Közeli tó
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 12:47 am ✥
✥ Yesterday at 11:25 pm ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:31 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:10 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:47 pm ✥
✥ Yesterday at 9:40 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Közeli tó •• Szer. Ápr. 26, 2017 9:56 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1610
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Pént. Aug. 04, 2017 2:55 pm

Hiba lett volna azt bizonygatni, hogy jól voltam, hogy jól éreztem magam, a két és fél héttel ezelőtti élelmiszerboltban történtek után. Teljesen kifordultam önmagamból, a gond csupán az volt, hogy ezt olyannyira nem tudtam véka alá rejteni, hogy még Muire-nak is feltűnt. Pedig alapvetően szándékomban állt eltitkolni ezt előle, mert nem akartam, hogy aggódjon. Amióta csak hazaértünk azon az estén, állandóan a nyomomban volt, fél szemmel mindig azt figyelte épp mit csinálok. Ezt pedig néha jól tudtam lereagálni, néha pedig rosszul. Néha elég volt, hogy szótlanságba burkolóztam, hogy félrevonultam és csak csendben szemlélődtem. Néha tányért kellett törnöm, kiabálni, elfutni, hogy elmenekülhessek a kérdései elől. Egyébként hiába nem tűnt úgy, valójában nem haragudtam rá. Tudtam, hogy jót akart, csak... nem álltam készen arra, hogy beszéljek róla vagy csupán rágondoljak a történtekre. Nem hibáztattam, amiért nem volt velem akkor este, hisz álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi valóban megtörténhet. De ő viszont magát okolta. Még ha nem is mutatta ki, én tudtam.
Esteledett már, amikor kiültem a közeli tóhoz, hogy gyönyörködhessek abban, miként játszadoznak a lemenő nap sugarai a víz felszínén. Az állatokat sikeresen kicsit korábban betereltük a helyükre, így nem maradt más hátra, mint a jól megérdemelt pihenés, amit feltett szándékomban állt maximálisan ki is használni. Szőke hajtincseimet végre kibonthattam a magasra kötött lófarok szorításából, majd hátradőltem a füvön. A víz helyett inkább az eget kémleltem, s vártam, hogy eltűnjön a nappali ragyogás és megjelenjenek az első csillagok.
Nem sokáig fekhettem egyedül, hiszen hamarosan egyre hangosodó léptekre lettem figyelmes. A birtokon rajtunk kívül senki sem tartózkodott, még csak pár perc erejéig sem, ezért biztos lehettem abban, hogy Muire kívánt csatlakozni hozzám.
Az utóbbi (majdnem) három hétben rendkívül eltávolodtunk egymástól. Vagyis... én távolodtam tőle. Pedig esküszöm nem állt szándékomban, nem haragudtam rá, nem akartam móresre tanítani - hisz nem is lett volna okom rá. Egyszerűen azóta az este óta, hogy farkasszemet néztem egy éles pisztollyal, féltem. Holott sosem voltam félős fajta, most mégis valamilyen szinten eluralkodott rajtam a paranoia.
Leginkább azon nem tudtam dűlőre jutni, hogy mégis milyen szinten fog megváltozni a kettőnk kapcsolata, pedig az utóbbi időben szinte csak e körül forogtak a gondolataim. A lehető legrosszabb eshetőség is belemászott a fejembe, s talán emiatt nem voltam képes megmaradni Muire közelében. Féltem, hogy túl fontossá váltam a számára, hogy olyannyira mellékesnek tartotta, bármi is szólította el itthonról, hogy végül tényleg inkább itt maradt. Féltem, hogy az egykori menyasszonyával von majd fel párhuzamot és féltem, hogy hozzá kezd majd hasonlítani. Tény, hogy kettőnk között ez nem szerelem volt, mégis mindig is olyan erős köteléknek éreztem, amiben jobban bíztam, ami többet jelentett. De most rettegtem, hogyha ezek az ő fejében is megfordultak, akkor a felépülésemet követően esetleg le akarná zárni ezt a "kapcsolatot". Én szívesen elmondtam volna neki, hogyan érzek iránta, de jól tudtam, nem tudnám úgy megfogalmazni, hogy ne értse félre. Hisz mindenki félreértené. Még én is félreértem, ahogy lejátszom a fejemben a szöveget, pedig jól tudom, hogyan érzek. Vagy ez mind-mind az agyrázkódásom következménye lenne?
Halvány, kicsiny mosoly jelent meg az arcomon, mikor Muire odaért hozzám és a tekintetünk egy pillanatra összeakadt. Annyi mindent szerettem volna mondani... Bocsánatot kérni a viselkedésemért, legfőképpen azért, mert ennyire hideg és közömbös voltam vele az utóbbi időben. Biztosítani arról, hogy lassan jól leszek és minden olyan lesz, mint régen, de ezek helyett egy hang sem jött ki a torkomon. Szégyelltem magam, a sírás kerülgetett, ezért inkább be is hunytam szemeimet. Képzelem, mennyire elege lehet belőlem... Tulajdonképpen tényleg nem lepődnék meg, ha felkapná a vizet és most azonnal üvöltözni kezdene velem. Hiszen megérdemelném, ehhez kétség sem fér.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Hétf. Aug. 07, 2017 3:54 pm

Nem volt egy egyszerű ez az elmúlt időszak az életünkben. Sőt, inkább úgy fogalmazok, hogy kifejezetten nehéz. Részletkérdés, hogy melyikünknek milyen szinten volt az. Neki feldolgozni a történteket, nekem pedig próbálni segítséget nyújtani neki, mindhiába. Legtöbbször – ha nem minden alkalommal – inkább elhúzódott tőlem, ha beszélni akartam vele ezekről, vagy esetleg radikálisabb dolgokhoz folyamodott. Utóbbiaknál pedig egyszerűen csak magára hagytam, és csendben takarítgattam a darabokat, minden gondolatomat kizárva. Nem akartam teljesen a nyakán ragadni, de azért nyugodtabb voltam, hogyha a látóteremben volt, vagy valamennyire a közelemben, hogy tudjam, nem tesz semmi butaságot. Nem akartam elküldeni valami agyturkászhoz, két indokból is. Először is, mert tudom, hogyha velem nem beszél meg ezekből semmit, hát akkor mással sem fogja. És másodszor, nem gondolom úgy, hogy szükség lenne erre.
Valamilyen szinten okoltam magamat is azért, amik történtek. Ott kellett volna maradnom vele, hogy megvédhessem. Teljesen más lenne most a helyzet, ha akkor nem döntök úgy, hogy fontosabb egy kis pakolgatás, mint eltölteni még több időt Corával. De ezen már nem tudok változtatni és nem is rágódok rajta a kelleténél többet. Az megtörtént, a jelenen és a jövőn viszont még tudok változtatni. És ez is a tervem.
Nem próbálkoztam be nála egyszer sem olyan értelemben, mint régebben, mert egyszerűen nem lett volna hozzá gyomrom sem. Még csak gondolni sem akartam erre. Először azt akartam, hogy ő rendbe jöjjön, minden más ennek hátterébe szorult. Voltak ugyan esetek, mikor kicsit nyugtatásként megpróbáltam őt csókolni, volt amikor ezt kissé határozatlanul de viszonozta, de az esetek legnagyobb részében viszont elhúzódott, egy-két esetben pedig ezt követte egy kis tányérdobálás vagy dühöngés. Én nem emeltem fel a hangomat vele szemben egyszer sem, mert akkor csak rontottam volna a helyzeten. Hagytam síri csendben, hadd dühöngje ki magát, aztán pedig eltakarítottam a mocskot.
Ma sem szóltunk egymáshoz szinte semmit, én nem akartam a tegnapi újabbi kiakadása után csak még inkább hergelni őt, ezért hát csak csendben végeztük a dolgunkat, a nap végeztével pedig láttam, ahogy elindult a közeli tavunk felé. Sokat morfondíroztam rajta, míg az utolsó lovunkat is betereltem, hogy menjek-e én is vagy inkább hagyjam magára. Végül a döntésem afelé hajlott, hogy ha más nem, legalább most megpróbálok vele egy kicsit beszélgetni. Ha nem sikerül, akkor pedig hagyom ezt az egészet és inkább elmegyek lefeküdni.
Legkevésbé sem tartottam tehernek vagy problémának azt, hogy nem mozdultam el a farmról az elmúlt két-három hétben egyszer sem, és inkább ő rá figyeltem, vigyáztam rá, óvtam őt, és próbáltam segíteni neki. Egyszer nem fordult meg a fejemben. Ezt érzem helyesnek, és ha meg is fordult a fejemben akkor az egy alkalomkor, mikor nagyon felhúzott, hogy elmegyek… nos, hamar rám tört a gyomorgörcs, mert képtelen lettem volna itt hagyni. Nem volt bennem semmi kötelezettségtudatosság, hogy ezt kell tennem, mert megígértem az apjának. Nem, azért maradtam itt, mert én akartam. Sokkalta nyugodtabb vagyok, hogyha tudom azt, ő rendben van. De nem volt. Szóval próbálkoznom kell továbbra is, hogy újra visszakapjam azt a cserfes, aranyos, vicces lányt, akit úgy megkedveltem már sok-sok évvel ezelőtt.
Odaérve hozzá lepillantok rá, az arcára kiülő mosoly láttán halványan én is elmosolyodom, és lefekszem mellé. Megfogom a kezét, ha engedi, és másik kezemet pedig a fejem alá vezetem, és úgy nézek én is az égre vele együtt. Amennyiben nem szólalna meg, jó pár percig csak nyugiban így fekszünk, de utána viszont már megtöröm a csendet, felé fordítva a fejem. - Nem akarom, hogy azt hidd, haragszom a tegnapi miatt. Csak egyszerűen nem akartalak ma is felzaklatni… És most is, ha egyedül akarsz maradni, csak mondd azt és visszamegyek a házba - mondom neki teljesen komolyan, csak hogy érezze, ha tényleg ezt akarná, akkor megtenném. Nem szívesen, de visszamennék a házba és valamivel lefoglalnám magamat, várva hogy ő is visszaérkezzen. Vagy ha túl sokat van idekint, és valószínűleg elaludt, akkor pedig bevinni a házba, hogy ne fázzon meg vagy ázzon el, ha jönne egy vihar.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Kedd Aug. 08, 2017 12:14 am

