Sötét sikátor
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Sötét sikátor •• Szer. Júl. 19, 2017 9:01 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Vas. Aug. 06, 2017 7:31 pm

Domi && Durci
Régebben minden habozás nélkül neki vágtam az esti utcáknak egyedül is, de mostanában annyi borzalmat hall az ember és örültem annak is, hogy nem annyira távol laktunk a belvárostól, mert lehet inkább valamelyik ismerősömnél kértem volna szállást, amikor ennyire későn végeztünk. Szerettem hinni az emberek jóságában, de az elmúlt időszakban sajnos egyre többször kellett az itt élőknek is megtapasztalnia azt, hogy egyeseknek mennyire nem szent mások élete és minden ok nélkül elveszik mások életét. Bár az is igaz, hogy szerencsésebbek vagyunk, mint London. Még belegondolni is rossz, hogy mennyi borzalom történik nap, mint nap és ki tudja mennyi mindenről nem is értesülünk, mert a hírekbe se jöhet le.
Gondolataimból a kollégáim elköszönése zökkentett ki, mire sietve kaptam fel a fejemet, hogy elköszönjek én is. Volt olyan, akit még meg is öleltem, mert annyira jóban voltunk, de a legjobb barátnőm ma nem jött el, mert valamit összeszedett. Eléggé pocsék volt a hangja is a telefonban, így egyedül kellett neki vágnom a városnak. Sietve köszöntem el a portástól és a rendezőtől is, majd pedig az órámra pillantottam és meglepődve láttam már, hogy negyed 11 van. Ma se fogok hamar ágyba kerülni az már biztos. Sietve igazítottam meg a nyárias ruhámat, majd pedig kíváncsian fürkésztem az egészen kihalt utcákat, amikor is egy kisebb szórakozóhely előtt sétáltam el. Hallottam a nem éppen kedves megjegyzéseket, de próbáltam nem figyelni rájuk. Inkább csak magamhoz öleltem a táskámat és próbáltam előhalászni a telefonomat, hogy legalább felhívjak valakit. Addig is nagyobb biztonságban lennék – azt hiszem -, a fejemet lehajtottam és úgy mentem tovább, amikor is egyszer csak pont neki nem mentem valakinek.
- Hova ilyen sietősen? Még fiatal az este szépség! – mosolyodott el és hallottam a hátam mögül közeledő alakokat is. Riadtan pillantottam fel.
- Sajnálom, nem akartam Önnek menni! – kértem sietve elnézést, majd megpróbáltam kikerülni, de akkor elkapta a karomat és megszorította.
- Ne olyan sietősen, hiszen még nem is szórakoztunk, szépség! – neveti el magát, mire megpróbálom kirántani a kezemet a karmai közül, de erre csak még inkább megszorítja a kezemet.
- Kérem, engedjen el! – mondom határozottan, de amikor csak a mosolya lesz egyre nagyobb és hátam mögött látom, hogy miként érnek egyre közelebb vélhetően a haverjai is, hiszen pár pillanattal korábban valami fura nyelven ordibáltak egymásnak, akkor csak elkezdek sikítani. – Segítség! – persze, hogy senki se siet a megmentésemre, de ami még ennél rosszabb, egyszer csak egy hatalmas nagy ütést érzek az arcomon; érzem, ahogyan a vér ellepi a számat, hiszen a szám vélhetően felrepedt, és az arcom is sajog, hiszen legalább kettőt zsebelhettem be.
- Fogd be, vagy még kapsz többet is kis szuka! – üvölti a képemben. Érzem, hogy remegek és titkon azt kívánom, hogy bárcsak Nathael most felbukkanna, ő tudná mit kell tenni… talán pont ez a megoldás, hogy eszembe jut és nekem se kell több, hogy én a lábamat lendítsem és a férfit a legérzékenyebb pontjánál eltaláljam. Üvöltésébe beleremeg a környék, de legalább szabadulok és nekem se kell több, mint rohanni kezdjek. A lépteim sietősek, hátra se nézek, nem érdekel, hogy az arcom miként festhet, vagy éppen a vér fémes íze. Csak futok, nem tudom merre, de el akarok tűnni. Hallom a bosszús káromkodásokat, a sietős lépteket. Egyik utcáról a másikra fordulok be, de még se lassítok, pedig úgy érzem, hogy nem bírom tovább, de most nem állhatok meg. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon, a percek telnek, legalább 10 perce menekülhetek már, amikor is végre alább hagynak a hangok. Sietve fordulok be ismét az egyik utcára, amikor is neki megyek valakinek és valószínűleg sikerül akkora lendülettel, hogy mind a ketten a földön kössünk ki.
- Sajnálom… én nem… - hebegem, habogom, de még mindig remegek, a könnyeim továbbra is folynak, pedig nem voltam sose egy sírós fajta… most viszont félek, mert mi lett volna, ha utolérnek;másrészt meg hirtelen azt se tudom merre vagyok, csak futottam, el akartam tűnni… Nathael-t akartam, az ölelésébe akartam fúrni magam, mert ott elhittem volna, hogy nem érhetnek utol, nem bánthatnak, de még se bírtam megmozdulni. Csak ott kuporogtam a földön, mint egy riadt kismadár. Sietve próbálom meg letörölni a könnyeimet és a vért is az arcomról, de mind hiába. – Jól van? – pillantok a nőre, majd ismét riadtan a hátam mögé, de egyelőre nem hallok se lépteket, se kiabálásokat… Fura kérdés pont tőlem ez, de remélhetőleg nem ütötte meg nagyon magát, nem akartam én senkit se feldönteni, csak el akartam szaladni.


