Sürgõsségi osztály
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Sürgõsségi osztály •• Hétf. Júl. 17, 2017 10:05 pm

****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Thierry Xanders tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Aug. 21, 2017 7:41 pm

Maisie && Thierry
Nincs is tél! Nincs is jég! Nincs is már zsindely a háztetőn a kölykök személyében, úgyhogy magamban annyit káromkodhatok, amennyit csak akarok. Sose törtem még el semmimet, de az az érzésem, hogy ennek a behajlított ujjnak nem így kellene állnia. Pedig nem fáj, az ég a tanúm tök jól vagyok, épp csak a bal kisujjam és gyűrűsujjam nem a tenyeremre megszokott irányban hajlik be, hogyha mozdítom, hanem arra merőlegesen. Bitangul néz ki. Anatole közölte, hogy azonnal takarodjak be a kórházba, amíg szépen mondja. Mások a fogalmaink a szépről. Illetve anyának és nekünk mások. Én tőle egész szépnek véltem ebben a szituban. Szebbnek, mint Roxanne bőgését. A röhögéstől természetesen.
Igen, én is így reagáltam volna, ha látom azt, amit nekik sikerült. A saját cipőfűzőmben buktam fel, mert a jobbal ráléptem a balra, amikor fogócskáztam Jane néni unokáival anyám határozott tiltása ellenére a házunk lépcsőjén. Ki gondolta volna, hogy éppen én zúgok el? Harminchárom éves felnőtt férfi vagyok, aki nem hallgat az anyja intelmeire és aki ura a mozgáskoordinációjának. Majdnem.

Utálom a kórházat. Ha meglátok valakit fehér köpenyben, rögvest keresztbe áll még a fing is a seggemben, hogy Gaspard egy régi klasszikusával éljek. azzal, ami ahányszor eszembe jut, mindig fájdalmasan szaggatja az űrt bennem. Mert Gaspard már sose fog ilyet mondani és Yolene sem helyesel rá. S az orvosok egyiküket sem tudták megmenteni. Sem itt Párizsban, sem abban a mocskos Moszkvában, ahová Yolene kergette a szerelmet. Két város, időeltolódás és mégis ugyanaz az itteni idő. Két telefon, két halál, egy nagy, örökké vérző seb.
- Hogy ficamodhatott ki és törhetett el egyszerre? - ütközöm meg a diagnózison. - Nincs erre valami szabály, hogy egyszerre csak az egyiket csinálják az ujjak? Agybaj - reagálom le a doktor szavait. A lesajnáló, szegényhülye mosolya fel se tűnik. Azzal vagyok elfoglalva, hogy minél jobb páciens legyek, minél kevesebbet töltsek itt.

Határeset. Ahhoz képest hamar kijutok, hogy mennyit is várhattam volna, de ahhoz képest meg nagyon későn, hogy mennyit szerettem volna itt lenni. A váróba tessékelődve teszem le a seggemet az egyik székre, s csodás, könyékig gipszelt, egymáshoz rögzített két ujjamat --mi a fenének két ujj töréséhez-ficamához ekkora gipszet elpazarolni?!-- nézegetve sürgetem az időt, megint. Meg kell mondjam, Anatolenak kijár egy gipszes pofon. Amíg el nem jöttem ide, hogy ezek a szadisták helyére rángassák a ficamomat, nem fájt az ujjam. A doki kezei között pedig leszidtam a csillagokat is az égről. Rém kínos volt.
Felpillantok, amikor a nevemet mondják. Lendületesen pattanok fel, s érek a nővérpulthoz --vagy hogy hívják ezt a barikádot-- akkor, amikor egy ismerős szőke üstök gazdája is megjelenik. Tyű, az se tegnap volt, amikor utoljára láttam őt! Csettintek is a nyelvemmel üdvözlésem jeléül, s végigsvenkelek Maisien.
- Hello Királylány! Mégis mi járatban itt? - csak csókolóztunk, részegek voltunk. Ő nagyon én kevésbé. Nem volt téma a foglalkozása azt hiszem. A nyelvén kívül nem érdekelt más, vessen rám ezért akárki követ. Jó kis este volt.

