Sziklás öböl - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. 11 Nov. 2017, 19:42-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 14:30 ✥
✥ Today at 14:11 ✥
✥ Today at 14:05 ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Sziklás öböl



✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Sziklás öböl •• Vas. 07 Május 2017, 21:28
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

*******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Sziklás öböl •• Kedd 16 Május 2017, 22:53
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ahogy felveszi a ruháit, legszívesebben ráordítanék, hogy hagyja abba, és addig tölteném ki rajta izzó vágyaimat, míg eszméletét nem veszti. Dühös vagyok magamra, dühös vagyok rá is, amiért belekezdtünk valamibe, aminek így a végét is meg kell élnünk, és közben úgy érzem, jobb döntést nem is hozhattunk volna, és soha nem fogom elfelejteni ezt az éjszakát és benne ezt az őrült lányt…
Ahogy a hajókormányhoz lép, egyértelmű, mit kér tőlem. Vezetni szeretné. Persze, hiszen mindent irányítani akar, nem éri be a passzív élvezettel. Szám édes-keserű mosolyra húzódik és elmagyarázom neki, mire kell figyelnie, majd szorosan mögötte állva hagyom, hogy kormányozzon.
Olyan gyermeki lelkesedéssel élvezi a helyzetet, ahogy haja lobog az egyre fokozódó menetszélben, erőnek erejével állom csak meg, hogy hátulról átöleljem, és vele együtt nevessek.
De megállom, mert tudom, hogy így a helyes. Nem azért, mert nem akarok vele lenni, hanem azért, mert nem lenne észszerű.
Észszerű. Ez a legkeserűbb, legkiábrándítóbb szó a világon.

Tudom, miért vagyok itt. Tudom, hogy olyan embereket keresek, akik fontosak nekem, vagy egykor azok voltak. Tudom, veszélyes, hihetetlen részletekre fogok fényt deríteni. Tudom, hogy az egész eddigi életem, a világom fog összeomlani. Nincs jogom ebbe senkit belerángatni. Főleg nem őt.
Szabad, cserfes, félelmek nélküli Nora… Élményekre, kalandokra, vad vágyai kielégítésére hívatott, arra, hogy felemeljék, nem arra, hogy gondokkal, fájdalommal és sötétséggel húzzák le.
Márpedig én nem tudom, adhatnék-e neki mást a következő hetek, talán hónapok nyomozásai során.
Ha tehetném, a világot adnám neki. Elvinném, ahol csak lenni vágyik, megmutatnám neki, amit csak látni vágyik, és minden egyes nappal és egész álló éjjel úgy szeretném, hogy a végén mégis mindent elfelejtsen, és csak én járjak a fejében.
Bárcsak tehetném… talán egyszer majd felszabadulok, és megkérdezhetem, méltónak tart-e arra, hogy a társa legyek abban a szenvedélyes, szerelmes, eszeveszett felfordulásban, ami az élete, de előbb még sokkal kellemetlenebb kötelességeim vannak. Nemcsak magamnak tartozom elszámolással és válaszokkal, hanem az ikerhúgomnak is, akit semmi áron nem hagynék cserben.
Nem törődhetek csak magammal, a saját vágyaimmal. Meg kell védenem a húgomat a fájdalomtól, és a még rosszabb bizonytalanságtól, és meg kell védenem Norát… nos, elsősorban önmagamtól, és a csomagtól, amit a szívemen cipelek.

Az arcomra adott puszija zökkent ki gondolataimból, ahogy visszaadja a kormányt. Ahogy megfordítom a hajót és újra a part felé száguldunk, minden eddiginél erősebben hasít belém az érzés, hogy már perceink maradtak csupán.
Talán mondanom, tennem kéne valamit, beszélnem az érzéseimről, amiket én magam sem tudok megnevezni, s mégis ezer szállal kötnek hozzá.
De nem teszem.
Mire befutunk a kikötőbe és meglátom a felénk rohanó kutyákat, tudom, hogy a szürke hajnal a végét jelenti a mámoros, váratlan, álomszerű, vele töltött óráknak.
Ahogy a felém ügető Alice fülét vakargatom, őzbarna szemeinek átható tekintete megtalálja az enyémet. Létezik, hogy megértést látok benne? Annak az ürességnek a lenyomatát, ami az én bensőmet mardossa…?
Újra elkap a vágy, hogy elmondjak neki mindent, hogy miért vagyok itt, mi a dolgom, miért nem lehetek vele, de mégis arra kérjem, maradjon mellettem, hogy minden erőmmel azon lennék, hogy boldoggá tegyem, hogy halljam nevetni, ahogy száguldás közben énekel, hogy lássam incselkedő tekintetét, ahogy tánc közben eltaszít, majd újra magához vonz, hogy érezzem ajkának forróságát, ahogy nyögés szakad fel róla, miközben a csúcsra juttatom…

