la fermette marbeuf étterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ la fermette marbeuf étterem •• Szer. Júl. 19, 2017 9:05 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szer. Nov. 01, 2017 11:06 am



Mckenzie & Seth


Öltözet - (fejfedő nélküli)

Az épülettől méterekre

Már reggel kiindultam Bain-el a helyszínre. Marbeuf Étterem. A gyerekeket suliba indítottam, tetszett vagy sem, ez jár… költöztünk, majd megszokják. Nem érdekel a „hiszti”, amit levágnak ez miatt. A suliban addig is biztonságban lesznek, én meg dolgozhatok teljes odaadással és bedobással.
A helyszínen már sokan voltak, zsaruk, fegyveresek, mentők… meg mindenki más, akik nem ide valóak lennének. A kutyával az oldalamon indultam meg.
- Hello. - emelem a jelvényem, hogy beengedjenek a kordonon belülre, majd ahogy átjutok ezen, egyből a srácokhoz vonulok.
- Részletes jelentést kérek. - szögezem le, tudom, mit csinálok, a kutyát is lefektetem, majd a beszámolóra figyeltem.
- A fegyveres lassan 1 órája bent van, vagy 5 tússzal. A mintegy húsz másodpercig tartó lövöldözésben legalább egy ember megsérült. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi túszt ejtett a támadó, a sajtóorgánumok öt és tíz közé becslik a túszok számát. - magyarázott a százados, aki a kiérkezését követően információkat szerzett magának. Mindenkit körbekérdeztek, indítékok, haragost kerestek. Ha van nyom, minden érintettet elő vesznek megkérdezik milyen viszonyuk volt, hol volt adott időben... Ha a vallomások ütköznek, a háttérben tovább folytatják a nyomozást...
Nincs tökéletes gyilkosság és nyomozás.
Egy kis hiba és mindenre fény derülhet.
Megnézik a környék összes kameráját, megkérdezik az akkor dolgozó vendéglátósokat, boltosokat. Ha nincs mobil, lekérik a híváslistát, hívásokat, sms-t. Átböngészik a facebook profilt, emailt... Bemérik hol tartózkodott mobiljával az elmúlt napokban...
- Az egyikük a társad Martichon. Thomas Strenz. - pillantott rám az ipse. Egy kissé meglepődtem, majd elhúztam a számat.
- Van kéznél az épületről térképe? - alig hogy megkérdeztem, már tolták is elém és magyaráztak a helységekről, ajtókról, a könnyebb bejutásról. Rejtekhelyekről, esetleges szökési pontokról.
A túsz- és krízishelyzetekre szakosodott emberünk van odabent és egyben az egyik barátom… társam.
Hányan vannak az elkövetők, milyen fegyverzettel rendelkeznek, hány túszt tartanak fogva, pontosan mi a szándékuk, s a rendőrségnek mennyi ideje van a válság elhárítására?
A konfliktuskezelés külön művészet. Az első lépésben le kell csillapítani a feleket, hogy az észérvek kerülhessenek előtérbe az indulatok helyett. És ki értene ehhez jobban, mint egy túsztárgyaló?
Az egyikük bent… a másik? Tekintetem a többieken siklik végig, valakit be kell vinnem magammal, egyedül nem mehetek. De kettőnknek nagyobb az esélye, mint az egész bandának. A kutyára pillantok, nyugodtan fekszik, mégis éber, csak egy utasításra vár. Ahogy mindenki más is.
- Kérek egy embert és bemegyek. - határozottan, ahogyan azt kell.






Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szer. Nov. 01, 2017 3:15 pm

to Martichon

- Nem.
- Ott van két utcával arrébb.
- Nem.
- Nincs bevethető emberünk.
- Nem.
- De baromi közel van, és csak ki kell hoznod valakit.
- Nem, nem segítek egy nyomozónak, hogy aztán a nyakamban lihegjen. Meg se érkeztem és már bevarrtak, nem beszélve a maffiáról, úgy volt, hogy csendes akció lesz.
- Pakisztán is annak indult...
-...
-...
-...
- Menj a francba - nyomom ki a hívást, a telefont meg miután szétszedtem, nemes egyszerűséggel a kukába hajítom. Mert vannak dolgok, amikről nem kell a bizottságnak tudni. Van egy külön vonalunk a főnökkel, pontosan az ilyen akciók miatt. Mert ő is tett anno ígéreteket, de egy asztal mögött görnyedve, már nehezen valósíthatja meg őket. Terepre egyszerűen nem engedik a történtek után, mert őt sokkal nehezebb szemmel tartani nálam, noha jómagamnak is megvannak a sajátos praktikáim... Mindet tőle tanultam.
- Hölgyem, ide nem jöhet be csak úgy - egyből elkapom a kezet, amivel próbál megakadályozni, majd még nyikkanni sincs ideje, kicsavarom, a férfi fejét meg a falba vágom. Legalább egy időre elnyugszik.
- Bocs - pillantok a vállam fölött hátra, és még pont elkapom a pillanatot, mikor a földre huppan. Mindig is imádtam ezeket a bekerítős akciókat, azt hiszik, annyira profik, de egy csomó lyukat kihagynak... és mégis akkora az arcuk.
- Álljon meg... Kenz? - látva, hogy egy másik arcára kiül a felismerés, csak egy halvány mosolyt eresztek meg. Vannak, akik tudnak rólam, és azt is tudják, nem egy mezei turista vagyok, de főleg nem beszélnek. Innen már én is zöld utat kapok.
- Mikor is volt?
- Egy éve. Kath küldött, hogy segítsek kihozni valakit, valami régi cimbora, vagy tudom is én, szóval... mi a szitu? - sóhajtok fel, nem palástolva azt, mennyire van kedvem az egészhez. Aztán körbenézek, első blikkre nem tűnik nagy számnak, csak egy szimpla túszejtős rablás, de nem felejthetem el a tényt, hogy még egy ilyen malőr is okozott már nekem nem egy meglepetést.
- A szokásos... épp egy túsztárgyalót keresünk...
- Nem vagyok tárgyalóképes - hagyom is ott, mikor meghallom, kell egy ember. Mondanám, hogy önként és dalolva tipegek oda, de az arcom cserben hagyna. Arra bizony rá van írva, hogy a hátam közepére se kívánom.
- Na és mi a terve nyomozó? Bemegyünk és könyörgünk? - teszem fel a nagy kérdést, közben a tekintetem a térképre siklik. A főbejáraton nem sétálhatunk be, egyből golyót kapnának, valószínűleg tojnak arra, mennyi fegyveres van itt kint, mert nincs sorakozó.
- Itt... ha itt megyünk be, és elfordulunk utána balra, rajtuk üthetünk - mutatom is végig ujjammal a tervezett útvonalat, aztán a csizmámba nyúlva, halászom elő a fegyverem, mert hogy mindig van nálam.... egypár.



■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Csüt. Nov. 02, 2017 1:42 pm



Mckenzie & Seth


Öltözet - (fejfedő nélküli)

