Sötét sikátor
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Sötét sikátor •• Szer. Júl. 19, 2017 9:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Vas. Aug. 06, 2017 7:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Domi && Durci
Régebben minden habozás nélkül neki vágtam az esti utcáknak egyedül is, de mostanában annyi borzalmat hall az ember és örültem annak is, hogy nem annyira távol laktunk a belvárostól, mert lehet inkább valamelyik ismerősömnél kértem volna szállást, amikor ennyire későn végeztünk. Szerettem hinni az emberek jóságában, de az elmúlt időszakban sajnos egyre többször kellett az itt élőknek is megtapasztalnia azt, hogy egyeseknek mennyire nem szent mások élete és minden ok nélkül elveszik mások életét. Bár az is igaz, hogy szerencsésebbek vagyunk, mint London. Még belegondolni is rossz, hogy mennyi borzalom történik nap, mint nap és ki tudja mennyi mindenről nem is értesülünk, mert a hírekbe se jöhet le.
Gondolataimból a kollégáim elköszönése zökkentett ki, mire sietve kaptam fel a fejemet, hogy elköszönjek én is. Volt olyan, akit még meg is öleltem, mert annyira jóban voltunk, de a legjobb barátnőm ma nem jött el, mert valamit összeszedett. Eléggé pocsék volt a hangja is a telefonban, így egyedül kellett neki vágnom a városnak. Sietve köszöntem el a portástól és a rendezőtől is, majd pedig az órámra pillantottam és meglepődve láttam már, hogy negyed 11 van. Ma se fogok hamar ágyba kerülni az már biztos. Sietve igazítottam meg a nyárias ruhámat, majd pedig kíváncsian fürkésztem az egészen kihalt utcákat, amikor is egy kisebb szórakozóhely előtt sétáltam el. Hallottam a nem éppen kedves megjegyzéseket, de próbáltam nem figyelni rájuk. Inkább csak magamhoz öleltem a táskámat és próbáltam előhalászni a telefonomat, hogy legalább felhívjak valakit. Addig is nagyobb biztonságban lennék – azt hiszem -, a fejemet lehajtottam és úgy mentem tovább, amikor is egyszer csak pont neki nem mentem valakinek.
- Hova ilyen sietősen? Még fiatal az este szépség! – mosolyodott el és hallottam a hátam mögül közeledő alakokat is. Riadtan pillantottam fel.
- Sajnálom, nem akartam Önnek menni! – kértem sietve elnézést, majd megpróbáltam kikerülni, de akkor elkapta a karomat és megszorította.
- Ne olyan sietősen, hiszen még nem is szórakoztunk, szépség! – neveti el magát, mire megpróbálom kirántani a kezemet a karmai közül, de erre csak még inkább megszorítja a kezemet.
- Kérem, engedjen el! – mondom határozottan, de amikor csak a mosolya lesz egyre nagyobb és hátam mögött látom, hogy miként érnek egyre közelebb vélhetően a haverjai is, hiszen pár pillanattal korábban valami fura nyelven ordibáltak egymásnak, akkor csak elkezdek sikítani. – Segítség! – persze, hogy senki se siet a megmentésemre, de ami még ennél rosszabb, egyszer csak egy hatalmas nagy ütést érzek az arcomon; érzem, ahogyan a vér ellepi a számat, hiszen a szám vélhetően felrepedt, és az arcom is sajog, hiszen legalább kettőt zsebelhettem be.
- Fogd be, vagy még kapsz többet is kis szuka! – üvölti a képemben. Érzem, hogy remegek és titkon azt kívánom, hogy bárcsak Nathael most felbukkanna, ő tudná mit kell tenni… talán pont ez a megoldás, hogy eszembe jut és nekem se kell több, hogy én a lábamat lendítsem és a férfit a legérzékenyebb pontjánál eltaláljam. Üvöltésébe beleremeg a környék, de legalább szabadulok és nekem se kell több, mint rohanni kezdjek. A lépteim sietősek, hátra se nézek, nem érdekel, hogy az arcom miként festhet, vagy éppen a vér fémes íze. Csak futok, nem tudom merre, de el akarok tűnni. Hallom a bosszús káromkodásokat, a sietős lépteket. Egyik utcáról a másikra fordulok be, de még se lassítok, pedig úgy érzem, hogy nem bírom tovább, de most nem állhatok meg. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon, a percek telnek, legalább 10 perce menekülhetek már, amikor is végre alább hagynak a hangok. Sietve fordulok be ismét az egyik utcára, amikor is neki megyek valakinek és valószínűleg sikerül akkora lendülettel, hogy mind a ketten a földön kössünk ki.
- Sajnálom… én nem… - hebegem, habogom, de még mindig remegek, a könnyeim továbbra is folynak, pedig nem voltam sose egy sírós fajta… most viszont félek, mert mi lett volna, ha utolérnek;másrészt meg hirtelen azt se tudom merre vagyok, csak futottam, el akartam tűnni… Nathael-t akartam, az ölelésébe akartam fúrni magam, mert ott elhittem volna, hogy nem érhetnek utol, nem bánthatnak, de még se bírtam megmozdulni. Csak ott kuporogtam a földön, mint egy riadt kismadár. Sietve próbálom meg letörölni a könnyeimet és a vért is az arcomról, de mind hiába. – Jól van? – pillantok a nőre, majd ismét riadtan a hátam mögé, de egyelőre nem hallok se lépteket, se kiabálásokat… Fura kérdés pont tőlem ez, de remélhetőleg nem ütötte meg nagyon magát, nem akartam én senkit se feldönteni, csak el akartam szaladni.


■ ■ - ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
181
● ● Reag szám :
145
● ● Keresem :
neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 09, 2017 5:38 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Durci
Az utca csendjét csak cipőm sarkának a kopogása töri meg. Megszaporázom lépteimet, hogy minél hamarabb hazaérjek már. Egy híres orosz festő kiállításán voltam, de a kelleténél tovább elhúzódott. Serge dolgozik, nem akarom zavarni, még annak ellenére sem, hogy megígértette velem bármikor hívhatom. Nem akarok a nyakára nőni vagy nem szeretném, hogy úgy érezze nem kap levegőt tőlem. Idáig klasszul működik együtt minden, és szeretném ha így is maradna. Haza tudok menni taxival is. Mire ráeszmélne, hogy még nem hívtam már ott is leszek mellette. Kissé összehúzom magamon a dzsekit, hiába vagyunk augusztusban, ma este hűvös szél tombol Párizs utcáin én pedig az átlagosnál fázósabb vagyok. A szél felborzolja a hajam, a hideg fuvallat végigjár a hátamon. Még csak ezen a sötét sikátoron kell végighaladnom amíg találok magamnak egy taxit. A főutca már tele van szállító autókkal. Nem mondom, hogy nem félek, sosem szerettem egyedül bóklászni a sötétében. Annyi mindent lehet olvasni az újságban, és látni a TV-ben. a sötétség és az elhagyatott helyek igencsak veszélyesek a védtelen nők számára. Nem követem a statisztikákat, de olyan érzésem van, mintha mostanában megduplázódott volna a bűncselekmények száma városunkban. Lopva az órámra pillantok, majd a pislákoló lámpa fényében mégiscsak pötyögök egy SMS-t Serge-nek. Olyan rossz érzésem van, jobbnak látom mégiscsak megosztani vele, hogy elindultam haza és körülbelül húsz perc múlva már mellette kell lennem. Megigazítom  vállamon a táskámat és befordulok a sarkon. Ha az emlékezetem nem csal, akkor itt a legrövidebb az út a főutcáig, ahol már biztonságosabban vadászhatok autók után. Furcsa zajra leszek figyelmes, hátrafordulok, mintha lépéseket hallanék közeledni felém, de a pislákoló lámpák fényében senkit nem látok. Úgy tűnik csak a képzeletem játszik velem. Még egy kicsit gyorsítok bár már most is úgy érzem, hogy a lábaim bármelyik pillanatban letörhetnek a magassarkú cipőben. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ebben a pillanatban egyáltalán nem félek, mert bizony nem érzem magam biztonságban. Figyelmetlenségemnek és sietségemnek köszönhetően a következő pillanatban egy alak tűnik fel előttem, de ahhoz már túl késő, hogy kikerüljem és összeütközünk. A lendülettől mindketten a földre zuhanunk, én pedig érzem ahogy fekete ruhám felszakad és a harisnyámon is felszaladnak a szemek. A táskám lerepül a vállamról és a tartalma sikeresen találkozik a betonnal. Feltápászkodom a földről, dühtől kivörösödött fejjel nézek rá a titokzatos árnyra. Csak most, hogy jobban szemügyre veszem látom, hogy egy fiatal nő került az utamba. Idegesen dobálom vissza a kipotyogott dolgokat a táskámba és már nyitnám is a számat, hogy jól leteremtsen a figyelmetlensége miatt, de ahogy meghallom kétségbeesett hangját a szó is belém fagy. Rémült és néma segély kiáltásnak hallatszik minden szava.
