Büfé és menza
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Büfé és menza •• Szer. Júl. 19, 2017 8:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Okt. 29, 2017 5:06 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Rohanás, rohanás… ezt miért nem mondta el nekem senki, hogy az egyetem ebből fog állni? Néha már visszasírom a középsulis éveimet, pedig azokban az időkben meg pont hogy az egyetemet vártam már tűkön ülve. De nem minden karon van ez így, nem-nem. Beszéltem más szakokon lévőekkel, ők pedig azt mondogatták, hogy nekik csak az egyik épületben van az egyik nap órájuk, és bent vannak 8 órát, és hogy milyen nehéz nekik… Ja, én nekem ezidő alatt át kell rohannom az egyik épületből a másikba, egyik teremből a másikba, hogy ne késsek le a köviről. Néha már azt sem értem, egy-két előadásra mi a fenének járok be. Na majd télen lesz ez jó. Szaladok át épületek közt, a jeges úton, és úgy a hátamra esik, hogy a gitár is széttörik a hátamon. Egy ilyen esetnél aztán biztos, hogy nagyon kiakadnék.
Reggel nyilván belekerültem egy kisebb dugóba, parkolóhelyet sem találtam, ezért megint rohannom kellett. Vége lett az órának, és sprintelhettem át a kövi épületbe a kövi órába. Szerencsére nem volt semmiféle számonkérés, mert szerintem ott vágtam volna fel az ereimet, amilyen jól sikerült az a napom. Már alig vártam, mit tartogat még a tarsolyában. Az első néhány percek az óráknak főként a lenyugvással telt el, és hogy kifújjam magam, azt követően már tudtam figyelni. Az óra végére pedig már kutya bajom sem volt. Főként, mivel tudtam, a következő csak 2 órakor kezdődik, szóval nyugodtan elmehetek ebédelni, és még úgy is bőven lesz időm.
Mikor megláttam, hogy a menzán mekkora sor áll, már akkor lefagytam. Aha… a mai nap ahányféleképpen szar lehet, annyiféleképpen az is. Na mindegy, éhes vagyok, és egyszer csak bejutok. 15 percig szobroztam a sorban, mire végül megkaptam a kaját és jött a következő kérdés. Hova a rákba fogok én most leülni? Elkezdek a sorok közt sétálgatni, hátha van valami, vagy felszabadult, de nem. Végül csak sikerül egy-két perc keresgélés után találnom egy asztalt, ahol egyedül ülnek csak és oda is megyek, majd megszólítom a lányt. – Bocsi, nem akarlak zavarni, de… szabad ez a hely, leülhetek? – kérdezem tőle kicsit fáradtan, és reménykedve, hogy nem futok ellenvetésbe. Ha így lesz, akkor lerakom a tálcát az asztalra, a gitárt pedig nekitámasztom az asztalnak és helyet foglalok. – Nagyon szépen köszönöm – majd alighogy elkezdenék enni, a gitár egyszer csak elkezd csúszni az asztal szélén. Mire észreveszem, már hangos csattanással ér földet. Hatalmasat sóhajtok, és beletúrok a hajamba. – Hát ez kurvára nem az én napom… - dünnyögöm magamban, ahogy felállítom a gitárt, már valamivel stabilabb pozícióba.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Okt. 29, 2017 6:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Aristide && Caroline

- Lin, Lin... mondd, hogy megvannak a múltkori jegyzetek - támad le egyből Bria, pedig ki se szálltam még a kocsiból. Egyetlen szó nélkül halászom elő őket, és adom oda neki, mert tudom, mennyire sürgeti az idő. Azt meg csak nem hagyom, hogy valaki rossz ZH-t írjon, ha egyszer segíthetek is neki.
És igazából ez volt a nap legfontosabb eseménye. A gondolataim még az előadások alatt is teljesen máshol cikáztak, a telefonomat pedig görcsösen szorítottam a kezemben, arra várva, hogy a nyomozó jelentkezzen. Nagyon nem akartam szem elől téveszteni Rodot, és megijeszt, hogy ennek az okát még csak nem is értem.
A menzához vezető út megint katasztrófa, biztos valami finommal rukkolnak elő, mert csak akkor szokott ekkora tolongás lenni. Gyorsan be is szerzem a saját ebédem, és elfoglalom az utolsó szabad asztalt, mielőtt még más tenné meg. Mondjuk az nagyban segít, hogy páran még a táskájukat is arrébb teszik, csakhogy zökkenőmentesen jussak el a célomig.
- Persze, csak nyugodtan - épp készültem betömni az első falatot, mikor meghallom a nekem irányzott kérdést, és kedves mosollyal, még próbálom ki is lökni neki a széket, segítség gyanánt.
- Pedig nincs is péntek tizenhárom... te zenész vagy? - pislogok rá nagy szemeimmel. Annyira tudom irigyelni azokat, akik tudják, mihez szeretnének kezdeni az életben, mert nekem lövésem sincs.
- Hmmm ha most leraknánk egy tálat, és gitározni kezdenél, tuti, jól megszednéd magad, nem is tudom, mikor láttam utoljára ekkora tolongást itt - mélázok el félig hangosan, miközben körbejáratom a tekintetem a helyen. Ilyenkor látszik csak igazán, mekkora az egyetem befogadó képessége.
- Caroline vagyok egyébként, örvendek - nyújtom felé a kezem, mert így illik, ezt gondosan belém nevelték otthon.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Okt. 29, 2017 7:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Akármennyire is fárasztó néhány napom, muszáj szem előtt tartanom a célomat és hogy alapjáraton miért is jöttem ide az egyetemre. Választhattam volna bármilyen más munkát, viszont nekem a zenélés az életem. Olyan szépen ki lehet vele fejezni az érzelmeket, és hangozzék ez akárhogy is, de így legalább sosem tudom egyedül érezni magamat. A zene mindig ott van, beszéljünk akár egy gitárról, egy zongoráról, vagy egy egyszerű kis szájharmonikáról, ha az emberben benne van az érzés – na jó, nem áltatok senkit, egy kis tapasztalat és zenei érzék sem árt -, akkor nagyon jó társ a zene nem csak az illetőnek, aki játssza, hanem a környezetének is. Ezért járok én az egyetemre. Szeretném megszerezni hivatalosan is a képesítést, hogy a fiatalabb generációkat ilyenre oktathassam. Ha eljutok erre a pontra, akkor valószínűleg örömmel fogok visszatekinteni minderre, és örömmel fogom konstatálni, hogy megérte a szenvedés. Legalábbis remélem.
- Hát… valami olyasmi. Már gyerekkorom óta zenélek, több hangszeren is játszok. A zeneművészetire járok, hogy majd egyszer tanár lehessek és többeknek is oktathassam a zene szépségét – tudnék én erről ódákat is zengeni, de még csak nem ismerem a leányzót, és kétlem, hogy egy vadidegen szavalását akarná hallgatni. Annak viszont örülök, hogy leülhettem, illetve hogy ilyen közvetlen személlyel sikerült, aki még beszédbe is elegyedik a másikkal.
Miután felállítottam a gitárt, elmosolyodom arra, amit mond. – Na igen… szerintem a következő ebédemre gyűlne össze legfeljebb a pénz. Egyetemisták, kollégisták, nincs itt pénz egy egyszerű kis gitárosra az ebédlő közepén. Pláne, mert egy-ketten még most is tanulják a jegyzeteiket, ahogy elnézem – én örülök, hogy most egy kis időre le tudtam a zh-imat, majd lesz még ennek folytatása, de most egyelőre pihi van. Még ha nem is tűnik úgy.
- Ó. Bocsi. Aristide. Örülök a találkozásnak – fogok vele kezet mosolyogva. A kis idegállapot, amiben voltam még ezt is elfelejtette velem. Na mindegy, legalább így nem olyan vészesen kínos, hogy még ilyen korán lerendeztük ezt.
- Na és mondd csak, Caroline, te minek tanulsz? – kérdezem tőle kedvesen, miközben végre belekezdek a levesbe is. Most egy kicsit ő beszéljen, ne csak én pofázzak, ahogy az tőlem megszokható.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Szer. Nov. 01, 2017 4:18 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Aristide && Caroline

Nem mondhatnám, hogy az egyetemen való dekkolás, a kedvenc időtöltéseim közé tartozik, de sejtem, ezzel nem csak én vagyok így, sőt... Vajmi kevés lehet azon emberek száma, akik szívesen és örömmel járkálnak be ide.