■ ■ - ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets

55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 09, 2017 5:38 pm


to Durci
Az utca csendjét csak cipőm sarkának a kopogása töri meg. Megszaporázom lépteimet, hogy minél hamarabb hazaérjek már. Egy híres orosz festő kiállításán voltam, de a kelleténél tovább elhúzódott. Serge dolgozik, nem akarom zavarni, még annak ellenére sem, hogy megígértette velem bármikor hívhatom. Nem akarok a nyakára nőni vagy nem szeretném, hogy úgy érezze nem kap levegőt tőlem. Idáig klasszul működik együtt minden, és szeretném ha így is maradna. Haza tudok menni taxival is. Mire ráeszmélne, hogy még nem hívtam már ott is leszek mellette. Kissé összehúzom magamon a dzsekit, hiába vagyunk augusztusban, ma este hűvös szél tombol Párizs utcáin én pedig az átlagosnál fázósabb vagyok. A szél felborzolja a hajam, a hideg fuvallat végigjár a hátamon. Még csak ezen a sötét sikátoron kell végighaladnom amíg találok magamnak egy taxit. A főutca már tele van szállító autókkal. Nem mondom, hogy nem félek, sosem szerettem egyedül bóklászni a sötétében. Annyi mindent lehet olvasni az újságban, és látni a TV-ben. a sötétség és az elhagyatott helyek igencsak veszélyesek a védtelen nők számára. Nem követem a statisztikákat, de olyan érzésem van, mintha mostanában megduplázódott volna a bűncselekmények száma városunkban. Lopva az órámra pillantok, majd a pislákoló lámpa fényében mégiscsak pötyögök egy SMS-t Serge-nek. Olyan rossz érzésem van, jobbnak látom mégiscsak megosztani vele, hogy elindultam haza és körülbelül húsz perc múlva már mellette kell lennem. Megigazítom  vállamon a táskámat és befordulok a sarkon. Ha az emlékezetem nem csal, akkor itt a legrövidebb az út a főutcáig, ahol már biztonságosabban vadászhatok autók után. Furcsa zajra leszek figyelmes, hátrafordulok, mintha lépéseket hallanék közeledni felém, de a pislákoló lámpák fényében senkit nem látok. Úgy tűnik csak a képzeletem játszik velem. Még egy kicsit gyorsítok bár már most is úgy érzem, hogy a lábaim bármelyik pillanatban letörhetnek a magassarkú cipőben. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ebben a pillanatban egyáltalán nem félek, mert bizony nem érzem magam biztonságban. Figyelmetlenségemnek és sietségemnek köszönhetően a következő pillanatban egy alak tűnik fel előttem, de ahhoz már túl késő, hogy kikerüljem és összeütközünk. A lendülettől mindketten a földre zuhanunk, én pedig érzem ahogy fekete ruhám felszakad és a harisnyámon is felszaladnak a szemek. A táskám lerepül a vállamról és a tartalma sikeresen találkozik a betonnal. Feltápászkodom a földről, dühtől kivörösödött fejjel nézek rá a titokzatos árnyra. Csak most, hogy jobban szemügyre veszem látom, hogy egy fiatal nő került az utamba. Idegesen dobálom vissza a kipotyogott dolgokat a táskámba és már nyitnám is a számat, hogy jól leteremtsen a figyelmetlensége miatt, de ahogy meghallom kétségbeesett hangját a szó is belém fagy. Rémült és néma segély kiáltásnak hallatszik minden szava.
- Nem történt semmi. De...mondd csak jól vagy? lépek közelebb hozzá és felé nyújtom a kezem. Ha elfogadja, akkor felsegítem a földről.
Jobban szemügyre véve a lányt igencsak rémisztően fest. Mintha valaki arcon ütötte volna. Valami nagyon nem stimmel. Ebben egyre biztosabb vagyok.
- Minden rendben? Mi történt? Segíthetek valamiben? Igen, már megint túl sok a kérdés, túl sok mindent akarok tudni egyszerre. Ijedten nézek körbe, abba az irányba amerről jött, de egyenlőre még senkit nem látok közeledni. Lehet az is, hogy csak megrémült valamitől, vagy csak egyszerűen eltévedt. Nem kellene azonnal a  legrosszabbra gondolnom.
- Bántott valaki? muszáj megkérdeznem. Nagyon zaklatottnak tűnik és nem hiszem, hogy egy útszéli kutya miatt került volna ilyen sokkos állapotba.