■ ■  Egynek elmegy, remélem. ■ ■ credit



One good thing about music, when it hits you, you feel no


pain.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
danny o'donoghue
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Aug. 21, 2017 8:20 pm


Thierry && Maisie
Egy új nap. Napok összefolynak, szinte azt se tudom, hogy milyen nap van. Épp a műtőből kifelé tartok, hiszen sikeres volt, ismét megmentettünk egy beteg lábát. Nehéz volt, mert az erek nagy mértékbe sérültek és annyit kellet plasztikázni, hogy a kezeim már görcsbe állnak. Emlékszem, hogy a férj úgy szorított magához, mikor megmondtam neki, hogy a felesége a körülményekhez képest jól van, és nem kellet amputálni, hogy azt hittem minden csontom eltörik. Nem szeretek amputálni, akkor inkább órákat töltök a műtőbe és rekonstruálok egy – egy eret. De akkor is megmentem. Nehéz lehet egy lábbal élni, főleg ha csak a pszichológiai részét nézzük. Én se tudnám feldolgozni.
Itt pedig mindent belevetettem, hiszen ők csak a vétlen áldozatok voltak. Egy részegautós beléjük rohant és a nő lába beleszorult a kocsiba és engem hívtak segítségül a traumás orvosok. Csak azért jöttem át a sürgősségire, hogy felkeressem a családot, hogy az én részem készen van. Most már a hölgyön múlik, hogy felépül-e vagy sem.
Mielőtt megint beráncigálnának a műtőbe eliszkolok, hogy legalább egy kávét megigyak, mert a fáradtság lassan kikészít és a fejem is hasogat.
A folyosó hosszan vezet és nem is figyelek senkire, vagy épp senkire. Csak a megszokott utamat folytatom. Aztán a nővérpult előtt valaki megszólít. Meglepetéstől megtorpanok és megdörzsölöm a homlokomat.
- Dr. Wheaton, jó napot! – köszönnek a nővérek teljesen egyszerre, amire én csak bólintok és az előttem állóra szegezem a pillantásomat. Nem ismerős, de ő úgy beszél velem, mintha valami régi ismerőse lennék. Megköszörülöm a torkom és csípőre teszem a kezem.
- Bocsánat, ismerjük egymást? – értetlenül nézem a férfit, aki szinte már szemérmetlenül néz végig és összébb húzom a köpenyemet. De a választ sem várom meg, mert indulok is tovább. Hát ennyire pofátlan módon sem szólítottak le, és nincs időm a vicces kedvű emberekre. Lemerem fogadni, hogy részeg és azt hiszi, hogy most menő, hogy beszólt egy a harmincadik óráját töltő ügyeletes orvosnak, aki egésznapját a műtőben tölti.
A nővérek nagy szemekkel pislognak utánam, szinte érzem a kíváncsi tekintetüket a hátamon, de az utamat semmi nem szabhat akadályt. Kivéve, hogy épp akkor jönnek a mentősök és egy csomó embert hoznak be. Tömegkarambol. Az utamba akadály került, így nincs választásom, megállok. Pedig örömmel menekülnék, miután királylánynak neveznek. Még sosem hívtak így. Tekintve, hogy a szakorvosok közül én vagyok az egyetlen, aki egy kicsit is megerőlteti magát, hogy ott legyen mindenhol és én vagyok az egyetlen, aki tényleg mindig itt van. Visszasétálok a pulthoz, ahol a férfit hagytam.
- Van valami? – kérdezem a lányokat, miközben nem akarok tudomást venni a mellettem lévőről, a nővérek átadják a tablettet és olvasgatom, hátha ismét a műtőbe kell, költözzek. Lelkesen olvasom az új dolgokat is. De szerencsére eresnek nem kell ott lennie. Talán nem is bírnám ki azt a műtétet.
De eztán nem bírom ki, hogy ne szólaljak meg.
- Üdvözlöm, Dr. Wheaton vagyok, itt dolgozom, segíthetek? – ha már ennyire beszélgetős kedvében volt, most már ráérek, hogy elmondhatja, hogy mire ez a nagy haverság.
■ ■ Zene ■ ■ edi ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Thierry Xanders tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Aug. 21, 2017 9:14 pm