És mégsem mondok semmit. Csak belemélyedek abba az igéző szempárba, és minden egyes vonását memorizálom.
Nem mintha bármi esély lenne rá, hogy valaha megfakul a képe az emlékeimben…
- Elvigyelek? – kérdezi ekkor, édes mosollyal az arcán.
Közelebb lépek hozzá, a mellkasomra vonom, és mélyen beszippantom a haja illatát. Hüvelykujjammal végigsimítok az arcán, majd az ajkain.
A motorcsónak tulaja a nevemet kiabálja, valami olyasmit akar tudni, hogy hol tanultam hajót vezetni és nincs-e kedvem versenyre nevezni.
Mélyen belenézek az aranymintás íriszekbe és elmosolyodom.
- Köszönöm, hogy voltál olyan bolond, hogy megállj becsiccsentve éjszakai fürdőt venni. Köszönöm, hogy nem uszítottad egyből rám a túlméretes kutyáidat. Köszönöm, hogy megehettem az egyetlen sonkás szendvicset. Köszönöm, hogy vezethettem a piros terepjáródat, és köszönöm, hogy azután hagytad, hogy én vezesselek téged.
Ahogy elengedem puha, finom arcát, égeti a bőröm a hiánya. Vajon el fog ez múlni valaha…?
- Viszlát, Szédülten Szabad Kisasszony!
Ahogy megfordulok, és a csónakos fazon felé tartok, tudom, hogy soha nem leszek már többé ugyanaz, aki voltam.
Soha nem leszek többé teljes egész.
Mert már tudom, milyen, amikor vele vagyok…




Két szót sem fogtam fel a pasi hosszú, ömlengő mondataiból, amikben a motorcsónakversenyről hadovál.
Pár perc múlva meghallom, ahogy ötven mérettel mögöttem felbőg a Ranger, talán Axel és Alice ugatása hasít közben a levegőbe, és ahogy látom a piros csíkot elhúzni az országúton, rájövök, hogy óriási hibát követtem el.
Lehet, hogy ez tényleg ennyi volt. Ez a szabad kismadár talán nem akar többet belőlem, pláne, ha megtudja, milyen feladatok várnak rám, mikkel kell szembenéznem. Talán ennyi voltam, egyetlen kellemes éjszaka, egy arcpirítóan szenvedélyes éjszaka emléke, de mi van, ha mégsem?
Meg sem kérdeztem, mit érez, mire vágyik, csak tettem, amit jónak láttam. Ki vagyok, hogy helyette gondolkodjam, hogy szavakat adjak a szájába? Hát nem pont az önállóságát, függetlenségét, őszinteségét becsülöm benne többek közt a legjobban?
- Hé, öreg, kölcsönveszem a kocsit. – kikapom a tag kezéből a slusszkulcsot, aki éppen a mellettünk parkoló, új gyártmányú Camaroját isteníti.
Egy perc múlva már az országúton nyomom a padlógázt. Magamban imákat mormolok, hogy a pár perc előny ne legyen elég a lánynak az alattam lévő sportvassal szemben, és nemsokára meg is pillantom magam előtt az úton a tűzpiros pick-upot.

Nem tudom, észrevett-e, de mikor már egész közel vagyok hozzá, letekerem az ablakot, mellé kerülök, és torkomszakadtából próbálom túlkiabálni a kocsijában nem meglepő módon ezúttal is max hangerőn tomboló rádiót.
- Nora!! Hé, Nora!! Lehet, hogy egy pöcs voltam! Igazából nem tudom! Ha az voltam, a fejemhez vágnád a szokásos stílusodban, mondjuk, egy reggeli mellett?!
Szürreális az egész, ahogy az egymás mellett száguldó autók zaján és a saját lelki vívódásaimon keresztül próbálok kapcsolatot teremteni vele.
Őrült helyzet, de kevésbé őrült, úgy érzem, nem is illene hozzánk…
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Sziklás öböl •• Szer. 17 Május 2017, 00:01
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to Daan Van Der Vaart
[Only admins are allowed to see this image]


