Elhagyatott birtok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 2:30 pm ✥
✥ Today at 2:11 pm ✥
✥ Today at 2:05 pm ✥
✥ Today at 1:11 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Elhagyatott birtok •• Szomb. Júl. 15, 2017 10:03 pm

*******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Hétf. Aug. 14, 2017 8:49 pm

A napjaim eléggé eseménytelenek, mióta kitettem a szűrét Sue-nak. A munkámba temetkeztem, a hétvégéim pedig zenéléssel teltek. A saját kis nyugalmamban. A baráti társaságommal nem foglalkoztam szinte semennyit, a családommal pedig csak nagyon ritkán beszéltem. Kell egy kis idő, mire túl tudom tenni magam a történteken. Voltak ugyan korábban barátnőim – nem sok, de volt egy-kettő -, viszont egyikhez sem kötődtem úgy, mint Susanhez. Egyiküket sem szerettem úgy meg, mint őt. Pont ezért is fáj annyira, hogy ő látszólag nem viszonozta az érzéseimet, és a bizalmamat, amit belé fektettem. Nem szeretek a pletykáknak hinni, de mikor már ezekben is jobban meg tud bízni az ebben, mint a saját barátnőjének szavaiban… nos, nem nagyon tudok mást tenni ebben az esetben. Úgy érzem, hogy jól döntöttem azzal, hogy véget vetettem a kapcsolatunknak. Ugyanakkor… rettentően hiányzik. De az én hibám is volt részben, hogy elhittem, egy Susan-korabeli lánynak helyén van azért az esze és a szíve. Fáj, hogy ismét tévednem kellett, de nem tudok mit tenni ez ellen. Talán tanul belőle, talán nem. Nem az én dolgom ezzel foglalkozni.
A nagyobb házibulikhoz nem volt semmi kedvem, viszont egy nyugis főzőcskézéshez már annál inkább. A városon kívül, az egyik teljesen elhagyatott birtokra sokszor jártunk ki már korábban is a többiekkel, és most is ez volt az úti cél. Fogalmam sincs, mit akartak főzni, de valószínűleg valami ragu lesz a menü. Én nem is azért mentem, hanem mert jó lett volna egy kicsit visszatérni az életbe. Vittem magammal a gitáromat, és feltett szándékom volt, hogy most is ezzel szórakoztassam az embereket. A zenéhez nem nagyképűségből mondom, de nagy tehetségem van, és az éneklésemre sem hallottam még vissza panaszt, szóval…
Már a tűzrakáskor megérkeztem, és a kocsimat leparkoltam valahova, aztán be is segítettem a srácoknak-csajoknak. Telt-múlt az idő, egy-két sör lecsúszott, egy-két szál cigit is elszívtam. Korábban sosem dohányoztam, füves cigit is csak egyszer szívtam eddig, a szakítás óta viszont el szoktam szívni néhányat. Mondjuk kétnaponta egyet, szóval nem igazán mondanám azt, hogy függő lettem, vagy bármi ilyesmi. Ezentúl a külsőmet tekintve is kicsit elengedtem magamat, nem igazán borotválkoztam már hetek óta, mert hát miért tenném? Nem igazán van kinek tetszek, és mivel még nem is sikerült összeszednem teljesen magam, így nem is tervezek új kapcsolatok után nézni.
Az este leszállott, a kaja még főtt a tűzön, én pedig már nagyban nyomtam a kis koncertemet. Főként ismertebb zenéket játszottam, amit mindenki ismerhet, és velem együtt énekelhetnek. Hirtelenjében jött ötletként kezdtem el játszani Sue kedvenc számát, amit annyiszor eljátszottam már neki, hogy az fájdalmas. Az elejét meghagytam, hogy a másik gitáros játssza, addig én elszívtam a cigim maradék részét és kortyolgattam a sörömből, de az ének rész előtt néhány másodperccel felvettem a ritmust és csatlakoztam hozzá. Aztán pedig nem volt már megállás.
Valahol az első refrén körül látom, ahogy egy újabb kocsi befordul hozzánk, és kiszállnak belőle az emberek. Nem fordítok rá különösebb figyelmet, csak tovább játszom a dalt. Mikor nincs ének, akkor már felnézek és mosolyogva konstatálom, hogy élvezi mindenki a játékomat, és az új jövevények felé is nézek. Kihagy egy ütemet a szívem, mikor meglátom, kik jöttek, de a kezem ugyanúgy folytatja a már túlontúl beleégett mozdulatokat. Egy ideig őt figyelem, semmilyen mosoly vagy reakció nélkül, aztán pedig újra visszafordulok a gitáromhoz és folytatom, nem törődve a jövevényekkel. Amint vége a számnak, újra mosolyogva pillantok fel a többiekre, akik velem együtt énekeltek, és odaadom az egyik csajnak a gitáromat, hogy vegye át ő egy kicsit, nekem már elfáradtak az ujjaim. Én addig hátradőlök a horgász székemben, és a söröm megivása után rágyújtottam még egy cigire.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Hétf. Aug. 14, 2017 11:30 pm

aris xx sue

Nem volt szerencsém. A hosszan elnyúló, csillagoktól pettyes égboltot messziről sem háborgatták bárányszerű pamacsoknál veszélyesebb felhők. A szétmálóban lévő vattacukorra emlékeztető fellegek is csak békésen lubickoltak a mély kékségben. Nem közelített hurrikán. Tornádó. Savas eső. Meteorzápor. Vulkánkitörés. Mindent elsöprő űrinvázió. Semmi, semmi az ég egy adta világon, amit felmutathattam volna kifogásként, hogy: Áhá! Milli, látod azt ott? Nem mehetünk ma este el itthonról, biztonságosabb a házban maradni. Mintha még a madarak is lusták lettek volna repkedni. Egy rohadék galamb sem volt az égen. Egy rohadék galamb sem.
- Mehetünk? - hallottam a hangját az ajtóm mögül.
- Nem! - A hangom halovány volt, komor, és rekedtes. Millinek fogalma sem volt róla, hogy miért akarom mindenáron a szobámban tölteni hátrelévő életem minden percét. Nem álltam rá készen, hogy tudjon róla. Valójában arra sem álltam készen, hogy én magam tudjak róla. Egyedül idősebbik bátyámmal osztoztunk ezen titkomon, és reméltem, hogy jó darabig így is marad. Fogalmam sem volt, hogyan állhatnék elő neki, Lou-nak, és Flo-nak azzal a ténnyel, hogy terhes vagyok. Még Arisnak sem mondtam el! Nem mintha taktikából titkolóztam volna. Egy hete tudtam, de nem tudtam mit kezdeni a dologgal. Gondolkozni sem akartam.
Most pedig Milli rávett, hogy ahelyett, hogy pincebogarat játszok a szobámban, kísérjem el az egyik felettünk lévő évfolyamba járó sráchoz, aki a nyár lassan elérkező végére tekintettel összehívott egy kisebb-nagyobb csapatot a suliból, hogy főzőcskézzünk, és beszélgessünk a szokásos helyen.
- Tök jól nézel ki! - vigyorodott el, amikor bekukkantott a szobám ajtaján, és végignézett rajtam. A tükör előtt ácsorogtam, és a magasított derekú szakadt boyfriend nadrágom és a rövid nyári topom között kikandikáló hasamat nézegettem. - Nem híztál semmit Sue - sóhajtott, mintha ezt próbáltam volna megállapítani.
- Hm? Ja. Mehetünk - kaptam a hátamra a táskámat, a bejárati ajtóban magamra húztam az Adidas cipőmet, és leakasztottam egy vékonyabb pulcsit, ha fáznék. - Remélem esni fog, és mind tüdőgyulladásban halunk meg.
- Sue - röhögött fel zsémbes hozzászólásaimon, és a hátamra tette a tenyerét. - Nyár van.
- Nyáron is lehetnek zivatarok!
- Nincs felhő az égen.

- Aha... Még! - De hiába erősködtem, igaza volt. Semmi nem takarta el az univerzumot a fejünk felől. A csillagképek, melyeknek nevét unalmamban tanultam meg tizenkét éves koromban, olyan élesen világítottak, hogy attól féltem, a göncöl szekér lejön, és elgázol.
Sokat késtünk a parti valódi kezdetéhez képest.
- Remélem nem ettek meg már mindent - morogtam az orrom alatt kelletlenül, miközben kikászálódtunk a kocsiból, amivel pár barátunk vett fel minket a házunk előtt. Ebben az esetben csak a táskámban lapuló bedobozolt pogácsát rágcsálhattuk volna el, amit szokásomhoz hűen odaégettem, szóval nem egészen volt fogyasztható állapotban. Viszont lehetett dobálni, fejbe találni vele embereket. Kiválóan szuperált megkövezéshez, például.
Füst, rotyogó ragu, fűszerek, sör, és cider illatát lehetett érezni a levegőben, ahogy közeledtünk, a gyomrom pedig oroszlánként üvöltött fel a bogrács láttán. Meg is szaporáztam lépteimet barátnőmbe kapaszkodva, mintha attól rettegnék, hogy valaki elhappolja előlem a legfinomabb falatokat, de mikor már nem csak szagló-, de hallótávolságba is kerültem a körrel, megtorpantam. Azonban a többiek szó nélkül magukkal sodortak minket a többiekhez, integetések lendültek, pacsik csattantak, puszik cuppantak az arcokon köszönés gyanánt, és halkan hallgattuk a tábortűz zenéjét. Az kedvenc zenémet. Az én zenémet. A lelkem sajgott a hangjától, és az emlékektől. Legszívesebben odamentem volna, hogy megrugdossam, és megtiltsam, hogy valaha is újra ezt játssza.
Aris-on nem látszott, hogy észrevett volna engem. Ha meglát, biztos hazamegy, nyugtattam magamat, de mintha csak hallotta volna gondolataimat, felpillantott rám, kifejezéstelen tekintete találkozott az én kétségbeesettemmel, és nem ment sehová. Folytatta a dalt, aztán odaadta a gitárt a lánykának a jobbján. A hülye picsának a jobbján, akit mától utáltam.
Fújtattam egyet halkan, és helyet kerestem magamnak a tűznél. Milli időközben már arrébb is ment pár barátjával a nyárról beszélni, úgyhogy egyedül maradtam. Előkotortam a táskámból a pogácsás dobozt, és felmutattam a többieknek.
- Srácok hoztam pogácsát. Én csináltam, úgyhogy most is szörnyű, de most nem lett fekete, csak nagyon kemény. Ha valaki esetleg gyűlöli magát, akkor jóétvágyat hozzá! - mosolyodtam el, páran nevetgéltek, de egy-két ember vette a bátorságot, hogy kipróbálja. Tekintetem Aris-t kereste, aki leginkább a cigarettájával volt elfoglalva. Miért dohányzik?
- Sue! Szia! - ült le mellém az egyik srác. - Jó újra látni. Hogy telik a nyár?
- Hm? Mmm... elmegy. Neked? Mikor lesz már kész a kaja? Éhen halok - fogtam meg kikandikáló hasamat, és egybarátságos mosolyt vetettem a fiúra.
Csak legyen már vége, gondoltam.

