Büfé és menza - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Büfé és menza •• Szer. Júl. 19, 2017 8:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 11:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Hisztizsák. - morogtam az orrom alatt, miközben hátat fordítottunk egymásnak és mindketten indultunk a dolgunkra, hogy aztán néhány perccel később már mindketten az egyik teremben ücsörögjünk, én, a diáksereg mögött, a tanárral beszélgetve, Athena pedig mint a lenge öltözékű modell, akit a többiek rajzolnak épp.
Úgy tűnik, hogy hiába minden szó, látom rajta, mennyire bosszantja a jelenlétem. Mondjuk ha tökéletesen palástolná az érzéseit, akkor is sejteném, hogy hova kíván éppen, épp ezért hagyom, hogy inkább a tanárnő beszéljen, neki valószínűleg nem szól vissza olyan bátran, mint nekem teszi. És csak emlegetni kell, már kapom az oltást, így csak megadóan emelem fel a kezemet, rajtam aztán ne múljon! Akkor majd szólnak ők, én inkább csak figyelem, tanulmányozom a vonásait, kihasználva a lehetőséget, hogy nem igazán tud tenni ellene.
- Ha rossz lenne a látásom, szemüveget hordanék, vagy első padba ülnék, nem az utolsóba. Az pedig nem érdekel, mások hogy haladnak. - közöltem nemes egyszerűséggel, és dacból, már csak azért sem húztam egy vonalat sem a lapokra. Vajon a többiek is képesek lennének arra, hogy élethű képet készítsenek róla, úgy, hogy ennyi idejük volt megfigyelni, innentől csak rajzolni szabad?
A nekem tátogott szavakat azt hiszem, sikerül dekódolnom, de különösebben nem reagálok rájuk, csak összevonom a szemöldököm, mint ha még jobban igyekeznék összpontosítani... mosolynak pedig semmi nyoma, komolyabb már nem is lehetnék. Viszont néhány perccel később, minden tovább nélkül felkeltem a helyemről, majd megköszönve a lehetőséget, kezemben az üres lapokkal és eszközökkel, indulni készültem.
- Köszönöm a lehetőséget, tanárnő! Megengedi, hogy ezeket kölcsön kérjem egy kis időre? Ígérem, mielőbb visszajuttatom őket! - biztosítottam róla, majd miután bólintott, úgy a többieknek intve búcsú  gyanánt, kisétáltam a teremből. Nagy volt a kísértés, hogy odaszóljak Athenának, hogy örülsz? De végül csak erőt vettem magamon. Igaz, egy darabig a hátsó, kisebb szobában voltam, mielőtt meghallhatták volna az ajtó nyílását... A többiek jobban haladnak? A többiek biztos nem hagynának hasonló búcsúajándékot a ruhái tetején, mint ahogy én tettem, emlékek alapján rajzolva egy skiccet róla. Ha pedig megfordítja, a másik oldalon egy rövidke kis üzenet is látható.

"Ne idegeskedj annyit, Mufurc, árt a szépségednek."

Az meg más téma, hogy miután ezzel megvoltam, utána sem indultam még haza, inkább a folyosón nézelődve, rajzolgatva vártam, hogy vége legyen az órának. Részben, mert kíváncsi voltam, mit szól a rajzomhoz, vajon ez is rövid úton a kukában végzi, vagy esetleg megtartja? Vagy lehiggadt már annyira, hogy normálisan lehessen társalogni vele?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Május 20, 2018 11:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Megforgatom a szemeimet és próbálok inkább más pontra összpontosítani, de amikor az embert ennyire nézi valaki, mintha már tényleg szuggerálna, akkor eléggé nehéz megállni, hogy ne odanézzen. Szerettem volna elrejteni azt, amit érzek és gondolok, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam elrejteni azt, hogy mennyire is zavar az, hogy itt van. Leginkább azt hiszem inkább a pofátlansága zavart. Az a könnyedség, amivel helyet foglalt, engem fürkészett és az egész jelenléte, vagyis a lénye. Főleg a korábban történtek után. Cseréljen le, nem vagyok köteles bejárni mások által tartott órákra, ha bukom a kreditet, akkor is meglesz a félévem és foghatom a melóra is. A dékán elhinné és megengedné, hogy jövőre végezzem el, mert nem én lennék az első ilyen diák. Azt pedig tudja, hogy mennyi plusz munkát vállalok az iskolán kívül.
Meg kellene nyugodnom, hogy távozik, de a békesség még se árad szét a testemben, mint vártam. Egyszerűen jön, mint egy vihar és csak pusztulást hagy maga után. Nem kellett volna azt se mondanom, hogy hetei lettek volna. Ostobaság volt újra tőlem, mintha a közelében hibát hibára halmoznék és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy talán tényleg az lesz a legjobb, ha többé nem látjuk egymást, ha nem ő akar majd rávenni a festészetre, mert akkor mi történne? Nem tudom és megrémiszt, hogy a közelében nem látom a következő lépést se, hogy a maszkom megannyiszor hullik a porba. Gondolatok cikáznak a fejemben, válaszok nem születnek rá, de végül el is röppen ez a két óra, ami volt. A tanár megköszöni, de inkább sietve a hátsóterembe sétálok. Meglepetten állok meg, amikor észreveszem a papírt. Kíváncsian veszem a kezembe. Másodpercek  alatt csinálnék belőle galacsint, annak ellenére is, hogy tetszik a kép, de aztán észreveszem az írást. És jönne a jól ismert kukába hajítás, de akkor meghallom a tanár hangját, mire csak összehajtom a papírt, mármint félbe, hogy beférjen majd a táskámba, utána sietve nyúlok a ruhámért.
- Athena minden rendben van? Mintha… - kezdene bele, de nem engedem, hogy befejezze, mert nem tartozik senkire se, hogy ismerem-e a férfit vagy nem. Vagy éppen miért feszélyezett ennyire a jelenléte.
- Minden rendben van tanárnő. Sajnálom azt, ami történt, de ha megbocsájt, akkor mennék is. – mire ő csak bólintott és inkább nem kérdezett semmit se. Talán látta, hogy nincs minden rendben és csak tiszteletben tartotta. Hamarosan viszont már fel is öltöztem. A pulcsi nélkül hideg lesz a pólóban, de most még ez se érdekelt. Elvettem tőle a borítékot, a képet pedig a táskámba pakoltam be, amikor valakinek neki ütköztem a folyosón.
- Bocsánat! – mondtam hangosan, majd sietve hajoltam le, hogy felkapjam a borítékot és a rajzot is, de aztán leesett, hogy még itt van. – Látom, szereted ezt a helyet. Szép napot! – mondtam csak ennyit, amikor végre sikerült mindent elpakolnom, majd indultam is tovább, hiszen miért maradnék? Nincs miért!
Csak félrepakolt könnyedén, mint ahogyan a családom tette.
Ostoba voltam, túlzottan ostoba, de annyira már nem akartam, hogy még ki is mutassam a korábbi szavai mit is okoztak. Milyen újabb károkat a megtépázott és megperzselt lelkemben.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 3:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