- Elvigyelek? - teszem fel a kérdést, és rettegek, hogy mi lesz a válasz. Ha igen akkor is tudom, hogy csak halogatom azt, hogy végleg elváljunk, ha nem... akkor félek a fájdalom ami a lelkembe mar meglátszik majd az arcomon. Ezt nem, nem akarom, hogy így maradjak meg az emlékeiben. Életem legszebb éjszakája volt a mai s minden bizonnyal azért is mert ott lebegett a levegőben a pillanat súlya. A tudat, hogy mindent amit akarunk ma éjjel kellett megtennünk, mert ahogy a hajnal megérkezik én eltűnök az életéből. Merthogy el kell tűnnöm. Megeggyeztünk. Szótlanul, egymás tekintetébe kapaszkodva a heves csókjaink között ez a két lélek egyességet kötött. Csak ma éjjel. Ma éjjel nem leszek gyáva, ma szabad leszek, könnyelmű, vad és felszabadult. De ennyi volt. Szorosan a mellkasához simulok és ebben a pillanatban tudom, hogy nem jön velem. Jól van ez így, ez várható volt. Két karommal erősen ölelem őt, nyoma sincs bármilyen szexuláis mozdulatnak. Csak állok ott a karjaiban, utoljára beszippantva az illatát. Jézusom csak ne fájna ennyire. A szemeimet lehunyom, nem bírom elviselni ha most rámnézne, ám arcomon mégis hálás mosoly jelenik meg amikor még egyszer hozzám ér. Ujja mentén a bőröm felforrósodik, rettentően vágyom rá, hogy ismét a karjaiban tartson. Mikor hallom a hangját szemeim felnyílnak. Megértés, hála és bánat sugárzik belőle. Szavai hallatán forogni kezd velem a világ. Erősebben kezdek kapaszkodni a karjaiba. Ne tedd ezt velem Daan! Ne tedd ilyen borzasztóan nehézzé! Csak mond, hogy viszlát és engedj... engedj hadd menjek! Kérlek! Olyan szomorú és mégis elfogadó nyugodt mosoly suhan át az arcomon ami még soha sem. Amint ellép tőlem azonnal megfordulok és beszállok. Itt az alkalom, csak el kell hajtanom. El a bennem tomboló érzelmektől. Felbőgetem a motort, visszatarthatatlanul kifordulok az útra. Menekülök. Gázt adok, szegény járgányom felnyög ahogy gyűri magaalá az aszfaltot. Egy hirtelen dühös mozdulattal bekapcsolom a rádiót.
- I'm in love with the shape of you... - ez most komoly? Így bűntet az univerzum? Tényleg? Nem bírom hallgatni, ehhez a számhoz mindörökre egyetlen egy személyt tudok csak kapcsolni. Őt. Akit épp feledni próbálok. Ám ekkor megtörténik az elképzelhetetlen. Mögöttem feltűnik egy autó benne Daan összetéveszthetetlen alakja. Kétségbeesetten felnyögök és rálépek a gázra. Riadt pillantásom őt nézi a visszapillantóban. Kérlek ne tedd ezt velem Daan! Könyörgöm! Ne érjen így véget. Nem akarlak megbántani! Önző vagyok rettentően önző. Elindultam és a lelkem mélyén tudtam, hogy nem fogok megállni. Ilyen vagyok, kérlek ne haragudj. Nem rángathatlak magammal, nem áltathatlan azzal, hogy egyszer visszatérek. Megeshet, hogy igen de az is lehet, hogy többet Írország határait sem lépem át. Neked egy megbízható lány kell, aki mindig itt lesz melletted. Nem egy ilyen nyughatatlan őrült. Te a pillanatba vagy most belebolondulva, az éjszaka emlékébe. Nem én kellek, becsaptak értsd meg. Jót akarok neked, de meglehet ezért gyűlölni fogsz, hidd el én is gyűlölöm egyrészt magam. A másik részem viszont... menthetetlenül nyughatatlan. Nem tudok itt maradni, én nem tudok sehol sem maradni. Rettegek attól, hogy valaki megpróbál lekötni, egy helyen tartani, beleszőnni a közös terveibe s onnantól az én terveim lassan de biztosan elhalványulnak. Ugyan ki akarna folyton úton lenni? Ha kell nélkülözni a komfortot, a büfés reggelit, a puha törölközőket, azért, hogy egy hegy tetején egy fémbögréből igya a hideg kávét miközben nézi a napfelkeltét? Vagy órákat, napokat vezetni, hogy fürődhessen egy vízesés alatt? Nagyon jó srác vagy, túl jó... remélem, hogy sikeres leszel a pályádon és elérsz mindent amit csak akarsz. De ha most hagyom, hogy utánam gyere, elrángatlak magammal a világ minden tájára és akkor oda az életed Daan, értsd meg. Mindkettőnknek jobb ez így. Képtelen vagyok feladni az önállóságom, a szabadságom és mindemellett rettegek még a gondolattól is, hogyha megállok valaki mellett akkor ő megpróbál majd korlátozni.
Megnyerve a másikat... elveszíted önmagad. Rossz ember vagyok, én tudom. De mentségemre szóljon, hogy legalább nem áltattalak. Tudnod kellett, érezned kellett hiszen ezért volt ennyire hihetetlenül gyönyörű és mámorító ez a pár óra. Tudnod kellett, hogy utána el kell mennem, el kell engedned. Nem maradhatok, nem lehetek senkié. Elképeszőten önző vagyok...
Hiába gyorsítok utolér, s az én szívem olyan fájóan dübörög a mellkasomban, hogy az már elviselhetetlen. Édes istenem miért kell ezt a nagyszerű férfit így megbántanom? Rémült tekintetem elkapom az útról és ránézek. Alig fogom fel a szavait. Visszanézek az útra majd újra rá. Már már nevetségesen ránk jellemző ez az őrült helyzet. Az ajkamba harapok, ujjaim a kormányt szorongatják de már annyira, hogy ujjaperceim elfehérednek. Képtelen vagyok egy szót is kinyögni. Halvány könnyek kezdik el égetni a szemem. Az út hosszan és üresen nyúlik el előttünk, mégis ha nem vigyázok még felcsavarodom egy fára. A fejem hátravetem ahogy kétségbeesve fájóan felsóhajtok. Daan kérlek bocsáss meg ezért! Csak kérlek ne gyűlölj meg és ne így emlékezz rám. Erősen, nemlegesen megrázom a fejem, félreérthetetlen és kegyetlen ez a mozdulat, tekintetem közben az útra szegezem, mert képtelen lennék elviselni ha most ránéznék és látnám az érzelmeket átsuhanni az arcán. Egyszerre gyűlölöm és szánom magam. Ismét rátaposok a gázra, lehagyom, elhagyom. Nem nézek vissza, mereven az utat bámulom. A szívem elgyötörten dobban egyet, a mellkasomba ismeretlen nyomó fájdalom költözik. Mélyet lélegzek, valahogy haza kell vezetnem Perséphone lakásához.