A menza meg sokszor katasztrófa, mindig várom, mikor kezdenek összeverekedni egy-egy szavad helyért, de szerencsére az ilyen alkalmak igencsak ritkák. Én meg nem vagyok prűd, hogy megválogassam, kikkel ülök össze, nekem aztán teljesen mindegy, ki szegődik mellém, főleg így, hogy a hely teljesen tömve van. Attól én még nyugodtan folytatom az evést.
- Hmm... szóval tanár akarsz lenni? Nem félsz, hogy szivatni fognak, vagy ilyesmi? Vagy inkább magánsuli? - elvégre több lehetőség is van ezen a téren, de sajnos nekem nincs annyi tudásom, hogy ezen ágon érvényesüljek, nem mellesleg a szüleim tuti kiborulnának. Az meg bőven kevés, hogy szeretek zongorázni, szerintem.
- És csak gitáron játszol? - jön részemről a második kérdés, ami igencsak foglalkoztat, mert ki tudja, miket szeret még? Életemben először látom őt, de amilyen nagy ez az egyetem...
- Jogos, ott a pont - nevetek fel zavartan, hajlamos vagyok elfelejteni olykor, hogy ez már nem a gimi. Ott pedig nem csak a következő ebédjére lenne pénze, amennyire a magam fajták szeretik szórni azt - nem leszek álszent, van hogy egy-egy vásárló körút során, velem is elszalad a ló -, biztos tetemesebb összegre tenne szert, de hát ez már az egyetem... mégis nem sokban különbözik a kettő. Vagy csak én látom így?
- Szintúgy. Hát... igazából jogra járok, tudod... szülői ráhatás, vagy ez, vagy divattervező, de hogy őszinte legyek, egyikhez sincs sok kedvem, és... lövésem sincs, "mi szeretnék lenni, ha nagy leszek". Szerinted ez gáz? - félve teszem fel a kérdést, mert jobb esetben, ilyen korban az embernek már kész tervei szoktak lenni, nekem viszont semmi... nada.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Szer. Nov. 01, 2017 4:54 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- Mármint kikre gondolsz? A többi egyetemistára, a profokra, vagy úgy en bloc az emberekre? – kérdezem tőle kíváncsian. De mielőtt válaszolhatna, inkább hozzáteszem. – Amúgy nem, nincsenek ilyen félelmeim. A többi hallgatónál elég érdekes lenne, hogyha ezzel próbálnának rám szállni, mégiscsak felnőtt emberek vagyunk itt már, ha valaki ezt akarja csinálni, ezt fogja. Ha valaki azt, akkor azt. Engem sem tud érdekelni, ha valaki angol műfordítónak tanul, és remélhetőleg ez másoknál is így van. Egyébként bocsi. Hogy a szavadba vágtam a válasz előtt… de néha be nem áll a pofám – majd pedig meg is vakarom a tarkómat ezt követően. Nem vagyok rá büszke, de szerintem még mindig jobb, mintha minden válaszom egy morgásból vagy nyögésből állna. Nem vagyunk mi már ősemberek. Na meg ez a francia nyelv különösen szép, és örülök, hogy az anyanyelvemnek tudhatom.
- Á, dehogy. Szájharmonika, dob, zongora… elég sok, nem is tudnám most hirtelen felsorolni mindet. Te játszol valamin esetleg? – kérdezem tőle kíváncsian és kedvesen. Van annyi hangszer a világon, mint a fene, az már viszont emberfüggő, hogy akar-e valamelyiken játszani, vagy inkább másra pazarolja el az idejét. Bár én nem érzem elpazarlásnak. Kellemetlen is lenne, ha egy leendő zenetanár annak venné…
Hallgatom, amit mond, és csak bólintok párat közben, hogy értem és figyelek. Kérdésére vállat vonok. – Nem hinném, hogy az lenne. Egyszer valószínűleg mindenkire rátalál az, amit szeret. Mit szeretsz csinálni? Mi az, amiben el tudnád képzelni magad? Bármit mondhatsz, ennél rossz válasz nincsen. Én a zenélést szeretem például, és szeretném a tudásomat átadni a fiatalabbaknak, tapasztalatlanabbaknak. Így is szoktam egy-két órát adni egy-két embernek, de azért mégiscsak másabb egy valakivel foglalkozni egyszerre és nem húsz emberrel. Vagy akármennyi – és megint pofázok. Na mindegy, legalább a véleményem kifejtem ezeket illetőleg. – Egyébként. Akkor miért csinálod, ha nem is szereted? Felnőtt nő vagy, nem hiszem, hogy a szüleidnek kellene megmondani, mit csinálj az életeddel.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:02 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 13, 2018 10:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Lassan vége lesz ennek az évnek is és nem marad más, mint a kurzusok hada a nyárra. Nem voltam rest beiratkozni egy-kettőre, ami érdekelt és még köthető is volt ahhoz, aminek tanultam. Inkább ez, mintsem végigszenvedjek három hónapot, mert nincs mit csinálni. A suli számomra remek menekülést jelentett. Még az egyik tanáromat is bírtam, hiszen segített olykor egy-egy munkát találni, mert pontosan tudta, hogy mennyire szeretem a kihívásokat. Ennek köszönhető volt az is, hogy az egyik bandának készíthettem videót a zenéjük mellé. Animációs klipet szerettek volna, engem pedig beajánlottak. Eleinte bizalmatlan voltam én is, meg szerintem ők is, de végül jó lett a vége. Egy-két helyen javítani kellett benne, de az se volt vészes. Most pedig a nyakamon voltak  vizsgák. A sok rajz és mellé még a többi project is. Nem sokat aludtam mostanság, de nem is vágytam rá. Legalább kevesebbszer volt rémálmom. Ha nem alszik az ember, akkor nem kísért a múlt se.
Le kellett volna tennem. Le kellett volna szoknom. Tisztában voltam vele, de nem tudtam. Ehelyett egyre inkább ráfüggtem a drogra. Segített ébren maradni és hiába hasogatott a kezem a sok rajznak köszönhetően, legalább ennek az érzését is tompította, ahogyan sok minden mást. Sajnos csak egy dologra nem volt képes. Nem volt képes arra, hogy kisatírozzon valakit a gondolataim közül. Nem egyszer rajzoltam meg a portréját, amit minden egyes alkalommal a kupac aljára süllyesztettem, a fiókom legmélyére, hiszen nem akartam gondolni rá. Nem akartam azt, hogy a fejemben járjon, hogy lássam a pillantását, ha lehunyom a szememet. Azóta nem kerestem, még akkor se, ha elméletben tanár javaslatára fel kellett volna keresnem. A kapott cím alapján felismertem, én pedig véletlen elveszítettem a cetlit. Azóta pedig a tanárnak se volt ideje, hogy újra megadja a jól ismert címet. Jobb, ha nem találkozunk. Azt a puszit is örökre el akarom felejteni, nem értem, hogy miért tettem és jobb nem is gondolni rá.
A táskámat leejtettem a padra, ahogyan a tálcám az asztalon landolt. Még akadt üres hely, azt pedig tudtam, hogy senki e fog mellém leülni, mert inkább elkerülnek a kedvességem miatt. Felcsaptam az egyik művészettel foglalkozó könyvemet, a lábamat is felhúztam, miközben csipegettem az ebédemet, ha már estig bent rohadunk ma az egyetemen, akkor legalább egy étkezést illene megejteni. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amikor árnyékra lettem figyelmes, majd arra, hogy valaki leül velem szemben.
