Mólók és dokkok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 5:26 pm
Today at 5:04 pm
Today at 3:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
4
Média, művészet
5
2
Civilek
1
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
1
Összesen
15
10
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Mólók és dokkok



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Mólók és dokkok •• Szomb. Jan. 14, 2017 10:56 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

589
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Vas. Márc. 19, 2017 9:44 am

Julian
I'm coming going to eat you alive.

- Ha nem engedsz el, szénné égetlek! - préselem ki magamból a szavakat és ajkaim közül fájdalmas nyögés szalad ki, ahogy testem a konténer hideg falának ütődik. Fekete hajtincseim az arcomba hullnak. - Fájni fog, vadász...-köpöm felé a szavakat gúnyosan és élvezettel. Fel akarom dühíteni! Ki akarom a világot forgatni magából és vele kezdem...hadd lássam, mire képes valójában!
Évek óta játszom a veszélyes prédájának szerepét, de sose sikerült még sarokba szorítania. Most először tudok a szemeibe nézni, ilyen közelségből. Fogalmam sincs, hogyan jutott el ma éjjel hozzám, de azt hiszem ideje megtapsolnom a műsorért.
A tűz, amit tekintetében látok, talán még engem is megrémít...jobban éget, mint a saját erőm, ami ott zúg a véremben, pumpálódik a szívem felé, őrült táncát járva. Árnyékaink a móló sárgás lámpafényénél, veszélyesen járják táncukat.
- Nem én öltem meg a nőt! - sziszegem felé, torkomat marja a gúny. Szinte érezhetően kaparja a húst, hogy lefejtse a bőrt és előtörjön belőlem. - Miért nem hiszel nekem? - kezdek halkan nevetni a karjai szorításában. Hiszen, ez az egész csak játék! Nem? Számomra legalábbis, biztosan.
Marie csodálatos teremtés volt, egészen addig, amíg nem gyújtottam fel a házát, hagyva, hogy elégjen benne. Fürödtem a halálsikolyában. A kérlelő üvöltésében. Még mindig érzem a füst szagát...még mindig marja a torkomat. Ami belőle maradt, ugyanolyan múlandó por csak, mint az összes többi áldozatomé.
- Tudsz te ennél jobbat is! - hergelem tovább a szavaimmal és, hogy mutassak valamit erőmből, ujjaim mozogni kezdenek. Lángok csapnak fel háta mögött. Heves, pusztító tűz írja le a kört, egymásnak feszülő testünk körül. A fájdalmas forróság, bármelyik pillanatban elégethetne bennünket. Furcsa, groteszk párosunkat. A sosem létezett pillanatot. Magával ragadhatná a haragunkat, hogy eleméssze testünket.
- Hol a híres vadász kitartás? - suttogom ajkaira és akaratosan nézek a szemébe. Gyűlölöm őket. Azt hiszik, ők irányítják a világot, holott nem látnak túl a saját maguk által emelt falakon. Gyengék...ő is gyenge!
Miért nem vágta még el a torkomat? Kötözött egy máglyához, hogy elpusztítson örökre?
Azt hiszem, túlságosan véres álmokba ringatom magam őket illetően. Nagyok az elvárásaim, amiket eddig egyikük se tudott teljesíteni...vajon Ő? Képes lesz végre megállítani?
A lángok egyre magasabbra csapnak. A tűzgyűrű szélesedik. Pattogzó, idegesítő hangja a fülemben visszhangzik. A belőle áradó hő, bőrömnek csapódik. Ajkaimon még szélesebb a mosoly.
- Nem félem a halált...- koppannak előtte a szavaim. Pillantásomat mélyen az övébe fúrom, nem próbálok kiszabadulni. – Még a te kezed által sem…


■ ■ Zene ■ ■Hát szia :3 ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Vas. Márc. 19, 2017 11:49 am

