Hármas számú kórterem - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 8:16 am ✥

✥ Today at 2:00 am ✥

✥ Yesterday at 11:25 pm ✥

✥ Yesterday at 11:18 pm ✥

✥ Yesterday at 9:31 pm ✥

✥ Yesterday at 9:24 pm ✥

✥ Yesterday at 8:54 pm ✥

✥ Yesterday at 8:32 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Hármas számú kórterem



✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Hármas számú kórterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2167
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Athena Blake tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Kedd Jún. 05, 2018 5:30 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

Bármennyire is szánalmasnak hangzik, nem tudtam volna meg mondani, hogy kinek volt borzalmasabb. A rokonaimnak, akiknél laktam, vagy inkább számomra az a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem jártam sikerrel? Sőt, pár nappal később már nem csak ezt kellett volna elfogadnom, hanem azt is, hogy pár nap múlva majd egy elvonóra raknak át, hogy segítsenek abban, hogy feladjak minden önpusztítóéletmódot. Talán lett volna még olyan pillanat – bár ebben se vagyok biztos -, amikor még érdekelt volna a lehetőség, de leginkább mostanság csak magányra vágytam. Nem értettem, hogy minek kellett életben maradnom. Nem szenvedtem már elég sebtől? Nem okoztam másoknak már elég kárt? Szerintem mindegyikre igen lett volna a válasz, de valami fura oknál fogva mégis itt voltam, még ha erre magyarázatot jelenleg nem találtam.
Jerry mindennap beköszönt, amikor bejött dolgozni, mielőtt ment volna, akkor is járt nálam, olykor pedig még napközben is, ha akadt szabad perce. Hazugság lenne azt állítani, hogy olyan nagycsevegések történtek közöttünk, de itt volt. Megesett, hogy néha azt hittem netán más kopog az ajtón, de mindig ő sétált be rajta, vagy pedig Maddie. Mit vártam? Miért reménykedtem egyáltalán? Elvágtam minden szálat, nem véletlenül nem reagált akkoriban a hívásaimra se, meg szemmel láthatóan tökéletesen el volt azzal a feketével. S ekkor újra belém mart, hogy nem akarom a hosszú hajamat többé, se a feketeséget, ami szerinte még különlegesebbé tette a túlzottan kéklő szemeimet a szeplőimmel együtt. Nem is értem, hogy miért érdekel, de bármennyire is el akartam felejteni mégis túlzottan sokszor eszembe jutott. A kelleténél többször is, pedig nem lenne szabad. Kicsit még a lányok is hiányoztak, pedig nem túl sokszor kellett egyedül maradnom velük és úgy tenni, mint aki ért hozzájuk, pedig nem. Sokszor segített Grace szerencsére, ha nem is személyesen, de telefonon mindig ott volt, én pedig valahogy túléltem, vagyis a lányok inkább. Hiányzott a macskám, a régi életem, amikor csak egy láthatatlan köd lehettem, nem pedig egy újabb gond mindenki életében, egy porcelán, ami összetört és most próbálják menteni a menthetőt.
Gondolataim újra elkalandoztak és kába is voltam kicsit még, hiszen korábban megint kaptam gyógyszereket is, el is szenderítettem, amikor is valaki újra érkezett. Remény újra éledt, de nem kellett volna, mégse tehettem ellene semmit se. Mozdulataim lassúak voltak, de végül sikerült megfordulnom és kivennem a közeledő alakot.
- Szia. – köszöntem neki barátságosan. Még mindig nem tudtam, hogy vajon ő tudja-e, hogy mi történt a múltamban. Vajon Jerry lenyúlta a levelet, amit megtaláltak velem? Amit anyám írt és közölte benne, hogy apámat megöltem, amikor megszöktem? Beavatta az unokatestvéremet abba a titokba, amit ő is csak véletlennek köszönhetően tudott meg, hogy mennyi időn át tartott bezárva és mennyi időn át használt ki?
Talán egyszerre akartam, hogy tudja ő is, meg nem is. Nem akartam a „tündérmeséjét” még jobban elrontani, de az önzőség akkor is játszott, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem tőlem kellene egyszer hallania a teljes történetet, hogy mi is vezet ide. – Hogy vagy? – kisebb ásítást követően tettem fel a kérdést, miközben megdörzsöltem a szemeimet is, hogy utána feljebb tornázzam magam az ágyban. Még mindig képes voltam zavarba jönni és nem találni a helyemet ebben a kialakult, számomra fura helyzetben. Ezért is próbáltam talán a semlegesebb dolgoknál megmaradni? Azt hiszem.

