Folyosók
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Folyosók •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

*****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szer. Júl. 26, 2017 3:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora

Pontosan annyira kedvem volt itt lenni, mint amennyire szívesen jár kórházakba az ember, vagy éppen fogorvoshoz. Főleg úgy, hogy nem is én követtem el az öngyilkosságot, az a lány nem én voltam, hanem az, akinek tényleg sikerült remélhetőleg egy békésebb helyre tévedni és nem egy ennyire zavaros életbe visszatérni, mint ami nekem kijutott. Olykor még mindig rémálmaim voltak, de míg mások azt hitték hogy a „tettem” miatt, addig valójában újra és újra átéltem a valódi halálomat. A kiáltást újra hallottam, azt, ahogyan eldördül a fegyver, megfordulok és utána csak éles fájdalom hasít a testembe. Ahogyan érzem a társam érintését még, hogy megfogja a kezemet, a vérfémes ízét minden egyes alkalommal érzem, míg végül a kép elsötétül, én pedig verejtékben úszva ébredek egy idegen testben már két éve.
Sok időbe telt, mire összemertem szedni a bátorságomat és Sie-t megszólítani újra. Számára csak egy idegen vagyok, számomra viszont még mindig a legjobb barátom és a testvérem, ami korábban sose volt. A külső másabb, de a lélek még mindig ugyanaz, de még se mondhatom el. Mi történne akkor, ha elmondanám? Valaki képes lenne hinni nekem? Nem, nem hiszem; mégis miként várhatnám el azt, hogy bárki higgyen nekem, amikor még én se tudtam teljesen elfogadni, amikor még olykor annyira ügyelnem kell arra, hogy mit mondok? Sehogy…
Sietve kapom magamra a blézeremet, majd megigazítom kicsit a ruhámat, miután újra belebújhattam a vizsgálatok után. Csendesen várom, hogy a doktor visszatérjen, miközben egy részem abban reménykedik, hogy el fogom kerülni Dr. Wheaton-t, míg szeretnék újra beszélni. Olykor találkozunk, beszélgetünk, mint két ismerős. Pár hónapja kezdődött az egész, pedig valójában sokkal régebben. Fogalmam sincs, hogy pontosan hol vesztettem valójában az életemet és sose akartam kideríteni, de szeretnék neki segíteni, hogy jobb legyen. A testvérem és éljek bármilyen testben, mindig is az marad.
- Beszélgettem a kollégámmal Pandora és azt mondja, hogy eddig nem sokra jutottak. – pillant rám végül kicsit szomorúan, mire én egy aprót sóhajtok.
- Az emberek sose szeretnek arról beszélni, ami belül zajlik. Valakinek több időbe telik, másnak kevésbé, de szerintem az is a gyógyulást mutatja, hogy azóta nem tettem semmi olyat se, ami veszélyes lenne rám nézve. – fejtem ki végül egy barátságos mosoly keretében és közben egy újabb hazugság hangzik el. Eddig se próbáltam végezni magammal, egy bűnöző vette el az életemet, arról meg fogalmam sincs, hogy ez a lány miért akart végezni magával…
- Igen, valóban így van, de remélem tudja, hogy amíg nem kezd el megnyílni, addig a teljesen gyógyulás se fog sose eljönni. – komor és szigorú a pillantása, mintha éppen most szidna össze egy rossz gyereket, pedig régóta nem vagyok már gyerek.
- Tudom és igyekszem. Most viszont ideje indulnom. Köszönök mindent Dr. Greyson. – mosolyodom el, a kezemet nyújtom neki, mire sietve köszön el ő is. Végül pedig el is indulok az ajtó felé, de alig, hogy kilépek az irodából telibe neki megyek valakinek. Sietve kapok a nő után és szerencsére megtartanom őt és magamat is. Maximum egy kicsit megcsúszom a magas sarkúban.
- Bocsánat, nem szándékos volt, elmerengtem! – hadarom el, de alig, hogy a végére érek felismerem, hogy Sie az. Elmosolyodom. – Szia! Azt hiszem sikerült megint remek belépőt produkálnom. Remélem jól vagy és nem okoztam maradandókárt benned. – csukom be végül magam mögött az ajtót, miközben a legjobb barátnőmre pillantok és fáj látni azt, hogy ő mennyire egy idegent lát bennem. Vajon valaha el fogom nyerni újra a bizalmát?


■ ■  Remélem jó lesz kezdőnek! edi ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Pént. Júl. 28, 2017 10:53 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
Életem nagy vesztesége után bezárkóztam. Miután teljesen egyedül maradtam úgy éreztem számomra nincs más, mint a magány. Se család, se barátok. Csak a munka, de az töménytelen mennyiségbe. Nem kell, hogy még több fájdalom kússzon be az életembe.
A munka olyan volt nekem, mint egy nyugalom sziget, ahova az ember örömmel ment. Szikét fogva a kezébe szinte elfelejtette minden baját és csak arra koncentrált, hogy megmentse az emberek életét. Minden egyes vágással közelebb kerültem az adott problémához. Talán ilyen volt az előttem fekvő nő, aki hirtelen összeesett a bevásárló túrája kellős közepén és angio után kiderült, hogy az aortában van egy kis rög, ami feltartja a vér áramlását. Nem akartak beengedni, de mivel több trauma is érkezett, aminek a fő problémája a vérzés volt, így természetesen az orvosaink nagy százalékát elhívták. Csak is szakorvos végezhet aorta műtétet. De szerencsére az egyik veterán megengedte, hogy megcsináljam szigorú felügyelettel. Vállalta, hogy bejön velem, és ha baj van, közbe avatkozik. Még mindig a szemem előtt volt, ahogy a kolléga fogta és elvágta teljesen egészébe az aortát és ezzel életét vesztette az egyetlen olyan ember az életemben, akiben bíztam és szerettem.
A műtét hosszadalmas és aprólékos volt. Minden egyes vérzésre koncentráltam, de végül meglett a gonosz rögöcske és már csak arra kellet koncentrálnom, hogy bezárjam az eret és minél kevesebb sérülést okozzak a kezeim közt fekvőnek.
Mikor már az utolsó öltést is befejeztem és letettem az eszközöket a tálcára még utoljára rápillantottam, hogy biztosan nem vérzik-e. Az értékei kicsit magas tartományban vannak. Az altatóorvos szerint immáron már ébreszthető a beteg, ha úgy gondolom. Felpillantottam orvos társamra, aki végig szigorú tekintettel nézte végig a beavatkozást, és egy egyszerű biccentéssel jelezte, hogy igen. Az altatós tudomásul vette és a beteg ébresztési fázisba került. Nem hagytam el a műtőt. Vártam, hogy mi lesz. Nehezen, de végül kinyitotta a szemét és ki akarta köpni a tubust, de mindenki meggyőzte, hogy vissza fog aludni, addig jó, míg nincs kint. Lehúzva a véres kesztyűt és az emlékeket hátra hagyva, elhagytam a műtőt. Meghagytam, hogy ha bármi probléma akad, azonnal szóljanak. De még szinte a kimosakodást meg se kezdtem, mikor jött az újabb telefon. Valakit újra élesztenek. Lehető legalaposabban mosakodtam és rohantam felfelé, de addigra már az intenzív osztályra került a beteg. Lassítva a lépteimen négy órás műtét után úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kávét s talán háborgó gyomrom is nyugton lenne, ha bekapnék valamit.
A telefonomat nyomogatva mentem végig a folyosókon, mikor valaki kisebb hurrikánként belém csapódott. Feleszmélni sem volt időm. De sikerült talpon maradnunk. A telefont becsúsztattam a köpeny zsebébe és felnéztem. Pandora.
- Szia. – köszöntem és próbáltam elő venni a kevésbé morcos énemet. De ez a műtét kifárasztott.
- Minden a legnagyobb rendben van. Én se figyeltem. – megráztam a fejemet a magyarázkodása miatt. Sose értettem, hogy miért akar ennyit beszélni. Nincs ellenemre persze, hogy beszélnek. Tegyék azt. De mikor az ember már túltárgyalta, amit kell, akkor feleslegesek a szavak. Jas-el is mindig ezt próbáltam elmagyarázni, neki sem ment.
- Mi járatban? – pillantok fel az ajtóra, ami mögül előbukkant. Persze a törvény sem protokoll nem tiltja, hogy barátkozz betegekkel. Én viszont próbáltam ezt elkerülni. Viszont úgy tűnt, hogy Pandora ennek pontosan az ellentétét szeretné. Nincs ellenemre a dolog, viszont a félsz és a fájdalom nem fog csak úgy eltűnni. Nem tudja pótolni azt az űrt, amit annyira szeretne.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. – az orvosi énem máris előtolakodott és szinte már követelte a választ. Mintha szellemet látna, de ezt persze nem szívesen mondja az ember, főleg nem egy kórházba, a sok babonás ember miatt. Akik mindent szó szerint vesznek. Aztán gyorsan végig kutatom magam, hogy lehet valahol véres maradtam. De nem, egy folt sincs, egy pici kávéfoltot leszámítva, amit még reggel folyamán gurítottam le és lecsöppent. Pontosan a hófehér köpenyemre. De nincs mit tenni. Így életszerű, ha az orvoson van legalább egy kávé folt a műszakja folyamán.
■ ■ Zene ■ ■LEnyúltam a kódod doboz ■ ■credit
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Pént. Júl. 28, 2017 5:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
Sose hittem abban, hogy hazugságban lehet életet élni, de én mégis azt teszem. Minden egyes nap felkelek, tükörbe nézek és újra és újra elgyakorolom szinte azt, hogy ki is vagyok, vagy inkább emlékeztetem magam, mielőtt egyszer tényleg rosszul mutatkoznék be. Most se volt másképpen, hiszen pokolian nehéz volt eljárnom ide még ennyi idő után. Főleg, hogy sose hittem volna, hogy pont öngyilkosnak fognak nézni. Mindig kitartó voltam, küzdöttem azért, hogy elismerjék a szakmai tudásomat, aztán egyszerűen csak romokba dőlt mindent. Nem fedeztek jól, figyelmetlen voltam és végül az életemmel fizettem azért, hogy másokat védjek.
Amilyen gyorsan szeretnék most innen eltűnni és inkább bevackolni magam az ágyba egy kis fagylalttal és egy jó könyvvel, annyira nem sikerül. Pontosan abba ütközök, akit egyszerre szeretnél elkerülni, ugyanakkor nem is, hiszen túlzottan is hiányzik. Tudom, hogy az űrt nem lehet betölteni, de azért megpróbálni szabad, vagy ez önzőség a részemről? Fogalmam sincs és talán jobb is nem ezen rágódni.
Bólintok egy aprót arra amit mond, hogy minden rendben van és ő se figyelt nagyon, hiszen felesleges lenne ezt körbeugrálni. Egyszerre jó ez a találkozó és pokolian kínzó. Szeretném eltűntetni a szomorúságot azokból az íriszekből, vigyázni rá, mint egykoron és éjszakákon át beszélgetni, megosztani a titkainkat, de ennek azt hiszem örökre végre.
- Olykor be kell ugranom kontrollra és éppen most végeztem. – szólalok meg sietve, hiszen biztosan könnyedén rájöhet a névből is, ami az irodánál virít, hogy mi járatban is lehettem itt. A legtöbb kolléga legalább névből szokta egymást ismerni, meg azt is, hogy ki mivel foglalkozik.
- Persze, jól vagyok, csak az emberek nem szívesen járnak orvosokhoz, se a kórházba. – pillantok rá barátságosan, majd egy aprót alsó ajkamba harapok. – Csak régi rossz emlékek, de semmi több. – fejtem ki kicsit jobban, de nem akarok belemenni. Túlzottan is eszembe jut itt mindig az, amikor lelőttek. A kiabálások, a vér fémes íze, a fájdalom, ami átjárta a testemet, a sötétség. Mintha még olykor láttam volna az itteni folyósokat is, de lehet azt már csak én képzelem be. De ez mind olyan, amit nem mondhatok el, nem szabad.
- Egy kávéhoz lenne kedved? Kicsit fáradnak tűnsz, vagy esetleg rohansz is tovább? Nem akarlak ám feltartani se. – közben pedig megigazítottam a táskámat a kezemben, majd egyik lábamról a másikra helyeztem át a testsúlyomat. Nem akartam tolakodó se lenni, de úgy éreztem, hogy minél inkább próbálok kedves lenni vele, ő annál inkább meghátrál. Fogalmam sem volt, hogy milyen taktikát is kellene bevetnem. Ez túl nehéz. Ez nem második esély, hanem inkább szívatás!!


