Étterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 2:30 pm ✥
✥ Today at 2:11 pm ✥
✥ Today at 2:05 pm ✥
✥ Today at 1:11 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Étterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:45 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Aug. 27, 2017 2:51 am


To  Alex

A születésnapi meglepetésemet idáig még nem sikerült beváltanom, ami nem is csoda, mert a munkából alig láttam ki. Léonie mellett nem volt megállás, és a szalonban keltem, és feküdtem majdnem minden egyes nap, de megérte a fáradalmakat. Olykor megcsúsztam a teendőkkel, de a szerencsések között voltam, hogy azt csinálhattam, amit szeretek. A saját kollekció megálmodásától még nagyon messze álltam, de a szorgalmammal, és a kitartásommal egyszer elérem ezt a célomat is. Mindenesetre ma nem a divatrajzokban kell debütálnom, hanem a konyhában. A nagymamám őszre egy helyi gasztroversenyt tervez, és úgy gondolta, hogy kiváló lehetőség lenne, ha addig megtanulnék egy-két fogást elsajátítatni, így történt meg az, hogy a huszonharmadik életévem megünneplésére, egy főzőtanfolyamra való belépőt kaptam. A borok kóstolását, és a szőlők erjesztését közelebb éreztem magamhoz, mint ezt, de a nagyszüleim egy kis éttermet vezettek odahaza, és szégyenben maradtam volna, ha nem vállalom be. Az ősök szerint is a férjhez menés előtt tisztességes asszonnyá kell avanzsálódnom, hogy a férjuram büszke legyen rám. A huszonegyedik században ez már nem akkora elvárás, de katolikus családban nőttem fel, nálunk szinte kötelező érvényű. A szenvedés helyszíne pedig nem más, mint a belváros szívében fekvő egyik legnevesebb hotel étterme. A móka kedvéért rávettem az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám. Liliant az egyetemen ismertem meg, és azóta is töretlenül tart a barátságunk. Minden egyes héten találkozunk, legalább egy kávé erejéig, ha másképp nem megy.

Mosolyogva szállok le a buszról, és a hotel előtt állok meg a járda szélén. A karórámra tekintek, de a drágalátos barátnőm még nincs sehol. Az egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy mindenhonnan elkésik, de nem ma kellene gyakorolnia ezt a nagyszerű jellemvonását. A telefonomat elővéve elhúzom a képernyőzárat, és felkattintom az egyik applikációt. Nyomkövetőt nem tudok rászerelni, de rákérdezhetek üzenetben merre jár, de nincs is szükségem rá, mert éppen csak, hogy felnézek, és ott áll előttem.
- Szia Lisa…bocsi, csak le kellett parkolnom. Olyan izgatott vagyok a főzés miatt. Ellestem már néhány praktikát az egyik blogger oldaláról, talán villoghatok is vele. – húzza ki magát, és végre megindulunk a helyszín felé. Már többen toporognak a bejárat előtt, mire megérkezik..gondolom a szakács, de tévedek.
- Jó napot, Mr. Whitemore nemsokára itt lesz, addig is menjenek be, és mindenki foglaljon el egy területet. – a kíváncsiság a tetőfokára hág, és amint bemegyünk..mindkettőnknek eláll a szava.
- Nem semmi. Vajon ma mit fogunk készíteni? – lelkesen csapja össze a két tenyerét Lily, és az első sorba húz be.
- Nem gond, hogy ez szem előtt van? – fintorodom el, és végigmérem a kirakott konyhai eszközöket. Nem idegen ez a közeg, de rajzolni mindenképpen jobban tudok. Veszek egy mély levegőt, és beállok a közös pultunkba, aztán megkeresem a kötényt, és egyet átnyújtok a barátnőmnek is, aki már a fakanállal pózol.
- Még ezt is megosztod a világhálón? – morranok fel, és elveszem a kezéből, de akkora a lendület, hogy kiesik a tenyeremből, és muszáj leguggolnom. Azonnal csend lesz az étteremben, és mikor felegyenesedek..majdnem elájulok.
- Ő lesz a tanár? – mutatok a mellettünk haladóra, de csak csendben jegyzem meg, így Lily felkuncog.
- Ez a nap nem is lehetne jobb. – mindenkire számítottam volna, csak ő rá nem. Az emlékeim szerint múltkor egy interjúban láttam, ahol az étterméről beszélt.






A hozzászólást Alyssia Bertrand összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 03, 2017 4:29 pm-kor.
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Aug. 27, 2017 6:18 am