 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Hétf. Aug. 14, 2017 11:50 pm

Egy pillanatra ugyan megfordult a fejemben, hogy felállok és elmegyek innen, hogy még véletlenül se éljen az a lehetőség, hogy újra beszélnünk kellene. Egyáltalán nem tud érdekelni, hogy mennyire gyerekesen viselkedek, vagy nem. Egyszerűen csak nincsen kedvem a magyarázkodását hallgatnom, nem vagyok rá kíváncsi egyáltalán. Csak hát több okom is van rá, miért nem hagyom itt ezt a helyet úgy, mint néhány hete azt a bulit. Először is, mert sokak itt elég közel állnak hozzám és paraszt húzás lenne tőlem, ha minden zokszó nélkül fognám és lelépnék. A másik, hogy már bőven ittam és nem fogok ilyen állapotban hazavezetni. Harmadrészt pedig vagyunk annyian, hogy bőven el tudjuk kerülni egymást. Én nekem legalábbis ez a célom. Jó újra látni, meg minden, de a lényegen nem változtat, hogy amit tett, azt nem tudom megbocsátani neki. Legyen akármennyire is „fiatalság-bolondság” a dologban, van egy határ. Ő lényegében mindet átlépte.
A számot lejátszván át is adom a gitáromat az egyik leányzónak, aki hamar bele is kezd a saját játékába. A tűzhöz nem vagyunk olyan vészesen közel, de azért hoztam pár húrkészletet, hogy ha a hőtől esetleg túlfeszülnének a húrok, akkor le lehessen őket cserélni. Mondjuk így is állandóan hangolni kell a gitárt, mert a kinti levegőn azért nagyon könnyen meg tud változni a hangzása, pláne akkor ha folyamatosan játszik rajta az ember. Biztosra veszem amúgy, hogy az est végére legalább egyszer újra kell majd húroznom a hangszert, mert már így is jó ideje játszunk rajtuk. A sör is fontos utánpótlás, mert egy-egy szám alatt könnyen ki tud száradni az ember. A bagótól meg a metálzenék fognak csak jól menni, jó rekedtes hangon. Csak ahhoz még kelleni fog egy-két év, mire eljutok arra a szintre.
Hallgatom a mellettem zenélő leányzót, miközben az eget és az éppen készülő kaját figyelem felváltva, a cigimet pedig lassan, gondos odafigyeléssel szívogatom. Amint az utolsó slukkot is elszívtam belőle, elnyomom azt a hamutartóban, és odaszólok az egyik srácnak. – Hé, Valentin! Add azt ide! – szólok neki és nyújtom is a kezemet a vodkás üvegért, amit aztán jól meghúzok. Nem akartam inni, de most mégis úgy érzem, szükségem lesz erre. Ezt követően felállok, és visszaadom neki az üveget, majd elindulok a kaja felé. Kicsit megkavargatom a készülő ragut, és bele is kóstolok, mert már tényleg ideje lenne, hogy kész legyen ez is. Hallom, hogy valamit beszélget Alex és Sue, de nem különösebben fordítok rá figyelmet. Felőlem aztán hátramehetnek a bokorba is, hogy ott folytassák, amibe belekezdtek. Ahogy kóstolgattam, már egész jónak tűnt, szóval oda is szóltam a séf úrnak, hogy vessen rá egy pillantást, és már adta is rá az áldását. – Vájúhoz, jóemberek! – szólok úgy, hogy mindenki hallja, és én pedig a háttérbe is húzódok, megvárva, míg mindenki szed magának. Addig elszívtam még egy cigarettát gyorsban, mert miért is ne tenném? Miután mindenki szedett, én magam is odakontárkodtam, hogy egy tányérral vegyek magamnak és visszaülhessek az engem megillető korábbi helyemre. Kajáláskor nem igazán vágyom a társaságra, most is csak egy-ketten ülnek körülöttem, többiek a tűz melegét választották inkább. Justine – az előbbi gitáros – is köztünk volt, és rá is kérdezett arra, amire nem vágytam az este folyamán senkitől. – Az ott nem a barátnőd? – csupán letekintek ráa kérdésekor, morgok egy kisebbet, majd újra magam elé meredve folytatom a vacsorámat. Ebből bőven rájöhetett, hogy nem akarok erről beszélni.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 12:16 am

aris xx sue

A tűz pattogása, az emberek csivitelésének végtelen moraja, a bogrács fortyogása... mindennek olyan monoton hangja volt, hogy esküdni mertem volna rá, nem halad az idő. Egy helyben áll. Vagy mindig eltelik egy másodperc, aztán visszatekerődik a másodperc elejére, és megint ugyanazt a másodpercet éljük meg.
Talán mindezt csak azért találtam ki, mert így felhasználhattam ezt magyarázatként arra, hogy miért nem jön oda hozzám beszélgetni. Mármint nem Alex... ő valamiért odajött. Aris. Most Arisra gondoltam. Ha nem haladna az idő, az azt jelentené, hogy még csak egyetlen másodperce érkeztem, és egyetlen másodpercnyi idő alatt nem tudott mellém férkőzni. Nem pedig azt, hogy már itt ülök tíz perce, és egyszerűen csak nem akar.
Miközben Alex szája be nem állt a római és velencei városlátogatásáról szóló meséktől, én nem tudtam megállni, hogy ne pislantsak lopva Arisra, minden második szónál. Bármennyire is lenyűgözőnek találtam az ókori építészetet, a kolosszus épületeket, és a rengeteg történelmi legendát, ami hozzájuk kapcsolódott, képtelen voltam minden figyelmemet a beszélgetésnek szentelni. Én többnyire csak az "ühümm", az "azta", a "nahát", a "tyűha", és az "ez jól hangzik" voltam a beszélgetésben.
- Jól hangzik? - Alex elképedve pislogott rám.
- Mmmm...mármint... mi? - bociszemem pillái szinte turbulenciát okoztak, ahogy hatalmas legyezőként csattogtak, miközben nagyokat pislogva bámultam rá.
- Azt mondtam, hogy az ókori Római Birodalom jogrendszerében például a csonkítás teljesen elfogadott eljárásnak számított.
Néhány zavarba ejtő pillanatig mozdulatlanul bámultam rá. Mintha dinoszaurusz lett volna. Ha nem mozdulok meg, talán nem érzi meg, hogy egészen eddig a figyelmem legminimálisabb hányadát sem fordítottam rá.
Sosem gondoltam volna, hogy köszönhetek még valami Arisnak, aki eközben kijelentette, hogy kész a kaja.
- Kész a kaja! - jelentettem ki én is Alexnek, és felpattantam, hogy beálljak a sorba.
Arisra pillantottam, és próbáltam úgy állni, hogy lehetőleg minél közelebb kerüljek hozzá. Hogy miért? Egyszerű. Nem akartam vele beszélni, nem akartam, hogy odajöjjön hozzám, de... de nem akartam odamenni én sem, és borzasztóan zavart a tudat, hogy amióta megérkeztem egy fikarcnyi figyelmét sem pazarolta rám. Mintha legalábbis nem ismertük volna egymást. Mintha legalábbis egy senki lettem volna. De hiába. Rám sem hederített. Ha fiúnak öltözve cigányzenére hulahoppkarikáztam volna előtte, valószínűleg akkor sem lát belőlem többet, mint Harry Potterből a világ, mikor felveszi a köpenyét.
Sértődötten pislogtam felé, miközben szedtem magamnak a raguból. Így állunk? Hát jó. El sem mondom, hogy gyereket várok!
Nem mintha titkos bosszúmnak lett volna bármi értelme, de ott, akkor, úgy éreztem kezemben van minden hatalom.
Visszaültem a helyemre, hogy kanálról kanálra elpusztítsam a tányéromon lévő kaját. Még egy utolsó reménysugár felvillant bennem a pillanatban, mikor Aris gyors döntést hozott róla, hogy hol költi el a vacsoráját, de miután az ellenkező irányba indult, a fény olyan gyorsan kihunyt, amilyen gyorsan lángra kapott. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen ezeréves múmiaarcot vágtam, amikor feltűnt, hogy megint amellé az ütődött lány mellé ült, aki az imént is tette neki a szépet a gitárpengetési tudományával. Hah, ki nem tud gitározni? Ahhoz még kottát sem kell tudni olvasni.
Mérgemben felpattantam, angyali mosolyt varázsoltam a képemre, és hosszú léptekkel a három fős társaság mellé vágtattam, ahol ugyan nem melengetett a parázs, de forrongtam annyira a dühtől, hogy felőlem akár a kamrában is étkezhettünk volna.
- Ideülök - jelentettem ki gyorsan. - Ha nem baj. Túl meleg van a tűznél, lassan már én magam is ropogósra sültem - kapargattam össze még egy falatot a tányéromon, de mielőtt bekaptam volna, még gyorsan megjegyeztem. - Ó, egyébként szépen gitározol. - Tehetségtelen tyúk. Aztán Arisra pillantottam. - Tehetséges, nem? Aki a kedvenc számomat tudja, rossz ember nem lehet - kuncogtam, ettem. - Na és... Miről beszélgettetek?