- Nem történt semmi. De...mondd csak jól vagy? lépek közelebb hozzá és felé nyújtom a kezem. Ha elfogadja, akkor felsegítem a földről.
Jobban szemügyre véve a lányt igencsak rémisztően fest. Mintha valaki arcon ütötte volna. Valami nagyon nem stimmel. Ebben egyre biztosabb vagyok.
- Minden rendben? Mi történt? Segíthetek valamiben? Igen, már megint túl sok a kérdés, túl sok mindent akarok tudni egyszerre. Ijedten nézek körbe, abba az irányba amerről jött, de egyenlőre még senkit nem látok közeledni. Lehet az is, hogy csak megrémült valamitől, vagy csak egyszerűen eltévedt. Nem kellene azonnal a  legrosszabbra gondolnom.
- Bántott valaki? muszáj megkérdeznem. Nagyon zaklatottnak tűnik és nem hiszem, hogy egy útszéli kutya miatt került volna ilyen sokkos állapotba.

■ ■ Zene ■ ■Kicsit bénuska, de a következő jobb lesz  doboz  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 09, 2017 6:30 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Domi && Durci
Sose hittem volna azt, hogy egyszer ennyire fogok félni, de most még is úgy éreztem minden porcikám retteg és a félelem mellett pedig testemet a fájdalom járta át. A tüdőm is egyre inkább fájt, ahogyan egyre gyorsabban és régebb óta futottam. Nem voltam kifejezetten sportember, de azért jó kondiban voltam, hiszen a színházhoz is kell. Most viszont úgy éreztem, hogy ha nem kapkodom gyorsabban a lábamat, akkor utol fognak érni és akkor még annál is borzalmasabb dolgok történhetnek. Újságban olvasva elborzad az ember, de közben azt reméli vagy azt mondja magának, hogy vele ilyen nem történhet meg, nem kell aggódnia, de most mégis annyira valóságos volt. Most hirtelen azt se bántam volna, ha Nathael megjelenik és nekik esik. Addig nem, amíg ő nincs veszélyben, de úgy éreztem, hogy kevés vagyok és az segített, hogy a hangok is nagyon lassan kezdtek elhalni. Nem néztem, hogy merre megyek, csak mentem és nem érdekelt semmi se.
Riadtan pillantok a nőre, a hátam mögé és az utca többi részére, csak reménykedni tudok, hogy hamarosan nem ő fog nekem esni. A szám is egyre inkább fáj, ahogyan felrepedt, az arcomról nem is beszélve. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan lila lesz és véleményem szerint már most elkezdett kicsit feldagadni. Amikor közelebb jön, akkor riadtan rezdülök össze és még pár centit az utcakövön is hátrébb siklok, nem törődve azzal, hogy mennyire is sértem fel esetleg a tenyeremet, vagy a lábamat ezzel a mozdulattal. Figyelem a nő kezét, majd remegve fogadom el végül, hogy felálljak én is. A táskámat továbbra is magamhoz szorítom, de nem mozdulok meg.
- Csak a színházból tartottam haza, amikor egy férfi elkapott…. Szabadulni próbáltam mielőtt a társai is csatlakoztak volna… Én tényleg nem akartam Önnek menni. – mondtam még mindig szipogva. Ideje lenne összeszednem magam, de elég csak a karomra pillantani vagy még mindig érezni a fémes vér ízét a számban, hogy újra emlékezzek arra a férfira, aki elkapott és nem akart elereszteni.
- Én csak nem tudom, hogy merre vagyok hirtelen. Nem figyeltem semmit se, csak futottam… - vallom be, pedig világéletemben itt éltem, de most hirtelen tényleg nem tudom betájolni magam. Az utca is alig láthatóan öltözik a lámpák fényébe. Utcatáblát meg nem is látok. – Talán jobb lenne menni, mielőtt esetleg beérnek és magának is baja esik… Én nem akarom magát bajba sodorni. – habozom, miközben újult erővel törnek felszínre a könnyeim, hiszen sok mindent túl lehet élni, de hirtelen úgy éreztem, hogy a lehető legsebezhetőbb ponton ártottak majdnem és bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha a rúgásomnak köszönhetően nem enged el. Talán akkor lehet meg is ölt volna? Nem ritka manapság ilyenekről se olvasni. Borzalmas…

■ ■ -  ■ ■  Nekem tetszett! edi  ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
181
● ● Reag szám :
145
● ● Keresem :
neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Aug. 12, 2017 2:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Durci
Szemmel láthatóan retteg a lány. Még tőlem is megijed egy pillanatra, pedig igazán nem akarom bántani. Ahogy hátrébb csúszik a betonon és a lámpa fénye jobban megvilágítja az arcát látom, hogy csúnya ütés érte, és a fel is szakadt a bőre. Szívem szorul össze, hogy így kell látnom egy embertársam, egy nőtársam. A bántalmazás, a férfiak által elkövetett erőszak sajnos napjainkban egyre többször megesik és néha a rendőrség keze is meg van kötve. Vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak vele. Ki tudja, mi áll a dolgok valódi hátterében. Hangja remeg ahogy beszél, önkéntelenül is elfog az a rossz érzés ami mindig amikor ilyen eseteket látok a tv-ben vagy olvasok az újságban. A félelem engem is magával ragad, nem tehetek róla, néha talán túlságosan is átérzem az emberek érzéseit, és minden nagyon könnyen átragad rám. Sajnálom szegényt, bele sem tudok gondolni, hogy mit érezhetett amikor támadás érte. El sem tudom képzelni min mehetett keresztül, mi játszódhatott le a fejében. Ahogy abba sem tudom beleképzelni magam, hogy én mit tettem volna az ő helyében. Vajon képes lettem volna egyáltalán megmozdulni, menekülőre fogni? Tudom, hogy mondanom kellene valamit, amivel esetleg meg tudnám nyugtatni szegényt, de úgy érzem, hogy minden amit mondani tudnék üres szó lenne csupán. Semmi jelentőséggel nem bírna, és kétlem, hogy segítene rajta. De mégsem állhatok itt mint egy darab fa, tennem kell valamit, segíteni neki ahogyan csak tudok. Megcsóválom a fejem mielőtt válaszolnék.
- Nem kell bocsánatot kérned, nem történt semmi baj. A lényeg az, hogy te jól vagy? És...kérlek mellőzzük a formaságokat, nyugodtan tegezhetsz, nem ragaszkodom az udvariassághoz. küldök felé egy mosolyt. Talán a kelleténél kicsit sutább vagyok most, de mintha agyam probléma megoldóképességéért felelős része leblokkolt volna.
- Követtek téged? Látták, hogy errefelé rohantál? Nem  lesz  semmi baj. automatikusan körbepillantok, de még mindig nem látok senkit aki felém közeledne, vagy valakit aki gyanúsan viselkedne. Nem tudom, hogy most van-e okom pánikra vagy sem, de a legjobb megoldás az lenne, ha most azonnal eltűnnénk innen.
- Figyelj, éppen a taxi megálló fele igyekeztem. Gyere velem. Még egy saroknyira van innen. Szívesen hazaviszlek. Vagy ahova csak szeretnéd. Nem akarlak egyedül az utcán hagyni. Rendben? nem lenne szívem itt hagyni őt ilyen állapotban, de nem is szívesen ácsorgok itt, ezek után meg főleg nem. Nem éppen Párizs legbiztonságosabb utcája, és az is elég rémisztő, hogy most még a szokásosnál is kihaltabb. Tényleg az lenne a legjobb ha most azonnal lelépnénk innen még mielőtt nagyobb baja esik. Tudom, hogy fél, de remélem megbízik bennem annyira, hogy megengedje hazakísérjem.
- Dominique a nevem. De szólíts csak nyugodtan Dominak. küldök felé egy biztató mosolyt.
- Nem akarlak sürgetni, de tényleg mennünk kellene. Nem biztonságos idekint. Velem tartasz? kérdezem, majd elindulok a főutca irányába. Ha velem tart akkor bevárom, és az ő ritmusában haladok tovább.
- Színész vagy? Vagy...csak színházban voltál? próbálom elterelni a gondolatait, remélem legalább egy kicsit sikerül.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Vas. Aug. 13, 2017 3:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Domi && Durci
- Jól? Azt hiszem, ha ezt lehet annak mondani. – mutatok az arcom felé, hiszen biztosan feltűnt neki az, hogy kicsit feldagadt a szám, a vér bordós színe, vagy éppen lehet már az arcomon is lilás, de a kezemen lévő lilafoltot úgyse láthatja, ha van, de abból ítélve, hogy még mindig fáj a helye annak, ahol a férfi megszorította tuti, hogy marad valami emlékeztető. És akkor még azt hangoztatják, hogy nincs mitől félnünk esténként, nyugodtan menjünk az utcára. Ezek után nem biztos, hogy ki fogok én is merészkedni, bárki bármit is mondjon. Mert még talán a lehető legjobban úsztam meg eddig a dolgokat, vagyis szeretnék hinni abban, hogy ez még a kisebbik rossz, ami történt.
