Boncterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Boncterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:57 pm

*****
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Szer. Dec. 20, 2017 11:27 pm

Izgatott vagyok, a szívem vadul kalapál, félek, szétveri a bordáim ketrecét, aztán felfekhetek a műtőasztalra. Rosszabb esetben a kórbonctan jéghideg acél lapjára jutok. Pedig egyelőre még élve szeretnék oda kerülni. Léon volt olyan rendes, és hosszas győzködés, pult alatt csúsztatott kávék sora után beleegyezett, hogy bevisz a műszakjában. A mentőállomásnál lógtam be; óriási adag forró koffein és egy nagyobb mennyiségű frissen sült quiche megnyitja a kapukat és félrenézésre késztet. Fogalmam sincs, kinek a köpenyét akasztottam le, de nem a méretem, alig lógnak ki ujjaim a fehér, keményített csápokból, a váll varrása a felkarom közepe táján csúfoskodik. Tiszta gáz… Mint amikor gyerekként felvettem anyám kabátját. Füst és hal szaga volt. Orromhoz emelem a makulátlan anyagot. Öblítő és fertőtlenítő csapja meg az arcom.
Léonnal a boncteremnél kell találkoznom, de addig el is kell jutnom valahogy. Próbálok nem a fal mellé lapulva közlekedni, azzal csak feltűnnék, de rettegek, hogy leszólítanak és fény derül a turpisságra. Mintha a három számmal nagyobb köpeny nem lenne elég árulkodó… Veszettül nyomkodom a lift hívó gombját. Az ócska filmekben is azt hiszi az ostoba főhős, hogy majd ettől gyorsabban jön. Most már értem a késztetést.
Átkozottul ismerős ez a doboz. Nincs tükör, még a végén a beteg infarktust kapna, ha meglátná magát a csövekkel meg egyéb cuccokkal, mielőtt célba érnének vele. Végigsimítok a 4-es gombon. Az egyetlen karakter, amit a Braille-írásból bármikor felismerek. Túl sokszor nyomódtak bele az apró pöttyök az ujjbegyembe, amikor a könnyektől vakon tapintottam. Felrémlik előttem Ravi sápadt arca, a gépek halk, egyenletes csipogása, a lélegeztető lassú, monoton sziszegése. Becsukódik az ajtó, pedig nem nyomtam meg semmit. Ha elhívtak, bajban leszek. Rátenyerelek az alagsor gombjára, és imádkozom, hogy ne bukjak le. Már majdnem ott vagyok, nem dobhatnak ki a célegyenesből!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Csüt. Dec. 21, 2017 9:43 am


Violet &&  Léon
Manapság ritka, hogy szabadnapom legyen. Épp ezért ma sincs. Rezidensként nem engedhetem meg magamnak, hogy keveset dolgozzak. Ha már itt tartunk, nem is akarok. Szívesen vállalok be ha kell pluszműszakot, ügyeletet, túlórát is. És ezért csak elismerés jár minden oldalról, hogy milyen céltudatos és elkötelezett is vagyok. Na persze. Ha tudná a családom, a menyasszonyom, a főnököm, úgy általában bárki, hogy csak azért csinálom, mert addig is elszakadok a gondjaimtól… Amit a menyasszonyom és az ő húga jelentenek… Minél kevesebbet látom, annál jobb. Az a gond, hogy ezt arra a nőre jobban értem, aki életem szerelme, mint a testvérére. Tőle inkább a ráció, a józanész tart távol. Hisz könyörgöm, csak egy egyetemista, vagy tíz év van közöttünk! Meg úgy egyáltalán. Nem egészséges ez. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak bennem, ahogy visszatérek az irodámba egy pillanatra, hogy szusszanjak. Még van néhány órám a műszakom végéig, de még mindig nem vágyom haza. Haza… a menyasszonyomékhoz, de már lassan azt tekintem otthonnak. Nem mintha kevésbé lenne merev, álszent a légkör, mint a szüleim házában. De legalább Lily, a sógornőm ott van. Na jó, ebből tényleg elég!
A gondolataimat szerencsére úgyis eltereli az, hogy rájövök, ideje indulnom a boncteremhez. Hogy miért? A szomszédos büfé az oka mindennek. És most kivételesen nem egy szendvicsre gondolok, hanem az eladóra. Violetre. Na nem kell rögtön rosszra gondolna, semmi erkölcstelent sem jutna eszembe soha művelni vele. Bár ha belegondolok, amire készülünk, az a legkevésbé sem szabályos… Nem is értem, hogy hagyhattam meggyőzni magam. Becsempészni valakit egy boncolásra, akinek lényegében semmi köze hozzá… Ha ez kiderül, elég nagy bajba fogok kerülni, az tuti. Ennek ellenére, ha már megígértem, megteszem. Elvégre egy boncoláson olyan nagy bajt csak nem okozhat egy „civil” jelenléte, nem igaz?
A köpeny, amit szereztem neki, ugyan lehet, hogy nagy lesz rá egy kicsit, hisz az én egyik régi köpenyem, de talán nem feltűnő. Majd azt mondom, a gyakornokom, ha bárki kérdezi. Talán még hihető is. Talán. A feltűnésmentesség érdekében inkább a boncterem előtt várok rá. Remélem, nem téved el. Az órámra pillantok, miközben hátamat lazán a falnak vetem, tekintetem a szemben lévő liftre szegeződik. Csak nem bukunk már le az elején! Legalábbis, nagyon remélem.