Nem akartam tovább így élni. Utáltam azt, amilyen emberré váltam ebben az utóbbi pár hétben és bármit megtettem volna azért, hogy újra a régi önmagam lehessek. Muirenak pedig a világ összes hálájával tartoztam, hisz mindent elnézett, mindent elviselt. Erre más soha nem lett volna képes.
Megoldást akartam találni a problémámra, száműzni akartam minden olyan gondolatomat, ami arra az estére emlékeztetett. Ki akartam törölni, meg nem történté akartam tenni. De ehhez nem volt hatalmam, ez nélkül viszont nem tudtam, miként hagyhatnám az egészet a hátam mögött. Előre akartam tekinteni, a jövőbe. Nem akartam a sok "mi lett volna ha" típusú kérdésen őrlődni még több napon, héten át. Elegem volt. Le akartam zárni, soha vissza sem nézni. De nem ment olyan könnyedén, mint ahogyan én azt fejben korábban elterveztem. Ma reggel megfogadtam: ez a nap más lesz. De nem lett. Kedvesebb akartam lenni Muirehoz, főleg a tegnapi kiakadásom után. Szerettem volna megölelni, megcsókolni Őt, úgy, mint régen. Mindenféle fájdalom vagy rossz emlékkép nélkül. De mivel a tükörbe nézni is alig bírtam, elvetettem az ötletet, hogy bármilyen formában is Muire bocsánatáért esedezzek. Mert bőven kijárt volna neki pár bocsánatkérés, még akkor is, ha nem kért volna belőle. Ám csúfos kudarcot vallottam, minden egyes alkalommal, mikor megindultam, hogy most végre beszélni fogok vele. Az utolsó pillanatban minden bátorságom elszállt, nem mintha valaha is félnem kellett volna tőle. Olyan volt, mintha a szívem készen állna arra, hogy beszéljen, hogy gyógyuljon, de az agyam az ominózus este utáni sokk miatt lakatot varázsolt volna a számra. És végül utóbbi győzedelmeskedett, így történt az is, hogy ma sem szóltunk egymáshoz szinte semmit sem. Ezek miatt a kudarcok miatt is feküdtem a tó partján. Itt minden olyan nyugodt volt és békés, hogy szinte már én is ellazultam, bár való igaz, hogy csak akkor sikerült a nyugalomnak teljesen átvennie a testem fölött az uralmat, mikor Muire is megjelent. Bármennyire is rosszul bántam vele az utóbbi időben, még mindig mellette éreztem magam a leginkább biztonságban. A szívverésem mérséklődött, a paranoia elszállt és rám telepedett az a kellemes nyugalom.
Hagytam, hogy mikor mellém feküdt, megfogja a kezemet. Hihetetlen volt, hogy minden őrültségem után egy kicsit sem nézett rám ferde szemmel. Ijedve néztem rá, mikor megéreztem magamon a tekintetét és meghallottam az első szavait. Szégyenemben tekintetemet visszafordítottam az ég felé. - Pedig minden jogod meg lenne arra, hogy haragudj. Komolyan nem értem, miért tűrsz meg még mindig magad mellett. Lassan kész anyagi csődbe kergetem magunkat... Maradt egyáltalán még ép tányérunk? - próbáltam viccesre venni az utolsó kérdésem, de a mosoly eltűnt, a hangom pedig ugyanolyan érdeklődő, komoly maradt, mint a mondandóm első felében is volt.
- Ne! Ne menj még, most ne. - felé fordultam, miközben közelebb húzódtam hozzá és fejemet a vállára fektettem. Jól esett a közelsége, rettentően hiányzott már, de ezért is csak és kizárólag magamat okolhattam. Hiszen én voltam az, aki az elmúlt hetekben három lépés távolságot tartott és minden érintésétől elhúzódott. Holott lehetséges, hogy mindvégig csak erre volt szükségem.
Szabad kezemmel eltakartam az arcom, mielőtt még megszólaltam volna. Képtelen voltam a szemeibe nézni, mert tisztában voltam azzal, hogy a világ leghülyébb nője címért bátran versenybe szállhattam volna. - Kérlek bocsáss meg, amiért egy őrülttel kellett együtt élned az utóbbi időben. Esküszöm próbálok a régi lenni, csak nem megy olyan könnyen. - éreztem, ahogy könnyek gyűltek a szemembe, de minden erőmmel megpróbáltam elfojtani őket. Utáltam sírni és nem is akartam itatni az egereket. Lett volna még több mondanivalóm, de nem tudtam, miként fogalmazhatnám meg. Mérgemben, ahogy hirtelen arrébb húztam az egyik lábam, belerúgtam valamibe. Egy pillanatig nem is tudtam, mi lehetett az, de aztán eszembe jutott, hogy bátorítóként és némi feszültségoldás gyanánt kihoztam az egyik üveg whiskey-t, csak épp a gondolataimba mélyedve megfeledkeztem róla. Pedig ha innék belőle, az csak jót tenne, de képtelen voltam megmozdulni. Jelenleg túlságosan is jól esett Muire karjaiban pihenni s miután hosszú idő óta most először éreztem tényleg nyugodtabbnak magam, ezért nem akartam gyorsan elszökni mellőle.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Kedd Aug. 08, 2017 1:13 pm