Ha meglát, csak ideges és támadó lesz. Most, hogy kisétáltam a teremből, reménykedek benne, hogy helyrebillen a lelki békéje, bár ismerve... elnézve, hogy milyen ruhában ücsörgött annyi ember előtt, talán még az is zavarban lenne, aki jobban hozzá van szokva az ilyesmihez.
Mindenesetre nem megyek egyből haza, a folyosón várakozok, mert kíváncsi vagyok rá, hogy minden rendben van-e vele, vagy legalább megtartotta-e a rajzom, ahelyett, hogy gondolkozás nélkül a kukába vágja. De mit akart azokkal a hetekkel? Mégis, mit kellett volna bizonyítanom? Ha arra se volt képes, hogy az órára eljöjjön, meg ilyen látványosan került? Minden jel arra utal, hogy valamit nagyon elszúrtam, de hogy mit... kettőt és könnyebbet.
És úgy tűnik, nem is most fog kiderülni az igazság.
- Athena? Várj... - az fel sem tűnt, hogy kinyílt az ajtó, annyira sikerült belemerülnöm a faliújság olvasásába, csak amikor valaki nekem jött, tértem vissza a valóságba. Már hajoltam is volna le, hogy segítsek neki összeszedni a szétszóródott holmikat, ám túl lassúnak bizonyultam, mire bármit is felvehettem volna, már meg is előzött.
- Vagy akkor ne... - morogtam az orrom alatt, miközben utána néztem a folyosón értetlenül. Mégis, mi ütött belé? Csak egy szimpla köszönés, semmi beszólás, vagy csipkelődés? Mint ha nem is önmaga lenne...
- A fenébe! - állt össze a kép. Nekem jön egy kihalt folyosón? Ilyen nyugodtan viselkedik? Vajon mit vett már be megint?!
- Athena! - indultam utána sietős léptekkel, remélve, hogy nem kezd el futni előlem (mert akkor én is rákapcsolok), így viszont, ha elég közel értem, akkor el is kaptam a karját, akármennyire is utálja. Ha eddig nem futott, most se tegye, túl komoly ahhoz a téma.
- Nem gondolod, hogy ideje lenne leállnod a szerekkel? - halkítottam le a hangom, miközben a folyosó egy kihaltabb szeglete felé húztam, nem baj az, ha mások nem hallják, miről diskurálunk éppen - Azt hittem, a múltkori eset elég volt ahhoz, hogy tanulj belőle, de nem úgy néz ki... - odabent a teremben ülve túl távol ültem ahhoz, hogy láthassam, innen viszont nem esett nehezemre észrevenni, hogy a pupillái milyen árulkodóak. Annak, aki tudja, hogy mit kell nézni, én pedig, sajnos, egészen jól ismertem a tüneteket.
- Nem tudom, hogy miért csinálod, de tudhatnád, hogy, többet árt, mint használ.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 4:19 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Nem kellett volna idejönnie, vagy talán még jobb lett volna, ha nem találkozunk soha; azon az esős napon nem kellett volna behívnia, nem lett volna szabad nekünk találkozni. Azt mondják, ha egy ajtó becsukódik, akkor kinyílik egy másik, de most úgy éreztem, hogy ugyanaz csapódott be ma többszörösen, ami egyszer egy viharos napon kinyílott.  Hallom, ahogyan szól, de nem állok meg, inkább csak a táskámat ölelem magamhoz, miközben próbálom rendezni a cuccaimat benne, hogy végre a cipzárt is behúzzam rajta. A könyvem még mindig nála volt, de már az se érdekelt, csak az, hogy távolabb kerüljek tőle és ne okozhasson még több kárt a szavaival.
Nem akarok többé naiv lenni. Soha nem kellett volna, még azelőtt kellett volna menekülnöm, mielőtt túl késő lett volna. De vajon mikor van túlkéső? Egyáltalán azt lehet előre tudni. Bosszankodva cibáltam a cipzárt, és nem érdekelt az se, amit újra mondott. Nem futottam, mert nem volt kedvem hasra vágódni se, meg neki menni senkinek se, ha éppen most lépne ki valamelyik előadóteremből. Már éppen győzelmitáncot jártam volna képzeletben, hogy legalább még a táskámat sikerült legyőzni, amikor megéreztem valaki érintését. Riadtan rezdültem össze és értetlenül pislogtam Phil-re. Mit akar? Pillantásom a kezére siklott, amivel fogva tartott, majd pedig rá. Most mi a szart tettem? Komolyan már meg se szólaltam.
- Múltkor elkábítottak, nem én vettem be önszántamból. Azt hiszem van különbség. – hangom rideg volt, de nem hangos. Álltam a pillantását, még ha nem is tetszett, hogy miként rángatott magával. A hátam végül falhoz simult, miközben meg előttem ő állt. Tökéletesen sarokba állított. Tekintetem üvegessé vált, mintha egy léleknélküli lény szemébe nézett volna. Nem volt már semmi életre hasonlító csillogás, még talán a fájdalom és segítségért kiáltó fények. Mintha hirtelen üressé váltam és bármennyire is riasztania kellett volna inkább csak vonzott és még inkább érezni akartam volna.
- Mi van akkor, ha már nem tud többet ártani? – kérdeztem nevetve, miközben a pillantásomat övébe fúrtam. – Miért érdekel egyáltalán még? Könnyedén lecserélsz másra, vagy már találtál is valakit a helyemre? A faliújság biztosan segítség tud lenni. – ha pedig engedte, akkor elhúztam a kezemet, a táskámat pedig próbáltam még inkább közénk fabrikálni. Csak maradjon távol tőlem. Dönthetett és döntött is, mert őt is legyőzték a tüskék, vagyis hülyeség, mert saját magamat győzte le az összes tüském. Szép lassan valójában nem is másokat sértettek meg, hanem belém fúródtak különféle mélységű sebeket okozva. – Te mondtad, hogy csak idegenek vagyunk, akkor meg mit számít, hogy mit teszek magammal? – próbáltam oldalra lépni, hogy legalább kikerüljem őt, mielőtt netán még az üveges tekint ellenére egy könnycsepp megjelenthetne, mint a harmat a füvön. Nem hiányzott még több áruló.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 4:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

- Igen, elkábítottak, az igaz... de azt hiszed, hogy nem tudok arról, milyen tabletták lapultak a táskádban? - kérdeztem vissza, s ha eddig nem jött volna rá, akkor most már az is egyértelmű lehetett számára, hogy igen, az én érdemem, hogy miután hazament, nem találta őket. Még akkor a lefolyóban végezték, amikor magáról nem tudva beájult az ágyamba...
- Arról nem is beszélve, hogy most ez a kifogás nem játszik. - nem érdekel, hogy a falnak szegezem, vagy hogy külső szemlélő számára minek tűnhet ez az egész, túlságosan is komoly a téma ahhoz, hogy jelen helyzetben ilyen apróságokkal foglalkozzunk.
- Te is tudod, hogy mindig tud többet ártani. - felelem komolyan, ha nem így lenne, nem lenne már hatása, akkor valószínűleg nem is nyúlna érte.
- Hogy mi van? - kérdeztem vissza értetlenül, mert mégis, hogy jön ide az, amit alig néhány órával ezelőtt mondtam? Hogy ha nem hajlandó elfogadni tanárának, kerítek neki mást? Egy az, hogy ezt is csak szívesség gyanánt ajánlottam fel, hogy neki jobb legyen, a másik meg, nehogy erre fogja már azt, hogy hetek óta képtelen leállni a kábítószerrel. A kezét mindenesetre elengedtem, nem úgy tűnt, mint aki mindenáron veszekedni akarna...
- Megköszönném, ha nem terelnéd a témát, Athena. Nem, nem találtam senkit, de nem értem miért zavar, ha a jelenlétemet amúgy sem tudod elviselni. Nem gondolod, hogy van némi ellentmondás a dologban? - tudom, ne fárasszam ilyen beugratós kérdésekkel, amikor amúgy sem pörög 100%-on az agya, de honnan is sejthettem volna, hogy többről van szó, és nem csak a kurzusról?
- Azért, mert. - fogtam rövidre a témát, mert az igazat megvallva, nem most akartam nekiállni arról regélni, hogy az én életemet mennyire tette tönkre az, hogy nem bírtam leállni. Nem bánnám, ha ő nem ugyanígy végezné.
- Mit vettél be? - szegeztem neki a kérdést, amikor pedig oldalra lép, én is követem a mozdulatot, nem szabadul ilyen könnyen. Mert bár erős volt a gyanúm, már-már 100%-ra mondanám, hogy valamit bevett, de hogy mit... megannyi lehetőség lehet, ennyire pedig én sem vagyok otthon a témában, még ha sok mindent ki is próbáltam fiatalabb koromban.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 5:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
- Szerinted nem jöttem rá, hogy te voltál az, aki ellopta őket? Netán végre eljutottál odáig, hogy megadd az árát? – kérdeztem vissza rezzenéstelen arccal. Nem is volt rossz ez a párosítás, hiszen eddig nem túlzottan volt még szerencsém tesztelni azt, hogy társalgásnál milyen hatása van, de most legalább megadatott ez a lehetőség is. Az pedig, hogy mi volt pontosan nem érdekelt, mert egy dolog volt a lényeg, hogy használjon. S kellően használt, amikor szükségem volt rá, amikor túlzottan megerőltettem a kezemet, amikor olyan kellemetlen helyzetekbe kerültem, mint most a beugrásom során, vagy éppen elegendő lett volna nem is olyan messzire sétálni. Másabb esetben nem kizárt, hogy visítva próbáltam volna szabadulni ebből a helyzetből, de most egyszerűen csak ürességet éreztem és mintha a szavai lepattantak volna.
- Esélyesen tudom, de valószínűleg nem érdekel? Van olyan pont, amikor már csak egyetlen lépés a szakadék… - rántottam meg a vállaimat, miközben ő se tudhatta azt pontosan, hogy csak őt akarom húzni és idegesíteni azzal, amit mondok, vagy tényleg megfordult már a fejemben az a bizonyos egy lépés. Ez pedig nekem kedvezett most. Nem pont arra a kézre lenne szükségem,  hogy megmentsen, aki segített megtenni egy arasznyit a szakadék felé.
- Semmi. – feleltem unottan, mert ha nem tud dominózni, vagy kirakózni, akkor ne akarjon társalogni is, pedig nem olyan bonyolult összerakni a darabokat, vagy csak ebben az állapotban nem az? Kit érdekel, egyszerűen csak arra vágytam, hogy elmehessek innen, ledőljek az ágyamba, vagy az egyik parkban és megszűnjön minden pokolian emésztő dolog, ha nem is örökre, de legalább rövid időre.
- Azért, mert. – feleltem pontosan az ő által annyira kedvelt szavakkal. Ő is mindig csak ennyit felel, akkor én miért mondanék többet? S lám, már itt is van a jó öregbarátja. Legszívesebben nevetnék, de inkább sóhajtottam egyet lemondóan, majd meg is próbáltam szökni, de persze, hogy jobb nyomkövető volt, mint egy kutya. Pazar, tényleg nincs jobb dolga?
- Érdekes, hogy te mindig válaszokat vársz, vagy csak meg akarod mondani, hogy mit tehetek, tegyek, miközben te egy komolyabb kérdésre képtelen vagy normális választ adni. – közben pedig az ujjammal a mellkasát böködtem. Nem érdekelt, hogy mennyire tetszett neki, vagy mennyire nem. Akkor is ez volt az igazság. – Így talán előbb magadba kéne nézni, rájönni, hogy mit miért teszel, vagy mi a szándékod, aztán beleszólni mások életébe. – koppintottam az orrára, miközben egyre szélesebb a mosolyom is, ahogyan nehezebben mert az önuralom is. A következő dologra meg elnevettem magam.
- Az egyiket úgy hívják, hogy „közöd”, a másikat meg „semmi”. – mondtam nevetve, majd pedig újra tettem egy lépést, hátha végre elenged. Nincs kedvem itt lenni és vele eljárni ezt a fura táncot, aminek semmi értelme nincs. Ne akarjon egyik pillanatban óvni, a másikban meg a sárba lökni. Kurvára nem vagyok a rongybabája, akivel azt tehet, amit akar. Vannak érzéseim, még ha ez nehezen hihető is.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 5:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

