Café Carette
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Café Carette •• Szer. Júl. 19, 2017 8:40 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sebastien Ellwode tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Pént. Júl. 28, 2017 8:18 pm


Seb && Mae
A napok csak telnek én pedig egyre kilátástalanabbnak érzem ezt az egész helyzetet. Talán tényleg jobb lenne ha a kishúgomra hallgatnék és hazamennék végre. Biztosan nyomós oka van annak, hogy Mae szó nélkül hagyott hátra mindent. Bele kellene törődnöm abba, hogy nem voltam annyira fontos része az életének mint az hittem. Van ilyen. De nem vagyok képes csak így elengedni őt. Ha menni akar nyilván nem tarthatom vissza, de mindenek előtt magyarázatot kell adni nekem. Minden kérdésemre válaszolnia kell, addig nem hagyom, hogy maga mögött hagyja a múltat. Addig nem lehet vége amíg szembe nem állítom őt a kérdéseimmel. Amiből bizony most rengeteg van.
Sajnálattal tapasztaltam, hogy a francia tudásom igencsak megkopott az elmúlt évek alatt és nagyon nehezen tudom megértetni magam az itt élőkkel. Az alapok természetesen még megvan, úgyhogy éhen nem halok, de a bonyolultabb mondatokba már beletörik a fogam. Szerencsémre nagyon sok helyen beszélik az angolt, úgyhogy mégsem annyira kilátástalan a helyzet mint amennyire az első pillanatban tűnt. A hotelszobám nem nagy szám, de a célnak megfelel. Fürdeni és aludni tökéletes. Igaz a recepciós hölgyek nem igazán díjazták, hogy bizonytalan időre vettem ki a szobát, de szívességükért cserébe bőséges borravalóval jutalmaztam meg őket. Azóta készségesen állnak szolgálatomra bármiről legyen is szó. Néha túlságosan is szeretnének a kedvemben járni. De nem ezért jöttem.
Reggel óta járom Párizs utcáit, megfordultam ruhaüzletekben, parkokban, bevásárlóközpontokban, bárokban és néhány taxist is megkérdeztem, de senki nem látta az én egérkémet. A remény, ami eddig éltetett most már lassan végleg elhagy. Próbálok erős lenni és meggyőzni magam arról, hogy megtalálom, de nem vagyok hozzászokva a folytonos kudarcokhoz. Bokszolóként megszoktam már, hogy minden pofon után hogyan álljak újra talpra, de van amit még a küzdősport sem taníthatott meg nekem. Hogyan bánjak az érzelmeimmel, amik egyszerre emelnek a magasba majd ugyanabban a pillanatban visszarántanak a földre.
A gyomrom tüntetőleg jelzi, hogy ideje lenne végre ebédelni valamit, úgyhogy besétálok az első kávézóba, hogy rendeljek magamnak egy jó erős presszót és croissant, majd ha visszaérek a szállásomhoz lenyomok valami rendes kaját. Szükségem van az energiára és a mozgás is hiányzik már. Hozzászoktam, hogy aktív életet élek amennyire csak tudok, nem az én asztalom a lötyögés és semmit tevés. Elfoglalom az egyik üres asztalt az ablak mellett és gyorsan elhadarom a kérésem az igencsak rövid szoknyát viselő pincérnőnek. Gondolataimba merülve bámulok ki az ablakon, amikor egy ismerős alak tűnik fel előttem. Sietősen lépked a macskaköveken. Megdörzsölöm a szemem, hogy biztos legyek benne, hogy jól látok és tényleg az én kis egérkém sétál el a kávézó előtt. Majdnem felborítom az éppen akkor odaérkező pincért ahogy rohanok kifele az ajtón. Egy igencsak ingadozó magas, kigyúrt, sötét hajú fickó lép közelebb a lányhoz, és magához húzza, miközben kezével a fenekébe markol. Pillanatokon belül elborul az agyam, és futólépésben rohanok oda. Megragadom a fickót és egyetlen gyors mozdulattal az oszlophoz nyomom. Jobb kezemet a torkára szorítom és szemeim szikrákat szórnak.
- Még egyszer hozzáérsz és eltöröm mindkét kezed. Megértetted? - üvöltöm a képébe elég erős akcentussal, majd meg sem várva a válaszát eleresztem. Mae-hoz fordulok, próbálok rezzenéstelen arckifejezést ölteni magamra, de a harag és az öröm felváltva uralkodnak rajtam.
- Emlékszel még rám? Velem jössz!  - Fogom meg a kezét és ellentmondást nem tűrve hurcolom magammal a kávézóba. Próbálom csillapítani a dühömet és nem túl szigorúan vizsgálni őt. Rengeteg kérdésem van, de nem akarom ismét elijeszteni, miután végre rátaláltam.
- Mégis hogy képzelted ezt? Csak úgy lelépsz minden szó nélkül? Magyarázatot várok!  - Majd a következő pillanatban magamhoz húzom, átölelem és belélegzem imádott illatát.
-Aggódtam miattad!
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3 ■ ■credit
avatar
Civilek
Tell me your secrets

65
● ● Posztok száma :
Chris Hemsworth
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Pént. Júl. 28, 2017 9:12 pm


Seb && Mae
Még mindig nem találtam munkát se, ahogyan olykor el is bizonytalanodtam, hogy jól döntöttem. Nem egyszer került kezembe a régi telefon, nem egyszer pörgettem végig a galériát, aminek a tartalma egyszerre csalt mosolyt az arcomra és könnyeket a szemembe, még ha nem is mutattam ki. Hiányzott, egyre inkább hiányzott, de még se voltam képes egyetlen egy üzenetet se elküldeni, inkább csak gyűltek és gyűltek a piszkozatok a telefonom, de egyik se kelhetett szárnya, hogy eljusson a másik félhez. Én döntöttem úgy, hogy idejövök, hogy magam mögött hagyok mindent, de ahogyan mondani szokták, ha dühében dönt az ember, akkor ritkán cselekszik helyesen… azt viszont nem bántam meg, hogy eljöttem ide, hiszen a város szép lassan engem is magával rántott és örültem annak, hogy Sün is a közelemben van, hiszen a testvérem és vigyázni szeretnék rá, ugyanakkor mégis egyre inkább fájt az, ahogyan magam mögött hagytam Sebastient. Hiányzott, de mégis valami visszarántott, hiszen elég volt csak arra a képre gondolnom, amit az egyik pletykamagazinban megpillantottam és ismét úgy éreztem, hogy a távolságot kell tartanom tőle.
Szajna partján üldögéltem némán, miközben a nap egyre magasabbra szökött. A víz illata és dallama könnyedén jutott el hozzám, még egy kicsit bele is lógattam a lábamat, hiszen már megtaláltam azt a részét, ahol legalább ezt lehet, majd pedig előhalásztam a macit a táskámból. Ő azóta velem volt, hogy a kislány nekem adta a repülőn, vagyis utána, amikor már földet értünk. Hinni akartam, hogy tényleg szerencsét hozhat, de mégis úgy éreztem, hogy a legtitkosabb vágyamat nem fogja sose valóra váltani, azt, amire talán még se mondtam volna ki sose, hogy kinek az ölelésére, vagy közelségére vágyom leginkább. Pár pillanat erejéig lehunytam a szememet, mély levegőt vettem, majd lassan fújtam ki, majd közben újra kinyitottam a szememet, mintha csak egy néma kívánság lett volna. A maci visszakerült a táskába, ha már a másik „maci” túlzottan is távol volt tőlem. Sietve bújtam vissza a papucsomba, hogy utána a vállamon átvetve a táskát ismét neki vágjak a városnak.
Könnyedén veszem el a tömegben, hiszen nem vagyok túlzottan nagydarab, de ez sose zavart igazán, hiszen a tánchoz nem is kell annak lenni. Kíváncsian fürkészem olykor a kirakatokat, hátha megpillantok valami állás lehetőséget, hiszen most még pincéri állás, vagy bolti eladói állás is tökéletes lenne, amíg nem sikerül tánccal kapcsolatos munkát találnom. Sietve kerülök ki egy-két embert, amikor is valaki túlzottan is magával ragad. Mire észbe kaphatnék, addigra egy kigyúrt férfi ránt magához közelebb, majd pedig a keze formásabb hátsó felembe mar. Egy kisebb sikítás elhagyja az ajkamat meglepettségnek köszönhetően, de mielőtt bármit is reagálhatnék, addigra valaki lerántja rólam. A hangja ismerősen csendül, de szinte fel se fogom, hogy tényleg Sebastien van itt, mert következő pillanatban már ő kapja el a kezemet és magával ránt.
- Hééé, állj már meg! Ez fáj!! – persze, hogy küzdők, de mintha a kisegér küzdene az oroszlánnal, valahogy úgy festhetünk, meg igazán én se rendezek jelentett, mert már így is tuti mindenki minket bámul. A sokk pedig még mindig könnyedén ural. Nem értem, hogy mit keres itt, vagy miként jött rá arra, hogy Párizsba „szöktem”. Majd a következő pillanatban szinte falfehérré válok, ahogyan eszembe jut, hogy talán felkereste a szüleimet. Csak kérlek ne…
- Igazán? Talán nem volt elég beszédes az ágyadon hagyott nyitott magazin, amin elméletileg dolgozol, közben meg egy igazán kedves régi ismerősöddel ebédelsz? – kérdeztem meg csöppet se kedvesen és ha elengedte a kezemet, akkor összefontam a karomat magam előtt, ha nem, akkor megpróbáltam kirántani a kezemet. Emlékeim szerint még igazán „kedves” szavakat is firkáltam arra az oldalra az újságban, de ez most mellékes is.
Mielőtt viszont meghátrálhatnék, azelőtt az ölelésébe von, én pedig szinte elveszem ott. Fejemet mellkasához fúrom és szorosan bújok hozzá, hiszen túlzottan is hiányzott. Vajon a táskában lévő medve tényleg képes teljesíteni a legnagyobb vágyainkat? Ostobaság lenne hinni ilyenben?
- Hiányoztál. – felelem, hiszen bármenyire is pipa vagyok rá, attól még ez az igazság. – Amikor megláttam azt a képet, meg a szöveget hozzá, akkor úgy éreztem, hogy muszáj mennem. Messzire, mert nem akartam elhinni, hogy ti ketten tényleg… - de nem bírom befejezni, hiszen legszívesebben neki rontanék, mintha az egérke elbánhatna az oroszlánnal. – Várjunk csak! Te mi a francot keresel egyébként itt? Hogyan? – kapcsolok hirtelen, mielőtt értelmesen befejezhetném az előző gondolat menetemet. De a falfehérségem vélhetően még mindig jelen volt, mert csak egyetlen egy dolgot nem akartam hallani, hogy járt nálunk, a családomnál… És közben nem kizárt, hogy egy-két lépést hátrálni is próbáltam, mint aki fel akar készülni a menekülésre, hiszen sejtem, hogy apám miket mondhatott. Egy este, amit sose tudtam feledni, ami örökre befolyásolja már azt, hogy miért félek bárkit is igazán közel engedni… Nem akarok újra szembe nézni azzal, ami akkor történt…