■ ■ Zene ■ ■Kicsit bénuska, de a következő jobb lesz  doboz  ■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 09, 2017 6:30 pm

Domi && Durci
Sose hittem volna azt, hogy egyszer ennyire fogok félni, de most még is úgy éreztem minden porcikám retteg és a félelem mellett pedig testemet a fájdalom járta át. A tüdőm is egyre inkább fájt, ahogyan egyre gyorsabban és régebb óta futottam. Nem voltam kifejezetten sportember, de azért jó kondiban voltam, hiszen a színházhoz is kell. Most viszont úgy éreztem, hogy ha nem kapkodom gyorsabban a lábamat, akkor utol fognak érni és akkor még annál is borzalmasabb dolgok történhetnek. Újságban olvasva elborzad az ember, de közben azt reméli vagy azt mondja magának, hogy vele ilyen nem történhet meg, nem kell aggódnia, de most mégis annyira valóságos volt. Most hirtelen azt se bántam volna, ha Nathael megjelenik és nekik esik. Addig nem, amíg ő nincs veszélyben, de úgy éreztem, hogy kevés vagyok és az segített, hogy a hangok is nagyon lassan kezdtek elhalni. Nem néztem, hogy merre megyek, csak mentem és nem érdekelt semmi se.
Riadtan pillantok a nőre, a hátam mögé és az utca többi részére, csak reménykedni tudok, hogy hamarosan nem ő fog nekem esni. A szám is egyre inkább fáj, ahogyan felrepedt, az arcomról nem is beszélve. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan lila lesz és véleményem szerint már most elkezdett kicsit feldagadni. Amikor közelebb jön, akkor riadtan rezdülök össze és még pár centit az utcakövön is hátrébb siklok, nem törődve azzal, hogy mennyire is sértem fel esetleg a tenyeremet, vagy a lábamat ezzel a mozdulattal. Figyelem a nő kezét, majd remegve fogadom el végül, hogy felálljak én is. A táskámat továbbra is magamhoz szorítom, de nem mozdulok meg.
- Csak a színházból tartottam haza, amikor egy férfi elkapott…. Szabadulni próbáltam mielőtt a társai is csatlakoztak volna… Én tényleg nem akartam Önnek menni. – mondtam még mindig szipogva. Ideje lenne összeszednem magam, de elég csak a karomra pillantani vagy még mindig érezni a fémes vér ízét a számban, hogy újra emlékezzek arra a férfira, aki elkapott és nem akart elereszteni.
- Én csak nem tudom, hogy merre vagyok hirtelen. Nem figyeltem semmit se, csak futottam… - vallom be, pedig világéletemben itt éltem, de most hirtelen tényleg nem tudom betájolni magam. Az utca is alig láthatóan öltözik a lámpák fényébe. Utcatáblát meg nem is látok. – Talán jobb lenne menni, mielőtt esetleg beérnek és magának is baja esik… Én nem akarom magát bajba sodorni. – habozom, miközben újult erővel törnek felszínre a könnyeim, hiszen sok mindent túl lehet élni, de hirtelen úgy éreztem, hogy a lehető legsebezhetőbb ponton ártottak majdnem és bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha a rúgásomnak köszönhetően nem enged el. Talán akkor lehet meg is ölt volna? Nem ritka manapság ilyenekről se olvasni. Borzalmas…

■ ■ -  ■ ■  Nekem tetszett! edi  ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets

55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Szomb. Aug. 12, 2017 2:22 pm


to Durci
Szemmel láthatóan retteg a lány. Még tőlem is megijed egy pillanatra, pedig igazán nem akarom bántani. Ahogy hátrébb csúszik a betonon és a lámpa fénye jobban megvilágítja az arcát látom, hogy csúnya ütés érte, és a fel is szakadt a bőre. Szívem szorul össze, hogy így kell látnom egy embertársam, egy nőtársam. A bántalmazás, a férfiak által elkövetett erőszak sajnos napjainkban egyre többször megesik és néha a rendőrség keze is meg van kötve. Vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak vele. Ki tudja, mi áll a dolgok valódi hátterében. Hangja remeg ahogy beszél, önkéntelenül is elfog az a rossz érzés ami mindig amikor ilyen eseteket látok a tv-ben vagy olvasok az újságban. A félelem engem is magával ragad, nem tehetek róla, néha talán túlságosan is átérzem az emberek érzéseit, és minden nagyon könnyen átragad rám. Sajnálom szegényt, bele sem tudok gondolni, hogy mit érezhetett amikor támadás érte. El sem tudom képzelni min mehetett keresztül, mi játszódhatott le a fejében. Ahogy abba sem tudom beleképzelni magam, hogy én mit tettem volna az ő helyében. Vajon képes lettem volna egyáltalán megmozdulni, menekülőre fogni? Tudom, hogy mondanom kellene valamit, amivel esetleg meg tudnám nyugtatni szegényt, de úgy érzem, hogy minden amit mondani tudnék üres szó lenne csupán. Semmi jelentőséggel nem bírna, és kétlem, hogy segítene rajta. De mégsem állhatok itt mint egy darab fa, tennem kell valamit, segíteni neki ahogyan csak tudok. Megcsóválom a fejem mielőtt válaszolnék.
- Nem kell bocsánatot kérned, nem történt semmi baj. A lényeg az, hogy te jól vagy? És...kérlek mellőzzük a formaságokat, nyugodtan tegezhetsz, nem ragaszkodom az udvariassághoz. küldök felé egy mosolyt. Talán a kelleténél kicsit sutább vagyok most, de mintha agyam probléma megoldóképességéért felelős része leblokkolt volna.
- Követtek téged? Látták, hogy errefelé rohantál? Nem  lesz  semmi baj. automatikusan körbepillantok, de még mindig nem látok senkit aki felém közeledne, vagy valakit aki gyanúsan viselkedne. Nem tudom, hogy most van-e okom pánikra vagy sem, de a legjobb megoldás az lenne, ha most azonnal eltűnnénk innen.
- Figyelj, éppen a taxi megálló fele igyekeztem. Gyere velem. Még egy saroknyira van innen. Szívesen hazaviszlek. Vagy ahova csak szeretnéd. Nem akarlak egyedül az utcán hagyni. Rendben? nem lenne szívem itt hagyni őt ilyen állapotban, de nem is szívesen ácsorgok itt, ezek után meg főleg nem. Nem éppen Párizs legbiztonságosabb utcája, és az is elég rémisztő, hogy most még a szokásosnál is kihaltabb. Tényleg az lenne a legjobb ha most azonnal lelépnénk innen még mielőtt nagyobb baja esik. Tudom, hogy fél, de remélem megbízik bennem annyira, hogy megengedje hazakísérjem.
- Dominique a nevem. De szólíts csak nyugodtan Dominak. küldök felé egy biztató mosolyt.
- Nem akarlak sürgetni, de tényleg mennünk kellene. Nem biztonságos idekint. Velem tartasz? kérdezem, majd elindulok a főutca irányába. Ha velem tart akkor bevárom, és az ő ritmusában haladok tovább.
- Színész vagy? Vagy...csak színházban voltál? próbálom elterelni a gondolatait, remélem legalább egy kicsit sikerül.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik  ■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Vas. Aug. 13, 2017 3:11 pm

Domi && Durci
- Jól? Azt hiszem, ha ezt lehet annak mondani. – mutatok az arcom felé, hiszen biztosan feltűnt neki az, hogy kicsit feldagadt a szám, a vér bordós színe, vagy éppen lehet már az arcomon is lilás, de a kezemen lévő lilafoltot úgyse láthatja, ha van, de abból ítélve, hogy még mindig fáj a helye annak, ahol a férfi megszorította tuti, hogy marad valami emlékeztető. És akkor még azt hangoztatják, hogy nincs mitől félnünk esténként, nyugodtan menjünk az utcára. Ezek után nem biztos, hogy ki fogok én is merészkedni, bárki bármit is mondjon. Mert még talán a lehető legjobban úsztam meg eddig a dolgokat, vagyis szeretnék hinni abban, hogy ez még a kisebbik rossz, ami történt.
- Pár utcára már lelassultak, azt hiszem, hogy feladták már, de nem vagyok benne biztos. – mondom még mindig eléggé remegve és sietve pillantok a hátam mögé. Lehunyom kicsit a szememet és próbálok megnyugodni. Mély levegőt venni és kifújni, de ez most nem segít, de legalább nem hallom a közeledő léptek nyomát se, így talán tényleg sikerült leráznom őket. Nem tudom, mert mi van akkor, ha csak lelassítottak, hogy ezt higgyem? Nem, ebbe még belegondolni is borzalmas, mert most már két védtelen nő is áldozatuk lehetne. Nem akarok mást is bajba keverni.
Habozok, nem felelek egyből a nő szavaira, mert hát azt is tudjuk, hogy a legártalmatlanabb emberek is képesek szörnyűségekre. Nem is kevésre, így hiába érzem azt, hogy ő tényleg csak segíteni szeretne, attól még óvatos vagyok. Csak figyelem őt megszeppenve, mint valami kisgyereke, pedig nem vagyok az. Sietve törlöm le ismét a könnyeimet, még ha felesleges is, amikor bemutatkozik, akkor bólintok egyet.
- Rendben. – szólalok meg végül óvatosan, majd összefonom a karomat magam előtt. – Delphine… - mutatkozom be én is, de most kezet nem nyújtok, inkább magam körül tartom azt, hiszen úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban képes lennék darabokra hullani. Félek, nagyon is félek, mintha még a fájdalom érzése is eltörpülne eme érzés mellett. Újra körbepillantok, majd ismét csak bólintok egyet.
- Merre kell menni? – kérdezem meg alig hallhatóan, majd ha elindulunk, akkor sietve próbálok mellette haladni. Közben pedig a legapróbb zajtól is képes vagyok megijedni. Magam sem tudom, hogy hova akarok menni. Azt tudom, hogy rendőrségre és kórházba nem akarok menni, pedig lehet nem ártana legalább az utóbbit meglátogatni, de inkább az volt a kérdés, hogy Nathoz mennék-e, vagy inkább haza. Azt hiszen inkább az utóbbi, mert ha Nathael így meglát, akkor ki  tudja, hogy milyen ostobaságot tenne, meg zavarni se akarom őt.
- Színész, vagyis még csak a kicsik közé tartozom, de egyszer talán sikerül remek színésszé válnom és a nagyok közé tartoznom. – mosolyodom el haloványan, hiszen hálás vagyok azért, hogy megpróbálja elterelni a gondolataimat. – Szeret színházba járni? – kíváncsiskodom kicsit, hiszen talán ha nem arra gondolok, hogy mi történt, akkor kicsit sikerül nekem is higgadtabban viselkednem és nem bőgni minden egyes másodpercben.


■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets

55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Pént. Aug. 18, 2017 11:17 am