Maisie && Thierry
A doktori cím elhangzása megakasztja további vigyorgó kedvemet. Nem sokon múlik, hogy el ne fintorodjak. Nem szeretem az orvosokat, valami fóbia lehet, mint az, amikor valaki fél a bohócoktól. Nem vizsgáltattam ki magam soha --szépen is lehetne, hiszen a vizsgálatot is orvos végzi, hogyha valami kompetens személyt akarok választani-- így nem tudom, hogy ez milyen fóbia. Csak egynek a nevét ismerem, az agórafóbiának, de most ha megölnének se tudnám megmondani, hogy az mégis mitől való rettegést jelent.
Reagálnék valamit, de elszelel, mintha itt sem lett volna. Hihetetlen, hogy mennyivel szimpatikusabb volt részegen. És még ő hiszi azt, hogy én vagyok ittas? Hogy is van az a bagollyal, meg az ugráló madártársával?
- Ej, nők! - legyintek gipszeletlen kezemmel, s már lökném el magam a pulttól, hogy az ambuláns lapomat eltéve hazafelé induljak, amikor a véletlen tragédia az én malmomra hajtja a vizet, hát maradok.
- Igen, ezt már mondtad - bólintok, jelezve ezzel, hogy semmi baj a memóriámmal, az előbb is világosan kifejtette, hogy doktor is meg Wheaton is. - Nem a fülészeten voltam, hanem a kötözőben, Maisie királykisasszony - kacsintok rá a végére. Kíváncsian mérem végig, merőben más így egyenruhában, mint azon a bulin volt. Ha így találkoztunk volna, akkor sose tetszik meg. Igaz, ahogy hallom én se neki a töménytelen mennyiségű tömény nélkül. - Eszerint nem emlékszel rám - vonom le a következtetést a mindent tudók szemtelen vigyorgásával körítve. - Találkoztunk egy átmulatott éjszakán. Meg kell valljam, kicsit sajnáltam, hogy nem kerestél fel azóta, de sejtettem, hogy annyi pia után baj lehet a memóriáddal. Nem találtad meg a szalvétát a telefonszámommal?
Mintha rémlene, hogy írtam neki ilyet, mert ő nem akarta megadni a magáét és akkor viccesnek tűnt a szerepcsere. Elvégre a telefonszám szalvétán való átadása eléggé női szokás. Ha belegondolok igen kínos rám nézve, hogy ezt itt és most emlegetem, de annyira csak nem lehet cink, mint neki az, hogy a munkahelyén a nővérek füle hallatára emlegetem a kalandunkat. Direkt nem konkretizálva a részleteket, hadd piruljon az a csinos pofija. Már ha egyáltalán zavarba jön. Kíváncsi vagyok meddig hagyja, hogy ezen a helyszínen beszélgessünk arról, amibe a visszatérésével keverte magát, s amely helyzetet én maximálisan kiélvezek épp. Bármit, csak ne kelljen úgy néznem rá, mint dokira. Két okom is van arra, hogy elképzeljem a fehér köpenye nélkül. Egy: mert szexi volt az a csók és én nem felejtettem el. S kettő: mert utálom az orvosokat, feszengek a közelükben, hát nem akarom annak látni egyiket sem, ami.


■ ■  Egynek elmegy, remélem. ■ ■ credit



One good thing about music, when it hits you, you feel no


pain.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
danny o'donoghue
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Pént. Aug. 25, 2017 6:03 pm


Thierry && Maisie
Néha meglepődöm, hogy mennyire másként gondolkodom, mint egyes emberek. De nem baj, hiszen ezért is vagyunk ilyen sokszínűek. Mennyire unalmas lenne már az életünk, ha mindenki ugyan olyan lenne. Mindenkinek meg van a maga keresztje, talán ezért is akarok olyan goyrsan menekülni a helyszíntől, ahol egy vicces kedvű beteg azt hiszi, hogy szórakozhat a doktorokkal, mert olyan jó dolog feltartani őket és kihozni a sodrukból. Tekintve, hogy sokadik órája nem aludtam, így elég ingerlékeny vagyok. De hát nincs menekvés, a sürgősségi kijáratát eltorlaszolják a mentők, akik egy többszörös traumát hoznak be. Kíváncsian fürkészem a történteket, így visszbaktatok a púltzho, hiszen ott tudok meg a legtöbbet. Viszont a fickó még mindig nem tágított. Mérgesen fújom ki a levegőt. Nem szeretem ha becéznek, ez meg már szinte túlságosan is intim volt, hiszen én itt dolgozom és megbecsülésért küzdő orvos vagyok, nem pedig egy királylány, aminek beállított és a nővérek is persze hegyezik a fülüket. Én pedig próbálok elején tisztázni a dolgokat, de csak jobban belegabalyodom. Francba.
- Látom, hogy hol voltál. – jegyzem meg, hiszen a látásommal nincs probléma, azzal már annál inkább, hogy kezd elfogyni a türelmem és úgy érzem, hogy sikerül felrobbannom, ha továbbra is beszélgetnem kell vele. Viszont, ameddig a mentősök nem mennek el, nem sok reményem van ennek elérésére.
- Hogy mi van? – ingerülten markolom meg az ép karját, hogy elrángassam onnan, ahol már szinte kiesnek a helyükről úgy figyelik a beszélgetésünket és messze tőlük az ablakhoz húzva teszem csípőre a kezem és először próbálok elszámolni jó sokáig, hogy egyáltalán ne akarjam levenni a fejét, amiért olyat állít rólam, ami rohadtul nem igaz. A memóriámmal pedig semmi probléma. Egyszerűen csak fáradt vagyok, de biztos nehezen esik le neki a dolog. De hát mindegy. Próbálok nem tudomást venni róla.
- Ide figyelj, ez a munkahelyem, itt nem egy nőcske vagyok, akit számon kérhetsz, hogy mi miért történt. Nem találkoztam semmilyen telefonszámmal egy szalvétán. Másrészt, pedig biztosan okom volt kerülni téged. Másrészt, pedig nem szokásom átmulatni az éjszakákat. Szóval nagyon is keversz engem, mert most már kezdesz felhúzni! – ingerültségemre nincsenek szavak, ahogy próbálom összerakni a dolgokat, de ha megfeszülök, sem tudom hova tenni őt. Nem ismerek senkit sem. Az ő arca pedig egyáltalán nem ugrik be. Csak azt tudom, hogy mérges vagyok, amiért ilyen helyzetbe hozott a nővérek előtt. A legnagyobb pletyka gépek az egész kórházba. Mint a futótűz úgy terjengnek a dolgok. Elkezdek fel alá járkálni, hogy lenyugodjak, viszont nem megy.
- Tisztázzuk, nem ismerjük egymást, összekevertél valakivel. Oké? – a hajamba fúrva az ujjaimat veszek egy nagy levegőt, másképp úgy se tudnánk ezt lezárni, bármennyire is akarom.
■ ■ Zene ■ ■ edi ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Thierry Xanders tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Aug. 26, 2017 10:25 pm