A mai nap kezdődik a két napos workshopom, amit kezdőknek írtam ki. Leginkább már gyakorlott séfeknek szoktam ilyen
tanfolyamokat tartani, de úgy éreztem, hogy jó lenne az alapokat is jól megtanulnia egy-két embernek, arról nem is beszélve, hogy az alaptól vonzza a többire is a résztvevőket az egész. Igaz, még sosem tanítottam kezdőket, de valahol ezt is
elkell kezdeni. Csak tíz résztvevő lesz, nem akartam többet. Hogy miért? Egyrészt azért, mert többre egyszerre nem lehet figyelni, másrészt pedig nem akarom a képzéseimet tömegessé tenni. Nem mondom, hogy azt akarom, hogy küzdelem árán
lehessen csak bekerülni, de nem fogok minden második héten tanfolyamot csinálni. Az időm sem engedné.
- Jó reggelt Mr. Withmore, már minden készen áll, a résztvevők is elfoglalták a helyeiket. – mondja az egyik szervező, én pedig mosolyogva megköszönöm, és elindulok az elzárt éttermi rész felé. Belépve a terembe körbenézek egy pillanatra, és
felmérem a résztvevőket. Nem lepődök meg rajta, hogy háromnegyede nőnemű, hiszen a főzés általában őket vonzza.
Érdekes azonban, hogy a népszerű szakácsok, séfek általában férfiak. Végül is ezt vártam, hiszen ez egy kezdő tanfolyam.
- Szép napot a résztvevőknek! Alexander Withmore vagyok, és én leszek az, aki elkíséri Önöket két napon keresztül a siker útján, hogy a tanfolyam végére olyan recepteket sajátíthassanak el, ami ahhoz vezet, hogy a főztjük után megnyalják mind a
tíz ujjukat.
– mosolyodom el, és végignézek a tíz résztvevőn. Az első sorban két fiatalabb lány, nyilván barátnők, és láthatóan jól szórakoznak, nem tudom, egyáltalán komolyan gondolták-e, hogy ők részt vesznek ezen a kurzuson, vagy csak
szórakozásból jöttek el. Hátrébb két középkorú ember, egy nő és egy férfi, mindketten érdekfeszítően figyelnek miközben beszélek, továbbá egy nagymama korú hölgy is részt vesz a hátsó sorban.
- Engedjék meg, hogy pár szót ejtsek magamról. Tizenöt éve kezdtem szakácsként egy kis étteremben itt a városban, majd két év múlva egy nagyobbal birkóztam meg, ahol pár hónappal később séfnek léptettek elő. Jó pár évet kihúztam a Michelin csillagos étteremben, majd nyolc éve megnyertem a Bocuse d’Or versenyt, ahol később zsűriként is avanzsáltam. Három és fél éve jutottam el odáig, hogy közösen a feleségemmel megnyitottam az éttermünket, a Fleur de lys-t, itt nem messze, Párizs belvárosában. Itt már csak az étterem vezetőjeként dolgozom, de ha szükség van rá, nem vagyok rest sosem beállni a konyhára. Na, de nem is húzom tovább a dolgot, nem akarom untatni magukat. A mai napon kétféle tipikus francia ételt készítünk el, vagyis tanulunk megkészíteni, hiszen franciák vagyunk, szégyen lenne, ha ezt a kettőt nem tudnánk megfőzni. Az egyik egy főétel, a másik pedig egy desszert. Az Osso Bucco az első, és a másik pedig a Creme Brulee. Nagyon fontos, hogy az ételeinket ne csak finomra készítsük el, hanem szépen tálaljuk is, így a nap végén néhány alap, praktikus tálalási módszert fogok mutatni, amiből holnap már válogathatnak. Aki ma a legjobb Osso Buccot és Creme Bruleet készíti, jutalomban részesül! – befejezem a monológom, és magamra kötöm a kötényt. – Mielőtt azonban elkezdenénk, szeretném kicsit megismerni magukat, nem véletlen csak tíz hely van. Gondolják el, ha itt lenne ötven fő. Nem tudnám megjegyezni a nevüket, és nem fogom felismerni önöket a Bocuse d’Or-on… - elmosolyodom, mire kisebb nevetés hangzik fel a szemben állóktól. Sose lehet tudni, nem viccnek szántam, mindenki így kezdi.
- Nos, kezdjük innen elölről. Kedves… Szabadna a nevét? Kedves Alyssia. – mondom, mire megmondja a nevét, és kérdezek tőle pár dolgot. – Mivel foglalkozik? Miért jött el a tanfolyamra? Mit vár a képzéstől és mire szeretné használni a tudást, amit ma megkap itt? – teszek fel kérdések tömkelegét a szőke hajú lánynak, aki látszólag még fiatal és nyitott mindenféle újdonságra. Azt viszont nem nagyon tudom elképzelni róla, hogy egy konyhatündér, igaz, sosem lehet tudni. Érdeklődve figyelem, ahogy mondja a dolgokat. Olyan fiatal még, azért dicséretes, hogy eljön egy ilyen tanfolyamra. Na azért remélem, nem a plakáton szereplő fotó miatt jött el, mert mostanában kezdek rájönni, hogy hiába vagyok már a harmincötön túl, a huszas éveik elején járó nők –vagy még lányok?- odavannak a kinézetemért. Volt idő, amikor még én is nagy pernahajder
voltam, de ma már elképzelni sem tudom, hogy cserélgessem a nőket. Még akkor sem tenném, ha nem lenne feleségem. Semmi rossznak nem vagyok az elrontója, nézni szabad, és jókat mosolyogni is azon, ha látom a nőkön, hogy bejövök nekik.
Ilyenkor szoktam azt csinálni sokszor, ha Camille a közelemben van, hogy átkarolom a derekát, és végigfigyelem, ahogy az adott „vadász” lelkesedése alulmúlik…
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Aug. 27, 2017 9:48 pm