Az épülettől méterekre

A nő érkezése nem nyugtat meg, névre ismerem, hallottam róla, de még nem találkoztunk személyesen. Csupán nem régiben költöztem, szóval nem volt még időm úgy mélyebben ismerkedni és társalogni. Kérdésére csak egy lapos pillantást kap.
-Nem vagyok híve a könyörgéseknek… extrémebben kezelem a helyzeteket. - a legtöbb katona csak a fegyverére számíthat. Kevés olyan akad, aki a társában bízik. Hasonló voltam én is, ám a társakban is meglehet bízni, főleg mikor maga a fegyvered mond csődöt. Szóval egymásban bízni a nehezebb de mégis jobb, ha van a hátad mögött valaki.
Figyelem és hallgatom a tervét, elég jónak tűnik, de nem egy emberrel van dolgunk… legalábbis a megfigyelések 2 emberről tudnak. De legyen, vágjunk bele, ketten gyorsabban haladunk, ráadásul van egy kutya is, előre küldhetem felderíteni a túszokat. Meg a pontosabb helyzetükért is. Benne jobban megbízom.
- Klassz. - veszem elő a fegyverem, a kutyám máris talpon, aztán ha a csaj készen áll…
- Megtörjük az ipséket. A túszokat pedig Baine hozza. - egyesítem a tervet a többiekkel, azok bólintanak, majd meg is indulhatunk az általunk „bejáratnak” titulált ajtó felé. A kutyának csak kézjellel mutatom, hogy induljon, felsegítem az ablakban, fent pedig megrázza magát és lefekszik. Biccentek a nőnek, menjen előre, jelenleg ez az egyetlen behatolási mód, a hátsó ajtót is felügyelik és ott épp farkasszemet néznek egy fegyvercsővel. Ez meg itt épp reális. A nő után bemászom én is, Baine is megindul a fal mellett, olykor visszanéz, parancsot vár.
- Szóval részben túsztárgyaló vagy? - töröm meg a csendet, nem hangosan, ki tudja ki hol leselkedik és les minket. Kinézek a sarkon, majd fegyvert feltartva oldalazok ki, Baine is lefekszik, a fal másik végébe megyek. Üres. A folyosó üres, haladhatunk tovább.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:04 am

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szomb. Jan. 13, 2018 1:17 pm



Esküvő



Esemény: Dominique Léah Lefevre és Serge Dubois esküvője
Helyszín: Notre Dame Cathedral & la fermette marbeuf restaurant
Időpont: 2018. január 18, csütörtök 13:00



Parázok. Igen. Aggódok, rettegek. Sőt, szinte halálfélelmem van. Nem a tömegtől, ami ott fog várni, hanem hogy életem szerelmével fogok az oltárnál állni és boldogító igennel megpecsételni ezt az egészet. Házasok leszünk. Pedig mennyire paráztam már az elejétől fogva, hogy nem fog működni ez az egész. Azóta a veszekedés óta meg komolyan azt hittem, hogy dobhatom kukába ezt az egészet. De megoldottuk, két gyermek apukája leszek hamarosan, szóval azt hiszem, boldog vagyok. Nagyon boldog. Szerintem egy szemhunyásnyit se aludtam volna, ha Cécinek nincsenek azok a nyugtatóteái, hiszen egyszerre kaptam frászt és vártam ezt a napot. Hiszen minden készen áll. Huszadszor igazítom meg az öltönyöm gallérját. Direkt erre az alkalomra csináltattam. A gallér meg ágaskodik. Tegnap még nyugton volt. Nem hiszem el! A haverok és a család mindenben segítettek. Le a kalappal. Olyan pöpecül akarok kinézni, mint még soha. Fotók készülnek, kérem, videók és ma tisztára a kifutóra képzelem magam. Nem mintha nem tetszene, hozzá szoktam már a lesifotósokhoz és egyéb fotósokhoz, de ez mégis más.
Még egyszer végig gondolok mindent.
Idegesen járkáltam a ruhámban, miközben vártam arra, hogy az egész kezdetét vegye. Amikor megláttam apát, akkor a mosoly könnyedén kúszott arcomra és könnyedén öleltem meg. Ha mondott bármit is, akkor pár szót váltottam vele. És persze a többiekkel is.


Egész egészen könnyedén illant el az idegesség is és a határtalan boldogság költözött a helyére, ahogyan megpillantottam őt. Az a ruha. Alatta a gömbölyödő pocak. Ennél büszkébb nem is lehetnék. A nevemet fogja viselni. Ha belegondolok, mennyit gyakorolta az elmúlt időben az új, jövőbeli neve leírását és kiejtését. Ez mindig megmosolyogtat.
A nagy igeneket kimondtuk, én szó szerint nagyot kiabáltam. Első hitvesi csók pedig könnyedén csattant el a formalitásokat követően, hogy utána elinduljuk a hely felé, ahol az ünnepséget megtartjuk. Mielőtt viszont még elindultunk volna bárhová is, sietve igyekeztem betartatni egy hagyományt, hogy Léah eldobja a csokrát. Kíváncsian fürkésztem, hogy vajon kinek a kezében fog kikötni és talán kire fog hasonló szerencse rámosolyogni, mint rám. Ránk.


