Félreeső út
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Fontos hír


Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 10:55 pm
Yesterday at 10:50 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 8:30 pm
Yesterday at 7:47 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Szept. 02, 2017 9:11 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Félreeső út



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Félreeső út •• Szomb. Jan. 14, 2017 11:35 pm

[Only admins are allowed to see this image]
Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

846
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Vas. Márc. 19, 2017 10:01 am


Muiredach & India


Tizennégy év szünet után csont nélkül idetaláltam. Nem tudom hogyan lenne ildomos éreznem ezzel kapcsolatban. Részint jó az, hogy még el tudok igazodni a metaforikus mellék utakon, részint pedig szégyellem, hogy erre megint sor került. Létezik ennek a világnak néhány íratlan szabálya, amiket –mint a mágia törvényeit- nem lehet megszegni. Az egyik ilyen a nincs vissza út elv. Egy másik a valamit-valamiért. A szabályok legtöbbje mind ilyen egyszerű, következetes, kiszámítható. Éppen ezért végleges és megmásíthatatlan.
Lássuk be: szar esélyekkel indulok.
Behajtok a bekötő útra, és parkolok ahol az véget ér. A helyszín egy magasabb domb oldala bőven a városhatáron túl. Jól rálátni innen a városra és a felkelő napra, bár most még csak szürkül az ég. Tudom, hogy a korai időpont is hozzá lesz csapva a számla végéhez, és ettől bevallom összeugrik a gyomrom.
Szerettem volna inkább a magam módján intézni ezt Lehetőleg ismerős terepen, tele rakás szemtanúval, és ami fontosabb: egy véletlen találkozásnak feltűntetve „sziaaa! Ezer éve nem láttalak! Hogy ityeg?” és csak úgy mellékesen megkérdezni azt is, ami igazából érdekel. Csakhogy Muiredach-al ilyenről szó sem lehet. Vele nem futsz csak úgy össze az utcán, és ha még be is glitch-el egy ilyen véletlen, semmiképp nem szólítod le. Pontosítok: nekem ezt nem lehetne megtenni, én nem vagyok olyan helyzetben. Nem, őt felhívod telefonon, jelzed, hogy szeretnél beszélni vele, aztán ő majd megmondja, hogy van-e kedve hozzá, vagy mész a francba. (Már ha rólam van szó. Azt nem tudhatom, hogy más, közvetlenebb ismerőseivel mi a szokása.)
Behúzom a kéziféket, üresbe teszem a sebváltót, lekapcsolom a fényszórót, de a motort úgy hagyom. Nem tervezek sokáig maradni (haza kell érnem mire a fiam felébred), amúgy meg kutya hideg van odakint, és nem sokat aludtam az utóbbi napokban, szóval a fáradtságtól extrán ráz a hideg.
Szent Patrik hétvégéjének vasárnapján semmi nincs nyitva, így otthonról hoztam reggeli kávét termo útibögrékben. A motorháztetőre rakom azt amelyiket a partneremnek szánom, a sajátomat pedig a két kezem között szorongatom. Igyekszek nem túl sokat várni ettől. Tényleg próbálkozok.
-Jó reggelt! – mosolygok kicsit szégyellősen, amikor meglátom végül. Nem ismerem, és a puszta megjelenése is felér egy súlyos testi sértéssel, de attól még van benne valami amitől kedvelem. Mint embert. Csak mint ember az embert. Ez fontos. –Szent Patrik kávéját?
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Vas. Márc. 19, 2017 10:54 am

Nem tudtam, hova kellene tennem India hívását. Igazából nem volt sok kedvem a találkozóhoz, mert elég volt nemrég még Katherine-t egyengetnem. De ilyen az én szerencsém. Egymás után kellek a boszorkányoknak. Valamilyen szinten kíváncsi voltam, hogy mit akarhat vajon tőlem. Reméltem, hogy valami olyasmit, amit telefonban is letudhatunk, ezért rákérdeztem, hogy nem elég-e ez neki. Hát nem volt, így végül amellett döntöttünk, hogy találkozzunk valahol a városon kívül. Nincs különösebb bajom egyébként a nővel, egyszerűen csak nem sok kedvem volt egy ilyen találkához. Sokat dolgoztunk már együtt. Vagyis… ez kicsit túlzás, hogy együtt dolgoztunk, inkább úgy fogalmaznék, hogy a jó emberekhez vezettem őt, amivel meg tudta nyerni az ügyeit. Nem kértem tőle semmit cserébe. Elég legyen azt tudnia, hogy tartozik nekem, és mondtam neki, hogy ha eljön az ideje, be fogom rajta hajtani. Akár amiatt, mert valami csoda folytán megpróbálnának lecsukni, vagy akármi. A lehetőségek tárháza nyitott, és csak akkor fogok hozzá fordulni, ha már nem lesz más lehetőségem.
Úgy voltam ezzel a találkával, hogy remélhetőleg gyorsan el tudjuk intézni, és aztán mehetek vissza a farmra. Ezért is ajánlottam ezt a helyet, mert egy fokkal könnyebb innen visszajutnom oda, mintha a városból indulnék meg. Persze ezt nem kötöttem az orrára, csak azt mondtam, hogy ma errefelé lesz dolgom, és ki tudok ide fordulni, ha annyira találkozni akar. A reggeli időponttal volt a legkevesebb gondom, elég koránkelő vagyok. Mit ne mondjak, ha már van egy farmom, ez elég elengedhetetlen. De a legkisebb mértékben sem bánom.
Mikor meglátom a nőszemélyt, akkor a kocsimmal én is lefordulok közvetlen mellé. Leállítom a motort, aztán pedig a kabátomat az anyósülésről megfogom, és azzal együtt szállok ki belőle. Felkapom a kabátot, és aztán pedig nekidőlök a kocsinak, zsebemben kutatva pedig előveszem a cigis dobozt, és kiveszek egy szálat belőle, amit aztán meggyújtok. Csak bólintok arra, ahogy köszön, miközben szívok egy jó nagy slukkot belőle, amit aztán kifújok.
- Kösz, kihagyom.
Amúgy sem vagyok az a nagy kávézós. Igazából dohányozni sem szoktam valami sokat, de most egész jól esik. Ez a kocsim valahogy mindig ezt váltja ki belőlem, hogyha vezetem. Legyen ez a legnagyobb gond velem, de komolyan…
- Tudod, hogy egyenes ember vagyok, India, és örülök is annak, hogy látlak, de nem hiszem, hogy bájcsevegés miatt akartál annyira találkozni. Szóval ki vele, miben segíthetek?
Nem hazudok, valamilyen szinten jó őt újra látni. Nem mondanám azt magunkról, hogy barátok vagyunk – de hát én kivel is vagyok -, viszont ettől függetlenül kedvelem bizonyos szintig őt. A bizalom útján meg úgy-ahogy, de halad, viszont ez a legkevésbé sem meglepő. Nem vagyok olyasvalaki, aki könnyen adja a bizalmát, ő pedig egyelőre még nem tett semmi olyasmit, amivel kiérdemelte volna. Vagyis végül is de. Nem tett nekem keresztbe. Bár szerintem tudja, hogy ezzel a saját halálos ítéletét írná alá.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Vas. Márc. 19, 2017 11:44 am