- Pár utcára már lelassultak, azt hiszem, hogy feladták már, de nem vagyok benne biztos. – mondom még mindig eléggé remegve és sietve pillantok a hátam mögé. Lehunyom kicsit a szememet és próbálok megnyugodni. Mély levegőt venni és kifújni, de ez most nem segít, de legalább nem hallom a közeledő léptek nyomát se, így talán tényleg sikerült leráznom őket. Nem tudom, mert mi van akkor, ha csak lelassítottak, hogy ezt higgyem? Nem, ebbe még belegondolni is borzalmas, mert most már két védtelen nő is áldozatuk lehetne. Nem akarok mást is bajba keverni.
Habozok, nem felelek egyből a nő szavaira, mert hát azt is tudjuk, hogy a legártalmatlanabb emberek is képesek szörnyűségekre. Nem is kevésre, így hiába érzem azt, hogy ő tényleg csak segíteni szeretne, attól még óvatos vagyok. Csak figyelem őt megszeppenve, mint valami kisgyereke, pedig nem vagyok az. Sietve törlöm le ismét a könnyeimet, még ha felesleges is, amikor bemutatkozik, akkor bólintok egyet.
- Rendben. – szólalok meg végül óvatosan, majd összefonom a karomat magam előtt. – Delphine… - mutatkozom be én is, de most kezet nem nyújtok, inkább magam körül tartom azt, hiszen úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban képes lennék darabokra hullani. Félek, nagyon is félek, mintha még a fájdalom érzése is eltörpülne eme érzés mellett. Újra körbepillantok, majd ismét csak bólintok egyet.
- Merre kell menni? – kérdezem meg alig hallhatóan, majd ha elindulunk, akkor sietve próbálok mellette haladni. Közben pedig a legapróbb zajtól is képes vagyok megijedni. Magam sem tudom, hogy hova akarok menni. Azt tudom, hogy rendőrségre és kórházba nem akarok menni, pedig lehet nem ártana legalább az utóbbit meglátogatni, de inkább az volt a kérdés, hogy Nathoz mennék-e, vagy inkább haza. Azt hiszen inkább az utóbbi, mert ha Nathael így meglát, akkor ki  tudja, hogy milyen ostobaságot tenne, meg zavarni se akarom őt.
- Színész, vagyis még csak a kicsik közé tartozom, de egyszer talán sikerül remek színésszé válnom és a nagyok közé tartoznom. – mosolyodom el haloványan, hiszen hálás vagyok azért, hogy megpróbálja elterelni a gondolataimat. – Szeret színházba járni? – kíváncsiskodom kicsit, hiszen talán ha nem arra gondolok, hogy mi történt, akkor kicsit sikerül nekem is higgadtabban viselkednem és nem bőgni minden egyes másodpercben.


■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
181
● ● Reag szám :
145
● ● Keresem :
neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Pént. Aug. 18, 2017 11:17 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Durci
Annyira szeretnék segíteni neki, de fogalmam sincs hogyan kellene kezelnem ezt a helyzetet. A diákok kirohanásait bármikor megoldom, a problémáimat megoldom, de más...gondjait valahogy nem tudom hogyan is kellene kezelnem. Látom rajta, hogy fél, amit teljesen meg is értek. Valószínűleg én sem reagálnék másképp, ha engem érne a sötétség leple alatt támadás. Sőt, valószínűleg én nem tudnék ennyire felnőtt módjára viselkedni. Túl könnyen elhatalmasodik bennem a pánik, és olyankor önkívületben próbálok segíteni önmagamnak. Általában sikertelenül. De most, igazán szükségem lenen a józan ítélőképességemre, hogy segítséget tudjak nyújtani bajbajutott nőtársamon. Azt hiszem a legtöbb amit tehetek, hogy megpróbálom minél hamarabb hazajuttatni és elterelni a gondolatait. Nálam legalábbis a gondolatelterelés segíteni szokott. Az ő ritmusában lépkedek tovább a cél felé, próbálva a lehető legmegnyugtatóbb mosolyomat küldeni neki. Szerencsére, közel s távol rajtunk kívül senkit nem látok, így nem hatalmasodik el rajtam a félelem, tudok arra összpontosítani, hogy neki segíthessek. Azért a telefonomat a tenyeremben szorongatom, ha bármi történik akkor azonnal tudjak értesíteni valakit, de remélem erre nem kerül majd sor.
- Delphine. Nagyon szép neved van. Különleges. ismétlem meg hangosan a nevét, amit valóban szépen cseng még kiejtve is. Különleges név, nem ismerek senkit, aki ilyen nevet viselne. - Különleges akárcsak a viselője. folytatom tovább a gondolatelterelő taktikámat. Néha a vállam fölött hátra pillantok, hogy meggyőződjek róla senki nem követ, vagy viselkedik gyanúsan. De rajtunk kívül csak egy macska szalad át az úton hangosan nyávogva. Biztosan eltévedt és most nem találja a hazafele vezető utat.
-Még egy picit megyünk itt egyenesen, aztán letérünk jobbra és már ott is leszünk. De nem szeretnéd, hogy a rendőrségre menjünk? Nem szeretnél feljelentést tenni vagy valami? Esetleg lenne valaki akit felhívnál telefonon? Barát, testvér, szülök? Bárki? fordított helyzetben nekem segítene, ha beszélhetnék Serge-gel, ha megnyugtatna és tudhatnám, hogy minden rendben lesz. Nem akarok én ráerőltetni semmit, tudom, hogy minden ember másképp gondolkodik, nem egyformán dolgozzuk fel a tragédiákat. Csak tényleg segíteni próbálok. Bármiben, amiben tudok.
- Mindenki kicsiben kezdi, de biztos vagyok benne, hogy a sok munkának köszönhetően majd te is a nagyok közé fogsz tartozni. Csak az nem megy egyik napról a másikra, de ha van akaratod, akkor semmi sem tarthat vissza. Csak bízz magadban. kéretlen tanács tudom, de nem tehetek róla, megszoktam már, hogy a csibéimet is folyton biztatni kell, nagyon fontos mindenki számára, hogy hitet kapjanak valahonnan. Még akkor is, ha csak egy idegen vagyok, akinek valószínűleg a nevére sem fog emlékezni néhány hét múlva.
- Nem vagyok színházba járó típus. Egyszer-kétszer voltam már, az egyik közeli ismerősöm is feltörekvő színészpalánta, de engem nem igazán vonzott soha. Néha a diákokkal is elmegyek egy-egy előadásra, de én magam inkább a klasszikus zenét és festészetet kedvelem. válaszolok a kérdésére, majd elfordulok jobbra, a következő saroknál.
- Mindjárt ott vagyunk, gondolkodtál, hogy hova szeretnél menni? Nagyon szívesen elkísérlek amíg biztonságban nem leszel újra. küldök felé egy barátságos mosolyt ismét. Ha nem akar egyedül utazni, akkor tényleg nagyon szívesen elkísérem, nekem nem okoz problémát. Néhány perccel érek csak haza később, ennyi még belefér a mai estébe.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik love ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Hétf. Aug. 21, 2017 8:56 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Domi && Durci
- Köszönöm. – suttogom alig hallhatóan, miközben részben a táskámba kapaszkodok, másrészt meg magam köré fonom a karimat riadtan és még mindig remegve. Sajog az arcom, beszélni se éppen könnyű. Az se segít igazán, hogy az arcom fel van dagadva, vélhetően egyre inkább. Azt meg magam sem tudom, hogy ezzel el kéne e menni orvoshoz, vagy nem. De azt tudtam, hogy a rendőrségre nem akarok menni. Nem láttam annyira a támadóimat, másrészt meg a legtöbb ilyen helyzetben úgyis azt lehet olvasni, hogy a nők hibája, pedig semmit se tettem. Kihívóan se vagyok öltözve és csak sétáltam az utcán, de nem akarom azt se, hogy meghurcoljanak.