■ ■ Between us ■ ■Remélem jó lesz ■ ■credit
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Csüt. Dec. 21, 2017 10:57 pm

Léon & Violet





Emlékek sora rohan meg. Visszarepülők gyermekkoromba, amikor még semmire nem volt gondom. Na jó, ez nem igaz így, ebben a formában, de… Olyan rohadt nehéz felnőttnek lenni! Megbirkózni olyan dolgokkal, mint a pénz keresés, az időbeosztás, az Élet, a halál… Néha nem értem. Miért Ravi halt meg? Mármint értem, fizikailg, elvégre egy fullos luxusautóval csapták el, kevesebb esélye volt, mint a ficsúrnak, de akkor is. Igazságtalan! Annyival jobb ember volt, és mégis, a környezetszennyező, manipulátor vidáman éli napjait, az arcán semmi nyoma a megbánásnak, amikor pózol az újságok lapjain. Na és persze a facebook oldala… Igen, nézem, veszettül nyomozok utána, muszáj kiderítenem valami mocskot róla, vagy csak a szikráját annak, hogy más ember lett a baleset óta.
Messzire visznek az ismerős környezet által előcsalt emlékek, amiből az ajtó csukódása ráz fel. Szinte teljes súlyommal nyomom az alagsor gombját, félek, sosem ugrik vissza a helyére, beszorul, és akkor örökké lent marad a lift. A kijelzőre szegezem a tekintetem. Lefelé kell mennem, nem mehetek más felé, mert akkor végem van. Képzeletben már a szöveget írom, hogy mivel fogom kimagyarázni magam, ha mondjuk teszem azt, a szülészeten kötök ki erősítés nélkül. Léon ugyanis odalent vár. Vagy de legalábbis arra számít, hogy oda tartok. A lift hátsó falának lapulok, a cipőmet bámulom, amikor kinyílik az ajtó. Hűvös levegő csap meg, ez jó jel. Mármint azt hiszem, hogy az. A szemem sarkából pillantok ki, látok egy pár lábat. Hogy feljebb nézhessek, fel kell emelnem a fejem, a hajamat babrálom, és megkönnyebbülök, amikor meglátom társamat a bűnben. Mosolyom nem teljesen őszinte, azonnal az ugrik be, hogy Ravi is itt feküdt, talán pont azon az asztalon, ami mellé állni készülök, és talán pont az a prof ejtette a vágást azon a gyönyörű mellkasán, aki a mostani hullát is szélesre tárja majd előttünk. Nem mertem enni, nehogy hányjak, vagy valami, de most meg attól rettegek, hogy el fogok ájulni.
- Nem késtem, ugye? – kérdezem köszönés helyett. Annyira izgulok, a liftben maradt a modorom. Az ajtók csattanva zárónak mögöttem, összerezzenek – Bocsi, tiszta bunkó vagyok… Köszönöm, hogy segítesz. – igazgatom a köpenyt, rajta olyan jól néz ki, passzol, meg minden. Rajtam meg lóg, mint tehénen a gatya…
- Oda megyünk? – biccentek az egyik ajtó felé, ami mögött a hideg helységet sejtem, aminek a falai mentén élettelen testek sorakoznak kis fiókokban. Mint az ólomkatonák a skatulyájukban. Csak ez nem az a mese, ahol felélednek. Zombikat meg még véletlenül sem akarok!
- Tudsz valamit mondani a… - pácienst akarok mondani, de az elég morbid lenne – akit… hát, tudod, akit ma felvágunk? – fintorgok, próbálok humorizálni, de még elég rozsdásan megy, ahhoz még túl nagy a para, még nem biztos, hogy nem bukunk le. Felhajtom a köpeny ujját, mégse úgy nézzek már ki, mint valami félőrült, aki beszabadult a dokija gardróbjába.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Szer. Dec. 27, 2017 10:35 am


