Ladurée Paris étterem - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Ladurée Paris étterem •• Szer. Júl. 19, 2017 9:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Csüt. Nov. 16, 2017 10:17 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Joanne részére


Talán észre kellett volna vennem a szemeibe költöző tompaságot, a megrökönyödést, a félelmet, nem tőlem, hanem valamitől, amit egyikünk sem tud kontrollálni. Talán észre kellett volna vennem, hogy a szíve pulzálása felgyorsul, éreztem a lüktetést a bőre alatt, az ujjaim alatt. Talán nem kellett volna úgy viselkednem, mint egy hisztis kisgyerek, aki duzzog, mert nem kaphatja meg, amit akar, akkor és ott és azonnal. A hibákban nem szabad büszkeséget találni, de bolond ember az, aki fennakad rajtuk – szeretném hinni, hogy nem vagyok bolond, ám a helyzetünk egészen mást sugall, gúnyosan nevet az arcomba, miközben ronda, nagy mancsaival az egész szépen strukturált életemet megingatni látszik.
Talán Joanne-nak tényleg igaza van, és kettőnk közül én vagyok az, aki olyan veszett mód kapaszkodik, valamibe, ami nincs; de volt valaha is? Ennyi év távlatából már én sem tudom igazán megítélni, pontosan mi volt az, amit éreztem iránta, milyen eszeveszett ötlet hajszolt bele mindkettőnket egy ilyen kapcsolatba. A házasságtöréshez talán két ember kell, ám ahhoz is, hogy csalárd lehessen valaki, elvégre, már az első találkozásunk alkalmával nyilvánvaló volt számomra, hogy Joanne férjezett, sőt, anyuka. Számomra talán már nincs annyi szentség egy házassági kötelékben, mint régen szerettem hinni, ám mások eszméit mindig is tiszteletben tartottam, épp csak Oscaréra tettem olyan nagy ívben. Gyenge bolond. De a gyerekek? Talán valóban mérges voltam Joanne-ra, és egy kicsit a két ártatlan, gyűrött csomagra is, de sohasem akartam ártani nekik. Valószínűleg rosszul kellene éreznem magam azért, mert én vagyok az oka, hogy Pascal egyáltalán terápiára szorul. Álltathatom magam azzal, hogy ha én nem lettem volna, akkor más, de az ilyen kifogásokat csak a félkegyelműek hiszik el, még önmaguknak is.
A rossz érzések, ha máskor éjszakákon át tartanak is fenn, Most messze elkerülnek, ahogy életem megkeserítőjét és nőjét, az utam alfáját és omegáját, a megrontót és megrontottat ölelem, szorosan, mert ha a férje visszajön, és visszajön, ha az ikreknek csak még egy kicsit elkezd benőni a fejük lágya…
Cora, mit szólnál hozzá, ha lelépnénk, te meg én? – duruzsolom a fülébe; régen láttam utoljára A postás mindig kétszer csengetet, a könyvet az egyetemen olvastam, ajánlott, nem szakirodalmi regény volt, hogy is olvastam valahol? Szenvedélyesen a szenvedélyről. Franket, a csavargót, felveszik dolgozni az útszéli fogadóba, amit egy görög, meg a fiatal, szép felesége, Cora vezet. Cora és Frank, természetesen, szinte azonnal egymásba szeretnek, és kitervelik, hogy megölik a férjét, a fogadót megtartják, és boldogan élnek, míg meg nem. A beteges vonzalom szinte ott sejlik a háttérben, van benne valami természetellenes, és mégis lebilincselő, a bukás pedig damaszkuszi kardként lebeg a két szerelmes felett – be kell látni, nem sokban különbözik a helyzetünktől. Már az erőszakos részét leszámítva. Abban sem vagyok biztos, hogy Joanne ismeri a művet, mégis idézem, úgysem fontos, anélkül is érti.
Ösztönösen hajolok bele az érintésbe, egy pillanatra lehunyom a szemem, így is lehetett volna, Te nem engedted, de minden sürget, az idő, a hideg, az ereimben pulzáló, szinte sztatikus vágyódás. A mosolyom eltűnik, önkéntelenül is halvány mélyedés jelenik meg a szemöldökeim között, ahogy összeforrnak az ajkaink, és válasz helyett ismét magamhoz húzom: soha. Egy idős pár sétál el, nem messze tőlünk, és majdnem biztos vagyok benne, hogy néztek minket, ám ők nem tudják, amit mi, hogy nem szabadna, csak azt látják, akik akár ők is lehettek harminc-negyven évvel ezelőtt. Hideg borzongás fut végig a gerincem mentén, ám hirtelen el sem tudom dönteni, mi okozza. – Ott parkolok – mutatok az étterem mögötti parkolóra, ahol egyelőre még sok az autó; később ritkulnak a fények még az ilyen nagyvárosokban is, és ha egy kicsivel később lenne, talán elgondolkodnék azon is, hogy az anyósülés helyett  hátsó ülés felé tereljem, és mellé másszak, és ne érdekeljen, hogy mennyire kényelmetlen is tud lenni, hogy belefájdul az ember háta. Kár, hogy még ilyen korán van? Nem tudom. Talán így a jobb; épp elég meggondolatlanság és lebukás jutott ki a napokra.
Nem egy hotel felé veszem az irányt, ahogy szoktuk, hanem hazaviszem, hozzám. Nem tudnak elég gyorsan fogyni a kilóméterek.
”– Ejtjük a görögöt, és megpattanunk. Egyszerűen megpattanunk.
– Hová?
– Bárhová. Érdekel is az minket.
– Bárhová. Bárhová. És te tudod, hogy az hol van?
– Mindenhol. Bárhol, mi döntjük el.”

