Tizenhetes szoba
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Fontos hír


Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 10:55 pm
Yesterday at 10:50 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 8:30 pm
Yesterday at 7:47 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Szept. 02, 2017 9:11 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Tizenhetes szoba •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:51 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

846
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Grace K. Hopkins tollából
Témanyitás Re: Tizenhetes szoba •• Pént. Júl. 28, 2017 7:16 pm


Muire & Grace



I've been a lonely soul, roaming the streets, late at night.



Hónapok teltek el. Egy kicsivel több, mint egy év. És nem lett jobb. Nem lett könnyebb a lelkem. Nem lett egyszerűbb elfogadni a tényt, miszerint meghalt a férjem.
Kétségbeejtő és mérhetetlenül szomorú és sanyarú volt az életem. Üres, kopár és kietlen. A napjaim azzal teltek, hogy munkába jártam, az uszodába, a lőtérre, újabb-, és még újabb kezelésekre az Írországi pszichológusomhoz, majd a lakásba, amit béreltem. Elköltöztem ugyanis a James-szel közösen vett lakásunkból, mert egyszerűen képtelen voltam együtt élni az emlékeivel, a holmijával, az illatával; a szellemével. Nem tudtam aludni. Folyvást kattogott az agyam. Magamat hibáztattam-, és hibáztatom a mai napig a történtek miatt. Mi mást tehetnék? Ki mást okolhatnék?
Aztán, úgy négy-öt hónappal ezelőtt feladtam mindent, ami oda kötött Dublinba. A házat, ahol a férjemmel éltünk, amit el akartam adni és, amit azóta sem vett meg senki sem. Felmondtam a munkahelyemen. Lemondtam a lakásom bérlési jogáról, egyszerűen felbontottam a szerződést és összepakoltam. Aztán szedtem a sátorfámat és magam mögött hagytam azt az életet, minden, élesen szúró, mélyre vágó emlék szilánkjával.
Fogalmam sem volt róla, hogy hova mehetnék. Haza, Ausztráliába, a farmra, a családomhoz. Tudniuk kellett, hogy mi történt, és tudniuk kell, hogy igazuk volt: soha nem lett volna szabad elhagynom a vörös homok alkotta vermemet, a családi farmot, és végképp nem szabadott volna rendőrnek, nyomozónak mennem. Ott kellett volna maradnom, ahogy nekik, és szarvasmarhákat kellett volna tenyésztenem, ahogy ők is teszik. Folytatnom kellett volna, amit a Hopkins család megkezdett előttem, és át kellett volna vennem a farm vezetését. E helyett én elszöktem, mert túlságosan is önző voltam, és csak és kizárólag magammal foglalkoztam. A szabadságommal, a munkámmal, a vágyaimmal.
Persze... újfent nem bírtam sokáig az elszigeteltséget, ami a farm állandó és örökös velejárója. Engem nem erre teremtettek. Olyan voltam, mint egy kalitkában vergődő, szárnya szegett rabmadár. Minden csak rosszabb lett. Nem tudtam minden figyelmemet lekötni, és nem tudtam teljesen elterelni a gondolataimat. Tudtam-, és tudom, hogy tovább kell lépnem, de én... egyszerűen leragadtam. Belesüppedtem az önvád, az önsajnálat mély, posványos gödrébe, és dagonyáztam a saját bűntudatomban.
Ha nem volna eléggé egyértelmű, újfent leléptem. Még nekem is hihetetlen, hogy nem tanultam az esetből, nem tanultam a saját hibámból.
Úgy tekintettem erre az egészre, mint egyfajta zarándokútra. Egy útra, amely elvezet engem a megbocsátáshoz, az elengedéshez, vissza, saját magamhoz – de egy jobb, bölcsebb, megfontoltabb, cseppet sem önző, vagy önös érdekek által vezérelt verziómhoz.
