Starbucks Coffee
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Starbucks Coffee •• Szer. Júl. 19, 2017 8:58 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szer. Júl. 26, 2017 10:07 pm

Hope && Maë

Pár nap telt el azóta, hogy itt voltam és szerencsére sikerült elérnem Hope-t is. Legjobb barátnők voltunk odahaza, ő ismeri a titkomat is, hogy mi történt az ikertestvéremmel és hiába született meg egykoron az ítélet, attól még mindig részben magamat hibáztattam a haláláért. Én dulakodtam vele, én küzdöttem, mert el akartam szaladni… Még mindig olykor álmaimban kísért, de letagadom, ha bárki kérdezni. Nem akarom, hogy mások aggódjanak értem, valahogy ilyen furán voltam világ életemben összerakva. Elrejtettem legtöbb esetben, ha valami nyomasztott, ha valami mélyen legbelül felzaklatott, a fájdalmat, a könnyeimet mások előtt, mert inkább mindig másoknak akartam segíteni, miközben a táncban megtanultam magam kifejezni, az érzéseimet a világtudtára adni, még akkor is, ha nem sokan értik a táncnyelvét.  
Rövidke beszélgetés után sikerült is megbeszélni egy találkozott is, hiszen régóta nem láttuk már egymást. És most azt hiszem nagyobb szükségem volt rá, mint hittem volna. Úgy éreztem, hogy elég bátor és kitartó leszek, de most hirtelen mégis sokszor túlzottan is elveszettnek érzem magam ebben a városban. Így jól fog jönni a támogatása, meg remélhetőleg ő is hasonlóan érez és még mindig a legjobb barátjának tart. Régebben olyanok voltunk, mint két testvér, amikor pedig otthon egyre rosszabbra fordult a helyzet miatt, akkor meg mindig megtaláltuk a módját annak, hogy valahol meghúzzuk magunkat és kibeszéljük az „élet nagy dolgait”.
Ugyanakkor talán nem csak az ikertestvérem halála sebzett meg, hogy köze van hozzám, hiszen még mindig képtelen voltam miatta könnyeket hullajtani, pedig nem vagyok szívtelen, de nem volt jó ember hangozzék bármilyen furán vagy kegyetlenül, hanem Hope öngyilkossági kísérlete is megrázott. Mégis milyen barát az olyan, aki nem veszi észre ennek az előjeleit? Aki nem próbál meg segíteni a másiknak, megakadályozni benne? Azt hiszem pocsék és akárhányszor erre gondoltam mindig igazán pocsékul éreztem magam. Azt hiszem az önmarcangoláshoz remekül értek.
A napsütéses utcán való sétai közben pedig a gondolataim és az önmarcangolásom nem túlzottan engedett el, de aztán szerencsére sikerült elérnem a megfelelő helyre. Elég sokszor megnéztem az útvonalat, feljegyzeteltem magamnak, majd pár percig az ajtót bámulva egyhelyben toporogtam, míg végül ki nem nyitottam a bejárati ajtót, hogy beslisszoljak. Sietve néztem körbe a hatalmas helyen, de sehol se láttam még Hope-t, így csak kértem magamnak egy kávét és süteményt, majd kerestem egy kellően eldugott helyet, de olyat, amit azért észre is lehet venni. Vártam és vártam, amikor is végre megpillantottam belépni, egyre inkább izgultam, hogy milyen is lesz ez a viszont látás, hiszen reménykedtem abban, hogy olyasmi lesz, mint régebben és jól van a „balesete” óta, vagy legalábbis jobban.
Sietve integettem neki, hogy észrevegyen, majd ha megtörtént, akkor könnyedén ejtettem vissza a táskámba a telefonomat, hiszen míg vártam addig felcsatlakozta ma wifire és kicsit nézelődtem neten, meg hátha ír, hogy merre is jár. Még mindig nem szereztem be helyi számot, vagyonokat meg nem akarok költeni a telefonomra jelenleg.  –Szia! – köszöntem sietve, majd fel is álltam, hogy megöleljem őt, ha megengedte, amikor közelebb jött.


■ ■ Forever Friends <3   ■ ■credit



You put a smile on my face. I want that for everymorning
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
134
● ● Reag szám :
114
● ● karakter arca :
✤ Emma Watson


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Pént. Aug. 04, 2017 12:00 pm