(James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget)

Vijjogva, sírva, kergetözve,
Két lankadt szárnyú héja-madár...
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
157
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Csüt. Nov. 16, 2017 8:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Hétf. Feb. 05, 2018 2:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gjerta & Oscar

Előzmény


Teljesen megnyugtat a tudat, hogy benne van a sima éttermi ebédelésben, nem akarom egyelőre jobban elkapatni. Ráérünk még ezzel a dologgal azt hiszem. Kilenc évet bepótolni nem épp kis meló. De arra törekszek, hogy ne rontsak el semmit, hogy a szerelme még jobban fellángoljon irányomba. Nem bírnám elviselni, ha nem így lenne. Jobban járnánk, ha minél előbb bepótolnánk a dolgokat? Nem akarok elkapkodni semmit sem.
Azt meg el is hiszem, hogy hiányzik számára a kórház, de az állandó pörgés miatt nem sok idő jutna a gyerekeire, így úgy ahogy jó munkát választott magának. Én is szeretem a munkámat és Will el is fogadta, hogy apu néha késik otthonról. De tudja jól, hogy mindig haza megyek, hiszen a fiamért mindent megteszek, még a munkaidőből is elmegyek, ha úgy adódik.
- Had pletykáljanak. Ha ráérnek. - vontam vállat, hiszen sokan sokfélét pletykálnak, ez meg már csak a hab lenne a tortán, de még cseresznye és díszítés nélkül. Az étteremnél megállva, azért remélem, hogy nem sértődik meg, hogy nem egyből ágyba viszem, de hát úriember vagyok, nem tehetek ilyet. Nem nevezhet senki sem dúvadnak, úgy meg főleg, nem hogy nem a szex az első egy „randin”. Nem lehet elsietni hiába is akarnám.
Bent kicsit vacillálok az ételválasztás terén, de aztán mégis eldöntöm mit is eszek. Francia hagymaleves krutonnal és dupla adag gruyere sajttal. Meg vörösboros marharagut. Desszertet nem, de bort igen. Hiszen ő is iszik, úgy fair, ha mindketten iszunk, engem meg amúgy sem zavar.
Kérdése meglep, hátra dőlök a széken, miközben várakozunk az ételünkre, de a válasz nem marad el.
- Én hozzá szoktam. Jó fejek a kollégák és a szomszédjaim. Nem is tudtam, hogy az öcsém itt lakik. - és ez egy meglepő fordulat, mert sose mondta, hogy elköltöztek. Mondjuk nem bánom, van kire rábizni a fiamat, akiben legalább meg is bízom.
- Az utcánk is elég békés környék, a város is szuper, szóval megérte ide költözni. És te? Mikor jöttetek ide? - mert se mostanában (vagy ha igen, hát nem emlékszem), sem anno nem említette, hogy költözik.  Tekintetébe meredek és elmosolyodom. Ez a társaság az, amire évek óta vágytam és nem, nem cserélnék most senkivel sem. Nem dobtam volna el más időpontra. Semmiképpen sem.
Közben az ételeket is kihozzák, két pincér, az egyik még a bort is kinyitja és tölt is nekünk. Megköszönöm ahogy azt illendő, majd újra a nő szemeibe meredek.
- Jó étvágyat. - vágok is a húsból, majd bekapom a falatot.
- Legközelebb tuti én főzök neked. - finom ez is, de nem az igazi úgy hiszem. az lenne a legjobb, ha én főzném és azt a bizonyos reggelit is az ágyba tudnám vinni. De az még annyira odébb van, hogy az nem igaz.
- Képzeld. William nem szereti a főzeléket. Egyiket sem és már nem tudok mit csinálni. - próbálom elütni az időt ilyen beszélgetésekkel, mert a gatyámban még mindig merevedés található.





avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Gjerta P. Jeunet tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Hétf. Feb. 05, 2018 6:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Magam sem tudtam, hogy miként is lenne helyes igazán. Engedni a vágyaknak, vagy inkább kitartani és szép lassan lépésenként haladni, hiszen 9 éve nem láttuk már egymást, így nem csoda, hogy ennyire erősek a vágyainkat. A közjátéknak köszönhetően pedig olyan, mintha még valaki alánk is „fűtött” volna.  Most viszont inkább az ebédre koncentráltam, mert csak most esett le, hogy a reggeli rohanásban mindenki evett, csak megint nálam maradt ki, így egészen éhes voltam. Az étterem pedig egészen csábítónak tűnt, nem rémlett, hogy valaha jártam volna itt. Ha pedig ez így van, akkor még egy okkal kevesebb aggódni.
- Mindig ráérünk és egészen élénk a fantáziánk. – pillantok rá huncut mosollyal, hiszen egykoron én is nővér voltam, így pontosan tudom, hogy miként is zajlik az ilyen. Én inkább csak amiatt aggódok, ha netán Joseph fülébe jutna a kórházipletykáknak köszönhetően, akkor vajon képes lenne Oscarnak is neki menni, vagy ártani neki? Azt nem akarom, emiatt pedig érthető, hogy amennyire lehetséges igyekszem óvatos lenni és odafigyelni a dolgokra, de mégse megy teljesen, hiszen most is egy nyilvános helyen ülünk és a mosoly eléggé beszédes, hogy mennyire is élvezem, vagy éppen a szemem csillogása.
Látom, hogy meglepődik a kérdésemen, de én csak őt fürkészem közben. Kicsit hátra dőlök a széken, majd egy őrült ötletnek köszönhetően kibújok a magassarkúmból, majd lábammal lábát érintem és lassan feljebb haladok, miközben a lehető legártatlanabbul nézem, hiszen az asztal alá úgyse nézeget senki se, meg a terítő is viszonylag eltakar mindent. Tudom, hogy hol vagyunk és miként illik viselkedni, de ha már volt oly kedves és még inkább felébresztette az iránta érzett vágyaimat, akkor egy kicsit én is megtehetem, nem? - Akkor azt hiszem bőven tartogatott számodra meglepetést ez a város. - Amikor pedig úgy érzem, hogy elég volt, akkor egyszerűen csak újra belebújok a cipőmben, közben pedig őt hallgatom, mintha semmi se történt volna.
Aprót bólintok a szavaira, hogy jó helyet találtak maguknak. – Miért pont ezt a helyet választottad? – pillantok rá kérdőn, hiszen netán emlékezett még arra, hogy beszéltem erről a városról neki, hogy mennyire szeretem. Vagy rémlett neki, hogy valójában francia gyökerekkel rendelkezem, vagy az egész csak a véletlen csalfajátéka lenne? Nem tudom. – 2010-ben hazamentem, majd pár héttel később itt kötöttem ki, mert itt kaptam állást. Azóta pedig néha hazajárok Nantes-be. Igaz, egyre ritkábban, mert nem túlzottan örül annak, ha hosszabb időre távol vagyok. – teszem hozzá, de a nevét most nem mondom ki. Szeretek itt élni, az itteni kultúrát, az emberek temperamentumát és gondolkodását, hiszen mégis csak ebben nőttem fel.
- Jó étvágyat. – mosolyodom el, de előtte még koccintok vele, majd megízlelem a bort. Remek, nem véletlen az, hogy a borokhazájában vagyunk. Először a levessel végzek, majd utána jöhet is a második.
- Ezek szerint lesz legközelebb is? – pillantok rá két falat között játékosan, majd mosolyogva hallgatom azt, amit mesél. Ismerős érzés, nálam is volt olyan, amit Austin nehezebben akart megenni.
- Sose füllentettél neki olyat, hogy valamelyik szuperhős amiatt lett annyira erős, vagy különleges? – könnyedén csendül a hangom, hiszen olykor kicsit lehet füllenteni ilyenekről. – Mondanám, hogy megpróbálom rávenni őt, de 9 évnyi dacosságot szerintem ilyen téren is nehéz lenne legyőzni. – teszem hozzá, majd újabb pár falatnyi ételt tüntetek el.
- Mi lesz akkor, ha hosszabb távon nem fog elfogadni, ha hibáztatni fog azért, amit tettem? – csendül kicsit szomorúan és aggódóan a hangom. Hiszen egy anyának lehetne ennél nagyobb félelme? Maximum a gyermekei és a szeretet férfi elvesztése, de ebbe bele se akarok gondolni. Minden rendben lesz.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
70
● ● karakter arca :
Scarlett Johansson


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gjerta & Oscar

Előzmény

Én is hallok ezt azt, érdekel is, ha olyan, amúgy hidegen hagy. Az ember mindig elhiszi az ostobaságot, szóval senkit se kell félteni, ha fejjel megy a falnak. Mindennek oka van, akár a pletykáknak, akár a mi válásunknak, vagy épp a szerencsés találkozásunknak. Utóbbi sokkal érdekes és jobb, érzékibb, ha csak rá gondolok, máris újra szerelembe esek. Szeretem őt, vele akarom élni az életem, még a bökkenők ellenére is. Jó érzéssel tölt el, szívemet magához láncolta újra és érzem végre, hogy teljes vagyok…
Érzem talpát a combomon, a férfiasságom eddig is merev volt, de így? Nem könnyíti meg a dolgomat, hihetetlen egy nő, de nem bánom egyetlen percét sem. Csak csinálja, nagyobb lesz a vágy, mire odajutunk. Ha odajutunk.
- Meglepetés vagy te is számomra. - vallom meg neki az igazságot, szívemet már megdobogtatta, ugyanúgy a lelkemet is, ráadásul képes volt arra, melyre más nők nem igazán. Első szerbuszra, első látásra, első érintésre. Tekintetét keresem, hogy láthassa a vágyat bennem, amit begerjesztett, feltüzelt, képes megbolondítani. És tényleg csak pillanatok kérdése az egész. Mindig elég sokan vannak itt, főleg este felé, de eddig szerencsére még nem volt olyan, hogy ne találtam volna szabad asztalt, úgyhogy nem igazán aggódtam. Szép hely és finom az étel, jó a kiszolgálás, reméltem elnyeri az ő tetszését is. Nem olyan, mint a legelső találkozásunkkor az az étterem, az első randink színtere, de hasonló.
- Miért pont ez a város? Jobb állásajánlatot kaptam, ráadásul az öcsém is itt van, így aztán nem kell idegenre bíznom William-et. Azt meg nem tudtam, hogy te is itt vagy, teljesen új meglepetésként ért a dolog. De jól eső dolog. - magyaráztam a dolgokat, hiszen nem mindegy ki miért is van itt. Egyébként azt mondanom sem kell, hogy állatian néz ki, mert hát, ami tény, az tény. Próbáljon valaki megcáfolni és kiszedem a nyelvét a helyéről, de még a szemét is, hogy egyáltalán rá se nézhessen a nőre. Nekem is sikerül megállapítanom, hogy kimondottan passzolunk egymáshoz - na nem mintha egyébként nem.
Szavaira elmosolyodok, miért is érkezett ide és miért maradt, bár könnyű volt kitalálni. Nem is számít. Csak az, hogy újra találkoztunk.
Teletöltik mindkettőnk poharát. Én pedig reflexből nyúlok a szára után, hogy átemeljem az asztalon és Gjerta felé nyújtsam valami koccintás félére. De kissé visszarántom, mert habozok.
- Koccintsunk többször, vagy egyben tudjam le mind a tizenhat kívánságomat, amire inni akarok? Mondjuk, első körben megelégszem azzal, hogy igyunk egy veszekedésmentes, szép nap kezdetére.
Igen, azt hiszem egyelőre ez is kielégítő. Majd ha a negyedik üveget isszuk, esetleg akarok arra is koccintani, hogy szexeljünk ma este. Bilibe lóg a kezem, tudom. Ha nincs a nőnek kimondott ellenvetése a dolog kapcsán, hát koccintok, megízlelem a bort és jóleső sóhajjal teszem le az asztalra.
Kérdésére csak a sármos mosolyomat villantom, nem kell kimondanom se, hogy vonzódunk egymáshoz, mint hegymászó a hegyhez.  Szerintem időt kell szakítanunk mindenre, hogy újra kiélhessük az évek hiányát.
- Nem hazudok a fiamnak. Ilyen malacságokkal meg pláne nem. Nekem se mondta egyszer sem apám, hogy a spenóttól Popeye erősségű leszek. Edd meg, egészséges, kész. - magyarázok, hiszen én így nevelkedtem, ezt tudom adni vissza és a szeretetem. Ráadásul nem egy háromévessel van dolgom, szóval ilyenekkel már nem is nagyon próbálkoznék. Gjerta lánya még elhinné ezt a mesét, de Will… ő más gyerek.
- Nem csak te voltál ebben az egészben a ludas, hanem én is. Szóval mindkettőnk miatt ment szét ez a csodálatos család. - magyarázom, hogy megnyugtassam őt valamilyen mód, a fiunk nem utálja őt, talán nem is fogja, de idő kell mindenkinek, hogy elfogadja. Főleg egy olyan embert elfogadjon, akit 9 éve nem is látott. Sose szólíthatta anyának. Kezem átnyújtom az övéhez. Reflexből, mintha az egész fizikumom csak erre lett volna kitalálva, megkísérlem befűzni az ujjaimat az övéi közé, épp annyira határozottan és tolakodón, amennyire megengedett.


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Gjerta P. Jeunet tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Csüt. Feb. 08, 2018 8:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ha ez megnyugtat, akkor számomra te is. Nem kizárt, hogy vagy elkésett karácsonyszelleme, vagy csak korábban érkezett, de nem bánom. – mosolyodom el őszintén, hiszen a pillantásomban benne rejtőzött az is, hogy mennyire is örülök neki, hogy itt van. Elég volt csak pillantanom őt, hogy újra egy-két ütemet kihagyjon a szívem. Elegendő volt éreznem az érintését, hogy elhiggyem hazatértem abban a pillanatban, hogy ott vagyok, ahol mindig is lennem kellett volna és higgyek abban, hogy nem lehet baj, nem érhet minket semmi se… A csókja, a csókja pedig a parázslást – hiszen a tűz sose aludt ki -  életre keltse és minden egyes találkának, érintésnek, suttogásnak, vagy éppen vággyal átitatott pillantással csak még nagyobb lángokra kapjon. – A meglepetéseket illik ki is csomagolni, nem? – játékosan csendül a hangom, miközben a pillantásomban több van, ahogyan az előbb a lábammal játszadoztam vele, most éppen a szavakkal teszem meg, mintha csak feszegetni akarnám a határát, de ez meglepő? Nem hiszem, mert a vágy túlzottan is erős volt bennem, még ha nem is kellene semmit se elkapkodni és most először hosszú idő után éreztem azt, hogy tényleg igazán boldog vagyok és nem is kell óvatosan bánom a szavakkal, mert kimondhatom azt, amit szeretnék, mert Oscar érteni fogja. Akár még félszavakból és mellette boldog voltam, túlzottan is.
- Ha tudtad volna, akkor is eljössz ebbe a városba, vagy akkor túl sokszor átgondoltad volna? – csendül kíváncsian a hangom, mert tényleg érdekel a dolog, hogy vajon akkor is itt kötött volna ki, vagy netán inkább máshova megy, hogy elkerüljön? Vagy jött volna hamarabb is, hogy tudja itt megtalál? Megannyi „Ha” amire vélhetően sose fogjunk tudni igazán a választ, de mégis érdekelt. Annak viszont örültem, hogy a fiam körül nem valami észbontó egyetemista rohangál, aki netán megpróbált volna Oscar kegyeibe férkőzni. Nem mondom, hogy nem lennék féltékeny, ha tudnám, hogy netán akad ilyen, vagy éppen más nő az életében, de abból, hogy most itt ülünk azt hiszem én számítok neki, nem pedig azok az állomások, akikhez köze volt az elmúlt időben.
Mosolyát viszonzom, miközben igyekszem nem túlzottan elidőzni rajta a pillantásommal, akár csak elveszni a kisugárzásában, vagy éppen abban a tényben, hogy az évek neki jót tettek, vagy talán egy ideje nem is fognak rajta. Vagy csak elveszni a lélektükrében, vagyis az íriszeiben a vágyat és az érzéseket kutatva, mielőtt netán túlzásba esnék.
Felemelem a saját poharamat is koccintásra, amikor pedig visszahúzza, akkor meglepetten nézek rá, mert nem értem, hogy hirtelen mi történt. Kíváncsian hallgatom, miközben egy dallamosat  kuncogok.
- 16 kívánságod máris van? Nem lehetne inkább ajkak koccanásával elsuttogni azt a 16 kívánságot? – pillantok rá csibészesen, amikor pedig csendül az első koccintáshoz tartozó kívánság, akkor közelebb nyújtom a poharat. – Igyunk erre és az újra találkozásunkra. – tettem még hozzá, majd jöhetett is a poharak csilingelő hangja, hogy utána megízleljem a bort. Remek választás volt.
Sármos mosolya és a velejáró pillantása pont elegendő ahhoz, hogy újra kicsit lángba boruljon a testem és egy hangyányit a szívem is fura ütemet járjon pár másodperc erejéig.
- Nagyszerű apa vált belőled Oscar, Will igazán szerencsés, hogy ott voltál mellette az elmúlt 9 évben, én pedig talán még inkább, hogy 9 év alatt se tudta senki elrabolni nálam jobban a szívedet. – mosolyom pedig őszinte, íriszeimben pedig a boldogság csillan meg. Boldog vagyok azért, hogy itt lehetek. Kezemet egy pillanatra még le is rakom az asztalra, tenyeremet felfelé fordítva, mert rövid időre csak szeretném megfogni kicsit a kezét, érezni őt. Az se érdekel, hogy valaki megláthatja, hogy utána kortyoljak kicsit a borból, majd pedig folytassam az evést.
- Lehet, de talán me is ez számít, hanem az, hogy most itt vagyunk és helyre akarjuk hozni. És az már szerintem elég jó kezdet, hogy az első akadály után nem rohantál el, vagy éppen én nem tettem meg. Pedig féltelek, félek attól, hogy nehogy miattam és az egyik ballépésem miatt legyen bajod. Sok mindent elviselek, de azt nem, ha neked bajod esne. – sütöm le a szememet, majd inkább csipegetni kezdtem az ételemet, mert még megannyi dolgot mondanék, de talán még nem jött el az ideje. Aggódok érte és féltem, még akkor is, ha jelenleg én vagyok az, akit bántalmaznak, de egy anya és feleség már csak ilyen, mindig a gyerekeiért és a szeretet férjéért aggódik. S még ha el is váltunk, papíron más a férjem, de a szívemben mindig is ő volt az én férjem, Oscar volt az, nem pedig más.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
70
● ● karakter arca :
Scarlett Johansson