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 06, 2018 2:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

Akárhányszor kérdeztem Jerryt, hogy volt-e bent az unokahúgomnál, és ha igen akkor mit látott, hogy van, mindig csak szűkszavúan válaszolt. Bosszant, mert ettől mindig úgy érzem, mintha titkolna valamit. Aztán tegnap találtam egy levelet, teljesen véletlenül ahogy a hálószobában pakolásztam... bár ne találtam volna. Mikor elolvastam, esküszöm azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne igaz! Jó ideig fel sem tudtam fogni a szavakat, amik oda le voltak írva... Ilyesmiken ment át ez a lány? Most komolyan?! És akkor még bárki is csodálkozik, hogy milyen problémái vannak, és megpróbálta eldobni magától az életet?
Hoztam be neki néhány holmit, de az átvizsgálás miatt azt mondták, hogy majd kicsit később adják oda a lánynak. Mintha én úgy néznék ki mint aki drogokkal akarná tömni. Ismernek már, Jeremiah miatt is. Türelmesen vártam, hogy bemehetek-e Athena szobájába vagy sem, de végül is csak bejutottam.
Mindig olyan törékenynek tűnt ez a lány, olyan volt a házban, mint a tavaszi szellőben ringadozó harangvirág. Nem akartam sürgetni vagy siettetni, szerettem volna ha megnyílik nekünk, és ha látja, hogy milyen egy "normális" család, ahol nem bántjuk egymást, ahol odafigyelünk a másikra, az érzéseire. Úgy tűnik, nem volt jó ötlet hagyni, hogy bezárkózzon, pedig bevallom őszintén volt egy pillanat, amikor reménykedtem, hogy ha velem nem is, de Jerryvel talán összebarátkozik. A lányok amúgy nagyon szeretik, előszeretettel nyomkodják a karjának, arcának, ruhájának a félig (vagy teljesen) összenyálazott kekszeket vagy más ételeket. Ők így mutatják ki, ha valaki tetszik nekik. Ma reggel Molly elfutott Athena szobája felé, majd az ajtóban megállt, és pici ujját a szája elé téve huncutul kérdezte: "Pssszt?". Rossz volt azt felelni neki, hogy játsszon csak nyugodtan a labdájával a folyosón, mert Athena nincs itthon, nem zavarja a laszti pattogása. Mintha a kis pufók hercegnőm is megértette volna, hogy az nem jó dolog, ha valaki nincs otthon - még akkor is, ha fogalma sincs róla, hogy miért.
Szóval, mindig is olyan kis szürke, szinte láthatatlan volt a lány, de ahogy most megpillantottam... hát, kellett a lelki erő, hogy el tudjak mosolyodni miközben közelebb mentem.
- Szia. - az ágy mellé húztam egy széket, és leültem rá, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni. Látom, hogy be van lassulva, és sejtem, hogy ez a gyógyszerek hatása, de nem teszem szóvá, nem azért vagyok itt, hogy sajnálkozzak.
-Egész jól, Jerry ma hamar hazaért és vigyáz egy kicsit a lányokra. - mosolygok rá barátságosan, majd felé nyújtom a képet ami eddig a kezemben volt. A fotót szerencsére nem akarták ellenőrizni. - És te hogy vagy? Kapsz rendesen enni, odafigyelnek rád? - némi anyai aggodalom kihallható a hangomból. Azt mégse vághatom a fejéhez, hogy "elég jól vagy már ahhoz, hogy ne akard megint felvágni az ereidet, csókolom?!".
Őt figyelem, és várom, hogy elvegye tőlem a képet.
- Sziamiau a szobádban van, többnyire. Beszéltünk Jerryvel, hogy mire hazajössz szerelünk fel a szobád ajtajára is egy macska ajtót, hogy szabadon mászkálhasson és te is tudj pihenni. - szinte égeti a torkomat a kérdés, amit tudom, hogy nem tehetek fel. Tényleg megtette az apja vele azt a sok szörnyűséget? És ő tényleg képes volt megölni őt ezért? Nem félek tőle és nem tartom rossz embernek, sőt, nem is fogom hagyni, hogy mások emiatt elítéljék. Még a hatóságok se; ha kell megbeszélem Jerryvel és a legjobb ügyvédeket fogadjuk fel, hogy megvédjék Athenat. Szeretném elmondani, hogy ránk számíthat, de azt hiszem ő annak örül jobban ha azt hiszi, hogy nem tudok semmit.
- Hiányzol a lányoknak is, Molly nagyon keresi mindenhol a rajzolós pajtását. - mosolygok újra rá, biztatásként. Lesz elég ereje, hogy kimásszon a gödörből? Még ha támogatjuk is, akkor sem biztos, hogy hipp-hopp sikerül neki. Mit tehetnék még érte?

