Kert és lovarda
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Kert és lovarda •• Szer. Júl. 19, 2017 12:56 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 13, 2017 12:46 am

Pandora && Nora

Micsoda meglepetés lesz! Lefogadom, hogy mukkani sem fog tudni majd, vagy épp ellenkezőleg le fog támadni egy rakás kérdéssel, mindenesetre egy biztos, nagyon megfog lepődni, ugyanis egyáltalán nem közöltem az érkezésemet előre. Mint derült égből a villámcsapás, úgy fogok visszatérni a bagett illatú, parfümös, romantika városába.
Ahogy az öt órás út felénél tartva a kocsi morogva gyűri maga alá az aszfaltot, az elképesztően forró levegő a letekert ablakon át az arcomba csap, én pedig csak azon gondolkodom mit fogok először mondani. Egy hosszú perc után rájövök, hogy semmit. Egy árva szót sem akarok és  nem is kell, csak vissza akarok már jönni és meg akarom ölelni és megköszönni, hogy még akkor is mellettem volt amikor több száz kilométer választott el minket egymástól. Pedig milyen csúnyán eltűntem te jó ég! Havonta egyszer egy telefon, egy email pofátlanul kevés kommunikáció téren és főleg felé. De ami ezt illeti az összes közösségi média felületről eltűntem, és szinte senkivel sem kommunikáltam az elmúlt 3 hónapban.
Most amikor átszáguldok Auxerre hídján, átszelve a várost és tudom, hogy már kevesebb mint az út fele van hátra izgalom fog el és ez végre jó jel. Ismét elfog az utazás iránti vágy, a megérkezés kellemes, semmihez sem fogható érzése. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom vagy érzem, de jól esik visszatérni egy biztos pontra, egy bázisra, ami számomra jelen pillanatba Párizst jelenti, azon belül is egy csodálatos hatalmas villát. Mocskosul szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen rendkívüli nő a legjobb barátom, s biztos vagyok abban is hogyha a sorstól kaphattam volna egy nővért ő lenne az! De valószínűleg anyánk nem bírt volna el két ilyen önfejű és vad lánnyal ezért az univerzum másképpen rendezte. Ahogy sok minden másba is beleszólt. Amikor másfél éve útnak indultam Oroszországból, nem terveztem, hogy majd a hegyekbe menekülök 3 hónapra önkéntes lelkigyakorlatra. Igazság szerint 3 hónapnyi sírásra és tombolásra. Mégis így történt. Azt sem terveztem, hogy valaki miatt ennyire kifordulok magamból és minden értelemben elvesztem az eszemet. Mindig úgy érzetem, hogy engem senki és semmi nem fog letéríteni az útról.
Megpillantva Párizs külvárosának első épületeit nagyot sóhajtok.
- Megjöttünk! - jobb kezemmel hátra nyúlok és megvakarom a melegtől kótyagosan szunyókáló Axel fülét mire ő egy fokkal izgatottabban kezd el nézelődni.  Gyorsítok egy kicsit, bár tisztában vagyok, hogy itt sűrűn mérnek a rend éber őrei. Kicsit gáz lenne rögtön egy csinos csekkel kezdeni a visszatérésem de üsse kő. Kicsit vadabb módon cikázok a sávok között, a kelleténél jobban rám mászva az előttem haladókra. Páran értetlenül mutogatnak és minden bizonnyal cifra francia káromkodásokat morognak amikor elhajtok mellettük. Mindig is a gyors és sportos vezetés volt az egyetlen ami azonnal kikapcsolt és felszabadította minden gondolataim.

Mezítláb a szandálommal a kezemben sétálok be a Fournier villa hatalmas kapuján nyomomban a két izgatott farkaskutyával. Alig vállig érő hajamat most egy kis kalap nyomja le és hiába a kis farmernadrág meg a fehér póló a hőség még így is embertelen a nap sugarai pedig perzselőek. A kert egy csoda és vétek lenne nem végigsétálni a zöldellő puha gyepen, amit láthatólag milliméter pontosra nyírtak és gyanítom többet költenek a gondozására mint én a kocsim karbantartására. Lassan a félkör alakú lépcső tetejére sétálok, és neki dőlök a gyönyörűen megmunkált kovácsolt vas korláthoz. A tekintetem körbehordozom a kerten.  A rózsák a rekkenő húség ellenére gyönyörű színben pompáznak és szegélyezik a villához vezető apró kavicsos utat. Maga a ház pedig rettentően tiszteletet parancsoló és szinte már mesébe illő. Axel és Alice kergetőzve futkároznak a bokrok és sövények között, valahonnan messziről pedig a lovak kíváncsi és ideges prüszkölése halaltszik. Várok, türelmesen s közben élvezem a kert nyugalmát és szépségét.
Mikor megpillantom magas vékony alakját a villa díszes ajtajában nem mozdulok csak nézem egy hosszú pillanatig. Haja hosszú egyenes sötét lófarokban lifeg mögötte a léptei ütemére. Gyorsan mégis finoman lépked felém a fehér kavicsos ösvényen. A két kutyám azonnal felé veszik az irányt és boldog ugrándozások közepette üdvözlik őt. A szívem egy nagyot dobban a viszont látástól. A szám lassan mosolyra húzódik. Tudom, hogy most sokkal de sokkal jobban nézek ki mint amikor utoljára láttuk egymást. Az a beesett karikás szemű, falfehér lefogyott nő aki a nap nagy részében aludt és fekete kávéval működött a halvány árnyékom volt csupán. Aztán mikor megelégelt a saját elcseszett vegetálásom leléptem, anélkül, hogy magyarázkodtam vagy búcsúzkodtam volna. Emlékszem csak azt ismételgettem: el kell mennem, el kell innen mennem. És leléptem. Itt hagytam a legjobb barátnőmet aki befogadott, mellettem állt és a testvéreként szeret, miért?! Bánat miatt. Szerelmi bánat miatt. Utólag visszatekintve olyannak látom magam mint egy hisztis kis tini az első nagy szerelme után. De mentségemre szóljon, hogy ez a szerelem mindent elsöprő volt. Tudom mindenki ezt mondja...
Én viszont három hónappal ezelőtt azt hittem meghalok. Tudom mindenki így érez. De én most éreztem ilyet életemben először. Térdre borulva zokogtam mint egy kislány, őszintén, hosszan és fulladozva. Kétségbeesésemben anyámat szólongattam, imádkoztam, könyörögtem és hajlandó lettem volna lepaktálni az ördöggel is ha az kicsit enyhít a szenvedésemen.  A szívfájdalom aztán átment fizikai fájdalomba, a mellkasomra mázsás súly láthatatlan súly került, megnehezítve ezzel a légzést, a mozgást és úgy az egész létezésemet.
Csak most hónapok múlva érzem azt hogy könnyebb.
Lefelé lépkedek a hófehér lépcsőkön, szikrázó és boldog tekintetem egy pillanatra sem veszem le Pandoráról. Nem tudom mit gondol most, a lelkem mélyén talán kissé tartok tőle, hogy neheztel rám, őszintén szólva nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy megbántottam és rosszban vagyunk. Egyetlen szót sem szólok amíg leérek elé, csak nézek rá sugárzó tekintettel. Az íriszeimben ott csillog az, hogy mennyire hiányzott, mennyire hálás vagyok, hogy újra láthatom és a legmélyén ott bűntudat és a bocsánatkérés amiért így elviharzottam.
- Ez a kert mindig is ilyen nagy volt vagy az utóbbi pár hónapban kibővítetted?! - bal kezemmel hátul megigazítom a kalapomat miközben nevetve körbepillantok. Amikor a tekintetem újra visszatalál Pandorára a mosolyom kiszélesedik, a kezem a válla felé nyúl és ha engedi akkor szorosan magamhoz húzom. Egy hosszú pillanatig ölelem miközben egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaim. Megcsap az ismerős illata, érzem az erős szorítását. Hirtelen magyarázkodni akarok, bocsánatot kérni és szabadkozni aztán amikor újra a szemébe nézek elvetem a gondolatot. Nem kell, legalábbis most ebben a pillanatban nem kell.
- Hiányoztál! Hogy vagy? - kérdezem tőle lágy hangon még mindig fogva az alkarját. Tisztában vagyok vele, hogy hívatlanul és váratlanul toppantam be, de ennyire már ismerhet. Az én belépőm már csak ilyen.