Most pedig itt vagyunk az étterem előtt, letudva az anyakönyvi formaságokat és igen...indul a buli! Megint meg győződőm, hogy tökéletes választás volt ez az épület. Kívülről is, belülről is, az ezer színben pompázó lufik, lampionok, boák, pitonok és... Sok pénzt áldoztunk bele, de most nem is erről van szó. Tényleg nem. Na jó, Céci túl komolyan vette, de gyönyörű lett. Ezek mind a jegyzeteiből jutottak eszembe. Szóval fantasztikus minden, igazán kitettek magukért a fiúk és lányok. Fütyülnek, kiabálnak, csak úgy repülnek a gratulációk. Köszönömöket is duruzsolok a résztvevők felé, amiért támogattak és segítettek abban, hogy ez a nap valósággá váljon. És hogy segített néhányuk berendezni ezt a helyet ilyen gyönyörűvé.
Hamarosan pedig nem volt más hátra, mint eljárni az első táncot. A dallamra könnyedén húztam magammal Léah-t a karjaimba, hogy tökéletes harmóniában járjuk el férj és feleségként az első táncunkat. Az egész még mindig olyan álomszerű volt, de mégis tudtam, hogy igaz, hiszen én sose álmodtam volna ilyenről, míg ő fel nem bolygatta teljesen az életemet. Mosoly, szerelmes pillantás könnyedén jelen volt, miközben a jókedv egyre inkább kezdett eluralkodni. Amikor viszont meghallottam a közönség kérését, akkor elnevetem magam, de hát nem volt mit tenni, meg kellett adni magunkat neki és könnyedén csattant el közöttünk egy még szenvedélyesebb csók. Utána pedig könnyedén fonódtak egymásba az ujjaink, ahogyan ott álltunk.
Aztán mikrofont fogtam. Ajkamat nyálaztam be, kissé ideges voltam, de belekezdtem. Egy széles nagy mosollyal persze.
- Mikrofonpróba! Egy-kettő. Igen, működik. Szóval emberek, férfiak és asszonyok! Kicsik és nagyok. Nagyon szeretlek mindnyájatokat és nagyon hálás vagyok, hogy eljöttetek! De ne haragudjatok meg, hogy van valaki, akit még nálatok is jobban szeretek. Ő pedig, a mai nap sztárja, Léah Lefevre! Nagy tapsot neki! - én is tapsolok az asszonyomat figyelve, csak elmosolyodok rajta és a pirulásán is. Végül pedig folytatom.
- Talán a legtöbben tudjátok, hogy mi na- gyon nehézkesen indultunk. Három évvel ezelőtt hívtam el az első randira, majd a következőre és még egyre, ahol elcsattant az a bizonyos első csók közöttünk. Megtaláltuk egymást és míg világ a világ. Nem hittük el, de ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, be kellett látnunk, hogy...nincs más választás! - itt már a feleségemre pillantottam mosolyogva, a veszekedés a múlté és az is, hogy nem kell a gyerekem. Mert igenis kell.
- Rájöttünk, hogy tényleg nincs választás, nem fogjuk kibírni egymás nélkül. Hiányzás! Sóvárgás? Ezzel teltek a napok és eljött a nagy elhatározás ideje. Mától pedig mi már egyek vagyunk! És most pedig senki ne fogja vissza magát! Tessék kérem enni, inni, fogyasztani és részt venni mindenben!
A vacsorát rendeltem, megfőzték, megsütötték és most minden itt van. Vegától a diétásig mindenféle akad és a személyzet is nagyon kedves. Az italokkal sem spóroltunk. Ami mégis megmarad, az megy mindenfelé mindenkinek. Nem vész kárba. Most már rendben van a gyomrom és kiteszek magamért, mindenből kóstolok. Főleg a zöldségekből, azok esnek most nagyon jól. Léah-t is egyfolytában kínálgatom.
Lesz itt tánc, kimegyünk a parkettre és amíg Léah cipője bírja, addig mi a táncparkett ördögei. Noha édesanyámmal és Cécivel is kívánok táncolni, minden hölgyet felkérek majd, ha szeretne egyet velem is lejteni egyet.  
Hajnalig, összepréselődött agyi állapotig és a végső kimerülésig. Mindent be kell vetni. Ilyen csak egyszer van egy ember életében. Boldog voltam? Igen, talán még sose voltam ennyire boldog, még akkor is, ha egy kisebb fajta félelem továbbra is bennem lakozott, hiszen ez teljesen új volt számomra, de a boldogság és a szerelem erősebb volt, s mindig is így lesz. Szeretni fogom őt mindig!


A meghívók PM formában reppentek ki.
Deschamps family, Meyer family, Dubois family, Pandora Fournier Seth Martichon, Gaston Boucher, Lionel Thibodeaux
Egy- egy hozzászólás jöhet mindenkitől Smile love Szóval Léah után mehet a menet



Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Vas. Jan. 14, 2018 2:00 pm


to Everybody

Izgatott vagyok, már napok óta ez az érzés uralkodik bennem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt akarom, hogy akinek készülök kimondani az Igent, életem egyetlen szerelme, mégis pillangók ezrei röpködnek a gyomromban. Hiába minden megnyugtató szó, hiába Panda és Céci nyugtatása, nem tudok teljesen ura lenni magamnak. Boldog vagyok, hiszen az életem végre tényleg olyan, mint amilyenre mindig is vágytam. Nemsokára a világ legjobb emberének fogadok örök hűséget, gyermekeim egészségesen növekednek a szívem alatt, ajándékba kaptam két testvért, akik ellen bár eleinte tiltakoztam, most mégis úgy érzem, hogy csak velük teljes az életem. A barátaim mellettem vannak, együtt örülnek velem a boldogságomnak. Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire szerencsés ember is vagyok, az a sok szenvedés és magány, amit gyerekként elszenvedtem, most teljesen a visszájára fordul és minden csendben elhullatott könny nevetéssé változik. Amikor néhány hónapja Serge megkérte a kezem, őszintén bele sem gondoltam, hogy ilyen sok munkával és tanácstalansággal jár leszervezni egy esküvőt. Személy szerint én már rég elveszítettem volna a türelmem, Cécinek és Pandának hála, viszont mára már minden tökéletes. A legjobb barátnőm hosszú hetek óta tartja bennem a lelket, segít a szervezésben és bizony sokszor törölgette le könnyeimet, amikor csak úgy, a semmiért sírva fakadtam. Most is Ő az aki itt áll mellettem, aki még egy utolsót igazít a kusza hajszálaimon, aki kisimítja a ruhám szegélyét. Állok a tükör előtt és szinte levegővétel nélkül nézek végig tükörképemen. A ruhám talán egy kicsit merész választás, sőt, egyre kerekedő pocakommal talán minden ruha merész választás. Egyik percben gyönyörűnek érzem magam, a másikban viszont már úgy érzem, hogy egy hőlégballon lettem, amelyik bármikor elszállhat. Persze, tudom, hogy a pocakom növekedése örömteli dolog, hiszen két aprócska élet is növekedni benne, de azért mégis van bennem egy kis hiúság.
- Minden rendben lesz igaz? pillantok rá legjobb barátnőmre, majd magamhoz ölelem őt. Nem tudok elég hálás lenni azért a rengetek támogatásért, amit kaptam tőle.