■ ■  Csak nyugodtan, azért vannak! iloveu  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szomb. Júl. 29, 2017 6:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
Az ajtón lévő név ismerősen cseng, de hát nem lehet minden munkatársat csak a nevéről ismerni. De ekkor eszembe jut, hogy nekem is hozzá kellet menni, hogy engedélyezzék az állományba helyezésemet, mikor meghalt Jas. Annyira kikészültem, hogy képesek voltak egy hónapra kiírni és nem engedtek a műtő közelébe. Csak sokadik beszélgetésünk után kaptam meg az engedélyt, hogy stabil vagyok és a gyógyszereket is elhagyhatom. Egy kivételével. A lányra néztem és próbáltam kedvesnek lenni. De olyan volt az egész, mintha kívülről láttam volna az egészet, hogy ott állunk és kínosan próbálunk kedvesnek lenni.
- Jó szakember, túlságosan is alapos. – elhúzom a számat, hiszen az én emlékeim is elég élénkek vele kapcsolatban és nem is szeretek a szobája előtt állni, mert még a végén beinvitál és rájön, hogy nem is vagyok annyira stabil, vagy, hogy épp nem szedem a gyógyszereket, amiket annyira javasolt.
- Hogy érzed magad, szerinted javult az állapotod? – végig pillantok rajta, hiszen tényleg érdekel az ő hozzáállása nem pedig a dokié. Nem nézem le őket, mert nem. Csak az ember, ha elhatároz valamit fejben, akkor az úgy lesz. Nem kell külső segítő. Vagyis a jobbik esetben. Most pedig itt állunk és úgy tűnik, hogy kívülről minden rendben. De hogy a fejében és a lelkiben milyen viharokkal kell megküzdenie sajnos nem, tudhatom.
Bár tisztában vagyok vele, hogy a belső harcok a legnagyobbak. Azokba szenvedsz a legnagyobb károkat, amiket az agyad és a szíved dúl egymással.
- Kivéve, ha doki vagy. Akkor elég jó dolog bejárni. – nevetek fel és a kezeimet a köpenyembe mélyesztve nézek rá. Van benne valami, nem tudom mi. De olyan mintha vonzana, én pedig hiába akarom eltaszítani mindig, megjelenik és a társasága is kellemes. Csak egyszerűen nekem nem kell társaság, ha kell, remete életet fogok élni. Sokkalta könnyebb, kevés az esély, hogy ismét összetörj. Mellesleg pedig talán nem olyan emberrel kellene kezdenem, aki önként akart véget vetni az életének. Mi van, ha sikerülni fog? Megkedvelem, és ő úgy dönt, hogy vége. Akkor megint kezdhetem elölről a megpróbáltatásokat. Menne? Sikerülne nekem másodszorra talpra állni? Nagyon sok a kérdőjel és félek, hogy a negatív több lesz, mint a pozitív.
- Csak most estem ki egy négy órás műtétből és oda indultam. Még kell egy kis idő, hogy visszanyerjem magam. Bár elvileg nincs több műtét betervezve. Ha csak nem jön be egy akut. – megvonom a vállam és végül is hagyom, hogy meginduljon a büfé felé. Nem fogom most elrontani, hiszen kicsit bizakodónak fest és még csak az kéne, hogy szegjem kedvét.
Lassan követve őt pillantok ki az ablakon és vágyom a természetbe, hogy kicsit érjen a nap és pihenhessek. De a szabadság számomra csak egy álom. Mostanában biztos nem. Minden nagy fejes most nyaral, én meg persze ügyelhetek.
- Mik a terveid a nap további részében? – kérdezem meglepetten. Miközben észhez térek, hogy van társaságom és nem egyedül bandukolok a folyosókon. Hiszen ő hívott meg. Nem azért jött, hogy némán sétáljon mellettem.
■ ■ Zene ■ ■nyomi lett doboz ■ ■credit
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Vas. Júl. 30, 2017 1:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
- Ezek szerint volt már neked is szerencséd hozzá? – tettem fel a kérdést ártatlanul, mint akinek tényleg fogalma se lehet róla, hogy miért mondja ezt, miközben a szavai szinte gyomorszájon vágtak. Nagyon remélem, hogy nem az én halálom miatt kellett idejárnod Sie. Kérlek, mond hogy nem és valamennyire túlléptél rajta, ha egyáltalán lehetséges egy testvér elvesztésén túllépni. Fura dolog az élet, hogy Pandora öngyilkossági kísérletének az okát ki akarom deríteni, de azt nem, hogy pontosan tényleg mibe haltam bele, mintha könnyebben el tudnám fogadni azt, hogy lelőttek és az okozta a végzetes balesetet. Vagy csak képtelen lennék a számomra fontos embereket még mindig háborgatni, a múltamat újra felkavarni és újra esetleg a mélybe taszítani őket. Nem véletlen, hogy a szüleimmel kapcsolatban is Bastiant kerestem fel.
- Igen, határozottan jobban vagyok, hiszen azóta se tettem semmi őrültséget se. – felelem egy bizakodó mosoly keretében, hiszen el se tudnám képzelni azt, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki megpróbáljon kárt tenni magában. Rá kell jönnöm a dolgokra, addig úgyse fogok nyugodni. – Egyedül amiatt aggódnak, hogy még mindig nem igazán beszélek a történtekről. – vallom be, de azt már inkább nem mondom, hogy igazából egy szót se mondok róla az agyturkásznak se. Nem tudok róla beszélni, mert nem tudom miért történt, mert nem Pandora vagyok, mint mindenki hiszi. Meg amúgy is miként kérhetik az orvosok azt, hogy valamit újra és újra éljünk át, amit vélhetően legszívesebben elfelejtenénk.
Egy apró nevetés elhagyj a ajkaimat annak köszönhetően, amit mond és még kicsit a fejemet is megrázom.
- Ebben van igazság, de azért biztosan nektek se könnyű mindennap itt lenni és ennyi borzalmat látni. – fejtem ki a véleményemet, ahogyan régebben is ezt gondoltam. Francba, óvatosabban kell fogalmaznom, mert a végén még gyanút keltek és azt nem akarom. – Mármint mindig is csodáltam az orvosokat, hogy képesek emberek életét megmenteni és helytállni jöjjön bármilyen nehézség, de se hiszem, hogy annyira könnyű lenne. – remek, csak így tovább és lassan a képébe is ordíthatod, hogy Jasmine vagy és nem Pandora. Gyerünk, beszélj még úgy, ahogyan egykoron tetted, amikor kiderült milyen szakmát fog választani. Hogy lehet ekkora? Hmm, nem is tudom mi lenne a legjobb szó. Ostorozom magam mélyen legbelül némán.
- Akkor egy kis pihenés még rád fér. Sokáig tart még a műszakod? – kérdeztem tőle barátságosan, miközben lassan elindultunk a kantin felé. A cipőm sarka ütemesen koppant minden egyes lépést jelezve, de ahogyan ő, úgy én is rövid időre messzire keveredtem a gondolataimban és pontosan olyan dolgok körül forogtak, amikre úgyse fogok tudni választ adni, így végül csak sóhajtottam egy aprót alig hallhatóan pont akkor, amikor ő megtörte a csendet.
- Gondoltam inkább haza szököm és nem megyek vissza a munkába, úgyis sokat estéztem mostanság, aztán keresek valami könyvet, vagy esetleg filmet és szerzek fagyit. Igazán jót tud tenni egy ilyen nap is a léleknek. – francba, megint olyan dolog, amit régebben is imádtam és amit mindig is javasoltam neki. Inkább némaságot fogadok, de annyira adja magát, hogy mit feleljek. Istenem, kérlek, hogy ne rakja össze a fejében a képletet. – És te? Gondolom eléggé kimerítő tud lenni itt egy-egy nap. – kérdezek vissza továbbra is barátságosan és igyekszem inkább magamról elterelni a beszédet.