Boszi *-*
x
zene
Szívdobbanás. Bumm, bumm. Mély levegő. Higgadtan maradok meg a pozíciómban, rejtve esetleges kíváncsi szemek elől. Türelmesen várakozok, csak akkor szakítom meg az állapotot, amikor már kellő közelségben van a célpontom. Gyorsan mozdulok, de közben gondolataimban már a következő mozzanatokat tervezem. Nem bízom el magamat, régóta vagyok már a boszorkány nyomában, de komolyabb támadásra csak most először nyílt esélyem. Jóllehet kapóra jött a legutóbbi áldozata abban, hogy kövessem a nyomait. Éppen ezért nem szabad hibáznom.
Alighogy leérkezek az egyik konténerről a közvetlen közelébe, egyik karom a teste köré kulcsolódik, hogy kezeit a testéhez szorítsa és ugyanazzal a lendülettel már neki is lököm a mögötte lévő konténernek. Szinte nekisimulva fosztom meg a mozgástértől, hogy minél kevesebb esélye lehessen a támadásra vagy akár a menekülésre.
- Nagy szavak olyantól, aki falhoz van szorítva.- jegyzem meg szinte rezzenéstelen arccal. Nem igazán érdekel a mondandója, nem ő az első prédám, aki azt hiszi, hogy provokációval és üres fenyegetésekkel viheti valamire. Nem kizárt, hogy akad olyan vadász, akinek ez eltereli a figyelmét, én azonban nem tartozok közéjük. Engem nem vezérel hiúság, nem azért ölök, mert érdekel, hogy jó vadásznak tartsanak vagy hogy jobb legyek egy másik vadásznál... azért teszem, amit teszek, mert szükségesnek vélem. Nem szól többről ez sem. Nincsenek ebben személyes érzelmek. Pillantásom hűvös marad, a bennem lévő gyilkos szinte fenevad módjára morog bennem: kiáltja, hogy végezzem be. Ugyanez a fenevad gátol meg abban is, hogy válaszoljak kérdésére, miért nem hiszek neki. Hinni... az már nem fog változtatni a helyzetén.
De a vad gyilkos figyelmét egyszerre elterelik a felcsapó lángok. Forrósága fájdalmas simítás a testemen, melytől összeszorítom fogaimat. Ám a tűz csak körbevesz, ahelyett, hogy el is emésztene, csupán közelségével fenyeget, semmint halálos nyelvével.
- Látványos.- préselem ki a szót a fogaim közül, szemeimet le nem véve a boszorkányról. Tekintetében az elszántság úgy lobog, akár a tűz kettősünk körül, ami ellentétes pólusokként feszül most egymásnak... átvitt és szó szerinti értelemben is.
- De hatástalan. A kimenetel ugyanaz. - nézek higgadtan a szemébe. Nem csak őt hagyja hidegen a halál gondolata, így a lángja nem rémítenek meg. Nem tartok sem fájdalomtól, sem végtől. Csak idő kérdése, mikor érnek el minket, ezért félni őket értelmetlen a számomra. Úgy látszik, ez az egy közös bennünk.
- Helyes. Akkor gyorsan megleszünk. - suttogom a szavakat közelebb hajolva az arcához, mintegy lezártnak is tekintve a dolgot. Ujjaim között már ott a késem markolata, a pengét megvilágítja a tűznek játékos tánca, amint lassan a nő torkához emelem, karom így feljebb siklik rajta. A kés éppen csak megérinti bőrét hideg üdvözléssel. Tekintetem még az övébe fúrom, kérdőn, várva, hogy van-e esetleg utolsó üres fenyegetés vagy csípős mondat. Tekintetemben most nincs düh, se gyűlölet.
Inkább csak beletörődés.
A beletörődés, hogy így kell lennie.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Vas. Márc. 19, 2017 1:10 pm

Julian
I'm coming going to eat you alive.