 
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
102
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 13, 2017 2:20 pm

Pandora && Nora

Ritka volt az olyan pillanat, amikor itthon voltam egésznap. Képes voltam még a szabim alatt is bemenni dolgozni, hiszen még mindig jobb volt elbújni az irodában, mintsem a családom fura pillantásait vagy kérdéseit elviselni. Főleg, hogy mindenki másképpen fogta fel Pandora tettét, de már lassan kezdtem elfogadni, hogy egyetlen egy olyan személy se akad a közelemben, aki elhinni azt, hogy jól vagyok olyan értelemben, vagy éppen hinne abban, hogy két év alatt megkomolyodtam és a „halál” megváltoztatott engem. Na jó, az ő szemükben inkább a tettem változtatott meg, de nem is érdekelt. Egy apró sóhaj bukott ki ajkaim között, majd lassan lemásztam az ágyról, miután lepakoltam magam mellé az éppen aktuális könyvet, amiben elmerültem pár órára. Sietve pillantottam a telefonomra, de még mindig semmi se. Pedig igazán reménykedtem abban, hogy majd keresni fognak és be kell mennem megint dolgozni. Bármit elkövetnék azért, hogy a többieket elkerüljön most. Sietve pásztáztam a birtokot a verőfényes napsütésben, amikor is egyszer csak beugrott, hogy miként is szökjek meg mások elől.
Könnyedén váltottam át a ruhámat a lovaglóruhára, hiszen fő a kényelem még akkor is. Így is néha már kezdett elegem lenni az állandó magassarkúkból, de sok választásom nem volt ilyen téren. Ha meg nem látta senki se, akkor az irodámban is levettem. Lassan fújom ki a levegőt, majd pedig egy kisebb üveget megtöltök vízzel és sietős léptekkel haladok az istálló felé. Már most megtisztítom a kiválasztott lovat, megfésülöm a sörényét, mielőtt elkezdeném felnyergelni, pedig pontosan tudom, hogy utána is meg kell majd takarítani, csutakolni a lovat, de még se érdekel. Szeretek lovagolni, azt, ahogyan a szellő a hajamba kap és kicsit szabadnak érezhetem magam. Úgy érzem, minta olyankor elmenekülhetnék a világ elől és nem kellene soha többé visszajönnöm.  A nyereg könnyedén kerül a helyére és éppen meghúzom, amikor is furán kezdenek viselkedni a lovak. Nem értem, hogy mi történik, de abban biztos vagyok, hogy valaki vagy valaki közelednek és azért csinálják ezt. Húzok egyet a nyergen, majd pedig sietve csukom vissza a karámot, hogy elinduljak kifelé az istállóból. Sok mindenre számítottam, de rá nem.
Megdöbbenés mellett könnyedén szökik arcomra egy baráti mosoly. Sietős léptekkel indulok el feléjük, de még mindig nem értem, hogy mit is kereshet itt. Habozás nélkül guggolok le, amikor a kutyák odaérnek hozzám és kifejezik örömüket. Megsimogatom őket, kicsit megszeretgetem őket, majd amikor Nora is odaér, akkor sietve állok fel, hogy a karjaimba vonjam őt. Nem sok barátom van az új életemben, de ő az volt, még akkor is, ha nem ismert minden titkot. Elnevetem magam a szavain.
- Én biztosan nem, maximum a szüleim tennék meg, de megnyugtatlak ez mindig is ennyire nagy volt. – pillantok rá jókedvűen majd nyomok két baráti puszit az arcára, hogy utána engedjem, mielőtt még megfojtanám az ölelésemmel. Kíváncsian mérem végig őt, de tény, hogy jobban néz ki, mint amikor legutóbb láttuk egymást. Nem is kicsit, mintha tényleg sikerült volna pihenni és rendbe szednie magát. – Ha tudom, hogy jössz, akkor készültem volna. Most csak mázlid van, hogy itt találsz és nem a munkahelyemen. – mondom neki komolyan, majd pedig ismét guggolok, hogy a „kis” szőrmókokat ismét megszeretgessem. – Mi szél fújt erre, csak átutazóban, vagy maradni is fogsz? – kérdezem meg kíváncsian, miközben a kutyák továbbra is csaholnak és örülnek annak, hogy itt lehetnek, meg valaki kényezteti őket.