Nem emlékszem rá, hogy valaha is cigizni láttam volna. Ez új, bár a találkozó természetétől teljesen irreleváns információ. Azért kissé oldalra döntöm a fejem, és meglehet, helytelenítve mérem végig a rutinos mozdulatsorozatot. – Az apámat tüdőrák vitte el. – magyarázom már amennyiben észrevette, hogy én a bagózás miatt ítélkezek.
A kávét visszautasította, és ezzel leszögezte,  hogy ő az aki a feltételeket diktálja. Ez nem olyasmi, ami felpiszkálja az önérzetemet, inkább a háziasszony énemet (banyek, nekem olyan is van?) tiporja meg, hogy kínálok valamit, de ő nem fogadja el. Viszont nincs idő ebbe belegondolni, vagy belelovalni magam, mert jön az In medias rest szakasz, rajtam pedig újra végig fut a már inkább kétségbeesett tettvágy.
-Igen, és értékelem, csak nálam ez nem ilyen egyszerű. – most mondjam ki nyíltan, mennyire röstellek itt lenni? Talán azt kérne.
Elrugaszkodok a kocsimtól, és fel alá járkálok a bögrémmel a kezemben. Keresem a szavakat, de nagyjából most lehetek talpon a 40. órája, és előre utálom magam, hogy nem fogok tudni normálisan beszélni. –Először is... hogy mondjam? Nem akartam ezt, nem akartam hozzád fordulni, de MOST a legális utak nem járhatóak. Túl sok kérdést vetnének fel, és nincs időm rá. Szóval nincs más választásom. – az utolsó mondattal inkább magamat győzködöm. Kellett még ez a lökés, hogy folytatni tudjam. – Annak idején szükségem volt egy... tárolóra, ahol bizonyos rám és egykori klienseimre terhelő okmányokat tartottam. Mit okmányok? Konkrétan terhelő bizonyítékokat rejtettem el. Amikor kiszálltam, a raktárt is kipucoltam, de aztán pár éve mégis szükségem lett rá. Ott van az én... – na nem, ezt nem fogom kitálalni. – Szóval az amit ott tartottam, eltűnt; és nagyon, nagyon fontos, hogy megtaláljam, még mielőtt... de nem, mire kéne az bárkinek is? – a végét már megint csak magamnak mondom. 40 óra talpon kicsit sok volt. Már nem csak ráz a hideg, hanem tetőtől talpig reszketek, hihetetlenül tompa az agyam, és enyhén kóválygok. Nem csoda, hogy magamban beszélek egy másik ember jelenlétében is, csak pont most kéne észnél legyek. – Nem tudom, emlékszel-e rá, de annak idején te ajánlottál be oda. A tulajdonost nem érem el, és élek a gyanúval, hogy senki nem is fogja már. Hallottál erről valamit? Bármit? – ezzel kapcsolatban eszembe jut még egy dolog. – Esetleg arról valami, hogy szervkereskedők is vannak-e közöttünk?
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Vas. Márc. 19, 2017 3:17 pm

- És ez most hogy releváns?
Kérdezem felhúzott szemöldökkel, kíváncsian. Nem hiszem, hogy az egészségem miatt aggódna túlzottan, ha így is lenne, akkor feleslegesen tenné. Köszönöm szépen, jól vagyok, és nem az ő tisztsége megmondani, mit tegyek vagy sem. De amúgy rájövök, hogy nem túlzottan bírja ezt, ha valaki dohányzik, szóval szívok még két jó nagyot, aztán a maradékot (ami a kétharmada) a földre dobom, és eltaposom. A következő mi lesz? Megmondja, hogy ne igyak, mielőtt vezetek? Hah! Nem mintha amúgy szokásom lenne. Épp olyannyira nem, mint ez a dohányzás. Néha megesik, de általában nem vonz túlzottan.
- Akkor hadd hallom a részletes kifejtést.
Mondom neki egy kisebb sóhajtást követően. Karba teszem a kezeimet, és úgy figyelem őt, hogy mit szeretne, miben kell a segítségem. Szinte biztos, hogy ki tudom valamilyen úton-módon segíteni, az már más kérdés, hogy meg is teszem-e. Vannak – és voltak is mindig – olyan feladatok, amiket ha törik, ha szakad sem vállalok el, mert túl alantas számomra. Szerencsére ezzel ő is tisztában van. Már amennyire.
A környező tájat figyelgetem, míg ő fel-alá járkálgat, és várom, hogy végre belekezdjen. Ha még két percig ezt csinálta volna, visszaülök a kocsimba, és már itt sem vagyok. Szüksége van rám, ez tiszta sor, akkor meg ne tököljünk feleslegesen. Ha valamihez, hát ahhoz van most a legkisebb kedvem. Végül csak belekezd, én pedig türelmesen hallgatom a mondandóját, és a fejemben már el is kezdem tárolni az információkat. Tudom, miről beszél, és meg is lep, hogy erről nem hallottam még, hogy eltűnt onnan valami.
- Jó lenne, ha pontosan tudnám, mit is keressek, mert eddig nem sokat mondtál el.
És ha valóan rablásról van szó, akkor pedig ha mondjuk egy lezárt dobozkába voltak ezek a bizonyítékok, akkor könnyen feltörhették és kivehették belőle azt, amit. Ha csak konkrétan dokumentumok voltak, azokkal sem könnyebb a helyzet. Ha valaki pont azon a helyen, pont ezt lopta el… nos, akkor India bizony nagy gebaszban van. Oda egyszerű betörők nem tudnak bejutni, nemhogy ellopni valamit.
- Nem hallottam róla, de utána kérdezek. De könnyen meglehet, hogy már alulról szagolja az ibolyát
Nem fogok kertelni, erre pedig szinte meg is tudnék esküdni, hogy ha nem találja senki, nem is lehet elérni, akkor bizony meghalt. Esetleg bujkál valakik elől, de ezt mélységesen kétlem. Nem egy beszari alak. Egy cseppet őrült, de mind azok vagyunk, nemde?
- Egy-kettőről tudok csak, akik a városban és annak közelében vannak. Miért érdekel ez téged?
Meg egyáltalán mit ért azalatt, hogy „közöttünk”? Meg hogy jön ez ide?
- Mióta nincsenek meg ezek? Vannak esetleg olyanok, akikre gyanakodsz, hogy elvihették? Bármi, amin elindulhatok akár én, akár valaki, akit ismerek.
Mert túl sok mindent még mindig nem tudok erről az egészről, és remélhetőleg be fog avatni, amilyen részletesen csak tud.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Kedd Márc. 21, 2017 1:29 am


