Hármas számú kórterem - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 10:38 am ✥

✥ Yesterday at 10:35 am ✥

✥ Yesterday at 10:04 am ✥

✥ Szomb. Okt. 20, 2018 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

Párizs lakói

Hármas számú kórterem



Témanyitás ✥ Hármas számú kórterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Kedd Jún. 05, 2018 5:30 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

Bármennyire is szánalmasnak hangzik, nem tudtam volna meg mondani, hogy kinek volt borzalmasabb. A rokonaimnak, akiknél laktam, vagy inkább számomra az a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem jártam sikerrel? Sőt, pár nappal később már nem csak ezt kellett volna elfogadnom, hanem azt is, hogy pár nap múlva majd egy elvonóra raknak át, hogy segítsenek abban, hogy feladjak minden önpusztítóéletmódot. Talán lett volna még olyan pillanat – bár ebben se vagyok biztos -, amikor még érdekelt volna a lehetőség, de leginkább mostanság csak magányra vágytam. Nem értettem, hogy minek kellett életben maradnom. Nem szenvedtem már elég sebtől? Nem okoztam másoknak már elég kárt? Szerintem mindegyikre igen lett volna a válasz, de valami fura oknál fogva mégis itt voltam, még ha erre magyarázatot jelenleg nem találtam.
Jerry mindennap beköszönt, amikor bejött dolgozni, mielőtt ment volna, akkor is járt nálam, olykor pedig még napközben is, ha akadt szabad perce. Hazugság lenne azt állítani, hogy olyan nagycsevegések történtek közöttünk, de itt volt. Megesett, hogy néha azt hittem netán más kopog az ajtón, de mindig ő sétált be rajta, vagy pedig Maddie. Mit vártam? Miért reménykedtem egyáltalán? Elvágtam minden szálat, nem véletlenül nem reagált akkoriban a hívásaimra se, meg szemmel láthatóan tökéletesen el volt azzal a feketével. S ekkor újra belém mart, hogy nem akarom a hosszú hajamat többé, se a feketeséget, ami szerinte még különlegesebbé tette a túlzottan kéklő szemeimet a szeplőimmel együtt. Nem is értem, hogy miért érdekel, de bármennyire is el akartam felejteni mégis túlzottan sokszor eszembe jutott. A kelleténél többször is, pedig nem lenne szabad. Kicsit még a lányok is hiányoztak, pedig nem túl sokszor kellett egyedül maradnom velük és úgy tenni, mint aki ért hozzájuk, pedig nem. Sokszor segített Grace szerencsére, ha nem is személyesen, de telefonon mindig ott volt, én pedig valahogy túléltem, vagyis a lányok inkább. Hiányzott a macskám, a régi életem, amikor csak egy láthatatlan köd lehettem, nem pedig egy újabb gond mindenki életében, egy porcelán, ami összetört és most próbálják menteni a menthetőt.
Gondolataim újra elkalandoztak és kába is voltam kicsit még, hiszen korábban megint kaptam gyógyszereket is, el is szenderítettem, amikor is valaki újra érkezett. Remény újra éledt, de nem kellett volna, mégse tehettem ellene semmit se. Mozdulataim lassúak voltak, de végül sikerült megfordulnom és kivennem a közeledő alakot.
- Szia. – köszöntem neki barátságosan. Még mindig nem tudtam, hogy vajon ő tudja-e, hogy mi történt a múltamban. Vajon Jerry lenyúlta a levelet, amit megtaláltak velem? Amit anyám írt és közölte benne, hogy apámat megöltem, amikor megszöktem? Beavatta az unokatestvéremet abba a titokba, amit ő is csak véletlennek köszönhetően tudott meg, hogy mennyi időn át tartott bezárva és mennyi időn át használt ki?
Talán egyszerre akartam, hogy tudja ő is, meg nem is. Nem akartam a „tündérmeséjét” még jobban elrontani, de az önzőség akkor is játszott, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem tőlem kellene egyszer hallania a teljes történetet, hogy mi is vezet ide. – Hogy vagy? – kisebb ásítást követően tettem fel a kérdést, miközben megdörzsöltem a szemeimet is, hogy utána feljebb tornázzam magam az ágyban. Még mindig képes voltam zavarba jönni és nem találni a helyemet ebben a kialakult, számomra fura helyzetben. Ezért is próbáltam talán a semlegesebb dolgoknál megmaradni? Azt hiszem.

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 06, 2018 2:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