 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 12:23 am

Egy-két apró pillanatra találkozott a tekintetünk Susannel, de én nem nézegettem őt annyira, mint amennyire ő lesett az én irányomba. Elég kellemetlen helyzet ez, akárhogy is nézzük. Nem kapott egy rendes lezárást a mi kapcsolatunk, történetünk. Ő folyamatosan próbálta megmagyarázni a dolgokat, én viszont nem akartam a további hazugságait hallgatni. Elég volt az a néhány hét, mikor kételkednem kellett benne. Miután a telefonon nem tudott elérni, írt egy-két SMS-t is, de azokat sem olvastam el, helyette csak feketelistához adtam a nevét. Lehet, hogy kegyetlenségnek tűnnek ezek, amiket vele csinálok, de ugyanakkor megérthető valamilyen szinten az én nézőpontom is. Kíváncsi vagyok, mennyire fog sikerülni elkerülnünk egymást az este hátralevő részében.
Sértődött pislogását még éppen elkapom, és magamban csak jót derülök rajta. Még ő van megsértődve? Miért? Mert nem akarok beszélni vele mindazok után, amit velem tett? Amit össze-hazudozott nekem, amit én rendesen be is kajáltam? Elég volt csak arra a bulira elmennem, hogy lássam, miért nem mond el nekem semmit, és állítja éppen az ellenkezőjét. Ki tudja, mit állítottam meg azon az estén. Lehet, hogyha tíz perccel később érkezek, akkor már az emeleten találtam volna őket egymásba gabalyodva. Nem mintha kinézném Sue-ból. Viszont azt sem néztem volna ki belőle, hogy a saját barátjának, akinek számos alkalommal elmondta, hogy szereti, annak ekkorákat fog hazudni – de milyen okból is? Mi szükség volt a hazugságokra? Nem hiszem, hogy problémáztam valaha is, hogyha nélkülem ment el bulizni, most sem lett volna ez másképpen. De mindegy is, felesleges ezen kattognom. Ez már halott dolog. A bizalmamat elárulta, nekem pedig nincsen semmi kötelezettségem afelé, hogy foglalkozzak vele a kelleténél többet. Ő nem foglalkozott az én érzéseimmel, én miért tennék másképpen az övével?
Csendben eszegettünk a kisebb társasággal, és mikor látom felállni Susant, akkor csak sóhajtok egyet. – Na, kezdődik – morgok egyet, és megrázom a fejemet. Nincs ehhez semmi kedvem. Azért jöttem, hogy kicsit kikapcsolódjak, olyan hosszú idő után újra, hogy jól érezzem magamat. Erre nyilván erre a bulira kell ő neki is eljönnie. De a legnevetségesebb tényleg az az egészben, hogy még be van sértődve.
Mikor megérkezik, akkor nem szólalok meg, csak lazán odabökök a fejemmel az egyik székre. Üljön csak, teljesen nyugodtan. A vacsorámat mindeközben teljes nyugodtságban folytatom. Mikor megdicséri Justine tudását, akkor csak megrázom a fejemet. Lehet, hogy a többiek nem, de én kiéreztem a szarkazmust a hangjából. Hümmögök, mikor csak nem tudja a száját csukva tartani, a kérdésére ilyen választ adok csak, miközben a sajátomat továbbra is tömöm. Éhes vagyok, na. Ilyenkor egyébként is utálom, ha beszélnek hozzám. Beszéljünk előtte. Utána. Ne közben. A reggeli, ebéd, vacsora arra van, hogy együnk. Ha közben beszélgetünk, akkor kihűl. Azt meg ki akarná? Mikor az jön fel, hogy miről beszélgettünk, akkor még lenyelem az utolsó falatomat, aztán fordítom fáradtan a fejemet Susan felé. – Justine éppen rákérdezett, hogy az ott, te nem a barátnőm vagy-e. Válaszra nem méltattam a kérdést, csak egy morgásra. Belül meg azt gondoltam, hogy egy időben boldogan mondtam volna azt, hogy de igen, az ott az én csajom, mindjárt oda is megyek hozzá. Legalábbis azokban az időkben, mikor még úgy tudtam, a barátnőm nem hazudik nekem és nem egy vagy több másik srác szájában matat – mutatok neki egy tök aranyos, mégis gúnyos mosolyt. Aztán odafordulok Justine-hoz, és Valentinhoz. – Elmennétek? Ó, azt hagyd itt, Val! Szükségem lesz még rá, úgy érzem – mutatok rá a vodkás üvegre, amit ő ezt követően a kezembe is nyom, és én pedig meg is húzom azt, majd lerakom magam mellé. A vacsorám utolsó falatjait még elfogyasztom, aztán a tányért az előttünk lévő asztalra teszem, és rágyújtok egy újabb cigire. Napközben nem kívánom, de alkohol mellé… egek, de jól esik. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem jó téged újra látni, de őszintén, Susan. Mit akarsz? Megbeszélni a dolgokat? Nem hiszem, hogy olyan sok mindent meglehetne a történtek fényében… - fáradt tekintettel nézek rá, ahogy lezserül szívogattam azt az egy szál cigit. Nem fújom felé a füstöt, mert nem lettem egy teljesen tahó paraszt, akiket én is utálok.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 12:25 am

aris xx sue

Amikor felpattantam a helyemről, és átcsoszogtam a kívülállók táborába, még egészen barátságos szándékaim voltak. Fájó indítékokból született, de barátságos szándékok. Egy erőszakot mellőző, békés beszélgetés két olyan fél között, akik nincsenek egy hullámhosszon. De még csak egy tengerben sem. Ők, meg én.
Aris felelete azonban egyértelműen hadüzenetként csapódott a homlokomnak. Már nem annyira tárgyaláson, inkább véres csatamezőn kezdtem érezni magunkat, és gondolatban felvérteztem magamat támadásai ellen. Tudtam, hogy ő nem. Tudtam, hogy ő csak kimondja, amire gondol, és nem áskálódik, vagy féltékenykedik, vagy bonyolítja a dolgokat, vagy lát bele túl sokat ebbe a beszélgetésbe. Kettőnk közül még csak nem is ő volt jobban felpaprikázva. Férfiak... még ahhoz is egyszerűek, hogy rendesen veszekedjenek.
- Jasmine... milyen körültekintő, hogy rákérdez, mielőtt bármibe belekezdene. Köszönöm Jasmine - szúrtam Aris mondatai közé a megjegyzést, és olyan mézédes mosollyal néztem a lányra, hogy éreztem, hogy cukorbeteg leszek önmagamtól. Szemeim visszaszegeződtek Arisra, miközben beszélt hozzám. Egyrészt, mert még mindig nem fogtam fel, hogy tényleg beszél hozzám - ami már fél sikernek számított az elmúlt napokat tekintetbe véve -, másrészt pedig mert ha nem figyeltem volna rá eléggé, akkor nem vághatott volna ilyen élesen mellbe minden egyes szava.
A helyzet az, hogy szavain éreztem, hogy megérdemlem őket. Mintha csak rá lett volna írogatva a nevem az összesre. Kivéve az utolsó mondatát.
...úgy tudtam, a barátnőm nem hazudik nekem és nem egy vagy több másik srác szájában matat...
Érdekes, valószínűleg ő ezt címezte a legjobban nekem, és én ezt éreztem a legkevésbé magaménak. Megrökönyödve pislogtam rá, az arcomat bűnös vörösség öntötte el, mind a szégyentől, mind a haragtól, hogy ezt így, előttük kellett hozzám vágnia. Pontosan tudta, hogy mennyit és mit beszélnek rólam. És pontosan tudta, hogy ha mások előtt mond ilyet, akkor újabb csapat pusmogót indít szabadjára.
Megvártam amíg távoznak. Megvártam, amíg megkérdezi, hogy mit akarok tőle, és amíg befejezi a mondandóját. Egyrészt, mert szívem szerint nekiestem volna, másrészt pedig mert eszembe jutott, hogy mi az, amit valójában közölnöm kéne vele, és rögvest inamba szállt a bátorságom.
- Kösz! - vágtam rá. - Ez kellett. Kösz, hogy Vodka Valentin és Körültekintő Justine előtt kell arról beszélned, hogy szerinted hazudozom, és más fiúk szájában matatok - könyököltem az asztalra, miután eltoltam magamtól félig megevett vacsorámat. Nem mintha lett volna még étvágyam. - Nem elég, hogy mindent elhiszel, amit rólam hallasz, de még gyarapítod is a hülye meséket - motyogtam kétségbeesetten, és a tűz felé néztem. Néhány minden lében kanál szem, néhány sugdolózó vénasszony. Ilyen emberek közelében tényleg nem kellett féltenem a hírnevemet.
- És hogy mit akarok? Szerinted mégis mit? Tisztában vagyok vele, hogy... hogy haragudhatsz rám, de tényleg azt gondolod megoldás, ha soha többé nem veszel emberszámba? Ha fel sem veszed a telefont? Ha nem válaszolsz az üzeneteimre? Ha átmegyek, beszélni akarok veled, és egyszerűen kiraksz? Vagy otthagysz? - Úgy néztem rá, mintha ő csókolózott volna egy másik lánnyal, és nem én... Vagyis, nem egészen, valószínűleg akkor a sírjára tenném a virágot. De úgy néztem rá, ahogy ő nézett rám, amikor megtörtént. - Sajnálom - nyögtem, és lesöpörtem az arcomon végiggördülő könnycseppet. Nem akartam gyengének tűnni. Még úgy sem, hogy az voltam. - Tessék. Ezt akartam mondani. Hogy sajnálom. Remélem nem raboltam a drága idődet. Hülyegyerek.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 1:01 am

Nem feltétlenül akartam ilyen módon válaszolni Sue-nak, de a közbevágását, amit Justine felé intézett… nos, nem igazán tudtam reakció nélkül hagyni, ezért hát kicsit keményebben odavágtam a gondolataimat neki. Látom, hogy a hatását meg is hozza ez a stílus és a mondataim. Főként valószínűleg azért is, mert csak a siket nem hallja, hogy miket tudnak pletykálni egyesek akár Susanről, akár másokról. Én pedig, mint a barátja – pardon, volt barátja – tökéletes alap vagyok az újabbak elindításának. De nem ez a célom vele. És ha valakik, hát Justie és Val egyáltalán nem azok a személyek, akik máris kapva kapnának bármilyen kis megszólaláson és azonnal széthordják mindenki között, sőt!
Szavain felhorkantok, és enyhén rázva a fejemet vigyorgok rá. – Kérlek. Saját bőrömön tapasztaltam meg, ahogy össze-vissza hazudozol nekem. Vagy azt mondod, hogy irtózatos migrénnel mentél el ebbe meg abba a buliba? Ne, ne is válaszolj rá inkább. Tudom, amit tudok, Susan – mondom neki egyszerűen, és mielőtt folytathatnám, ő teszi meg helyettem. Sóhajtok egyet, és csak legyintek. – Nem hiszek el mindent, amit rólad hallok, de amit láttam, azt láttam. Justine és Val miatt pedig a legkevésbé sem kell aggódnod. Ők nem olyanok – válaszolom neki komolyan, de folytatom. – Lehet, hogy köcsögség volt részemről, amit mondtam, de mikor az egyik legrégebbi barátomról állítod azt, hogy lényegében rám akar nyomulni, ráadásul ilyen formában. Hát kösz, de az ilyet rohadtul nem fogom eltűrni szó nélkül – vele ellentétben nekem nem szokásom hazudni, de ha annyira akar, kutakodjon nyugodtan a szavaim között, hátha talál valamit, amibe beleköthet. Én viszont az igazat mondom, Jus és Val egyik legrégebbi barátaim, ráadásul ők tényleg egy párt alkotnak.
Amit mond, az nem különösebben hat meg, de ahogy rám néz. Édes Istenem, mintha én lennék a hibás, hogy a dolgok így alakultak, ahogy. Én! Aki dolgozott szinte egész nyáron, és tervben volt, hogy majd a megkeresett pénzből elmegyünk valahova nyaralni, aki mindent elárult neki, akit ha lekapott volna egy másik csaj, azon nyomban ellökte volna magától, nem az hogy még másodpercekig falják egymást, mint az ő esetében. Fú… Inkább csak beleszívok egy újabb, nagyobb slukkot a cigibe. Mikor kimondja, hogy sajnálja, és látom a könnycseppet letörölni az arcáról, ott azért megmozdul bennem is valami. De aztán folytatja, az utolsó jelzőnél pedig csak megforgatom a szemeimet. Elszívom a maradék cigit, ami a kezemben volt, majd elnyomom a hamutálba, és újra belekortyolok a vodkába. – Nem arról van szó, hogy haragszom rád, Susan. Vagy én legalábbis nem ezt a szót használnám. Csalódtam benned és az érzéseidben irántam. Egyszerűen csak a történtek után képtelen vagyok megbízni benned. Én megtettem érted mindent, amit csak tudtam, szóval szerintem jogosan érzem azt, hogy kurvára nem érdemeltem ezt tőled. Fáj, amit tettél, főként mert te rólad már fogalmam sincsen, de én tényleg szerettelek. Tudod mit éreztem akkor, mikor megláttalak abban a buliban, aztán te pedig néhány percre rá… olyasfajta árulásban még nem volt részem az életben, és akkor ott összetört bennem valami. Egyszerre éreztem azt, hogy majd összeesek a fájdalomtól, másrészt pedig legszívesebben az első utamba kerülő emberbe belekötöttem volna, hogy kitöltsem rajta a dühömet. Ezért sem akartam, hogy elkezdj nekem magyarázkodni. Pontosan ezért, mert tudtam, hogy mennyire szeretlek, és ha újrakezdtük volna, nem lett volna meg rá a garancia továbbra sem, hogy ezt a fájdalmat nem kell újra átélnem. Nem néztem ki ezt belőled, Susan, a pletykák ellenére sem. De te rácáfoltál – fejezem be az eléggé hosszúra nyúló monológomat, ha időközben megpróbált volna közbeszólni, akkor egyszerűen csak csendre intettem, mert utálom, ha a szavamba vágnak.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 1:53 am

