Le Jules Verne étterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 4:22 pm
Today at 4:19 pm
Today at 4:18 pm
Yesterday at 10:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Le Jules Verne étterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 3:47 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

971
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Pént. Aug. 11, 2017 2:47 pm

Remélem a tegnap történtek ellenére Cora tényleg elhiszi, hogy nincsen semmi baj. Nem akarom olyan helyre vinni, ami mások szerint lehet nem ártana neki, de tudom hogy a bizalma megrendülne felém. Nem is hibáztatnám érte, ami azt illeti. De szerencsére én nem akarom és nem is fogom ilyen helyre elvinni. Ismerem már a szöszit, hogy tudjam, neki nincs szüksége ilyesmire. Már az, hogy én ilyen elnéző és türelmes vagyok felé, az is sokat segít neki. Hagyom neki, hogy a saját iramában térjen vissza az a lány, akit sikerült megismernem az évek során. A tegnap történtek fényében, ahogy végre megláthattam ennek a szikráját, egy újabb löketet adott, hogy minden olyan lehessen, mint régen. Hát terveim közt volt, hogy rásegítek erre, és megpróbálom egy olyan estével megajándékozni, amiben kétlem, hogy eddig része lett volna. Már csak azt tekintve, hogy tinédzser korában volt egy fiúja egyedül, az elmúlt tíz évben pedig csak velem volt. Nem tudom, miként fogja lereagálni, de remélhetőleg értékelni fogja. Ártani valószínűleg nem fog...
Nem volt könnyű helyet foglalni erre a helyre, pláne ilyen rövid időn belül, de nem különösebben érdekelt, szóval... ki is perkáltam egy kisebb összeget érte. Vannak tartalékaim, és egyáltalán nem bánom, hogy ezt Corára költöm, illetve arra, hogy ő jobban legyen. Tudom, hogy nem várja el tőlem, de én szeretném ezt. És makacs egy személyiség vagyok, amit azt már több, mint jól megtapasztalhatott.
Ha kérdezett is, akkor sem mondtam el, hova fogunk menni, csak hogy nem mehetünk az itteni cuccokban, amit a farmon hordunk. Nem, annál sokkal elegánsabb helyre megyünk. Nekem régebbről maradt is vissza öltönyöm, amit már nem is tudom, mikor vettem fel utoljára. Egy egyszerű fekete öltöny, fehér ing, és még egy fekete nyakkendőt is magamra aggattam, miután az állatok eltették magukat holnapra és le is fürödtünk. Most egész korán betereltük őket a helyükre, még alkonyodóban volt a Nap is, szóval időben oda fogunk érni, az út amúgy is olyan 1 órára van innentől.
Mikor megláttam a ruhájában - volt idő, mikor láttam már rajta, de az sem mostanában volt, annyi biztos -, akkor pedig vigyorogva füttyentettem egyet, mielőtt újra bókoltam volna neki, hogy milyen gyönyörűen néz ki. Amint elkészültünk, akkor pedig be is ültünk a Mustangba, hogy elhajthassunk onnan. Napközben ezt is szépen letisztítottam, az meg nem különösebben érdekel, hogy egy sportkocsiban megyünk erre a helyre, nem pedig valami teljesen fekete limuzinban vagy akármi ilyesmiben. Ha nincsenek az autópályán - és ilyenkor ritkán vannak -, akkor pedig jól fog jönni ez a plusz néhány lóerő, ami benne van a drágaságomban. Pont ezért is lehet a Párizsba vezető út ugyanúgy két óra, mint ahogyan szűk egy.
Útközben próbáltam beszélgetni Corával, de nem az élelmiszerboltban történtekről, hanem régebbi dolgokat idéztünk fel, próbálva kicsit nevetgélni vele már most is. Hogy milyen kis elviselhetetlen púp volt a hátamon eleinte, majd mikor a kutyát elsőnek megpillantotta, mikor még sérülten ugyan, de már ismerősöm által meggyógyítva hazavittem, és ilyesmikről. Hamar el is telt ez az odavezető út, aztán pedig már meg is láttuk Párizs pompáját. Amint odaérünk az Eiffel-toronyhoz, átadom a kulcsomat a... parkoló fiúnak, nem tudom hogy hívják ezeket szakmailag, hogy vigye a helyére. - Na, mindjárt ott vagyunk - mondom Cora felé fordulva, miközben nyomok az ajkaira egy csókot és a kezét is megfogom, majd úgy kezdem el vezetni.
Nem kell sok idő, hogy elérjünk az étterembe, ahol pedig oda is vezetnek minket az asztalunkhoz. Leülünk oda, és odaadják nekünk az étlapot. - Nos... itt is vagyunk. Mit szólsz? - kérdezem tőle mosolyogva, és szinte le sem tudom venni szépséges arcáról a tekintetemet. Szerintem sok mindenre számított, hogy hova fogom elvinni, de erre nem igazán.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Pént. Aug. 11, 2017 9:20 pm

Egész nap ideges voltam és minden gondolatom az esti "kikapcsolódásunk" körül forgott. Nem tudtam, hova megyünk, mit fogunk csinálni, miért megyünk a városba és ez kezdte előhozni belőlem a legrosszabb énemet. Tulajdonképpen nem vágytam semmi másra, csak, hogy otthon maradjunk, de Muire annyira szeretett volna valami újdonságot kipróbálni, hogy kénytelen voltam beleegyezni a programba. Emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt kaptam tőle egy fekete ruhát, ami valószínűleg a hozzá passzoló magas sarkúval együtt a szekrény mélyén hevert. Merthogy igen, kiöltözős helyre megyünk, mint azt megtudtam. Így időben előkészítettem mindent, hogy amint estefelé a helyükre tessékeltük az állatokat, már készülődhessek is és ne késsünk arról a bizonyos helyről, ahová megyünk. Nem tudtam volna megmondani, mikor voltam utoljára ennyire ideges... talán mikor ideköltöztem, akkor éreztem utoljára ezt a fajta feszengést. A szobából kifele jövet megtorpantam és elismerő pillantásokkal néztem végig Muire-n. Talán többször kiöltözhetnénk, mert, hogy is mondjam... eléggé imponáló a látvány. A füttyentésére elmosolyodtam, a bókját pedig megköszöntem, illetve megjegyeztem, hogy ő se néz ki éppenséggel rosszul.
Különös érzés volt magunk mögött hagyni a házat. Nem mintha attól féltem volna, hogy bármi rossz fog történni, csak ez az elmenetel most más volt, ezt a zsigereimben is éreztem. Az aggodalmamat, feszültségemet pedig még tovább fokozta az, hogy megláttam, mennyire csillog-villog a Mustang. Hisz Muire a kocsiját is rendkívüli nagy odaadással takarította le a délután folyamán. Rettentő kíváncsi voltam, mit tervezett és hova megyünk, de ezekről semmit sem árult el nekem. Helyette terelte a témát, nosztalgiázott és végig azon volt, hogy megteremtsen egy kellemes, már-már idilli hangulatot az autóút alatt. Én pedig, eltekintve attól, mennyire rettegtem az este hátralévő részétől, minden erőmmel belementem a játékába és boldogan emlékeztem vissza a kedvenc pillanataimra.
Párizs lélegzetellállítóan festett, s mikor megálltunk az Eiffel-toronynál, értetlenkedve figyeltem, miért is szállunk ki az autóból. Kaptam egy édes csókot, s szinte azonnal Muire kézen fogott és már vezetett is tovább. Az étterem ajtajában némiképp hezitáltam. Ilyen nincs. Mi nem jöhettünk ide. A Le Jules Verne túlságosan is előkelőnek számított és szinte remegve tettem meg az első lépéseket az étteremben. Azonnal, hogy átléptük a küszöböt, már jött is értünk egy alkalmazott, hogy az asztalunkhoz kísérjen minket, mire pedig feleszméltem, az étlap is a kezemben volt és Muire mosolyogva kérdezett tőlem.
- Igazából szóhoz sem jutok. - feleltem halkan, s próbáltam rendszerezni a gondolataimat, mielőtt újra megszólalnék. - Gyönyörű ez a hely! Még sohasem voltam ilyen, sőt még ehhez hasonló helyen sem. - nem különösebben voltam az a pirulós fajta, de szinte biztosra vettem, hogy most sikerült zavarba jönnöm, már látványos módon.
- De tudod első kiruccanásnak elég magasra tetted a mércét. - elmosolyodtam, bár a gyomoridegem nem épp elmúlni látszott. - Miért pont erre esett a választásod? És miért most? - nem akartam idegesítő kérdésekkel terhelni, de tudtam, hogyha nem kapok válaszokat, akkor rosszabbul fog mindkettőnk járni. Mert ha én túlgondolom a dolgokat, abból biztos, hogy semmi jó dolog nem fog kisülni. Egyedül abban reménykedtem, hogy nem azt mondja, a "balesetem" miatt jöttünk el ide. Nem igényeltem másfajta törődést a történtek miatt és örültem volna, ha végre magunk mögött hagyhattunk volna az egész incidenst. - Már ne értsd félre, nagyon örülök, hogy elhoztál ide, csak... az elmúlt tíz évben sehová se mentünk, maximum a legközelebbi zöldségeshez és ezért nyugtalanít kicsit a mai este. - próbáltam elmagyarázni, nehogy félreértse, mert megbántani a legkevésbé sem akartam. S habár nagyon is ínyemre volt már most a kiruccanásunk, valahogy akkor is tartottam attól, hogy az estének nem éppen jó kimenetele lesz. Bár reméltem, hogy csupán az én megérzéseim félrevezetőek.
A rendelést Muire gondjaira bíztam. Ha már megszervezte ezt az estét, akkor nyugodtan lepjen meg az étellel is. Az ízlésünk amúgy sem volt túlzottan eltérő, így nyugodtan átengedhettem neki a gyeplőt.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Szomb. Aug. 12, 2017 1:58 pm