Szerencsére láttam azért néha Corán, hogy vannak olyan pillanatai, mikor nem ezen aggodalmaskodik, hogy mi lett volna, ha… mondjuk főként akkor, mikor az állatokkal foglalkozott. Pláne, mikor a lovával, akiért tudom, hogy nagyon oda van. Illetve a kutyánkkal is, aki legtöbbször a sarkában loholt. Okos jószág, az biztos, és Cora ugyanúgy a gazdája, a családtagja, mint ahogy én vagyok. Ő is nagyon jól tudja, hogy valami nincs rendben és próbál is segíteni neki. Az állatokkal pedig akármi is történjen, nehezen tudom elképzelni, hogy rosszul viselkedjen velük. Ha így lenne, akkor bizony tudnám, nagy gondok lennének. És valószínűleg következmények is. De ahogy mondtam, szerencsére ilyesmi nem történt, és minden bizonnyal nem is fog.
Azt mondjuk nem tudom, az a drága jószág merre lehet most, de valószínűleg valahol a többi állattal lefeküdt pihenni. Imádja ő is a többieket, ahogy azok is szívesen játszanak vele, szóval ha jelenleg csak ennyiből is, de a farmunk ismeri a boldogságot. Legalább ő nekik nincsenek ilyen gondjaik, mint nekünk most Corával. De remélni merem, hogy nemsokára sikerülni fog rendezni a dolgainkat véglegesen. De most már ideje lenne a tettek mezejére lépnem úgy igazán, és tenni is valamit, nem pedig csak próbálni beszédre bírni.
Örülök neki, hogy nem húzódik el tőlem, és nem is küld el máris. Kicsit féloldalasan elmosolyodom a kérdését hallva, miközben én is az eget kémlelem. - Hát… van még egy-kettő. De lehet nemsokára el kell kezdenem fatányérokat gyártani. Meg poharakat... - mondom neki komolyan elgondolkozva, de nyilván csak szórakozok vele. Szeretném már látni, hogy végre tényleg egy őszinte mosoly kúszik vissza az arcára. Az előbbi, mikor meglátott az másfajta volt. Tudom, hogy örül neki, de akkor sem tudnám azt mondani rá, hogy boldog, vagy annyira jól érzi magát. És szerintem ő is így van vele.
Mikor érzem, hogy felém fordítja a tekintetét, én is így teszek, és ahogy közelebb bújik hozzám, átkarolom őt, és másikkal pedig megfogom újra az egyik kezét. Sóhajtok egyet, mikor látom eltakarni az arcát, a szövegére pedig meg is rázom a fejemet. Elhúzom a kezét onnan, és magam felé fordítom a tekintetét. Nem érdekel, hogy közben megrúgta a whiskys üveget, a legkevésbé sem. Íriszeibe mélyedek, mielőtt megszólalnék. - Nincs miért bocsánatot kérned. Szörnyű dolog történt veled, és nagyon közel álltál ahhoz, hogy elveszíts mindent egyetlen pillanat alatt. Megértem. Mindent megértek - mondom neki halálosan komolyan, aztán pedig ha nem húzódik el, kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy egy röpke csókot leheljek ajkaira. Utána sem húzódok el tőle túlzottan, de megszólalok. - Jól tudom, hogy minden rendbe fog jönni. Ismerlek már, Cora, nagyon régóta, tudom hogy milyen erős vagy. Ezt is le fogod győzni, csak idő kell hozzá. Én pedig meg akarok tenni mindent azért, hogy visszakaphassalak úgy, ahogyan annyira megkedveltelek - utolsó mondatom előtt egy kis szünetet tartottam, de aztán egyből folytattam, mielőtt reagálhatott volna bármit is.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Kedd Aug. 08, 2017 2:49 pm

Igazából szerettem volna újra a régi lenni. Igyekeztem is, hogy ez megtörténjen, de olyankor mindig eluralkodott rajtam valamiféle pánik, ami miatt mégis visszavonulót fújtam. Az állatokkal való törődés észrevétlenül ugyan, de valamilyen szinten segített. Ők nem viselkedtek velem másképp, nem kérdezősködtek és ez pont így volt tökéletes. Kivéve a kutyát, de róla mindig is úgy hittem, hogy egy földönkívüli. Persze nem komolyan gondoltam ezt, de az a kutya úgy tudott nézni és figyelni, mintha minden egyes szót értett volna, amit felé intéztem. Az őrült támadásos-rablásos este óta pedig alig mozdult el mellőlem, állandóan a lábam körül legyeskedett és ha nem is a közvetlen közelében voltam, a tekintetével mindig követte, merre járok épp. Ha pedig eltűntem a szeme elől, már loholt is, hogy meggyőződjön arról, semmi bajom. Ebben a tulajdonságában nagyon is hasonlított Muire-ra, hisz ő is pont ugyanezt csinálta.
Ma viszont a korábbi fogadalmamhoz híven megpróbáltam nyugodt maradni, ahogy pedig nem ellenkeztem Muire közelségét illetően, hanem engedtem, úgy még inkább szétáradt a testemben a nyugalom. És ez még ha aprócskán is, de akkor is boldogsággal töltött el, mert hosszú idő óta most először éreztem azt, hogy minden rendben lesz, csupán idő kell hozzá. Ám bármennyire is el akartam engedni a történtek sötét emlékeit, mindig csak rövid percekre tudtam ezt megtenni. Olyan kettőség uralta a gondolataimat, az érzelmeimet, hogy joggal mondhatnák, megőrültem. És igazat is adnék nekik, hisz normális emberben nincsenek ilyen ellentmondások.
- Inkább papírtányérokba fektessünk bele. Azokat mosogatni sem kell és még el is tudjuk égetni őket. - tudom, hogy csak viccelt a fatányérokkal, de én a papírokkal már nem. Habár ezt is megfogadtam, hogy többet nem török-zúzok semmit. Hisz nem csak értelmetlen, de még pazarlom is szerencsétlen tányérokat. Szemeim elől elhúzta a kezemet, s habár azt terveztem, megtöröm a szemkontaktust, nem sikerült. - Ez akkor sem jogosít fel arra, hogy így viselkedjek, hogy tányérokat törjek, hogy üvöltözzek, hogy ennyire ellökjelek... - magyaráztam tovább, miközben a bűnbánat már kezdett felemészteni. Tudtam jól, hogy nem haragudott, de akkor se volt rendjén, hogy szó nélkül hagyjam az elmúlt hetek történéseit. Azt, hogy milyen elmebetegként viselkedtem. Kissé csillapodott a saját magam irányába érzett haragom és gyűlöletem, amikor közelebb hajolt. Apró, rövid csók volt csupán, de az utóbbi időszak egyik legédesebbike, ezért viszonoztam is. És most végre nem azért tettem, mert ezzel is azt akartam mutatni, hogy nem rá haragszom. Azért viszonoztam, mert örültem annak, hogy a hülye viselkedésem ellenére ő nem lökött el magától. És mert vágytam már arra, hogy megcsókolhassam, de úgy éreztem nem lenne jogom eféle cselekedetet kezdeményezni.
Némán hallgattam, amit mondott, s észrevétlen, de mosolyt csalt vele az arcomra, méghozzá egyszerűen azzal, hogy ennyire hitt bennem. Egy részem el akarta viccelni a pillanatot, csak azért, hogy ne kelljen tovább az érzéseimről vagy később épp a történtekről beszélnem, de a másik részem ezt nem engedte. Jól esett tudni, hogy a történtek ellenére a farmon és kettőnk között semmi sem változott. Válaszul megöleltem csupán, majd feljebb fordítva a fejemet egy puszit nyomtam az arcára. Aztán elengedtem, hogy felüljek, de félúton visszahajoltam inkább hozzá, hogy ezúttal én csókolhassam meg őt. Pár másodpercig tartott ez is, de szükségét éreztem annak, hogy megtegyem. Miután ajkaink elváltak egymástól, egy apró pillanatig még nem húzódtam el tőle, de aztán végül felültem és nyújtózkodni kezdtem azért a whiskey-s üvegért, amibe az előbb sikeresen belerúgtam.
- Iszunk egy új kezdetre? Vagy egy jó folytatásra? - kérdeztem, ahogy meglendítettem kettőnk között az üveget. Jelenleg ugyanis úgy éreztem, szükségem van egy kis alkoholra. Nem óhajtottam a sárga földig leinni magamat, de tudtam, kell némi alkohol, hogy oldja a bennem lévő feszültséget. Hiszen eddig egészen jól ment a "beszélgetés", én pedig nem akartam megint elszúrni az egészet, úgy, mint tegnap is. Nevetni akartam, viccelődni, jól érezni magamat és mindezt természetesen Muire társaságában. A régi Cora akartam lenni, még akkor is, hogyha tudtam, nem kevés időnek kell eltelnie, hogy ez tényleg bekövetkezhessen. De talán az italozgatás segít majd egy estére visszahozni a régi önmagamat. Nekem már az is elég lenne, ha kicsit kisimulnának az idegeim és nem agyalnám túl a dolgokat. Reméltem, hogy menni fog.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Kedd Aug. 08, 2017 4:35 pm