Elfojtom a vigyoromat, amikor megtapossa a cigit. Muiredach-ban az az ördögi, hogy minden látszat ellenére kedves is tud lenni. Akkor is, ha húzza a száját mellé. Pontosítok: éppen attól kapja meg azt a kesernyés báját maga a gesztus, hogy becsomagolja ebbe a „amúgy elmehetsz a fenébe” köntösbe. Senki más, csak ő tudja így előadni magát.
Részleteket akar, és én bele is kezdek ahogyan tudok. Persze, ahogy azt már előre sejteni lehetett valamit-valahol félremagyarázok, és rossz lényegre lyukadok ki. – Jaj nem. Neked semmit nem kell megkeresned. Ez az én felelősségem. Tőled csak útbaigazítást kérek, mint máskor.
Hogy a tulajdonos fickó halott vagy nem, az most –legyek átkozott érte- egyáltalán nem érdekel. Olyan ez, mint a háborúban, ahol a kiskatonák bizony elesnek. Nem, engem csak a „csomagom” érdekel. Ha megállok ok-okozatot, no meg egy eltűnt tulajdonost keresni, azzal csak elvesztegetem az időt. Így is túl sokáig tartott, míg Muiredach kegyeskedett előjegyezni meghallgatásra.
-Hagyjuk őt. Úgy értem, ha halott akkor meg már úgyis tök mindegy, nem? – Amúgy nem, egy ember halála sosem „mindegy”. - Viszont ketyeg az óra, és romlanak az esélyeim.
Ennek szellemében, fel is teszem a kérdést... egy bajsejtelemmel kapcsolatban. 40 óra alatt sok minden megfordul egy nő fejében, és legyünk reálisak: ki lop el egy embert? Pláne egy (relatív) közismerten olyan helyről, ami papírforma szerint nem is létezik. Kórházba nem vitték (ez volt az első feltételezésem), már mindet felhívtam. Maradt a legrosszabb feltevés, mint rideg valóság, és egyszeriben pokoli haragra gerjedek, amiért eddig nem tettem semmit ellene. Jó, tudom, ez nem olyasmi amit telefonon megkérdezek akár Muiredach-tól is, de bassza meg! Mi tartott ilyen sokáig?!
Oda lépek az óriáshoz. A kezéért nyúlok, és ha elkapom, akkor rámarkolok a csuklójára.
-Neveket.Címeket.Most.Kérlek! –Hadarom szinte artikulálatlanul, eszelősen, sürgetőn. – A férjem az, Muiredach! Legalábbis ami megmaradt belőle. Konzerváltam a testét. Dobog a szíve, és mutat egy minimális agyi aktivitást. Arra vár, hogy Ő visszatérjen bele, de addig látszólag csak egy kómás beteg. Felhívtam az összes kórházat, menhelyet, bármit ahova vihettek volna egy ilyen rakományt. Nincs sehol. Eltűnt. – A végére már (szégyen, vagy nem), potyognak a könnyeim, de nem a bánattól. Sokkal inkább a vegytiszta, tehetetlen harag miatt. – Péntek délután vitték el. Azóta... Kérlek! Megadok bármit. Segíts még egyszer, utoljára.


A hozzászólást India Rhodes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 24, 2017 3:04 pm-kor.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Szer. Márc. 22, 2017 2:31 pm

- Hozzám jöttél segítségért, India, és nálam a játékszabályokat én diktálom.
Ezt szeretném leszögezni neki, mielőtt túlzottan beleélné magát a dolgokba. Nem fogok senkit sem a halálába küldeni, főként olyasvalakit nem, akit még valamennyire kedvelek is. Ha úgy vélem, hogy túl nagy a kockázat, és mindennemű alábecsülés nélkül is nagyon kicsi az esélye, hogy sikerül neki, akkor saját kezembe veszem az ügyet. Sokkal több tapasztalatom van szinte minden téren, mint neki. Kivéve nyilván a mágiát. Tudok róla számos dolgot, de tisztában vagyok vele, hogy nem a legapróbb részletekig. Azt csak az értheti meg, aki maga is varázsló, vagy boszorkány. Még az se biztos, hogy ők teljes biztossággal megértik.
- Először is, ha ő halott, akkor az nagyon nem mindegy. De nem fogom kifejteni, míg nem tudom ezt biztosra.
Amúgy sem szeretem feleslegesen jártatni a számat. Meg egyébként is szeretek inkább biztosra menni, és alaposan átrágni magam mindenen. Nem zárom ki a lehetőséget, hogy valamiképpen megölték, azt se, hogy egyszerűen csak elrabolták. Nyílt vagyok mindenre, pont ezért sem fog semmi meglepetés érni. Nyilván nem örülnék neki, hogyha meghalt volna, de nem lennék szomorú. Pont ezért sem szeretek senkihez sem érzelmileg kötődni.
Kezemet hagyom, hogy megfogja, nem húzom el, és érdeklődve várom válaszát. Ha nem mondja, hogy kérlek, akkor még simán meg is fordultam volna, hogy beszálljak a kocsiba, és itt hagyjam őt. Nem tűröm el senkitől sem, hogy parancsolgasson nekem, ezt pedig India szerencsére tudja is. Ahogy egyre jobban belelendül és mondja tovább, miről is van szó, arcomon egyre jobban kiül az undor, és kezemet is elhúzom előle. Ez már beteges, amit csinál. Mikor Amy meghalt, akkor ilyenek meg sem fordultak a fejemben, mint hogy konzerváljam a testét, vagy bármi más… nyilván szomorú voltam, és dühöngtem, de egyszerűen meg nem fordult volna a fejemben, hogy visszahozzam őt. Ami meghalt, az már többször nem halhat meg, ezt megtanultam.
- Te nem vagy normális, bassza meg…
Sóhajtok egyet, és végighúzom a kezemet az arcomon, mert még mindig nem hiszem el, amit hallok. Ellépek tőle, és elkezdek fel-alá járkálni, hisz nagyon nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ne várja el tőlem, hogy jó szemmel nézzem el ezt az egészet. Egy idő után abbahagyom a járkálást, és felé fordulok.
- 8 éve már, hogy meghalt, India! Hogy a faszba nem tudsz túllépni rajta még ennyi idő után sem? Komolyan, eszem megáll! Már a halottaknak sem jár megnyugvás? Nagyon, ismétlem, nagyon veszélyes dologgal játszol, India! Tudod, hogy mindennek megvan az ára! Pláne abban, amit ti csináltok.
Nem fogom véka alá rejteni, hogy mennyire ellenzem ezt az egészet. Hangomat is felemelem, de nem ordibálok vele. Csak épp annyira, hogy érezze az idegességemet ezzel kapcsolatban. Ha megpróbálna megszólalni, akkor csak felemelem a kezemet, hogy bele se kezdjen. Amennyiben így tenne, nagyon nem végződne jól ez a találka. Inkább hagyjon, hogy lenyugodjak.
Miután ez sikerül (már ha tényleg békén hagy, és egy szót sem szól), akkor kifújom még az orromon valamennyire nyugodtabban a levegőt, és újra megszólalok.
- Holnap! Ugyanitt, ugyanekkor! Egy percet is késel, vagy nem jössz el, magadra maradsz! Érthető voltam?
Ha felfogta, akkor még megrázom a fejemet egy kisebb morgás közepette, aztán pedig már be is ülök a kocsimba, és beröffentem a motort, majd otthagyom a fenébe Indiát.