■ ■     ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
47
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Athena Blake tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Pént. Jún. 08, 2018 8:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Biztosan aludtam, amikor benézett. – mert mindig benéz, mielőtt elmenne, hogy kell-e valami, miként érzem magam és a többi dolog. Most viszont nem rémlett, hogy járt volna bent, csak reggel, amikor bejött dolgozni. S lám, mennyi gondot okoztam ezzel is. Már nem tudom azt a keveset se a gyerekeikkel tölteni, amennyit eddig tudtam. Most másképpen kell megoldaniuk a dolgokat. Ez pedig még inkább belém mart, hogy tényleg igaz lehet az, hogy csak a gond van velem. Kellemes gondolatok, nemde?
Kicsit megremeg a kezem, ahogyan a képért nyúlok, majd halovány mosoly kúszik az arcomra. A macskám van rajta, hálás vagyok azért, hogy gondoskodnak róla, amíg én nem tudok. Meg a képért is. Leteszem a szekrényre, ami az ágyam mellett van közvetlenül, miután kicsit feljebb tornáztam újra magam. Gyengének érzem magam és túlzottan is fáj minden porcikám. Azt mondják, hogy lesz ez még rosszabb is. – Köszönöm. – hálásan pillantok a szőkeségre. – Nem nagyon vagyok éhes, így remélem inkább másnak adják az érintetlen kajáimat, aki szívesen enne. De megvagyok, nem olyan vészes. – hazugság, de azt is tudom, hogy számomra volt már ennél rosszabb és fájdalmasabb pillanatai is az életemnek. Vajon ők mik gondolnak rólam? Gyilkosnak tartanak, vagy inkább önvédelemnek, mert egyikük minimum tuti látta a levelet, hiszen nehezen tudom elhinni, hogy a rendőrség ne szólt volna nekik róla, vagy az itt dolgozók egyike.
- Kedvesek vagytok, de gondolom már te is tudod, hogy egyhamar nem mehetek haza. Még egy-két nap és egy intézetbe küldenek a városszélére, hogy meggyógyuljak. – húztam el a számat, mert eléggé hülyén vette ki ez a dolog magát. Talán a függőségről leszoktathatnak, tiszta lehetek, járhatok majd anonim gyűlésekre utána is, de attól még a múltam által okozott sebek nem hiszem, hogy valaha begyógyulnak. Főleg most, amikor még esélyesen ellöktem azt is, aki valamiért mégis közelkerült hozzám és lehet segíthetett volna. Így jobb neki is. -  Legalábbis ami a függőséget illeti. – sóhajtok egyet és kisebb grimasz szökik az arcomra a fájdalomnak köszönhetően, amit érzek. – Remélem azt tudod, hogy amikor a lányokkal voltam, akkor én soha… - soha nem vettem be drogot, de most nem tudom kimondani, viszont remélem, hogy ennyire rossz embernek ő se tart, hogy ezt gondolja rólam. Akarom, hogy tudja, akkor józan voltam, már ha az alapjáraton engem annak lehet hívni. Lehet a zombi találóbb lenne.
- Ti is nekem, de most talán jobb lesz így, hogy nem hozzátok, hanem odaküldenek. Sok olyan dolog történt, amit esélyesen mindenkinek meg kell emészteni, vagy tévednék? – pillantottam rá kérdőn, mert tényleg érdekelt, hogy mennyit tud. Viszont sejthette, hogy a múltamra gondolok a kérdésemmel, hogy vajon tudja-e, vagy nem. – Veletek mizus? Sajnálom, ha túl sok gondot okoztam. – őszintén csendült a hangom. Hiába éltem túl, tudom, ha a múltba csöppennék vissza, arra az éjszakára, akkor esélyesen abban a pillanatban újra megtenném. Még nem érzem magam bölcsebbnek, meg nagyon az okát se látom, hogy minek kellett életben maradnom és ezzel még több gondot okozni.