aris xx sue

Jó, Sue, csúnya pofára esés Körültekintő Justine-el szemben, de hát istenem... Pontosan tudtad, hogy pofára fogsz esni. Lényegében ezért jöttél.
És tényleg azért mentem.
Mert nem mintha a tűz körül ülve, ahol valójában kellemes meleg simogatta az arcbőrömet, ahol megigézve bámulhattam a lángok körtáncát, és egyszerű csevegésbe elegyedhettem volna néhány barátommal, karöltve a védelmet nyújtó Millimmel, nem lett volna egyszerűbb. Nem mintha nem tudtam volna, hogy bármilyen sérelemmel is állok elő, messze, csukott szemmel le leszek pipálva Aris által. Őt több sérelem érte, ő szeretett tökéletes barátként és ex-barátként viselkedni, míg mellette én valamiféle viszály istennőjeként, vagy inkább ördögeként csücsültem szarvakkal a fejem tetején. Az egyetlen fegyverem lényegében a tény maradt, hogy terhes vagyok. És bármikor bevethettem. A baj csak az volt, hogy semmi kedvem nem volt bevetni. Hiába maradt volna csöndben, hiába zsugorodott volna apró semmiséggé a csók-probléma a baba-probléma mellett. A saját fegyverem kétélű kard volt. Őt sebezte az egyik oldalon, engem meg a másikon. Lényegében, felrobbanthattam volna az ölemben egy bombát, hogy velem együtt ő is robbanjon. De ki akar felrobbantani az ölében egy bombát?
Szememet forgatva, savanyú képpel elengedtem a Justine témát. Mehetett a nőszeméllyel együtt a búsba, nem ez érdekelt. Ez csak útközben szembejött.
- Épp ez az, hogy te mindig játszod a bölcs Yodát, aki mindent tud, és közben nem tudsz semmit - morogtam. Tudom, amit tudok, Susan. Szívem szerint kivettem volna az agyát, és megmutattam volna a pontokat, melyek egészen biztosan üresek voltak. - Azért nem mondtam el, hogy nem járok bulizni, mert nem akartam, hogy... Hát hogy... - kerestem a szavakat, de hirtelen a világ összes szótára sem lett volna elég, hogy megtaláljam őket. Sóhajtottam. - Nem tudom, én ilyen vagyok. Nem akartam magyarázkodni. Amikor megkérdezted, hogy átmegyek-e, és én tudtam, hogy megint bulizni megyek, akkor azt gondoltam, jobb, ha nem tudod. Nem azért, mert azt csináltam, amiket a pletykák mondanak. Hanem éppen, hogy azért, mert nem azokat a dolgokat csináltam. De ha tudtad volna, hogy bulizni járok, akkor féltem, hogy elhiszed azt a sok hülyeséget, ami kering rólam. Viszont ha azt hiszed, hogy otthon vagyok, és meghallasz egy pletykát, akkor nem hiszed el rólam. Érted már? Mert a pletykák nem voltak igazak, és tudtam, hogy így te is biztos leszel benne, hogy hazugságok! - Biztos voltam benne, hogy túlságosan női a logika, amit levezettem, de reménykedtem benne, hogy legalább a felét megérti. Mármint nem felfogja megérti, hanem megérti megérti. Megérti, hogy miért tettem. - Aztán... aztán a saját csapdámba estem. Túl sokat ittam, a világomról sem tudtam, és amikor az egyik osztálytársam lesmárolt, akkor... hát azt már tudod - sütöttem le a szememet. - Nem mentség, de istenem, egyszer fordult elő, véletlenül, az egyik osztálytársammal.
Aztán ahogy egyetlen könnycsepp megindult, Aris további szavaira még egy kettő elkószált az arcomon. Halkan szipogtam, és néha szólásra nyitottam a számat, nyögtem egyet, hogy nekikezdek, de ő leintett, hogy kussoljak. Szóval kussoltam.
- Én is - motyogtam a végén. - Mármint én is szerettelek, nem igaz, hogy nem. És most is szeretni akarlak, de nem engeded - letöröltem még egy sovány cseppet, és próbáltam nem taknyos lenni. Miért könnyezek? Nem is szoktam sírni. - És úgyis tökmindegy mit mondok. Úgyhogy nem mondok semmit. Az időt visszatekerni nem tudom. Meggyőzni téged nem tudlak. Meg őszintén? Nem is tudom, hogy nagyon akarlak-e... Nálam ez így működik, de tudod. Különböző emberek, különbözőnek ismernek. Ha te ilyennek ismersz, akkor ilyen is vagyok. Neked ilyen vagyok. - Könyökölés helyett leeresztettem a karomat az asztallapra, és lehajoltam, hogy az államat rátámasszam. Onnan néztem fel rá, mintha csak egy pihenő macska lennék. A macskák bátrak. Nem olyanok, mint én. Úgyhogy: - Van még valami...

 coded by elena


A hozzászólást Susan Meyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 16, 2017 5:22 pm-kor.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 2:23 am

- Akkor világosíts fel. Gyerünk – átadom neki a gyeplőt, hogy hadd mondja el az ő oldaláról a történteket. Karba tett kézzel várom, hogy belekezdjen, de már az elején sem találja meg a szavakat. Ó, édes faszom… megint valami női logikát kell most meghallgatnom? Szerintem már most egyszerűbb lenne kikapcsolnom az agyamat, mert úgysem fogok érteni belőle semmit. Józanon és éberen még talán valahogy össze tudnám rakni a puzzle-t, de félrészegen, fáradtan, és egy kicsit felzaklatottan? Na jó, egy próbát tegyünk vele, inkább megpróbálok odafigyelni rá, mintsem hogy rimánkodjak. Így hát hallgatom… hallgatom… és hallgatom. Valahol a negyedik mondatnál vesztem el teljesen. Ha lassabban mondja el, még talán lett volna esély rá, hogy a kesze-kusza logikáját megértsem, de így? Pontosan az ilyenekből derül ki, hogy valójában mennyire nem hasonlítunk egymásra. És nem csak férfi-női szinten, meg a megszokott sztereotípiák terén. Én egyszerű vagyok, szeretem ha röviden és velősen megmondják nekem a tutit, és én is így szoktam tenni. De Susan, és amiket most mond, és ő ezt még el is hiszi… fú… Mikor egy lélegzetvételnyi szünetet vesz, és megkérdezi, értem-e már, akkor a fejemet fogva, fáradt hangon szólalok meg. – Nem, Susan, kurvára nem értem – válaszolom neki halkan, és ezt követően az elmúlt fél percben végre mond valami értelmeset is, amit ténylegesen képes vagyok felfogni. Komolyan mondom, kellene léteznie egy olyan szótárnak, ami lefordítja a női gondolkodásmódot egyszerű konyhanyelvre. Mondjuk könnyen lehet, hogy egy ilyen gépezet már bekapcsolásnál szétrobbanna. Az egyszer fordult elő részét félig hiszem csak el. Hiszen igaznak hangoznak a szavai, mégsem tudom garanciára venni, hogy teljességgel igazat mond. Ugyanilyen igaznak hangzott az is, mikor azt mondta, nem érzi jól magát és szerinte elkapott valamit, tehát nem akar megfertőzni, közben pedig elment ebbe meg abba a buliba. Szeretnék neki hinni, de egyszerűen képtelen vagyok rá. És ez az a dolog, ami megőrjít.
Szeretni akar, de nem engedem. Amint ezt kimondja, újfent horkantok egyet, és megszólalok. – Hát mit ne mondjak, Susan, egyáltalán nem teszed könnyűvé – mondom neki mosolyogva ezen az egész tragikomédián, ami ránk jellemző, és ahogy a kapcsolatunk végül alakult. – Susan. Én egy olyan lánynak ismertelek meg, akinek a híre nem több, mint hazugság és rosszindulatú emberek kitalációi. Éppen ezért nem is hittem ezeknek soha sem. Úgy véltem, hogy én, a barátod, a szerelmed, jobban ismerlek téged, mint azok az emberek, akik ezeket terjesztik rólad. És akármilyen eszement női logikával össze-vissza kavart indokod van arra, miért nem mondtad el nekem, amit… a lényegen nem változtat. Hazudtál nekem. És ez fáj a legjobban. Én úgy hittem, tudom milyen személy vagy. Remélni mertem, hogy te is tudod, én milyen vagyok. Hogy előttem nem kell titkolóznod, és hogy nem hiszek azoknak az elcseszett pletykáknak, akármi is legyen. Problémáztam akkor, mikor elmondtad, hogy ebbe a buliba akarsz menni, én viszont vagy nem tudtam menni, vagy nem akartam? Problémáztam? Nem. Épp ellenkezőleg, mondtam, hogy menjél nyugodtan, ne én tartsalak vissza. Megbíztam benned, ezért fájt annyira, mikor kiderült, amitől leginkább féltem… - mondom neki őszintén, és kimerülten. Kimerülten, mert ez az egész téma… elmondhatatlanul fárasztó.
Szavaira felnézek rá, és mielőtt folytathatná, megszólalok. – Kérlek, gondold át, Sue, hogy mit akarsz mondani még. Így sem könnyű egyikünknek sem ez az egész, ami köztünk történt. Vagyis… ahogy véget ért – fáj kimondani ezt a néhány szót, de hát ez az igazság. Ami köztünk volt, annak vége. Látnék kiutat ugyan ebből, hogy újra olyan lehessen minden, mint régen… de ahhoz meg kéne változnia valakinek, és egyáltalán nem nagyképűségből mondom, de az a személy nem én vagyok. Viszont fogalmam sincsen, erre mennyi esély van, ha egyáltalán van rá. Vagy hogy akarom-e, hogy bárki is megváltozzon miattam ilyen szinten. Pedig nem hiszem, hogy túl sokat kértem volna tőle. Csupán annyit, hogy bízzon bennem. Fél évig voltunk együtt, ő neki mégsem sikerült… Megértem, ha másoknak nem tud megnyílni, ez teljesen normális. De hogy ennyi idő után még nekem sem. Na ez a kellemetlen része az egésznek.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 2:00 pm