Maë && Hope

Amikor Maë felhívott, s elújságolta a nagy hírt, hogy ő is Párizsba költözött, különös fokú izgatottság és félelem lett úrrá rajtam. Odahaza legjobb barátnők voltunk, mindent megbeszéltünk egymással, mindig ott voltunk egymásnak... Aztán nekem költöznöm kellett, őt pedig ott kellett hagynom. A szívem fájt érte, de az eszem azt mondogatta, Maë-nek jobb lesz nélkülem. Szegényemnek így is rengeteg szörnyűségen kellett átmennie, a legborzasztóbb időszakára ráadásként pedig én is rátettem egy hatalmas lapáttal az öngyilkossági kísérletemmel. Ha eddig nem gondolt volna senki se annak, most már bizonyossá válhatott, hogy valójában én egy szörnyeteg vagyok. Az év legjobb barátja címére pedig aligha pályázhatnék mondjuk még úgy tíz évig. De nem számít. A lényeg az, hogy a sok megpróbáltatás ellenére Maë is jól volt, én is jól voltam. Ez pedig újrakezdésnek bőven elegendő volt.
Sokkal korábban érkeztem a megbeszélt helyre, ezért vagy még százszor körbejártam az épületet, mire jobban a közelébe merészkedtem volna. Még egy félreeső padra is leültem, csak azért, hogy némi erőt verjek magamba, hisz annyira izgultam a találkozótól, hogy még a kezem is remegett. Annyi ideig ültem ott egymagamban, hogy a végén még szinte sietősre kellett vennem a lépteimet, hogy ne késsek túl sokat. Eszem ágában sem volt megváratni, azt meg pláne nem szerettem volna, ha aggódni kezd, vajon mi történt velem, miért nem megyek. Futva tettem meg a hátralévő utat, közben le sem véve tekintetemet a telefonomról, majd valósággal beestem a Starbucks kávézó küszöbén. Megálltam az ajtóban, kifújtam magam, majd minél sietősebben körbepillantottam a helyiségben. Véletlenül vettem észre a kalimpálását, de amint megláttam egykori legjobb barátnőmet, szinte azonnal széles mosoly ült ki az arcomra. Gyorsan odasiettem hozzá, majd amint felállt, jó szorosan magamhoz öleltem. - Maë! De jó látni! - igyekeztem nem túl sokáig magamhoz láncolni, ezért pillanatokkal később már el is engedtem. Ledobtam a táskámat a szék karfájára, előhalászva belőle a pénztárcámat, a mobilomat pedig jó mélyre süllyesztve benne.
- Gyorsan hozok magamnak én is valamit, hogy utána fel se kelljen állnom innen. Te kérsz még valamit? - mosolyogva figyeltem a válaszára, amint pedig megkaptam azt, már siettem is a sorba. A rendelés viszonylag gyorsan történt, bár eleinte úgy gondoltam beérem egy egyszerű jeges kávéval, de könnyedén elcsábultam, mikor a süteményes pulthoz értem. Így nem csak kávéval, de egy kisebb szelet epres sajttortával tértem vissza Maë-hez.
- Mostantól ígérem meg se moccanok. - leültem vele szemben, miután lepakoltam az asztalra a kávét és a sütit. - Mondd csak... mi szél hozott Párizsba? - a telefonbeszélgetésünk alkalmával nem volt időnk mindent kivesézni, inkább csak lebeszéltük ezt az időpontot és már búcsúztunk is. Személyesen úgyis jobb az ilyeneket megbeszélni. Na meg ez legalább kicsit semlegesebb téma, nem kell rögtön gyomorideget kapni a válaszadástól, bár remélem, hogy nem ilyesmi reakciót váltok ki belőle. Elég, ha én ideges vagyok. Bár jobb lenne, ha azt se nagyon venné észre. De hát... mégis csak Maë-ről, a legjobb barátnőmről beszélünk, nem hiszem, hogy ilyesmit sikeresen el tudnék rejteni előle.


■ ■  bocsi a késésért  edi  ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szomb. Aug. 05, 2017 9:10 pm

Hope && Maë
Ideges voltam-e? Nem is kicsit, de igyekeztem leplezni, ahogyan a századik piszkozat is elkészült a telefonomra a többi mellé, de egyet se küldtem el Seb-nek, mintha csak azzal ámítottam volna magamat, hogy jobb lesz neki nélküle. Túl fog lépni, elfelejt és legalább boldog lehet. Nem pedig egy hozzám hasonlóan elcseszett lánnyal kell együtt élnie. Legalább Sün, az öcsém jól volt és szerencsére Hope is igent mondott a találkozóra. Igen, azt mondtam, hogy ideköltöztem, de egyelőre még erős túlzás volt és ahogyan a napok teltek, úgy kezdett egyre inkább hiányozni Sebastien is, de még se tettem semmit se. Csak a piszkozatok gyűltek és a repülőn, a kislánytól kapott mackó lett a legjobb útitársam. Vele aludtam, és vele is mentem mindenhova. Még akkor is, ha ez túlzottan gyerekes volt, de hinni akartam abban, hogy tényleg képes teljesíteni a legféltettebb titkainkat, ahogyan a kislány is mondta, hiszen az övé is valóra vált.
- Én is örülök, hogy látlak! – mosolyodom el és könnyedén zárom a karjaimba, ahogyan régebben is. Sok minden történt velünk, de attól még a barátomnak tartottam. Sokat beszélgettünk interneten keresztül is, hiszen ő elköltözött, de reménykedtem abban, hogy számára jót tett ez a költözés. Ha az ő gyógyulásához esetleg ez is kellett, akkor pláne nem tudnék rá haragudni emiatt.
- Persze, nyugodtan. Talán most még sokan nincsenek is a kasszánál és egészen kedvesek is. – fecsegek kicsit a lényegtelen dolgokról zavaromban, majd sietve rázom meg a fejemet, hogy én nem kérek már semmit se. Elvagyok azzal, amit vettem már. Követem őt a pillantásommal, majd még egy utolsó pillantást vetek az üzenetre, de az is végül tényleg a többi között landol. Sietve zárom le a telefonomat, majd ejtem be a maci mellé, hiszen most is a táskámban lappang. Végül pedig türelmesen várok arra, hogy Hope visszatérjen.
- Hmm, és ha igen, akkor mi lesz a bűntid? – kérdezem meg játékosan és a mosoly könnyedén jelenik meg ismét az arcomon. – Örülök annak, hogy eljöttél, mert nagyon hiányoztál már! – láthatja rajtam, hogy nem hazudok, az pedig nem kerüli el a figyelmemet, hogy mintha kicsit ideges lenne, de egyelőre nem tulajdonitok neki nagyobb feneket, mint kellene, mert elijeszteni se szeretném, meg lehet csak képzelődöm. – A testvérem után jöttem, Samuel itt van. – mondok neki egy féligazságot, de legalább nem hazudok. Igazából elszöktem, de ezt mégis miként kellene előadni? Ahh, sehogy se lehet ezt jól tálalni, meg vélhetően tőle is csak egy szép fejmosást kapnék. – És te hogy érzed itt magad? Sikerült már megszoknod, beilleszkedni? – kíváncsiskodom én is, majd kortyolok párat az italomból.