Akárhányszor kérdeztem Jerryt, hogy volt-e bent az unokahúgomnál, és ha igen akkor mit látott, hogy van, mindig csak szűkszavúan válaszolt. Bosszant, mert ettől mindig úgy érzem, mintha titkolna valamit. Aztán tegnap találtam egy levelet, teljesen véletlenül ahogy a hálószobában pakolásztam... bár ne találtam volna. Mikor elolvastam, esküszöm azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne igaz! Jó ideig fel sem tudtam fogni a szavakat, amik oda le voltak írva... Ilyesmiken ment át ez a lány? Most komolyan?! És akkor még bárki is csodálkozik, hogy milyen problémái vannak, és megpróbálta eldobni magától az életet?
Hoztam be neki néhány holmit, de az átvizsgálás miatt azt mondták, hogy majd kicsit később adják oda a lánynak. Mintha én úgy néznék ki mint aki drogokkal akarná tömni. Ismernek már, Jeremiah miatt is. Türelmesen vártam, hogy bemehetek-e Athena szobájába vagy sem, de végül is csak bejutottam.
Mindig olyan törékenynek tűnt ez a lány, olyan volt a házban, mint a tavaszi szellőben ringadozó harangvirág. Nem akartam sürgetni vagy siettetni, szerettem volna ha megnyílik nekünk, és ha látja, hogy milyen egy "normális" család, ahol nem bántjuk egymást, ahol odafigyelünk a másikra, az érzéseire. Úgy tűnik, nem volt jó ötlet hagyni, hogy bezárkózzon, pedig bevallom őszintén volt egy pillanat, amikor reménykedtem, hogy ha velem nem is, de Jerryvel talán összebarátkozik. A lányok amúgy nagyon szeretik, előszeretettel nyomkodják a karjának, arcának, ruhájának a félig (vagy teljesen) összenyálazott kekszeket vagy más ételeket. Ők így mutatják ki, ha valaki tetszik nekik. Ma reggel Molly elfutott Athena szobája felé, majd az ajtóban megállt, és pici ujját a szája elé téve huncutul kérdezte: "Pssszt?". Rossz volt azt felelni neki, hogy játsszon csak nyugodtan a labdájával a folyosón, mert Athena nincs itthon, nem zavarja a laszti pattogása. Mintha a kis pufók hercegnőm is megértette volna, hogy az nem jó dolog, ha valaki nincs otthon - még akkor is, ha fogalma sincs róla, hogy miért.
Szóval, mindig is olyan kis szürke, szinte láthatatlan volt a lány, de ahogy most megpillantottam... hát, kellett a lelki erő, hogy el tudjak mosolyodni miközben közelebb mentem.
- Szia. - az ágy mellé húztam egy széket, és leültem rá, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni. Látom, hogy be van lassulva, és sejtem, hogy ez a gyógyszerek hatása, de nem teszem szóvá, nem azért vagyok itt, hogy sajnálkozzak.
-Egész jól, Jerry ma hamar hazaért és vigyáz egy kicsit a lányokra. - mosolygok rá barátságosan, majd felé nyújtom a képet ami eddig a kezemben volt. A fotót szerencsére nem akarták ellenőrizni. - És te hogy vagy? Kapsz rendesen enni, odafigyelnek rád? - némi anyai aggodalom kihallható a hangomból. Azt mégse vághatom a fejéhez, hogy "elég jól vagy már ahhoz, hogy ne akard megint felvágni az ereidet, csókolom?!".
Őt figyelem, és várom, hogy elvegye tőlem a képet.
- Sziamiau a szobádban van, többnyire. Beszéltünk Jerryvel, hogy mire hazajössz szerelünk fel a szobád ajtajára is egy macska ajtót, hogy szabadon mászkálhasson és te is tudj pihenni. - szinte égeti a torkomat a kérdés, amit tudom, hogy nem tehetek fel. Tényleg megtette az apja vele azt a sok szörnyűséget? És ő tényleg képes volt megölni őt ezért? Nem félek tőle és nem tartom rossz embernek, sőt, nem is fogom hagyni, hogy mások emiatt elítéljék. Még a hatóságok se; ha kell megbeszélem Jerryvel és a legjobb ügyvédeket fogadjuk fel, hogy megvédjék Athenat. Szeretném elmondani, hogy ránk számíthat, de azt hiszem ő annak örül jobban ha azt hiszi, hogy nem tudok semmit.
- Hiányzol a lányoknak is, Molly nagyon keresi mindenhol a rajzolós pajtását. - mosolygok újra rá, biztatásként. Lesz elég ereje, hogy kimásszon a gödörből? Még ha támogatjuk is, akkor sem biztos, hogy hipp-hopp sikerül neki. Mit tehetnék még érte?

■ ■     ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
58
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Pént. Jún. 08, 2018 8:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Biztosan aludtam, amikor benézett. – mert mindig benéz, mielőtt elmenne, hogy kell-e valami, miként érzem magam és a többi dolog. Most viszont nem rémlett, hogy járt volna bent, csak reggel, amikor bejött dolgozni. S lám, mennyi gondot okoztam ezzel is. Már nem tudom azt a keveset se a gyerekeikkel tölteni, amennyit eddig tudtam. Most másképpen kell megoldaniuk a dolgokat. Ez pedig még inkább belém mart, hogy tényleg igaz lehet az, hogy csak a gond van velem. Kellemes gondolatok, nemde?
Kicsit megremeg a kezem, ahogyan a képért nyúlok, majd halovány mosoly kúszik az arcomra. A macskám van rajta, hálás vagyok azért, hogy gondoskodnak róla, amíg én nem tudok. Meg a képért is. Leteszem a szekrényre, ami az ágyam mellett van közvetlenül, miután kicsit feljebb tornáztam újra magam. Gyengének érzem magam és túlzottan is fáj minden porcikám. Azt mondják, hogy lesz ez még rosszabb is. – Köszönöm. – hálásan pillantok a szőkeségre. – Nem nagyon vagyok éhes, így remélem inkább másnak adják az érintetlen kajáimat, aki szívesen enne. De megvagyok, nem olyan vészes. – hazugság, de azt is tudom, hogy számomra volt már ennél rosszabb és fájdalmasabb pillanatai is az életemnek. Vajon ők mik gondolnak rólam? Gyilkosnak tartanak, vagy inkább önvédelemnek, mert egyikük minimum tuti látta a levelet, hiszen nehezen tudom elhinni, hogy a rendőrség ne szólt volna nekik róla, vagy az itt dolgozók egyike.
- Kedvesek vagytok, de gondolom már te is tudod, hogy egyhamar nem mehetek haza. Még egy-két nap és egy intézetbe küldenek a városszélére, hogy meggyógyuljak. – húztam el a számat, mert eléggé hülyén vette ki ez a dolog magát. Talán a függőségről leszoktathatnak, tiszta lehetek, járhatok majd anonim gyűlésekre utána is, de attól még a múltam által okozott sebek nem hiszem, hogy valaha begyógyulnak. Főleg most, amikor még esélyesen ellöktem azt is, aki valamiért mégis közelkerült hozzám és lehet segíthetett volna. Így jobb neki is. -  Legalábbis ami a függőséget illeti. – sóhajtok egyet és kisebb grimasz szökik az arcomra a fájdalomnak köszönhetően, amit érzek. – Remélem azt tudod, hogy amikor a lányokkal voltam, akkor én soha… - soha nem vettem be drogot, de most nem tudom kimondani, viszont remélem, hogy ennyire rossz embernek ő se tart, hogy ezt gondolja rólam. Akarom, hogy tudja, akkor józan voltam, már ha az alapjáraton engem annak lehet hívni. Lehet a zombi találóbb lenne.
- Ti is nekem, de most talán jobb lesz így, hogy nem hozzátok, hanem odaküldenek. Sok olyan dolog történt, amit esélyesen mindenkinek meg kell emészteni, vagy tévednék? – pillantottam rá kérdőn, mert tényleg érdekelt, hogy mennyit tud. Viszont sejthette, hogy a múltamra gondolok a kérdésemmel, hogy vajon tudja-e, vagy nem. – Veletek mizus? Sajnálom, ha túl sok gondot okoztam. – őszintén csendült a hangom. Hiába éltem túl, tudom, ha a múltba csöppennék vissza, arra az éjszakára, akkor esélyesen abban a pillanatban újra megtenném. Még nem érzem magam bölcsebbnek, meg nagyon az okát se látom, hogy minek kellett életben maradnom és ezzel még több gondot okozni.

