Kert és lovarda
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ Kert és lovarda •• Szer. Júl. 19, 2017 12:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 13, 2017 12:46 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

Micsoda meglepetés lesz! Lefogadom, hogy mukkani sem fog tudni majd, vagy épp ellenkezőleg le fog támadni egy rakás kérdéssel, mindenesetre egy biztos, nagyon megfog lepődni, ugyanis egyáltalán nem közöltem az érkezésemet előre. Mint derült égből a villámcsapás, úgy fogok visszatérni a bagett illatú, parfümös, romantika városába.
Ahogy az öt órás út felénél tartva a kocsi morogva gyűri maga alá az aszfaltot, az elképesztően forró levegő a letekert ablakon át az arcomba csap, én pedig csak azon gondolkodom mit fogok először mondani. Egy hosszú perc után rájövök, hogy semmit. Egy árva szót sem akarok és  nem is kell, csak vissza akarok már jönni és meg akarom ölelni és megköszönni, hogy még akkor is mellettem volt amikor több száz kilométer választott el minket egymástól. Pedig milyen csúnyán eltűntem te jó ég! Havonta egyszer egy telefon, egy email pofátlanul kevés kommunikáció téren és főleg felé. De ami ezt illeti az összes közösségi média felületről eltűntem, és szinte senkivel sem kommunikáltam az elmúlt 3 hónapban.
Most amikor átszáguldok Auxerre hídján, átszelve a várost és tudom, hogy már kevesebb mint az út fele van hátra izgalom fog el és ez végre jó jel. Ismét elfog az utazás iránti vágy, a megérkezés kellemes, semmihez sem fogható érzése. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom vagy érzem, de jól esik visszatérni egy biztos pontra, egy bázisra, ami számomra jelen pillanatba Párizst jelenti, azon belül is egy csodálatos hatalmas villát. Mocskosul szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen rendkívüli nő a legjobb barátom, s biztos vagyok abban is hogyha a sorstól kaphattam volna egy nővért ő lenne az! De valószínűleg anyánk nem bírt volna el két ilyen önfejű és vad lánnyal ezért az univerzum másképpen rendezte. Ahogy sok minden másba is beleszólt. Amikor másfél éve útnak indultam Oroszországból, nem terveztem, hogy majd a hegyekbe menekülök 3 hónapra önkéntes lelkigyakorlatra. Igazság szerint 3 hónapnyi sírásra és tombolásra. Mégis így történt. Azt sem terveztem, hogy valaki miatt ennyire kifordulok magamból és minden értelemben elvesztem az eszemet. Mindig úgy érzetem, hogy engem senki és semmi nem fog letéríteni az útról.
Megpillantva Párizs külvárosának első épületeit nagyot sóhajtok.
- Megjöttünk! - jobb kezemmel hátra nyúlok és megvakarom a melegtől kótyagosan szunyókáló Axel fülét mire ő egy fokkal izgatottabban kezd el nézelődni.  Gyorsítok egy kicsit, bár tisztában vagyok, hogy itt sűrűn mérnek a rend éber őrei. Kicsit gáz lenne rögtön egy csinos csekkel kezdeni a visszatérésem de üsse kő. Kicsit vadabb módon cikázok a sávok között, a kelleténél jobban rám mászva az előttem haladókra. Páran értetlenül mutogatnak és minden bizonnyal cifra francia káromkodásokat morognak amikor elhajtok mellettük. Mindig is a gyors és sportos vezetés volt az egyetlen ami azonnal kikapcsolt és felszabadította minden gondolataim.

Mezítláb a szandálommal a kezemben sétálok be a Fournier villa hatalmas kapuján nyomomban a két izgatott farkaskutyával. Alig vállig érő hajamat most egy kis kalap nyomja le és hiába a kis farmernadrág meg a fehér póló a hőség még így is embertelen a nap sugarai pedig perzselőek. A kert egy csoda és vétek lenne nem végigsétálni a zöldellő puha gyepen, amit láthatólag milliméter pontosra nyírtak és gyanítom többet költenek a gondozására mint én a kocsim karbantartására. Lassan a félkör alakú lépcső tetejére sétálok, és neki dőlök a gyönyörűen megmunkált kovácsolt vas korláthoz. A tekintetem körbehordozom a kerten.  A rózsák a rekkenő húség ellenére gyönyörű színben pompáznak és szegélyezik a villához vezető apró kavicsos utat. Maga a ház pedig rettentően tiszteletet parancsoló és szinte már mesébe illő. Axel és Alice kergetőzve futkároznak a bokrok és sövények között, valahonnan messziről pedig a lovak kíváncsi és ideges prüszkölése halaltszik. Várok, türelmesen s közben élvezem a kert nyugalmát és szépségét.
Mikor megpillantom magas vékony alakját a villa díszes ajtajában nem mozdulok csak nézem egy hosszú pillanatig. Haja hosszú egyenes sötét lófarokban lifeg mögötte a léptei ütemére. Gyorsan mégis finoman lépked felém a fehér kavicsos ösvényen. A két kutyám azonnal felé veszik az irányt és boldog ugrándozások közepette üdvözlik őt. A szívem egy nagyot dobban a viszont látástól. A szám lassan mosolyra húzódik. Tudom, hogy most sokkal de sokkal jobban nézek ki mint amikor utoljára láttuk egymást. Az a beesett karikás szemű, falfehér lefogyott nő aki a nap nagy részében aludt és fekete kávéval működött a halvány árnyékom volt csupán. Aztán mikor megelégelt a saját elcseszett vegetálásom leléptem, anélkül, hogy magyarázkodtam vagy búcsúzkodtam volna. Emlékszem csak azt ismételgettem: el kell mennem, el kell innen mennem. És leléptem. Itt hagytam a legjobb barátnőmet aki befogadott, mellettem állt és a testvéreként szeret, miért?! Bánat miatt. Szerelmi bánat miatt. Utólag visszatekintve olyannak látom magam mint egy hisztis kis tini az első nagy szerelme után. De mentségemre szóljon, hogy ez a szerelem mindent elsöprő volt. Tudom mindenki ezt mondja...
Én viszont három hónappal ezelőtt azt hittem meghalok. Tudom mindenki így érez. De én most éreztem ilyet életemben először. Térdre borulva zokogtam mint egy kislány, őszintén, hosszan és fulladozva. Kétségbeesésemben anyámat szólongattam, imádkoztam, könyörögtem és hajlandó lettem volna lepaktálni az ördöggel is ha az kicsit enyhít a szenvedésemen.  A szívfájdalom aztán átment fizikai fájdalomba, a mellkasomra mázsás súly láthatatlan súly került, megnehezítve ezzel a légzést, a mozgást és úgy az egész létezésemet.
Csak most hónapok múlva érzem azt hogy könnyebb.
Lefelé lépkedek a hófehér lépcsőkön, szikrázó és boldog tekintetem egy pillanatra sem veszem le Pandoráról. Nem tudom mit gondol most, a lelkem mélyén talán kissé tartok tőle, hogy neheztel rám, őszintén szólva nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy megbántottam és rosszban vagyunk. Egyetlen szót sem szólok amíg leérek elé, csak nézek rá sugárzó tekintettel. Az íriszeimben ott csillog az, hogy mennyire hiányzott, mennyire hálás vagyok, hogy újra láthatom és a legmélyén ott bűntudat és a bocsánatkérés amiért így elviharzottam.
- Ez a kert mindig is ilyen nagy volt vagy az utóbbi pár hónapban kibővítetted?! - bal kezemmel hátul megigazítom a kalapomat miközben nevetve körbepillantok. Amikor a tekintetem újra visszatalál Pandorára a mosolyom kiszélesedik, a kezem a válla felé nyúl és ha engedi akkor szorosan magamhoz húzom. Egy hosszú pillanatig ölelem miközben egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaim. Megcsap az ismerős illata, érzem az erős szorítását. Hirtelen magyarázkodni akarok, bocsánatot kérni és szabadkozni aztán amikor újra a szemébe nézek elvetem a gondolatot. Nem kell, legalábbis most ebben a pillanatban nem kell.
- Hiányoztál! Hogy vagy? - kérdezem tőle lágy hangon még mindig fogva az alkarját. Tisztában vagyok vele, hogy hívatlanul és váratlanul toppantam be, de ennyire már ismerhet. Az én belépőm már csak ilyen.



 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 13, 2017 2:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