To  Alex

Lilyvel gyakran vágunk bele őrültségekbe, de ez a főzőtanfolyam, - révén ajándék volt a családomtól-, azt eredményezte, hogy fordított helyzet álljon elő. A barátnőm lelkesedése már az elejétől fogva nagyobb volt, mint az enyém, de a kíváncsiság engem se hagyott ki. A hotel előterében egy kis félsz már rám tört, de most, ha belegondolok ez egy igazi kihívás. Saját magammal szemben is vannak elvárásaim, és ha írnom kellene most egy rövid bakancslistát, akkor a főzés benne lenne az első ötben. Nem állítom, hogy konyhatündér vagyok, de egy tojásrántotta nem fog ki rajtam, és mióta külön élek a szüleimtől se vesztem éhen, bár esélyesen megmérgezném a Bertrand famíliát, ha nekem kellene elkészítenem az egyik ünnepi menüsort. A hallból átvezetnek minket az étterem azon részébe, ahol a foglalkozások lesznek a következő két napban. Intenzív kurzus kezdőknek, ahogyan a prospektusomat olvastam, de nem mélyedtem bele, és egy kicsit ég a pofám, hogy nem tettem meg. Lily már a fakanállal pózolgat, és megállás nélkül jár a szája valamilyen bloggerről, akinek a fogásait elleste, és fel akar vágni a szakácsunk előtt. Még a kilétét se tudom a pasasnak, de ez is csak féligazság, mert a neve már elhangzott az előbb, és az a kis hírmorzsa is, hogy perceken belül megérkezik hozzánk. A kötényt megerősítem a csípőmön, és hátul egy szép masnit kötök, aztán az ügyetlenkedésnek hála le kell hajolnom a földre hullatott evőeszköz miatt. A nyüzsgés kézzel tapintható, de amikor elhal a háttérzaj, akkor megilletődve egyenesedek ki, és a séfünkkel nézek farkasszemet. Hoppá…még nekem is kicsúszik a számon, hogy ki ez, de a barátnőm beelőz, és a kuncogásával felhívja a figyelmet ránk. A bevezetése kedves, és páran el is mosolyodnak mögöttünk, sőt Lily rájátszva a helyzetre a vállamra simítja a kezét.
- Elég legyen már, nem hallok semmit. – suttogom a fülébe, és lesöpröm a tenyerét, már így is zavarban vagyok, hogy hangosan nevetgél, mint egy tizenhárom éves csitri, de ezzel még jobban elássa az esélyeinket. A férfinak komoly szakmai múltja van, nem a legtetejéről kezdte. Imponál nekem ez az életút, én úgy érzem még az elején járok, de a helyes ösvényen vagyok. A Bocuse d’Or verseny említésére kikerekednek a szemeim, és végigmérem még egyszer. Tizenöt év, egy ilyen neves kompetencia…nem csodálom, hogy már saját éttermet vezet. Az előttünk álló két nap már most jobban érdekel, mint amikor megkaptam a borítékot róla, és összefűzöm a mellkasom előtt a kezeimet. Egyik étel sem ismeretlen, mondjuk eddig saját kezűleg egyikkel sem próbálkoztam, de ugye itt van a lehetőség, hogy elkészítsük. Lily megint nem bír magával, és oldalba bök, amitől egy kisebbet ugrom, és szétterpesztem a lábaimat.
- Szerinted milyen jutalomban lesz részünk? – incselkedve ölti a nyelvét, én meg az égnem emelve forgatom meg végül a szemeimet.
- Nem tudom, de psszt.. – tartom a szám elé az ujjamat, és a pult felületén támaszkodom meg. A nagymamám tuti ismeri mindkét receptet, és most szégyellem, hogy a hozzávalók sem rémlenek fel a lelki szemeim előtt. A két fős csapatoknak hála kellemes a légkör, a csapatban a fiataloktól kezdve az idősebb korosztályig megtalálható mindenki. Az ismerkedés résznél többen felnevetnek, ahogyan a szóviccel áll elő. Nekem csak haloványan görbülnek felfelé az ajkaim, és az előttünk heverő papírokra siklik a tekintetem. Ez lesz a recept, ez az. Belelesek a főételbe, és az ajkaimat harapdálva fogom meg a derekamat, és merülök bele a részletekbe, de aztán ismét kapok egy oldalba bökést.
- Öhm..elnézést Alyssia. – nyögöm ki a nevemet, amikor rám mutat a séfünk, és kérdésekkel bombáz. Körülnézek a teremben, és összeszedem a bátorságomat.
- Egy divattervezőnél vagyok gyakornok, és azért jöttem el, mert ezt kaptam ajándékba a családomtól. A nagyszüleim szerint minden nőnek tudnia kell főzni, de ennek most célja is van. A nagymamám Marseille mellett vezet egy kis helyi éttermet, és őszre egy gasztronómiai versenyt akar szervezni, ahol én leszek a segítője. – fejezem be, és ezután egy taps fogad, meg önfeledt hahotázás. Éppen csak, hogy befejezem az utolsó mondatomat, a mellettem álló barátnőm már kontráz is.
- Én Lilian Roux vagyok, és szakács szeretnék lenni. – sikerül elérnie, hogy oldalra forduljak, és magamba fojtsam a nevetést, mert tudtommal velem járt egy szakra, és most az egyik áruházban kisegítő eladó. Mire nem képes Lily…komolyan.





A hozzászólást Alyssia Bertrand összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 16, 2017 10:54 am-kor.
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Szer. Aug. 30, 2017 12:49 am