- El. Kapsz egy grátisz festős órát cserébe, ha már az első hármat úgy is zsinórban ellógtad. - feleltem rezzenéstelen tekintettel, mert azt lesheti, hogy anyagilag támogassam eme szenvedélyét. Még mit nem! Vagy ha dög lennék, mondanám, hogy tudja be szállásköltségnek, ha már úgy is az én ágyamban hortyogta végig az éjszakát. Az igazat megvallva, attól sem féltem, hogy majd pont azért állítana be hozzám, mert kedve támadt festegetni, mindenesetre veheti a lapot, hogy búcsút inthet a pénznek. Költsön normális dolgokra, ne ilyenekre!
A szavai hallatán akaratlanul is lefagyok, miközben azt próbálom eldönteni, hogy mennyire gondolhatta komolyan... vajon csak az én idegeimen akar táncolni, vagy tényleg megfordult a fejében? Lehet, hogy nem ártana szólnom a nagynénjének, vagy kinél is lakik, hogy figyeljenek oda rá jobban. Múltkor úgy is az én telefonomról hívta őket, valahol meglesz a szám.
- Szóval minden. - alapszabály, hogy ha egy nő ideges, akkor képtelen normálisan válaszolni, mindennek az ellenkezőjét vágja rá - jelen esetben valószínűleg minden létező, és nem létező dologba bele tudna kötni. Miért kék az ég? Miért zöld a fű? Miért nem hagyom már békén?
- Ahhoz képest, hogy milyen önállónak állítod be magad, néha kimondottan gyerekesen tudsz viselkedni. Mint most is. - grimaszolok egyet, amikor utánozni kezd, ám amikor ismét egy csokorra való vádat vág hozzám, hirtelen pislogni is elfelejtek. Nem tetszik az sem, ahogy a mellkasomat bökdösi, de ami még rosszabb, hogy kénytelen vagyok beismerni, igaza van.
- Én igenis tisztában vagyok vele, hogy mik a szándékaim. Neked meg hiába mondanám, vagy kiröhögnél, vagy megsértődnél, a végeredmény ugyanaz lenne mint eddig, úgy sem hinnéd el. - löktem félre a kezét, mert az orromat csak hagyja békén, de amikor még nyíltan a tudtomra adja azt is, hogy semmi közöm hozzá, én is elmosolyodtam, még ha sok jót nem is ígért az a mosoly.
- Szóval így játszunk? Hát legyen. - feleltem, téve egy újabb lépést, mint ha a tükörképe lennék, ám mielőtt még ismét mozdulhatott volna, nemes egyszerűséggel kitéptem a táskáját a kezéből. Ha már nem válaszol, kiderítem magam, ha már nem adja ide, majd megakadályozom úgy, ahogy tudom... Valószínűleg úgy is szerez másikat helyette, de ha annyival is megnehezítem a dolgát, már megérte.
Ha viszont megvan a táska, akkor én vagyok az, aki megpróbál kitérni előle... vagy oldalra lépve, akár a magasba emelve a táskát, vagy ha nagyon eldurvulna a helyzet, még az sem érdekel, hogy megint valami gyerekes fogócskába kezdünk. Ha pedig lehetőségem adódik, akkor azokat a bizonyos tablettákat is megpróbálom megtalálni a táskájában...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 5:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Nehéz a nyelvemre harapni, de mégis megteszem. Nincs kedvem újból belekezdeni a soha véget nem érő veszekedésbe. Egyáltalán mi a szart kezdjek a grátisz festőóráival, ha pár órája fejtette ki, hogy inkább keresni fog mást? Vajon az agya is sérült valamikor, hogy ennyire ellentmond magának, vagy ő észre se veszi? Nem is érdekel, nincs kedvem ilyenekkel fárasztani magam.
Nem hat meg, hogy miként fagy le, a pillantásom, arcom nem árul el semmit se. Felesleges lenne, egyszerűen nincs köze hozzá, hogy mennyire is táncolok közel a peremhez, menyire vonz a mélység, vagy az ahhoz tartozó magasság, hogy még nagyobbat zuhanhassak. Egy madár hisz abban, hogy fog tudni még repülni, ha eltörött a szárnya, de olykor megesik, hogy nem jól forrnak össze a csontok, vagy éppen újra eltörik lassan, hogy még inkább fájjon és végleges legyen a törés.
- Ha te mondod, akkor biztosan úgy van. – tárom szét a karomat, hogy felőlem akkor legyen minden a gond. Nem tudott már ez se érdekelni. Csak engedjen elmenni és istenre esküszöm, hogy többé nem lát. Nem leszek a probléma az életében, nem leszek az, aki csak úgy beállít hozzá. Legyen boldog majd az új diákjával, tanítsa meg festeni és a tököm tudja még mire, de felejtsen már el. Mi a szarért nem tud békén hagyni végre, ha korábban legszívesebben ezt tenné? Legalábbis erre utalt.
- Legalább még egy ok, amiért félrepakolhatsz és jobb lesz neked nélkülem. – szemrebbenés nélkül mondtam. Most már nem csak tövis vagyok, mufurc, meg ki tudja, hogy miket gondolt, de nem mondott ki, meg amiket még kimondott. Csapjuk ezt is hozzá és kész főnyeremény lesz neki az élet, ha végre eltakarodom belőlem.
- Nem te mondtad, ha esélyt se adsz arra, hogy az emberek döntsék el azt, hogy miként is állnak a dolgokhoz, akkor mit várok? Most pontosan ugyanazt teszed, vagy csak szimplán könnyebb hazudnod még önmagadnak is. – komolyan csendült a hangom, de még mindig nem volt vádló. Nem volt semmi kedvem ebbe az egészbe belemenni. Nem is értem, hogy minek jártatom még a számat. Semmi értelme.
Ekkora tahóságra nem számítottam, hogy a táskámat kitépi a kezeim közül. Pár pillanat erejéig csak pislogtam, majd a következő pillanatban már mentem is utána. Fusson, az életéért, mert már nem csak a táskámat akarom visszaszerezni, hanem a nyakát kitekerni. Ez most már több a soknál! Pár lépés után az egyik diák kezéből kitéptem a palackot, ami még egészen televolt, majd minden erőmmel megküldtem, hogy jól fejbe nyomjam vele, vagy talán lehet tarkón, netán hátba találtam őt, utána pedig spuri volt.
- Add vissza a táskámat! Tolvaj! – dühösen csendül a hangom és a következő pillanatban, ahogyan beértem már lendültem is, hogy lerántsam a földre, mint az amerikai fociban szokás. Csessze meg, ha már amerikai vagyok, akkor vegyem hasznát a sok látott edzésnek és meccsnek! Ha nem jött volna össze, akkor a korábban elkapott palackot gurítottam el, mert arra már tuti akkor rá fog lépni és taknyolni fog. Szórakozzon mással!

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 6:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

Nem áll neki hisztizni a tabletták ára miatt, már ez is fél siker. Vagy pont, hogy nem, mert ez is azoknak tudható be? Alapjáraton se könnyű kiigazodni rajta, hát még így, a fenébe is!
- Mert nem? Ha nem így lenne, te se puffognál így mindenen. - közöltem a nyilvánvalót, ha tagadná, még annyira se hinném el, hogy minden okés. Sőt... az igazat megvallva, nem is tudom, létezik-e bármi amivel meggyőzne jelen pillanatban az ellenkezőjéről.
- Nézzenek oda, csak nem féltékeny valaki? Mert ez most nagyon úgy hangzott. - szúrok vissza, bár tudja a halál, hogy mégis mire? Mert olyat fogadnék diáknak helyette, aki jobban értékeli? Hülyeség, de másnak meg még annyi értelme se lenne, semmi közünk egymáshoz.
A szavaira már nem felelek semmit se, szó nélkül kapom ki a táskáját a kezéből, hogy aztán a reakcióját látva gyorsan futásnak is eredjek vele, inkább ez, mint hogy nekiálljunk verekedni a folyosó közepén. Arra számítok, hogy követni fog, arra viszont nem, hogy ilyen ádázan... Nem sokon múlik, hogy sikerül kikerülnöm a felém repített üveget, csak úgy pattan a falon, néhány centire elkerülve a fejemet, de hülye lettem volna megállni! Mondjuk azt se tudom, hogy hova rohanok előle... lerázni nem lesz könnyű, azt meg nem hiszem, hogy előbb elfáradna mint én, sajnos a kor és a fiatalság ereje mellette van. Meg a két egészséges láb is, amit magamról nem mondhatok el.
- Felejtsd el! - lestem vissza a vállam felett, és ez volt a hiba... mert pont lelassítottam annyira, hogy vetődés közben elérhessen, a következő pillanatban pedig mindketten a padlón kössünk ki. Hiába, hogy nem egy súlycsoport voltunk, sajnos a fizika törvényei most mellette voltak. Ahogy elvágódtam a hideg csempén, hirtelen levegőt sem kaptam, hiába sikerült valamennyire tompítani az esést a kezemmel, valljuk be, mégis én jártam kettőnk közül szarabbul, lévén ő legalább puhára esett. Én meg? Egy táskára meg egy keményfedeles könyvre, oh yeah!
- Még hogy kis herceg meg róka? Basszameg, rinocérosz, minimum! - morogtam az orrom alatt, és hálát adok az égnek, hogy legalább a fejemet nem vágtam be. Már ha a tenyereim égnek is az esés következtében.
- Most boldog vagy? - vágtam hozzá dühösen, majd ha nem kezdett el szó nélkül gyepálni, akkor lassan én is feltápászkodtam, ügyelve arra, hogy a táskát ne szerezhesse vissza. Vagy ha megpróbálja, akkor előbb borítom ki a tartalmát a folyosóra, hogy aztán a tablettákat felmarkolva rövidre zárjam a fogócskát. Más úgy sem kell belőle...