Jobbomon Gaston és balomon Seth. Kissé megilletődve és remegő lábakkal vonulok végig a templom szőnyegén, az oltárig. Bátyáim támogatása sokat jelent nekem, és boldoggá tettek, amikor mindketten elvállalták, hogy részesei lesznek ennek a csodálatos napnak. Megígértem Pandának, hogy nem fogok sírni, hiszen kár lenne a sminkért, így amennyire csak tudom próbálom elfojtani magamban a kikívánkozni vágyó könnyeimet. Megpróbálok hát arra koncentrálni, ahogy az édes kis Rosalie előttünk lépked, és a virágszirmok lassan beterítenek mindent. Mielőtt Serge mellé állok, hogy fogadalmat tegyek neki, egyenként magamhoz ölelem fivéreimet, és mindkettejüknek egy aprócska „köszönömöt” súgok a fülükbe. Ott állok, életem szerelmével szemben, és a pap szavai szinte el sem érik hallójáratomat. Csak állok, szép szemeit bámulom, és teljes lényemmel arra koncentrálok, hogy kibírjam sírás nélkül ezt a néhány órát. A gyerekek mintha ráéreznének az egyszerre bennem tomboló örömre és feszültségre, mert nem kímélve a pillanatot kezednek mocorogni odabent, szinte Serge igenével egyszerre.
- Most pedig hozzád fordulok. Domique Léah Lefevre elfogadod-e férjedül ezt a férfit, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető felesége leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében?
- Igen. Határozottan és széles mosollyal az arcomon mondom ki ezt a szót, hiszen amióta csak ismerem arra vártam, hogy ez a pillanat elérkezzen, és most, hogy végre részese vagyok úgy érzem, hogy nálam boldogabb nő jelenleg talán nem is létezik a földön.
- Most mondjátok el egymásnak a fogadalmatokat!
- Én, Dominique, Téged, Serge, férjemül fogadlak. Isten és a jelenlévők előtt ígérem, hogy szerető és hűséges feleséged leszek jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ.
Egymás ujjára húzzuk a gyűrűt, majd elcsattan közöttünk ez első hitvesi csók. Az előbbi síró, kaparó érzés teljesen eltűnt, és helyét hatalmas boldogság vette át. Feleség lettem.
Földöntúli boldogsággal fogadom a gratulációkat, viszonozom az öleléseket, nem szoktam hozzá a rivaldafényhez, nem szeretek a középpontban lenni, de ez alkalommal sütkérezem a barátaim, szeretteim figyelmében, azt hiszem, ma megengedhetem magamnak. Engedve az unszolásoknak, hallgatva a kérésekre, igyekszem a jelenlévő hölgyeket egy csokorba gyűjteni, hogy eldobhassam a csokrot, és remélem, hogy aki elkapja hamarosan olyan boldogságban részesül, amilyenben most én. De vajon ki lesz a szerencsés?