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Pént. Feb. 09, 2018 4:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gjerta & Oscar

A karácsony szellem? Elkésett, vagy korán jött? No igen, így is lehet gondolni a dolgokat, sőt aranyos is a dolog. Ide illő, én is hasonlóan gondolom. Az meg hogy ki akar csomagolni, felhúzott szemöldökkel tekintek íriszeibe, ajkait gusztálom végig, de a szemeinél maradok. Kulturált viselkedés. De nem most és nem itt. A vágy gerjeszti kettőnk között a perzselő tüzet, s ha rá is tesz a lapátra, hát tegye, annál jobb lesz. Ha elérünk odáig, ha nem jön egy ismerős alak, aki tönkre teszi a terveinket. Nem lenne szép egy kanos férfi útjába állni. Abból még nem sült ki semmi jó, de ma talán, esetleg valamikor lesz alkalmunk érzékibb dolgokat is véghez vinni.
- Ha tudom, hogy itt vagy, akkor gondolkodás nélkül össze csomagolok és felkereslek. - őszinte szavak újra a felszínre törnek, így érzem, akkor is így éreztem, csak nem tudtam mitévő legyek. Hol keressem fel. De késő ezen már rágódni, nem? Most itt vagyunk mindketten és mindent megteszünk azért, hogy visszaszerezzük a másikat. Van esélyünk és ez ami mozgat. A múltam, az eddigi életem homályba veszhet, hiszen aki egészen fontos a számomra, itt ül előttem és rám mosolyog. Ő az én csodám és meg fogom kaparintani. Akarom őt, túlzottan is és ez nem lehet akkora probléma.
- 16 kívánság csókokkal. Hm, azt hiszem, tehetsz ajánlatot… - kacagtam fel, hiszen tetszett ez a gondolat és ha még mást is csinálnánk azon a csókon kívül… ismét szűkösnek érzem a farmeremet és ismét elképzelem magunkat mezítelenül. Órák hosszat szeretkezve és bűnös szavakat suttogva. Nyelek egyet, de nem hagyom elmerülni a gondolatot, hogy mi ketten még eljuthatunk odáig. Mert tudom, hogy így lesz, csak ki kell várni. A poharak összekoccantak, bólintottam is a hölgyem felé, a borba kóstoltam ezután. Mennyei. A mosolya sokkal jobban érdekel, mint a megjegyzése. Ez szép ez jól áll neki, ahogy az orvosi eszközök a kezemben.
Az evést a beszélgetéssel komponáljuk meg, kettő egyben jó párosítás. Az meg főleg, hogy ő a vendégem, ez csak még varázslatosabbá teszi a dolgokat. Hogy várok-e valamit? Mármint arra, hogy szeretem. A magány úgy tűnik, hogy szükségszerű volt mindkettőnk számára.
- Mindenkinek vannak megingásai... - felelem halkan szavaira. Ő férjhez ment, még ha nem is szereti a férfit, én más nők társaságában éltem ki magam. Különös igazából is hallani ezeket a dolgokat. Mert eddig szinte teljesen biztos voltam ezekben, kimondatlanul éreztem hasonlóképpen iránta, de most, amikor valóságossá, kimondottan igazzá válnak a mondatok és a jelentésük, az egész olyan félelmetesen törékenynek és sebezhetőnek tűnik. Ezek után már joggal zúzhatnánk össze egymást. Megnyugtat a tudat, hogy valahol mindig várt rám. Hogy lett volna egy biztonsági zóna, ahonnan nem löknek ki, ahol nem kell társas magányban egyedül kapcsolgatnom a TV-t, és egy üveg Martinivel megbeszélni, hogy milyen filmet nézzek meg.
Szavaira, miképp nem akar elveszíteni, óvatosan feszülő állkapoccsal meredek a nőre, és még levegőt venni is elfelejtek néhány pillanatra.
- Nem eshet bajom! Se neked, sem a gyerekeknek!
Tudom, ez nem a legösszeszedettebb reakció, amit egy ilyen helyzetben illik megejteni és mégis.
Kifújom a levegőt, a jobb tenyerembe fúrom az arcomat, kibámulok az ablakon, majd visszanézek a volt feleségemre. Sokat jelentenek ezek a szavak. Már önmagukban is, hiszen a jó ég tudja, hogy megnyílt-e valaha az életben ennyire... bárkinek. És én mégsem tudok hálás lenni, mégsem tudom megköszönni és mégsem tudom vele kellően éreztetni, hogy pontosan tudom, hogy ez mekkora ugródeszkának minősül.
- El se tudom mondani, hogy mennyit jelent nekem, hogy most itt vagy.




avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Gjerta P. Jeunet tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Pént. Feb. 09, 2018 5:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Szavai simogatják a lelkemet, mert tudom, hogy őszintén így gondolja. Ha tudom, hogy csak ennyi kellett volna neki, akkor pár nap után üzentem volna, hogy merre talál, de féltem üzenni, féltem attól, hogy talán nem akar majd látni, vagy amennyire beletörődőt eleinte, pontosan annyira vált bosszússá irányomba, de szerencsére nem így lett, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja.
Jó volt újra hallani a nevetését, mosolyom szélesebb lesz, ahogyan őt fürkészem. Annyira hihetetlen, hogy ennyire könnyeded most a hangulat és ennyire jól érezzük magunkat. 9 év, de mégis mintha csak tegnap láttuk volna a másikat, vagy csak túl jól ismerjük egymást és keveset változtunk. Biztos vagyok benne, hogy nem kellene kétszer kérnem, hogy megcsókoljon és a bor is igazán ízletes, de egy csók számomra jelenleg mámorítóbb lett volna bármelyik bornál.
- Valóban, de azt hiszem az én megingásom volt a legnagyobb. – mondom szomorúan, majd újra kortyolok a borból, mintha az képes lenne elmulasztani azt a kellemetlen érzést, ami életre kell bennem, amikor Joseph eszembe jut. Nem akarok rágondolni, de tudom, hogy esélyesen ma is látni fogom őt, mert nem marad sokáig munkában.  – Szerettél valaha az elmúlt évek alatt? – teszem fel óvatosan a kérdést, mert magam sem tudom, hogy hallani akarom-e a választ, de talán inkább most, mint a hetek és a találkozok múlásával jöjjön elő a dolog, hogy még inkább fájjon. Azt hiszem tudnom kell, hogy volt-e neki is nagyobb megingása, vagy csak egyszerűen kicsit lengett ki, ami érthető is, hiszen sose hinném azt, hogy szerzetesnek áll, vagy éppen papnak.
Ha tudom, hogy még mindig szeret, ha tudom, hogy még létezik számunkra esély, akkor talán én is bátrabb lettem volna ahhoz, hogy becsöngessek azon az ajtón, amin kisétáltam és eltűntem hosszú időre. Nem szó nélkül tettem, de a szívemet nem tudtam becsapni sose, hogy azért a férfiért dobog, akit egy balhoroggal köszöntöttem első találkozásunkkor. Mosolyt csal az arcomra, ahogyan feldereng, még kicsit el is kuncogom magam. – Emlékszel az első találkozásunkra? – pillantok rá mosolyogva és jókedvűen. Nem most, hanem hajdanán és vélhetően érteni fogja, hogy miért is mosolyogtam az előbb.
Túlhangosan fújom ki most a levegőt a szavaira és megforgatom a szemeimet.
- Én jól leszek, nekik meg tényleg nem eshet bajuk, mert akkor olyat tennék, amihez lehet kellene másnak a segítsége. – nem csendült vidámon a hangom, de az anyatigris már csak ilyen. A gyerekeit bármi áron megvédené. Figyelem a férjemet, a reakcióit, arcának mimikáját és megcsóválom a fejemet. – Mond, hogy nem fogod felkeresni őt, hogy megismertesd az öklöddel. – nem tartom erőszakosnak Oscart, de azt is tudom, hogy mennyire forronghat mélyen legbelül a jelenlegi helyzet miatt. Figyelem, ahogyan a távolba réved. Lerakom az evőezköszt és hátra dőlök a székben. – Sajnálom, inkább most ne is gondoljunk erre. Ez most rólunk szól és nem a gondokról. – mondom sietve, mert nem akarom elrontani az ebédünket, vagy a napot ezzel. Egyszerűen csak féltem. Szavaira arcom vonásai ellágyulnak és mosoly kúszik arcomra.
- Tudom, hiszen érzem és mert én is hasonlóan érzek. Sok mindenért hálás lehetek a sorsnak, de leginkább neked. – őszintén csendül a hangom, majd megtörlőm a számat, hogy utána igyak pár kortyot. – Van kedved sétálni menni, vagy inkább mást mutatnál meg nekem? – pillantok rá kérdőn, hiszen az ebéd igazán finom volt, de talán lassan inkább indulni kellene, mielőtt megint valami rosszat mondok. Nem akarok vitába keveredni vele, pláne nem amiatt, mert arról a szemétről esik szó.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
70
● ● karakter arca :
Scarlett Johansson


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Szer. Feb. 14, 2018 3:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gjerta & Oscar

