtam már hangommal, és a szoba megtelítődött a vágytól ittas nyögésektől. Beharaptam ajkamat, miközben lassulás nélkül mozogtam rajta tovább. Fel és le. újra és újra, addig a végzetes pillanatig, mikor ő felnyögött. Letekintve rá, meglátva az élvezettől torzult arcát, megérezve magamban forróságát, ahogy elönt, teljesen megfeszítette idegszálaimat, és elért az élvezet. Az orgazmus végig hullámzott rajtam, miközben belemarkoltam a lepedőbe, combom megszorult körülötte, és összerándultam. Elégedett nyöszörgés tört fel belőlem, ahogy összeroskadtam a kéjtől, az összes porcikámat elöntő kielégüléstől.
Rádőlök enyhén, nem teljes súlyommal, szapora lélegzetem simogatja meztelen mellkasát, ahogy magamhoz igyekszem térni. Egész testem borzong és lüktet. Melegség és boldogság áraszt el, hogy ezt tőle is visszakapom, hallva, hogy mennyire is dübörög a szíve. Én is valami hasonlóképp lehetek, csak még nem annyira racionális, hogy fel is fogjam. Örömmel lebegek ebben a puha ködben, ami rám ül együttlétünk után, melyet megzavar csókja. És elmosolyodva viszonzom, egészen kisajátítva száját magamnak, mintha tőle lophatnám el az éltető oxigént.
- Hmm? - tekintek rá mosolyogva, mely le nem olvad az arcomról. Érzékeny testemet borzongatja, ahogy puha ajka megindul a bőrömön. Egyik kezemre támaszkodom, de még nem gördülök le róla. Egy picit még várhat. - Egész lényeddel, Mui. Ez nem is kérdés - legalábbis számomra sosem volt az, hogy ki kéne érdemelnie, épp ellenkezőleg gondoltam, mit tegyek, amivel kifejezhetném, hogy mennyi mindent tett értem, persze, nem csak a hálámat, hanem annál többet is. Sokkal többet. - Hiányoztál már így is - jegyeztem meg, hiszen néhány napja már nem gabalyodtunk így egymásba, persze, együtt alszunk, meg minden, meg szerintem mozgalmasak vagyunk, de azért vágyok rá. Mindig. Ilyenkor pláne. Na jó, mindig.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Szer. Aug. 15, 2018 11:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Elképesztő, hogy még mindig mennyire képesek vagyunk átadni magunkat egymásnak minden téren. Hogy még mindig így beleborzongunk a másik érintésébe, csókjaiba, de még szavaiba is néha. Bár én sem vagyok annyira a szavak embere, néha tényleg képes vagyok elég poétikus lenni. Erről Cora is tanúskodhatna, és nem kell messze menni, elég a mostani megszólalásomra gondolni csupán. Részben ez a fajta gyengédség hozza ki belőlem ezen oldalamat, de kár lenne mást állítani, ténylegesen így is gondolom, amit mondtam. Egyszerűen annyira tökéletes minden téren. Nem is kívánhatnék nála jobbat. Tíz éve már, hogy ismerem, tíz éve már, hogy tűrjük egymást, a kapcsolatunk pedig egyre erősebb és erősebb lett az idő elteltével. Az ilyen alkalmak hol egyre intenzívebbek, hol egyre gyengédebbek lettek. A bizalmunk a másik irányába pedig egyre szilárdabb. A kötödésünk sem kivétel ezek alól. Nem vagyok teljesen hülye, mindezek szinte egyértelmű bizonyítékai valaminek… mégsem vagyok képes engedni neki teljesen. Ezért inkább csak a határt feszegetek, úgy próbálok megadni neki mindent, amit csak tudok. Viszont néha nem hagy az érzés nyugodni, hogy ez talán nem lesz elég egy idő múlva és így vagy úgy, de elkerülhetetlen lesz, hogy kilép az életemből valamilyen formában. Egy valamiben vagyok biztos csak: azt nem lennék képes elviselni.
