Büfé és menza - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Büfé és menza •• Szer. Júl. 19, 2017 8:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Szomb. Jan. 12, 2019 2:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && JP
 
- Nem is ezt mondtam, és ha kicsit jobban figyelnél, akkor te se hordanál össze minden hülyeséget. - kulcsoltam össze magam előtt a karjaimat, amikor meg azzal jön, hogy mennyi oka van félni, képtelen vagyok megállni, hogy ne nevessek fel kínomban.
- Persze. Mert nem látnak az álca mögé, bezzeg ha egyszer mozdulnék ki otthonról rövidnadrágban, egyből más jellegű tekintettel néznének utána. Szar szóviccel élve, labdéba se rúgnék mások mellett. - húztam el a számat, mert igaz, emberek között úgy lepleztem a sérülésemet, ahogy tudtam, viszont amíg kórházban voltam, kijutott bőven a szánakozó tekintetekből, abból meg köszönöm, nem kérek!
- Hát azt látom... - vonom fel a szemöldökömet amikor azt se tudja, hogy mit akar – Nem is várom el, pláne, mert ha emlékszel még rá, ebben pont van tapasztalatom, nem is kevés. És igaz, tényleg nem ezt mondtad, de eléggé ez jött át belőle. - vagy csak szimplán én nem értem, hogy ha mások próbálnak flörtölni velem, attól miért retteg jobban, mint ha én vagyok valakivel kedves? Vagy lassan már az is baj lesz, ha más nőneművel szóba merek állni?
Szökne, de most nem fog, azt garantálom. Elég ez a tegnap óta tartó idegeskedés, meg hogy alig bírom megállni, hogy ne szóljam el magam és kérjem azonnal számon, nem is fog sokáig tartani.
- Nem zavar, csak az időzítést furcsállom. De a te neved, a te döntésed. - úgy sem a neve miatt szerettem bele, ha meg ettől jobban érzi magát, hát hajrá. Arra meg, hogy a macskájával együtt még élünk, csak újabb fejcsóválással reagálok, inkább hagyjuk azt, hogy mennyire is jól megvagyunk egy fedél alatt, ha ő nincs itt.
- Mert az igazságos, hogy pont nekem nem mondod el, akinek köze is lenne hozzá?! - morgom válasz gyanánt. Már akkor szólnia kellett volna róla, hogy megbizonyosodott róla!  - Talán ha nem véletlenül kellett volna magamtól megtudnom, hanem szólsz, akkor én is kevésbé akadtam volna ki, nem gondolod? - vonom fel a szemöldökömet, mert te jó ég, ő mennyire nehezményezte azt, hogy nem mondtam el neki hamarabb, hogy a balesetben az egyik lábamat is elveszítettem, vagy hogy mennyire nehéz időszak számomra a húgom halálának az évfordulója. Erre? Ő sem rohant egyből hozzám, csak húzta az időt, amíg ki nem bukott a dolog. Ez mennyivel lenne jobb?
- Jó, hülye kérdés volt, ezt aláírom. - ismerem be, miközben idegesen a hajamba túrtam, szerencsére akkor viszonylag hamar kiderült, hogy baj van... 4-5 hét? Fejben épp a naptárat pörgettem vissza, hogy mikor is csúszhatott a hiba a gépezetbe, de nagyon úgy néz ki, hogy ha jól számoltam, az amerikai kiruccanásunk gyümölcse lehet ez az egész mostani állapot - És? Mit mondott? - sürgettem egy kicsit, mondjon már valamit, hogyan tovább, vagy nyugtasson meg, hogy már elkezdett intézkedni legalább...
Feltűnhetett volna korábban, hogy valami nem jó. Nem vall Athenára ez a csendes, meghunyászkodó viselkedés, hogy inkább hallgat vagy ilyen csendesen reagál ahelyett, hogy kinyitná a száját. Miért is hittem neki, hogy csak a suli miatt van?
- Most meg mi ütött beléd? - nézek rá megrökönyödve, miután kirántotta a kezét a szorításomból, mellé meg még hátrálni is kezdett. Hogy a fene esne belé, hogy pont az egyetemen vagyunk, nem otthon! Bár lehet, ez az ő nagy szerencséje, mert képes lennék a vállamra kapni és úgy vinni vissza a rendelőbe.  
- A fenébe is Athena, ne most kezdd ezt a hisztit... Mert nem futunk? És nem, nem az én kényelmemről szól, hanem a miénkről. - javítom ki, és hirtelen nem értem, hogy mire fel ez a kiakadás így hirtelen, mint ha nem tudná, miről van szó. Ennyire az agyára mentek a hormonok?
- Hogy én?  Szerintem te nem realizáltad még a helyzet komolyságát. Tényleg így akarnál belevágni ebbe az egészbe? - nézek rá értetlenül, amikor pedig a könnyei is elerednek mellé, legszívesebben a fejemet verném a falba. Ez most komoly? Ő még a sulival se végzett, én meg majd fél lábbal rohangáljak a gyerek után? Pláne, hogy sohasem akartam? Ő meg húzza le az álmait meg a karrierjét a klotyón, mert nem volt betervezve a gyerek? De valahogy mégis erőt veszek magamon valahogy, hogy ne rángassam magam után valami kihaltabb részére az egyetemnek, így felé fordulva, türelmetlenül várakozok.  
- Na jó, akkor hadd halljam, hogy képzelted ezt az egészet? Hm? Valami terved, elképzelésed csak van, így pár nap után. - nekem mondjuk már a papírok értelmezése után fél órával is volt, de ezek szerint akkor nagyon nem egy hullámhosszra jár az agyunk, ami baj... mert jó lenne minél előbb közös nevezőre jutni az ügyben.