Másnap öt perccel a találka előtt érkezek oda, és nekidőlve a kocsinak várom, hogy ő is megérkezzen. Egy dobozos Guiness figyel a kezemben, és azt iszogatom. Nagyon ajánlom neki, hogy ne késsen, mert sok követ meg kellett tegnap mozgatnom, hogy az információt megszerezzem. Sokkal tartozik már nekem, és szinte semmit nem hajtottam még be rajta. De ez a mostani túltesz mindegyiken… tegnap nap meg toporzékolhatott, amennyit csak akart, feleslegesen csinálta. Nem vagyok omnipotens, hogy mindent kisujjból rázzak ki, és tudjak minden egyes információt. Ezt pedig egy telefonhívással nem tudtam volna elintézni, ezt már akkor is tudtam.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Pént. Márc. 24, 2017 7:02 pm

Nem kerüli el a figyelmemet – és kissé le is hangol-, hogy hirtelen milyen magas lóról kezd beszélni velem. Olyan érzés, mintha szemtelen légy lennék a tányérja peremén, és el akar hessegetni. Ez kicsit bánt, mert soha semmit nem tettem, ami indokot adott volna neki hasonló viselkedésre. Van egy határ amit nem lépünk át se erre, se arra; de olybá tűnik, hogy mostantól csak nekem kell ezt betartani. Így nem fair. Nekem is van önbecsülésem és vétójogom, hogy azt mondjam: én ebből nem kérek. Úgy vélem, jobb ezt letisztázni mielőtt komolyabb vizekre evezünk. A jelenlegi felállásban még az sem biztos, hogy beavatom a titkomba egyáltalán. – Mi történt veled? Soha nem kedveltél különösebben, azt aláírom, de ennyire lekezelő se voltál még. Mindig volt egy-két foghegyről odavetett jó szavad. Most ha megszólalsz, csak szájbarágós szabályokat hallok tőled, és kioktatsz olyasmikről amikkel már rég tisztában vagyok. Tettem valamit, amivel kiérdemeltem? – biztosan nem. Évek óta nem is láttuk egymást, és a metaforikus mellékutakat is kerültem jó messzire. Ami viszont az emberi kapcsolataimat illeti: a bíróságon valamiféle kisfőnök vagyok több beosztottal. Nem azt mondom, hogy mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, de soha, semmilyen körülmények között nem beszélek úgy velük, hogy az bárki önérzetébe marjon. Nem úgy, mint Muiredach velem.
Igazából legyinthetnénk mindketten, és tehetnénk úgy mintha nem számítana, de akkor pont a lényeget hessegetnénk el. Az ilyen természetű kapcsolat ugyanis (mint minden más) a bizalmon alapszik. Isten bocsásson meg érte, én nem tudok bízni valakiben, aki úgy kezel, mint egy neveletlen kölyökkutyát. Tehát első ízben ezt szeretném megbeszélni vele, és ha nem tudunk zöld ágra vergődni, (mert minden szavamat parancsnak érzi, ezért mindenért kényszeresen kioktat és lekezel); akkor talán én leszek az aki inkább távozik innen. Sajnálnám, mert kedveltem, mégis (ahogy azt már említettük), van egy határ amit nem lépünk át. És van az időnek nevezett tényező is, ami marhára sürget. Az biztos, hogy nem rég lejátszott meccsek felelevenítésével akarom tölteni.

Másnap

Ugyanott parkolok, ugyanakkor. Muiredach már megérkezett. A kocsiját látom, de az arcát nem, hogy legalább valami sejtelmem legyen róla, hogy mivel töltötte az előző napot.  Az enyém biztosan nem a semmittevés jegyében telt. Innen hazahajtottam, reggelit készítettem a fiamnak, majd átküldtem Mamáékhoz a farmra (onnan megy ma iskolába), aztán munkához láttam, hiszen már volt egy szál, egy beigazolódni látszó balsejtelem amin elindulhattam. Ellátogattam néhány helyre, elvégeztem néhány varázslatot. Még Mama helymeghatározó ártását is bevetettem, de nem lepődtem meg azon, hogy nem vezetett eredményre: én voltam az, aki letiltotta azt Nathanről. A fiam miatt tettem. Természetesen mély kétségbeesésben, mikor a Mennyországról kezdett beszélgetni, és célzott rá, hogy meg fogja keresni az apukáját. Mint minden hirtelen felindulásból elkövetett varázslatom, ez is a visszájára sült el. Most én keresném Nathant, de nem találom. Csak annyit tudok, hogy még dobog a szíve. Még van remény megtalálni a testét.
Kiszállok az autómból és Muiredach járműve mellé lépek. Meg se próbálkozok jókedvű köszöntéssel, az előző nap fényében. Én még látom magam előtt az arcára dermedt undort amivel elmarta a kezét tőlem. Az ilyen mély ellenszenv nem párolog el. Talán soha többé. Ha most megpróbálok önmagam lenni, és jófej, még jobban bemarna az elutasítása.
Nem szólalok meg. Azt várom, hogy ő kezdjen bele. Egy napot mondott, és hogy magamra vessek. Érdekelne mire gondolt ez alatt, de még inkább, hogy mire jutott. Önkénytelenül is a hátsó ülésre téved a tekintetem, azt várva, hogy megpillantom a férjem testét. Épen. Egészségesen. Nathantől teljesen üresen, mint mindig. De nincsen itt.
Hát várok.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Kedd Márc. 28, 2017 8:15 pm