Alig vagyok most is képes felfogni mindazt, ami történik, annyira intenzív. Imádom ezt a szenvedélyt köztünk. Mindenféle gondolkodás nélkül ölelem őt magamhoz, mikor rám dől és hosszú pillanatokig csak ebben a csendes mámorban pihenünk. Mondanék én valamit, érzem, de kell egy kis idő, hogy végre annyi levegőhöz jussak, hogy ki tudjak préselni magamból valamit. Ehelyett végül csókra hívom még előtte, amit végtelenül örülök, hogy nem von meg tőlem. Költői kérdés ugyan, amit felteszek, mégis megcímzem neki valami oknál fogva. De nem várok tőle választ egy pillanatig sem, ezért is furakodok inkább közelebb a nyakához, amit lágyan csókolgatok tovább. Elmosolyodom azon, amit mond, de csak tovább csókolgatom és szavakkal nem kezdek ellenkezésbe inkább. Ez az érzés előbb-utóbb el fog múlni, addig viszont mellőzzük a témát lehetőség szerint.
- Te is hiányoztál már nekem – felelem őszintén, ahogyan kicsit elkezdem őt oldalra dönteni, egészen addig míg ő nem kerül alulra. Megtámaszkodva fölötte hajolok rá ajkaira egy borzongató – teljes mértékben jó értelemben – csókra, miközben combját simogatom finoman. Finoman hümmögve hajolok el tőle, és szólalok meg. – Kicsit nem ártana megtisztálkodnunk. És takarót cserélni – nevetek fel halkan, röviden, mégis jókedvűen. – Egy apró búcsúcsókot még kaphatok? – teszem fel a kérdést mosolyogva.
Egy-két perc múlva egy törölközővel térek vissza, illetve egy másik takaróval is. Miután kicsit rendbe szedtük magunkat, visszalököm Corát az ágyra játékosan és újra fölé mászok, kezeit a feje két oldalán fogva le csupán szórakozásból. – Többször kellene így elmennie az áramnak – jegyzem meg mosolyogva. Kellemes ez a kis félhomály, ami ránk telepszik. Még így is ki tudom venni az arcának vonásait, amik még ebben a sötétes helyzetben is elbűvölnek. – Hm… Szerinted van rá esély, hogy kibírjuk addig a rendezvényig ilyesmik nélkül? Pusztán… kíváncsiságból. Ki tör meg előbb, és ki nem fog tudni viselkedni a másik miatt? – kérdezem tőle mindvégig kicsit gonoszkásan vigyorogva. Tényleg olyasmi ez, amire egyszerűen képtelen lennék választ adni, hisz akkora a vonzalmunk egymás iránt, hogy az már röhejes néha. De ha kibírnánk ezt a másfél-két hetet… nos, le merem fogadni, hogy mindketten már közel a hajunkat fogjuk tépni. Volt már rá példa korábban is ilyesmire, de akkor egész egyszerűen a helyzet tette lehetetlenné, még hogy csak közel is legyünk egymáshoz. Most viszont látni nap, mint nap a másikat, érinteni, csókolni, mégse élni át ilyen gyönyöröket a másikkal… nos, fel fog ez érni szerintem egy kínzással is.
Elengedem végül a kezeit, amit csak éppen hogy hozzányomtam az alattunk pihenő ágyneműhöz, és hátamra fordulok, őt pedig húzva magamra, hogy újra fölém kerekedhessen. Arcát érintem, azon simítok végig lágyan és pillantok fel rá gyönyörtől ittasan. – Egyébként már visszajött az áram. Még mielőtt bejöttünk volna a hálóba, épp láttam egy pillanatra, hogy a konyhában lévő lámpa felvillan – mosolygok fel rá. Kétlem, hogy ő ezt látta volna, mert én is a szobába menet az utolsó pillanatokban figyeltem csak meg, mielőtt az ajtó bezáródott volna mögöttünk és egymásnak adtuk magunkat. Az eső zuhogása viszont még mindig nem hagyott alább egy cseppet sem, ezt tisztán hallhatjuk.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
123
● ● Reag szám :
101
● ● Keresem :
A gyönyörű Corám
● ● karakter arca :
Jason Momoa


Témanyitás ✥ Re: A ház •• Pént. Aug. 24, 2018 9:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

M u i r e d a c h & C o r a

Borzongató, szívet melengető vele lenni. Kapcsolatunk hullámvölgyes, de az elmondható azért, hogy nem csak a testiségre épül, ugyan szavakkal nem fedtük fel a tényeket és igazság szerint nem is kell, de ezen kívül el tudunk beszélgetni, tudunk együtt dolgozni, együtt nyaralni, vagy akár valóban, egy estre elmenni. És ez az egészben a veszélyes, ez a bizalmi viszony, ez a kötődés, ami kialakult... Mert nem egyszer merült fel bennem, mi lesz, ha ez megtörik, mi lesz, ha valami olyasmi történik, ami beárnyékol mindent. Mégis csak bérgyilkost volt, és ugyan visszavonult a szakmából, de valljuk be, egy bérgyilkosnak kevés menekülhetnékje van sok ideig, már pedig mi bő 10 békés évet tudhatunk magunk mögött. Mi lesz, ha egyszer történik vele valami? Itt hagy és vissza se jön? A gondolat csak néha bukkan a felszínre agyam tengerében, de akkor viszont csontig beeszi magát.