Az eset megtörténtekor nem hittem volna, hogy ilyen nagy hatással fog lenni rá ez az egész helyzet, hogy még közel három hét múlva is ugyanolyan dühkitörései lesznek, mint az első napokban. Nem tehetek úgy, mintha semmi nem történt volna, és nem is akarok. Szüksége van a segítségemre, ehhez kétség sem fér, csak azt nem tudtam még sajnos eldönteni, hogy miben tudok neki pontosan segíteni. Nem volt még ilyenben részem, akármennyire is megéltem már sok mindent, láttam számtalan rosszat és jót, a tetejét a dolgoknak és a legalját. De ehhez hasonló, hogy valakinek nekem kell ápolni a lelkét, vagy csak szimplán lelki támasznak ott lenni… nos, erre mondják azt, hogy egyszer el kell kezdeni mindent, nemde? Nem ragadhatok le én sem a kis saját magam által felépített világomban, ahol minden szép és gondtalan, akármennyire is szeretnék. Bizony történnek még váratlan fordulatok az életemben, akármennyire is úgy gondoltam, sikerült a hátam mögött hagyni az életem egy jelentős korszakát.
- Ugyan már! A mosogatás a legjobb része az egésznek! Amúgy meg eszünk a fazékból, vagy amiből éppen főzünk és akkor még tányér sem kell. Na? - kérdezem tőle mosolyogva, próbálva kicsit jobb kedvre deríteni, és remélem sikerülni fog. Vagy nem is feltétlen szükséges jelen pillanatban, csak beszéljünk valamennyit, és ne az legyen, ami mondjuk tegnap, hogy megint felkapta a vizet, és elkezdett velem ordibálni. De őszintén még azzal sem lenne gondom, hogyha egyszerűen csak feküdnénk itt csendben és nyugodtan. - Nos… mindenki máshogy dolgozza fel az ilyesmiket, te így. Nem tudlak ezért hibáztatni. Én sok mindent le tudok nyelni, neked pedig szükséged van arra, hogy kiadd magadból a felgyülemlett feszültséget. Hogy most tányérdobáláshoz, pohártöréshez folyamodtál… nos, ez van. Még mindig jobb, mintha magadban tennél kárt. Miattam pedig ne aggódj, Corám. Tényleg - válaszolom neki komolyan, miközben mélyen a szemeibe nézek. Lehet, hogy másokkal szemben jól tudok hazudni és ritkán szoktam is, de Corával… nos, ő neki sosem tudtam és sosem akartam hazudni. Mi okból? Ő az egyetlen személy az életemben, aki mindent tud rólam, és ez hasonlóan van visszafelé is.
Mikor odabújt hozzám, hogy átöleljen, viszonoztam a gesztust, jó szorosan szorítottam oda magamhoz. Figyelem, ahogyan fel akar ülni, majd a cselekedetét félbe hagyva inkább visszahajolt hozzám, hogy újra megcsókolhasson. Gondolkodás nélkül viszonzom ezt, és közben jót mosolygok ezen a hirtelen meggondoláson. Ezt követően én is felülök vele együtt, miközben az egyik kezét még mindig fogom, hogyha nem engedett volna el, és simogatom hüvelykujjammal a kézfejét. Kérdésére elmosolyodom, és elveszem tőle az üveget. - Mindjárt - le is rakom erre a kis pillanatra magunk mellé az üveget, hogy azzal a kezemmel a tarkójáért nyúljak és újra közelebb húzva magamhoz csókolhassam meg őt, most már jó hosszasan. Annyira hiányzott már, hogy ilyen közel engedjen magához, hogy inkább kihasználom ezt, mielőtt másképp döntene. A csók után még nyomok a homlokára is egy puszit, aztán pedig most már odanyúlok a whiskys üvegért, már ha engedi.
- Egy jobb folytatásra akkor - mondom neki mosolyogva, miközben kibontom az üveget, és felé nyújtom, hogy ihasson belőle ő először. Mégiscsak hölgyeké az elsőbbség. Őt követően viszont én is meghúzom egyszer az üveget. Mindeközben már be is esteledett, a csillagok szépen kirajzolódtak az égbolton, a telihold pedig csak úgy ragyogott az égen, illetve az előttünk lévő tavacska vízének felszínén. Mindenféle gondolkodás nélkül húzom őt közelebb magamhoz, hogy a csendes, kicsit talán szeles tájat figyelhessük közösen, és ölelem őt át. Örülök, hogy végre elkezdett egy kicsit újra megnyílni felém és nem lök el teljesen magától. Végre tényleg úgy érzem, hogy van valami haladás és nem csak egy helyben álldogálunk, mint az elmúlt időben.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Kedd Aug. 08, 2017 7:43 pm

Sokszor eltűnődtem azon, vajon nem lenne-e könnyebb egyszerűen lelépni és valahol egy teljesen új életet kezdeni. De amint ez a gondolat felvetődik bennem, rögtön elkap a hányinger és csak még idegesebbé és feszültebbé válok. Aztán rájövök, hogy kénytelen lennék mindent hátrahagyni. Hiszen imádom az itteni életemet, hogy a sok hülye ember helyett különböző állatok vesznek körül. Akiket pedig százszorta többre értékelek, mint némelyik embert. És persze nem utolsó sorban itt volt Muire is. Akit sohase lettem volna képes itt hagyni. Valószínűleg ezek a kósza gondolatok onnan jöttek, hogy azt képzeltem, új helyen könnyebben, hamarabb meggyógyulok. De az az igazság, hogy bárhova is mennék, bármennyire is messze Párizstól, a múlt akkor is elkísérne. Muire nélkül pedig nagy valószínűséggel sose tudnék meggyógyulni.
- Kitűnő ötlet, áll az alku! - halványan elmosolyodtam és az alkukötés elengedhetetlen részeként megráztam a kezét. Majd következhetett a komolyabb téma. Csendben hallgattam az indokait, mikor elmesélte, miért nem haragszik rám, ám volt egy olyan dolog, ami miatt ő is feleslegesen aggódott. - De ugye azt tudod, hogy sohasem tennék kárt magamban? Úgyhogy emiatt neked sem kell aggódnod. - gyávának tartottam azokat, akik ilyesmikkel próbálkoztak és szerettem volna minél erősebben meggyőzni Muire-t, hogy bármi történjék is, én sohasem tennék ilyesmit. Habár nem szeretnék több ilyen vagy ehhez hasonló élményt szerezni, de jól tudom, hogy naiv lennék azt hinni, hátralévő életemben soha, semmilyen rossz nem fog történni velem. Ezeket pedig túl fogom élni. Mindegy mennyire mély gödörnek érzem azt, amiben állok, valahogy ki fogok mászni belőle. Mindig. Éppen ezért nem kell aggódnia.
Később, már ülve átnyújtottam neki a whiskey-s üveget, hogy kinyissa, de ahelyett inkább letette mellénk. Összeráncolt szemöldökkel, kérdőn figyeltem ezt a mozdulatsorát és bizony, még szóvá is tettem. - Azt hittem, kinyi... - vagyis szerettem volna, ha nem gátolt volna meg benne, bár semmi okom nem lehetett panaszra, mikor az elhallgattatásomra már annyira remekül bevált módszerét újfent alkalmazta. Bele is mosolyogtam a csókba, főleg miután ujjait a tarkómon érezve végigfutott rajtam az a kellemesen bizsergető érzés. Már ez is hiányzott, piszkosul. De mielőtt még a mosolyomat kihasználva elhúzódhatott volna, szabad kezemmel én is ugyanúgy tettem, mint ő. Ujjaim először a nyakát cirógatták, majd onnan kúsztak hátra a tarkójára. Mikor tényleg éreztem, hogy elhúzódna, újabb csókba vontam bele, ha nem volt ellenére. Ez pedig kicsit másabb volt, mint az előző. Lassú volt, lágy, mégis szenvedélyes. Olyan, amiből szinte kiérződik a bocsánatkérés és a hála is, némi vággyal vegyítve. Ezután a csók után hagytam csak, hogy eltávolodjon, de mosoly jelent meg az arcomon, mikor éreztem, hogy "búcsúképpen" még a homlokomra nyomott egy puszit.
- Egy jobb folytatásra. - megemeltem felé az üveget és ittam belőle egy nagyobb kortyot, aztán rögtön át is nyújtottam Muire-nak, hogy ő is ugyanígy tehessen. Többször felvillantak emlékképek arról a bizonyos estéről, akkor hirtelen le is dermedtem, de minden erőmmel azon voltam, hogy azokat most, legalább ma estére tényleg kizárjam az elmémből. Még egyet kortyoltam az üvegből Muire után, de többet már nem ittam, mert attól is tartottam, hogy hamar a fejembe szállna, ezt pedig nem akartam. Örültem, mikor közelebb húzott és átölelt, főleg mivel akkor is pont egy ilyen elgondolkodós-ledermedős pillanat jött rám. Muire viszont így sikeresen visszarántott a valóságba. Bár az első pillanatban némi feszültség még érezhető volt bennem, ami miatt majdnem újra eltaszítottam őt magamtól, de nagy nehezen sikerült túllépnem azon, utána pedig már éreztem is az alkohol jótékony hatását. - Milyen szép most minden. - suttogtam, bár nyilvánvalóan ő is láthatta, milyen csodálatos minden. A csillagok, a Hold, a víz... hirtelen kedvem támadt bemerészkedni a vízbe és úszkálni kicsit. Nem volt hőség, sőt, még a szél is fújdogált, de a whiskey miatt mégis úgy éreztem, hogy majd' felgyulladok. A hirtelen jött ötletet először elvetettem, mert már este volt és a többi. De aztán eszembe jutott, hogy ez mégis mit számít? Ez a mi tavunk. Fürdeni is lehet benne, hisz nem egyszer mártóztunk már meg benne, pláne nyáron. Viszont ilyen szépséges körülmények mellett, mint a holdfény... ilyenre még nem volt példa. Épp ezért is kellett elkezdeni.
Hirtelen húzódtam el tőle és ugrottam fel ültömből, ezért lehet kicsit félve nézett már rám. Lehet azt gondolta, kezdődik az idegbaj, de ha így volt, akkor szerencsére kellemesen csalódni fog, amint kinyitom a szám és beavatom a fantasztikus ötletembe. De előtte még egy gyors mozdulattal lerántottam magamról a felsőmet, aztán a nadrágomat kezdtem leráncigálni. - Én most bemegyek a tóba, hogy lehűtsem magam, mert mindjárt felgyulladok. - és azzal el is indultam fehérneműben a kis fa "mólóhoz", hogy onnan belecsobbanhassak a vízbe, de még mielőtt ezt megtettem volna - na meg ha Muire nem tartott vissza -, visszafordultam hozzá. - Te nem jössz? - kissé szomorú lennék, ha nem jönne, de annyira nem, hogy ebből hiszti kerekedjen, úgyhogy nem kell haragra számítania, ha ő most ezt kihagyná. És ha semmilyen hátráltató tényező nem jött közbe, akkor bizony bele is ugrottam a tóba.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Szer. Aug. 09, 2017 12:23 pm

