Samuel Michiel Cloud
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28 am
Today at 12:13 am
Yesterday at 11:55 pm
Yesterday at 11:40 pm
Yesterday at 10:09 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Samuel Michiel Cloud



Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Samuel Michiel Cloud •• Szomb. Máj. 13, 2017 3:37 pm

Üdvözöllek nálunk!

Üdv, fiam Samuel!

Hogy a Casablancából idézzek, "This is the beginning of a beautiful friendship."
No de komolyra fordítva a szót - örülök, hogy itt vagy, az meg pláne kellemes meglepetés volt számomra, hogy ilyen hamar elkészültél! Igaz, a zűrös múltad és a nehéz jelened után valószínűleg a jövő sem lesz túlzottan egyszerű... De úgy szép az élet, ha zajlik, nem igaz?

Nem tudom, hogy olvastad-e a történetemet vagy sem - lévén nem ismerjük egymást a játéktéren, igazából nem volt rá szükség - viszont ettől függetlenül azért megmosolyogtatott a sorokat olvasva, hogy a nehéz, problémás fiatalkor családban marad

Tetszett ez a "vegyes" család leírásod, így is érdekes volt, hogy embernek hiszed magad, képzelem, akkor milyen háború robbant volna ki otthon, ha kiderül, hogy se nem apu, se nem anyu képességeit nem örökölöd... Rolling Eyes Mondjuk a szépsége így is meglesz, ha majd játéktéren jelentkeznek, jó kis lehetőségek adódhatnak belőle, annyi szent!  

Ami a történet végére odabiggyesztett kis információkat illeti, személy szerint én örültem neki, még ha nem is volt beleerőszakolva a történetszálba, így utólagos plusz információként is segítettek jobban megismerni a karakteredet, mert nem épp az átlagos, önfeledt iskolások életét éled, az tuti... Mondjuk arra még szívesen olvastam volna, hogy miután otthonról leléptél, hogyan alakult az életed, vagy épp milyen célok vezéreltek, hogyan lyukadtál ki végül Dublinba, de ami késik... gondolom, ha játéktéren fülön csíplek, és kiderül, hogy közünk is van egymáshoz, úgy sem úszod meg a vallatást Razz

Egy szó mint száz, nem is húznám tovább az időt, a karakterlapod természetesen elfogadva! Üdv az oldalon, fiam Irány foglalózni, és ne feledkezz meg a még tartó activity check-ről sem! Smile A nevedben az elírást pedig átjavítom Samuel-re, majd azzal tudsz innentől bejelentkezni Smile Játékkal kapcsolatban pedig mindjárt repül egy üzenet is, csak előbb leadminisztrállak


avatar
Oktatás
Tell me your secrets

110
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Samuel Cloud tollából
Témanyitás Samuel Michiel Cloud •• Szomb. Máj. 13, 2017 1:20 pm

Születési idő:
Születési hely:
Foglalkozás:
Karakter arca:
Választott faj (rang):
1999.06.22
London
Tolvaj, utcagyerek
Cohl Mohr
Kelpie


Samuel Michiel Cloud

Többnyire nem fárasztom magam ilyesmivel, hiszen az emberek csak nagyon ritkán fektetik a drága idejüket arra, hogy valóban megismerjenek másokat….
De ha ennyire érdekel ez téged. Szóval…
A családom? Semmi különleges nincs bennük!
(Nevelő)Apám: Legidősebb gyermekének (Ascanius) kínhalálával valami elpattant benne, a sebből pedig azóta csermelyként csordogál a vér. Hector Cloud hatalom mániás (succubus) seggfej, aki képes olykor félredugni, ezzel is mocskolva a család jó hírnevét. Nem mondom hogy megvetem érte, de nem is igazán érzem azt a közeli apa-fia kapcsolatot, és éppen ezért talán titokban gyűlölöm, akiknek megvan. Bár az is igaz, hogy gyenge az aki másokra támaszkodik mindenben és apám nyilván nem nevelne gyengének, hiszen mindig erről papol nekem, hogy erősnek kell lennem és nekem kell a családom nevét tovább vinnem. Érdekel is engem még a család? Fiatal vagyok, élni akarok, csajozni...
Rendelkezett egy olyan kisugárzással, amely miatt nem sokan mertek szembeszegülni vele. Ezt sokan egyszerűen úgy hívták, hogy tekintélyparancsoló, mások pedig félelmetesnek titulálták. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a puszta tekintetével könnyedén el tudott hallgattatni akárkit.
Nagy dolgokat várt el, ez mindig is nyilvánvaló volt abból, ahogyan újra és újra nyomás alá helyezett, hogy megtanuljam mindazokat a fortélyokat, melyekkel szerinte könnyebben elboldogulok a világban.
Nem voltam több, mint egy fehér vászon, amire apám kénye-kedve szerint mázolt színeket.

Anyám: Sosem méltattam anyámat arra, hogy szeressem. Sőt igazán nem is érzek iránta semmit. Nekem ő csak egy nő, aki csak apámért alázatos.
Nem bírjuk egymást. Nem olyan igazán anyafajta, nem tudja, hogy ez milyen kötelességekkel is járna.
Talán ha tizenöt éves koromig tiszta szívéből szeretett, majd kibukott belőle egy olyasmi: „Apád szemeit és jóképű arcának vonását örökölted.”
Semmi közös, semmi hasonló vonás nincs köztünk… akkor nem értem.



Egyszer volt, hol nem volt...