- Foglalt a hely, szóval emeld a segged és tedd át máshova. - fel se néztem, inkább csak megnyálaztam az ujjamat és lapoztam a könyvben, majd ittam egy kortyot és tovább folytattam a szendvicsem csipegetését. Komolyan nagyothall? – NEM HALLASZ A FRANCBA? -  dühösen csaptam a könyvet az asztalhoz, de ahogyan megpillantottam kiül velem szemben hirtelen a torkomon akadtak a szavak. Kész csoda, hogy nem nyeltem félre. Nagyot nyeltem és csak pislogtam nagyokat, mint aki hirtelen megnémult. Mit keres ez itt? Mennyi ideje is már? Talán egy hónapja is annak már, hogy láttuk egymást…


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 13, 2018 11:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

Nem sűrűn volt példa arra, hogy besegítettem az egyetemnek az egyik kurzus keretében, de miután az egykori kedvenc tanárom keresett meg, hogy több végzett diákkal egyetemben szüksége lenne a segítségünkre, végül csak beadtam a derekamat. Pláne, hogy csak egy szemeszterről volt szó, így első körben, az is legrosszabb esetben 12 alkalom, amikor az egyik diákot kell korrepetálni... bocsánat, szárnyunk alá venni és terelgetni, hogy jobban képbe kerüljenek, milyen az életünk a suli óta? Vagy épp hogyan találtunk rá a saját stílusunkra?
Mondanom sem kell, hogy sok kedvem nem volt hozzá, ám miután a kurzusra jelentkezett diákok neve között Athena nevén is megakadt a szemem, közöltem, hogy ő az enyém! Amikor pedig a tanárom csak furcsállva rám nézett, egy vállvonást követve elmeséltem neki, hogy a múltkori egyetemi bálon volt szerencsénk váltani néhány szót, és milyen tehetségesnek tartom... Többet se kellett mondani, már be is írta a nevem mellé.
Az persze más téma, hogy akárhányszor kellett volna jönnie, egyszer sem jelent meg a kisasszony a jelzett helyen és időben, pedig én úúúgy vártam, tényleg! Még készültem is rá, de miután teltek múltak a hetek és még mindig semmi, úgy voltam vele, hogy nem strapálom magam miatta különösebben. Ő bukja a krediteket, nem én, szóval... hadd fájjon az ő feje miatta. Pedig a ruháját is odakészítettem már, vigye...
Mióta hazakísértem, azóta nem is láttam, vagy tudtam róla bármit is, éltem tovább az életemet, ahogy előtte is tettem. Persze az élet kiszámíthatatlan, és megint akkor futunk össze, amikor végképp nem számítottam rá. Csak egy gyors konzultáció miatt ugrottam be az egyetemre a tanulmányi osztállyal, meg ha ott voltam, akkor a tanáromat is megkérdeztem, tud-e valamit Mufurc kisasszonyról. Hát, az értetlen tekintete elég árulkodó volt, hogy nyilvánvalóvá váljon, jó eséllyel csak azt az órát nem látogatja, amelyiket pont én tartanám neki. Vajon megtudta...? Sietve kimentettem és inkább hazafelé vettem az irányt, ám amikor a menza mellett elhaladva kiszúrtam az ismerős vonásokat az egyik üresen álló asztalnál, egy könyvbe temetkezve, túl nagy volt a kísértés.
Odasétáltam hát hozzá, helyet foglalva vele szemben, az asztal túloldalán, és vártam, mikor tűnik egyáltalán fel neki, hogy társasága akadt? Hogy milyen társasága akadt? Nem szóltam még akkor sem, amikor megpróbált lepattintani, ám amikor lecsapta a könyvet az asztalra, voltam olyan pofátlan, hogy egy széles vigyorral köszöntsem.
- Bonjour, Mademoiselle Blake, látom, jól szolgál a kedves egészsége. Ha megenged egy tanácsot, művészeti anatómia témakörben inkább Richer és Hale könyvét ajánlom, és az sem lenne utolsó, ha nem hanyagolná el a kurzusa látogatását, amennyiben szeretné elvégezni ezt a szakot. Gondolom, tisztában van vele, hogy nem csak szabadon választható tárgyról van szó, és maximum két hiányzás megengedett. - azon felül maximum orvosi igazolással, de gondolom, ilyen apróságokkal úgy is tisztában van. Ami pedig a szerepemet illeti, nem terveztem, hogy úgy adom elő, mint ha tényleg csak a tanáraként ismerném, de miután annyi kíváncsi nézelődő figyelmét felkeltettük... a show kedvéért mindent! Ha már így kiöltöztem hozzá...
- Szóval, a következő alkalommal számíthatok a jelenlétére, vagy esetleg van valami, amit szeretne megosztani velem? - dobtam be magam, miközben a székemen kényelmesen hátra dőlve vártam a válaszát.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 13, 2018 11:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Hittem abban, hogy csak a véletlen műve volt, hogy pont hozzá osztottak be, meg se fordult a fejemben, hogy netán ő kérte ezt. Lényegtelen is volt, mert inkább mindenféle okot találtam arra, hogy miért ne kelljen megjelennem. A legjobb okom pedig az volt, hogy elhagytam a címet, sajnos. Megesik, ebben a rohanóvilágban, nem? Főleg, ha papíron kapja meg az ember és nem e-mailben, de akkor játszott volna a véletlen törlés mindenhonnan. Balesetek mindig történnek. Ott volt még a ruhám, elméletben, de lehet azóta már elajándékozta. Az övé pedig ott lappangott az én szekrényemben, többé kevésbé, hiszen a reggelek még mindig hűvösek voltak, így pulcsira szükség volt. Én pedig találtam egyet, ami legalább kényelmes volt, kicsit lógott is rajtam és pont nem érdekelt, hogy nem is az én tulajdonom lenne.
Nem örültem annak, hogy társaságom akad, ezt pedig a legtöbb diák alapból is tudta, ezért se ült ide senki se. A pulcsit a derekam köré kötöttem, így tuti nem felejtem ott sehol se. Könyv pedig könnyedén rejtett el mindenki elől, miközben az egyik fülemben még zene is szólt. Biztosra akartam menni, hogy senki se fog ide leülni és inkább máshol keres szabad székeket, de hiúábránd maradt. Még a szavaim se riasztották el, hamarosan pedig értelmet is nyert, hogy miért nem. Nálam lefagyott a rendszer, mázli, hogy a kaja nem esett ki a számomból, miközben ő vigyorogva ült velem szemben. A szemem összeszűkült és nem értettem, hogy miféle játékot űz velem. Minek örül ennyire?
- Nem tudtam, hogy ennyire szőrösszívű tanárúr. Nem szóltak Önnek, hogy munkát kaptam és emiatt leadtam ezt a kurzust, hogy inkább jövőre végezném el egy másik tanárnál? – szólaltam meg ártatlanul kisebb fáziskéséssel, miután végre magamhoz tértem. Ha játszani akar, akkor játszunk. Nem vettem le róla kéklő íriszeimet, őt néztem és most az én képemre is kisebb mosoly kúszott, de valójában nem volt kedvem mosolyogni. A jelenléte feszélyezett és újra kezdtek előtörni a kusza és kellemetlen gondolatok, de a legrosszabb az volt, hogy az érzéseim is hasonlóak voltak. Mint a Gordiuszi csomó, megfejthetetlen és számomra csak egy zagyvaság.
- Azt hiszem mindent elmondtam, inkább másik tanárt választanék. Biztosan talál nálam tehetségesebb diákot, akit érdekel is a festészet, legalább nem fecséreli a drága idejét egy tehetségtelenre. – húztam el a számat, hiszen részben az ő szavait idéztem az egyik találkozásból. Jól emlékeztem, hogy mit is mondott. A kezem megmozdult és „véletlen” a pohár borult. A forró kávé pedig ezáltal ráömlött. Sietve kaptam a kezemet a szám elé.
- Jól van? Bocsánat, nem volt szándékos. Ugye nem égette meg magát? – s ha már ekkora műsort akart adni, idővel leesett, hogy mire is megy ki ez, hiszen sokan néztek már minket. Sietve felpattantam szalvétával és elkezdtem itatni a felsőjéről a kávét, miközben tökre elfelejtettem, hogy a múltkor kapott pulcsi ott díszeleg a derekamra kötve. – Hiányoztam volna? Ezért vagy itt, vagy az zavar, hogy nem kerestelek, nemet mondtam erre az egész kurzusra? – suttogtam a fülébe, miközben törölgettem őt, majd észbe kaptam és sietve húztam el a kezemet.