Lesz még jobb is. dobozcredit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 27, 2017 7:59 pm

Pandora && Nora


Mindig is ámulattal néztem, hogy milyen könnyedén és légiesen tud mozogni, s ez ugyanígy van most is amikor szinte suhan a pázsit felett meg sem állva egészen addig amíg oda nem ér hozzám. Szoros ölelésben fonódunk össze mindketten, hosszú másodpercekig szorítva a másikat. Ijesztő beismernem magamnak de kissé olyan mintha hazaérkeztem volna. Hosszú ideje most először érzem úgy, hogy ide érdemes visszatérnem a világ bármelyik pontjáról, és ez nem a francia tájak vagy Párizs varázsa miatt van. Hanem miatta. Pandora akkor is őszintén mosolyogva fordult felém amikor én a legrosszabb énemet mutattam felé. Soha nem tudom majd ezt meghálálni neki. Ahogy hátrébb húzódom tekintetem végigfut az előttem álló magas vékony nőn ugyanabban a pillanatban elkapom az ő fürkésző pillantását is. Kissé bűntudatosan sütöm le a szemem.
- Remekül nézel ki! - szólalok meg, hogy eltereljem a zavaromról a figyelmem. Tekintettem követem ahogy ismét a kutyáimhoz hajol, s ők mindketten boldog farokcsóválással jelzik, hogy ez nekik nagyon is bejön.
- Ha tudtad volna, hogy jövök akkor nem lett volna meglepetés! - nevetek fel amikor meghallom, hogy azért szerencsém is van, hogy a házban találtam. - Különben is... nem volt eltervezve, hogy visszajövök, - rántom meg a vállam, - de úgy érzetem most már jót tenne! - kissé elhadarom a mondat végét,  cinkosan rásandítok közben, jelezve, hogy ugye mindketten tudjuk, hogy most itt mire is célzok s ezzel el is engedem a témát.
- Lovagolni indultál? - pillantok rá a hosszú nadrágjára melynek a szára belesimul a kényelmes sötét lovaglócsizmájába. - Mehetek én is? - derülök fel még jobban s noha nem lovagoltam még túl sokszor, a lovakat azonban nagy szeretem. Rendkívül intelligens és mély érzésű állatoknak tartom őket. Lenyűgöz amikor láthatom ahogy egy összeszokott lovas és ló szinte együtt lélegzik.
- Csak előbb őket be kellene zárni valahová, nem akarom, hogy felzaklassák a lovaidat! - a mondat végén két rövid de erősen utasító szóval mindkét kutyámat behívom majd kérdőn pillantok Pandora felé. Ellesznek őket ketten azalatt az egy órácska alatt, csak kell egy viszonylak magas kerítés, maximum átrendezik egy kicsit a kertet.





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
102
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Vas. Aug. 27, 2017 8:29 pm

Pandora && Nora

Még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van és nem csak képzelődöm. A barátom volt, mondhatni túlzottan is közeli barátom volt, de még neki se mondhattam el a titkot, hogy nem is Pandora vagyok, hanem Jasmine, aki meghalt egy bevetés során. Sors fintora volt, hogy totálisan másik környezetben kellett élnem, mint eddig, de legalább a korom azonos volt a lányéval, akinek a testében magamhoz tértem. Mosolyogva fürkésztem őt és kicsit talán úgyis, mint aki meg akarja állapítani, hogy minden rendben van-e vele.
- Köszönöm, de te se panaszkodhatsz. – mondom teljesen őszintén és kicsit megmosolyogtat az, hogy mennyire is zavarba jött. Barátilag még egyszer megölelem őt. – Örülök annak, hogy végre hazajöttél. Már nagyon hiányoztál ebből a házból, de legfőképpen az én napjaimból. – teljesen őszintén gondolom azt amit mondok, mert így van. A barátom, igazi és őszinte barátom. Sőt, egyre inkább kezdtem anno is úgy tekinteni rá, mintha a testvérem lenne. Egy sorstól nem kért, de kapott testvér, mint előző életemben volt Maisie. Utána pedig a kutyákat is megszeretgetem őket.
- Jogos, de legalább ez egy remek meglepetés volt! – mosolyogva pillantok fel rá, miközben az egyik kutya sietve nyalja végig az arcomat. Én csak elnevetem magam, majd megpróbálom kicsit eltolni, mert egy puszi is elég a kutyáktól. Tudom, mások számára ez fúj, de néha megesik. – Baj van? – kérdezem meg aggódva, amikor meghallom, hogy nem tervezte el, hogy visszajön. – Nora, itt mindig otthonra lelhetsz és szívesen látott személy vagy. –általam biztosan az. A többiek, nos, néha úgy érzem én is egy szellem házban élek. Így inkább hagyjuk azt, hogy a többiek mennyire is örülnek neki, de szerintem Matt-el is jól kijönnének.
- Igen, odakészültem és persze jöhetsz. Átöltözöl előtte vagy így jönnél? – kérdezem meg kíváncsian, mert lehet nem ártan átöltöznie hozzá, de ő tudja. Ha kell, akkor adok neki még kölcsön ruhát is hozzá. Az pedig nem volt kérdés, hogy akkor még egyet felnyergelek neki.
- Jöhetnek ők is, majd viszünk olyan lovakat, akiket nem zavarnak a kutyák. – van olyan, aki még új és félne tőlük, de a többségük már megszokták a kutyák, más állatok közelségét is. – Maximum annyi, hogy itt kint várjanak meg. És ne legyetek rosszak. – szólalok meg játékosan, majd megvakargatom a fejét.
- És merre jártál? – érdeklődöm, miközben készülődünk a lovagláshoz. Tényleg érdekel, hogy mi történt vele. Régóta nem láttam már és nem is írt az elmúlt napokban, így aggódtam is érte, de lehet hetek voltak valójában.

