Place de la Concorde
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Place de la Concorde •• Szer. Júl. 19, 2017 8:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Mesélõ tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Kedd Aug. 01, 2017 7:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülessen.


>> Roisin && Tristam <<

Madarak csicsergése könnyedén törte meg az utcazaját, vagy éppen a különféle nyelvek keveredését is, hiszen közkedvelt volt a helyiek és a diákok körében is a Concorde tér. A szökőkút kellemes látványt nyújtott a hatalmas Obeliszk árnyékában, miközben olykor egy-egy hangos kacaj hagyta el gyermekek száját, ahogyan a vízzel játszadoztak. Ilyen volt nappal ez az hely, az emberek siettek, néha még talán el is felejtettek ámuldozni a remekmű szépsége, díszítősége előtt, de helyettük megtették a turisták, akik többet és többet szerettek volna látni, vagy csak kiposztolni, hogy nekik milyen jó, hiszen itt jártak. Hagy irigykedjen a világ rájuk, de vajon milyen is volt ez a tér sötétedéskor? Kihalt, feledésbe merülő volt, vagy netán akadt olyan, aki képes volt a szökőkút kivilágításában is elveszni pár pillanat erejéig, vagy netán a hatalmas Obeliszkben gyönyörködni, ahogyan a fények játéka megjelenik rajta?
A lány bosszankodva lassított le a biciklijével egy fárasztó nap után, nem volt elég, hogy ma még sikeresen egy forró kávé is rajta landolt, de még a kezét is megégette a friss süteményekkel, de mégis az arcokon látott mosolynak köszönhetően valahogy képes volt ezt is elfelejteni, de azt már nem akarta elhinni, hogy még a biciklijének az első lámpájának is el kell kezdenie vacakolni. Pedig még péntek tizenhárom se volt, nem mintha babonás lett volna ilyen téren. Azt meg főleg nem, hogy pont itt. A tér gyönyörű lett volna, ha olykor dudálás nem rázta volna meg a környéket, vagy ilyenkor olykor bódult állapotban lévő emberek kacagása, ahogyan áthaladtak a téren. Kicsit megigazította lámpát, megmozgatta a benne lévő elemet és máris olyan volt, mint új korában. Újra pislákolt annak rendje és módja szerint, ahogyan megköveteli a törvény. Régóta a biciklit választotta, főleg akkor, amikor tudta, hogy későestig dolgozik. Legalább hamar hazaérhet és talán egy kisebb fajta békességgel is eltöltötte, mert úgy érezte, hogy így annyira nem sebezhető, mint hajdanán volt, amikor gyalog indult neki az utcának.
Fiú könnyedén merült el a város szépségében és a gondolataiban, hiszen még teljesen nem értette, hogy pontosan mi is történt vele, vagy miként lehetséges ez az egész. Végül a fülhallgató a fülébe került, a telefonja pedig a kezébe, hogy kiválassza a megfelelő gombot, miközben olykor felderengett előtte az a vörös hajú lány a gyönyörű szeplőivel, mintha nem is valódi lett volna, inkább csak egy festmény vagy a képzelet játéka. Mélyen legbelül viszont tudta, hogy nagyon is valódi volt a lány, mert ilyet lefesteni vagy elképzelni se lehetne csak úgy, vagy könyvek lapjaira vetni. Sietve kapta fel a fejét, amikor fényre lett figyelmes, ahogyan kilépett pont szökőkút takarásából, de már elkéset…
Csilingelés, kiáltás hallatszott, majd pedig egy ütközésnek lehettek szemtanúi az arra járok, ha éppen nem voltak elfoglalva a saját kisdolgukkal. A csattanást pedig egy kisebb csobbanás is követte, hiszen a fiút sikeresen elütötte a lány, míg a fiú földre hullott, addig a lány pedig pont az ellenkező irányba dőlt el, sikeresen bele a szökőkútba… Lány riadtan pillantott körbe, miközben arra gondolt, hogy sietve el kellene tűnnie, de akkor megpillantottam a földön fekvő srácot, ahogyan a kisebb vérfoltot is annak a fején, miközben a pillantásuk találkozott. Egyik riadt volt, a másik talán bosszús, de az biztos, hogy fájdalmas, hiszen elütve lenni sose kellemes. Vajon a félelem, vagy a mélyen lappangó kedvesség és segítőkészség erősebb?

Akkor sok szeretettel, remélem jó lesz! Jó szórakozást nektek! ~ P. lufi
avatar
Képzelet sose alszik
Tell me your secrets
5
● ● Posztok száma :
My children
● ● Keresem :
★ Miss (devilish) redhead
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Kedd Aug. 01, 2017 8:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

Már akkor sejtettem, hogy ez a mai nem az én napom lesz, amikor a reggeli kapkodásban sikerült kifordítva felvenni az ingemet, és csak a cukrászdába beérve hívta fel erre a kis malőrre a figyelmemet az egyik kollégám. Ami pedig a folytatást illeti, nos... nemsokára az egyik legkisebb problémává lépett elő az, hogy gyakorlatilag a fél várost így szeltem át. A krémet odaégettem, a tepsi megégette a kezemet, a piskótalap kettétört, a cukormázat véletlenül levertem a könyökömmel... ezen a ponton pedig a főnököm is eljutott arra a következtetésre, hogy mindenki jobban jár, ha ma inkább a pénztárgép mögött maradok... A kávézó részen legalább „csak” egy csészét törtem el, azt is akkor, amikor a vendég távozása után a mosogató felé igyekeztem vele, úgyhogy azt hiszem, ezt már nevezhetjük haladásnak, nem igaz? Ettől függetlenül azért egyre sűrűbben pillantgattam a falióra felé, ahogy közeledett a munkaidőm vége.
Azonban, hogy hazafelé se unatkozzak, megadta magát a kerékpárom lámpája – ennyit arról, hogy gyorsan hazaérek, pedig alig vártam, hogy végre összedobjak valami vacsit magamnak, majd Cendre társaságában bekuckózzam magam az ablakba. A könyvből, amit tegnap is olvastam, már úgy sincs sok vissza, ha kicsit később fekszek le aludni, akkor talán még ma sikerül a végére érnem...
Igaz, egy lámpa még mindig jobb, mint ha defektet kaptam volna, nem is tudom, mihez kezdtem volna akkor – mármint azon túl, hogy elviszem megjavíttatni, mert egyedül ha akarnám, sem lennék képes rá. De a gondolattól, hogy gyalog kelljen hazasétálnom a cukrászdától, egyből elkezd szaladgálni a hideg a hátamon, így gyorsan el is hessegetem, mielőtt bevonzom a rossz energiákat. Mármint... bevonzani már reggel sikerült, úgyhogy még többet. Jut eszembe, vajon maradt még otthon paradicsom, vagy a zöldségeshez is be kéne ugranom? A Concorde tér után, az egyik kis utcában van is egy, aki tovább tart nyitva – dilemmázok magamban, ahogy egy-két túristát megkerülve a szökökút felé veszem az irányt, igaz, ahogy megkerülöm az említett építményt, a riadtságtól a szívem is kihagy egy-két ütemet.
Reflexből markolok rá a fékre, ahogy egy kisebb sikkantás is elhagyja az ajkaimat, remélve, hogy még időben elugrik előlem a fiú, de hiába... ha nem is teljes sebességgel, de csak sikerül elütnöm, én pedig a lendülettől egyenesen a szökőkútba borulok, mint ha nem lett volna elég mára... Persze a hideg víz is megteszi a hatását, mint aki tűbe ült, olyan lendülettel pattanok fel, hogy aztán algán megcsúszva ismét rövid időn belül a fenekemre pottyanjak – ezúttal pedig már nem is töröm magam, hogy méltóságom utolsó morzsáit megőrizzem. Vajon mi jöhet még? Könnyek marják a szemem, miközben talpra kecmergek, és leülök a szökökút szélére, mint valami ázott kis veréb, nyakig vizesen, igaz, elég egy pillantást vetnem a másikra, hogy eluralkodjon rajtam a bűntudat.
- Jól vagy? – kérdeztem rá óvatosan – Vérzel, nagyon megütötted magad? – érdeklődöm, igaz, egyelőre még csak szóban, nem mozdulok, ahhoz az én szívem is túlságosan kalapál.