Kacag. Olyan megvetéssel és undorral, hogy nekem is nevetnem kell. Kínosan röhögök föl, nézek előbb apámra, és anyámra. Ők nem értik, de én nagyon is jól tudom, hogy nem viccelnek Az imádás helyére gyűlöletet ültetett és mocskot. Tekintetét az enyémbe fúrta, de ott már nyoma sincs az embernek, aki egykor szerette. Nem. Ott most csak a szörnyeteg veri a rácsokat.
Teljes valómban és szinte már büszkén húzom ki magamat.
Végül csapódik az ajtó és kattan a zár, majd a lánc is csörög. Szobafogság… megint két nap. Az ablak felé pillantok, rácsok pihennek rajta, végül hátat fordítok az ajtómnak, majd végigcsúszva rajta leülök a földre. Felhúzott térdeimre hajtom a fejem és köré teszem a karjaim.
„Ezt a szörnyeteget nem lehet szeretni.”
Visszhangoztak a fejemben apám szavai.
Mozdulatlan a képsor, mintha halott lennék, mintha már rég megszűnt volna a létem maga, mintha csak elfeledett emlék lennék. Fájdalmas sorozati látvány, könnyfakasztó jelenet, ahogy fuldoklom, meghalok, s majdan feltámadva előröl kezdődik minden. Megdermedve tartom az összképet, mintha tudnám, hogy a megmozdulásom fájdalmat okozna. Voltaképpen így igaz. Így is szenvedek, így is fáj. Emberi vonás! A felsőmet az oldalamnál vér áztatta át, apám műve, ahogy próbált derékba törni.  Annyira fáj, hogy szavakba sem lehet önteni, annyira megőrjít, hogy már magam sem tudom, hogy mi a valóság, s mi a képzelet árnyalati világa.


Egy hangos dörrenés rángatott vissza a jelenbe, amitől azonnal felültem az ágyon és az ajtó felé fordítottam riadt tekintetemet. Karjaim reszkettek, gyomrom görcsösen próbált úrrá lenni azon, hogy ne eresszem ki benne lévő tartalmat.
Jobb karomat homlokomhoz emeltem, vettem néhány mély lélegzetet, hogy lenyugtassam kiszakadni készülő ketyegőmet, mikor egy hatalmas csattanás érkezett lentről. Rémülten pattantam fel az ágyból és az ajtó felé akartam szaladni, mikor hirtelen megálltam útközben. Mit művelek? El kell menekülnöm… Halottam apa ordítását, hogy mennyire gyűlöl, anya sírt, ordított apámmal, hogy akkor se bánthat.
Szükségem volt néhány másodpercre, míg összeszedtem minden bátorságomat, hogy hajlandó legyek lenyomni a kilincset, ugyanis fogalmam sem volt arról miféle látvány fogad majd kint a folyosón.
Amikor az ajtó kinyílt, anyám izzó tekintetébe voltam hajlandó belebámulni. Teljesen leblokkoltam, olyanokat látatott velem, ami lehet nem is a valóság.
Olyasmit, pontosabban olyasvalakit láttam, akinek markáns, erélyességet tükröző, veszélyesen jóképű arca nem vált ki belőlem negatív érzelmeket. Ennek ellenére, mélyen felkavartak azok az erőteljes vonások. Éjfeketén égő íriszek, hollófürtök, szigorú szemöldökök, sötét borostával hintett, széles állkapocs…
Aztán a kép fojtott roppanás kíséretében bepókhálósodott, akár a törött üveg. Felszínén hajszálrepedések támadtak és felszabdalták a vonzó arcot. Az üvegcserepek lassan hulltak ki a keretből. Ekkor az elmémben futó vetítés hirtelen megállt. Mozdulatlanná merevedett az utolsó filmkocka, majd kifehéredett a vászon.…


Eszméletlenségbe tompult idegeim nem fogtak ingereket a külvilágból. Szúrt a mellkasom. Először egy, majd egyre több ponton. Az eleinte életlen fájdalom pillanatról pillanatra intenzívebbé erősödött, míg végül izzó nyílhegyként fúrta belső szerveimet. Mély levegő. Belülről tépett belém a fájdalom. Éltem már át hasonlót… Voltak már eltörve a bordáim…
Amikor leestem a lépcsőről.
Anyám összeesett a feladatától, mellette térdeltem pár percig, majd apa tűnt fel a folyosón és anyám védelmére keltem.
- Arról nyikorgott anyád kölyök, hogy ideje lenne végre ott lenned, ahova valójában tartozol és apádhoz méltóan viselkedned! Takarodj! - intett a fejével, én meg szófogadó gyerekként leléptem.
Ennek már 7 hónapja.

Egyéb:
* Rendészeti Akadémiát végeztem -   katasztrófavédelem (tűzvédelmi és mentésirányítási) - Apa közreműködésével elbuktam az egészet, pedig minden vágyam ez volt!
* Fogalmam sincs róla, hogy micsoda is vagyok valójában, eddig abban hittem, hogy ember vagyok. Még nem tűnt fel semmi a képességeimmel kapcsolatban.
* Rendesen elvégeztem minden iskolámat, tanult gyerek vagyok remek átlaggal...akkor mit keresek az utcán? Még lusta vagyok dolgozni, szóval az utcán tengetem az időm nagy részét... ha már elzavartak otthonról és nem ehetek apám asztalánál.

** A vér szerinti apja Dublinban tartózkodik, sebész főorvos. Egyik sem tud a másikról semmit. **


Erre jártam ● Keresett&Saját karakter

avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

14
● ● Posztok száma :
Cohl Mohr
● ● karakter arca :

Samuel Michiel Cloud
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Part 14 / 2
» Samuel Alex Wingfield
» Michiel Huisman

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Elfogadott karakterek :: Kelpie-