Ritka volt az olyan pillanat, amikor itthon voltam egésznap. Képes voltam még a szabim alatt is bemenni dolgozni, hiszen még mindig jobb volt elbújni az irodában, mintsem a családom fura pillantásait vagy kérdéseit elviselni. Főleg, hogy mindenki másképpen fogta fel Pandora tettét, de már lassan kezdtem elfogadni, hogy egyetlen egy olyan személy se akad a közelemben, aki elhinni azt, hogy jól vagyok olyan értelemben, vagy éppen hinne abban, hogy két év alatt megkomolyodtam és a „halál” megváltoztatott engem. Na jó, az ő szemükben inkább a tettem változtatott meg, de nem is érdekelt. Egy apró sóhaj bukott ki ajkaim között, majd lassan lemásztam az ágyról, miután lepakoltam magam mellé az éppen aktuális könyvet, amiben elmerültem pár órára. Sietve pillantottam a telefonomra, de még mindig semmi se. Pedig igazán reménykedtem abban, hogy majd keresni fognak és be kell mennem megint dolgozni. Bármit elkövetnék azért, hogy a többieket elkerüljön most. Sietve pásztáztam a birtokot a verőfényes napsütésben, amikor is egyszer csak beugrott, hogy miként is szökjek meg mások elől.
Könnyedén váltottam át a ruhámat a lovaglóruhára, hiszen fő a kényelem még akkor is. Így is néha már kezdett elegem lenni az állandó magassarkúkból, de sok választásom nem volt ilyen téren. Ha meg nem látta senki se, akkor az irodámban is levettem. Lassan fújom ki a levegőt, majd pedig egy kisebb üveget megtöltök vízzel és sietős léptekkel haladok az istálló felé. Már most megtisztítom a kiválasztott lovat, megfésülöm a sörényét, mielőtt elkezdeném felnyergelni, pedig pontosan tudom, hogy utána is meg kell majd takarítani, csutakolni a lovat, de még se érdekel. Szeretek lovagolni, azt, ahogyan a szellő a hajamba kap és kicsit szabadnak érezhetem magam. Úgy érzem, minta olyankor elmenekülhetnék a világ elől és nem kellene soha többé visszajönnöm.  A nyereg könnyedén kerül a helyére és éppen meghúzom, amikor is furán kezdenek viselkedni a lovak. Nem értem, hogy mi történik, de abban biztos vagyok, hogy valaki vagy valaki közelednek és azért csinálják ezt. Húzok egyet a nyergen, majd pedig sietve csukom vissza a karámot, hogy elinduljak kifelé az istállóból. Sok mindenre számítottam, de rá nem.
Megdöbbenés mellett könnyedén szökik arcomra egy baráti mosoly. Sietős léptekkel indulok el feléjük, de még mindig nem értem, hogy mit is kereshet itt. Habozás nélkül guggolok le, amikor a kutyák odaérnek hozzám és kifejezik örömüket. Megsimogatom őket, kicsit megszeretgetem őket, majd amikor Nora is odaér, akkor sietve állok fel, hogy a karjaimba vonjam őt. Nem sok barátom van az új életemben, de ő az volt, még akkor is, ha nem ismert minden titkot. Elnevetem magam a szavain.
- Én biztosan nem, maximum a szüleim tennék meg, de megnyugtatlak ez mindig is ennyire nagy volt. – pillantok rá jókedvűen majd nyomok két baráti puszit az arcára, hogy utána engedjem, mielőtt még megfojtanám az ölelésemmel. Kíváncsian mérem végig őt, de tény, hogy jobban néz ki, mint amikor legutóbb láttuk egymást. Nem is kicsit, mintha tényleg sikerült volna pihenni és rendbe szednie magát. – Ha tudom, hogy jössz, akkor készültem volna. Most csak mázlid van, hogy itt találsz és nem a munkahelyemen. – mondom neki komolyan, majd pedig ismét guggolok, hogy a „kis” szőrmókokat ismét megszeretgessem. – Mi szél fújt erre, csak átutazóban, vagy maradni is fogsz? – kérdezem meg kíváncsian, miközben a kutyák továbbra is csaholnak és örülnek annak, hogy itt lehetnek, meg valaki kényezteti őket.

Lesz még jobb is. dobozcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 27, 2017 7:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora


Mindig is ámulattal néztem, hogy milyen könnyedén és légiesen tud mozogni, s ez ugyanígy van most is amikor szinte suhan a pázsit felett meg sem állva egészen addig amíg oda nem ér hozzám. Szoros ölelésben fonódunk össze mindketten, hosszú másodpercekig szorítva a másikat. Ijesztő beismernem magamnak de kissé olyan mintha hazaérkeztem volna. Hosszú ideje most először érzem úgy, hogy ide érdemes visszatérnem a világ bármelyik pontjáról, és ez nem a francia tájak vagy Párizs varázsa miatt van. Hanem miatta. Pandora akkor is őszintén mosolyogva fordult felém amikor én a legrosszabb énemet mutattam felé. Soha nem tudom majd ezt meghálálni neki. Ahogy hátrébb húzódom tekintetem végigfut az előttem álló magas vékony nőn ugyanabban a pillanatban elkapom az ő fürkésző pillantását is. Kissé bűntudatosan sütöm le a szemem.
- Remekül nézel ki! - szólalok meg, hogy eltereljem a zavaromról a figyelmem. Tekintettem követem ahogy ismét a kutyáimhoz hajol, s ők mindketten boldog farokcsóválással jelzik, hogy ez nekik nagyon is bejön.
- Ha tudtad volna, hogy jövök akkor nem lett volna meglepetés! - nevetek fel amikor meghallom, hogy azért szerencsém is van, hogy a házban találtam. - Különben is... nem volt eltervezve, hogy visszajövök, - rántom meg a vállam, - de úgy érzetem most már jót tenne! - kissé elhadarom a mondat végét,  cinkosan rásandítok közben, jelezve, hogy ugye mindketten tudjuk, hogy most itt mire is célzok s ezzel el is engedem a témát.
- Lovagolni indultál? - pillantok rá a hosszú nadrágjára melynek a szára belesimul a kényelmes sötét lovaglócsizmájába. - Mehetek én is? - derülök fel még jobban s noha nem lovagoltam még túl sokszor, a lovakat azonban nagy szeretem. Rendkívül intelligens és mély érzésű állatoknak tartom őket. Lenyűgöz amikor láthatom ahogy egy összeszokott lovas és ló szinte együtt lélegzik.
- Csak előbb őket be kellene zárni valahová, nem akarom, hogy felzaklassák a lovaidat! - a mondat végén két rövid de erősen utasító szóval mindkét kutyámat behívom majd kérdőn pillantok Pandora felé. Ellesznek őket ketten azalatt az egy órácska alatt, csak kell egy viszonylak magas kerítés, maximum átrendezik egy kicsit a kertet.





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 27, 2017 8:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

Még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van és nem csak képzelődöm. A barátom volt, mondhatni túlzottan is közeli barátom volt, de még neki se mondhattam el a titkot, hogy nem is Pandora vagyok, hanem Jasmine, aki meghalt egy bevetés során. Sors fintora volt, hogy totálisan másik környezetben kellett élnem, mint eddig, de legalább a korom azonos volt a lányéval, akinek a testében magamhoz tértem. Mosolyogva fürkésztem őt és kicsit talán úgyis, mint aki meg akarja állapítani, hogy minden rendben van-e vele.
- Köszönöm, de te se panaszkodhatsz. – mondom teljesen őszintén és kicsit megmosolyogtat az, hogy mennyire is zavarba jött. Barátilag még egyszer megölelem őt. – Örülök annak, hogy végre hazajöttél. Már nagyon hiányoztál ebből a házból, de legfőképpen az én napjaimból. – teljesen őszintén gondolom azt amit mondok, mert így van. A barátom, igazi és őszinte barátom. Sőt, egyre inkább kezdtem anno is úgy tekinteni rá, mintha a testvérem lenne. Egy sorstól nem kért, de kapott testvér, mint előző életemben volt Maisie. Utána pedig a kutyákat is megszeretgetem őket.
- Jogos, de legalább ez egy remek meglepetés volt! – mosolyogva pillantok fel rá, miközben az egyik kutya sietve nyalja végig az arcomat. Én csak elnevetem magam, majd megpróbálom kicsit eltolni, mert egy puszi is elég a kutyáktól. Tudom, mások számára ez fúj, de néha megesik. – Baj van? – kérdezem meg aggódva, amikor meghallom, hogy nem tervezte el, hogy visszajön. – Nora, itt mindig otthonra lelhetsz és szívesen látott személy vagy. –általam biztosan az. A többiek, nos, néha úgy érzem én is egy szellem házban élek. Így inkább hagyjuk azt, hogy a többiek mennyire is örülnek neki, de szerintem Matt-el is jól kijönnének.
- Igen, odakészültem és persze jöhetsz. Átöltözöl előtte vagy így jönnél? – kérdezem meg kíváncsian, mert lehet nem ártan átöltöznie hozzá, de ő tudja. Ha kell, akkor adok neki még kölcsön ruhát is hozzá. Az pedig nem volt kérdés, hogy akkor még egyet felnyergelek neki.
- Jöhetnek ők is, majd viszünk olyan lovakat, akiket nem zavarnak a kutyák. – van olyan, aki még új és félne tőlük, de a többségük már megszokták a kutyák, más állatok közelségét is. – Maximum annyi, hogy itt kint várjanak meg. És ne legyetek rosszak. – szólalok meg játékosan, majd megvakargatom a fejét.
- És merre jártál? – érdeklődöm, miközben készülődünk a lovagláshoz. Tényleg érdekel, hogy mi történt vele. Régóta nem láttam már és nem is írt az elmúlt napokban, így aggódtam is érte, de lehet hetek voltak valójában.

hugcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Szomb. Okt. 14, 2017 10:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora


Elmosolyodva hálásan bólintottam felé. A tudat, hogy ide mindig visszatérhetek, hogy szívesen látnak és bármikor beállíthatok melegséggel töltött el. Egy bázis, egy hely, egy biztos pont, és ez nem csak Párizst és ezt  a csodás lélegzetelállító villát jelentette, hanem Pandorát is. Ahogy mellette lépkedtem a tökéletes pázsiton nemlegesen ráztam a fejemet. Lesz ami lesz én ebben a szerelésben fogok lovagolni, vállalva, hogy esetleg ritka nagy kabaré legyen a vége.