■ ■ Csak mert ez szólt írás közben. ■ ■ Imádtam. ahwie Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit




She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Sebastien Ellwode tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Hétf. Júl. 31, 2017 7:40 pm


Seb && Mae
Amikor már kezdtem feladni a reményt, amikor már úgy éreztem, hogy lehetelen rátalálnom a kedvesemre ebben a hatalmas városban, akkor bukkant elő a semmiből. Nem vagyok az a típusú férfi, aki hisz a sors kezében, vagy a véletlenekben, most mégis úgy tűnik, hogy egy láthatatlan kéz irányította a dolgokat. Az első ledöbbenés után különféle érzelmek váltakoznak bennem, a dühtől az örömön kerezdtül a megnyugvásig szinte mindegyik. Dühös vagyok, hogy elhagyott, hogy nem volt képes legalább egy röpke üzenetet hagyni. Haragszom, hogy aggódnom kellett miatta, mert nem tudtam, hogy merre van és legfőképp, hogy jol van-e. Örülök, mert végre újra láthatom csodálatos arcát, hallhatom hangját ami megnyugtat. Boldog vagyok, mert mostmár tudom, hogy újra mellettem van, az elmúlt hosszú kétségbeesett napok mintha teljesen feledésbe merültek volna. A megkönnyebülés hangos sóhajként tör elő belőlem miután a kávézó biztonságos fedezékébe vonszolom. Bele sem merek gondolni, hogy mi történhett volna, ha most nem vagyok itt. Olyan pici és törékeny, nem tudta volna magát megvédeni attól a húskolosszumtól. Újra elhatalmasodik rajtam a harag, ha csak belegondolok, hogy milyen szörnyű következményei lehettek volna. Bármennyi konfliktus van is közöttük, bármennyi megmagyarázhatatlan akadály, átléphetetlen híd, de azt hiszem abba beleőrülnék, ha vele történne valami. Ha nem tudnék vigyázni rá, és gondoskodni róla. Elengedem a kezét, de pillantásommal továbbra is szorosan magamhoz láncolom, hogy soha többé ne tudjon elmenekülni.
Szavai hallatán megrögönyödöm, és érzem, ahogy vörösre vált a bőrszínem. Nem tudom eldönteni, hogy nevessek az ostoba féltékenykedésén vagy üvöltsem le a fejét a gyerekes viselkedése miatt. A köztes megoldást választva inkább csak mély levegőt veszek.
- Ezt nem mondod komolyan! Mindez valami hülye pletykalap miatt volt? A féltékenységed teljesen az agyadra ment? Tudod, hogy min mentem keresztül miután csak úgy felszívódtál? ismét veszek egy nagy levegőt és az sztal felé terelem őt, ahol szó nélkül kihúzom neki a széket és megvárom amíg helyet foglal.
- Félre értedd. Nincs semmi köztem és Christine között. Tudod jól, hogy nem bántanálak meg. A srác akit aznap edzettem felhívott, hogy késöbb érkezik, mert az anyja beteg. Kihasználva a szabadidőmet beültem abba a kávézóba egy kávéért és egy lekváros fánkért. Tudod, hogy mennyire imádom. Christine már ott volt, leült mellém és beszélgetünk. Aztán szépen visszamentem a terembe. Semmi nem történt. átnyúlok az asztalon, hogy megofgjam törékeny kezét.
- Szeretlek, soha nem bántanálak. Nincs okod ilyen drasztikus lépéseket hoznod! hangom lágyan csendül, de azért igyekszem egy kis szigort is vinni bele, tudnia kell, hogy mindig itt vagyok neki, de nálam is van határ. És ő ezt most átlépte. Belekortyolok a kávéba ami mostanra már igencsak lehűlt, de ebben a percben még ez sem érdekel. Csak ülök és bámulom ijedt arcát, próbálom emlékezetembe vésni minden rezdülését.
- Napok óta itt vagyok már a városban. Teljesen kétségbeesetten kerestelek. Egy közeli szállodában lakom most. És igen...elmentem a szüleidhez, ahol édesanyád felvilágosított és elmondta, hogy itt vagy. Úgyhogy elutaztam idáig azért, hogy megtaláljalak és haza vigyelek. Haza, hozzánk. annyi minden kavarog egyszerre a fejemben, olyan sok megválaszotlan kérdés és megannyi kétely, de félek, hogyha mindent a egyszerre mondok ki akkor ismét elszalad és akkor soha többé nem találom meg.
- Iszol egy kávét? Beszélnünk kell. Sok mindent meg kell beszélnünk. Most talán sikerülni fog felnőttek módjára viselkednünk? Átnyúlok az asztal fölött és kisimítok egy kósza tincset a szeméből.
- El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál. küldök neki egy apró mosolyt és csak nagyon nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne szorítsam magamhoz és ne essek neki ajkainak.
■ ■ Zene ■ ■:3 ■ ■credit



I admit I made mistakes But yours might cost you everything
Can't you hear me calling you home?
avatar
Civilek
Tell me your secrets

65
● ● Posztok száma :
Chris Hemsworth
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Hétf. Júl. 31, 2017 10:23 pm


Seb && Mae
Egyszerre örültem annak, hogy itt van, de egyszerre fogott el a rémület is. Nem azért, mert félnék attól, hogy bántani tudna, hanem azért talán, mert mélyen legbelül netán megvet. Főleg akkor, ha tudja a titkomat, azt, amiről sose beszéltem szinte senkinek se mert nem tudok. Mégis féle szörnyeteg az, aki még a saját ikertesóját se tudja igazán megsiratni? Próbáltam, én tényleg szerettem volna sírni, de még se ment, egyedül akkor is azért tudtam, mert a rémült volna és ijedt, de nem a veszteség fájdalma okozta. Talán egy részem megkönnyebbült, hogy eggyel kevesebb szörnyeteg lesz a világon, a nőknek és gyerekeknek se kell tartania attól, hogy mit tenne velük, ha éppen felbosszantják. De ettől még se volt könnyebb, hiszen gyilkosnak éreztem magam még mindig részben. Annak ellenére is, hogy mai napig tisztán emlékszem arra, hogy miként volt foltos a kezem és miként zúzódott meg egyik kezem abban a dulakodásban, hiszen még ha felejteni akartam volna, akkor se sikerült volna, mert mai napig benne vannak az aktámban azok a képek. Nem akartam arra gondolni, hogy tudja és talán csak azért utazott ide, hogy ezt a szememre vesse, bár ha így lenne, akkor nem védett volna meg. Nem akarok belegondolni, hogy mi történhetett volna akkor, ha ő vagy éppen más nem siet a megmentésemre, de még mindig örülök annak, hogy ő tette meg.
Amikor mély levegőt vesz, akkor kicsit lesütöm a szemeimet, hiszen biztos vagyok abban, hogy most fog kicsit „megtépázni” a maga módján és hülyeségnek fogja tartani azt, hogy emiatt léptem le, de ő nem értheti ezt. Az a nő szerintem bármelyik férfit megkaphatnál, hiszen gyönyörű, legalábbis még én se vagyok vak, csak féltékeny és kicsit talán elcseszett, amiért úgy érzem, hogy sose leszek elég jó Sebastiennek és nálam jobbat is találhatna.
- Talán az agyamra ment, de neked fogalmad sincs, hogy ez az egész milyen érzés. Csak elég megnézni őt és engem. Két külön világ. – pufogom neki, miközben az asztal felé terel, majd lerogyok a kihúzott székre és az ölembe húzom a táskámat, benne a plüssmedvével.
Csak némán bólintok egyet, mert tényleg tudom mennyire szereti. Volt már olyan, hogy én is beugrottam neki venni párat, hogy meglepjem vele és kicsit kedveskedjek valamivel. Tényleg így levezetve kicsit ostobának érzem magam, hogy csak így eltűntem. Igaz, már terveztem, hogy eljövök az öcsém után ebbe a városba, de eleinte még úgy fordult meg a fejemben, hogy mi ketten jövünk, nem egyedül, de végül mégis elrohantam. Nem húzom el a kezemet, amikor megfogja, majd óvatosan pillantok fel rá, mintha csak félnék attól, amit az íriszeiben láthatok.
Idegességemben egy aprót alsó ajkamba harapok, majd elhúzom a kezemet, hogy egy rakoncátlan tincset a helyére igazítsak. Bár úgyis tudom, hogy újra meg fog szökni, vagy csak egy másik tincs.
- Én is szeretlek és tudom, de tudod mindig bennem van az, hogy egyszer ráébredsz te is, hogy találhatnál magadnak egy jobb, szebb vagy éppen kevésbé elcseszettebb lányt. – egy apró sóhaj kibukik az ajkaim között. Kár lenne tagadni, mert tényleg járt odahaza, amitől még mindig falfehér lehetek, ha csak eszembe jut, akkor tényleg neki is rá kell ébrednie arra, hogy csöppet se vagyok annyira makulátlan fehér, mint bárki hinné.
- Talán csak meg kellett várnod, amíg a másik fél is azt kívánta, hogy bárcsak itt lennél. – biztos vagyok abban, hogy nem fogja teljesen érteni, de ez most úgyis másik történet. Ennél szerintem még mindig vannak sürgetőbb dolgok, amikor pedig a hazát mondja, akkor sietve rázom meg a fejemet. – Nem szeretnék visszamenni Londonba. Túl sok minden történt ott és itt egy új esélyt kaphatnánk. Nem kérhetem tőled azt, hogy maradj és adj fel mindent, de én azt hiszem egyelőre nem vagyok képes visszamenni oda. – csuklik el a hangom és kicsit lesütöm a szemeimet is, majd az ablakon át figyelem, ahogyan az utcán sétálnak az emberek. Egy kicsit talán én is azt kívánom, hogy bár csak eltűnhetnék a tömegbe, láthatatlanná válhatnék.
- Inkább azt hiszem egy teát kérnék, ha van vagy valami turmixot. – ma már benyakaltam két kávét is, talán több nem kellene. – Talán, de magunknak ismerve semmi sincs kizárva, maximum majd másik kávézót kell keresnünk. – kuncogom el magam és elmosolyodom, amikor most ő veszi fel a rakoncátlan fürtjeimmel a harcot.
- Te is nekem, szerintem legalább 100 piszkozatom van a telefonomban, mert annyiszor akartam neked írni. – vallom be, majd ha megérkezik a pincérnő, akkor rendelők tőle egy epres shake-t, majd utána egy kisebb csönd telepszik ránk. Végül kicsit benedvesítem az ajkamat és mély levegőt.
- Tudod igaz? Elmondta, hogy minek tart, vagyis mit tettem… - töröm meg végül a csendet és érezheti, hogy nem könnyű nekem erről beszélni és talán nem is itt kellene. – Vagy miről szeretnél beszélni? – váltok inkább témát, mert azt hiszem arra még nem állok készen, pedig mélyen legbelül tudom, hogy arról is kell. Többé nem titkolhatom el és apám szemében örökre gyilkos fogok maradni és talán a sajátomban is.