Jó látni végre kicsit mosolyogni és viszonzom a kézfogást is. De amúgy most minden viccet félretéve, ezt miért is nem próbáltuk még? Tényleg sokkalta egyszerűbb lenne, főként mivel amúgy is csak ketten lakunk itt, túlzottan nem szoktunk vendégeket sem fogadni - sőt, egyáltalán. Még a beszállítókat sem feltétlen szoktam ide beengedni, talán csak a farm határára. Nem tudom, hogy mire fel vagyok ennyire óvatos, mivel láthatólag sikerült az életem veszélyes részét teljesen elhagynom. De az igazat megvallva, nem is nagyon vágyom mások társaságára. Coráé bőven elég nekem, és szerintem ő is több, mint jól megvan velem, illetve a minket körülvevő állatokkal.
Mikor válaszol az indokaimra, csak bólintok egyet, és kezemmel megsimítom az arcát. - Nagyon is reméltem. Abba tuti belerokkantam volna... - jól ismerem már magamat és hogy mennyire kötődök Corához. Nem akartam többé senkihez sem így viszonyulni, de az élet teljesen más meglepetésekkel szolgált, mint azt látjuk. Ez a mostani eset, hogy majdnem elvesztettem ébresztett rá arra, hogy mennyire fontos része az életemnek, és hogy mennyire nem tudnám nélküle elképzelni. De továbbra sem tudnám megmondani, hogy vannak-e olyan érzéseim felé mint egykoron a menyasszonyom irányába, és akármennyire sem vagyok egy félős típus... nem tudom, a végére akarok-e járni ennek. Egyszerűen csak élvezem a vele lévő életet.
Hallom, hogy még épp belekezdene valamibe, én viszont teljesen tiszteletlen módon betapasztom a száját, valószínűleg a legkisebb bánatára. Csókunkat teljes odaadással viszonozza és érzem a mosolyát is. Mikor elhúzódnék tőle, kicsit meglepődök, hogy azon nyomban húz vissza magához, de nem ellenkezem. Kifejezetten jól esik az érintése, és legszívesebben mást se csinálnék az est hátralevő részében, mint ezt és csakis ezt. Utána sem hagy elhúzódni, a csókja pedig többet mond ezer szónál is. Simogatom tarkóját, és ugyanolyan lágyan és szenvedélyesen viszonyom, ahogyan azt kapom. Komolyan, amit itt csinálunk, és a helyszín, időpont... mintha valami elcsépelt romantikus filmből lenne kiragadva a jelenet. Nem mintha érdekelne, hisz teljesen más dolgokon jár az eszem.
A megölelésekor majdnem elhúzódott még tőlem, de szerencsére érezhetően megnyugodott. Hümmögök arra, amit mond és egykét percig még így is maradunk, mikor aztán hirtelen kimászik az ölelésemből a szöszi. Felvont szemöldökkel nézek fel rá, mire ledobja magáról a felsőjét és a nadrágjával kezd el ez után matatni. Szavaira bólintok és figyelem a gyönyörű testét, ahogy a holdfény megvilágítja, miközben a víz felé sétál. Megfordul egy-két gondolat a fejemben, de gyorsan elhessegetem ezeket. Ehelyett felállok, a hajamat végül kibontom én is, a felsőmet és a nadrágomat pedig magam mellé dobom a többi ruhadarabbal együtt, ami még rajtam volt. Közelebb megyek a vízhez és ugrok bele egy fejest, hogy Cora előtt bukkanjak fel a felszínen. Azon nyomban odahajolok hozzá és csókolom meg őt, majd simítok végig az arcán. - Olyan gyönyörű vagy... - mondom neki teljesen komolyan, mielőtt újabb csókra invitálnám őt. És ekkor persze hogy megjelenik a blöki is, aki konkrétan rohanásból ugrik egyet, be a vízbe mellénk, rendesen lefröcskölve minket vízzel. Nevetek egy kicsit a jelenetet félig látván. - Úgy néz ki, végre megtalált - mondom mosolyogva, aztán pedig Corára pillantok. Most ebben a pillanatban tényleg úgy érzem, hogy nemsokára minden rendbe fog jönni. Végre egy kis jókedv újra visszaköltözött a farmra, remélhetőleg nem csak erre az estére.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Szer. Aug. 09, 2017 9:02 pm

Örültem ezeknek a kissé felhőtlenebb pillanatoknak. Ezek adtak reményt egy szebb jövőhöz, egy kis bátorítást azzal kapcsolatosan, hogy minden rendben lesz. Most már láttam, hogy hiba volt Muire-t ennyire ellöknöm magamtól, de az elmúlt majdnem három hétben nem tudtam racionálisan gondolkodni. Akárhányszor csak közeledni próbált, újra az élelmiszerboltban éreztem magam, s szinte nem is Muire-t láttam, hanem a támadót, aki fegyvert fogva rám egyre közelebb és közelebb merészkedett hozzám. Ezek a rémképek még most is fel-felvillannak, de próbálom őket legyőzni és arra fókuszálni, hogy valójában Muire áll előttem, ő ölel át, ő nyúl a kezemért. Mindezt pedig a legkisebb mértékben sem bántásból teszi. Soha nem is abból tette és soha nem is fogja.
Összeszorult a szívem, mikor megemlítette, hogy ha kárt tettem volna magamban, abba ő belerokkant volna. Tudtam, ezt nem csak azért mondta, hogy engem meggátoljon ilyesfajta cselekedet végrehajtásában, hanem mert tényleg így érzett. A gondolat pedig, hogy baja essen, hogy elveszítsem, mindennél jobban fájt és mardosot. Hiszen jól tudtam, milyen élete volt, miken ment keresztül. Tudtam, hogy annak idején mi történt a menyasszonyával, s hogy ez milyen kihatással van a mai napig rá. Nem akartam, hogy miattam is hasonló fájdalmat érezzen, holott azzal, hogy eltaszítottam magamtól, lehetséges, hogy hasonló fájdalmak közelébe löktem. Ez pedig egészen eddig nem is tudatosult bennem. Így megfogadtam, bármi is történjék, ennyire ostoba és hülye liba soha többé nem leszek. Végtére is tényleg csak mi vagyunk egymásnak... Nem szabad így bánnunk a másikkal, ahogy az elmúlt időszakban én bántam Muireval. És soha nem fogom még egyszer ellökni őt. Hisz nála jobban ki érthetne meg? Nála jobban ki tudna megnyugtatni? Senki.
Az előbbi magamnak tett fogadalmamnak pedig eleget téve, az alkoholtól kapott kezdőrúgással megspékelve fel is pattantam, hogy régi önmagamnak átadjam a terepet. Mosolyogtam, ahogy láttam, hogy mindenféle plusz rábeszélés nélkül már dobja is le magáról a ruháit, hogy ő is elmerülhessen a tó kellemesen hűvös vízében. Én is beleugrottam, épp hanyatt buktam le a víz alá, hogy ahogy feljövök a vízből, hosszú tincseimet könnyebben egy irányba mossa az ár. De amint feljöttem, Muire is megérkezett pontosan elém és már kaptam is az újabb csókomat. Amivel nem mellesleg teljesen meg voltam elégedve. Sokan úgy tartják, hogy a csókok és az ölelések igazi gyógyító hatással bírnak, de én ezek igazságtartalmát csak most kezdtem el érezni igazán.
Bókját hallva, csak enyhén megráztam a fejem. Mindig tette a szépet, nekem persze mindig jól is esett, de néha, mint például most is, nem igazán tudtam volna osztani a véleményét. Enyhén kifejezve is szét voltam csúszva, ezért még apró mértékben sem tudtam volna ilyen jelzővel illetni magamat. Bár ha neki tetszek, akkor végül is nincs miért aggódnom.
Mosolyogva hajoltam én is közelebb hozzá, egyik kezem a nyaka köré fonódott, a másik pedig vándorútra kelt a mellkasán át a hasfalára és haladt volna lejjebb is, csak hogy fokozzunk az izgalmakat, amikor eszeveszett csaholást hallottam a következő percben pedig már be is borított minket a víz. Nevetve löktem hátrébb magamat a vízben, tekintetemmel keresve a drága kutyánkat, aki már gyors tempóban úszott is felém. - Gyere, édesem. - mondtam nevetve, kitárt karokkal a kutyus felé fordulva, aki pár pillanat után meg is érkezett a karjaimba. Hagyta, hogy magamhoz öleljem, fejét a vállamra helyezte és boldogan hűsölt, rajtam. Muirera néztem mosolyogva és örültem, hogy kicsit helyre állt a farm és az életünk rendje. A mosolyt hirtelen fintorgás váltotta fel, majd próbáltam méterekre kinyújtani a nyakam, de ez a kis pimasz eb csak tovább nyalogatta. - Jól van, én is szeretlek téged, te csibész. - megsimogattam a szőrpamacsot, de amikor a fülemhez is elért a nyelve, akkor már kénytelen voltam arrébb hessegetne. - Jaj ne, fúj, ezt már nem. - Elengedtem a kutyát, arrébb löktem magam, hogy kis távolságot kreáljak magunk közé, közben pedig leöblítettem a nyakamat és a fülemet is megmostam. Arrébb úsztam, de a kutya a fejébe vehette, hogy meg kell mentenie, mert akármerre mentem, nagyokat fröcskölve úszott utánam.
- Látod ezt? Le se tagadhatnád, hogy a te kutyád. - mondtam viccelődve, de aztán újra megálltam, hogy a karjaimba vonhassam az ebet. Aki aztán hirtelen ötletből vezérelve a kis fa móló felé kezdte nyújtogatni a nyakát. Amint fent volt az elülső két lába, feltoltam a hátsó felét is, hogy aztán viszonzásul, puszta szeretetből megrázhassa a bundáját és újfent beterítsen egy kis kutyaszőrös vízzel. Ugatott párat, csóválta a farkát, de aztán meg a vizet kezdte harapni félig a mólóról lelógva. - Szerinted mikor fog beleesni? - kérdeztem kíváncsian, hisz eléggé kitekert pózba feküdt ott és biztosra vettem, hogy pillanatokon belül újra a vízben lesz ő is. Mert habár okos kutya volt, néha mégis olyan lökött tudott lenni, hogy csak nagyokat nevettem egy-egy különös viselkedésén.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Csüt. Aug. 10, 2017 4:26 pm