Alyssia && Alex

Egy-egy workshop, pár napos tanfolyam még elmegy, de az biztos, hogy nem csinálnál egész életemben a tanítást. Minden elismerésem a tanároknak, főleg, akik egyetemistákat, netán gimnazistákat, vagy annál fiatalabbakat tanítanak. Én ha tanítok, akkor nagyrészt felnőtt emberekkel állok szemben –gyakorlatilag csak 18 éves kor felett lehetséges a jelentkezés-, viszont most az első sorban lévő röhögcsélő lányok igen fiatalnak tűnnek, nem sokkal lehetnek húsznál többek. Majd meglátjuk, nap végére mennyire lesznek rendben az idegszálaim.
Alyssia. Próbálom memorizálni a neveket, igaz, nem túl jó a névmemóriám, de rövidtávon csak sikerül megjegyeznem tíz nevet, nemde?
- Divattervezés, hm… Nem rossz szakma, látom is, hogy ért hozzá. Saját márkát tervez a közeljövőben esetleg?– kérdezem. Jól  van felöltözve, látszik, hogy igényes magára, s talán saját tervezésűek a holmijai. – Hát, akkor kösse fel a gatyáját, ha a nagyi mellett fog főzőcskézni, ugyanis a nagymamák még néha engem is megtaníthatnának egy-két fogásra. – mosolyodom el, majd a mellette lévő lányhoz fordulok, aki… hát, azt hiszem, hogy mindenféle egoizmus nélkül, de láthatólag oda van értem. Amikor bemutatkozik, és azt állítja, hogy ő szakács szeretne lenni, széles mosolyra húzom a szám.
- Igazán? És itt nálam kezdi a tanulmányait? Gondolom azért Ön akkor kisujjból kirázza majd a Creme Bruleet. – kacsintok rá, de nem hinném, hogy menni fog neki. Valahogy nem nézem ki belőle, hogy tud főzni, de majd meglátjuk.
Miután a résztvevők végéhez értünk, visszatérek előre a helyemhez.
- Az egyszerűség kedvéért jó lenne, ha megengedné mindenki a tegeződést, természetesen oda-vissza irányba mehet a dolog. Van valakinek ellenvetése? – kérdezem, majd körbepillantok a teremben, s miután nem szól senki semmit, bólintok. – Rendben. Minden ott van előttetek, amire szükségetek lesz a nap folyamán. Én nem főzök külön, segítek majd, ahol kell. Előre fel van véve egy-egy praktika videóra, amit majd kivetítek, ha szükséges. Első sorban a zöldségek aprításával kezdjük. Nem hiszem, hogy ez különösebb segítséget igényel. Mindenki aprított már zöldséget, ugye? – körbenézek. – Jó, kezdje el mindenki, és külön odamegyek mindenkihez, egy-két praktikát megmutatok, hogy lehet például gyorsan egy-egy zöldséget felaprítani. – belekortyolok az asztalon lévő vízbe, majd egy perc után elindulok, és először csak körbenézem, ki, hogy boldogul a dologgal. Nagy része jól megbírózik a feladattal, igaz, nem haladnak túl gyorsan, de valahol elkell kezdeni, és egyébként sem sietünk sehova.
- Nos. Alyssia, ugye? – kérdezem, hogy jól emlékszem-e a nevére, majd a levegőben bokszolok, amikor kiderül, hogy igen. – Megy ez. Vigyázz, mert így hamar elvágod az ujjad, aztán a rajzolás nem lesz olyan nagy élmény utána. Egyébként jól csinálod, csak ne legyen ennyire a kés élénél az ujjad. Add ide, egy picit. – elveszem tőle egy pillanatra a kést és a zöldséget. – Nem kell végighúzni a kést, ahogy elvágod. Ezek a kések baromi élesek, szóval ha csak úgymond görgeted, hogy a kés hátulja vágja el, úgy gyorsabb is és könnyebb is lesz. Persze azt ne várd, hogy séfeket megszégyenítő gyorsasággal fogsz egyből vagdalni, de a gyakorlat teszi a mestert. – mosolygok rá, majd visszaadom neki a kést. A mellette álló Lilianre tekintve kissé elszörnyedek magamban. Méghogy szakács.
- Az igazság az, Lilian, hogy ez nem a megfelelő kés. Ez egy húsvágó. Ez itt az aprítókés. – veszem a kezembe és félmosollyal tartom a levegőbe. – Apritókés, Lilian, Lilian, Aprítókés. – „mutatom be őket egymásnak”. Nem akarok bunkó lenni, nem az asztalom, remélem érti a humort, ezt nem hagyhattam ki.
   