■ ■   nyelves  ■ ■credit




You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Szomb. Jan. 12, 2019 8:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

PJ && Athena

- Aww sajnálom, hogy vannak gyengébb pillanataim és nem lehetek mindig minden helyzetben olyan zseni, mint őkelme! -  hangom csak úgy csöpögött az iróniától. Nem sajnáltam és azt se gondoltam, hogy minden helyzetben zseni lenne. Mind a kettőnknek vannak jobb és kevésbé jobb pillanatai.
- Lehet, lehet, hogy tévedsz. Egyáltalán próbáltad már igazán felvállalni önmagad és megmutatni a világnak? Vagy örökre rejtegetni fogod, mert úgy érzed csak amiatt elítélnének, sajnálnának, megvetnének, netán lenéznének az emberek? – néztem rá kérdőn, ha már megint a lábával jött. Szerintem nagyon meglepődne, ha rájönne, hogy sokan képesek lennének így is elfogadni őt. Sőt, lehet megpróbálnának finoman poénkodni is vele, ha venné a lapot, de persze mit tudhatom én, úgyis valami ilyesmit fogok kapni tőle feleletül.
Csak morogtam és sóhajtottam egyet, de nem feleltem már erre semmit se. Legyen igaza, legyen ettől boldogabb. Ettől még nem lettem okosabb, hogy pontosan mi szél is fújta erre, mert ahogyan teltek a percek, úgy éreztem azt, hogy a múlt kicsit megismétli önmagát és rossz vége lesz, mint hajdanán is volt, amikor itt találkoztunk. A félelem egyre inkább erősebbé vált, de igyekeztem nem kimutatni és inkább erősnek maradni, még ha most rohadt nehezen is ment hozni azt a stílust, ami máskor csak úgy jött magától.
- Most lett az, hogy egy éve együtt élünk és megleptek vele karácsonykor, ha szeretném, akkor… de tényleg biztosan fura lehet az, hogy az ember nem két perc alatt változtat nevet, vagy ha él egy lehetőséggel. – forgatom meg újra a szememet, mert nem hiszem el, hogy minek lovagol ezen egyet. Én inkább örültem annak, hogy nem egy halott szörnyeteg nevét kell viselnem, hogy még egy dologgal kevesebb van, ami rá emlékeztet, vagy a családomra, akiket szép lassan az időforgatagában elveszítettem. Végre úgy éreztem, hogy tartozom valahova. Hozzá és a Callaghan családhoz.
- Nem, nem gondolom! – túlzottan is határozottan csendült a hangom. – Tisztán rémlik, hogy miként meséltél az unokatestvérednél történt dolgokról vagy korábban miként reagáltál, ha szóba jött a gyerek. Sőt! Azt gondolom, hogy az első pillanatokban talán még ennél is durvábban kiakadtál volna. – nem túlzottan érdekelt, hogy honnan is lett ekkora bátorságom, de hálás voltam a sorsnak, amiért még képes voltam tartani magam és kiállni a véleményemért, nem pedig egyből bőgni, még ha legszívesebben azt is tettem volna.