- Rendőrséget? Nem, nem akarom ebbe a rendőrséget belevonni, nem láttam annyira a támadók arcát se. – hadarom el ijedten és sietve pillantok hátra egy kisebb sikolyt követően, miután a szél az egyik házfalnak csapott egy üres üveget. Remegek, még mindig félek. – Nem akarom, hogy aggódjanak, ha hazaértem, akkor majd elmondok mindent. – szeretném Nat-ot felhívni, megvárni egy biztonságos helyen, a karjaiba fúrni magam és hagyni, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak, de bármennyire is szeretném, pontosan annyira tudom, hogy nem lenne helyes. Múltkor is, amit tett a színházi előadás közepette. Bele se akarok gondolni, hogy vajon most mit tenne. Majd elmondom neki, de félek, félek attól, amit tenne és most még megállítani se lenne erőm, ha őrültségre készülne. – Nincsenek testvéreim. Édesanyámmal és a nagymamámmal éltem mindig is. – kicsit már furább a beszédem, de nem meglepő, hiszen az ajkam is feldagadt az ütésnek köszönhetően. Szorosan szorítom magamhoz a táskámat és reménykedek abban, hogy hamarosan hazaérünk.
Csak bólintok egyet, hiszen sok mindent erre nem tudnék menni és egyébként is egyre inkább fáj az arcom, a szám és a beszéd se megy annyira könnyedén, mint szeretném. Abban is biztos vagyok, hogy jó pár napot ki kell hagynom emiatt a színházban is, az meg kérdéses, hogy az előadásra rendbe jövök-e eléggé. Igen, azt hiszem a munkába menekülnék el eme dolgok elől, amiket most érzek. Mi lesz akkor, ha legközelebb is megtörténik? Akkor mit fogok tenni? Vagy akkor, ha ennyire nem leszek szerencsés?
- Haza, azt hiszem inkább haza mennék. – felelem végül, mert bármennyire is máshova szeretnék menni, úgy érzem, hogy az nem lenne helyes. Meg az se biztos, hogy otthon van. Anyáék meg idővel úgyis aggódni kezdenek, ha nem érek haza. Ez lesz a legjobb és akkor majd bevackolhatom magam a szokott kis helyemre. – Biztonságosa taxi? Annyi rosszat hallani arról is. Főleg ilyen késő este. Talán még se lenne jó ötlet azzal menni. – hebegem-habogom ijedten és rémülten még mindig. Nem tehetek róla, hiszen annyi rosszat olvasni mostanság és sokan azt mondják, hogy ennyire későn a taxik se biztonságosak, így nem meglepő, hogy egy ilyen támadás után nem akarok még se azzal menni.


■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
181
● ● Reag szám :
145
● ● Keresem :
neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Hétf. Aug. 28, 2017 3:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Durci
Látszik az arcán, hogy mennyire fél, amin nem is csodálkozom, hiszen átélni egy ilyet biztosan nagy trauma lehet. Szeretnék többet segíteni neki, de nem igazán tudom, hogy mivel tudnám jobbá tenni ezt a kellemetlen helyzetet. Azon kívül, hogy megpróbálom elterelni a gondolatait és segítek hazajutni neki. Szerintem még így is nagyon jól kezeli a helyzetet. Nem borult ki, nem kezdett el  üvölteni, nem kapott sokkot...valószínűleg fordított esetben én mindhármat megtapasztalnám. A rendőrség szó hallatán tiltakozásba kezd. Én sem bízom túlzottan a rend őreiben, de egy ilyen esetet talán mégis jobb lenne bejelenteni. Ma megtörtént vele, de ha nem teszünk ellene semmit, akkor holnap mással is megtörténhet, akinek talán nem lesz ekkora szerencséje. De nem fogom ráerőltetni a dolgot, az ő élete, azt csinál amit akar. Ha úgy érzi, hogy nem akar beszélni a fakabátokkal akkor én csak annyit tehetek, hogy segítek valahogy hazajutni. A többi tényleg az ő dolga.
- Rendben, nincs rendőrség, és nincs telefon. Akkor majd otthon szépen lenyugszol és eldöntöd, hogy mit szeretnél csinálni. mosolygok rá, miközben töretlenül haladok a taxik felé. Valahogy nem tűnt  ennyire hosszúnak az út, amikor a másik irányba tartottam.
- Akkor jobb lesz ha azonnal hazaküldelek,  biztosan nagyon aggódik érted az anyukád. Ők már csak ilyenek, nem igaz? nem mintha én tudnám, hogy milyen egy anyuka, de valószínűleg olyan, aki minden pillanatban aggódik a gyerekéért. Én biztosan ebbe a kategóriába tartoznék, ha valaha lesz majd gyerekem, az életem minden pillanatában óvni akarom majd őt. Hiszen ez teszi anyává a nőt, nem igaz? Fölösleges ilyesmiken gondolkodnom majd, hiszen nem valószínű, hogy a közel  jövőben anya válna belőlem, addig semmiképp amíg Serge ennyire ellenkezik még a gondolatától is. Az utca végén végre látni lehet a taxik fehéren világító tábláját. Most már csak tényleg néhány lépés és biztonságban leszünk. Váratlan kérdését hallva azonban megállok és aggódva nézek végig rajta. Próbáltam elterelni mindenfélével a gondolatait, és  igazából rá sem figyeltem arra, hogy milyen vívódást élhet meg magában. Megpróbálok a lehető legbiztatóbb mosolyomat elővenni.
- Figyelj. Elhiszem, hogy félsz...de, hidd el ez a legjobb megoldás. Sokkal biztonságosabb mint gyalogolni ebben a nagy városban. Egyedül. Ha szeretnéd veled megyek, de nem maradhatunk az utcán. Rendben?
Mondom neki, és megfogom a kezét, ha engedi, hogy az autók felé irányítsam. Szeretnék már végre én is hazaérni, de nem fogom őt egyedül hagyni az úton, ilyen állapotban. Ha kell akkor itt állok vele reggelik, vagy felhívom Serget, hogy jöjjön értünk, de remélem azért elég lesz, hogy elkísérem a taxival hazáig. Megállok az első fekete járgány előtt és újra rápillantok a lányra.
- Minden rendben van igaz? Szeretnéd, hogy veled tartsak? Ha félsz....vagy kellemetlenül érzed magad, akkor elkísérlek. Nem okoz problémát...tényleg. kinyitom a hátsó ajtót és mosollyal próbálom biztatni. Remélem most már bízik bennem annyira, hogy beszáll az autóba és engedi, hogy elkísérjem. Szeretném, ha végre biztonságban tudhatnám, addig úgysem tudnék kezdeni magammal semmit.
- Minden rendben van. Most már biztonságban vagy.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik love ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Kedd Aug. 29, 2017 9:36 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Domi && Durci
- Köszönöm! – felelem alig hallhatóan, mert tényleg hálás voltam azért, hogy nem kezd el nekem beszélni arról, hogy miért is kellene a rendőrséghez fordulnom, vagy éppen mit is kellene ebben a helyzetben tennen, csinálnom. Nem akarok arra gondolni, ami történt és történhetett volna. Én csak haza szeretnék jutni és elbújni a világ elől. Semmi másra nem vágyok, maximum talán egy kis jégre és fájdalomcsillapítóra, hiszen túlzottan is fájt az arcom ott, ahol az ütése érték. Még annak az érzései eltörpült mellette, hogy megszorították a kezemet, vagy miként estem a földre, amikor beléütköztem.
- Igen, valóban ők már csak ilyenek, de csak ketten voltunk egymásnak, meg a nagyi. – vallom be, nem sokszor szoktam arról beszélni, hogy sose ismertem apát, vagy nem állt előttem egyetlen egy apa kép se. Olykor vágytam rá, de boldog voltam így is. Ahogyan sose szégyelltem azt se, hogy csonka családból vagyok, mert a lehető legjobb családot kaptam az élettől. Nagyinál és anyunál jobbat nem kívánhatnék. – De vélhetően még azt hiszik mindig tart a próba, mert szóltam, hogy későn érek haza. – pontos időt nem tudtam mondani, mert ilyenkor mindig változó, de a mi életünk már csak ilyen. Sok szöveget megtanulunk, ahogyan az érzések játékát is elsajátítjuk, de mindig sokat kell tanulnunk. Ez nem olyan könnyű, mint amikor meg kellett tanulni egy verset, annál kicsit összetettebb, de szerencsére egyre jobban megy nekem is.
Amikor pedig elérünk a taxikhoz, akkor megtorpanok és hirtelen a félelmeimet szavakká formálom. Tényleg nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet egy ilyen eset után beszállni egy idegenhez. Tudom, ez az ő munkájuk, de akkor is annyi borzalmat hallani és a ma történtek után…
- Sajnálom, én csak azt hiszem hirtelen túlzottan félek idegenekkel együtt maradni. – vallom be, de az igazat megvallva ő is idegen, de még se éreztem annak. Kedves, barátságos és segítőkész volt azóta a pillanat óta, hogy ledöntöttem véletlen a lábáról. Így azt hiszem teljesen érthető, hogy miért is bíztam benne meg, míg másokban nem. Na, meg ő nő volt, és férfiak támadtak rám. Azért ez a tény se mellékes.