■ ■  Köszönjük! edi  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Szer. Aug. 02, 2017 4:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Mint minden napsütéses délután, most is a fülembe dugott fülessel róttam a francia főváros macskakövekkel kirakott utcáit. Már hetek óta ez a programom a délutánokat tekintve. Na nem mintha nem csinálhatnék valami jobbat, menőbbet, azonban képtelen vagyok arra, hogy a jelenlegei helyzetemen túllendüljek. Egy pillantást vetek az arcképemre az egyik kirakat üvegében, és egy keserű szájhúzással konstatálom, hogy az arc, ami az enyém volt, már nem ugyanaz, és egyszerűen nem ugyanaz az ember mosolyog vissza rám. Talán pont ezért is nem akarok már mosolyogni, és bevallom töredelmesen egyszerűen a fintoron és a savanyú arcon kívül bármi másnak teret engedni. Nehéz beleszokni valami újba, és komolyan mondom, még ha az egész arcom újra lenne plasztikázva, akkor is könnyebb lenne elfogadni a tényt, hogy más lettem.
Itt azonban messze nem erről van szó.
Új emberek, új család, és bár akármennyire is kedves mindenki, ők nem az én vérem, nem azok az emberek, akikre szükségem lenne. Nem tudtam elbúcsúzni Angliától, a szüleimtől, és a barátaimtól, és még a gyengéd érzelmekkel kapcsolatos vágyaim is csődöt mondtak jelen helyzetben. Hiszen ha megtalálnám is, hogyan magyarázhatnám meg neki, hogy figyelj, én vagyok az a fiú, akivel tavaly karácsonykor olyan fantasztikus éjszakát és estét töltöttél együtt, aki megigérte, hogy a karácsony utáni első napot veled tölti, és aki talán arra is képes lett volna, hogy fél év együttjárás után a kezed kérje és rimánkodjon azért, hogy legyen közös családunk és csodaszép gyerekeink, szeplőkkel és vörös tincsekkel! Helyette mi van? Magányosan eltöltött délutánok, egy élet, melyet bár igyekszem megszokni, mégsem tudok a sajátoménak mondani és a vágyakozás egy olyan múlt és elképzelt jövőkép után, melyet soha nem kaphatok meg.
Gondolataim túlontúl messze járnak, annyira messze, hogy bár nem dübörög a zene a fülemben mégsem veszem észre a kerékpárt mely felém siet. Teljesen lazán sétálok elé, majd ami észhez térít az a fájdalom. A fejembe hasít, és bár nem olyan éles, mint a lábadozás kínkeserves pillanatai, azért ettől is könny szökik a szemembe.
Ujjaim egy tapogató mozdulattal nyúlnak a fejem búbjához, és nem túl férfiasan szisszenek fel, mikor sikeresen kitapogatom a dudort, na meg a vérző területet.
- Persze, jól vagyok... - rázom meg kicsit a fejem, hátha ettől a külvilág is a normális mederbe terelődik. Kicsit minden pörög és forog, és néhány nagyon mély lélegzetet kell vennem, hogy ne dobjam ki a taccsot, vagy épp ájuljak el itt a szökőkút melletti árnyékos részen.
- Azt hiszem segítened kéne kicsit... - integetek a hang tulajdonosának, és próbálok előadni valami kalimpálásfélét a kezemmel, ezzel is jelezve, hogy baromi jó lenne ha ide sietne, mert itt bizony én biztos, hogy  meghalok ha nem jön ide.
Fejembe szúró fájdalom hasít, a retinámon pedig csillagok milliárdjait látom, akárcsak ha az Interstellar című filmet nézném. Ennél szebbet még soha nem láttam, kivéve azt a decemberi éjszakát...

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.*  ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Pént. Aug. 04, 2017 6:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

Elég átlátszó hazugságnak tűnnek a fiú szavai, legalábbis a reakcióját hallva... mégis kényelmesebb hinnem a szavainak, mintsem aggodalmaskodni, vagy megkérdőjelezni azt. Amikor azonban valamivel később mégis megszólít, a segítségemet kérve, ijedten rezzenek össze, a szökökút szélén ücsörögve.
- Máris, máris... – felelem, ahogy kimászok végül a vízből és óvatos léptekkel megközelítem a másikat, mit sem törődve a kerékpárommal jelen helyzetben... egyszerre csak egy probléma. Sietve hátrasimítom a vizes hajamat, nem mint ha a megjelenésemen olyan sokat segítene, de legalább nem folyik megállás nélkül a szemembe a víz. A fiú mellé érve leguggolva, táskámat az ölembe vége kezdek lázas keresgélésbe, miközben pozitívumként könyvelem el, hogy egész jól kirekeszti a táskám a vizet!
- Hívjak mentőt? – pillantok fel, miközben zsebkendőt igyekszem előhalászni a táskámból, de a fene essen belé...! Női táskák! Hogy a világ minden kincse elfér bennük, csak sosem találja meg benne az ember, amire épp szüksége van! Ha úgy gondolja az ismeretlen, hogy mentőt is kérne, akkor természetesen a telefon is ugyanúgy felkerül a keresési listámra... Ragtapasznak is kéne lenni valahol, de nem vagyok biztos benne, hogy az elég lenne ide.
Nyújtanám felé a zsebkendőt, de úgy tűnik, még mindig nincs olyan állapotban, aki képes lenne leápolni magát, így pedig elbizonytalanodok egy pillanatra... Nem akarok hozzáérni, sőt... ha tehetném, szívem szerint már sietnék is tovább, haza – kár, hogy utána nem tudnék tükörbe nézni, pláne, hogy ez az egész az én figyelmetlenségem miatt történt. Végül csak fogok egy zsebkendőt, és óvatosan a fején lévő sérüléshez közelítek vele.
- Csssss, ne hadonássz úgy, itt vagyok. – felelem csendesen, miközben finom mozdulatokkal nekilátok felitatgatni a vért úgy, hogy megpróbáljak a lehető legkisebb fájdalmat okozni vele. Holott lehet, hogy hiába az óvatoskodás, mert úgy sajog a kobakja, hogy meg se érezné az érintésemet amúgy sem?

■ ■  ~ ~ ~  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Kedd Aug. 15, 2017 7:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Mi tagadás, a segítségére azért elég sokat kell várni. Mondjuk nem csodálom, hiszen a bicikli őt is ledobta, és csak remélni tudom, hogy nem épp a földön ücsörög vérző sebekkel, ahogyan én is. A fejem hasogat, a szemem előtt pedig csillagok milliárdjai kavarognak, pedig esküdni mernék, hogy az ütközés pillanatában még világos volt.
Kezem tétován hadonászik a levegőben, és bevallom nem túl férfiasan, sírni tudnék a fájdalomtól. Valószínűleg az előzőekben bekövetkezett baleset hozománya mindez, és nem hinném hogy a jelenlegi testem a véletlen miatt volt kómába hosszú hónapokat, így tehát talán kissé hevesebben is reagálok erre a balszerencsére. A halántékom lüktet, és lényegében a legnagyobb gondot most ez okozza, és nem az az apró karcolás, melyből vér szivárog végig az arcomon, egészen ajkaim közé. Nyelvem önkéntelenül tapad a számra, és kissé fintorogva húzom el azt, hiszen nem vagyok vámpír alkat, a vér fémesen sós ízétől pedig egyszerűen hányingerem támad. Eközben ér hozzám a hang tulajdonosa és bár eddig is valahogy olyan ismerősen csengett női orgánuma, a miértjére kapott válaszra elakad a szavam. Olyan sokáig kerestem, és vártam rá! Minden éjjel vele álmodtam, arról, hogy kéz a kézben sétálunk és hogy egy téli éjszakán hóembert építünk. Kisfiús romantika, abszolút mentes minden testiségtől, ám mégis mélyebb érzés, mint bármelyik csillagfényes éjszaka sötétjének, legsötétebb kékje.
- Nem kell mentő, Te kellesz! - suttogom, mint egy haldokló az utolsó kívánságát, és tényleg csak egy aprócska pillanat, egy mozdulat tart vissza attól, hogy ne nyúljak kezéért, és ne húzzam a szívemre azt, hogy érezze mi is az, amit elindított bennem. Visszatartani az tart csak, hogy képtelen vagyok ezt megcselekedni, és hogy tisztában vagyok a helyzet lehetetlen mivoltával. Én nem az a fiú vagyok, akit megismert, lelkem nem abban a testben él már, és különben is, lehet hogy ő már réges-régen túl van rajtam, rajtunk, és úgy komplett azon az éjszakán.
- Annyira jó újra látni a szemed. Sajnálom hogy feleslegesen vártál rám... - hangom megremeg, a szavak csak úgy kibuknak belőlem mintegy öklendezésszerűen. Muszáj elmondanom neki, hogy mennyire sajnálom, muszáj a bocsánatáért esedeznem, hátha akkor majd egyszer...
- Bocsánat... - sütöm le a szemem, ez azonban már a figyelmes intésnek szól, nem pedig a múltban történt éjszakának.