Éreztem, és láttam is Corán, hogy kicsit feszeng az este miatt. Nem tudom érte hibáztatni, hiszen ha valakikre, hát ránk tényleg nem volt jellemző, hogy elmenjünk a városba kiruccanni. A mi életünk – bár inkább csak Coráé, akármennyire is felajánlottam neki, hogy menjen el kicsit kikapcsolódni – főként a farmra volt beszűkülve, de nem hiszem, hogy ez akármelyikünket is zavarta volna. Sőt, még élvezzük is, hogy nincsenek emberek körülöttünk és ez a több hektárnyi föld csakis a miénk, oda és akkor megyünk, ahova és amikor akarunk. Nem korlátoz be minket senki sem, a magunk urai vagyunk. Ez akármennyire szép és jó, ettől függetlenül mi sem leszünk már fiatalabbak, és én pedig mindenképp szerettem volna legalább megpróbálni valami újdonságot.
Ahogy elértünk az étterem ajtajához, nem tudtam nem észrevenni a szöszin, hogy mennyire habozik és alig bír megmozdulni. Na igen, lehet kicsit túl magasra teszem a mércét ezzel a legelső közös kiruccanásunkkal, de hát lássuk be, tíz évig sehova sem mentünk. Most kell bedobni magamat, és akármennyire is drágább hely ez az étterem, én nem sajnálok egyetlen petákot sem. Hátrafordulok Corához, és egy lágy mosollyal próbálom nyugtatni, hogy jöjjön, nem lesz semmi baj. Mi baj lenne, most őszintén? Egy kis kikapcsolódás ráfért már mind a kettőnkre, a történtek után mindenképpen.
Amint leülünk, jót szórakozok azon, ahogy a szavakat is a torkán akasztottam ezzel az egésszel. Látom, hogy akar még mondani valamit, szóval nem is vágok közbe, megvárom míg kicsit sikerül összeszednie magát. Nem nagyon szoktam elpirulni látni Corát, de mindig is rettentő aranyosnak tartottam, mikor erre került a sor, és most sincs ez másképpen. Örülök neki, hogy én válthattam ezt ki nála. - Nos, nem hazudnék, ha azt mondanám, pontosan ez volt a cél - mondom neki őszintén. Kicsit széttárom a karjaimat ártatlanul, mikor azt mondja, amire én is gondoltam nemrégen. Kérdését megértem, és nem is kezdek el problémázni miatta. Éppen válaszolnék, mikor is kicsit korrigálja magát, vagy jobban mondva megmagyarázza. Nevetek egy rövidet, mikor azt mondja, aggasztja kicsit ez az este. Az egyik kezéért nyúlok, hogy megfoghassam azt, és mosolyogva válaszolok neki. - Nincs miért nyugtalankodnod, Corám. Tényleg - kicsit meg is szorítom a kezét, hogy ezzel nyomatékosíthassam, ha a mosolyom és a szavaim nem lennének elegendőek. És meg is értem, ha így lenne. Féligazság lenne csupán, ha azt mondanám neki, a balesete miatt hoztam el ide, hogy kicsit hátha segít ez neki. Részben ugyan van benne valami, de ez csak egy nagyon elenyésző része. Tegnap már láttam rajta a javulás jeleit, amit lehet kicsit elrontottam azzal, ahogy viselkedtem vele, és nem engedtem az élvezeteknek. De jelen pillanatban minden ehhez fogható kételyem eltűnni látszik, már csak az eddigi este reakcióit látva. Remélhetőleg ezt az estét szép és kellemes emlékekkel zárhatjuk, nem úgy mint mondjuk a tegnapit, ami lássuk be, elég hirtelen és furcsán ért véget. Épp folytatnám, mikor megjelenik a pincér, hogy tudtunk-e választani. Ha Cora kér valamit, akkor elmondhatja, de mivel látszólag nincs így, ezért hát én kérek valamit. Nem a nyelvtudásom hiánya miatt, de néhány szót meg sem értek lényegében az étlapról, hát következtetek. Megrendelek valami egzotikusabbnak tűnő, mégis ehető vacsorát. Vagyis igazából kétfélét, menjünk inkább biztosra. Közben figyelek a szöszire is, hogy jó lesz-e. Még emellé kérek valami jó drága borocskát is. Nem most fogok elkezdeni fukarkodni. Ha kér még Cora valamit, akkor elmondhatja, máskülönben pedig a pincér már itt is hagy minket. Ekkor újra odanyúlok a kezéért, hogy megfoghassam azt, és kézfejét simogathassam hüvelykujjammal. - Na ezt lerendezve pedig, hogy a kérdésedre is válaszoljak. A történtek rávilágítottak arra, hogy mennyire nem tudnék nélküled élni. Voltak esték, mikor elképzeltem, mi lett volna, ha… A lényeg, hogy sokat gondolkoztam azon, mennyire fontos része vagy az életemnek, hogy mekkora részévé váltál. Nagyobbá, mint azt akartam volna valaha is. De ezt a legkisebb mértékben sem bánom, csupán azt, hogy ilyen sok időbe tellett erre rájönnöm. Ezért is akartam megpróbálni ezt a kis újdonságot, hogy meglássuk, mi fog kisülni belőle. Fogalmam sincs, hogy fog az este végződni… egyedül csak annyit tudok, hogy boldoggá akarlak tenni, méghozzá a világ legboldogabb nőjévé - mondom neki őszintén. Sok idő kellett, de végre sikerült ledobnom azt a pajzsot, lebontanom azt a gátat, amit egy jó tizenöt éve húztam fel. Én mondtam azt Corának, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal, ez való igaz. Viszont nem lesz egyikünk sem fiatalabb már.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Szomb. Aug. 12, 2017 6:51 pm