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

   
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Szept. 03, 2017 4:36 pm


To  Alex

Nem tudom, hogy Liliannek miért kell rámásznia minden pasira, de megértem, hogy beindult, mert a séfünk azt hiszem a top tízes kategóriába esik bele, és nem is akármilyen szakmát választott magának, ráadásul sikeres, ami vonzza a nőket. A bemutatkozásom rövid lesz, mert a barátnőm belekontárkodik, és magára vonja a figyelmet. Nem bánom, ő jobban beleillik a rivaldafénybe, mint én, és amúgy sem modell karrierre vágyom, hanem a háttérben akarok befutni, mint a tervezők gyöngye. Szerintem jó úton haladok Léonie mellett, de meglátjuk, hogy konkrétan mit hoz a jövő, mert még hosszú út áll előttem, ha olyan híres akarok lenni, mint ő. A két étel receptúrára sandítok, mert memorizálnom akarom a hozzávalókat, és az első lépéseket, de nem állom meg egy mosoly nélkül. Lily produkálja magát, már a szakácsi babérokra igyekszik törni…ha most egy versenytáncos állna előttünk, akkor bizonyosan az egyik legjobb oktató új sztárcsillaga lenne, de hát ilyen jellem, és ettől még él a barátságunk. Az ellentétek kiegészítik a másikat, és ez nálunk nagyon is élő mondás.
- Nem tervezek még saját márkát, egyelőre a gyakornoki állásommal érem be. – teszem még mellé, és a kötényben törlöm meg az izzadt tenyereimet.
- Szerintem a nagymamám szívesen tanulna magától ebben biztos vagyok. Rajong a séfekért, és sok hasonló témájú sorozatot néz a televízióban.  – egészítem ki a mondandómat, de hagyom érvényesülni a társamat is, aki ég a vágytól, hogy megmutassa a tehetségét. Nem emlékszem, hogy főzött volna az albérletben, de lehet már nekem rossz a memóriám. Az édesség említésére kuncogva hajtom le a fejemet, mert a könnyedsége ellenére roppant furfangos, és nehéz elkészíteni, hogy tökéletes legyen. Elsőre általában szinte lehetetlen, így beérem majd a közepes teljesítménnyel is, mondjuk, ha nem égetem oda, és társai. A háttérben másoknak is feltűnik ez a naiv rajongás, de ártalmatlannak tartják, és nem sürgetik a további bemutatkozásokat, pedig kíváncsi vagyok, hogy az öreg házaspár honnan jött, és mivel foglalkoznak. A tegeződéssel egyetértek, ha már két napon keresztül intenzíven együtt leszünk, és sokkal gördülékenyebben megy a munka is, ha nem kell azon aggódnom, hogyan szólítsam meg a főszervezőt, és egyben a tanárunkat is. A tekintetem rajta tartom, amíg beszél, és az előttem tornyosuló zöldségekre pillantok. Ez a francia étel kicsit megbukott, mert ezzel nem értek egyet, az én megérzéseim alapján ez inkább olasz, de majd később rákérdezek, ha lesz rá alkalom. A répát, és a zellert megmosom, aztán előveszem a vágódeszkát, és egy kéztörlővel áttörlöm a tetejét. A késtartóban több vágóeszköz is a rendelkezésünkre áll, szóval nem könnyű a megfelelőt kiválasztani, de legalább nem nyúlok mellé, és neki is állhatok a nagyszerű aprításnak. A hagymával kezdek, mert mindig bekönnyesedek tőle, és ez most sincs másképpen. A kockázást nem először csinálom az életemben, ebben nem lehet hiba, de mivel túl közel vagyunk Alexanderhez, ezért ő jön ide előbb, és pont engem szúr ki.
- Igen, ez a nevem. – mosolyogva törlöm bele a köténybe a szememet, mert csípi az a nyamvadt áruló, de elkapom még a levegőbe való bokszolást, és nem bírom ki, hogy ne nevessek a jeleneten.
- Tíz ember sok egyszerre, ugye? – törlöm meg a kezemet, és most a répát veszem magam elé, miután a másikat beleszórtam egy tálba. Alig szelek le néhány répát, máris kiderül, hogy nem jól csinálom, és át kell adnom a terepet a nagyobbnak. Meg is teszem, és oldalról állok be mellé, hogy meglessem a praktikát.
- Ejha, ezt nem is tudtam, hogy tolni szokták a kést. Olyan könnyűnek tűnik a gasztronómiai műsorokban. – csodálkozok rá, és amikor visszakerül hozzám, akkor lassan próbálom ki, és siker koronázza az első műveletet. Nem igazán figyelek fel a többiekre, csak Lily van annyira közel, hogy a fülemig eljusson a rossz késválasztása. A bemutatásnál lehajtom a fejemet, és egy nagyobb csúsztatással szelem le a narancssárga csoda egy részét.
- Öhm…itt akarja kezdeni az alapokat. – folyok bele a beszélgetésbe, és ezen a kis kapaszkodón még Lily is megkönnyebbül.
- Igen, de annyira jó, hogy itt vagy Alex, és ez a remek francia étel. – megköszörülöm a torkomat, és most nem bírom ki, hogy ne javítsak bele.
- Biztosan francia? Nekem olaszosnak tűnik, de talán tévedek, és akkor nyugodtan mondjad meg. – tekintek fel azokba a piszok szép azúrkék íriszekbe.
- Inkább olyan pörgős a kiejtése, mintsem lágy, mint a francia. – folytatom a répa szeletelését, de elcsúszik a kés, és valóban belevágok a hüvelykujjam oldalába.
- Auch. – ejtem le az éles eszközt, és odakapok a kezemhez, hogy megnézzem, mennyire vérzik.




avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Csüt. Szept. 07, 2017 9:36 pm