aris xx sue

Nem érti.
Reménytelenül bámultam az előttem ücsörgő halott ügyet, és rádöbbentem, hogy akkor sem tudnám kimagyarázni, ha nyomós okom lenne védeni magamat. Aris haragudott rám. És ha valamit egész biztosan megtanultam - nem úgy, mint a legtöbb dolgot, ami mellett bután elsiklottam az életben -, akkor az az volt, hogy ha az ember haragudni szeretne valakire, akkor haragudni is fog rá. Hiába állok elő békenyilatkozatokkal, tűzbe dobja őket, és a papír jól ég.
Látszólag nyugton ülve, de lábaimmal izegve-mozogva a szék alatt, könyökömet pedig fájdalmasan erősen passzírozva az asztallapba hallgatom, ahogy elmondja, milyennek ismert meg. Nem az ő hibája volt, hogy nem tudta milyen vagyok. Valójában senki hibája sem volt, és senki sem tudta igazán. Végtelenszer hallottam a "nem ilyennek ismertelek" mondókát, és végtelenszer hallanom kellett még, hogy rádöbbenjek, de, pontosan ilyennek ismert. Mert pontosan ilyen vagyok. Pontosan olyan, amilyennek látnak, amilyennek hisznek, amilyennek mondanak. Ha nem ilyen lennék, akkor nem ilyennek ismernének. De fogalmam sem volt, ezeket az érzéseket hogyan is önthetném szavakba. Az csak megint a Susan-féle női logikának hangzana, még akkor is, ha semmiféle női logika nem lenne benne. Hogyan is mondhatnám el? Például látod a tolvajt, miként kenyeret lop a péktől, az sokféle gondolatot kelt benned. De ha látnád, hogy a tolvaj az éhező gyerekének adja otthon, akkor máris egészen másképpen vélekednél róla. Az emberi személyiség így működik. Azért nem ismert engem senki, csak én, mert én voltam az egyetlen, aki lépten-nyomon saját magammal voltam, és teljes képet tudtam lefesteni magamról. Mindenki más próbálkozásából csak egy üres, arc nélküli portré született. És ez nem volt senki hibája.
- Nem hazudtam! - ragaszkodtam konok fejjel továbbra is álláspontomhoz. - Utálom, hogy hazugságnak nevezed, ezeket a piti... füllentéseket. Igen, voltak dolgok, amikről nem az igazságot mondtam, és volt, hogy eltitkoltam előled ezt-azt, de gyűlölöm, hogy hazugnak nevezel. Sok minden vagyok, de hazug nem akarok lenni - jelentettem ki, a mondat végére olyan hangnemben, ahogy a kisgyermekek mondanak ellent a parancsnak, hogy aludni kell menniük.
A többi dologra inkább nem mondtam semmit. Nem volt mit mondanom. Csak némán bámultam, ahogy a méterekkel arrébb még mindig izzó fatönkök füstje felszáll a sötétben, és éppen olyan semmissé válik, mint az elmúlt fél év, amit Aris mellett töltöttem. De ha az emlékeim füstből voltak, akkor mi magunk hamuból, és mi itt maradtunk, és nem tűnhettünk el. Nem mehettünk a dolgunkra, mert még volt valami...
Már az asztalon fekve néztem fel rá, és a szívem olyan ütemben dobogott, hogy úgy éreztem felborítja az asztalt. Éreztem, hogy a mellkasomra mázsás súly ereszkedik, a légcsövemet eltorlaszolja a félelem, az esti hidegben hirtelen felforrósodom, és a torkom olyan szárazra apad, hogy a nyelvem smirglipapírrá változik a számban. És mintha megdagadna, hogy ne tudjak beszélni. Pedig valójában beszélni tudok, csak nem akarok.
- Én... - Azt akartam mondani, hogy megint elrontottam valamit. De rádöbbentem, hogy nem akarom magamat hibáztatni a történtekért. Sem az eddig történtekért, sem az ezután következőkért. Még ha tényleg hibáztam is aznap éjjel a buliban, még ha tényleg nem is vettem be a fogamzásgátlót, mert elfelejtettem. Meguntam, hogy bűnbak legyek. - Terhes vagyok.
Amint kimondtam, mintha minden mellékhatás eltűnt volna. Mintha a stresszt, az aggodalmat, és a pánikot átruháztam volna rá. Nem is tudtam, hogy magához a terhesség tényéhez már hozzászoktam, és egyedül a vallomás nyomta a lelkemet. Mindenesetre, ismét felkönyököltem, és összepréselve ajkaimat, felvont szemöldökkel rábámultam.
Na ezt kapd ki. És most mi lesz okostojás?
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Kedd Aug. 15, 2017 7:02 pm

Még kicsit magamat is meglepem, hogy milyen paraszt módon vagyok képes viselkedni Susannel. Na jó, azért nagyon túlzásokba nem esek én sem, nem bélyegzem meg kurvának, és ilyenek. De a véleményemet elmondom, hogy miként látom a dolgokat. A női gondolkodásmódjában nem is próbálom a logikát megkeresni, mert… minek? Hogyha ilyen kesze-kusza magyarázatra futja csak, akkor ha akarnám sem tudnám megérteni. Mások vagyunk mi ketten, az egyenesség meg neki nem kenyere, mint azt most már én is tudom. Viszont a szavaira visszagondolva, meg ahogy előadta, csak arra tudok következtetni, hogy nem akart semmit sem ártani nekem ezzel az egésszel. Sőt, éppen ellenkezőleg. Az egyetlen gond csupán az volt, hogy nálam ez nem működik. Sajnálom, hogy erre nem tudott rájönni.
De hazug nem akarok lenni – egek, ez a hangszín, amit ennek kimondásakor ütött meg tényleg csak arra enged következtetni, hogy mennyire gyerekes. Nem mondom azt ki konkrétan, hogy egy gyerek, mert azért tud ő is úgy viselkedni, mint egy felnőtt, csak… nem szereti annyira. Meg is értem valamilyen szinten. Ki akarja élni a fiatalkorát, ameddig csak tudja. Másik kérdés, hogy mindeközben nem mindenkivel törődik úgy, vagy hasonló szinten, mint önmagával. – Jó, akkor nem mondom azt, hogy hazug vagy. Csak nagyon szereted az igazságnak az ellentettjét mondani. Főként olyasvalakinek, aki elől nem hiszem, hogy sok titkolnivalód lett volna. Vagyis nem kellett volna, hogy legyen – nem fogom azt mondani, hogy én voltam az aranygyerek ebben a témában, de mivel már voltak rövidebb-hosszabb kapcsolataim, ezért jóval nagyobb belátásom van ezen a téren, mint neki. Na de mindegy is.
Susannek elég sok téren én voltam az első, és ez meglátszik. Ritka az olyan, mikor valaki az első kapcsolatából megtalálja életének választottját, én nagyon nem voltam ilyen, és a legtöbb barátom sem. Egyedül Justine és Valentin, akiknek ez összejött, és ezért csodálom is őket valamennyire. De nem bánom, hogy nem tartottam ki az első barátnőm mellett, mert nem túlzok, ha azt mondom, nála rosszabbat tényleg nem tudtam volna kifogni magamnak. Úgy hittem, hogy Susan lesz az, aki minden téren tökéletes lesz számomra… de aztán csak sikerült ezt megcáfolnia, akármennyire sem akart semmi rosszat.
Ránézek, mikor elkezdene beszélni. Mi olyan fontos dolgot akar még mondani? Annyiféle befejezés lejátszódik a fejemben, egyik meg tényleg jobb, mint a másik… De miután rájövök, hogy ezzel rohadtul nem megyek semmire, ezért inkább csak azt várom meg, hogy ő folytassa. Mikor így tesz, akkor kihagy egy ütemet a szívem, de semmi rendülés nem látszik az arcomon. Belül viszont majdhogynem ordítok, hogy mégis hogy a francban történhetett ez meg? Miért most kell ezt neki elmondani? Miért… mindegy, ezeket a kérdéseket ugyanúgy intézhetem hozzá is. Míg megpróbálom megtalálni a szavakat, addig csak hümmögök egyet, és leveszem róla a tekintetemet, aztán magam elé meredve iszom meg az üvegben maradt körülbelül két deci vodkát majdhogynem egy húzásra. Csak megmondtam, hogy kelleni fog, nem? Égeti a torkomat, és kicsit félre is nyelek, de ezt egy-két köhintéssel lezárom. Ha most rákérdeznék, hogy „na és ki az apuka” akkor szerintem ott húznám fel csak igazán és állna fel, hogy itt hagyjon. Még egy tökön térdelést is kapnék mellé valószínűleg… Ehelyett csak fáradtan végigsimítok az arcomon, hajamon. – Ki tudja még? És te mióta tudod? – kérdezem tőle, de még mindig nem néztem rá, csak arccal előre tekintettem a tűz felé. Hát ez nem lehet igaz… - Miért mondtad el nekem? – a következő kérdésemnél pedig már ráfordítom a tekintetem, úgy teszem fel. Az igazán fontos dolog pedig még csak most jön. – És mégis mit akarsz vele kezdeni? – fáradtan érdeklődöm meg tőle ezt. Nagyon nem gondoltam át ezt a „két deci vodka húzóra” dolgot, mert most pedig majd megpusztulok, úgy égeti a torkomat.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 3:09 am