hugcredit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Szomb. Okt. 14, 2017 10:34 pm

Pandora && Nora


Elmosolyodva hálásan bólintottam felé. A tudat, hogy ide mindig visszatérhetek, hogy szívesen látnak és bármikor beállíthatok melegséggel töltött el. Egy bázis, egy hely, egy biztos pont, és ez nem csak Párizst és ezt  a csodás lélegzetelállító villát jelentette, hanem Pandorát is. Ahogy mellette lépkedtem a tökéletes pázsiton nemlegesen ráztam a fejemet. Lesz ami lesz én ebben a szerelésben fogok lovagolni, vállalva, hogy esetleg ritka nagy kabaré legyen a vége.

Szótlanul léptem egy gesztenyebarna hatalmas ló elé, lassan felemelve a kezem majd finoman megmasszíroztam az orrnyergét. Mélybarna nyugodt szemeim rám függesztett engem pedig valami belső nyugalom szállt meg.
- Szia szépség! - suttogtam az állat felé aztán az oldalához léptem és egy gyors lendületes mozdulattal felültem a hátára. Ujjaimmal szorosan fogtam a finom anyagú bőrt miközben lassan kiügettünk az istállóból át a hátsó kertrészen ki az óriási elkerített legelőre. A kalapomat erősen a fejembe húztam, hogy a kósza szellők ne repítsék le a fejemről. Amikor a lovaink egymás mellé érnek ismét megszólalok.
- Svájcban. - válaszolom a kérdésre mesélő hangot megütve.  - Egy faházban a Le Suchet csúcs közelében. Autó út nem vezet fel oda, így én és a fiúk egy 12 kilométeres gyalogtúra után jutottunk fel, a kocsit pedig a legközelebbi étterem parkolójában hagytam a La Mathoulaz-ban. Gyakorlatilag elbújtam és felköltöztem remetének. - finoman oldalra sandítva lesem a reakcióját. Én a nagyvilági, harsány csupa beszéd csaj elvonul egymagában két kutyával a hegyre. Nem megszokott az már biztos. - Az a csend ami ott van, az a nyugalom ... kitisztította a fejem, rákényszerültem arra, hogy szembenézzek egy csomó mindennel. -Tudod - csóváltam meg a fejem szomorúan. - Amikor egy ilyen helyen vagy ennyi ideig, nem tudsz semmibe sem menekülni a gondolataid előle és a végén feladod és szembefordulsz velük. Így tettem én is. Szembenéztem velük, aztán hol bőgtem mint egy kislány, hol röhögtem a saját nyomoromon. - önkéntelenül is halkan felkacagok, így visszanézve már igencsak viccesnek találom saját magam és némileg szánalmasnak is. - Most már persze másképpen látom a dolgokat és legszívesebb tarkón vágnám magam egy ásóval már a legelején! - keserűen elmosolyodom miközben a tekintetem visszafordítom a zöldellő fűre előttünk.
- És most mesélj te, kérlek! - nézek rá ismét kérlelően és hálásan amiért meghallgatott és mert remélem, hogy ő is így megnyílik előttem ismét. Hosszú figyelmes hallgatás után végül ismét én töröm meg a csendet miközben igyekszem a legnagyobb összhangban mozogni a lóval s ez bár nem mindig sikerül azt érzem és tudom, hogy ez a békés és okos állat érzi, hogy ügyetlen és kezdő zsokéja minden sejtével szereti az állatokat. Gyanítom, hogy ez az oka annak is, hogy még nem dobott le a hátáról.
- Szeretnék egy időre ide költözni, ha nem gond természetesen! Csak amíg kitalálom, hogy megint mit kezdjek az életemmel. - a fejem hátrahajtva tekintetem az égre emelem és sóhajotok egyet. Az örök kérdés... merre tovább? Talán tanulnom kellene, hiszen nem fejeztem be az iskolát, nagyobb volt a vágy ó, hogy utazzak és világot lássak ezért hamarabb otthagytam az iskolapadot. Mit otthagytam? Felrúgtam, felborítottam és az ajtót is bevágtam magam után. Vagy esetleg végre tényleg le kellene ülnöm a fenekemre és megírnom a könyvemet. A legmerészebb ötleteim egyik pedig az, hogy talán ideje hazamenni... Őszintén nem tudom, és ha én nem tudom senki sem tudja.
- Esetleg van tipped? Bármit szívesen meghallgatok! - gyötörten elnevetve fordulok elé, és esküszöm ha most azt mondaná álljak be egy bagett pékségbe itt Párizsban megtenném!





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
102
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Okt. 16, 2017 10:18 am