Szótlanul léptem egy gesztenyebarna hatalmas ló elé, lassan felemelve a kezem majd finoman megmasszíroztam az orrnyergét. Mélybarna nyugodt szemeim rám függesztett engem pedig valami belső nyugalom szállt meg.
- Szia szépség! - suttogtam az állat felé aztán az oldalához léptem és egy gyors lendületes mozdulattal felültem a hátára. Ujjaimmal szorosan fogtam a finom anyagú bőrt miközben lassan kiügettünk az istállóból át a hátsó kertrészen ki az óriási elkerített legelőre. A kalapomat erősen a fejembe húztam, hogy a kósza szellők ne repítsék le a fejemről. Amikor a lovaink egymás mellé érnek ismét megszólalok.
- Svájcban. - válaszolom a kérdésre mesélő hangot megütve.  - Egy faházban a Le Suchet csúcs közelében. Autó út nem vezet fel oda, így én és a fiúk egy 12 kilométeres gyalogtúra után jutottunk fel, a kocsit pedig a legközelebbi étterem parkolójában hagytam a La Mathoulaz-ban. Gyakorlatilag elbújtam és felköltöztem remetének. - finoman oldalra sandítva lesem a reakcióját. Én a nagyvilági, harsány csupa beszéd csaj elvonul egymagában két kutyával a hegyre. Nem megszokott az már biztos. - Az a csend ami ott van, az a nyugalom ... kitisztította a fejem, rákényszerültem arra, hogy szembenézzek egy csomó mindennel. -Tudod - csóváltam meg a fejem szomorúan. - Amikor egy ilyen helyen vagy ennyi ideig, nem tudsz semmibe sem menekülni a gondolataid előle és a végén feladod és szembefordulsz velük. Így tettem én is. Szembenéztem velük, aztán hol bőgtem mint egy kislány, hol röhögtem a saját nyomoromon. - önkéntelenül is halkan felkacagok, így visszanézve már igencsak viccesnek találom saját magam és némileg szánalmasnak is. - Most már persze másképpen látom a dolgokat és legszívesebb tarkón vágnám magam egy ásóval már a legelején! - keserűen elmosolyodom miközben a tekintetem visszafordítom a zöldellő fűre előttünk.
- És most mesélj te, kérlek! - nézek rá ismét kérlelően és hálásan amiért meghallgatott és mert remélem, hogy ő is így megnyílik előttem ismét. Hosszú figyelmes hallgatás után végül ismét én töröm meg a csendet miközben igyekszem a legnagyobb összhangban mozogni a lóval s ez bár nem mindig sikerül azt érzem és tudom, hogy ez a békés és okos állat érzi, hogy ügyetlen és kezdő zsokéja minden sejtével szereti az állatokat. Gyanítom, hogy ez az oka annak is, hogy még nem dobott le a hátáról.
- Szeretnék egy időre ide költözni, ha nem gond természetesen! Csak amíg kitalálom, hogy megint mit kezdjek az életemmel. - a fejem hátrahajtva tekintetem az égre emelem és sóhajotok egyet. Az örök kérdés... merre tovább? Talán tanulnom kellene, hiszen nem fejeztem be az iskolát, nagyobb volt a vágy ó, hogy utazzak és világot lássak ezért hamarabb otthagytam az iskolapadot. Mit otthagytam? Felrúgtam, felborítottam és az ajtót is bevágtam magam után. Vagy esetleg végre tényleg le kellene ülnöm a fenekemre és megírnom a könyvemet. A legmerészebb ötleteim egyik pedig az, hogy talán ideje hazamenni... Őszintén nem tudom, és ha én nem tudom senki sem tudja.
- Esetleg van tipped? Bármit szívesen meghallgatok! - gyötörten elnevetve fordulok elé, és esküszöm ha most azt mondaná álljak be egy bagett pékségbe itt Párizsban megtenném!





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Okt. 16, 2017 10:18 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

Mosolyogva figyelem, ahogyan köszön a lónak, amikor pedig felül, akkor csak elismerően bólintok. Megfogom a lovam kantárát és lassan vezetem ki, de őt előre engedem. Utána becsukom az istálló kapuját, majd felpattanva a lóra sietve érem be őt. Sose hittem volna azt, hogy ennyire meg fogom szeretni a lovagolást, de erről az egy dologról talán képtelen lennék már lemondani. És nem azért, mert olyan vagányul néz ki, vagy a gazdagok sportjának tartják, hanem azért, mert mindig képes megnyugtatni, elfelejteni a sok zűrt és káoszt, ami a körbevesz és nem ereszt. Ilyenkor rövid időre képes vagyok felejteni és jól érezni magam, igazán önmagam lenni.
- Te aztán nem apróztad el és igazán gyönyörű helyre tévedtél. – mosolyodom el. Igaz, én csak képekről ismerem egyelőre azt a vidéket, de biztosan gyönyörű lehet Svájc. Kíváncsian hallgatom azt, amit mond és halovány mosoly kúszik az arcomra annak köszönhetően, hogy milyen átéléssel mondja azt, hogy mi is történt vele. Lassan indulok meg a birtok távolabbi pontjai felé, miközben a kutyák is hol mellettünk, hol pedig előttünk rohannak. – Remetének, mi? Fiúk társaságában? – vonom fel a szemöldökömet játékosan és kicsit elnevetem magam, hogy biztosra vehesse, nem komolyan gondolom. – És legalább jó volt ott lenni? Egyedül voltál, vagy sokáig veled maradtak? – pillantok rá kérdőn és kíváncsian. Szeretném tudni, hogy pontosan mi történt ott vele, vagy éppen miként élt. Olykor én is igazán vágyok arra, hogy eltűnhessek, hogy magam mögött hagyjak mindent és remeteként éljek tovább. Aprót bólintok, hiszen sejtem, hogy mire gondolhat. Én is sok minden elől menekültem mostanság és menekülök is. Olykor nevetnék, máskor sírnék, míg harmadik napon legszívesebben tükörbe se néznék, nemhogy kikeljek az ágyból. Szőke fürtök, igéző szempár… Szinte már minden a múlté. Minden nap egy hazugsággal ébredek és kelek. És mellette még hozzájön a többi apró dolog is, mint minden embernél, hiszen mindenkinek megvannak a titkai.
- Ne érezd így, azt tetted, amit tenned kellett. Valaki tombol, valaki elvonul, más valaki meg elmegy mondjuk futni. Ha ez segített neked, akkor inkább légy büszke arra, hogy megtaláltad azt a dolgot, ami segíthetett újra talpra állni. – hangom higgadtan csendül, miközben a szellő a hajamba kap. Összefogtam, de még így is képes a lófarokba belekapni. Pár pillanat erejéig még le is hunyom a szememet és élvezem a szellő, illetve a napsugarak simogatását.
- Én? Mit meséljek, hogy éppen milyen szobrokkal vagy festményekkel ismerkedtem meg? Aww, hidd el nekem feleannyira se volt izgalmas az életem, mint neked. – legyintek egyet mosolyogva, miközben ajkamba harapok, mert valami történt. Kiderült számomra, hogy nem vagyok Fournier, vélhetően még csecsemőként elvettek a családomtól, vagy inkább ők mondtak volna le rólam? Egyelőre még nem tudom, de egyszerűen képtelen vagyok hirtelen kimondani ezt a titkot, ami nyomaszt és amire véletlenül bukkantam rá apám dolgai között.
- Bármikor ideköltözhetsz. Én örülnék neked, a többiek meg szerintem egyáltalán nem bánnák. – pillantok rá mosolyogva és jókedvűen. Azt hiszem ez a mai nap legjobb híre eddig. Nora visszatért és maradna is. – És van már bármi elképzelésed? – de gondolom, aki ennyire szeret utazni, annak nehéz lesz olyat találni, amit szeretni fog csinálni és ami miatt képes lesz nyugton megülni, vagy megmaradni hosszabb időre.
- Volt valaha olyan dolog, ami vonzott az utazáson és a világmegismerésén kívül? – kérdőn nézek rá, de boldogságtól sugárzó arccal, mert akár abból is ki lehetne indulni. Akár még valami tanfolyamra is beülhet, vagy suliba. Szívesen segítenék benne neki. – Vágta? – nem tudom, hogy mennyire is van jóban a lovakkal, de ha mehetett egy kicsit gyorsabb tempó, akkor pillanatok alatt vágtázni kezdtem.

Nyomi lett, bocsi doboz hugcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Nov. 06, 2017 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora


- Őszintén? - sóhajtok egy mélyet arra kérdésére, hogy jól éreztem magam. Egy percig néma csendben bámulom a lovam sörényét, gondolkodva a válaszon. Nehéz a beismerés de azt is tudom, hogy csak úgy fejlődhet az emberi jellem ha beismerjük a legnehezebben elfogadható dolgokat.
- Kegyetlenül rossz volt. - felelem végül nyersen, majd hozzáteszem gyorsan. - Kezdetben. Az első pár napban... pár órában,azt hittem megőrülök. Magamra maradtam a zűrzavaros ordító gondolataimmal és csak rágódtam és rágódtam. De mindenen. Először persze az elcseszett szerelmi életemen. Aztán jött minden, hogy otthagytam a sulit, itt állok huszonévesen és az egyetlen célom, hogy autókázzak... - mélyet szippantok a kellemesen meleg fűszeres levegőből. - Abban a pillanatban úgy éreztem egy senki vagyok. - bököm ki végül halkan és a tekintetem elfordítom a messzi fák felé. A sárguló lombok a szürkés kék égen úgy néznek ki akár a gömbölyű kis lángnyelvek a messzeségben. Nem szólok többet, hallgatom őt. Figyelem a testbeszédét a szemét és csak felnevetek amikor azt mondja az ő élete nem olyan izgalmas mint az enyém. Pedig néha irigyelem őt, legalábbis annyit amennyit ismerek belőle.
- Viccelsz?! - vonom fel a szemöldököm. - Tudod mennyire szeretem a művészettörténetet! Egyszer el kell vinned magaddal dolgozni! - gyermeteg hangon kezdem kérlelni. - Nem lesz nálatok ilyen családi munkanap? Hozd be gyereked, kutyád macskád a munkahelyre nap? Majd azt kamuzzuk, hogy az unokahúgod vagyok és életpálya tanácsadás miatt viszel magaddal.... - egy pillanat habozás után hozzáteszem. - A második része nem is lenne olyan nagy hazugság... - a mondat végén kissé elhúzom a számat. Ő egy sikeres, elismert és nagy tudású kurátor... én meg? Igen, tudom nem kellene, hogy összehasonlítsam magunkat. Mielőtt újra belemerülnék az önmarcangolásba egy újabb kérdésre kapom fel a fejem, ami váratlanul ér. Van olyan dolog ami leköt az utazáson és az íráson kívül? Magam elé bámulok ahogy vadul keresem a lehetséges válaszokat, de mindig ugyanoda lyukadok ki. Egy fura pánikszerű érzés ragad magával. Hirtelen rájövök, hogy semmihez sem értek igazán, semmit sem tanultam, nincs egy papírom arról, hogy bármiben is profi lennék. Meghúzom a lovam kantárját és döbbenten megállok. Lassan, vontatottan Pandorára emelem rémült tekintetemet.
- Rengeteg dolog van ami érdekel, de úgy érzem semmihez sem értek eléggé. Úgy értem... mielőtt utazgatni kezdtem, lehúztam 2 évet pincérnőként, nem egy hú de nagy karrier, és... nem tanultam tovább ... - lesütöm a szemeimet. - Mihez tudnék kezdeni? Ne érts félre, szívesen dolgozom bármit, nem a munkával van bajom, csak... nem angyon gondoltam még arra, hogy mit fogok csinálni ha... megállok. - nyögöm ki végül halkan és kissé kétségbeesetten. - Jól kigondoltam nem? Visszajövök ide, maradnék de nem tudok magammal mit kezdeni! - nevetek fel elgyötörten szánakozva saját magamon. Éppen jókor hív versenyre, azonnal hevesen bólogatni kezdek mert úgy érzem most mindent megtennék azért, hogy elszabadulhassak a nyomasztó gondolataimtól. A vágtázás talán bejön. Két lábammal finoman oldalba bököm a lovam, a gyomrom kissé összeugrik. Soha nem csináltam még ilyet. Mire felpillantok Pandora már szélsebesen vágtat előttem, én pedig utána. Igyekszem egyenletesen együtt mozogni az állattal, de valószínűleg érzi rajtam a feszültséget mert idegesen megrázza többször a fejét. Amikor lelassítunk még dobog párat, én pedig egy gyengéd símogatással próbálom megnyugtatni.
- Shhh, nyugi! - suttogom. - Nem túl gyakran lovaglok. Majd adhatnál pár leckét! - fordulok vissza hozzá nevetve majd behívom a kutyáimat. Nekik is jót tesz ez a kis mozgás. Az utóbbi időben úgyis kicsit ellustultak és átvették az én depressziós nyomott hangulatomat.