- Biztosan nem baj? Gondolom te is már inkább szeretnél hazamenni, viszont ha nem túl nagy kérés, akkor eljönnél velem? – komolyan, mint egy kisgyerek, de hirtelen annak is éreztem magam. Egy megtépázott madárkának, aki fél újra kibontani a szárnyait és repüli. Csendesen ültem végül a taxiban, amikor elindultunk és megmondtam a címet. Nem tudtam mit kéne mondani, így inkább csak az ablakon át bámultam kifelé. Sietve kotortam elő a pénzt, hogy kifizessen a taxit, amikor megállt, majd a nőre pillantottam.
- Bocsánat, hogy ennyi kalamajkát okoztam, ugyanakkor köszönöm, hogy eljött velem. Igazán hálás vagyok. – azt pedig láthatta, hogy őszintén gondolom, majd sietve öleltem meg őt, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, hogy a kulcsok megtalálása után besétáljak a kapun. Alig vártam, hogy végre biztonságos közegben lehessek.



■ ■  Köszönöm a játékot! iloveu  ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
181
● ● Reag szám :
145
● ● Keresem :
neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szer. Aug. 30, 2017 8:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Kedd Nov. 14, 2017 6:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Haku & Aza
Adventure time.

Este van, sötét este. Az óra már olyan tíz felé jár, Azariah Nian Wang útját csak a hold és a csillagok világítják meg. Egy gond van csak, hogy az orra végéig sem lát el. Azt se tudja, merre megy vagy jön. Na, nem mintha világosban jobb lenne a helyzet. Még csak pár hete jött ide, nem tudja kiismerni magát itt. Főleg úgy hogy franciául egy kukkot nem tud. Hiszen gimibe is csak a spanyolt tanulta. Úgy gondolta, hogy a szomszéd ország miatt azt hamarabb használni tudja majd, mint a franciát. Na meg kinek van kedve olyan orrhangon beszélni, mint aki meg van fázva? A spanyol az egy szép nyelv és több értelmet látott benne. Most viszont nagyon is bánja, hogy nem azt tanult. De hát a franc gondolta, hogy egyszer majd itt fog kikötni? Meg úgy volt vele, hogy ha már az angol a világnyelv, akkor majd azzal is boldogulni fog…vagy nem. Kiderült ugyanis, hogy nem mindenki konyít hozzá és csak összevissza bagadoznak ott neki. Nem is nagyon szeret egyedül kimozdulni, a legtöbbet rángatja magával a nővérét is, ám mit tegyen az ember, ha a nővére egy színésznő, akinek kevés ideje jut az öccse hülyeségére? Így hát, nincs ki vezesse itt, vagy tolmácsoljon neki, csak nyűglődik. Azt hitte, hogy jó lesz majd, ha hamarabb utazik ide, addig feltérképezi a környéket, ám ez eddig még nem jött össze neki.

Már egy órája bolyong az utcán, azt se tudja merre van, merre menjen, vagy egyáltalán merről jött már. Mert kezdi úgy érezni, hogy egyre inkább távolodik a céltól. Hívhatna taxit is, de úgy, hogy nem tudja elmondani merre van, elég nehéz lenne. Na meg azzal a csodálatos kiejtésével meg is értenék, mit akar. Ugyan nem igazodik el olyan jól, de azt már ő is sejti, hogy nem erre kell menni, hiszen a világítás is másabb, mint a belvárosban, na meg sehol senki az utcán. Vajon nagyon messzire keveredhetett? Még csak mobilnete sincs, hogy megnézze hol tart, na meg volt olyan hülye hogy nem nézte meg hogy áll a telefonja mielőtt elindult volna és kemény öt százalékkal kell takarékoskodnia. Meg még pénz se sok van, ha netán összefutna egy taxival. Egyszóval ez nem az ő napja és lassan ott tart, hogy a földön kell aludnia. Ennek a képe lebegett előtte és még a gondolattól is elfintorodott. Már kezd fájni a talpa, nyomja a cipő a lábát és még csak egy kisboltot, vagy kávézót se talál a környéken, ami még nyitva is lenne, hogy lopjon egy kis netet.

Csüggedten bandukol, mire végre megpillant a távolba egy alakot. Egyből megörül és felé veszi az irányt. A kapucni mélyen a szemébe van húzva és egy fekete maszk is takarja a száját, hogy még csak véletlen se fázzon, ám talán nem éppen ez a legbarátságosabb kinézet akkor, ha az emberünket hátulról tervezzük megközelíteni. Ő viszont ezzel nem foglalkozik, csak megérinti az idegen háttal álló vállát, hátha felé fordul. –Bonjour! Öhm, akarom mondani Bonsoir…. ugye? – gondolkozik el egy pillanatra, pedig ezt még a minap rágták át a testvérével. De a fene egye meg hogy nem maradt benne semmi abból a sok hasznos infóból.  –Vous…Vous…öhm… - és itt megállt a tudása, beütött a fejében a kékhalál és csak pislog a másikra, hogy most hogy is kezdjen neki.

zene538 Remélem elmegy egynek <3 @


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
9
● ● Reag szám :
5
● ● karakter arca :
Kim Sung Joo


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Vas. Dec. 17, 2017 9:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Hey stranger!
Otthon tanulok. Na jó, ha őszinte akarok lenni tulajdonképpen egyáltalán nem tanulok, a papírjaim előttem én pedig valami hülye videót nézek arról, ahogyan emberek esnek el télen,nyáron,hóban és vízben. Ilyen az mikor az ember mindent megpróbál, hogy ne kelljen a szomorú kötelességeit teljesítenie. Ennek örömére helyett, hogy fejest ugranék a paírrengetegbe , inkább rettenetesen megéhezem. Úgy korog a gyomrom, hogy azt hiszem még a szomszéd is hallja és mivel itthon most majdnem csak ásványvíz van, lehet jobban járnék, ha lemennék a boltba és legalább valami rágcsát vennék mielőtt kínomban elkezdem a laptopom csócsálni. Megdöbbentő, hogy egy idő után egy elektronikus készülék rágcsálása is több örömet okoz az embernek, mint a zeneelmélet vizsgára való normális felkészülés. Szóval fogom magam, szakadt farmert és túlméretezett pulcsit kapok magamra és már húzok is lefele a környéken lévő kisboltba. Szokás szerint hosszú percekre elhiszem, hogy lesz lehetőségem betárazni a kedvenc kajáimból és számban a seaweed izével indulok vadászatra. Ilyen estekben igen szomorú dolog elfogadni az igazságot, vagyis hogy nem tudom hol van Párizsban mochi, de az egészen biztos, hogy a sarki boltban nincs. Kénytelen vagyok megelégedni némi nyuszi alakú gumicukorral (ne kárhoztasson senki, nem egészséges, de legalább nagyon aranyos) és két nagyzacskó chipsszel. Még ki sem lépek az ajtón, mikor már egy citrusos izé gumicukrot csócsálok. Percekig ácsingózom a kereszteződésnél gondolkodva, hogy akkor most egyenesen menjek-e haza vagy csináljak-e még valamit, bármit,akármit. Arra jutok, hogy jót tenne a friss levegő miután az egész napot a szobámban kornyadozva töltöttem a jegyzeteim felett, szóval egészségügyi sétára indulok. Ami azt illeti szeretek ebben a városban sétálni, nem annyira, mint otthon, de attól még szép. Plusz pont, hogy itt kevésbé furcsa céltalanul lődörögni, mint Okinawában, ott ugyanis, ha nem vigyázol könnyen hihetnek eltévedt szerencsétlennek, de akár csavargónak is, utóbbi pedig nem épp kellemes dolog, főleg akkor, ha túl jólöltözött vagy hajléktalannak és igazán a lelkedre is veszed a dolgot. Éppen leharapom az egyik zöldalmás nyulacska fülét, mikor valaki hozzáér a hátamhoz. Megfordulok és egy sráccal találom szembe magam, aki szánalmas módon próbál nyökögni valamit franciául igen kis sikerrel. Addig eljutottunk, hogy jóestét kívánt én pedig elmosolyodtam és biccentettem, de valahogy ennél a pontnál nem kerülünk beljebb. Segíteni kellene neki, de vajon milyen nyelven kellene hozzálátni? Franciául felesleges, ez teljesen biztos, ázsiainak ázsiai ugyan, de nem biztos, hogy érdemes a japánnal próbálkoznom, így maradok a mindent megoldó nyelvnél, az angolnál.
-Halihó! Tudok neked valamiben segíteni?-nézek rá, miközben továbbcsócsálom a cukromat. Erről jut eszembe, hogy micsoda udvariatlan fráter vagyok, mielőtt lenne lehetősége válaszolni felé nyújtom a zacskót.
-Kérsz guminyuszit?