- Gratulált, majd mondta, hogy vár további vizsgálatokra… - ejtem ki óvatosan a szavakat, mert nem vagyok abban biztos, hogy ezt akarná hallani. Emiatt se mondtam azt, hogy Jerry mit mondott és miként biztosított arról, hogy bármi is lesz számíthatok rá és támogatni fog. Megannyi dolognak néztem én is utána az interneten, olvastam is, de aztán valahogy mindig csak egy dolog felé sodródtam. Nem eshet baja a magzatnak, meg kell őt óvnom, bármennyire is lesz nehéz ez az egész.
Hiába kezdenék kicsit megnyugodni és indulnék el vele, mert az elmém és a szívem nem hagy cserben és emlékeztetnek arra, amit korábban mondott, de elsiklottam felette, ahogyan a magamnak tett fogadalmamra is.
Hamarosan választ is kap a kérdésére, még ha nem is úgy, ahogyan remélné. Karomat mellkasom előtt fonom össze és próbálom nem elsírni magam. Szavai húsomba marnak, főleg az, ahogyan befejezni. Lehet kényelmesebb lenne az a megoldás, de semmiképpen se jobb. Képtelen lennék azzal a tudattal élni, hogy bántottam újra valakit, aki ráadásul részben nekem köszönhetően létezhet. – Nem kérek abból a fajta kényelemből, ami még egy életet követel! – megremegett a hangom, mert még rossz volt belegondolni is, kezem hasamra tévedt és nagyot nyeltem.
- Tényleg nem tettem volna meg? Biztosan akkor ezért nem tudok éjszakánként aludni, ezért néztem utána megannyi dolognak és rágódtam napokon át azon, hogy mi lenne a helyes. – nevettem el magam keserűen, hiszen a szavaiból csak úgy sütött, hogy úgy kezel, mintha egy oktondi gyerek lennék. – Miért kell úgy kezelned hirtelen, mintha egy idióta gyerek lennék? Emlékeztetnélek, hogy ez neked is pont annyira köszönhető, mint nekem... – szerettem volna magamban tartani, de tényleg érdekelt. Máskor nőként tekint rám, de most? Magam sem tudtam volna megmondani pontosan, hogy mi is lappang abban a pillantásban, amivel rám néz. Mintha egy teljesen számomra ismeretlen férfi nézne vissza rám.
- Úgy, hogy meg fog születni és fel fogom nevelni. Nem leszek olyan, mint az anyám, aki csak eldobta magától az egyik gyerekét. Ha kell, akkor egyedül csinálom végig, mert veled ellentétben akadnak olyanok, akik segítenének! És lehet nem így terveztem el az életemet, de emlékeztetnélek arra is, hogy téged se képzeltelek el soha az életembe, de mégis belecsöppentél és nem bántam meg! Lehet ijesztő, lehet megannyi árnyoldala is lesz, de nekünk is volt és nézd meg… - tártam szét a karomat. Nem éppen a jelenlegi csodálatos helyzetre gondoltam, de azért az elmúlt hónapokban egészen jól megvoltunk már. Tényleg ennyire nem látja azt, hogy ez nem feltétlen lehet rossz és amúgy is mennyi olyan anya van, akik egyedül nevelik a gyereküket, de mellette elvégezték az iskolát és sikeresek is lettek? Nekem is menni fog, mert muszáj lesz!