Violet &&  Léon
Ezt a napot finoman szólva sem így terveztem. Valószínűleg elég nagy meggondolatlanság volt tőlem belemenni ebbe az egész őrültségbe. Hiszen ha azt nézzük, az állásommal, a karrieremmel játszom! Elég csúnyán visszaélek épp azzal, hogy a rendszer tagja vagyok. Hisz épp becsempészni készülök valakit valahová, ahol finoman szólva sincs semmi keresnivalója. De hát én meg az a vaj szívem! Violet olyan régóta rágta a fülemet, traktált a történeteivel ebédidőben, hogy ő mindig is orvos szeretett volna lenni, csak a családi körülményei nem tették lehetővé, hogy egyetemre menjen és kitanulja a szakmát, de úgy szeretne legalább egyszer betekintést nyerni a „kulisszák mögé”. Nekem pedig egy gyenge pillanatomban megesett rajta a szívem és még mielőtt rendesen végiggondolhattam volna, mire is vállalkozom, felajánlottam, hogy beviszem egy boncolásra. Most pedig már késő visszakoznom. Az adott szavamat nem vonhatom vissza, bármennyire is szeretném. Csak abban reménykedhetek, hogy minden rendben lezajlik és nem bukunk le. Ahogy nyílik a liftajtó, végre megpillantom a szemlátomást feszült Violetet. Legalább ezzel megvagyunk, nem tévedt el. Már épp csak a lényeget kell sikeresen kivitelezni most, hogy bejutott.
- Még épp időben vagyunk – biccentek felé, amit a hálálkodására is válasznak szánok. Mégsem mondhatom neki, hogy a legkevésbé sem szívesen teszem és legszívesebben visszaszívnám az egészet. Igyekszem, hogy ne is látszódjon rajtam a feszültség, az valószínűleg csak tovább nyugtalanítaná őt is, mikor pedig láthatóan ideges. Ha más nem, az már tuti lebuktatna mindkettőnket. Az ő feszültségét, mint kezdő gyakornokét talán ki lehet magyarázni, de az enyémet aligha. Erre végig nagyon oda kell majd figyelnem.
- Igen, oda. A boncoló orvos már bent van. Jól figyelj arra, amit mondok, oké? Az új gyakornokom vagy, ha bárki kérdezné. Odabent ne érj semmihez, ne tegyél fel kérdéseket, csak figyelj. Ha bármi felmerülne benned, inkább utána tőlem kérdezd meg, de ne ott, valószínűleg feltűnne, hogy nem kellő szakmaisággal fogalmazol. Ja és… ha rosszul lennél, nem probléma, a kezdőkkel előfordul olykor, nyugodtan gyere ki bármikor egy szó nélkül. Mosdót a folyosó végén jobbra találsz, ha esetleg szükséges ezeket fontosnak tartom elmondani, miközben az ajtó felé tartunk.
- Egy hatvanöt éves férfi, pár hete feküdt bent nálunk. Valószínűleg infarktus volt a halál oka, de pont azért van szükség a boncolásra, hogy ezt megállapítsuk és kizárjuk az esetleges orvosi mulasztást magyarázom a kérdésre, de közben nagyon figyelem a reakcióit. Bár azt bizonygatta nekem, mennyire érdekelte mindig is az orvosi hivatás, végtére is csak egy civil, akinek nem biztos, hogy bírja a gyomra, a lelke ezt a dolgot. Nem akarom túlzottan sokkolni, de válaszolok a kérdéseire. Na meg, ha rosszul lesz már most, még mindig jobb, ha itt derül ki, mint bent a boncasztal mellett.
- Minden oké? Van még esetleg kérdésed? Mehetünk? – tényleg csak figyelmesen, érdeklődve, de nem türelmetlenül beszélek hozzá. Mindössze meg akarok bizonyosodni róla, hogy valóban készen áll, mielőtt lenyomnám a kilincset és nyomomban vele, a „gyakornokommal” belépnék a „tetthelyre”.