Pandora && Nora

Mosolyogva figyelem, ahogyan köszön a lónak, amikor pedig felül, akkor csak elismerően bólintok. Megfogom a lovam kantárát és lassan vezetem ki, de őt előre engedem. Utána becsukom az istálló kapuját, majd felpattanva a lóra sietve érem be őt. Sose hittem volna azt, hogy ennyire meg fogom szeretni a lovagolást, de erről az egy dologról talán képtelen lennék már lemondani. És nem azért, mert olyan vagányul néz ki, vagy a gazdagok sportjának tartják, hanem azért, mert mindig képes megnyugtatni, elfelejteni a sok zűrt és káoszt, ami a körbevesz és nem ereszt. Ilyenkor rövid időre képes vagyok felejteni és jól érezni magam, igazán önmagam lenni.
- Te aztán nem apróztad el és igazán gyönyörű helyre tévedtél. – mosolyodom el. Igaz, én csak képekről ismerem egyelőre azt a vidéket, de biztosan gyönyörű lehet Svájc. Kíváncsian hallgatom azt, amit mond és halovány mosoly kúszik az arcomra annak köszönhetően, hogy milyen átéléssel mondja azt, hogy mi is történt vele. Lassan indulok meg a birtok távolabbi pontjai felé, miközben a kutyák is hol mellettünk, hol pedig előttünk rohannak. – Remetének, mi? Fiúk társaságában? – vonom fel a szemöldökömet játékosan és kicsit elnevetem magam, hogy biztosra vehesse, nem komolyan gondolom. – És legalább jó volt ott lenni? Egyedül voltál, vagy sokáig veled maradtak? – pillantok rá kérdőn és kíváncsian. Szeretném tudni, hogy pontosan mi történt ott vele, vagy éppen miként élt. Olykor én is igazán vágyok arra, hogy eltűnhessek, hogy magam mögött hagyjak mindent és remeteként éljek tovább. Aprót bólintok, hiszen sejtem, hogy mire gondolhat. Én is sok minden elől menekültem mostanság és menekülök is. Olykor nevetnék, máskor sírnék, míg harmadik napon legszívesebben tükörbe se néznék, nemhogy kikeljek az ágyból. Szőke fürtök, igéző szempár… Szinte már minden a múlté. Minden nap egy hazugsággal ébredek és kelek. És mellette még hozzájön a többi apró dolog is, mint minden embernél, hiszen mindenkinek megvannak a titkai.
- Ne érezd így, azt tetted, amit tenned kellett. Valaki tombol, valaki elvonul, más valaki meg elmegy mondjuk futni. Ha ez segített neked, akkor inkább légy büszke arra, hogy megtaláltad azt a dolgot, ami segíthetett újra talpra állni. – hangom higgadtan csendül, miközben a szellő a hajamba kap. Összefogtam, de még így is képes a lófarokba belekapni. Pár pillanat erejéig még le is hunyom a szememet és élvezem a szellő, illetve a napsugarak simogatását.
- Én? Mit meséljek, hogy éppen milyen szobrokkal vagy festményekkel ismerkedtem meg? Aww, hidd el nekem feleannyira se volt izgalmas az életem, mint neked. – legyintek egyet mosolyogva, miközben ajkamba harapok, mert valami történt. Kiderült számomra, hogy nem vagyok Fournier, vélhetően még csecsemőként elvettek a családomtól, vagy inkább ők mondtak volna le rólam? Egyelőre még nem tudom, de egyszerűen képtelen vagyok hirtelen kimondani ezt a titkot, ami nyomaszt és amire véletlenül bukkantam rá apám dolgai között.
- Bármikor ideköltözhetsz. Én örülnék neked, a többiek meg szerintem egyáltalán nem bánnák. – pillantok rá mosolyogva és jókedvűen. Azt hiszem ez a mai nap legjobb híre eddig. Nora visszatért és maradna is. – És van már bármi elképzelésed? – de gondolom, aki ennyire szeret utazni, annak nehéz lesz olyat találni, amit szeretni fog csinálni és ami miatt képes lesz nyugton megülni, vagy megmaradni hosszabb időre.
- Volt valaha olyan dolog, ami vonzott az utazáson és a világmegismerésén kívül? – kérdőn nézek rá, de boldogságtól sugárzó arccal, mert akár abból is ki lehetne indulni. Akár még valami tanfolyamra is beülhet, vagy suliba. Szívesen segítenék benne neki. – Vágta? – nem tudom, hogy mennyire is van jóban a lovakkal, de ha mehetett egy kicsit gyorsabb tempó, akkor pillanatok alatt vágtázni kezdtem.

Nyomi lett, bocsi doboz hugcredit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Hétf. Nov. 06, 2017 9:57 pm