She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Sebastien Ellwode tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Csüt. Aug. 03, 2017 2:30 pm


Seb && Mae
Hosszú ideig csak némán bámulom szeretett arcát, nem tudok betelni pillantásával, arcának vonásaival. Az elmúlt napokban iszonyatosan hiányzott nekem, most döbbentem csak rá, hogy mennyi szerves része lett az életemnek és mennyire üresnek érzem magam ha nincs mellettem. Az elmúlt napok mintha évek lettek volna, mintha nem ugyanaz az ember lennék mint amikor teljes válszélességgel mellettem volt. Igen tudom, ez hülyeség. Négy nap alatt egyikünk sem változott, de mégis mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Az én világom mindenképp. Még most sem tudtam feldolgozni azt amiket az apja mondott nekem, azt, hogy egyik percről a másikra képes volt elhagyni engem. Nem beszéltük meg, esélyt sem adott arra, hogy kimagyarázzam magam. Tudhatná már, hogy nem szokásom hazudni. Hogy egyenes ember vagyok és mindig megmondom mi jár éppen a fejemben, mik a problémáim. Ezért veszekszünk olyan gyakran, mert két ennyire karizmatikus ember nem fér meg egymás mellett hosszabb ideig anélkül, hogy hajba ne kapjanak valamin. De utána, megint megy minden szépen előre és boldogságot csempészhetünk egymás életébe. Ezek vagyunk mi. Belekortyolok a kávémba amelyik már teljesen lehűlt, de ez most a legkevésbé sem érdekel, a lényeg, hogy megtaláltam és itt van velem.
- Maelys, kicsim. Azt hiszem ezt már megtárgyaltuk néhányszor. Két külön világ vagytok ez így igaz, ahogy az is, hogy Christine valóban szép nő, de... emelem magasba a mutatóujjam - közel sem olyan lenyűgöző, őszinte, heves, erotikus, bájos, gyerekes és gyönyörű mint te. Szerettem. De becsapott és csúnyán a képembe hazudott...tudhatnád már, hogy én az őszinteséget szeretem. Mindig minden körülmények között. Próbálkozik, de olyan Isten nincs az égen, hogy még egyszer visszafogadjam őt. Miattad. Mert nekem fontosabb vagy mint azt hiszed. Mint ahogy azt valaha elmondtam neked. A legfontosabb. Nem vagyok a szavak embere, soha nem is voltam, nem tudom mikor mit kell mondanom ahhoz ahogy megvígasztaljam, vagy csak jó kedvre derítsem. De most úgy érzem, hogy ez a legtöbb amit mondani tudok neki, hogy elhigyje végre, hogy mit is jelent nekem. Szavai hallatán kétségbeesés és szomorúság érzete fog el. Tudtam, mindig is tudtam, hogy Párizs a szíve közepe, sejtettem, hogy csak idő kérdése és fejébe veszi a költözés gondolatát, arra viszont nem számítottam, hogy ilyen gyorsan szánja rá magát. Azt hittem meg tudjuk majd beszélni és talán tudok valami olyat nyújtani neki, ami maradásra készteti majd.
- Úgy érzem ismét egyedül döntöttél egy fontos kérdésben, amibe nekem is lett volna beleszólásom. Nem várhatod el tőlem, hogy egyik napról a másikra magam mögött hagyjam az életem, a munkám, a karrierem, a családom. Nem lehetsz annyira önző, hogy elvárd tőlem, hogy mindent magam mögött hagyjam. Nem tudom, hogy képes leszek-e ekkora súlyú döntést meghozni. Szeretnék még mondani valamit, de nem találok szavakat, az asztalunkhoz lépő pincérnő pedig kizökkent a gondolatmenetemből. Miután Mae megrendeli a turmixot ismét rápillantok és megérintem az asztalon pihenő kezét.
- Elmondta. Vagyis mondott valamit, amit nem tudok elhinni. Nem akarom elhinni. De ezt ne itt beszéljük meg. Inkább menjünk fel majd a szállodába ahol nem sasolnak kíváncsi szemek és nem hallgatóznak a kíváncsi  fülek. Rendben?
Mindenféle kusza gondolatokkal a fejemben helyezem kényelmbe magam arra várva, hogy befejezze a turmixot és leléphessünk innen végre.
- Kinél laksz? Dolgozol már? Rendben vagy? És miért vetted a fejedbe ilyen hirtelen, hogy elköltözöl. Megismertél valakit? és még ennél sokkal több kérdés van a fejemben amire szeretnék választ kapni, de nem akarok egyszerre mindent rázúdítani. Inkább csendben üldökélek a széken és a vajas croisson-omat majszolgatom.
■ ■ Zene ■ ■love ■ ■credit



I admit I made mistakes But yours might cost you everything
Can't you hear me calling you home?
avatar
Civilek
Tell me your secrets

65
● ● Posztok száma :
Chris Hemsworth
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Csüt. Aug. 03, 2017 8:21 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Szomb. Aug. 05, 2017 8:10 pm

Margie & Mars

Kíváncsian ácsorogtam a Café Carette előtt. Persze simán bemehettem és vehettem volna magamnak valami harapnivalót és ennivalót is, de most nem teljesen az evés miatt vagyok itt. Izgultam. De nem riadtam meg az újdonságtól. Minek? Teljesen természetesen fog lezajlani az egész. Én igyekezni fogok, hogy ne okozzak gondot és minden gördülékenyen menjen végbe, ahogy minden fotós elvárja tőlem. Végtére is nem volt kőbe vésve, hogy az ügynökségnél csak és kizárólag apa fotózhat le. Szerettem a többiekkel is társalogni, ez meg sose volt a legrosszabb döntés amit ilyenkor tenni szoktam. Persze amikor oda kell tenni magam és nem beszélni arra is képes vagyok, tehát nagyjából nem fog a mostani alkalom se kifogni rajtam. Legalábbis remélem.

Voltam már odabent is, tetszik belülről viszont szerencsére már ettem és nem kívántam meg előre semmiféle finomságot se. Ettől függetlenül szívesen legeltettem a szemeimet a croissant különféle felhozatalán, a csokistól elkezdve a simáig, aztán a habos sütemények, amit mindig összetévesztek még az volt a szerencse, hogy most ki volt írva mi micsoda. Csokis linzer. Ami az egyik kedvencem. Isler ami szintén nyálcsorgatóan kínáltatta magát az ember fiával. Kakaós, diós és kókuszos csiga. Legalábbis ezt fel tudtam még ismerni magamtól is. De azért az előttük lévő cetlikre is pillantottam olykor. Hogy tényleg biztos az legyen amit látok. Eckler-fánk. Opera. Amiről igazából elképzelésem sincs, miért ez a neve. Viszont biztos nyomós oka lehetett azoknak akik így nevezték el a süteményt.

Hogy ne idegesítsem magam ilyesmiken és ne a sütemények érdekeljenek jöttem ki a kávézó elé. Meg ugyebár tényleg kíváncsi voltam s, érdekelt kivel fogok ma együtt működni. Nem mintha késésben lett volna vagy ilyesmi, csak én voltam izgatott és kész. Ez alap. Aminek szerencsére nem szokott rossz hatása lenni a fotózás során. Azzal, hogy idekint várok, csak azt próbálom bizonygatni, mennyire várom már ezt az egészet. Nem pedig azt, hogy türelmetlen lennék és úgy éreztem elsőként kell kint lennem, ha a fotós megérkezik. Bár igazából nem tudom ebből ki mit von le következtetésképpen. Na mindegy. Lehet, hogy az lenne a legjobb ha visszamennék a kávézó belső termébe és ott várnék. Vagy esetleg az egyik asztalhoz is simán leülhetnék. Hm, talán ez lenne a legjobb. Így teszek. Addig se álldogálok és tűnök elveszettnek.