■ ■ Semmi baj! iloveu   ■ ■credit



You put a smile on my face. I want that for everymorning
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
134
● ● Reag szám :
114
● ● karakter arca :
✤ Emma Watson


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szer. Aug. 09, 2017 8:50 pm

Maë && Hope

Borzasztóan éreztem magam, amiért ott kellett hagynom Angliát, az otthonomat és legfőképpen Maë-t. Nála jobb barátot keresve se találhattam volna, és ő volt az egyetlen, ebben a furcsa, nyomorult világban, aki kicsit sem ítélkezett felettem. Így amikor megtudtam, hogy ide költözött, különös nyugalom áradt szét a lelkemben. Ha eddig nem is reménykedtem abban, hogy minden rendbe jön, most már biztosra vehettem. Hiszen ha Mae itt volt, akkor könnyebb volt hinni mindenben.
Az online kapcsolattartás hiába volt kivitelezhető, mégse volt ugyanolyan, mint a személyes találkáink. Chaten könnyedén félreértettük a másikat, nem láttuk az igazi, emberi reakciókat. Bevallom, én is küldtem el úgy neki egy mosolygó fejes szmájlit, hogy közben a könnyeim potyogtak.
Amilyen gyorsan megérkeztem és köszöntem neki, olyan gyorsan máris a pulthoz vetődtem, hogy még az újabb hajrá előtt kérhessek magamnak innivalót és süteményt. És ennek a gyorsaságnak meg is lett a jutalma, hisz szinte pillanatokon belül megkaparinthattam a kért finomságaimat és már vissza is futhattam legkedvesebb barátnőmhöz. - Hm... mondjuk fizetek neked egy újabb kávét? Vagy sütit? - mosolyodtam el, ahogy rögtön viccelődni kezdtünk egymással. Pedig teljesen megérteném, ha valamekkora szinten haragudna rám.
- Még szép, hogy eljöttem! Mellesleg sose mondanék nemet neked. - mosolyom bátorítóra váltott. Ő volt a legjobb barátnőm és hiába választott el tőle több száz kilométer, na meg ez a röpke másfél év, az én szememben a kapcsolatunk mit sem változott. - Te is nagyon hiányoztál nekem! Annyira örülök, hogy itt vagy, el se hiszem! - örömködtem újra egy sort, aztán érdeklődve hallgattam, hogy vajon mi szél is hozta őt a fények városába. Bár meglepett, hogy Samuel után jött. Igazából nem volt ebben semmi furcsa, csak éppen máshogy mondta, de mivel hosszú időt kihagytunk a személyes beszélgetések terén, nem kezdtem rögtön analizálni őt. Főleg azért nem, mert nekem is elegem volt már abból, hogy ezt csinálták velem. Ha baj lenne, ha ő bajban lenne, azt csak elmondaná. Legalábbis ebben bíztam.
- Hát... fogalmazzunk úgy, hogy elvagyok. Keresem a helyem, anya, a mostohaapám, Damian, mindenki állandóan körülöttem legyeskedik. De azért hiányzik London. Azt hittem, jobb lesz itt Párizsban, de rájöttem, hogy a múlt mindenhova követ, maximum itt kevesebben tudnak róla. - elhadartam egy gyors választ, ami nem feltétlen hangozhatott a legjobban, de azért bíztam abban, hogy nem keltettem benne még nagyobb aggodalmat. Még gyorsabban igyekeztem elterelni magamról a témát.
- És meddig tervezed, hogy maradsz? Vagy végleg ide költöztél? Hogyhogy eljöttél Samuel után? Ugye találkozunk majd még, míg itt leszel? - valóságos kérdésáradatot zúdítottam rá hirtelen, ezt felismerve pedig zavartan megköszörültem a torkomat. - Bocsi, nem akartalak letámadni. Csak tényleg nagyon örülök annak, hogy itt vagy és mindenről tudni akarok. Úgyhogy ígérem, most befogom a szám és csendben végighallgatlak. - bátorítóan és némileg bűnbánóan rámosolyogtam, majd falatozni kezdtem a sajttortámból, hogy ha más nem is, legalább az evés megakadályozzon abban, hogy beszédbe kezdjek. A figyelmemet pedig csak és kizárólag Maë kötötte le, akit kíváncsian hallgattam.