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Feb. 17, 2018 1:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szer. Feb. 21, 2018 6:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Craig && Athena
Sietve húztam össze magamon a kabátomat, ahogyan befordultam az egyik utcáról a másikra. Táskámat szorosan öleltem magamhoz, miközben próbáltam minél hamarabb kikeveredni erről a környékről, hiszen tisztában voltam azzal, hogy erre fordul meg a legtöbb a kétesalak. Rövididőre még egy bárba is betértem, amikor úgy éreztem, hogy valakik követnek. Még az is jobb helynek tűnt, mint kint maradni az elhagyatott utcák egyikén. Talán félórát lehettem bent, közben pedig megittam egy sört és még egy rövid is lecsúszott, miközben azon agyaltam, hogy felhívjam-e a barátnőmet, vagy inkább az unokatestvéreméket, hogy jöjjenek értem, de inkább elvetettem az ötletet. Eleve nem akartam ennyi ideig maradni, de múltkor megpillantottam egy elhagyatott birtokot és művészi vénáimat túlzottan is vonzott, hogy felfedezzem és utána megörökítsem olyannak, amilyennek én látom. Vagy talán csak az elcseszettségem miatt figyeltem fel arra a helyre… Ezért voltam erre felé ismét, de általában sötétedés előtt mindig eltűntem és talán most is így lett volna, ha egy nagyobb vihar nem szól közbe, ami miatt inkább az omladozó falak között kerestem menedéket, míg kicsit nem enyhült az időjárás. Sietve pillantottam az órámra, mire egy apró sóhaj szökött ki ajkaim között, hiszen kicsivel múlt éjfél. Remek, akkor mégse félóra telt el, amióta betettem a lábamat ebbe a bárba.
Sietve kaptam fel a kabátomat, majd a táskámat is, hogy kilépve a bárból a hideglevegő egyből észhez térítsen. Összehúztam a dzsekimet, táskámat hátamra kaptam, majd cigit keresve indultam el. Nem volt szokásom sose a dohányzás, csak akkor volt szükségem rá, amikor túlzottan is úgy éreztem, hogy az idegeim kivannak és most kivoltak. Féltem minden egyes lépésemnél, így érthető módon a fejemet lehajtottam, kapucnit a fejemre húztam, mert ha eddig nem volt ijesztő ez a környék, akkor most már azzá vált és én láthatatlan akartam lenni mindenki számára. Még a gyér eső se zavart, de annál inkább a közeledő léptek.
- Hééé, kislány várj már! Nincs véletlen tűzed? – kérdezte meg valaki röhögve, mire összerezdültem. Lépteim sietősebbek lettek, de mindhiába, mert a következő pillanatban valaki elkapta a kezemet és a hátam a falhoz csapódott. Sikoly amely feltört még engem is meglepett, hogy mennyire is riadt és hangos volt, de ugyan kihallaná meg ezen a környéken? Itt szerintem inkább mindenki vakká és süketté válna. Félelem túl gyorsan kerített hatalmába, ahogyan a pánik is, mert hirtelen már azt se értettem, hogy mit motyog a férfi, mert újra a múltban voltam. Újra egy védtelen „gyereknek” éreztem magam.
- Kéreeeem…. – nyöszörögtem alig hallhatóan, ahogyan próbáltam szabadulni az erős szorításából, de természetesen ez se hatotta meg. Kezemmel orron vágtam, ami talán még nekem jobban is fájhatott mint neki, hiszen soha nem voltam ebben jó. Pár másodpercig hátratántorodott, de mielőtt messzire futhattam volna elkapott és a hátam most még erőteljesebben csapódott a falnak, aminek köszönhetően fájdalmasan nyögtem fel. Szabadulni akartam, jutalmul pedig lekevert egyet, amikor segítségért mertem még az utolsó lélekjelenlétemmel kiállítani. Ennek köszönhetően pedig ajkam felrepedt… Mintha csak ezzel akart volna rávenni arra, hogy jobb, ha nyugton maradok. Kezeimet megszorította erősen,  egy kezével könnyedén tartotta fogva őket, miközben hozzám préselte magát, és kezével elkezdte a ruháimat cibálni.
Ordítani, sírni és elrohanni akartam, de hirtelen mintha a megfagytam volna a félelemnek köszönhetően, ami átjárt. Mintha csak lebénultam volna és elveszítettem volna a testem bármely pontja felett az uralmat. Reszkettem és vergődtem, mint egy partra vetett hal, aki éppen tudja, hogy hamarosan megfullad, de még talán remél, hogy sikerül visszajutnia a vízbe, vagy valaki megsajnálja őt és segítségére siet. Igyekeztem mozogni, nem megkönnyíteni a dolgát, de egyre inkább szép lassan kezdtem megbénulni, mert tudtam, hogy még egy hasonló dolgot képtelen lennék túlélni már… Azt pedig magam sem hittem volna, hogy pont ő fog megjelenni a semmiből, hogy leállítsa a férfit, mielőtt még igazán bánthatna…

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Feb. 24, 2018 1:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kivételesen az egyik informátoromtól jövök, aki tudott valami információval szolgálni az apám ügyében. Ez a kis magán nyomozósdi csak is saját ügy, egyáltalán nem tudnak a DGSE-nél, hogy ebben nyomozok. Addig jó nekem, amíg nem is tudják. Viszont meglepett, amit a fickó mondott és biztos lehet benne, hogy utána fogok nézni. De még mindig nem megy ki a fejemből, hogy akár ez a maffia leszámolás lehet. Nem tudom elképzelni az apámról, hogy beállt volna közéjük. Igaz, voltak simlis ügyei, de ez azért durva. Ha kiderül, anyám tuti szívrohamot kap.
Tovább idegeskedve ezen, sikolyt hallok távolról. Egy pillanatra meg is torpanok, hogy jól hallottam-e és nem csak a képzeletem játszik, amikor a nővérem látta meg apám holttestét. Nem hallok újabb hangokat, így tovább sétálok mintha mi sem történt volna. Kezeim a zsebeimben vannak és apró kavicsokat rugdosok a járdán. Néha odapillantok, néha azért fel és pont ekkor veszem észre, hogy egy erőszakolásos helyzet alakult ki. Megiramodok felé és teljes lendületből rántom a földre a fickót, aki a meglepettségtől, csak nyikkanni tud. Azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy ki is volt a nő, viszont most jobban leköti az, hogy épp péppé verem a srácot. Mikor már eleget kapott, a hasára fektetem és nem épp finoman ragadom meg a csuklóját, ami egy reccsenéssel jelez, hogy valami baj van.
- ÁÁÁÁ!!! - Egy hangos üvöltés a részéről csak tovább erősíti azt, hogy sikerült eltörnöm a csuklóját, de megesik.
- Hopsz... - Nyugodt hangon közlöm, bár cseppet sem érdekel, hogy mi történt vele. Mivel nem vagyok szolgálatban, így se a fegyverem, se a bilincsem nincs nálam így a telefonomat húzom elő a zsebemből és hívom a rendőröket, addig is hátrafeszítve a törött csuklóját a fickónak, tartom lent a földön.
Mikor kiérkezik a közeli járőr, kipattannak belőle és érdeklődni kezdenek, hogy mi történt, miközben bilincset raknak a sérült férfire.
- Én úgy vettem észre erőszakoskodott a nővel. - Pillantok a mögöttem állóra, ha még azóta nem futott volna el.
- Igazán? És így kell szétverni a fejét? - Pirít rám, aki épp összevakarja a srácot a földről.
- Nem vertem szét! Csak... Rosszul esett... - Forgatom meg a szemeimet, talán túl nagy volt a lendület, amivel lerántottam... Ki tudja mi történt igazából vele.
- Rosszul esett... És a keze véletlenül nem azért sérült, mert ütötte? És a srác keze, mitől tört el? Ez ugye tudja testi sértés? - Lép közelebb felém a járőr kocsinál lévő, de egyáltalán nem ijedek meg.
- A kezem magánügy... Az, hogy az övé mitől tört el... Mint mondtam rosszul esett... De meg is kérdezhetik tőle! - Biccentek Athéna-ra, hogy tanúsíthatja, hogy ééén nem csináltam semmi rosszat. Már ha az ijedtségtől és a sokktól meg tud egyáltalán szólalni.
- Mellesleg... DGSE különleges ügynök! - Veszem elő a jelvényemet a belsőzsebemből. Ez mindig jó ha nálam van, még ha a többi hivatalos kellék nem is.
- Oh... Hát akkor elnézést. Viszont a hölgynek velünk kell jönnie, felvenni a vallomását. - Lép hozzá közelebb, én viszont elé állok.
- Szerintem érte elég sokk a mai nap... Majd holnap bemegy vallomást tenni! Ma úgysem tudnának vele sok mindent kezdeni. - Nem engedem, hogy a közelébe lépjen. Szerintem ma inkább egy tea mellett kéne lenyugodnia. Azt hiszem hamar rájön a kolléga, hogy igazam van, így visszább lép. Mivel úgysem tudnak semmit sem csinálni, így visszaülnek a kocsiba és elhajtanak a rendőrőrsre.