Alyssia && Alex

Két napja már ott tartottam, hogy lemondom az egész tanfolyamot, mert nem éreztem magam teljesen úgy, hogy képes legyek két egész napot lehúzni idegen tanítványok között, miközben az agyam folyamatosan a feleségemen és a házasságunkon kattog. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a dologtól, valahogy mindig az eszembe jut. Most egy kicsit azért mégis sikerül kikapcsolnom az agyam, és rendesen a munkára koncentrálni. Talán jót fog tenni nekem ez egy kicsit. Vagy marad minden a régiben, és ugyanolyan szarul fogom érezni magam pár óra múlva. De akkor is nyertem egy kis időt, mialatt elvonatkoztathatok a vitáktól.
- Ha akarok, hússzal is eltudok bánni egyszerre. Na, de akkor nem lenne minőségi a dolog. Csupán a nevekkel vagyok, s voltam is mindig egy kisebb bajban. – jegyzem meg, hiszen tíznél több emberre még ha akarnék se tudnék se figyelni, se a nevüket megjegyezni. Roppant rossz névmemóriám van. Fogalmam sincs, mi lesz velem öreg koromra.
Az Alyssia melleti csajon csak mosolygok. Elég sok ilyen lánnyal találkoztam már pályafutásom során. A múltkor például amikor interjúztattam az étteremben egy húsz év körüli lánykát, aki annyira zavarban volt a kinézetemtől, hogy az interjú végén, mikor próbanapra invitáltam, azt mondta, hogy ő inkább ezt kihagyná, mert félő, hogy belém szerelmesedne. Kicsit meglepődtem az ügyön, de jót mosolyogtam rajta. Elengedtem békével a csajt, mielőtt még komoly bajt okoztam volna. Nos, a helyzet azt hiszem, most is fent áll, bár hálisten nem ilyen magas fokon.
Odafordulok Alyssia felé, mikor feltesz egy érdekes kérdést.
- Ami azt illeti, van olasz és francia változata is. Minimális a különbség, de nem kérdeztél rosszat, teljesen igazad van. Eredetileg Olaszországból indult a recept. – magyarázom neki, és elismerően bólintok. Talán ebben a lányban egy kicsit több van, mint a többi résztvevőben, és nem csupán a nagymamát fogja elégedetté tenni.
Éppen indulnék tovább a hátsóbb sorokba, hogy megnézzem, arrafelé mi a helyzet, mikor a hátam mögül felszisszen az egyik lány. Majdhogynem megvagyok róla győződve, hogy Lilian lesz az, aki nagyobb figyelmet igényel részemről, de aztán észreveszem, hogy Alyssia vágta meg magát. Nem lepődöm meg, a kezdő tanfolyamba abszolút belekalkuláltam az ilyesmi sebesüléseket.
- Mondtam, hogy ne úgy vágj. Amint látod, ezt eredményezi. Gyere velem. – mondom neki, mielőtt a társasághoz fordulok. – Kérek addig mindenkit, hogy mire visszaérünk az elsősegélyből, próbáljon meg kész lenni a zöldségaprítással, és tudjunk tovább haladni. – mondom, körbepillantok a teremben, hogy ki hogyan áll, majd a lány felé fordulok, és intek neki, hogy jöjjön utánam.
Kifelé indulok a teremből a hotel recepciója felé, majd a pult előtt a recepciós lányhoz fordulok.
- Szükségünk lenne egy elsősegély dobozra. Tudnál adni egyet? – kérdezem, majd bólint, és pár pillanat múlva vissza is tér a piros kistáskával. Megköszönöm, s elindulok vele az egyik kanapé felé. – Gyere, be kell kötni. – fordulok felé, leülök a kanapéra, s megpaskolom a mellettem lévő helyet. Előveszem a gézt és a tapaszt, majd odanyúlok a kezéhez, hogy megnézzem az ujját.
- Hát, ezt jó mélyen megvágtad. Nehezebb lesz így tovább dolgoznod. Gondolom a tűvel könnyebben bánsz. – mosolygok rá, majd miután lefertőtlenítettem a sebet, egy kisebb gézlapot nyomok rá, hogy aztán átköthessem. – A további vagdosást lehet, hogy a barátnődnek kell majd megcsinálnia helyetted is, mert ezzel elég komplikált. Ő meg úgyis nagyon szeretne bizonyítani, ahogy látom. – halkan felnevetek, majd a lányra pillantok. Helyes lány, az is lehet, ha tíz évvel legalább fiatalabb lennék, illetve nem lenne feleségem, akkor elcsalnám valahova. De természetesen ez a helyzet nem áll fent, így csak megjegyeztem, hogy nem néz ki rosszul. Ebben még semmi nincsen, nem vakságot, hanem hűséget fogadtam.
- Jó lesz így? – kérdezem, majd ha rábólint, becsukom a táskát, s a recepciós felé szólok. – Ha nem gond, beviszem a tanfolyamra, mert élek a gyanúperrel, hogy erre ma még szükség lesz. – Ezt nem azért mondom, mert bénának nézem őket, vagy bármi hasonló, egyszerűen csak kezdők, s kezdőként én is sokszor megvágtam magam. Nagyon sokszor...
   
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

   
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Szomb. Szept. 16, 2017 11:00 am