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Jan. 13, 2019 7:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && JP
 
A szavait hallva csak a szemeimet forgatom, mert már megint kiforgatja a szavaimat. De aztán eszembe jut, amit egy korábbi veszekedésünk során vágott a fejemhez, miszerint ha ennyiszer félreérti, talán én sem fejezem ki magam megfelelően... nem tudom, lehet.
- Nem, mert a világnak semmi köze hozzá, te sem tetováltatod a homlokodat azt, amit szégyellsz felvállalni mások előtt. Vagy posztolod ki valami blogra... - Van Gogh a fél fülű festőként lett híres, nem akarom azzal majmolni, hogy nálam meg a lábammal igaz ugyanez. Még akkor se, ha nem magamnak vágtam le, hanem egy baleset miatt veszítettem el. És lehet, hogy Athenának van igaza, de akkor sem akarom, hogy így emlékezzenek rám. Emlékezzenek a tehetségem miatt!
- Oké, felfogtam! - tártam szét a kezeimet, nekem aztán tényleg édes mindegy, hogy mi a vezetékneve, igaz, meglepett, hogy csak utazáskor derült ki a papírokból, de azon túl semmi bajom nem volt vele. Maximum kissé még nehezen áll rá az agyam, amikor szóba kerül, de talán ebben semmi meglepő sincs.
- Azért, mert nem akarok, meg nem is szeretem őket különösebben, miért olyan nehéz elfogadni ezt?! - bukott ki belőlem ezúttal már ingerültebben. Ha valaki tej nélkül issza a kávéját, azzal senkinek nincs baja. Ha nem eszik húst, még azzal sem. Miért kell ekkora feneket keríteni annak, hogy vannak olyanok, akiket meg a családalapítás gondolata nem vonz? Amúgy se hiszem, hogy jó apa lennék, legalább mindenkit megkímélnénk egy sor szenvedéstől.
Ami pedig a kiakadást illeti? Lehet, nem tudom, nem kizárt, de így alakult, úgyhogy legalább helyette most azon akadhatok ki, hogy így kellett megtudnom, ahogy.
- Az eszem megáll, komolyan... - horkanok fel a gratuláció hallatára, és hiába nézek Athenára reménykedő tekintettel, hogy ugye, nem csak megköszönte és kisétált, hanem... francokat, én vagyok a hülye, hogy még ilyenekben reménykedek, miért is tett volna másképp? Esze ágában sincs lemondani róla... Lassan pedig csak leesik neki az is, hogy nekem meg eszem ágában sincs megtartani.
- Ha az zavar, hogy nem lenne tiszta a lelkiismereted, írd az én számlámra. - eggyel több vagy kevesebb, számít? - Amúgy is nehéz életként gondolni egy akkora sejtkupacra, ami akkora sincs, mint valami gombostű feje. - ha már akkora lenne, hogy kezdene valami ember formája lenni, de így?
- Óóó, tényleg? - kérdezek vissza cinikusan, mert el tudom képzelni... olvasgatott a neten róla, vagy mi? Mert az azért elég távol áll attól, milyen megélni a mindennapokban akár egy terhességet, akár a gyereknevelést. Jó, az unokatestvérééknél azért láthatja, mennyi mindennel jár, de az ég szerelmére, még így is ég és föld a kettőjük helyzete.
- Azért, mert úgy viselkedsz, mint valami idióta gyerek. - vágtam vissza a szavaira, mert ez volt az igazság. Lehet, hogy bizonyos dolgokban sokkal érettebb gondolkodású a korosztályánál, de néhány szempontból meg annyira gyerekesen tudott viselkedni, hogy az az esetek többségében valami hihetetlenül bájos. Vagy idegesítő, mint ez a mostani eset is.
- Tudom, tisztában vagyok vele, pont azért próbálok valami észt verni a fejedbe, hogy tegyünk ellene, ha hagynád. - vagy tán jobb örülne, ha a fülem botját se mozdítanám a hírre? Kétlem, hogy ne esne neki legalább ilyen szarul, mint az, hogy nem akarok apa lenni.
Végighallgatva a monológját nagy erő kellett hozzá, hogy ne hagyjam szó nélkül az egészet, és forduljak sarkon, hagyva a francba az egészet, mert láthatóan hiába igyekszem, ha ennyire csökönyös és hajthatatlan, mint ha én lennék az, aki rosszat akar neki... De valami csodánál fogva mégis megemgerelem magam és maradok, még ha a tekintetemből ki is olvashatja a csalódottságot amit a szavai váltanak ki.
- Szóval te már minden átgondoltál, elterveztél és eldöntöttél? Anélkül, hogy akár csak szóltál volna róla, pedig ahogy mondtad, nekem is “köszönhető”? - foglaltam össze tömören a dolgot - Még jó, hogy ezek után tök mindegy, hogy mi a véleményem, hiába segítettem volna, ha nem kérsz belőle, hiába lennék az apja, lényegtelen, mit akarok, mert úgy is az lesz, amit te akarsz, nem? Végtére is, a te tested, a te döntésed, azzal úgy se lehet vitába szállni. Miért is hittem, hogy lehet bármi beleszólásom?- csóváltam a fejemet, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a veszekedés sehová sem vezet. Képtelenség észhez téríteni, vagy szép szóval hatni rá, egy olyan akadályba kerültünk, amit képtelenség együtt megugrani... ő jobbról kerülné ki, én balról, csak azt nem értem akkor, hogy miért pazaroljuk egymás idejét?