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.*  ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Kedd Aug. 15, 2017 9:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

- Rendben, rendben, akkor nem hívok... – kutatok tovább a táskám mélyén, miközben kisebb szikla gördül le a szívemről. Már azért is a föld alá süllyednék legszívesebben szégyenemben, hogy miattam sérült meg, ha még a kórházba is kísérgetnem kéne, mert olyan nagy a baj... nos, nem mondom, hogy nem érdemelném meg, de örülök, hogy ennyire nem nagy a baj. Szerencsémre, hogy a keresgélés leköti a figyelmemet annyira, hogy csak fél füllel kapom el, amit mond – vagy talán a zavarom és a lelkiismeretfurdalásom az oka? Mindenesetre amint előkerül az a fránya zsebkendő, ha vonakodva is, de neki is látok, hogy valami hasznom is legyen... Előbb végzünk, előbb szabadulok, nem igaz?
- Hogy... tessék?
Ijedten kapom el a kezem, ahogy meghallom a fiú hangját, ezúttal már tisztábban, mint az előbb, ám bárcsak ne hallottam volna! A szívem csak épp, hogy kezdett volna visszatérni a normális ritmusra, ám hiába, ezzel a pár szóval megint sikerült elérnie, hogy félelmetes sebességre váltson.
Mi ez az egész? Miről beszél? Hisz nem is ismerem, biztosra veszem, hogy most találkoztunk először... Én legalábbis semmi ismerőset nem vélek felfedezni a vonásaiban, ez pedig csak két dolgot jelenthet: azt, hogy valójában nem véletlen volt ez a kis baleset? Talán szándékosan lépett elém, keresztezve útjainkat, mert valamit akar tőlem? Vagy az is lehet, hogy a nyomomban van már egy ideje? Ettől a gondolattól azonban egyből eszembe jutottak az utazásom előtt történt borzalmas éjszakám, amit azóta is próbálok elfelejteni, s egy szempillantás alatt hűl meg körülöttem a levegő, még ebben a forró, nyári időben is.
Vagy csak szimplán túlspilázom ezt az egészet, s szó sincs semmi ilyesmiről – valóban véletlen egybeesés, hogy így történt, és nem a démonaim üldöznek valami újabb csapda felé... beütötte a fejét, és ezért beszél butaságokat. Talán azt sem tudja, hogy miket beszél...
- Nekem kéne bocsánatot kérnem, mégis csak miattam sérültél meg. Sajnálom. – bököm ki végül, továbbra is az ölemben pihentetve a kezemet, hűvösen és távolságtartóan, egyikben a csomagnyi zsebkendőt szorongatva, a másikban pedig azt, amivel az előbb még a fiú homlokán igyekeztem elállítani a vérzést.
- Nagyon beütötted a fejed? Hányat mutatok? – tartom fel előtte négy ujjamat, részben, hogy a kínossá váló témát semlegesebb vizekre tereljem, részben pedig, mint időhúzás. Akármennyire is nem szép dolog tőlem, de legszívesebben a kezébe nyomnám a zsebkendőt, és hazáig rohannék.

■ ■  ~ ~ ~  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Pént. Aug. 18, 2017 11:38 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Önkéntelenül törnek elő belőlem a szavak, és végig sem gondolom a helyzetet. Nem aggódom azon, hogy vajon mit fog gondolni rólam, hogy vajon mennyire kap ijedtében pánikrohamot, hiszen lehet hogy ő már nem is gondol rám, én azonban képtelen voltam elfelejteni az elmúlt időszakban. Nem telt el nap azóta, vagy óra és perc, hogy ne jutott volna eszembe az a karácsony, és a lány, minden rémálmom okozója, aki a halál, és akibe bár nem kellett volna, én mégis, halálosan beleszerettem. Megrekedtem ebben az új testben, egy vegetatív állapotban, és képtelen voltam arra, hogy kiszabaduljak. Kalitkába zárt madárként tengődtem és bár a mostani szüleim igazán szeretnek, képtelen voltam irányukba ugyanezt viszonozni. A régi énem nem engedte. A régi énem (Adam) még mindig Londonhoz húzott - a régi családomhoz, a régvolt karácsonyokhoz, és mindazokhoz az érzésekhez, melyek ahhoz a szigethez kötöttek. Hiába minden szeretet, és megbecsülés, egyszerűen képtelen voltam arra, hogy elfogadjam a jelenlegi állapotot. Nem álltam még kész a változásra, és bevallom őszintén, a jelenlegi helyzetemen az sem segített, hogy ismét az utamba sodorta az élet ezt a vörös tincsekkel megáldott szirént.
A vér fémesen sós illatát érzem.
Nem vagyok, nem voltam soha egy rosszullevős típus, most azonban gyomrom gombóccá alakulva küzd az ellen, hogy tartalmát a földre ürítse. Mélyeket lélegzem a lágy nyári levegőből, melybe ismerősen betódul a lány kellemes virágos illata is. Mellém térdel, és én érzem minden mozdulatát. Ahogy a keze mozdul, bőre felkavarja a levegő állottságát, ezzel pedig apró illatfoszlányokat juttat el az agyamba, az orromon keresztül. Mennyire jó volt anno beleszagolni narancsos, fahéjas bőrébe! A sütemények édes illata már-már a bőre alá is befészkelték magukat, megszabadulhatatlanul körüllengték, engem pedig pont ez az, ami visszaránt a valóságba, a normalitás talajára.
Ujjai a sebemhez érnek, én pedig csak tűröm. Nem szisszenek fel, semmit nem teszek, egyszerűen csak élvezem a látványát. Vízes tincseit, ahogy a nyakára, vállára tapadnak, a szeplőinek millióját, amit oly szívesen számolgatnék akkor mikor alszik, lágy ívű nyakát, és kétségbeesett tekintetét. Bőre még mindig hófehér, bár lehet most a látványom miatt leginkább, és bár nem szoktam túl sűrűn elszégyelni magam, most mégis megteszem, hiszen én hoztam ilyen helyzetbe.
- Nekem kellene inkább elnézést kérnem. Többet nem közlekedek fülessel a fülemben... - suttogom hogy csak ő hallja, majd a mentő hallatán megrázom a fejem, és ezzel egyidőben el is sápadok. A hirtelen mozgás valahogy nem tesz túl jót nekem.
- Négy ujjadat látom, és azt hiszem nem a vérző sebem a problémás... bevertem hátul is, szóval szerintem van egy enyhe agyrázkódásom. - mondom tárgyilagosan, mint aki már hozzá van szokva az ilyen dolgokhoz.
- Segítesz felállni, és hazamenni? Azt hiszem egyedül nem menne... - próbálkozok a talpra kecmergéssel, azonban nem igazán járok sikerrel. Pedig amilyen hamar csak lehet rendbe kell jönnöm, meg kell köszönnöm a segítségét és randira kell hívnom! Nem élhetek nélküle, és ez szánalmasan hangzik ebben az állapotban, hiszen minden lehetek csak éppen kívánatos nem!
- Mi a neved? - kérdezem, mintha nem tudnám, majd ha megmondja elhalón elismétlem suttogva azt a szót, melynél még nem hallottam és nem mondtam ki semmi csodálatosabbat...

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.*  ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Szomb. Aug. 19, 2017 7:50 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

- Az jó ötlet lenne. – jegyzem meg szűkszavúan. Kellően nagy ez a város, így nem tartok attól, hogy amennyiben most elválnak útjaink, újra egymásba botlanánk, már csak azért sem, mert egyébként én sem erre szoktam jönni, hazafelé menet. Az egyetlen oka annak, hogy ma mégis ezt az útvonalat választottam, az az, hogy még be akartam ugrani egy boltba, ha viszont így haladunk, esélyesen abból sem sok minden lesz. Ettől függetlenül azonban tényleg nem árt, ha figyelmesebb lesz a jövőben.
- Igen, négy, akkor olyan nagy baj talán mégsem történt. De ha agyrázkódásra gyanakszol, én mégiscsak azt mondom, hogy jobb lenne, ha egy orvos is megnézné... biztos, ami biztos. – közlöm a saját véleményemet, még ha ellentétes is az övével... ennek ellenére azonban nem hívom a mentőket, ha végül így döntött. Abban azonban reménykedem, hogy amennyiben később nem javulna az állapota, vagy rosszabbra fordulna, inkább megnézeti egy hozzáértővel a sérülését, és nem hősködik tovább értelmetlenül.
- Rendben, csak egy pillanat... – kelnék fel a földről, amikor kapcsolok, hogy mit is kért pontosan, ettől pedig egy szempillantás alatt lefagyok. Jól értettem amit mondott? Nagy az alapzaj, a tér mellett elhaladó autók és a számos túrista miatt, de biztosra veszem, hogy jól hallottam a másik szavait.
Ő is érezheti felőlem a vonakodást, hezitálást, hogy magam sem tudom pontosan, mit kéne tennem... Miután részben miattam sérült meg, így biztosan nem tudnék nyugodtan aludni úgy, hogy minden szó nélkül itt hagyom, de a másik oldalról meg, a legkevésbé sem kívántam egy idegen fiúval valami ismeretlen városrészbe sétálni, sőt, már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom.
- Merre laksz? Vagy milyen messze? – szólaltam meg végül óvatosan, csak hogy addig is húzzam az időt. Mert ha valahol a közelben, akkor az még nem is olyan nagy kitérő, és talán sikerül még sötétedés előtt hazaérnem, és nem kell egyedül bolyonganom az utcán. Ha viszont messzebb... inkább bele sem akarok gondolni. Helyette inkább a kezem nyújtom neki, felsegítve a földről, remélve, hogy tényleg van olyan jó állapotban, hogy megálljon a lábán... ha pedig ezt az akadályt sikerrel veszi, akkor a kerékpáromat is összeszedem a földről.
- Zoe. – felelem némi vonakodás után, szándékosan a második keresztnevemen mutatkozva be, amit szinte sohasem használok, épp ezért pedig meglehetősen kevesen tudnak róla. Ettől még ugyanúgy az enyém, nem igaz?
- És a tiéd? – kérdezek vissza valamivel később, miközben a táskámat a vállamra kapom, majd kicsit igazítok a teljesen eláztatott ingemen... meglehetősen kevés sikerrel javítva bármit is a kinézetemen, így aztán csak odatolom a kerékpáromat a másik mellé, úgy, hogy a jármű közénk kerüljön és támaszkodni is tudjon rá, ha szeretne, mi pedig induljunk... essünk túl rajta, minél előbb, annál előbb menekülhetek én is haza a menedékként szolgáló kis lakásomba.