kocka

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Féltékeny? Én! Mégis mire? A hatalmas arcára, ami kész csoda, hogy befért még az egyetem falai közé? De ahhoz mégis elegendő volt, hogy pár pillanatra lefagyjak emiatt és a táska lopása miatt, ugyanakkor ahhoz is pont kellő volt, hogy még inkább felszívjam magam és utána eredjek. Nem válogatva az eszközökben, hogy mivel is esem neki. Nem számított más, csak az, hogy a táskámat visszaszerezzem. A dobás nem jött be, akkor gerelyhajító azt hiszem nem leszek, ahogyan íjjal se fogok lőni, mert mellé ment, de csak még gyorsabb lettem. Szerencsére ő pedig óvatlanná vált abban a pillanatban, hogy megszólaltam és nekem se kellett több, mint vetődni és tarolni. Amolyan igazi amerikai focisra véve a figurát. Sajgott minden porcikám, de most nem henyélhettem. Kellett a táskám, kellett az, ami benne volt és nincs joga ahhoz, hogy elvegye tőlem!
- Minek ütőd bele az orrodat olyanba, amihez nincs közöd? – közben pedig nem érdekelt, hogy a térdemmel éppen milyen szervét masszírozom meg, vagy a kezemmel, mert hadakoztam, nem is kicsit. Ha már belendültem, akkor csináljam is jól. Verekedni még tudok, valamennyire. S hirtelen az se érdekelt, hogy netán akadnak-e már nézőink. Kell a táskám!
- Boldog? Előbb még féltékenynek tituláltál. Lehet inkább te szívtál valamit. - mondtam nem kedvesen, majd ahogyan moccant, a táska szabaddá vált, én pedig mint a szarkák nyúlta is utána, majd uzsgyi. De a lendület túl nagy volt, a padló pedig túlzottan csúszós, így pár lépést követően most én nyaltam fel a padlót telibe egy fájdalmas nyögés kíséretében. Próbáltam a táskát megtartani, de esélyesen úgyis hamar elvehette, hiszen erősebb és nagyobb is volt nálam, viszont ha olyan helyzetben volt, akkor a lábamat a dereka köré fontam és próbáltam fordítani a helyzeten, nem mintha így elérném a táskámat, ha kinyújtotta valamerre.
- Add vissza, kérlek. – naa ezt se hallhatta tőlem, de most mégis megtettem. S talán most eddig találkozásaink óta előszőr csillant igazán kétségbeesés és elveszettség a pillantásomban. Mintha a jól ismert ridegség által létrejött jégfal megrepedt volna és ezzel megmutatott valami őszinte érzést. – Te mondtad, hogy katasztrófa vagyok és még megannyi szebbnél és kedvesebb jelzőt, akkor miért érdekel még? Miért nem teszed azt, amit pár órával ezelőtt? Miért nem tudsz csak elfelejteni? – csendült kérdőn a hangom, miközben így vagy úgy őt fürkésztem, mert ha nem is sikerült fordítanom a helyzeten, akkor se engedtem el a lábammal. Nem fog elszökni, a drog és az adrenalin pedig jelenleg tombolt annyira a véremben, hogy ne elkábítson és ne zavarjon a fura kialakult helyzet. – Kérlek, csak add vissza a táskámat. – halkabban csendült a hangom, miközben őt néztem továbbra is. Vegye ki, akkor szerzek mást és ezt neki is tudnia kellett, ha múltkor nem tudott megállítani, akkor most se fog benne, azzal nem, ha elveszi csak. A lábaimat végül lefejtettem róla és vártam. Vártam arra, hogy visszakapjam a táskámat és örökre eltűnhessek, elsüllyedhessek, mert ennél kínosabb helyzetbe talán már nehezen hozhatott volna az iskolában tartózkodok és nem tartózkodok előtt, hiszen szép lassan nyilvánvalóvá vált, hogy jó pár mobil előkerült.

|| Kocka

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 6:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP

Ha ma reggel megkérdezték volna, hogy mi minden fog történni a mai nap folyamán, arra aztán végképp nem tippeltem volna, hogy pont Athenával fogok birkózni az egyetem folyosóján egy nyomorult táskáért. Sejtem, hogy ő sem...
- Eggyel több vagy kevesebb rossz tulajdonság, nem mindegy? - vágok vissza, mielőtt következne egy elfojtott nyögés, és a lehető leggyorsabban próbálom lelökni magamról, szálljon le a térdével a vesémről, mielőtt abból is csak egy életképes marad.
- Bár szívtam volna, lehet viccesebb lenne ez az egész. - morogtam neki, miközben továbbra is vele hadakoztam, igyekezve elkerülni az ütéseit, rúgásait, meg távol tartani az érzékenyebb részeimtől. Sietve kaptam a táska után, ahogy egy óvatlan pillanatban megkaparintotta, de ha azt nem is kaphattam el, a lábát sikerült, aminek meg is lett az eredménye - miután az előbb ő vett le a lábamról, most én is kirántottam a lábai alól a talajt, ismét rávetve magam a táskára, oldalra lökve, hogy ne érhesse el.
- Meghibbantál? - kérdezek vissza, ahogy megérzem a lábait a derekam körül, tessék, újabb jele annak, hogy valamivel kiütötte magát, mert hogy magától nem vetemedne ilyesmire, az is biztos. Pont ezért is fagytam le ismét egy pillanatra, az utána következő kérlelés meg ismét rátett egy lapáttal.
- A fenébe is Athena, nem kell mindent szó szerint venni! Hány ocsmányságot vágtunk már egymás fejéhez? - még sem akadtunk soha fenn rajta különösebben, nem is értem, ez most miért okozott ilyen lelki törést neki. Nők, hogy lehetetlenség kiigazodni rajtuk...!
- Azért, mert rossz nézni, ahogy a szakadék felé rohansz, holott lenne más választásod, és eszed ágában sincs lassítani. Ha már téged se érdekel, akkor legalább egy ember legyen, akit igen. - morogtam az orrom alatt, miközben megpróbáltam a lábait lehámozni magamról, mert más körülmények között lehet, hogy díjaztam volna ezt a helyzetet, de így, az egyetem folyosóján... ilyen közönséggel... valljuk be, kevésbé volt vonzó a dolog.
Amikor ismét a táskáját kérte, csak az ég felé fordítottam a tekintetem, majd magamhoz húzva az említett tárgyat, addig kutakodtam benne, amíg meg nem találtam amit kerestem, azt a néhány tablettát, ami benne lapult. Egy gyors mozdulattal zsebre vágtam őket, ügyelve rá, hogy mások ne láthassák meg, majd mire Athena elengedett, addigra már én is a táskát nyújtottam felé.
- Valószínűleg nem fog különösebben meghatni, de szeretném, ha leállnál velük. - vártam, hogy elvegye a táskát, majd ha ezzel megvoltunk, akkor én is feltápászkodtam végre a földről, leporolva a ruhámat, a közelben lévő telefonos érdeklődő felé meg csak egy-egy gyilkos pillantást vetettem. Szívódjanak fel krva gyorsan, vagy búcsút mondhatnak a kütyüjüknek. Abba meg inkább belegondolni se akartam, hogy milyen visszhangja lesz még a dolognak, vagy milyen hamar kerül fel a netre, ha Athenának nem volt más mondandója, akkor nemes egyszerűséggel én is a távozás mezejére léptem.


Hacsak nem írsz olyat, akkor részemről ez záró lenne, köszöntem! ahwie Aztán jöhet a folytatás Cool

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 7:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena
Nem érdekelt ismételten amit mond, nem érdekelt, hogy hol fáj neki, mert esélyesen még az is kellemesebb érzés lehetett, mint amit én érzek, amikor tiszta a fejem, amikor a világ olyan, amilyennek lennie kell és nincs ami halványabbá tegye az ördögketrecét, mert egyre inkább annak láttam a világot. A rácsok nem láthatóak, de mintha mégis abba lennénk zárva, viszont már ez se számított. Csak a táskámat akartam, amit sikerült is megszereznem pár másodperc erejéig, mert aztán elkapott és én pofára estem. Kész csoda, hogy nem törtem be a fejemet. Szép látvány lett volna.
- Lehet. – feleltem nyersen és nem állt szándékomban első pillanatban a táskám közelébe engedni. Nem anyuci vagy apuci pénzén vettem, hanem abból a pénzből, amit kerestem.  Mindent abból vettem, hiszen nem vártam el soha, hogy eltartsanak a rokonaim, akik még talán ennél a férfinál is kevésbé ismernek.
- Hány ocsmányságot gondolt eddig bármelyikünk is komolyan? – kérdeztem vissza, mert lehet sokszor megtettük, de kár lenne ezzel takarózni. Esélyesen ma mind a ketten mondtunk olyanokat, amiket komolyan is gondoltunk. Még akkor is, ha később netán meg fogjunk bánni, de nincs mit szépíteni a dolgokon, ma siklott talán leginkább minden félre.
Legszívesebben felröhögtem volna és valami olyat hallattam is, amikor arról beszélt, hogy rossz nézni, hogy miként rohanok a vesztembe. Ohh, van az a film. 13 okom volt, lehet túlzottan is igaz. Hibáztatni másokat a halálunkért ostobaság lenne, de mégis meg lehet tenni, mert akaratlanul is képesek hozzájárulni. S a legrosszabb, hogy ők ezt még nem is sejtik, nem tudják, hogy minek mi lehet a következménye és nem minden elrepedt porcelán ragasztható össze, vagy ha meg is történik, akkor se fog már olyan tündökölően mutatni, mint előtte tette.
Nem rántom ki a táskát a kezéből, mert semmi értelme nem lenne. Inkább csak arrébb mászom én is, felülök és várok. Figyelem őt, majd amikor végzett csak elveszem tőle a táskát, berántom a cipzárt rajta, majd felállok. Hallom, amit mond, de mégis elindulok; aztán megállok egy lépést követően és ránézek.
- Talán akadt volna olyan pillanat, amikor még érdekelt volna. – nem hazudtam és többé nem volt meg a jégfal, ami mögé rejtettem az érzéseimet, megízlelhette őket és ha most még nem is érti, esélyesen, ha eljön a pillanat, amikor megcsúszik a lábam és a perem rossz oldalán kötök ki, akkor biztosan meg fogja érteni. Szemétség? Esélyesen, de mégse mi választjuk azt, hogy mi lök minket arra felé, nem mi döntjük el, hogy kiknek lehet benne szerepe és kiknek nem. Választ meg se vártam, egyszerűen csak kirohantam az épületből és addig szaladtam, míg szinte levegőt nem kaptam, hogy utána az egyik parkban kössek ki a fűben, de ne túl szemmel látható helyen.
S talán ekkor kezdett el minden megváltozni, ekkor vált a világ másabbá, mint amilyennek láttam eddig.