■ ■  Nekem tetszett! iloveu ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Vas. Júl. 30, 2017 5:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
A kérdés olyan könnyen csúszik a száján, ahogy én megbántam azt, hogy szóba hoztam. Egy pillanatra elmerengek. Mi baj lenne abból, ha bevallanám, hogy nem kevés órát ültem bent az irodába a négy fal között, kisírt szemekkel, felhúzott térddel és vártam, hogy végre haza mehessek. Nehezemre esett feldolgozni, hogy megöltem a testvéremet. De hamar visszarántottam magam a jelenbe, mielőtt a múlt sötét árnyai ismét felperzselnek.
- Igen. Minden orvosnak el kell jönni pszichológiai vizsgáltra évente. Ne fásuljunk be. – olyan könnyedén csusszanok át a válaszon, hogy magam is meglepődöm, hogy ilyen könnyen jöttek a szavak. Nem akarok arról beszélni, hogy miért kellet ide járnom. Az az én és a doki titka marad. Senki nem fogja megtudni.
- Pedig milyen jó őrültségek vannak. Persze azon kívül, amit megtettél. – nézek a szemeibe. Hiszen nincs is jobb, mint megviccelni az idős szomszédokat, vagy telefon betyárkodni, mint régen tettük, hogy a nagymenőket vagy a nyomikat hívogattuk Jas-vel. Sok jó emléket őriztem és az orvos azt mondta, hogy lehetetlen elfelejteni, de próbáljak mindig a szépre emlékezni. Nekem sikerült, vagyis próbálok nem a vér fémes ízére koncentrálni, ami az orromba tolult. Vagy arra, hogy felrántottam a lepedőt, hogy megnézzem tényleg a barátnőm feküdt a kezem alatt. De egyik sem volt olyan, hogy azt mondom most már szabad lettem. Mind hiába a lelkem egy sötét lyuk.
- Minek beszélni róla? Én még mindig azt mondom, hogy fölösleges, csak feltépjük a sebeket. – meredek a semmibe a feje mellet. Egy távoli pont ismét be akar szippantani. Nem tehetem, nem mehetek a félelem és a sötétség tengerébe. Megköszörülöm a torkom és a lányra nézek.
- Adj be valami szarságot, hogy elhiggye, most már beszélsz róla. Én is azt tettem. – soha a büdös életben nem fogja megtudni, hogy milyen mikor a lelked meg hal és ott maradsz egyedül a vérben és meghalt körülötted mindenki. Az életem megszűnt, most már csak létezem.
- Sebészként nem igen van borzalom, ha időben szólnak, meg tudjuk menteni. Szeretem a lehetetlen küldetéseket. Ezért lettem orvos. – mosolyodom el, de ebben a mosolyba minden fájdalom is benne van. Hiszen akit meg kellet volna mentenem nem sikerült.
- Nem mindig lehet mindenkit megmenteni, de az ember minden erőfeszítést megtesz, hogy a legjobbat és többet hozza ki. – mondom, de van valami furcsaság. Valami belém nyíllal, a kezemet a mellkasomhoz szorítom, és egy pillanatra elhomályosodik a látásom. Jasmine. Mindig le akart beszélni róla. Ezeket a szavakat használta. De ezt már csak képzelem a hiánya felemészt és már csak az elmém játszik buta játékot velem. Megrázva a fejem próbálom eltüntetni a gondolatokat.
- Nincs ma ügyeletem szóval, fél óra és mehetek haza. – pillantok az órámra, amit még Jas-től kaptam valami bugyuta megünnepelni valóra és az óta nem vettem le. Ekkor átfut rajtam a megkönnyebbülés, hiszen szusszanok kicsit és mehetek haza. Remélve, hogy egyik szomszédom sem fogja rám rúgni az ajtót, hogy segítsek valamiben. Elég szorgalmasak lettek a napjaim az otthont illetve is.
- Nagyon jól hangzik! – az érzelmek újabb hulláma készül letarolni, hiszen minden alkalommal mikor ki akartuk magunkat vonni a külvilágból ilyen estékbe menekültünk. Nem szabad gondolkozni. Megrázom a fejem, ahogy épp a pult elé érünk.
- Egy karamellás kávét, fahéjjal. – jelzem a rendelésemet, majd a többieket pásztázom, vannak ismerősök és vannak idegenek, mindenkinek visszabiccentek majd megvárom a rendelését és elindulok az egyik üres asztal felé.
- Ha lesz egy nyugodt estém, akkor csak befekszem az ágyba és alszom egy nagyot. Szabadnapos leszek holnap. Ki se mászok az ágyból. – ülök le az egyik székre nagy mosollyal körítve. Hiszen el is felejtettem a nagy izgalomba, hogy nem kell dolgozni, jönni.
■ ■ Zene ■ ■csak neked love ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Vas. Júl. 30, 2017 7:39 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
Csak egy aprót bólintok arra, amit mond és nem teszem szóvá, hogy tudom hazudik. Rendőrnek készültem, a gondolkodásom nem változott meg azért, mert más testbe kerültem, nem felejtettem el a múltat, hogy mikre kell figyelnem, hogy tudjam ki hazudik és ki nem, de mégis inkább hallgatok. Nem akarok arra gondolni, hogy miattam tört össze annyira, hogy ide kellett volna járnia. Önzőség lenne, amiért tagadni próbálom magamnak a nyilvánvalót? Lehet, de nem tehetek róla, hiszen félek, hogy akkor kiborulnék és kibukna belőlem az igazság, azzal pedig csak még több kárt tennék, mint eddig is tettem.
- Tudom, de azokat együtt jó elkövetni valakivel, hogy utána lehessen rá emlékezni és feleleveníteni, de nem egyedül. – rántom meg kicsit a vállaimat, hiszen valódi Pandora barátai eléggé elszublimáltak, amikor öngyilkos próbált lenni és rövid időre kómába is esett. De ezt én nem bántam, legalább nem kellett még azt is kisakkoznom, hogy ki kicsoda, elég volt ezt megtennem az új családommal és a többiekkel.
- Pontosan, én is ezt mondom, de senki se érti meg és inkább ufónak néznek. – mondom egy kisebb sóhaj keretében, hiszen legalább megérti, de ez meg csak azt erősítette meg bennem, hogy korábban hazudott és okkal kellett idejárnia. Bár én szerencsés vagyok, hogy ehhez a férfihoz csak ritkán kell jönnöm és teljesen más kirendelt pszichológusom van.
- Megtenném, ha tudnám, de én nem hozzájárok. Mások orvos a pszichológusom, mert kirendelt hozzá, miután félév után se szólaltam meg. Azóta meg csak olykor be kell ugranom ide, hogy ellenőrizze tényleg jól vagyok-e, meg kikérje a másik kolléga véleményét. Meg hazudni se szeretek. – rántom meg a vállaimat. Régebben se szerettem hazudni, inkább az igazmondás híve vagyok és már így is annyi hazugságra kényszerülők nap, mint nap, hogy még több nem hiányzik az életemben.
- Awww, értem. Jó is az, ha az ember azt csinálja, amiről álmodott. – felelek sietve, mielőtt kicsúszhatna az ajkaimon az, hogy tudom. Pontosan tudom miért lett orvos, hogy mennyire tehetséges és mennyire küzd. Csodálom is érte, de még se tehetem meg. Nem bátoríthatom, hogy jó úton halad, nem törölhetem már le a könnyeit, ha elkenődik.
- Talán nem is kell mindenkit megmenteni, néha okkal történnek a dolgok. – pillantok rá kedvesen, mintha érezném, hogy ezt kell mondanom. Hogy engedjen el, hogy ne kapaszkodjon belém és ne mardossa magát, hogy esetleg miként menthette volna meg az életemet. Fogalmam sincs arról, hogy mi történt valójában, hiszen a képszakadás egészen hamar meglelt.
- Hmm, akkor legalább tudsz kicsit pihenni. – mondom mosolyogva, hiszen biztosan ráférne. Közben pedig azon agyalok, hogy ma talán végre el kellene mennem a síromhoz is. Meglátogatni, tudni, hogy mégis miként vettek tőlem búcsút és akkor talán nekem is könnyebb lenne elengedni a régi életemet, vagy ez túlzottan is morbid lenne? Nem tudom, mert mindig amikor elhatározom, akkor se teszem meg. Képtelen vagyok rá és nem akarom elengedni a régi életemet…
- Én egy teát kérnék. – ha volt gyümölcsös, akkor most is epreset kértem, mint mindig két cukorral és egy kis citrommal. Nem tudtam leszokni erről se és hirtelen eszembe se jutott, hogy akár ez is fura rendelés lehet, mert teát mindenki iszik, nem?
- Valahogy meg tudom érteni, biztosan nagyon fáradt lehetsz és mindenkire ráfér egy kis pihenés. – pillantok rá, miután megkaptam az italomat és helyet foglaltunk. – Egyébként nem akarlak feltartani se, ha inkább másokkal beszélgetnél. – utalok itt a korábbi köszönéseire, hiszen tényleg nem akarok ráakaszkodni se, de segíteni szeretnék neki, hogy jobban legyen. Érzem, hogy szüksége lenne egy barátra, akiben képes megbízni ismét és végre kiönthetné a lelkét igazán.
Hiányzol Maisie!!