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 13, 2018 10:48 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie


- Lehet. - mosolyodok el kedvesen, miközben leülök az ágya melletti székre. Rossz így látni. Nem mintha azt mondhatnám, hogy "pedig milyen színes, életvidám kislány volt...!" mert nem, de mégis, ez a mostani állapota kétségbeejtően szürke és üres. Még azt is el tudom képzelni, hogy sajnálja, hogy a kísérlete nem járt sikerrel.
Nem kommentálom, amikor a képet nézegeti, és az éjjeli szekrényre teszi, csak utána nyúlok, és megigazítom, hogy mindig láthassa Sziamiaut. Az ilyen apróságok mindig erőt adnak az embernek, én már csak tudom, hiszen amikor Jerry elhagyott, és elvesztettem a babánkat laza három-négy hétig voltam kórházban a gyenge idegeim miatt. Nincs mit szépíteni, összeomlottam mint egy kártyavár, és most ezt látom Athenan is, hogy kicsúszott a lába alól a talaj és segítség kell neki.
- Tudom, hogy nem vagy valami nagyétkű, de ha lenne esetleg valami olyasmi amit szívesen ennél, csak szólj és behozom. - nem mintha a kórházi koszt ne lenne jó. Itt meg különösen finomnak tűnik, Jerry is megjegyezte már nem egyszer, hogy az ausztrál ellátás se volt semmi, de itt még azt is felülmúlják. Nem akarom, hogy a kaján múljon az, hogy meggyógyuljon.
- Tudok róla. - bólintok továbbra is kissé anyáskodva. Hogy ne tudnék, Jeremiah intézte, hogy oda kerüljön, mert egészen jó az intézet, és ismer is onnan néhány dokit. Mellesleg már csak azért is tudom, hogy hová kerül, mert az intézet kulturáltabb részében lesz, aminek van némi anyagi vonzata, amit mi állunk. Csak jöjjön rendbe. Csak gyógyuljon meg szegény. - Athena, ne úgy fogd ezt fel mint valami büntetés, segíteni akarnak neked. Mind segíteni szeretnénk. - nagyot sóhajtok, amikor a függőséget említi. - Az csak a tünet, szívem. A problémát kell meggyógyítani, a rossz emlékeket bezárni egy széfbe és eldobni a kulcsot, hogy többé ne bánthassanak. - próbálom megnyugtatni és biztosítani a támogatásunkról, de valahol belül tudom, hogy semmi értelme, úgysem fog hinni nekem. Se most se máskor mert egyszerűen nem akar hinni abban, hogy minden jóra fordulhat.
- Csss! Tudom, tudom! - a kezéért is nyúlok, és ha hagyja akkor kicsit megszorítom - Tudom, hogy a lányokat nem veszélyeztetted volna, ilyesmi meg sem fordult a fejemben. - mert nekem nem is. Jerryben merült fel a kérdés, hogy vajon olyankor is használt-e valami ilyesmit, de megbeszéltük, hogy biztosan nem. Mert akármennyire is zárkózott Athena, meg kissé tüskés, és nem igazán rajong látványosan a gyerekekért, azért az ikrekkel egészen jól kijöttek. Legalábbis mindenki túlélte, ami már haladás.
Újabb sóhaj. Sejtem, hogy arra kíváncsi, hogy tudom-e a titkát.
- Nem történt semmi olyasmi amit meg kellene emészteni. Történtek dolgok, de ezek semmin sem változtatnak. Mi ugyanúgy várunk haza, ha már jobban leszel. - aztán vagy összerakja ennyiből is, hogy tudok a titkáról, vagy nem. De tény, hogy hozzánk bármikor jöhet. - Nem okoztál sok gondot, ugyan! - megrázom a fejem, majd egy kicsit elgondolkodok. Mégis, mit meséljek neki az otthoni dolgokról? ...Nem igazán tudom. Aztán arra a következtetésre jutok, hogy megpróbálom a csacsogást, olyasmit még úgysem csináltunk.
- Hát, Jerry anyja a hét végén érkezik, és maradna is egy ideig ahogy ő fogalmaz. - elhúzom a szám, talán már említettem neki, hogy mennyire "kedveljük egymást" az anyóssal. - De ez részben jó, mivel így végre be tudjuk pótolni az elmaradt évfordulónkat is. Másrészt viszont hiányzik nekem mint púp a hátam közepére, nem viccelek, a lányok se bírják a fejét. - húzom el a szám, majd azért mosolyogva hozzá teszem - Bár lehet, hogy ez azért van mert én se kedvelem az öreglányt?