■ ■  rövidke, de remélem tetszik  edi  ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Pént. Aug. 11, 2017 11:47 am

Hope && Maë
- Úgy nézek ki, mint akire még egy kávé ráférne, vagy csak fel akarsz hizlalni a sütivel? - kérdeztem meg játékosan, majd egy aprót bólintottam és hozzátettem, hogy egy kávét tényleg elfogadnék meg. Jól esne, hiszen mostanában egyébként se aludtam olyan jól.  Nem volt itt Sebastien, hogy az ölelésébe fúrjam magam és könnyedén elaludhassak. Most csak egy mackó volt és egy hatalmas nagy francia ágy.
- Örülök, kezdtem kicsit aggódni, hogy esetleg találtál itt is magadnak egy barátnőt. – szólalok meg játékosan, de valójában tényleg aggódtam azért, hogy már semmi se lehet olyan, mint régen. Mind a kettőnk életét beárnyékolta már eléggé sok feketeárny, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tovább sétálni, felülkerekedni rajta és megpróbálni azt, hogy olyan legyen az életünk, mint régebben. Ha ugyanolyan már nem is lesz, de hasonló.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és ha az asztalon pihent az egyik keze, akkor óvatosan megfogtam a kezét. Úgy, ahogyan egy barát tenné, hiszen lehet régóta nem láttuk egymást, távol kerültünk a másiktól, de attól még mindig szerettem őt. Szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogy miként kellene hozzákezdeni.
- Sajnálom, de legalább kedves az új családod, nem? Már ez is jó dolog, vagy tévednék? – kérdezem meg kíváncsiskodva. – Vagy inkább már túlzottan is azok? – próbálok rájönni a dolgokra, hogy milyen is lehet, majd egy aprót bólintok. – Talán nem is kell elfelejteni, elfutni az elől, ami történt. – kezdek bele óvatosan. – Lehet csak meg kell tanulnunk velük együtt élni és tanulnunk a hibánkból? – kérdezem meg kíváncsian, mert igazából magam sem tudom, de mind a ketten cipelünk terheket, mind a ketten hibáztunk. Nekem se könnyű túljutnom a testvérem halálán, még akkor se, ha sose állt igazán közel hozzám, de akkor is…
- Hiányzott és azt hiszem el akartam szökni kicsit. Túl sok minden kavargott a fejemben és nem tudom még meddig maradok. Lehet végleg, passz. – rántom meg kicsit a vállaimat, majd egy aprót az ajkamba harapok. – És persze találkozhatunk, de…. elfutottam. Megláttam egy újságban azt, ahogyan Seb az exével ebédel és nem bírtam tovább. Egyszerűen csak leléptem. Egy üzenetet hagytam, ami nem éppen kedvességről szólt és most itt vagyok. Legalább az öcsém jól van, de kezdem úgy érezni, hogy ha valamihez hozzáérek, akkor az előbb vagy utóbb elromlik. – mondtam kicsit szomorúan, de végül egy apró mosoly kúszott az arcomra. Nem akartam őt ezzel terhelni. – És van már kedvenc helyed itt? Esetleg valaki, aki tetszik? – tereltem inkább vissza rá a témát.


■ ■ Semmi baj! iloveu   ■ ■credit



You put a smile on my face. I want that for everymorning
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
134
● ● Reag szám :
114
● ● karakter arca :
✤ Emma Watson


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szomb. Aug. 12, 2017 11:57 am