Megfordulok, hogy Athena felé nézzek. Látom rajta a sokkot, amit meg tudok érteni. Attól függetlenül, hogy jobb akartam ma is egyedül lenni, itt ragadtam vele. Nem felejtettem el, hogy mit mondott az erőszakról. Amit tehetek, hogy leveszem a kabátomat és felé nyújtom.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Feb. 24, 2018 1:44 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Mindig is reméltem, hogy a múlt nem fogja megismételni magát, hogy nem fogják újra egyenként szinte kitépni az összes épségben maradt, vagy visszanőtt szárnyaimat, amivel megtanultam boldogulni az életben és talpon maradni. Még akkor is, ha olykor túlzottan is nehéz volt, de igyekeztem az élet szellőjében talpon maradni és jól szállni, szabadnak lenni, amennyire csak tudtam, de most úgy éreztem, mintha szárnyaimat eltörték volna, a tollaimat meg szép lassan tépték volna ki. Félelem egész lényemet átjárta és szép lassan megbénított, hogy tehetetlenné váljak, mint a viharokban a virágok, amelyek nem tudják, hogy túl élik-e, vagy nem. Bűzös lehelete a férfinak marta a bőrömet, szorítása túl erős volt, a könnyek pedig némán folytak végig arcomon, mint hajdanán. Az emlékek túl erősen tódultak be elmémben, azon emlékek, amik elől megannyiszor futottam már el, próbáltam bezárni egy ládikóba és eldobni a kulcsát. Most mind előtérbe került és ahogyan megéreztem a bőrömön az érintését fájdalmas nyöszörgés bukott ki ajkaim között, mintha csak éppen valaki a húsomba mart volna, vagy éppen a poklok poklát járatná velem. Számomra pedig ez volt. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett, úgy éreztem magam, mint aki szép lassan megfullad, amikor a szorítás megszűnt, a bűztől már nem fordult meg a gyomrom. Hirtelen fel se fogtam, hogy mi történt, féltem kinyitni még a szememet is. Hallottam a kiálltást, mire összerezzentem és akkor pillantottam meg őt. Mit keres itt? Hogy került ide? Ezernyi kérdés zakatolt a fülemben, miközben hátam továbbra is a falnak simult. Szerettem volna elfutni, magam mögött hagyni ezt a rémálmot, de a lábaim nem mozdultak meg. Kész csoda volt, hogy még mindig képes voltam talpon maradni. Nem szólaltam meg, nem mozdultam meg, csak remegtem és próbáltam a könnyeimet eltűntetni az arcomról.
Szirénahangjára felkaptam a fejemet, de a békesség helyett inkább valami megvető és újra félelem futott át az arcomon, ahogyan a rendőrök is közelebb jöttek. Sietve araszóltam hátra a fal mellett, mintha csak láthatatlan akarnék lenni, de csak percekig jött össze, mert akkor rám került a sor.
- Nem! – csúszott ki ajkaim között túlzottan erőteljesen is, de mégis remegve ez az egy szó, amikor szóba került, hogy velük kell mennem. Én nem akarok velük menni, nem akarom újra átélni azt, hogy mennyire megvetően pillantanak az emberre, hiszen a legtöbb zsaru is azt gondolja, hogy a nő magának köszönheti. Minek éppen azt viselte, ő okozta a vesztét. Én miért is okoztam 10 éves koromban? De szerencsére Craig is mellettem állt, hogy ne vigyenek be, amikor pedig még elém is lépett, meglepetten pislogtam párat, de inkább csak még inkább a takarásába bújtam. Nem akartam elmenni velük, nem akartam felidézni ezt az egészet újra. El akarom felejteni….örökre.
Remegek még mindig, elég csak rám nézni, vagy éppen a kezemre pillantani. Állom a pillantását, miközben a hála ott ül a félelem és megtörték mellett a pillantásomban. Kabátra pillantok magamra és akkor tűnik csak fel igazán, hogy az én felsőeim eléggé meg lettek szaggatva. Remegő kézzel nyúlok érte, majd sietve bújok bele, miután a szakadt dzsekimtől legalább megválok. Pólóm még így is valamennyire takar, hiába szakadt el az is. – Köszönöm. – mondom alig hallhatóan, majd felhúzom a cipzárt is. Alig, hogy megszólalok újra megérzem a vér fémes ízét. Óvatosan érintem meg az ajkamat,  még kicsit fel is szisszenek, ahogyan ujjam a sebhez ér. Érezhetően felrepedt az ütésnek köszönhetően, amit kaptam, hogy végre befogjam és elegendő volt ahhoz, hogy megbénítson.
- Ahogyan azt is, hogy megvédtél és nem engedted, hogy bevigyenek most. – tettem hozzá még mindig alig hallhatóan, hiszen még mindig remegtem és féltem. Nem tudtam kiszakadni minden egyes porcikámból abból a káoszból, amibe keveredtem pár perccel korábban. Egy részem szinte a nyakába borulna, másik felem pedig inkább elszaladna, így csak álltam ott egyhelyben, mint valami szerencsétlenség és őt fürkésztem, mintha valami kapaszkodó után kutatnék. – Sajnálom, ha megint elcsesztem az estédet, de köszönöm, hogy nem hagytál magamra... – nevettem el magam keserűen a mondandóm elsőfelén. Minden volt csak nem vidám, de hirtelen tényleg nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, vagy tennem. Túlzottan lefagytam, a fejem pedig teljesen máshol járt. A múltam azon részénél, amit legszívesebben kitöröltem volna a fejemből.
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Feb. 24, 2018 7:13 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szerencséje volt a nőnek, hogy épp erre jártam, pedig nem is ebbe az irányba akartam jönni. Most, hogy sikeresen lerángattam róla a fickót és vééééletlenül eltörtem a csuklóját, szerintem most már minden rendben lesz. Attól függetlenül, hogy valószínűleg megint meg leszek vádolva általa, hogy erőszakos vagyok.
A rendőrök kiérkezéséig, rajta ülök a fickó hátán és nem hagyom, hogy mocorogjon, bár szerintem a kéz törés után nem nagyon akar mocorogni, nehogy a végén a vállát is kiszedjem a helyéről. Miután vádaskodnak, megmutatom a jelvényemet, amivel kicsit tisztelettudóbban beszélnek velem a járőrök és a megfelelő helyre pakolják az elkövetőt. Azt viszont nem engedem, hogy Athéna-t elvigyék, mert látom rajta, hogy még mindig nem dolgozta fel az eseményeket, így használhatatlan.
Miután végre eltűntek, odanyújtom neki a kabátomat és csak biccentek egyet. Még mindig utálom az erőszaktevőket, gondolhat rólam bármit, akkor sem lesz kellemes a börtön a fickó számára, erről gondoskodok, még ha pár év múlva szabadulni fog, akkor is.
- Viszont holnap beviszlek... Felveszem a tanúvallomásod, hogy tisztázz engem, nem az én hibám volt, hogy így nézett ki az a görény... - Mondom neki minden érzelem nélkül, mert ennyivel tartozik nekem, hogy biztosítja, nem én vertem szét a fejét. Különben is be kell mennie, mert máshogy nem lehet lecsukatni, azt pedig nem akarom, hogy önelégült vigyorral sétáljon ki mellettem az őrsről.
Közelebb lépek hozzá, hogy jobban lássam az arcát és már épp nyúlnék hozzá, hogy hadd lássam a száját, amikor megakad a mozdulatom még a levegőben és leejtem magam mellé a kezem. Még csak az kéne, hogy engem is feljelentsen erőszakoskodásért, vagy azt gondolja várok valamit cserébe, hogy megmentettem.
- Beviszlek a kórházba és lát leletet veszünk a szádról! Minél több a bizonyíték ellene, annál könnyebb a dolgunk. - Lépek el tőle, megtartva a három lépés távolságot. Még mindig a bánt, hogy minek nevezett akkor este a kocsmában.
- Mondtam, hogy utálom az efféle tetűládákat, de hát nem hittél nekem. - Rántom meg a vállaimat, nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit gondol rólam, én az elveimet akkor is szem előtt tartom. Viszont kezdek fázni, így hogy nincs rajtam a kabátom, mert nem úgy készültem, hogy az nélkül fogok sétálgatni.