■ ■  ~ ~ ~  ■ ■ credit



A hozzászólást Roisin Zoe Carvey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 9:07 am-kor.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Vas. Aug. 20, 2017 5:18 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Pontosan ugyanolyan szép, mint mikor először láttam. Semmit nem változott, és a haja is pont ugyanannyira csillog. Arcán szinte rikítanak a szeplők, melyet hófehér bőrének köszönhet, és mely akkor sem lesz barna, mikor túlontúl nagy meleg uralkodik a nyáron. Egyszerűen csodálatos ez a lány, és nem tudok úgy ránézni, hogy ne rajongásig szeressem.
- Igérem, elmegyek egy orvoshoz, ha nem javul! - suttogom, majd próbálok a csukott pilláim mögött összpontosítani arra, hogy nem szabad túlontúl közvetlennek lennem, hiszen nem ismer engem, énem ezen részével még sosem találkozott. Ez pedig baromi nehéz, ha azt vesszük, hogy egyszerűen megbabonáz és nem tudok mást csinálni, csak elveszni a csillogó lélektükreiben, és arra gondolni milyen is volt csókolni cseresznyeszín ajkát.
- Nem lakom túl messze, igazából úgy három utca. Tényleg nem szeretnélek feltartani, és csak akkor segíts, ha nem túl megterhelő a számodra. - szabadkozom, mert arcán a tétovázás és a rettegés elegyének árnyát látom átsuhanni. Oké idegen vagyok, és nyilván nem azért kérem, hogy jöjjön velem, mert le szeretném támadni. Soha nem rajongtam az erőszakért, és soha nem is tennék ilyet egy nővel szemben. Nem erőltetem magam rá senkire, és bár nagyon örülök az újbóli találkozásnak nem szeretném ha úgy vélekedne, hogy egy tapadós majom vagyok.
Keze eközben az enyém felé nyúl, én pedig belekapaszkodom vékonyka ujjaiba. Felküzdöm magam, szó szerint. Hiszen ő nem olyan erős, hogy ezt a mostani nyolcvan kilómat megtartsa, így kénytelen vagyok összeszorítani a fogamat, és minden fájdalmam ellenére férfiként viselkednem. Térdre sikerül első nekifutásra felgördülnöm, azonban a fejem azon nyomban lüktetni kezd. Szédülni kezdek, forog a világ, és pár másodpercig lehunyom a szemem, hogy mindez csillapodjon. Kezem eközben a tarkómra vándorol, majd kitapogatom a hatalmasra nőtt dudort, melyet a földdel való találkozásnak köszönhetek. Halkan felszisszenek az érintésem nyomán, azonban elhatározom, hogy kemény leszek, és férfi, és nem mutatom, hogy mennyire is fáj ez a fene nagy dudor.
- Minden rendben, talán fel bírok állni... - mondom tétován, és az kell, hogy a keze a hónom alá csússzon, és úgy próbáljon kissé megelmelni. Ha ebben segít, akkor kezemmel tétován belekapaszkodom a vállába.
Kezem érzi bőrének nyirkosságát, majd kérdő tekintettel pislogok rá, immár mindent észrevéve. Tiszta víz, ez pedig arra enged következtetni, hogy hála nekem egy jót fürdött a szökőkútban. Számat elhúzom, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapom az ingemet, amit a pólóm felett viselek, hogy a vállára teríthessem azt.
- Jó lenne nem fáznál meg, tessék! - mondom, majd eligazgatom kissé aprócska testén, melyen úgy mutat, mintha egy óriás ruháját kapta volna meg.
- Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak - magyarázkodom és a szégyen apró pírja ül ki az arcomra. Tényleg nem akartam, hogy így kelljen véget érnie a napjának.
- Nagyon szép neved van, én Tristam vagyok. - mondom, majd kezet nyújtok hogy immár hivatalosan is megismerhessük egymást.

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.* ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Vas. Aug. 20, 2017 6:55 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

- Helyes. – bólintok a szavai hallatán. Igazából mondhat bármit, hisz úgy sem fogom tudni ellenőrizni, hogy később betartotta-e vagy sem, nem is szeretném... ettől függetlenül mégis eltölt némi megnyugvással az ígéret. Talán mert nekem sem szokásom túl gyakran előhozakodni ezzel a szóval, és tényleg csak olyanokat ígérek, amit valóban be tudok tartani? Persze ez nem jelenti egy percig sem, hogy más is hasonlóan vélekedne, de mint tudjuk, hajlamosak vagyunk magunkból kiindulni.
- Hm, akkor az tényleg nem olyan vészes távolság. És... nyugodt szívvel nem tudnálak itt hagyni. Nem festesz túl jól... – minek áltassam kegyes hazugságokkal? Elég csak ránézni, ahogy szédeleg, sápad, megsérült... és tapasztalatból tudom, ha a látvány sem túl megnyugtató, akkor mennyivel pocsékabbul érezheti magát. Szóval akármennyire is lenne egyszerűbb, így, ilyen állapotban biztos, hogy nem fogom itt hagyni. És valószínűleg tartanom sem kéne tőle annyira mint teszem... Hisz mégis, milyen fenyegetést jelentene így, hogy egyedül még felkelni sem bír? Azt meg képtelen vagyok elhinni, hogy csak színjáték lenne az egész, az igaz, hogy sokkalta paranoiásabb lettem azóta a bizonyos este óta, de ennyire talán mégsem – Biztos vagy benne, hogy ne hívjak fel valakit? Szülők? Testvér? Barát? Barátnő...? – nagynéni, nagybácsi, kikutya, vagy bárki, aki eszébe jut, ha már a mentőt elkerülné? Végső soron nem hibáztatom, én sem repesnék a már csak a gondolatáért sem, mindenféle vizsgálatok, tűk, masszív fertőtlenítőszag... Mindenesetre kap még egy utolsó esélyt, mielőtt még a nyakán ragadnék, „segítség” címszó gyanánt. Már csak össze kell kapnom magam... minden rendben lesz, mantrázom magamban, és bár a helyzet most sem mondható éppenséggel fényesnek, már csak babonából sem mondom, hogy ettől rosszabb nem jöhet. Mert az mindig.
Persze aztán hamar elbizonytalanodok, hogy mégis mennyire volt jó ötlet maradni, miután fel kéne segítenem, de miután a saját döntésem volt, csak magamat hibáztathatnám... Megragadom hát a fiú kezét, és nekiveselkedek, igaz, a valóságban az ilyesmi valahogy mindig sutábban és bénábban megy, mint a filmekben... Mondjuk nem meglepő, tekintve, hogy ha súlyban nem is a dupláját nyomja az enyémnek, de határozottan nem egy súlycsoportban mozgunk. Nem csak ő, én is megérzem egy kissé, mire térdre kecmereg, és csak bősz bólogatással próbálom bíztatni, hogy akkor hajrá, próbálja meg! Az meg csak néhány pillanattal később esik csak le, hogy ahhoz is szüksége lenne a segítségemre...
Mire végre ő is alpra áll, nekem is szusszannom kell egyet, így fel sem tűnik a kérdő tekintete, ellenben annál jobban meglep vele, amikor a vállamra teríti az ingjét, még össze is rezzenek a nem várt mozdulatra, legyen az akármilyen óvatos és gondoskodó is. Igaz, egyelőre bőven „fűt” a zavarom annyira, hogy ne érezzem a víz miatti hideget, de tisztában vagyok vele, ez milyen csalóka és könnyen vezethet megfázáshoz.
- Köszönöm, de... igazán nem kellett volna. – suttogom hálásan, félénken felpillantva rá, a következő szavait hallva azonban csak megrázom a fejemet, hogy mindegy... Mégiscsak ketten hoztuk össze, mindketten sajnáljuk, de miután megtörtént, a legtöbb amit tehetünk, hogy kezdünk vele valamit.
- Tristam... örvendek. – ismétlem el a nevét, majd némi hezitálást követően a kézfogást is viszonzom a magam félénk és határozatlan módján – Melyik irányba induljunk?

■ ■  Hymn for the Missing  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Vas. Aug. 20, 2017 7:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

- Hát nem ez volt életem bókja - nyomok el egy félmosolyt, arra a mondatára, miszerint nem nézek ki túl jól. Hát igen, egy évvel ezelőtt nem csak jobban néztem ki, hanem teljesen máshogy. És most itt van végre ő, és fogalmam sincs mit kellene tennem, hogy visszahozzam az elmúlt tél vágyait, ábrándjait és érzéseit. Mert az enyémek megmaradtak, de ő most egyáltalán nem olyan mint akkor volt. Van benne valami kimértség, mintha húzódozna tőlem. És ezt nem igazán tudom hova tenni. Vajon ennyire elrettentő vagyok, vagy egyszerűen csak nem tetszem neki? Mert ez így ebben a formában kissé meg fogja nehezíteni a dolgomat.
- A szüleim ilyenkor még dolgoznak, barátnő pedig nincs, még nem találtam meg azt akit keresek, vagyis eddig... - nézek rá sandán, enyhe célzással a hangomban. Na jó, tényleg nem akarom elijeszteni, de most mit szépítsük. Eddig őt kerestem, és most megtaláltam. És innentől kezdve bizonyos hogy nem is fogok már senkit sem keresni.
Miután nagy nehezen sikerül magam egyenesbe hoznom szinte már lágyan terítem a vállára az ingem. Apró figyelmesség, hiszen eddig ő bajlódott velem. Senki nem jött ide segíteni, szóval ez a minimum. És én nem szeretném, ha ezért a kedvességért egy jó kis nátha lenne a jutalma. Nem ezt érdemelné.
- Ugyan, ez a minimum. És de kellett, hiszen még nem vacogsz, de lassan azért sötétedni fog és lentebb megy a hőmérséklet is, én pedig nem szeretném hogy megfázz. Mert lassan már hideg lesz a jeges víz után a kinti levegő. - mondom, mint egy tanító bácsi a diákjának és nem kioktatni szeretném, egyszerűen csak előtör belőlem a védelmező ösztön.
- Erre kell menni - mondom és mutatom kicsit imbolyogva, majd inkább ha nem bánja belekarolok.
- Örülök hogy megismerhettelek, bár jobb lett volna nem ilyen szituációban - mosolyodom el, majd elindulok a mutatott irányba.
- Szedjük fel a bicódat is? - kérdezem, majd ha akarja, akkor megpróbálok erőt venni magamon és lehajolni a kétkerekűért, amiből nem igazán sok minden maradt. Legalább is a nyolcas a kerekében erről tanúskodik.
- Majd szólj, hogy írjam fel a címed, vagy a telefonszámod, mert meg kell csináltassam a bicajod. - mondom ellentmondást nem tűrve, mert hát mégiscsak az a minimum hogy kártalanítsam.
- És kedves Zoé, mivel is foglalkozol? - kérdezem, hogy beszélgetést kezdeményezzek és kíváncsian várom a válaszát. Hiszen eltelt már jó kis idő, és azalatt sokminden megváltozhatott.

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.* ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Hétf. Aug. 21, 2017 10:38 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

Csak egy suta vállvonással reagáltam a szavaira... nem sértésnek szántam, de valljuk be, egy ilyen kis ütközés után más sem festene jobban a helyében. Igaz, én kevésbé ütöttem meg magam, helyette úgy nézek ki, mint valami ázott veréb, képzelem, mennyire lehetek szalonképes állapotban.
- Értem... akkor úgy tűnik, csak velem kell beérned. Valahogy csak boldogulunk, remélem. – sóhajtok beletörődve, a zavarom pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a hangjában megbúvó célzás ne tűnjön fel, pláne úgy, hogy a tekintetét is kerülöm, ahogy tudom.
Talpra is segítem, még ha nem is egy egyszerű mutatvány, de mit tehetnénk, ha senki másnak nem jut eszébe, hogy segítsen? Csak furcsállva, vagy épp mosolyogva nézik a bénzásunkat, miközben nagy ívben kikerülnek minket.
- Rendben... csak ne felejtsem el visszaadni majd. – szólalok meg beleegyezően, miközben némi honvágy is elfog... Már egy ideje ebben az országban éltem, távol a hazámtól, ahol felnőttem, természetes, hogy időről időre felüti a fejét a honvágy a szívemben. Idegen környezet, idegen emberek, s hiába hogy egy ilyen népes városban élek, ismerősök, barátok híján, akik több ezer kilométerre élnek innen talán még elveszettebbnek érzem magam, mint valaha. Talán ezért is lep meg annyira az, hogy ez az idegen, akivel alig pár perce ismerjük egymást, ilyen előzékenyen aggódik miattam még úgy is, hogy miattam sérült meg. Egyelőre nem is igazán tudom, hogyan álljak ehhez az egészhez.
Bólintok, amikor megmutatja az irányt, amikor viszont belém karol, bár nem ellenkezek, azért érezhet némi feszültséget részemről. Igaz, nem teszem szóvá, inkább ahhoz fogható, amikor az ember épp a fogorvosi székben fekszik, miközben a fogát fúrják – akármennyire is próbálsz meg ellazulni, egyszerűen képtelenség, valami földöntúli erő zsugorítja apró gombóccá a gyomrodat, és semmit sem tehetsz ellene.
- Igen, ezzel én is egyetértek. De legalább emlékezetes találkozás lett. – jegyzem meg mellé, ami pedig a kerékpáromat illeti, csak tanácstalanul szemlélem egy darabig, mielőtt megszólalnék.
- Lehet jobb, ha itt hagyom, és majd holnap viszem haza. Vagy inkább szerelőhöz. – részben, mert elég nehéz lenne úgy közlekedni, hogy a jobbomon a fiú, a balomon pedig egy defektes bicikli, másrészt pedig a kerekét elnézve, valószínűleg hazatolni sem lenne egyszerű mutatvány. Bár nem tartom valószínűnek, hogy ilyen állapotban bárkinek is fájna rá a foga, egyébként is egy elég sokat látott, régebbi darab, amit még egy bolhapiacon szereztem, azért még odarögzítem a legközelebbi lámpaoszlophoz, biztos ami biztos, mielőtt elindulnánk utunkon. Ami pedig a címemet és telefonszámomat illeti, csak hümmögök egy sort, hogy reagáljak is valamit, holott a legkevésbé sem szeretnék ennyire személyes információkat megosztani a másikkal, pláne, hogy azt sem érzem, hogy az ő feladata lenne megjavítani. Hangot azonban nem adok eme gondolatoknak, csak reménykedek abban, hogy mire odaérünk a házukig, kimegy a fejéből – én biztosan nem fogom emlékeztetni rá.
- Egy cukrászdában dolgozok. Még tanulom a cukrászkodást, meg ha úgy adódik, akkor pincérnőként is besegítek. – osztom meg vele, hisz attól nem félek különösebben, hogy pont abba az üzletbe térne be, ahol én is dolgozok, hisz olyan sok cukrászda van szerte a városban, s ha esetleg mégis, akkor is van rá esély, hogy pont elkerüljük egymást – És te? Még tanulsz, vagy már dolgozol? – passzolom vissza a kérdést, hogy addig se nekem kelljen beszélnem.

■ ■  Hymn for the Missing  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Hétf. Aug. 21, 2017 11:24 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Olyan sokat változtál...
A gondolat világító szentjánosbogárként dereng elmém sötétségében. Más lett, és nem tudom miért. Nem voltam mellette, nem tudhatom hogy az elmúlt időszak hogyan is tette az életét nehézzé, és akármennyire is szeretném a múltat megváltoztatni, sajnos képtelen vagyok rá. Már nem az vagyok, aki voltam. Más lettem, mind külsőleg, mind belsőleg, azonban egy dolog maradt állandó. Ez pedig a gondolataim felé, és az érzéseim, melyek még mindig pont olyan törékenyek mint egy aprócska pillangó szárnya.
Nem akarom magam ráerőltetni, azonban mégis ezt teszem. Még fájó fejjel is képes vagyok a legrosszabbra. Kihasználom őt, kihasználom a segíteni akarását, és nem túl korrekten viselkedem vele. Hiszen látom rajta a távolságtartást, messze nem viselkedik már olyan nyíltan, mint azon a téli éjszakán. Szeméből eltűnt a gyermeki kíváncsiság, mely először levett a lábamról, helyette valami mély fájdalom költözött, na meg óriási falak árnyéka, melyeken nem tud átlépni, és nem is akar.
- Ne haragudj, hogy csalódást okoztam. Gondolom lennie kellene már barátnőmnek, vagy kevesebbet dolgozó szüleimnek. Legközelebb majd igyekszem másik időpontban elüttetni magam, mikor mindenki otthon van és ráér. - jegyzem meg némi iróniával a hangomban, hiszen tényleg nem én tehetek arról, hogy a mostani szüleim ilyenkor még dolgoznak és hogy nem tud lepasszolni valami felnőttnek. Nem kell megjátszania magát, nem várom el tőle, de hülye lennék ha nem hallanám ki a hangjából a kétkedést és az arcán is látom, hogy annyira nem őszinte a lelkesedése amiatt, hogy haza kell kisérnie.
- Figyelj, nem muszáj elkisérned, ha nem akarod. Megleszek egyedül is! - jelentem ki, mikor kifejti, hogy kénytelen leszek beérni vele. Már a nyelvemen a válasz, hogy soha nem tudnék belőle eleget kapni, azonban az őszinteség ezen megnyilvánulását inkább jó mélyre eltemetem. Nem hiszem, hogy örülne neki, legalább is látva zavarát és feszélyezettségét, inkább nem feszítem túl a húrt.
Számat elhúzom, majd a vállán pihenő ingemre nézek.
- Ne aggódj, nem fog hiányozni, ha nem adod vissza se. Egyébként az egyetemen tanulok pszichológiát, és mellette be szoktam segíteni egy étterembe pincérként. - mondom, majd megvonom a vállam, ami egy kiadós fejgörcsöt eredményez. Kezem a tarkómra kapom, kicsit megmaszírozom a púp környékét, majd megrázogatom a fejem ezzel is megpróbálva kiűzni a fájdalmat belőle.
- Tényleg nem szükséges elkísérned, sőt, igazából nem szeretnék a terhedre lenni. - darálom le a pár perce ismételt szöveget. Nem túl lelkes miattam, és bár akármennyire is én az vagyok, kétlem, hogy át tudnám a találkozásunk miatti lelkesedésem rá ragasztani.
- Ki is nézem belőled a cukrászi pályát. Szerintem biztos nagyon kedves vagy a vendégekkel, és csak miattad mennek be süteményt enni. - bókolok finoman, mert már nem vagyok biztos abban, hogy szabad ezt tennem.
- Szóval akkor mi legyen? Próbálsz kicsit lelkes lenni és hazakisérsz, vagy inkább hagyjuk az egészet, és hazabotorkálok egyedül, az ingem meg majd elküldöd valakivel... ? - szegezem neki a kérdést. Éljen a pszichológia!

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.*  ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Hétf. Aug. 21, 2017 2:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

- Én nem azért mondtam! – teszem hozzá ijedten, mentegetőzve, hisz a legkevésbé sem szerettem volna, ha számonkérésként hangzik, vagy úgy érzi, kigúnyolom, mert tényleg nem ez volt a szándékom, ám ahogy folytatja és folytatja, úgy akad el a szavam a hallottaktól.
Csak lesütött szemmel hallgatom a szavait, teljesen megsemmisülve a záporozó vádak súlya alatt, miközben szavakkal képtelen lennék kifejezni, hogy mennyire szégyellem magam jelen pillanatban. A legrosszabb – és legfájdalmasabb – az egészben pedig az, hogy teljességgel igaza van, és olyan szinten begubóztam a kis csigaházamban az elmúlt hónapok során, hogy szinte már fel sem tűnik, mennyire árnyéka vagyok egykori önmagamnak.
- Én... – kezdek bele, miközben úgy érzem, a vállamon pihenő ing hirtelen mázsás súlyként nehezedik rám, holott valójában nem ez a nehéz, hanem túllépni végre a félelmeimen, ami ellen olyan szépen körbebástyáztam magam a történtek óta, napról napra egyre inkább.
A bók hallatán egy halvány mosoly átsuhan az arcomon, igaz, mire meghallom a következő kérdést, mintegy ultimátumot, már nyoma sincs. Sőt... meg is torpanok, elhallgatva néhány pillanatra. Itt lenne az esély, a lehetőség, amire vártam, hogy búcsút intsünk egymásnak, és hazamehessek végre, mint ha mi sem történt volna, tovább magasítva azokat a bizonyos falakat, könnyebb lenne, mint nekilátni, lebontogatni.  
Mire még átgondolhatnám ezt az egészet, már azon kapom magam, hogy a karom kicsúszik az övéből, én pedig sietős léptekkel megindulok anélkül, hogy bármit is mondanék, visszanéznék, vagy akár elbúcsúznék tőle. Menekülök, szó szerint, épp, hogy nem futok, de akármennyire is sietek, a gondolataim elől még sem tudok szabadulni.
Az is csak most tudatosul bennem, hogy mióta itt élek, a fővárosban, ő az első ember, akivel egyáltalán a munkán kívül szóba elegyedtem. Tényleg olyan nehéz lenne egy kicsit kedvesebbnek lennem vele, ha a cukrászdában is sikerül a vendégekkel?
Magam sem tudom, hogy miért, de hirtelen valami furcsa déjà vu érzés uralkodik el rajta, s mire elérném a tér szélét, hogy eltűnjek a másik szemei elől, egészen lelassulnak a lépteim, mígnem végül megállok. Állok, ácsorgok egy darabig, mire erőt vennék magamon, és döntök – legyen akármilyen kínos, vagy kellemetlen is, végül mégicsak megfordulok, sőt el is indulok vissza, Tristam felé. Ha ugyanott áll és figyel, akkor valamivel lassabban és bűnbánóbban, amennyiben már ő is útjára indult, úgy sietősebben és kétségbeesettebben, mint ha valami utolsó esélyt után igyekeznék, mielőtt végleg elillan a szemem elől.
- Várj!


|| Mivel nem tudom, hogy Tristam marad vagy sem, így most csak ilyen rövidke lett, de majd utána annak függvényében folytatom edi


■ ■  Hymn for the Missing  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Hétf. Aug. 21, 2017 3:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

Távol álljon tőlem minden fajta bántás vele kapcsolatban, és szavaimat tényleg csak azért nem válogatom meg, mert muszáj kicsit megrepesztenem a teknős páncélját.
Annyira sokat változott, annyira árnyéka önmagának!
Azon a téli estén órákat beszélgettünk. Közvetlen volt és nem vette tolakodásnak a kedvességemet. Evidens volt számomra, és azt hittem számára is, hogy azért töltöm vele az időmet, mert valami olyanra bukkantam, ami számomra tetszetős. Mert tetszik. Mert megfogott a lénye, a jelleme, a viselkedése és a hatalmas szemei, melyek mindig csodálkozással és gyermeki bájjal vannak tele.
Kedveltem őt, sőt talán szerettem is, és ez az érzés a mai napig nem csitul. Hiszen az már csak jelent valamit, ha egy éven keresztül minden nap bementem valami cukrászdába, hátha pont vele hoz össze az élet?! És lám, nem volt szükség cukrászdára hogy ismét találkozzunk, azonban nem vagyok ettől túlzottan elégedett.
Hiányzott, és nem mondhatom meg neki, hogy életem legszebb karácsonyával ajándékozott meg, és azt sem tárhatom fel előtte, hogy gyakorlatilag az utolsóval, mert azóta egy másik testben vagyok kénytelen élni. Még az elején néha hallottam Tristam gondolatait. Vagy legalább is hatással volt rám. Olyan érzés volt kicsit, mintha ketten laknánk ugyanazt a testet. Ő azonban feladta az ellenem való harcot, erősebbnek bizonyultam, elnyomtam, megöltem! És bár nem hiszek a lélekgyilkolásban valahol tudat alatt úgy érzem, én tehetek arról, hogy meghalt. Hiszen mi alapján dől el ki az aki megérdemli az életet? Miért én? És miért pont így? Ez inkább büntetés mint ajándék, és ezen - így élve -, nem tudok tovább lépni.
Felsóhajtok hangosan, mikor belekezd valamibe, azonban nem fejezi be.
Lehet tényleg túl bunkó voltam, azonban nem tehetek minderről, egyszerűen látom, hogy mennyire nincs kedve ehhez az egészhez. A szájhúzásom csak azért nem látszik, mert amúgy is egy örök fintor játszik a kobakom fájdalma miatt az arcomon, így pedig elég nehéz lehet eligazodni rajtam az érzelmeimet illetőleg.
Mondjuk lehetőségem sincs reagálni, hiszen úgy tűnik megbántottam.
Egy percig meredten bámul az arcomba, majd egyszerűen csak köszönés nélkül hátat fordít és otthagy egyedül.
Testem kissé imbolyog, és bár hősiesen tartom magam, érzem hogy a lábam elgyengült. Távolodó alakja után bámulok és nem tudom nem szidni magam, és azt az ólajtó számat, hogy képtelen voltam befogni. Hiába, az elmúlt időszak megviselt, és már én sem vagyok ugyanaz a személyiség, mint aki régen voltam.
Nagyot sóhajtok, majd megfordulok és elindulok visszafelé. Egészen a biciklijéig jutok, majd ott óvatosan leguggolok, hogy megszemléljem a tönkrement kereket és az ütéstől lehorzsolódott kormányt. Igaz lezárta, azonban mégsem hagyhatom itt, és hagyhatom, hogy ő kínlódjon a felújítással, mikor én is pont ugyanolyan hibás vagyok ebben az egészben!
Kezem a kerékhez ér, kissé megpördítem azt, hogy lássam mekkora a baj, majd összehúzott szemöldökkel figyelem annak egyenetlen mozgását. A megoldáson való gondolkodásból a hangja szakít ki, majd lépteinek dobogása.
Visszajött!
- Nocsak! Azt hittem, már nem is látlak egészen addig, míg vissza nem viszem megjavítva a biciklidet! Reméltem, hogy akkor akár láthatok egy őszinte mosolyt is... - mosolyodom el félszegen, majd felegyenesedem a guggolásból, majd azzal a lendülettel - hála a szédülésnek - kénytelen vagyok két lépést felé tenni, csak haogy egyenesbe hozzam a világot. Törékeny teste állítja meg az enyémet a mozgásban, és most az egyszer nem bánom, hogy így bevertem a fejemet. Arcomra pír ül ki a túl minimalizált távolság miatt, és igyekszem is egy lépéssel hátrébb kerülni.
- Sajnálom. Kicsit megszédültem...

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.*  ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Hétf. Aug. 21, 2017 4:14 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

Lehet, hogy bánni fogom még a döntésemet, de legalább nem mondhatom, hogy meg sem próbáltam! És ismét meggondolni magam nem csak, hogy végtelenül nevetséges, de szánalmas is lenne, úgy gondolom, így végül egészen sietős léptekkel indulok meg felé. Azon egy pillanatig sem csodálkozok, hogy ő is elindult az ellenkező irányba, amikor azonban a kerékpárom mellett találom, az annál inkább. Azt ne mondta, hogy miután az előbb úgy ott hagytam, minden szó nélkül, még mindig nem verte ki a fejéből az ötletet, hogy ő javíttassa meg...
- Honnan tudtad volna, hogy... – kezdenék bele a válaszomba, odaérve mellé, amikor a hirtelen mozdulat hatására ismét megszédül, sőt mi több, meg is inog, én pedig szinte ösztönösen lépek fel, hogy elkapjam, ha szükség lenne rá... még úgy is, hogy nagy valószínűséggel mindketten a földön kötnénk ki, ha teljesen elhagyná magát. Szerencsére azonban nem így történik, igaz, ahogy ő hátrál egy lépést, azzal a lendülettel én magam is, a válaszom pedig nem egy őszinte mosoly, sokkal inkább egy rosszalló pillantást és fejcsóválás, amiért ennyire képtelen vigyázni magára. Utána azonban, ha mindketten túllendülünk a kezdeti ijedtségen, én is erőt veszek magamon és egy gyors torokköszörülést követően belekezdek a mondandómba, ha pedig Tristamnak kedve támadna közbeszólni, csak egy intéssel kérem, várjon, amíg a végére érek...
- Sajnálom az előbbit. Igazából semmit nem vétettél ellenem, és így nem is volt fair részemről, hogy így viselkedjek veled. Az elmúlt időszak nem alakult épp a legjobban az életemben, és gondolom azt már te is észrevetted, hogy nem amiatt nem vagyok valami felemelő társaság. Ha nem is ígérhetek semmi biztosat, de... megpróbálok. Kicsit több lelkesedést mutatni. – morzsolgattam a kölcsönbe kapott ing ujját – Már ha nem elégelted már meg az eddigi viselkedésemet... – teszem még hozzá sután, egy félénk mosoly kíséretében.
- Mellesleg... megjavítva, mi? Miután a címemet sem tudod? Valld csak be, hogy csak meg akartad fújni. – vetek egy pillantást a lestrapált kétkerekűmre, ami valószínűleg akkor sem kellene senkinek, ha csak szimplán nekidöntöttem volna a lámpának. Na jó, igazából csak arra vagyok kíváncsi, mégis, hogy a fenébe akart megtalálni, miután azt hitte, távozóra fogtam? Sőt... csak most jutnak el a tudatomig a szavai, hogy mindezek ellenére is megpróbált volna megkeresni, hogy visszajuttassa? Egy ilyen nagy városban?
- Miért pont a pszichológiát választottad? – váltok inkább témát, miközben akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, milyen lehet az, hogy az ember egész életében beteg lelkekkel van körülvéve? Nem mérgezi meg a sajátját is vele? Vagy engem is csak azért talál érdekesnek, mert ennyire nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben velem...?

■ ■  Hymn for the Missing  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Kedd Aug. 22, 2017 6:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

- Azt mondtad egy cukrászdában dolgozol. Végül is nem lehet olyan sok a városban... és az arany oldalakban biztos mind ki van listázva. Van telefonom, felhívtam volna őket, valakinek csak ismerős egy vörös hajú, szeplős lány, aki a Zoe névre hallgat... - vigyorgom rá őszintén, mert én ténylegesen felhívtam volna mindet, csak hogy kiderítsem, hogy hol is dolgozik. Lehet hogy ezzel kissé mániákusnak hisz, de nem szeretek tartozni, és még mindig úgy gondolom, hogy a biciklijét nekem kellene megjavítani, nem pedig neki. Én léptem ki elé, nem pedig fordítva és bár lehetett volna figyelmesebb, mégis én okoztam a balesetet.
Megszédülök, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy a nyakában landoljak. Lábaim azonban mégis megtartanak valahogy, ez pedig a legjobb dolog. Így is végig kell néznem, ahogy megcsóválja a fejét, és ahogy rosszallóan tekint rám. Ennél pedig nincs is rosszabb. Nem szeretném ha csalódott lenni, nem akarom, hogy bármilyen rossz érzés kerítse hatalmába, mikor velem van. A boldogságát kívánom, a mosolyát és azt a lágyan csilingelő kacajt, amit annyit hallottam azon a bizonyos télen.
Megszólalnék, közbe vágnék, azonban egyetlen intéssel fagyasztja belém a szót, én pedig egy lágy mosolyon kívül nem tudok mit tenni. Hallgatom monológját, anélkül hogy beleszólnék. Néha bólogatok egyet-kettőt, de lényegében hagyom, hogy kibeszélje magából a dolgokat. Ezt már megtanultam, hogy ha jönnie kell valaminek, akkor hagyni kell jönni.
- Nem vagyok egy erőszakoskodó állat, szóval hidd el, nincs mitől félned. És tudom, hogy az ember normál esetben így nem ismerkedik, de ha már a sors az utamba sodort, akkor valószínűleg azt akarta, hogy mi ketten találkozzunk ... - ismét... de ezt már csak magamban teszem hozzá, hiszen kicsit hülyén venné ki magát ha arról kezdenék el beszélni mi is történt kettőnk között az elmúlt évek egyik karácsonyi éjszakáján. Az viszont biztos, hogy így, hogy sikerült rábukkannom, nem áll szándékomban ismét elengedni, elveszíteni. Ha kell harcolni fogok érte!
- Persze, nekem nincs bicóm. Kell valami, amivel bejárok a suliba! - vigyorgom a lányra, és remélem nem gondolja komolyan a szavaimat.
- Hát a bicó javátásra is vonatkozik az előző telefonos felvetésem. Arany oldalak! - vigyorodom el még szélesebben, úgy, hogy már a fogaim is kivillannak. A szédülésem eközben kissé alábbhagy, úgyhogy lehet hogy megmaradok, és túlélem az éjszakát. Bár jelenleg nem a fejsérülés miatti haláltól félek legjobban, hanem attól, hogy ismét elveszítem Őt!
- Mert alapból emberbarát vagyok, és pozitív személyiség. Mindig is érdekelt a világ lelki oldala, így meg van esélyem mélyebbre ásni. De majd ezután szeretnék feljebb lépni, ami azt jelenti, hogy pszihiátria, komolyabb lelki sérültek, de igazából a gyerekek azok, akikkel foglalkozni szeretnék. - mondom, majd hümmögök egyet. Talán még soha nem fogalmaztam meg ennyire nyiltan a terveimet, amit jól esett most kimondani. Igaz, ez részben az én vágyam, hiszen már akkor is ez a terület vonzott mikor megismerkedtünk, csak akkor a baleset miatt a saját testemet már nem tudtam erre a területre vinni. Tristamnál egy év maradt ki, viszont igaz, ő nem erre a pályára készült, a jegyei jók voltak, így nem volt gond, hogy utolsó pillanatban mégis irányt váltottam. Arról nem beszélve, hogy biztos van még más is, aki hasonló tapasztalatokkal rendelkezik az új testekkel kapcsolatban... Nem lehetek csak én az egyetlen...
- Te mindig is erre a pályára készültél? - kérdezem a lánytól, majd ha gondolja el is indulhatunk a lakásunk felé.