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 13, 2018 10:48 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie


- Lehet. - mosolyodok el kedvesen, miközben leülök az ágya melletti székre. Rossz így látni. Nem mintha azt mondhatnám, hogy "pedig milyen színes, életvidám kislány volt...!" mert nem, de mégis, ez a mostani állapota kétségbeejtően szürke és üres. Még azt is el tudom képzelni, hogy sajnálja, hogy a kísérlete nem járt sikerrel.
Nem kommentálom, amikor a képet nézegeti, és az éjjeli szekrényre teszi, csak utána nyúlok, és megigazítom, hogy mindig láthassa Sziamiaut. Az ilyen apróságok mindig erőt adnak az embernek, én már csak tudom, hiszen amikor Jerry elhagyott, és elvesztettem a babánkat laza három-négy hétig voltam kórházban a gyenge idegeim miatt. Nincs mit szépíteni, összeomlottam mint egy kártyavár, és most ezt látom Athenan is, hogy kicsúszott a lába alól a talaj és segítség kell neki.
- Tudom, hogy nem vagy valami nagyétkű, de ha lenne esetleg valami olyasmi amit szívesen ennél, csak szólj és behozom. - nem mintha a kórházi koszt ne lenne jó. Itt meg különösen finomnak tűnik, Jerry is megjegyezte már nem egyszer, hogy az ausztrál ellátás se volt semmi, de itt még azt is felülmúlják. Nem akarom, hogy a kaján múljon az, hogy meggyógyuljon.
- Tudok róla. - bólintok továbbra is kissé anyáskodva. Hogy ne tudnék, Jeremiah intézte, hogy oda kerüljön, mert egészen jó az intézet, és ismer is onnan néhány dokit. Mellesleg már csak azért is tudom, hogy hová kerül, mert az intézet kulturáltabb részében lesz, aminek van némi anyagi vonzata, amit mi állunk. Csak jöjjön rendbe. Csak gyógyuljon meg szegény. - Athena, ne úgy fogd ezt fel mint valami büntetés, segíteni akarnak neked. Mind segíteni szeretnénk. - nagyot sóhajtok, amikor a függőséget említi. - Az csak a tünet, szívem. A problémát kell meggyógyítani, a rossz emlékeket bezárni egy széfbe és eldobni a kulcsot, hogy többé ne bánthassanak. - próbálom megnyugtatni és biztosítani a támogatásunkról, de valahol belül tudom, hogy semmi értelme, úgysem fog hinni nekem. Se most se máskor mert egyszerűen nem akar hinni abban, hogy minden jóra fordulhat.
- Csss! Tudom, tudom! - a kezéért is nyúlok, és ha hagyja akkor kicsit megszorítom - Tudom, hogy a lányokat nem veszélyeztetted volna, ilyesmi meg sem fordult a fejemben. - mert nekem nem is. Jerryben merült fel a kérdés, hogy vajon olyankor is használt-e valami ilyesmit, de megbeszéltük, hogy biztosan nem. Mert akármennyire is zárkózott Athena, meg kissé tüskés, és nem igazán rajong látványosan a gyerekekért, azért az ikrekkel egészen jól kijöttek. Legalábbis mindenki túlélte, ami már haladás.
Újabb sóhaj. Sejtem, hogy arra kíváncsi, hogy tudom-e a titkát.
- Nem történt semmi olyasmi amit meg kellene emészteni. Történtek dolgok, de ezek semmin sem változtatnak. Mi ugyanúgy várunk haza, ha már jobban leszel. - aztán vagy összerakja ennyiből is, hogy tudok a titkáról, vagy nem. De tény, hogy hozzánk bármikor jöhet. - Nem okoztál sok gondot, ugyan! - megrázom a fejem, majd egy kicsit elgondolkodok. Mégis, mit meséljek neki az otthoni dolgokról? ...Nem igazán tudom. Aztán arra a következtetésre jutok, hogy megpróbálom a csacsogást, olyasmit még úgysem csináltunk.
- Hát, Jerry anyja a hét végén érkezik, és maradna is egy ideig ahogy ő fogalmaz. - elhúzom a szám, talán már említettem neki, hogy mennyire "kedveljük egymást" az anyóssal. - De ez részben jó, mivel így végre be tudjuk pótolni az elmaradt évfordulónkat is. Másrészt viszont hiányzik nekem mint púp a hátam közepére, nem viccelek, a lányok se bírják a fejét. - húzom el a szám, majd azért mosolyogva hozzá teszem - Bár lehet, hogy ez azért van mert én se kedvelem az öreglányt?