- Gyenge vagy és önelégült! A leggyilkosabb párosítás! - nevetek bele szemeibe. Egy átkozott percre hagyom, hogy magával ragadjon.
Annyira közel van. Érzem, a szívünk szinte egyszerre vált át, ugyanarra a heves ritmusra. Minden egyes, felgyorsult dobbanást érzek a saját mellkasomon. Ajkaim elnyílnak, tekintetem dacosan állja a pillantását. Soha nem fogok megfutamodni...sem megadni magam. Szemeim akár még kegyelmesen azt is üzenhetnék a vadásznak: Fuss, amíg tudsz...de nem! Nincs már érzelem az íriszeimben. Csupán a mágiának teret adó üresség tűnik fel, hogy jelezze a másik számára, ideje befejeznie amit elkezdett, mert a növekvő gonosz, már nem sokáig alszik a törékeny női testemben.
Halk, latin szavak csúsznak ki számon. Lassan, ütemesen. Megnyitva egy másik világ kapuját, ahonnan csak a szenvedés sikolyai szűrődnek felénk. A végzetünk.
A feltámadó szél, amit varázslatomnak köszönhetek, belekap hosszú hajamba, táncra hívva a hatalmas lángokat. Kígyó módjára tekeri felénk a tüzet. Ha meg kell halnom magammal viszlek téged is, vadász! Annyira közel van és úgy éget...
A kántálás nem múlik, szemeimbe azonban visszatér az élet. A tűz, a harc heve. Szívem olyan ütemet diktál, ami eltörpül az eddigiek mellett. Félő, kitör a bordáim védelme közül. A füst becsap kettőnk közé.
- Túl sok a duma, vadász! - szűröm a szavakat a fogaim között, dühödten, megmerítkezve a kettőnk ereje által táplált energiában. Elmerülök a férfi tekintetében, egyetlen másodpercre átadom magam neki, hogy elvehessem az erőt, ami oly féktelenné teszi. Érezni akarom, megfürödni benne...magamhoz akarom ölelni és a saját lelkemhez láncolni, minden egyes életemre.
- Tényleg? Ennyire gyorsan meg akarsz ölni? Azt hittem, hogy előtte kicsit játszadozol velem! - tettetett csalódottsággal, lefelé görbített számmal nézek mélyen a szemeibe. Annyira akarom, hogy lássa, tényleg csak egy színdarab az egész...mi ketten állunk a korhadt deszkák közepén és a függöny lehullt. Csak egymásnak szól a mű.
Habozik? Tudtam, hogy nem elég erős ahhoz, hogy megtegye! Nyakamat a pengének feszítem, érzem, felsértem ezzel bőrömet. A fegyver hegyén végigfolyik vérem. Mosolyom még mindig nem tűnik el arcomról, sőt...ijesztően magabiztossá válik!
A csuklómon a fonott bőr karkötő tekergőzni kezd. Mint egy vipera, ami áldozatát keresi. Széttárja a materializálódó alakjában fejét, végigcsúszva a férfi karján. Talán még szisszen is. Ha eléggé elvonom a figyelmét, akkor már csak arra eszmélhet, hogy szorosan, a fegyvert markoló kezére fonódik, a húsába vájó bőr. Akár egy ostor, csattanó fele.
Térdem határozott mozdulattal, lábai közé lendül, ha sikerül elég fájdalmat okoznom, a kötélként használt bőr, megrántja csuklóját, ahogy kezemet hevesen kitépem karjából. Ha elég gyors voltam, a fegyver, a földön koppan, éles hangjával.
A lángok becsapnak kettőnk közé. Mintegy falat emelve, elzárva előle. Ha figyelmes, megakadályozhatja, hogy a hatalmas füstben, ami arcunkba zúg, szemünket marva, eltűnjek a konténerek között.