Maisie && Thierry
Mulattat a pletykálkodás, a pletykák hallgatása, s jelen esetben a nővérkék tettetett munkavégzése a felcsipegethető információmorzsa reményében.
- Ott még nem elég párhuzamosak a papírok a pult szélével - mutatok egy helyet, szórakozva szemtelenkedve így azzal a nővérrel, aki az irathalmot rendezi át már negyedszer a nővérpulton csak azért, hogy ne kelljen lemaradnia egyetlen szóról se a doktornő és közöttem.
- Oké, oké, nem kell bekapni - emelem fel megadón mindkét kezemet. Ez a művelet a gipszessel különösen vicces, komédisztikus alapot szolgáltat a játéknak, melyet kifejezetten élvezek. Pláne, mert felszívja magát, mint egy dühös pocok, s a visszakérdezésében ott remeg egy egész cunami energiaszintje.
- Egy szóval nem mondtam, hogy nőcske volnál bárhol. Örültem, hogy látlak, mert kellemes emlékeim vannak rólad. Úgy tűnik viszont, hogy nem vagy hozzászokva ahhoz hogy bárki kedveskedjen neked a női mivoltodban. Ne legyél már ennyire karót nyelt! Az orvosok nem szoktak szórakozni szerinted? - azt, hogy szerintem nem mind baszatlan boszorka nem teszem hozzá, erős lenne még tőlem is és nem csak ezen a helyen.
- Elkérhetem? - nyúlok a köpenyzsebében tárolt toll felé, s akár igent mond, akár nem én már ki is kapom onnan, hogy ilyen pofátlanul tegyek szert egy darab papírra is, melyet a nővérpult post it halmából emelek el. Csak itt és csak hivatalosan vegyük úgy, vagy akkor is tagadsz, ha meghívlak egy kávéra kórházon kívül?
A tollal együtt a post itet is Maisie kezébe nyomom, miután ráírtam a kérdésemet. Látom, hogy nagyon bosszankodik, nem akarom túlfeszíteni a húrt. Röhejes amúgy, amit csinál, de ezt megtartom inkább magamnak. Ki tudja. Talán a pasija is a kórházban dolgozik csak részegen elfelejtette közölni velem, hogy párja van? Na az lenne csak a kínos szituáció.


■ ■  Egynek elmegy, remélem. ■ ■ credit



One good thing about music, when it hits you, you feel no


pain.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
danny o'donoghue
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Maisie Wheaton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Pént. Szept. 01, 2017 7:42 pm


Thierry && Maisie
A munkahelyemen megtalálni, na, ennél nincs is megrázóbb. Nem szeretem, ha munkaközben zavarnak. Főleg nem, ha éppen kellemetlen helyzetbe akarnak hozni. A férfi nem mondhatni erőszakosnak, inkább csak bunkónak és kezdek bepipulni. Hogy merészel itt, a nővérek előtt így bemártani. Itt mindenki úgy tudja, hogy apáca életet élek, se alkohol, sem férfiak. Erre jön Ő. Majd úgy tesz, mintha valami útszéli szajha lennék, akit felpróbált. Bár én semmire nem emlékszem kicsit sértve érzem magam.
- Fejezd be! – mérges voltam, hiszen látszólag ő jót mulat az én nyomoromon és a nővérek elképesztő harcán, hogy ne tűnjön fel a semmittevésük, miközben az információkat próbálják feldolgozni és minél jobban gondolkodni, hogy honnan ismerhetném őt. Megrázom a fejem, hogy ennyire gyerekesen viselkedik, mindennek meg van a helye és ideje, de úgy tűnik, hogy a neveltetés e része elfelejtődött.
- Felfogtad, hogy ezzel a mondatoddal és az előzőekkel mit tettél velem? Fogalmam sincs ki vagy, honnan kéne, ismerjelek. De fogd fel. Nem tudom, miről beszélsz. – úgy nézek rá, hogy érezze, tényleg fogalmam sincs, hogy ki ő. Aztán pedig kezdem feladni az egészet, mert úgy tűnik, hogy azt hiszi, én csak hazudok. Pedig nem. HA hazudom, akkor az orrom mindig megremeg és ez ellen nem tudok mit tenni. Viszont a mozdulata és számomra túl intim és legszívesebben rácsaptam volna a kezére, de biztos címlap sztori lenne, hogy a doktor veri a betegét. Nem kell a felhajtás. A cetlire vetek egy pillantást és cinikus nevetés feltör belőlem.
Elveszem a tollat és a lehető legnagyobb betűkkel rá írom, hogy Nem. Majd laza mozdulattal elindulok mellette.
- Hagyj békén. – most már kezdek jobban frusztrálttá válni és ez nem tenne jót, tekintve, hogy még bári jöhet, amitől a műtőbe kell mennem.
De nem sokáig jutok, rájövök, hogy goromba voltam és a sarkon megvárom, hogy jöjjön ki.
- Ne haragudj, hosszú nap. Nem akartam ennyire…undok lenni. – túrok a hajamba.
■ ■ Zene ■ ■ edi ■ ■credit



she's fire and lightening
and everything frightening
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
34
● ● Posztok száma :
Elizabeth Olsen
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Okt. 14, 2017 10:49 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Vas. Nov. 05, 2017 2:47 pm


My sister, Jay

- Semmi bajom! – mormogtam az orrom alatt, mire a többiek csak megrázták a fejüket.
- Bemész, remélem értetted! Nem a katonaságnál vagy, hogy elvérezni hagyjalak, vagy egy golyóval a karodban! – érezhető volt, hogy a főnök nem viccel. Egyáltalán mi a tökömet keres itt kint a terepen?  Legszívesebben bemutatnám azt, hogy mennyi minden is ragadt rám a katonaságban, már ami a káromkodást is illeti, de inkább csak hallgatok, majd mint a durcás kisgyerek, úgy ülök be a mentőbe, hogy akkor menjünk már.

- Nem értem minek ez az egész. Ez csak egy golyó. Kiveszik, összefoltozzák, aztán már mehetek is Isten hírével! – morgok tovább az éppen ügyletes orvosnak, de az is lehet, hogy még csak most próbál nem elcseszni valamit, hogy egyszer az legyen belőle. Őszintén szólva most nem figyeltem. Már otthon kellene lennem. Laure vár rám, én pedig kések. Még szerencse, hogy üzentem neki a meló elhúzódik, így késni fogok, de Tappancs majd vigyázz rá.
- Csak maradjon nyugton, kérem. – komolyan ezek valamit szívnak, hogy ennyire higgadtan tud beszélni még mindig velem, miután legalább 10 perce úgy morgok, mint aki szép lassan felfalja őt, de mintha csak leperegne róla minden szavam. Egyébként is, nincs jobb dolguk, más beteg, akivel ennyit pepecselhetne? Ez csak egy karcolás, nem több!
- Ahaa, maga meg nem tudna kicsit gyorsabb lenni? Vegye ki, fércelje össze és mindenki mehet a maga dolgára! – nem, nem szoktam ilyen mogorva lenni, de most robbant fel egy fél ház, mellé pedig még rám is lőttek. A törmelék meg több kárt okozott több emberemben is, mint szeretném. Igaz, szerintünk én nyaltam be leginkább a fagyit, nem ők, de pont nem érdekel. Nem itt kellene lennem, hanem a központban, hogy összegezzük, hogy pontosan mi is történt.
- Meglőtték… - kezdene bele a fiatallány, mire én csak szúrósan pillantok rá. Na ne mond, tényleg? Ha nem mondod, akkor észre se veszem, de ő is látja, hogy jobb lesz, ha inkább a keze jár és nem a szája most, mert nagyon nem akarok itt lenni.
- Ne aggódjon, nem kell most indulnia valami varrási versenyen, így nem kell gyönyörűnek lennie, csak fércelje össze, hogy végre mehessek. – tettem még hozzá, hogy biztosra vegye, hogy mind a kettőnknek az lesz a legjobb, ha végre szabadulhatok innen. Arról meg gőzöm se volt, hogy volt valaki olyan kedves, hogy értesítette Jayt, hogy merre is talál és értem kellene jönni. Léptekre kapom fel a fejemet és bármennyire is imádom, azt hiszem most nem a legjobb pillanatomban kapott el, bár abban se vagyok biztos, hogy a műsort nem-e hallgatta végig, mert ha igen, akkor van egy olyan sejtésem, hogy szerencsétlen orvost próbálja megmenteni tőlem. Nem lepődnék meg, ha így lenne. Nem sokszor vagyok ennyire bunkó, vagy morgó medve, de most tényleg semmi kedvem nem volt ehhez a cirkuszhoz, mert ez csak egy lövés, nem a világ vége.



avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Nov. 06, 2017 10:14 pm


Három millió euró. Ennyi felett folytatok tárgyalást, amikor felvillan a telefonom képernyőjén az a szám, amit mindig, minden körülmények között fogadok. Nem sok ilyen van egyébként.. A partnerektől elnézést kérek, szabadkozva, hogy erre már pedig muszáj felelnem és időt kérve vonulok ki a marokkészülékemmel a tárgyalóból, hogy aztán egy „halló?” kíséretében vegyem fel a hívást. Nem tart sokáig, amíg felvázolják miért is keresnek és még kevesebb azon másodpercek száma, ami alatt eldől, hogy a megbeszélést fel kell függesztenem, félbehagyva a munkámat és a kórházba indulok. Egy kollégámat kérem meg, hogy mentsen ki, lélekben pedig felkészülök arra, amit majd a papától kapok ezért és természetesen valahogyan a partnereket is kárpótolnom kell, amiért az idejükkel játszottam. Hiába értik meg, hogy vis major bárkivel történhet és valóban nem szoktam senkit és semmikor sem faképnél hagyni, a tudat maga engem zavar, akkor is, ha eszemben sincs másképpen cselekedni, mint ahogyan azt éppen teszem. A forgalom bár tűrhető, mégis csigalassúságúnak tűnik, ahogy a főúton végigvezetek és a megfelelő helyen kanyarodok le a kórház irányába. Tudom, hogy hiába is hívnám, ezért nem teszem, a gyomrom pedig egészen diónyira zsugorodik az aggodalomtól, amit maximum néminemű feszes mimika képében mutatok csak ki, a kimértségem ezzel együtt azonban csak még inkább hatványozottá válik, ahogy hideg fejjel próbálom megtudni, mégis melyik emeletre menjek az impozáns és steril épület falai között.
Nem kevés utánajárást követően végre megtudom, hogy melyik folyosó melyik szobájához kell odasorolnom, a műveletet azonban eszemben sincs megzavarni. A nyitott ajtón át még csak fülelnem sem kell ahhoz, hogy jól halljam az odabent történő eseményeket. Némán, emelt fővel leszek fültanúja a lezajlottaknak és csak akkor haladok beljebb, amikor már úgy érzékelem, hogy szabad és nem zavarom meg az éppen aktuális cselekményfolyamatot.
- Mondd, jól vagy? – Lassan csóválom meg a fejem és bár nagyon is közel áll hozzám a lövést elszenvedő, most aligha lehetnék kimértebb. Nem szeretem, amikor aggódnom kell érte és bár tisztában vagyok vele, hogy nem egy szobafestő-mázoló munkáját kísérő mindennapi izgalmakkal kell szembenéznie, attól még nem vagyok túl boldog attól, hogy mindent félbehagyva rendelnek ide és nem azért, mert a saját időmet sajnálnám. Egyáltalán nem erről van szó..
- Mégis, mi történt? – Mellette állok meg, törődő hangon érdeklődve és még le is ülök, mert addig eszemben sincs elvinni, amíg legalább részleges felvilágosítást nem kapok, ami megnyugtatna. Attól, hogy nem mutatom ki vagy nem úgy, ahogyan a legtöbb ember, aggódom és kell néhány perc, amíg átesek azon a holtponton, amikor végre egy nagyobb, tüdőbe szakadó lélegzettel megnyugodhatok.
à; Gui