- Arra a kórház! - Mutatok egyenesen, majd el is indulok. Az biztos, hogy innen odavezet az út, aztán meg odamegy ahova akar, de én biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy meghurcoljanak, esetleg elvegyék a jelvényem az előző produkcióm miatt.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Szomb. Feb. 24, 2018 8:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ezt szerintem mindenki tudja, hogy nem te tehetsz róla. Azért kapta azt, amit, mert megérdemelte. – fura ezt kiejteni, de hirtelen tényleg így érzem, még ha számomra kicsit ijesztő is, hogy mekkora erő lakozik benne és milyen hirtelen képes cselekedni, „lefegyverezni” valakit és földre kényszeríteni. A fájdalmas kiálltás még mindig a fülemben csengett, amit a férfi ejtett ki a száján, amikor a másik a kezét a háta mögé csavarta, de miért is érdekel? Őt se érdekelte az, hogy fáj, amit művel, vagy éppen fájni fog…
Közelebb lép, én rezdülök automatikusan, nem ő tehet róla. Állom a pillantását, figyelem, ahogyan a kezét emeli és tudom, hogy mit tenne, hogy a sebet akarná megnézni, de aztán ő is megáll. Talán a múltkori találkozásunk hagyott túl mélynyomot benne, vagy csak attól fél, hogy őt is megvádolnám? Hirtelen magam sem tudom, csak lesütöm a pillantásomat.
- Nem kell tartanod tőlem, nem foglak bántani se szavakkal, se tettekkel. Megmentettél. – emelem újra rá kéklő íriszeimet, mert ez az igazság, de attól még nem bánom, hogy nem érintette meg a sebet a számon. Túlzottan fura lenne és vélhetően automatikusan hátrálnék meg, vagy rezdülnék össze. Nálam ez nem olyan, mint másoknál, de attól még igazat mondtam. Hálás voltam neki, amiért megmentett attól a vadállattól és még inkább rájöttem arra is, hogy mekkorát hibáztam múltkor.
- Ha te mondod, de a legtöbb esetben úgyis az áldozat hibája és őt hurcolják meg. – csúszik ki az, amit gondolok és amit tapasztaltam én is. Sokan hülyeségnek tartják, de mégis sokan így gondolják. Még akkor is, ha az elkövetőket lecsukják. Mai napig nem tudom, hogy apám él-e, vagy nem. Tárgyalás sose volt arra hivatkozva, hogy kicsi vagyok és nem akarnak ilyennek kitenni. Az orvos is ezt javasolta anno, így pedig ez örök rejtély maradt számomra… és meg se próbáltam kideríteni.
- Tudom és sajnálom. – nagyot nyelek, mert a szavai nélkül is tudom, hogy rohadt nagyot hibáztam múltkor és egy kellemes este miattam siklott félre. Nem csak nála, hanem nálam is, de néha túlzottan képes vagyok robbanni a környezettemnek hála. Én igyekszem, de öröké egy maszkot viselni csöppet se egyszerű.
Pár pillanatig csak állok egyhelyben, mert még mindig túlzottan riadt vagyok, figyelem a távolodó alakját, majd sietve kapom fel a táskámat, hogy beérjem, mert egyedül maradni még inkább rémisztőnek tűnik és mielőtt észbe kaphatnék azelőtt a kezemet kezébe csúsztatom. Sose tettem még ilyet, csak remélni tudtam, hogy nem érti félre, vagy nem rántja el, de mintha csak attól tartottam volna, hogy a sötétségből egyszer csak kinyúl egy kéz és magával ránt. Hülyeség, butaság, én ne tudnám, de a félelmeinket nem könnyű levetkőzni és most szükségem volt egy biztonságot jelentő támaszra valamilyen szinten.
- Remélem nem gond… - nem mertem rápillantani és ez csak akkor hangzott el, ha nem húzta el a kezét korábban, ha megtette, akkor csak zavaromban inkább összefontam a karomat magam előtt, majd zsebembe csúsztattam inkább a kezeimet, hogy pár perccel később inkább ismét összefonjam magam előtt. – Utána esetleg lenne kedved meginni egy teát? – nem akartam egyedül maradni, Gracet meg nem akartam éjnek évadján felverni, hogy még inkább a frászt hozzám rá. Ha szerencsém lesz, akkor most ő nincs is műszakban. Egyszerűen csak valami zajos helyre vágytam, ahol akadnak emberek és nem kell attól tartanom, hogy mikor ránt magával megint valaki. Az új családomhoz hazamenni pedig még nem ment volna. Ahhoz túlzottan zaklatott voltam még mindig, még akkor is, ha sok jelét ennek nem adtam…
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor •• Vas. Márc. 11, 2018 8:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Elég nehéz volt kidumálnom magam, hogy miért is tört el a srác keze, de szerencsére már annyira alélt volt a fájdalomtól, hogy nyögni sem tudott, ami addig jó, amíg kicsit magához nem tér. Addigra pedig simán össze tudunk szedni valami vallomást, ami kihúz engem ebből.
- Na igen, csak hogy ez önbíráskodásnak számít, amit a törvény büntet, még engem is. Arról nem is beszélve, hogy testi sértést is rám aggaszthatják, mert már akkor ártalmatlanítottam, hogy a földre tepertem. - Tájékoztatom, hogy nagyon is én vagyok most a bűnös, hiába szedtem le róla a srácot. De még nincs vége, folytatom tovább is.
- Ezek az aktakukacok csak a paragrafusokat fújják és nem érdeklik az emberi becsület... - Rántom meg a vállaimat, pont, hogy arra nincs szükségem, hogy elvegyék a jelvényemet miatta. Már pedig most pont így gondolom, hiszen a múltkor is elég kemény szavakkal dobálózott. Miután átadtam neki a kabátomat, közelebb mentem hozzá és a zsebből kivettem egy papírzsepit, amit odaadtam neki, hogy tegye a szájához.
- Azt kell mondanod, hogy azért kapott ennyit, mert rám támadt és el akart szökni. Az ő szava a miénk ellen. Ráadásul hatósági személynek számítok, ami neki nem előnyös pozíció a bíróságon. - Nagy vonalakban elmondom, hogy mit is kell mondania, mert ha már tudja tanúsítani, hogy mi is történt, akkor semmi esélye annak a srácnak, hiszen hivatalos személynek minősülök, ami talán nekünk kedvez. Remélhetőleg az ügyészség is így fogja lezavarni és nem fogják sokáig húzni, mert nincs mit ezen.
- Nem ismerlek, ugyan minek hinnék neked? Múltkor is anélkül mondtál rólam bármit is, hogy megismertél volna, ráadásul hazugnak is neveztél. Sz@rok én rá, hogy mit nem fogsz csinálni. Sose lehet tudni, hogy mikor mit csinálsz. Múltkor is, egyik pillanatban semmi bajod nem volt, aztán meg elkezdtél vádaskodni! Köszönöm, de ebből nem kérek. - Még mielőtt eljutottam volna odáig, hogy megfogjam, gyorsan kapcsolt az agyam, hogy ezt nem kéne, mert a végén ellenem vall és akkor én mehetek börtönbe, olyanért amit nem is tettem meg. Lehet nem túl kedvesen szólok be neki, de ez érdekel a legkevésbé. Elvette a kedvem, hogy megint nem lehetek egyedül, fáj a kezem és még mindig böki a csőröm, amit mondott, pedig már rég nem kéne rajta rugóznom.
- Amíg ez az én ügyem, addig nem! Rács mögé juttatom azt a férget! - Biztosítom róla, hogy elszánt vagyok és nem hagyom, hogy kiszökjön, pont ezért is megyünk a kórházba a látleletért. A holnapi tanúvallomásával pedig nyert ügyünk lesz.
El is indulok a kórház felé, remélhetőleg jön ő is és nem akar kihátrálni. Viszont az meglep, hogy a kezét a kezemben érzem, így egyből el is rántom. Na nem! Ezt biztos nem! Aztán meg én leszek megint az erőszakos, hogy megfogtam a kezét...
- Mi a francot csinálsz? Nem vagyunk haverok, hogy kézen fogva sétáljunk! - Hűvösen szólok hozzá, szinte már emelném fel a hangom, de mégsem teszem, mert tudom, hogy mi zajlott le pár perccel ezelőtt, viszont én nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy megfogják a kezem. Régen volt már barátnőm, hogy kézen fogva sétálgassak az utcán, szerintem már el is felejtettem milyen, és ez a cselekedete teljesen idegen volt számomra. Még mindig állok és ránézek, az ajánlatát, pedig élből utasítottam volna vissza, de ránézve megint az arcára, valahogy nem sikerült. Sóhajtottam egyet és végül mást mondtam, mint gondoltam.
- Csak, ha megígéred, hogy nem kattansz be! - Gondolok itt a kocsmás esetre, mikor egyik pillanatban semmi baja, másikban pedig már szörnyeteg vagyok. Nem hiányzik nekem még egy olyan este. Ha ezt megbeszéltük, akkor folytatom az utamat. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, vagy lehet bármit is ilyenkor, de kezdek megint parázni, ha nem beszélek, akkor megint rémeket fog látni bennem.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sötét sikátor ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Sötét sikátor
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-