■ ■   nyelves  ■ ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Jan. 13, 2019 7:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

PJ && Athena

- Lehet nem tetováltatom a homlokomra, de már nem szégyellem annyira, mint egy évvel ezelőtt tettem. – automatikusan felelek, talán túlzottan is gyorsan, de sokkal inkább a meglepettségnek köszönhető, hogy pont ezzel érvvel. Én is egyre jobban viselem az embereket, nem félek már annyira, s ha szóba is került akár a tavaly történtek itt egy-egy diákkal, akkor is sokkal bátrabban tudtam róla beszélni. Megváltozott valami az elvonón bennem és PJ-nek köszönhetően, de neki ez fel se tűnt volna?
- Nem mondtam, hogy nehéz felfogni, de azt se mondhatod, hogy te annyira próbálnád megbeszélni a dolgokat. – kontráztam rá, mert ez volt az igazság. Én se mondanám magam gyerekimádónak. Néha még az unokatestvérem gyerekivel se mindig boldogulok és frászt tudják rám hozni, de azért azt is tudom, hogy nem lehetetlenség. Sőt, ott van az a lehetőség is, hogy örökbe is lehet adni, miért kellene véget venni egy éppen kialakuló életnek? Annak a mini valami ízének. Ebben a helyzetben nem jutott eszembe a megfelelő orvosiszó rá, de nem is érdekelt.
- Szerintem már rég megállt, vagy elhagyott, amikor megtaláltad a papírt. Kész csoda, hogy a könyvek nem maradtak szanaszét. – vágtam vissza nem túl kedvesen, miközben egyre inkább makacsabbá váltam és egyre inkább úgy éreztem, hogy meg kell védenem azt, ami még engem is halálra ijeszt. Hogy nem eshet baja, a nagyi se lenne büszke rám, ha olyat tennék és talán Jerry is örökre csalódna bennem, vagy ő is úgy látná, hogy egy ennyire elcseszett személynek inkább azt kéne tennie, amit PJ is akar?
- Tényleg ennyire egyszerű lenne? Te tényleg úgy tudnál tükörbe nézni utána, mintha mi sem történt volna, soha nem jutna eszedbe? – néztem rá csodálkozva és alig tudtam elhinni, hogy ennyire képtelen érezni ilyen téren. – Most még igen, de idővel ő már nem csak ennyi lesz. – próbáltam valahogy a tudatába verni ezt. Hogy most még hiheti ezt, kapaszkodhat ebbe, hogy nem árt neki, de bárhogyan is nevezzük a dolgot, akkor is gyilkosság lenne és talán örökre éket verne közénk, ahogyan egyelőre úgy néz ki a maradása is.
Nehéz volt megállnom, hogy a cinikus kérdésére ne vágjam rá, hogy hányingert kapok tőle és nem is értem, hogy voltam képes szeretni őt. Valójában tudtam, de attól még leírhatatlanul fájt az, hogy hirtelen újra a kővé dermedt szívével találtam szemben magam.
- Volt kiről példát vennem. – utaltam itt rá, mert ő se volt jobb. Valamit a fejébe vett, akkor annak úgy kell lennie, a többi meg nem számít. Komolyan, mint egy idióta elkényeztetett gyerek, aki megszokta, hogy minden az akarata szerint történik.