India felé vettem utamat, bár ott csak pár hetet töltöttem. Ott tanultam meg az első, és legfontosabb leckét.
Volt Delhiben egy árvaház, ahol az egyik szobában több száz csecsemő feküdt a saját ágyában. Egy szobában száz csecsemő. El tudják ezt képzelni? És tudják, mi volt még abban a zsúfolt szobában? Csend. Nem lehetett egyebet hallani, csak a gyerekek lélegzetvételét. Megkérdeztem ennek az okát, és a választ soha nem fogom elfelejteni, amit akkor kaptam.
„Miután a gyerekek idekerülnek, folyton sírnak, azonban ez az állapot csak egy hétig tart. Egy hét múlva mindegyikük elhallgat. Tudni akarja miért? Mert mindegyikük tudja, hogy soha, senki nem fogja őket megvigasztalni. Abbahagyják a sírást, amikor rájönnek, hogy senki sem siet a segítségükre, hogy megvigasztalja őket. Sem most, sem tíz perc múlva, sem egy hónap múlva, sem később. Soha, senki.”
A tény, és annak rideg közlése ledöbbentett, ugyanakkor elszégyelltem magamat, amiért én hónapokig nyalogattam a sebeimet. Nem hagyhattam, hogy az önsajnálat egyik rétege, a másik után ellepjen; meg kellett emberelnem magam. Erősebbnek kellett lennem.
És erősebben, bátrabban élek.
Nagy szükségem volt arra, hogy elengedjem az önzőségemet, és másokkal is foglalkozzak, hogy a világgal foglalkozzak, a szépségeivel, a mocskával. Látnom kellett a világot. Azt a részét is, amit nem akartam látni: vannak, akiknek nagyobb szomorúság és fájdalom jutott osztályrészül, mint nekem, ráadásul nem is önhibájukból adódóan.
Szóval... vissza kellett térnem az életembe, saját magamhoz. Bármennyire is rettegtem a visszatéréstől. Nem bujkálhattam örökké a várárokkal körülvett, bástyás végvárrendszerem mögött emelt márvány és alabástrom toronyban, hét lakat alá zárva, vergődve olyan múltbéli tettek és emlékek alkotta béklyókban, melyek ellen tenni már nem tudok.
A főiskola alatt egy évet ötlöttem Párizsban, egy cserediák-program keretein belül. Úgy gondoltam ez egy jó kezdet lehetne.
Párizsban pedig minden ugyanolyan, és mégis minden más.
Mélyen magamba szippantom a levegőt, aminek még most is olyan illata van, mint vagy húsz évvel ezelőtt. Az utcák, a házak, a macskakövek, a lámpaoszlopok, a kirakatok... változatlanul változatlanok. Egy-két bolt bezárt, helyükön másik nyílt.
A hotelben szállok meg tehát, már ki is vettem egy szobát az ötödiken, és elkértem az aktuális napilapot. A bőröndömet – ennyi maradt az életemből, egyetlen bőrönd, se több, se kevesebb – a hordár már felvitte a szobámba, én pedig a bár felé vettem az irányt.
Szépen megmunkált, fényes, sötétbarna fafelületek és sötétzöld és –vörös bársony huzatok. Puha, skarlát színű szőnyeg feszül a hajópadlón. A pultnál karcsú lábú, magas székek nyújtózkodnak. Halovány borostyánszínnel égnek a lámpák, kétes fénybe vonva a helyiséget, finoman keveredve és vegyülve a kinti sötétséggel – a Nap ugyan még lemenőben van, de a város már szürkületbe csavarodott. A pulthoz lépek.
- Vodkát kérek, tisztán – csúsztatok egy bankót a pultra, a visszajárót pedig otthagyom, miután elvettem a poharat. Az egyik U-alakú kanapéhoz megyek, amelyik az ablak mellett van, és az asztalra rakom a poharat, majd hanyag eleganciával az ülőalkalmatosságra ereszkedem és az újságot az ingatlanhirdetéseknél nyitom ki.
Kisvártatva, régről ismerős idegen lép mellém.
(...)


Words: ??? ▲ Music: I'm a wolf ▲ Note: I'm a wolf, you're the moon.