Pandora && Nora


- Őszintén? - sóhajtok egy mélyet arra kérdésére, hogy jól éreztem magam. Egy percig néma csendben bámulom a lovam sörényét, gondolkodva a válaszon. Nehéz a beismerés de azt is tudom, hogy csak úgy fejlődhet az emberi jellem ha beismerjük a legnehezebben elfogadható dolgokat.
- Kegyetlenül rossz volt. - felelem végül nyersen, majd hozzáteszem gyorsan. - Kezdetben. Az első pár napban... pár órában,azt hittem megőrülök. Magamra maradtam a zűrzavaros ordító gondolataimmal és csak rágódtam és rágódtam. De mindenen. Először persze az elcseszett szerelmi életemen. Aztán jött minden, hogy otthagytam a sulit, itt állok huszonévesen és az egyetlen célom, hogy autókázzak... - mélyet szippantok a kellemesen meleg fűszeres levegőből. - Abban a pillanatban úgy éreztem egy senki vagyok. - bököm ki végül halkan és a tekintetem elfordítom a messzi fák felé. A sárguló lombok a szürkés kék égen úgy néznek ki akár a gömbölyű kis lángnyelvek a messzeségben. Nem szólok többet, hallgatom őt. Figyelem a testbeszédét a szemét és csak felnevetek amikor azt mondja az ő élete nem olyan izgalmas mint az enyém. Pedig néha irigyelem őt, legalábbis annyit amennyit ismerek belőle.
- Viccelsz?! - vonom fel a szemöldököm. - Tudod mennyire szeretem a művészettörténetet! Egyszer el kell vinned magaddal dolgozni! - gyermeteg hangon kezdem kérlelni. - Nem lesz nálatok ilyen családi munkanap? Hozd be gyereked, kutyád macskád a munkahelyre nap? Majd azt kamuzzuk, hogy az unokahúgod vagyok és életpálya tanácsadás miatt viszel magaddal.... - egy pillanat habozás után hozzáteszem. - A második része nem is lenne olyan nagy hazugság... - a mondat végén kissé elhúzom a számat. Ő egy sikeres, elismert és nagy tudású kurátor... én meg? Igen, tudom nem kellene, hogy összehasonlítsam magunkat. Mielőtt újra belemerülnék az önmarcangolásba egy újabb kérdésre kapom fel a fejem, ami váratlanul ér. Van olyan dolog ami leköt az utazáson és az íráson kívül? Magam elé bámulok ahogy vadul keresem a lehetséges válaszokat, de mindig ugyanoda lyukadok ki. Egy fura pánikszerű érzés ragad magával. Hirtelen rájövök, hogy semmihez sem értek igazán, semmit sem tanultam, nincs egy papírom arról, hogy bármiben is profi lennék. Meghúzom a lovam kantárját és döbbenten megállok. Lassan, vontatottan Pandorára emelem rémült tekintetemet.
- Rengeteg dolog van ami érdekel, de úgy érzem semmihez sem értek eléggé. Úgy értem... mielőtt utazgatni kezdtem, lehúztam 2 évet pincérnőként, nem egy hú de nagy karrier, és... nem tanultam tovább ... - lesütöm a szemeimet. - Mihez tudnék kezdeni? Ne érts félre, szívesen dolgozom bármit, nem a munkával van bajom, csak... nem angyon gondoltam még arra, hogy mit fogok csinálni ha... megállok. - nyögöm ki végül halkan és kissé kétségbeesetten. - Jól kigondoltam nem? Visszajövök ide, maradnék de nem tudok magammal mit kezdeni! - nevetek fel elgyötörten szánakozva saját magamon. Éppen jókor hív versenyre, azonnal hevesen bólogatni kezdek mert úgy érzem most mindent megtennék azért, hogy elszabadulhassak a nyomasztó gondolataimtól. A vágtázás talán bejön. Két lábammal finoman oldalba bököm a lovam, a gyomrom kissé összeugrik. Soha nem csináltam még ilyet. Mire felpillantok Pandora már szélsebesen vágtat előttem, én pedig utána. Igyekszem egyenletesen együtt mozogni az állattal, de valószínűleg érzi rajtam a feszültséget mert idegesen megrázza többször a fejét. Amikor lelassítunk még dobog párat, én pedig egy gyengéd símogatással próbálom megnyugtatni.
- Shhh, nyugi! - suttogom. - Nem túl gyakran lovaglok. Majd adhatnál pár leckét! - fordulok vissza hozzá nevetve majd behívom a kutyáimat. Nekik is jót tesz ez a kis mozgás. Az utóbbi időben úgyis kicsit ellustultak és átvették az én depressziós nyomott hangulatomat.





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
102
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Kedd Nov. 14, 2017 10:23 pm

Pandora && Nora

- Lehet, hogy borzalmas volt, de megbirkóztál ezzel is, ahogyan sok mindennel. Nem vagy egy senki, tudod, sokan csak álmodoznak arról, hogy szeretnék bejárni a világot, autókázni, felfedezni és elveszni benne, de te nem csak álmodozol, hanem meg is tetted. Emiatt pedig bátor vagy és igazán szerencsés is, hogy képes vagy tenni az álmaidért. – mondom kedvesen neki és még egy biztató mosolyt is kap tőlem. – Suliba meg bármikor visszamehet az ember, amennyi képzési fajta van már. – rántom meg a vállaimat, hiszen ha szeretne valamit tanulni, akkor előtte a lehetőség. Szállása van, ha pedig kell, akkor segíthetek neki felkészülni a felvételeire, vagy most az egyszer kihasználhatom a családomat övező tiszteletet, hogy bekerüljön arra a szakra, amire szeretne. De nem akartam tovább firtatni se a dolgot, most nem, hiszen látszott rajta, hogy nem könnyedén, vagy szívesen mesél róla, ezt pedig meg tudtam érteni.
Könnyedén nevetem el magam, miközben szép lassan a lovak is készen állnak ahhoz, hogy a birtokon kilovagoljunk. – Nem, sajnálom ilyenről nem tudok, hogy lenne. – kezdek bele jókedvűen, mert nem hittem volna azt, hogy ennyire érdekli őt és szívesen eljönne. Tudom, ez mégis csak a Louvre, de akkor is. Megnézni egyszer, vagy tényleg elveszni benne, a művészetben az teljesen másabb dolog, ahogyan a színfalak mögé is belátni. – De ha szeretnéd, akkor szívesen szerzek neked vendégbelépőt és bejöhetsz velem. Igaz, lehet rövid időbe betelik, hiszen szigorúan ellenőriznek mindenkit, de szerintem nyert ügyed lesz a bejutással. – mi se vihetünk be akárkit. Pontosan amiatt, hogy nehogy valami baj legyen belőle. Attól meg nem tartottam, hogy esetleg pont ő keverne valami gondot, ahogyan gondolom tolvajlás miatt se csukták le, vagy éppen semmi miatt se, így minden a legnagyobb rendben kell lennie.
- Hééé, ne lógasd az orrod. – fordultam az irányába a lovammal, hogy bevárjam őt és addig láthassam, hogy merre csatangol. – Fiatal vagy, előtted az élet. Sok minden vonz, de mi az, ami igazán vonz, ha megállsz, akkor tényleg szívesen csinálnád. Remek egyetemen van a városban is, ahogyan megannyi képzés is, ha szeretnél tanulni. Szállásod van és szerintem a suliba való bejutatás se lenne rossz. De azt neked kell tudni, hogy fejest ugranál inkább valami kicsinek tűnő melóba, hogy aztán onnan törj fel, vagy inkább elmennél tanulni, hogy valamit kitanulj és utána olyan területen helyezkedj el. – indultam meg megint lassan, miután megsarkantyúztam a lovamat és ő is beért. Nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne valami újba vágni. Én is megtettem, igaz sok választásom nem volt, miután egy idegen testben tértem magamhoz, de ez most lényegtelen.
Könnyedén vágtázom előre, de amikor feltűnik, hogy lemaradt, akkor én is lassítok és elindulok visszafelé, hogy minden rendben van-e. – Szívesen tanítalak, ha gondolod. Nem olyan nagy ördöngösség, de a lényeg az, hogy ne légy túl merev. – mosolyodom el. – És merre mennél először majd a városban? – pillantok rá kérdőn, hiszen érdekel az, hogy van-e bármilyen kisebb elgondolása, vagy nem. A kutyák pedig játszadozva és bolondozva szaladgálnak hol előttünk, hogy pedig mellettünk, ahogyan sétálva folytatjuk tovább az utunkat.