- Ezt nevezed próbálkozásnak? Én kérek elnézést, hogy számomra az nem minősül annak, hogy beközlőd, hogy máris megyünk az orvoshoz. Nekem ez inkább úgy tűnik, hogy te eldöntöttél valamit és úgy kellene lennie. – nem gondolkoztam, az indulatok vezéreltek és csak mondtam, mondtam azt, amit gondoltam és éreztem. Nem számított, hogy már mi is lesz a vége, mert már egyre inkább tudtam, hogy egy süllyedő hajóra vettem jegyet és az egyikünk se élheti igazán túl. Örökre nyomot fog hagyni.
- Igen, próbáltam utána járni a dolgoknak, megemészteni a dolgokat, ha oda kerül a sor, akkor meg tudjuk beszélni, legyenek akár érveim, de minek is… - húztam el a számat és újabb síróroham tört rám. Sietve kerestem zsebkendőt, hogy az orromat kifújjam. – És akkor ki is forgatja ki a másik szavát? Hallod mindazt, amit mondasz? – kérdeztem vissza keserűen és megtörten, majd neki dőltem az egyik asztalnak és egy pillanatra a szám elé kaptam a kezemet, mert hála a stressznek, amiben éltem úgy éreztem, hogy mindjárt azt a pár falatot is kiadom magamból, amit letuszkoltam. – Elmondom akkor még egyszer, lassan, hátha akkor végre képes vagy felfogni! Valóban szeretném megtartani, nem akarok még valakinek ártani, de ezek után is megannyi lehetőség lenne. S ki tudja, hogy miként változnának meg a dolgok. S igen, valóban szerettem volna veled beszélni, mert hiába mondom ezt, attól még ezernyi kétely szakít ketté. S igen, jártam azon a helyen, de elrohantam. – bukik ki belőlem az igazság, hogy nekem is megfordult a fejemben az, ahova ő is el akart rángatni. – De veled ellentétben én tényleg szerettem volna beszélni, hiába van elhatározásom, véleményem, ami mellett lehet megpróbálnék kitartani, de te? Berontasz ide, majd elvárod, hogy a másik zokszó nélkül kövessen. Át se gondolod, csak rohannál arra a helyre. Hol van ebben az, hogy téged bármennyire is érdekel az, hogy mit érzek vagy mit gondolok? Mielőtt csak engem próbálsz vádolni magadba is nézhetnél kicsit. – csuklik el a hangom. Plafonra emelem a tekintetemet és próbálom elnyomni az újabb feltörni akaró könnyeimet. – Szeretlek Jean-Philippe, s pontosan ezért nem fogom hagyni azt, hogy az első felindulásod döntsön mindenki sorsáról. – feleltem csak ennyit és ha nem próbált megállítani valahogyan, akkor egyre inkább hátrálni kezdtem az udvar felé lévő kijárathoz, mielőtt még a lábaim is megadnák magukat és itt rogynék a földre. Azt pedig nem csak látnia, hanem éreznie is kellett volna, hogy teljesen őszintén mondom a végét. Ha talán lehiggad, akkor megbeszéljük, hinni akartam ebben, hiszen még van időnk eldönteni mi legyen, de ahhoz ketten kellünk, de két tiszta fej és nem indulatokkal túlfűtött. – Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de ne kérd tőlem, hogy örökre utáljam magam azért, hogy netán hagytam azt, hogy az indulataid és a sokk miatt rossz döntést hozz meg. – azzal a lendülettel már ki is nyitottam az ajtót és elrohantam, ha nem ütköztem akadályba.