To  Alex

Lily nagyon meg akar felelni az új tanárnak, aki nekem is szimpatikus, de annyira belemerülök a szeletelésbe, hogy a folyamatra már jobban ügyelek, mint a testi épségemre, és simán lenyisszantanám a fél hüvelykujjamat, ha nem kapnám el még időben. A vérzés azonnal elindul, és legszívesebben bekapnám az ujjamat, hogy csillapítsam, de túlságosan csíp, és kénytelen vagyok félbehagyni a megkezdett műveletet. A szerencsétlenségemre Alex is felfigyel, amitől zavarba jövök. Az előbb okoskodtam bele a főétel eredetébe, erre meg én leszek az első, aki elcseszi, és ez roppantul zavaró, mert a nagymamám nem lesz ennyire elnéző, ha elrontom a gasztronómiai versenyét.
- Nagyon belemerültem, hogy jól használjam a kést. – mentegetőzöm, de magához szólít, ami persze azt eredményezi, hogy többen felkapják a fejüket, és rosszallóan ingatják, amiért ennyire béna voltam. Nem állítottam, hogy konyhatündér vagyok, de éppen a zöldségek felaprítása jelentsen gondot…álmomban se hittem volna. Aprót bólintok, és kifordulok a pultunk mögül, aminek egy cinkos mosoly lesz a társa. Lily biztos benne, hogy „véletlenül” csináltam, ezt mutatja a felhúzott szemöldöke is. Közelebb hajolok, és még le tudom olvasni a szájáról, hogy miért nem neki jutott eszébe ez a csel, hogy kettesben maradhasson a pasassal. A kacsintására csak legyintek egyet, és az egyik konyharuhát tartom oda a sebfelülethez, hogy ne vérezzek el a helyszínen, amíg el nem érünk a szálloda recepciójához. Nem beszélek, csak sután állok mellette, és a kirakott prospektusokra siklik a tekintetem. Nem olyan meglepő, hogy Párizs belvárosáról akár egy egész füzetecske készülne, de az már igen, hogy Marseille-ről is találok egy-kettőt. A piros elsősegély Alex kezében landol, és az egyik kanapé felé terel. A lányra mosolygok egyébként, aztán a mellette lévő helyet foglalom el, és kitartom felé a tenyeremet. A konyharuhát elveszi, és szemügyre veszi az ügyetlenségem eredményét.
- Igen, a tűvel szinte már barátok vagyunk, és meg sem érzem, ha magamba döföm, de egy kés azért már terület. – halványan görbülnek felfelé az ajkaim, de amint a fertőtlenítő az ujjbegyemre kerül, fel is szisszenek.
- Auch..ez nagyon csíp. – a fájdalomtól eltorzul az arcom, és légzésgyakorlatokkal könnyítek a helyzetemen, aztán már sokkal egyszerűbb lesz, amikor a gézlapot tartja oda.
- Sokszor találkoztál már hasonlóan béna lányokkal, mint én? – érdeklődök a balesetemre célozva, hogy oldjam a feszültséget, pontosabban a gyomromban gyűrűző valamit, amitől hol a fellegekben járok, de most éppen összeszorul, és megmagyarázhatatlan melegség tör rám.
- Lily szeret mindenben a legjobb lenni. Mire visszaérünk, biztosan elkészül a felével, de nem adnám fel. Nem adom könnyem magam, és ha már a véremmel fizettem, akkor el fog készülni az a főétel. – a kéklő íriszei az enyémbe fúródnak, és hallgatásra késztetnek. A kezdeti mosolygás egy meghittebb pillanatba csap át, és egy percig úgy érzem, hogy a vesémig lát, ami igen ritka. A bátyám volt csak erre képes, és most itt van ez a férfi, aki szimplán megteszi. Nem bírom sokáig tartani vele a szemkontaktust, ezért elfordulok, és megvárom, hogy befejezze a kötést.
- Rendben lesz. – erősen rászorította a kötést, és úgy tűnik, hogy nem is fogja átvérezni. A mozgatása már nem megy olyan egyszerűen, de próbálkozom vele, és picit be tudom hajlítani.
- Menjünk vissza, hátha más is így járt, mint én. – állok fel a kanapéról, és megigazítom a nyári ruhámat, aztán követem őt a konyhába. A többiek élénk beszélgetésbe elegyednek, és csak akkor hallgatnak el, mikor észrevesznek bennünket.
- Jól vagy? – fordul oda az egyik lány, én meg mosolyogva mutatom fel neki a harci sérülésemet.
- Tökéletesen el lettem látva, úgyhogy igen. Nem lesz probléma. – előresietek, hogy beállhassak a barátnőm mellé, aki kérdőjelekkel a szeme helyén már alig várja, hogy beszámoljak neki a kettesben töltött időről, de eszem ágában sincs, csak simán odaállok, és a további instrukciókat várom.
- Végeztél az aprítással? – pillantok a gyér felhozatalra, de magasba lendül Lily keze.
- Segítenél Alex? Nem boldogulok a répával. – majdnem elnevetem magam, és újra a receptet magamhoz húzom, hogy folytathassam a munkát. A fokhagymát a törőbe teszem, és összenyomom, miközben mozgásba hozom a sérült kezemet is, és csendben merülök bele, de megint odajön hozzánk Alex, és bekapcsol az üresjárat.
- A zellert vállalom. – happolom el, és fél kézzel tartva a csap alá megmosom, aztán meg a vágódeszkára helyezem. Egy életem, egy halálom, de egy sikertelen próba nem jelentheti a konyhai pályafutásom végét a következő két napban.




avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Szomb. Szept. 23, 2017 10:34 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1223
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Thierry Xanders tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Kedd Okt. 24, 2017 8:22 pm

Jay && Thierry
Események.. szeretem őket, de csak azért, mert nem kell rajtuk egyedül megjelennem. Amióta Jayt megismertem, egészen szívesen készülődöm, hogyha kézhez kapok egy-egy meghívót vagy általa vagy a magam kapcsán. Nem azt mondom, hogy az öltöny a kedvenc viseletemmé vált, de megvannak az előnyei annak, hogyha egy szép nő oldalán jelenek meg valahol. Pláne, hogyha az a nő még maximálisan jófej is, mint amilyen Jay maga.
- Ez így jó lesz? - állok meg A. előtt a stúdióban az estére választott öltözékemmel. Tudom, hogy még csak reggel kilenc van, de ha már elhoztam ide a göncöt, nem hagyom ki, hogy véleményt ne mondhasson róla. Nem azért, mert annyira nagy divatdiktátor lenne, hanem csak egyszerűen mert nincs épp munkánk és valamivel el kell ütni az időt. No meg így legalább szóba hozhatom ismét, hogy bezzeg nekem van programom, nem úgy mint egyeseknek. Úgyis ritkán fordul elő, hogy nekem kimenőm van és ő nem akasztott le még magának vagy két kezére való nőmennyiséget.
- Hát hogyne! - forgatom meg a szemeimet a válaszára. - Nincs otthon még mindig két szekrénnyi öltönyöm, de ha ekkora a szád, kölcsönadhatnád azt, amelyiket legutóbb szerezted. Úgyis jobban állna rajtam, mint rajtad.
Kislisszolok a felém repülő ásványvizes palack útjából röhögve és visszavedlek farmer-póló kombóba. Ráérek kicsípni magam majd az este előtt. Haza úgyse tudok menni már - lesz egy húzós tárgyalás a legújabb dalról délután és ahogy a megrendelőt ismerjük tutira éppen csak hogy szabadulok idő előtt - így majd beiktatok egy fürdést a szomszédban Mary néninél. Cuki egy asszony, elviseli hogy egy hangstúdió költözött a szomszédságába és még etet is minket. Na meg megengedi, hogy néha használjuk a vendégzuhanyzóját.