■ ■     ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
58
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Jún. 13, 2018 6:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Rendben, köszönöm, de jelenleg nem jut ilyen eszembe. Nincs túl sok étvágyam. – nem mintha fogynom kéne, de nem kizárt, hogy mire ennek az egésznek vége lesz, akkor még kevesebb kilóval fogok neki vágni újra az életnek. Néha csipegetek, de több akkor se megy le, mintha semmi se esne jól még mindig. Nem véletlen vagyok infúzióra se kötve még mindig.
- Tudom, hogy segíteni szeretnétek, de olykor nem minden történhet úgy, ahogyan szeretnénk, vagy elképzeljük. – pillantok le a kezemre, kötésre tévednek az ujjaim és nem csak a múltamra gondoltam most, hanem PJ-re is. Tudom, hogy nem lenne szabad rágondolnom, el kéne engednem, hiszen olyan boldognak tűnt azzal a nővel azon a partin és nem csodálom, hogy nem is reagált a hívásaimra, üzeneteimre a baleset előtti napokban. Elértem amit akartam, elűztem magam mellől, akkor miért hiányzik és miért nem tudok örülni annak, hogy legalább egy dologgal kapcsolatban sikerrel jártam? – Ezek szerint mindent tudsz. Honnan? Jerry mondta el, vagy előbb a levelet találtad meg? – pillantok rá kérdőn. Bezártam már annyiszor azokat a szörnyeket, amikről ő is beszél, de mindig megjelennek. Be kell látnom nekem is, hogy talán másabb esetben ez jó taktika lehet, de ennyi év alatt se működött nálam, hiszen látjuk, hogy végül mi lett az eredménye.
Nem húzom el most a kezemet, ahogyan megannyiszor megtettem már korábban. Sőt, kicsit inkább kapaszkodom belé, miközben háláspillantással nézek rá. Mondanék sok mindent, de mégse tudok megszólalni. Helyette beszél a pillantásom. Sajnáltam, hogy ekkora felfordulást okoztam neki(k), de hálás voltam azért, hogy mind ezek ellenére is mellettem volt és itt volt, amikor csak tudott, pedig biztosan neki is nagyon nehéz lehetett.
- Sok mindent megváltoztat. – hangom halkan csendül, majd a kezünkre pillantok, mintha valamiféle nővér-pótanya vált volna hirtelen belőle. Egyszerre a kettő egyáltalán lehet? Nem hiszem, de most kezdtem el igazán érezni azt, hogy míg eddig próbáltam őket is kívül tartani a múltammal kapcsolatban és azt se akartam, hogy a kelleténél jobban az életem részesei legyenek, mégis örültem annak, hogy befogadtak és most is itt vannak velem. – Biztos vagyok abban, hogy nem lehetett könnyű megtudni, hogy az apám elrabolt, fogvatartott és … - nem mondom ki, hiszen tudja már. – Aztán pedig megöltem és szép lassan a családom is magamra hagyott. – keserűen nevetem el magam. Ha pedig nem húzta el a kezemet, akkor esélyesen kicsit megszorítottam a kezét, mintha így akarnám érezni azt, hogy ő(k) még legalább itt van(nak) és lehet még családom.
- Azt hallottam egyszer, hogy a gyerekek megérzik a rosszat és azt is, hogy a szüleik kiket szeretnek, látnak örömmel. Biztosan minden rendben lesz, egyébként is nálad harciasabb nőt nem hiszem, hogy találna az ember, így annyira nem féltelek. Lehet inkább őt kéne félteni? Egyébként miért nem kedveled? – mosolyodom el haloványan, hiszen eddig olyannak ismertem meg, aki képes kiállni magáért és nem kell a szomszédba mennie védelemért. – Előre is jó ünneplést, megérdemelitek. – pillanatra elgondolkozom, majd a poharamért nyúlok, hogy kortyollak párat. – Ha hazamész, akkor balfelső fiókban találsz valamit a fiókban. Azt nektek, csak úgy rajzoltam, de talán tetszeni fog. – pillantok rá komolyan, hiszen egyszer lerajzoltam őket. Igaz, részben a képzelet is közrejátszott, hiszen a kanapén összebújva, mintha néznének valamit, de boldognak tűntek azon a rajzon. Na meg, amíg készült, addig se azon a rejtélyes festőn járt az eszem. Ki akarom zárni a fejemből, gyűlölöm, hogy random is olykor eszembe jut dolgokról, pedig nem kéne. – Ha jól hallottam, akkor augusztus előtt nem valószínű, hogy hazamehetek majd. – gondolkodom hangosan és most először hívtam azt a helyet az otthonomnak…

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Kedd Jún. 26, 2018 11:01 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie


- Kicsi szívem... majd ha már többet láttál a világból rájössz, hogy semmi sem úgy van, mint ahogy szeretnénk. - mosolyodok el kissé keserédesen. - Van ami jobban sikerül, és van ami rosszabbul, de ha bármit is tervezel, azt jobb ha már akkor a kukába dobod. De tényleg. - sejtem, hogy ő a saját szerencsétlen sorsára próbál utalni, és arra, hogy nem igazán jöttek össze a dolgai, sokat bántották és magára is maradt... de bár nem tervezte, mégis kapott egy családot. Minket. Nem vagyunk tökéletesek, távolról sem, de azért annyira nem is borzasztóak. Próbáltunk eddig is odafigyelni rá, megadni neki a szükséges szabadságot is... hát, úgy tűnik ez annyira nem volt jó ötlet. De se Jerry se én nem vagyunk szigorúak, legalábbis nem egy felnőtt emberrel.
- Jerry előbb tudta, de a levelet olvastam. - nagyot sóhajtok. Miért kínozza magát még ezekkel a kérdésekkel is? Nem fogok sajnálkozni vagy az együttérzésemről biztosítani, hiszen nyilvánvalóan fogalmam sincs arról, hogy mit is érezhet (hála égnek). - Athena, én szeretném, ha ez a dolog... nem változtatna a kapcsolatunkon. Mi ugyanúgy szeretünk, és nem gondolom, hogy emiatt el kellene távolodnod tőlem, Jerrytől vagy az ikrektől. Borzalmas dolgokat éltél át, de most már van egy családod ahol ha akarod meg is esküszöm rá, hogy senki sem fog bántani. - szorongatom a kezét, hagyom, hogy kapaszkodjon belém, hiszen most erre van szüksége. Támogatni fogom én is, ahogyan csak tudom.
Csak hallgatom, ahogy félve beszél, arcán a kétségbeesés és a szomorúság. Nem is értem, hogy miért magát hibáztatja... borzalmas lehet a tudat, hogy valakinek akaratlanul is kioltotta az életét, de ha valaki, hát az apja biztosan megérdemelte. Az egyik kezem fogja ő, a másikkal óvatosan megsimogatom a haját. Olyan elveszett kis bárányka! Vigyázni kell rá és törődni vele, hogy szépen kinyíljon mint egy rózsabimbó.
- Csss! Kérlek szépen ne beszélj itt ilyesmikről. - aggódva pillantok körbe, nem akarom, hogy más is megtudja a titkát. Mert az egy dolog, hogy sztárügyvédet is fogadnék neki, ha kell, de jobb lenne ha ez a dolog nem kerülne a bíróság elé. - Nem akarom, hogy bajod legyen belőle. - a kezét nem engedem el, de inkább a kérdésére válaszolva, valamivel vidámabb téma felé evezek. Már amennyire az anyósom vidám témának számít.
- Hát... ami azt illeti, nem mindig volt ilyen katasztrófa a viszonyunk. Mikor Jerryvel külön éltünk fél évig, akkor határozta el az a kedves asszony, hogy én vagyok a Sátán maga. Azóta utál, szerinte egyáltalán nem érdemlem meg a kisfiát, és egyébként is, Jerry sokkal szebb nőt érdemelne. - forgatom a szemeimet kissé fintorogva - Katie ha meglátja szinte azonnal visít, Mollynak kell pár perc amíg bőgőmasinásat játszik. - elvigyorodok a gondolatra. Nincs is szebb mint amikor a gyermeked "kimondja" a véleményedet valakivel kapcsolatban.
- Rajzoltál nekünk valamit? - nem tudom elrejteni a meglepettséget. - Kedves tőled! Majd megnézzük, mindenképp. Köszönöm! - mosolyodok el, majd ahogy a rehabilitációt hozza szóba, megint csak sóhajtok egy kicsit.
- Hát, tart ameddig tart, lényeg, hogy jó helyen leszel és meggyógyulsz majd. - próbálom kicsit biztatni, valószínűleg kevés sikerrel. - Viszont mivel így alakult, van esetleg valaki akit értesítsünk? Barátnő, vagy barát? Szeretnéd, ha valaki bejönne hozzád látogatóba? - nem a magánéletében szeretnék turkálni, de hátha nem csak a mi képünkre kíváncsi...