■ ■  Nekem tetszett! iloveu ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Hétf. Júl. 31, 2017 3:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
- Egyedül nem jó lenni. Ezt mindenki tudja. – mosolyodom el. Mert ha más nem, én tudom a legjobban a világon. Mióta az eszemet tudom egyedül voltam. A régi őrültségek a múlt vastag és kegyetlen ködében elveszett. De talán nem is baj, hogy a régi dolgok elhalványulnak, hiszen elég sok inger ért ebben a pár évben. Nem lenne jó, ha tovább marcangolnám önmagam azzal, hogy egy pohár borral a kezembe a fürdőkádba merülnék. Azt se tudom, ki találna rám, ha egyáltalán keresnének. De, még is csak, hiszen nem lenne kinek bejönni, ügyelni. Ki mást rángatnának be, mint engem, se kutyám, se macskám.
- Az emberek idióták. – zárom le a gondolataimat, amik csöppet sem voltak nyomdafestéket tűrőek. Ha nincs más, akkor el kell fogadni, hogy így jártak. Az emberek olyan szinten felszínesek, hogy ami nem passzol kicsiny világukba már el is határolódnak tőlük. Undorító az emberi faj. Még is arra tettem fel az életemet, hogy ebből a trutyiságból még élhető kort tartsak meg.
- Ugyan már. Ez szánalmas. – nevetek fel hogy ennyire kapálóznak. Láthatóan nemesi vér, biztos sok pénzt kapnak, hogy fixálják a lányt és a család megkönnyebbüljön. Nem hiszem el, hogy egy barátias beszélgetés és egy üveg bor mellet nem lehetne megvitatni. Az embernek szüksége van a családjára. De úgy tűnik, hogy a család inkább pénzt áldoz, mint sem oda üljenek mellé. Micsoda szégyen lenne, nem de? Ez aztán a család. Mert, hogy nekem nem volt kivel megbeszélni oké. Mindenki meghalt körülöttem. De neki?
- Nehéz, de ha kitaposod az utat, tényleg jó érzéssel tölt el. – bólintok a szavaira és belemerülök abba, hogy minél előbb kávéhoz jutassam megfáradt lelkemet. Ha másért, csak a gondolatért, hogy van valami a gyomromba, és hiszen már csak a tudat is mennyire sokat számít. Én már csak tudom. Ezért nem szedem a gyógyszereimet. Nem akarom, hogy elbódítsanak. Olyankor úgy érzem, hogy nem vagyok önmagam és esküszöm, mintha magamat látnám kívülről és csak tompán érzékelem a körülöttem lévőket.
Amint a kezembe kerül, a kávé azonnal belekortyolok, hogy befogjam a számat, mert még rossz hatással vagyok a lányra. Még csak az hiányzik, hogy a családja bepereljen. Nem elég, hogy ennyi pénzt kiszórnak, hogy fixálják a lányuk defektes lelkét, még én is ráteszek egy lapáttal.
Amiket szeretne csinálni, tényleg úgy hallom, mint a testvérem szólt volna, csak másik testben. Lehet be kéne, vegyem azt a bogyót, mert az agyam fura jeleket küld nekem is. Talán nekem is be kéne ülnöm valakihez beszélgetni. Mennyire furcsa ingerek érnek és úgy érzem, lassan begolyózom. Pár hétre nyugtom volt, de amint a közeledni kezdett felém Pandora, azóta a lyuk olyan erővel tátong a mellkasomban, hogy megőrülök a fájdalomtól.
- Alig várom, hogy a habokba merüljek. – bólintok helyeselve a szavaira és figyelem a mozdulatait. Miért vonzz? Miért vágyom a társaságára, még ha ennyire fájdalmas is? Az elmém és a szívem olyan közelharcot vív, hogy belefogok bolondulni. Az eszem azt súgja maradjak távol tőle, mert rossz lesz. A szívem pedig üvölt, hogy ne hagyjam el. Szükségem van rá.
- Dehogy is. Ők csak etikettből köszönnek. Egyiket sem tudom elképzelni asztaltársaságomnak. – megrázom a fejem, majd az órára pillantok.
- Viszont én sem tartanálak fel! Ha vár valami sorozat, akkor menj csak. – mosolyodom el. Viszont nem szeretném, ha elmenne. Miért? Ez a kettőség nagyon rosszul esik. De csak percekkel később veszem észre, hogy bámulom őt.
- Ne haragudj. – kapom el a tekintetemet és inkább a kávémba feledkezem. Most már biztosan dilisnek fog hinni.
■ ■ Zene ■ ■csak neked  love  ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Kedd Aug. 01, 2017 9:30 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
- És neked van kivel őrültségeket csinálni? – kérlek, mond, hogy igen. Ne hazugságból, hanem tényleg legyen. Bárki aki a barátod lehetne szerencsés Maisie, ne zárkózz be. Elhiszem, hogy hiányzom neked, de az élet megy tovább és te nem zárhatod el magad, mert ahhoz túlzottan is értékes kincs vagy. Nem egyszer gondoltam arra, hogy írok egy levet, leírok minden ilyet, hogy hátha akkor el fog tudni engedni, de aztán valahogy sose ment vagy csak féltem attól, hogy mi lenne a következménye egy ilyen tettnek. És ha el is veszítettem, de ténylegesen sose akarnám.
Elmosolyodom a reakcióján, majd egyet bólintok is.
- Azt hiszem, ebben egyetértünk. Talán még se gondolkozunk annyira másképpen mi ketten. – pillantok rá barátságosan és nagyon remélem, hogy nem fogja tolakodásnak venni, de ez az igazság. Régebben is talán pont azért lettünk ennyire jóban, mert hasonlóan vélekedtünk a legtöbb dologról, ha pedig valamiről másképpen, akkor mindig találkoztunk félúton, de sose akartuk egymásra kényszeríteni a véleményünket, vagy a nézeteinket.
Hamarosan pedig már a kávézóban vagyunk. Szeretném magamhoz ölelni, megrázni őt, hogy a halálommal nem ért még véget az életnek, a nap még ugyanúgy tud ragyogni, mint régen. Még akkor is, ha tényleg nem ért véget, hiszen még mindig itt vagyok, de mégis miként mondhatnám el? Hinne nekem? Vagy esetleg totálisan őrültnek nézne? Vagy csak ártanék neki? Annyira bonyolult és az se segít, hogy senkitől se tudok ilyen téren tanácsot kérni…
- Hmm, ha egyszer lenne kedved, akkor át is ugorhatnál hozzánk. Tudom, fura ilyen ajánlatott tenni csak így, de van egy hatalmas medence otthon és nyáron egy kis napsütés, vízpart se árt. Ha máshogy nem is, de így. Ne félj, még a nyakadon se lógnék, de persze lehet az egész hülyeség. – legyintek is a szavaim mellé, mint aki tényleg annak gondolja, valójában nem. Ha jól rémlik, akkor mindig is szeretett sütkérezni, kicsit élvezni a vizet, de lehet tévedek. Talán az én emlékeim is bizonyos dolgokról képes megkopni. Óvatosan kortyolok pára a teámból, majd barátságosan nézek az egykori legjobb barátnőmre és legszívesebben azt kívánnám, ha már kaptam egy második esélyt, akkor kapjam vissza őt is. Úgy talán még ezt az új életet is könnyebb lenne elviselnem.
- Hmm, és akkor kit tudnál elképzelni? – pillantok rá kérdőn és kíváncsian. Tényleg érdekel a válasza és még azt is megérteném, ha azt mondaná, hogy igazán engem se. De szeretném tudni, hogy tényleg nem magányos, legalábbis nem teljesen.
Látom rajta, hogy igazán fürkészik, ezért se szólalok meg. Inkább egy kisebb mosoly kúszik arcomra, majd megrázom a fejemet.
- Semmi baj és a sorozatok megvárnak, szeretek veled beszélgetni. – vallom be egy kisebb vállrándítás keretében, majd megköszörülöm a torkomat. – Az előbb mire gondoltál? Eléggé úgy tűnt, mintha valamiféle kisebb harcot vívtál volna aközben, ahogyan néztél. – kérdezem meg óvatosan, de érezheti, hogy ha nem akar, akkor nem kell válaszolnia rá. Nem fogok én semmit se erőltetni.