Megértem, mire gondol India azzal, amit mond. Nem fogom tagadni, valamilyen szinten kicsit szarul is érzem magam emiatt. Különösebben tényleg nem érdemli meg ezt a stílust tőlem, viszont annyira ismerhet, hogy tudja, én tényleg kimondom azt, amit gondolok. Ahogy előadom, az már egy teljesen más kérdés, valamint Indiával nem most találkoztunk utoljára… vele amúgy sem szoktam túlzottan faszparaszt módjára viselkedni.
Amellett viszont akármennyire sem szeretnék, nem tudok elmenni, hogy mire is kér engem. Vagyis az egy dolog, mire kér, a háttérban meghúzódó okok, amikkel nem vagyok kibékülve. Van egy szint, egy bizonyos pont, ami még az én elvetemült agyamon is túltesz. És ez pedig, hogy a férje testét hibernálta, vagy tudom is én mit csinált vele… na nem. Nem vagyok a mágia és a varázslatok szeretője, de a fekete mágia és a nekromancia két olyan dolog, amitől még én is félek. Már a puszta említésüktől libabőrös leszek. Szóval nem véletlen, hogy felkapom a fejemet erre, és bizony kimondom az őszinte véleményemet az üggyel kapcsolatban, aztán pedig máris azt választom, hogy inkább lelépek. Le kell nyugodnom, és tiszta fejjel gondolkoznom. Ez így nem megy most.

Még másnapra sem tetszik ez az egész nekem, mi több… de megtettem azt, amit kért tőlem. És közben rájöttem egy-két dologra is, amit jó lenne megbeszélni most a nővel. Nem ártott ő nekem semmit eddig, egyszerűen csak hozzám fordult segítségért, mikor már nem tudott máshoz, én pedig kisegítettem őt. Azt mondtam, hogy szívességért cserébe teszem, de ugyan már. Csak nagyon ritkán van más segítségére szükségem, és akkor is addig húzom, ameddig csak lehet. Ha egyedül meg tudom oldani az ügyet, akkor megoldom. Na de lényegtelen. Tőle még nem kértem eddig sem semmit, és valószínűleg nem is fogok. Vagyis de, méghozzá most... Nem sokkal az után, hogy odasétál mellém, megszólalok.
- Mielőtt belekezdenék a lényegi részébe… figyelj, sajnálom a tegnapiakat. Tényleg nem érdemelted meg egyáltalán, hogy így bánjak veled, ezzel most már tisztában vagyok. Csak értsd meg, hogy ez a téma olyan, ami még engem is ki tud borítani. A másikra meg, hogy nem kedvellek… ugyan már, India, mindig kisegítettelek, és eddig egyszer sem kértem cserébe semmit. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Szóval még egyszer bocsánatot kérek emiatt.
Nem volt a legjobb a kapcsolatunk, de a legrosszabbtól is mérföldekre volt, én pedig nem szeretném ezt elrontani. Ebből következik a bocsánatkérésem is.
Aztán végül sóhajtok egyet, a kiüresedett dobozt kidobom az egyik kukába, és aztán pedig újra nekidőlök a kocsimnak, Indiára nézve.
- Szóval… a közös ismerősünknek semmi baja nincsen, és a férjed is nála van. Viszont most nagyon meghúzza magát. Az a két személy, akiről tegnap beszéltem, tényleg ők voltak az elkövetők, akik el akarták vinni a… csomagodat. Egyiküket elintézte, a másik pedig valahol a városban bújkál még, és én tudom is, hogy hol. Ha készen állsz, mehetünk is.
Nem véletlenül beszélek többesszámban, nem igazán fogadok el nemleges választ ebben a témában. Én is megyek. Szinte biztos vagyok, hogy egyedül is el tudja intézni India ezt az egészet, de nem lehetek elég óvatos. Valamint mégiscsak van egy fia.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Kedd Ápr. 04, 2017 10:40 pm


