Kettes számú kórterem - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 2:25 pm ✥
✥ Today at 2:14 pm ✥
✥ Today at 1:30 pm ✥

Kettes számú kórterem



Témanyitás ✥ Kettes számú kórterem •• Hétf. Júl. 17, 2017 9:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Kettes számú kórterem •• Hétf. Márc. 05, 2018 9:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Veronique && Jérome

Kíváncsian fürkészem a férfit, hiszen nem rémlik sehonnan se az arca. Nem is mutattak képeket még a gázolóról se, hiszen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy felesleges lenne, mert nem láttam az arcát. Egyszerre szerettem volna megismerni, ugyanakkor mégse. Annak ellenére se, hogy tudtam már én is, hogy nem ő tehetett róla, hanem az autó hibásodott meg. Mondták is, hogy mi, de én és az autók? Két eltérő világ lenne, soha se vonzottak. Legyen praktikus, környezetkímélő és eljuthassak vele oda, ahova kell. Számomra ezek voltak a lényeges, a többihez inkább mindig is a férjem értet. Látom, hogy miként nedvesíti be az ajkát és ahogyan viselkedik, mint aki nem találja a helyét, vagy maga se tudná azt, hogy itt szeretne e lenni, vagy inkább rohanna, ha tehetné. Végül megszólalok és remélem, hogy sikerül valamerre kibillentem, mint amikor óvodába kerülnek a kisgyerekek. Ők se tudják, hogy hirtelen hova is csöppennek, merre kellene elindulniuk és társai. Igaz, ez kicsit bonyolultabb ennél, de akkor is hasonlóságot véltem felfedezni a két helyzetben.
Felvonom kicsit a szemöldökömet, ahogyan megszólal. Kisebb grimasz szökik a képemre, ahogyan forgolódni kezdek, hiszen a varrás helye még mindig nagyon fáj. Úgy fordulok, hogy jobban láthassam őt. Annyira fáradtnak és nyúzottnak tűnik, mint aki napok óta nem aludt, mert valami nem hagyja nyugodni. Mégse szólalok meg, amikor a folyosói pletykákat kezdi el emlegetni, hiszen attól még egy idegen nem sétálna be ide. Legalábbis még én se tenném, pedig a férjem szerint is állandóan mindig mindenkin segíteni akarnék, ennek köszönhetően pedig még furább lesz ez az egész helyzet; szép lassan pedig elkezdek küzdeni a megérzéseimmel és a józaneszemmel, hogy melyikre is kellene hallgatnom, mert ezt soha nem könnyű kitalálni. – Igazán kedves, hogy aggódik értem, pedig nem is ismer és tudomásom szerint nincs is közünk egymáshoz. – hangom barátságosan csendül, hiszen nincs semmi harag bennem és még én magam sem döntöttem el, hogy fogok-e hallgatni a megérzéseimre, vagy nem. Arcomból kisimítok egy kószatincset. – Jobban vagyok köszönöm és hamarosan már haza is mehetek. – felelek végül mintha csak ez lenne a legtermészeteseb dolog, hogy egy idegennel megosztjuk el. Közben viszont végig őt fürkészem, mintha arcának a rezdülését akarnám elkapni, vagy éppen azt, hogy vajon a vállai lejjebb ereszkednek-e, mert kicsit megnyugodott annak köszönhetően, amit hall.
- Nem zavart meg… - kezdenék bele, de aztán a tettei egyre furábbak lesznek, a szabadkozása, ahogyan bátortalanul, vagy inkább tanácstalanul indulna el. Tévedek, netán csak a képzeletem játszik velem, vagy tényleg így lenne? – a könyv megvár. – teszem még hozzá, miközben az elmúlt másodpercek eseményeit próbálom feldolgozni. A lehunyt szem, a sóhajszerűség és az, ahogyan elindul kifelé, de végül megtorpan. Habozok, de végül megszólalok, de mégse vádlóan, vagy megvetően.
- Maga volt a sofőr, igaz? Ezért van itt és ezért ennyire tanácstalan mert fél, vagy tévednék? – közben nem eresztem őt el a pillantásommal és ha megfordul, akkor csak a székre mutatok, hogy nyugodtan üljön le, ha szeretne, vagy netán mielőtt még összeesne. Ha pedig megtette, akkor a kezemet nyújtom felé. – Veronique Safiya Rimbaud. Ön pedig? – ha elfogadta a gesztust, akkor barátilag szorítottam csak meg. Tudom, az ember nem ilyen reakcióra számítana, de soha nem hittem abban, hogy kiabálással bármit is meg lehetne oldani, vagy éppen erőszakkal. Így pedig a hangomat se emeltem fel, ahogyan nem is vágtam hozzá semmit se, ahogyan talán más tenné. Elég volt csak ránézni, hogy tudja az ember, hogy mennyire is nehéz volt megtenni ezt, mármint azt, hogy idejöjjön.


■ ■ zene ■ ■ edi  ■ ■credit

avatar
Online
● ● Posztok száma :
215
● ● Reag szám :
174
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Kettes számú kórterem •• Pént. Ápr. 06, 2018 8:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Kettes számú kórterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom

Kettes számú kórterem
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-