« When you come out of the storm,
you won’t be the same person who walked in.
That’s what this storm’s all about. »

avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets

19
● ● Posztok száma :
▲ Charlize Theron
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Tizenhetes szoba •• Pént. Júl. 28, 2017 7:35 pm

Ma is olyan helyen jártam, amit általában derékból el szoktam kerülni, mert rosszul vagyok már akkor, mikor csak belépek a helységbe. De elintézendő ügyem volt bent a rendőrfőnökkel, és ezért mindenképpen be kellett mennem. Egy-két ismerős arcot megláttam, ahogy végigsétáltam a sorok között, de ez most nem lényeges. Miután elintéztem a rendőrfőnökkel a kis nézeteltérésünket, és tisztáztuk a helyzetet a végsőkig, már haladtam is tovább. Boltba is el kellett még mennem. Vagyis nem kellett, mert a farmomon igazából minden alapvető dolgot meg tudok találni szinte, ami kellhet, elég nagy a telek ahhoz, meg elég régóta is műveljük már. De most, akármennyire is szeretem azt a helyet, nem volt valami sok kedvem kimenni oda, és addig is a lakásomban húzom meg magamat, ott meg ki van ürülve a hűtő már. Van még egy-két elintéznivalóm a városban, és ezek nem olyanok, amiket le lehet tudni néhány perc vagy óra alatt. Főként azért sem, mert egy-két eredményre bizony várnom kell akár egy napot is. Ha nem többet. Cora meg bőven elboldogul egyedül is a farmon. Ha történne valami, akkor úgy is egyből szólna. Ha valaki, ő tényleg bármikor el tud érni. Az apja a legjobb barátom volt, és megesküdtem neki, hogy gondját fogom viselni a családjának, ha vele történne valami. Történt, és én pedig azóta is tartom magam a szavamhoz. Lehet, hogy nem vagyok egy példakép, de az erkölcsöm és a becsületem a helyén van. Meg a sajátos kód, ami szerint élek.
Zsebre dugott kézzel mászkálok a járdán, mert hihetetlen, hogy nem tudtam sehol sem találni a bolthoz közel lévő parkolót, ezért sétálgatnom kell ennyit. Legyen ez a legnagyobb gondom, tényleg. Közben nézegetem a kirakatokat, az utcát, hogy ne csak előre bámuljak, mereven, mint a fasz. Aztán egyszercsak egy ismerős arcot pillantok meg a hotel bárpultja előtt. Legalábbis nagyon ismerősnek tűnt így félig oldalról, félig hátulról. Kicsit lelassítottam ekkor, hogy meglássam, tényleg az-e, akire gondolok. De nem sikerült, ezért aztán vállat vontam, és inkább megindultam be a bárpult felé. Mit veszíthetek? Maximum egy „bocsánat, másnak hittelek”, vagy ha egész jó bőr, akkor még meg is hívom egy italra. Hát na, férfiból vagyok, és távolról sem vagyok olyan, aki megvetné az élet élvezeteit. Meg így legalább nem nekem kell kipakolnom az ágyamból valakit, hanem fordítva. Én meg aztán nem fogok a kelleténél tovább lenni akárhol is. Ha látok esélyt még egy-két menetre, akkor talán.
Miután közelebb érek, egyre inkább úgy érzem, hogy tudom ám, ki ült az előbb a pultnál, és ezért is huppanok le mellé magabiztosan a kanapéra. - Nocsak. Mit keres itt az én kedvenc szöszim? - kérdezem tőle mosolyogva. Ha nem is a kedvenc szőkém, de benne van a top háromban mindenképpen. Ami elég nagy szó, mert nem olyan könnyű ám az én listám élére kerülni. - Mennyi ideje is már? Tíz éve? Mit csinálsz itt Párizsban? - kérdezem tőle kíváncsian, mert tényleg érdekel, hogy mi szél fújhatta őt erre. Hm… kicsi a világ, nem hittem volna, hogy egyhamar látni fogom még őt. Mondjuk… nem is egyhamar láttam őt újra, mégiscsak venni kellett néhány új naptárat.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Tizenhetes szoba ••

Tell me your secrets


Tizenhetes szoba
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Mariott Hotel-