■ ■     ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
58
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Hétf. Júl. 02, 2018 6:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Erről azt hiszem nem engem kellene kioktatnod, pontosan tudom és ismerem az érzést. – préseltem ki a szavakat, miközben nem éppen kedvesen ültem a szőkeségre. Még akkor se, ha ezzel meg akart nyugtatni. Lehet nem élek még olyan régóta, de elég sok mindenen mentem már keresztül ahhoz, hogy ezt pontosan tudjam az életről. Ha úgy sikerülne minden, ahogyan én akarnám, akkor az apám soha nem tette volna azt velem, vagy éppen most nem beszélgetnénk itt, mert sikerrel jártam volna.
- Tudom, hogy tudta, hiszen én mondtam el neki, amikor összeszedett, miután idekerültem, mert valaki megtámadott. –
fogalmam sincs, hogy akkor Maddie felkelt-e, amikor Jerryt az éjszaka közepén értesítették, hogy itt vagyok. Akkor is félresiklottak a dolgok és becsülöm benne azt, hogy eddig képes volt hallgatni. Megőrizte a titkomat úgy, ahogyan kértem. Azt hittem, hogy hamarabb meg fog törni, de tévedtem és ez azért pozitív dolog volt számomra. – Ne ígérj olyat, amit nem tarthatsz be. Ez egy fontos szabály, mert aztán saját magadnak is fájdalmat okozol, de köszönöm. – szólaltam meg kisebb habozást követően. – De köszönöm, nem fogom elfelejteni, viszont most szükségem van egy kis időre. – időre, hogy rendezzem a gondolataimat, az érzéseimet. Hogy tudjam merre is kellene tovább menni, hogy túléljem azt a helyet majd és megpróbáljak valakit elfelejteni, akit legszívesebben inkább látnék. Akihez odabújnék és azt kérném, hogy ne eresszen el soha se. Űzze el a démonokat, nyálas és szánalmas, el kell felejtenem. Boldog és nem hiányzik egy kolonc az életéből.
Nem könnyű beszélni, emlékezni a dolgokra, de hozzám tartozik. Nem tagadhatom le azt, hogy honnan jöttem, vagy miért is váltam olyanná, amilyen most vagyok. Egy tetovált, távolságot tartó lány. Furaszerzett, azt hiszem sokszor így hívnak a hátam mögött az egyetemen is. Esélyesen fel se tűnne senkinek se, ha eltűntem volna örökre. Ahogyan azt is reméltem, hogy szeptemberben nem erről fog szólni rövid ideig minden, hogy mit tettem, de igazából pontosan annyira érdekelnének, mint eddig. Sóhajtok lemondóan és megrázom a fejemet. – Ismerik az ügyem a rendőrségen, benne vagyok a rendszerben, hiszen egykoron eltűnt voltam, majd olyan, akit bántalmaztak. Már akkor tudták, hogy meghalt az apám, hiszen megtalálták a faházat. Nem lehet ebből már bajom. – próbáltam megnyugtatni az unokatestvéremet. Aranyos volt, hogy ennyire aggódok, de évek teltek már el azóta, ha egykoron nem ütöttem meg a bokámat, akkor nem most fogom. Már rég elévülhetett, meg esélyesen akkor is úgy látták, hogy baleset történt vagy önvédelem, de attól még a tudat nem lett jobb azzal kapcsolatban, hogy megöltem véletlen a saját apámat. Esélyesen sokan azt mondanál, hogy megérdemelte, de akkor se vágytam soha arra, hogy gyilkos váljon belőlem.
- Akkor hosszú napok állnak előttetek, de nézd a jó oldalát. Legalább kicsit a férjeddel lehetsz. Hamar haza fog menni, így biztosan nem lesz gond. – legalábbis reméltem, hogy inkább élvezni fogják azt a pár napot. Elfeledkeznek rólam is, meg minden másabb gondról is. Rájuk férne már egy kis kikapcsolódás. Igaz, eddig is volt olykor esélyük rá, hiszen bevállaltam a lányokat. Még ha néha telefonos segítséget is kértem Gracetől, vagy titkon átugrott segíteni, de soha nem lett belőle gond. Pedig én és a gyerekek szerintem eléggé külön világban mozgunk.
- Nem nektek, inkább csak rajzoltam. Még nem tudtam, hogy mihez kezdek vele. – vallottam be, még ha így már nem is lesz neki akkora öröm. Nem akartam áltatni, hiszen nem kifejezetten nekik készült, akkor már rég odaadtam volna szerintem.
- Grace itt dolgozik, így szerintem már tud is az esetről, csak még talán nem volt ideje betévedni, vagy nem tudta, hogy miként toppanjon be, mit csináljon. – mosolyodtam el haloványan, hiszen ő volt az egyetlen barátszerűség az életemben. Őt se engedtem eddig túlzottan közel, de mégis mindig ott volt. – Más meg nincs. – füllentettem, vagyis igyekeztem, hiszen PJ-t szerintem pont nem érdekli és tényleg ideje lennem kiverni a fejemből. Jobb lesz így mind neki, mind nekem. Főleg, hogy azt se tudom, hogy mi ez az egész, miért nem tudom néha kiverni a fejemből és miért zavart annyira az, amit azon az estén láttam. Azt meg nem tudtam, hogy netán valamit már Maddie sejtett.