- Inkább…inkább törölje Ön, még a végén valaki félreértené, hogy más miatt engedett át. – feleltem dacosan és megszeppenve. Jól ment már ez nekem, ugrándozni a dolgok között, játszadozni érzésekkel, hiszen évek óta űztem, hogy azt mutassam ki, amit én akarok, ne pedig azt, ami a valóság. Ha pedig nem kapta el a kezemet, akkor visszasétáltam a helyemhez, hogy felvegyem a könyvemet és a táskámba pakoljam, mint aki távozni készül.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 14, 2018 9:38 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Nem, nem szóltak, pedig most jövök a tanulmányi osztályról, szóval lehet, hogy csak tervezte kegyed azt a leadást, és a munka mellett elfelejtette elintézni? - kérdezek vissza, arra meg, hogy inkább másik tanárnál szeretné elvégezni, nem is tudom, hogy mit feleljek... nem mint ha nem lennének nálam jobbak, vagy rosszabbak, de azért valahol még sem kellemes ezt kapni válasz gyanánt.
- Ha ennyire annak tartod magad, akkor mit keresel ezen a szakon? - teszem fel a költői kérdést, mert rémlik, hogy mint ha köztünk is elhangzott volna ilyesmi, négy fal között, a házamban. Most mégis ő az, aki hangosan, mások füle hallatára is minősítette saját magát. Már épp megszólalnék, amikor meglöki a poharát, és hiába is kapnék utána, a tartalma "véletlenül" rajtam köt ki. Mondtam már, hogy nem igazán hiszek a véletlenekben?
- Túlélem. - morogtam az orrom alatt és már épp a zsebembe túrtam volna zsebkendő után kutatva, amikor Athena mozgósította magát, és mire észbe kaphattam volna, már az ingemet törölgette. Mi a szösz? Ahhoz képest, hogy milyen hisztit meg drámázást vágott le amikor lefogtam a kezét, hogy kitisztítsam a sebet, vagy utána bármikor, most pont ő kezd el taperolni?
- Tudom, hízelgő lenne, de sajnos ki kell ábrándítsalak, tényleg a tanulmányi osztály miatt jöttem, egyeztetni egy kurzus kapcsán. Épp menni készültem, amikor megláttalak, de ha már arra nem voltál képes, hogy közöld, nem érdekel a tantárgy, gondoltam beköszönök. Még nem tudom, hogy mennyire kár érte... - kaptam ki a kezéből a szalvétákat, hogy inkább magam folytassam a törölgetést, mert mit szépítsünk, így, hogy csak a látszat miatt csinálja, elég bénácska, és még csak hatékonynak sem mondanám. Valószínűleg úgy is a kukában landol majd... milyen jó, hogy legalább a pulcsim itt van!
- Nem épp az előbb mondtad, hogy leadtad, meg más tanárral, jövőre fogod teljesíteni? Akkor hol is kéne átengednem téged? - pillantottam fel rá, miközben az előbbi, szemtelen mosoly is visszaköltözött a képemre, hogy miután a kávé nagyját felitattam, újabb bedobjam színészi képességeimet.
- Az ingért már úgy is mindegy, de attól tartok, hogy a forró kávé maradandó nyomot hagy. Meg tudnád mutatni, hogy hol találom az orvosit? - keltem fel a helyemről, ha játszani, akar, hát állok elébe! A kezét eszem ágában sem volt felkapni, ellenben a könyvére lecsaptam, mielőtt még ő tehette volna meg.
- Utána meg nem ártana tennünk egy kört a tanulmányi osztályra, tisztázni, hogy akkor mi is van kegyed kurzusával pontosan, ön volt feledékeny, vagy a rendszerbe csúszott valami hiba? - dobom mellé grátisz gyanánt, mielőtt még lerázhatna annyival, hogy nem tudja, hol a gyengélkedő.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 14, 2018 10:02 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
- Gondoltam, ha nem kapok új cetlit, hogy milyen címre is kéne menni, akkor nem lehet annyira fontos vagy meggondolta magát a tanár. Egyáltalán a mai világban milyen az, hogy a lakására hív egy óraadó egy diákot, még azelőtt, hogy ismernék egymást? – billentettem oldalra a fejemet, ártatlan mosoly kúszott arcomra. Hosszú fekete tincsek eltakartak a kíváncsi szempárok elől, így csak ő láthatta azt, hogy mennyire is szórakozom jól. Már megtanulhatta volna, hogy gyorsan forognak az agytekervények és nehéz elérni azt, hogy én maradjak alul a szavak tengerében. Vajon ő, vagy én fogok jobban kijönni? Főleg egy ilyen megnyilvánulás után… Hát igen, a többiek első alkalommal eljöttek, itt találkoztak, beszélgettek, hiszen garancia semmire nincs, de ő nem tette ezt. Miért?
Óóó, hogy a rohadt életbe, miért nem jutott eszembe előbb, hogy nincsenek ilyen véletlenek? Hogy lehettem ekkora ökör! Legszívesebben még homlokon is csaptam volna magam, a kéz mozdult is volna, de helyette inkább a hajamba túrtam, mielőtt elárulnám magam, hogy mire is jöttem rá és ennyi idő kellett hozzá.
- A festészet csak egy irányzat, nem az egész szakot jelenti. – feleltem minden érzelem nélkül. Elhiszem, hogy számára sokat jelent, de számomra még mindig nem jelentett szinte semmit se. Nem vágytam azon szagok között elveszni, ami a festéknek köszönhetően lengte be a termeket, az emberek elméjét. Nem találtam semmi vonzót se benne. Legalább nem kell aggódnia, hogy egyszer netán lekörözöm őt benne.
- El is mehettél volna, nem lett volna kötelező beszélned velem, ha ennyire nem akartál. – mondtam kisebb grimasszal az arcomon és már éppen az arcába akartam dobni a szalvétámat, amikor kivette a kezemből. Ujjaink pár pillanat erejéig találkoztak, mintha valami áramütés ért volna, sietve rántottam el a kezemet és fordultam inkább meg, hogy magára hagyjam. Nincs erre szükségem, nem akarom azt, hogy újra bekússzon a gondolataim közé.
Lemondóan sóhajtottam, majd mély levegőt vettem. – Miért engem választott? – tettem fel a kérdést úgy, hogy hallhassák mások is. Ritka eset volt, de olykor megesett. – Jean-Philippe erre feleljen és akkor talán elmegyek a kurzusra, ha őszintén felel. Ne próbáljon meg hülyére venni, nem a dékán osztott be Önhöz. – szegtem fel az államat, pillantásomat övébe fúrtam. Nem volt mosoly az arcomon, de ha már ilyen hülye játékba kezdett, akkor vállalja azt is, hogy rájöttem olyanra, amire talán nem is sejtette. Jó, nem voltam benne biztos, de elég határozottan csendült a hangom, hogy bárki elhiggye, hogy biztosra állítom és van bizonyítékom is rá.
- Fogalmam sincs merre van, de biztosan valamelyik liba, akarom mondani cicababa önként elkíséri oda. Ők sokat járnak oda. – rántottam meg a vállaimat, de mennyire is ostoba voltam, hogy azt hittem ennyi volt. A könyvet alig fogom meg, amikor ő is érte kap. A kezem pedig a könyv és az övé közé szorul. Dühösen pillantok rá, majd inkább a kezemet próbálom meg elrántani és minden romantikus könyvbe való érzést kiűzöm elmémből. Mintha csak éppen vasvillával kergetném őket a gondolataimban. – Vagy a sarkiboltban biztosan lel fagyasztott tököt, ha netán a sajátját már elhagyta volna. – villantottam egy negédes mosolyt. Szemétség volt ezt mondani, de ha már nem bírt őszinte lenni, hogy miért is érdekelte ennyire, hogy megjelentem-e nála vagy nem. Főleg azok után, hogy azóta se keresett, akkor én miért tettem volna?
- Felőlem, ha azt akarja. A könyvemet legalább visszaadja? – táskámat a vállamra kanyarítottam, jobb oldalt a fülem mögé simítottam a hajamat, majd elindultam a megfelelő irányba. Nem szólaltam meg. Inkább a némaság, mintsem újra felüljek egy hullámvasútra, meg eléggé lefoglalt az, hogy mindent kizárjak, ami az újbóli betoppanásával felkavarodott az iszapból. Pedig ott sokkal jobb helyen voltak.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 7:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Miss Blake, ez egyetem, nem pedig óvoda, senki nem fogja a kezét fogni és elintézni maga helyett. Ha elhagyta a címet, az egyedül a maga gondja, amennyiben a tanár gondolná meg magát, úgy ne aggódjon, célba érne az üzenet. És nem a lakásomra, hanem a műtermembe szólt az invitáció, ha már így félreértette a dolgot. - javítom ki, az meg egészen más téma, hogy igenis tisztában vagyok vele, milyen gyenge kifogás az, hogy elhagyta a cetlit. Járt már nálam azelőtt is, így képzelem, mekkora gondot okozott volna megint odatalálnia.