Az étteremhez érve, bevallom nőiesen már alig várom, hogy leüljek néhány percre, mert a lábam igencsak fárad, és..az sem elhanyagolható, hogy plusz két emberkét is hordozok magammal. A terem csodaszép, a színek és fények teljes összhangban vannak, a zene ritmusa betölti a termet. Tényleg kitettek magukért a lányok és olyanná varázsolták nekem ezt a napot, amilyenről mindig is álmodtam, bárcsak egy kicsit nagyobb segítség lehettem volna a számukra.
Könnyen simulok újdonsült férjem karjaiba, és meglepően egyszerűen tudom tartani vele a ritmust, pedig bevallom őszintén, hogy féltem egy kicsit a tánctól, hiszen ebben az állapotban már nem olyan könnyű mozogni, mint néhány hónappal ezelőtt. De, egy percig sem bánom, hogy így alakult, hogy méhemben fejlődő gyerekeim is részesei életem talán legboldogabb napjának. Átkulcsolom karjaimat férjem nyaka körül, viszonozom csókját és boldog mosollyal az arcomon fordulok a vendégsereg felé. Pihenni azonban még nincs időm, Darren ragadja meg gyengéden a karom, én pedig örömmel simulok karjaiba, hogy lehetőségeimhez mérten vele is táncolhassak.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem. egy másodpercig sem volt kérdés, hogy Őt szeretném majd tanúnak, hiszen részese volt az összeveszésünknek, majd a kibékülésünknek. Tartotta bennem a lelket és gondoskodott rólam, bár a vér nem köt össze minket, mégis bátyámként szeretem őt, és büszke vagyok rá, hogy az életem része.
Megigazítom a ruhámat, mielőtt helyet foglalok az asztal mellett, hazudnék ha azt mondanám nem esik jól egy kis pihenés a lábaimnak, de abban is biztos vagyok, néhány perc után ismét rabolható vagyok, ha valakinek táncolni akad kedve. Fülig vörösödve figyelem Serget és hallgatom szavait. Jól áll neki a figyelem, otthonosan mozog, kezében a mikrofonnal, és látszólag a beszédet is gyorsan és könnyedén megfogalmazza. A magam részéről nem vagyok biztos benne, hogy sikerülne lámpaláz nélkül beszélnem, így megpróbálom a lehető legrövidebbre fogni a saját mondandómat. Átveszem férjemtől a mikrofont, és egy nagy sóhaj kíséretében szólalok meg.
- Serge mindent elmondott, és igazság szerint neki jobban is megy az ékesszólás. Én csak szeretném megköszönni nektek, hogy itt vagytok, hogy támogattatok és biztattatok. Szóval, köszönöm, és szeretlek titeket.
Megpróbálok mindenkire elegendő időt szánni, mindenkivel táncolok aki szeretné, és meglepő módon a lábaim is elég jól bírják a kiképzést. Igaz, egy kicsivel több pihenésre van szükségem, mint általában, de még így a lehető legjobban érzem magam.
Feleség lettem, bár már milliószor eljátszottam a gondolattal, de az érzés ami bennem tombol, most mégis annyira új és ismeretlen. Tekintetem végigjáratom a jelenlévőkön, a családomon. Senkim nem volt, és most én vagyok a leggazdagabb ember, népes családom körében.
■ ■■ ■ahwie■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Vas. Jan. 14, 2018 2:48 pm


to Everybody

Amikor Domi néni és Serge bácsi megkérdezte, hogy nem szeretnék-e koszorúslány lenni, akkor örömmel mondtam igent rá. Anyának és apának se volt sok kifogása ellene, de onnantól kezdve szinte le se lehetett lőni. Végre már a gipsz is lekerült a lábamról és helyette rögzítőt kaptam. A menéssel még voltak bajaim, de Samuel megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert lesz a kísérőm és akkor szórhatok virágokat. Sose vettem még részt ilyenen, így nem csoda, hogy túlzottan is vártam. Anyával mentünk el ruhát nézni, mert szépnek kell lenni, én pedig egészen hamar beleszerettem egybe. Igaz, picit igazítani kellett rajta, de anya látta, hogy mennyire is szeretném ezt a hercegnőket idéző ruhát és Dominak is tetszett, amit választottunk, így belement abba, hogy ő majd megcsinálja és akkor tökéletesen fog állni nekem is.
A hajamat anya kicsit begöndörítette, megtűzte, hogy ne lógjon az arcomba, de a hosszú loknijaim a hátamra, vagy a mellkasomra omlottak. Nem akartam kontyot. Egy-két kisebb virágot is tűzött a hajamba, hogy még inkább passzoljon az alkalomhoz. Utána pedig apa engem és Samuelt elvitt a találkozóhelyre, hogy még egyszer átbeszéljük, hogy akkor pontosan merre is fogunk haladni, meg a kosaramat feltöltsük szirmokkal, utána pedig hazament még anyához, hiszen volt egy kis idő a kezdésig. Szerintem a bátyám nem élvezte annyira, mint én ezt a várakozási időt. Én tökéletesen elvoltam azzal, hogy figyelem a nagyokat.
- Domi néni olyan, mint egy királylány! Nagyon gyönyörű a ruhája és a haja is. – mondtam mosolyogva, majd ha szabad volt, akkor kicsit közelebb sétáltam hozzá. Megmutattam még a praclimat is, hogy nem koszos, így ha engedték, akkor megsimogattam a hatalmas pocakját. Volt már olyan, amikor én is éreztem, hogy rúgnak, mozgolódnak. Olyan jó érzés volt. Szeretnék egy kistesót is. Tudom-tudom, ne legyek telhetetlen, mert már van egy bátyám, a világ legjobb bátyója az enyém, de attól még egy kis Tökmag is jöhetne. Akkor legalább nekünk is nagy családunk lenne és még jobb lenne minden. Lehetne válogatni, hogy mikor kivel játszik az ember, meg idővel a társas is jobb lenne, mint most, hogy már van Samu nekem, nekünk.
Amikor pedig indulni kellett, akkor belekaroltam a bátyámba, majd pedig a megadott helytől kezdve elkezdtem szórni a virágszirmokat, miközben mosolyogva pillantottam végig a templomon, hiszen fantasztikusan fel lett díszítve. Végül pedig leültem a megfelelő helyre, mert hiába szokás állni, nálam az jelenleg még mindig nem játszott. Igaz, már tudtam menni mankó nélkül, de eléggé instabil voltam. Mosolyogva és hatalmas szemekkel figyeltem az eseményeket, mintha csak egy tündérmesébe csöppentem volna bele, ahol a hercegnő végre megkapja a neki kijáró boldogságot és herceget, aki elveszi őt.