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Kedd Nov. 14, 2017 10:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

- Lehet, hogy borzalmas volt, de megbirkóztál ezzel is, ahogyan sok mindennel. Nem vagy egy senki, tudod, sokan csak álmodoznak arról, hogy szeretnék bejárni a világot, autókázni, felfedezni és elveszni benne, de te nem csak álmodozol, hanem meg is tetted. Emiatt pedig bátor vagy és igazán szerencsés is, hogy képes vagy tenni az álmaidért. – mondom kedvesen neki és még egy biztató mosolyt is kap tőlem. – Suliba meg bármikor visszamehet az ember, amennyi képzési fajta van már. – rántom meg a vállaimat, hiszen ha szeretne valamit tanulni, akkor előtte a lehetőség. Szállása van, ha pedig kell, akkor segíthetek neki felkészülni a felvételeire, vagy most az egyszer kihasználhatom a családomat övező tiszteletet, hogy bekerüljön arra a szakra, amire szeretne. De nem akartam tovább firtatni se a dolgot, most nem, hiszen látszott rajta, hogy nem könnyedén, vagy szívesen mesél róla, ezt pedig meg tudtam érteni.
Könnyedén nevetem el magam, miközben szép lassan a lovak is készen állnak ahhoz, hogy a birtokon kilovagoljunk. – Nem, sajnálom ilyenről nem tudok, hogy lenne. – kezdek bele jókedvűen, mert nem hittem volna azt, hogy ennyire érdekli őt és szívesen eljönne. Tudom, ez mégis csak a Louvre, de akkor is. Megnézni egyszer, vagy tényleg elveszni benne, a művészetben az teljesen másabb dolog, ahogyan a színfalak mögé is belátni. – De ha szeretnéd, akkor szívesen szerzek neked vendégbelépőt és bejöhetsz velem. Igaz, lehet rövid időbe betelik, hiszen szigorúan ellenőriznek mindenkit, de szerintem nyert ügyed lesz a bejutással. – mi se vihetünk be akárkit. Pontosan amiatt, hogy nehogy valami baj legyen belőle. Attól meg nem tartottam, hogy esetleg pont ő keverne valami gondot, ahogyan gondolom tolvajlás miatt se csukták le, vagy éppen semmi miatt se, így minden a legnagyobb rendben kell lennie.
- Hééé, ne lógasd az orrod. – fordultam az irányába a lovammal, hogy bevárjam őt és addig láthassam, hogy merre csatangol. – Fiatal vagy, előtted az élet. Sok minden vonz, de mi az, ami igazán vonz, ha megállsz, akkor tényleg szívesen csinálnád. Remek egyetemen van a városban is, ahogyan megannyi képzés is, ha szeretnél tanulni. Szállásod van és szerintem a suliba való bejutatás se lenne rossz. De azt neked kell tudni, hogy fejest ugranál inkább valami kicsinek tűnő melóba, hogy aztán onnan törj fel, vagy inkább elmennél tanulni, hogy valamit kitanulj és utána olyan területen helyezkedj el. – indultam meg megint lassan, miután megsarkantyúztam a lovamat és ő is beért. Nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne valami újba vágni. Én is megtettem, igaz sok választásom nem volt, miután egy idegen testben tértem magamhoz, de ez most lényegtelen.
Könnyedén vágtázom előre, de amikor feltűnik, hogy lemaradt, akkor én is lassítok és elindulok visszafelé, hogy minden rendben van-e. – Szívesen tanítalak, ha gondolod. Nem olyan nagy ördöngösség, de a lényeg az, hogy ne légy túl merev. – mosolyodom el. – És merre mennél először majd a városban? – pillantok rá kérdőn, hiszen érdekel az, hogy van-e bármilyen kisebb elgondolása, vagy nem. A kutyák pedig játszadozva és bolondozva szaladgálnak hol előttünk, hogy pedig mellettünk, ahogyan sétálva folytatjuk tovább az utunkat.

hugcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Csüt. Nov. 23, 2017 11:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora


Mérhetetlen hálával nézek rá miközben már újra lassan baktatunk egymás mellett. Nagyon jól esnek a szavai, valószínűleg ő nincs is tisztában azzal, hogy mennyire fontos számomra a véleménye és kedves bíztató szava.
- Ha most nem lovagolnánk éppen akkor megölelnélek! - küldök felé egy széles mosolyt, s valóban úgy is érzem, hogy jobb a kedvem. - Köszönöm! - biccentek finoman miközben a pillantásom komolyabbá válik. Ha belegondolok igaza van, hálásnak kell lennem, hogy azt csinálhatom amit a legjobban szeretek úgy, hogy egyenlőre meg is élek belőle. A jövőn aggódni pedig teljesen értelmetlen hiszen nem vagyok jós. Viszont a történéseket én alakítom, ahelyett hát hogy toporzákolok inkább mihamarabb ki kell találnom, hogy mit is akarok csinálni. Felkapom a fejem az ajánlatára és újra szélesen elvigyorodom.
- Óh az szuper lenne! Szívesen megnézném, még ha csak rövidke túra is! - a szemeim felcsillannak a témára. Valamiért mindig is vonzott a művészettörténet. A maradék szabadidőmben ha épp nem mások utazásairól olvastam akkor a művtöri könyveket bújtam. Szeretem tudni az épületek történetét, stílusát, a festők életét, technikáit. Talán ezt kellene tanulnom? Azon kapom magam hogy elrévedve bámulok magam elé, s közben Pandora lelkesen próbálja továbbra is önteni belém a lelket. Elgyötörten emelem fel a tekintetem az égre és nyögök egyet.
- Jajjj esküszöm nem tudom. Zsong a fejem. Azt hiszem az lesz a legjobb ha egy két hétig csak ülök csendben, nem koncentrálok görcsösen arra, hogy találjak valamit amit cisnálhatok. Elcsendesedek, semmi autókázás, hegymászás, blogolás... - ezeket így kimondva kicsit elhallgatok. Komolyan le akarok ülni a fenekemre és nem akarok semmit sem csinálni? Nehéz lesz...
- Tudod... meditálok vagy valami. Aztán hátha megvilágosodom! - elnevetem magam a saját hülyeségemen, de azért részben komolyan gondolom. Az elmúlt két évem arról szólt, hogy városról városra, országból országba utaztam. Rengeteg inger ért, megannyi élményben volt részem és hiába voltam csodás és csendes helyeken nem volt nyugalmam. Mindig zizegtem, zsongtam, pezsegtem. Úgy érzem ahhoz, hogy kicsit is előrébb tudjak tervezni muszáj megállnom és leállnom.
- Le kell nyugodnom egy kicsit. - fejezem be végül az eszmecserét miközben finoman megfordítom a lovam. Tekintetem a két kutyámat keresi akik most boldogan rohangálnak egymás mellett. A hosszú kocsiút elcsigázta őket, most odavannak a boldogságtól, hogy futhatnak. Ahogy lovagló órákat említ újból felnevetek.
- Látod... egy napja sem érkeztem de máris három szívességet teszel nekem! Összekaparsz lelkileg, elvisszel magaddal a munkahelyedre és még tanítasz is! - kicsit közelebb megyek hozzá a lovaink így msot egymás mellett mennek szelíden.
- Tudod ha lehetne egy nővérem is azt akarnám, hogy te legyél az! - szólok csendesebben mégis boldogan aztán, hogy esetleg számára ne legyen kínos a helyzet amit ezzel a mondattal teremtettem, felelek a kérdésére is.
- Húúú hát nem rég érkeztem csak... - pillanatanyi szünet után cinkosan ráemelem a pillantásom. -De be tudnék tolni egy jó kis francia reggelit! - a kaja nálam mindig nyerő. - Aztán egyenlőre nem tudom. Mit csinálnak itt a nők? Bagettet rágcsálnak, chanel ruhában egy kávézó teraszán aztán elmennek a parfümök között válogatni? - cukkolom egy kicsit és ismerem annyira, hogy tudjam veszi a poént.
- Vagy szerelmesen andalognak az Eiffel torony alatt? Óh! Erről jut eszembe egy rettentő indiszkrét kérdés de tőlem ezt már megszokhattad... - rántom meg a vállam egy visszafojtott nevetés kíséretében. - Valakivel valami? Hm? Hm?- húzogatom fel játékosan a szemöldököm, tudja ő, hogy mire célzok. Hónapokra eltűntem, ki vagyok éhezve a csajos csacsogásokra nem tehetek róla. Miközben a választ várom visszaérkezünk a birtok kapujához s én egy egész ügyes de korántsem kecses mozdulattal lekászálódom a lovamról. Finaman végigsimítok az oldalán ám többre már nincs is időm mert amint a talpam földet ért Axel és Alice már ott is teremnek mellettem.
- Viccet félre téve. Egyszer már voltam Párizsban de szinte csak átutazóban, úgyhogy éppen csak a legnagyobb nevezettességeket láttam. Most szeretném megismerni az igazi Párizst, a szerelem városát. Szeretnék elmenni a legeldugodtabb aranyos kis utcákba, a turisták által nem felkapott helyi csendes éttermekben és kávézókban enni és inni, utcai zenészeket hallgatni... - tessék ilyen az amikor megered a nyelvem az utazással kapcsolatban. Reggelig tudnám folytatni a sort de  inkább befogom és bocsánatkérően pislogok a barátnőmre.
- Jól meg vagy áldva velem!