■ ■   love ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szer. Aug. 02, 2017 4:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
- Elgondolkodva nézek rá. Van? Ahogy a szemei kutatnak nem mertem nemet mondani. Bár hazugságnak sem nevezném.
- Persze, a szomszédaim állandóan programot csinálnak. – legyintek. Na, jó tényleg nem hazugság, hiszen mindig történik valami, ami miatt orvosra van szükség, az is őrültségnek számít nem? Mikor elvágják a kezüket vagy belelépnek a szögbe. Igaz nekem a kevésbé őrült része marad. Maximum elviselni a részegen egészen bulisnak hangzó disznó vicceket. De így is több mint a semmi. Próbálom nem teljesen elszeparálni magam. Már most többet beszélgetek velük, mint eddigi életemben valaha.
- Ugye? – nevetek fel, végre jó ízűen, nem pedig azért mert elvárják, hogy ugyan azon a véleményen legyünk. Hanem mert látszik a lány szemében az értelem, és ahogy itt áll velem szemben nem úgy tűnik, mintha épp valahol máshol járna. Sokat gondolkodtam régebben én is, hogy így nincs értelme az életemnek, hiszen szó szerint kihaltak mellőlem. De valami átkozott vékony vonal itt tartott. Talán a félelem, hogy nem mertem megtenni. Nem úgy, mint az előttem lévő, akinek ha úgy vesszük sikerült. Még ha életben maradt, keskeny volt a válasz az élet és halál között. Bár mint mondtam nekem nem tűnik olyan embernek, aki ismét megpróbálná. De hát nehezen ismerem ki az embereket.
- Nekem nincs ellenemre, hiszen mindig kell valami új az ember életében. – mintha félne tőlem. Nem tudom hova tenni a viselkedését, minden szavát úgy ejti, mintha attól félne, hogy össze fogok törni. Ennyire leamortizálódtam volna az évek során? Nem is akarok tükörbe nézni. A fémes íz ismét eltölti a számat, ezért nagyot kortyolva a kávémba próbálom elűzni az emlékeket. Mert olyan erővel tudnak megrohamozni, hogy elsöpörnek mindent. Elragadnak a valóságból és rabul ejtenek.
Szavait hallva immáron tényleg úgy érzem, hogy félelmet keltek az emberekbe és ez a kettőség, amivel előttem van nem tudok napirendre térni. Megrázom a fejem, most már tényleg koncentrálnom kell.
- Persze, örömmel. Ha nem zavarok. – próbálok kedves lenni, már szinte annyira igyekezik, hogy velem töltsön egy kis időt, hogy belemegyek. Valamiért nem tudok ellenállni, a medencének meg még úgy se. Bár valószínűleg ha kilépek, a napra úgy járnék, mint egy vámpír és elégnék. Azt se tudom mikor voltam napon utoljára.
De nem hagyom, hogy rosszat gondoljon rólam. Most már azt hiszem túl sokat mondtam mindenre nemet. A szomszédokkal is kellene ismerkedni, vagy legalább szociálódni. Mert úgy érzem, hogy lassan egy ufónak tekintenek. Aki segít, ha baj van, de amúgy elvan a maga kis világában. Vicces, hogy olyan ember próbálja rá felhívni a figyelmemet, aki páciens és elvileg tiltott lenne a kapcsolat.
- Nem tudom, elvagyok a kis világomba, az igazat, egésznap zsong a fejem az emberektől, ha van öt percem egy kávéra, akkor inkább meginnám egyedül. – megrázom a fejem. Mert ez az igazság. Nem vagyok ember központú.
- Hogy mivel keltettem fel a figyelmedet, hogy barátkozni akarsz. Nem úgy értem, de mindig valahogy a közelembe kerülsz. Tőlem pedig inkább menekülnek, kivéve, ha hátsó szándék vezéri őket. – megvonom a vállam és ismételten kortyolok egyet a csészéből.
- De ez csak egy kósza gondolat volt. Biztos a fáradság tombol bennem. – legyintek úgy, mintha nem történt volna semmi.
- Te mire gondoltál? – ismét a szemeibe merülök, annyira látni akarom, akár egy mágnes, ami nem ereszt. Borzasztóan zavar és még is legbelül jól esik.
■ ■ Zene ■ ■csak neked  love  ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Pént. Aug. 04, 2017 5:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
- Nem úgy hangzik, mintha tényleg buli lenne. – rántom meg alig észrevehetően kicsit a vállaimat és egyre inkább úgy érzem, hogy a szívem kicsit kifacsarodik, hogy ilyen összetörtnek kell látnom. A lehető legjobb a szakmájában és még jobb lesz, ha képzi magát, de azt is tudom, hogy nem élhet csak a munkájának, mert csodálatos dolgok lappanganak a felszín alatt. Oké, én se mozdulok ki, de az teljesen más. Meghaltam, majd egy tök más testben tértem magamhoz…
- Dehogy zavarsz, igazából mostanság úgyse nagyon töltöm másokkal az időmet, inkább kicsit a munkámba menekültem. – vallom be, hiszen tényleg így volt. Igaz, azt se tudom, hogy miként sikerült helytállnom azon a helyen, mert régebbe is szerettem a történelmet, meg amíg az egyik nyaralóban gyógyulgattam addig is sokat tanultam, hiszen nem mertem visszamenni a rendőri pályára és az talán még több idő lenne, de akkor is bennem volt a félsz és még most is van. Nehogy egyszer lebukjak, hogy nem az vagyok, akinek lennem kéne, vagyis részben szeretném felfedni magam, de még se merem, nem tehetem meg. – Meg mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás és barátok is, nem? – kérdezem meg barátságosan, mintha nem tudnám vagy nem sejtenem azt, hogy pontosan annyira magányos lehet, mint én is vagyok. Hiányzik a régi életem, vagy talán nem is az életem hiányzik, hanem az abban szereplő emberek, kapcsolatok és szeretet. Az a ház annyira üres és sivár számomra.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és egy aprót sóhajtok. Régebben szerette ő is élvezni az életet, nem egyszer tartottunk csajos estét is. Tényleg a halál képes ennyire megváltoztatni az életben maradtak életét? Mit kéne tennem, hogy ne legyen ennyire összetört? Legszívesebben a karomba zárnám és azt suttognám, hogy itt vagyok, vagy azt, hogy a szívében még mindig élek, kapaszkodjon abba és ne adja fel. Nem adhatja fel!
- Biztosan kimerítő lehet minden egyes nap segíteni másoknak, de szerintem az, ha az embernek vannak barátai inkább felemelő tud lenni, mintsem az általad említet dologhoz hasonlítana. – fejtem ki könnyedén a véleményemet. A barátság fontos és egy fárasztónapot megbeszélni vele akár maga lehet a mámor.
- Nem vezérel semmilyen hátsószándék, persze ezt nem muszáj elhinned. – nem fogok én ezen megsértődni, már lassan kezdek hozzászokni, hogy a családi nevem miatt és amiatt, hogy az 1%-ba tartozom, amiatt már mindenki elsőre ezt gondolja. Néha már pokolian nehéz az, hogy rávegyem magam, hogy megmutassam nem az a felszínes Pandora vagyok, akit mindenki ismert egykoron, máskor meg nem is töröm magam azért, hogy megváltoztassam az emberek véleményét. – Hmm, arra még nem gondoltál, hogy esetleg a sors hozza így mindig a dolgokat, hogy egymásba botoljuk? – kérdezek vissza könnyedén, hiszen nem mindig előre eltervezett volt az, hogy egymásba botlottunk. Néha tényleg a sors szeszélyes játéka volt.
- Sok mindenre, de leginkább arra, hogy talán okkal találkoztunk és idővel szeretnélek azt hiszem jobban megismerni, a barátomnak tartani. – pillantok rá komolyan és ahogyan ő elveszik rövid időre a pillantásomban úgy én is. – Mármint tudom ez furán hangzik, de van valami ami miatt örülök annak, ha találkozunk és kicsit jobb is lesz az a napon. – rántom meg a vállaimat ártatlanuk, de érezheti, hogy barátilag gondolom és nem mást akarnék tőle. Nem, olyan téren semmit se változtam szintén ide vagy oda másik test, akkor is csak férfiaknak lenne esélye nálam olyan téren, meg ő a testvérem.