Maë && Hope

- Először is... kávéból sosem elég! Másodszor pedig, igen, feltett szándékom felhizlalni! Nem járja ám, hogy mindig te legyél a vékonyabb! - második érvelésem közepette elnevettem magam, hisz azzal úgyis csak vicceltem. Na meg nem mintha sokkal kövérebb lettem volna nála, szóval nem igazán volt életszerű a példálózásom, de ez most mindegy.
Mosolyogva megráztam a fejemet, mikor az itteni "barátnőt" hozta szóba. - Nálad jobbat, úgyse találnék. - tovább mosolyogtam rá és boldogságtól túltelve néztem a szemeibe. Tényleg nagyon hiányzott már az én legjobb barátnőm és el se akartam hinni, hogy most valóban itt ült, velem szemben egy párizsi kávézóban. Ahogy megfogta a kezemet, automatikusan nyúltam utána én is a másik kezemmel, hogy megsimíthassam a kézfejét.
- De, kedvesek, egy szavam sem lehet. A mostohaapám jól bánik anyuval, boldoggá teszi... Esténként hozzám is bejön, csakhogy ellenőrizzen, hogy nincsenek-e sötét gondolataim. Ő fogalmazott így... - elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az első este, mikor beült a szobámba és megkérdezte, azon a napon voltak-e öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim. Egyszerre volt abszurd, vicces és kellemetlen is az a beszélgetés, azóta pedig ez valamiféle szokássá alakulhatott ki George-nál. - Viszont... emlékszel arra a srácra, aki nem is tudom, olyan tizenhárom-tizennégy éves koromban tetszett? Tudod, akiről mindig írtam neked a levelekben, mikor anyával nyaranta itt voltunk. Damian. Na... ő lett a mostohabátyám, úgyhogy eléggé kusza egy helyzet. - zavartan tekintettem le a kávémra, hogy aztán kortyolhassak belőle egy nagyot, majd folytathassam. - Bár szerencsére az valami furcsa tini fellángolás volt, úgyhogy nem zavarja a mostani életünket. Főleg, hogy bekapcsolt nála is valamiféle nagy testvér-védő üzemmód. Egyfolytában kérdésekkel bombáz és addig faggatózik, míg nem válaszolok neki. Néha eléggé idegesítő tud lenni. - zártam rövidre a témát, hisz már így is túl sokat beszéltem magamról és valójában Maë-re sokkal kíváncsibb voltam. De az igazsághoz hozzá tartozott, hogy jól esett végre valaki olyan társaságában lenni, aki lehet, hogy ismerte a múltam minden apró kis részletét, de mégsem nézett rám elítélő pillantásokkal. És aki nem kérdezett rá állandóan arra, hogy éppen hogyan is éreztem magamat. Maë-nek elég volt, ha egyszer megkérdezte, nem ismételgette öt percenként önmagát.
- De. És én is tanultam a hibámból és soha többé nem teszek semmi hasonlót sem, csak... amint felébredek reggel, eszembe jut, hogy mekkora nagy baromságot csináltam. Nem kell, hogy még a családom, a pszichiáterem meg az az anonim csoportterápia is egyfolytában emlékeztessen rá. Nélkülük is elég sokszor eszembe jut. - végre kicsúszott az igazság. Hiába gondolja azt anya, hogy a pszichiáter meg a csoportterápia jót tesz, én csak szeretném elfelejteni az egészet és nem állandóan felemlegetni, hogy mit tettem.
- De ugye van hol laknod? Ha nincs, hozzám bármikor jöhetsz, remélem ezt tudod! Csaphatunk egy ottalvós bulit is a régi idők emlékére. - ajánlottam fel neki, s remélem egyszer él is a lehetőséggel, ha esetleg ideiglenesen nem akarna odaköltözni hozzánk. Aztán elkezdtem enni a sütimet, de a mondandóját hallva már az első falat után letettem a villámat. Most én voltam az, aki a keze után nyúlt, hogy az óvatos megszorításommal biztosíthassam a támogatásomról és arról, hogy komolyan gondoltam minden szót, amit mondani készültem. - Ilyenre még csak ne is gondolj, Maë! Ez egyáltalán nem így van. Mindenkinek van valami defektje, de biztosan állíthatom, hogy nem te okozod a dolgok elromlását. Különben is... Az újságoknak alig lehet hinni. Szenzációhajhászok, hazudoznak össze-vissza. Sebbel tudtál már beszélni azóta? Mit mondott, miért ebédelt az exével? Tuti, hogy csak az újságok fújták fel a dolgot. - nem tudhattam Seb miért találkozott az exével, ahogy azt sem, Maë-nek miért ez volt az utolsó csepp a pohárban, de próbáltam olyan örök érvényű gondolatokat felsorakoztatni, amivel kicsit élethűbben tudja látni a helyzetet. Csak akkor engedtem el a kezét, mikor apró mosoly jelent meg az arcán. Szép terelés, de még úgyis vissza fogunk kanyarodni az elszökéséhez és Sebastienhez is. Egyelőre viszont nem akartam erőszakoskodni és a témánál maradni, úgyhogy hagytam neki egy kis időt és úsztam az árral.
- Hát, a kórháztól nem messze van egy picurka cukrászda, ott valami isteni sütiket árulnak, oda elég gyakran járok. Na meg a Szajna-part... valami csodálatos. Azokra az időkre emlékeztet, mikor otthon a Temzéhez jártunk le. - elmerengtem kicsit az otthoni szokásaimon és csak most jöttem rá, mennyire hiányzik London. A következő kérdését hallva kicsit elhúztam a számat. Én és a fiúk? Valahogy sose kerültünk egy lapra. Próbálkozásaim ugyan voltak, fellángolásaim is, plátói szerelmeim is, de komolyabbra egyik sem fordult. - Hm, nem is tudom. Igazából csak egy srácot ismerek, aki nevezetesen nem a mostohabátyám, de ő egészen szimpatikus. Igaz, hogy még csak egyszer beszéltünk, de jó fej, vicces... - lehetséges, hogy némiképp zavarba jöttem volna? Érdekes. Gyorsan kortyoltam egyet a kávémból és még pár falatot a süteményből is ettem, hátha ezeknek hála kicsit tisztázódnak majd a gondolataim.
- És neked? Hogy tetszik eddig Párizs? - visszadobtam a labdát, amit korábban is terveztem már, csak épp átterelődött a téma a fiúkra. Kíváncsian dőltem hátra a széken, kezemben a kávémmal és úgy figyeltem Maë-re, mint akit semmivel sem lehetne eltéríteni ettől a témától. Örültem volna, ha azt hallom tőle, komolyan fontolóra veszi a Párizsban maradását, de nem akartam ezzel nyaggatni. Hiszen én voltam az, aki lelépett Londonból... nem várhattam el tőle, hogy az itteni látogatását örökre elnyújtsa. És főleg nem azon oknál fogva, hogy én emiatt kezdem rágni a fülét.

■ ■ remélem tetszik  edi   ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Hétf. Aug. 21, 2017 9:15 am