Annyira szerettem volna, hogy véget érjen már ez a kálvária, hogy akár még a lelkemet is képes lettem volna eladni az ördögnek. Hiszen miattam változott meg minden a farmon. Ha szótlan voltam, akkor a nappalokat már-már fülsüketítő csend lengte körbe, ha pedig épp dühkitörésem volt, akkor a birtok minden centimétere tőlem visszhangzott. Pedig alig egy hónapja még minden tökéletes volt. Jókedvűen ébredtem, Muire-val megreggeliztünk, aztán kiengedtük az állatokat, rendbe szedtük a kertet... mindig találtunk valami elfoglaltságot. Ha egymás közelébe értünk mindig volt pár szavunk a másikhoz, amihez szinte kivétel nélkül mosoly és csók is párosult. Nem aggódtunk értelmetlen dolgokon, végeztük a munkát és közben élveztük az életet. S habár az emberek megszólták az életvitelünket vagy épp értetlenkedtek egy sort a kapcsolatunkon, én teljességgel elégedett voltam a helyzetünkkel. Aztán bekövetkezett az élelmiszerboltos incidens és elromlott minden. Az elmúlt három hét minden gyötrelméért magamat okoltam és csak akkor ijedtem meg igazán, hogy valóban én okozom a vesztét mindennek, mikor annyira felidegesítettem Muire-t, hogy majdnem elment. Még az ajtón is kisétált, igaz, hogy a Mustang-ig nem jutott el, de kővé dermedve álltam az ablaknál és azt vártam, vajon mikor ül be a kocsijába. Akkor először éreztem újra azt a halálfélelmet, amit akkor este a kis boltban, csupán most más váltotta ki belőlem.
A tegnap estét követően pedig jogosan féltem a mai kiruccanástól, bár a szívem mélyén bíztam abban, hogy nem azért hoz el így kiöltözve valahova, hogy aztán szépen kiadja az utamat. Mégis, akárhányszor ez az eshetőség jutott eszembe, újra azt a rettegést éreztem, amit akkor este, mikor kocsikulccsal a kezében kiviharzott a házból. Féltem, hogy az évek alatt teherré váltam a számára, még akkor is, ha remekül értettünk ahhoz, miként is üssük el az időt kettesben. S emiatt lett úrrá rajtam ez a szorongás, ami akkor sem hagyott alább, mikor elfoglalhattuk a helyünket az étterem egyik panorámás asztalánál.
- Jó. - feleltem suttogva és próbáltam egy őszinte mosolyt is társítani hozzá. Igyekezni fogok azért, hogy ne idegeskedjem túl a dolgokat, de pusztán azért vagyok hajlandó így tenni, mert Muire nem érdemli meg, hogy minden szavában és tettében kételkedjek. Sohase tettem ezt, nem most kellene elkezdenem.
A pincér rövidesen megérkezett az asztalunkhoz, ezzel megszakítva a nyugtató légkört, amibe már pont kezdtem volna beleszokni. Muire rendelt, én mosollyal erősítettem meg, hogy jó lesz, amit választott. Már az ételeknél felcsillant a szemem, a bornál meg még inkább, hisz az este kezdett eléggé előkelővé válni, mintha csak épp ünnepelni készülnénk valamit. Végül is... tegnap koccintottunk a jobb folytatásra, most meg megpecsételjük azt. A módját pedig rendkívül megadjuk neki, ezzel senki sem vitatkozhatna. Nem kértem mást Muire választásain kívül, ezért a pincér el is száguldozott a rendelésünkkel. Egy rövid pillanatra kitekintettem az ablakon, de figyelmemet azonnal Muire-ra szegeztem, mikor újra a kezemért nyúlt és óvatosan simogatni kezdte azt.
Szavait hallgatva eltűnt az az idegesítő kő a gyomromból, amit az ideg idézett elő, viszont megjelent egy újfajta idegesség, csak ezúttal a jobb fajtából. Eleinte nem értettem, hova akart kilyukadni, de a mondanivalója végére érve már a szívem is össze-vissza kezdett kalimpálni, ahogy értelmet nyertek a szavai. Nem törődtem azzal, mennyire elit helyen voltunk és mit diktáltak az etikett szabályai. Szinte azonnal felálltam a székemről, hogy áthajolva az asztal fölött, rövid, de annál édesebb csókkal lephessem meg Muire-t. Majd rögtön vissza is ültem a helyemre, nehogy a végén még valakinek problémája legyen azzal, hogy nyilvánosan megcsókoltam a partneremet. A gazdagok errefelé elég finnyásak tudnak lenni, de belehalni csak nem fognak az előbbi tettembe.
- Emlékszel arra az estére, amikor annyira felidegesítettelek, hogy majdnem otthagytál egyedül a farmon? Akkor jobban féltem, mint mikor a rabló velem szemben állt a boltban. Tudom, hogy az elmúlt időszak nehéz volt és idegtépő és nem mutattam ki, hogy mennyire fontos vagy nekem, de... én sem tudnék nélküled élni. Tudom, hogy tíz éve kötöttük azt az egyességet, de akkor is így van. Túlságosan is szeretem a farmot, az állatainkat... az életünket. - elmosolyodtam a mondandóm végére, s talán némileg el is érzékenyültem. Mert az biztos, hogy ilyen estére, ilyen vallomásokra nem számítottam. De talán elég is volt a komolyságból ennyi, legalábbis jelenleg. - Viszont, csak úgy a jövőbeni terveidhez kapcsolódóan mondanám, hogy kevesebbel is le tudsz venni a lábamról. - tetszett a hely, gyönyörű volt a kilátás, kedvemre való volt, hogy így kiöltöztünk, ugyanakkor én egy otthoni vacsorának is ugyanígy tudnék örülni. Addig, amíg Muire-val tölthetem el azt az időt, addig bárminek örülök. - Ó, és még valami... habár az elmúlt három hétben senki nem mondhatta volna el rólam, de az igazság akkor is az, hogy te már így is a világ legboldogabb nőjévé tettél engem. És ha te is boldog vagy, akkor azt hiszem jó dolgok sülnek majd ki ezekből az újdonságokból. - a komolyság némileg vissza is tért, de a hangom sokkal lágyabban csengett, a mosolyom pedig csak szélesedett. Aztán, hogy megbizonyosodhasson afelől, hogy a régi Cora tényleg visszatérőben van, elengedtem a kezét és játékos megjátszással kettőnkre mutogattam. - Várjunk... akkor ez most tulajdonképpen egy első randi lenne? Vagyis valami olyasmi? - féloldalas mosollyal néztem rá és most már csak az miatt idegeskedtem, hogy nehogy most derüljön ki, félreértelmeztem az előbbi monológját.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Szomb. Aug. 12, 2017 7:39 pm

Ha valaki ismert volna minket, mármint hogy mi folyik ezen a farmon, miként viselkedünk egymással Cora és én, biztos vagyok abban, hogy azt mondták volna, ez nem fog tudni sok ideig így működni. De mint látjuk, mégiscsak sikerült. És ki tudja, lehet – sőt, inkább valószínű – nem is változott volna semmi, ha nem történik meg ez a felettébb kellemetlen eset néhány hete. De valami úgy is történt volna, efelől aligha van kétségem. Akármennyire sem jártunk sokat a városba – jó, én valamivel többet, mert sok kapcsolatom van ott is, akik a segítségemért fordulnak néha -, ez nem változtat semmit, már csak a történtekre visszanézve is. Nem hittük volna, hogy ilyesmi megtörténhet, pláne nem azt, hogy azon a helyen, de megtörtént. Változtatni az ott történteken nem tudunk, de a jelenen és a jövőn igen. Hogy ebbe beletartozik a Corával való kapcsolatunk átértékelése, az már egy másik dolog.
Én pedig sokat gondolkoztam ezen, egek, de sokat. Főként, mikor éppen a törmelékeket takarítottam fel a földről egy hevesebb kiakadása után. Nem tudtam haragudni rá, akármennyire is kellett volna legalább egy kicsit ezt éreznem. Helyette viszont megértettem, hogy miért teszi azt, amit, néha akármennyire sem estek túl jól a szavai. Viszont tisztában voltam vele, hogy nem gondolja ő sem komolyan, egyszerűen csak valakin le kell vezetnie a feszültséget, és mivel más nem volt, az állatokkal meg mintha az anyjuk lenne, úgy viselkedik, hát én lettem a kiválasztott. Nem hinném, hogy jogosan, de ahogy mondtam, nem tudok rá haragudni emiatt. Felemlegetni sem fogom ezek után egyszer sem, mert csak a hülye nem látná be, milyen nehéz egy időszak (volt) ez számunkra. Reméltem, hogy ezzel az estével sikerül teljes mértékben magunk mögött hagynunk a történteket. El is mondom hát Corának a gondolataimat, közben figyelem az arcát, és azon a változásokat. Szerencsére nem olyan irányba történt ez, ami ellenemre lett volna. Az valami rettentő tragikomikus lett volna, hogyha velem ellentétben, aki ezt az egyezséget kitalálta, mégis ő lenne az, aki a végsőkig tartja magát hozzá. Ehelyett mintha azt látnám rajta, hogy van benne egy kisebb megkönnyebbülés, ezt pedig a tetteivel is alá támasztja. Elmosolyodom közeledését látván, és csókját ugyanolyan édesen viszonzom, ahogyan azt kapom. Egy rövid sóhajtást hallatok csupán, mikor abbamarad ez, és visszaül a helyére. A kezét mindeközben viszont még mindig nem engedem el, továbbra is simogatom a kézfejét.
Jó újra végre őszintén mosolyogni látni őt, és be is iszom magamba ezt a képet, jó mélyen elraktározom az agyamban. A hangján is hallom, hogy kicsit elérzékenyült, ez pedig rettentő aranyos. Mikor a jövőbeli kiruccanásokra terelődik a szó, csak nevetek egy rövidet, és bólintok. - Nos, nem tudok semmit sem ígérni. Kezd megtetszeni ez az este, pedig még alig, hogy itt vagyunk. Ha a színvonalat tartjuk, esetleg fokozzuk, lehet nem utoljára jöttünk el ilyen helyre - vonom meg ártatlanul a vállamat. Az árak miatt a legkevésbé sem aggódok, mert akármennyire sem szeretek visszagondolni azokra az időkre, de a régi életemből bőségesen maradtak vissza tartozásaim. Sosem voltak nagy igényeim, és nem is tudtam különösebben kire költeni. Hát eltettem. És most már legalább van mire… illetve kire költenem. Én pedig nem is vágyok másra, mint hogy valóra váltsam Cora álmait, hogy úgy bánjak vele, ahogy azt megérdemelte volna az elmúlt tíz évben bármikor. Szavai rettentő jól esnek, és én is vele együtt mosolygok. - Örülök, hogy ezt hallom. És az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha te boldog vagy, akkor én is - vicces visszagondolni, hogy az elmúlt körülbelül egy napban mennyire feszengett, milyen ideges volt. Most pedig mindezt a szavaimmal úgy el tudtam mosni, hogy már nyomát sem látom. Na nem mintha nem ez lett volna a célom. Mikor elengedi a kezemet és magunkra mutogat, újfent nevetek egy kicsit, és szétteszem a karjaimat enyhén. - Nevezzük annak - bólintok rá végül, és a legjobb időzítés, ahogyan a pincér is megérkezik a borunkkal. Öntene nekünk, én viszont mondom, hogy nem szükséges, megoldom. Így is teszek, elveszem az üveget, öntök mind a kettőnknek, aztán a bort lerakom az asztalra. A poharamat felemelem, és felé nyújtom. - Akkor egy új, jobb kezdetre? - kérdezem és mondom is egyszerre, ha pedig belemegy, akkor koccintok vele, aztán pedig bele is iszok a poharamba, és lerakom az asztalra.
- Corám. Beavatnál, hogy miért voltál annyira ideges az elmúlt egy napban? Szeretném hallani a valóságot, semmint hogy az én hülye kis teóriáimnak éljek - kérdezem tőle kedvesen, és kíváncsian, ahogy az arcomon még mindig ott virít egy féloldalas mosoly, és ha nem zavarja, akkor újra megfogom a kezét is. Olyan régen érezhettem már a testének melegségét – nyilván a tegnapit leszámítva -, hogy inkább amíg nem jön meg a vacsoránk, addig kihasználom az utolsó cseppig.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Szomb. Aug. 12, 2017 8:43 pm