■ ■   love  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szomb. Aug. 05, 2017 9:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
Hangosan felnevettem, mikor Panda azt mondta, hogy nem hangzik bulisan. Pedig mennyire jó már mikor fáradtan haza esel, még b se csukod az ajtót és már jön az első páciens, újra.
- Én bulinak fogom fel, mert így is éreztetik, hogy megbíznak bennem és így leszek jó szakember. – legyintek, viszont néha ölni tudnék egy habos-babos fürdőért, egy pohár borral és valami halk zenével. Mint a filmekben, mikor valaki annyira kimerült, hogy este csak ez a programja. Ez nekem sajnos sose fog menni. Mindig közbe jön valami. Ha akarom, ha nem.
- Tehát nekem kell több időt töltenem emberekkel. Mikor köztük dolgozom. Közben pedig lassan bezárkózol! –összeszűkült szemekkel nézek rá. Mert nekem igen csak sántít a dolog. Jó, aláírom, nekem se mindig van igényem az emberekkel, de ő inkább olyan volt, mintha nem is akarná, hogy körülötte forogjon a világ. Nem fogom persze leszidni, vagy a sarokba állítani miatta. Nekem se mondja meg senki, hogy ideje valami állandó férfit keresnem az életemben.
- Barátok? – ez a szó a vörös posztó számomra. Hiszen mindenki ott okoskodik nekem, de nem vitték végig azt, ami én. A kezeim között halt meg a legjobb és egyetlen barátom. Voltak ismerőseink, haverjaink. De vele tudtam mindent megbeszélni. Mint egy igazi testvér. Még is. Nem tudom feldolgozni, vagy kitölteni az űrt. Bár bevallom nem próbáltam meg. Senki nem jött velem szembe, akiről azt mondanám, hogy igen. Talán ő az lenne. De nem. Egyszerűen, ha besétálnak az életembe, szinte már menekülnek is kifelé. Mindig dolgozom, fáradt vagyok, nem tudok állandóan partizni. Nem az egyetemen vagy a középiskolában vagyunk. Hogy hajnalodásig igyunk, és úgy menjünk be iskolába, vagy gyakorlatra, hogy még ki sem józanodtunk. Esélye nem volt az alkoholnak, hogy elpárologjon.
- Szerinted ki hallgatná végig izgatottan, hogy milyen műtéteket csináltam? – nevetek fel. Mert mutasson bárkit, aki épp arra van kiélezve, hogy ő is egy fáradt nap után, meg én, ledőlünk a kanapéra, és egy pohár alkohol és egy nagyadag fagyi mellett végig hallgatjuk, hogy mit csinált a másik. Jó, ha mondjuk, olyan izgalmas munkája lenne, én örömmel hallgatnám. De nem hiszem, hogy pár aorta műtét, vagy egy kis visszér. De hát, maga az emberek is, akik olyan furcsa sztorikkal állnak elő, néha tényleg érdekes tud lenni.
- Tehát azt mondod, hogy direkt kerülünk mindig egymás útjába? – emelem fel a szemöldökömet, mintha valami furcsaságot hallanék. Mindent elhiszek, általában. De ez most olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Mindenre fel voltam készülve, de egy ilyen megjegyzésre nem.
Szavai martak és bár minden igaznak és őszintének tűnt, az érzés, hogy kitépték a szívem és még csavartak is rajta, nem eléggé illusztrálja azt, amit érzek. Csak nézem őt. Barátjának akar tudni? Felfogta, hogy én milyen vagyok? Először szétnyílnak az ajkaim, majd össze is záródnak. Nem találom a szavakat, csak az arcom rándul, valami mosoly szerűségre. Nehezen találtam a szavakat. Egy pillanatra elfordítom a fejem, és próbálom a könnyeimet lenyelni. Nem sírhatok, mert nem tudnám elmondani, miért fáj a szívem.
- Örömmel ismernélek meg én is. – lassan összeállnak az agyamban a dolgok. Majd felpattanok, mintha az agyam és a szívem nem ezt akarnák. El kell mennem. Nem lehetnek barátaim. De kellenek. Összezavarodva néztem az előttem ülőre és nem tudtam megszólalni. A szívem elszaladt volna, mielőtt további darabokra hullik, az agyam pedig maradt volna és tovább beszélgetet volna. Mit tegyek
■ ■ Zene ■ ■csak neked  love  ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Kedd Aug. 08, 2017 9:37 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
Bólintással konstatálom azt, amit mond, de emiatt csak még inkább aggódom érte. Rendes kikapcsolódásra lenne szüksége, nem pedig arra, hogy még otthon is másokat lásson el. Inkább élvezni kellene az életet, amikor megteheti. Megtapasztalni a szerelmet, hagyni azt, hogy valaki levegye a lábáról és mire észbe kapjon addigra családja legyen. Tudom, nem tervezett sose gyereket, de valahogy mindig jobban kinéztem volna belőle, mint magamból, hogy egyszer családja lesz.
- Az nem ugyanaz. A munkahelyemen engem is állandóan körbevesznek az emberek, de nem barátok. Mindenkinek szüksége van barátokra, akikkel csak úgy el tudja ütni az időt. Az pedig, hogy én elzárkózom sokszor, az kicsit másabb esett. – foghatnám a sok hazugbarátra, az öngyilkosságra is, pedig egyikhez sincs semmi közöm, csak ahhoz, hogy egy új testben tértem magamhoz és félek, hogy egyszer nem fogom tudni a falon belül tartani eme dolgokat és el fogom szólni magam. Akkor pedig vagy őrültnek hisznek, vagy… nincs is szerintem más lehetőség, mert kihinné el?
Ahogyan visszakérdezz érzem, hogy kényes témába tenyereltem bele, de legalább már tudom, hogy részben innen fúj a szél és tényleg nem volt rossz a megérzésem. Tényleg az én elvesztésem miatt gubózódott be, pedig a nap még ragyog kint és igazán élhetne. – Sajnálom, nem akartam semmi rosszat se kérdezni, csak amennyit láttam belőled az alapján nem értettem, hogy miként nincsenek barátaid, mert aki csak ismerhet az szerintem szerencsés. – korrigálom gyorsan egy bocsánatkérő mosoly közepette a mondandómat és remélhetőleg el is hiszi, de tényleg így van. Mindig is úgy tekintettem rá, hogy szerencsés vagyok azért, hogy pont ő a barátom. Ezért se értem, hogy miért nem engedi azt, hogy más is így érhesse, ő pedig közben talán kicsit elkezdjen meggyógyulni, hiszen a lelki sebek sokkal veszélyesebbek, mint a felszíniek.
- Szerintem bárki, maximum mellé nem árt egy bort is szerezned. Mert az jobb, amikor az irodai munkákról beszélnek órákat? Ha fontosak vagyunk valaki számára, akkor képesek azt is végighallgatni. – mondom teljesen komolyan, hiszen ez az igazság. Még akkor is, ha számunkra kínai lenne egy műtétet végighallgatni, ahogyan régen is volt, de mivel érdekelt, hogy milyen volt a napja, így mindig meghallgattam. Erről szól részben a barátság.
- Mert szerinted elképzelhetetlen? Szinte mindig véletlenül botlunk egymásba, pedig eléggé nagy a kórház, hogy el tudjuk kerülni a másikat. Vagy te nem hiszel a sorsban, vagy abban, hogy minden okkal történik? – kérdezem meg kíváncsian és közben őt fürkészem. Tényleg érdekel a véleménye, mert szeretném tudni azt, hogy mi is jár a fejében. Főleg egy ilyen nézés után. Ha a keze az asztalon pihent, akkor óvatosan megfogtam azt, mintha csak az együttérzésemről szeretném biztosítani őt.
- Ennek örülök, de remélem nem kényszerből teszed, mert ha kell, akkor majd inkább láthatatlanná válok. – pillantok rá barátságosan, majd elmosolyodom biztatóan. Érezheti, hogy nincs hátsószándékom, inkább mintha csak részben segíteni szeretnék rajta, de még mindig nem tudom, hogy miként kellene vagy mennyire is jó ötlet ez az egész.