Köszönöm, imádtam ahwie
■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Május 21, 2018 8:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 7:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena

[jan. vége]

Még mindig alig tudtam elhinni a pár napja megkapott eredményt. Még Jerry is megkapta tőlem, hogy biztosan tévednek és nem is az én véremet elemezték, de esélytelen volt kibúvott keresnem, mert megnyugtatott, hogy ő maga is részese volt. Tudta, hogy mennyire fontos számomra, így nem akarta ő se, hogy netán hasonló érvekkel hozakodjak elő.
Szerencsére jele nem volt, maximum annyi, hogy sokkal könnyebben merültem el az álmok mezején és könnyebben fáradtam el olykor, de más? Nem hiszem, eddig is bőven tudtam enni, a sokak által emlegetett émelygés is szerencsére elkerült, viszont ennek ellenére minden megváltozott. Hallgatagabb lettem, úgy tettem, mint aki mindig valami könyvben vagy rajzban elmerül, pedig valójában a gondolataim újra és újra annál az egy bizonyos dolognál kötöttek ki. Az eredményt is egyik könyvben rejtettem el, hiszen abban biztosan nem fog turkálni, ahhoz meg gyáva voltam, hogy akár Jerryvel beszéljek erről, hiszen annyira ciki lenne. Maddie meg? Nos, úgy tűnt, hogy egészen elfoglalt az ő kis világával, meg az ikrekkel. Ami meg PJ-t illeti? Egyenesen rettegtem felhozni, ha rá is szántam magam, akkor is végül valami tökre másabb kérdésnél kötöttem ki, mert az utolsó pillanatban végül meggondoltam magam.
Rajzolás valamennyire megnyugtatott, de még mindig nem értettem, hogy miként történhetett meg. Miért pont velünk, hiszen megannyi család szeretne és ők sokkal inkább megérdemelnék a dolgot, de mi? Szerintem nálunk elcseszettebb párt nehezen lehetne lelni a földkerekségen. Ennek nagyon nem így kellett volna történnie! Sőt, még az is megfordult a fejemben, el is mentem arra a helyre, vagyis csak kívülről csodálhattam meg az épületet, mert a bátorság alább hagyott és úgy éreztem, hogy képtelen lennék rá. Ahogyan pedig a napok teltek, úgy lettem egyre biztosabba abban, hogy azt soha nem fogom megtenni. Nem válhatok még nagyobb szörnyeteggé, mint amivé lettem azon a napon, amikor megmenekültem abból az elhagyatott helyről, ami a börtönöm volt megannyi éven át.
Hallottam, hogy a tanár magyaráz valamit, de sokat nem fogtam fel belőle. Újra beszippantott a félelem és az, hogy próbáltam megfejteni, hogy mihez is kellene kezdenem. Mit kéne tennem, vagy mi lenne a legjobb. Arra eszméltem már csak, hogy mindenki pakolászik, mire sietve néztem le a füzetemre, de jegyzetelés helyett egy majdnem befejezett rajz fogadott. Sietve pakoltam el én is és indultam el a büfé felé, miközben reméltem, hogy még van egy kis időm kitalálni azt, hogy miként is kellene szervírozni ezt a hírt, mert egyedül képtelen leszek rá, hogy végigcsináljam, de féltem attól, hogy mivel részben egyedül döntöttem a sorsáról, így majd elveszítem őt. A kettő együtt nem lehet az enyém. Az étvágyam is kicsit alább hagyott és turkáltam az ételt, miközben teljesen úgy festhettem, mint aki nincs is itt és nem is tud arról, hogy mi zajlik körülötte, ezért se tűnhetett fel az, hogy kijelent meg az egyetemen és indult el felém… Aww, pedig ha tudtam volna, akkor lehet megpróbáltam volna megszökni és elkerülni a „karmait”.  

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again


A hozzászólást Athena Callaghan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 13, 2019 9:23 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP
 
Mondanám, hogy jó ötlet volt elszökni az ünnepekre az emberek elől, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy jó ideje kerülöm az emberek társaságát, ráadásul a karácsonynak sincs már meg az a meghitt bája, mint gyerekként. Nem veszítettem semmit azzal, hogy kettesben megszöktünk Amerikába egy kis időre, pláne, mert úgy tűnt, Athena lelkének is jót tett.
Legalábbis eleinte ezt hittem, mígnem valami változást éreztem felőle. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy micsodát, sőt, jó sok idő kellett ahhoz is, hogy feltűnjön, hogy míg általában kettőnk közül én vagyok az, aki alapjáraton csendesebb, és képes akár egész álló nap néma csendben ülve alkotni, mint ha Athenát is valami hasonló kezdte volna megszállni. Ami nem rossz, egyszerűen nem ilyennek szoktam meg. Rákérdeztem, hogy van-e valami, de úgy tűnt, csak a suliban van megint fárasztóbb időszaka, így ezt elfogadva nem is nyaggattam vele többet, majd lesz jobb is.
Ki gondolta volna, hogy pont az a szívem-csücske macskája fogja lebuktatni?
Épp valami könyvet kerestem az egyik munkámhoz, amikor az az aljas kis dög már megint ott sertepertélt körülöttem, mint ha így, hogy a gazdija házon kívül van, az egyetlen örömét abban lelné, hogy az én orrom alá tör borsot azzal, hogy folyton láb alatt van. Most sem volt másképp, miután kis híján átestem rajta, reflexből kaptam a könyvespolc elé, ami így, a súlyomnak megadva magát le is szakadt annak rendje és módja szerint. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem valami mai darab, ettől függetlenül nem kicsit voltam pipa, amikor a sajgó kobakomat  dörzsölve átkozódtam... A macska egyetlen szerencséje csak az volt, hogy sietve felszívódott, mielőtt még meg találtam volna fojtani, így jobb híján csak a könyveket kezdtem el kupacba pakolni. Ha polcot nem is szerelek most rögtön, legalább ne a földön heverjenek - és így bukkantam rá arra az orvosi papírra is, amiből őszintén szólva, nem sok mindent értettem. Elsőre azt hittem, hogy valamelyik régi papírom, amíg meg nem láttam Athena nevét a sarokban, ettől pedig egyből görcsbe rándult a gyomrom.
Csak nem beteg? Azért viselkedett ilyen hallgatagon mostanában? Sietve vetettem rá magam hát a számítógépre, hogy dekódoljam azt a fura papírt, hogy megtudjam, mennyire rossz a helyzet...
Nos, a gyomorgörcs azután sem nagyon akart oldódni, miután rájöttem, miért is járt orvosnál, és egyszerre az is értelmet nyert, hogy miért egy könyv lapjai közé rejtette előlem. Vajon ha a macskája nem lép közben, mikor mondta volna el? Elmondta volna, vagy csak akkor, ha már nem tudta volna rejtegetni?  
Kellett úgy egy fél csomag cigi, hogy a vérnyomásomat visszahúzza az elfogadható határok közé, miközben folyamatosan ezen kattogott az agyam. Az egyik percben szívem szerint kirángattam volna az előadásáról, hogy magyarázatot követeljek tőle, míg a másikban egy szót se szóltam volna, várva, hogy vajon mikor fogja elmondani? Kár, hogy az ilyen türelemjátékokban sosem voltam jó, így nagyjából egy napig voltam képes tettetni a tudatlant, mielőtt felkerekedtem volna, hogy bemenjek az egyetemre. Nem érdekel, ez a beszélgetés nem várhat egy percet se, mert a végén még emiatt futunk ki az időből!
- Athena! - köszöntem rá széles mosollyal az arcomon, miközben az asztala felé lépdeltem, hogy sietve lehuppanjak mellé az egyik üres székre. Egyelőre még semmi jelét nem mutattam annak, hogy tudnék arról, amit már el kellett volna mondania, inkább lássuk... sikerül-e kiugrasztanom a nyulat a bokorból?
- Be kellett jönnöm egyeztetni az egyik gyakorlat kapcsán, úgy néz ki, megint lesz egy tanítványom. És ha már itt vagyok, gondoltam, válthatnánk néhány szót. Már kerestelek, de vége lett az órádnak, mire odaértem a teremhez, a csoporttársad mondta, hogy erre indultál. - adtam gyors helyzetjelentést arról, hogy mi szél is fújt erre, mielőtt a homlokára nyomtam volna a kezemet.
- Nézzenek oda, csak nem lázas leszel, hogy így turkálod az ebédedet? Nem szoktál te ilyen finnyás lenni, ha kajáról van szó. - csóváltam a fejemet – Na de igazából azért kerestelek, hogy este nem ugrunk el biliárdozni? Mostanában úgy is olyan fáradtnak tűnsz, ránk férne némi kikapcsolódás. Játszunk egyet, iszunk valamit, vagy akár vacsizni is elmehetnénk valahová, ha szeretnél. Mit szólsz hozzá? - érdeklődtem kíváncsian, miközben azt figyeltem, ha a szavaival nem is, a testbeszédével vajon elárulja magát?  