to Durci
Annyira szeretnék segíteni neki, de fogalmam sincs hogyan kellene kezelnem ezt a helyzetet. A diákok kirohanásait bármikor megoldom, a problémáimat megoldom, de más...gondjait valahogy nem tudom hogyan is kellene kezelnem. Látom rajta, hogy fél, amit teljesen meg is értek. Valószínűleg én sem reagálnék másképp, ha engem érne a sötétség leple alatt támadás. Sőt, valószínűleg én nem tudnék ennyire felnőtt módjára viselkedni. Túl könnyen elhatalmasodik bennem a pánik, és olyankor önkívületben próbálok segíteni önmagamnak. Általában sikertelenül. De most, igazán szükségem lenen a józan ítélőképességemre, hogy segítséget tudjak nyújtani bajbajutott nőtársamon. Azt hiszem a legtöbb amit tehetek, hogy megpróbálom minél hamarabb hazajuttatni és elterelni a gondolatait. Nálam legalábbis a gondolatelterelés segíteni szokott. Az ő ritmusában lépkedek tovább a cél felé, próbálva a lehető legmegnyugtatóbb mosolyomat küldeni neki. Szerencsére, közel s távol rajtunk kívül senkit nem látok, így nem hatalmasodik el rajtam a félelem, tudok arra összpontosítani, hogy neki segíthessek. Azért a telefonomat a tenyeremben szorongatom, ha bármi történik akkor azonnal tudjak értesíteni valakit, de remélem erre nem kerül majd sor.
- Delphine. Nagyon szép neved van. Különleges. ismétlem meg hangosan a nevét, amit valóban szépen cseng még kiejtve is. Különleges név, nem ismerek senkit, aki ilyen nevet viselne. - Különleges akárcsak a viselője. folytatom tovább a gondolatelterelő taktikámat. Néha a vállam fölött hátra pillantok, hogy meggyőződjek róla senki nem követ, vagy viselkedik gyanúsan. De rajtunk kívül csak egy macska szalad át az úton hangosan nyávogva. Biztosan eltévedt és most nem találja a hazafele vezető utat.
-Még egy picit megyünk itt egyenesen, aztán letérünk jobbra és már ott is leszünk. De nem szeretnéd, hogy a rendőrségre menjünk? Nem szeretnél feljelentést tenni vagy valami? Esetleg lenne valaki akit felhívnál telefonon? Barát, testvér, szülök? Bárki? fordított helyzetben nekem segítene, ha beszélhetnék Serge-gel, ha megnyugtatna és tudhatnám, hogy minden rendben lesz. Nem akarok én ráerőltetni semmit, tudom, hogy minden ember másképp gondolkodik, nem egyformán dolgozzuk fel a tragédiákat. Csak tényleg segíteni próbálok. Bármiben, amiben tudok.
- Mindenki kicsiben kezdi, de biztos vagyok benne, hogy a sok munkának köszönhetően majd te is a nagyok közé fogsz tartozni. Csak az nem megy egyik napról a másikra, de ha van akaratod, akkor semmi sem tarthat vissza. Csak bízz magadban. kéretlen tanács tudom, de nem tehetek róla, megszoktam már, hogy a csibéimet is folyton biztatni kell, nagyon fontos mindenki számára, hogy hitet kapjanak valahonnan. Még akkor is, ha csak egy idegen vagyok, akinek valószínűleg a nevére sem fog emlékezni néhány hét múlva.
- Nem vagyok színházba járó típus. Egyszer-kétszer voltam már, az egyik közeli ismerősöm is feltörekvő színészpalánta, de engem nem igazán vonzott soha. Néha a diákokkal is elmegyek egy-egy előadásra, de én magam inkább a klasszikus zenét és festészetet kedvelem. válaszolok a kérdésére, majd elfordulok jobbra, a következő saroknál.
- Mindjárt ott vagyunk, gondolkodtál, hogy hova szeretnél menni? Nagyon szívesen elkísérlek amíg biztonságban nem leszel újra. küldök felé egy barátságos mosolyt ismét. Ha nem akar egyedül utazni, akkor tényleg nagyon szívesen elkísérem, nekem nem okoz problémát. Néhány perccel érek csak haza később, ennyi még belefér a mai estébe.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik love ■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Hétf. Aug. 21, 2017 8:56 am

Domi && Durci
- Köszönöm. – suttogom alig hallhatóan, miközben részben a táskámba kapaszkodok, másrészt meg magam köré fonom a karimat riadtan és még mindig remegve. Sajog az arcom, beszélni se éppen könnyű. Az se segít igazán, hogy az arcom fel van dagadva, vélhetően egyre inkább. Azt meg magam sem tudom, hogy ezzel el kéne e menni orvoshoz, vagy nem. De azt tudtam, hogy a rendőrségre nem akarok menni. Nem láttam annyira a támadóimat, másrészt meg a legtöbb ilyen helyzetben úgyis azt lehet olvasni, hogy a nők hibája, pedig semmit se tettem. Kihívóan se vagyok öltözve és csak sétáltam az utcán, de nem akarom azt se, hogy meghurcoljanak.
- Rendőrséget? Nem, nem akarom ebbe a rendőrséget belevonni, nem láttam annyira a támadók arcát se. – hadarom el ijedten és sietve pillantok hátra egy kisebb sikolyt követően, miután a szél az egyik házfalnak csapott egy üres üveget. Remegek, még mindig félek. – Nem akarom, hogy aggódjanak, ha hazaértem, akkor majd elmondok mindent. – szeretném Nat-ot felhívni, megvárni egy biztonságos helyen, a karjaiba fúrni magam és hagyni, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak, de bármennyire is szeretném, pontosan annyira tudom, hogy nem lenne helyes. Múltkor is, amit tett a színházi előadás közepette. Bele se akarok gondolni, hogy vajon most mit tenne. Majd elmondom neki, de félek, félek attól, amit tenne és most még megállítani se lenne erőm, ha őrültségre készülne. – Nincsenek testvéreim. Édesanyámmal és a nagymamámmal éltem mindig is. – kicsit már furább a beszédem, de nem meglepő, hiszen az ajkam is feldagadt az ütésnek köszönhetően. Szorosan szorítom magamhoz a táskámat és reménykedek abban, hogy hamarosan hazaérünk.
Csak bólintok egyet, hiszen sok mindent erre nem tudnék menni és egyébként is egyre inkább fáj az arcom, a szám és a beszéd se megy annyira könnyedén, mint szeretném. Abban is biztos vagyok, hogy jó pár napot ki kell hagynom emiatt a színházban is, az meg kérdéses, hogy az előadásra rendbe jövök-e eléggé. Igen, azt hiszem a munkába menekülnék el eme dolgok elől, amiket most érzek. Mi lesz akkor, ha legközelebb is megtörténik? Akkor mit fogok tenni? Vagy akkor, ha ennyire nem leszek szerencsés?
- Haza, azt hiszem inkább haza mennék. – felelem végül, mert bármennyire is máshova szeretnék menni, úgy érzem, hogy az nem lenne helyes. Meg az se biztos, hogy otthon van. Anyáék meg idővel úgyis aggódni kezdenek, ha nem érek haza. Ez lesz a legjobb és akkor majd bevackolhatom magam a szokott kis helyemre. – Biztonságosa taxi? Annyi rosszat hallani arról is. Főleg ilyen késő este. Talán még se lenne jó ötlet azzal menni. – hebegem-habogom ijedten és rémülten még mindig. Nem tehetek róla, hiszen annyi rosszat olvasni mostanság és sokan azt mondják, hogy ennyire későn a taxik se biztonságosak, így nem meglepő, hogy egy ilyen támadás után nem akarok még se azzal menni.