Közel a bejárathoz foglaltam helyet, hogy szem előtt is legyek és ne kelljen nagyon keresni. A vicc kedvéért még az egyik étlapot is elvettem az asztaltól és lapozgatni kezdtem. Tetszett a piros borítójú könyvecske, amiben az italok, levesek, saláták, desszertek és a cukrászda részlege is fel volt tüntetve a többi hasonló dologgal együtt amit itt el lehetett még mindemellett fogyasztani. Lehet, hogy egyszer el kellene hoznom ide a szüleimet meg a testvéremet. Jó persze le lennék szólva, hogy mit nem ehetek, mert nem tesz jót és a szokásos szülői észrevételek. Na de mindegy. Felpillantottam a menüből és figyeltem egy úttal a járókelőket is.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Vas. Aug. 06, 2017 4:58 am

Mars & Margie

Sietve haladok a célom felé, a Café Carettébe. Ahol dolgozom, onnan felkértek engem, hogy ha már nem csak a tájképfestészethez értek, akkor lenne egy munka, amit el kellene végeznem. Természetesen rábólintottam, hogy szívesen megcsinálom, hiszen ezáltal a fotózást gyakorolhatom. Jobb, ha nem hagyom elveszni ezen tudásom, s ezt közöltem munkaadommal is, hogy a továbbiakban szeretnék majd olykor hasonló munkákat végezni. Tudomásul vették szerintem, vagy éppen most fontolják meg, míg én a nagy tömegben próbálok haladni. Ügyelek arra, hogy senkinek se menjek neki, s a drága munkaeszközömben se ütődjön meg. A lopásra szintén gondolok, így nem a kezemben viszem, ahonnan bárki kitéphetné.
Nincs sok hátra már, hogy megérkezzek, mikor eltévesztem a megfelelő utcát. Mikor nem találom a Café Carettét, akkor kétségbe esek. Hála az új mobilnak, internetnek és GPS-nek megtudom hamar, hogy egy utcával hamarabb fordultam be. Öreg hiba! Így biztosan, hogy nem érkezem meg időre, ezzel a segítőknek és a modellnek is lopom az idejét. Elindulok, hogy gyors léptekkel érkezzek meg a célomhoz. Út közben alaposan átgondolom, hogy mit mondjak az embereknek. Úgy vélem, hogy nem hazudhatok, így a legkézenfekvőbb válasz, hogy beismerem, hogy még nem tanultam meg a közlekedést a városban. A távolban megjelenik végül az ismerős felirat, de ettől még nem lassítok. Az ajtó nyitásánál vagyok kénytelen megállni, de odabentről mindenki láthatja, hogy micsoda szélvészként érkezek. Többen hihetik, hogy egy pórult járt törzsvendég vagyok, aki most fog jelenetet rendezni.
De nem! Ahogy beljebb lépek, úgy utána hagyok időt magamnak lenyugodni. Eligazítom a csinos ruhám, nem zavartatva magam, hogy esetleg néző közönségem van. Egy fehér rövidújjú inget, s egy égkék vászonnadrágot viselek magamon, s lábamon egy könnyed cípő. Természetesen van rajtam fehérnemű, ami olyan színű, mint a felsőm. Ingem felső gombjai ki vannak pattintva, hogy ne fojtson meg a ruha. Milyen lehet az összhatás? Nos egy fiatalos formás nő, aki a fotózásra nem a legszexibb öltözetét vette fel, hogy azáltal mindenki figyelmét elvegye. Ráadásul hiába van rajtam ing, igen is jól látszik, hogy hol domborodok kellemesen. Kifújom magam, aztán megpillantva két munkatársat, akiket látásból már ismerek, köszönök nekik hangosan.
- Szép napot! A modell már itt van? - teszem fel a kérdést, akik rögtön rámutatnak a fiúra, aki eddig kiesett a látókörömből. Ránézek, aztán pillanatok alatt döntöm el, hogy személyesen fogom üdvözölni. Ezt tartom helyesnek, hogy megismerjük egymást egy kicsit. Tán lehet, hogy feszült amiatt, hogy nem a megszokott személyek veszik körül. Az asztalához érve könnyedén állok meg mellette, s egy barátságos mosollyal kezdem.
- Szia! Az én nevem Margot Pelletier, Fotós és Tájképfestő – kezdem meg a beszélgetést, miközben örülök magamban, hogy végre kimondhattam ezt egy ember előtt.
- Remélem nem gond, hogy ma velem kell dolgoznod – igéző kék szemeim az övét nézik, miközben hagyok neki időt a válaszadásra.
- Mesélnél magadról egy keveset? - kérdezem tőle érdeklődve, hiszen tényleg kíváncsi vagyok rá. Emellett én szintén fogok magamról mesélni.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Vas. Aug. 06, 2017 1:47 pm

Margie & Mars

Őszintén elkezdtem azon aggódni, hogy a fotós nem fog jönni, mert megtudta, hogy én vagyok a modell és nem hajlandó egy „gyerekkel” együtt dolgozni. Mert tételezzük fel, rosszak a tapasztalatai s, mivel egyre inkább csak gyarapodott a negatív élménye inkább lemondta, a többiek meg még nem mernek szólni erről. Vettem egy kíváncsi pillantást feléjük az üvegablakon keresztül, hátha le tudok olvasni valamit az arcukról vagy a szájukról. De mivel képtelen vagyok szájról olvasni, semmit se tudhattam meg. Bizonyára teljesen másról csevegtek, mert a lehető legnyugodtabban viselkedtek. Úgy ahogy mindig. Én meg szépen elvonultam tőlük, hogy ne zavarjam őket. Mert a végén biztos olyat hallok, amit nem kell és jobb ha nem vagyok ott. Mi lehet például olyasmi, amit nem lenne szabad hallanom? Első példának, amit az imént is gondoltam. Hogy nem jön el a fotós. Második példának meg a családi életük, ami rájuk tartozik és a személyes problémájuk, amit velem úgyse osztanának meg, mert a szemükben túl éretlen vagyok ilyesmihez. S, biztos jobban cselekszem, ha azt teszem amihez értek: modellkedés. Most kivételesen csak csendben ülök és várok. Meg persze figyelek. Hol a járókelőket, hol azokat akik az asztaloknál ülnek vagy azokat akik a bejárat előtt idegesen megállnak(?), noha azelőtt szélszárnyán érkeztek idáig. Elszomorodtam. Ha a fotós is így érkezne meg, biztos kiugranék a bőrömből, de nem. A távolba pillantok, szemeimmel a lehetséges irányt figyelve ahonnan jöhet. Több kevesebb sikerrel. Senkiről se az ordít le, hogy ő lenne a fotós. Mondjuk alapjáraton rólam se, hogy modell vagyok, de na mindegy. Nincs időm ezt boncolgatni.
Egyrészt azért, mert megjelenik a fotós előttem. Az iménti hölgy volt az, akiről azt hittem, hogy… Igazából nem tudom mit hittem. De biztos nem azt, hogy ő lesz majd a fotós. Elmosolyodtam. Először persze azt kellett eldöntenem, miként köszönjek vissza. Ő természetesen simán tegezhet, kezdheti így az egészet, mert én vagyok a kisebb. Viszont ha együtt kell dolgoznunk akkor nem magázhatom le egész idő alatt. Szerintem nem csak én érezném kényelmetlenül magam miatta, hanem ő is. Plusz ha magáznám akkor rögvest azt a következtetést vonnám magam után, hogy nem látok a szememtől, idősítem és úgy kezelem, mint egy negyven évest, holott egyáltalán nem ez olvasható le az arcvonásairól. Tehát marad a közvetlenség.
– Szia! Nagyon örülök, az én nevem Marius Langlois, de mindenki Mars-nak hív. – barátságosan kezet is nyújtottam felé, bár azért nem mindenki hív így, csak azok akiknek eljut a tudatukig, hogy nem pont egyből a szomszéd bolygóra kell gondolni. Amúgy se vagyok a marslakók megszállottja, csak a mitológiáké, olykor. Bár cseppet se hasonlítottam a háború istenére, jellemileg pláne nem. Egyszerűen csak tetszik ez a becenév, nem is én ragasztottam magamra, szóval nem mondhatom, hogy saját választás, de ettől függetlenül tetszik.
– Ugyanezt mondhatnám én is. De engem cseppet sem zavar. Sőt igazából örülök, hiszen kell a változás. Ha mindig ugyanazokkal dolgozik az ember, egy idő után biztos unalmassá válhat és úgy érzi, nem kerülhet ki a mókuskerékből sehogy sem. – magyarázok, igazából nem mertem azt is hozzá tenni, hogy azt hittem nem jön el, mert velem kellene közösen dolgoznia. Biztos kiröhögne, ezért is ezt inkább magamban tartom.
– Persze. – válaszolok látszólag röviden a kérésére. Ez igazából csak az előfutára annak amit mondani fogok.
– Nos, Párizsban születtem, viszont az édesanyám nem, ő nem francia származású, hanem ízig-vérig bukaresti román. Az édesapám viszont itt született és csak úgy mint te szintén fotós. Emellett van egy ikertestvérem, aki szerencsére nem úgy néz ki mint én, mert lány és szerintem ez így van rendjén. Egyesek szerint belőlem éppen elég egy, ha két személy járkálna a világon az én arcommal az kész katasztrófa lenne. De ezt csak azok mondják, akik nem kedvelnek valamiért. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek barátaim. Igazából vannak, például a szomszéd srác, akivel gyerekkorom óta jóban vagyunk. A modellkedést egész pici kórom óta kezdtem, már ha lehet ezt így mondani. A kis fiú akit éppen le kellett volna fotózni himlős lett és én éppen akkor látogattam meg az édesapámat a munkahelyén, amikor a baj bekövetkezett. Így engem ültettek a helyére. Az anyukám például jó sokáig kérlelhetetlen volt, de aztán az apámnak sikerült meggyőznie, hogy nem lesz semmi gond és most ennyi év után is itt vagyok. – egész idő alatt próbáltam tartani a szemkontaktust, persze néha biztos idegesítő lehetett ezért elnéztem, de nem sokáig, csak egy-két szempillantás volt az egész.
– Rólad mit szabad tudni? – visszakérdeztem, lehet, hogy magától is elmondta volna, de úgy éreztem helyesebb ha így teszek. Legalább látszódik rajtam, hogy érdekel, tényleg érdekelni fog az amit mond majd.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Vas. Aug. 06, 2017 3:31 pm