■ ■   nyelves  ■credit




You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 9:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena

Jobban kellene figyelnem az órákon, mert akadnak még vizsgáim, de egyszerűen nem ment. Újra és újra a gondolataim közé süppedtem, ezért se bántam azt, hogy továbbra se voltam igazán közkedvelt a suliban, így senki se akart nyaggatni. Egy-ketten próbáltak barátkozni, de ma nekik is mondtam, hogy sajnálom, de nincs kedvem és szeretnék kicsit egyedül lenni. A tavalyi viselkedésem, vagy a nyár elejei tettem meg egészen hatásos lehetett, mert ha meg is látták, hogy még akad pár üres hely az asztalnál, akkor is inkább sietve kanyarodtak másabb irányba, amint rájöttek, hogy én ülök itt. Lehet máskor zavarna, de most nem.  
Így tovább rágódhattam azon, hogy mi lenne helyes és mit kéne tennem. Úgy éreztem, hogy szükségem lenne valakivel megbeszélni, de lövésem se volt, hogy ki is lehetne alkalmas személy rá. Ahogyan azt se értettem, hogy egyáltalán minek agyalok ennyit és vetek véget az egésznek? Egyszerűbb lenne, de… de akkor talán soha többé nem tudnék tükörbe nézni, viszont a kételyek nem hagytak békén. Mi van akkor, ha én is elbukom, mint anyám tette? Vagy ha idővel őt is bántani fogja valaki? Talán másnál nagyobb biztonságban lenne, de amint ez megfordult a fejemben olyan érzés kerített hatalmába, mintha éppen most csavarnák ki a szívemet, mint a felmosórongyot. Sietve elhessegettem ezt is, ahogyan azt is, hogy beszélnem kell PJ-vel. Örökké nem húzhatom az időt, de féltem attól, hogy ennyi volt és még kis időt nyerni akartam. Mégis miért adná fel a remek kis életét? Már miattam is változott, de még egy személy miatt? Nem hiszem, hogy akarna és ez valamiért megrémített és fájt.
Riadtan kaptam fel a fejemet, mint akit éppen azon kaptak, hogy elaludt, amint meghallottam az ismerős hangot. Sietve néztem körbe, de már időm se volt igazán mosolyt csalni az arcomra, mert máris ott volt és le is ült. Mit keres itt?
- Ezek szerint, akkor újra tanár leszel? És van miért aggódnom? – néztem rá kérdőn, mintha csak teljesen el akarnám terelni a dolgokat attól, hogy megkérdezze miként vagyok, vagy miért nem eszem. Nem túlzottan tetszett az, amit hallottam, de sok beleszólásom nem hiszem, hogy lenne.
- Hééé, mit csinálsz? – löktem el a kezét, amikor homlokomra tévedt a keze. Nem értettem mi ütött belé, nem voltam beteg. – Nem hiszem, teljesen jól vagyok, semmi bajom nincs. Csak túl sok mostanság a nyomás rajtam, a megmaradt vizsgák, a projektek és társai. Nem vagyok éhes, talán a sok stressz miatt. – részben füllentés volt, részben nem, de legalább hihető és csak ez számított. Csendesen hallgattam azt, amit mondott, mert nem értettem, hogy hova is akar kilyukadni, meg ez miért segítene azon, hogy ne legyek fáradt? Nem értettem, de valami nem tetszett. Főleg, hogy nem szoktam meg tőle, hogy ennyire lelkesen akarjon emberek közé menni. – Lehet inkább te leszel lázas. – feleltem kicsit hanyagul, majd letettem az evőeszközömet és felé fordultam, hogy jobban lássam. – Ez most valami olcsó trükk azért, hogy ne húzzam fel azon annyira magam, hogy ennyire finoman közölted azt, hogy idővel jobb lenne, ha nem lennék ott annyit? Végül is ha diákod lesz megint, akkor nem kell a felesleges és zavaró harmadik fél, nemde? Azt kell mondanom, hogy elég béna próbálkozás volt tőled, főleg, hogy tudom nem szeretsz igazán emberek között menni, vagy nem vagy a túlzott romantika híve, így mond csak el, hogy hol van a buktató? – kérdeztem kicsit feszülten, mert nem tetszett az egész. Rosszat sejtettem, de én se tudtam, hogy miről is lehet szó. A hangulatingadozásom meg korábban is elég jól funkcionált, de szemmel láthatóan most még jobban. – Tudod mit, segítek. Inkább mond azt, hogy mikortól ne legyek láb alatt és nem fogok zavarni. – s azzal a lendülettel meg is próbáltam felállni, mert már csak ez hiányzott, hogy még szarabbá változzon a napom. Pláne, hogy ezt már tovább is gondoltam, hogy netán az elmúlt hetek miatt rájött, hogy még se akar velem lenni és ez csak valami béna felvezető volt ahhoz, hogy igazából végleg költözzek és felejtsem el, mert mégis rájött, hogy boldogabb lehet nélkülem. Azt meg csak reméltem, hogy sikerül felállnom és elindulnom a tálcámmal. Aztán a következő reménykedés fázisa meg már arról szólt, hogy nehogy elbőgjem magam… Szerencsére a levertség, kétségbeesés és idegesség mellettem álltak, így egyelőre sikerült elkerülnöm azt, hogy óvatlanul a hasamra tévedjen a kezem.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 9:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP
 
- Úgy néz ki, hogy igen, a tanárom megint felkért annak ellenére, hogy veled nem épp szerencsés véget ért a dolog. - húztam el a szám, hisz emlékszem, akkoriban épp milyen taposóaknákon táncoltunk, és hiába került volna hozzám a kis mufurc gyakorlatra, közölte, hogy inkább bukja a tárgyat, mint hogy hetente lássa a képem. Nem mondom, hogy nem volt sértő a szituáció rám nézve, de hála az égnek, azóta már nagyot fordult a világ.
- Aggódnod? Ugyan miért? Te már túl vagy azon a tárgyon, szóval kár stresszelned miatta, másnak kell majd egy szemeszter erejéig eltűrnie a csodálatos modoromat. - vigyorodtam el, miközben le sem esik, hogy mire is érti pontosan... és amúgy is, így, hogy összejöttünk, hivatalosan már nem is kerülhetnénk tanár-diák pozícióba, szóval ilyen esetben is mást kapna tanárának.
- Aggódok érted. Azt talán még szabad, vagy tévedek? - kérdezek vissza értetlenkedve, ám azon különösebben meg sem lepődök, hogy ilyen hevesen reagált az érintésemre, máskor is megmutatkozik ez a nagyon bájos oldala, úgyhogy már egész jól hozzászoktam, és a legkevésbé sem akadok fenn rajta.
- Hát jó, ha te mondod... - vonok vállat, annyiban is hagyva ezt a témát, mert úgy néz ki, ez az irány nem fog semerre sem vezetni. Bal lábbal kelt, titkolózik, és még belőlem akar hülyét csinálni.  
- Én? Az is lehet. Tudom, nem pólóban kéne kirohangálnom a postáért... - teszem hozzá, mert így is megkaptam már tőle nem egyszer, hogy nem vagyok normális, meg miért nem öltözök fel, ha szakad a hó, meg ilyen hideg van... de a fenébe is, legalább egy kicsit edzésben tartom az immunrendszerem!
Lehet, hogy a terelésre számítottam, arra viszont, ami utána következik, már végképp nem, ez pedig jó eséllyel az arcomra is kiült, színtiszta értetlenség formájában, hirtelen szóhoz sem jutottam, csak pislogni voltam képes, miután elhallgatott, kellett is pár pillanat, hogy feldolgozzam a hallottakat.
- Temetőbe se szeretek járni, mégis megfordultam nem egyben a kedvedért, ha az elmúlt hónapokat nézzük, hogy sok más dolgot ne is említsünk. - teszem szóvá a dolgot pusztán emlékeztető gyanánt, mielőtt előrébb dőltem volna a széken, felé hajolva, és némileg halkítva a hangomon – Vagy ezt vegyem úgy, hogy most szakítani akarsz, csak gyáva vagy összegyűjteni a bátorságodat és kimondani, hogy ennyi volt, helyette inkább úgy állítod be az egészet, hogy én jöjjek ki a szar alakként belőle? - az eddigi komolytalanság egy pillanat alatt tűnik el a hangomból, ha már ilyen komoly vizekre eveztünk, akkor ne poénkodjuk el. Sőt, az esélyt se adjuk meg rá, hogy a másik félre értse a dolgot.  
- Na, hol van a buktató? Ki vele, Athena, mert most engem is kíváncsivá tettél! - dőlök hátra a székemen, miközben rezzenéstelen tekintettel figyelem, ám amikor feláll a székről, ösztönösen mozdulok én is, elkapva a kezét, ezzel is megállítva a lendületben.
- Nem mész sehová, úgyhogy ülj vissza a helyedre amíg szépen kérem, ne kelljen még egyszer mondanom. - néztem rá szúrós tekintettel, nem mint ha bármikor is sok eredménye lett volna az effajta szigorúságomnak ellene, de azért reménykedni még lehet, hogy inkább szót fogad, mintsem jelenetet rendezne ennyi ember előtt.
- Most komolyan, mi a fene ütött beléd?! Mióta visszajöttünk Amerikából, rád se ismerek. Nevet változtatsz, odaköltözteted a macskádat, hogy aztán szinte minden idődet a suliban töltsd, kerülsz engem, nem beszélünk... - soroltam néhány példát, hátha felnyitja a szemét, hogy nem csak én viselkedek furcsán, állítása szerint – Mikor akartad elmondani? - bukik ki belőlem végül. Ennyit a nagy türelemről, vállon veregetheted magad, Jean-Philippe.