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Júl. 11, 2018 1:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Nem akartalak kioktatni. Csak tudod... eddig leginkább Murphy törvényét ismerted, hogy ami elromolhat el is romlik, és mindig csak még rosszabb jöhet. De az életben néha nem így van, megesik, hogy valami váratlan öröm ér, ami még jobb volt mint amire számítottál. - próbálom elmagyarázni neki, hogy nem teljesen egészséges az, hogy mindenhez ennyire negatívan áll hozzá. Az élethez önmagában nem elég, ha felkészülünk a legrosszabbra, fontos, hogy ne hunyjon ki a remény.
- Jerry sokkal jobb ember, mint gondolnád... néha, még ennyi idő után is képes meglepni azzal, hogy mennyire... lojális tud lenni. - kicsit keresnem kellett a szavakat, mert hát mégis csak a férjemről van szó. Elmosolyodok, mert engem például egyáltalán nem bánt, hogy nem mondta el nekem a lány titkát. Örülök neki, hogy vannak titkok, amiket megtart, még nekem sem mondja el. Sejtem, hogy milyen nehéz lehetett magában tartani, de tisztelem azért, amiért megőrizte az unokahúgom bizalmát. Remélem, Athena is érti, hogy ez milyen nagy dolog, és ő is másként áll emiatt Jerryhez.
- Ritkán ígérek meg dolgokat. Főként olyanokat, amiket be tudok tartani. - mosolygok rá, miközben megvonom a vállam. Szerintem igenis meg tudom védeni, és képes leszek arra, hogy ügyvédekkel vagy más módon felfegyverkezve megakadályozzam, hogy bajba kerüljön. Persze csak akkor, ha erre ő is nyitott.
Sóhajtok. A rendőrség ismeri az ügyet, és nem tett semmit. Egyrészt örülök, mert így Athenanak sem lett ebből kellemetlen, igazságtalan ügye velük, másrészt zavar, hogy ha erről tudtak és nem tettek semmit, mi más lehet még, ami felett szemet hunynak? De most komolyan? Nem néznek utána a családoknak, nem veszi észre senki, de senki, hogy egy kislányt bánt a saját apja?
Jó, hogy egy kicsit más felé tereltük a szót, még ha az anyósomra más helyzetben csak muszájból gondolok is. Kedves tőle, hogy biztatni próbál, de kár a gőzért, nem hinném, hogy hamar hazamenne... Jerry is úgy harangozta be a látogatást, hogy "hosszabb időre", így szerintem minimum egy hónappal kell számolnom. Aztán vagy megöljük majd egymást, vagy nem, én remélem, hogy utóbbi.
- Igen... ez igaz. Meg hát, mégis csak Jerry anyja, gondolom ő örül neki, hogy eltölt nálunk egy kis időt. a kedvéért megemberelem magam, és elviselem valahogy. - mosolygok a lányra. Sokkal jobb volt, amíg rá tudtam bízni az ikreket, és nem kellett amiatt aggódnom, hogy ellenem hangolja-e őket, túl szigorú-e velük, mit ad nekik enni, odafigyel-e rájuk... remélem hazajön, és nem csak a gyerekfelvigyázás miatt, hanem mert őszintén szólva hiányzik már otthonról, hogy a köreinkben legyen.
- Nem baj, én örülök neki, hogy most gondoltál ránk. - teljesen mindegy, hogy egy kép milyen céllal készül. Az a fontos, hogy mire használja, hogy amikor már elkészült, berakja-e egy fiókba, vagy odaadja valakinek. És ha odaadja, akkor kinek. Ez sem mindegy, természetesen.
- Biztosan nincs? - kérdezek rá óvatosan, elővéve a "mindent tudok, anya vagyok" hangomat. Látom, hogy valami még van, hogy lenne még valaki, de nem mondja el nekem. Talán az a fiú lenne, akivel láttam már egyszer-kétszer? Talán még a nevét is mondta egyszer, de nem jut eszembe sehogy se. Fura, de csak most gondolkodtam el azon, hogy vajon jár-e valakivel. Annyira nem akartam faggatni se nyaggatni, hogy még ezt sem tudom. - Esetleg Grace már értesítette a barátodat? - húzok tizenkilencre lapot, de hát ilyen az én természetem, néha beleütöm az orrom a más dolgába. Mert bár nem ellenőrizgettem, de azért próbáltam figyelni rá.