Mars & Margie

Meghallgatom a fiatal modellt, s a kora ellenére úgy tekinteni rá, mint egy munkatársra. Szerintem mindenkinek kijár a tisztelet. Bár jobban belegondolva én szintén lehettem volna modell, de sosem vonzott az a szakma. Sokat kell utazni, s egyebek. Elsőre furának tartom a Mars becenevet,  de végül úgy döntök, hogy elég megnyerő.
- Engem hívhatsz Margie-nak – árulom el a sajátomat, ezzel egyetemben meghagyom neki a lehetőséget, hogy úgy szólítson a kettő közül, ahogy szeretne. Nem vagyok az a hideg szívű nőszemély, aki ragaszkodik ahhoz, hogy egyféleképpen szólítsák a munkában. Öröm hallani, hogy nem zavarja őt, hogy éppenséggel egy teljesen új gárdával kell dolgoznia. Szerintem tanulhat belőle, úgy ahogy én szintén. Mások az elvárások, más beállítások és sok apróság. Egy pillanatra ránézek a csapat tagjaira, akik kezdik előkészíteni a terepet. Normális embernek tűnnek, sőt amint látom viccet mesélnek egymással, hogy oldják a hangulatot. Visszafordulok, Marshoz, hogy lássa a figyelmem rajta van. Meglep, hogy az apja fotós, emellett mosoly kúszik az arcomra, mikor meghallom, hogy van egy ikertestvére. Ez a részlet teljesen megegyezik az én esetemmel, amit rögtön hasonlóságként könyvelek el. Mikor végigmondja, amit szeretett volna, akkor rajtam a sor, hogy elmeséljem a saját történetem.
- Nekem mindkét szülőm Lillében született, s ott születtem. Nekem van egy ikerbátyám, akivel tartom a kapcsolatot. Van egy bátyám, de őt már eleresztettem. Ő már házas felnőtt ember. Ide Párizsba csupán két hete érkeztem, úgy hogy az egyik tájképem megtetszett egy galériának és állandó munkát ajánlottak nekem. Először csak festőként, de mint láthatod most mégis fotós minősítésben kell végeznem a feladatom. Hogy kerültem erre a pályára? Nos bevallom, hogy nem vagyok egy lángelme, ezért is választottam eme szakmát. Tetszik, s érdekel. Tájkép festészet pedig csupán hobbiból kezdtem, aztán kíváncsiságból küldtem be egy galériába, hogy mondanak rá. Meglepett, hogy ígéretesnek tartottak – mesélem el neki, hogy mi az én történetem. Hagyok neki időt, hogy felfogni a beszédemet, s csupán akkor lépek tovább a következő szintre.
- Térjünk kicsit rá a témára. Remélem értesítettek, hogy egy pincéres sorozatot fogunk készíteni. Nem tudom, hogy apukádnál milyen a munkatempó, s milyen elvárások voltak.  Első dolog nálam a fegyelem és a csend. Másodszor, hogy mindig először a komolyabb képekkel és beállításokkal kezdem, aztán szépen lazulunk és a végén poénkodni is lehet. Utoljára pedig több szünetet engedélyezek mindenkinek. Mindenki éhessé válhat, menni kell elvégezni a dolgát és egyebek – vázolom fel, hogy mi várható tőlem. Hagyok szünetet, hogy reagáljon a hallottakra. Csak utána lépek tovább.
- Van különösebb kérésed és kívánságod? Közös kép? Vagy egyéb? - kíváncsiskodok, hogy minek örülne a legjobban. Biztosan szeretne valami kisebb emléket az eseményről. S én szeretnék adni neki.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Vas. Aug. 06, 2017 10:17 pm

Margie & Mars

Nem merek semmit se előre elkiabálni, de eddig tudom, hogy nem kezdtünk bele igazán a munkába, de egy pillanatig se bánom a változást. Ugyanazokkal a személyekkel együtt dolgozni természetesen egy felől jó még, de ha idősebb leszek és nem kell a jegyeim miatt is aggódnom olykor, holtbiztos, hogy befog következni a teljes segítő gárda kicserélődése. Például nem ugyanaz a sminkes jön aki régebb hanem más. Ez mindannyiunk számára egy munkalehetőség, amit komolyan kell venni, mert nem csak és kizárólag a sminkesről, a fotósról vagy a modellről szól az egész, hanem mindannyiunkról. Az összkép számít, hogy mennyire tudunk összedolgozni és hasonlók. Így próbáltam mindig állni az egészhez, mert nem vehetem félvállról a dolgokat és sértődékeny se lehetek. Mert nincs miért. Ha valamit általában mondanak, azt nem rosszból mondják. Hanem azért, hogy hallgassak rájuk és megfogadjam a tanácsuk. Szinte mindig így teszek, kivéve amikor egy kevésbé előnyös profilból próbálnak lefotózni. Olyankor igyekszem úgy elmagyarázni, hogy ők is lássák nem fog működni a dolog. Ez persze ritka. Inkább mások oktatnak ki, mintsem fordítva történjen akármi. Ebben persze semmi rossz sincs, mai napig mindenkit meghallgatok. Így Margie-t is megfogom. Nem származik belőle szerintem semmi rossz.
– Legyen Margie, az sokkal barátságosabb a számomra. – nem mintha nem tudnám kimondani a teljes nevét, de ha már megengedte akkor természetes, hogy élek a lehetőséggel.
Elmosolyodom amikor rá kerül a sor és megemlíti, hogy neki is van egy ikertestvére meg egy bátya. Ez nem puszta véletlen! Vagyis de az, mindemellett tudom milyen ha az embernek ellenkező nemű ikertestvére van. Bár eddig még egy fotós se volt, aki ilyesmivel dicsekedhetett volna. Ő lesz ezután a kivétel a szememben, az határozottan biztos. Viszont a mondanivalójából azt is megtudom, hogy csak két hete érkezett ide. Én ostoba meg azt hittem, nem akar eljönni és hezitál. Holott szerintem szó se volt ilyesmiről, csak még nem ismeri igazán ezt a várost. Szerintem ha a helyében volnék én se boldogulnék két hét után s, nem fújnám kívülről a város térképet.
– Totál szuper, hogy neked is van egy olyan ikertestvéred mint nekem. Csak nekem a húgommal nincs nagyobb testvérünk. De akkor is csodás, hogy ebben hasonlítunk! – igyekeztem nem kiugrani a bőrömből, ezért egy kicsit visszafogtam magam, nehogy negatív tényezőként tudja be és ez idegesítő legyen a számára. Mert végső soron, sose lehet tudni kit mi hergel fel és akaszt ki totálisan.
Aztán a fő témára tér, amiért tulajdonképpen itt vagyunk. Hogy milyen fotózásról van szó, mit vár el tőlem és a szünetek. Mindenkinek szüksége van rá, szóval teljesen megértem mindazt amit kér és mond nekem. Ha az ő helyében lennék szerintem nem tennék én se máshogyan. Bólintottam amikor elhallgatott egyetértően.
– Persze. Már megvolt a ruha próba is, csak nem mertem magamon hagyni nehogy összekeverjenek egy igazival. Amúgy teljesen érthető amit kérsz, más se szereti ha nincs fegyelem és csend. Szóval ezzel se lesz gond. – nem hiszem, hogy lenne, alapjáraton nem vagyok érthetetlen és akaratos se. Mindig a gördülékenységen van a lényeg.
– Egy közös kép csodás lenne! De csak a végén és kizárólag akkor ha megérdemlem. – az ilyesmit amúgy se szoktam nagyon erőltetni, van aki jól megvan a lencsék mögött és nem kér az előtérből. Szóval ezt Margie-ra hagytam.
– Szeretnéd ha neki is látnánk? Menjek átöltözni? – kíváncsiskodtam egy kicsit. Amit remélem nem vesz sértésnek, mert eddig egész jól elbeszélgettünk, csak nem akarom a beszédünkkel elterelni a lényegről, amiért itt vagyunk.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Hétf. Aug. 07, 2017 8:45 am

Mars & Margie

Él azon lehetőséggel, hogy Margie-nak szólítson, amit egy apró mosollyal veszek tudomásul. Nincs ellenemre a helyzet, mert tán pont ettől válik a légkör olyanná, ami nekünk a munkához szükséges. Elkezdek magamról beszélni, s hamar tudtára adom, hogy hasonló a helyzetünk. Ikertestvér vagyok, azon felül pedig van egy bátyánk.
- Igen, én szintén kellemesen meglepődtem, hogy teneked van egy ikertestvéred. S valóban csodás, hogy egy ilyenben hasonlítunk. - nézem arcának vonásait, aztán azon elmélkedek, hogy vajon ő ugyanúgy védelmezi a másikat, mint Nathael? Az ökleivel! Lehet bizonyos esetekben jól jön, de én az erőszakot megvetem. Undorodom tőle, s legfőképpen lefagyok. Volt alkalmam látni, hogy az ikerbátyám miként ver össze egy alakot. Igen, az udvarlóimat elintézte sikeresen, s mióta itt vagyok Párizsban nem tudok pusztán gondolni a szerelemre. Egyik részről tartok attól, hogy Nathel megint használni fogja a puszta kezét, ami mögött szerintem emberfeletti erő lakozik. Ezáltal annyira különleges. Mars szavai rángatnak vissza engem a valóságba, így elhessegetem a sötét árnyakat a háttérből.
- Nyugodj meg, ha rajtad lett volna, akkor sem kellett volna dolgozni. A tulajdonos csak ismeri a sajátjait, így csak nem fog egy modellt ilyen munkára – jelentem ki, miközben hallgatom, hogy a fotózás végén jól esne neki egy közös fotózás. Szerintem nincs semmi akadálya ennek. Igazán kedvelhető személyiség Mars. Jobban belegondolva nem az a vad macsó, mint az előző választásaim. Kérdése hallatán magamban meglepődök, de egyáltalán nem leszek dühös. Inkább nála a pont! Tán behozhatjuk magunkat idő ügyben, ha nekilátunk az egésznek.
-Igen, lássunk neki, hiszen van egy feladatunk. Utána ráérünk pihenni – válaszolok neki, s ezzel elfordulok tőle, hogy mint kisebb főnökként végignézzem a munkatársaim. Öltöztetők, sminkesek és a többiek. Üdvözlöm őket, aztán megyek csupán a kialakított fotós helyre, ami nagyon szépen elő van készítve. Gyorsan ellenőrzöm a szememmel, hogy minden a helyén van-e, aztán előkapom a profi fényképezőgépem. Azon szintén ellenőrzők mindent, kétszer is. Mikor megérkezik Mars, akkor mutatom neki a kezemmel, hogy hová álljon. Minden kellék ott van, ami kell aztán eltávolodok tőle s szembefordulok vele.
- Kezdjük a tálcás képekkel – szólok, s mikor megpillantom a gépemen keresztül a tökéletes kompozíciót, akkor kattintok. 20 percig csupán ilyen képeket csinálok, mikor az első szünetet.
- Rendben, most 10 perc szünet – rendelem el, aztán a következő kompozícióra készülök fel. Odasétálok Marshoz is, hogy váltsak vele néhány szót.
- Következőben tányérokat és poharakat fogsz kapni. - jelentem ki, s mivel a szünetemből már csak 1 perc van, így azt saját magamra fordítom. De mindenki megkapta az utasításaimat. A szünet végével mindenki a helyére kerül, hogy folytassuk az alkotást. Annyira belelendülök az egészbe, hogy fel sem tűnik, hogy a délelőtt elszállt. De én kifejezetten elégedett vagyok a munkámmal, mert minden úgy sült el, ahogy elvárták tőlem. Nagyon jó képek készültek Marsról. A többiek szintén tették a dolgukat.
Odasétálok Marshoz, mert nagyon megérdemli azokat a közös képeket.
- Köszönöm az együttműködést – hangom elismerő, mert mindenkinek jólesik, ha megdicsérik. Látszik, hogy gyakorlottan mozog, s tudja jól, mit kell csinálni. Nem kellett szólnom neki az egész fotózás alatt, hogy mit csináljon, vagy mit ne.
- Milyen közös fotót szeretnél? - teszem fel a kérdést, s ha megkapom a választ, akkor eleget teszek a kérésének. Nagyobb összesimulásban, vagy túlságosan erotikus felállásban nem vagyok benne. Csakis normális, vagy poénkodó képekben. Ha sikerül lőni egy jó párat, akkor utána ez a kérdésem van felé.
- Szabad vagy a délután? Nincs kedved velem lógni?
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Kedd Aug. 08, 2017 5:33 pm