■ ■ Between us ■ ■Remélem jó lesz ■ ■credit
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Szer. Jan. 03, 2018 7:04 pm

Léon & Violet


Idegesen lapulok a lift hideg falához, mintha bele akarnék olvadni. Lassan emelem a tekintetem, ha nem Léon van odakint, nem akarok a szemébe nézni, azonnal levenné, hogy rosszban sántikálok. Mázlim van. Remélem nem utoljára a nap folyamán. Kierőszakolok magamból egy mosolyt, de most valahogy nem olvad úgy a jég, mint az étkezdében. Nem látom az arcán a fesztelen örömöt, de végülis csak a karrierjét kockáztatja a bakancslistámért. Jófejségből jeles! Sosem lehetek neki elég hálás, bárhogy is alakul a mai csínytevésünk. Figyelek a szavaira, kicsit fáj, hogy ennyire gyerekként kezel, de megértem, nem tudhatja, hogy mennyire nyitva tartom a fülem és mennyi szakmai cikket meg könyvet olvasgatok unalmas óráimban. Amiből mondjuk nem sok van, szóval talán mégis jobb lesz hallgatni rá és befogni a számat. Felmérem a terepet, a folyosót, ajtótól ajtóig. Nem vészes, kb húsz méter lehet. Nem hiszem, hogy rosszul leszek, bírok én mindent, de bármi megeshet, sosem voltam még boncoláson. Ha kell, majd futok, nincs mese.
- Értem. – bólintok a szavaira, összevont szemöldökkel memorizálom a részleteket, de ez édes kevésnek tűnik. Kéne egy kórelőzmény, de ha mindent latinul mondana, úgyse érteném – Tehát akkor volt valaki, akiben felmerült a mulasztás lehetősége? – azt hiszem, fogom tudni kezelni a helyzetet. Na persze isten tudja, mennyire borulok ki, amikor a szike megvágja a bőrt, amikor a szagok megcsapják az orromat… Neki kell ugrani!
- Persze, minden. Talán csak annyi, hogy arról tudunk, milyen tünetekkel érkezett? Már… amikor még… tudod, szóval amikor bekerült. – nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá, de valahol tök fontosnak érzem. Mondjuk van rá esély, hogy a boncoló orvos is olyan szavakat fog majd használni, hogy ha akarnék se fogok tudni kérdezni, de alapos akarok lenni – Illetve még egy gyors kérdés! Kéne valami álnév, nem? Vagy ne bonyolítsuk ennyire? – ajkamba harapok, mert így kimondva elég hülyeégnek hangzik, pedig még lehet, hogy kellhet.
- Mehetünk, készen állok. – mondom végül, és követem. Odabent egy test fekszik az asztalon, ágyéka kis lepedővel letakarva, feje megtámasztva, mintha csak aludna. Valószínűtlenül fehér a bőre. Megcsapnak a szagok és egy pillanatra elakad a lélegzetem és megremeg a térdem. Összeszorítom a fogam és beljebb lépek. Követem Léon minden protokollárisnak tűnő cselekedetét, kesztyűt húzok és elfogadok egy felkínált maszkot. Jó lesz a szagok ellen, és persze az arcomat is remekül takarja.
- Pierre Boivin, hatvanöt éves, férfi… - kezdődik, az orvos sorolja a tényeket, és én igyekszem mindenre figyelni, miközben a tekintetem a termet pásztázza, az eszközöket számlálom és csodálom, borzadok a csontfűrészektől, és előre kiráz a hideg a recsegő hangoktól, amiket vizionálok.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boncterem •• Kedd Feb. 06, 2018 7:09 am


karaktereltűnés miatt
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Boncterem ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Boncterem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-