Ez a farm kétségkívül az otthonunkká vált az elmúlt tíz évben, nekünk is és az állatoknak szintén. Egyrészt vicces, ugyanakkor (régebben legalábbis mindenképpen) frusztáló, mikor férj és feleségként asszociálnak ránk, csak mert nincs senki más ezen a farmon rajtunk kívül - aki ember -, mi pedig úgy viszonyulunk egymáshoz, ahogyan. A mi kapcsolatunkban viszont pont az a jó, hogy sosem bonyolítottuk a dolgainkat és egy kezdeti megegyezésre van alapozva... nos, úgy minden, ami az életünket jellemzi. De igazából pedig, ha belegondol az ember, nem nagyon vagyunk különbek egy pártól. Nyilván azon kívül, hogy Corával ellentétben én más nőkkel is megtalálom a közös hangot, de igazából ez is nagy mértékben visszaszorult az évek múlásával. Viszont mindent megosztunk egymással - ezt a mostani esetet leszámítva, de ez pedig egy teljesen másik téma -, élvezzük a másik társaságát, ugyanúgy várunk egymás csókjaira, érintéseire mint másokéra egyszer sem. Illetve, ahogy az most látható, törődünk a másikkal, annak érzéseivel, és ha valami rosszat tettünk akarva-akaratlanul, akkor próbáljuk rendbe hozni ezt akármilyen módon.
Most pedig, hogy elkezdett kicsit végre látszólag visszatérni hozzám Cora, hülye lennék kihagyni bármilyen lehetőséget, hogy még több időt töltsek el vele. Ezért sem habozok egyáltalán, mikor felteszi a kérdését, és gyorsan le is kapom a ruhákat magamról, hogy aztán én is a vízbe merülhessek. Nem hagyom túl sokáig magára, amint a vízből felemelkedek, máris oda hajolok hozzá, hogy megcsókolhassam őt őszinte odaadással, lágysággal, szenvedéllyel. Elmosolyodom, mikor látom, ahogy megrázza a fejét. Túl szigorú magával. Legyen szomorú, boldog, ő számomra mindig gyönyörű volt és az is marad. Persze jobban szeretem, mikor a boldogság szikráit vélem felfedezni a szemében, nem azt, amit most, de a lényegen nem változtat. Főként most, mivelhogy elkezdett kicsit visszatérni az a lány, akit már tíz éve ismerek.
Közeledése jól esik, és bele is mosolygok kicsit a csókba, ahogy érzem, a keze vándorútra indult. Ha el is érte volna a célját, valószínűleg abban az esetben is megállítom, mert most akármennyire is vágyom rá, sokkalta jobban élvezem ezt a mostani helyzetet. Kellemes nyugodtság, gyengédség. Illetve nem is akarom teljességben kihasználni ezt a gyengébb pillanatát, amibe most került, mert fogalmam sincs, mi lesz a helyzet akár holnap reggel, akár egy hét múlva. Bár biztosra veszem, hogy legkevésbé sem venné kihasználásnak ezt, én viszont, ahogy mondtam, több mint meg vagyok elégedve a mostaniakkal. A kutya viszont egyébként is megzavarja ezt a meghittséget, de ezt sem bánom, mivel imádom ezt az ebet. Főként, mikor azt láthatom, mennyire jól elvannak egymással Cora és az eb. Most is a kedvencéhez megy oda, és én pedig csak vigyorgok rájuk az interakciójukat látván. Mikor a kutyus már majdhogynem nyomulni kezdett rá, akkor felhúztam a szemöldökömet, úgy figyeltem a jelenetet. A szöszi is tűri ideig-óráig, de mikor már túlontúl is belelendül, akkor neki is sok lesz. - Na kösz. Mondod ezt úgy, hogy szinte mindig csak veled szokott foglalkoz... aha, így már értem - válaszolom neki nevetve, jókedvűen. Figyelem, ahogy kijjebb tessékeli a vízből a szőrmókot, és én pedig csak ekkor megyek közelebb Corához. Hátulról ölelem őt át, ahogy a kis dögöt nézem, és eközben a szöszinek a nyakára a kutyám példájára adtam pár csókot, illetve a fülére is. Elszórakozok kicsit így, aztán megszólalok. - Na, melyikünk csinálja jobban? Ő, vagy én? - kérdezem tőle mosolyogva, és mielőtt válaszolna még nyomok az arcára is egy csókot.
Nem sokkal később pedig látom, ahogy elkezdi a vizet kapdosni a mancsával a kutya, egyszer pedig túl messze nyúl el, és abban a pillanatban bele is borul a kis tavacskánkba. Csak megrázom nevetve a fejemet, az meg csak látszólag teljesen boldogan jön fel újra a víz felszínére, és kezd el fel-alá úszkálni. - Milyen pofátlan egy kis dög ez. Tök kellemesen elvoltunk itt kettesben, ő meg csak így belerondít és még élvezi is. Szemtelen - rázom meg a fejemet újfent, egy kisebb sóhajtással. Persze a sóhajtásból és a hangomból kiveheti, hogy csak szórakozok, igazából annyira nagyon nem bánom, hogy itt van, mert mondom, ugyanúgy imádom ezt a dögöt, mint bármelyik másik állatunkat. De azért lássuk be, egy lóval nem szívesen fürdőznék együtt ebben a tóban. - Mondd csak, Corám, megbízol bennem? - kérdezem tőle kíváncsian, és ha megkapom az igenlő választ, vagy bármi hasonlót, akkor folytatom. - Csak mert holnap este szeretnélek elvinni a városba, hogy kicsit kikapcsolódhassunk. Vagy egy hét múlva. Amikor már ténylegesen jobban érzed magad. Nem akarom erőltetni, csak egy kicsit kimozdulhatnánk közösen is. És félned sem kell, mert ott leszek melletted, hogy megvédjelek. Most és mindig is - mondom el a tervemet neki óvatosan, és próbálom úgy megválogatni a szavaimat, hogy minél inkább tompítsam az élét annak, hogy kicsit vissza akarom vinni a városba. Hogy hova, azt még nem teljesen találtam ki, de van egy-két ötletem, amiről biztos vagyok, hogy segítene neki is.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Pént. Aug. 11, 2017 12:20 am

Sohasem akartam, hogy megváltozzon az életünk. Az elmúlt évtizedben kialakítottunk egy olyan életet, ami mindkettőnk számára kedvezett. Először az édesanyám, majd édesapám halálát követően képtelen lettem volna Írországban maradni; Muire felajánlása és segítsége pedig kapóra jött. Közösen teremtettünk otthont, együtt telepítettük ide az állatokat, együtt osztottuk fel a farmot. Minden, amire vágytam, az elérhető volt számomra a birtok határain belül, így a legnagyobb boldogságban tengettem itt a mindennapjaimat. Anélkül, hogy bármit is hiányolnom kellett volna. Szerettem az életünket, a mi kis furcsa, érdekes, különös, de annál jobb párosunkat és a világon semmiért sem cseréltem volna el mindezt. De beütött a krach, az életünk pedig észrevehetően megváltozott. Mi is megváltoztunk.
Az alkohol hatását épp ezért élveztem annyira. Az ítélőképességemre egyáltalán nem hatott, viszont elegendő volt ahhoz, hogy ellazítson és eltüntesse azokat a falakat, amiket az élelmiszerboltban átélt szörnyűségek miatt emeltem magam köré. Ezért tudok őszintén mosolyogni, viccelődni, incselkedni vele. Nem mellesleg a hangulatomon az is sokat javított, hogy a tegnap történtek ellenére Muire nem neheztelt rám és pont ugyanolyan vidáman és kedves tudott visszamosolyogni rám, mint régen. Ezen oknál fogva buzdultam fel annyira, hogy engedtem vándorútra kelni a kezemet Muire testén. De hát a kutyánk jól időzített, mint mindig egyébként, amikor kezdene forróbbá válni a hangulat. Én pedig hagytam, hogy ezúttal a kutyus eltérítsen az eredeti terveimtől és inkább vele játszottam a vízben.
Elnevettem magam, mikor leesett Muire-nak, miért is vontam párhuzamot közte és az eb között, közben pedig segítettem a kutyának partra szállni. Nem mintha túl sokáig ott maradna, de ez is szokása volt. Boldogan mosolyogtam, mikor Muire mögém úszott és hátulról átkarolt. A nyakamra, illetve a fülemre kapott csókokat tőle már sokkal szívesebben fogadtam, de erről a pár, halk sóhajom könnyen árulkodhatott. - Egyértelműen te. Viszont... - kivontam magam az öleléséből, hogy szembe fordulhassak vele, miközben próbáltam a lehető legjobban hozzásimulni. - ... mivel az elmúlt három hétben nem csillogtathattad meg ezen tudásodat, kicsit mintha berozsdásodtál volna. De ne aggódj, önként jelentkezem, rajtam bármikor gyakorolhatsz. - viccelődtem vele, mosolyogva arrébb döntöttem a fejemet had férjen hozzá a nyakamhoz. Természetesen nem azt az oldalamat mutattam neki, amit a kutya az imént nagy előszeretettel már összenyálazott. Hirtelen összerezzentem a csobbanástól, de a következő másodpercben már nevetésben törtem ki, látva, hogy a kutya most sem volt a helyzet magaslatán, s már be is zúgott a vízbe. - Hát időzíteni azt tud, ezt meg kell hagyni. - értettem egyet Muire-val. Mondjuk ez még szerencsére nem volt túl vad közbelépés a kutya részéről. Régebben rosszabb volt és féltékeny is, szerintem. Volt, hogy úgy kellett elbújnunk előle, ha nem akartuk az egész, együtt töltött idő alatt az ugatását vagy a vonyítását hallgatni.
Jókedvem eltűnt az arcomról, amint meghallottam Muire kérdését és a gyomrom is rögtön összeszorult. - Persze, hogy megbízom. De miért kérdezel ilyeneket? - tudtam, hogy én voltam az oka annak, amiért Muire láthatóan máshogy viszonyult hozzám. Mármint csak részben, de nekem akkor is feltűnt. A következő rövidebb monológját hallgatva pedig feszültté váltam. - Muire... jól vagyok. Tényleg! - próbáltam minél komolyabb hangsúlyt megütni, hogy higgyen nekem. Viszont a felvetését nem értettem. Mi nem szoktunk kikapcsolódni járni a városba. Mi csak akkor mentünk, ha feltétlenül szükséges volt. Ha szórakozásra vágytunk, akkor kreatívak voltunk és egymással ütöttük el úgymond az időt.
- Egyébként miért szeretnél a városba menni? Azt hittem, itt is jól ki tudunk kapcsolódni. Vagy tévednék? - elmosolyodtam, majd szinte rögtön birtokba vettem az ajkait, hogy pár apró, szenvedélyes csókot lophassak tőle. Majd kapott egy puha, édes csókot az állára, a nyakára, a vállára, jobb kezem ezúttal pedig célirányosan haladt a legbecsesebb testrésze felé, hogy végre őt is újra üdvözölhessem.
Bár nem mutattam, mély aggodalommal töltött el, hogy be akart menni a városba. Nem tudtam volna megmondani, hogy készen álltam-e arra, hogy visszamenjek, de nem is ez aggasztott a legjobban. Muire ugyan nem fukarkodott csókjai osztásában, ugyanakkor másképp nem kezdeményezett, ha pedig én próbáltam, éreztem rajta, hogy nem igazán akarja. És ez megrémisztett. Hisz mi nem ilyenek voltunk. Nekünk igen is fontos részét képezte ennek a furcsa kapcsolatunknak a testiség, a testi örömök közös átélése. Mi nem jártunk a városba kikapcsolódni. Volt olyan nap, amikor annak örültünk, hogy az ágyból ki tudtunk keveredni, hogy ellássuk az állatokat, most pedig ez van. Tudtam, hogy ez javarészt az én hibám volt. De ha Muire már nem vágyott rám, helyette a városba akart vinni, akkor jogosan féltem. Mert mi van akkor, ha azért megyünk a városba, hogy terápiára menjek? Vagy ami még rosszabb lenne, ha azt akarná közölni, hogy a történtek után átértékelt magában mindent és nem akarja ezt a valamit tovább folytatni velem? Hisz egyértelmű, hogy így is közelebb kerültünk egymáshoz, mint kellett volna. A kezdeti egyességünk pedig pontosan arról szólt, hogy ez ne történjen meg.
Ha pedig Muire nem szólal meg záros határidőn belül vagy nem tesz valamit, amivel a gondolataim ellenkezőjét bizonyítaná, akkor kénytelen leszek azonnal kiszállni a tóból. Sőt, még a háló felé is veszem ez esetben az irányt, hogy minél előbb aludhassak. Hogy minél előbb eljöjjön a holnap este, bemenjünk a városba és megtudjam, hogy mit akar. Mert hiába ide alkohol, a gondolataim és a tévképzeteim már most kezdtek az őrületbe kergetni.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Pént. Aug. 11, 2017 12:22 pm

Már egyébként is eszemben volt, hogy valahova lehet elvinném őt, hogy egy kicsit kikapcsolódhassunk, és ezzel is még inkább segíthessem a felépülését. Akármennyire is tudom, hogy ő neki az itteni lét is több, mint elég, és hogy másokkal ellentétben neki egy kis lovaglás - nem az átvitt értelemben - majdhogynem nagyobb segítséget tud neki nyújtani a nyugalma elérése érdekében, mint sokaknak mondjuk hogy vesznek egy meleg fürdőt. A lényegen viszont nem változtat túl sokat, hogy egy kis újdonságot is vinni akarok az életébe. Nem akarom, sosem akartam, hogy az egész életét csak ezen a farmon töltse, szóval egy kis elszakadás a farmtól nem hiszem, hogy olyan vészesen kellemetlen lenne. Egyébként is estefele akartam elvinni őt, amikor már az állatok is eltették magukat a másnapra.
Figyelemmel kíséreltem, ahogy kibúvott az ölelésemből és aztán velem szembe fordulva nyomult közelebb hozzám. Testének közelsége, és melegsége rettentő jól esik nekem, hisz mégiscsak olyan régen lehettem hozzá ilyen közelségben. Már-már egy örökkévalóságnak kezdett tűnni. És ahogy említettem, más esetben legszívesebben már teljesen mást csinálnék vele, most viszont nem érzem még azt rajta, hogy teljesen rendben lenne. A viselkedése ugyan ennek ellenkezőjét mutatja, én viszont nem tudnám azt mondani, hogy ez teljességgel őszinte. Elmosolyodom azt hallva, amit mond, és ahogy félre hajtja a fejét. Én pedig lassan közeledve hozzá máris lágy csókokkal adományozom meg a nyakát, finoman ingerelve, ahogyan tudom, hogy szereti. Mindeközben kicsit simogatom a hátát egyik kezemmel. Ha kicsit meg is szívom a bőrét, akkor azt egy-két gyógyító puszival megpróbálom ellensúlyozni. A kutya pedig szokásához hűen megint belerondít ebbe a kis nyugalmas interakcióba Cora és köztem. Ki is fejtem a véleményemet erről, félig-meddig viccelve és igazat mondva. Ez a dög is tud néha olyan esetlen lenni, hogy azt nem lehet máshogy lereagálni, mint nevetéssel. De a legjobb tényleg az benne, hogy látszik rajta, élvezi és boldog. Nem mintha túlzottan meglepődnék, hiszen mégiscsak én mentettem meg és adtam neki egy újabb esélyt. Két olyan gazdát, akik úgy imádják őt, mintha körülbelül a tulajdon gyermekük lenne, és számos pajtást a farmon, akikkel el tud játszogatni. Annál aranyosabb látvány nincs is, mikor a lovakkal elkezd játszadozni. Olyanra még nem volt példa, hogy valamelyikük is megsérült volna emiatt, mert azért látszólag ők is vigyáznak egymásra.
Láttam rajta a hirtelen érzelemváltozást a kérdésemet hallván. Bele is kezdek a szövegelésembe, mikor pedig a jólétéről próbál biztosítani engem, akkor csak kicsit elhúzom a számat, és pontosan olyan tekintettel nézek rá, hogy láthassa, nem tud átverni engem. Lehet, hogy most úgy érzi, jobbak a dolgok, és talán így is van. Viszont megvan a lehetősége, hogy ez is csak egy éjszakára marad így és a következőn meg majdnem minden olyan lesz, mint régen. Éppen válaszolnék kérdésére, mikor betapasztja a számat a csókjaival. Lehet én képzelem be, de mintha már-már kétségbeesés is lenne a tetteiben, ahogy a kezével újra megpróbál egyre lentebb haladni, és ahogy a csókjaival próbálja a testemet elhalmozni. Emiatt pedig csak sóhajtok egyet, de nem élvezettel teli sóhaj ez, hanem kicsit aggodalmas. Csuklójára csúszik a kezem, hogy megállítsam az egyre lejjebb haladásban, aztán másikat pedig tarkója mögé csúsztattam, és úgy néztem mélyen a szemeibe. - Corám, sosem tennék olyasmit, amiről azt tudom, te nem akarod. Nem terápiára akarlak vinni, vagy bármi ilyesmire. Ezt most verd ki a fejedből. Egyszerűen csak szeretnék egy kis újdonságot, amit remélhetőleg te is élvezni fogsz - majd pedig, ha nem menekül előlem el, akkor közelebb hajolok hozzá, hogy újra megcsókolhassam. Hosszan és édesen. Ezt követően szólalok csak meg újra, ismételten a tekintetét kutatva. - Azt mondtad, megbízol bennem. Ha tényleg így van, akkor nincs mitől tartanod. Semmilyen téren - szándékosan nyomtam még a végére oda azt a két szót, és kicsit a csuklóját is megszorítottam, hogy értse, mire is gondolok. A mostani kapcsolatunknak már-már az alapját képezte a testiség, és nem akarom, hogy azt gondolja, a mostani elutasításom miatt nem akarom őt vagy bármi ilyesmi. Nem, ilyenről szó sincs. Jobban vágyom az érintésére, csókjaira, mint szomjazó egy csepp vízre, viszont képes vagyok türelmes lenni, míg meg nem bizonyosodok arról, hogy minden rendben van és hogy a szexet sem most csak egy feszültség levezetésnek venné, vagy tudom is én, biztosítéknak. Biztosítéknak, hogy minden rendben van köztünk. És ha valóban bízik bennem, akkor nem fog kételkedni sem a szavaimban, sem az indokaimban, hogy mit-miért teszek most ezen az estén.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
98
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Pént. Aug. 11, 2017 9:18 pm

Százszorta jobban esett a közelsége, mint azt jelen pillanatban képes lett volna kifejteni vagy épp kimutatni az irányába. Az elmúlt hetekben végtelenül türelmes volt velem, elviselt a legrosszabb pillanataimban is, én meg azzal háláltam ezt meg, hogy ellöktem magamtól. Most már láttam, tudtam, hogy mekkora hülye voltam, még akkor is, ha ezt sem tette szóvá nekem, hisz végig egy dolog lebegett a szemei előtt, hogy én újra jól legyek. Sajnáltam, hogy ő is megsínylette a történteket és ha visszapörgethettem volna az idő kerekét, minden bizonnyal el sem mozdultam volna a féltő öleléséből. Csak feküdtem volna vele az ágyban vagy a kanapén, míg jól nem éreztem volna magam. És tudom, hogy segített is volna. De én hülye voltam és így lehetséges, hogy elszúrtam pár dolgot. Ám legalább néhány korábbi szokásunkhoz hűek maradtunk.
Lehunyt szemekkel, mosollyal az arcomon élveztem, ahogy apró, finom csókokkal hintette a nyakamat. Keze kellemes érintését a hátamon ugyanolyan örömmel fogadtam. Kicsit talán kizökkentett ebből a meghitt állapotból a kutya újbóli őrültködése, de nem szomorkodtam miatta. Inkább jó dolognak könyveltem el, hogy újra érezhettem Muire bársonyos csókjait és érintéseit, még akkor is, ha csupán rövid ideig tudhattam ezeket magaménak.
Meglepődtem, mikor a csuklóm után nyúlt és lefogta a kezemet. Ez mondjuk pont egy olyan új dolog volt, aminek kicsit sem örültem.
- Én pedig nem tennék semmi olyasmit, amit nem szeretnék. - Ő a terápiára és a közelgő kiruccanásunkra utalt, míg én inkább az előbbi magánakciómra, hogy újra még közelebb kerülhessünk egymáshoz. A csókját újfent örömmel fogadtam és ugyanolyan édesen viszonoztam is, de az igen is zavart, hogy a kezemet nem engedte szabadulni. Miért volt most annyira az ellen, hogy kellemesebb hangulatot varázsoljak? Olyan régen voltunk már olyan értelemben együtt... Vágytam rá, akartam, ő meg megállított.
Mikor óvatosan rászorított a csuklómra a "semmilyen téren" kihangsúlyozása után, akkor fogtam fel, hogy a ma esténknek itt és most vége is szakadt. Kihúztam csuklómat a kezéből és hátrébb löktem magam.
- Nem tartok semmitől, csak egy kicsit többet szerettem volna kapni belőled. - tartani tartottam egy-két dologtól, de tíz éve megígértem neki, hogy ilyenek miatt nem fogok hisztizni, így hát nem is szóltam azzal kapcsolatosan többet. Ha szóltam volna, félreértette volna és még ennél is rosszabbul zártuk volna az estét. Helyette inkább felemeltem a kezeimet, mint egy bűnöző, aki épp megadja magát a zsaruknak. - De nyugi, többet nem nyúlkálok. - legalábbis ma nem. Ezzel a végszóval kiúsztam a partra és futólépésben a ruháimhoz siettem. Kezembe fogtam a whiskey-s üveget, mire a kutyánk már mellettem is termett és kíváncsi szemekkel figyelt rám, vajon hova fogok menni.
- A holnap este egyébként jó nekem. Menjünk be a városba kikapcsolódni. - halvány mosoly ült ki az arcomra, majd azzal a lendülettel megfordultam és besétáltam a házba. Nem mondhattam volna, hogy ilyen estét képzeltem, megértettem, hogy miért nem akarta úgymond kihasználni a helyzetet, de ugyanakkor jól ismert már. Sőt... a világon ő ismert engem a legjobban. S habár megbízom benne, akkor is féltem attól, hogy az elutasítása komolyabb és nagyobb gondokat okoz majd a közeljövőben. Pláne, ha erre a kiruccanásra is elmegyünk holnap este. Ki tudja, annak mi lesz az apropója.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
46
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó •• Szomb. Aug. 12, 2017 5:09 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1610
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Közeli tó ••

Tell me your secrets

Közeli tó
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Közeli tó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Párizsi agglomeráció :: Muiredach farmja-