■ ■ Zene ■ ■Gyere játssz velem!■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Vas. Márc. 19, 2017 7:24 pm

Boszi *-*
x
zene
Gőg. Végzetes társ lehet egy egyébként sem veszélytelen úton. Ha beleköltözik egy harcos lelkébe, kinek kezéhez vér tapad, s megszáradt már a megannyi évvel és sok-sok hullával a háta mögött, könnyedén jelentheti azt is, hogy ő maga lesz a következő holttest. Egy újabb, pórul járt áldozat. Balsors vagy szerencse? Vég vagy megváltás? Nem tisztem eldönteni.
Mégis elkövetem a hibát, dacára annak, hogy nem volt rám jellemző... már ameddig visszaemlékszek legalábbis. Számomra a születés pillanata, ha úgy tetszik, egyet jelent egy romos házban való ébredéssel. Egy halott mágussal előttem. Az újszülött bűbe; az első elvett élet, melyért a magaméval fizettem, még ha szívem ver még ma is. Emlékeztet a feledésre, egy gőgös harcos büntetésére. Mégis elbízom maga újra.
Nevetése megtölti a kettőnk közti teret, megtölti hallójárataimat. Eljátszok a gondolattal, hogy véget vessen neki egy pillanat leforgása alatt a penge bőrébe való hasításával. Nem teszem meg. Még nem. A következő pillanatban pedig már más tereli el figyelmemet. A körénk gyúlt tűz lángjai vadabb táncot kezdenek lejteni ahogy a szél felkavarja a nyugalmukat. Az elmormolt kifejezések felébresztik a mágikus energiákat.
- Mi a...? - azonban csak eddig jutok, még észreveszem mozdulatát, de ilyen közelségből hiába lendül védekezésre, elkésik és csak annyit ér el, hogy ujjaim combját érintsék, mikor visszahúza lábát. Mintha csak egy kósza érintés, egy szándékos simítás lett volna. Ahogy összegörnyedek, s fájdalom hasítja szét a világokat egy tört másodperc erejéig, úgy választja el egymástól egy lángfal vadászt és prédáját. Két oldal... két pólus. A helyzet iróniája. Késem korábban bánatos, éles hanggal érkezett a földre a boszorkány béklyós trükkje miatt.
- Nem... - nem hagyhatom elmenekülni. Utolsó reményemmel húzom elő tarsolyomból az apró injekciót. Kis mérete miatt könnyedén alkalmazható és hasznos holmi, ha az ember ellenségei képességekkel bírnak. A folyadék a véráramba jutva bódítja az elmét, lassítja, darabossá teszi a mozgást. Ekkora dózisban a nyugtatónyilam talán arra lehet elég, hogy megnehezítsem a boszorkány mágiahasználatát és nem is futhat el olyan könnyen. A legközelebbi konténeren felmászva haladok egyik tetejéről a másikra, így a füst sem takarhatja el előlem. Mikor már elég közel értem, hogy útját állkam, akkor ugrok le, hogy a földre teperjem és nyakánál beadhassam neki sunyi fegyveremet.
Működnie kell. Muszáj.
Második esélyem nem lesz.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Hétf. Márc. 20, 2017 10:27 am