■ ■   love  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Pént. Aug. 18, 2017 4:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Pandi &&  Mézi
Furcsa volt, hiszen az emberek, akikkel körbe vagyok véve sosem azt akarják, hogy barátok legyünk. Inkább csak kihasználják, hogy orvos vagyok, és nem kell órákat várakozni, hogy megvizsgálják őket. Nem mintha amúgy nem tenném meg, mivel az időmből kitelik. Viszont Pandora jelenléte számomra más. Olyan közvetlen, mintha évek óta ismernénk egymást. Szokatlan érzések vegyülnek bennem, de semmiképp sem a rosszakra gondolok. Hanem a kellemes, és a vágyakozás, hogy jobban meg ismerjem, szinte félelemmel tölt el. Viszont igaza van, meg kell nyílnom és ismét barátokra lelnem. Még se halhatok meg magányosan. Bár nem terveztem, hogy a közeljövőben véget érjen az életem elég unalmasnak mondhatom a napjaimat, mikor épp nem toppan valaki be az életemben. Persze nem kell mondanom, hogy az nem sűrűn esik meg.
- Ugyan már, nem fognak rád ujjal mutogatni, hogy elgyengültél. Ha így állsz hozzá, örök életedben itt fogsz ücsörögni és órákat csendben tölteni az orvossal. – meglepetten nézek rá. Mert nem szabadna neki sem elzárkózni, hogy egyszer elkövetet egy botlást. Most komolyan kinek nem fordult meg a fejében az, hogy eldobja az életét és kilép ebből a nyavalyás világból? Mert mikor elveszítettem Jasmine-t akkor úgy éreztem, hogy számomra megállt a világ. De nem tudom miért maradtam itt és élem a mindennapjaimat.
Újabb korty a kávéból, illetve ismét a szemeit fürkészem, rá akarok jönni, hogy miért belém kapaszkodik, hiszen annyi ember van az ő világában, akik feltehetően örömmel töltenének vele egy kis időt. Viszont még mindig kellemesnek tartom a társaságát, talán ezért is nem menekülök tőle.
- Nem kérdeztél semmi rosszat, ne értsd félre, egyszerűen csak nehezemre esik beszélni róla. – megvonom a vállam, mintha semmi nem történt volna. De persze minden seb, heg felszakadt és vérezni kezdett a szívem és a lelkem. Olyan volt, mintha ismét arcon találtak volna a boldog emlékek, majd a nagymosolygós képeket felváltotta volna a klór és a vérszaga és apám, majd Jasmine képe arcon törölt volna. Hogy ennyit a jókedvről, itt a szörnyű valóság.
- Csak kell egy kis idő, mire megszokom. – legyintek és ismét a kávémba menekülök, ami ocsmányul hátba támadott, hiszen a csészém már röhögve jelzi, hogy kereshetek másik kiutat, hiszen üres, minden korty elfogyott. Letéve a poharamat tekintek a lányra. Nincs más védőbástyám, már vele kell szembe néznem.
- Szerintem én örömmel végig hallgatnám azt, hogy milyen a festmények között lenni, mint sem, hogy lehet egy eret minél pontosabban rekonstruálni. – nevetek fel. A bor nagyon is jó ötlet és lehet, veszek is egy üveggel hazafelé menet, egy kis fagyival elcsipegetem, majd holnap ráérek kialudni magam. Nem vagyok alkoholista, de megszaporodtak a napok, mikor egy üveg bor társaságában töltök.
- Hát nem is gondoltam rá, hogy üldözöl. – mosolyodom el, ahogy a keze a kezemhez ér, mélyen legbelül meg remegek, és a szemeibe veszek.
- Nem tudom, szokatlan, de az ilyen pillanatok megnyugtatóak. Hiányozna a meglepetés, ha egyszerűen megcsörrenne a telefon, hogy találkozzunk valahol. – bólintok, ahogy belegondolok sosem csalódással fogadtam a jelenlétét. Igazán szép barátság is lehetne kettőnk között, ha nem gyanakodnék, vagy nem akarnám, hogy a fal stabilan álljon a szívem körül.
- Ne tedd. – úgy bukik ki a kérés az ajkaimon, mintha félnék, hogy tényleg megtörténne és egyszerűen eltűnne az életemből, megfordítva kezünket megszorítom a kezét, mintha csak félnék, hogy elkezdene halványodni és köddé válna a szemem elől. Mint a többiek. Kapaszkodni akarok belé. De miért?
- Mit szólnál egy mozihoz? – kérdezem meg spontán, hogy éreztessem, igen csak ragaszkodom hozzá, hogy az életem része legyen.
■ ■ Zene ■ ■bocsi a várakozásért doboz ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szomb. Aug. 26, 2017 11:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maisie && Pandora
- Tudod, úgy tartják, hogy egyik emberi élet se olyan, mint a másik. Hasonló reakciók másabb keresztekre. Nekem is kellene, de a többség maximum a pénzemért akarna velem. Ők meg nem igazbarátok. Az igaziak ritkák, és olykor sok időbe telik mire rájuk bukkanunk ismét, vagy csak úgy általában. – mosolyodom el haloványan és még picit meg is rántom a vállaimat, mert tényleg olykor nehéz. Nem mindig tudjuk azt, hogy kiben bízhatunk meg őszintén. Mind a ketten elveszítettük azt, akiben feltétel nélkül megbíztunk és az élet kegyetlen játéka pedig az, hogy mégis itt ülünk egymással szemben, mintha sose veszítettük volna el a másikat, pedig talán ennél távolabb nem is lehetnénk a másiktól.
Bólintok, de nem felelek. A sebek felszakadnak olykor, míg máskor beforrnak, hogy utána újra felszakadjanak. Tudom, hogy nem lehet könnyű neki beszélnie róla és talán én se állok készen arra, hogy a saját halálommal kapcsolatos összetört történeteket halljak.
Vele együtt nevetek azon, amit mond és kicsit még a fejemet is megrázom. Valahogy megértem, majd egy aprót sóhajtok. – Elhiszem, de ahogyan a festőknek is sokat kellett gyakorolniuk, sokszor ugyanazt hallani, így gondolom neked is kell, hogy a lehető legjobb légy. Bár kétségem sincs afelől, hogy már most az vagy. – szavaim barátságosan és teljesen őszintén csendülnek. Továbbra sincs semmi hátsószándékom. – Tudod mit? Ha egyszer lesz kedved, akkor csörögj rám és gyere el a Louvre-be, kimegyek elég és akkor még a sort se kell kivárni, mert ilyenkor nyáron esélytelen is lenne, mert annyian vannak. Bár azért jó látni, hogy még mindig ilyen sokan érdeklődnek a kultúra iránt. – biggyesztem még hozzá, mert tényleg szívesen körbevezetem. Már remekül ismerem a helyet, meg mutatok neki olyat is, ami még nincs kiállítva, de nagyeséllyel ki lesz. Láthatja azt, hogy miként működik akár az intézmény is, hogy mi zajlik a háttérben, mint egy bennfentes. Természetesen, ez csak lehetőség és nem fogom nyaggatni se miatta őt.
- Legalább akkor őrült üldözői szerepre még gyúrnom kell. – kuncogom el magam, a kezemet viszont nem húzom el, mintha csak így akarnám megnyugtatni. Figyelem őt, állom a pillantását, de azt is tudom, hogy hiába veszik el az íriszeimben kedvességen kívül semmit nem láthat benne, maximum barátkozási szándékot, de megtanultam már elzárni a lelkemhez vezető ösvényeket, mert az veszélyes lenne és nem bukhatok le.
- Amíg azt nem mondod, hogy nem szeretnél többet látni, addig szerintem látni fogjuk egymást. – próbálom megnyugtatni őt a szavaimmal, majd ismét kap egy apró bólintást arra, amit mond. Fura ez a helyzet, részben önmagam vagyok, részben másabb, de olykor már én se tudom ki vagyok valójában, de úgy érzem, hogy ez vagyok én. Ez, aki adok, csak egy másik múlttal, mint amit hisznek.
- Remekül hangzik. Mikor? – kérdezek vissza, majd előtúrom a telefonomat. Könnyedén hívom be a mozit és úgy rakom le, hogy ő is lássa. – Ha mostanában lenne, akkor ezeket játsszák. Mit gondolsz?  - érdeklődöm, mert akár mehetünk este is, vagy most munka után, vagy amikor neki jó. Én megoldom a melót, vagy a családot, emiatt nem kell aggódni. Már egészen jól belejöttem  a szervezésbe és a hasonló dolgokba.


■ ■  Bocsánat a késés miatt! love  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Kedd Okt. 10, 2017 11:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Kedd Okt. 10, 2017 11:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Raphaël && Apolline
[Irvin játék előtti]

Már jó pár napja meg kellett volna jelennem, de még se tudtam. Most se értettem, hogy mit keresek itt, egyszerűen ez nekem nem megy. Rengeteg vizsgálat várna rám, és nincs annyi pénzem, hogy a család is jól élhessen és ezt az egészet fizessem. Ha bele is mennék a kezelésekbe, akkor is mit érnék el vele? Csak legyengülnék, talán túlélném, de nem biztos, viszont akkor dolgozni nem tudnék. Egyszerűen csak nem engedhetem meg ezt magamnak. Főleg, miután láttam a többi beteget a váróban, ahova mások nem mennek, csak a remélők, vagy akik még legalább rövidke időt nyerni akarnak magunknak. Én is szeretnék, de ez akkor se megy.
Sietve hátráltam meg, hogy kicsit odébb rogyjak le az egyik székre. Fejemet a kezembe temettem és próbáltam abbahagyni a sírást. A zsebkendők egymás után fogytak el, miközben olykor aggodva pillantottak rám az alkalmazottak, de én csak megráztam a fejemet, hogy nincs semmi gond, jól leszek. Hahh! Egy újabb hazugság, mert nem leszek jól. Nem tudok hinni benne, hiszen ha lenne még reményem, ha kijárna nekem is a boldogság, akkor miért kellett ennek megtörténnie? Miért akkor, amikor valakit egyre inkább közelebb engedtem magamhoz? Tudtam, hogy átléptem egy határt, de akkor se tudtam igazán megbánni. Irvinnel minden másabb volt, elveszni a pillantásában, sütkérezni a figyelmében, ahogyan engem fürkészik a szemével, csak érezni gyengéd érintését, a csókját, amely „bűnre” csábít. Túlzottan is csábító volt, magával rántott és nem akartam sose felébredni abból az álomból, amiben ő is jelen volt. Fontossá vált, még ha nem is lett volna helyes, de ahogyan minden jónak, úgy ennek is vége szakadt. Összeestem, majd itt tértem magamhoz, majd közölték, hogy rákos vagyok. Édesanyám és a húgom se tudja, ahogyan az a férfi se, akit szeretek, de még se ránthatom magammal, így inkább némaságot választottam és a legkegyetlenebb dolgot, hogy nem felelek az üzenetekre, se hívásokra. Mintha csak egy játék lett volna a vele eltöltött minden egyes perc, pedig sok minden volt, csak játék nem. Őszinte volt minden egyes másodperc, tett, érintés vagy éppen szó. Beleszerettem, pedig nem kellett volna és most pokolian fáj, hogy elveszítem, de mindennek ára van, nem? Halál amúgy se kegyességéről híres állítólag, akkor most miért is lenne az.
Fel se tűnt, hogy a lábaimat is felhúztam és ott ülök már órák óta, vagy éppen társaságom is akad, hiszen láttam a férfit, de azt hittem, hogy már rég elment. Óvatosan pillantottam rá, majd a kezemben lévő utolsózsebkendőre, ami már túlzottan is használt volt. Kezelésen kellene lennem, konzultáción, de mégis hol vagyok? A saját kis börtönömben a kórház egyik várójában. Még kész szerencse, hogy nem tudta, hogy jövök, mert lehet már kerestetne is, vagy nem? Fogalmam sincs.
- Bocsánat… - szólalok meg alig hallhatóan, majd ha nem figyel rám, akkor kicsit megköszörülöm a torkomat. – Esetleg van nélkülözhető zsebkendője? – nem tudom, hogy mi történhetett, de igazából azt se tudom, hogy melyikünk festhetett szarabbul, legalábbis jelenleg. Ha kaptam, akkor megköszöntem, ha nem, akkor meg ki kell valamit találnom, mert érzem, hogy most nem lennék képes haza menni még nem. Itt legalább bőghetek és senki se néz hülyének, ez már előnye ennek a helynek, ha egyébként utálom is a kórházakat, hiszen apa halálát se tudom feledni…  


