Faház az erdõben - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:05 pm ✥

✥ Yesterday at 10:26 pm ✥

✥ Yesterday at 8:26 pm ✥

✥ Yesterday at 12:53 pm ✥

✥ Yesterday at 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 8:25 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 6:33 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 2:57 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Faház az erdõben •• Szomb. Júl. 15, 2017 10:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

First topic message reminder :

Forrás: google



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:38 pm-kor.
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

- Nem tudom. - valójában tényleg nem tudom, de hülyeség lenne a természetre fogni a mai napomat. Vártam, de nem a természetjárás miatt. Illetve is- is. Kicsit ezért, kicsit azért, de szívem szerint Pandorát ismerném meg. Hogy ki is ő valójában és mi lapul benne mélyen, amiről nem beszél. Nem vagyok pszichológus, de akadnak érdekes dolgai, amik a felszínre bukhatnának.
Természetjárás, vagy a négy fal bámulása. Hát nekem mindegy, körül járhatjuk a faházat. Szedhetünk össze ezt azt, de ez miatt is jöttünk, legalább nem lesz unalmas napunk. Amúgy sem. De azok a felhők nem épp a további napsütésre emlékeztetnek, így aztán jobb lenne menedéket találni. Miért most? Ez egy sorscsapás lenne? Ellenünk dolgozik a természet, minden ellenünk fordul, pedig jó lett volna, ha nyugodt napunk lenne. Erre tessék. A számitásainknak lőttek.
Szavaira elmosolyodtam, a hattyúhalál borzalmas tud lenni.
- Gyere. Van hely bőven. Csinálok forró mézes teát, egy kis húslevest és kikúrállak. No meg az izzadás is jót tesz ilyen helyzetben. - azt meg eldöntheti, hogy milyen izzadásra gondolok. Együtt a paplan alatt, vagy egymaga sok- sok ruha vagy takaró alatt.
- De nem ér nyavalyogni! - szögezem le már előre, noha tudom, hogy mindez nem fog megtörténni sem, de szórakozni meg ellehet vele. Amúgy nem vagyok jövőbelátó, így nem tudom mi lesz ma, vagy épp egy hét múlva. Mindez szép és jó lenne, az eső el mos mindent, alig látni tőle bármit is, sáros a talaj, bőrig áztunk egy pillanat alatt, ráadásul az ázott kutya szagot nem szereti senki sem. Baine pedig már agyon ázott, hiába rázza le magáról, hát nem sokat segít rajta. De mellettünk van. Kérdőn néz ránk, hogy mi a terv, de haladunk tovább.
Végül a fedő nevem hallom magam mögül, ami ugyan meglep, hátra s fordulnék, hogy Pandorára tekintsek kérdőn, no meg hogy kérdőre vonjam, hogy honnan tud egy osztagon belüli névről. De időm sincs, hiszen belém esik, megérzem őt, majd egyensúlyomat is elvesztve ingok meg a domb szélénél, kicsit meglepődve nézek le a mélyre. De automatikusan fogtam rá a lány ruhájára, hogy magammal rántsam. Nem direkt, egy amolyan reflex szintű dolog, de szerintem mindenkinél. Nem esünk, hanem csúszunk, meg gurulunk, nagyjából öt-hat métert, ha nem többet. Még Baine ugatását is hallom. De csak egy valami járt a fejemben. Rameau. Rameau. Honnan?
Szerencsésen földet értünk a domb aljára, kicsit sárosa, mocskosan, de élek. Párdon. Élünk. Az eget kémlelem és az arcomra hulló esőt. Kérdésére egyből nem, de pár másodpercre rá válaszoltam.
- Remekül. És te? Megütötted magad? Fáj valamid? - tettem fel a kérdéseket, miközben felültem és felé fordultam, hogy segítsem őt is fel a földről. Baine oda föntről ugatott, leakart jönni hozzánk, de csak felmutattam a tenyeremet felé és nyugton maradt, hátrébb is lépett a szélétől. Szóval felkeltem a földről, de vigyáztam, hogy vissza ne csússzak seggre, majd a társamat is felsegítettem, ahogy tudtam. Ha újra elvesztettük az egyensúlyunkat, hát akkor újra felkeltünk.
- Gondolom nem akarsz visszamászni? - villantottam egy ezer wattos vigyort, körül néztem, majd intettem a fejemmel, közben a kezemet is felé nyújtottam, hogy nehogy orra bukjon megint.
- Erre visszajutunk fel. - indultam meg a sárban, az eső már javában szakadt, de nem tehetünk ellene semmit, ez már egy ilyen nap, szóval ráhagyjuk a dolgok ezen részét. A többit meg bízza ránk. Lépteimet szaporábbra vettem, a térképet fölöslegesen vettem volna elő, nagyjából emlékszem a részletekre, szóval biztosra tudom, merre kell menni a viskóhoz. Nagyjából innen még 30-40 méter. Akárhogy is, de meg kell tennünk ezt a hosszt, mert át kéne öltöznünk szárazabba, meg meleget kellene csinálnunk. Nagyjából 10 perc kellett, mire visszaértünk az ösvényre és a kijelölt úton haladhattunk tovább, lassabban, de annál biztosabban. Nagyjából fél óra kellett, hogy elérük a házat és be is jussunk. Nagy lendülettel nyitottam is ki az ajtót, Baine volt az első, aki ostrom alá vette a házat, befutott és megrázta magát. Végül ha Pandora is bement, magunk után becsuktam az ajtót.
- Nem születtünk szerencsés csillagzat alatt. - nem panaszkodom, de ez hirtelen ért bennünket. A kabátomtól és a pulcsimtól hamar megszabadultam, szerencsére valaki előttünk már gondoskodott tűzifáról, szóval a kis kandallóba kezdtem el begyújtani, hogy melegben ücsörögjünk.  



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Csüt. Feb. 08, 2018 6:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Szavaira aprót bólintottam, mert azt hiszem értettem, hogy mire is gondol. Ha tippelnem kellene, akkor mind a kettőnkben van egy fajta küzdés, kíváncsiság, ami miatt most itt vagyunk, nem mondtuk le addig, amíg lehetett volna. Vajon az ő fejében is megfordult megszökni, vagy csak az enyémben?
Mosolyát jó látni, hiányzott már a mosolya, a boldogságtól sugárzó arca és pillantása. S ilyenkor döbbenek rá, hogy bármennyire is próbáltam a múltamat lezárni, sose ment igazán. Inkább csak mélyre elástam őket, ahogyan a kincsekkel szokták tenni az emberek, mert az emlékük kincs volt számomra, segített mindig emlékezni arra, hogy ki is voltam valójában és milyen is akarok maradni.
- Ha a mézet kihagyod a teából, akkor egészen csábító ajánlat. Vigyázz, még a végén a kispárnámmal fogok az ajtódon kopogtatni és tényleg rövid időre a nyakadon maradok. – viszonzom a mosolyát, hiszen túlzottan is erről beszélgetni, mintha lenne bármekkora is esély, vagy már megtörtént volna és csak nosztalgia lenne. Talán egykoron meg is történt, ki tudja, mert nem mindig akartam a múltra emlékezni, hogy fájjon. – Van egy olyan sejtésem, hogy lenne tipped is arra az izzadásra. – hallattam egy kisebb kuncogást, miközben pimasz mosollyal tekintettem rá, mert esélyesen mind a kettőnk fejében megfordult ugyanaz. Vajon hiba lenne újra elveszni az ölelésében, vagy akkora ostobaság még se lenne? Nem tudom, sok mindent nem tudok és sok minden olykor ijesztő ebben az egész helyzetben.
- Nyávogni? Maximum dorombolni, ha már ilyen jóbánásmódban lesz részem. – mosolyom pedig még szélesebb lesz, mert ha jó dolga van a cicának, akkor nem nyávogni szokott, hanem inkább dorombolni. Pláne, ha még kicsit szeretgetik is. Fura belegondolni, hogy mennyire izgultam és ideges voltam, most pedig mennyire könnyedén jön ez kisebb bolondozás. Mintha lenne bármi esély is erre, de őszintén azt se hittem volna, hogy vele fogok jönni túrázni ismételten, mint régebben olykor. Mintha olykor ismételné önmagát az életem, ez pedig ijesztő, míg másrészt egészen kellemes.
Egy név, aminek sose kellett volna elhangoznia, egy csúszóstalaj és botlás elegendő ahhoz, hogy a katasztrófa lavinája elinduljon. Én meglököm őt, ő pedig ruhámat kapja el, ennek köszönhetően pedig mind a ketten elkezdünk gurulni, lecsúszni a domboldalon, mint akik most dagonyáztak volna meg valami sárfürdőben. Szívem hevesebben ver, a fejem rövid ideig zúg, miközben arcomba hull az eső, így kell kis idő, mire hangomon kívül végül a látásomat is visszanyerem, de szerencsére most jó nevet mondok.
- Katona dolog. – volt már rosszabb is, amikor bűnözőkkel keveredtünk verekedésbe, de még időben a nyelvemre harapok.  Kicsit sajog a fenekem, de tényleg semmi vészes. Lassan ülök fel, majd a zuhogó esőben kicsit megtörlőm az arcomat, mielőtt sár még a szemembe is belefolyna, majd végül lassan fel is tápászkodok a segítségével.
- Szeretnéd, ha még jobban összesároznám magam, hogy tutira vehesd, hogy meg akarok várni a ruháimtól? – villantottam rá egy ártatlan mosolyt, mert csak szívtam a vérét. Biztosan nem fogok én ezen felmászni, mert hamarabb landolnék megint itt lent, mintsem odafelérjek ekkora esőzésben. Ha pedig megvolt az irány, akkor kisebb habozás után kezemet kezébe csúsztattam, hogy úgy folytassuk az irányt. Csendesen követtem őt a megfelelő irányba és próbáltam nem elesni megint, inkább csak tartani az irányt, mert lassan kezd olyan érzésem lenni, hogy nem csak az esőt lehetne csavarni a bugyimből, hanem a sarat is, ha megint sikerül valami mélyebb dagonyába beleesni. – Talán nem, de ki tudja, lehet ennek köszönhetően inkább szerencsések leszünk. – rántottam meg a vállaimat. Sietve léptem be a házba, hogy sietőskörbepillantást követően kibújjak a kabátomból,  a pulcsimból és majdnem követte ezt a mozdulatsort a pólóm és a nadrágom is, de rájöttem arra, hogy talán nem kellene, így csak beljebb mentem és szerencsére akadt egy kisebb zuhanyzó is. Mire visszatértem, addigra már égett a kandallóban a tűz. Kicsit vacogtam.
- Van egy rossz hírem, csak egyikünknek jut melegvíz. Kicsi a tartály, de ha nem iparkodunk, akkor már az se lesz meleg. – tettem még hozzá, mert most lesz szép, hogy ki is nyerje meg magának. – Szóval… - ácsingóztam kicsit tanácstalanul, mert azt még se dobhatom be, hogy vagy egyikünk megfagy a sártól való megszabadulás közben, vagy pedig együtt vesszük be a fürdőt, mert az mégis csak fura lenne, nem? Bár vélhetően a képemre volt írva, hogy mi is futott át, miközben a tűz és a fürdő között félúton álltam kicsit fagyoskodva, miközben csöpögött belőlem a víz.