- Rajzolás és festészet, nem létezhet egyik a másik nélkül. S még ha az utóbbi nem is érdekli, amennyiben szeretné elvégezni a szakot, hozzátartozik az alapműveltséghez, hogy azzal is tisztában legyen valamennyire. - fejtettem ki a véleményemet.
- Ki mondta, hogy nem akartam? - kérdeztem vissza, miközben fel sem néztem, csak az ingemen lévő foltot törölgettem. Gondolja, ha annyira nem érdekelne ez az egész, akkor pazarolnám a drága időmet?
- Hogy miért? Mert nem számítottam rá, hogy ha már annyira jóban vagyunk, hogy mindenki előtt letegez, akkor nem lesz probléma a közös munkával, és ilyen cirkuszt sem fog csinálni a döntésem miatt. Úgy tűnik, tévedtem. - néztem rá komolyan, egyértelművé téve nem csak számára, hanem a többiek előtt is, hogy milyen szépen buktatta le saját magát. Lehet, hogy jól tudja csűrni-csavarni a szavakat, de mégsem eléggé, ezek után pedig pont nem érdekel az sem különösebben, hogy a későbbiekben megjelenik-e az órámon, vagy sem. Én a pénzem megkapom érte, elvégre szabaddá tettem magam az adott időpontokra, így mondhatni, csak ő veszíthet.
Bónusz gyanánt még a könyvét is elveszem, pláne, mert úgy tűnik, kellően ragaszkodik hozzá, hátha ezzel sikerül kicsalni a büfé környékéről, hogy nyugodtabb körülmények között is váltsunk pár szót. Miért hittem azt, hogy könnyen fog menni? Talán azok után, ahogy legutóbb viselkedett? Hát, most a legkevésbé sem emlékeztet rá.
- Persze, visszakapja. Ha nyilvánosan bocsánatot kér, és amennyiben tévedett és még érvényes a kurzusjelentkezése, úgy megjelenik a következő órán. Addig megtartom. - indultam ki az étkezőből, megvárva, hogy jöjjön ő is, mint ha arra várnék, hogy mutassa az utat. Tudtam én magamtól is, de ha már adunk a látszatra...
- Úgy is elfér otthon a többi cuccod mellett. Abból kiindulva, hogy valamit mindig nálam felejtesz, lassan felszabadítok egy külön fiókot számodra. - szólaltam meg úgy, hogy lehetőleg csak ő hallja, miután magunk mögött hagytuk az ebédlő forgatagát.
- Ami pedig a korábbiakat illeti, nem hallottad még a mondást, hogy mindig a tanárnak van igaza? Ha nem, akkor is, de te jársz jobban, ha nem ilyen ellenségesen viselkedsz velük. Engem különösebben nem hat meg, de nem fogják mások is ilyen jó néven venni. - osztottam meg vele egy jó tanácsot, arról nem is beszélve, hogy ha sértődősebb típus lennék, már így is bőven van annyi bizonyítékom, hogy kirúgassam az egyetemről. Elég csak a tablettákra gondolni amit a táskájában találtam a bál után...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 7:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
- Én kértem az új címet, a dékán nem ért rá. Szóval ne mondja, hogy óvoda és társai, amikor gőze nincs arról, hogy mi a helyzet. Másrészt meg azt hallottam, hogy a műterme és a lakása egy ugyanaz a hely, rosszak lennének az információim? Vagy meglepő lenne, ha egy idegenhez nem fogok csak úgy besétálni, mert ki tudja, hogy milyen elmebeteg netán az illető? – adtam továbbra is az ártatlant, miközben egyre nehezebben ment az, hogy visszafogjam magam és aztán jött az óvatlan pillanat, amikor úgy beszéltem hozzá, ahogyan csak az tehetné meg, aki ismeri. Rohadt életbe!
- Nem maga mondta, hogy a dékánhoz jött eredetileg és csak véletlen látott meg? – vontam fel somolyogva a szemöldökömet, mert ezek után biztosan az egyetemipletykarovat előkelőhelyén fogunk virítani. Egy ilyen társalgás eleve meglepő, de amik még mellé társulnak, nah az már nem kellene, de az emberi reakciókat örökké nem lehet eltitkolni és elrejteni.
Szavaira legszívesebben beintettem volna, de helyette csak a pokolra küldtem el a tekintetemmel, meg véletlen úgy próbáltam felvenni a táskámat, hogy miközben feláll jól képen törölje, ha már bemosni nem moshatok be ennyi ember előtt neki. Menjen a francba és rohadjon is meg a festményei között. Minek jött ide? Ezért, hogy újra belém marjon? Talán tévedtem, hogy ő másabb lehet, mint a többi, mert pontosan olyan és a legjobb az lett volna, ha soha nem találkozunk. Ha tippelnem kellene, akkor azon az estén is ő kutatott a táskámban, nem más vette el a gyógyszereimet, de már ez se érdekel. Szereztem azóta másokat, kicsit erősebbet és jobban is segít, miközben tudom, hogy pusztít is, de számít még valamit? Egy virág is képes pompázni, miközben belülről már rothadásnak indult… a fátyol le fog hullni, de addigra már mindenki számára késő lesz és nem izgat már az se, hogy ki milyen önváddal fog szembe nézni és ki fog egyáltalán felelősséget érezni amiatt, hogy hagytak egy virágot elszáradni…
- Cöhh, minek hiszi magát, a királynak? Csak egy véndiák, akiben megbízik a dékán, nem pedig tanár. – ejtettem ki a szavakat nem kedvesen, mert lesheti, hogy én bocsánatot kérjek tőle. Nem ejtettek fejre és egyébként is akadna bőven ok amiért ő is bocsánatot kérhetne, így inkább hagyjuk. Legalább viszonylag kvittek vagyunk a dologgal kapcsolatban. Mind a ketten martunk, mint a megbolondult skorpiók vagy éppen kígyók. Végül sietve mentem el mellette kifelé a büféből, miközben még bele is mentem félig. Csak pusztán a szeretetem kifejezéseképpen és még inkább a tudtára adva, hogy ne is számítson bocsánatkérésre.
- Aww, csak nem féltesz, hogy kicsapnak? Szerencsére a tanárok nem csesztetnek, nem járnak a nyakamra. Elvégzem a munkát, bejárok órára és kész. A dékán meg kifejezetten kedvel és tehetségesnek tart. – rántottam meg a vállaimat. A dékánnak családja van, PJ azt is tudja, hogy nem kedvelhet olyan értelemben, mint sokan hinnék. Amit megtudott legutóbb az eléggé beszédes, hogy biztosan nem fekszem össze vele, meg úgy senkivel se. Megálltam a dékán ajtaja előtt majd kopogtam.
Semmi válasz nem érkezett, így újra kopogtam, de most már sokkal erősebben. Cindy sietve rohant felénk.
- Szia Athena! Aquellie dékán nincs itt, el kellett rohannia magánéleti okok miatt. Tudok valamiben segíteni? – kérdeztem meg kedvesen, miközben a kulcsok között kotorászott, hogy kinyissa a titkárnője az ajtót. Lassan sóhajtottam.
- Nekem nem tud, neki meg? Passz. – rántottam meg az ajtót. A nő elmosolyodott, tisztára mint valami idióta filmben, mintha egy mosollyal meg lehetne nyerni bárkit is. – Vagy mégis van valami, ha nem jártam be ilyen kirendelt órára, amit a véndiákok tartanak, akkor buktam, vagy még van esély rá, hogy kreditet szerezzek? – tettem fel ártatlanul a kérdést. A nő sietve igazította meg a szemüvegét.
- Az az óraadótól függ, hogy meghúz-e azért, mert sokat mulasztottál vagy nem. – köszörüli meg a torkát és közben le se veszi a szemét a férfiról.  Megforgatom a szemeimet.
- Ah remek, akkor inkább hagyjuk. Buktam és marad majd jövőre. – igazítottam meg a táskámat. – Köszönöm a segítséget. – azzal a lendülettel máris elindultam.