Ahogy beszélni kezd, és felemlíti a tegnapiakat, én egyik lábamról a másikra helyezem át a testem súlypontját, és hirtelen borzasztóan érdekessé válik a cipőm orra amit szinte még nem is látok a félhomályban. A lényeg az, hogy zavarba hozott ezzel. A viselkedésének AZT a részét ugyanis tökéletesen megértem. A holtaknak nyugodni kell. Ő is megtapasztalta már ezt a folyamatot, tudom. (Másik aljasságom, hogy biztosíték gyanánt lemásoltam az emlékeit a frappáns ártásommal. Ez már rég történt, amikor nem tudtuk, hogy bízhatunk-e egymásban. Sosem élnék vissza vele.) És nagyjából ilyen reakcióra számíthatok majd a családomtól is, amikor veszem a bátorságot megvallani az igazat. Nyolc év bassza meg... Már rég tovább kellett volna lépnem, és ez lesz az ami ki fogja akasztani a családomat: nem tettem meg. – Kapaszkodtam az egyetlen cérnaszálba ami megmaradt nekem belőle, mert könnyebb volt így, mint új életet kezdeni Nélküle– Felnézek Muiredachra félve, hogy megint mit fogok látni az arcán. – Nincs mentség arra amit tettem. Én is undorodnék magamtól. – kicsit undorodok is. – Viszont... Hogy mondjam? Szóval a fiam úgy egy éve a fejemhez vágta, hogy én ne tanítsam őt mágiára, mert nem lehetek elég erős boszorkány ha hagytam meghalni az apukáját. Akkor könyörögtem a férjemnek, hogy küldjön egy jelet, és bármit megteszek, hogy visszahozzam. Most pénteken megkaptam ezt tőle. Nem ment el. Nem léphetett tovább, hiszen akkor nem tudott volna üzenni abban a formában. Úgy hiszem, hogy csapdába került a valaholban, és St. Patrik mágiáját használta kapcsolatnak. Borzasztóan legyengült a varázslattól ami megölte, de kezd erőre kapni. – Folytatom a magyarázatot már megint a cipőm orrát fixírozva, de most újra felnézek rá. - A halála óta egy titok volt nekem, amit szégyelltem. Most azt mondom, hogy újra megtenném. Csak azt sajnálom, hogy kiderült. – megrázom a fejem- Nem, ez nem igaz. Megkönnyebbültem tőle egy kicsit. Inkább azt bánom, hogy ÍGY derült ki. Tudom, hogy nem akartál ilyen mélyen elmerülni a sokadik szívességben. Bár tudtam volna tartani a számat! Azt hiszem, azt akarom mondani, hogy én tartozok bocsánatkéréssel neked amiért belerángattalak. És az előbbieket azért mondtam el, hogy teljes képet kapj mindenről. Hidd el, hogy nem keresek mentséget magamnak a tetteimért. – Nem tudom mit mondhatnék még, ami az O számára könnyebbé teheti a helyzetet. Nem akarom, hogy azt érezze: hibázott azzal, hogy nyers volt. Sokkolt, meglepett, de alapvetően nem ezzel bántott meg, hanem még az ezt megelőző viselkedésével. Az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk az egészet. Máris kezd túl kusza lenni a dolog, és akkor még napirendre se kerültek az új fejlemények. Na AZOK aztán tényleg összezavarnak mindent.
-Él? Bújkál? A férjem testével? – pislogok nagyokat. – Gondolom nem azért, mert Nathant akarták elvinni tőle. Neki az csak egy rakomány, mint a többi. Szerintem vannak ennél bizarrabb öhm... eszközei is csak úgy megőrzésre. – Meg különben is... Boszorkány vagyok, az Istenért már! Ha hozzám fordul, én elrejtem úgy, hogy maga a Halál se találja meg, ha már bújni akar. – Miért tűnt el szó nélkül? – Teszem fel a kérdést, ezúttal részben magamnak is. Bűzlik ez az egész. Biztos nyomós oka volt arra, hogy kereket oldjon, de hogy a páromat is vitte magával az most (mármint, hogy semmi mást nem tudok még) inkább gyanúba keveri, és nem az ártatlan bárány szerepében tetszeleg a szemem előtt. – Szólnia kellett volna nekem amikor forrósodott a talaj. Nem azért, mert annyira bízunk egymásban, hanem azért, mert az ÉN párom testével együtt tűnt el. Segíthettem volna. Legalább Nathant átvehettem volna. Ápolást igényel, figyelmet, az ilyesmi csak lelassítja... – Tűnődök, közben elindulok Muiredach kocsijának anyósülése felé. Nathan kocsijával jöttem ide, mert az enyémnek kék színű diplomata rendszáma van, ami feltűnő. Az Audit nyugodtabb lélekkel hagyom itt. Egyébként eszembe se jut vitatkozni azzal, hogy Muiredach is jönni akar (illetve azzal, hogy elvisz magával), és azzal sincs bajom, hogy ő üljön a volán mögött. Ivott, de a tekintete tiszta, éber. Bízok benne. Magát a témát szerintem bőven ráérünk út közben megbeszélni. – Túl sok a sötét folt a történetben, és ettől általában elhamarkodottan vonok le helytelen következtetéseket. Segíts megértenem. Mitől menekült? Vagyis KI elől? Hol van most? - és az úti célunkat tekintve: - Hova megyünk?  Tegnap én is ellátogattam egy hasonló... profilú vállalkozáshoz. Egy farmon működött. Nincsenek halottak, de a tűzeset híre benne lesz a reggeli újságokban, az érintettek memóriáját pedig teljesen kitöröltem. Nagyobb gondjuk lesz mostanában megtanulni újra írni és olvasni, mintsem testrészeket forgalmazni a feketepiacon. De ha már szóba került a tűz... szükségem van egy hajszáladra. – ha nem bánja, leemelek egyet a kabátjáról, vagy ha tapintásra nem találok (hiszen sötét van még), akkor a fergetegből húzok ki egyet. Eztán magamat is megtépem, majd a két tenyerem között összedörzsölöm a hajszálakat, hogy teljesen összegabalyodjanak. Suttogva elkántálom a bűbájomat, Muiredach e közben azt érezheti, hogy egy langyos, meghatározhatatlan réteg lepi be tetőtől talpig. Olyasmi, mint a megszilárdult szél. Semmi értelme nincs ennek a kifejezésnek, de ha működik, akkor nem is kell értelmet keresni benne, igaz-e?
Hogy teszteljem is a varázst, kinyitom a tenyeremet, hogy egy üveggolyónál nem nagyobb tűzlabdát gyújtsak benne. A kis  golyóbis felkapja az összekuszált hajszálakat, beszívja, de nem emészti fel a láng. Ott kavarog benne sértetlenül az én és a Muiredachtól kölcsönzött hajszál is. Eloltom a lángot. – Működik. Nem fog megégetni a tűz úgy másfél, legfeljebb két órán keresztül.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Szomb. Május 27, 2017 2:30 pm