hugcredit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Csüt. Nov. 23, 2017 11:17 pm

Pandora && Nora


Mérhetetlen hálával nézek rá miközben már újra lassan baktatunk egymás mellett. Nagyon jól esnek a szavai, valószínűleg ő nincs is tisztában azzal, hogy mennyire fontos számomra a véleménye és kedves bíztató szava.
- Ha most nem lovagolnánk éppen akkor megölelnélek! - küldök felé egy széles mosolyt, s valóban úgy is érzem, hogy jobb a kedvem. - Köszönöm! - biccentek finoman miközben a pillantásom komolyabbá válik. Ha belegondolok igaza van, hálásnak kell lennem, hogy azt csinálhatom amit a legjobban szeretek úgy, hogy egyenlőre meg is élek belőle. A jövőn aggódni pedig teljesen értelmetlen hiszen nem vagyok jós. Viszont a történéseket én alakítom, ahelyett hát hogy toporzákolok inkább mihamarabb ki kell találnom, hogy mit is akarok csinálni. Felkapom a fejem az ajánlatára és újra szélesen elvigyorodom.
- Óh az szuper lenne! Szívesen megnézném, még ha csak rövidke túra is! - a szemeim felcsillannak a témára. Valamiért mindig is vonzott a művészettörténet. A maradék szabadidőmben ha épp nem mások utazásairól olvastam akkor a művtöri könyveket bújtam. Szeretem tudni az épületek történetét, stílusát, a festők életét, technikáit. Talán ezt kellene tanulnom? Azon kapom magam hogy elrévedve bámulok magam elé, s közben Pandora lelkesen próbálja továbbra is önteni belém a lelket. Elgyötörten emelem fel a tekintetem az égre és nyögök egyet.
- Jajjj esküszöm nem tudom. Zsong a fejem. Azt hiszem az lesz a legjobb ha egy két hétig csak ülök csendben, nem koncentrálok görcsösen arra, hogy találjak valamit amit cisnálhatok. Elcsendesedek, semmi autókázás, hegymászás, blogolás... - ezeket így kimondva kicsit elhallgatok. Komolyan le akarok ülni a fenekemre és nem akarok semmit sem csinálni? Nehéz lesz...
- Tudod... meditálok vagy valami. Aztán hátha megvilágosodom! - elnevetem magam a saját hülyeségemen, de azért részben komolyan gondolom. Az elmúlt két évem arról szólt, hogy városról városra, országból országba utaztam. Rengeteg inger ért, megannyi élményben volt részem és hiába voltam csodás és csendes helyeken nem volt nyugalmam. Mindig zizegtem, zsongtam, pezsegtem. Úgy érzem ahhoz, hogy kicsit is előrébb tudjak tervezni muszáj megállnom és leállnom.
- Le kell nyugodnom egy kicsit. - fejezem be végül az eszmecserét miközben finoman megfordítom a lovam. Tekintetem a két kutyámat keresi akik most boldogan rohangálnak egymás mellett. A hosszú kocsiút elcsigázta őket, most odavannak a boldogságtól, hogy futhatnak. Ahogy lovagló órákat említ újból felnevetek.
- Látod... egy napja sem érkeztem de máris három szívességet teszel nekem! Összekaparsz lelkileg, elvisszel magaddal a munkahelyedre és még tanítasz is! - kicsit közelebb megyek hozzá a lovaink így msot egymás mellett mennek szelíden.
- Tudod ha lehetne egy nővérem is azt akarnám, hogy te legyél az! - szólok csendesebben mégis boldogan aztán, hogy esetleg számára ne legyen kínos a helyzet amit ezzel a mondattal teremtettem, felelek a kérdésére is.
- Húúú hát nem rég érkeztem csak... - pillanatanyi szünet után cinkosan ráemelem a pillantásom. -De be tudnék tolni egy jó kis francia reggelit! - a kaja nálam mindig nyerő. - Aztán egyenlőre nem tudom. Mit csinálnak itt a nők? Bagettet rágcsálnak, chanel ruhában egy kávézó teraszán aztán elmennek a parfümök között válogatni? - cukkolom egy kicsit és ismerem annyira, hogy tudjam veszi a poént.
- Vagy szerelmesen andalognak az Eiffel torony alatt? Óh! Erről jut eszembe egy rettentő indiszkrét kérdés de tőlem ezt már megszokhattad... - rántom meg a vállam egy visszafojtott nevetés kíséretében. - Valakivel valami? Hm? Hm?- húzogatom fel játékosan a szemöldököm, tudja ő, hogy mire célzok. Hónapokra eltűntem, ki vagyok éhezve a csajos csacsogásokra nem tehetek róla. Miközben a választ várom visszaérkezünk a birtok kapujához s én egy egész ügyes de korántsem kecses mozdulattal lekászálódom a lovamról. Finaman végigsimítok az oldalán ám többre már nincs is időm mert amint a talpam földet ért Axel és Alice már ott is teremnek mellettem.
- Viccet félre téve. Egyszer már voltam Párizsban de szinte csak átutazóban, úgyhogy éppen csak a legnagyobb nevezettességeket láttam. Most szeretném megismerni az igazi Párizst, a szerelem városát. Szeretnék elmenni a legeldugodtabb aranyos kis utcákba, a turisták által nem felkapott helyi csendes éttermekben és kávézókban enni és inni, utcai zenészeket hallgatni... - tessék ilyen az amikor megered a nyelvem az utazással kapcsolatban. Reggelig tudnám folytatni a sort de  inkább befogom és bocsánatkérően pislogok a barátnőmre.
- Jól meg vagy áldva velem!





