Folyosók - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Folyosók •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

*****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szer. Okt. 11, 2017 12:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Apolline && Raphaël

Ahogy a nő elismétli a modandóját, ami az előbb totális teljességgel kerülte el a figyelmemet, már elő is varázsolok sietve az egyik zsebemből egy kis csomaggal, amit át is nyújtok neki, mielőtt némi hezitálás kivetően kibukna belőlem a kérdésem is.
- Elég finom kifejezés lenne rá, de... igen. – bólintok végül, mondhatni, életem eddigi legrosszabb híre, mert bár eddig is voltak nehézségek az életben, ahhoz képest, amikor Rosie osztályfőnöke elmesélte, hogy mi történt, minden más eltörpül.
- Hát nem tudom, lehet... bár az élet tartogat bőven megtörtséget ezeken a fehér falakon kívül is. Igaz, össze sem lehet hasonlítani ezzel. – adok igazat a nőnek, azzal pedig abszolút egyet értek, hogy teljesen más megvilágításba helyez mindent az, ha egy szeretted fekszik valamelyik ágyban. Életed minden eddigi gondja, problémája egy szempillantás alatt törpül semmivé, miközben magadbam átértékeled a dolgokat.
- Ami azt illeti, közelibb nem is lehetne. A lányom. – felelem csendesen, majd mielőtt meg mégszólalhatna, némi kiegészítés gyanánt folytatom is – Pár napja, valami hülye iskolai balesetben átesett a korláton, azóta kómában fekszik. – ami pedig az egyéb sérüléseket illeti, inkább bele sem megyek a részletekbe, hisz elég ha csak az ember a lelki szemei előtt pörgeti végig, sejtheti, hány töréssel, zúzódással járhat még mellé az egész.
- Nem is tudom, van-e rosszabb ennél a bizonytalan, tehetetlen várakozásnál. Amikor hiába tennél meg bármit a másikért, még sem tudsz semmivel sem javítani az állapotán. – szorul el a torkom, és magam sem értem, hogy miért beszélek ennyit... úgy, hogy még a saját feleségemmel is nehezemre esik erről az egészről. Talán azért, mert ismeretlen, az is lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást... Ki tudja? Vagy csak egyszerűen hasonló csónakban evezünk?
- És ön? Szintén látogató, vagy... – azt hiszem be sem kell fejeznem a mondatot ahhoz, hogy sejtse, mi hiányzik onnan. Aki nem látogatóként van itt, az azért, mert nála diagnosztizáltak valamit, ami szintén teljesen más történet, de attól ugyanolyan nehéz... ha nem még nehezebb. Inkább nem akarok azon agyalni, melyik lenne a rosszabb.

■ ■  Given and denied  ■ ■ credit

avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
347
● ● Posztok száma :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● Keresem :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szer. Okt. 11, 2017 2:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Raphaël && Apolline
- Ezt nem tagadom, hiszen az élet szereti megkavarni a dolgokat és megtörtséget csempészni az emberek életébe. – szólalok meg egy kisebb habozás után, miközben a fejemet a térdemre hajtom, hiszen még mindig felhúzva ülök a kényelmesnek csöppet se mondható székek egyikén. Sietve törlöm meg a könnyeimet, majd egy aprót sóhajtok. – De talán azért rosszabb minden ezen falak között, mert itt jövünk csak rá arra igazán, hogy az élet mennyire mulandó, hogy mennyire fontos számunkra valaki és mennyi mindent megtennénk érte. – lehet hülyeség amit mondok, nem ért velem egyet, de én így láttam jelenleg a kórházakat. Nem tudtam másra gondolni, hogy miért tette ezt az élet, hogy mit is keresek itt. Ahogyan azt se tudtam volna megmondani, hogy mennyi ideig leszek még képes itt ülni, vagy csak becsukni a fülemet, a szememet és becsapni az összes többi érzékemet is a tagadással. Vajon mivel ártok magamnak többet, ha bevallanám és elfogadnám a tényt, hogy rákos vagyok, vagy inkább azzal, hogy tagadok, s úgy próbálok talpon maradni ezen a lápos talajon, hogy védjem azokat, akik fontosak még számomra.
- Sajnálom. – szólalok meg sietve, hiszen borzalmas lehet szülőként átélni bármi hasonlót, elég csak ránézni. Ez pedig még inkább visszatart attól, hogy otthon elmondja a betegségemet. Nem akarom ilyen megtörtnek és kicsavartnak látni az édesanyámat. Inkább legyen boldog és álljon a húgom mellett. Én pedig? Majd valahogy megoldom ezt, azt hiszem. – Nem vagyok orvos, de ha jól rémlik, akkor olykor a kóma jótékony is lehet, mármint segít a testnek jobban a gyógyulásban. Csekély vigasz, de ha ez igaz, akkor talán magához fog térni, amint a teste is úgy érzi, hogy képes lenne több hatást elviselni. – vigaszt nyújtani egy idegennek hülyeség, tudom. De attól mégis természetesen jöttek a szavak, s ha nem hisz nekem, akkor úgyis meg tudja kérdezni a lánya orvosát. Ő biztosan jobban tudja ezt.
- Hmm, mindig azt hisszük, hogy nincsen rosszabb, de aztán kiderül, hogy van. – pontosan azt mondja, amit én is érzek. Amiért nem avatok be senkit se. Mert ha én nem is tudom elhinni, hogy lenne még esélyem, akkor ne pont a családom higgye el, hogy aztán tehetetlenül figyeljék, ahogyan szép lassan végül a halál magával ránt. Még nem állok készen arra, hogy lássam a pillantásukat abban a helyzetben. – De ha jól gondolom, akkor nem egyedül kell megbirkóznia vele. Talán a párjával együtt képesek jobban átvészelni ezt a helyzetet és reményt adni a lányunknak, hogy még van hova visszatérnie, így küzdjön. Olykor egy-egy nagyobb „tragédia” kell ahhoz, hogy felülértékeljük a korábbi döntéseinket és ráébredjünk arra, hogy még nincs minden veszve. – pillantok a férfira. Nem tudom a nevét és nem is akarom. Ez a tudatlanság teljesen megfelel most nekem. Mintha hirtelen csak azért ülnénk itt, hogy a mási kiönthessük azt, ami emészt minket, hiszen többé talán nem is látjuk egymást.
- Is-is? Ez kicsit bonyolultabb, talán inkább utóbbi lennék, de elsőnek érzem magam. – sütöm le a pillantásomat, ebből pedig sejtheti, ha bármi miatt is érkeztem a kórházba, akkor azt nem tettem meg, vagy nem mentem el a megfelelő helyre. Inkább csak ülök itt és időt akarok nyerni, amiből talán nincs is már sok.

■ ■  hug ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók •• Szomb. Dec. 02, 2017 11:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Folyosók ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Folyosók
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Folyosók
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-