Olyannyira hihetetlennek tűnt ez az este, hogy már kezdtem azt gondolni, csak álmodom az egészet. Tíz évvel ezelőtt, miután először elcsábultunk egymás irányába és átléptünk egy bizonyos határt, mindketten jó ötletnek gondoltuk, hogy megszülessen az a megállapodás kettőnk között. És soha, még kis mértékben sem volt semmiféle aggodalmam, félelmem ezzel szemben, hisz minden tökéletes volt. Most azonban, ahogy arra utalt, más fele kéne vinni a kapcsolatunkat, különös módon megkönnyebbültem. Mintha a szívem egy rejtett kis részében erre vágytam volna. Mert könnyen lehet, hogy valóban így volt, csak még magamnak sem ismertem be. Hisz végül is mindenem meg volt, amire szükségem lehetett, s épp ezért hiányt sem szenvedtem semmiben, ezért nem vágytam semmi pluszra. Most viszont örömmel fogadnám azt a pluszt, s úgy tűnik nem is kell sokáig várnom rá, már ahogy Muire szavaiból kikövetkeztethetem. S ekkor vettem észre, valóban Muire-ra volt szükségem ahhoz, hogy jobban érezzem magam, ez pedig még inkább megmosolyogtatott.
- Hát még ha az étel is finom lesz! Bár, nem hiszem, hogy itt bármi is rossz lenne. - egyre jobban kezdett eltűnni a görcs a gyomromból, viszont  teljesen csak akkor szabadultam fel igazából, mikor hallottam a hosszabb válaszát, s megtudtam, miért is jöttünk ide.
Igen... a hangulatom nem csak Muire-ra tudott kihatással lenni, de még otthon az állatokra is. Habár szegény Muire-n vezettem le minden feszültségemet, azért érezhető volt, hogy az állatok is máshogy viszonyultak hozzám, mintha érezték volna, hogy nem vagyok önmagam. Példának okáért elég volt a drága kutyánkra gondolni. Ő végig ott loholt a lábam mellett, s szemeiben ugyanaz az aggodalom tükröződött, mint Muire tekintetében is. Mostantól pedig azért fogok igyekezni, hogy boldog legyek. Ha ezzel boldoggá tehetem Muire-t, akkor mindent, ami felbosszant vagy elszomorít, magam mögött kell hagyjak.
- Ajaj. Akkor nem lett volna szabad megcsókoljalak. Így letámadni valakit az első randin... botrányos. Milyen képet festek így magamról? - viccelődtem vele, a kérdésem végén újra mosolyra húzódtak az ajkaim. Amint kiejtettem az utolsó szót is a számon, már megérkezett a pincér a rendelt borral. Felvettem a poharat és kíváncsi tekintettel néztem Muire-ra. - Egy új, jobb kezdetre. - megvillogtattam száz wattos mosolyomat, majd a poharamat az övének koccintottam és ittam egy-két kortyot a finom borból. Kérdését hallva viszont újra kisebb szorongás lett úrrá rajtam, ám érintései mintha ezt is csökkenteni tudták volna.
- Én csak azt hittem, hogy az ellenkezője fog történni annak, mint ami az előbb történt. Láttam rajtad, hogy némiképp máshogy néztél rám és félreértelmeztem. Azt hittem, ez amolyan búcsú vacsora lesz. Hogy elmondod majd, nem akartad, hogy ennyire közel kerüljünk egymáshoz, hogy nem bírod elviselni a hangulat ingadozásaimat. Féltem, hogy teherré váltam, kötelességnek... És soha nem akartam ilyen érzéseket kelteni benned. Tegnap este azt hittem, félreértelmeztem ezeket és minden rendben van, de amikor közelebb akartam kerülni hozzád, akkor meg lefogtad a kezem. Amiből meg arra következtettem, hogy már nem akarsz engem. Hisz ez csak szex... ezt bárkitől megkaphatod. - a szex szócskát direkt halkabban mondtam, nehogy bárki meghallhassa, akinek esetleg ez megsértené a lelki világát.
Pont kimondtam az utolsó szót is, amikor újra megjelent a pincér, ezúttal a rendelt ételekkel, amikből találomra az egyiket elém tette le, a másikat pedig Muire elé. De nem tudtam hozzáfogni, amíg nem hallottam a reakcióit az előbbi szavaimra. Tekintetemet inkább lesütöttem, hiszen rendkívül szégyelltem magam, amiért ilyeneket képzeltem, főleg miután tegnap kijelentettem, hogy megbízom benne. De én tényleg megbíztam benne, csupán az agyrázkódás mintha kicsit összekuszálta volna az amúgy ép agytekervényeimet.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Vas. Aug. 13, 2017 1:22 am

- Nos… Nem tudom, milyen lesz. Ugyan hallottam, és olvastam már dolgokat erről a helyről, de tudod, hogy jobb szeretem saját magam megtapasztalni az ilyeneket… is. Lehet, hogy alig bírunk enni a kajából, és hazaérve még össze kell dobnunk valamit. Bár a házi kosztnál nincs jobb, az biztos. Olcsóbb… saját magad fűszerezed… olcsóbb… annyit eszel, amennyit akarsz, nem amennyit eléd raknak… ja, és olcsóbb is! – veszem kicsit viccesre a figurát. Tisztában vagyok vele, hányszor mondtam az olcsóbb jelzőt, és nem is véletlenül. Szerintem ennyit egy év alatt nem költünk kajára, mint amennyi ez az egész este fog kerülni. Jó, mondjuk nyilván közrejátszik az is, hogy a farmon elég sok mindent tenyésztünk és termesztünk. Több a munka emiatt, az igaz, de végső soron nem lehet ok panaszra. Sok minden kéznyújtásnyira van, viszont van egy-két olyasmi, ami miatt bizony el kell menni a városba. Ekkor viszont megpróbálunk jó hosszú időre bevásárolni, mert azért nem valami rövid az út Párizsig. Most szerencsénk volt, hogy alig voltak az úton és nem kellett teljesen visszafognunk magunkat, de nem mindig ilyen egyszerű a dolog. Azt kifejezetten utálom, mikor dugóba kerülök, és az egy-másfél órás útból négy lesz. Vagy több.
Viccelődésén jót derülök, és bele is megyek a játékba. - Egy nyomulós, tüzes, belevaló csaj képét. De ne aggódj. Szeretem az ilyeneket. Legalább nem unatkozik mellettük az ember - nem voltam és nem is vagyok az a nagyon romantikus fajta. Vagy legalábbis nem a hősszerelmes típus. Van egy pont, ami után már nekem is túlzás az ilyesmi. És nem is sorolom be magamat inkább sehova. Ahogy régen a menyasszonyomnak, úgy most Corának is ugyanúgy megadom a figyelmet, és próbálom a lehető legszebbé tenni az életét, hogy mást se lássak az arcán, csak mosolyt. Nincs is szebb látvány, mikor a füléig ér a szája, vagy amikor hallom a sajátos kis nevetését. A poharak nemsokára koccannak és bele is kortyolok a méregdrága borba. Legalább a pénzét megéri, mert tényleg valami fenséges íze van. Na jó, az túlzás, hogy a pénzét megéri, de az való igaz, hogy rosszabbra számítottam. Úgy hittem valami túlárazott lötty lesz, de szerencsére nem. A kérdésemet akármennyire is próbáltam kicsit viccesen feltenni, látom, hogy változik kicsit Cora is ennek köszönhetően. Ez az… ügyes vagy Muiredach. Szavait hallva még rosszabbul érzem magam. Egyrészt sajnálom, hogy nem nyugtattam meg, és egy napig őrlődnie kellett emiatt, másrészt viszont muszáj belátnom, hogy nem ütött volna ekkorát… nos, az előbbiek közül semmi sem, hogyha nem hagyom meglepetésnek ezt az egészet. Csendben hallgatom végig az indokot, de a kezét nem engedem el egy pillanatra sem, ugyanúgy lágyan simogatom az ujjammal a kézfejét, ahogy eddig. Épp reagálnék minderre, mikor megérkezik a vacsoránk. Megköszönjük a pincérnek, aztán pedig újra visszanézek Corára.
- Egy valamit szeretnék, ha megjegyeznél… az pedig az, hogy te sosem voltál és sosem leszel teher számomra. És az meg, hogy ne akarnálak… Ugyan, kérlek. Tudod, hogy ez nem így van. Egyszerűen csak nem akartam, hogy később talán megbánd vagy bármi ilyesmi. Azt meg ne próbáld meg beállítani nekem, hogy ez csak szex, és semmi más. Ami köztünk van, az sosem csak ennyi volt, azt jól tudod - Corával ellentétben engem legkevésbé sem érdekel, ki hallja meg a beszélgetésünket, vagy hogy kinek a lelki világát sértem meg ezzel. De a szavaim teljességgel komolyak voltak, és ismerhet már eléggé ahhoz, hogy tudja, nem szokásom hazudni neki. - Én viszont sajnálom. Sajnálom, hogy ennyire megijesztettelek. Nem ezt akartam. Csak szerettem volna, ha meglepődsz. Mondjuk… mondhatjuk azt is, hogy ezen kételyek után még nagyobb meglepetésként ért - az viszont kicsit fájt, akármennyire sem mutattam ki, hogy ennyire nem bízott meg bennem. Elmondtam neki, hogy nem lesz semmi baj, hogy nem viszem olyan helyre, ahova ő biztos nem akar menni. Ő mégis ennyire kételkedett bennem. De lényegtelen, elengedem ezt most, mert az indoklása végső soron megállja a helyét egy bizonyos szintig.
- Jó étvágyat. Remélem jót választottam, de majd kérek belőle - mondom neki mosolyogva, aztán pedig egy korty bor után hozzá is látok a vacsorámnak.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Vas. Aug. 13, 2017 12:07 pm