 
No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
102
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda •• Szer. Nov. 29, 2017 8:58 am

Pandora && Nora

Mosolyogva bólintok egyet a szavaira, hiszen volt egy ilyen sejtésem. Sőt, még azt is kinézném belőle, hogy az ölelésének köszönhetően esetleg a földön kötnék ki, mert annyira váratlan és heves lenne. Még mindig olykor fura volt belegondolni, hogy miként is sikerült neki a falakat áttörnie, közelebb kerülnie hozzám, de sikerrel járt, én pedig ezt csöppet se bántam. Sőt, örültem annak, hogy ilyen barátom, fogadott testvérem van. Fontos volt számomra és már a napomat is feldobta azzal, hogy tudtam maradni fog, nem pedig csak beugrott.
- Rendben van, akkor majd igyekszem mihamarabb elintézni, aztán majd úgyis szólok, hogy melyik napra ne szervezz semmit se magadnak. – Sokan szeretik a művészetet, ahogyan sokan nem is értik, hogy miért jó egy-egy múzeumba ellátogatni, vagy miért rajonganak az emberek festményekért és így tovább. Igazság szerint teljesen nem lepődtem meg azon, hogy őt is érdekli, hiszen imád utazni is, az esze is megvan hozzá és kíváncsi a természete. Aki pedig a világot járja be, az tudni akarja az adott térség titkait is, amihez a művészet is legtöbb esetben eléggé szorosan kapcsolódik.
Szavaira pár pillanat erejéig csak meglepetten pislogok, majd egy aprót bólintok. Valahogy meg tudom érteni, mindenkinek szüksége van néha behúzni a kéziféket. Nekem is meg kellett tennem. Igaz, több okból, mint például annak köszönhetően, hogy egy idegen testben, családban találtam magam pár éve és azt se tudtam, hogy ki vagyok, vagy kik ők. Bobbie sokat segített akkor is és mindig is hálás leszek neki. Talán még kicsit jobban is édesanyámnak tekintem, mint az valódi „anyámat”.
Vele együtt nevetek és még a fejemet is megrázom. – Itt bőven lesz hozzá helyed, napközben pedig még viszonylag nyugis is a hely. – mosolyom pedig kiszélesedik. Én is mit meg nem adnék egy kis nyugalomért. Egyszerűen csak jó lenne újra kicsit a világ elől eltűnni, nem megfelelni ezernyi elvárásnak, csak önmagam lenni teljesen és nem rágódni, aggódni bizonyos dolgok, vagy éppen titkok miatt.
- Ha nem megy agyadra a családom, akkor itt menni fog. Párizsnak szerintem van egy varázsa, meg ennek a birtoknak is. Hatalmas és messzire el lehet kerülni mindenkit, ha magányra vágyik valaki. – tudom, hogy mire gondol, hiszen én is szeretek még mindig olykor kicsit elvonulni, netán torkom szakadtából kicsit sikítani egyet a messzeségbe, amiért nem mondhatom el, hogy valójában Jasmine Fisher vagyok. Ez olyan titok, ami örökre az is fog maradni, közben pedig egy részemet örökre satuba fogja fogni és megnehezíteni néha napján az életemet.
- A barátok és a testvérek ez teszik, nem? – kérdezek vissza könnyedén, mert nem hiszem, hogy olyan nagydolog lenne tőlem. Azért teszem, mert fontos számomra és szeretném azt, ha jól lenne és megtalálná önmagát, azt, akit keres. Az újabb kijelentésére elnevetem magam, miközben lassan sétálunk a lovainkkal.
- Szerintem lenne olyan testvérem, aki ezzel vitatkozna, meg azt mondaná nem tudod mit kívánsz. - csendül játékosan a hangom, majd megigazítom a kósza tincseimet is, amiket a szellő arcomba söpört. – Ugyanakkor számomra olyan vagy, mint egy húg. Ezen pedig semmi se fog változtatni, Nora. – pillantok rá komolyan és szeretetteljesen. Tényleg olyan volt nekem, mint egy sorstól kapott kistestvér, s ha tehetem, akkor mindig mellette leszek, hogy támogassam, vagy csak biztassam, netán csak az őrületbe kergessem valami idióta szokásommal.
- Valahogy úgy, tudod, itt mindenki lusta és a munkát is csak hírből ismerjük. Ezért tartjuk a férfiakat, hogy majd ők dolgoznak helyettünk is. – kontrázok rá a mondandójára, de pontosan csak annyira komolyan, mint amennyire mondta. – Ha gondolod, akkor lassan elindulhatunk visszafelé, aztán lesz reggeli is, mire esetleg rendbe szeded magad. – a jókedvem pedig egyre inkább csak nő. Még mindig alig tudom elhinni, hogy újra itt van és tényleg maradni is fog. Ez a jó hír túlzottan is jól jött.
- Nem tudom, ez kicsit bonyolultabb. Felpofoztam, vagyis betörtem az orrát, majd pedig egymásnak estünk. – köhögök egyet jelzésértékűen, így pláne tudni fogja, hogy mire is gondolok. Kár lenne tagadni, de azóta minden káoszos és semmi se könnyű. Pláne, hogy tényleg egyszerre gyűlölöm azt a férfit, ugyanakkor mégis húz felé valami. Jahh, mint a flancos könyvekben az a kettőség. Miért nem tudnak ott maradni? Miért kell a valóságban is felütni a fejüket?  
- Vigyázz, még a végén felfogadok melléd valami franciát, aztán lassan már nem a várost akarod majd meghódítani. – kacsintok is egyet a szavaim mellé játékosan és természetesen húzom őt. Csak viccelődöm és ugratom, de ismer annyira, hogy tényleg képes lennék ilyet is tenni. Legalább még jobban élvezni az ittlétet, mintha én kísérgetném, vagy egyedül csatangolna a városban.

hugcredit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert és lovarda ••

Tell me your secrets

Kert és lovarda
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Előkert és előszoba
» Tian (Ígéret Földje)
» Kert
» Kert és erdő a birtok körül

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Fournier villa-