aris xx sue

Nagy Medve. Cassiopeia. Göncölszekér. Mérleg. Sas.
Nem találom a Lantot...
Lant. Cepheus. Hattyú. Kígyó. Északi Korona. Nem, az nem az.
Az az Északi Korona? Vagy a Herkules része? Sosem tudtam, honnan kezdődik a Herkules. Túl közel van a Koronához. Mindig is túl közel volt, és én mindig elakadtam, és ideges lettem, és úgy döntöttem, soha többé fel sem nézek az égre. Vagy legalábbis kiskoromban így volt.
Az égbolt roskadozott felettünk a duzzadó fénypontoktól. Olyanok voltak, mint a megérett, izzó szőlőszemek, a szüret előtti utolsó napokon. Ijesztően kivehető volt az összes csillagkép, ami a nyári égbolton megjelenhetett, és én ráadásul közel sem ismertem az összeset. Kiskorom szórakozása most inkább csak nyugtató hatással volt rám, ahogy az asztalra könyökölve szemeim az eget bámulták. Volt idejük, amíg Aris reakciójára vártak.
Aztán nem kapott szívrohamot. Bár sejtettem, hogy nem fog hozzám hasonlóan pánikrohamot kapni, amikor kiderül, és nem fog napokig egy helyben ülni, szótlanul, mereven, mint aki sóbálvánnyá dermedt. De talán neki egészen mást jelentett ez, mint nekem. Sőt, egész biztosan.
Összepréseltem a számat, államat megtámasztottam összekulcsolt kezeimen, és a helyemen maradtam.
- Darren. És egy hete. Előző szombat óta - feleltem, mintha csak az adataimat kellett volna megadnom. Úgy éreztem magam, mint egy béna hivatalban. De hiába próbáltam hivatalos maradni, a következő kérdése egyáltalán nem illett a képbe. Miért mondtam el? Hirtelen nem tudtam, hogy ezt sértésnek kéne vennem, utalásnak arra, hogy sosem mondok el semmit, vagy szimplán taplóságnak, mintha nem lenne egyértelmű, hogy ő a gyerek apja. Fújtattam egyet, és megütközve bámultam rá. - Miért mondtam el... Miért ne mondtam volna el? - értetlenül pislogtam rá, és próbáltam felfogni, hogy milyen indokból kérdezhetett ekkora baromságokat. Ilyen sorrendben. Ilyen rövid időn belül.
A következő pedig végképp lerombolta bennem a bizalom várát. Persze, nem vártam tőle sokat. Nem is vártam tőle semmit. Valójában, ennél egy kicsit talán még rosszabbra is számítottam... Vagy legalábbis, azt hittem, hogy amire számítok, az rosszabb, mint ez. Hogy a teljes kiakadás sokkal rosszabb, mint a fáradt nemtörődömség. Mert annak tűnt. Az én szememben, az én kétségbeesett, értetlen, Susan szemeimben ez az is volt.
Mégis mit akarsz vele kezdeni.
Mégis mit akarsz vele kezdeni.
Mintha legalábbis lebasztam volna egy zsákot az asztalra, azzal a mondattal, hogy hoztam öt kiló krumplit, és megkérdezte volna: és mégis mit akarsz vele kezdeni?
Szerintem eltelt egy perc. Az is lehet hogy kettő. A szemem szúrni kezdett a szellőtől, ami hirtelen feltámadt, belefújva a füstöt, és a hűvösséget, de nem akartam pislogni. Csak néztem rá, és a bordáim ketrecébe zárt oroszlánt próbáltam megnyugtatni, hogy ne ugorjon elő, és harapja ketté a torkát.
Felnéztem az égre.
Nagy Medve. Cassiopeia. Göncölszekér. Mérleg. Sas. Lant. Cepheus. Hattyú. Kígyó. Északi Korona vagy Herkules. Nagy Medve. Cassiopeia. Göncölszekér. Mérleg. Sas. Lant. Cepheus. Hattyú. Kígyó. Északi Korona vagy Herkules.
Megnyugodtam, halkat sóhajtottam, de amint visszapillantottam rá, haragom új lángra gerjedt, mintha a csillagok nem lettek volna ott többé, és sötét, kipusztult éjszaka alatt ültünk volna mi ketten.
- Mit akarok vele kezdeni? Akarok? Én? Baszd meg Aris. Baszd. Meg. - Súlyos levegővételek, elképedt fejcsóválások, szemöldökeim furcsa mimikája töltötte ki a mondandómat megszakító szünetet. - Szerinted én akarok bármit is ebben az egészben? Szerinted ez akarás kérdése? Hát egész biztosan nem azt akarom csinálni, amit te csinálsz. Vodkát lefetyelni, hátradőlni, és úgy tenni, mint aki jól végezte dolgát. Tudod mit? Tudod? - Én nem. Én nem tudom. De felpattantam, és leültem, és újra felpattantam, és trappolva megindultam a tűz felé. Útközben elhaladtam Aris mellett, de aztán visszafordultam, hogy a tenyeremmel pofont adjak a feje búbjának, amibe belesajdultak az ujjaim, ráadásul rendkívül esetlennek, és bénának is tűntem tőle, úgyhogy verekedés helyett ismét menekülőre fogtam a dolgot.
Hol van Alex? Azt akarom, hogy hazavigyen. Most.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 11:58 am

Ez az információ olyan pofáncsapásként ért engem, hogy nem is igazán tudom, miként kellene reagálnom. Ha más helyzetben, más időpontban mondta volna el, akkor biztosan nem ilyen reakcióval örvendeztetem meg őt, mint amilyennel most. Arra a kérdésre már sikerült egy válasszal előállnom, hogy mégis miként történhetett ez. És ebben ugyanúgy hibásak vagyunk mind a ketten, én legalábbis úgy hiszem. Nem kellett volna belemennem Susan ötletébe. Elvileg nekem kellene az okosabbnak, tapasztaltabbnak lennem, és pontosan az ilyen hülyeségeket megakadályozni. Erre tessék… kíváncsiságom, és vak bizalmam, szerelmem jeléül kisebb huzakodás után, de belementem ebbe, bízva abban, hogy Susannek is lesz talán annyi esze, hogy ilyen fontos dolgot nem éppen fog elfelejteni, mint azoknak a tablettáknak a beszedése. De nem tudom, képtelen vagyok egyedül őt hibáztatni a történtekért. Ebben a történetben nem fogom őt bűnbakká tenni, mert ugyanúgy tudom, hogy én is részese vagyok a történteknek. Bár nem hazudozott füllentett volna Sue annyit, és bár nem pont a lehető legrosszabb pillanatában kaptam volna el őt. Akkor még mindig együtt lennénk. Valószínűleg másképpen viszonyulnék ehhez az egészhez. És nem tennék fel idióta, majdhogynem magától értetődő kérdéseket. Nem néznék úgy ki, mint egy csöves, és nem viselkednék úgy ezzel a sok cigivel a számban, meg ennyi alkohollal a gyomromban.
- Hülye kérdés volt… sajnálom – hangomból tényleg kiérezheti, hogy nagyon is egyet értek azzal, amit mondtam. Fogalmam sincs, miként jött ez a kérdés, mi okból tettem fel neki. Hisz eléggé magától értetődő, miért mondaná el nekem. De ha nem reagáltam volna semmit arra, mikor visszakérdezett… nos, valószínűleg úgy tűnt volna, mintha tovább akarnám őt sérteni. Hogy amúgy sem szokása elmondani dolgokat, hogy biztos azt hiszem, mástól is lehet, hogy ilyen állapotba került, és még sorolhatnám. De nem tudok józan ésszel gondolkozni jelenleg, és nem a piától. Egyáltalán nem. A véralkoholszintem, mikor kimondta, hogy terhes, valahol abban a pillanatban visszaugrott a nullára, és ez a vodka pedig a lehető legjobb ötletnek tűnt abban a pillanatban – hát nem volt az.
Miután percekig nem válaszol, nekem is van időm gondolkozni. Arra már a kimondás pillanatában rájöttem, hogy valami eszméletlen nagy baromságot kérdeztem tőle... megint. Mikor végül rám néz és elkezd beszélni, akkor nem is különösebben számítottam másra, mint egy ilyen reakcióra. Mikor feláll, visszaül, majd újra feláll, akkor nem igazán tudom mire vélni ezt a mozdulatsort. Vagyis… talán. Vívódik, hogy mit tegyen. Én is így teszek, akármennyire sem mutatom ki kívülről. A pofonon nem lepődök meg és el sem húzódok tőle. Több, mint megérdemlem. De mikor látom, hogy elindulna vissza a többiekhez, akkor felállok, és a keze után kapok, hogy megállásra késztessem. – Csak állj meg, kérlek… - ennyit mondok neki, remélve, hogy tényleg nem kezd el jelenetet rendezni, és teljesíti ezt a kérésemet. Ha így tesz, akkor még mindig nem engedem el a kezét, és úgy folytatom. – Tudom, hogy hülye kérdéseket tettem fel, és sajnálom is. Rettentően sajnálom. Tudom, hogy nem a legjobb a viszonyulásom ehhez a témához, de… Sue, azt sem tudom, hogyan kellene erre reagálnom. Nincs öt perce, hogy megtudtam, állapotos vagy… sokkban vagyok jelen pillanatban, még nem tudtam feldolgozni teljesen, amit mondtál… de nem is hiszem, hogy egyedül sikerülne. Szóval… nagyon kérlek, ne menj még el. Nem kell hozzám szólnod, adhatsz még öt pofont, tízet is, csak nagyon kérlek, maradj itt velem – őszinte kérlelés látszik a szememből és hallatszik ki a hangomból. Nem akarom, hogy elmenjen. Most képtelen lennék elviselni a magányt. Rendben van, hogy ott van a gerlepár, akik az egyik legjobb barátaim, de ez olyan téma, amiről velük nem tudnék beszélni. És úgy tenni sem tudok, mintha minden rendben lenne. Mert nincs. Ezért kérem hát Sue-t, hogy ne hagyjon csak úgy itt, mint ahogy én tettem azt vele…
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 2:08 pm

aris xx sue

Hülye kérdés? Nem, a hülyék nem ilyenek. Te sokkal, sokkal hülyébb vagy a hülyénél is, akartam volna mondani, és minden erőmre szükség volt, hogy visszanyeljem a szavakat.
- Az volt. Végre valamiben egyetértünk ma este - bólintottam kurtán, és savanyú mosolyra rándult a szám sarka. Egyetlen asztal választott el minket egymástól, én mégis mérföldeknek éreztem a közöttünk húzódó távolságot. Mintha füstjelekből, vagy zseblámpával adott morzejelekből próbáltuk volna megértetni magunkat a másikkal, a jelrendszer teljes ismerete nélkül. Vagy csak egyszerűen, mintha más nyelven próbáltunk volna kommunikálni.
Ez mindig ilyen nehéz volt? Mindig olyan dolgokat kérdezett, amitől égnek állt a hajam? Vajon mikor kezdtek el a szavaim üresek és értelmetlenek lenni számára? Régebben fél szóból is megértettük egymást. Most teljes mondatok is kevésnek tűntek.
És miközben ezen tűnődtem, szememmel az arcán kerestem a válaszokat a kérdésekre, amikre talán az agyában sem találtam volna feleletet, közben újra megszólalt. Rájöttem, hogy talán nem is számít mikor. Mikor lett minden ilyen... ilyen. Talán inkább csak az számít, hogy most ilyen. És tökéletesen mindegy, hogy mióta.
Felháborodva, sűrű viharfelhőként indultam neki az útnak a tábortűzig, de három lépésre sem juthattam az asztaltól, mert erős keze a csuklómra szorult. Megfordultam, ingerülten, zaklatott macskaként fújva bámultam rá, és megpróbáltam lerázni magamról a béklyót. Nem mintha bármi esélyem lett volna rá. Marka ugyan nem fájdalmasan, de erősen visszatartott, én pedig tehetetlenül vergődtem a csapdában.
Kérve kért, szemei őszintén csillogtak. Csak most vettem igazán szemügyre az arcát. Most láttam igazán, hogy mennyire megviseltnek tűnt, mennyire fáradtnak, és mennyire elhagyatottnak. Csak most tudatosult bennem, hogy valószínűleg miattam van így. A szökésre való szándék csillapodott bennem, és álltam, hogy végighallgassam.
Nem akartam megint sértegetni. Vagyis akartam, de valami oknál fogva ott motoszkált bennem az érzés, hogy talán nem kéne. Nem volt megfelelő az idő rá. A hely. A környezet. Máshol, más kontextusban egészen biztosan kivertem volna a hisztit, és olyan dolgokat vágtam volna a fejéhez, melyeket később joggal bántam volna meg.
- Jó! - vágtam rá, a hangom pedig sokkal hevesebben csapódott ki belőlem, mint gondolatban. - Jó, csak engedj el! - ráztam le magamról a szorítását. Még egyszer a tűz felé néztem. A körülötte ülő emberek idillikus képet festettek le néhány fiatal zavartalan, jókedvű éjszakájáról. Azt kívántam, bárcsak ott lehetnék. Bárcsak ők lehetnék. Az összes ember lennék most, csak én nem. Visszafordultam, és leültem a székhez. - Nem hagylak itt - jelentettem ki végül. - Nem vagyok olyan, mint te. Én tudom milyen érzés egyedül feldolgozni a tényt, a szobádban ülve, miközben az egyetlen ember, akivel osztozhatnál az érzésen, úgy tesz, mintha nem ismernéd, nem veszi fel a telefont, és nem válaszol az üzeneteidre. De még csak meg sem nézi őket. Szóval itt vagyok, tessék. - Persze távolról sem volt száz százalékban jogos, amit mondtam. De egy kicsit jogosnak éreztem. Elég jogosnak ahhoz, hogy kimondjam. Előző szombaton, vasárnap, és még hétfőn megkíséreltem elérni, de továbbra is csak néma falba ütköztek próbálkozásaim. Persze, nem tudhatta miért hívom, azt hihette, hogy egyedül a szakításunkról szeretnék beszélni vele. Ez akkor mégsem érdekelt. Kit érdekel mit hitt? Attól még én nem éreztem magamat kevésbé egyedül.
- Nem tudom mit csináljak - suttogtam halkan, és amíg hagytam, hogy magában gondolkozzon, hogy feldolgozza a dolgokat, addig oldalra bámultam, az idilli képre a fiatalokról. És elképzeltem, hogy inkább én is ott vagyok.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 2:37 pm