Hope && Maë
- Örülök annak, ha ennyire jól sikerült a költözés és boldogok vagytok itt. Aww, hidd el, ha velem laknál együtt, akkor lehet beköltöznék hozzád, hogy tuti ne légy egyedül és meg se forduljon még egyszer a fejedben ilyen. – szeretném tudni, hogy miért tette, de még se mertem sose rákérdezni. Mintha csak attól félnék, hogy túlzottan is személyes dolgot kérdezek tőle és faképnél hagyna. Egy kérdés lenne, amire vagy kapok választ, vagy nem, de félek attól, hogy a némaságnál sokkal rosszabb is történhetne. Sietve bólintok, amikor a srácot említi, mert még szép, hogy emlékszem rá. Állandóan róla beszélt, így nehéz lenne elfelejteni. Már éppen mondani akarnám, hogy lehet mostohatestvérek, de attól még a vér nem kötelezi őket, amikor kiegészíti, hogy a fellángolásnak már vége és inkább teljesen másról van szó. – Wooow, azért akkor érdekes lehet a mostani életed és nem könnyű. Bá kész szerencse, hogy a fellángolás már kialudt, mert biztosan fura és szokatlan lenne. Másrészt meg tök jó, végre kaptál egy nagy testvért, aki vigyázni akar rád. Legalább azt is tudod, ha valaki összetöri a szívedet, akkor lesz, aki elől menekülhet az illető. – kuncogom el magam, miközben próbálok nem gondolni az ikerfivéremre, akitől tök jó lett volna hasonló törődést kapni, de nem kaptam. Helyette csak rossz emlékeket kaptam és aztán még a halálhoz is közöm van, mintha a síron túlról is gyötörni akarna tovább.
- Ezt örömmel hallom, hogy így gondolod. – mosolyodom el őszintén, mert tényleg azért megkönnyebbülés tudni, hogy többé nem akarja így senkire se ráhozni a frászt. Egyszer is több volt, mint kellene, ugyanakkor még mindig nem értem, hogy miért nem mondta el azt, hogy baj van és inkább ezt tette, de szerencsére sikertelenül.
- Igen, az egyik hotelben béreltem „lakást”, aztán majd keresek valamit magamnak, de még dönteni kellene, hogy maradok-e vagy nem. Hmm, pazarul hangzik. Ha már valami biztos, akkor erre visszatérünk, jó? – mosolyodom el barátságosan, mert még annyi minden van és tényleg tudnom kellene, hogy mi is fog történni és tényleg maradni fogok-e, mint terveztem. Seb-es dologra sietve rázom meg a fejemet. – Nem beszéltem vele azóta se. Nem vagyok rá képes. Megannyi üzenetet írtam már, de egyet se küldtem el sose, mintha nem lennék rá képes. Talán így kellett történnie és ennyi volt, magam sem tudom. – rántom meg kicsit szomorúan a vállaimat, mert nyaggathat, akkor se fogok ráírni. Nem tudok ráírni, nem tudom mit kéne mondanom. Hiányzik, de mégis mintha úgy érezném, hogy egyszerre ez a legjobb döntés, amit hoztam és a legnagyobb ostobaság is. Ő bármikor találhat sokkal jobb lányt is, mint én. Így kár is aggódnom.
- Hmmm, akkor legközelebb elmehetnénk oda, ismersz, imádom a sütiket. Főleg, ha isteni finomat. – kuncogom el magam, ahogyan az ő szavaival élek. A Szajna-part dologra meg bólintok egy aprót, mert tényleg hiányoznak nekem is azok a séták. Olyan jók voltak, annyit beszélgettünk, vagy csak némán bámultuk a vizet. Remélhetőleg majd lesz erre is lehetőségünk, hiszen most már itt vagyok és talán maradni is fogok. Amikor viszont azt említi, hogy van egy srác, akkor kíváncsian szökik feljebb a szemöldököm. – Igen? Ez jó, akkor ezek szerint kedveled. Hogy hívják és ki ő? – kérdezem sietve, mert mindent tudni akarok róla. Ismerem már annyira Hope-t, hogy tudjam mikor is jön zavarba és ha ő zavarba jön egy fiú említésének köszönhetően, akkor ott van valami a levegőben. Lennie kell valaminek.  Szóval ő se gondolhatja azt, hogy ennyire könnyedén meg fogja úszni és el is felejtem, amit mondott.
- Nekem tetszik, van valami különleges vonzereje és úgy érzem, hogy itt akarok élni. Már haza se akarok menni Londonban, hanem itt telepednék le, itt tervezném meg az életemet. Őrültség mi? – pillantok rá kérdőn, majd kortyolok párat én is a kávémból. Pár napja vagyok még csak itt, de máris totálisan magával ragadott a hely, az itteni mentalitás és maga a város szelleme is.


■ ■ iloveu   ■ ■credit



You put a smile on my face. I want that for everymorning
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
134
● ● Reag szám :
114
● ● karakter arca :
✤ Emma Watson


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szer. Okt. 25, 2017 9:19 am

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Vas. Nov. 12, 2017 5:52 pm

Seth& Loise

Amikor azt mondja, hogy minden lány gyönyörű, azzal nem teljesen értek egyet, de nem kezdek el vitatkozni vele, hanem csak bólintok párat, mintha igazat adnék. Majd egyszer talán bővebben is ki fogom fejteni neki a véleményem, de most inkább ráhagyom. Szerintem nem mindenki gyönyörű, sajnos vannak romlott hölgyemények is és őket egyáltalán nem tartom szépnek. Persze ezzel elég sok pasi nem így van, sokaknak csak a külcsíny a lényeg.
- Jó neked! - Sokan mit nem adnának azért, hogy 5-10 évvel fiatalabbnak nézzenek ki. Ezért van forgalomban annyi "csodaszer". Arckrémek, pirulák, löttyök, na meg ott van a plasztika, bár szerintem az sem az igazi. Simán észrevehető, ha valaki felvarratja a ráncait.
- Igazán jól állna neki a csokornyakkendő. - Jegyzem meg egy széles mosollyal és gondolatban már el is képzeltem egy óriási masnin nyakkendővel, szájában a gyűrűpárnával. Cuki lenne. Közben leguggolok Bainehez, most már a nevét is tudom.
- Szia Baine! Nagyon szép vagy! - Szeretem a kutyusokat, szeretném megsimogatni, de nem úgy tűnik, mint aki szereti, ha simogatják, szóval inkább hagyom. Egyelőre örülök annak is, hogy barátságos velem, nem szeretném ha besokallna tőlem. Fel is állok, ha már megvolt a kezdeti ismerkedés.
- Egy kávé jól esne. - Szólalok meg ismét egy kedves mosollyal, ám amikor megkérdezi, hogy mivel is szeretnék oda jutni, akkor kicsit meglepődöm. Nem mindenki szeret sétálni, de ezek szerint ő igen, mert különben tuti nem kérdezi, és mivel én is szeretek így inkább afelé hajlok.
- Használjuk ki ezt a szép időt, tudok egy remek kis kávézót, reggelire gondolom amúgy sem húst ennél.- Mindenki magából indul ki, én általában csak bekapom valami péksütit egy bögre kakaóval, teával, kávéval, ami éppen jól esik. Persze nem rögtön ébredés után, olyankor még nem tudok enni.
El is indulok a kávézó irányába. Persze nem túl gyorsan, elvégre nem sietünk sehová. Körülbelül 10-15 perc kényelmes séta, amíg odaérünk addig legalább körül tud nézni kicsit, plusz memorizálni a girbe-gurba utcákat, mert természetesen ezt a kávézót sem egyszerű megtalálni.
- A srácok mit szólnak az új helyhez? - Én szerintem nagyon szeretném ezt a költözősdit, mindig is szerettem kirándulni, más városokba, településekre eljutni. Olyan nagy a világ és olyan kevés az idő, hogy bejárhassuk.