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Szer. Nov. 29, 2017 8:58 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora

Mosolyogva bólintok egyet a szavaira, hiszen volt egy ilyen sejtésem. Sőt, még azt is kinézném belőle, hogy az ölelésének köszönhetően esetleg a földön kötnék ki, mert annyira váratlan és heves lenne. Még mindig olykor fura volt belegondolni, hogy miként is sikerült neki a falakat áttörnie, közelebb kerülnie hozzám, de sikerrel járt, én pedig ezt csöppet se bántam. Sőt, örültem annak, hogy ilyen barátom, fogadott testvérem van. Fontos volt számomra és már a napomat is feldobta azzal, hogy tudtam maradni fog, nem pedig csak beugrott.
- Rendben van, akkor majd igyekszem mihamarabb elintézni, aztán majd úgyis szólok, hogy melyik napra ne szervezz semmit se magadnak. – Sokan szeretik a művészetet, ahogyan sokan nem is értik, hogy miért jó egy-egy múzeumba ellátogatni, vagy miért rajonganak az emberek festményekért és így tovább. Igazság szerint teljesen nem lepődtem meg azon, hogy őt is érdekli, hiszen imád utazni is, az esze is megvan hozzá és kíváncsi a természete. Aki pedig a világot járja be, az tudni akarja az adott térség titkait is, amihez a művészet is legtöbb esetben eléggé szorosan kapcsolódik.
Szavaira pár pillanat erejéig csak meglepetten pislogok, majd egy aprót bólintok. Valahogy meg tudom érteni, mindenkinek szüksége van néha behúzni a kéziféket. Nekem is meg kellett tennem. Igaz, több okból, mint például annak köszönhetően, hogy egy idegen testben, családban találtam magam pár éve és azt se tudtam, hogy ki vagyok, vagy kik ők. Bobbie sokat segített akkor is és mindig is hálás leszek neki. Talán még kicsit jobban is édesanyámnak tekintem, mint az valódi „anyámat”.
Vele együtt nevetek és még a fejemet is megrázom. – Itt bőven lesz hozzá helyed, napközben pedig még viszonylag nyugis is a hely. – mosolyom pedig kiszélesedik. Én is mit meg nem adnék egy kis nyugalomért. Egyszerűen csak jó lenne újra kicsit a világ elől eltűnni, nem megfelelni ezernyi elvárásnak, csak önmagam lenni teljesen és nem rágódni, aggódni bizonyos dolgok, vagy éppen titkok miatt.
- Ha nem megy agyadra a családom, akkor itt menni fog. Párizsnak szerintem van egy varázsa, meg ennek a birtoknak is. Hatalmas és messzire el lehet kerülni mindenkit, ha magányra vágyik valaki. – tudom, hogy mire gondol, hiszen én is szeretek még mindig olykor kicsit elvonulni, netán torkom szakadtából kicsit sikítani egyet a messzeségbe, amiért nem mondhatom el, hogy valójában Jasmine Fisher vagyok. Ez olyan titok, ami örökre az is fog maradni, közben pedig egy részemet örökre satuba fogja fogni és megnehezíteni néha napján az életemet.
- A barátok és a testvérek ez teszik, nem? – kérdezek vissza könnyedén, mert nem hiszem, hogy olyan nagydolog lenne tőlem. Azért teszem, mert fontos számomra és szeretném azt, ha jól lenne és megtalálná önmagát, azt, akit keres. Az újabb kijelentésére elnevetem magam, miközben lassan sétálunk a lovainkkal.
- Szerintem lenne olyan testvérem, aki ezzel vitatkozna, meg azt mondaná nem tudod mit kívánsz. - csendül játékosan a hangom, majd megigazítom a kósza tincseimet is, amiket a szellő arcomba söpört. – Ugyanakkor számomra olyan vagy, mint egy húg. Ezen pedig semmi se fog változtatni, Nora. – pillantok rá komolyan és szeretetteljesen. Tényleg olyan volt nekem, mint egy sorstól kapott kistestvér, s ha tehetem, akkor mindig mellette leszek, hogy támogassam, vagy csak biztassam, netán csak az őrületbe kergessem valami idióta szokásommal.
- Valahogy úgy, tudod, itt mindenki lusta és a munkát is csak hírből ismerjük. Ezért tartjuk a férfiakat, hogy majd ők dolgoznak helyettünk is. – kontrázok rá a mondandójára, de pontosan csak annyira komolyan, mint amennyire mondta. – Ha gondolod, akkor lassan elindulhatunk visszafelé, aztán lesz reggeli is, mire esetleg rendbe szeded magad. – a jókedvem pedig egyre inkább csak nő. Még mindig alig tudom elhinni, hogy újra itt van és tényleg maradni is fog. Ez a jó hír túlzottan is jól jött.
- Nem tudom, ez kicsit bonyolultabb. Felpofoztam, vagyis betörtem az orrát, majd pedig egymásnak estünk. – köhögök egyet jelzésértékűen, így pláne tudni fogja, hogy mire is gondolok. Kár lenne tagadni, de azóta minden káoszos és semmi se könnyű. Pláne, hogy tényleg egyszerre gyűlölöm azt a férfit, ugyanakkor mégis húz felé valami. Jahh, mint a flancos könyvekben az a kettőség. Miért nem tudnak ott maradni? Miért kell a valóságban is felütni a fejüket?  
- Vigyázz, még a végén felfogadok melléd valami franciát, aztán lassan már nem a várost akarod majd meghódítani. – kacsintok is egyet a szavaim mellé játékosan és természetesen húzom őt. Csak viccelődöm és ugratom, de ismer annyira, hogy tényleg képes lennék ilyet is tenni. Legalább még jobban élvezni az ittlétet, mintha én kísérgetném, vagy egyedül csatangolna a városban.

hugcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Feb. 04, 2018 8:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora


- Szuper vagy! - izgatottan megölelem és hálásan pillantok rá amiért segít leszervezni, hogy bemehessek vele a munkahelyére. Egy új hely, új élmény. Beleshetek Pandora mindennapjainak egy eddig rejtett zugába.
Most, hogy itt vagyok megérkeztem és Pandorával beszélgetek mintha kezdenék megnyugodni. A zűrzavaros rohanó világomból mintha egyetlen lépéssel léptem volna ki és csak nézném kívülről, oldalról ahogy az életem egy forgószélhez hasonlóan pörög. Komolyan ilyenek voltak a napjaim régen? Hiába ültem egy csodás kis ház teraszán a hegyeket nézve kávét iszogatva a fejem zsongott a következő út részleteitől. Állandóan zizegtem, szerveztem és agyaltam. Szótlanul hallgatom őt tovább és magamban felsóhajtok, mert rájövök, hogy a legjobb helyet választottam. Helyeslően bólogatok arra, hogy induljunk el visszafelé, s ezzel együtt kissé bajosan de sikerül megfordítanom a lovamat, majd behívom a kutyáim is. Az én gyomrom is korog már biztos vagyok benne, hogy ők is tudnának enni, hiszen ők mikor nem. A két éhenkórász medveölő, na meg ebben a cuccban vezettem Svájcból idáig, ideje lenne levenni és venni egy forró kényelmes zuhanyt. Az ember olyan természetesnek veszi a meleg vizes fürdést közben igen is luxus. Én például most nagyon fogom értékelni.

Éppen akkor szállok le a nyeregből amikor ő röviden és velősen összegzi a szerelmi életét egy kerek mondatban. Lecövekelek az állat mellett és döbbenettel vegyes kíváncsisággal nézek rá miközben kitörni készül belőlem a nevetés.
- Hát nem tudom, hogy most lepacsizzak veled vagy kérdőre vonjalak! - nevetek fel végül miközben átadom a kantárt a fiúnak aki valószínűleg itt dolgozhat és a lovakkal foglalkozik viszont kissé ijedten pillant a két nagy kutyámra. A francia pasis megjegyzésére is csak felnevetek majd ugyanolyan célzással köszörülöm meg a torkom ahogyan ő tette az előbb.
- Tudok mit kezdeni egy francia pasival! - ez viszont egy akkora kamu, hogy azon csodálkozom a terasz könnyű vékony cserepekből épült teteje nem szakad ránk. Kizártnak tartom, hogy bárkivel is összegabalyodnék a közeljövőben, ami szomorú és megnyugtató is egyben. Én aki egy társaságközpontú, az életet élvező nőnek tartom magam, most mintha kihunyt volna belőlem a tűz, a láng amivel eddig működtem.
- De egyenlőre munkát kell találnom! - térek vissza az előző témánkra és annak ellenére, hogy ő szívesen segíteni fejben már azt tervezem, hogy miképp fogom bújni a netet állásokat keresve.
- Viszont annál is előbb... először együnk! - lépek a ház csodálatos konyhájában nyomomban a két kutyámmal és a francia reggeli gondolatától is azonnal összefut a nyál a számban.