■ ■     ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
58
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Pént. Aug. 03, 2018 1:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Aha… - körülbelül annyi lehetett a lelkesedésem, mintha éppen a fogorvoshoz vinnének. – Gondolom nem meglepő, ha jelenleg nem akarok ilyeneken gondolkozni. Még csak most dolgozom fel azt, hogy amit tettem az se jött össze és utána bezárnak valahova. Sajnálom és köszönöm, hogy próbálsz segíteni, de erre majd visszatérhetünk máskor, ha nem túlzottan nagy baj? – húztam el a számat és szinte ezzel ki is akartam fejezni a felé, hogy részemről ennyi volt. Nem akarok jelenleg ilyen dolgokról beszélni. Se kedvem nincs hozzá, meg se agyam per pillanat, mert ahhoz túlzottan is nagy volt a káosz odabent.
- Nem számomra kell annak lennie, hanem számodra, azt hiszem. S örülök, hogy te legalább boldog vagy mellette, de lévén most már, hogy ismered a titkon nem meglepő, hogy nálam ez nem olyan, mint nálatok. – rántom meg a vállaimat. Hálás vagyok azért, hogy eddig megtartotta a titkomat, de attól még nem tudtam továbbra se közel engedni őt se. Majd talán idővel változni fog, magam sem tudom és nem is akarok a jövőbe látni. Jelenleg ahhoz túlzottan is ramatyul éreztem magam. Na, meg jó ideig nem is fogok hazamenni még, így mindegy is, hogy miként is viszonyulok hozzájuk.
Látom rajta, hogy jelenleg talán semmivel se lehetne jobb kedvre deríteni, ami az anyósát illeti. Fura belegondolni, hogy képes volt mégis szeretni valakit, akinek a szülője soha nem fogadta el őt, vagy rosszul olvastam volna a sorok között? Talán igaz, hogy a szerelem sok mindent képes legyőzni. – Arra nem gondoltál, hogy inkább bébiszittert keress nyárra? Akkor lehet rövidebb ideig lenne itt Demona? -  fogalmam sincs, hogy hívják Jerry anyukáját, de az eddig hallottak alapján Demona nevet megnyerheti magának a meséből. Csak meg ne szúrja senki ujját, hogy aztán romlást és hosszú álmot hozzon el. Amilyen aranyos a két totyogó nem féltem őket, mindig is hűségesek lesznek anyuhoz és szeretni fogják azt, akit anyu is szeret, akit meg nem. Lehet nem lennék annak a helyében. Nem akarok belegondolni, hogy mi várhat majd rájuk, csak ne legyen nagygond.
- Kitartást, de ha nem bírnád, akkor idővel jöhettek az intézetbe is. Legalább pár óráig nem kell elviselned, bár esélyesen olyan lenne, mintha csődörből vödörbe kerülnél. – nem tudom milyen lesz az elvonó, de jelenlegi tudásom szerint biztosan nem vidám hely. Sőt, szerintem még nyomasztó is lehet. Főleg azoknak, akik nem is ott élnek, hanem csak látogatóba jönnek, így lehet nem is volt jó ötlet túlzottan felvetni ezt. Nem akarom azt se, hogy netán kényszernek érezzék, hogy látogatni kell jönniük, ha már megengedett lesz.
Halovány mosollyal nézek rá, hiszen szavai igazán kedvesek, mint ő is. Nem is értem, hogy lehetünk unokatestvérek mert nem sok hasonló jellemvonást találtam bennünk, még akkor se, ha apáink ikrek voltak. Végül a poharamért nyúlok, hogy igyak pár kortyot. Egészen kiszáradtam.
Megrázom a fejemet nemlegesen, mert abban nem vagyok biztos, hogy ha megszólalnék, akkor tökéletesen tudnék most füllenteni. Aztán inkább ajkamhoz is emelem a poharat, hogy igyak, mielőtt olyat szólnék, amit nem kéne, de helyettem beszél ő is, ez pedig elegendő ahhoz, hogy félrenyeljek. Arcomon átsuhanó érzések pedig eléggé beszédesek lehettek egy hozzáhasonlóan tapasztalt személynek, hogy de már pedig van valaki. – Nem hiszem, mert nincs… - de nem tudom kimondani újra, hogy „nincs kinek szólni”. – Nem ismeri ő se, igazából én se őt, meg nem is hiszem, hogy érdekelné a dolog. – rántom meg a vállaimat. Hetek óta nem is láttuk egymást, így mindegy is. – Inkább csak el kell felejteni, s nem túl gondolni a dolgokat. Jobban leköti a figyelmét más valaki. – tettem még hozzá szomorúan, majd újra inkább inni kezdtem, pedig még alkoholtartalma se volt ennek az egésznek. Most mégis ebbe menekültem és legszívesebben csak apróra húztam volna össze magam, mert újra túlzottan fájt a gondolat. Az, hogy mennyire is vidám volt annak a nőnek az oldalán és mielőtt realizálhattam volna némán kezdtek el potyogni a könnyeim…

■ ■  hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Vas. Szept. 02, 2018 10:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

- Nem, persze... - már ki is hátrálok a témából én is, mert nem akartam belemászni a lelkébe, vagy számára kényelmetlen témákba. Persze, gondolom most neki szinte minden kényelmetlen lehet. Itt a kórházban bezárva, nem hiszem, hogy nekem például bármiről is lenne kedvem dumcsizni. Sőt, látni se szeretnék senkit sem.
- Jerry is aggódik érted. És bár tény, hogy senki kedvéért nem hagynám el, - pillantok rá mosolyogva, hogy elvegyem a dolog élét - azért még fontos nekem, hogy akiket szeretek, jól kijöjjenek egymással. - tudom, hogy Jerry nem bántaná. Kábé az utolsó ember akiről azt gondolnám, hogy kezet emelne rá, vagy akár csak kiabálna vele, az Jeremiah. Oké, mi néha szoktunk ordibálni, főleg régebben, de attól nem kellett tartanom, hogy fizikai erőszakhoz folyamodna.
- Lehet van abban valami, amit mondasz. Párszor vigyázott egy kislány rájuk, talán felhívhatnám. Persze csak amíg a legszuperebb bébiszitterem újra munkába nem áll. - mosolygok rá melegen, bíztatóan. Tényleg szuperül eltöltötték az időt együtt, legalábbis a gyerekek szerettek vele lenni. Sőt, szeretik Athena-t, mind a ketten, és talán neki sem közömbösek az ikrek. Én örülnék, ha megint egy családtag lenne velük.
- Mindenképp meglátogatunk majd, amint szabad! Mármint, amint fogadhatsz látogatókat. - bólogatok. Naná, hogy ott sem hagyjuk magára! Bár most még talán nem hiszi, de én tudom, hogy a család támogatása milyen nagyon sokat jelent, ha az ember gödörben van. Anya és Bob nélkül talán még mindig idegösszeomlással csücsülnék a viccosztályon, és a lányok se lennének, Jerry meg már rég elvált volna tőlem. Szóval nem, nem lesz egyedül ott sem. - A hely miatt meg ne aggódj, már utána olvastunk, Jeremiah is körbe érdeklődte. Amit csak lehet, meg fognak tenni érted, és bár nem mondom, hogy egy Disneyland, de azért nem is a pokol tornáca, ami a környezetet illeti. - igyekszem megnyugtatni, bár lehet kevés sikerrel. Szerintem ha a Hiltonban lenne az elvonó, akkor is ijesztő lenne az egész. Meg persze a háta közepére se kívánná az ember.
Látom, amit látok. Ismerem a szerelmet, és azt is, hogy milyen, amikor távol vagy attól, akit igazán szeretsz. Ezt látom az ő arcán is, egyfajta kétségbeesést. Szóval van valaki, akiért megdobban a szíve, de a fiú nem viszonozza? Fogalmam sincs, hogyan segíthetnék a helyzetén. Szeretnék, nagyon szeretnék, de eléggé reménytelennek tűnik a dolog, legalábbis az arcából ítélve.
- Nem hiszem, hogy innen fújna a szél. Igen, a pasik hajlamosak máshol keresni a vigasztalást, vagy a jókedvet, ha rosszra fordulnak a dolgok. Jeremiah is megtette, amikor külön éltünk. De ettől még, ha igazán szeret téged, akkor érdekli, hogy hogy vagy, és mi történt veled. Tényleg szívesen segítek, ha szeretnéd tartani vele a kapcsolatot. Egy próbát megér, hm? - igyekszem biztatni őt. Talán még arról sem beszéltünk, hogy a férjemmel egy időben külön utakon jártunk, de lehet, hogy itt az ideje megtudnia ezeket a dolgokat is. Mármint, egy család vagyunk, főlösleges lenne titkolózni. Meg aztán, szeretnék neki segíteni. Ha van valahol egy férfi, akiben megbízik, akit szeret, akkor tényleg megmozgatok minden követ amit csak tudok, hogy együtt lehessen vele.