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 9:56 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Minden férfinak akad terve egy megfázott nővel, kinek perverzebb mód, kinek meg annál enyhébb gondolatai vannak. Az már más kérdés hogy a nő benne van e egy ilyen dologban. Vagy elhajtja a fenébe a férfi nem képviselőjét. Aztán meg hogy miképp tervezi tölteni a megfázásos napját, hát majd elválik. Nem erőltetek semmit, csak megismerni akarom, (egyelőre) semmi több. Nem fordult meg semmi a fejemben.
Az esésünk nem volt nagy dolog, de veszélyesebb is lehetett volna, ha mélyebbre csúszunk, esünk, esetleg sziklás az alja a helynek. Szerencsések vagyunk, azt hiszem ezen a téren, tekintve, hogy balszerencse is jár vele együtt. Semmi gond. Túléljük. Majd átírjuk a napi programot.
- Hát ha vetkőzni szeretnél, állok elébe, semmi jó elrontója nem vagyok. - nevetem el magam, miközben a fejemet is megingatom, megindulhatunk alul, ha már a felső hely meredekebb lett. Ahogy a kezeink összeakadnak, kissé meglepetten magam elé bámulok, megnyalt ajkaimmal haladok tovább, nem szólok semmit se, csak jöjjön.
Merem remélni, hogy szerencsések leszünk ezek után, mert ha így kezdődik a nap, hát megérdemeljük a pozitív dolgokat.  Hamar levetkőztünk a nedves, sáros gúnyáinkból, hogy utána a nő felfedezze a házat, én meg begyújtsak az itt hagyott alapanyagokból. Pár perc telt csak el mire minden rendesen ment és remekül égni kezdett a fa. Már kiszáradt, szóval jó alapanyag mára.
A rossz hírre hátra fordultam és végig néztem rajta, szavai hallatán elmosolyodtam, majd felálltam, hogy felé forduljak.
- És mi a probléma ezzel. Menj. - böktem a fejemmel a fürdőféleség felé, én meg majd megoldom a dolgot, elég találékony vagyok ilyen téren, nem fogok megfagyni egy kis hideg sártól. Szóval vártam, hogy megoldja a fürdést magától, vagy mást ötletel, de ha elvonult, akkor a konyhaféle felé vettem az irányt, megnézni miket tároltak. Akad e valamilyen tűzálló edény. A felső szekrényben találtam, elég magas volt a pereme, szóval vízzel töltöttem meg és a kandallóhoz vittem, hogy a parázsra pakoljam, a fa hamar leégett róla. Kezembe vettem két fát, hogy majd rádobjam, majd a piszkavasat is előkaptam, hogy leszedjem az edényt róla, langyos víz, a legjobb, szóval lemosakodtam hamar. Arcomat, hajamat, karomat, majd pólómat is levettem, hogy felső testemet is átmossam. Csak úgy csurgott le rólam a sár, aztán a gatyát is letoltam, úgyis ki kell mosni, meg akkor meg is száradna a tűz előtt.
- A ruháidat majd a tűz elé pakoljuk, jó? Ami meg túl sáros lett, kimossuk. Nem gáz. - kicsit hangosabban szóltam, hogy ő is hallja, előkerítettem pár széket és a tűz elé pakoltam, hogy arra pakoljam a vizes göncöket. Már csak az övé kell ide. Aztán csak nem szégyellős, max bebújik a hálóingjébe, amit hozott. Közben meg Baine lábait takarítottam le, hogy kényelmesebb legyen neki is.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 10:20 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth
Nevetek egy jót a szavain, mert ez nem attól fog függeni már szerinte, hogy ki mennyire is szeretne, hiszen teljesen eláztunk és mellé még sárosak is lettünk. Kész szerencse, hogy nem sátrazni indultunk most, mert szerintem ekkora esőzésben esélytelen is lenne, hogy ne saját kis medencét legyen belőle. A lépteink egyre szaporábbak voltak és próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a tényt is, hogy miként kulcsolódtak össze az ujjaink, mint hajdanán tették olykor. És csak azt mondogattam magamban, hogy hamarosan úgyis a háznál leszünk, addig meg nem lehet gond, hiszen nem a beszéd volt most az elsődlegesen, hanem menedéket találjunk.
Kíváncsian figyeltem őt, ahogyan végigpillantott rajtam és hirtelen valami oknál fogva úgy éreztem, hogy még az a pár vizes ruhadarab sincs rajtam a nézésének köszönhetően. Nem értettem, hogy mi a franc ütött belém. Miért érzem magam ennyire furán, talán amiatt, hogy én tudom, hogy van múltunk, vagy csak szimplán egyszerűen hirtelen úgy érzem, hogy kicsit zavarban vagyok a kialakult helyzettől, hiszen szépen bevillan az is, hogy milyen nevet mondtam az esésünk közben, de remélhetőleg elkerülte a figyelmét, vagy csak nem rémlik neki, mert az esés mélyebb nyomott hagyott benne, hogy lelöktem őt, de tényleg véletlen volt.
- Rendben, de aztán nem ér erre fognod a hattyúhalálát. – adom be végül a derekam, mert hirtelen nem volt ahhoz merszem se, hogy kimondjam a másik alternatívát. Biztosan furán venné ki magát és nem biztos, hogy rontani kellene a helyzeten, mert egész estére össze leszünk zárva. Elindultam, de végül még sietve jöttem vissza nem is figyelve, hogy melyik táska akadt először a kezembe, csak kihalásztam egy pólót, majd el is tűntem pár percre. Nem volt sok a víz, így túl sokat nem tökölhettem. Sietve bontottam ki a hajamat is, hogy kimossam belőle a sárt, majd megtörölközve csak a pólóba bújtam bele, amiről akkor derült ki, hogy sikeresen nem is az enyém. – Rendben van! – kiállítottam vissza, amikor a ruhák kipakolásáról esett szó. Talán nem fog megenni érte, hogy megfosztottam egy ruhadarabjától, de legalább nem látszik az se, hogy alatta totálisan nincs más. Kicsit kimostam a ruhákat, miközben ujjaim kicsit lefagytak most már a hidegvíztől és lassan indultam el vissza.
- Hmmm, azt kicsit túlöltöztem a partihoz. – kuncogtam el magam, miközben próbáltam addigra elfordítani a fejemet róla, mire esetleg megfordult. Közelebb léptem hozzá, majd a ruhákat elkezdtem kiteríteni az övéi mellé. – Vagy inkább szolgáltassam vissza, amit véletlen sikerült elcsennem? – pillantottam fel rá mosolyogva, amikor egészen közel álltunk, hiszen hoztam én is ruhát, de valahogy vacogva tényleg nem tűnt fel, hogy nem a sajátomba turkáltam. Túlzottan is fáztam ahhoz. Nem mintha most annyira melegem lenne.





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 10:44 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Elég jó idő lett pillanatok alatt a házban, szóval a fa mára és reggelre is ki fog tartani, ha jól kalkulálom. Már csak nekünk kell kitartani reggelig, de ahogy az ablakon kibámulok…lassan eláll az eső is. Csak a szél ne fújna. A lemosakodás gyorsan megtörtént, választ is kaptam, szóval megnyugodtam, hogy nem fagyott halálra.
Túlöltözött.
- Igen, ez nudista parti. - feleltem halálosan komolyan, de nem bírtam hosszú távon, feltűnt a pólóm rajta. Elmosolyodtam. - Jól áll. - bólintottam elismerően, miközben igen, végig néztem rajta és a combjain is… aztán a tűz felé bámultam inkább.
- Hazaviheted majd...És majd elmegyek érte. - lestem vissza rá, a szemeit kerestem, közben a ruhákat is megigazgattam, a kutya pedig elment körül nézni, hallottam körmei kopogását.
- Gondolom nem ilyen délelőttre számítottál. - sandítottam rá, bár combjai igazán hivalkodóak voltak.
- Ha megfáznál, akkor fogd csak rám, elviselem. - dobtam még két fát a tűzre, aztán felkeltem, hiszen megszáradtam, nem kerestem törölközőt, nem is szedtem elő, jó ez így. Kitekintetem a tájra és hát…alig telt el fél óra, hogy utoljára kinéztem… havazott. Erősen.
- Hát azt hiszem ma itt töltjük a napot. - pillantottam hátra a vállam felett Pandora felé kicsit komolyabban sikerült a szavak használata. Az elmémbe vésődött az az egy szó a zuhanáskor. Csak nem tudom, honnan szedte elő és kitől hallhatta. Én nem adhattam ki, más sem tehette, ez titkosított dolog. Őt figyelem és gondolkodom erősen mégis honnan? Egy ember szólított az őrsön belül ugyanúgy, sose hívott a keresztnevemen, vagy vezetéknevemen, szóval megkavart most. De az évekkel ezelőtti dolog. A nő már meghalt. Szóval nem tudom. Volt közös ügyünk, akcióink és más féle is, de az… az tényleg a múlt. Akkor ez a nő honnan tudhatta? Csak a belső emberek, akikkel dolgoztam, azok hívtak a küldetés alatt így, ez sose ment ki civileknek, így aztán teljesen tanácstalan vagyok.
- Megnézzük mit találunk erre? Kaját? Vagy valami alkohol félét? - indultam vissza a konyhaszerűségbe, közben magamhoz vettem az edényt is, hogy eltegyem vissza. A szekrényeket kutattam át, de filteres teát egyből találtam. Ha utánam jött, akkor meglobogtattam a dobozt.
- Szereted? Csináljunk?
Volt egy hűtő is, de bedugva sem volt, energiatakarékosság vagy mi, de a tojáson és kolbászon kívül nem volt más itt.


Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 11:11 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth
Felvontam kicsit a szemöldökömet a szavaira és kicsit megcsóváltam a fejemet is. Arra pedig, hogy mennyire is áll jól. Akaratlanul is belém martak a szavai, mert emlékszem amikor először mondott ilyet, miként landoltam újra mellette az ágyban, hullottak szőke fürtjeim az arcomba, hogy  egy rövidke csókot lopjak tőle, mielőtt szélvész módjára a konyhába siettem volna a szőke fürtjeimmel. Hazug vagyok, ennek nagyon nem így kéne lennie. Végül a szavai térítettek újra észhez.
- Hmm, a címet úgyis tudod. – mosolyodtam el és bármennyire is könnyedén csendült a hangom, kúszott mosoly arcomra, vagy éppen vesztem el a pillantásában, mert pontosan annyira nem volt az. Egyszerűen mart belülről valami, hogy hazudnom kell neki, hogy miért kell ennek ennyire elcseszettnek lennie? Miért kell emlékeznem ennyire a múltra, miért muszáj ennyire összeolvadni olykor a jelenemmel?
- Magam sem tudom, hogy mire számítottam. – szólalok meg kisebb hallgatást követően. – Nem voltak nagyobb terveim, inkább csak úsztam volna az árral. – mind hajdanán is oly sokszor hangoztattam, hogy vannak tervek, elképzelések, de valójában nem ragaszkodom igazán görcsösen dolgokhoz, mert majd lesz valahogyan. Ez is egy olyan szokás volt, amit most se tudtam levetkőzni.
- Nem szokásom senkire semmit se kenni. Én jöttem el a túrára és pontosan annyira nem tehetsz az esőről, mint én se. – őt fürkészem, a mozdulatait, követem a pillantásommal, miközben karomat kicsit összefonom magam előtt, mintha csak így akarnám egyben tartani magam. Ügyelni arra, hogy ne csináljak ostobaságot, de vajon ostobaságnak számít az, hogy egy pillanatra úgy érzem, hogy újra érezni szeretném a csókját? Érezni és elveszni akár a mosolyában, ahogyan régebben, vagy éppen a karjai között? Azt hiszem, hogy igen, mert utána csak még rosszabb lenne minden…Mellé léptem és én is kinéztem a tájra, amit most a hó kezdett ellepni.
- Ha megszáradtak, akkor kimehetünk kicsit. Vagy tarthatunk pizsamás hócsatát. – kuncogtam el magam, ahogyan rápillantottam. Mert ez az őrültség olyan volt, amit a jelenlegi lányból nem sokan néznének ki, míg a régi életemben? Már valaki biztosan várt volna hasonló megnyilvánulást ilyen helyzetben. Rendőr voltam, de attól még nem hagytam el a humoromat, vagy éppen az őrültségeimet.
Pillantásunk találkozik és csak remélni tudom, hogy eme szempár nem lesz túlzottan beszédes, hogy nem fog látni a sorok mögé igazán, mert vajon mekkora fájdalmat okoznék neki? Vajon akkor még beszélne velem? De a legégetőbb kérdés, hogy vajon hinne nekem, hogy Jasmine vagyok és nem haltam meg, hanem valahogyan egy másik nő testében tértem magamhoz? Elhinné? Én elhinném, ha valaki ezt állítaná nekem? Fogalmam sincs és ez az érzés talán örökké elég erős lesz ahhoz, hogy ne mondjam el, még ha szeretném is. Elég erős ahhoz, hogy a félelem sose múljon el igazán.
- Persze. – mosolyodtam el, majd elindultam utána a konyhába, majd felültem a pultra kicsit, a lábaimat kicsit lengettem. Gyerekkoromban is imádtam csinálna, felnőttként pedig ez a gyerekes dolog megmaradt. – Hmm, még szép, egy kis tea jót fog tenni. A kolbászból és tojásból csinálhatunk parasztreggelit. Már csak azt kéne megtudni, hogy akad-e hagyma, esetleg krumpli valahol. Esetleg megnézed? Én addig elkezdem. – ahogyan régebben is tettük. Sietve csúsztam le a pultról, hogy kést keresve elkezdjem felvágni a kolbászt, majd pedig valami nagyobb serpenyő szerűséget akartam találni, hogy megcsinálhassuk. – Mármint szereted egyáltalán, vagy inkább mást találjunk ki? – jutott eszembe, hogy fogalmam sem lehet arról, hogy szereti-e az ilyen kaját, hiszen ez nem annyira jellemző a franciákra, de rokonoknak köszönhetően én gyerekként megszerettem és mindig csinálnia kellet anyának. Aztán pedig volt, hogy neki is csináltam egykoron. Kicsit még hátra is pillantottam, míg a válaszát vártam.





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 11:45 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Na igen, a címét úgy is tudom. Szóval meglepetés lesz vagy sem, de elmegyek a pólóért, de ha jobban belegondolok, akkor meg is kaphatja, megtarthatja, van még bőven ilyen színű pólóm. Nem valami létszükséglet pont ez az egy. Ám további szavai újfent ismerősen hatnak, rég hallottam már őket, és újfent egy nőtől, aki már halott. Kezd kialakulni a kép, főleg hogy ugyanezt mondta, ugyan ezekkel a szavakkal… emlékszem rá. Beleégett az elmémbe az összes dolga, az összes szava, szokásai. Imádtam érte, imádtam, hogy más… de meghalt. Erre itt ez a nő, aki felbolygatja az emlékek kusza tárházát… Bánom? Nem tudom. Kiderítem a dolgokat, hogy megtudjam, mi is folyik itt.
Ahogy mellém lép, rápillantok szemem sarkából, őt figyelem, kontrollálom magam, hiszen nem azért vagyunk itt. De férfi vagyok, fel izgat…kit ne izgatna fel, ha egy nő csak egy pólóban és bugyiban áll mellette?  Talán egy pap…ami nem vagyok és igen, szeretem kiélvezni a vágyaimat.
- A pizsomás hócsatában benne vagyok…ha nem félsz persze, hogy tényleg megfázol. - somolyogtam, suta vigyorra húztam az ajkaimat, majd tényleg végig mértem őt, ha már van vér a pucájában így kimenni, vagy elém állni. Nem mintha bántanám. Isten a tanúm rá, még nem bántottam nőt.
A konyhában feltúrtam minden szekrényt, polcot és zugot, de a teafilter jól jött és még a hölgyemény is szereti, szóval vizet engedtem az előző edénybe, hogy hamar elöblítsem, majd tele hagyva újra a tűzhöz vittem, hogy felforraljam. Addig meg visszatértem Pandorához. Össze készíthetünk valami reggeli szerűt, amúgy is éhes vagyok, szóval bele is vághatunk.
- Hagyma és krumpli. - indultam is el, ám kérdése megakasztott, visszapillantottam rá egy nagyobb mosollyal.
- Szórakozol? Toplistás kaja nálam. - kacsintottam rá huncutul, majd visszatértem megnézni a vizet, de még volt ideje, szóval kamraszerűséget kerestem. Két ajtón fölösleges is volt bemennem, csak egy szoba volt és valami szárazanyagraktár szerű dolog. Seprű, lapát, benzines kanna… és hagyma… egy zsák hagyma, fokhagyma, olaj, és nagyjából 6 kg krumpli. Szóval a hagymából kettő nagyobb fejet szedtem el, a krumpliból meg hatot, fokhagymából két fejet, azzal tértem vissza a konyhába és letettem a pultra.
- Ennyi elég lesz, vagy hozzak még? Esetleg te is ennél? - hecceltem, majd vállát ragadtam meg finoman, hogy érezze, hogy csak poénkodok, ne vegye komolyan.
Közben a filterekkel visszaindultam a teának szánt vízzel és beledobáltam, vártam kicsit, nagyjából 4 percet, mire teljesen lobogni kezdett. Lehúztam a tűzről a vassal, majd a kabátommal öleltem körbe az edényt, úgy tértem vissza a nőhöz. A pultra tettem az edényt, majd mentem vissza a kamrába cukorért és citromléért. De csak letettem azokat a lány elé.
- Nem tudom, hogy szereted, szóval...- pillantottam rá felhúzott szemöldökkel és kisebb mosollyal, majd elnyúltam a keze mellett az egyik késért, hogy közben én is dolgozzak végre. Börünk egymáshoz ért, melegség öntött el, rápillantottam meglepetten, majd kisebb mosollyal nyugtáztam.


Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 12:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth
- Nem vagyunk tinédzserek, hogy tartani kelljen attól, hogy melyik szülő fogja leszidni a másikat, amiért felelőtlen volt. Maximum egy kis pihenő lesz belőle. – rántom meg a vállaimat, mert nem pont egy nátha miatt aggódnék. Vannak sokkal nagyobb dolgok, amik miatt aggódok. Elég csak a titkomra gondolni és azokra az érzésekre, amik újra, meg újra rám törnek, vagy éppen emlékek, amiktől nem tudok szabadulni. – Csak aztán nehogy inkább neked ártson meg a hideg. – pillantottam rá egy sókat sejtető pillantással, majd játékosan kicsit újra végig mértem őt minden szemrebbenés nélkül.
A víz felkerült a tűzre, miután sikerült megbeszélni, hogy egyikünknek se lenne ellenére a tea. Utána pedig nem volt más hátra, mint reggelit, vagyis lehet inkább már ebédnekvalót alkotni. Az emberek változnak, én is próbáltam levetni egy-két szokásomat, de teljesen azt hiszem sose sikerült igazán megváltoznom. Inkább csak a környezettemnek eddig esélye se volt esetleg arra, hogy azon gondolkozzon nem hasonlítanak-e a szavaim, vagy dolgaim egy halott lányéra.
- Akkor remek, meg is van, hogy mit eszünk a tea mellé. – pillantottam rá mosolyogva, majd a hajamat sietve fogtam össze, mit sem törődve azzal, hogy nedves. Nem szerettem, ha arcomba lóg. Pláne akkor nem, ha főztem. Plusz, így legalább a póló se fog elázni még inkább, mint eddig tette. Örültem annak, hogy még mindig szereti. Vajon csinálta azóta is, vagy nem evett ilyet? Emlékszem eleinte, hogy szórakoztam vele, hogy nem árulom el miként kell csinálni, vagy mennyire bonyolult, de végül beavattam a „titkomba”. Az emlék pedig halovány mosolyt csal az arcomra, miközben szeletem a kolbászt, ugyanakkor kicsit a saját szívembe is egy újabb szilánk kell. Miért kell ennek ennyire nehéznek lennie?
Amikor a vállamhoz ért, akkor még így ruhán keresztül is égetett szinte az érintése, perzsel a közelsége és egy pillanatra még a szememet is lehunytam, mély levegőt vettem és némán fújtam ki, mert erősnek kell maradnom. – Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ezt mind te fogod megenni és addig nem kelsz fel az asztaltól. – hecceltem vissza, ahogyan felé fordultam végül mosolyogva. Elkezdtem meghámozni a hagymát is, miközben ő a teával babrált. Aminek köszönhetően a könnyeim is eleredtek, de legalább úgy éreztem, hogy az se lesz gond, ha nem csak a hagyma miatt gördül végig arcomon egy-két könnycsepp, hanem a múlt emlékeinek köszönhetően is. Úgyse lehet megkülönböztetni per pillat. Sietve próbáltam letörölni őket, miután a szeleteléssel is végeztem, hogy utána megmossam a kezem és a teára pillantsak, amit kapok.
- Nem nagy ördöngöség. – kicsit nagyobb bögre, nem az a 2-3 dl, ha tippelnem kellene. – Két kiskanálnyi cukor és kicsit sok citrom. Úgy jó, ha savanyú… - és egy pillanatra meg is állt a kanál a kezemben, ahogyan ezt elmondtam, mert nem kellett volna. Persze, egy teát sokan szerethetik ugyanúgy, de ha netán mégis felfigyelt a múltat idéző dolgokra, akkor ezt nagyon nem kellett volna. De helyette inkább sietve inkább csak megkavartam, majd nyúltam is a késért, hogy inkább folytassam tovább, amikor is a kezünk egymáshoz ért. Melegség könnyedén járta át, ahogyan az emlékek tömkelege is. Nagyot nyeltem, majd kicsit félszegen mosolyogtam rá.
- Megnézem Baine-t, hogy mit csinál. Nagyon csendben van és addok neki inni. – hátráltam ki sietve a helyzetből. S ha hagyott elmenni, akkor sietős léptekkel hagytam magára a konyhában, hogy megkeressem a kutyát, adjak neki is inni egy kisebb tálba és rövid ideig inkább vele maradjak, hogy megpróbáljam összeszedni magam. Miért ennyire nehéz a halál és az új esély?





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 12:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Megárt a hideg. Férfi vagyok, túlélem, szóval nem lenne nagy gond egy kis megfázást összeszedni. Max leverem rajta és igényelem a törődését. Hahahaha. De most tényleg. Belegondolt bárki is egy ilyen bonyolult dologba? Én igen, de próbálom elodázni a dolgot, mélyre temetni magamban, de nem megy. Csak egy óvatos, hirtelen és sokat mondó pillantást vetek rá, apró és ártatlannak egyáltalán nem nevezhető mosollyal. Nem tudom, hogy neki is átfut-e a gondolatai közt az, ami nekem. Parasztreggelit ezer éve nem ettem, illetve hazudnék, ettem, csináltam már, de az sose volt olyan, mint amit még akkor nap kaptam Tőle.
Vágyakozok az íze után, mindenki másképp csinálja, de ő különösebben, és még meg is fogott az a bizonyos ízkavalkád a számban.
A teát nem tudom, miképp csináljam neki, de ahogy azt mondta, kerestem egy bögreszerűséget, belemertem a löttyöt, cukrot és a citromlét töltöttem bele. A kért mennyiséget. A savanykás tea a jó… szóval töltöttem és átnyújtottam neki egy kanállal. Had kevergesse meg.
Aztán a kezeink összeértek, melegség futott mentén a gerincem mentén, jóleső dolog volt. Majdnem meztelenül vagyunk egymás társaságában, talán csupaszabban. De aztán ő fogta távozóra. Utána pillantottam kétségbeesetten, szóltam volna utána, de megnémultam. Talán túlzottan is. Na hát erre aztán tényleg nem lehet mit mondani. És ez ki is ütközik rajtam, mert csak értelmetlen, de legalább tempós dadogásra futja tőlem néhány hosszú pillanatig, és esküszöm, hogy valamit égetne valahol, mert a füst csípi a szememet. Füst, ugye? A tenyeremet a pultra teszem, megtámasztom magam és a gőzölgő italt figyelem.  Az emlékeimbe merülök, Jasmine meg én… ebbe kapaszkodok. Még közös kép is készült rólunk, hiszen egész jól összemelegedtünk és most kissé összezavarodtam Panda okán. Ki ő valójában?
És miért hangoztatja el ugyanazokat, amiket egykoron még tőle halottam? A viselkedése, a mozgása olykor… mind őt hozzák felszínre, mintha ő lenne, de ez hülyeség. Ilyennek nem szabadna léteznie, nem? De a tea és a kajakészítés, na meg a véletlenek sokasága… az a pillantás… Ellöktem magam a pulttól, körbe néztem…folytassam a kaját, vagy… a vagy-ot választottam és kimentem a helységből, hogy megkeressem a lányt.
Mikor megtaláltam a kutyával, csak megkönnyebbülten néztem végig rajta.  Sokáig vagyok csendben, magam elé meredve, ez talán zavarja, talán van olyan megértő, hogy nem sürget, hiszen ez nem olyan, mint egy bulimeghívás, amire az ember csak úgy rávágja, hogy "bocs, nincs kedvem" vagy "persze, dobok egy gyors zuhanyt és tépjünk".
Amikor végül megtalálom a hangom, annak a tónusa szokatlanul bizonytalan, rekedt, meg-megakadó.
-  Megbántottalak valamivel?
Sok kérdésem lenne. Amik szinte megállás nélkül ömlesztenének lavinát rá és a házra, hangozzék bármilyen ridegen és távolságtartóan az összes. De későbbre tartogatom.
Ha menni akar, akkor a karját kapom el, nem hagyom, hogy elmenjen, hogy most itt hagyjon.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 1:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Féltem, hogy minden csak még rosszabb lesz, hogy fájdalmat fogok okozni neki. Hogy nem kellett volna eljönnöm ide, nem kellene hagynom azt, hogy olykor a tudatalattim eláruljon. Szeretnék igazat mondani, de mégis hazugságnak csendülne, míg a hazugság igaznak csendül. Mindennap felkelni és úgy tenni, mintha részben más lennél, sose egyszerű, de legalább a múlt emlékei miatt már senki se zargat. Elfogadták, hogy a legtöbb dolgot elfelejtettem, míg valójában a saját múltam emlékei olykor fogva tartottak, mint most is.
Minden annyira könnyedén jön, még akkor is, ha a kisebb zavart és tanácstalanságot nem vesszük figyelembe. Annyira természetes, mintha tényleg sose szakadt volna vége a múltnak. Nem gondolkozom, csak felelek, ami eszembe jut, ezzel pedig újabb sebek keletkeznek belül és újabb önvád kell életre, mert nem árulhatom el. Mi lehet fájdalmasabb? Eltemetni valakit, akit egykoron szerettünk, vagy rájönni arra, hogy akitől búcsút vettünk, az valójában nagyon is? Melyik kisebb tébolyda? Az elvesztés az élettel együtt jár, míg a másik? Fogalmam sincs, és a közelsége túlzottan jól esik.
Ahogyan kezünk összeér, a melegség átjár és kisebb erő kell ahhoz, hogy ne csókoljam meg. Hogy ne érezzem újra csókját, vagy azt, ahogyan karjaiba zár. Nem lehet, mert mégis mit adhatnék meg neki? Semmit se, mert örökké hazudnom kellene egy dologról. Örökké küzdenem kellene az emlékek ellen. És most hirtelen úgy érzem, hogy megfulladok, hogy felemészt ez az új élet és nem tudom tovább csinálni. Sietve hátrálok meg, kész csoda, hogy nem futok, csak sietősebben lépkedek. Talpan a padlóhoz ér, de talán legszívesebben inkább elfutnék minden elől. Érzem, ahogyan egy-két könnycsepp felszínre kerül, de ezt ő már nem láthatja, mert háttal vagyok már addigra neki. Kibontom a hajamat, sikítanék legszívesebben, de csak megremeg a testem, majd földre rogyok.
Gyűlölöm, utálom ezt a második esélyt. Utálom, hogy hazudnom kell azoknak, akiknek nem akarok. Akik fontosak számomra.
Pár percig nem mozdulok, Baine csak figyel, majd letörlőm a könnyeimet, hogy innivalót adjak neki, utána pedig egyszerűen visszaülök a földre. Nem érdekel most még az se, hogy mennyire hideg. Lábamat felhúzom és átölelem, fejemet pedig térdemre hajtom, miközben próbálok megnyugodni és nem felszínre engedni a bennem keletkező vihart. Baine „érintésére” elmosolyodom, ahogyan oda dugja a pofiját. Lábamat kinyújtom, mire ő csak közelebb jön és befekszik az ölembe, ahogyan régebben is tette. Fejét hozzám fúrja és kicsit morog, mármint mintha mondani szeretne valamit. Gyengéden simítok végig, de nem szólalok meg. Elsőre fel se tűnik, hogy valaki figyel minket. Kell egy kis idő, de nem fordulok felé. Ő néma, én is néma vagyok, miközben az elmúlt évek alatt cipelt teher csak még inkább összepréselne, míg végül talán levegőt se fogok kapni.
Talán még sose hallottam így beszélni. Mintha bizonytalan lenne, rekedt kicsit, de már magam sem vagyok biztos semmiben se. A fejem túlzottan is zúgott. Kérdésére megrázom a fejemet.
- Nem… - suttogom alig hallhatóan, de nem állok fel, nem próbálok meg elszaladni. – De én megtettem, vagy meg fogom tenni. – nem nézek rá, amikor pedig abbahagyom a kutyasimogatását, akkor sietve kapja fel a fejét és szinte követeli. Nekem pedig nem kell kétszer mondani, mert mintha ez az aprócska tett képes lenne egy hangyányit legalább megnyugtatni.
- Ezt akartad kérdezni, vagy valójában mást? – emelem rá végül a pillantásomat, amiben ezernyi kérdés lappang, mint az övében és talán egy kisebb fajta szomorúság is. Mintha részben a fal leomlott volna és nem tudnám teljesen elrejteni minden érzésemet.






Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 1:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Mit kellene mondanom? Semmit. Valamit azonban mégis. Mit?
Nem bántottam meg, de mégis úgy érzem, hogy mondtam olyat, amivel megbántottam egész mélyen, vagy valami olyat tettem. Bár megtudn mondani, most nem állnék itt csak egy alsónadrágban.
- Megtetted? Megteszed? Miért tennél bármi ilyesmit? - érdeklődőm csapongva a gondolatok közt, próbálva némi együttérzést tanúsítani. Csak nem tudom, hogy mi a probléma forrása. Mert ha én akkor megtartom az 5 méter távolságot és nem lesz gond.
- Mit kellene még kérdeznem? - kérdezem magamhoz képest túlságosan egyszerűen, széttárva kissé a kezeimet, őt figyelve. A combjait, a formás melleit, az arcát. Nem ismerős egyik sem. Csak a kimondott szavak, a szokások. Azok túlontúl ismerősen csengtek.  Belevésődtek elmém zugába. Azt hiszem. Mármint… Nem, nem hiszem: tudom. Pontosan annyira biztos vagyok ebben, mint abban, hogy a szél igenis suttog, a mézet a méhek csinálják és hogy ha a királynőt kivesszük tőlük, követni fogják.
- Nem. Igazad van. - lépek beljebb, hogy leüljek mellé, egy fejbiccentéssel a kutya tudtára adom, hogy kicsit hagyjon magunkra, szóval távozóra is fogja.
- Túl sok kérdésem van, de egyet sem tudok csak úgy kinyögni. - csóválom meg a fejem, ahogy halkan kiejtem ezeket a szavakat, és szilárd elhatározással nyúlok az arca felé, hogy megsimogassam az orcáját. Ha a mai nap akarta eljátszani az erős nőt, hát most elbukott benne. Ne most akarjon erős és megingatathatatlan nőt játszani, hiszen eddig is megadta magát valami egészen másnak, valami egészen újnak, és hogy őszinte legyek, még jobban megtetszett, mint előtte. Igen, ez az igazság.
- Mi lenne ha megejtenénk az a kis havas dolgot?
Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom, ezért beszélek össze mindent, csak a lényeget nem. Csak úgy tudok önmagam lenni ebben a helyzetben, hogy... nem vagyok az. Csak igy fog könnyedén kijönni belőlem az a rengeteg minden. Ráadásul tudnom kell még valamit, látnom kell még egy mozdulatsort, hogy biztos legyek ebben.
Rá pillantok, és egyszerre annyi dolgot szeretnék csinálni, hogy a pulzáló szívemen és az elszoruló torkomon kívül végül semmit nem vagyok képes megtenni. Sem ölelés, sem csók, sem semmi. Az igazság az, hogy attól félek, hogyha ezt megtenném, akkor képtelen lennék egymagam hazamenni. Márpedig muszáj leszek, mert ez talán ideig-óráig kielégítené mindkettőnk vágyait, de később még sokkal nagyobb kárt és megbánást is okoz...hat. Nem szeretek kockáztatni, ilyenben nem.
Felpattanok és felé nyújtom a kezem, a tenyerem, ujjaimat szélesen szétnyílva.
- Szóval? Kiadod magadból a dolgokat, miközben egy kis hóval megfürdetjük egymást? - amúgy már háromnegyed órája szakad a hó és meg is maradt, szóval egy kis hócsata elosztathatja körülöttünk ezeket a dolgokat.  Tényleg nem vágyom arra, hogy már most ezen kelljen töprengenem. Ha már itt van, és így van itt, akkor szeretném kiélvezni mindezt, holnap is ráérünk sírni, vagy holnap után... Vagy azután. Éljünk a mának, amilyen csapongó vagyok lehet, hogy egy óra múlva már teljesen máshogy gondolkodnék a jövőről, mint jelen pillanatban, szóval értelme sem sok lenne.
Ha megfogja a kezem akkor felhúzom a földről, és kiléphetünk a havazásba, hogy lehűtsük magunkat, de ha nem fogja meg önszántából a kezem, akkor karja után kapom és magamhoz rántva cipelem ki. Aztán sikoltozhat...



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 2:19 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

- Nem akarlak bántani, de talán pont ennek ellenére is foglak. – nem mondom ki, hogy miért, ha bármit is megsejtett és ismerve az észjárását, akkor tuti a morzsákat már elkezdte összepakolni. Egykoron megbántottam, elveszített, de most mégis itt vagyok egy karnyújtásra tőle. Vajon mennyire utálna, ha rájönne, hogy az elmúlt 2,5 évben, vagy picit talán már több ideje is itt vagyok? Levegőt veszek, csak másképpen festek?
Elhúzom kicsit a számat a reakciójának köszönhetően, majd megrántom olyan hozzám jellemzően a vállaimat, hogy azt neki kell tudnia és ne tőlem kérdezze. Neki kell tudnia azt, hogy mit is szeretne igazán kérdezni. Mi az, amit én nem merek kimondani, ő pedig talán megkérdezni. Szar egy helyzet, ami ezt a részét illeti. Vajon ő se hiszi el, amit sejt, vagy csak már tévúton járok én is és valójában nem is sejt semmit se? Nem hiszem, magam sem tudom, minden annyira káoszos.
Amikor viszont újra megszólal, akkor rápillantok. Figyelem, ahogyan közelebb jön, a szívem pedig olykor kihagy ennek köszönhetően. Miért velünk történik ez? Ő leül, a kutya pedig távozik. Én pedig automatikusan húzom fel újra a lábaimat, hogy kicsit átöleljem és úgy bámuljak magam elé. Hallom amit mond, majd ahogyan rápillantok talán észre veszi a benne lappangó érzéseket, hogy tudom mire gondol és megértem. Megértem, hogy nem tudja talán azt csak úgy kimondani, vagy kérdésekkel bombázni, ez pedig még inkább fáj.
Amikor arcomhoz ér, akkor lehunyom a szemem és arcom kezébe simul, úgy veszem el az érintésében. Abban, amit annyi ideje nem érezhettem már. Megnyugtat és összetör egyszerre ebben a helyzetben. Pár másodperccel később viszont újra őt fürkészem már, de nem faggatom, mert nem tudnám megtenni. Szeretnék igazat mondani, de vajon képes lennék azt felelni rá, ha egyszer kibukik belőle az, ami belül kavarog, de még szavakká nem tudja formálni? Nem tudom… Az pedig, hogy erős maradjak már régen elbukott, de mégse tudom bánni igazán, mert így legalább újra visszacsöppent az életembe, de azt még magam sem tudom, hogy mennyi időre is.
- Jól hangzik. – mosolyodom el haloványan, ahogyan pillantásunk találkozik. Őt fürkészem, mintha válaszok után kutatnék, mintha csak egy apró jelre várnék. Annyira egyszerű lenne azt a pár centit átlépni és ajkaimat ajkára tapasztani, vagy ölelésébe fúrni magam, de nem lehet, nem engedhetek a csábításnak, a vágynak. Most még semmiképpen se. Figyelem alakját, majd a felém nyújtott kezére siklik a pillantásom, hogy végül kezemet kezébe rakjam és hagyjam, hogy magával „rántson”. Tudom, hogy ezt egy hócsatával nem lehet kiadni magunkból, de most talán mégis jót fog tenni nekünk.
- Csak aztán nehogy eltörjön a mécses, mert kikaptál. – hangom játékosan csendül, mintha ezzel is messze szeretném űzni a korábbi pillanatokat. A cipők maradtak, ahogyan a többi ruha is, mint két idióta úgy festhettünk. Ő egy szál alsóban, én meg a pólójában, de most még se érdekelt. Rövid időre nem akartam gondolkodni, csak elengedni mindent és élvezni a pillanatot, ami még nekünk is megadatott. Sietve engedtem el a kezét, ha hagyta, hogy máris havat szerezve megdobáljam őt, miközben próbáltam nem ügyelni arra, hogy miként is fog odafagyni a lábam a talajhoz. – Hideg van… - mondom picit vacogva, de sok időt úgyse kapok arra, hogy egy helyben álljak. Ha pedig lendülne is támadásra, akkor próbálom én is kicsit megdobálni őt, vagy éppen elszaladni előle nevetve.