VIP ROOM Paris

Párizs egyik legkedveltebb, legnépszerűbb és szerintem legótvarabb szórakozóhelye, közvetlenül a Louvre mellett két utcával. A tömeg főleg fiatalokból áll akik egyszerre mozdulva a zenével szinte egy emberként tombolnak a zenére és ott vannak az idősebbek akik a fiatalokra vadásznak. A sötét pince helységben ide oda cikáznak a színes lézerfények, az ütemes house zene szinte szétveti a mellkasomat. Utat török magamnak a tömegben és fellépek a színpad szélére, magam elé emelem a gépemet, átállítom beltéri módra és csinálok pár fotót az egy emberként ugráló tömegről. Az egész éjjel hasonlóan telik. Párok akik közösen jöttek bulizni, tökéletesen sminkelt szőke cicabarátnők, félig lerészegedett koleszos fiúk kerülnek a lencsém elé. Hajnaltájt belépek a hátsó iroda ajtaján kezemben az SD kártyával és átnyújtom a srácnak aki pár pillanat alatt felvarázsolja a több száz képet a gépére, én felveszem a pénzt majd magamra kapom a kabátom és elindulok hazafelé. 250 euro egyetlen éjszakán át tartó fotózgatásért nem is annyira rossz, még akkor sem ha én nem pont erre gondoltam amikor azt mondtam "fotós leszek". Sokkal jobban szeretem a táj és úti képeket de ezeknél most egy kicsit jobban fizető dolog kellett. A füsttől és a fáradtságtól ég a szemem amikor kilépek a klubból és kocsim felé indulok. Rettentően fagyos ez a hajnal, dideregve érek az ajtóhoz és beülve azonnal feltekerem a fűtést. Lassan vezetek mert álmos vagyok és fáradt, nem hiányzik egy kora reggeli karambol. A belváros egy fokkal csendesebb de kicsit sem mondható kihaltnak, ugyan már, Párizs? Mikor alszik... soha! Hazaérve már nem csak a szemem ég de az egész arcom is és hiába vacogtam egy fél órával ezelőtt most mégis mintha meggyulladnék belülről, az ujjaim azonban így is hidegek. Bágyadtan érzem magam amikor a konyhába érek és esküszöm akartam valamit, talán a kutyáimat behívni, vagy halkan felosonni a szobámba aludni de a konyhaasztalig jutottam, ahol aztán kecsesen levágtam magam az egyik székre és a két kezem előre nyújtva ráfeküdtem az asztallapra. A hideg bútorlap kissé enyhíti a láztól felforrósodott bőrömet, de annyi erőt már nem ad, hogy felmenjek a saját ágyamba így ott az asztalon nyom el az álom.






 
No past, no future ... just the moment.
avatar
● ● Posztok száma :
107
● ● Reag szám :
52
● ● Keresem :
My twin brother
● ● karakter arca :
Lily Collins


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Csüt. Feb. 08, 2018 10:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Pandora && Nora
Egyre inkább összekuszálódtak a szálak, mintha az új év  még több meglepetést akart volna tartogatni számomra. Én viszont abban se voltam biztos, hogy fel akarok-e ülni arra a szekérre, ami ennyire száguld, ennyi bukkanón hajt át kikerülés nélkül. Csak egy kis pihenőre vágytam, szerettem volna kicsit csak pihenni, behúzni a kéziféket, de mintha ezen a vackon ez nem létezett volna. Nem mindig volt könnyű álomra hajtani a fejemet se, mert olykor nem tudtam kikapcsolni még a gondolataimat, aminek köszönhetően vagy a plafont bámultam, vagy az ablakon át az égboltot, ami látszott belőle, míg végül meg nem szántak az álommanók, hogy végre egy kicsinyke békesség is jusson számomra.
Könnyedén álltam be a szokott helyemre a kocsival a birtokon, majd a mappákat és táskámat magamhoz véve, telefonnal a számmal indultam el befelé, hogy miután kinyitottam az ajtót a kényelmetlen cipőmből ki is bújjak, majd kezembe fogtam a telefonomat sietve, hogy megnézzem, mi a francért pityeg megint. Sietve kiáltottam el magam, hogy megjöttem, de válasz nem érkezett. Túl nagy volt a csend, mindenki elteleportálta magát?
Egyből a konyhába indultam, hogy szerezzek egy forró teát, de meglepetten gyökerezett a földbe a lábam, amikor megláttam a pulton pihenő barátnőmet. Lépteimen lassítottam és kisebb hévvel landoltak a cuccaim a hatalmas pulton, mint szokott, majd melegítettem egy kis vizet, miközben őt fürkésztem. Úgy volt, hogy ma a városban van egy is dolga, valami történt? Miközben vártam a vízre, közelebb léptem hozzá, de alig, hogy megérintettem óvatosan és egyértelmű volt, hogy itt nagyon nincs rendben semmi se, hiszen tűzforró volt a homloka is.
- Nora? – szólongattam óvatosan, mert nem akartam a frászt hozni rá, ha pedig sikerült végre kicsit felvernem az álmából, akkor aggódva pillantottam rá.
- Mióta fekszel a pulton? Orvosnál voltál? – halmoztam el máris kérdésekkel, majd sietve léptem a forralóhoz, hogy a vizet kiöntsem bögrébe, majd magam helyett inkább neki csináljak teát, mert szemmel láthatóan neki nagyobb szüksége van rá.  

Lesz még jobb is. doboz hugcredit



**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Csüt. Márc. 15, 2018 11:08 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Márc. 26, 2018 12:02 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


Ren és én azt hiszem már úgy ismerjük egymást, mint a saját tenyerünket. Évek óta együtt táncolunk, a mi műfajunk pedig nem az a fajta, ami arról szólna, hogy tartsuk egymástól a két méter távolságot. Jó ideje pedig már nem csak a próbaterem falai között töltjük együtt a gyakorlásra kötelezően kijelölt időt. Olyan jó barátok vagyunk, hogy akár csukott szemmel is rábíznám magam.
Vele ellentétben azonban a birtokot, amelyen a villájuk fekszik, már sokkal kevésbé ismerem. Valószínűleg ebből az okból kifolyólag kóborolok már legalább tizenöt perce az ösvényeken. Fogadok, hogy kapásból ott rontottam el, hogy nem hozattam el magamat mondjuk a bátyámmal. De igazság szerint nem akartam neki magyarázkodni azzal kapcsolatban, hogy miért is akarom annyira visszajuttatni Renhez a könyvét, amit még a hétvége előtt hagyott a tánciskolában. Még a végén be kellett volna vallanom, hogy... Na nem, azt nem. Csak a könyv miatt vagyok itt, ami azért fontos, mert Rennek kell az egyetemen. Ennyi. Meg egyébként is, a könyvtári kártyája is benne van, az biztos fontos.
- Jajj... - Megállok az ösvény egyik kereszteződésénél, amin eddig sétáltam. Most már gyakorlatilag annak is örülnék, ha csak emberrel találkoznék, az sem számítana, hogy pontosan kicsoda. A kapunál az idősödő úr, akit megkérdeztem, azt mondta, hogy... egyenesen, aztán... - Aztán balra, mielőtt... - Mielőtt a rózsával beültetett virágágyásokhoz érnék. Csak magamban motyogom ugyan a korábban kapott útbaigazítást, de megfordul a fejemben, hogy talán nem is balra, hanem jobbra kellett volna fordulnom. A vállam fölött hátra pillantok, és szomorúan konstatálom, hogy ha most visszafordulnék, talán csak még jobban eltévednék.
Fekete kabátom zsebébe süllyesztem a kezeimet, aztán megérzésemet követve indulok meg az egyik előttem fekvő ösvényen, hátha végre összefutok valakivel, akinek csak egy kicsivel több köze van Renhez, mint a korábban kapunál látott férfinak. A lépteim visszhangjának ütemét hallgatva pislogok körbe, elképzelem milyen szép lehet ez a birtok nyáron és felmerül bennem, vajon hány emberre van szükség a fenntartásához. A mi házunk sem nevezhető bolhafészeknek, de hogy ekkora villában éljek? Valószínűleg úgy érezném itt magamat, mint egy hercegnő. Kíváncsi vagyok, vajon Ren mennyire élvezte, hogy itt nőhet fel. A rózsakertek, napfényes teraszok és... - Na ne. - Kis híján leesett állal pillantok az előttem álló épületre, amiről lerí a pontos funkciója - hiszen láttam már ilyet életem során -, de furcsa elképzelni, hogy az ember a kertbe kilépve, alig öt perc séta után egy komplett lovardát talál maga előtt.
Viszont ha jól követtem a férfi utasításait és nem tévedtem el teljesen a birtokon, akkor lennie kell itt valakinek a családból, akinek végre odaadhatom Ren könyvét, hogy visszakerüljön egyetlen és jogos tulajdonosához. - Hahó! - finoman felemelem a hangom, miközben beljebb sétálok. Hátha van itt valaki.


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Márc. 26, 2018 12:18 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


Régóta olyan érzésem volt, hogy az öcsém valamit titkol előlem, hogy valami nincs rendben vele. Vagyis inkább az, hogy nagyon is rendben van, de valamit eltitkol a családja előtt. Természetes volt, hogy aggódtam érte, még akkor is, ha igazából semmi közünk nem lett volna egymáshoz, hiszen nem is az vagyok, akinek mindenki hisz.  Ugyanakkor mégis igyekeztem jó testvér lenni. Egészen korán végeztem ma a munkával, s ha már végre olykor kicsit megmutatja magát a tavasz, akkor megragadtam az alkalmat és kilovagoltam a hatalmas birtokon. Ezt túlzottan is megszerettem az új életemben, régebben soha nem tudtak volna erre rávenni és amilyen drága mulatság is. Most viszont egyszerűen az ölembe hullott és rá kellett ébrednem, hogy tökéletesen ki tud kapcsolni és szeretek vágtázni. Még akkor is, ha részben olyan érzés fogott el, mintha menekülnék, mert megesett, hogy ez  volt a célom. Magam mögött hagyni a gondokat, a gondolataimat és csak élvezni az életet. Mostanság egyébként is felfordult még inkább az életem, hiszen úgy döntöttünk Sethel, hogy megpróbáljuk és folytatjuk azt, amibe az élet egykoron beleszólt. Egyedül ő ismerte a titkomat és képes volt elfogadni vele együtt.
Nem figyeltem az időt, de egészen benne jártunk már a délutánban, amikor újra elindultam visszafelé jókedvűen. Csöppet se számítottam arra, hogy váratlan vendégünk is lesz. Egyre inkább lassítottam, ahogyan feltűnt a ház a távolban, majd kirajzolódott az istálló is. Végül egészen lassú léptekkel közelítettem meg az épületet, hogy leszállva a lóról a kantáránál fogva kísérjem az istállóba, hogy lecsutakoljam, amikor is egy ismerősen idegen alak rajzolódott ki. Pár pillanatig haboztam, majd végül megszólaltam.
- Szia! – ha pedig megfordult, akkor jobban is szemügyre vettem. Vajon hogy keveredett ide és mit keres itt? Vagy lehet inkább a kit lenne a jobb kérdés, hiszen az öltözéke alapján nagyon nem lovagláshoz készült és egyébként se szokott a családunk lovaglóórákat adni. Campbell birtokon található meg a híres díjugrató, de azt nem tudom, hogy ő mennyire ad órákat. Elméletben a két család jóban van, eddig szerencsére megúsztam az összejöveteleiket. – Segíthetek? – tettem fel az újabb kérdést, miközben lázasan kutattam, hogy honnan is lehet ismerős. Miért Töki ugrik be róla? Hmm… - Ren táncpartnere vagy, vagy tévednék? Ő nincs itthon még tudomásom szerint, de tudok valamiben segíteni? – pillantottam rá barátságosan, majd ha nem ijedt meg a lótól, akkor közelebb sétáltunk hozzá. – Pandora vagyok, Lüke nővére. Azt hiszem minket még nem mutattak be egymásnak. – érezhette, hogy csak szórakozom és nem komolyan mondtam azt a testvéremre, de testvérek között azért megszokott a „kedves” megnevezések is. Ha pedig azt láttam, hogy netán félne a lovaktól, akkor előbb bevittem a megfelelő karámba a lovat és csak utána mutatkoztam be.