Julian
Your touch got me lookin so crazy right now

Karjaim kiszabadulnak szorításából és mérhetetlen élvezettel figyelem, ahogy a földre rogy. A felém száguldó lángok, árnyékba, majd fénybe borítják arcomat. Egy aprócska másodpercig csak figyelem, magamba iszom a látványt, amit a szenvedése nyújt, de már hátrálok is. Ideje, hogy a megszerzett előnyt, a javamra fordítsam!
Az egyik konténer mögött megállva, hátamat a hideg fémnek döntöm és visszafojtom hangos zihálásomat. Szívem hevesen diktálja az ütemet.
Óvatosan körbe nézek, bár a füst mindent eltakarhatna előlem, mégis pár kézmozdulat múlva, vékony utat mutat, ahogy elválik egymástól két oldalt, nagyszerű szökési lehetőséget biztosítva nekem.
Csak futok. Magam sem tudom, hogy pontosan merre, hiszen mindenhol csak a dokkokat látom, a konténereket. A sirályok éhes hangja, bántja a fülemet.Mintha csak azt próbálnák elhitetni velem, hogy valóban, egy átkozott préda vagyok. Semmi más...csak egy áldozat, aki végre megkapja a büntetést. A megváltó halált, a vágyakozást és az utat a tisztítótűz felé.
Nem tudom mennyi idő telhet el, talán csak másodpercek, mégis az adrenalin, ami ereimben zubog, elnyújtja a perceket. Néha megállok, hogy ellenőrizzem, nincs-e a nyomomban. Az éjszaka talán elrejthet előle...talán sose lel már újra rám.
Időm sincs feleszmélni, fejem fájdalmasan koppan a betonon. Épp, hogy egy apró sikolyt tudok kipréselni magamból meglepődöttségemben . Kezeimmel azonnal megpróbálom eltolni magamtól, arcába kapnak körmeim. Hangos zihálásom befúrja magát kettőnk közé. Mint egy ócska ritmus, követelve, hogy tovább járjuk dühödt táncunkat.
- Ne! Nem engedem! - üvöltöm a szemébe, amikor rájövök, hogy mire készül. Azonnal, tiltakozásba kezdek. Combjaim neki feszülnek, igyekszem lelökni magamról, újra fájdalmat okozni neki. Mire erőmre koncentrálhatnék, vagy újabb tűznyalábokat varázsolhatnék, amik örökre elégetnék testét, fájdalmasan nyögök fel. Érzem, ahogy a tű a bőrömbe hatol. Lassan, de biztosan fúródik a vénámba. Legszívesebben ordítanék, de nem adom meg neki az örömöt.
A szer, a véráramba jutva, azonnal fertőzni kezdi elmémet és testemet. Mielőtt azonban elmerülnék a gondolataim értelmetlenségében, még a szemébe nézek.
- Rohadj meg....a pokolban foglak elégetni! - vonaglok meg alatta, egy utolsó erőfeszítésként, bár tudom, rég késő...mégis a harc heve, nem hagyja nyugodni addig testemet, amíg el nem telik pár hosszú perc és meg nem érzem, mit tett velem.
Mintha csak túl sokat ittam volna...vagy ez még annál is rosszabb? Lehunyom szemeimet és hagyom, hogy arcom gyűlöletes fintorra húzódjon. Győzött? Sosem.
A világ forogni kezd körülöttem és egyelőre a tekintete az, ami a valósághoz köt. Kezem őrjítő lassúsággal emelkedik felé, ujjaimat mozgatom. Aprócska kis lángnyelv táncol tenyerem közepén. Akár egy gyertya lángja, ami arra vár, hogy elfújják és teljes sötétség boruljon a világra...



■ ■ Zene ■ ■Nocsak Tudsz valamit ■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Kedd. Márc. 21, 2017 2:48 pm