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 3:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Szeretném csitítani, de lepisszegés helyett inkább csak felhúzom a földről. Amikor azt érzed, hogy túl sokat mondanál, jobb, ha inkább csendben maradsz. Nem jó, ha összezavarod a másikat a bizonytalanságoddal. Még ha az is vagy, maradj csendben. Az határozottságot sugall. Egyszerre próbálom őt meggyőzni, és magamban is megerősíteni azt, hogy így lesz a legjobb. Mély lélegzetvétel, egy döntés. Talán áltatom magam, ha azt mondom, hogy így lesz a legjobb. Hogy ez majd el fog múlni. Túl fogjuk élni, mindannyian. Én tudom. És ha mélyen magába néz, akkor ő is rá fog jönni erre.
A kinti levegő jót tesz, hideg és józanító.
Figyelem a mozgását, figyelem a lábait, figyelem a hátsóját. És igen, dolgozik alul az a fene véráramlat. De csak állok, a kettőnk közt ott ragadt űr forrón bizsereg. Mélyet lélegzem, legalább is próbálkozom a lehető legférfiasabban kezelni ezt a helyzetet, nem sok sikerrel. Csípőre teszem a kezeimet, belemarok a saját oldalamba, hogy kijózanítsam a gondolkodásomat.
És megdobott. Kezdeményezett és megdobott, még csak ki sem kerülhettem…de várjunk…ez egy balkezes dobás volt. És milyen profi, mintha… mindig is balkezes lett volna. Ő az volt, de Pandora jobb kezes, olvastam róla és láttam is, hiszen a hagymát is azzal szelte…
Most akkor… tényleg ez volna a helyzet?
Aprón oldalra döntöm a fejem, megnyalom a szám, és végig nézek rajta tetőtől talpig. Valami... nem tudom mi, de valami hajtana, hogy felszabadultan elnevessem magam és megöleljem, megforgassam, de nem tehetem meg. Képtelenségeket gondolok. Szipogok, de csak olyan férfiasan. Nagyot nyelek, de csak mert túl hideg van. Sóhajtok, de csak mert...
Mert.
Nem omolhatok össze itt és most.
Lehajolok a hóért, a kezembe gyúrok egy jó adagot és felé hajítom, aztán lehetne mozogni is, mert így aztán tuti fagyhalál lesz. Szóval utána szaladok, újabb havat fogva magamhoz, újra megdobom. A közelébe kerülve pedig megragadom a karját, hogy a hideg kezemet a nyakához illesszem, had fagyjon le még jobban. De megbotlok és esek, elkapom a karját, hogy magammal rántsam, hanyatt esek, hogy ő rám eshessen. Meglepetten pillantok rá, felkarjára simítok és vágyakozóan nézek rá. Szemeim az ő bogárkái között kutatnak, mintha a harmadik szemébe lesnék bele, rögtön a lélek mélyébe.
Végül arcára simítok és elkapom a tarkójánál, hogy közelebb huzam, hogy vad csókot adhassak neki. Ez a nő annyira hangsúlyozza, hogy valami hatalmas és óriási titkot rejt, hogy már szinte azt akarja nekem sugallni, hogy igen is kérdezzek rá, faggassam addig, hogy elmondhassa, de egyúttal vegyem le a felelősséget a válláról.
A homlokomat az övéhez nyomom. Mintha ott mélyítenénk el a kommunikációt, bőrről bőrre, ráncolt szemöldökről ráncolt szemöldökre adnánk a belülről feltörő érzéseket.


Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 3:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Ebből tuti hattyúhalála lesz, hiszen még a hajamat se szárítottam meg, s ha ezt bárki látná, akkor azt mondaná, hogy nem vagyok normális, hogy ilyen lengén öltözve hagyom magam kicsábítani a hóra. Felöltözhettünk volna, kereshettünk volna még száraz ruhát a táskában, hátha akad, de nem tettünk, mintha csak a kinti hidegtől azt reméltük volna, hogy lehűt és kellően kijózanít.
Ő csak áll ott, én inkább lassú léptekkel elindulok a hóban. Figyelem a lábam nyomát, a gondolataim messze cikáznak. Pár pillanat erejéig még kicsit fel is pillantok az égre, ahogyan összefogom magam előtt a karomat, mintha így távol tarthatnám a hideget. Arcomra mosoly kúszik, ahogyan a hópelyheket megérzem a bőrömön, majd újra a férfira pillantok. Mi fog történni? Mit fogunk tenni? Meddig lehet hallgatni? Meddig lehet tagadásban élni? Sokáig, de sose büntetlenül, mert a titkaink felemésztenek minket, ahogyan engem oly sokszor felemésztett már az, hogy másnak kell lennem, mint aki vagyok. A családom eltemetett, míg élek. Pandora családja pedig azt hiszi él a lányuk, miközben nem. Az élet csúfos tréfája ez, de végül inkább szerzek egy kis havat, hogy utána megdobjam őt. Nem is foglalkozok azzal, hogy megszokásból a balkezemet használom megint, hiszen erre igyekeztem figyelni, de most még se ment. Csak azt akartam, hogy csatlakozzon, hogy ne csak ott álljon és gondolkozzon. Kapcsoljon ki kicsit.
Figyelem őt, de egészen távol áll ahhoz, hogy minden reakcióját jól láthassam. Intek is kicsit, hogy jöjjön már, mert már hóembert se kell építeni, mert itt leszek én annak. Ha pedig még mindig nem mozdult, akkor csak újra és újra megdobáltam őt aljas módon, hiszen nem is védekezhetett ellenük. Telibe kapta a golyókat és vártam, hogy végre ő is jöjjön, felejtsen és élvezze kicsit a fehércsoda szépségeit.
- Héééé! – nevetek fel jóízűen, amikor végre ő is megmoccan és még sikerül is eltalálnia, hogy aztán amikor ő is belendül, akkor én is sietve kezdjek el futni. Olyanok lehetünk, mint két gyerek jelenleg, akik nem törődnek semmivel se, csak azzal, hogy kicsit kiengedjék a gőzt, hogy kicsit hagyják a boldogságot az életükbe folyni. – Hideg-hideg! – kezdtek el valami fura táncot ejteni, ahogyan beesett a póló alá is egy kisebb adag hó a dobásának köszönhetően. Sietve rázom ki, mire pedig sikerülne, addigra pedig már meg is érzem az érintését, aztán pedig még a kezét is nyakamhoz nyomja, mire morcosan pillantok rá. – Héééé, ez nem szép dolog Mr. Jégcsap! – kuncogok és próbálok kiszabadulni, de megbotlik és engem is magával ránt. Túl hamar csúszik ki talpaim alól a talaj, hogy utána rajta landoljak. Arcunk túl közel egymáshoz. Fürkészem őt, miközben egy aprót ajkamba harapok. Érintése pedig perzsel, még akkor is, ha alapjáraton inkább megfagynék, mintsem melegem lenne, de a közelében szinte megszűnik a dermesztő hidegség ami körbe ölel minket. A vágyakozás meg nem csak az ő pillantásában fedezhető fel, hanem az enyémben is.
Érintése gyengéd és oly ismerős, hogy szívem nagyobbat dobban, amikor pedig ajka ajkamra tévedt, akkor habozás nélkül csókoltam vissza őt, miközben egyik kezem arcára siklott. Hiányzott, túlzottan is hiányzott és ostoba voltam, hogy eddig sose foglalkoztam ezzel, s talán most se kellene. Homlokát homlokomnak támasztja. Nem futok el, nem mozdulok meg, ahogyan azt se tudom, hogy „Hiányoztál” csak elmémben csendült, ott mondtam ki, vagy tényleg megtettem. Fogalmam sincs, hogy meddig lehettünk ott a hóban feküdve, amikor egy aprót csókot nyomtam ajkára, majd lassan felültem, majd felálltam.
- Talán jobb lenne bemenni, mielőtt aztán együtt fogunk hattyúhalálát játszani. – pillantottam rá egy halovány mosollyal, mert a titkok még mindig zárva maradtak, még ha olyan volt is, mintha már tudná azt, hogy milyen terhet cipelek, hogy mit rejtek előle, a világ elől. Ez pedig ijesztő volt, mert féltem, ha egyszer kimondja, kimondom, akkor utána nem fog más maradni ezen a helyes, mint a tűz ropogása és némaság. Némaság, mert elmennek és többé nem látom,  féltem, de mégis a kezemet most én nyújtottam felé, ahogyan ő tette meg korábban. Hacsak nem kapott fel, akkor itt volt az ideje, hogy visszasétáljunk, mert bármennyire is remek érzés volt elveszni a csókjában, az ölelésében egyre inkább úgy éreztem, hogy szép lassan jégcsap lesz belőlem.




Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 4:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Nők?! A férfiak végzetei, legyünk akármilyen hatalmasok, őrültek, kitartóak, a nők térdre kényszerítenek minket előbb utóbb és ezt mások is elmondták már.
Elkapom, birtoklón rántom magamhoz, hogy ajkaira tapadjak és faljam azokat. Csókjába veszek szavak helyett, s közben hallom az elsuttogott szót is tőle. „Hiányoztál”
Nem bírom tovább tartani magam, zsong a fejem és egyetlen gondolat jár csupán a fejemben. De megakaszt a dologban, hideg van és nem, nem akarok megfagyni, szóval ahogy feláll, úgy én is ezt teszem. Ahogy megindul befelé, úgy rántom az ajtónál magamhoz, hogy belül az ajtó mellett nyomjam a falhoz. Könyörgő nyöszörgés szakad fel belőlem, felváltva, alig érthetően esdekelek, s csókolom ahol érem. Már tudom, hogy nem fogok neki megálljt parancsolni. Eszem fogom veszteni, ahogy megkapom. Most már tudom, még ha ki sem mondjuk, tudom, hogy ő az, tudom, hogy lehetetlen, de hiszek ebben, hiszem, hogy ő az. Ismeretlen az arc, mely rám tekint, de aszavak és minden más ugyanaz. Tekintetem szinte izzik, ahogy falom szemeimmel feltáruló testét és domborulatait, ha nem ő, majd én tépem a nadrágomat, útban van és nincs nekem arra türelmem, benne akarok lenni, most és azonnal! Önző mód nekem most jó, nekem így jó, hogy a karomban tarthatom.
- Akarlak…- sóhajtom a fürtjei közé, és erőnek erejével nem fűzöm tovább a szavakat - még a végén elszólnám magam. S míg átkarolva a derekát tartom, szabad kezem tarkó felől túrja végig nedves tincseit. Kissé ráhajolok, csípőjét markolom, s kivárok, még visszakozhat.
Magamhoz rántom, a vágyamat a testének szorítom, hozzá dörgölőzők, és fojtottan felnyögök az ingerektől. Nyakához hajolok, végig nyalok a nyakszirtjén, a fülcimpáját a fogaim közé veszem, és finoman, már-már gyengéden harapok rá. Ha csupán Pandora lenne, megálljt parancsoltam magamnak odakint, de így ez esélytelen, hogy tudom szavak nélkül is, amit tudnom kell.
A feneke alá nyúlva emelem meg a csípőjét, a lábait követelem a csípőm köré, a hátát a falnak támasztom,  a merevedésem nekifeszül a lány testének.