Végső soron örültem, amiért rá tudtam beszélni Muire-t, hogy ma ejtsük meg ezt a kiruccanást és még véletlenül se egy hét múlva. Amilyen különös dolgokat ugyanis behallucináltam már a paranoiámnak köszönhetően, az alatt az egy hét alatt biztosan kikészültem volna idegileg. Ehelyett viszont eljutottunk az estének egy olyan pontjára, ami után aligha találnék szomorkodásra való okot. Bár hozzáteszem, kicsit sem akartam arra a nőszemélyre hasonlítani, aki az elmúlt három hétben voltam. Inkább a régi önmagamat szerettem volna minél előbb visszakapni, s habár tudtam, hogy a történtek sebekként megmaradnak, Muire-nak hála egyre többet láttam egykori önmagamból. És ennek nem csak én örültem, de láthatóan ő is, ami aztán tovább fokozta az én boldogságomat.
- És olcsóbb is a házi koszt. Vagy azt már mondtad? - viccelődtem vele én is, de aztán ahogy az étlapon szereplő árak eszembe jutottak, némileg aggódni kezdtem. - Nem túl drága ez a hely? - nem szerettem pénzről beszélni. Főleg azért, mert érettségi után rögtön Muire-hoz költöztem és a farmon kezdtem dolgozni, így nekem csak annyi megtakarításom volt, amit az egykori otthonomért kaptam, mikor eladtam. Nem tanultam tovább, nem dolgoztam és ezen okoknál fogva egyértelmű, hogy a családi kasszához se tudtam hozzátenni. Engem zavart, Muire-t nem, így ezt a témát se boncolgattuk túl sokat az elmúlt időben.
- Hát az már egyszer biztos, hogy nem fogsz unatkozni! Különben is... ez csak a kezdet volt. - mosolyogtam rá, miközben játékosan a szemöldökeimet emelgettem. Jól esett incselkedni vele, érezni az érintéseit, ahogy a kézfejemet simogatta és elveszni a szemeiben. S habár kimondásra került pár olyan dolog, ami eddig még azelőtt soha, a viselkedésünkön, az egymáshoz való viszonyulásunkon semmi sem változott és ez tetszett az egészben a legjobban. Nem kellett amiatt görcsölni, hogy vajon ezek után mit kell máshogy csinálni. Mert semmit. Így jobban belegondolva tényleg úgy éltünk eddig is, mintha egy pár lettünk volna, csak épp nem címkéztük fel a kapcsolatunkat, illetve tartottuk magunkat az eredeti megállapodásunkhoz. És be kellett vallanom, nyugtató hatással volt rám az, hogy tíz év után ejtettük csak meg az első randevút.
- Nem úgy értettem, hogy ami köztünk van az csak szex és semmi más. Hanem úgy, hogy azt gondoltam, ha velem nem akarod, akkor az nem lesz probléma, mert találsz olyat, akivel majd bepótolod. Tudom, hogy ez most féltékenykedésnek hangzik, de nem az. Csak úgy éreztem, hogy ezen a téren könnyű pótolni engem. - kifejtettem neki jobban a hülye gondolatmenetemet, ami tegnap este is átfutott az agyamon. - De szeretném, ha tudnád, hogy az elmúlt tíz évben semmit sem bántam meg. Főleg nem az együttléteinket. A tizenhét éves, visszabeszélős, kamasz énemet, meg az utóbbi három hétben megjelent hisztis nőszemélyt már talán... - még tovább magyarázkodtam, csak azért, hogy tisztán láthasson. Teljesen mindegy mik történtek az elmúlt évtizedben, én tényleg semmit sem bántam meg belőle. Hiába nem voltam túl tapasztalt szex terén és sok viszonyítási alapom se volt, Muire-val mindegyik alkalom olyannyira egetrengető volt és élvezetes, hogy nem is akartam mással átélni hasonlókat. S ugyan nem voltam egy szégyenlős lányka a hálószobában, ugyanez nem ment volna egy vadidegennel, akit a belvárosban szedtem fel. Éppen ezért nem is jártam hódítókörútra. Az érzelmeket pedig teljesen jól ki tudtam zárni. Persze nem teljesen, de java részt ki tudtam.
Most én nyújtózkodtam Muire kezéért, hogy megfoghassam és megsimíthassam, miután bocsánatot kért. - Ne, Muire, erre semmi szükség. Nem te vezettél félre, én láttam bele hülyeségeket a dolgokba és én értelmeztem félre mindent. De ezt tudjuk be az agyrázkódásom egy mellékhatásának, jó? Mármint azt, hogy nem tudtam ép ésszel gondolkodni. Ez az egész pedig, életem legjobb meglepetése. - nem akartam, hogy miattam rosszul érezze magát, hiszen ő tényleg semmi rosszat nem csinált, sőt. Végtelen türelemmel kezelte az elmúlt hetekre túlságosan is jellemző dühkitöréseimet, végig mellettem volt, segíteni próbált, csak én voltam túl hülye.
Még egyet simítottam a kézfején, majd elengedtem, hogy hozzá foghassunk a vacsorához. - Jó étvágyat. - visszamosolyogtam rá és bólogattam, mikor a kóstolót szóba hozta. Nem volt nagy adag, a tányér közepén kis toronyban állt az ínycsiklandó sült hús, alatta krumplipüré, párolt spárga, körülötte pedig valamilyen édeskés, barna mártás. Csak egy falatot ettem belőle, de az tényleg isteni volt. Azt hiszem, nem lehet okunk panaszra, ami az itteni séf főzjeit illeti. - Hm, ez isteni. - szavakban is megfogalmaztam az imádatomat és már vágtam is úgy mindenből, hogy Muire-nak nyújtva, kóstoló gyanánt tényleg mindent megízlelhessen. Már csak abban reménykedtem, hogy ő is hasonlóan finom ételt kapott és kicsit sem fogunk rossz szájízzel hazatérni. - Hogy ízlik? - kérdeztem kíváncsian, miután megkóstolhatta az általam, villán nyújtott falatokat. Mielőtt viszont tovább falatoztam volna, ittam egy keveset a boromból és lopva még a kilátás felé is pillantottam.
Ha még kért az én tányéromról, szívesen adtam neki, akár cserélhettünk is, ha az övé nem ízlett neki, mindenesetre én jó ízűen ettem a vacsorámat. Többször felpillantottam Muire-ra és bármennyire is elragadó látványt nyújtott, folyton emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ez most tényleg megtörtént. Tényleg eljöttünk ide, tényleg eltöröltük a korábbi megállapodásunkat, hogy megnézzük, mi sül ki ebből az egészből és tényleg egy romantikus vacsorán veszünk részt. Az egész annyira hihetetlen volt, mintha csak egy filmből kivágott jelenetbe csöppentem volna. Pont úgy, mint tegnap. A holdfény, a vízpart, az édes csókok... ha nem rontottam volna el mindent akkor is - mint ahogy utóbbi időben ez szokásommá vált -, akkor ki tudja, talán már tegnap elmondta volna a tervét. Vagy még akkor sem, hisz annyira örült annak, hogy jól sikerült ez a mai meglepetés. Ha pedig ő boldog volt, akkor én is.
- És az estére vonatkozó további terveket megtudhatom vagy azokat is meglepetésnek szánod? - kíváncsiskodtam mosolyogva, noha nem szándékoztam semmit sem siettetni a kérdésemmel, csupán tényleg furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Hétf. Aug. 14, 2017 1:07 am