■ ■  Remélem jó lesz kezdőnek.  hug ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Kedd Okt. 10, 2017 11:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Apolline && Raphaël

Mióta Rosie osztályfőnöke felhívott, hogy a lányom balesetet szenvedett az iskolában, valahogy teljesen egybe folytak nem csak az órák, de a nappalok és éjszakák is. Azóta szinte semmit sem aludtam, és hiába ittam több kávét, mint egyébként, mit szépítsünk? Sokat nem használt... inkább csak kifogás gyanánt, ha már képtelen voltam a lányom ágya mellett ülni, mert minden porcikám sajgott, vagy úgy éreztem, megfulladok a fertőtlenítő szagban, bekattanok a gépek monoton csipogása között. Mert hiába minden remény, eddig semmi változás nem történt.
Tudom, hogy ilyen súlyos balesetnél egyáltalán már az is haladás, ha nem rosszabbodik az állapota, és nem is tudom, mire számítottam... kipattannak a szemei, és egy csapásra minden gondunk megoldódik? Míg a szívem szűntelen reménykedett, addig az eszem sajnos azt súgta, nem fog ez ilyen könnyen menni. Mint ha valami korábbi életünkben elkövetett bűnökért kéne ilyen nagy árat fizetni, vagy... mindegy is. Nem tesz jót ez a sok ücsörgés, a sok gondolkozás, és túlspilázás, merengés az élet nagy kérdésein, holott évszázadok óta nem tudták egyiket sem megfejteni. Újabb néhány órányi ücsörgés után úgy döntöttem, hogy egyedül hagyom a lányomat a nejemmel amíg levegőzök egy kicsit, sétálva egy kört a kórház udvarán, ha bármi történne, tudom, hogy Léa úgy is szólna – így hát különösebben nem is sietek vissza...
Szórakozottan olvasgatom a folyosón haladva a különböző osztályok faliújságán lógó hirdetéseket, kiírásokat, később... ha később sem ébredne fel a lányom, és már másra is fogok tudni koncentrálni a közelében, nem csak erre a sok szarra, ami hirtelen a nyakunkba zúdult mostanság, valószínűleg könyvet is hozok magammal, de adja az ég, hogy addig ne jussunk el, ne kelljen még hetek, hónapok, vagy esetleg évek múlva is ide járnunk, miközben ő kómában fekszik.
A gondolattól pedig ismét elfátyolosodik a tekintetem, mint mostanság oly sokszor, sietve törlöm meg a szemem a pulcsim ujjával, mielőtt a torokköszörülést hallva megfordulnék – és egy másik, nem túl jó passzban lévő embertársammal találnám szembe magam.
- Elnézést, nem figyeltem... mit kérdezett? – kérek sietve bocsánatot tőle, ahogy felé fordulok, amikr pedig meghallom a kérését, csak bólogatok, majd elkezdem végigtapogatni a zsebeimet. Zsebkendő az van nálam, biztosra, feltankoltam belőlük, mielőtt jöttem, de a többségét Rosie szobájában hagytam... egy kis csomaggal azonban még így is akad az egyik zsebemben, amit egy halvány mosoly kíséretében át is nyújtok a másiknak.
- Tartsa meg nyugodtan, ha jól látom, ott is nagy szükség van rá. – húzom el a számat, nem nagy dolog, de van az a pont az életben, amikor az ember már ilyen apró kis semmiségeknek is örülni tud. Ideje lenne tovább mennem, vissza a lányom mellé, de mégis képtelen vagyok elmozdulni, csak a falnak dőlve bambulok magam elé, néha-néha óvatosan a másikra emelve a tekintetemet.
- Rossz híreket kapott? – teszem fel az első bugyuta kérdést, ami eszembe jut, hisz mi másért itatná így az egereket? – Különös az élet... hogy ez az a hely, ahol naponta mentenek emberi életeket, segítenek másokon, és mégis... talán sehol máshol nincs ennyi megtört lélek a Földön, mint a kórházakban. – jegyzem meg hangosan töprengve.

■ ■  Given and denied  ■ ■ credit

avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
347
● ● Posztok száma :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● Keresem :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szer. Okt. 11, 2017 8:45 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Raphaël && Apolline
Rákerestem-e a betegségemre? Elkövettem-e azt a hibát, amit sokan megtesznek? Nem. Egyszerűen csak nem akartam hallani ezt a szót, vagy olvasni, nem akartam róla hallani, mert mintha így képes lettem volna elhinni azt, hogy nem létezik és csak rémálom az egész, de nem valóság. Boldog család voltunk, aztán elveszítettük az egyik családtagunkat és vele együtt az életünket is. Büszke vagyok-e a munkámra, arra, hogy lemondtam az álmaimról? Igen és nem is. Úgy érzem, hogy még maradt bennem erő, hogy ne adjak fel mindent és küzdjek azokért, akik fontosak számomra, ugyanakkor nem, mert sose hittem volna, hogy így fogom végezni. Persze, sokan azt mondanák, hogy ez nem a világ vége, hiszen nem is kurva lett belőlem, csak escort, de számomra ez se volt éppen könnyű. Mégis kitartottam mellette és ez most se változott semmit se, hiszen amíg tudom, addig segíteni akarom a családomat, nem pedig csak még több terhet tenni a vállukra, vagy éppen Irvin vállára. Magány, amely jön magától, vagy éppen mi választjuk, de ez most nem volt békés, vagy gyengéd. Inkább volt rideg és kegyetlen számomra, ami még inkább megtört szép lassan.
- Esetleg van felesleges zsebkendője? – kérdezem meg megint óvatosan, hiszen talán nem kellett volna megszólalnom. Talán ilyenkor mindenki csak magányra vágyik, de vajon így lenne? Tényleg nincs szükségünk olykor egy-egy zavaró tényezőre, egy hangos szóra, ami kirángat minket abból a nyomorúságból, amibe keveredünk? Magam sem tudom, mert egyszerre vágyom arra, hogy valaki megmentsem ebből a fullasztó és összepréselő fájdalomból, nyomorúságból, ugyanakkor még se vágyom arra, hogy valaki szóval tartson, mert nem akarom megjátszani magam.
- Köszönöm. – pillantok rá hálásan, majd sietve fújom ki az orromat, hogy utána a pulcsim ujjával próbáljam meg letörölni a könnyeimet, de mind hiába mert újabb és újabb könnycseppek jelennek meg. Miért kívánom azt, hogy bárcsak legalább Irvin itt lenne? Akkor képes lennék oda besétálni, meg tudni az igazat? Nem tudom, de mégis vágyom arra, hogy az ölelésében elveszhessek, pedig inkább el kellene engednem őt, hiszen így csak még nagyobb fájdalmat okozok magamnak.
- Úgyis mondhatjuk. Ön is? – kérdezek inkább vissza, mert nem akarok arra gondolni, hogy mit is keresek itt, vagy éppen milyen gyenge, szánalmas vagyok, hogy még erre is képtelen vagyok. Hogy inkább választom a tagadást, mintsem szembe nézzek igazán a dologgal, hiszen mégis mitől félek? Így is, úgyis valószínűleg úgyis meghalok, nem? Akkor legalább ne kelljen még többet szenvednem, mint amúgy, vagy ez hülyeség lenne? Tévesen gondolom? – Talán pont ezért van, hogy még inkább megmutassa az embereknek a kettőséget, amit az élet magában hordozz. Hiszen, ha nem ismernénk a megtörtséget, akkor miként lennénk képesek hálát adni még a boldog pillanatokért? Közeli hozzátartozója? – pillantok rá kérdőn, hiszen nem tudom mit kellene kérdezni vagy mondani, de most még talán ez a beszélgetés is jobb lehet, mint az, hogy tovább marcangoljam magam.

■ ■  hug ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Folyosók
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Folyosók
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-