Amit India tett, az olyasvalami, amit még nekem, sokat látott férfinak sem egyszerű lenyelnem. Őszintén szólva nincs különösebb bajom a mágiával, addig míg nem rajtam használják, és/vagy nem ilyesmiről van szó, amit ő csinált most. Nekromancia, fekete mágia… mind olyasmi, amitől még én is képes vagyok megijedni – ami azért nagy szó. Amikor tudtam, pont ezért is válogattam meg a célpontjaimat fénykoromban, hogy véletlenül se tehessek keresztbe egy nagyhatalmú mágusnak. Az egyik – ha nem a – legjobb gyilkos voltam a szakmában, de ha elém jött volna valami fekete mágus, ott azért nagyon oda kellett volna figyelnem, és nem kizárt, hogy én húzom a röivdebbet. India varázslata meg nem is a mivolta miatt borít ki annyira, hanem hogy már nyolc éve használja. Ha tudtam volna ezt, akkor már csírájában elfojtom, és akkor elmondom neki, hogy ez így nagyon nem lesz jó, se neki, se másoknak. Mit mond majd a fiának, ha sikerül mégis visszahozni az apját? Vagy a családjának? Vagy magának a férjének? Nem tudom, ezeken a kérdéseken elgondolkozott-e, vagy pedig egyszerűen csak elhessegette őket, és nem akart velük foglalkozni.
Csendben hallgatom, amit mond, de mikor a végére ér, akkor már nem bírom ki. – Ez akkor sem jó így India. Nagyon, de nagyon vékony jégen táncolsz. Tudod jól, hogy minden varázslatnak megvan az ára. Mit gondolsz, hogy csak egy kis vállrendítés lesz, ha visszahozod a férjedet a halálból? Lehet, hogy erős és tapasztalt boszorkány vagy, de én akkor is jóval többet láttam már. Tegyük fel a legjobb esetet, sikerül a varászlat, visszahozod a férjed, aztán mi? Minden úgy folytatódik, ahogy előtte volt? Nagyon könnyen meglehet, hogy nem az a férfi fog visszaköszönni, akit szerettél és ismertél. Inkább úgy mondom, hogy esélyes. A legrosszabb eset? Visszájára fordul a varázslat, és egy életért cserébe elvesz egy másikat. Lehet a tiedet, lehet egy rokonodét, de lehet a fiadét – nem kertelek neki, hallania kell az igazságot, hogy olyan dologba vágta bele a fejszéjét, aminél nagyobb a kockázat, mint a potenciális haszon. Nem riogatni akarom… vagyis de, éppen ezt akarom. Riogatni, féljen csak a mágiától, ahogy sokan mások is teszik. 40 éves csupán India, és nem hiszem, hogy valaha is próbálkozott volna ilyesmivel, és akármennyire is nagy hatalmuk van a boszorkányoknak, nem csak másokra, hanem önmagukra is veszéllyel lehetnek –fizikailag, illetve lelkileg.
- Az olyan csomagok, amiket az én közbenjárásommal vigyáz felül, azokra különös figyelmet fordít. Nem csak egyedül azt mentette ki, nehogy azt hidd. De igen, nála van. És nemhogy örülnél neki, hogy a férjed még egyben van – válaszolom neki egy grimasz kíséretében. – Azért tűnt el, mert forró volt a talaj, és nem tudhattuk, ki és mennyire figyeli őt. Én pedig elmondtam neki, ha megpróbálja az én életemet megnehezíteni ilyenekkel, akkor saját kezűleg ölöm meg – nos, ezért. Eléggé bonyolult kapcsolatom van a hozzá hasonló ismerőseimmel, amit nem is várok el, hogy megértsen. Főként, mivel nem tud rólam még számtalan dolgot India, és nem is hiszem, hogy valaha be fogom őt avatni ezekbe. Lehet, hogy a kapcsolatunk jó, de a bizalmamat nagyon hosszú és rögös úton kell kiérdemelni. Ezzel a férjes dologgal pedig csak rontott az esélyein. Az a szerencséje pusztán, hogy nem vagyok egy teljes faszkalap, és még így is segítek neki. Nem akarnám bántani őt, ha megpróbálna visszaélni a korábbi jó cselekedeteimmel.
- India, fejezd be! Van egy rendszerünk, ahogy csináljuk a dolgainkat. Ha nem tetszik, elviheted máshova is Nathant, és a te gondod lesz egyedül. Nem várom el a köszönetet se tőled, se senkitől. De ha mi teszünk neked szívességet, akkor ne kérdőjelezz meg, hogyan csináljuk. Harmadrészt meg elmondhattad volna bármikor korábban is ezt a dolgot, nem az utolsó pillanatokra hagyva az egészet – mondom neki mogorván. Egyáltalán nem tetszik, amit csinál, akármennyire is meg tudom érteni – egy szintig legalábbis. De továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ha ezt így folytatja, akkor szépen foghatja a sátorfáját a férjével együtt és keressenek valaki mást. Azt megszokhatta már, hogy ha valami nem tetszik, akkor ki fogom mondani. A tegnapi kiakadásom lehet kicsit túlzás volt, de azt sem tartom alaptalannak. Ahogy a mostani megszólalásaimat sem.
- Nem fogom elmondani, hol van, a kitől pedig nem fontos. Olyan emberek, akik azt hitték, okosabbak nálunk, és megpróbáltak kijátszani bennünket. Ha konkrétan a férjed miatt jöttek, akkor meg ezt a kérdést nekem kellene felraknom neked, hogy miért akarnák őt. Épp ezért húzta meg inkább magát valahol, mert nem tudjuk, kivel van dolgunk. De leszögezem India: nem fogom vásárra vinni a bőrömet miattad, ha olyasvalamibe keveredtél, ami egyszerűen túl veszélyes, egy ilyen hülyeség miatt, mint a férjed konzerválása – csak mielőtt túlzottan belelendülne abba, hogy a társa leszek vagy ilyesmi. Segítem, amiben tudom, de mivel nem vagyunk puszipajtások, ezért elvárnia sem lenne szabad, hogy én ilyesmit tegyek. Jelenleg sokkal több minden van, amiért egyszerűen nem szándékozom idő előtt elpatkolni. – Meglátod – mondom neki, mikor megkérdezi, hova megyünk. Rövid, velős válasz, nem komplikálva túl semmit. Nem is szokásom. Mikor hajszálat kér tőlem, akkor csak ráfordítom a tekintetemet. – Eszedbe se jusson! – mondom neki komolyan megrázva a fejemet, ha pedig azt látnám, hogy mégis megpróbálkozik valami hajszálat lopni akár a ruhámról, akár az egyik ülésről, akárhonnan, akkor ráfogok a csuklójára, mert komolyan mondtam azt, amit. Nem fogok senki mágiájától függeni.