20 perc iszonyú gyorsan megtett út után leállítom a motort a ház előtt. Fogalmam sincs, hogy hogyan vezettem el idáig. Minden kiesett azután, hogy Daant lehagytam az úton. Csak fogtam a kormányt és váltottam a sebességet mint egy robot. Akár egy lassított felvétel szállok ki a kocsiból, mögöttem két kutyám nyugtalanul szaglásszák a kezeim. Belépve a lakásba hallom, hogy egyedül vagyok. Persé biztosan dolgozik. Nem tudom, hogy ennek most örüljek e vagy sem. Lassan körbepillantok. Le kell foglalnom magam...gyorsan, mielőtt az szívem rájönne, hogy az eszem mekkora hibát követett el és megszakadna a fájdalomba.


[Only admins are allowed to see this link]



[Only admins are allowed to see this image] [Only admins are allowed to see this image]
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
100
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Sziklás öböl •• Szer. 17 Május 2017, 19:14
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ahogy a gázba tapos, én rögtön le is veszem a lábam róla a Camaroban. Félreállok az út szélére, és leállítom a motort.
Egy percig csak nézek magam elé, szemeim előtt az egyértelmű fejmozdulatok. „Nem, nem beszéljük meg. Bocs, de nem kérek belőled…”

Tudom, hogy így kell lennie. Hiszen egészen idáig ugyanezt mondogattam magamnak. Nem rángathatom bele abba az életbe, ami rám vár, és ő valószínűleg ugyanígy érez. Így kell lennie. Így kell lennie.
- Így… kell… lennie!! – minden egyes szónál a kormánykerékre vágok.
Úgy ugrok ki a kocsiból, mintha égne. Mélyet szippantok a hűvös, hajnali, tengerillatú levegőből.
Egy pillanatig sem bántam meg, hogy végül mégis utánajöttem. Apám mindig azt mondta, mikor kisfiú voltam, hogy nem az a bátor férfi, aki szembe mer nézni a sorsával, hanem az, aki kihívva azt, megpróbálja a lehetetlent, és aztán szembe mer nézni a következményekkel.
És én megpróbáltam a lehetetlent.
Megpróbáltam magamhoz édesgetni az énekesmadarat. Etettem, itattam és teljes szívvel szerettem volna, de kalitkába zártam volna.
Tudom, hogy érzel, Szeleburdi Kisasszony.
Tudom, hogy hív a nagyvilág, és te nem tudsz neki ellenállni.