Nyolcra kell Jayért mennem, így beszéltük meg. A motort leállítom a lakhelye előtt, lepattanok róla talpig halszálkacsík-mintás öltönyben, bordó ingben és fekete nyakkendőben a bőrdzseki alatt, majd kikapom az ülés alól az elegáns cipőt és lecserélem rá a bakancsomat. Protektorokat nem vettem magamra, tojok arra, hogy így szabálytalan. Sok helyet foglalnának és nem férnének be az ülés alá úgyse. Így is elég a bukó, amit el kell oda rejtenem.
- Kisasszony, a hintója előállt! - vigyorgok rá, amint előkerül az ajtóban, ahová becsengettem felvillantva felé a telefonom, jelezve ezzel, hogy már úton van a taxi, amit hívtam. Hiába, motorral nem mehetünk mégse, hogyha estélyiben lesz, így készültem B tervvel is. Bár hogyha olyan a ruhája és bevállalja, elfuvarozom a kétkerekűvel is a Mariottba, abba' hiba nincs. - Melyik lovat fogjam be a kocsi elé ma este? - konkretizálom a dinkának tűnő, de tőlem maximálisan már megszokhatott kérdésemet. Tudom, hogy úgyis érti majd.

■ ■  hall of fame ■ ■ credit



One good thing about music, when it hits you, you feel no


pain.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
danny o'donoghue
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Csüt. Okt. 26, 2017 10:32 pm


Kényelmes és nem mellesleg roppant hasznos, ha van a barátok körében egy olyan figura, akire mindig számítani lehet, amikor plusz egy fővel hívnak meg valami rendezvényre. Önálló nőként, egy kifejezetten férfiak uralta közegben, ahol nem áll mellettem nap, mint nap az a bizonyos plusz egy fő, elég kellemetlen szokott lenni minden ilyen meghívás. Ezekre ugyanis nem csupán ajánlott vagy simán lehetőség partnert vinni, hanem kötelező is. Az asztalokat úgy osztják és számolják ki, ha pedig foghíjas a társaság, akkor az már messziről ordít. A megjelenés számomra nem kihagyható, a partner pedig, több, mint elvárt, ennek okán időben zaklattam meg Thierryt, hogy legyen ma is a kísérőm. Hálám üldözze, amiért rá is ért.
Estélyi kell, mert flancolós esemény, a smink és frizura is elkészül lassan mellé. Időre, mert nem szeretek késni és, mert T-t sem szeretném megváratni, ha már nyolcra iderendeltem teljes puccparádéban. Amikor a sokemeletes ház kaputelefonján csörög, megkérem, hogy jöjjön csak fel, nekem kell még pár perc, plusz, ha jól sejtem, akkor motorral érkezett, vagyis a bukósisakját is leteheti, mert nincs azaz ég, hogy két keréken suhanjak be egy ilyen rendezvényre.
- Én hercegem. Gyere be és tedd le a sisakod, a taxira adom a voksom. – Tárom szélesebbre az ajtót és amíg beljebb teszi magát, addig utolsó simításként kenem fel a rúzst, ami megadja a teljes megjelenés végső akkordját. - A jó és a rossz hírem is egyben, hogy a varázslat csak éjfélig tart, utána visszaváltozom, ha nem is hamu lepte, de komoly üzletasszonnyá, mert várok egy telefonhívást New Yorkból és itthon szeretném lebonyolítani. – Munkáról van szó, tengeren – vagy inkább óceánon – túli befektetővel, aki szívesen törne be az európai piacra és ehhez kapóra jön egy csőd szélén álló cég mentése, ami ráadásul az én kezemben van. Az pedig, hogy itt akkor éjjel lesz, odaát még koránt sem szalad az óra mutatója az éjszakába.
- Eszünk, iszunk, megtartjuk a pofavizitet és jövünk. Nem baj? – A kedvemért öltönybe vágta magát, és, ha már itt tartunk, míg el nem felejtem.. - Csinos vagy és köszönöm, hogy beugrasz. Jövök eggyel. – Nem parázom azon, hogy férfi létére csinosnak neveztem. Egyfelől valóban fess, másfelől a divat egyik fővárosában talán nem akkora nagy baki, ha ezen szóhasználattal élve dicsérem meg, de maximum majd kijavít, ha nincs ínyére a dolog. Ami pedig a másikat illeti; amikor neki lesz szüksége arra, hogy plusz egy főt vigyen valahová: számíthat rám, mint mindig.
- Részemről indulhatunk, ha a taxi is megérkezett már. – Felkapom a boríték táskát még a komód tetejéről és innentől fogva már semmi sem állíthat meg a forgalmat és egyéb, esetleges nem várt tényezőket leszámítva, amelyek remélhetőleg nem fognak akadályozni.
à; Thierry


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
42
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Étterem ••

Tell me your secrets

Étterem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Fáradt ninja étterem
» Uroniko étterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Mariott Hotel-