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Pént. Feb. 09, 2018 4:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth
+18

Messzire nem jutok, alig hogy belépek a házba máris elkap és a falhoz présel. Talán másabb esetben most törne el valakinek az orra, de képtelen lennék még inkább bántani őt, ahogyan hazudni is magamnak, hogy távol akarok tőle lenni, mert nem akarok. Amikor újra megpillantottam, onnantól kezdve minden még nehezebb lett, de egészen eddig tudtam tartani magam, de már nem megy. Gyenge vagyok és szükségem van rá, ahogyan egykoron is volt. Hallom a nyöszörgését, az esdeklését, aminek köszönhetően egy könnycsepp végig gördül arcomon, de mégis képtelen vagyok kimondani, hogy „itt vagyok. Többé nem hagyom magára. Sajnálom.” Nem megy, a szavak a torkomon akadnak. Csókja perzsel, sietve ölelem még inkább magamhoz, próbálom megnyugtatni őt az érintésemmel, vagy éppen a csókommal, amikor lehetőségem van rá. Felső könnyedén landol a földön, majd ahogyan a pillantásával bebarangol úgy kap lángra még inkább a testem, s mintha az előbb nem is kint a hóban fetrengtünk volna. Testem lángom, a vágyam pedig egyre inkább csak nő, ahogyan érezni akarom őt, újra felfedezni a testét és neki köszönhetően elveszni abban, amiben régebben részem volt. Kezem alsójához téved, amitől igyekszem megszabadítani, mert nem csak ő nem tud uralkodni magán, hanem én se.
Suttogása bőrömet borzolja, tarkója vonalán simítok végig ujjammal, hogy aztán hátán simítsak végig, miközben csípőmet neki nyomom. Nem akarok kihátrálni, nem akarom azt mondani, hogy ne tegye. Nem akarok még több hazugságot az életembe. Akarom őt.
Sóhaj tör a felszínre, amikor hozzám simul és megérzem vágyainak a forrását, ajka játékába pedig belebizsergek. Akarom őt. – Én is téged. – suttogom most én fülébe, hiszen ez volt az igazság. Lábaimat könnyedén fonom dereka köré, lábfejemmel lábán simítok végig, miközben egyre hevesebben veszem a levegőt. Ajkaimmal ajkára tapadok, hogy utána álla vonalán át egyre lejjebb haladjak; amikor megérzem magamban, akkor egy újabb kéjes sóhaj tör a felszínre. Mámorító érzés, ahogyan újra egymásra találunk. Nem gondolkozom, csak az ösztönök vezetnek és igazán azt se tudom, hogy mikor is és hogyan keveredtünk el az ágyig. Testem megfeszül, ahogyan a mámor hatalmába kerít. Milliónyi darabra szakít mélyen legbelül.




Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Szomb. Feb. 10, 2018 1:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

A lábaim már automatikusan és biztonsággal vezetnek a háló felé, ahol jelenleg egy vörös lávalámpa nyújt némi világosságot. Elhúzott sötétítő függönyök, csodálatos.
Nagy, kétszer két méteres ágy, rajta puha, barnás huzatos takaró, hasonló színű nagypárnákkal. Erre érkezünk, erre döntöm le a nőt, és már nem teketóriázok tovább...Szavakkal kifejezhetetlen az a birtoklási vágy és rendíthetetlenség, ami belőlem sugárzik. Megcsodálom a dekoltázsát, szép és kidolgozott ívben hajló derekát, a csípőjét. Kétlem, hogy innen van visszaút, de ha létezik, akkor az most van és egy pillanattal sem később...
- Basszus... - sóhajtok fel öntudatlanul, miközben újra és újra a melegségébe hatolok…
Kell! Akarom! Érezni, vágyni minden egyes porcikáját ennek a nőnek vadul, kimutathatatlan szenvedéllyel. A forróság szinte lángra lobbantja az ágyneműt is köröttünk. Mint a mágnes, úgy vonzz magához a nyak, a bőr,
Rászorítok a csípőjére, és erőteljesen lököm ki a sajátomat, hogy még beljebb és még mélyebbre jussak benne, eltalálva azokat a pontokat, amik segítségével remélhetőleg sikerül eljutnia a csúcsra, még előttem. Mert ha ezt még sokáig folytatjuk, ha még soká kell nézzem a teste mozgását…
Beletúrok a hajába, ráfogok, elveszek benne, közben pedig a fülébe csókolva nő s zihálásom. Majd az előbbi élményt újra felidézve csupán néhány pillanat és fájdalmas nyögés után bevégzem hát én is.
Megfeszül a testem, a torkom is kifeszül, s miközben valami földöntúli kiteljesedés üli meg a szívemet. Még pár másodpercig mártozom benne, míg végül kihúzom magam belőle és mellé hanyatlok. Felé fordítom a fejem, rávigyorgok, aztán egészen gyorsan még rá is kacsintok. Pihegek vele együtt.


Nem tudom mennyi idő telik el mire kimászom mellőle, ha ő bealudt, hát nem keltettem fel, kisétáltam a szobából és megkerestem az alsónadrágomat. Végül kezet mostam és halkan folytatni kezdtem az ételt. Mindent összedobáltam, megsütöttem, ráütöttem a tojást, ízesítettem, s azzal együtt készült el a parasztkaja. Baine is kapott belőle, nem akartam kiszúrni vele és a hozott táppal tömni a belét. Két tányért is előszedtem, találtam egy tálcát is, szóval mindkettő tányért oda készítettem, még meleg teát is raktam. Azzal léptem vissza a szobába, leültem az ágy szélére és csodáltam őt. Mégis valóság volt? Valódi? Megtörténhet? Minden mozdulata valódi volt, ő volt, tudom, ismertem már annyira, hogy felismerjem a szavait, a mozdulatokat.
- Hoztam az...ebédet. Remélem nem szúrtam el nagyon. - nyújtottam át neki a tálcát ha megébredt, az enyémet pedig már eszegetni kezdtem, elég jól sikerült. Figyeltem őt, le sem vettem róla a tekintetem, végig mértem újra két falat között.
- Amúgy... elállt a havazás. - szólaltam meg újfent, hogy tereljem az agyam Jasmine körül forgó gondolatait, sajnos kevés sikerrel, újból ő járt bennem mindenhol.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Szomb. Feb. 10, 2018 9:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth
+18

Hátam a puha ágyhoz simul, ahogyan ledönt rá. Pillantásunk rövid időre egymásba fonódik és szinte még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténik. Vagy éppen azt, hogy ez helyes-e, vagy inkább nemet kellett volna rá mondanom. Nem tudom hirtelen azt, hogy ezzel milyen bonyodalmak szakadnak még a nyakunkba, de elegendő egyetlen egy perzselő érintés, „bűnre” invitáló csók, hogy ne is akarjak rájönni arra, hogy ezek után miként is lesz, vagy éppen medig lehet némaságot fogadni. Testemet perzseli, minden egyes érintése, miközben egyre inkább kábább leszek és szép lassan nem marad más, mint a vágy és  az ösztönök, amik egyre inkább az események sodrásába löknek.
Testem vele együtt egyritmusra jár, kiegészítve őt, miközben olykor egy-egy sóhaj tör fel mélyről, ahogyan egyre közelebb lök a csúcshoz. Ujjaim a takaró köré fonódnak, ahogyan a kéjes mámor magával ránt és apró darabokra hullok szét. Mellkasom hevesen emelkedik, ahogyan a légzésem se éppen békés, a köd pedig könnyedén telepszik elmémre. Olyan érzés volt, mintha most perzselték volna meg a szívemet, ahogyan újra ennyire közel kerültünk egymáshoz. Fájdalmas és mégis gyönyörű.
Az érzés perzsel, ahogyan elveszünk egymásba, ahogyan  követ engem. Mintha csak a lelkem egy darabkáját újra visszanyertem volna, ugyanakkor egy másikat elveszítettem volna magamból. Kábán pillantok rá, ahogyan mellém dől, a szemeimben szerelem, vágy és félelem tükröződik? Talán mind egyszerre, majd a plafonra pillantok, mielőtt odabújnék hozzá, mint régebben is, ha engedte. Fejem zakatol, a szívem vérzik és mégis mintha elveszett darabkáiból újra meglelne párat. Ez a kettőség nem hagy egészen addig nyugton, míg karjai között, vagy csak a puha ágyban el nem pilledek kicsit. Régen volt már a reggel és annyi minden történt, mintha csak a békés álmok mezejére menekülnék minden elől hirtelen.


Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi időre bóbiskolhattam el, de mintha már kicsit kezdett volna sötétedni is, vagy csak az időjárás fordult még rosszabbra. Ha nem ébresztett fel, akkor a nézésére egészen hamar megébredtem. Mosolyogva és kicsit kábán pillantottam rá. Szemeimet megdörzsölte, majd kócos tincseimbe túrtam, miközben felültem az ágyat. A takarót húztam magammal, miközben kicsit a levegőbe szimatoltam, hiszen remek illata volt.
- Biztosan finom lett, az illata mennyei és köszönöm. – vettem el tőle a tálcát, s ha elég közelhajolt, akkor megcsókoltam őt, ha nem volt ellenére, ha inkább kerülte volna a közelségemet, akkor inkább meg se próbáltam, mielőtt kínos lenne a helyzet. Sietve kaptam be egy falatot, miután megfújtam kicsit. – Azt hiszem én már ehhez nem is kellek. – csendült elismerően a hangom óvatlanul, de talán már mindegy volt, mert tudta, vagy legalábbis sejtette az igazat.
Pillantásom róla végül az ablakra tévedt, ahogyan az időjárást említette. Mintha csak ő is kerülni akarná azt, amit vélhetően nem lehet elkerülni. – Akkor nem kell aggódni amiatt, hogy nem jutunk vissza a városba, vagy éppen attól se, ha valaki el akar szaladni, akkor nem tudja megtenni. – közben pedig a tálcát arrébb pakoltam pár falat után, mert hirtelen úgy éreztem, hogy mégse vagyok éhes és nem bírok még egy falatot lenyomni a torkomon. A lábamat felhúztam és a karommal öleltem át, ahogyan Sethet fürkésztem.
- Nem kerülhetjük örökké… - hangom alig hallhatóan csendül és kicsit talán meg is remeg a félelemnek köszönhetően, mert túlzottan is mámorító volt újra vele együtt gyűrni össze a lepedőt, egészen közel engedni és hagyni, hogy az el nem múlt érzések uraljanak mindent, de a félelem túl erős volt…félelem, hogy ha talán kimondásra kerül az igazság, akkor egyszerűen el fog sétálni. – Sajnálom. – csak ennyit bírtam mondani, miközben egyre inkább görcsbe rándult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Ezernyi dolgot mondanék, de a félelem megbénít, csak őt fürkészem. Némaság, amely talán most nem a legjobb, de mégis ezt osztotta az élet. Lábamat szorosan ölelem magamhoz, mint hajdanán is megesett olykor. Mintha most csak ez lenne képes még igazán egyben tartani.





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Hétf. Feb. 12, 2018 5:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

Csak mosolyogtam szavaira, hiszen próbáltam ellesni mit is ügyködik akkor az étellel, de hát tuti nem olyanra sikeredett. Abban reménykedtem, hogy nem lesz veszett ügy. Hozzátenném, hogy nála jobban szerintem senki sem főzött a világon. Még a feleségem sem ért Jasmine nyomába. Négy éve lépett le, előtte meg volt egy jó pár napos kalandom ezzel a nővel és nem érdekel.
- Dehogyisnem. A te főzted… az örök nagy kedvencem marad. - nyilván tudta. Inkább csak a reakciójára voltam kíváncsi, minden apró kis rezdülésére. A havazás elállt, csak egy futó ismeretséget csapott a világgal, de többre nem futotta.
- Nem sietek vissza a városba. - előre leszögezem a dolgot, nehogy félre értse a szavaimat. De aztán a tálca félre került, pillantásom a hölgyre került, szavait pedig magamba szívtam. Mit mondhatnék? Hogy tudom? Hogy minden régi emléket felkutattam, főleg az ismerős mozdulatok után? Nem tagadhatja le.
- Akkor ne kerülgessük… kérlek. - közelebb hajoltam hozzá, haján simítottam végig, arcára hintettem egy csókot. Nem bírnám elviselni, ha kilépne azon az ajtón és soha többé ne akarna látni. Ha nem érinthetem, ha nem hallhatom ezt az idegenül csengő hangokat. Idegen arc, de valahogy tudom, Ő az. Le nem tagadható, meg nem változtatható. És ez miatt szívem repess az örömtől, de egyben ketté is tépődik, hiszen ez milyen szenvedés lehet, neki is…nekem is. Közben a hátát simogattam, mellé telepedtem az ágyon, elég közel, a tányéromat is leraktam, most nem érdekelt.
- Nincs semmi, ami miatt sajnálnod kellene a dolgokat. - mosolyodtam el, őt fürkésztem és vártam, hogy megnyíljon nekem valamilyen mód. Hátra dőltem és onnan figyeltem a mozdulatait, olykor az ajtó felé pillantottam, de többet járt a tekintetem rajta.
- Ha nem szeretnél...nem beszélünk róla. - de tényleg jobb lenne ha megnyílna, legalább nekem. Könnyebb lenne kicsivel a lelkének.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben •• Hétf. Feb. 12, 2018 6:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Panda & Seth

- Elfogult vagy, hiszen ez is isteni lett. Kár, hogy nem volt időm egykoron többször kipróbálni. – pillantottam rá boldog és őszinte mosollyal, még ha a szavaim szívembe is martak és vélhetően az övébe is. Nem mondtuk ki nyíltan, de mégis megtettük a szavainkkal vagy cselekedeteinkkel. Zavaromban pedig hajamba túrtam, kisimítottam az arcomból, hogy utána pontosan ugyanoda essen vissza, ahol korábban is volt.
Őt fürkésztem, miközben beszélt és egy részem azt mondta, hogy pedig talán jobban tenné, ha menekülne, hiszen olyan terhet rakok a vállaira, amihez nincs jogom. Ezt senki se tudhatja meg. Ő miért nem fut el? Miért képes hinni benne, hogy ez igaz lehet, ha még nekem is néha pokolian nehezen megy? A tálcámat félrepakoltam, mert úgy éreztem, ha még egy falatot lenyomok a torkomon, akkor hamarosan inkább a mosdóban kötök ki, mintsem a meleg ágyban fogok ücsörögni. A gyomrom görcsbe rándult, a félelem pedig szép lassan egyre inkább körbeölelt, szívembe mart, mintha sose akarna elengedni többé már.
Szavainak köszönhetően szomorúan húztam el a számat, amikor pedig megéreztem az érintését, akkor lehunytam a szemem és próbáltam az érzésekbe kapaszkodni, a gyengédségébe, ami árad belőle. Mintha csak örökké el akarnám rejtőzni, mert félő, ha elhagyjuk ezt a faházat, akkor többé ilyen már nem lesz. Kicsit arrébb másztam az ágyban, hogy mellém férjen, de nem néztem rá. Még akkor se, amikor éreztem gyengéd simogatását a hátamon, amivel vélhetően megnyugtatni szeretne.
- Én… - de elakadnak a szavak, csak tátogás maradt, mire sietve csuktam be a számat. A lábaimat még inkább felhúztam és fejemet térdemre hajtottam. – szeretnék, de ez túl őrülten fog hangzani. – pillantottam rá lopva, hogy utána az ablakon át figyeljem a havas tájat, ahogyan olykor a szél a fákról lefújja a friss havat.
- Még mindig emlékszem a vér fémes ízére, milyen érzés az, amikor rájössz arra, hogy nincs tovább… - hangom alig hallhatóan csendül kicsit talán túl hosszúra nyúlt csendességet követően. – Azt hittem az a vég, hogy többé nem látlak titeket, de aztán helyette gépek csipogására lettem figyelmes. A remény újult erővel költözött belém, még inkább küzdeni akartam, de amikor kinyitottam a szememet, akkor ti nem voltatok ott. Idegen arcok néztek rám, a lányuknak szólítottak és olyan nevet mondtak, amit előtte sose hallottam. Nem értettem semmit se, nem tudtam, hogy ki vagyok, csak azt, hogy ki voltam. Egy idegen testbe lettem bezárva és nem tudom, hogy miként, vagy miért. A saját emlékeim velem maradtak, mindenre emlékszem, de az övéi eltűntek, mintha sose léteztek volna… – sietve törlöm le a könnyeimet, mert tudom, hogy mennyire őrülten hangzik, ugyanakkor ismét érzem azon érzéseket, amik akkor kerítettek hatalmába. – Egy ismeretlen világban találtam magam, miközben csak a régire vágytam, de rá kellett ébredtem, hogy többé nem lehet az az enyém, hiszen ki hinné el ezt? Ki hinné azt el, hogy nem az vagyok, akinek mindenki hisz? – nevettem keserűen, mert valljuk be így kimondva talán még számára is őrülten hangozhat. – Láttam a síromat, láttam a szüleimet és téged, némán ordítottam minden egyes alkalommal, de tudtam jól, hogy ha én nem értettem meg igazán 2,5 év alatt, vagy már kicsit több ideje is, hogy miként lehetséges ez, akkor más miként érthetné meg és miként ne nézne őrültnek? – pillantottam rá szomorúan, majd ha még nem futott el, nem lökött el, akkor most hozzábújtam szorosan. – Minden egyes nap hazugság, minden egyes nap egy idegen arc tekint vissza rám. Pandorának hisznek, miközben Jasmine vagyok, egy halottnak hitt lány, de mégse mondhattam ki ezt sose, mégse lehettem azok közelében, akiében akartam lenni, mert csak egy idegent látnának bennem. Magam sem értem, hogy miként lehetséges ez, vagy miért, de ebben élek a "halálom" óta... – könnyeim pedig egyre inkább potyogni kezdek, hiszen bármennyire is ki akartam eddig mondani, most mégis túl fájdalmas volt szembesülni valamennyi olyan érzéssel, amiket eltemettem, amiket sose mondtam ki. –  Bocsánat mindenért, nem kellett volna ebbe az örökké tartó hazugságba belevonnom téged, de amennyire próbáltalak kerülni, te pontosan annyiszor bukkantál fel mostanság a semmiből és egyre nehezebbé vált az, hogy azt mutassam aminek/akinek hisznek, mintsem aki valójában vagyok. – sajnáltam, hogy egykoron úgy magára hagytam, mert azt láttam helyesnek és sajnáltam azt is, hogy vélhetően most is fájdalmat okoztam neki, vagy olyan titkot mondtam ki, aminek örökre itt kell maradnia és senki se tudhatja meg. Beszéd közben pedig többször is elcsuklott a hangom és újra erőt kellett vennem magamon, hogy folytatni tudjam és ne rejtőzzek ismét a hallgatás csendjébe. – Ez az egész őrülten hangzik .... – keserűen csendült a hangom, miközben letöröltem ismét a könnyeimet és a pillantását kerestem, mert bármennyire is nem akartam látni azt, hogy ezek után miként fog rám pillantani, mégis tudnom kellett. Tudnom kellett, hogy mit gondol, hogy mit érez…





Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Faház az erdõben ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Faház az erdõben
Second Chance frpg
2 / 4 oldal

Similar topics

-
» Fenyőerdők
» Mindenes Faház

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-