 ~Ma~


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
73
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Taylor Swift


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Vas. Nov. 12, 2017 8:09 pm



Héloise & Seth

No igen, a gének erősebbek, mint ahogy azt mi is akarnánk, szóval nyertem.
Csak mosolyogni tudok a csokornyakkendő hallatán, még sosem volt rajta ilyesmi, mondjuk golyóálló mellény és jelzőmellény már igen. De ilyen nem igazán. Jó persze, hamar hozzá lehet szoktatni a dolgokhoz. Egy kávé akkor, akkor ez egy kisebb reggeli lesz gondolom a részéről, szóval a séta részemről megfelel. Jómagam a séta híve vagyok, főleg ilyenkor, mikor még jó a levegő is és sokan mozognak körülöttünk.
- Hát…igazából fogalmam sincs mit ennék. - húztam el a számat, mert ugye minden evők vagyunk…
- Majd ott kiderül a kínálatból mi mindenből lehet választani, aztán amitől majd folyni fog a nyálam… és te mit ennél? - érdeklődöm, de aztán felcsillan a szemem. - Várj! Ne áruld el! Megvan! Péksüti? – azért rákérdezek egy huncut mosoly kíséretében. Baine-el és Héloise-l az oldalamon a kávézó felé tartunk, én aztán nem kapkodok, nem sietek, nem maradunk le semmiről sem. Meg nem is kergetnek, szóval a friss levegő jótékony. Emberek sétálnak el mellettünk, gyerekek érintik Baine-t de ő még a fülét sem mozdítja rájuk… jó fiú.
- Na és? A mai napra terveztél valamit? Délutánra? - érdeklődöm tovább, mondjuk nem akarok nyomulós sem lenni, de érdekel, hogy mit tervez, mert akkor úgy jövünk vissza a kocsikhoz. Nem szeretném, ha miattam késne el valahonnan. Ránézek, elidőzök rajta és totálisan nem tudom felfogni, hogyan nem lehet neki semmilyen kapcsolata. Még mindig ezen kattogok, igen!
Közben meg figyelem a táblákat, az elhaladó embereket, az épületeket és Baine-re is olykor rápillantok, mikor megáll területet jelölni. Igen, területet jelöl, kutyából van, hiába virít a K9-sek kiképzése az agyában.
Kérdésére csak felhúzott szemöldökkel fújom ki a bent rekedt levegőmet, majd tarkót vakarok, miközben adom a választ.
- Hát... a fiam egyáltalán nem örült a helyzetnek... tudod, barátok, iskola, újabb megszokásokkal teli pillanatok. Már összevesztünk ez miatt. Nem egyszer... az unokaöcsém, nos neki sem tetszett, de inkább velem tartott, minthogy apám mellett tengődjön. Így meg lesz egy kis élményük az új barátságokhoz. - magyarázok, miközben figyelem a lépéseim nyomát, azt amerre megyünk és amerről jöttünk.
- Ritka pillanatok egyike az, amikor mindhárman egyetértünk valamiben, szóval nehéz dolog ez. - vonok vállat, mert hát nem szívesen panaszkodom, főleg nem a társaságában nem kellene.
A kávézó már feltűnik innen is, fejemmel bökök az épület irányába.
- Jó lesz? - kérdezem, majd a közelébe érve feltérképezem, de látom a kutyát bevinni szabad táblát szóval Baine is bemehet. Nyitom az ajtót, tartom a hölgynek és a kutyának, majd magam is bejutok. Az anya... de jól néz ki belülről.  