- A könyvemet még visszaadod, sietnem kell egy szakköre. – pillantottam kérdőn PJ-re, hiszen meg se vártam, hogy ő mit mondana. Inkább elkönyveltem annak, hogy megbuktam. Ez van, nem hiszem, hogy bármelyikünknek is sok kedve lenne ahhoz, hogy órákon át egy légtérben legyünk és megpróbáljon velem valami olyat szerettetni, amit zsigerből utálok, mert apámra emlékeztet. Még akkor is, ha nem sok köze van annak a festészetnek ehhez, amit ő művel. De a szagok akkor is hasonlóak, nem tudok ecsetet ragadni, nem megy. Túlzottan elevenem él bennem, amikor gyerekként apa engedte, hogy segítsek neki kifesteni a falakat…

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 8:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Talán mert az ilyesmit a tanulmányi osztályon szokás intézni? A dékánnak általában jobb dolga is van ilyeneknél, legalábbis az én időmben még nem rohangáltunk hozzá ilyen ügyekkel. - reagáltam le a szavait, amikor pedig tovább folytatta, csak a szemeimet forgattam - Valóban nem? Pedig ha jól értesültem, volt már rá példa. És mit ne mondjak, művész létére elég karót nyelt típus. - tettem hozzá csak úgy pluszban, hogy érezze a szeretetet, ha eddig nem tette volna.
- Nem a dékánhoz, a tanulmányi osztályra. - a kettő nem ugyanaz, igaz, ez jelen esetben csak szőrszálhasogatás, de abban meg úgy is jó vagyok. Láttam rajta, hogy nincs elragadtatva a szavaimtól, épp ezért figyeltem is minden mozdulatára, mielőtt még az előbbi, kávés incidenshez hasonlót produkálhatna. Sikerült a táskáját is elkerülnöm, igaz, miközben elhagytuk az ebédtől, arra nem számítottam, hogy kis rinocérosz módjára még fellökni is megpróbál.
- Miután készült róla a szerződés, ha tetszik, ha nem, tanárnak minősülök. Még ha nem is állandó óraadónak... - közlöm vele, tetszik neki vagy sem, attól még ez az igazság. Ha meg nem hiszi, felőlem mehet asztalt verni a dékánhoz, hogy neki adjon igazat, vagy mentse meg tőlem.
- Őszintén? De, félek. Pláne ha továbbra is olyan felelőtlenül viselkedsz, mint a bál estéjén. - jegyeztem meg, amikor pedig közli, hogy bejár az órákra, csak nemes egyszerűséggel kiröhögöm. Na persze, engem próbál meggyőzni? Igazán aranyos, de felesleges.
Csak türelmesen várok, amikor bekopog az ajtón, majd amikor egy hölgy nyit ajtót a dékán helyett, de ha már Athena úgy is vázolja a helyzetet, hagyom, hadd bontakozzon ki, csak egy röpke köszönés erejéig szólalok meg.
- Köszönöm, ezzel az én kérdésemet is megválaszolta. - mosolygok a nőre, mielőtt a fejemmel Athena felé intenék - Imádni való a hozzáállása és a lelkesedése, nem igaz? - mondanám, hogy majd megbeszéljük, de ha ennyire a háta közepére se kívánja az egészet, akkor sok megtárgyalni valónk nem igazán marad. Búcsút is intek a hölgynek, mielőtt Athena után indulnék, majd miután sietve felzárkózok mellé, nemes egyszerűséggel megrázom a fejem.
- Se bocsánatkérés, se órai látogatás... mit is ígértem neked? - tekintettem vissza a lányra, mert lehet, hogy ő magában elkönyvelte a bukást, én egy szóval sem biztosítottam ilyesmiről, adva egy utolsó esélyt neki.
- Ha ennyire nehezen megy, jövő hétre megálmodhatod magadban, hogyan is szeretnéd. - utalok a bocsánatkérésre, bár részemről egy szimpla sajnálom is megtenné - Más se hiányzik, hogy miattam elkéss, ha már más órára ugyanilyen okból be se jársz. - ha ennyire terhes a társaságom, nem is zavarom tovább... legalábbis egyelőre, hátat is fordítok neki, hogy köszönés, meg úgy minden nélkül - ha a sors úgy akarja, úgy is keresztezik még egymást az útjaink - a könyvével együtt a kijárat felé vegyem az irányt... aztán meg meggondoljam magam, és mielőtt eltűnne a szemeim elől, kövessem, mégis milyen szakkörre siet ennyire?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 8:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
- Óvatosságnak mondanám! – rántottam meg a vállaimat, ami az én esetemben extrém, nem tagadom, de okkal az. Az pedig, hogy hozzá lettem beosztva nem segített a dolgokon. Tudott a titkomról, de azt nem tudtam, hogy milyen módon sikerült neki megemészteni, meg ha tényleg az ő kérésére kerültem hozzá, akkor elég pocsékul próbálta elérni azt, hogy még lássuk egymást. Szerintem tökre érthető, hogy a legutóbbi találkozások után egyre inkább ki akartam ölni őt az életemből, főleg, hogy nem is keresett.
Csak morrantam, a kezem ökölbe szorult és ennek köszönhető volt az is, hogy nem mutattam be az ebédlőközepén neki. Jahh, akkor még biztosan képek is lettek volna, ha eddig nem készültek, vagy lehet már a neten vagyunk fent valami iskolai videónak köszönhetően? Ahh, kit érdekel, maximum Jerry vagy Madison akarhat majd beszélni róla. A testvéreim nem tudom merre vannak, az anyámat szintén nem tudok. Remek család nem? Apám pedig… még jobb kérdés, de talán így jobb is, hogy nem tudok semmiről se.
- Ne aggódj, azóta nem jártam egyetlen egy bulin se. Nem kell hősködni többé. – ha meg a drogra gondolt, akkor az meg nem tartozik rá. Nem kellett volna a táskámban se kutakodni. Ha el akarom cseszni az életemet a szereknek köszönhetően az az én dolgom, nem az övé. Amikor pedig nevetni kezd, akkor a könyökömmel kapom el puszta szeretetből az oldalát. Valahol ott, ahol emlékeim szerint legutóbb is fájt neki, hátha még érződik a korábbi sérülése.
- Ne vegye magára, nehéz időszak és ő különben is nagyon sok plusz munkát, melót elvállal, hogy fizetni tudja a saját kiadásait. A szülei… - a nő megköszörüli a torkát, majd megrázza a fejét. – Türelem sok mindenre képes és néha nem árt, ha mi nyitunk, mert a töviseket is le kell törni előbb a rózsáról, hogy ne szúrja meg azt, akinek adni akarjuk. – marad csak ennyiben. A felét ha értettem csak, hiszen rég elindultam már. Nem volt kedvem ott ácsorogni és egyébként is miért adna esélyt arra, hogy valamit kihozzunk. Őszintén? Inkább esélyt nem láttam arra, hogy rávegyen, hogy ecsetet fogjak a kezembe. Mintha arra kérne, hogy fogjam meg a tüzet.
- Mit akarsz valójában Philippe? – kérdeztem meg érdeklődni. – Ne haragudj, de hetekig nem is hallottam rólad, majd megkéred a tanárt, hogy hozzád kerüljek. Miért? Mit remélsz. Csak két lábon járó katasztrófa vagyok. – nevettem el magam keserűen, hiszen eddig mindig történt valami, ha mi találkoztunk és ezt nehezen hiszem, hogy meg tudná cáfolni. Komolyan esélyt adna, miért? Miért akart így újra a közelemben lenni, ha másképpen neki nem ment? Mit hitt, vagy remélt?
Nem értem. Még halvány sejtéseim sincsenek most és ez megrémiszt.