Margie & Mars

Vicces, hogy egy olyasvalakivel dolgozhatok együtt akinek szintén van egy ikertestvére. Egy nem is akármilyen! Bizonyára a véletlen műve, de ettől nem ijedek meg. Sőt belelkesülök és határozottan biztos, hogy ezt el fogom újságolni a testvéremnek. Szeretek neki ilyesmiről beszélni, hogy mi hogy ment és mit éltem át. Az teljesen mindegy, hogy ő néha nem képes végighallgatni, vagy nem kíváncsi rám. Neki is szüksége van arra a bizonyos szabad térre, ahol én nem vagyok jelen. De túlságosan szeretem a testvérem, hogy ne osszak meg vele olyan dolgokat amik engem érintenek és igazak. Úgy tartom fontos, hogy két testvér között ne legyenek titkok mert akkor sehogy se tudnának egymásra számítani ha baj van. Annál meg nincs rosszabb, ha két testvér veszekszik élete végéig meg ki se jönnek egymással. Láttam már ilyesmire példát, én az ellenpéldája szeretnék lenni. Különben a testvérem se érthetetlen, szóval tudja, hogy idővel úgyis mindent elmondanék neki. Mivel csak rá számíthatok. Az holtbiztos, hogy a testvéred nem szúr hátba. Kivéve ha féltékeny és a hatalomról van szó. De szerencsére nem élünk a középkorban, hogy ilyeneken kelljen aggódnunk.
– A testvérem nem fogja elhinni, ha elmesélem neki. – bár igazából ez csak Lou-tól függ, hogy éppen milyen kedvében van. Viszont szerintem alapjáraton hinni szokott nekem. Más választása úgy sincs.
Aztán Margie válaszára csak elmosolyodom, hogy szerinte nem lett volna baj ha abba a ruhába maradok amibe lefotózna, mert a főnök csak ismeri, kik azok akik itt dolgoznak. Abban mondjuk nem is kételkedek. Engem a vásárlok aggasztottak volna, hogy itt vagyok én, pincér ruhába és lazsálok, nem pedig dolgozom ahogy az igazi pincérek. Csak a hely hírnevét próbáltam védeni. Persze ezzel a sületlen gondolattal nem állok elő Margie-nak mert lehet, hogy nem lett volna semmi ha felveszem a pincér ruhát. De ezt persze már nem deríthetjük ki, mert nem vettem fel túl hamar.
– Igen, így van. – megengedek még utoljára magamnak egy hatalmas vigyort, majd utamra megyek. Pontosabban csak átöltözni és hagyni a többieknek, hogy a rájuk eső részt is elintézzék rajtam. El kellett igazítani az inget rajtam, a fekete mellényt és az arcomról nem is beszélve. Már hozzá szoktam ehhez, szóval nem jelenet gondot nyugton maradni, aztán amikor elkészültünk abba a részbe elvonulni ahol a fotózás is lesz. Az első szabály, hogy legyek nyugodt és természetes. Mintha tényleg pincér lennék. Váljak eggyé a szereppel és akkor minden a legnagyobb rendben lesz és Margie-nak se kell irányítania. Mert azt biztos ő se szeretné nagyon, ha neki kellene mondani, hogy hogyan álljak és mit tegyek. Hiszen teljesen normálisan tudok mozogni a lencse előtt, szóval nem lesz ezzel semmi gond. Figyeltem a szavaira amikor szembe nézett velem. Tehát a tálcás képpel kezdjük.
– Rendben. Ide állok középre, ha valami nincs úgy ahogy szeretnéd, szólj nyugodtan. – lényegében nem értem miért mondtam ki, hogy mit fogok tenni. Csak szerettem volna biztosra menni, hogy tényleg olyanok lesznek a fényképek, amiket ő is szívesen mutogat majd. Hogy bizony azokat ő készítette rólam és büszke a munkájára.
Húsz perc elteltével jön egy kis szünet. Vagyis nem kicsi, hanem tíz perc, ami pont elég. Mert egy kicsit le tudok ülni. Beszélhetek az öltöztetővel és sminkessel. Vagy inkább megkérdezem, hogy nem mutatok-e nagyon rémesen az ők szemszögükből nézve. Elégedettek velem és hasonlók. Végül az utolsó percben Margie is hozzám jön és elmondja, hogy mit fogok kapni. Pontosabban mi lesz a következő képsorozat témája. Nem tudom mit mondhatnék rá, inkább csak megértően bólintgatok, hogy felfogtam.
Igyekeztem nem bénázni a poharakkal és tányérokkal, mert ha leejtem őket akkor tuti nekem kell kifizetni s, rosszabb esetbe még innen is kitiltanak, mert rongálok. Szóval óvatos voltam. Ez persze nem látszódott meg a képen, hogy esetleg izgulnék a törékenyebb dolgok miatt. Nem hagyhattam. Helyette inkább teljesen átadtam magam a mozdulatoknak, amik elvonták a figyelem az esetleges bajról. Aztán vége lett s, szerencsére semmit se törtem el.
– Ez csak természetes. Az együttműködés a lényege a munkánknak. – jó tudom, én ezt még nem nevezhetem munkának, mivel még tanulok is, de már nem állok nagyon messze attól, hogy befejezzem az iskolát és ténylegesen a modellkedésnek áldozzam az életem egy részét.
– Mindenképpen kell egy természetes, amin az sugárzik le, hogy komolyak vagyunk. Aztán ennek több ellentéte, hogy azért mégse vagyunk annyira komolyak és tudunk poénkodni is ha kell. Érthetőbben mondva grimaszolós, amit jobb esetbe az ember nem engedhetne meg a hivatalos fotókon. – egy részem még mindig izgatott volt, lehet, hogy nem úgy magyaráztam neki a dolgokat ahogy kellett, de reméltem, hogy megért. Amint ezek a fotók is elkészültek rólunk kíváncsian felkapom a fejem a kérdésére.
– Szabad vagyok. Persze! Ha gondolod akkor körbevezethetlek a városban. Mert gondolom még nem volt nagyon alkalmad feltérképezni a várost. – magyarázok.
– Viszont előtte visszaveszem a saját ruháimat. Pincérként csak nem lötyöghetek melletted. – próbálom egy kicsit elviccelni a dolgot, majd a kialakított öltöző helyiség fele veszem az irányt, hogy átöltözzek.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Szer. Aug. 09, 2017 3:11 pm

Hosszú órák telnek el, mikor végzünk a fotózással. Remélem a hosszabb szüneteket mindenki értékelte, de ez majd egyszer csak kiderül. Ami azt illeti minden jól sült el, annak ellenére, hogy életem első fotós megbízása. Ha leadom a képeket, akkor meg fogom tudni, hogy a vezetőség mit szól hozzá. Ők elégedettek lesznek a munkámmal, vagy esetleg levonják a következtetést, hogy nem nekem való szakma. A hivatalos képek után jön a jutalom képek Mars számára, aminek a témáit ő adhatja meg. Kérdésemre elég világosan fogalmaz, hogy milyen közös képeket szeretne, ami nekem nincs ellenemre. Gyorsan letudjuk ezeket, így nem marad más, mint a búcsúzás és a remény, hogy egyszer újra látni fogjuk egymást. Ám mégsem így történik, mert én felteszem a kérdést, hogy szabad e a délutánja. Örömmel hallom, hogy velem tart és az szintén jólesik, hogy be akarja nekem mutatni a várost. Akkor ez bizony egy érdekes randi lesz! Ismerd meg Párizst címszóval.
- Nos azt megköszönném, ha segítenél nekem itt a tájékozódásban – fonom össze mindkét karom a kebleim alatt. Ezután Mars vissza szeretne öltözni a saját ruháiba, amit teljesen meg tudok érteni.
- Csak nyugodtan, megvárlak – mosolygok felé, miközben nézem távolodó alakját. Míg ő öltözik, addig én odamegyek pár munkatárshoz, hogy megtudjam a véleményüket a mai munkával kapcsolatban. Pozítiv visszajelzéseket kapok, s kisebb tanácsokat a következő alkalomra. Mikor meglátom, hogy a partnerem elkészülve közeledik felém, akkor elköszönök a beszélgető partnereimtől, aztán Mars felé fordulok.
- Várj, összeszedem a cuccaim, s mehetünk. Ha nem gond, akkor megejthetnénk az otthonom. Le szeretném rakni ezt a drága gépet. - mutatok a munkaeszközömre, ami elég drága kütyü. Eszembe jut közben, hogy mi lenne ha telefonszámot megadnánk a másiknak.
- Szerintem, ha már így alakul az egész, akkor mi lenne, ha telefonszámot megadnánk a másiknak? - vetem fel az ötletet, aztán tovább lépek e témán. Gyorsan összepakolok, majd kifelé indulok eme helyről. Mikor a forgalmas utcára kilépek, akkor megvárom Mars-t. Időközben felveszek egy dizájnos napszemüveget és rámosolygok.
- Van kedvenc helyed Párizsban? - érdeklődöm tőle, miközben megindulok hazafelé, azonban nem egyedül. Örülök a másik társaságának, s mivel elég rendesnek tűnik a szememben, így felkerült ama bizonyos listámra. Ahogy haladunk a forgalmas utcán, úgy vélem, hogy jobb ha nem veszítjük el egymást. Ennek fejében karolok belé.
- Remélem nem zavar az ilyesmi, legalább így nem hagyjuk el egymást – jegyzem meg, miközben befordulok az egyik utcán. Még pár fordulást teszek, mikor egy modern lakóépület előtt kötünk ki.
- Megérkeztünk hozzánk, megvársz itt, vagy feljössz?
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Szer. Aug. 09, 2017 9:25 pm