Boszim *-*
x
zene
Egyetlen pillanat. Sok múlhat rajta, ezt már megtapasztaltam korábban. Már ameddig képes vagyok visszaemlékezni… bár, ha úgy vesszük, az élet keserű gúnnyal fűszerezett iróniája is lehet ez. Elvégre még az emlékeim, a múltam, az életem elvesztése sem telhetett többe egyetlen pillanatnál. Bizonyos perspektívából, a pillanat eltüntethet évtizedeket, lerombolhat olyan erős falakat, megtörhet olyanokat, akikről tán soha nem gondolta senki sem, hogy valaha képesek volnának megadni magukat bármiféle erőnek. Nekem is egyetlen pillanat alatt sikerül elvesztenem az irányítást és a célpontommá avanzsált boszorkány macskákat megszégyenítő kecsességgel csusszan ki a csapdából, kezeim alól, mintha eleve csak azért lett volna ott, mert élvezte a játszadozást, amit most kezdett el unni.
A mágiája elegendő ahhoz, hogy korábbi fegyverem a földön kössön ki, én meg görnyedve viseljem a fájdalmat, amit kellemetlenül jól célzott rúgása kelt a testemben, de jelen pillanatban az ilyesmit nem engedhetem meg magamnak. Hiába az érzés, koncentrálnom kell és összeszednem magam! Ezért aztán fogaimat összeszorítva veszek mély levegőket, miközben feltápászkodom, csak hogy még lássam a közénk magasodó tűzfalat. Egy pillanatra elgondolkodtat a boszorkány különös viselkedése. Amilyen intenzívnek és hatásosnak a lángfal tűnt, ugyanezt az erőt fektethette volna abba is, hogy engem égessen halálra az erejével, ám ehelyett ő mégis inkább a kockázatos úton való szabadulást választotta.
De nem filózok rajta sokáig, ahogy prédám útnak ered, én sem vagyok rest másképp tenni, ám hogy ne legyek túlzottan szem előtt és a terepet némileg az előnyömre fordíthassam, én másik útvonalat választok. Sietős léptekkel haladok végig a konténerek tetején, egyikről átugorva a másikra, mígnem kellőképpen elé nem kerülök ahhoz, hogy egy jól kiszámított leugrással véget tudjak venni a hajszának és így a macska-egér játéknak is. Ennek eredményeképpen már-már úgy magasodok fölé, mint a fenevad, amelyik állati ösztöneitől vezérelve most örömmel konstatálja, hogy áldozata éppen úgy cselekedett, ahogyan arra ő számított és ezzel éppen a csapdájába sétált bele. Arcom felé kapó kezét csak ellököm magamtól, már nem csak ő, de én is kezdem unni a játszadozást. Kíméletlenül döföm hát bőrébe a tűt és fecskendezem belé a kábító anyagot. Miután a fiola kiürült, kihúzom belőle, némileg már visszafogottabban, mint amilyen erővel beleszúrtam. A vadászat ellenére nem kívánok több kínt okozni, mint amennyi szükséges.
- Ha nem ficánkoltál volna ennyit, ezzel már rég meglettünk volna. – jegyzem meg gúnyosan, ujjaim pedig szinte belemarnak a nekem feszülő combjába, ahogy kezemmel lenyomom. A szer perceken belül kezd hatni, de addig sem hiányzik, hogy rúgkapáljon, a rúgásából már így is elég volt az előbb, így most akaratos szorításom egyébként formás combján vehető amolyan elégtételnek az előbbiért. Egy pillanatra még tekintetem is átvált érzéketlenről egy kihívó, "Ez hogy tetszik?" pillantásra.
- Nem kétlem, hogy oda fogok kerülni, de azzal az elégetéssel még türelmesnek kell lenned.[b] – nem tartok sem haláltól, sem az imént említett formájától a túlvilágnak. A tetteimet ismerve, ha létezik az a hely, jó esélyem van a bérelt helyre. De ma még nélkülözniük kell.
[b]- Miért nem törődsz csak bele, hogy vége van?
– tolom el magamtól felém magasló kezét, ami megidézi a lángot, hogy másik kezével együtt egyszerre szoríthassam a földre feje felett. Már csak pillanatok, és darabnak véget vethetek.
Elkaptalak…
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Csüt. Márc. 23, 2017 7:05 am

Julian
Nowhere to run, nowhere to run from you
This walls are closing
Closing me in