■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets

55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Hétf. Aug. 28, 2017 3:52 pm


to Durci
Látszik az arcán, hogy mennyire fél, amin nem is csodálkozom, hiszen átélni egy ilyet biztosan nagy trauma lehet. Szeretnék többet segíteni neki, de nem igazán tudom, hogy mivel tudnám jobbá tenni ezt a kellemetlen helyzetet. Azon kívül, hogy megpróbálom elterelni a gondolatait és segítek hazajutni neki. Szerintem még így is nagyon jól kezeli a helyzetet. Nem borult ki, nem kezdett el  üvölteni, nem kapott sokkot...valószínűleg fordított esetben én mindhármat megtapasztalnám. A rendőrség szó hallatán tiltakozásba kezd. Én sem bízom túlzottan a rend őreiben, de egy ilyen esetet talán mégis jobb lenne bejelenteni. Ma megtörtént vele, de ha nem teszünk ellene semmit, akkor holnap mással is megtörténhet, akinek talán nem lesz ekkora szerencséje. De nem fogom ráerőltetni a dolgot, az ő élete, azt csinál amit akar. Ha úgy érzi, hogy nem akar beszélni a fakabátokkal akkor én csak annyit tehetek, hogy segítek valahogy hazajutni. A többi tényleg az ő dolga.
- Rendben, nincs rendőrség, és nincs telefon. Akkor majd otthon szépen lenyugszol és eldöntöd, hogy mit szeretnél csinálni. mosolygok rá, miközben töretlenül haladok a taxik felé. Valahogy nem tűnt  ennyire hosszúnak az út, amikor a másik irányba tartottam.
- Akkor jobb lesz ha azonnal hazaküldelek,  biztosan nagyon aggódik érted az anyukád. Ők már csak ilyenek, nem igaz? nem mintha én tudnám, hogy milyen egy anyuka, de valószínűleg olyan, aki minden pillanatban aggódik a gyerekéért. Én biztosan ebbe a kategóriába tartoznék, ha valaha lesz majd gyerekem, az életem minden pillanatában óvni akarom majd őt. Hiszen ez teszi anyává a nőt, nem igaz? Fölösleges ilyesmiken gondolkodnom majd, hiszen nem valószínű, hogy a közel  jövőben anya válna belőlem, addig semmiképp amíg Serge ennyire ellenkezik még a gondolatától is. Az utca végén végre látni lehet a taxik fehéren világító tábláját. Most már csak tényleg néhány lépés és biztonságban leszünk. Váratlan kérdését hallva azonban megállok és aggódva nézek végig rajta. Próbáltam elterelni mindenfélével a gondolatait, és  igazából rá sem figyeltem arra, hogy milyen vívódást élhet meg magában. Megpróbálok a lehető legbiztatóbb mosolyomat elővenni.
- Figyelj. Elhiszem, hogy félsz...de, hidd el ez a legjobb megoldás. Sokkal biztonságosabb mint gyalogolni ebben a nagy városban. Egyedül. Ha szeretnéd veled megyek, de nem maradhatunk az utcán. Rendben?
Mondom neki, és megfogom a kezét, ha engedi, hogy az autók felé irányítsam. Szeretnék már végre én is hazaérni, de nem fogom őt egyedül hagyni az úton, ilyen állapotban. Ha kell akkor itt állok vele reggelik, vagy felhívom Serget, hogy jöjjön értünk, de remélem azért elég lesz, hogy elkísérem a taxival hazáig. Megállok az első fekete járgány előtt és újra rápillantok a lányra.
- Minden rendben van igaz? Szeretnéd, hogy veled tartsak? Ha félsz....vagy kellemetlenül érzed magad, akkor elkísérlek. Nem okoz problémát...tényleg. kinyitom a hátsó ajtót és mosollyal próbálom biztatni. Remélem most már bízik bennem annyira, hogy beszáll az autóba és engedi, hogy elkísérjem. Szeretném, ha végre biztonságban tudhatnám, addig úgysem tudnék kezdeni magammal semmit.
- Minden rendben van. Most már biztonságban vagy.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik love ■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Kedd Aug. 29, 2017 9:36 am