Margie & Mars

Átvettem a ruháimat, a pincér jelmezt szépen összefogtam és kifele jövet odaadtam az öltöztető segédjének. Mert bár tökéletesen passzolt rám a ruha, nem az enyém volt. Különben nem szerettem volna ha azt hiszik ellopom és eszem ágában sincs visszaadni. A saját megszokott ruháimba sokkal jobb, kényelmesebb és nyugodtabb is vagyok. Nem feszengek. Nincs miért. Végül is, ahogy nézem Margie csak örül annak, hogy megmutatom neki a várost. Vagy legalábbis azon részét, amit érdemes ismernie és jobb ha tudja hol található. Ennél fogva szerintem biztos el fog tudni igazodni. Vagy nem. Végtére is a lányok előbb eltévednek, mint mi férfiak. Ők ugyanis elvannak azzal a bizonyos, menj előre, aztán balra, megint balra és fordulj utána jobbra és ott vagy ahol lenni akarsz. Ez a mi esetünkben nem így működik. Vagy legalábbis nálam nem. Én nem azt mondom el, hogy menjen balra, hanem hozzá még azt is hozzá teszem, hogy ott mit talál vagy láthat. Ha van egy biztos pont amit a szeme előtt tarthat és aszerint cselekedhet az ember, az mindjárt más. Kevésbé érzi magát kétségbeesettnek, elveszettnek. A lelkét azzal nyugtatja, hogyha a sarkon befordul akkor kell legyen ott egy felirat, egy épület, ahonnan kiindulhat. Nem pedig csak fut bele a bizonytalanba. Egyrészt, az emberek félnek a bizonytalanságtól, van aki csak a jól kitaposott utat választja, de mindig akadnak vakmerő kivételek, ezt szem előtt kell tartani. Tehát ha például út közben magyarázkodnom is kell majd, akkor biztos szóvá teszem Margie-nak, hogy mire figyeljen, ha nem akar eltévedni. Visszasétálok hozzá.
– Persze, teljesen érthető. Én se akarnám, hogy elvesztődjön ha az enyém lenne vagy valami baja essen. – válaszolok a feltevésére. Végül is, nem ő az első fotós akivel találkozok, az apám szintén fotós, ennél fogva részese vagyok mindenféle megjegyzésnek ha kérdés nélkül használom az egyik gépét. Mert nem csak egy van és nem is egy fajta. Bár ha tehetné akkor bizonyára egy stúdiót hozna létre az otthonunkba. Nem mintha nem ezt tervezné, mert szerintem titkon azért megy folyton a padlásszobába. Elég nyugis hely, én meg ott holtbiztos, hogy nem zavarnám őt. Mert van jobb dolgom annál, hogy odafent ténykedjek, amikor ott van a saját szobám is.
– Ha gondolod, akkor semmi akadályát nem látom. Így engem is tudsz majd értesíteni ha szóltak és véleményt mondtak a közös munkánkról vagy ha bármi egyéb van. – előhúztam a zsebemből a mobilomat, kioldottam a zárat, majd odanyújtottam neki.
– Bepötyögheted a számodat és utána nyugodtan megnyomhatod a hívás gombot. – ezt tűnt a legegyszerűbbnek mint számokat mondani neki, amit vagy eltévesztek vagy nem és még egyszer le kell ellenőrizni, hogy jól van vagy nincs. Szóval egy csomó plusz időt spóroltam ezzel meg nekünk. Végül aztán kilépünk az utcára és Margie afelől érdeklődik, hogy melyik a kedvenc helyem Párizsban. Elgondolkodtató. Egy normális párizsi talán az Eiffel-tornyot mondaná és környékét vagy egyéb megszokott helyeket. Erre nekem egyből mi ugrik be? Na mi?
– A Louvre, bár nem az épületbe található alkotások vonzanak oda, hanem az üvegpiramis. Ha szürkületkor felkapcsolják a világítást határozottan gyönyörű látványt nyújt. – ez az ami úgy megfogott abban a helyben, meg az a sok gyanú, hogy akkor most hány üveglapból is áll összesen. Próbálom kikerülni a velünk szembe jövőket, meg azért nagyon le se szeretnék maradni tőle. Azonban egy kicsit meglep, hogy belém karolt, nem szoktam az ilyesmihez, ettől függetlenül azonban nem zavar. Végül is igaza van, így tuti nem hagy el.
– Nem zavar, igazából örülök, hogy nem vagy az a távolságtartó típus. – ennél a mondatomnál lehet, hogy én is jobban belé karolok, de csak azért, hadd lássa, nem akarom, hogy útközben valahol elhagyjon. Megérkeztünk a lakóépülethez.
– Megvárlak lent, nem szeretnék zavarni. – különben is talán csak hátráltatnám, mert nem csak felvinné a fényképezőgépet és jönne le, hanem talán még magyarázkodnia is kellene. Amitől ha lehet megkímélem.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Csüt. Aug. 10, 2017 12:56 pm

Első lépésként felvázolom neki, hogy a randira nem cipelném a méregdrága fényképezőgépem, amit szerencsére teljesen megért, ami tán annak köszönhető, hogy az apja szintén fotós. Így valószínűleg tisztában van, hogy mi, akik ebben a szakmában dolgozunk mennyire megbecsüljük ezen értéktárgyunkat. Ezt követően másfajta kérdést teszek fel neki, hogy elinduljon a mi közös beszélgetésünk. Előhúzza a mobilját, aztán feloldja a biztonsági zárat. Meglepetésemre a kezembe adja a tulajdonát, amit nem tudok másképp értelmezni, mint a bizalom első fokozatát. Elveszem tőle, aztán bepötyögöm a számom, s ha már annyira felajánlotta, hogy hívjam fel magam, akkor megteszem. Nem kell sok idő, hogy elkezdjen csörögni a táskámban,  de nem veszem fel. Inkább szakítom a vonalat, aztán elmentem a mobilján a számomat. Természetesen Margie névvel. Mikor ez megvan, akkor visszaadom neki a mobilját, s előveszem a sajátom, hogy Mars néven lementsem az ő számát. Nem kell sok idő hozzá.
Végül elindulunk kifelé, mikor rákérdezek arra, hogy Párizsban melyik a legkedvesebb hely  számára. Kíváncsian várom a válaszát, miközben odakinn felveszem a napszemüvegem. Végül megtudom, hogy a Louvre az, s kifejezetten az üvegpiramis, amikor szürkületkor meg van világítva. Eldöntöm magamban, hogy meg fogom neki festeni a képet, ha majd megérdemli. Haladunk, az utcákon keresztül, miközben oltári nagy tömeg van. Attól tartok, hogy elsodródunk egymástól, így belekarolok Marsba, abban a reményben, hogy nem viszolyog az ilyesmitől. Megérkezünk a lakóházba, ahol élek. Ránézek a randi partneremre, s megkérdezem tőle, hogy idelenn szeretne megvárni, vagy esetleg feljön hozzám. Nem erősködök, mikor a válaszát megkapom, csak tudomásul veszem. Elengedem őt, hogy felsiessek a fotógéppel. Odafenn rakom a helyére, aztán a ruházatom lecserélem egy nőiesebb szettre. Cipőmet szintén lecserélem egy női topánkára. Ellenőrzöm magam a tükörben, aztán leindulok Marshoz. Mikor ott vagyok nála, akkor bocsánatot kérek tőle..
- Bocsáss meg, amiért megvárakoztattalak. Most már indulhatunk – mondom neki mosolyogva, s belekarolok újra Marsba. Ráhagyom az irányítást, hogy merre akar engem vinni Kíváncsi vagyok, hogy mit fog megmutatni nekem Párizsból.
- Mostantól rád bízom magam, vezess arra, amerre szeretnél.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Pént. Aug. 11, 2017 2:29 pm

Margie & Mars

Lent maradtam az épület előtt. Sokkal jobbnak láttam. Így legalább volt egy kis időm üzeneteket írni a húgomnak. Jobb ha tudja, hogy hol vagyok még mielőtt hívogatni kezdene és nem venném fel a telefont neki. Otthon biztos megjegyezné, hogy mennyire nem volt szép tőlem, nem gondoltam rá és nem írtam neki vagyis inkább legalább neki, hogy délután ne nagyon számítsanak rám. Így sikerült elkerülni a bajt és otthon nem fogunk ilyesmik miatt veszekedni. Persze lehetnék gonosz, nem mondanék neki semmit, de az nem vall rám. Tudja jól, hogy számára biztos nyitott könyv vagyok, amit már csak másoknak kellene megmutatnia, de olyankor úgy bezáródom, mintha azelőtt is csukva lettem volna. Ilyenkor meg jön a szokásos módszereivel, amivel úgy hiszi segít, holott dehogy. Engem hozz kényelmetlen helyzetbe, amivel aztán végképp nem tudok mit kezdeni. Amíg Margie-ra várok, addig gondtalanul tudok írni neki. Jó persze át kell gondolnom, hogy mit is írok neki, mert a végén még idő nap előtt kiszedi belőlem az információkat és otthon ezzel fog nyaggatni.
Már épp kezdtem volna kétségbeesni amikor megpillantottam Margie-t. Sejthettem volna, hogy átfog öltözni. Na ezért is volt például jó egyrészt, hogy nem mentem fel vele. Másrészt a húgomnak is tudtam írni. Amit remélem nem fogok még megbánni, de ki tudja. Otthon kiderül. Bocsánat kérésére csak megrázom a fejem. Szóhoz sem juttok, így is volt egy aprócska gombóc a torkomon, most aztán még inkább lesz. Igazából szép. Hülye volnék, ha ezt nem venném észre. Vagy a saját nememhez vonzódnék, amivel semmi gond se volna, de szerencsére nincs így. Az egy dolog, hogy régen viccből és idegesítéskép felvettem – rendszerint rosszul – az ikertestvérem ruháját. De azt sem most volt, hanem kettő és fél vagy három évesen. Amire nem is emlékeznék, ha elrejtve valahol a fényképes albumunkba nem lenne egy amin kislányruhába kacagok.
– Csinos vagy, az előző ruhában is az voltál, de ebben is. – na végre meg tudtam szólalni is. Nem vitte el a macska a nyelvem, szerencsére. Így meg tudok szólalni és elmondhatom, hogy szép. Ismét belém karol. Aztán elmondja, hogy ezután rám bízza magát és vezessem. Elindulok, közben persze azon gondolkodok, hogy mi van közelebb a lakóépülethez. Hová mehetnénk.
– Mennyire próbáltad felfedezni a környéket? Például a legközelebbi bolt, kávézó vagy étterem esetleg tudod hol van? Csak mert ha nem szükséges, akkor a környéket kihagynám és távolabb mehetnénk. Illetve ha valamilyen nevezetességhez volna kedved, akkor buszra kell szállnunk. Gyalog ugyanis órákig eltartana mindet megnézni. Bár máskor is van nap, esetleg legközelebb onnan folytathatnánk ahol abba hagytuk. – megvárom a válaszát s, aszerint döntöm el, hogy a buszmegállóhoz vagy esetleg egy közeli helyiséghez vezetem.