■ ■     ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
58
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Hétf. Szept. 03, 2018 6:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && Maddie

Tudtam jól, hogy Jerry is aggódik értem, de aztán ahogyan folytatja Maddie a mondandóját úgy kerekedik ki a szemem és nézek úgy rá, mint aki nem is érti, hogy miről beszél. Soha nem kértem, hogy hagyja el, akkor meg hogyan jött ez neki, vagy miért kell ezt elmondania? Egy részt nem hiszem, hogy most a szerelem erejéről akarnék hallani, másrészt meg nagyon nem értettem, hogy ennek most mi köze a jelenlegi helyzethez vagy úgy bármihez is. Ezt pedig esélyesen le is olvashatta az arcomról. – Értem, de azt hiszem nem is mondtam vagy kértem ilyet. – szólaltam meg végül kisebb torokköszörülést követően, mert hirtelen nem tudtam, hogy meg kellene e szólalnom, vagy inkább hallgatnom kellene. Végül nem bírtam teljesen magamban tartani azt, hogy nagyon nem értem, hogy miért is mondta ezt, de inkább elengedtem most ezt a témát is. Ennél jobban feleslegesnek láttam szót ejteni a dolgokról. Amúgy se voltam túlzottan jól, a fejem is hasogatott, a gondolataim is az őrületbe kergettek és ott volt a kudarc érzése is, mert jelenleg nem tudtam igazán örülni annak, hogy életben maradtam. Annak ellenére se, hogy igazán szívet melengető volt, ahogyan próbált az unokatestvérem lelket önteni belém és gondoskodni, szeretettel elhalmozni. Szerencsések az ikrek, hogy ilyen remek anyjuk van, meg apjuk, azt hiszem az utóbbi is igaz.
- Ezek után még rám mernéd hagyni őket? – döbbenet meg kicsendült a hangomból, ahogyan meglepettség is. Óvatosan kicsit megszorítottam a kezét, mert nagyon is jól eset ez a gondolat, de mind a ketten tudtuk azt, hogy arra még jó ideig várni kell. Ki tudja, hogy mennyi ideig is leszek odabent. Lehet csak heteket, mert annyira mélyre nem süllyedtem még a drogok világában, de az is lehet, hogy a másik tettem miatt hónapokra bezárnak. Nem is akartam most erre gondolni, jelenleg csak úgy éreztem, hogy túl kell élnem minden percet, órát, majd napot, aztán majd valami lesz.
- Vagy majd amint én szeretném, hogy bárki is jöjjön. –egészítem ki azt, amit mond, mert esélyesen nem csak attól függ, hogy ők mit mondanak. Lehet jöhetnének, de ha én eléggé antiszociális állapotban vagyok és nem akarok senkit se látni, beszélgetni meg végképpen nem, akkor feleslegesen jönnének. Gondolom ezt is figyelembe veszik, vagy elmondják nekik, de persze ez részben meg rajtuk fog múlni. – Nem túlzottan érdekel, hogy milyen hely lehet. – rántom meg a vállaimat, mert ez az igazság. Érdekes, hogy őket mennyivel inkább érdekli az, hogy hova fogok kerülni, mint engem. Talán azért, mert még mindig nem érzem úgy, hogy igazán hálásnak kéne lennem, amiért még mindig tudok levegőt venni, amiért látom őket, vagyis amiért még mindig élek.
Hamarosan pedig pontosan olyan vizekre evezünk, amire nem akarok. Egyáltalán miként is kedvelhetném? Semmi közös nincs bennünk, meg egyébként is csak állandóan bosszantott. Na, meg azzal a feketével remekül elszórakozott, akkor meg? Felejtsem el és kész. Nem történt soha semmi se, és nem is fog. Egyébként se hiszem, hogy valaha bármi is történhetett volna. Eléggé határozottan rázom meg a fejemet nemlegesen.
- Ő nem Jeremiah, én meg nem vagyok te! – határozottan csendül a hangom, újra eldőlök az ágyon is. – Nem kell semmit se tenned, vagy belegondolni. Soha nem történt semmi se közöttünk és amúgy se történhetne. Meg jól elvan azzal a másik feketével. A történet pedig itt véget is ért. – komolyan néztem Maddiere, hogy ne is próbáljon meg semmit se tenni. Pláne most ne, amikor elméletben amúgy is nyugalomra van szükségem. Meg nem akartam PJ-re gondolni, inkább csak kiverném a fejemből, hiszen ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy minden meg fog változni miatta. Azért, mert magától fog megkeresni, a többit pedig az élet hozza magával.
- Köszönöm, hogy bejöttél, de fáradt vagyok. Azt hiszem most inkább aludnék. – füllentettem félig. Tényleg úgy éreztem még mindig magam, mint akit kilapított az úthenger, de abban már nem voltam biztos, hogy a gyógyszerek nélkül is menni fog-e az alvás, majd eldől. Sietve köszöntem el tőle, majd hátat fordítva az ajtónak apróra gömbölyödtem és hagytam, hogy a gondolataim az érzéseimmel egyetemben felfaljanak elevenen.

■ ■  Köszönöm a játékot, élveztem! Részemről ez most záró lenne, mert elég sok minden történt azóta. Zárást nem kértem, mert nem tudom, hogy írsz-e még rá, így majd kérj rá légyszi. Köszi! hug   ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem •• Szer. Szept. 26, 2018 11:14 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Hármas számú kórterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Hármas számú kórterem
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-