■ ■     ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
47
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Athena Blake tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 13, 2018 6:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Rendben, köszönöm, de jelenleg nem jut ilyen eszembe. Nincs túl sok étvágyam. – nem mintha fogynom kéne, de nem kizárt, hogy mire ennek az egésznek vége lesz, akkor még kevesebb kilóval fogok neki vágni újra az életnek. Néha csipegetek, de több akkor se megy le, mintha semmi se esne jól még mindig. Nem véletlen vagyok infúzióra se kötve még mindig.
- Tudom, hogy segíteni szeretnétek, de olykor nem minden történhet úgy, ahogyan szeretnénk, vagy elképzeljük. – pillantok le a kezemre, kötésre tévednek az ujjaim és nem csak a múltamra gondoltam most, hanem PJ-re is. Tudom, hogy nem lenne szabad rágondolnom, el kéne engednem, hiszen olyan boldognak tűnt azzal a nővel azon a partin és nem csodálom, hogy nem is reagált a hívásaimra, üzeneteimre a baleset előtti napokban. Elértem amit akartam, elűztem magam mellől, akkor miért hiányzik és miért nem tudok örülni annak, hogy legalább egy dologgal kapcsolatban sikerrel jártam? – Ezek szerint mindent tudsz. Honnan? Jerry mondta el, vagy előbb a levelet találtad meg? – pillantok rá kérdőn. Bezártam már annyiszor azokat a szörnyeket, amikről ő is beszél, de mindig megjelennek. Be kell látnom nekem is, hogy talán másabb esetben ez jó taktika lehet, de ennyi év alatt se működött nálam, hiszen látjuk, hogy végül mi lett az eredménye.
Nem húzom el most a kezemet, ahogyan megannyiszor megtettem már korábban. Sőt, kicsit inkább kapaszkodom belé, miközben háláspillantással nézek rá. Mondanék sok mindent, de mégse tudok megszólalni. Helyette beszél a pillantásom. Sajnáltam, hogy ekkora felfordulást okoztam neki(k), de hálás voltam azért, hogy mind ezek ellenére is mellettem volt és itt volt, amikor csak tudott, pedig biztosan neki is nagyon nehéz lehetett.
- Sok mindent megváltoztat. – hangom halkan csendül, majd a kezünkre pillantok, mintha valamiféle nővér-pótanya vált volna hirtelen belőle. Egyszerre a kettő egyáltalán lehet? Nem hiszem, de most kezdtem el igazán érezni azt, hogy míg eddig próbáltam őket is kívül tartani a múltammal kapcsolatban és azt se akartam, hogy a kelleténél jobban az életem részesei legyenek, mégis örültem annak, hogy befogadtak és most is itt vannak velem. – Biztos vagyok abban, hogy nem lehetett könnyű megtudni, hogy az apám elrabolt, fogvatartott és … - nem mondom ki, hiszen tudja már. – Aztán pedig megöltem és szép lassan a családom is magamra hagyott. – keserűen nevetem el magam. Ha pedig nem húzta el a kezemet, akkor esélyesen kicsit megszorítottam a kezét, mintha így akarnám érezni azt, hogy ő(k) még legalább itt van(nak) és lehet még családom.
- Azt hallottam egyszer, hogy a gyerekek megérzik a rosszat és azt is, hogy a szüleik kiket szeretnek, látnak örömmel. Biztosan minden rendben lesz, egyébként is nálad harciasabb nőt nem hiszem, hogy találna az ember, így annyira nem féltelek. Lehet inkább őt kéne félteni? Egyébként miért nem kedveled? – mosolyodom el haloványan, hiszen eddig olyannak ismertem meg, aki képes kiállni magáért és nem kell a szomszédba mennie védelemért. – Előre is jó ünneplést, megérdemelitek. – pillanatra elgondolkozom, majd a poharamért nyúlok, hogy kortyollak párat. – Ha hazamész, akkor balfelső fiókban találsz valamit a fiókban. Azt nektek, csak úgy rajzoltam, de talán tetszeni fog. – pillantok rá komolyan, hiszen egyszer lerajzoltam őket. Igaz, részben a képzelet is közrejátszott, hiszen a kanapén összebújva, mintha néznének valamit, de boldognak tűntek azon a rajzon. Na meg, amíg készült, addig se azon a rejtélyes festőn járt az eszem. Ki akarom zárni a fejemből, gyűlölöm, hogy random is olykor eszembe jut dolgokról, pedig nem kéne. – Ha jól hallottam, akkor augusztus előtt nem valószínű, hogy hazamehetek majd. – gondolkodom hangosan és most először hívtam azt a helyet az otthonomnak…

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Tell me your secrets

Hármas számú kórterem
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-