Ami elmúlt, az már nem jön vissza. Mi itt maradtunk egymásnak, mert a sors rendelte el ekképp, hogy mi összefussunk, hogy mi egymásra találjuk újfent. És tetszik a dolgok menete nagyon is. Az hogy kinek a megingása volt nagyobb, megint csak kár lenne több szót pazarolni, már elmúlt, de mintha még mindig itt pulzálna a levegőben. Elakarom felejteni azokat az időket és új szebb jövőt akarok alakítani magunknak. Amit megérdemlünk mind.
- Senkit se szerettem az elmúlt 9 évben mint téged. Senkit sem engedtem közel magamhoz, senkit sem engedtem a fiam közelében. Oda csak te vagy jogosult. - erőteljesen csengenek szavaim, szeretném ha értené. Ezek mind igazak, hát mit tehetnék? Őt sose tudtam elfelejteni, se az első találkozást, se a meghitt pillanatainkat. Egyszerűen tökéletesek voltunk.
- Persze hogy emlékszem. Lehetetlen lenne elfelejteni. - húzódik kaján vigyor a képemre, ahogy eljátszadozok az emlékek armadájával. Még mindig elevenen él bennem a pillanat, a fájdalom érzése.
Egyikünknek sem kellene olyasmit csinálnia amit még megbánhat, mégis mindkettőnknek forognak az agytekervényei, de csak azért hogy megvédjük a szeretteinket. Értük bármit képes vagyok meg cselekedni, kivéve a börtönbe, oda nem vonulnék be. Akkor senki sem lenne a családom mellett.
- Igen, az jobb lesz. - mosolyogtam ötletére, hiszen ez egy jó pont, hogy csak kettőnket tartjuk ma szem előtt. Randira hívtam, ebédelni és beszélgetni, így aztán ekképpen is kell folynia a történéseknek. Nem pedig a mélabúba temetkezni örökké.
A bor legurul könnyedén a torkomon, iszom még egy pohárkával, végül a tányérokon már étel sincs, jóízűen elfogyasztottuk mindent.
- Sétálni is lenne kedvem és megmutatnék…ezt azt. - kacsintok rá, hiszen a gatyámban még mindig ennyi idő elteltével sem puhult el a szerszámon, hatással van rá Gjerta jelenléte. És nem, egyáltalán nem bánom. Csak fogalmam sincs hova mehetnénk. Vagy hogy mit kellene még átbeszélnünk. Pedig annyi minden van még, amit mondani szeretnék, de a vágyaim ahogy az arcát fürkészem, egyre jobban erőteljesebbek és ha nem egy étterem kellős közepén ücsörögnénk, hanem valahol nyugodtabb helyen, már rávetettem volna magam. De itt nem lehet és nehezen türtőztetem magam.
Fizetem a számlát, majd segítek felvenni neki a kabátját, végül az enyém is a helyére kerül, ajtót nyitok neki, hogy elsőként szippanthasson a friss levegőből. Bár még mielőtt tovább indulna és távolabbra kerülne tőlem, még magamhoz vonom egy röpke csókra, nyelveim utat törnek előre, majd elválok a puha ajkaktól és megindulok a kocsim felé.



//Köszönöm szépen, megint csak nagyon imádtam //

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Szer. Feb. 14, 2018 8:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Priscilla L. Neil tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Csüt. Feb. 22, 2018 9:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sienna &&  Cilla
Szerettem, amikor csajos napot tartottunk, mert akkor egy kicsit kisajátíthattam magamnak anyát. Tudom, hogy ez talán önzőségre vall, de szükségem volt ezekre az órákra ahhoz, hogy kiegyensúlyozottnak érezhessem magam, és a világom a helyére billenjen. Valójában pontosan abban a korban voltam jelenleg, amikor nagyon szerettem volna elszakadni a szülőktől, ugyanakkor mégis szívesen maradtam volna még egy kicsit gyerek. Ki érti ezt? Hol így, hol úgy éreztem, de kiigazodni még saját magamon sem voltam képes.
- Jó, hogy eljöttünk! – jelentettem ki mosolyogva, a kedvenc éttermünk egyik asztalánál ücsörögve. Már voltunk néhány boltban, de megéheztem, anya pedig úgy döntött, hogy akkor ideje ebédelni. – Azt hittem, hogy végül nem fogsz ráérni… - vallottam be őszintén, egy pillanatra az asztal lapjára szegezve a tekintetemet. Nem sűrűn fordult azért elő, de legutóbb lemondta a tervezett szombatunkat. Megértettem én, de mivel nem voltam hozzászokva, így egy kicsit rosszul érintett, és már el sem mertem hinni, hogy tényleg úgy lesz. Pedig kettejük közül apa volt az, aki inkább távol maradt tőlünk.
- De ugye nem kell majd elrohannod sehová? – lestem fel az étlap böngészéséből, egyenesen anyu arcára. Néha olyan kíváncsi lettem volna, hogy mi jár a fejében. Irigyeltem őt a magam módján, talán mert bátornak tartottam, vagy olyan határozottnak, amilyen én lehet, hogy soha nem leszek. Bár, ha azt vesszük, Marie-nak igaza volt a múltkor, amikor azt állította, hogy csodálja bennem a kitartásomat és a határozottságomat az elveimmel kapcsolatban. A kérdés már csak az maradt, hogy hová fog mindez vezetni. Megint rettegés kúszott a lelkembe, ahogy belegondoltam, de ennek ma egy jó napnak kellett lennie, így igyekeztem elhessegetni a fejemből a borús gondolatokat.
- Egyébként hová szeretnél még menni? – ezúttal már mosolyogtam, miután leeresztettem a menüt, és a citromkarikával díszített vizemért nyúltam. - Lehet, hogy majd elmehetnénk moziba is, bár fogalmam sincs, hogy mit adnak… - bizonytalanodtam el, ez pedig az ajkamba harapásból is egyértelműen látszódhatott. Valójában észre sem vettem, hogy folyamatosan beszédkényszerem van, mint aki el akar odázni egy pillanatot.
Tényleg el akartam, de hogy miért izgultam ennyire, azt nem tudtam volna megmondani. Előtte azonban minden bizonnyal lebuktattam már magam azzal kapcsolatban, hogy valami kellemetlen témát akartam boncolgatni. A szívem csak úgy zakatolt a mellkasomban, és arra vágytam, hogy bárcsak a kinti fagyos szél kitisztíthatná a gondolataimat, de erre igencsak kicsi volt az esély. Ehelyett ittam két korty vizet, aztán úgy tettem, mint aki újra az ételek felsorolásába mélyedt bele, pedig már rég kiválasztottam, hogy mit fogok ebédelni.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
5
● ● karakter arca :
Zoey Deutch