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Vas. Aug. 13, 2017 6:05 pm

Mars & Margie

Mikor leérkezek, akkor rögtön bocsánatot kérek, hogy megvárakoztattam. Nem csupán letettem a drága fényképezőgépem, de még át is öltöztem.  Úgy éreztem, hogy randihoz valami nőiesebb ruhát kell felvennem, s nem éppenséggel egy ingben sétálni Mars mellett. Mikor leérkezek, akkor  a partnerem egy darabig szóhoz sem tud jutni. Ez alapjából véve bóknak tudható be, de mikor szavaival  megerősíti a tényt, akkor egy halványan elpirulok. Egy ideje nem hallottam ilyen finom fajtát, hiszen a rossz fiúk többsége nem így fejezné ki magát.
- Köszönöm – nyelek egyet, aztán belekarolok és rábízom az irányítást, hogy merre indulunk. Ezt tudtára adom, de kell egy idő, míg el nem indulunk egy irányba. Felveszem az ő lépéseinek ritmusát.
- Ami azt illeti, eddig Google térképpel próbáltam meg tájékozódni. Mindenhová így indultam, abban a reményben, hogy az nem téved. Az élelmiszerboltot ismerem, bár most szívesen kihagynám. Tudod, volt egy szörnyű esetem, hogy rablás során egy őrült bűnöző arra vett rá, hogy félmeztelen legyek, vagy különben egy ismeretlen nőt fejbe lő. Sőt tapizott is! - ugrik be hirtelen, hogy ez így elsőre tán nem kellett volna feltárni előtte. Elég lett volna később elmondani azt a szörnyűséget.
- Bocsáss meg, ezt tán nem ekkor kellett volna mondanom, de annyira megkönnyebbülve érzem magam, hogy kimondhattam neked. - magyarázkodok, aztán belenézek a két szemébe, hogy elvesszek benne.
- A környéken található lehetőségeket már úgy nagyjából ismerem. Inkább a város távolabbi helyei az ismeretlenek számomra. Ráadásul miként jut az ember oda. S legfőképpen nevezetességek. S legfőképpen a művészettel kapcsolatos helyek érdekelnek – mosolygok rá, hiszen tájképfestő vagyok. Szeretnék megnézni majd pár kiállítást, hogy tanulhassak másoktól.
- Mehetünk busszal, meg amivel szeretnél. Lényeg, hogy nem kell bezsúfolnod egy napra az egészet. Megállhatunk, enni és inni. Ilyen egy férfi és nő között a randi, nem? - teszem fel a kérdést, s kíváncsi vagyok arra, hogy ő elfogadja-e a tényt, hogy én kinéztem magamnak, vagy ő másképp gondolta?
- Te melyik iskolába jársz? Esetleg megmutathatnád nekem – kezdek bele, s hangom jól elárulja, hogy kíváncsi vagyok és befogadó az újdonságokra. Ez a lazulás kettőnkről szól, s ha minden jól alakul, hát nincs ellenemre, hogy a nap végén egy csókkal válljunk el egymástól. Egy-egy nagyobb darab embertől kell félrehúzódjak, így jobbára olykor odasimulok  Mars karjához.
-Különben, annyit szeretnék tisztázni, hogy én 25 éves vagyok – hangzik tőlem, s ez szintén kényes dolog szokott lenni. Nos a kinézetem alapján simán letagadhatok pár évet. S mivel nem csak én szeretnék beszélni magamról, így barátságos mosollyal kijelentem.
- Bármilyen kérdést feltehetsz nekem, válaszolni fogok rá.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Marius Langlois tollából
Témanyitás Re: Café Carette •• Hétf. Aug. 14, 2017 12:44 am

Margie & Mars

Tény, hogy nem tudtam megszólalni elsőre. Bár mondjuk azt sejtettem, hogy nem azért van annyi időm a testvéremnek írni, mert csak felviszi a fényképezőgépet és jön is csigatempóban. De mondjuk nem zavart. Égő lett volna a mobilomra figyelni és nem törődni azzal, amit esetleg ő mond. Bár így ilyesmi nem történik meg, a húgom is nyugodt lehet, mert szóltam, hogy feleslegesen ne aggódjon. Jó, persze más szavakkal. De lényegében ez volt mindennek a lényege. Az, hogy kíváncsi, egyedül a természet gondja, mert ilyenné vált. Amiben nincs semmi baj, mivel ő úgy jó ahogy van. Semmit se változtatnék meg, mert annak sok értelme nem lenne. Úgy értem, ha nem két petéjű ikrek, hanem simán csak egy és ő vagy én lány vagy fiú lennénk. Véleményem szerint jobb ez így. Egyrészt nyugodtan hergelhetjük a másikat, mert nem fogja magára venni. Másrészt, mi lenne velem nélküle?
Próbáltam nem elnevetni magam a rablós eseten. Annyira beleéléssel mondta, hogy félmeztelenül kellett lennie és még meg is fogdosta az elmebeteg rabló. Valami nagyon komoly dologra próbáltam gondolni közben. Brokkolira, sok brokkolira. Egy egész brokkoli hegyre. Az ijesztő és komollyá tesz. Ez azonban csak addig humoros, amíg nem velem vagy a húgommal történik meg élőben, élesen és tényleg halál komolyan. Ezek szerint még az élelmiszerbolt közelébe se fogunk most menni. Bizonyára elég kellemetlen élmény lenne ha most pont véletlenül arra mennénk ahol az eset történt, így inkább a buszmegálló fele vettem az irányt.
– Sajnálom. Gondolom nem lehetett könnyű. Én biztos kiakadok ha valaki ezt a húgommal teszi meg. – bizonyára nem gondolkodnék, hanem cselekednék és lelövetném magam, mert egy fegyvertelen a fegyveressel szemben természetes, hogy esélytelen. De legalább nem lenne az, hogy nem tettem meg minden tőlem telhetőt.
– Nem gond. Egyes dolgokon néha az segít ha kimondjuk és nem tartjuk magunkban, különben a kellemetlen érzés belülről emésztene fel. Ami hidd el nem vezet jóhoz. – tudom, erről mondjuk sokat tudna mesélni Loua, – mert én így hívom – arról az időszakomról, amikor bezárkóztam a szobámba, alig ettem és visszagondolva hülyeség emésztett. Csak ugye első szerelem, első csalódás és én egyenlőek vagyunk a kezelhetetlen káosszal. Őszintén szólva határozottan magam alatt voltam, akkor, most már nem. Ha visszacsinálhatnám az egészet biztos nem kerítenék neki akkora feneket és egyből túl teszem magam rajta. Különben figyeltem ahogy figyel, csak nem tudtam hová tenni a helyzetet ezért az útra húztam a tekintetem és kinyújtottam a karom előre.
– Mindenhová van egy rövidebb és egy hosszabb út, ez a Google térképen is látszik. Csak ugye rá kell jönnöd, hogy hol kell menned, mert nem biztos, hogy a legrövidebb utat mutatja neked, hanem valahol a kettő között. A se nem túl hosszú és nem túl rövidet se. De szerencsére itt vagyok én. Ha például arra az irányba megyünk, akkor eljuthatunk a legközelebbi buszmegállóhoz. – a mobilom után kezdtem el kutatni a zsebemben, ahová a tesómmal való beszélgetés után becsúsztattam, hogy megnézhessem hány óra van.
– Jó, ha most van kedved szaladni, akkor még elérhetjük a legközelebbi buszt, ami elvisz négy megállónyira innen. Az operaházhoz. A busz pont ott fog megállni előtte, nekünk csak le kell szállnunk majd és át kell mennünk majd az átjárón. – az utolsó kérdésére csak elmosolyodom. Nők. Folyton olyan helyzetbe sodornak, amivel elsőre nem tudok mit kezdeni. Kezdve a húgomtól el egészen… Margie-ig?
– A Notre-ba, ami szerencsére rendelkezik egy kisebb parkkal is, mert ha nem lenne az ember úgy érezné, mintha egy cellában lenne. Ha szeretnéd akkor megmutathatom azt is. Útba esik. Az operaház után. Jó? – kíváncsiskodok. Bár az iskolám számomra nem tűnik valami fontosnak, ám ha szeretné akkor megmutatom neki azt is. Különben azt mondta, hogy nem kell mindent egy napba bezsúfolni, szóval én élek a lehetősséggel és nem aggódom azon mit sikerül ma megmutatni neki és mit nem. Fő a nyugodtság! Jó lenne ha ezt meg is tudnám tartani magamnak, de nem. Egyesek akik nem férnek el rendesen a járdán majdnem fellökik szegény Margie-t, mert neki kell odébb húzódnia, nem pedig másoknak. Ennyit arról, hogy tiszteljük a nőket. Nem néztem szúrós szemekkel hátra rájuk, nem mertem. Nem azért mert a járókelőktől félnék. Ugyan! Tartok attól, hogyha Margie-ra nézek akkor a fél arcom az orromtól a homlokomig bevörösödik és azt az érzést most inkább nem szeretném megtapasztalni. Aztán közli a korát. Nem döbbenek le a huszonötön, inkább a saját koromon, hogy milyen hígagyú vagyok hozzá képest. Tehát jóval fiatalabb.
– Én meg csak kétezres vagyok szóval… Ne akadj ki! – nyolc év, nem is látszik rajta. Jó persze sokan vannak olyanok, akik nem mutatják a valódik koruk. Majd felajánlja, hogy kérdezhetek tőle bármit, mert válaszolni fog. Gondolom más ilyenkor kérdezné meg az abnormális kérdéseit ami kevésbé diszkrét. De szerencsére én nem vagyok más.
– Amíg elérünk a buszmegállóhoz, amúgy te is nyugodtan kérdezhetsz, mesélj a tájkép-festészetről. Hogy megy ez? Lefotózod a helyet és úgy fested meg, vagy ott vagy és egy az egybe, esetleg emlékezetből?

words: ki számolja? music: Imagine Dragons - Thunder note:  catjump   



Go where you feel most alive
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

66
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
ツ Luke Korns
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Café Carette ••

Tell me your secrets


Café Carette
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Café de Flore

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-