A könyvemet nem kapom meg, de nem is érdekel hirtelen. Elindulok az iskola túlsó felébe, a műtermek felé. Nem kellene itt lennem, de a plusz pénz is jól jön és legalább Madame Quelinot nem akartam cserben hagyni, ha már sokszor segített ő is nekem. Lebetegedett a lány, aki modellt állt volna, engem pedig megkért. Ő nem sejtette, hogy ezt nekem nem könnyű megtenni.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Ott át tudsz öltözni, a ruhát hoztad ugye? Tényleg nagyon köszönöm, köntöst is találsz ott. – mondtam kedvesen. Én pedig mentem is átöltözni, mit sem sejtve arról, hogy valaki követett és olyan arcot fogok megpillantani, amit nem akarok. Öltözködés előtt még két pirulát is bevettem, mert tudtam, hogy segítség nélkül nem fogok tudni ilyen felszerelésben ellazulni, se besétálni oda. Pár percet vártam még öltözködést követően is, majd besétáltam a terembe. Ahol a többiek már a tájékoztatást kaptak, hogy lebetegedett a megszokott emberke, így valaki beugrott kisebb kérést követően, de ne aggódjatok, még érdekesebb lehet, hiszen még több részletet meg lehet örökíteni. Gondolom itt a tetoválásokra és szeplőkre gondolt, vagy a franc tudja. Köntös lekerült, én pedig elfoglaltam a helyemet, miközben egyre inkább kezdett a drog is hatni... Még mindig nem tudom, hogyan tudott a tanár erre rávenni, ez a ruha annyira nem az én világom volt. Egyáltalán ezt lehet annak nevezni?


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 9:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Nem a bulira értettem, Athena. - vetettem egy sokat mondó pillantást rá, amiből számára is egyértelmű lehetett, ha van egy kis sütni valója, hogy a tablettákra gondoltam. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból nyúlt értük, de remélem, hogy nem csinál rendszert belőle. A saját érdekében, amikor pedig megint verekedni támad kedve, csak egy szimpla mozdulattal hárítom az ütését. Egyszer óvatlanul benéztem, de tanultam az esetből.
- Semmi gond, én sem megkeseríteni szándékozok az életét, bár fogadni mernék, hogy így gondolja. - pillantottam a lányra, a rózsás megjegyzés hallatán pedig én is egy hasonló idézettel válaszoltam, ha már úgy is virágnyelven kommunikálunk.
- "A virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék. " - Csak stílusosan, A kis hercegből, ha már legutóbb is arról volt szó Athenával.
- Tényleg az vagy. - mit szépítsek, ha tényleg így volt?! - Nem én kértem meg, hogy hozzám kerülj, ő mondta, hogy amennyiben szeretnénk, választhatunk, ha nem, akkor random osztja szét a neveket. Azt hittem, hogy egyszerűbb lesz mindkettőnknek, ha egy ismerős arccal kell túlélni a következő heteket, ha már "muszáj"... de úgy tűnik, tévedtem. Majd körbeérdeklődöm, hajlandó-e valaki cserélni, aztán ha minden jól megy, jövő héttől valamelyik kolléganőnél folytathatod a kurzust. Az elérhetőségeket meg majd eljuttatom valahogy. - vallom be az igazat, mely talán egyszerűbb és unalmasabb, mint amire számított, de attól még ez az igazság. Könnyíteni akartam mindkettőnk dolgán, helyette csak felesleges kellemetlenséget okoztam vele. Tévedtem, előfordul az ilyen. Viszont, ha további kérdése nincs, akkor nem is akarom tovább feltartani, hadd siessen a szakkörre... én is hazafelé indulok, ám mielőtt még bekanyarodhatnék a folyosó végén, gondolok egy merészet, és követni kezdem Athenát, kíváncsiságból, vajon tényleg valami órára siet ennyire? Vagy csak le akart rázni, mert a kábítószerhez van köze a dolognak?
Az igazat megvallva, meglepődtem, amikor bebizonyosodott, hogy igazat mondott. Még jó, hogy Madame Quelinoval még az egyetem alatt is jóban voltam, több órát is tartott nekem, arról nem is beszélve, hogy a hasonló vezetéknév miatt hányszor keverték a kettőnk nevét a diákok! Hát pont ő ne engedné meg, hogy nosztalgiából beüljek az órájára?
Miután váltottunk pár szót a folyosón, a hátsó szobán keresztül vezetett az utam, ahol sietve megszabadultam a kávés ingtől, és Athena cuccai közül visszaszerezve a pulcsimat, abban sétáltam be a tanár oldalán a diáksereg közé, mialatt ők bőszen alkottak, én a tekintetemmel Athenát kerestem közöttük, ám miután leesett, hogy most ő nem rajzol - pont ellenkezőleg, őt rajzolják... egy pillanatra még a szavam is elállt a csodálkozástól.
- Zavarná, ha miközben beszélgetünk, én is készítenék néhány skiccet a modellről? - fordultam a tanárnő felé, miközben épp arról mesélt, hogy az utánam következő évfolyamokra milyen tehetséges diákok járnak, vagy milyen csodabogarak éppen. A kérdésemre csak bólintott, majd otthonosan mozogva, szereztem is egy rajztömböt és néhány ceruzát, tollat, széndarabot a fal mellett lévő szekrényből, hogy én is nekikezdhessek a rajznak. Ha már nem hoztam saját felszerelést... azt meg nem tudom, hogy csodálatos modellünk észrevett-e már, vagy hogy megtaláltam a pulcsimat, de amennyiben igen, úgy nem voltam rest egy kacsintással jelezni neki, hogy tetszik a látvány. Még ha nem is igazán értem, hogyan...? Vagy miért...?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Nem érdekelt a pillantása, nem tartozott rá, hogy mit szedek és mit nem. Ahogyan az se érdekelt, hogy ezek ketten mit diskurálnak pontosan. Már csak szófoszlányok jutottak el hozzám, de ahogyan hátrapillantottam még láttam, hogy miként változott meg a titkárnő. Mintha kicsit távolságtartóbb lett volna és már nem próbált volna meg tetszelegni JP-nek. Nem értettem, ahogyan azt se, hogy mit mondhatott neki, amiért ennyire furán néz rám és a férfira. Biztosan csak agyamra ment a mai váratlan látogató és képzelődőm. Egyébként is már rég máshol kellene lennem, mielőtt még egy embert cserben hagyok. Ahhoz úgyis remekül értek.
- Remek, köszönöm, hogy ennyire előzékeny vagy, hogy ha másban nem is, de ebben egyetértesz velem. – ez inkább felért volna azzal, hogy fulladj meg, mintsem tényleg örültem volna neki. Valahogy nem vágytam arra, hogy valaki még rá is kontrázzon arra, amit mondok. Kicsit azt hiszem vágytam arra, hogy valakinek fontos legyek, hogy ne katasztrófát, áldozatot lásson csak. Hogy akadjon talán olyan, aki képes a tövisektől megszabadítani. Ostoba és naiv álom volt. El kell felejtenem, mint sok minden mást. Hallgatom, amit mond, de nem túlzottan érdekel. Közöny ül ki az arcomra, miközben valami fura oknál fogva a szavai csak azt érik el, hogy még tövist akarjak növeszteni. Nem a világ ellen, hanem ez a férfi ellen. Nem lett volna szabad engednem, hogy múltkor is megszabadítson tövisektől. Tévedtem. – Értem, ha csak ennyi, akkor mond meg melyik nap és ott leszek. Aztán papolhatsz a festészetről. – mert azt nem mondtam, hogy fogok is festeni. Ha pedig nem volt más, akkor inkább magára hagytam. Már a könyvem se érdekelt. Inkább szerzek egy másik a könyvtárból, vagy a boltból. Ha jól számoltam, akkor egészen jól álltam most anyagilag. Már raktam félre a következő tanévre is, hogy a dolgokat meg tudjam venni. S lehet két lábon járó katasztrófa voltam, de esélyesen arról még neki se volt fingja se, hogy sokat küzdök azért, hogy itt lehessek, hiszen nem fizetik mindenkinek a tandíját. Nekem nem fizették, ha nem nyerek ösztöndíjakat, akkor nem tudom kifizetni. Pedig jelenleg azt hiszem egyedül az iskola volt az, ami még életben, egyben tartott.