Mert ahogy így csókolgat, tudom, hogy képtelen lennék elveszíteni őt. Szükségem van rá, kell, hogy beragyogja a napjaimat, hogy hallgassam a költő megnyilvánulásait, hogy tudjam, itt alszik mellettem, hogy csak megmondja, mit szeretne enni. Kell az életemben, ő a tartóoszlop benne.
- Ez egy jó feltevés, főképp, hogy most fürödtünk - kuncogtam fel, majd megvontam a vállamat és szenvedélyesen megcsókoltam. - Menj, ha képes vagy - búgtam ajkai közé jóízűen, majd amint felkelt, magam is követtem lassan a példáját, pedig testem még el lett volna... Ohh, nagyon is. Fürdőbe tendálva rendbe hoztam magam, majd szépen visszasasszéztam, elmosolyodva Mui alakján, ahogy tesz-vesz. Olyan gyengéd és szeretetteljes, el tudnám nézni ezt a mosolyt az arcán, ami ajkain árnyékot vet.
- Oh - lepődtem meg, ahogy fölém kerekedett. Ezért kellett rendbe hoznom magamat? Szabadulni esélyem sem volt, Mui minden szempontból erősebb volt nálam. Egyszer akartam csak magamról leküzdeni, de az inkább olyan volt, mint egy vergődő hal a hálóban és kinevetett... - Nem kell nekem áramszünet, hogy megkapjalak - böktem ki kaján mosollyal. Minden fényviszonyban megkeresném. De valóban, volt egy hangulata a dolognak, főképp a gyertyákkal, ahogy körbevonták alakját a kis fények...
- Hmm - vontam össze a szemöldökömet. - Célzás, hogy azt hiszed, én nem? Ha nem minden sarokban húzod az agyam.... - mert természetesen, csakis miatta nem tudom visszafogni magamat. Nem tehetek róla, hogy ilyen jól néz ki, ennyire vonzó és ennyire akarom. - Ez felhívás keringőre? - csúfondáros mosoly jelent meg az ajkamban. Szerintem kibírnánk, addig, míg a párizsi lakás ajtajáig el nem jutunk, de hogy onnan az ágyig már biztos nem... Magamat ismerve nem. És úgyis hergelni fog apró érintésekkel... kivéve akkor, ha neki is pont olyan kínzás lesz. Hmm... - De addig mellőzzük? - az még messze van... Nem mondom, ez nem függőség nálunk, meg tudjuk állni, a kérdés, hogy akarjuk is e, és hát én nem, ha már van lehetőségünk.
Felkúszok rá félig-meddig, mellkasára döntöm a fejemet és az egyik lábamat is félig ráhelyezem. Nyomok bőrére egy kedves csókot.
- Oh, ezt figyelted? Én nem, mert valaki más elvonta a figyelmemet - húztam el a számat. - Majd a ma esti munkát befejezzük holnap, ha maradt a tóban fürdés előtt. És akkor jövő héten behemetek a városba ruháért? Nem, nem kísérhetsz be - kötöttem ki azonnal. Meglepetés lesz, nem lövök magamnak öngólt! Nyújtózkodva újabb csókkal ajándékoztam meg.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: A ház ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Ajánlott tartalom
✥ ✥

A ház
Second Chance frpg
4 / 4 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Párizsi agglomeráció :: Muiredach farmja-