Bele sem merek gondolni, hogy ha nekem ekkora sokkal jár ennek a hírnek a hallata, vajon ő hogyan reagálta ezt le? Az elmúlt héten is keresett néhányszor, de én nem is akartam hallani felőle. Nem akartam megbeszélni a kapcsolatunkat, hogy mit-miért tett, mert… őszintén szólva, én sem tudtam, hogy mit akarok tenni. Szeretem Sue-t még mindig, és másra sem vágyok jobban, minthogy újra együtt lehessünk, és minden olyan lehessen, mint régen… de ugyanakkor ott van az a tény is, hogy nem tudok teljes mértékben megbízni benne. Ki tudja, miket csinált még azon az egy csókon kívül, amit én láttam. Ki tudja, miért hazudott nekem annyit, hogy valójában hova járt. Lehet nem is bulikba, hanem valaki máshoz. Legalábbis ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben akkor. Most viszont, hallva, amiket mond, átgondolva az egészet abban a néhány percben, míg csend honol ránk, és más sem vesz minket körbe, csupán a tűz ropogása, illetve a többiek beszélgetése, nevetgélése… máshogy vélekedek róla. És ennek köszönhetően pedig különösen rosszul érzem magam amiatt, ahogy bántam vele. Ugyanakkor… valamilyen szinten továbbra is úgy érzem, hogy jogos, amit tettem. Csak nem feltétlenül ezen a módon kellett volna kifejeznem. Olyan elcseszett ez az egész helyzet, ami az elmúlt két hétben történt, hogy az hihetetlen.
Ezért sem várom el tőle teljes mértékben, hogy itt maradjon. Jogos lenne, hogyha egyszerűen csak itt hagyna, partra vetett halként vergődni. De azért reménykedek benne, hogy nem fog így tenni. Elengedem végül a kezét, mikor megkér rá. Ezt követően pedig leültem a székhez, és térdeimre támaszkodva dőltem előre, hajamba túrva, majd fejemet fogva. Szavait hallgatom, de csak akkor nézek fel rá, mikor befejezte. – Sajnálom… fogalmam sem volt róla, hogy egy ilyen bombát akarsz rám dobni. Ha tudtam volna, nem tettem volna ilyet, elhiheted. Egyszerűen csak… fájt mindaz, ami történt, és úgy gondoltam, hogy így lesz a legkönnyebb magam mögött hagyni ezt az egész dolgot… közöttünk. De most tudatosul csak bennem, hogy egy önző fasz voltam, aki csupán saját magával törődött. Szóval ismét elmondom: Sajnálom. Ugyanakkor nem fogom elvárni tőled, hogy megbocsáss – elmondom neki az én nézőpontomat, és kicsit megtörlöm a szemeimet. Vicces, hogy mindketten tettünk olyan dolgokat, amik egyáltalán nem voltak szépek, szóval egálban kellene lennünk ezen a téren, legalább valamennyire. De… mégis én kérek tőle minden második mondatomban elnézést. Mindegy is, ez csak amolyan megfigyelés volt. Pláne, mivel nem tartom jogosnak azt, amiket mond. Legalábbis nem teljes mértékben.
Látom, hova téved a tekintete, és az enyém is követi. Sóhajtok egyet ezt látván. Mi is ott lehetnénk most, lehetnénk mi is egy azok közül a jókedvű fiatalok közül, méghozzá egymás oldalán. Mi mégis itt ülünk… és terhességről beszélünk. Mit ne mondjak, az élet valami roppantul szereti megviccelni az embereket. Jelenleg nem is érzem magam annyira fiatalnak, mint amennyi valójában vagyok. Eltelik egy kis idő, míg ezen és hasonlókon gondolkozom, és csak meredek oda a távolba. Látom, hogy ő is teljesen elbambult. Óvatosan nyúlok a kezéért, hogy azt megfoghassam, ezzel egyetemben próbálva kicsit visszarándítani hozzánk. Azt sem tudom, hogy mit akarok mondani… szóval csak improvizálok. – Örülök, hogy végül sikerült valamennyire megbeszélnünk a dolgokat… Rosszul döntöttem, mikor azt választottam, hogy nem akarok veled találkozni,
se hozzád szólni
- nyögöm ki neki végül, és most arra gondolok, hogy miért hazudott, mi történt abban a buliban és így tovább. Kicsit eltérve az előbbi, sokkal fajsúlyosabb témától, felteszek neki egy kérdést, amire nagyon kíváncsi vagyok. – Mondd csak, Sue. És kérlek, őszintén válaszolj rá. Szeretsz még? Szeretnéd, hogy továbbra is közöm legyen hozzád és mindahhoz, ami veled történik? Vagy továbbra is utálni akarsz, ami valamilyen szinten ugyanúgy jogos és érthető lenne? – szeretnék először erre a kérdésre választ kapni, mielőtt bármi egyebet is tennénk. Főként azért is, mert én jelenleg fogalmam sincs, hogy mit akarok. Így hát, ha ő tőle hallhatok valami olyasmit, ami segíthet nekem is eldönteni… hát állok elébe.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 3:58 pm

aris xx sue

Borzasztóan nyomottnak éreztem magamat. Sokkal nyomottabbnak, mint akkor, amikor otthon csücsültem. Azt kívántam, bár ne engedtem volna Millinek, és bár a szobámban maradtam volna. Ahol a függönyön megtörő fény egy nagyon enyhe, alig látható babarózsaszín színt kölcsönzött a szoba eredetileg bézsre festett falainak, és magának a levegőnek is. Néhol egymásba ütköző, egymástól szétfutó égősorok kusza láncai világítottak, és ruházták fel a szobát varázslatos szépséggel. Ahol a falakon a kedvenc képeim, a kedvenc posztereim, a kedvenc emlékeim lógtak, ahol az ágyamon éppen a világoskék pehelykönnyed takaróm várakozott rám rendetlenül összetúrva, és magában rejtve néhány véletlenül ott felejtett hajgumit, tollat, füzetet. Hiányzott a bakelitlemez gyűjteményem, az összes Queen-el, Bob Marley-val, Scorpions-al, Winehouse-al, Jackson-al, mindennel együtt, és a beláthatatlan mennyiségű könyvemtől roskadozó polcom a szoba túlsó felében. És minden cuccom. És a macskám, Bise. Hiányoztam magamnak, hiányzott az, aki egyedül voltam.
Ijedtemben ugrottam egy aprót, amikor mély gondolataimból felocsúdva megéreztem a kezemen Aris érintését. Aztán felismertem, hogy csak fejben vagyok otthon, testben nem, és visszarángattam magamat a valóságba, hogy leültessem magam a székre, melyen valójában ültem.
Hogy sikerült megbeszélnünk a dolgokat? Örülni akartam neki, hogy ezt mondja, és így érez, és azt kellett volna éreznem, hogy feloldozott a bűn alól, amit ellene követtem el abban a buliban, egy másik sráccal. Helyette csak nem értettem miről beszél. Én azt éreztem, hogy beszéltünk róla, és minden kiejtett szónál csak még egyszer beletapicskoltunk meztelen talpunkkal földhöz rögzített szögekbe. De nem léptünk ki belőlük. Nem haladtunk egyetlen centit sem.
Csak duzzogó arcformával, kidüllesztett ajkakkal bámultam rá, amikor hangosan is rádöbbent, hogy nem kellett volna szó nélkül magamra hagynia. Bármit is tettem ellene. Aztán a duzzogásom köddé vált, amikor a következő kérdéseit intézte felém. Hogy szeretem-e még. Tágra nyílt bociszemeim fél percig még egészen bátran farkasszemet néztek az övével, aztán feladva a harcot zavartan elpillantottak. Mindenhova pillantottak, csak rá nem.
Szólásra nyitottam a számat, aztán amikor a hangom nem jött, és a szavak a nyelvem hegyén maradtak, gyorsan be is csuktam, és hagytam, hogy eltűnjenek onnan, és oda kerüljenek, ahol az összes ember valaha kimondatlan "Igen"-e, "Nem"-e, "Szeretlek-e", "Sajnálom"-a, és más súlyos szava merült feledésbe, és vált örökké néma gondolattá.
- Nem tudom - motyogtam végül, és a kezünket néztem, ahogy gyengéden egymásba fonódtak. - Nem tudom - ismételtem, és felpillantottam rá, egy szomorkás mosollyal az arcomon. - Én is ezt kérdezgetem magamtól. És neked is ezt kéne kérdezned, hogy szeretsz-e egyáltalán. Mert szerintem... - kezdtem neki, és megvontam a vállamat. - Szerintem nincsenek rendjén a dolgok. Túl sok minden történt, ami nincs rendjén. Nincs rendjén, hogy ne bízz bennem, de nincs rendjén az sem, hogy igen. Nincs rendjén, hogy nem húzódtam el, amikor megcsókoltak, és hogy füllentettem egy-két dologról, és az sincs rendjén, hogy hiába könyörögtem neked napokig, hogy egyáltalán csak hallgass meg, vagy nézz rám, vagy vegyél észre. Nincs rendjén az sem, hogy ezt meg kell kérdezned, és az sem, hogy nem is tudom rá a választ. Én nem tudok semmit... Vagyis úgy érzem nagyon sok mindent nem tudok, de szerintem nincs rendjén a szeretlek szó, ha kérdőjel van a végén. - Végül csak rápislogtam, és sajnálkozva néztem őt. Nem tudom, miért sajnáltam. Aztán sóhajtottam, sírásra torzult, de száraz szemekkel néztem rá. - Az az igazság, hogy én csak azt akarom, hogy hadd legyek tizenhat éves - nyögtem ki összeszorult torkommal, és elengedtem a visszatartott könnyeket. - És azt akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. Hogy visszatekerhessem az időt. És nem tudom, hogyha visszatekerném az időt, akkor mit változtatnék. Hogy megváltoztatnám-e, hogy találkozzunk, vagy csak szimplán nem kéne összejönnünk, vagy bevenném a tablettát. De ha a tablettát bevenném, akkor most nem is ülnénk itt. Érted, amit mondok? Nem tudom, mit változtatnék meg. Csak azt akarom, hogy vége legyen az egésznek, és hadd legyek már ott - mutattam a tűzre, és a körülötte ülő emberekre - a többiekkel. És igen, ha nem lennék terhes, azt akarnám,
hogy legyen vége az egésznek. De így nem ennyire egyszerű, nem elég azt mondani, hogy vége, ahhoz, hogy vége legyen.
 coded by elena


A hozzászólást Susan Meyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 17, 2017 9:09 pm-kor.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Aug. 16, 2017 10:01 pm

Nem tudom, mit kellene csinálnunk. Most megpróbálni minden egyes dolgot megbeszélni, ilyen… kesze-kusza állapotban, amikben vagyunk, vagy inkább aludnunk kéne rá egyet, hogy holnap tiszta fejjel folytathassuk ezt? Őszintén szólva, fogalmam sincsen. Megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az estéből, akármennyire sem tudom, hogy én mit akarok. Túl hirtelen jött ez a bejelentés, túl váratlanul. Nem tudtam rá felkészülni. Bár… egy ilyen bejelentésre hogy lehet felkészülni? Egyikünk sem akarta, hogy ilyesmi történjen. Akármennyire is egy kész csodaként élik meg egyes emberek, egy áldásként, hogyha valaki ezzel a hírrel áll elő a párjának, a mi helyzetünk teljesen más. Ismerek egy-két korombéli embert, akinek ebben a korban gyereke született, de olyasvalakit, aki Susan korában van, nos… nem tudnék mondani egyet sem. Azon csodálkozok csak, hogy a bátyja nem jött még át hozzám, hogy elbeszélgessen velem arról, mégis mit képzeltem, mikor felcsináltam a kishúgát....
Felteszek egy egész egyszerűnek tűnő kérdést Sue-nak, de látom és érzem is, hogy ez azért bőven komplikáltabb annál, mint ahogyan hangzik. Egy ideig néz engem, de utána elfordítja a tekintetét rólam. Látom, hogy próbálna mondani valamit… akármit, de egyszerűen képtelen rá. Hogy jutottunk ide? Folyamatosan fel kell tennem ezt a kérdést magamnak, ahogyan egyre előrébb halad ez az este. Örülök neki, hogy elküldtem a két jóbarátomat. Ez a téma nem tartozik senki másra, csupán ránk. És nem csak a terhességre gondolok, hanem a kapcsolatunkra is. Nem kellenek sem fültanúk, sem tanácsadók – legalábbis nem most.
Szavait hallgatva meg azt hittem, kapni fogok egyfajta választ, ösztönzést a továbbiakra, de… csak még kesze-kuszábbak lettek a gondolataim. Mikor látom eleredni a könnyeit, akkor csendben nyúlok be a zsebembe, hogy megtörölhessem az arcát. Amint befejezi a mondandóját, csak sóhajtok egyet. – Szóval azt mondod, hogyha nem lenne ez az egész terhesség… akkor egyáltalán nem is akarnád, hogy mi újrakezdjük? – bár igazság szerint most sem teljesen érzem azt, hogy ilyesmire vágyna. Elmondta, hogy mit szeretne igazán. Odaülni a többiekhez, önfeledten mulatozni, nem gondolva egy ilyen nagy teherre, aminek nem kellene egy tizenhat éves vállát nyomnia. – Az imént még azt mondtad, hogy szerettél és most is szeretnél, ha hagynám. Most pedig, hogy fogalmad sincsen… nem tudom, hogy mit kellene ezzel kezdjek, Susan… - mondom neki őszintén, majd egyik kezemmel beletúrok a hajamba. – Őszintén… ha én megtehetném azt, hogy visszatekerem az időt, akkor nem változtatnék semmin. Nem, mert élveztem a veled együtt eltöltött időt, az eddigi kapcsolataim közül te voltál eddig az egyetlen, akiről tényleg éreztem, hogy teljes szívemből szeretem és nem akarom elengedni. Ezt pedig nem cserélném el semmire… az egyetlen, amin változtatnék, hogy nem ülök le veled megbeszélni a történteket, hogy annyiszor elhajtottalak, hogy semmibe vettelek – a végét már egyre csendesebben mondom, ahogy lesütöm a szemeimet. Végül újra felnézek rá néhány lélegzetvételnyi pillanattal később. – Tudom, mekkora egy komplett idióta vagyok, de nem akarlak elengedni. Ahogyan azt sem akarom, hogy egyedül kelljen ezzel a dologgal megbirkóznod. Fogalmam sincs, hogy tudnánk, vagy hogy egyáltalán akarnál-e tiszta lappal kezdeni, de nem is várom el tőled, hogy erre a kérdésre választ adj. Szerintem jót tenne, ha legalább aludnánk erre az egészre egyet, és holnap megpróbálnánk ezt folytatni… én nekem is lenne időm átgondolni a dolgokat, ahogyan neked is. Mit szólsz hozzá? – kérdezem tőle kíváncsian, ahogy megszorítom a kezét. A beszédem közben hüvelykujjammal simogattam a kézfejét.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Csüt. Aug. 17, 2017 10:59 am

aris xx sue

Összevont szemöldökkel, kétkedve pislogtam Arisra.
- Öt perccel ezelőtt, amikor még nem tudtad, hogy van gyerek, te magad is azt mondtad, hogy vége - szaladt fel egyik szemöldököm a homlokom tetejére, miközben emlékeztettem őt a kijelentésem előtti énjére. Zavarodott voltam, és nem értettem, mégis mit akar. Akarja a gyereket? Azt akarja, hogy megszüljem? A gondolattól a hátam borsódzott. A gondolattól, hogy azért, mert elkövettem egy hibát, talán életem végéig ebben a csapdában kell majd vezekelnem. De nem csak attól rettegtem, hogy mi lesz miután megszültem. Attól is rettegtem, hogy mi lesz előtte. Hogy mit fognak gondolni rólam a barátnőim. Az emberek. A szüleim. Legfőképpen ők. Hogy mit fogok gondolni én magamról, hogy ki leszek, milyen emberré válok. És ez a sok-sok, külön dolgoktól és emberektől való félelem egy naggyá gyülemlett össze a fejem fölött, és úgy éreztem a összeprésel, és nem lesz belőlem más, mint egy Susan alakú matrica.
- Az imént talán azt mondtam... - ismételtem meg, és ismét feldúltan fújtam egyet. Elegem volt ebből. Elegem volt belőle, hogy minden szavamban a kételyt, a hazugságot, és a megmagyarázhatatlanságot kereste. Éppen annyira kiismerhetetlenek voltak az ő lépései, akár csak az enyémek, leszámítva azt, hogy én bevallottam, és tudtam róla, miközben ő úgy tett, mintha érettebb lett volna. Egyáltalán nem láttam érettnek. Esetlennek láttam, olyasvalakinek, aki akkor menti a menthetőt, amikor az már régen menthetetlen. - Aztán szóba jött ez a gyerek téma, elkezdtünk róla beszélgetni, és olyan lehetetlen, abszurd, és ijesztő rémképek törtek rám, hogy rádöbbentem, mást sem akarok, mint megszabadulni ezektől a félelmektől.
Azt hittem érthető vagyok. Azt hittem érthető, hogy kétségbe vagyok esve, hogy nem tudom mit tegyek a helyzettel, hogy nem tudom, hogy együtt-e akarok maradni azzal a férfivel, aki napok óta emberszámba sem vett, és aki gyereket ültetett a hasamba. És érthető, hogy azon tűnődöm, mennyire lennék szörnyeteg, ha elvetetném, mennyire nevezhetném gyilkosságnak, mennyire lenne erkölcstelen, és mennyire lenne sokkal, de sokkal nagyobb szégyen, mint kihordani. Ezen gondolatokra megint csak könnyfátyol kente maszatossá előttem a világot, és forró nedvesség szántotta fel rettegéstől jéghideg arcbőrömet.
De úgy tűnt, ő csukott szemmel, és bedugott füllel ült előttem, és meg sem próbált megérteni. Persze, ugyanannyira volt az ő gyereke, mint az enyém. De nem értettem, miért akarja. Azt hittem, nem fogja akarni. Erre úgy tett, mintha ez legalábbis áldás volna, nem pedig életem legnagyobb szerencsétlensége.
- Semmin? - a szavak fájdalmasan kaparták kiszáradt torkomat. Lenyeltem egy adag bőgést. - Te semmin nem változtatnál? Neked ez - tettem a hasamra a kezemet - teljesen rendben van? Tizenhat vagyok. Tizenhat! Gimnáziumba járok. Tanulni szeretnék. Iskolába járni. Élni! - úgy bámultam rá, mint akinek elment az esze. Nem, fogalmam sem volt, mit tegyek a gyerekkel. Megtartsam vagy ne. Megtartsam vagy ne. Megtartsam vagy ne. De Aris reakciója leginkább megijesztett, mint sem megnyugtatott. Nem azt éreztem, hogy mellettem áll, hanem hogy unszol.
- Nem akarok aludni rá! - vágtam rá két hüppögés között. - Szerinted én alszom? - meredtem rá. Nem mintha az elmúlt napokban álom jött volna a szememre. Nem mintha az elmúlt napokban lett volna egyetlen egészséges gondolatom, ami nem csalogatta volna a felszínre legszörnyűbb rémálmaimat. Ennél mélyebben már nem is érezhettem volna magamat. - Aris... Pontosan azért mondtam el utóbb a dolgot, és előbb beszéltem meg veled a kapcsolatunkat, mert nem akartam, hogy ez bármit befolyásoljon. Szakítottál velem. Jogosan vagy nem jogosan... De megtetted. Az elmúlt napokban feldolgoztam, hogy ignorálsz, hogy úgy teszel, mintha megszűntem volna létezni. A mai este folyamán kimondtad, hogy megbeszéltük, és a kapcsolatunk végéhez értünk. Most pedig... azt mondod, hogy mégsem? Én tudom azt mondani a buliban megesett csókra, hogy bocsi mégsem? Tudom azt mondani a terhességre, hogy bocsi mégsem? Nem, nem tudom. És nem is teszem - felpattantam, karomba töröltem arcomat, ezzel csak mindenemet sós könnyekkel összekenve, és elléptem tőle. - Majd hívlak. Beszélünk. Hívlak ha... van valami. Nem fogok anélkül dönteni, hogy nem szólnék neked róla - nyugtattam meg, és intettem egyet. - Szia.
Visszasétáltam a táborba, könnyes szemekkel megkerestem Alexet, és megkértem, hogy dobjon haza.
És reménykedtem, hogy útközben belénk jön egy kamion, és meghalok. Hogy ne kelljen döntenem, hogy ne kelljen titkolóznom, hogy ne kelljen törődnöm dolgokkal. Hogy az emberek a temetésemen azon gondolkozhassanak, hogy vajon milyen lehetett igazából? Vajon min gondolkozott? Vajon hogyan döntött volna? És fogalmuk sem lenne róla, hogy nem tudtam dönteni.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok •• Szer. Nov. 01, 2017 9:18 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott birtok ••

Tell me your secrets

Elhagyatott birtok
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Földesúri birtok
» Földesúri birtok
» Elhagyatott edzőterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-