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Csüt. Nov. 16, 2017 6:57 pm

Seth& Loise

Hiszek a sorsban és hiszem, hogy nem véletlenül futunk össze immáron másodszor. Azt még nem tudom mi fog ebből kisülni, de azt igen, hogy jól érzem magam a társaságában és nagyon szimpatikus nekem ez a férfi. Szívesen lógnék vele máskor is, akár még túrázni is elmennék vele valamikor, mert végre nem egy nyálasszájú ficsurral hozott össze a sors. Persze még minden a jövő zenéje, de szeretném a kapcsolatomat kicsit szorosabbra fűzni vele. Ő nemrég érkezett a városba, nyilván nem ismer sok mindenkit, így szerintem előnnyel indulok nála.
- Hát... - Kezdek bele a mondandómba, de ő közbe vág és beletrafál. Ennyire kiismerhető lennék? Mondjuk nyomozó vagy mi a szösz, gondolom nem okoz neki nehézséget rájönni a másik kisebb-nagyobb dolgaira.
- Telitalálat! - Vágom rá egy széles mosollyal. Ez azt jelenti figyel rám, aminek örülök. Végre valaki velem is foglalkozik, még ha csak ennyire is. Az ex vőlegényem valószínűleg teljesen mást mondott volna. Elindulunk hát a sétánkra, próbálok figyelni rá, a kutyára és a körülöttünk lévőre is. Nem szeretném, ha esetleg nekimennék valakinek a figyelmetlenségem miatt, vagy esetleg nekem jönnének. Sajnos a mai rohanó világban előfordulnak ilyesmik.
- Nem igazán, csak estére van programom, elméletileg megyek az ősökhöz. - Szokásos szűkebb 30 fős elit vacsora. Ez nálunk csak így megy.
- És te hogy haladsz az üggyel? - Most nem tudom, hogy a múltkor tényleg komolyan mondta, hogy gyilkossági ügy miatt jött ide, vagy sem, de nyilván nem viccből költözött ebbe a városba.
- Én szeretnék utazni, de azért a költözés nyilván más és ebben a korban szerintem nem egyszerű beilleszkedni. - Bár nekem ezzel sosem volt gondom, mindig is rajongtak értem, csak én nem rajongtam senkiért. Engem nem érdekelt ki mennyire menő, csak sodródtam az árral.
Közben megérkezünk a helyszínre, Seth ajtót nyit nekünk. Belépve körülnézek és kiszúrok egy két fős asztalt, kényelmes bőrfotelekkel. Szerintem tökéletes helyszín nekünk, így Baine se lesz olyan távol, mivel alacsonyan ülünk.
- Megfelel? - Mutatok az általam választott ülőalkalmatosságokra, miközben az irányukba sétálok. Közben jó mély levegőket veszek, imádom a kávé illatát, ami keveredik az édes sütemények illatával. Amikor odaérek elkezdem levenni a kabátomat, lehet egy kicsit kivágottabb ez a felső, de nem terveztem levenni a kabátot, azzal együtt meg nem lehetett így belátni a dekoltázsomba.
 ~Ma~


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
73
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Taylor Swift


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Csüt. Nov. 23, 2017 11:30 am



Héloise & Seth

Naná hogy eltaláltam, hogy mit fog enni a későbbiekben… és nem azért, mert nyomozó vagyok. Ez más gondolkodás, meg a nyomozós dolog is más gondolkodás módot igényel, szóval korábban úgy tűnt, tudja mit akar enni. Szóval ezek a reggeli dolgok péksütikből állnak nála. Figyelek. Hogy ne figyelnék. Fontos dolog ez, a fontos dolgok pedig életbevágók, így aztán merő szempár és csupafül vagyok őt illetően.
Estére akad programja, hát jó, akkor addigra végezni fogunk, amúgy sem terveztem sokáig kint maradni. A kölykökért kell a suliba menni, meg rendelni is kellen és a kapitányságra is be kellene ugranom. Kérdésére csak elmosolyodom, sajnos az ilyen dolgok bizalmasok, civileknek nem adhatok ki információkat.
- Tudod ez szigorúan titkos dolog, bizalmas meg miegyéb…de annyit elárulhatok, hogy elég kacifántos a dolog és nem fogok hamar egyről a kettőre jutni. - tömör válasz az üggyel kapcsolatban, ennél többet nem adhatok ki sem neki sem másnak, ez már csak ilyen flúgos zsaru dolog.
A költözés nem volt épp súrlódástól mentes, szóval a balhéink épek a mai napig. Meg kapom a dolgokat a fejemhez vágva, mert minden az én hibám… jó.
Túltettem magam ezen, a srácok hisztijein… mi lenne, ha én is neki állnék hisztizni? az se nem túl menő, se nem túl felnőttes dolog, mi? Megértem őket, de még sem. Kicsit önző dolog volt a részemről magammal cibálni ide őket, csak hogy összefussak a húgommal. De majd hozzászoknak. Vissza költözni nem áll szándékomban, hiszen túl macerás lenne. Majd belerázódnak.
- Megfelel. - tekintetem végig siklik az ülőalkalmatosságon, bólintok is mellé, majd az utunk ott véget is ér. Figyelem, ahogy a kabátját veszi le, oda lépek hozzá, hogy segítséget nyújtsak neki, hogy lesegítsem róla a kabátot, majd elhelyezzem egy harmadik székbe. Aztán helyet foglalok én is, szembe a hölggyel, Baine pedig mellém telepszik a földre.
A kiszolgáló mellénk érkezik, hogy felvegye a rendelést, Héloise-re pillantok, válasszon kedvére, amit csak szeretne. Türelmesen figyelem egy apró mosoly kíséretében. Amint kikérte magának és a hölgy is megírta, hát én következem.
- Egy tejeskávé lesz, 2 csokis párna, kávés eclair…ebből is kettő lesz, meg egy meleg sonkás croissant. - ez utóbbi Baine-é lesz, ő imádja, szóval a hölgy le is firkantja hamar, majd dolgára indul, szóval a figyelmemet a társaságomra terelem.
- Szóval... hova szeretnél utazni? Már régóta tervben van? - érdeklődöm, hiszen ez valahogy jobban megragadt bennem.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee •• Szomb. Feb. 17, 2018 1:13 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Starbucks Coffee ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Starbucks Coffee
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-