- Ja igen, az kimaradt. Köszönöm, hogy kisegítesz! - bólintok rá mosolyogva. Amikor a következő kérdését intézi felém, akkor pedig csak még szélesebbé válik ez a vigyor. Aranyos, hogy emiatt aggodalmaskodik. De semmi szüksége nincsen rá. Vannak megtakarításaim bőven, és amennyi mindent csinálunk, ahány állatunk van és zöldségünk-gyümölcsünk, azok eladásából is származik nekünk haszon. De ezt az estét nem abból a pénzből állom, amiért megdolgozunk bőségesen. Nem, ez teljességgel abból lesz finanszírozva, abból a piszkos pénzből, amiket nem épp a legtisztább módon szereztem meg. De legyen ez a legnagyobb gondunk, tényleg. - De. Enyhén túl van árazva. Viszont nem most fogok elkezdeni fukarkodni, ki kell tennem magamért - válaszolok neki végül, kicsit viccesre véve a figurát, ugyanakkor komolyan gondolom azt, amit mondok. Megérdemli ezt az estét, jobban, mint bárki más. Ugyan nem volt könnyű vele az elmúlt három hétben, de el tudok emellett tekinteni, és inkább az elmúlt tíz évet nézni.
- Csak a kezdet, mi? Alig várom, hogy meglássam a további szinteket - belemegyek a játékba, jó kedvvel válaszolok neki, kicsit sem zavarva, hogy megint elkezdett incselkedni velem. Imádom, mikor ezt csinálja. Ő pedig több, mint tisztában van ezzel, főként mivel mindig bele szoktam menni ezekbe a játékokba. És hasonlóan ő is, hogyha én kezdek el hasonlóan szórakozgatni vele.
Csendben hallgattam a mondandóját, és kicsit el is húztam a számat. Fogalmam sincs, miként viszonyult ahhoz, hogy én azért néha összeszűrtem a levet más nőkkel. Nem hoztam haza a hírüket, mert miért is tettem volna, de biztos vagyok benne, hogy néha azért volt sejtése, hogy mással töltöm az estémet, semmint vele. De az, ellenben a Corával történtekkel tényleg nem szólt másról, mint egy görbe estéről, kötöttségek nélkül. Legtöbbjüket nem is láttam azóta és nem is tervezem. Nyomok egy csókot a kézfejére, miután befejezte, és utána válaszolok csak. - Corám… téged semmilyen téren nem lehet pótolni. Na mit mondjak, ezen meg aztán végképp nem… - mondom neki, miközben kicsit megvonom a vállaimat is játékosan, de aztán újra visszaváltok komolyra. - Viszont komolyan mondom… Te egy megmásíthatatlan csoda vagy, akit tényleg nem lehetne lecserélni senkire - szoktam neki bókolni máskor is, szóval nem hiszem, hogy túlzott újdonságként venné ezt. Azt már talán igen, amit mondtam, mert ilyesmit még aligha mondtam neki. De tényleg így gondoltam, hogy olyasvalaki, mint ő, nem létezik még egy a világon. És örülhetek, hogy végül így keverte az élet a kártyákat, hogy hozzám került, és megismerhettem őt.
Felnézek rá, mikor most ő simít végig a kezemen, és próbál jobb belátásra bírni. Hogy semmi szükségem sajnálkozni, és hogy ennél jobb meglepetés még nem érte korábban. Elmosolyodom lágyan, és nyomtam egy újabb csókot a kézfejére. - Akkor jól van - örülök neki, hogy sikerült ezt is tisztázni. Remélem, hogy nem fog semmi sem félresikerülni az este folyamán, és igazából elég kis esélyt látok erre, tekintve, hogyan haladnak a dolgok most köztünk.
Jól nézett ki mindkettőnk étele, és alig vártam már, hogy hozzá láthassunk. Az adaggal nem biztos, hogy meg leszek elégedve, elég csak rám nézni, hogy mekkora vagyok, és nem koplalás vezetett ehhez sem. Cora pedig… nos, ő meg néha kis házi malaccá tud változni, ha kajáról van szó, máskor meg alig bír megenni egy-két falatot. Most viszont szerintem eléggé ki lehetett már éhezve – nem olyan értelemben, mint tegnap. Vagyis… ki tudja, lehet úgy is. Nekem valami kókuszos currys rák volt, legalábbis illatról ítélve ez, ilyen meg olyan köretekkel megfűszerezve. Bele is kóstoltam, és jólesően sóhajtottam ez után. Egek, ez jobb, mint hittem. Mikor ad az övéből, azt is jólesően ízlelem meg, és ekkor jövök rá, hogy nagyon jól sikerült választanom. Hasonlóan én is adok az enyémből neki, mert kölcsönkenyér visszajár. Meg egyébként is így terveztem, hogy megkóstoljuk egymásét. - Nagyon finom. Remélem az enyém is ízlik neked - mondom neki mosolyogva, miután én is adtam neki az enyémből.
Ezt követően viszont többnyire csendben vacsoráztunk meg, mikor találkozott a tekintetünk, akkor egy boldog mosolyt villantottam feléje, amit hasonlóan viszonzott ő is. Ezt a mosolyt sosem fogom tudni megunni. Olyan jó végre újra ennyire jó kedvűnek látni őt. Az állatok is biztos meg fognak őrülni, hogy visszatért hozzájuk az a gügyögő őrült.
- Nos… nem terveztem meg mindent ennyire előre, mint ezt a vacsorát. Úgy gondoltam, majd improvizálunk. Vagy te is kitehetnél magadért azért igazán, mégiscsak egy vagyont költöttem rád ezen az estén - mondom neki komoly tekintettel, néhányat bólogatva is, de a hangomból kiérezheti, hogy csak incselkedek vele. De egyébként tényleg nem gondoltam túl a dolgokat a kelleténél. Talán felmegyünk még a torony tetejére, kicsit nézelődni, talán egyből megindulunk haza, amint itt végeztünk, egyelőre fogalmam sincsen. A vacsorát pedig befejeztük, mint azt elnézem, legalábbis ezt a részét. Nekem nem lett elég, ahogy az várható volt, de nem is maradtam teljességgel éhes, szóval nem fogok panaszkodni. A pincér jön is nemsokára, és rákérdez, hogy kérünk-e valami desszertet még ezen túl. Ránézek Corára, hogy ő mit gondol. Ha ő már tele van, én akkor is kérek még valami fagylalt-jégkrém-féleséget. A szöszi pedig választ magának, ha akar. Vagy ha az enyémből akar majd kérni, azzal sincsen semmi bajom. A borból időközben újra töltöttem, és újra koccintásra emeltem a poharamat. Mikor a számhoz emeltem jöttem rá, hogy én nekem innen még haza is kell vezetnem – hát belekortyoltam a borba. Ennyi aztán nem ártott meg nekem soha és most sem fog ez másképpen lenni.
- Azon gondolkoztam, még talán felmehetnénk a torony tetejére is a vacsora után. Kicsit nézni a kilátást onnan. De ha haza akarsz menni innen egyből, nekem azzal sincsen gondom - mondom neki mosolyogva, és szinte rekordidő alatt meg is érkezik a jéghideg csoda. Basszus, még ez is jól néz ki. A boromat előtte még lehúzom, aztán pedig bele is kóstolok, és nyilván adok belőle Corának is. Akár kér belőle, akár nem. Na jó, az túlzás, mert nem erőltetem le a torkán, de tényleg szívesen adok neki belőle, ha nem kért volna mást.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Hétf. Aug. 14, 2017 7:42 pm

Mosolyom továbbra sem képes alább hagyni. Van valami különleges bája az estének, annak, ahogy Muire felvezette az egészet, ahogy megszervezte mindezt. Hiába viccelődik azzal, hogy magasra tette a mércét, vagy mint az imént, hogy ki kell tennie magáért, látom rajta, hogy tényleg így gondolja. Valóban meg akarja adni a módját ennek az első randevúnak - ha már megállapodtunk abban, hogy így nevezzük, akkor ízlelgetem kicsit ezt a szót, jelentést magamban -, ez pedig még tovább fokozza az örömömet. Sose gondoltam, hogy valaha ilyen irányba fog fordulni a kapcsolatunk, hisz sose panaszkodott egyikünk se, hogy ne lenne elég, amit a másik nyújtani tudott. És most mégis itt ültünk. Párizs egyik legelőkelőbb éttermében, az Eiffel-toronyban, kiöltözve és újfent úgy festettünk, mintha egy romantikus film jelenetét elevenítenénk meg. Függetlenül attól, hogy sosem voltam oda a csöpögős romantikáért, egyáltalán nem zavart, hogy ilyen körülmények között beszéltük át a kapcsolatunkat. Muire mellett még ez se tűnt soknak és ez igen csak tetszett.
- Szerintem odáig leszel a különböző szintekért, bár... ez még csak az első randink és úgy tudom, első randin nem szabad hirtelen végigjárni az összes szintet, úgyhogy lehet bajban leszünk. - próbálok komoly hangot megütni, de nem sikerül, s a mondat végére el is nevetem magam jókedvűen. Ha apácaruhában, glóriával a fejem fölött mondtam volna ezt, akkor se hitt volna nekem Muire, elég lett volna csupán a tapasztalataira hagyatkoznia. És különben is, ilyen értelemben mit nekünk első randi, ha már az elmúlt tíz évben sikeresen az őrületbe kergetjük egymást - természetesen csak a szó legjobb értelmében.
Most is tetszik, ahogy hozzám ér, ahogy puha csókot nyom a kézfejemre és őszintén zavar a közöttünk lévő asztalnyi távolság. Bár meg kell hagyni, ezeknek az óvatos érintéseknek is meg van a maga varázsa.
Halvány mosollyal az ajkaimon, fejemet ingatom az újbóli bókolásait hallgatva. - Örömmel hallom, hogy így gondolod. - rövidesen azon kezdtem gondolkozni, vajon hány meglepetést tartogat még ez az este. Először jött Muire vallomása, most ez, s hazudnék, ha azt mondanám, nem csattanok ki a boldogságtól, de közben kíváncsian vártam az est további részét. És magamban azért imádkoztam, nehogy valami beárnyékolja az amúgy eddig tökéletes programunkat.
Az ételek ínycsiklandóak voltak, mind Muire-é, mind az enyém, így talán már nem is mérgelődtünk a túlárazott fogások miatt és csalódással sem fogunk elmenni innen. A kóstolások után, de még az étkezésünk közben felemelem a poharam, hogy dicsőíthessem a remek választását. - Ennél jobban nem is választhattál volna, Muire, úgyhogy koccintanunk kell erre a csodálatos képességedre! - ha rám bízta volna a választást, most lehet nem lennénk ennyire elégedettek. A csendes vacsora egyébként nem volt ellenemre, hiszen így alkalmam nyílt egy kicsit elmélyedni a gondolataimban. Különös mód, ezzel az egész korábbi megállapodásunk sutba vágásával nem éreztem semmiféle félelmet vagy épp idegességet. Izgatott voltam, hogy vajon mit tartogat számunkra a jövő, de tudtam, hogy túl nagy bajok nem történhetnek, hisz eddig is pompásan jól elvoltunk. Innentől kezdve pedig tényleg már csak jobb lehet. Rosszabb semmiképp, mert azt nem hagyom.
Mosolyom szélesebbre húzódik, ahogy újra viccelődik velem, majd próbálok minél komolyabb ábrázatot felvarázsolni az arcomra. Felvont szemöldökkel, kérdőn pillantok végig a ruhámon, majd ahogy Muire-ra nézek és felé intézem szavaim, úgy végig is mutatok az öltözékemen. - Én úgy gondolom kellőképpen kitettem mindent. - voltak ennél lengébb ruháim is, az igaz, de azért ezt a ruhát se nevezném volna visszafogottnak, tekintve, hogy a dekoltázs kivágása majdnem a köldökömig ért. - De ha ez nem lenne elegendő, biztosra veszem, hogy ki tudunk találni valamit, csak hogy kompenzálni tudjalak. - tekintetét állva mosolygok rá, mielőtt meginnám a poharam tartalmát. Hogy aztán Muire újra tölthessen mindkettőnknek és ismét koccinthassunk. A pincér korábban érdeklődött desszerteket illetően, de én már nem kértem semmit sem, Muire választása azonban ismételten remek volt.
- Ha engem oda felviszel, akkor nem hozol le onnan többet. - mondom neki viccesen fenyegetőzve, ugyanis van némi tériszonyom. Nem sok, nem vagyok pszichikai eset - legalábbis nem a tériszony miatt -, pár méter még nem kottyan meg, viszont az Eiffel-torony... hát, kötve hiszem, hogy fel mernék menni a tetejére. - De lentről megcsodálhatjuk a kivilágított tornyot, ha szeretnéd. - zavartan mosolygok rá, bocsánatkérő pillantásokat mellékelve hozzá. Megkóstolom Muire jéghideg csodáját, amit desszert gyanánt rendelt és elismerő bólogatásba kezdek. Hogy lehet ma este minden ennyire tökéletes? Szinte már-már félő, hogy valami el fog romlani, bár azon leszek, hogy ne így legyen.
Egyébiránt a tériszonyom mellett még ott a tény, hogy a belvárosban vagyunk és első kiruccanásnak a történtek óta, ennyi időt itt tölteni bőven elegendő volt. De ezt nem szerettem volna elmondani Muire-nak, mert nem akartam, hogy aggódjon. Jól vagyok, tényleg. Főleg a ma este után semmi kétségem sincs afelől, hogy valóban helyre fogok jönni lassacskán.
- Különben is... otthon is van még tennivaló bőven. - fogalmazom meg komolyan a mondanivalómat, aztán folytatom is, miután újra belekortyoltam a borba és jelentőségteljes pillantást vetettem Muire-ra. - Például, kell csinálnunk pár képet, azokat kinyomtatni és a lakás különböző pontjaira kitenni. Aztán felveszek valami pár számmal nagyobb melegítőnadrágot és felsőt, amiből körülbelül ki se fogok látszani. Majd megnézünk valami eszméletlenül romantikus filmet, ahonnan ötleteket merítünk a következő kiruccanásunkra. - annyira próbáltam komolyan végigvinni az ötletemet, de maximum a romantikus filmig bírtam, ott már elnevettem magamat. Ebből pedig Muire is rájöhet, hogy semmit nem gondoltam komolyan az előbb említett tennivalóinkból, csak viccelődtem, hogy megmutassam, milyen kapcsolatban nem fogunk élni. Merthogy reményeim szerint, bármennyire is felvállaltuk az érzelmeinket, nem igazán fog megváltozni a kapcsolatunk. Hisz már így is jóformán úgy éltünk, mint egy remekül összeszokott szerelmespár.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Hétf. Aug. 14, 2017 8:48 pm

Szövegelését hallva felhúzom a szemöldökömet, arcomon viszont ott van egy mosoly továbbra is. Nem hiszem, hogy elvárta volna azt, hogy én ebből egy szavát is elhiggyem. Túl jól ismerem már Corát és magamat is, hogy tudjuk, nem különösebben érdekelnek minket ezek a szintek, meg hogy mit-hogy kéne. A mi helyzetünk bőven más, mint ami egy átlagos párnál szokás lenni. Ők nem élnek együtt már tíz éve, nem tudják a másiknak majdnem minden kis titkát, nem hajtják le egymáson a fejüket minden éjszaka, mikor együtt vannak. Sajnos az elmúlt időben erre sem volt túlzottan példa, hogy ölelkezve aludtunk el. Én nem akartam erőltetni a dolgokat, Cora pedig… nos, az ő részéről fogalmam sincs. Nem lepődök meg, hogy végül nem is tudja végig mondani, és elneveti magát.
Bókolásomat ismét jól veszi le, és szavait hallva pedig nem tudok mást tenni, csak folytatni. - Ha nem így gondolnám, akkor is ez lenne az igazság. Szerencsés vagyok, hogy az enyém vagy - és ő is szerencsés, hogy ekkora egy sármőrrel lehet dolga, mint jómagam. Nem bánom, hogy nem jön zavarba minden egyes megszólalásomtól, bókomtól, incselkedésemtől, mert ettől függetlenül is tudom, hogy jól esnek neki ezek és örül, hogy hallhatja. Ahogy azt az előbb is mondta.
A koccintásra én is felemelem a poharamat, és aztán bele is kortyolok újfent a boromba. Számos készség mesterévé váltam az elmúlt évek során, a választó tehetségem pedig élesen az első helyen volt. Az volt az egyik legjobb választás az életemben, mikor magam mögött hagytam a korábbi munkámat, és Corát pedig magamhoz vettem. Ha ebből a kettőből csak egyik történik meg, valami eszméletlenül más életem lenne most. Eljövök a farmra, de nem teljesítem a barátom kívánságát és vigyázok a lányára, akkor könnyen lehet, hogy egy megrökönyödött vénember lennék már, és a farmom nyugalmát egyedül kellene élveznem. A szöszivel pedig ki tudja, mi lett volna. De ha folytatom az életemet, és Corát magam mellé veszem, akkor pedig… nos, ebből túl sok lehetőség adódik, amikbe nem is akarok belegondolni. Nem, több mint jó így az életünk, ahogy most van. Semmin nem változtatnék.
Jót nevetek azon, mikor kérdőn tekint rám és végigmutat az öltözékén. Követem a kezének járását, és szándékosan rájátszva még a stratégiai pontokon állapodik meg a tekintetem. Nem tagadom, kellemes látvány, de most tényleg csak a komikum hatása miatt játszom azt, hogy elbambultam. Hallom a szavait, de csak miután befejezte nézek fel rá és rázom meg kicsit a fejemet. - Hm? Micsoda? - vágok teljesen értetlen képet, továbbra is incselkedve vele.
- Ejnye. De ünneprontó vagy - rázom meg a fejemet játékosan. Valahol ekkor döntöttem el, hogy ha más nem, én magam fogom felcipelni őt a tetejére. Tudom, hogy tériszonya van, de ezt a látványt semmi nem tudja pótolni, és mellettem pedig olyan biztonságban van, amit sehol nem kaphat meg. És ezt ő is jól tudja. A kis tervemet már annál kevésbé.
Mikor elkezdi ecsetelni, hogy milyen teendők vannak otthon, akkor csak kikerekednek a szemeim – nyilván rájátszok -, elég bugyuta tekintetet is vágok és inkább lenyakalom a poharamban lévő bort. Ahogy egyre inkább közeledik a végéhez, úgy válnak az ötletek egyre abszurdabbakká, és ő sem tudja komolyan végigmondani ezt, máris elneveti magát. Egyébként sem hittem volna egyszer sem, hogy Cora olyan lenne, aki ilyesmikre vágyna, de azzal, hogy elnevette magát, csak még inkább ezt bizonyította. Nem hinném, hogy sok minden fog változni köztünk ezt követően, talán csak annyi, hogy még jobban össze fogunk melegedni, amit mélyen kétlek, hogy bármelyikünk is bánna egyetlen pillanatig is. - Most mondanám azt, hogy jól hangzik, de… hát… ja… - mondom neki viccelődve, mégis komolyan. Ennél rosszabb terveket nem is hallottam még tőle. Eltunyulni egyikünk sem fog ezek után sem, én legalábbis úgy vélem. Sőt, talán még jobban oda fogjuk tenni magunkat, hogy a másiknak a kedvére tegyünk, amiből meg végképp nem fog semmilyen probléma sem származni.
A fagylaltot elfogyasztjuk végül, én ezzel együtt pedig kérem a számlát, amit szinte azonnal hoznak is. Átfutom az árakat, de Corának nem mutatom meg. Helyette inkább csak előveszem a tárcámat, és a kezébe nyomom a fizetendő árat és még borravalót is bőségesen adok neki. Én felállok, és Cora kezéért nyúlok, hogy aztán el is hagyhassuk a helyiséget. Nem mondok semmit, egyszerűen csak sétálgatok vele egy ideig, végül pedig a liftek előtt kötünk ki. Ekkor mosolyogva pillantok le rá, megszorítva kicsit a kezét. - Bízz bennem, Corám. Vagy a vállamon cipellek fel. Választhatsz - mondom neki kedvesen, és ha látom az arcán a rémületet, hogy hova fogunk menni, akkor pedig csak odahajolok hozzá, hogy lágyan megcsókolhassam, ezzel is megnyugvásra késztetve őt. Ha ahhoz kell folyamodnom, akkor tényleg felkapom a vállamra és úgy szállok be vele a liftbe, a legkevésbé sem zavartatva magamat, hogy miként néznek ránk az emberek. Ha viszont nagyon ellenkezik, akkor nem fogom erőltetni, csak tényleg szeretném, ha látná, milyen onnan fentről a látvány. Egyébként is, hogy a legtetejére jussunk fel, még egy másikba át kéne szállnunk, szóval az eggyel alatta lévő szintre megyünk csak. Az is bőven száz méter fölött van már. Ha felérünk oda, akkor pedig odasétálok a korláthoz Corával, és ott pedig hátulról átölelem őt, majd nyomok egy csókot a nyakára. - Na, hogy tetszik? - kérdezem tőle lágyan, mielőtt az arcára nyomnék még egy puszit. - Remélem nem bánod, hogy felhoztalak végül ide - kijelentem és kérdem is tőle egyszerre. Ha tetszik neki a látvány, akkor jó néhány percig így is maradhatunk, csendben, nyugodtan, és nézhetjük az elképesztő kilátást. Ha pedig úgy véli Cora, hogy ideje lesz indulni, akkor már mehetünk is.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Kedd Aug. 15, 2017 1:38 pm