■ ■  Köszönöm! ahwie credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
239
● ● Reag szám :
219
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Vas. Jan. 13, 2019 8:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && JP
 
- Ó, hát ha így nézzük, én sem szégyellem már annyira, mint 8 évvel ezelőtt. - ha már ilyenekkel dobálózunk, ennyit én is fel tudok mutatni, de most nem is ez volt a lényeg. És lehet, hogy a tavalyi zaklatásáról már mer beszélni, de vajon mikor adná ország-világ tudtára azt, amit az apja művelt vele? Kétlem, hogy csak úgy felvállalná egyik napról a másikra, vagy örülne, ha a világ tudomására jutna.
- Nem, mert nem is lehet normálisan beszélni veled! - vágok vissza. Lehet, hogy nyugodtabb körülmények között talán jobban ment volna, de mivel mindketten ami a szívünkön, az a szánkon típusú emberek vagyunk, és nem félünk a másik tudtára adni a véleményünket, így sajnos mindig ilyen hamar robban a bomba... csoda az, ha képesek vagyunk bármit is nyugodtan megbeszélni, miért is pont ez lenne kivétel?
- Jaj de vicces valaki... - morogtam válasz gyanánt, a kérdését illetően meg, miszerint képes lennék-e még tükörbe nézni, csak egy vállvonással reagáltam. A húgom halála is az én lelkemen szárad, ráadásul vele együtt nőttem fel... hogy tudna-e fájni a tudat, hogy ezúttal egy kezdődő életet oltottam ki? Valószínűleg igen, de mivel úgy se kötne semmi emlék hozzá...
- Igen, pont ezért nem kéne feleslegesen húzni az időt. - zárom le a témát, mert ne kezdjen nekem most érzelmi manipulációba, mert úgy sem fog használni, sőt... minél inkább erőltetné, én annál jobban visszakozok zsigerből, mert egyszerűen ilyen a természetem.
- Vehetnél inkább a jó dolgokról példát az ilyenek helyett. - sokszor én se vagyok büszke magamra, de ez még nem jelenti azt, hogy amit én csinálok, azt neki is egyből követnie kell, ha meg annyira elítéli egy-egy tulajdonságomat, akkor miért utánozza ő is?
- Nézzenek oda! Még egy dolog, amiben hasonlítunk. Hogy is mondtad? Volt kiről példát vennem? - kérdeztem vissza indulatosan. Éreztem, hogy ez az egész kicsúszik a kezeim közül, és akármennyire is sietek, vagy igyekszem, hogy megragadjam a lehetőséget, annál rosszabb lesz az egész. Szorított az idő, mégis, talán csak még távolabb sikerült sodornom Athenát a tervemtől, mint ahogy eredetileg lett volna.
- Tudod mit? Igazad volt, egyikünk sem jobb, mint a másik, ilyen téren. - lehet, hogy nehéz velem beszélni, amikor ennyire elöntenek az indultok, de vele sem könnyebb, és részben magának köszönheti ezt az egészet. Elvégre ki volt az, aki egyből a megcsalásra meg szakításra asszociált egy szimpla kikapcsolódás ígéretéről? Erre tessék, a végén meg mégis ide lyukadunk ki...
- Legyen, ahogy akarod. Megyek, és magamba nézek. - szólaltam meg végül beletörődéssel, lemondással, és jó adag cinizmussal, amikor a mondandója végére ért.  
- Ha neked ez a szeretet... - legyintettem a kezemmel a szavaira, jelezve, hogy ne fáradjon, ettől már úgy sem lesz jobb semmi... még akkor sem mozdultam, amikor elindult az ajtó felé, csak miután megtett néhány lépést, fordítottam hátat, hogy én is távozóra fogjam, csak épp az ellentétes irányba. Távozás közben még hallottam a szavait, viszont már válaszra sem méltattam, úgy is ismerjük már mindketten a témát, hogy a sajnálattal már a pince meg a padlás is tele van... Ha meg valakit utálni akar, ne magát utálja, itt vagyok én, mert ezek után már úgy is minden mindegy...


■ ■    ■ ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
177
● ● Reag szám :
166
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza •• Hétf. Jan. 14, 2019 9:26 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Büfé és menza ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ajánlott tartalom

Büfé és menza
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Sorbonne Egyetem :: Egyetem épülete-