**


A hozzászólást Pandora Jasmine Fournier összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:41 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Csüt. Márc. 29, 2018 10:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem csupán azért jöttem ma ide, mert vissza akartam hozni Ren könyvét. Simán megtehettem volna, hogy egyszerűen csak rábízom valakire. Vagy akár azt is megvárhattam volna, hogy újra találkozzunk, a következő próbánk alkalmával. De én látni akartam őt személyesen is, mert hiányzott már az az ismerős mosolya, ami egy szimpla üzenetben nem jön át. Meg sem igazán merem magamnak fogalmazni mi az az érzés, amit vele kapcsolatban érzek, mert a végén még túlságosan beleélném magam, miközben Ő.. Ren talán nem is érez így. Szóval talán ha nem élem bele magam túlságosan és be sem vallom igazán, hogy a mosolyáról álmodom és az érintéséről, akkor a szívem is megússza, egy darabban.
Bár tény, hogy az is elég jó taktika, ha addig bolyongok a birtokon, amíg örökre el nem tévedek. Akkor aztán biztosan nem derül ki, hogy hogyan is érzek pontosan. Vagy szimplán nem kell végignéznem hogyan talál magának egy lányt Ren az egyetemen, aki ezerszer szebb és csinosabb nálam. Hiszen én csak egy gimis lú... Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom, megígértem a bátyámnak. Nem mintha Lio tudná ellenőrizni a gondolataimat is, de ha olyan fancsali képpel érek haza, mint amilyet most is vághatok, akkor tuti hátsón billent. Azt pedig nem szeretném.  
Mi tagadás, az is lehet, hogy ez a fancsali arckifejezés inkább annak szól, hogy a világért sem akar senki rám találni ezen a hatalmas birtokon, hogy a helyes irányba indítsanak tovább. Már éppen azon töröm a fejem, hogy jobb lenne egyszerűen visszafordulni, amikor a hátam mögül patadobogás hangja üti meg a fülem, és alig pár másodperc múlva egy hangot is meghallok. Őszinte meglepettséggel az arcomon fordulok hátra, aztán hagyom, hogy széles mosoly költözzön az arcomra. A nő akivel szemben találom magam igazán kedvesnek tűnik, így valószínűleg nincs mitől félnem. Egyébként is.. mitől kellene itt félnem? - Szia! Vagy öö.. jó napot...? - Megköszörülöm a torkom, és egy pillanatra lesütöm a szemeimet. Érzem, hogy az arcom paradicsompirosra vált, de kipréselek magamból még egy mosolyt.
- Igazából Rent kerestem. Vagyis.. - Jókedvűen pillantok a lóra, amely Ren nővére mellett lépked közelebb hozzám. Legszívesebben megsimítanám az orrát, de azóta nem voltam ilyen közel egy lóhoz, hogy kiskoromban leestem egyről. Még mindig megvan a nyoma, a könyökömön ékeskedő sebet ugyanis annak köszönhetem, hogy az oktatóm a kelleténél jobban bízott abban, hogy tudok egyedül is bánni egy hatalmas lóval. Azóta sem ültem nyeregbe.
- Igen-igen, én vagyok az. - Mondom mosolyogva, kicsit sem próbálva leplezni a hangomban megjelenő meglepetést. Nem gondoltam volna, hogy Ren nővére ilyen könnyedén felismer majd, amikor nekem nem esett le, hogy ki is ő pontosan, amíg meg nem mondta. - Én pedig Sabrine - mutatkozom be én is kedvesen. - Thibodeaux. - Teszem hozzá gyorsan, ki tudja miért. Hiszen lehet, hogy Pandorának nem mond semmit a nevem. Mégis úgy éreztem, illenék a teljes nevemen bemutatkozni.
- Tulajdonképpen csak egy könyvet hoztam vissza Rennek.. - magyarázom, az emlegetett könyvet szorongatva, s a borítóját figyelem egy ideig, aztán odanyújtom a táncpartnerem nővérének. - A próbateremben hagyta és gondoltam fontos lehet. Nem tudtam, hogy nincs itthon, de éppen erre jártam, szóval.. - Jobbnak látom lakatot tenni a számra. Így inkább azzal foglalom el magam, hogy gyorsan körbepillantok, végül megállapodik a pillantásom a lovon. - Mi a neve?


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Pént. Márc. 30, 2018 10:21 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


Tisztában voltam azzal, hogy a családunkból én voltam a fekete bárány, aki senkire se hasonlított, de még kicsit se. Sokan meg se mondták volna, hogy ők a testvérem, vagy családom, ha nem lett volna az elitek körében túlzottan nagyhírnévnek örvendő ez a család. Azt pedig régóta sejtettem, hogy a családfő keze sok helyre elért és most már az is bizonyosság vált, hogy tényleg nincs szó itt felmenőkről, vagy bármi másról. Mások a szüleim, egyszerűen csak meg kellene találnom őt. Nem tudom, hogy miért akartam ennyire megtalálni, hiszen a valódi szüleimet se láthattam már régóta, mert képtelen voltam beállítani azzal, hogy akinek a sírját látogatjátok, a lányotok valójában él, csak egy másik testben. Otromba tréfának gondolták volna és talán be is zárattak volna, vagy feljelentenek. Ezért is volt kisebb megkönnyebbülés, hogy Seth részben magától jött rá, de még ennek ellenére se volt könnyed kimondani neki se a dolgot.
Mosolyogva fürkészem a lányt, ahogyan megfordul, majd még szélesebb lesz, ahogyan meglátom a zavarát. – Talán még annyira nem vagyok idős, így maradjunk a szia köszönésnél. – legalábbis reméltem, hogy nem gondol annak. Nem értettem, hogy mit is kereshet itt, hiszen a lovarda közelébe se jöhettek idegenek, nem engedte az apám, mert a családban mondhatni majdnem mindenkinek volt egy lova és ennyi. Felesleges lovak nem voltak. A lótenyésztést pedig meghagyta Campbell birtokban, ez számára inkább csak látszat volt, a presztízs miatt volt szükséges. Én legalábbis erre gondoltam. – Ő az öcsém, de nincs itthon. Reggel óta nem láttam. – vallom be könnyedén, hiszen nincs ezen mit titkolni. Töki sokszor csak késő este járt haza. Nem hittem, hogy bulizni vagy bármi hasonló helyre járna, de azt is tudtam, hogy valamit nagyon titkol. Reméltem, hogy egyszer elárulja, mert ha egyedül kerül szarba apánk előtt. Isten legyen a talpán, ha valaki ki tudja húzni abból a szarból, amibe keveredhet, ha olyan dologról van szó.
- Örülök a találkozásnak. – kíváncsian fürkészem, mintha csak azt kutatnám, hogy vajon mi fordult meg a fejében. Egyszerre gondolnám azt, hogy szívesen megsimogatná a lovat, de valami mégis visszafogja. Talán valami rossz emlék, hiszen ha egyszer valaki leesik, akkor kevesen akadnak olyanok, akik utána még vissza is ülnek. Profinak se tartanám magam, hiszen nem ugratok úgy, mint a versenyzőink, de nem is ezért lovaglok. Inkább csak azért, hogy elterelje a gondolataimat és kicsit kikapcsoljon.
- Ha gondolod, akkor tedd csak le az asztalra, majd beviszem neki. Vagy ha nem rohansz, akkor elkísérlek a házhoz, ha nem tévedek, akkor kicsit eltévedtél a birtokon. – hangom még mindig barátságos és a mosoly se tűnik el az arcomról. Könnyű eltévedni, ha nem a kijelölt ösvényen halad az illető, vagy az autók számára kijelölt „ösvényen”. Túlzottan is hatalmas a ház, mint egy kisebb palota, de nem én választottam ezt. Jobb szerettem a régi családiházat, amiben felnőttem, amit tényleg megtöltött a szeretet és nem volt olyan sivár a pompája ellenére se, mint ez a ház. – Erre? Ahhoz eléggé kint vagyunk már a külvárosban, az elitnegyedben, hogy csak valaki erre járjon. Persze kivétel, ha turista, mert akkor szívesen jönnek fényképezni. – pillantok rá újfent, majd leveszem a lovaglósapkát. Na, meg én is nő vagyok, ismerem ezt a véletlen arra jártam. Talán túlzottan is jól. Még akkor is, ha az új életben tényleg véletlennek volt köszönhető, hogy mindig újra összefutottam azzal a férfival, akit az előző életemben is szerettem. – Szilaj. – ejtem ki könnyedén a nevét, pedig nem én neveztem el. Én csak örököltem, de a családi történetek alapján egészen kicsiként került a birtokra és éppen rajongott Pandora húga azért a meséért, így kapta ezt a nevet. – Szeretnéd megsimogatni? – közben pedig levettem róla a kantárt, majd utána elkezdtem a nyerget. – S mióta is táncoltok együtt? Csak onnan ismered, vagy esetleg máshonnan? – kezdtem el faggatni. Talán túlzottan is, miközben hol őt, hol pedig a lovat fürkésztem. – Bocsánat, tudod a nővéri kíváncsiság. – nevettem el magam, mert tényleg nem akartam még inkább zavarba hozni. Egyszerűen csak érdekelt, hogy mi is a helyzet vele és az öcsémmel.