Domi && Durci
- Köszönöm! – felelem alig hallhatóan, mert tényleg hálás voltam azért, hogy nem kezd el nekem beszélni arról, hogy miért is kellene a rendőrséghez fordulnom, vagy éppen mit is kellene ebben a helyzetben tennen, csinálnom. Nem akarok arra gondolni, ami történt és történhetett volna. Én csak haza szeretnék jutni és elbújni a világ elől. Semmi másra nem vágyok, maximum talán egy kis jégre és fájdalomcsillapítóra, hiszen túlzottan is fájt az arcom ott, ahol az ütése érték. Még annak az érzései eltörpült mellette, hogy megszorították a kezemet, vagy miként estem a földre, amikor beléütköztem.
- Igen, valóban ők már csak ilyenek, de csak ketten voltunk egymásnak, meg a nagyi. – vallom be, nem sokszor szoktam arról beszélni, hogy sose ismertem apát, vagy nem állt előttem egyetlen egy apa kép se. Olykor vágytam rá, de boldog voltam így is. Ahogyan sose szégyelltem azt se, hogy csonka családból vagyok, mert a lehető legjobb családot kaptam az élettől. Nagyinál és anyunál jobbat nem kívánhatnék. – De vélhetően még azt hiszik mindig tart a próba, mert szóltam, hogy későn érek haza. – pontos időt nem tudtam mondani, mert ilyenkor mindig változó, de a mi életünk már csak ilyen. Sok szöveget megtanulunk, ahogyan az érzések játékát is elsajátítjuk, de mindig sokat kell tanulnunk. Ez nem olyan könnyű, mint amikor meg kellett tanulni egy verset, annál kicsit összetettebb, de szerencsére egyre jobban megy nekem is.
Amikor pedig elérünk a taxikhoz, akkor megtorpanok és hirtelen a félelmeimet szavakká formálom. Tényleg nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet egy ilyen eset után beszállni egy idegenhez. Tudom, ez az ő munkájuk, de akkor is annyi borzalmat hallani és a ma történtek után…
- Sajnálom, én csak azt hiszem hirtelen túlzottan félek idegenekkel együtt maradni. – vallom be, de az igazat megvallva ő is idegen, de még se éreztem annak. Kedves, barátságos és segítőkész volt azóta a pillanat óta, hogy ledöntöttem véletlen a lábáról. Így azt hiszem teljesen érthető, hogy miért is bíztam benne meg, míg másokban nem. Na, meg ő nő volt, és férfiak támadtak rám. Azért ez a tény se mellékes.
- Biztosan nem baj? Gondolom te is már inkább szeretnél hazamenni, viszont ha nem túl nagy kérés, akkor eljönnél velem? – komolyan, mint egy kisgyerek, de hirtelen annak is éreztem magam. Egy megtépázott madárkának, aki fél újra kibontani a szárnyait és repüli. Csendesen ültem végül a taxiban, amikor elindultunk és megmondtam a címet. Nem tudtam mit kéne mondani, így inkább csak az ablakon át bámultam kifelé. Sietve kotortam elő a pénzt, hogy kifizessen a taxit, amikor megállt, majd a nőre pillantottam.
- Bocsánat, hogy ennyi kalamajkát okoztam, ugyanakkor köszönöm, hogy eljött velem. Igazán hálás vagyok. – azt pedig láthatta, hogy őszintén gondolom, majd sietve öleltem meg őt, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, hogy a kulcsok megtalálása után besétáljak a kapun. Alig vártam, hogy végre biztonságos közegben lehessek.



■ ■  Köszönöm a játékot! iloveu  ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets

55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 30, 2017 8:47 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Sötét sikátor ••

Tell me your secrets


Sötét sikátor
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-