Ahogy zsebredugott kézzel a kavicsokat rugdosom a parton, azon gondolkodom, hogy ha igaz, hogy semmi nem történik ok nélkül, és mindenből tanulunk valamit, vajon mi lenne az a  tanulság, amit az elmúlt órák történéseiből le kéne vonnom. „Élj a mának, élvezd a pillanatot”, „Semmi nem tart örökké”, „Akkor talál rád, mikor a legkevésbé számítasz rá”, „Minden rosszban van valami jó”… üres, haszontalan frázisok mind.
Amit az elmúlt éjjel tanultam, az sokkal több ennél.
Megtanultam, hogy a helyzet a lelki társak, szeretők és szerelmek terén nem egy kétoldalú érem, nem fehér vagy fekete, hanem lehetőségek milliói üthetik fel a fejüket.
Az, ami nekünk adatott, rövid volt, fájóan rövid, és mégis túl mély ahhoz, hogy feledni lehessen. De talán pont ettől tiszta, idilli és hibátlan. Nem egy görbe, ami, miután eléri a csúcspontot, leszállóágba kerül. A mi pár óránk folyamatos lángolás volt. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a sellőmet felém közeledni testhez simuló, fekete topban és ínycsiklandó kis bugyiban, egészen addig, míg a pirkadat legelső színeire robbantunk egymásban, csókolva, simogatva, becézve, imádva a másikat.
A rengeteg ki nem mondott szó, fel nem csendülő nevetés, el nem sírt könny teszi még értékesebbé a rövid idő alatt megtörténteket.
És ez az egész talán így maradhat felejthetetlen.

Magától értetődő természetességgel fogalmazódik ekkor meg bennem, hogy szeretem Norát. Ha létezik szerelem első látásra, első mosolyra, első szóra, első csókra, első féktelen, részegítő, áldott szeretkezésre, akkor az enyém az.
Talán ettől még fájdalmasabbnak kéne lennie, de nem az. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom ezt az érzést, amiről most már biztosan tudom, hogy soha azelőtt nem éreztem senki másnál.
Azon, hogy ilyesmi csak egyszer adódik-e az ember életében, még túl korai lenne gondolkodnom. Most csak táplálkozni akarok az emlékeimből. Az emlékekből, amik, ha lecsukom a szemem, még olyan élénkek, mintha még mindig egymást ölelnénk, mintha még mindig egymás fülébe suttognánk…

Nem tudhatom, ezek az emlékek, ezek az érzések, mikor fakulnak majd elviselhetővé. Amikor rágondolni csak egy futó mosoly lesz csupán. Egy pajzán kis momentum, amiről képes vagyok beszélni másoknak
Nem tudom, ez az enyhülés eljön-e valaha, de addig is nem akarok semmi mást érezni, mint, hogy örülök, hogy megtörtént.
Fürödni az érzésben, hogy egy csodálatos nőt szeretek.

Örülök, hogy megismertelek, Nora.
Ha az élet úgy akarja, talán találkozunk még, és újra segíthetünk egymásnak elfeledtetni mindent, ami kettőnkön kívül áll.
Talán együtt utazva fedezhetünk fel új helyeket a világban. Talán gyűjtünk még emlékeket a meglévőekhez.
Talán táncolunk még a terepjáród platóján, ülünk még ugyanannak a tűznek a melegénél, eszem még a kajából, amit te készítettél, és talán még jobban feltérképezhetem a gyönyörű tested.
Talán egy nap nemcsak Alice, de Axel is régi ismerősként üdvözöl majd engem.
Talán mindez akkor történik majd meg, amikor a szemedbe mondom, hogy szeretlek.

És talán soha meg sem történik…

Akárhogy is, jó utat, édes, bolond kislány!
És ha eszedbe jutnék, vagy hiányoznék, csak mondd ki a nevem.
Talán ott termek majd melletted, mint a mesékben.
Ha csak ezen múlna a varázslat, az egész part egy szótól visszhangozna, egyetlen szót vinne messzire magával a tenger, egyetlen szót a hűvös szél, amit megállás nélkül kiáltanék:


Nora, Nora, Nora…
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Sziklás öböl •• Csüt. 18 Május 2017, 00:03
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

[Only admins are allowed to see this image]
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Sziklás öböl ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Sziklás öböl
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Sziklák, emelkedők

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros-