Játszótér
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Játszótér •• Szer. Júl. 19, 2017 8:58 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Marion Depardieu tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Szomb. Júl. 29, 2017 12:22 pm

Sebastien &&  Marion

Magabiztosan haladok végig Párizs utcáin, két kezemmel a babakocsi taszítom, amiben a kislányom éppen a kedvenc macijával játszik, közben pedig hangosan beszélget a maga sajátos kis nyelvén. Minden hét szombat délutánját együtt töltjük, amolyan csajos napra hivatkozva, az úti célunk pedig általában a játszótért, ahová Odette már most imád eljárni. Ráadásul az ilyen napokon mindig szabadnak érzem magam, még ha a boldogságom csak néhány óráig tart is. Minden ilyen napon amikor kettesben lehetek egy kicsit a lányommal, elfelejtek mindent, megszűnik körülöttünk a világ. Olyan, mintha csak mi ketten lennénk. A kislányom és én. Nem gondolkodom, nem töprengek, csak egyszerűen a lányomra összpontosítok, aki életem legnagyobb ajándéka számomra. Régen sosem tudtam elképzelni magamat anyaként, sőt nem is terveztem egyáltalán, hogy gyereket szeretnék, mégis abban a pillanatban, ahogyan megtudtam, hogy terhes vagyok, tudtam, hogy mit akarok. Megszülni, aztán olyan anyja lenni neki, amilyen anyáról én mindig is csak álmodhattam. Szeretném Őt megvédeni a gonosz világtól, és azt akarom, hogy az Ő sorsa sokkal boldogabb legyen majd, mint az enyém. Ez érdekében pedig minden tőlem telhetőt meg is fogok tenni.
A játszótérhez érve, megállok egy árnyékos pad mellette, majd a kislányomat az ölembe veszem, aki vidáman kezd integetni a homokban ülő gyerekeknek. Elmosolyodok, majd a hintához lépek, és bele ültetem a kis Odettet, Ő pedig vidáman kalimpál az apró, kis  lábaival. Lassan megtaszítom a hintát, ami elé-hátra kezd mozogni, a lányom pedig visítozik örömében. Elkapom a telefonomat és csinálok róla egy képet is, hiszen szeretek megörökíteni minden egyes vidám pillanatát. Remélem, hogy egész életében ilyen boldog lesz, mint amilyen most is. Ahogyan nő, egyre jobban kezd hasonlítani az apjára, ami újra és újra eszembe juttatja a múltamat és azt, hogy hogyan gázoltam át egy olyan férfi lelkén, akit mindennél jobban szerettem. Akkor az tűnt helyesnek, és most már késő. Más ember felesége vagyok. Odettnek pedig joga lenne megismerni a valódi apját, ahogyan az apjának is joga van a lányához. Mégis csendben kell maradnom, hiszen így helyes.
Lassan állítom meg a hintát, és a lányomért nyúlok. Magamhoz ölelem, adok egy puszit a homlokára, végül pedig a lerakom a földre a lábára állítva, és megfogom az egyik kezét. Apró lábait teszi egymás után, én pedig büszkén sétálok mellette.

■ ■ Zene ■ ■ Kezdésnek remélem megteszi Razz ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

6
● ● Posztok száma :
Phoebe Tonkin
● ● karakter arca :


Szeretettel Sebastien Ellwode tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Csüt. Aug. 03, 2017 3:18 pm

Marion && Seb

Annyi mindenben kellene egyszerre döntenem, és mindegyik döntésemnek hatalmas súlya van. Teherként nehezednek a vállamra és úgy érzem, hogy összeroppanok alattuk. Levegőre volt szükségem, muszáj kitisztítatnom a fejem, hogy át tudjak gondolni mindent. A szállodából kilépve utam egyenesen a közeli parkhoz vezetett. Jobb híjján némán sétálgatok előre, lábammal néha arébb gurítva egy kavicsot és elmélkedem. Megtaláltam azt akiért jöttem. Hosszú harc volt az idővel, de végül rátaláltam. Most mégsem tudok hazamenni, mégsem tudom folytatni tovább az életem, mert olyasmit kér tőlem ami teljesen összezavart. Szeretem őt, persze, magam melett akarom tudni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy képtelen vagyok felrúgni az egész életem miatta. Nem tudom hogyan kezdhetnék új életet egy idegen városban, idegen emberek között, távol a szeretteimtől, a munkámtól. Szeretem a szülővárosom. Londonban nőttem fel, ott tapasztaltam meg az élet minden örömét és bánatát, ott lett belőlem bokszoló, az az ember aki most vagyok. Képes leszek elhagyni mindezt a biztonságot nyújtó környezetet azért, hogy Maelys mellett legyek? Ami még ennél is fontosabb, sikerülne itt is felépítenem azt az életet amit otthon annyira szeretek? A ringben bátor vagyok, nem ismerve félelmet állok szembe én mindenkivel, most, most pedig mint egy kislány beijedtem annak a gondolatától, hogy esetleg új életet kell kezdenem.
Annyira belefeledkeztem gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy a játszótér szélén állok és bambán bámulok előre. A gyerekek singatása és kacaja térít vissza a valóságba. Mosolyogva nézem, ahogy az aprócska életek önfeledten vetik bele magukat a játék örömébe. Én már nem is emlékszem, hogy milyen volt ennyire boldognak és önfeledtnek lenni. Néha megfordult a fejemben, hogy gyereket szeretnék, de valamiért minden alkalommal meggondoltam magam. Félő, hogy nem válna belőlem jó apa. Ki tudja, talán a saját gyerekem gyűlölne, azt pedig nem bírnám ki. Egyébként is milyen példája lennék én egy kis totyogónak, én, aki nem képes meghozni semmilyen döntést anélkül, hogy előtte ne vailálna rajta napokat. Én, aki inkább elengedné a szerelmét, minthogy maga mögött hagyja a múltat. Önző lennék? Talán.
Pillantásom egy fiatal nőn akad meg, aki büszkén tanítja járni a csemetéjét, amikor észreveszem, hogy a pénztárcája lezuhan a földre és a jelek szerint fel sem tűnt neki. Gyors léptekkel közelítem meg őket, de egy fiatal srác gyorsabb nálam, felkapja a földről a pénztárcát és már rohan is tovább. Megszaporázom a lépteimet, majd utána iramodok. Nem tehetek róla, mindig kéztetést érzek arra, hogy segítsek az embereknek. Beteges, tudom. Olyan gyorsan szaladok ahogy csak tudok, hogy utolérjem a tolvajt.
- Héééé! Te ott! Azonnal állj meg! ordítok rá elég fanyar francia akcentussal, de természetesen mindhiába. Esze ágában sincs lassítani vagy megállni. Ismét megszaporázom a lépteim amíg még a lábam bírja és gyors mozdulattal fogom meg a kapucniját, hogy visszarántsam őt. Amikor már végre a kezeim között van, megragadom a vállánál fogva lés nekipréselem az egyik fának. Kiveszem a kezéből a pénztárcát és gyűlölködő pillantásakat küldök felé.
- Anyád nem tanította meg, hogy ne lopj? Kis buzi. szeretnék bemosni neki egyet, de nem akarok problémát a hatóságokkal így elengedem én magam pedig visszasétálok a játszótérre.
- Azt hiszem ez a tied! nyújtom át a nőnek. Fura, de valahonnan olyan ismerősnek tűnik az arca, de hirtelen nem ugrik be, hogy honnan.


■ ■  remélem jó lesz :3 ■ ■credit




I admit I made mistakes But yours might cost you everything
Can't you hear me calling you home?
avatar
Civilek
Tell me your secrets

65
● ● Posztok száma :
Chris Hemsworth
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Szer. Szept. 06, 2017 10:50 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Szomb. Szept. 09, 2017 6:38 pm


Théodore & Tristam
Théodore, a plüss bilincs, a síkosító és a terhes nő


Mostanában nem igazán volt időm magamra. Ez a Roisin ügy teljesen lefoglalt, na meg az is, hogy megállás nélkül az orvosokat járjam a fejem miatt, ami kapott egy jó kis ütést. Hálistennek semmi komoly baj nem történt, viszont tény és való egész szépen megütöttem. Mondjuk nem kenyerem a panaszkodás, és igazán örülök, hogy ennyivel megúsztam, mégis hiába igyekszem azon, hogy a végtelenségig pozitív legyek, valahogy nem akarózik az istennek se. Egyetlen jó dolog volt az elmúlt napok során, mégpedig az, hogy sikerült megtalálnom facebookon, és még egy biciklivel is megleptem. Ennek az emléknek a hatására pedig akaratlanul is elmosolyodom. Sajnos nem láthattam a reakcióját, így lélektükreinek csillogását sem, amint meglátta az ajándékomat, viszont abban biztos vagyok, hogy ha ott lettem volna, ez lett volna az a kép, amit szerettem volna, ha örök időkig a retinámra ég. Hiszen mi lehet nála szebb és csodálatosabb, mint öröme és jókedve?
Ilyen, és ehhez hasonlatos gondolatokkal telve sétáltam át a parkon, mely a legrövidebb út volt az otthonom felé. Már kezdett sötétedni, azonban megszoktam hogy az ott található játszótér még ilyenkor is a gyerekek kacagásától hangos. Mondjuk a fura talán az volt legelőször, hogy most nem hallottam a gyerekek ricsaját, helyette hallottam egy női hangot, ami nem éppen kellemesen módon tudatta a világgal hogy éppenséggel a töke is tele van.
- Nem hiszem el ezt a szart! Te ott, nem segítenél, kérlek?! - hallom a hangot, majd kapom a fejem a nő irányába, aki lomha, lusta mozdulattal indult meg felém, két kezével a hasát fogva. Az egyetlen furcsaság csak az volt, hogy kezein egy elég rikító színű bilincs virított, ami egyrészről arra késztetett, hogy a magasba emeljem a szemöldökömet, másrészről pedig hogy megpróbáljam elnyomni a legnagyobb csodálkozásomat. Terhesen, megbilincselve? Értem én hogy élvezi az életet de ennyire a vége felé is?
- Öhm... bocs, de nem igazán tartok magamnál ilyen jellegű kulcsokat, és belegondolva, nem vagyok olyan állapotba, hogy esetleg le tudjam szedni ezt a kezedről... - visszakozom, kezemet felemelve, és már sétálnék is tovább magára hagyva szerencsétlent, mikor keze a kezemre téved, és görcsösen belemarkol a pulcsimba. Arcán a fájdalom eltorzult vonásai jelennek meg, én pedig egy pillanatig azt sem tudom hogy most nevessek vagy sírjak.
- Azt hiszem elfolyt a magzatvizem... - sikítja. Egy pillanat alatt kezd el kicsúszni a lábam alól a talaj, hiszen mégis mi a picsát csináljak egy szülő nővel, pláne úgy, hogy még a telefonom is lemerült. Kínomból a hátam mögött elsuhanó alak szakít ki, és már önkéntelenül nyúlok a karja után, és rántom vissza kettősünkhoz..
- Esetleg nincs egy kulcsod egy bilincshez, vagy épp egy telefonod a mentőket felhívni, mert asszem a hölgy szülni fog...
hug || ©




A hozzászólást Tristam McFly összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 15, 2017 5:37 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets

34
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Szomb. Szept. 09, 2017 9:11 pm

Tristam, a plüss bilincs, a síkosító meg a terhes nő

A másnaposság mindig ramaty dolog, különösen akkor, amikor az ember már majdnem kilábalt belőle, de egy-egy, hullámokban rátörő rosszullét még emlékezteti, hogy "hoppá, nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen", és az egész kezdődik az elejéről. Nem kellett volna annyit innom Serge házában, de nagyon kibuktam a Bleu-val való történtek után, ráadásul sikerült úgy kiütnöm magam, hogy azóta sem hívtam még fel... Pedig muszáj beszélnem vele, tisztáznom, hogy áll még az opera, és hogy nem tettünk tönkre semmit. Vagyis... Nem tudom. Tudnom kéne, de fogalmam sincs, és ha megpróbálok agyalni, csak jobban sajog tőle a fejem. Úgyhogy mélyebbre húzom az arcomba a kapucnit és megszaporázom a lépteimet.
Furcsa sikoly csapja meg a fülem, ahogy a parkon vágok át. Már az üres játszótér látványa is elég bizarr, hát még ez... Egy srácot meg egy nőt látok a közelben, az egyikük vadul nyöszörög, úgyhogy megszaporázom a lépteimet, hogy minél távolabb kerüljek tőlük. Ekkor érzek rántást a karomon, és olyan hirtelen fordulok vissza, hogy még a kapucni is hátrébb csúszik a fejemen.
- Hogy mi van? - érdeklődöm nem túl barátságosan, de fáj a fejem és fogalmam sincs, honnan jött neki ez a bilincses dolog, meg mi az, hogy a nő szülni f...... Ó, a francba! Elkerekedő szemmel lépek oda hozzájuk, a nő karja után kapva, és csak ekkor látom a bilincset a kezén.
- Te megbilincseltél egy terhes nőt? - vetem oda döbbenten a srácnak, aztán megrázom a fejem és a legközelebbi padhoz terelem a nőt, olyasmit motyogva neki, amire Céci születésének körülményeiből emlékszem. Nyugodjon meg, üljön le, lélegezzen, mindjárt hívjuk a segítséget stb. Amint sikerült leültetnem, lesöpröm a fejemről a kapucnit és előkeresem a mobilomat.
- Hívom a mentőket, te addig szedd le azt a bilincset. Várj csak... - mélyebbre túrok a táskámban, és némi habozás után előveszek egy tubus síkosítót. Tajrészeg voltam, amikor bepakoltam, mert elhatároztam, hogy átmegyek Bleu-höz, és... De szerencsére időben kijózanodtam. A tubust mindenesetre a srác kezébe nyomom. - Ezzel talán menni fog.
Mély levegőt veszek és tárcsázom a mentőket. Közlöm velük, hol vagyunk és mi történik éppen, és a diszpécser nőci megnyugtat, hogy azonnal küldenek egy autót, maradjunk nyugodtak, segítsünk a hölgynek is megnyugodni és figyeljünk az állapotára. Még elmondja, mikre fontos figyelnem a magzatvíz elfolyása után (olyan dolgokra, amiket, ha nem muszáj, nem ellenőriznék), aztán közli, hogy a mentők jönnek. Tíz perc, talán tizenöt.... Tizenöt?! Nem sokat tudok a szülésről, de...
- Úton vannak - teszem le végül a mobilt. - Hogy haladsz a bilinccsel?

■ ■ ez most komoly? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Vas. Szept. 10, 2017 10:07 am


Théodore & Tristam
Théodore, a plüss bilincs, a síkosító és a terhes nő


Akkor kellett volna magam megölnöm rituálisan, szűz kecske áldozással együtt, mikor kiderült, hogy oda lett az életem. Ehelyett mit csináltam? Igyekeztem túlélni ezt az életnek nevezett viccet, és ennél jobban csak akkor jövök rá arra, hogy lényegében baromira feleslegesen strapálom magam a kellemetlenségek elkerülése miatt, mikor a nő rám ront a bokorból.
Mióta rohangálnak terhes nők bilincselt kézzel, és ijesztgetnek fiatal fiúkat a parkban? Látványától teljesen megdöbbenek, és tudom, hogy szólnom kellene, hogy elkövetkező pszichológusi jövőmben ennél jóval furább esetekkel is találkozni fogok, mégsem tudok túllépni azon a rózsaszín förmedvényen, ami a kezén tündököl. Agyam lázasan kattog, igyekszem kitalálni valami megoldást erre a helyzetre, azonban egészen addig, míg fel nem sikít a magzatvíz elfolyása miatt, ezt az egészet csak valami beteges és morbid, kandikamerás helyzetnek tekintem. Tekintetem a rejtett kamerákat keresi, és már-már majdnem felkiáltok egy óriásit kiáltva, hogy lebuktál, mikor meglátom a pirosas tócsát a lábai alatt.
Te szent szar!
Arcom egy pillanat alatt vált fehérre, és fog el a rosszullét. Nyugi Tristam, ez csak egy szülés, a világ legtermészetesebb dolga, nem lesz semmi baj, nem szokott senki belehalni egy ilyenbe, és régen az ősemberek is maguk, segítség nélkül hozták világra utódaikat! A probléma csak az, hogy ez nem az x ezer évvel ezelőtti időszak, és én képtelen vagyok magára hagyni egy bajba jutottat. Talán ezért is gondolom, hogy a mögöttem lévőt megkérni jó döntés lesz.
Önkéntelenül nyúlok a karja után, és makogom el a problémámat. A hirtelen fordulattól csuklyája lecsúszik a fejéről én pedig csak abban reménykedem hogy nem valami huligánt sikerült kifognom tele tetoválásokkal és piercingekkel. A feje egész tűrhető, és ha már itt tartunk olyan ismerős is. Már tuti láttam valahol, ám ezen inkább nem most gondolkodom. Kérdése teljesen kijózanít, és egy pillanatra abba is hagyom a nő istápolását. Sértetten egyenesedem fel és kérem ki magamnak a feltételezését.
- Hé! Kikérem magamnak. Már meg volt bilincselve, mikor találkoztunk. - motyogom, majd mikor meghallom az utasításait lelkesen belevetem magam a probléma megoldásába egészen addig míg a kezembe nem adja az üveg síkosítót. Most komoly?
- Úgy látom nem nálam vannak gondok a gusztussal... - jegyzem meg én is csípősen,  csak azért, hogy kicsit visszavágjak az előző beszólására. Persze nincs ezzel baj, de mégis ki az az állat, aki síkosítót tart magánál a táskájában? Ez asztalfiókba, vagy párna alá való, esetleg bizonyos testrészekre felkenve, de hogy csak úgy magával hurcolja... felettébb érdekes.
- Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj! - nyugtatgatom a nőt, majd keresek neki a földön egy nagyobbacska gödröt valamilyen hepe alján, hogy nyugodtan le kéne feküdni, mert állva csak nem szülhetünk. Pulcsimat egy másodperc alatt lekapom magamról letakarom vele az elszáradt faágakat és leveleket és hellyel kínálom.
- A fekhelye előállt... - viccelődöm, majd az ismeretlen fiúra nézek, és mikor leteszi a telefont és rám emeli a tekintetét azonnal be is ugrik honnan ilyen ismerős. Csak ne felejtsem el dedikáltatni majd az újságcikket, amiben tuti benne leszünk...
- Na mit mondtak a mentősök? - kérdezem, majd a ezt a nem túl sietős érdeklődést hangos szuszogás és sikítás szakítja meg.
- Nyugi, jól van, értjük hogy itt van... csak vegyen mély levegőt! - kérem a nőt, majd odaadom neki a kezem, hogy nyugodtan szorongassa egészen addig míg én is el nem kezdek nyavalyogni a fájdalomtól. Nem túl magas a fájdalomküszöböm nah...
hug || ©




A hozzászólást Tristam McFly összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 15, 2017 5:37 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets

34
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Vas. Szept. 10, 2017 4:03 pm

Tristam, a plüss bilincs, a síkosító meg a terhes nő

- Szeretnéd inkább egyedül megoldani a helyzetet? - húzom vissza a krémet mogorván, mert ha ilyen éles a nyelve, biztos megoldja nélkülem is... Végül azonban a kezébe nyomom és a mentőkkel kezdek foglalkozni, mert egy nő, aki éppen szülni készül, nem igazán vita tárgya. Nem lesz semmi gond, megjönnek a mentők és elviszik, nekünk csak meg kell várni, míg kiérnek, és gondoskodni róla, hogy ne történjen semmi baj. Sima pálya. Tök egyszerű. Ahogy a nőci üvölteni kezd, mégis futkosni kezd a hideg a hátamon, és borzongva megrázom a fejem.
- Nyugi, jönnek. Jönni fognak - Egyszer majd, teszem hozzá gondolatban, de inkább nem idegesítem vele a srácot, aki legalább olyan hullasápadt, mint a nő. Mély levegőt véve letérdelek hozzájuk.
- Hogy hívják? - érdeklődöm a nőcitől, aki el is árulja, hogy Julie. A srác neve nem igazán érdekel, nem őt kell megnyugtatni, meg nem az ő gyerekét világra segíteni, ezért arra nem kérdezek rá. - Oké, Julie, a mentők nemsokára itt lesznek, addig feküdjön nyugodtan, és... Még véletlenül se nyomjon, oké? Csak szuszogjon. Mutasd meg neki, hogy kell. - bököm meg a srác karját, hátha ő tudja, hogyan szuszognak a szülni készülő kismamák. Jelentőségteljes pillantással ösztönzöm, aztán a fákat kezdem el türelmetlenül fürkészni, fél percenként egyeztetve az időt a karórámmal.
- A diszpécser azt mondta, nézzük meg, hogy mennyire... Mennyi a... Öhm... Hány ujjnyira... - hebegve próbálom elmagyarázni, és érzem, hogy közben egyre vörösebb leszek. Kizárt, hogy én azt leellenőrizzem! Ha jön a gyerek, úgysem tartja vissza a helyhiány, mi meg semmit sem tehetünk, ha úgy dönt a baba, hogy megindul. De azért mutogatom  3-4 ujjamat a srácnak, és igyekszem leplezni, mennyire ég a fejem. Nem, én ugyan nem fogok odalent nyúlkálni...
Egy darabig tétován ücsörögve hallgatom a nő üvöltését, aztán mély levegőt véve rászánom magam. Színész vagyok. Olyan ez, mintha eljátszanám, hogy orvos vagyok - gyerekjáték az egész!
- Na jó - közlöm végül a tőlem telhető legelszántabban. - Megnézem.
A fiúra pillantok, a vállára teszem a kezem és komoran megszorítom, aztán veszek néhány jó mély lélegzetet, és fintorogva felhajtom a nő szoknyáját annyira, hogy bekukucskálhassak. Pár másodperc az egész, de a vörös és a döglött hal színkeverékével hajtom vissza az anyagot a helyére, és visszahuppanok a fenekemre.
- Ó, te szent sz..... Basszameg... - gépies mozdulattal veszem elő a mobilomat, hogy újból a mentőket tárcsázzam.

■ ■ ez most komoly? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Hétf. Szept. 11, 2017 9:36 am


Théodore & Tristam
Théodore, a plüss bilincs, a síkosító és a terhes nő

- Szeretnéd ha arról cikkeznének, hogy a tinik egyik legnagyobb bálványa magára hagyott egy terhes nőt? - vágok vissza, hiszen azért mégis, értem én, hogy filmekben szerepel, ez azonban nem igazán jogosítja fel arra, hogy tahó legyen. Én sem voltam az, úgyhogy talán ezt viszont is elvárhatom.
- Különben is mi a faszt keres nálad egy síkosító? - érdeklődök, még mielőtt kihívná a mentőket. Jó hogy legalább az ő telefonja működik, ha már az enyém lemerült. Eközben a nő szörnyű nyögéseket hallat, és a parancsra egy pillanatra felé fordulok, tekintetem az arcára villan, majd inkább a nőre koncentrálok. Utálom, ha ugráltatni próbálnak, és ezt már a balesetem előtt sem bírtam elviselni. Általában mindenkinek segítek, nem véletlenül készülök pszichológusnak, azonban az hogy így utasítgat még nálam is kinyitja azt a bizonyos bicskát a zsebemben. Morcosan meredek az arcába, majd inkább válasz nélkül hagyom, holott én is megkérdezhetném, hogy akarja - e hogy magára hagyjam. Bennem legalább van annyi becsület, hogy nem dörgölök ilyen dolgokat az orrára.
- Helló Julie! Gondolom nem pont ránk várt, mikor elgondolkodott a szülésen. Viszont most próbáljon meg lassan levegőt venni, és lehetőleg ne nyomjon. Vagyis ha  úgy van inkább nyomjon. Essünk túl rajta, kipottyan aminek ki kell, és a tinik bálványa majd elkapja mikor kirepül a baba. - nézek Théora egy gonoszkás vigyorral.
- Még dedikálni is fogja a képét, amin szelfit lő a babával... biztos nagyon izgalmas lehet Ön számára ez a tudat... - mondom még inkább gonoszan. Lehet nem is kellene pszichológusnak tanulnom, egyszerűbb lenne pénzt gyűjtenem valami másért. Mondjuk szülészet nyitásáért... egy alkalmazottam már biztos lenne.
- Jelenleg... le... leszarom ki ez a pasas... - nyögi elhalóan, majd sikításba fullasztva a mondatának második felét.
- Oké, akkor mély levegő... - mondom még egyszer, majd immár mutatom is. Beszív kifúj, beszív kifúj. Vele lélegzem, és tudom ő nem, én azért valamelyest esküszöm megnyugodtam.
- Mi????? Én ugyan nem. Nem nem... Nem fogod rám tukmálni. Én már felelek a levegő vételért... - rázom a fejemet, mert akármennyire is majd az orvosi pálya felé fogok évekkel később orientálódni, ez azért még nekem is meredek pálya. Köszönöm én tökéletesen jól elvagyok a nők puncijával egészen addig és abban a fázisban, míg nem szülnek. Engem is a gólya hozott, mint ahogy anyáméknak se volt nemi élete, szóval köszönöm de ezek olyan plusz információk, amiket ha akar akkor megnéz, de engem hagyjon ki belőle.
- Hát akkor nézze meg, látott már ilyet nem? - kotyog bele a nő, én pedig inkább megfogom Julie kezét ezzel is erőt adva, na meg arra mutogatva, hogy miért is nem tudom átvállalni helyette a dolgot. Igen fontos feladatom van. Kezet szorongatok és mélyeket lélegzem.
Nem kínlódik sokat, alá merül. Őszintén szólva várok valami nőies sikkantást, valami káromkodást vagy valamit, helyette azonban csak a szürke fejét látom, és egy másodpercig elgondolkodom azon, hogy vajon ki fogja e dobni a taccsot.
- Na mit láttál? - kérdezem.
- Na mit látott? - kérdezi a nő is.
- Hány ujj? Odatetted egyáltalán a kezed, vagy csak random mondasz egy számot? És ami neked mondjuk három, az nekem lehet négy is... szóval akkor melyik a helyes? - kérdezem, hiszen azért akadnak problémáim ezzel is. Kétszer olyan vastag a keze mint az enyém, lévén, hogy én nyurga és vékony vagyok, mert egyrészről még mindig nem sikerült visszamennem a verseny súlyomra, másrészről amúgy is zongorista kezem van.
Mikor előkapja a mobilját, akkor kezdek csak gyanakodni...
Valami gond van...
Tehát szülünk.
Mentő nélkül.
hug || ©




A hozzászólást Tristam McFly összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 15, 2017 5:36 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets

34
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Pént. Szept. 15, 2017 1:28 pm

Tristam, a plüss bilincs, a síkosító meg a terhes nő

- Oh, köszönöm! Bár az "egyik" kissé sértő, de... - A létező leghiggadtabb mosolyomat villantom rá, csak hogy idegesíthessem. Megtanultam már nem felvenni mások véleményét, az pedig, hogy szerinte nagy bálvány vagyok, annyira nem is sértő. - Csak nem egy rajongó? - teszem még hozzá sunyin, csak hogy érezze a törődést. Majd dedikálom a pulcsiját, a nőnek meg a gyerekét. Sosem írtam még alá újszülöttet. Sosem láttam még újszülöttet. Jó, Cécit, de akkor még elég kicsi voltam és nem sok mindenre emlékszem belőle, mert hozzánk már a megfürdetett és megszépített verziója jutott el.
- Könnyebb vele kereket cserélni. Egyéb hülye kérdés? - Türelmetlen morranással jelzem, hogy sem a hely, sem az idő nem alkalmas ezekre a kérdésekre. Inkább azzal törődjön, hogyan szedi le a nőről a bilincset, ne azzal, hogy került hozzám síkosító. Kérdezze a csajszit, rá hogy került bilincs!
Gonoszkás megjegyzései hallatán csak lapos, szúrós oldalpillantást küldök neki. Ha-ha, kis mókamester. De talán tudtán kívül már másodszorra bálványozott le, szóval igyekszem erre koncentrálni, és nem felhúzni magam a többin.
- Csak nem szeretnél te is egy képet? Ne szégyenlősködj, nem harapok! -rákacsintok, legalább olyan beleéléssel, mint a rajongóimmal szoktam, de nem esik valami jól. Egy fiatal sráccal flörtölni elég bizarr, és Bleu jut az eszembe, és nem tetszik ez a gondolat, úgyhogy abba is hagyom az ugratását és a problémára koncentrálok, ami ott fekszik előttem és éppenséggel szül.
- Hé, te nem akarsz megszülni, ugye? - pillantok a srácra, aki láthatóan magát is ellazítja a szuszogással. Az kéne még, hogy bekómáljon itt nekem, vagy ő nyomjon, amikor Julie-t kérem.
- Micsoda hős - megforgatom a szemem, a nő belekotyogása meg egészen zavarba hoz. Mit okoskodik itt nekem? Én meg mit pirulok bele? - Nem hiszem, hogy ilyet láttam már valaha - A közhiedelemmel? ellentétben nem szokásom terhes nők vagináját bámulni. Sem hozzáérni. Fujj! De hát kénytelen vagyok erőt venni magamon, úgyhogy meglesem, és egyetlen pillantásból látom, hogy ennek normál esetben nem így kéne kinéznie. Bevallom férfiasan, néhány pillanatra inába száll az összes bátorságom, és ezen az sem segít, hogy mindkettő most nyaggat.
- Nem álltam le számolgatni! Olyan, mint egy fekete lyuk, beférne rajta a fejed! - hisztérikusan kalimpálok egy sort, mert ekkorára kitágulni szerintem nem normális. Keresztben jön az a gyerek, vagy mi, rögtön kettő egymás mellett? Fujj már! Ide segítség kell, nem is akárki, úgyhogy rögtön a telefonomért nyúlok és benyomom a gyorshívón Bleu számát.
- Szia! Rosszkor hívlak? - körülbelül negyven másodperc kell, hogy leessen, milyen hülye ötlet volt pont őt felhívnom. De szerencsére hajlandó segíteni, habár a módszerei elég... kétségesek, de a semminél még mindig jobb. Mély levegőkkel igyekszem nyugtatni magam, és a fülem meg a vállam közé szorítom a telefont, míg lerángatom magamról a kapucnis pulcsimat. Nagyon utálom a dolgot, de muszáj megint meglesnem a dolgokat, és a látványtól most sokkal zöldebben térek vissza a felszínre, ha egyáltalán lehetek még ennél idegesebb.
- Ó, basszameg, az ott a...? Jól van, tartsd... - ledobom magam mellé a mobilt és a srácra nézek. Nem tudom, hogy jeleljem le neki úgy, hogy a nőt ne ejtsem pánikba, szóval bólintok párat, miközben lefelé bökök. - Nem tudom, mikor érnek ide a mentők... Azt hiszem, nyomnia kéne. Véletlenül nem értesz a témához, ugye?
Feltűröm az ingem ujját könyék fölé, és mélyeket szuszogok, felvéve a kettejük által mutatott ritmust. Rám fér egy kis ellazulás...
- Oké, törölköző... Hát, fogjuk rá - bökök a pulcsimra. - A filmekben ilyenkor mindig kell meleg víz. Az nincs. Fertőtlenítő. Az sincs. Meg valami, amivel elvágjuk azt az izét... a zsinórt... Van nálad olló? Bicska? Bármi, ami éles? - segélykérőn sandítok a srácra. Nem számít, mennyire idegesítő, úgy tűnik, ketten ragadtunk bele ebbe a helyzetbe, úgyhogy ideje összedolgoznunk. - Mindegy, oldd meg valahogy, nekem tele lesz a kezem a gyerekkel - Nem sokat tehetek az ügy érdekében, és igazából tök jól esik lepasszolni a feladatot. Lehet, hogy ott dobnám ki a taccsot, ha azt is nekem kéne...

■ ■ ez most komoly? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Pént. Szept. 15, 2017 5:34 pm


Théodore & Tristam
Théodore, a plüss bilincs, a síkosító és a terhes nő

- De hiszen gyalog vagy... - mondom teljesen értetlenül, és úgy nézek rá, mintha teljesen idióta lenne. Oké, nem akarok én az életében kutakodni, egy ártatlan kérdés volt csupán, franc se gondolta volna, hogy ekkora feneket kerít neki.
- Persze, veled van kitapétázva a szobám. Imádom az ilyen cuki fejű fiúkat... - forgatom meg a szemeimet, mikor rám kacsint és egy pillanatra el is felejtem hogy tulajdonképpen egy épp szülő nő szorongatja a kezemet. A helyzet morbid és ezen az sem segít, hogy a bilincsből baromira nehéz kiszabadítanom a kezét. Mégis mi a picsáért van megbilincselve? A terhes nők nem szoktak plüss bilincsben rohangálni. Ez így nonszensz. Már csak az hiányozna, ha még egy vibrátor is lenne itt valahol a közelben, akkor biztos hogy felsírnék.
- Férfi vagyok, úgyhogy ez biológiailag lehetetlen. - nyugtatgatom, majd ismét mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom. Talán ez az a pillanat mikor eldöntöm, hogy nem, nem hagyom magam felbaszni. Hiszen fő a nyugalom, és mint minden helyzetben, itt is csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindent nyugodtan csinálunk. Kell hogy ne veszítsük el a fejünket, hiszen nagy valószínűséggel nem bírkóznék meg azzal a tudattal, ha nem tudnám élve a világra segíteni azt a gyereket, aki épp nagy irammal az életbe igyekszik.
- Pedig már mondták hogy milyen szép vagyok ott lenn, nem értem mi nem tetszik.... - motyogja a nő, majd mikor egy nagyobb fájás elkapja akkor hangosan felsikít.
- Leszarom hogy mekkora ott lenn, szedd ki belőlem, és lehetőleg ne beszélj így a vaginámról... - kéri ki hangosan, én pedig csak pislogok kettőt, majd felröhögök. Na már csak ez hiányzott. Egy elvakult női aktivista, aki mindennél jobbra tartja a vagináját. Oké, én nem vonom ezt kétségbe, hiszek neki, holott semmi közöm nem volt hozzá soha, és szerintem így is van rendjén. Mint ahogy annak is úgy kéne lennie, hogy tényleg ne beszéljen már úgy, mintha egy szörny lenne ennek a nőnek a lába között.
- Te figyelj, mi lenne ha kicsit modorálnád magad? Inkább hívj segítséget, és ne stresszeld a nőt, mert még a végén baj lesz! - mondom kissé fenyegetve hiszen Murphy soha nem alszik, és hát ez sem lehet sokkal másabb látvány, mint mondjuk szex közben. Csak talán az szűkebb... ez meg tágabb... meg szőrösebb... lévén hogy ott a baba...
Telefonál, megfogadja a tanácsomat majd mikor végre eljutunk odáig, hogy kissé összedolgozzunk én is belefolyok az ötletelésbe.
- Hát orvosira akarok majd menni, de az még baromi messze van. Jelenleg bölcsészen vagyok, annak meg ehhez nem sok köze van... - vonom meg a vállam, és rázom meg a fejem lemondóan.
- De ha szeretnéd cseréljünk, én nem vagyok rosszul a vértől meg az ilyen dolgoktól. - ajánlom fel a lehetőséget, bár hallván hogy akkor mire is készülünk úgy hiszem már nem nagyon lesz választási lehetőségem a helyzetemet illetőleg.
- De. Csak ollóval járkálok. De ne aggódj, majd lerágom... - ironizálok, mikor is a nő erősen megszorítja a kezem, nyög, fújtat, majd rám emeli fátyolos tekintetét.
- A zsebemben van egy bicska... - sikítja, én pedig felvont szemöldökkel csak belenyúlok a zsebébe és előhalászom a szerszámot.
Oké.
Bilincs, bicska... síkosító... mi jön még?

hug || ©


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets

34
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Pént. Szept. 15, 2017 8:19 pm

Tristam, a plüss bilincs, a síkosító meg a terhes nő

A menedzserem biztosan a nővel meg a sráccal együtt csóválná a fejét, mondván, ejnye, Théo, tényleg nem illik ilyet mondani, de nem sokszor láttam az életnek ezt a csodáját ennyire közelről, és nem sokszor szembesültem azzal sem, hogy valami kerek és szőrös próbál utat törni magának kifelé bentről. Egy férfi lelkének, bármennyire is tartotta magát az élete első huszonx évében kőkemény heterónak, ez igenis hatalmas lelki megrázkódtatás. Valakinek, aki az utolsóban jött rá ezek után, hogy a kenyér mindkét oldala vajas, dupla akkora trauma. Úgyhogy csak nem kell a kioktatás!
- Na szép, okostojás, hirtelen már nem remeg annyira a térded... - sóhajtok, de kénytelen vagyok igazat adni mindkettőnek. Majd Bleu-nek elmesélem, mekkora volt, ő tuti, hogy megértőn bólogatna ahelyett, hogy leolt.
- Oh, hát sok sikert! Úgy hallottam, az elég nehéz szakma, viszont jól lehet vele keresni manapság. Van egy dékán ismerősöm az egyetemen, ha jól tudom, belgyógyász. Szólj, ha érdekel valami - Nem mintha valaha találkoznánk még, de megszólalt a belső harang a fejemben, hogy ideje kedvesnek lenni, úgyhogy most kedveskedem - miközben felkészülök egy gyerek világra segítésére.
- Maradjunk így, szerintem a te kezedet szívesebben szorongatja - vonok vállat. Sok csúnya dolgot láttam már eddigi életem során, talán ez sem fog túlságosan különbözni tőle. A köldökzsinór átvágására vonatkozó ötlete annyira gusztustalan, hogy elnevetem magam.
- Fujj, ez undorító! - fintorba torzul az arcom, de közben meg nevetek. Szerencsére? a nőci talál megoldást a problémára, ugyanakkor a magasba szalad a szemöldököm, amint a srác előhúzza a bicskát a zsebéből. Szerintem soha az életben nem fogom megkérdezni, és nem is akarom tudni, mi a fenét művelt ez a nő a parkban. Viszont egyetlen apróság még aggaszt.
- Ez így csak nem lesz jó... Kéne még... - körbenézek. Kiszúrom a nő táskáját kissé odébb, szóval négykézláb érte mászom és matatni kezdek benne. Egy csomó felesleges holmi közt, mint valami égi ajándék, találok egy tubus kézfertőtlenítő gélt. Hála az égnek az összes finnyás nő tart manapság magánál ilyet, a bacik ellen. Nem a legsterilebb megoldás, de megnöveli a baba esélyeit.
- Kend be ezzel a bicskát - odadobom a tubust a srácnak, aztán visszamászom a helyemre és csekkolom, hogy áll a baba. - Oké, Julie, ideje nyomni. Csináljátok azt a szuszogást, amit eddig, én meg segítek a babának.
Meg imádkozom, hogy ne rontsak el semmit. Összenézek még egyszer a sráccal, aprót biccentek neki, mielőtt teljes figyelmem a születendő vasgyúrónak szentelném. Nem mintha tudnám, milyen nemű lesz, de egy fiú igazán vagány lenne. Talán a nő rólunk nevezné el, hálából.
Szóval, amíg várom, hogy a kis Théo egyre inkább megmutassa magát, igyekszem instrukciókkal ellátni, amik valami előző életbeli, női megérzéseimből származhatnak, vagy csak éppen vakon tippelek.
- Nyomj, Julie! Jó nagyot! Gyerünk! - Elég hülyén érzem magam, amiért épp szülésre biztatok egy nőt. Ez az este nem is alakulhatna már furábban... De az nyugtat meg egyedül, hogy valószínűleg a srác is hasonlóan szerencsétlenül érzi magát. Legalább nem vagyok egyedül. - Ez az, jól csinálod! A feje már kint van!
A fiúra nézek és némán buzdítom, mondjon ő is valami biztatót, hogy gyorsabban és könnyebben haladjunk a dologgal. Óráknak tűnik az a pár perc, amit vajúdással töltünk így hárman, és amikor remegő kezekkel a baba alá nyúlok, és még annál is jobban reszketve a pulcsimba bugyolálom a véres, nyálkás, eldeformálódott kis csomagot, hirtelen a világ leghülyébb és legszerencsétlenebb emberének érzem magam. Aztán ahogy a karomba emelem, olyan óvatosan, mintha porcelánból lenne, és a gyerekből felszakad az első nagy lélegzet, amit égzendítő sírás követ, hirtelen a világ legboldogabb és legszerencsésebb emberévé válok. Csak bámulom a karomon a kis űrlényt, aki tönkre vágta a pulcsimat és úgy visít, hogy a dobhártyám is beszakad, és pár pillanatra teljesen belefeledkezem a látványba. Érzések sora rohamoz meg, melyeket gyorsan bedobozolok és kivágok az ablakon. A pulcsi ujjával megtörölgetem kicsit a gyereket, aztán a srác mellé térdelek vele, hogy levághassa róla a zsinórt. Nem akarok térden mászni a gyerekkel, ezért inkább biccentek a srácnak, hogy vegye át és adja oda ő az anyának.
- Gratulálok! Kislány - teszem még hozzá, és fel sem tűnik, hogy mosolygok.
■ ■ ez most komoly? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Tristam McFly tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Kedd Szept. 19, 2017 6:31 pm


Théodore & Tristam
Théodore, a plüss bilincs, a síkosító és a terhes nő

- Én csak önfeláldozó vagyok, ha már te nem... - jegyzem meg kimérten, majd inkább a nő kezével kezdek foglalatoskodni. Akármennyire is nagy az arca, még ő is felismeri a helyzet komikumát, minek hatására persze, én is megenyhülök. Minek fújjunk egymásra, minek marakodunk és bunkózunk a másikkal, mikor akár normálisan is kommunikálhatnánk? Hiszen életem legnagyobb élménye a mai, hiszen ki mondhatja el magáról, hogy húsz évesen a világra segített egy csecsemőt? Mert mi ezt fogjuk tenni! Mert nem lesz semmi gond! Ez csak egy sima szülés, nem kell császár, nem farfekvéses, egyszerűen csak mélyeket kell lélegezni, nyomni és megríkatni egy babát. Legalább is a fejemben ez az egész nem több, nem lehet több ennél.
A telefonos segítség után a készüléket még mindig a fülére illesztve túrja fel Julie táskáját, aki egyre hangosabban és gyorsabban szedi a levegőt.
A kezembe nyomja a fertőtlenítőt, én pedig pont ugyanolyan furán nézek rá, mint a síkosítónál. Ennél a gyereknél mindig csak ilyen csúszós dolgok vannak? Inkább nem is akarom tudni, hogy mi lehet a táskájában még... de Julie történetére sem vagyok kiváncsi. Fura egy párkapcsolatban élhet, ha már egy bilinccsel a kezén, és bicskával a zsebében közlekedik.
- Oké, nem akarom tudni. - jegyzem meg majd a szemem megforgatom mielőtt jó kis adagot kenek a pengére. A lényeg hogy tiszta legyen, bár vannak dolgok, amiken ez úgysem segít.
- Ó klassz! Bár engem nem a belgyógyászat érdekel, de szívesen elfogadnám a segítséget... már ha ennek egyszer vége lesz... - mondom, majd mikor a nő lábai közé helyezkedik és felkiált, egyszerűen csak felröhögök. Esküszöm nem hiszem el, hogy ennyire szörnyű lehet ott a helyzet. Jó még nem láttam videókat szülésről, meg ilyen helyzetben sem voltam, de lehet hogy nekem kellett volna oda ereszkednem, és segítenem, de ha már az élet így osztotta a kártyákat, egye fene... biztos okkal történik így és ez.
- Oké, akkor azt hiszem most kéne mély levegőt venni és nyomni! Hallod Julie! Nyomjál! - adom parancsba és közben pont úgy szorítom a kezét, ahogy ő az enyémet. Nem akarok fájdalmat okozni neki, bár jelen pillanatban szerintem ő pont nem azzal foglalkozik, hogy mennyire szorítom a kezét, vagy épp ő az enyémet. Szerintem a szülési fájdalom sokkal nagyobb ennél úgyhogy nem is igazán pörgök ezen a témán. NIncs lelkiismeret furdalásom és ezen az sem változtat, hogy hangosan kiabálni kezd.
- Soha többé nem fog hozzám érni... ez kurvaélet! - hadarja, én pedig egy szemvillanásra az ismeretlen fiúra nézek, majd inkább vissza Julie-ra.
- Mindjárt túl leszel rajta, ez az! Még egyet! Gyerünk! - biztatom és szavaim lassan célt érnek. Az első amit megpillantok az egy aprócska szerzet, hatalmas barna fürtökkel, na meg Théodore csodálkozó tekintete. Ha már elemeznem kellene embereket, vagy csak épp hagynom kéne hogy előtörjön belőlem a pszichológus, biztos őt választanám. Megkérdezném mit érez ebben a pillanatban, és akkor mikor egy lágy szorítással sírásra készteti a kisbabát.
Úgy néz, mintha ő lenne az apa, mintha a világon mindennél büszkébb lenne, és akármennyire is macsó, ez a gyerek igenis jól áll a kezében, mint ahogy a mosoly is az arcán, hiszen megcsinálta, megcsináltuk.
- Kislány Julie! Gratulálok! - lelkendezem, majd mikor elengedi a kezem, én jólesően vállon veregetem Théodore-t. Hisz ez részben az ő sikere és nem az enyém.
- Azt hiszem Isabelle lesz a neve... így hívják az anyját is, ugye? - kérdezősködik Julie, én pedig csak elmosolyodom.
- Tudod, szoktam ám pletykalapot olvasni... - jegyzi meg, én pedig inkább megszakítom kettejük romantikus pillanatát egy határozott vágással elvágom a köldökzsinórt....
hug || ©


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets

34
● ● Posztok száma :
Jacob Morton
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Játszótér •• Szomb. Szept. 23, 2017 1:06 pm

Tristam, a plüss bilincs, a síkosító meg a terhes nő

- Csak nem a szülészi pálya felé húznál? - Vigyorom olyan szélesre húzódik az arcomon, hogy kis híján leveri a füleimet. Nem hiszem, hogy ez az élmény valaha szerepelt volna a bakancslistámon, de mindenhonnét lehúzhatom most már; kipipálva, ezt is átéltük, reméljük, többet ilyesmi nem fog előfordulni. Soha. Szerintem Julie ordítása így is álmatlan éjszakákat okoz majd.
Nem igazán foglalkozom a fentről jövő ordibálással, egyrészt azért, mert a gyerek talán zokon venné, ha a fülébe ordítanék, másrészt meg rettegek tőle, hogy valamit elrontok. Kihúzni egy gyereket egy lyukból nem lehet olyan nehéz, az unokahúgommal kismilliószor eljátszottuk, amikor a macskaajtón akarta átpréselni magát és beragadt. Csak megfogod és kihúzod, ennyi. A kezem mégis úgy remeg, hogy attól félek, elhajítom a gyereket, és fel sem tűnik, hogy amint a pulcsimba bugyolálva a mellkasomhoz fogom, földöntúli nyugalom száll meg. Mintha bekapcsolnának atyai ösztöneim, melyek tudják, nem remegünk, amikor újszülöttet fogunk. A pulcsim ujjával letörölgetem a trutymót az arcáról, és amellett, hogy ez amúgy elég undorító, sosem láttam még ennyire szépet. Szinte már zavarban vagyok, és amikor a srác vállon vereget, megzavarodom picit. Ácsiácsi, én meg az apaság még messze állunk egymástól!
- Szép volt - mosolygok a srácra, miközben átszolgáltatom az anyjának a gyereket, és nem teszek hozzá semmi sértőt. Csak egyszerű dicséret. Amint az újszülött az anyjánál van, kimerülten a fenekemre huppanok; most érzem csak, hogy a stressz lassan kiszivárog belőlem, és azt is, mennyire izgultam és koncentráltam. A kezem újból remeg, ahogy a telefonért nyúlok és röviden elköszönök Bleu-től.
- Ó, igen! Nagyon édes, de higgy nekem, semmit nem akarsz elnevezni az anyámról. Igazi házisárkány. Akkor inkább már a húgomról, ő Cécilia, igazi dívás név. Vagy, ha elfogadsz egy javaslatot, a Théo mostanság igazán uniszex... - somolygok, s közben szirénákat hallok fél füllel, ahogy egyre közelebb érnek. Remek, épp időben jönnek ezek is.... - Téged is ajánlanálak, de nem tudom a neved.
Lapos oldalpillantást vetek a srácra, finoman célozva rá, hogy talán ideje lenne most már bemutatkoznunk. Még ha ő tudja is, ki vagyok, az illem kedvéért felé nyújtom a kezem, miután letöröltem róla a trutyit egy zsepibe.
- Théo vagyok - Ha elfogadja a kezem, határozottan megszorítom, pont akkor, amikor a mentőautó leparkol a járda mellett. Elhúzódom Julieéktól, hogy a mentősök odaférhessenek, és még odakiáltom az anyukának, hogy a pulcsit nyugodtan megtarthatja. Nem hiszem, hogy lenne kedvem hordani ezek után.
- Ember.... Kimerültem. - Halkan sóhajtozom, miközben figyelem, hogyan zsongják körbe az orvosok kettejüket, és bepakolják őket a mentőbe. Már el is felejtettem, miért jöttem be a parkba, illetve hogy konkrétan merre is tartottam. Felszedem a táskámat a földről és a vállamra kanyarítom.

■ ■ ez most komoly? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Játszótér ••

Tell me your secrets


Játszótér
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Las Vegas külterülete, egy útszéli benzinkút a sivatagban, a várostól nem messze.
» Rocksolid

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-