Reméltem, hogy eltűnt a francba és nem kell az óráig látnom őt. Legkevésbé vágytam arra, hogy újra lássam. Kicsit megmozdultam, amikor mozgolódásra lettem figyelmes, majd ahogyan srégen velem leült a későn jövő lefagyott minden arcomról.  Mit keres itt? A kacsintása pedig… megfoghatatlanul egy eddig számomra ismeretlen bizsergés járt át, de legszívesebben inkább bármit elkövettem volna, hogy ne érezzem ezt a melegséget. Hirtelen pedig még meztelenebbnek éreztem magam, mint eddig tettem. – Tanárnő? – pillantottam a nőre. – Azt hittem csak feltörekvő művészek lesznek itt. Nem volt róla szó, hogy ide bárki bejöhet az utcáról. Még az is, aki egyértelműen túl van már az egyetemen. – az pedig nem kerülte el a figyelmemet, hogy a pulcsija már rajta van. Nagyot nyeltem. – Vagy ha már ide mindenki bejárhat, akkor legalább moderálnia nem ártana magát, vagy rosszul gondolom? – pillantottam ártatlanul végül a tanárnőre, hiszen tudom, hogy mennyire oda van a tisztességes viselkedésért. A kacsintás pedig ilyen helyzetben nem nevezném annak. Soha nem engedte azt se, hogy a modelljeit bárki inzultálja, vagy beszóljanak nekik. Igazi tyúkanyó volt. – Nem úgy volt, hogy ma festeni fognak? – tettem fel a következő kérdést, hiszen nem úgy tűnt, mint aki arra készült volna. Tudom, hogy minden skiccel kezdődik, de akkor is. Csak tűnjön innen, mielőtt én fogok.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 10:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Mert lenne értelme az ellenkezőjét állítani? Úgy sem hinnéd el, mert akárhányszor valaki segítő szándékkal fordul feléd, egyből ilyen támadólag kezdesz viselkedni. Vagy akárhányszor találkozni fogunk életünk során, mindig ugyanezeket a tiszteletköröket fogjuk leróni? - mert ha valamihez, hát most semmi hangulatom ahhoz, hogy arról győzködjem, én igenis csak jót akartam neki, ő ért megint mindent félre, arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel ha a fejem tetejére állnék, akkor sem hinné el. Nem árt, ha néha magába száll egy kicsit, hogy ez így nem működik.
- Már mondtam, majd értesítelek. - közöltem szűkszavúan. Erről már lekésett, ha már ennyire nyilvánvalóvá tette, hogy a háta közepére se kívánja a jelenlétemet, hát nem kell, kerítek mást, aki majd megtartja neki az órákat, vagy más diákot, aki értékeli a fáradozásaimat, nem pedig semmibe veszi. Jót akartam neki, megint visszafelé sült el az egész.
Hamarosan el is válnak útjaink, hogy aztán meggondolva magam mégis beüljek a szakkörre, amin ő is megjelent, még ha nem is rajzolni, hanem modellt ülni. Némi kárörömöt mégis csak éreztem, amikor megláttam, milyen képet vág amikor észrevesz, de ennyivel úgy is jött nekem azért, ahogy a büfénél meg a folyosón viselkedett, nem igaz?
- Semmi gond, Athena, ő csak az egyik régi kedves diákom, Jean-Philippe. Miután elkezdte az egyetemet, ő is egészen sokszor segített ki minket, mint ahogy most te is. Csak beszélgetünk, ne is foglalkozz vele. - legyintett a tanárnő, miközben én, ma-született-boci ártatlansággal felérő tekintettel hallgattam a társalgást, előkészülve a rajzoláshoz.
- Elnézést, de nem lehetne, hogy kevesebbet mocorogj? Engem nem zavar, de a többieknek elég lehet így megörökíteni téged... - szúrtam közbe én is az építő jellegű megjegyzésemet, miszerint ne problémázzon annyit, meg ha már pont ő prédikál a viselkedésről, legalább legyen benne ennyi következetesség.
- Ne aggódj, ha nem viselkedik megfelelően, én magam fogom kitenni a szűrét. De miután ő is tisztában van vele, hogy milyen fárasztó órákon át mozdulatlanul ülni, nem hinném, hogy szándékosan bontaná a rendet. Ennyire már ő is ismer. - csitítgatta a tanárnő továbbra is kedves modellünket, az meg más téma, hogy lehet úgy is provokálni, hogy más számára ne legyen feltűnő. Mint mondjuk ha perceken át, rezzenéstelen tekintettel figyelem. Ki mondja meg, hogy azért teszem, hogy bosszantsam, és nem azért, mert épp a vonásait tanulmányozom, hogyan kéne megörökítenem? Maximum az tudná, aki a kettőnk különös kapcsolatát is ismeri.
- A többiek festeni fognak, de mint te is mondtad, Jean-Philippe már nem diák, így az ő munkáját nem is fogom osztályozni. - tette még hozzá, vetve rám is egy pillantást, hogy megerősítsem az előbbi szavaiban is, miszerint jól viselkedek.
- Ahogy Madame Quelino mondja. Csak egy munkámhoz készítek néhány vázlatot, tanulmányképet, ne is foglalkozz velem. Mint ha itt se lennék. - tettem hozzá magam is, hogy eloszlassam a maradék gyanút a többiekben, meg megmagyarázzam, én miért nem festeni fogok? Mint ha az nem menne...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 11:04 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

PJ && Athena
- Heteid voltak, hogy elhitesd velem, de nem tetted. Akkor ne vágd az arcomba, hogy miként viselkedek. Azt csinálsz amit akarsz, megszabadulsz tőlem. – ennyi volt részemről. Nem volt se könyörögni neki, se mást állítani. Nem érdekelt a lehetősége, amivel magát akarta beállítani az irgalmas szamaritánusnak.  Nem kellett nekem ilyen, igazából azt se tudtam, hogy mi kellett volna. Csak az, ami volt? Figyelmesség, normális beszélgetés és tudni azt, hogy talán nem csak egy teher, feladat vagyok, hanem valami más? Mi az a más. Jó kérdés, de hirtelen úgy éreztem, hogy csak hülyét csináltam magamból és nem az ellenséges viselkedéssel, hanem azzal, hogy kimondtam hetei lettek volna keresni, de mégse tette.
Tényleg azt hitte, hogy az elmúlt időben történtek után lenne merszem csak úgy besétálni hozzá? Lenne merszem az után, hogy mai napig nem lelt oknál fogva puszit nyomtam a képére legutóbb?
Nem ismer, vagy magát se ismeri.
Elcseszett egy helyzet volt és én azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Tévedtem.
Persze, kedves diák. Lassan fújtam ki a levegőt, arcomra kiülő pillanatnyi érzéseket elnyomtam és inkább máshova néztem. Nem akartam látni őt. Nem akartam azt látni, aki képes volt a tüskéket letörni, hogy utána még több találjon helyet miatta. Kár, hogy ezek a tüskék nem szúrnak minden másodpercben, neki miért nem fáj? Miért csak nekem fáj?
Egyáltalán mi az, ami fáj?
- Ha nekik nehéz lehet, akkor gondolom szólni fognak, de nem tegnap ragadtak ceruzát, vagy éppen ecsetet. – feleltem csak ennyit ridegen, mert nekem ő ne mondja meg, hogy mit tegyek. Persze, igyekeztem elérni azt, hogy inkább kívül legyen, mintsem engem fürkésszen olyan áthatóan, mint aki azt a vékonyka anyagot is legszívesebben eltűntetné a szemeivel. Nah, már csak az kéne, inkább vakuljon meg, vagy én vonulnék előbb zárdába, mintsem ő azt megkapja! Csendesen hallgatom a tanárt, miközben a zavart, undort és az ellenszenvet igyekszem elnyomni. Még akkor is, ha valamilyen szintem hízelgő, hogy ennyire nem tudja levenni a szemét rólam, de ha tippelnem kellene, akkor csak azért tette, hogy engem bosszantson.
- Könnyebben menne, ha többet bámulnád a lapodat, mint engem, vagy ennyire rossz a látásod, vagy netán már a memóriád nem ennyire jó? Érdekes, akiket az előbb leszóltál kevesebbet néznek és jobban haladnak. – hiszen láttam azt, hogy miként rajzolnak, ahogyan volt egy olyan sejtésem is, hogy szép lassan végül inkább a mi beszélgetésünk lesz az érdekesebb. Az pedig, hogy munkához kell neki. – Hazug! Tűnj el! – tátogtam neki és biztos voltam abban, hogy érteni fogja, ha pedig elkezd mosolyogni, akkor lassan valaki festékes löttye fog rajta landolni és én fogok elmenni. Oldja meg a tanár, ahogyan akarja, de nem erről volt szó.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom

Büfé és menza
Second Chance frpg
1 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Sorbonne Egyetem :: Egyetem épülete-