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.* ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Pént. Aug. 25, 2017 12:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tristam && Roisin

- Nem lehet sok? Nem bántásból de... ugye tudod, hogy Párizsban vagyunk? – kérdeztem vissza óvatosan, mert az igazat megvallva, számomra valami hihetetlen mennyiségű a városban lévő kávézók és cukrászdák száma. Nem úgy mint amit eddig megszoktam korábban, otthon, Angliában vagy Írországban, még ha hozzá is tartozik a történethez, hogy itt nyilván ekkora kultúrája sincs ennek az egésznek. Mondjuk... lehet, hogy egy párizsi lakó számára, aki itt nő fel, aki számára ez a normális, ez sem tűnik soknak. Az viszont tény, hogy vörös hajú, szeplős dolgozóból már jóval kevesebb akad. Pláne, ha azt nézzük, hogy bár a munkapapírjaimon a teljes nevem szerepel, egyébként a kollégáim is csak Roisin-nak hívnak. Egyelőre azonban nem akarom ezzel a gondolatmenettel kiábrándítani, pláne, miután végül csak visszajöttem én is, és nem szorult erre a megoldásra.
Inkább erőt veszek magamon, hogy afféle bocsánatkérés gyanánt megmagyarázzam az iménti viselkedésem, ha már olyan esetlenül és szerencsétlenül alakultak eddig a dolgaink, s még ha nincs is benne túl sok konkrétum, reménykedek benne, hogy azért valamennyire elfogadja magyarázat gyanánt.
- Már nem azért, de... van olyan erőszakoskodó állat, aki bevallaná, hogy tényleg az? – nem mint ha annak tartanám, legalábbis az eddigiek alapján úgy tűnt, tényleg igaza van és nem az, de amennyire tudom, nem szívesen ismerne be senki hasonló „defektet” magáról.
- Én is ebben reménykedem. – tettem hozzá óvatosan, zavaromban a fülem mögé igazítva el elszabadult tincsemet... Azt hihetné az ember, hogy vizesen kezelhetőbb, mint szárazon, de úgy tűnik, ismét bebizonyosodott, hogy tévedtem.
- Szép... és pont az én rozsgás tragacsomra fáj a fogad? – mosolyodom el, mert legyünk őszinték, nem éppen egy olyan darab, ami sokak szívét megdobogtatná, pláne most, miután a tér burkolatával is sikerült közelebbi ismeretségbe kerülnie. Még nem sokkal azután szereztem egy bolhapiacon, miután ideköltöztem, és lehet, hogy nem a legszebb, vagy legmodernebb darab, de attól még egész megszerettem. Csak ne esne le róla a lánc olyan gyakran...
- Pszichológia, pszichiátria, gyerekek... szépnek hangzik, de képzelem, milyen nehéz lehet. Nem csak a tanulás része, hanem lelkileg elviselni. – teszem hozzá hangosan elgondolkozva. Azt tudom magamról, hogy biztosan képtelen lennék rá, bár nem is igazán vagyok ilyen lelkületű, teljesen más dolgok dobogtatják meg a szívem. Még ha szívesen is segítek másoknak, azért mégsem ugyanaz a kettő.
- Nem mindig. Vagyis... részben. – bizonytalanodok el egy pillanatra, mert magam sem vagyok biztos benne, hogyan is lehetne röviden összefoglalni ezt az egészet – Mindig is érdekelt a cukrászkodás, meg tudod, melyik kisgyerek ne szeretné a fagylaltot? – kérdeztem vissza, miközben lassan ismét elindultunk... remélhetőleg tovább jutunk, mint az előbb – De a táncot is ugyanúgy szerettem, sokáig úgy volt, hogy végül azon a pályán kötök ki, de aztán volt egy sérülésem és a lábam már nem bírta ugyanúgy a terhelést. Így maradt ez. – vonok vállat, mint ha semmi különösről nem lenne szó.

■ ■  Hymn for the Missing  ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
66
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde •• Pént. Aug. 25, 2017 6:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Roisin && Tristam

[b]- Igaz, az őrültek általában tagadják hogy őrültek, de azoknak meg úgyis látod a szemében. Az enyémben mit látsz? - kérdezem vigyorogva, majd kicsit kancsalítva az arcába bámulok, csak hogy ezzel is oldjam a kettőnk között húzódó feszültséget. Tényleg nem bántanám soha, semmi esetre sem, így nem is szeretném, ha olyanokhoz hasonlítan, akik bármilyen mocskos dologra képesek.
- Á, biztos nincs sok kávéház... pár ezernél nem lehet több! - ironizálok, majd kissé elkomorulok, csak hogy kiérezze, hogy én tényleg felhívnék ezer kávézót csak azért, hogy visszaadjam a bicaját, és hogy megtaláljam. Mert bár ő nem tudja, én már elveszítettem egyszer, és még egyszer nem vagyok erre hajlandó.
- Soha nem ijedtem meg a nehézségektől... - mondom, majd én is kisimítok egy tincset a lány szeméből, mert eléggé úgy tűnik vöröslően göndör haja önálló életet akar élni. Nem érek hozzá, egyszerűen csak a hajába csippentek, és helyezem azt a többi közé, hogy ne különcködjön.
- Épp azért szeretnék gyerekekkel foglalkozni, mert ők nagyon sokszor nem tudják elmondani, kifejezni azt, ami bántja őket. És én szeretném megérteni őket egyrészt, másrészt pedig segíteni, mert én jobban rá fogok figyelni, mint egy rendőr, egy begyöpösödött öregúr, aki már igaz negyven éve van a szakmában, de mégis, vannak dolgok, amiket már nem úgy lát. Már csak az kell, hogy ne úgy végezzem mint Bruce Willis a Hatodik érzékben. CSak nem fognak lelőni... - kacagom fel tettetett jókedvvel, és inkább próbálok nem arra gondolni, hogy ha azt vesszük én már egyszer meghaltam, valószínűleg egy másik alkalmat nem élnék túl. És inkább abba se akarok belemenni, hogy teljességgel tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy valami miatt szorong, de hát nyilván ezt nem egy vadidegennel fogja megbeszélni. Pedig nem kell ám zseninek lenni, még csak ezt sem kell tanulni ahhoz, hogy lássam, mennyire képes összerezzenni, és ahogy kezelte a kettőnk helyzetét, nem csodálkoznék, ha valami olyan élményben lett volna része, ami az egész életére rányomta a bélyegét. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem ilyen volt. Nyitott volt, kedves, már-már naívan édes, és bár akármennyire is megtaláltuk egymást, megvolt kettőnk között az összhang, ő tökéletesen tudatában volt minden tettének és gondolatának. Nem véletlenül tetszett nekem, mert kislányos bája mögött egy határozott nő rejtőzött, akit öröm volt megismerni. És szeretném visszakapni ezt a nőt, akkor is, ha már teljesen megválozott.
- Én is szeretem a fagyit! - szólalok fel csillogó szemmel, és úgy érzem, ez az egy helyben állás igazán jót tett nekem. A szédülésem elmúlt, helyét egy tompa fejfájás vette át, ami idővel úgyis elmúlik, tehát nem aggodalmaskodom feleslegesen.
- Csak nem balett? - kérdezek vissza, hiszen tényleg érdekel a válasza. Mondjuk azt nézem ki belőle egyedül. Ahhoz elég kecses, légiesen könnyű és finom... mint egy igazi orosz balerina.

■ ■ Zene ■ ■ Köszi *.* ■ ■credit



avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
40
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Place de la Concorde ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tell me your secrets

Place de la Concorde
Second Chance frpg
1 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-