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Nov. 11, 2017 6:32 pm


My sister, Jay

Sose várnám el azt, hogy bárki is beszaladjon értem a kórházba. Tudok sétálni, tömegközlekedéssel menni, vagy csak taxit inteni. Annyira csak nem fognak kiütni a szerek, amiket belém nyomtak. Igazándiból azt se tudom, hogy mit adtak be, mert nem figyeltem, ahhoz túlzottan is el voltam foglalva azzal, hogy egy mérges medvére hasonlítsak. Tudom, ő csak jót akar, ahogyan vélhetően a parancsnokom is azt akart, az ügynökség vezetője, de bassza meg! Nem voltam életveszélyben, nem kellett volna az egyik húgomat riasztózni. Pláne úgy, hogy volt egy olyan sejtésem, ha sokáig bolyonganék a folyosókon, akkor vagy Rafiba, vagy éppen Léaval futnék össze. Itt van a lányuk, de direkt akartam eltűnni inkább szép csendesen, pár nap és meg se fogom érezni. Nem akartam, hogy még több terhet rakjak bármelyikük nyakába. Természetesen csak alig hallhatóan mérgesen morrantam egyet, amikor megláttam Jay-t.
- Kutyabajom, ez csak egy lövés, nem a világvége, ugye? – pillantottam az engem ellátó személyre is, aki már csak bólintani mert. Gondolom a korábbi kisebb műsor megtette a hatását. Szegényre nem akartam a frászt hozni, de szemmel láthatóan sikerült. Az  ép kezemmel idegesen dörzsölöm meg az arcomat, hiszen majd tőle is bocsánatot kell kérnem. Nem szoktam én így viselkedni.
- Nem kellett volna iderohannod. Nem tudom mit mondtak neked, de semmi komolyabb baj. Mond, hogy legalább nem valami üzleti ízédrőr rohantál ide. – tárgyalás, de mindegy. Én se tarthatok mindent észben és még eléggé túlteng bennem az adrenalin is, így még eléggé messze járok fejben is. A varrást szinte meg se érzem, nem ez az első, meg érzéstelenítőt is kaptam, pedig nem kértem.
- Egy kedves személy úgy gondolta, hogy felrobbantja magát, míg védtem a többieket, addig szereztem pár karcolást, meg egy lövést. Semmi extra dolog, csak egy szokványos nap egy szokványos munkahelyen. – nem, ez nem volt szokványos nap, ahogyan nem is volt szokványos a munkám, de részletekbe ennél jobban úgyse mehetek bele. A hírekben vélhetően meg fog jelenni, hogy merre felé rázta meg kisebb robbanásszerűség, de gázrobbanásra fogják majd, nem pedig a valóságot fogják mondani. Nem tehetik meg, hiszen azzal többhónapnyi munkánkat is veszélyeztetnék, meg azt, hogy azelőtt elkapjuk a robbantókat, mielőtt egyáltalán meg akarnák tenni. Nyomozunk és védünk, közben pedig rajtaütünk is. – De inkább mesélj te, hogy ki hívott és kit kell seggbe rúgnom, hogy feleslegesen idehívott és a frászt hozta rád. – pillantok rá kérdőn, miközben az utolsóöltéseket csinálja a rezidens, majd pedig jöhet is a kötözés.

avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Nov. 18, 2017 10:13 pm


A morranását elengedem a fülem mellett, több okból kifolyólag is. Az orvos jelenléte, mert nem csak magunk vagyunk vagy a gondolat, hogy nem örül nekem egyik sem olyasmi, amivel most különösebben foglalkozni szeretnék, egyelőre az a fontosabb, hogy láthatóan jól van, az viszont még mindig kérdés, hogy ténylegesen is így van-e. A történtekről nem is beszélve, amik idáig vezettek. Kell az a pár levegővételnyi idő és az a néhány szó, ami eloszlatja a mardosó aggodalmat, ami talán fordított esetben a részéről is meglenne, ha engem lőnek meg és most az én bőrömet és húsomat foltoznák éppen össze.
Feljebb tolom a szemüvegemet az orromon és könnyeden fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt. Csak a szemöldököm rándulása lesz hírnöke annak a gondolatomnak és véleményemnek, hogy a csak egy lövés, azért mégsem egy náthával egyenértékű valami. Összepréselem az ajkaimat és a megjegyzésre nem is akarok reagálni, nem szavakkal vagy jobban, mint az a néhány apró és árulkodó mozdulat és gesztus, ami már megtörtént.
- Ha engem lőnének meg, te nem jönnél be hozzám? – Az ágynak támaszkodok a hátsómmal, mellette találva helyet és felé fordítom az arcomat. A hangom nyugodt marad, a vonásaim az aggodalmon túl pedig egyre lágyabbak, mert látva azt, hogy viszonylagosan jól van, a feszültség is múlni kezd. Lassan, de határozottan. ..azaz, hogy múlnának, de belekezd abba, pontosan mi is vezetett odáig, hogy bekapta a lövést és egy csapásra növekszik vissza a gombóc a torkomba és zsugorodik tovább az egyébként is miniatürizált méret felé haladó gyomrom. Hiába tudom, hogy veszélyes a munkája vagy veszem azt alapul, ahogyan eleve először találkoztunk, most nem éppen ez jár az eszemben.
- Aham.. csak a szokványos. Értem.. – Mélyebben veszem a levegőt és ellököm magam az ágytól. Kényszeredetten simítok végig a ruhámon, hogy eltüntessem róla a felgyűrődés nem létező ráncait. Ez nem szokványos, kicsit sem az és igen, rosszul esik, hogy ennyire lekicsinyli nem csak a saját életét, a sérülését, hanem azt is, hogy aggódom érte vagy, hogy itt vagyok, nem számít mit csináltam, hol voltam korábban, amikor rám telefonáltak.
Megint mélyebben veszek levegőt és újra ráemelem a kékjeimet, hogy feleljek a kérdésére.
- A felettesed hívott. – Nem fogok köntörfalazni vagy eljátszani, hogy nem mondom meg. - ..de ha ez számít, én örülök annak, hogy hívott. Meg annak is, hogy a szokványos napod végén egyben hazaérsz. – Szeretek kis fekete ruhákat hordani, jól is állnak, de csak akkor öröm magamra húzni őket, ha saját kedvből fakadóan tehetem és nem akkor, amikor muszáj felvennem. Elég élesen él még bennem azon temető látogatás alkalma, amikor az anyám miatt kötelező volt feketét viselnem vagy amikor alig egy éve az ex-vőlegényem miatt is kénytelen voltam megtenni.
- Hazavigyelek, ha már itt vagyok vagy elküldesz?
à; Gui