Néhány percnyi kocsikázás után megérkezik egy régi elhagyatott kórház épületéhez – csak hogy alá adjunk még a szokásos kliséknek, mert miért is ne? Kiszállva a kocsiból szólok oda Indiának. – Biztos van valami varázslatod arra, amivel legalább néhány másodpercre látni tudod a hőhullámokat. Nem számítok senki másra rajta kívül, de biztos ami biztos alapon ajánlom a megnézését – ha már egy boszorkánnyal vagyok, és nem akarok sokáig itt tartózkodni, akkor meg is könnyíthetjük a dolgunkat. Addig, míg ő ezt megnézi, hátramegyek a csomagtartóhoz, hogy felnyissam azt, és kivegyek belőle egy Berettát, mellé a hangtompítót egyik zsebembe, és egy harci kést fogok még a kezembe. Aztán visszamegyek hozzá. – Szóval? – kérdezem a nőtől. Ha többen vannak, akkor meg kell tervezni egy valamiféle tervet az elintézésükre – amennyiben viszont ő van egyedül, úgy már tudom, hogy mit fogunk csinálni. De megvárom, mit mond.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Félreeső út •• Csüt. Jún. 29, 2017 3:50 pm


Ő csak egy nagy lélegzetvételt vesz, de én már tudom, hogy mi következik. Így amikor belekezd abba a részbe, hogy mennyire nem csinálom jól amit Nathannel teszek, én védekezőn emelem magam elé mindkét kezemet. – Ne. Hagyd abba. – megrázom a fejem. – Tudom, és értem, hogy neked ez új, hogy lesokkolt, hogy minden porcikáddal kételkedsz bennem meg a döntéseimben. Azonban számításba kell venned, hogy te nagyjából 1 napja tudsz erről, azt is csak halovány körvonalakban, nekem viszont volt nyolc évem átrágni magam az egészen. Ez piszkosul hosszú idő ám. Rég meggondolhattam volna magam. Hát nem tettem, és rohadjak meg, ha ezek után feladom. Úgy hát kérlek... nagyon kérlek, hogy ne beszéljünk erről többet. – Elvégre neki véleménye van, nekem meg döntésem. Mindkettő megmásíthatatlan. A természetünkből eredően mi ketten soha nem fogunk egyet érteni.
Ami pedig már az utóban elhangzottakat illeti.. Hát öhm. Mit mondjak? Megint jól megkapom a regulát, és mint olyat úgy általában: megint nem érzem jogosnak. Viszont Muredach márcsak ilyen, és ha osztani van kedve, akkor nem számít, hogy én tiltakoznék az igaza ellen, de a tipikusan női szemforgatást a részemről nem ússza meg. Arra nem térek ki, hogy a történtek után értelemszerűen NEM hagyom náluk a férjem testét, viszont –megint csak azért, mert alapvetően nőből vagyok- kiragadom azt az egy szót, ami már kicsit kezd az idegeimre menni. – Figyelj. Kettőnk közül én voltam az, aki minden megállapodás után kérte a számlát, és TE az aki azt mondta, hogy majd máskor. Hát légy oly jó, hogy nem szajkózod folyton hogy mennyi szívességet tettél már nekem. Soha de SOHA nem vártam tőled, hogy ingyen segíts nekem. Igazából most is beértem volna egy címmel, hogy magam járjak a dolog után. Érik már egy ideje bennem a kérdés, hogy Te tényleg ennyire életképtelennek tartasz? – és én meg tényleg tudni akarom erre a választ? Úgy értem... elég kusza körülöttem most minden. Jó az nekem, ha úgy vágja szájon az önbecsülésemet, hogy összecsuklik a lába? Pont most? Sóhajtok. – Á, inkább hagyjuk. Koncentráljunk.
Szóval „emelkedett” hangulatban szállok ki a járműből, és halvány, inkább csak amolyan rémlik-valami mosollyal fogadom a kérést. – Na mi van azzal, hogy utálod a mágiát? Egyébként nincs ilyen varázslatom. – Hogy létezik-e? Persze. Nekem is van, de soha nem használtam. Apa  írta még nagyon rég, amikor Mama a fejébe vette, hogy a szörnyek az ágyunk alatt talán mégis valóságosak. Azt tudom, hogy a varázslat nem a hagyományos sémát követi, ami a szívdobbanásokat detektálja, vagy a hangok által kibocsátott rezgésekkel térképez, hanem oly módon, hogy bármilyen entitást képes bemérni, mint például a szellemek jelenlétét. Amíg Muiredach nem szegezte nekem a kérdést, addig eszembe se jutott, hogy megörököltem apától egy ilyet is. Hasznos varázs az ilyenkor, csak sokat veszít a hatékonyságából, hogy momentán nincs kéznél Apa könyve, és nem tudom a szöveget. Kísérletezni nincs idő.
-Csinálom az én módszeremmel, csak maradj tőlem legalább két méter távolságban. -  Ha már nem fogadta el a tűzvédelmi rontásomat, őszintén remélem, hogy legalább ezt a tanácsot megszívleli. Most ugyanis ellépek mellőle és az autótól is bő két méterre. Mintha csak a távolt mérném, kitárt karral állok a hajnali metsző szélben, felfelé tartott tenyérrel. Kezemben először két tűzlabda kel életre, nem nagyobb egy-egy teniszlabdánál. Azonban ahogy magamban kántálom az igét, úgy kezdenek növekedni a labdák is. Először még gömb, majd elipszis, aztán groteszk nyúlványok pattannak ki belőle. Ekkor már akkorák, hogy a földre pattintom mindkettőt. Azok centikkel a talaj fölött lebegve lassan alakot öltenek. Alig öt másodperc, és két oldalt mellettem materializálódik Caesar és Lachlain, a két tűzből formált tigrisem. Szemük sötétvörösen izzik, csíkjaikat a tűz színei festik meg. Köröttük a szél ritmusára hullámzanak a lángnyelvek, a levegő is hullámzik a természetellenes hőségben. A maga nemében mindkettő páratlanul gyönyörű. De ami fontosabb: piszok hasznos teremtmények.
Kiejtem a két szótagos varázst, mire fülüket lesunyva, néma, puha léptekkel indulnak a ház felé. Kicsit megszédülök. Lehet, hogy ez most sok volt.
-Nem kérnek külön parancsot. Ha engem fenyegetve éreznek, támadnak. Addig lesben állnak. Mehetünk?
És ha más ötlet nincs, akkor megcélzom a főbejáratot. Nem tudjuk hányan vannak odabent- még azt se, hogy vannak-e egyáltalán-, és kínosabb ha egyikük sunyiskodás közben fülel le. Ha nemes egyszerűséggel becsengetek az ajtón, még mindig van egy sanszom felmérni a helyzetet, illetve azt mondani, hogy csak eltévedtem. Vagy nem... odabent van a férjem. Érzem. Egy asszony ezt mindig tudja. Szóval a fene se fog kopogtatni. Ha Muiredach nem improvizál egy tervet, akkor berúgom azt a rohadt ajtót, és rájuk szabadítom a kénköves poklot is. Na ne szórakozzunk már.


avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Félreeső út ••

Tell me your secrets


Félreeső út
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros-