Jayden C. MacSween
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 5:26 pm
Today at 5:04 pm
Today at 3:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
4
Média, művészet
5
2
Civilek
1
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
1
Összesen
15
10
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Jayden C. MacSween •• Vas. Ápr. 30, 2017 9:13 pm

Üdvözöllek nálunk!

Kedves Jayden!

Elnézésedet kérem, amiért még csak most jöttem olvasni a lapodat, illetve köszönöm szépen a türelmedet! edi Hmm, szerintem ma a számomra ismeretlen pb-ék napja van, mert a te avidat se ismertem korábbról, viszont azt kell mondanom, hogy igazán illik az általad felvázolt és köreinkbe hozó karakterhez. edi

A családod nem éppen volt vidám történet, de ennek ellenére is teljesen tökéletesen mutattad be és ezernyi dolog rajzolódott ki közben a lelki szemeim előtt is, hogy miken kellett keresztül menned. Ahogyan tetszett az ellentét a szüleidnél, az alkoholista apa és a vallási fanatikusanya. Szerintem senkinek se lehet könnyű ilyen szülök által felcseperedni, de neked sikerült és remélem, hogy most már csak jó dolgok fognak veled történni. lufi A történetedben nagyon tetszett az, hogy különféle részeket mutattál be, azokat, amik talán leginkább hatással voltak rád. Azt kell mondanom, hogy nem lehet könnyű az életed, hiszen sokan még mindig nem képesek elfogadni azt, ha netán valaki a saját neméhez vonzódik, de tetszik a karakteredben az, hogy nem szégyelli felvállalni és szeretett volna egykoron tenni is azért, hogy mások még inkább el tudják fogadni ezt a dolgot. Az pedig, ahogyan a mágiát belecsempészted a karaktered életébe az valami fantasztikus volt. Engem nagyon megnyertél az ez egész karakterrel, történettel, hiszen az írásod is könnyedén olvastatja magát és remek kikapcsolódást nyújtott a lapod! edi

Nem is szeretnélek tovább feltartani, irány foglalózni, illetve az act. checkbe se felejts el írni! Jó szórakozást kívánok! lufi

P.S.: Amennyiben esetleg van már másik karaktered az oldalon, akkor kérlek azt jelezd nekem üzenetben, hogy tudjuk kinek a multija vagy. Köszönjük!





no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets

245
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Jayden C. MacSween tollából
Témanyitás Jayden C. MacSween •• Vas. Ápr. 30, 2017 3:42 pm

"/>
Születési idő:
Születési hely:
Foglalkozás:
Karakter arca:
Választott faj (rang):
1996.03.01
Sligo melletti falucska
újságíró
Jedwards
mágus (természet)


Jayden C. MacSween

Család. Képes vagyok leírni ezt a szót, képes vagyok megformálni az ajkaimmal, de számomra semmi pozitív jelentéssel nem bír. Tudom, hogy az embernek a legerősebb, legösszetartóbb közösségre kéne asszociálnia, ha meghallja ezt a szót, egy biztos menedékre, ahol a szülők, testvérek, és távolabbi rokonok népes csoportjában minden helyzetben talál valakit, akihez bizalommal fordulhat, akiben támaszra lelhet és akit ő maga is támogathat. Azonban ez a szeretetteljes közeg nem mindenki számára adatik meg.

Azt hiszem, a szüleim már azelőtt is inkább teherként tekintettek rám, mielőtt tizennyolc évesen érthetetlen okból megosztottam velük, hogy meleg vagyok. Nem olyannak születtem, amilyennek vártak. A bátyám képmását remélték tőlem. A nálam pár évvel idősebb bátyámét, akit akkor vett el tőlük a gyámhatóság, amikor én megszülettem. „Nem voltak megfelelőek a körülmények a gyermek gondozásához”, mondták, mint utólag megtudtam. Apám alkoholista, anyám valamilyen vallási szekta tagja volt már akkor is. Csak egyetlen dolgot nem értek: akkor miért hagytak ott nekik engem, egy csecsemőt?!
A későbbiekben aztán szüleim viszonylagos rendszerességgel kaptak értesítést a bátyám fejlődéséről. A későbbi örökbefogadó családja valamiért úgy tartotta tisztességesnek, ha néha leveleket és fényképeket küldenek. Mivel sikeres, sportokban kiemelkedő és jóeszű srác cseperedett az elárvult kisfiúból, szüleim úgy dagadtak a büszkeségtől, mintha mindezt ők teremtették volna meg neki, és az ő érdemük lenne, hogy hál’Istennek nem lett egy lelki roncs az idősebbik fiúkból, akit soha egy percig nem neveltek és nem szerettek szülőként. „Az én vérem, persze, hogy egy kis vasgyúró” – mondogatta apám, mikor jött egy fotó, amin a magas, barna suhanc egy frissen szerzett kupát szorongat a kezében. „Igazi férfi, egy kiválasztott” - suttogta fátyolos szemmel és összekulcsolt kezekkel anyám.

Ehhez képest én a megtestesült csalódás voltam. Már kiskoromban is beteges, alacsony, vékony, sápadt kisfiúként normális családban sem lett volna könnyű felnőnöm, nemhogy egy ilyenben, ahol soha egyetlen kedves, bíztató szót nem kaptam.
Noha a sportokban nem is, de tanulmányi eredményeimet tekintve kiemelkedően teljesítettem, mint azt számtalan oklevél, tanulmányi ösztöndíj és büszke tanáraim sugárzó arca is bizonyította. De így sem tudtam megfelelni. Pedig sokáig próbáltam.
Aztán többé már nem.


Egyszer volt, hol nem volt...

Tizennyolc évesen, emlékszem, nem sokkal a születésnapom után következett be a változás. Örökké megfelelni vágyó, a kritikáktól és bántásoktól csak még keményebben igyekvő, szerencsétlen kis stréber gyerek voltam barátok, magánélet és szeretet nélkül.
A gimiben érettségi előtt azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk előadást egy olyan szociális témában, amely a szívügyünk és úgy érezzük, az embereknek sokkal jobban oda kéne figyelnie rá, sokkal jobban kéne ismerniük, megérteniük.
Mivel több éve tudtam már, hogy a fiúkhoz vonzódom, ami az ír falucskában, ahol felnőttem, eléggé tolerálhatatlan dolognak számított, úgy döntöttem, erről tartom meg az előadásom. A melegek helyzetéről, megértetvén mindenkivel, hogy semmiben nem vagyunk mások, ugyanolyan érző emberek vagyunk, mint bárki, sem többek, sem kevesebbek. Bájosan naiv kamasz voltam, és valamiért meg sem fordult a fejemben, hogy a szüleim nem tudnak a másságomról. Szerintem valahol azt is gondoltam, ezért gyűlölnek. Így legalább meg tudtam volna magyarázni. Okot kerestem a borzalmas, szeretetlen gyerekkoromra. Nem tudtam elfogadni a tényt, hogy roncs szüleim simán képtelenek pozitív érzelmeket táplálni akár irántam, akár egymás, akár bárki iránt ezen a világon.
Így hát egy szép napon, iskolából hazaérve hebegve előálltam ötletemmel, „rosszabb már úgysem lehet” alapon. Nagyot tévedtem.
Emlékszem, apám a kandalló előtti kopott fotelban ült az elmaradhatatlan üveggel a kezében, anyám nem messze a földön ült és zsolozsmázott valamit valamilyen prófétához szólva, akinek a szektája kiemelt figyelmet fordított.
- … és ezért szeretnék a melegekről írni, hogy javítsak a helyzeten. Ki merek állni és vállalom önmagam, hogy felnyissam az emberek szemét. – fejeztem be a mondókámat. Sok minden eszébe juthatott az embereknek akkori önmagamról, csak az nem, hogy ki tudok állni valamiért, és pozitív változást hozhatok bármilyen ügynek. Engem soha senki nem vett észre, hacsak nem belekötni kellett valakibe, mert akkor viszont mintha neonfényben villództam volna.
A következő emlékem az, hogy apám artikulálatlan ordibálás közepette hozzám vágja az üres whiskey-s üveget, ami több helyen megvágja a felkarom és a szegycsontom körüli részt. Mire felfogom, hogy vérzek, látom, hogy anyám felém siet. Segítséget remélve felé nyújtom a kezem, ám ő a hajamba kap, annál fogva ránt fel a földről, kereszteket vet rám, ütlegelni kezd és közben ő is kiabál: „- Sátán fattya, tudtam, hogy a gonosz gyermeke vagy, már mikor bennem voltál, akkor fájt a létezésed! Tisztulj innen, pokoli ivadék, drága Istenem, kérlek, hallgass meg és óvj meg minket…”
Ez az utolsó alkalom, hogy láttam a szüleimet, mielőtt kirohantam az ajtón, és addig futottam, amíg a lábam bírta. Sötét volt, egy erdő közepén ziháltam, és egy óriási bükkfa alá rogyva, zokogva vártam, hogy vége legyen. Vége ennek az egésznek, ami most csúcsosodott ki, de már tizennyolc éve tart fogságban.
Annyira rázott a sírás, annyira kétségbe voltam esve, hogy akkor észre sem vettem, ami körülöttem történik. A virág, amit kitéptem és összemorzsoltam a kezemben, újra sértetlen, mikor kiengedem ökölbe szorult tenyeremből. Egyre több pók és bogár mászik rám, de egyik sem csíp meg. Szürke kismadár száll a vállamra. Szép lassan, a körülöttem lévő fák és bokrok rejtekéből körém gyűlnek a nagyobb állatok is, az erdő népe. Engem figyelnek, velem együtt sírnak. Segíteni akarnak. De én akkor ebből még semmit nem érzékeltem.
Saját erejéről és képességeiről mit sem sejtő természet elemű mágus voltam.
Akkor és abban a pillanatban azonban nem több, mint egy végtelenül elkeseredett, meggyötört, magányos, kiábrándult fiatal fiú.



Három évvel később, huszonegy évesen, ugyanaz alatt a bükkfa alatt állva elragadnak az emlékek.
Kezemet a törzsre tapasztva próbálom gyógyítani az ősöreg, korhadt fát. Nemrég villám csapott bele és elég alapos pusztítást végzett benne, több ágat letörve, leperzselve a kérget jópár tenyérnyi foltban.
Ugyanaz az a törékeny, sápadt fiú vagyok, mint azelőtt, de a szememben erő és szenvedély lobog, a szívemben forrongó haragot és fájdalmat  egyre hosszabb időszakokra képes csitítani a béke és a remény érzése.
Miközben kedvenc szarvasborjam az orrával bökdös, érzem a nyíló vadvirágokból áradó forró energiát. Szeretem a tavaszt, ilyenkor vagyok leginkább elememben.
Ha arra gondolok, hogy útra kell kelnem, és itt hagynom ezt a gyönyörű erdőt és a faházat, ami az elmúlt években az otthonom volt, összeszorul a gyomrom.
És persze különösen fáj itt hagyni azt az embert, aki felkarolt, felnyitotta a szemem, erőt adott, hitet önmagamban, és persze, aki megtanított mindenre, amit mágusként immár tudok.

Lépteket hallok a hátam mögül. Elmosolyodom. Tehát csak nem bírta, hogy ne jöjjön utánam . Megfordulok és játékosan rosszalló tekintettel nézek a nálam tíz centivel magasabb, nyolc évvel idősebb, sötétszőke hajú srácra, aki az elmúlt három évben mentorom, és az első évben a párom is volt.
Továbbra is tisztelem és szeretem Evant, de immár csak mint mesterem és jóbarátom. Ettől függetlenül ő azon nagyon kevesek egyike, akikben feltétel nélkül megbízom, és akikért képes lennék bármire.
Ő beszélt rá, hogy költözzek fel a fővárosba, Dublinba, egyrészt, hogy „normális” életet éljek, mert itt az intenzív tanulás és önmagam felfedezése és fejlesztése mellett csak hétvégenként jártunk be a közeli városba, ahol megszereztem életem első barátait és végre szabadon, őszintén élhettem. Evan azt mondta, fiatal vagyok, rám fér végre egy kis társaság és pezsgés. Ebben talán igaza is van.
Másrészt pedig pontosan tudja, hogy két embernek is a nyomára szeretnék akadni. Mióta megtudtam, hogy milyen képességekkel bírok és Evan mesélt az itt élő különböző lényekről, illetve mióta már magam is ismerek pár boszorkányt, varázslót, seelie-t és kelpie-t, azóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon ki adhatta át nekem az erejét és mikor? Hiszen a szüleim egyértelműen nem voltak mágikus képességek birtokában, hacsak a különösen érzéketlen kegyetlenség és a primitívség magasfoka nem számít annak. Tudom, hogy az, aki azzá tett engem, ami vagyok, már rég halott kell, hogy legyen. De akkor is meg akarom tudni ki volt, és miért akart pont engem megtenni „utódjául”. Állítólag már eleve az is nagyon ritka és furcsa, hogy egy varázsló évekig nem is tud róla, hogy megkapta valakinek az erejét.
A másik, akire nagyon kíváncsi vagyok, a bátyám. Sosem találkoztam vele, de tudok róla egyet s mást a szüleimnek küldött levelekből. Meg akarom ismerni. Akarom, hogy legyen egy rokonom, egy testvérem, aki visszaadja a hitem a család értékében.
Van tehát miért magam mögött hagyni a múltat és új lapot nyitni, mégha nehéz is.

Így tehát pár nap múlva, belvárosi albérletemben, és pár remek próbacikkemnek, illetve egy feltűnően jóképű selkie ismerősömnek köszönhetően szerzett újságírói állásom első napján nem csak azon gondolkodom, milyen sztorival rukkoljak elő a havilap számára, hanem azon is, hogy az én személyes sztorim merre sodor majd engem az életben…


Hogyan jutottál el ide? ● Saját karakter

avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

14
● ● Posztok száma :
Jedwards
● ● karakter arca :

Jayden C. MacSween
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Elfogadott karakterek :: Boszorkányok-