■ ■   nyelves  ■credit




You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 10:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena

Grimaszolok, ebben semmit se változtam, de inkább nem mondok semmit se arra, amit mondott. Nem akarok a múltról merengeni, arról, hogy egy éve éppen miken mentem keresztül, majd mik történtek még. Részben magam mögött akarom hagyni a tavalyi történéseket.
Csak felvontam kérdőn a szemöldökömet, mint aki nem akarta elhinni, hogy jól hallotta. Tényleg hülyének akar nézni? Minek körit, amikor tudja, hogy jobb szeretem az egyenes beszédet. Nem értem, hogy mit is keres itt és miért jött ide, meg is várhatott volna akár kevésbé forgalmasabb helyen, vagy ez valamiféle kicsinyes bosszú lenne valami miatt, hogy ennyi ember előtt akar bőgni látni?
- Nem tévedsz, csak nem értem hirtelen mire fel ez a nagy aggódás. – tudom, hogy olykor aggódik ő is, de nem szokta kimutatni, így érthető az, hogy nem értettem semmit se, hogy hirtelen mi változott. Miért pont amiatt aggódna, hogy netán lázas leszek? Fura, nagyon fura…
- Lehet? Szerintem egyre biztosabb, mert egyre furábban viselkedsz. – majdnem megkérdeztem, hogy bevett-e valamit, de még időben a nyelvemre haraptam. – Lehet kevesebbet kellene festékek között lenned… - helyette viszont inkább ezt mondtam. Nem tudom, hogy mekkora sikert fogok ezzel alkotni, de most nem is számít.  Kérdőn és aggódva fürkésztem őt, miközben próbáltam megállapítani azt, hogy minden rendben van-e vele. S még azt se tettem szóvá, hogy én megmondtam, mert tényleg nem egyszer szóltam be neki, hogy nem kellene havazásban annyira lengén öltöznie, de ha beteg lesz, akkor magának köszönheti, mert semmit se ért a morgolódásom.
Láttam miként változik meg arcának a mimikája és ül ki az értetlenség. Még egy pillanatra az is átfutott a fejemben, hogy egész jó színész lenne, hiszen ezen mit nem ért? Egészen egyértelmű, ahogyan elkezdte felvezetni. Tanárság, meg elfoglalt lelt, aztán meg hirtelen el akarna vinni. Komolyan, mintha csak ki akarna engesztelni.
- Nem fogok bocsánatot kérni, amiért hosszú évek után végre elmehettem a nagymamám sírjához, vagy azt, hogy a testvéredét meglátogattuk. És nem úgy tűntél, mint aki ne élvezte volna az utazást és azzal járó dolgokat. – feleltem durcásan, mint egy 5 éves gyerek. Komolyan most ezzel akar jönni? Ezek miatt akar szakítani velem? Pazar, de én bocsánatot kérni nem fogok, abban biztos vagyok. – Mi van? – most rajtam volt a sor, hogy sokkot kapjak és lefagyjak. Amint sikerült kicsit összekaparnom magam keserűen nevettem el magam. – Én nem akarok szakítani, így ne kend rám a dolgot. Te akarsz, vagyis esélyesen, hiszen a diákot is azért vállaltad be, hogy kevesebbszer kelljen látnod, nem? – álltam a pillantását, mert nem értettem semmit se, viszont azt könnyedén kiolvashatta a pillantásomból, hogy komolyan mondom és nem akarok vele szakítani. A gombóc egyre nagyobb lett a torkomban.
- Én tudjam? Te állítottál ide ezekkel a dolgokkal és frászt hozva az emberre. – böktem meg a mellkasát, majd a következő pillanatban inkább menni akartam. Ehhez semmi kedvem nincs és így is a kelleténél többen néztek már minket.
Alig, hogy elkapta a kezemet máris újra őt néztem, és ha kellett, akkor farkasszemet is néztem rá, de éreztem, hogy jobb, ha most nem ellenkezek, így a tálcát leejtettem vissza az asztalra, ami kisebb csattanással jelezte az érkezését és én lerogytam a székben, de érezhetően kisebbre húztam magam. – Nem értelek. – nyögtem csak ki ennyit tanácstalanul. Teljesen összezavart. Úgy tűnt, hogy el akar kergetni, most meg azt akarja maradjak. Hol ment félre ez a dolog és mi az igazság?
- Baj, hogy nem akarom annak a nevét viselni, aki elcseszetté tett? A te nevedet meg még se vehettem fel kérdezés nélkül, de az övékét lehetett, mert egy család lettünk. – kezemmel a pulcsimat babráltam és lepillantottam. Reméltem, hogy nem érti félre, mert teljesen megértem, friss ez az egész, meg talán soha nem is fogom viselni a nevét, ez amolyan lényegtelennek tűnt most. Egyszerűen csak többé nem akartam Blake lenni. – Azt mondtad szeretnéd, ha többet lennék ott, odaköltöznék. A macska meg velem jár, de ha ez gond, akkor mond és visszapakolok vele együtt a másik otthonomba. – hangom egyre halkabb lett és egyre jobban kellett koncentrálnom arra, hogy ne törjek ki sírásban. A francba már a hülye hormonokkal, meg azzal, hogy zombinak érzem magam! Egyre rosszabbul érzem magam, ahogyan egyre inkább bővül a lista, de nem nézek rá addig a bizonyos kérdésig. Akkor lefagyok és hirtelen kapom fel a fejemet, hogy láthassam arcának rezdüléseit.
- Minél hamarabb akartam, de aztán valahogy sose volt alkalmas. – suttogom szinte a szavakat. – Féltem attól, ha rájössz, akkor összepakolod a cuccaim és kiraksz, vagy túlzottan kiakadsz. Azt hiszem csak időt akartam nyerni, hogy még több emlékem lehessen, mielőtt elveszítelek, mert… – ő maradni fog. Ez egyre inkább erősebbé vált bennem. . Én is „alig” fértem bele az életébe, akkor még egy személy miként lenne képes? Ez ennél kicsit bonyolultabb volt, de ez is az igazsághoz tartozott. – Eleinte én se hittem el… Mióta tudod? – kérdeztem meg óvatosan és hirtelen nyoma se volt a korábbi harcias Athenanak. Inkább mint egy csapdába esett prédára hasonlíthattam, miközben továbbra se hagytam abba a pulcsim piszkálását.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 11:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Athena && JP
 