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály •• Kedd Nov. 21, 2017 10:13 am


My sister, Jay

Látom a pótcselekvéseit, még ha nem is teszem szóvá és elegendő egy apró rezdülés, pillantás ahhoz, hogy tudjam nem éppen jó úton járok, de nem tehetek róla. Néha velem is megesik, hogy kibillenek az egyensúlyomból és akkor jön az a tipikus pasi viselkedés, amiért elviselhetetlennek, vagy taplónak könyvelnének el mások. Jayt sose akarnám bántani, de vélhetően most megteszem, ahogyan az ápolót is könnyedén ettem meg. Nem rájuk voltam mérges, hanem erre az elcseszett napra. Bármikor bekapnék egy golyót a társaim helyett, mert én felelek értük, én vagyok a rangidős, a vezető, így nekem kell megvédenem a fiúkat. Az se javított a helyzeten, hogy üres kézzel távoztunk, mert vagy mi öltük meg a terroristáknak vélt férfiakat, vagy éppen ők robbantották fel magukat, vagyis csak az egyik. Alig, hogy erre gondolok mély levegőt veszek és látható, hogy kissé felment a pumpa bennem, majd kifújom és próbálok lehiggadni.
- Ezt most nem kérdezed komolyan, ugye? Még szép, hogy bejönnék és kicsinálnám azt a seggfejet, aki bántott. – felelek minden habozás nélkül, kicsit talán túl erőteljesen is, hiszen aki éppen a karomat varrja, az még össze is rezdül az utolsó öltések közepette. – De én tudom, hogy mire vállalkoztam már egyetemista koromtól kezdve, én ebben nőttem fel, ez másabb. – próbáltam másabb megvilágításba helyezni a dolgokat, de vélhetően nem igazán fog menni. Láttam rajta, hogy aggódik és tényleg azon agyal, hogy jól vagyok-e vagy csak azt mondom. Magam sem tudom, hogy jól vagyok-e. Fontos számomra a családom, biztonságban akarom őket tudni, ahogyan Minou-t is. Nem akarom, hogy elveszítsen engem is, mint az édesapját, de azt is tudom, hogy a munkámat se tudnám otthagyni, azzal együtt én is meghalnék, azt meg szerintem senki se akarná.
Látom, hogy miként távolodik el, mielőtt még utána nyúlhatnék. A szavai szinte bőrömet sértik, mert tényleg az. Szokványos nap számomra, mások számára meg a földi pokol lenne. Traumák hadával. Mi se vagyunk érzéketlen tuskók, de megtanulnunk ennyi idő alatt ezekkel a dolgokkal együtt élni. Ha nem így lenne, akkor már rég belerokkantunk volna és eltiltottak volna ettől az élettől. Nézem az újabb pótcselekvéseit, hogy miként simít végig a ruháján, miként próbálja meg feldolgozni azt, amit mondtam. Egy aprót sóhajtok.
Hallom amit mond, a pillantása könnyedén ejt rabul, ahogyan egy húgé tudja a bátyóét, amikor éppen megdorgálja a maga kifinomult módján. Zseniálisan ért ehhez Jay. Közben pedig végeznek is a karommal, be is kötözik. Mormogok egy köszönömöt, mire ő csak kisiet, hogy a többi papírmunkát és mindent megcsináljon.
- Sajnálom Jay, és én is örülök, hogy egyben vagyok, ahogyan ti is. – csúszom le az ágyról, majd felé nyújtom a kezemet. – Gyere ide. – és ha engedi, akkor megfogom és közelebb vonom magamhoz. Én lennék az idősebb és elméletileg a bátynak kéne vigyázni a húgira. Én pedig igyekszem, de ez nem mindig könnyű. Nyomok egy puszit a fejére ebben az esetben. – Nem akartam rád hozni a frászt, ahogyan örülök neked is. Egyszerűen csak pokolian nehéz napom volt ma és még eredménytelen is. Ne haragudj a tuskóságomra. Tudom, hogy féltetek, hogy nem könnyű elfogadni a munkámat, de én már megtettem, ami jó és rossz is, így egy lövés nem éppen úgy érint, mint titeket és ezt olykor elfelejtem… – pillantok le rá bocsánat kérően. – Megköszönném, s ha gondolod, akkor maradhatsz is. Rég tartottunk már tesós estét, ideje lenne mesélned is, úgyse vagyok még fáradt. – mosolyodom el, ha sikerült kicsit megenyhítem őt is.



avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Sürgõsségi osztály ••

Tell me your secrets

Sürgõsségi osztály
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Hírszerzési osztály

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-