Sikítanék attól, ahogy a tű a testembe hatol. Érzem, amint felsebzi a bőrömet, az inak és a hús mögé nyomul, hogy feltérképezze az erek, csodálatos hálóját, megtalálva vénám védtelen rétegét. Vége...
Fejemet hátrafeszítem, egész addig így tartom, amíg rá nem jövök, megtette, amit szeretett volna. Ekkor nézek csak újra a szemébe. Szám őrült módon húzódik, átkozott mosolyra. Elrejti az összes félelmemet, amit jelenleg érzek.
Testem a hadakozás közben, reszketni kezd alatta. Lábam minden erejével küzd ellene, ahogy kezeim is testébe marnának, ha lenne rá, egy pillanatnyi esélyem is. Elnyíló ajkaim közül már-már kéjes nyögés szalad ki. Csípőm akaratlanul is megvonaglik teste alatt...a mosolyom pedig még ördögibbé sötétedik.
Egy nő, az összes létező fegyver közül, a legveszélyesebb. Háborúk dúltak értük, harcosok estek el, egyetlen asszony miatt. És még mindig hisznek abban a férfiak, hogy ők uralják a világot...arcom vonásai bizonyítják, hogy hiszem, ez sose lesz így.
Tekintetem elidőzik az aprócska lángon a tenyeremben. Figyelem ringatózását, kontrollált táncát és mindennél jobban vágyok arra, hogy fellobbanjon végre a tűz...de csak a hívogató tekergőzése marad, az is csak addig, amíg ujjai fogságába nem esik kezem. A tűz úgy alszik el, mintha sose lett volna ott...
- Pulvis et umbra sumus... - nyögöm felé lágyan, szinte hangtalanul...és nevetni kezdek. Újra és újra. A próbálkozásán, a hiábavaló erején, azon, hogy vadászként, még most is fölényben érzi magát egy boszorkánnyal szemben. Velem szemben. Hát nem mutattam még eleget? Tényleg nem?
- Oh, vadász...és te, ezt még elhiszed? Már most a pokolban égsz...- feszítem meg fejemet, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, ajkaira suttoghassam, gúnyos, erőtlen mondatomat. Lehunyom szemeimet, megnyalom a hévben kiszáradt ajkaimat. - Velem égsz ott! - folytatom és durván érintem számat az övéhez.
A gyűlölet és a vágy, egyazon érzés, két külön pólusa. Hát miért ne fordítsam előnyömre a helyzetet? Olyat teszek, ami eszébe se jutna tán...vágyat ébresztek testében. Csípőmet újra nekifeszítem. El akarom venni az eszét! Hadd váljak a csábító démonná, a félelmetes lidérccé, akinek feketesége betakarja egy áldott pillanatig kettősünket. El akarok felejtetni vele mindent, amiért valójában érkezett...elfelejtetni a halálomat.
Az akaratát a földbe tiprom, elveszem a lelkét és táncra hívom testét. Véres, mocskos nászra.
Ajkaim közül újra varázsszavak szöknek felé, ám nem történik semmi. Erőm a szívem mögött szunnyad, mélyen alszik...
Gyengén bár, de megfeszítem kezeimet és szabad lábam sem rest.
- Még csak most kezdődik, édesem...- döntöm oldalra a fejem, nem nézek már rá. Érzem és tudom, hogy ma még nem fognak a démonok maguk közé fogadni. Lucifernek még a földön van szüksége rám. - Szóval durván szereted? - sóhajtom és nem mozdulok már. Nem tiltakozok, nem feszítem végtagjaimat. Mosolyom legyőzhetetlenségemről tanúskodva bukkan fel újra, szám szegletében.
A Hold nevet rajtunk. Szánakozva figyeli testünk gyilkos harmóniáját, a feszültséget a két lélek között. Kacagása közben könnycseppeket hullajt. Az esőcseppek szitálva szóródnak bőrünkre, elmosva mindent, ami a jelenhez köt bennünket.


■ ■ Zene ■ ■A nő a legveszélyesebb fegyver...■ ■credit

avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok •• Csüt. Máj. 18, 2017 9:19 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

589
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Mólók és dokkok ••

Tell me your secrets


Mólók és dokkok
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros :: Kikötõ-