Apám sokat mesélt az egyik legjobb barátjáról, legfőbb bizalmasáról, s mivel olyan sok közös történetük volt, mindig úgy hittem, Muire legalább annyi idős, mint amennyi az apám volt. Tudtam arról, hogy apám az ő gondjaira bízott, hisz pontosan azért mesélt annyit róla, hogy ne érezzem idegennek őt, s tudjam, rábízhatom akár az életemet is, ha a sors úgy hozná. És úgy hozta. A dolgok azonban ott kezdtek bonyolultá válni, amikor az általam elképzelt ötvenéves fickó helyett egy, a húszas évei végén járó férfi jelent meg. Már akkor vonzódtam hozzá, de mivel kiskorú is voltam és akkor éppen túl sok minden változás következett be az életemben, nem hittem volna, hogy helyes döntés lenne összeszűrni a levet azzal, aki jóformán egy új esélyt adott nekem a jövőmre nézve. Többnyire ennek tudható be a korai viselkedésem az irányába, de persze mindketten a kamaszkorra fogtuk, mert az hihető volt. Direkt lázadtam ellene, direkt beszéltem vissza, mert teljesen el akartam lehetetleníteni a pislákoló vágyakozásokat. Hát, csúfos kudarcot vallottam, ugyanis nem sikerült. Bár azt már nem mondhatnám, hogy bánom is ezt. Talán akkor még hirtelen hibának tűnt, de ma már egyértelműen nem volt az.
Mosolyogva ingattam a fejem az újabb bóklását hallva. Ma tényleg kitesz magáért és rendkívül igyekszik megválogatni a szavait, de kár volna tagadni... jól csinálja. Nagyon is. A következő pillanatban végigmutattam a ruhámon és hiába beszéltem tovább, jól láthatóan Muire gondolatban már egészen máshol járt, de ezen csak jót mulattam. Mert tudtam, bármennyire is szerette rajtam legeltetni a szemeit, ha épp beszéltem hozzá, mindig figyelt rám. Értetlenkedő ábrázatán csupán egy jóízűt nevettem. - Semmi, semmi. Már egálban vagyunk. - vicceltem el végül én is a dolgot. S ahogy az Eiffel-torony tetejére és a kilátásra került a szó, egyre inkább izgulni kezdtem.
Örültem, hogy nem nyalt vissza a fagyi, ugyanis rendkívül rosszul jöttem volna ki abból, ha kiderült volna, Muire pont azokra vágyik, amiket az imént felsoroltam viccből. Bár elég nehezen tudtam volna elképzelni, hogy ezekről álmodozzon, de végül is, azt se láttam előre, hogy ennyire megváltozik majd a kapcsolatunk. Már ami a komolyságát illeti.
A számla rendezése után már meg is indultunk, s a séta közben örömittasan konstatáltam, hogy Muire végig a kezemet fogta. Azt hiszem, ez is egy olyan plusz az új kapcsolatunkban, amire eddig nem volt példa, mégse tudnám ezentúl elképzelni nélküle a napjaimat. Pont léptem volna tovább, amikor óvatosan megszorította a kezemet és csak akkor vettem észre, hogy a lifteknél állunk. Ijedten nézek fel rá, aminek köszönhetően már kapok is egy nyugtató csókot, amit a lehető legnagyobb boldogsággal fogadok és viszonzok. Óvatosan léptem be vele a liftbe, de a felfelé vezető úton egy pillanatra se engedtem el a kezét, sőt. Mindkét kezemmel erősen szorítottam a karját, mindeközben pedig arcomat a vállába temettem. Jobb, ha nem látok semmit, különben csak még nagyobb pánik lesz úrrá rajtam. Amikor azonban megérkeztünk a kilátóba, még a lélegzetem is elakadt. Remegő térdekkel sétáltam oda a korláthoz, tovább kapaszkodva Muire-ba, de amikor hátulról átölelt, némi megnyugvást éreztem. A nyakamra adott csóktól és az arcomra kapott puszitól automatikusan mosolyra húzódtak az ajkaim s ahogy egy pillanatra lehunytam a szemeimet, tényleg jobban kezdtem érezni magamat. Lefele mondjuk direkt nem néztem, de a távolba való eltekintés egyáltalán nem ártott. - Gyönyörű. És egyáltalán nem bánom, kár lett volna kihagyni. - tökéletes lezárása volt ez a városban töltött időnek, az első kiruccanásunknak, ráadásul úgy éreztem, valóban jót tett nekem. Jó volt ilyen élményeket szerezni a belvárosban, főként a pár héttel ezelőtt történtek után. Hosszú percekig összeölelkezve álltunk és gyönyörködtünk a kilátásban, s élveztem ez a nyugodt, békés állapotot. Ha eszembe jutott a tegnap este, ami hasonló békességben indult, csak aztán elrontottam mindent, rögtön összeszorul a szívem is. Gyorsan felé is fordultam, hogy átölelhessem. Arcomat a nyakába fúrtam, de nem tudtam sokáig így maradni, ezért rögtön újabb csókot követeltem. A követelést pedig elég nyilvánvalóan adtam a tudtára, hisz ujjaimat a nyakkendője köré fontam és annak segítségével húztam őt közelebb magamhoz, hogy újra megízlelhessem az ajkait. Ahhoz képest, hogy nem vagyunk azok a romantikus fajták, elég jól összehozzuk az ilyen meghittebb pillanatokat. Tegnap holdfény és éjszakai fürdőzés, ma előkelő vacsora és Eiffel-torony, ezt nevezem.
- Tetszik a nyakkendőd, praktikus. - állapítottam meg mosolyogva, miután az előző rövid csókunkat követően ismételten a nyakkendője segítségével vontam bele egy újabb csókba. Amennyire viszont lágy és óvatos volt az előző, úgy volt ez a mostani tökéletesen az ellentéte. Szenvedélyes volt, akaratos és kicsit sem finomkodó. Viszont rövid volt, tekintve, hogy nem éppen egyedül tartózkodtunk a kilátóban. De már annyira hiányoztak a csókjai, hogy nem igazán tudtam visszafogni magam.
- Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva, amint az előző csók után egy lépésnyit elhúzódtam. Nem a közelben laktunk, így jobb lett volna indulni, de még maradni szeretett volna, szívesen maradtam vele. Eddig se akartam, de ezután az este után már végképp nem akartam elmozdulni mellőle.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem •• Szer. Aug. 16, 2017 11:07 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

971
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Le Jules Verne étterem ••

Tell me your secrets


Le Jules Verne étterem
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Fáradt ninja étterem
» Uroniko étterem
» Julianne "Jules" Hough

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Eiffel-torony-