Ha aggódok, az a baja, ha felé se bagózok, akkor az. Az ember meg próbáljon meg eligazodni ezen a női hisztin, ha tud.  
- Igeeen? Kevesebbet kéne a műtermemben ülnöm és dolgoznom? Milyen érdekes, mert az előbb meg, amikor felvetettem, hogy mozduljunk ki valahová, pont te voltál az, aki ellenezte a dolgot. Vagy te nem érzed az ellentmondást a szavaid mögött? - kérdeztem rá, mert néha hajlamos volt az ilyesmire, de beismerni? Áhh, azt szinte soha. Amúgy meg a francokat leszek beteg, max a gyomorideg visz el, ha még sokáig toljuk ezt a színjátékot.
- Nem is vártam el, hogy bocsánatot kérj, csak emlékeztetni akartalak rá, hogy nem éppen minden úgy van, ahogy te látod a dolgokat. - lehet, hogy minden szavára azért nem ugrottam ész nélkül, de azért igenis hajlandó voltam idomulni az ő kéréseihez, megszokásaihoz, ha úgy volt. Vagy csak ezt is én látnám is? Neki fel sem tűnt, vagy ennyire természetesnek vette, hogy így van rendjén?
- Nem? Mert az előbbi után nekem eléggé úgy tűnt. Nem én estem neked egyből, meg vádoltalak ilyesmivel, holott semmi ok nincs rá. - hogy szarul esett-e? Hogyne... hogy kinézi belőlem, hogy lecserélném az első jöttment csajra, ráadásul egy diákomra! Az eszem megáll, komolyan, pláne, hogy az sem újdonság számára, hogy időnként elvállalok ilyesmiket. De még mindig nem esett olyan rosszul, mint a hallgatása, valami sokkal fontosabb és komolyabb témáról.
- Tényleg ezt gondolod rólam? Ha kevesebbszer akarnálak látni, akkor közölném, hogy cuccolj vissza egy időre az unokatesódékhoz, vagy kérem vissza a lakáskulcsot, amit kaptál. - feleltem szárazon, mert lehet, nem épp a legkifinomultabb módja lenne a közlésnek, de mit hülyítsük egymást feleslegesen?  
- Jó, hogy nem a pékségben lévő eladóval akarsz egyből összeboronálni, mert mosolyogva jó reggelt kívánok neki amikor reggelente beugrok bagettért. - tettem még hozzá sértődötten, mert tényleg hihetetlen, hogy mindazok után, amin keresztül mentünk, tényleg ennyire tartana?
Menne, de nem engedem, és remélem ő is érzékeli a helyzet komolyságát, mert ha mégis erősködne, hogy nem marad, akkor akár a folyosón, vagy az udvaron meccseljük le ezt az egészet. Egy biztos, addig senki nem megy ma haza, amíg nem tisztázzuk a dolgot.
- Hát lehet meglepődtem volna... - nem mint ha nem szeretném, de azért kicsit meredek lett volna egy nap arra ébredni, hogy ő is a nevemet viseli, mint ha... nem is tudom. Az már egyből sokkal komolyabbá tenne mindent papíron is, és az ilyenektől még mindig görcsbe rándul a gyomrom, akaratlanul is a szüleim által kikényszerített esküvőre gondolva. Amit végül megúsztam, de azóta is a hideg futkos a hátamon az efféle elköteleződésektől. Lehet, hogy idővel inkább én is azt szeretném, ha egyforma nevünk lenne, de így? Inkább ne egy ilyen elcseszett családhoz akarjon tartozni, még ha csak névileg is.
- És még mindig igaz, ezért cserébe pedig a macskádat is hajlandó vagyok elviselni, akármennyire is nem szeretem őket. - válaszoltam türelmesen, várva, hogy végre kilyukadjunk a lényegnél, de úgy néz ki, hogy csak nem fogunk, amíg direktbe arra felé nem kanyarítom a témát.
- Minél hamarabb? Persze... sose volt alkalmas. Mert mikor szántad volna rá magad? Ha már nem tudnád hogyan rejtegetni? Akkor se lenne alkalmas, csak nem lenne más választásod, mi? - szeretnék hinni abban, hogy nem várt volna eddig, hogy előbb is elmondta volna, de elnézve a reakcióit, vannak kétségeim a dolog felől.
- Időt akartál nyerni? Pont most? Az ég szerelmére, a végén még kifutunk az időből! - akadtam ki, igaz, igyekeztem olyan hangerőnél maradni, hogy ne legyen mindenki számára nyilvánvaló, hogy mi is a témánk. Ettől függetlenül érezhető volt a hangomból, hogy mennyire is rosszul esett Athena döntése - Tegnap találtam meg a papírokat, miután kis híján magamra borítottam az egész könyvespolcot. Köszönd a macskádnak. - csak hogy érezze a törődést a kis kedvence iránt, én meg kivételesen még hálás is vagyok a kis dögnek, akármilyen megátalkodott jószág is.
- És te mióta tudod? Vagy hányadik hétben jársz? Dokinál jártál már? Mert ha nem, akkor nem érdekel, hogy milyen óráid lesznek, most azonnal megyünk. - jelentettem ki határozottan, mit sem törődve azzal, hogy esetleg más programja lenne délutánra. Vészhelyzet van, a fenébe is!



■ ■   nyelves  ■ ■credit




You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Pént. Jan. 11, 2019 11:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

PJ && Athena

- Nem tudom…lehet… - teljesen összezavart az egésszel. Tényleg pontosan az ő szavait támasztanám alá? Miért itt és most kell lemeccselni ezt? Nem lehetne otthon? Órám lesz hamarosan és fáradt is vagyok, mert hiába megyek korán aludni mostanság állandóan felébredek az éjszaka közepén és a fogaskerek újra beindulnak, én pedig nem tudok elaludni, mert a félelem újra megbénít.  
- Sose állítottam, hogy csak nekem lehet igazam! – feleltem úgy, mint egy morgós kutya, mert nem tetszett az állítása. Lehet nem gyakran kértem bocsánatot, vagy mondtam ki, hogy igaza van, de attól még a tudtára adtam néhanapján, hogy én tévedtem.
Megszeppenve ültem ott, teljesen megsemmisülve. Hajamba túrtam és a fülem mögé simítottam, amolyan pótcselekvés volt ez tőlem. – Azt hiszem nekem még mindig több okom van félni. Bármelyik nő örömmel lenne a partnered. Nem vagyok vak. – az más kérdés, hogy őt nem érdekli más nők, de attól még ez a félelem nem teljesen múlt el bennem, hogy egyszer talán megelégel a furcsaságaimmal együtt és inkább más parti után néz. Én meg jó voltam átvezetőnek egy jobb élethez. Most pedig még inkább rettegtem a dolgoktól.
- Igen! Nem! Fogalmam sincs! Össze vagyok zavarodva és sok mindent nem tudok még. És nem hibáztathatsz azért, hogy pár hónap alatt nem tudtam kinőni az összes félelmemet. Nem mindenki gyógyulhat extragyorsan! – próbáltam egyből menteni a menthetőt, de ebből máris eléggé világossá válhatott számára, hogy nem ő vele van a baj és nem belőle nézem ki, inkább bennem van még mindig a defekt, hogy nem tartom elég jónak magam hozzá. Egyszer talán képes leszek teljesen elhinni, hogy csak engem akar, de addig sajnos alkalomadtán a felszínre fognak törni a démonok. – Azért ne forgasd ki a szavaimat! Ezt nem mondtam… - húztam el a számat, szomorúan pillantottam rá. Most miért kell ezt tennie? Nem látja, hogy már így is mennyire szarul érzem magam?
Maradna a jó kis szökés, de balszerencsémre nem jön össze a dolog. Maradok, mert úgy érzem így még mindig jobban átvészelhetem a lavinát, mintha újra futni kezdenék. Elesni meg nem lenne tanácsos, jobb az óvatosság.
- Látod, akkor meg nem értem ez miért zavar téged. – tényleg nem értettem, hogy mi a gondja azzal, hogy megváltoztattam a nevemet. Ezzel is jeleztem, hogy új életet kezdtem és nem akarok arra a borzalmas évekre gondolni többi.
- Pedig eddig egész jól megvagytok együtt. Még mind a ketten éltek. – én legalábbis az elmúlt napokban nem láttam azt, hogy annyira távolságtartó lenne vele a macskám, de sokat nem is voltam otthon, vagy tanultam, ha mégis vagy netán próbáltam legalább pár órát aludni.
- Ez nem igazságos! – sziszegtem a fogaim között, amint meghallottam a „vádjait”. – Látod, pontosan ezért nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy ez lesz. Ki fogsz akadni, ahelyett, hogy higgadtan megbeszélhetnénk! – én megmondtam, tudtam, éreztem, hogy ez lesz. S lám igazam lett. Ezek után csodálkozik, hogy nem mertem elmondani, mert ha itt ennyire kibukik, akkor otthon mi lett volna, ha senki se látja? Lehet menekülés legalább a fürdőbe, vagy valamerre. Szép kilátások mondhatom…
Hirtelen le se esett, hogy mit mondott. Túlzottan is aggódtam, féltem, hogy mi lesz ennek a vége, vagy mi lesz, akkor a félelmem beigazolódik és már csak pakolni fogok visszatérni az „otthonunkba”? Nagyot nyeltem, mély levegőt vettem és próbáltam megnyugodni, miközben a pulcsiban eltűntettem szinte a kezeimet is, így legalább nem volt látható, hogy miként remegtem.
- És akkor még azt mondod, hogy nem vagytok cimborák. – forgatom meg a szemeimet. A galád áruló! Próbálom kizárni azt, hogy mennyire is nem esett neki jól, hogy eltitkoltam, de még mindig nem voltam nyugodt. A félelem betakart, mint egy puha takaró, de valójában kellemes érzés helyett inkább azt mondanám, hogy megbénított.
- Kb. 4-5 hétben és nem olyan régóta. – benedvesítettem az ajkamat, majd elnevettem magam szomorúan. – Még szép, hogy jártam, hiszen ki mástól lenne az eredmény? – néztem rá úgy, mint aki kételkedik a másik épségében. Gépiesen hagytam azt, hogy felállítson, a táskámat a vállaimra kanyarítottam. – Nem hiszem, hogy ennyire aggódnod… - de már nem fejeztem be, mert a korábbi szavai csendültek elmémben „…a végén még kifutunk az időből!” Nem, az nem lehet. Pár lépés után nemcsak megálltam, hanem hirtelen megrántottam a kezemet is, remélhetőleg sikerült azzal a lendülettel szabadulnom. Azonnal egy-két lépést hátráltam.
- Erről szól az egész? Kifutunk az időből? A kényelmedről szól? – csendült a hangom dühösen, a fogaim egymásnak koccantak, ahogyan próbáltam a hangerőt nem felemelni. Kezem ökölbe szorul és még szerencse volt, hogy meghátráltam egyből, mert különben esélyesen képen töröltem volna. – Ne is álmodj róla! Be nem teszem oda a lábamat, nem fogok újra gyilkossá válni!! – az utolsó előtti szót még erősebben megnyomtam. Nem fog egy ártatlan személy megbűnhődni azért, mert felelőtlenek voltunk. – Kérlek, mond hogy nem komolyan mondtad azt… - csuklik el a hangom, következő pillanatban kezemet arcom elé kaptam, mert a könnyeim elerednek. Nem fogom hagyni, ez az én testem, az én döntésem. A fájdalom pedig még erősebben mart belém, ahogyan rájöttem miért is olyan ideges. Félt, félt, hogy elkésett és nem is az fájt neki, hogy nem tudta, hanem az, hogy netán nem tehet ellene semmit se. A felismerés pedig a földhöz préselt, még ha csak képletesen is. Ha közeledett, én úgy hátráltam.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom

Büfé és menza
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Sorbonne Egyetem :: Egyetem épülete-