✥ Szeretettel Sienna Jade-Neil tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem •• Pént. Feb. 23, 2018 7:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to my Babygirl

Szombat. A mi napunk. Általában, ha mindkettőnknek belefér. Persze a hercegnőmnél semmi nem fontosabb alapból, csak ha egyébként olyankor van rám szükség mondjuk a kiadónál. De Priscica egy tündér és megérti, hogy a zeneipar csak elméletben működik határidőkkel. Gyakorlatilag pedig adva van párszor négy hisztis kölyök, vagy önmagával nagyra lévő pasi, legalább egy menedzser, a producerek, a kreatívosok és még sorolgathatnám egy ideig. Na most, ha valakiket én ítélek elég jónak, akkor ez azt jelenti, hogy felelősséget is vállalok, együtt vagyunk lemezfelvételen is. Nem is tudom mikor a nehezebb ez az egész. Amikor készül a lemez vagy amikor a turnét kell összerakni. Mindenestől. Viszont még mindig nem tudtam megunni. Még mindig magaménak érzem ezt a világot. Még mindig pezseg, ereje van, magával ragad és gyakran magáévá is teszi minden pontomat. Megdobogtatja a szívem, vagy épp a nem létező tököm is ki van vele. Viszont ha már ide jöttünk, mind együtt - mert hát egyébként JJ maradhatott volna Californiában, hiszen mindenféle ország törvényei szerint nagykorú - Priscica is 20 éves, tehát éppen mondhatta volna nekem a Yale-t, a Harvardot, vagy akármelyik másikat is, hogy márpedig ragaszkodik hozzá és nem akar eljönni - Miles, őt én sem látom túl gyakran, szóval az a személy a családban, akit nem érdekel, hogy mi az irányítószáma - akkor az a legjobb, hogy megmaradtak az anya-lánya programjaink. Rajongva szeretem mindkét gyerekemet. Életem két külön időszakában jöttek és ez így is volt jó. Két gyerekkel nem bírtam volna el jóformán kölyökként. Az asztal felett ránézek a lányomra.
Istenem, a haja is olyan árnyalatú, mint az enyém. Van a szülői dologban a gyönyörűség mellett valami kifejezetten isteni és ijesztő is néha.
- Azt hiszem bizton kijelenthetjük immár, hogy ez lett a kedvenc éttermünk. - mosolygok rá én is, pedig ha tudná, hogy legalább 22-23 éves koromig csak kívülről láttam ilyen helyeket, ellenben ettem egy fura lány nagymamájának a száradt süteményéből egy erdő közepén valami grunge ellenes rituálén...hmm - Szabadságoltam a fiúkat is, a mai nap a miénk, ahogy ígértem. - bólintok ünnepélyesen és ebben a szent percben nagyon, nagyon szeretném őt megölelni. Az élénk tisztán ragyogó szemei most is ugyanolyanok, mint gyerekkorában. Mérhetetlenül sajnálom, hogy a múltkori napunk elmaradt, de nem akartam kitenni két zenekar ostoba és hisztis vitájának. Persze, nem idegen tőle a közeg, már csak az apja és az én munkám miatt sem, de ő már a nyugodtabb verziót látta mindebből. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy a rendezettebbet. - Becsszó, még a telefonomat is kikapcsoltam. - amit tényleg meg is tettem. JJ nem szokott csak úgy hívogatni, Miles........hagyjuk, a többieknek szóltam, aki pedig még keresne az itt ül éppen velem szemben. - Ma egész nap, csak mi ketten. - én is belepillantok az étlapba, de mivel mindig ugyanazt eszem, így nagyon nincs mit nézegetnem. A mozin mondjuk kicsit meglepődöm, elvégre csináltattunk hozzá szobát. A fiúk ízlése szerint persze, de egy otthon azért otthon, hogy minden családtag kiélvezhesse a maga módján. Viszont Priscica mimikája, ahogy az ajkába harap és ez a különös információszerzés azt illetően, hogy biztosan ráérek-e..valamit mondani akar. Mesélni. Kérdezni. Jézusom, ugye nem terhes?! Na higgadjunk le szépen, csak nyugodtan. Lehet valami egészen másról van szó.
- Én arra gondoltam, hogy megmutathatnád hol dolgozol. Az egyetemet ahová jársz. Hogy beszélgessünk. - nyitom, vagyis teszem inkább neki könnyebbé egy kicsit. Tudom, hogy rendes lány, komolyan tudom, csak ilyenkor mindig félek, hogy olyasmit fogok hallani, ami miatt vagy az állam fog lekoppanni, vagy a szívem összetörni. De ez mondhatni munkaköri leírásom. Én vagyok a szikla, ami az ő fenekét kell, hogy tartsa. És nekem bármit elmondhat. Ahogy elmondhatott eddig is. Jesszus, ha kell még egy..hullát is segítenék neki elásni ha azon múlna. Tényleg akármivel megkereshet. Még akkor is, ha nehéz neki. Vagy nekem. Vagy valaki másnak. Türelmesen és szeretetteli tekintettel nézek rá. Amit viszont megtanultam szakkönyv nélkül az az, hogy erőltetni sosem szabad. JJ-nél. - Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz Prissi. - szólítom a hivatalos becenevén, a másikon csak én szólítom és gyanítom 20 évesen már annyira nem rajong érte a nyilvánosság előtt. A colámért nyúlok. Istenem, hát amerikai vagyok. Nem igazán vagyok meg sokáig a fekete cukorbomba nélkül.

■ ■Majd cserélem a gifit, de gagyi a netem ■ ■Ha gagyi PM! ■ ■credit


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
23


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Ladurée Paris étterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Ladurée Paris étterem
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-