**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Pént. Márc. 30, 2018 6:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


- Rendben. - felelem rögtön, miközben mosolyogva bólintok néhányat. - És bocsánat - teszem még hozzá, továbbra is jókedvűen. Hogy van az, hogy akiket eddig ismerek ebből a családból, mind ilyen kedvesek? Nem mintha egyébként annyira nagyon ismerném a családot. Sokkal többet találkozom a nevükkel az újságokban, mint a család tagjaival úgy általában. Kivéve persze Rent, aki számomra még mindig egy csoda. És most van lehetőségem megismerni a nővérét is, ami egy kicsit talán még aggasztó is, mert mi van, ha nem fog kedvelni? Már a bemutatkozással is rendesen lejárattam magam. Sőt, az is sok mindent elárul, hogy sikerült eltévednem.
- Ó... - A hangomban talán túlságosan is árulkodóan csendül meg az enyhe csalódottság, amit afölött érzek, hogy várakozásaimmal ellentétben Ren nincs itthon. De összességében nem lehetek mérges rá, amiért nem vár itt, tárt karokkal, hiszen nem jelentettem be, hogy jövök. Sőt, valószínűleg azt találnám a legfurábbnak, ha itthon ülne és nem csinálna semmit. - Akkor majd megmondom neki utólag, hogy itt jártam - vonom meg a vállaimat mosolyogva.
- Én is örvendek. - Ha a szüleim akár csak egy dolgot tettek meg a nevelésem közben, akkor az biztosan az volt, hogy belénk kódolták hogyan legyünk illedelmesek másokkal. Nem mintha olyan nagyon a nehezemre esne kedvesnek lenni, de Liora például már ráférne néha egy alapos fejmosás. Kíváncsi vagyok milyen lehet Pandora és Ren kapcsolata, mert bár sok mindenről szoktunk beszélgetni, de a nővére valahogy még soha nem került úgy igazán szóba. A nevén kívül - amit az előbb mondott meg - tulajdonképpen nem tudok róla semmit.
- Igen, sikerült eléggé eltévedni - magyarázom halkan nevetve. De hát biztosan tudja milyen az. Bár lehet, hogy ha én is ekkora birtokon növök fel, talán nem jelentene újdonságot, mi merre van és nem tekinteném labirintusnak a kertet. - Ráérek, szóval szívesen megyek. Egyébként is, valószínűleg nem találnék vissza - teszem hozzá még mindig mosolyogva. Bármilyen izgalmas is lenne, ha körülnézhetnék még itt, nem azért jöttem, hogy felmérjem a Fournier család lóállományát.
- Mindenképpen vissza akartam hozni a könyvet...  magyarázom szemlesütve. Panda valószínűleg nagyon is jól tudja mire gondoltam pontosan, amikor azt mondtam, hogy erre járok. De Ren meg én együtt táncolunk, csak nem olyan nagy bűn, ha tényleg visszahozom a könyvét. - Megértem a turistákat, csodaszép ez a birtok. - Egyetértésem jeléül még bólintok is néhányat. Lehet, hogy eltévedtem, de amíg az ösvényeken bolyongtam legalább nem valami lepusztult és szomorú kerten sétáltam át.
- Nagyon szép ló - jegyzem meg jókedvűen. Lehet, hogy felülni már nem mernék rá, vagy akármilyen másik lóra, de attól még csodálhatom őket távolról, nem igaz? - Igen.. - mondom mosolyogva, s közben érzem, hogy a gyomrom fordul egyet. De azzal nyugtatom magam, hogy csak arról van szó, hogy megsimogatom, nem fogja leharapni a kezem. És felülnöm sem kell rá, egyszerűen csak barátkozunk. Szilaj meg én. Óvatosan közelebb lépek, de a kezemet csak félve emelem fel, hogy a ló felé nyúljak, amit Panda olyan magabiztossággal kezel, mintha már ezer éve csinálná. - Kisebb koromban én is lovagoltam. - Mosolyogva teszem a megjegyzést, habár senki nem kérdezte.
- Hú, már.. négy éve. - Magamat is meglepem a számmal, mégis mosolyogva gondolok vissza erre az emlegetett négy évre, ami Ren és az én hátam mögött áll. - A tánciskolában ismertem meg, amikor beosztották mellém, párnak. Az első alkalom óta együtt táncolunk - magyarázom büszkén. Hiszen az is vagyok. Az eredményeinkre, és a dinamikánkra, ami meglepően jól működik a táncparketten.
- Semmi gond - felelem mosolyogva. Hiszen teljesen érthető. Ha a bátyám életében lenne egy állandó lány, akivel korábban soha nem találkoztam volna még, valószínűleg engem is rettenetesen érdekelne milyen is valójában. 


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Kedd Ápr. 03, 2018 5:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Panda & Brie


- Szerintem egyébként is tudni fogja, hogy itt jártál, hiszen a könyve nem magától került vissza. – hívtam fel kedvesen a figyelmét egy aprócska dologra, mert nem én hoztam a könyvet. Azt se tudom, hogy merre hagyhatta el. Hol találkoztak ők ketten a tánctermen kívül, hiszen a történelem során se most először fordulna elő, hogy a tánc közelebb hozná az embereket és veszélyes tud lenni. Másrészt meg tuti azt mondanám, hogy a táncpartnere visszahozta az elhagyott könyvet. Másrészről viszont egyre érdekesebbnek találtam, hogy miért ennyire csalódott emiatt és miért olyan fontos, hogy tudja a testvérem, hogy ő járt itt. Pláne ha elméletben „csak” táncpartnerek, mert egyre inkább olyan érzésem kezdett lenni, hogy többről lehet szó.
- Rendben van, de legközelebb esetleg tudom javasolni, hogy az autók nyomait kövesd és akkor biztosan eltalálsz a házhoz. – tudom, itt is kacifántos tud lenni a közlekedés, hiszen fűre lépni olykor tilos, mert még ha most nem is, de sok helyen virágágyás lesz, ha eljön igazán a tavasz. Másrészt meg tényleg van lehetőség bőven eltévedni egy ekkora helyen. Főleg, ha a portásunk megint szórakozottan magyarázott, mert akkor az se kizárt, hogy direkt ugratta a vendégünket.
- Köszönjük, de szerintem inkább a kertészeket illetné a dicséret, nem pedig a szüleimet, vagyis anyámat, aki állítólag él-hal ezért a kertért. – mondom egy lemondó sóhajjal, mintha nem tűnt volna fel, hogy miként sütötte le korábban a szemét. Nem szoktam mások életében vájkálni, de mégis csak az öcsémről van szó és ebben a családban valahogy hagyomány az ilyen dolgokat a szőnyeg alá söpörni. Pláne, akkor ha nem ranghoz méltó az, akibe beleszeret egy-egy Fournier. Talán a bátyám is emiatt szökött el innen és nem találja senki se. Én is megtenném legszívesebben, de nem lehet. Valakinek vigyáznia is kell a kisebbekre. – Ha gondolod megvárhatod a házban, vagy a szobájában, de esélyes, hogy csak későn fog hazaérni. Ha nincs itthon délután, akkor későn toppan be. – fogalmam sincs, hogy merre járkál olyankor Töki, de ha tippelnem kellene, akkor nagyon nem az egyetemen miatt ér későn haza. Inkább fognám a kötelező pofavizitre, ami a vacsoránkat illeti. Ezen napon mindig együtt kéne enni, kivéve akkor, ha valami nem jön közbe. Neki meg mindig közbejön mostanság.
A ló nyerít egyet, amikor Brie nyúlna felé. Gyengéden simítok végig a nyakán és közben beszélek a lovamhoz. Régebben is mindig vonzott, de akkoriban nem tehettem meg. Most pedig ez az ölembe hullott. Az elmúlt évek alatt pedig egészen megkedveltük egymást. Végül a sörényét kezdem el kifésülni, miközben a lányt figyelem, hogy vajon mennyire ijedhetett meg. – Ne félj, nem bánt. Inkább csak nem könnyedén barátkozik. – ebben nagyon is hasonlít rám. Még akkor is, ha mindenki úgy gondolja, hogy mennyi barátom lehet, mert kedves és aranyos teremtés vagyok. Csöppet se olyan zsarnok, mint az apám. Akkor is nehéz ilyen titkokkal egyáltalán barátságról beszélni. – Leestél? Ezért félsz tőlük? Ha mindig feladnánk mindent, amikor elsőre elesünk, akkor az emberiség se itt tartana. És van egy olyan sejtésem, hogy a tánc se lehett könnyebb.  – pillantok rá komolyan, mert képzelem mennyire ijesztő lehetett. Én is estem már le, de aztán egészen jól belejöttem. Versenyre nem adnám a fejemet, de attól még hozzám nőtt ez a sport és túlzottan is jól kikapcsol. Hmm, mint a futás. Talán ahhoz hasonlítanám, de ettől mégis szabadabbnak érzem magam.
- Akkor egészen régóta ismeritek egymást. – foglalom össze röviden az elhangzottakat, majd pedig a patáját kezdem el tisztitani, hiszen mindig is ügyeltem arra, hogy megfelelő partner legyek. Ahogyan nekem is szükségem van gondoskodásra, úgy Szilajnak is. – Kedveled őt? – pilantok fel a lányra kíváncsian. Még akkor is, ha netán nem illene kérdezni, de azért csajok között is másabbak ezek a szabályok, vagy nem így lenne, mert az öcsémről van szó?







**
avatar
● ● Posztok száma :
806
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom

Kert és lovarda
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Előkert és előszoba
» Tian (Ígéret Földje)
» Kert
» Kert és erdő a birtok körül

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Fournier villa-