Az étteremben pedig újra apuciékkal együtt ültünk asztalhoz, hiszen ugyanoda szólt a helyünk. Mosolyogva figyeltem a tömeget, hogy miként hallgatnak el, mit mond a friss házaspár; amikor pedig kellett a poharat kicsit ütögetni, hogy „csókolják” meg egymást, akkor engem se kellett félteni.
- Apa? – pillantok rá kérdőn, majd ha biztos voltam abban, hogy rám figyel, akkor folytattam. – A tiétek is ennyire gyönyörű volt? Vannak képek, vagy videók róla? – kíváncsiskodtam, majd anyához fordultam. – Te is ennyire boldog voltál, mint Domi néni és hercegnős ruhád volt? – faggattam őket, amíg vélhetően a bátyám meg nem menekítette őket tőlem, mert elvitt magával kicsit táncolni. Táncoltam Domi nénivel is, meg Serge bácsival, de a legjobb az volt, amikor apa ismét a karjaiba kapott, mint kicsiként tette és úgy táncoltunk egy lassabba számra. Tudom, hogy én vagyok a kishercegnője és emlékszem az első „randikra” is. Apa-lánya randi, hogy megtanuljam, hogy megérdemlem a jót és milyen egy igazi úriember. Ha pedig még voltak gyerekek és szerettek volna táncolni, akkor rám számíthattak, mert nem most akartam a sarokban ülni. Végre tudtam már valamennyire mozogni, és a zene, a hely hangulata is könnyedén magával rántott. Valójában felnőttekkel is szívesen csevegtem, vagy táncoltam. Az pedig nem volt, hogy igazi ábrándos arccal néztem, ha netán anya és apa is táncoltak, hiszen régóta nem láttam őket már táncolni és olyan jó érzés volt, hogy végre együtt a család. Éjfél is elmúlt, mire egyre inkább kezdtem elfáradni. Apa rám terítette a zakóját is, miközben befúrtam magam az ölelésébe és vélhetően kicsit el is szenderítettem a nagy mulatozás vége felé.

■ ■■ ■ahwie■ ■credit



A hozzászólást Rosalie Deschamps összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 11:24 am-kor.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
140
● ● Reag szám :
117
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Vas. Jan. 14, 2018 4:13 pm

Elsőre nem akartam elhinni, hogy ez tényleg meg fog történni, hogy a legjobb barátnőm egyik legnagyobb álma valóra válik és végre hozzámegy ahhoz a férfihoz, aki olykor a lehető legnagyobb idióta – az elmúlt időben történtek fényében nem csoda, hogy ezt gondoltam -, de mégis a lehető legjobb a barátnőmnek is, mert igazán szeretik egymást. Örültem annak, hogy meglelte a másik felét, hogy olyan boldogok együtt, ami a mai világban azért ritkaság. Nagyon reméltem, hogy a picikkel is minden rendben lesz. Az pedig nem volt kérdés, hogy mindenben segíteni fogok és amennyi terhet csak tudok, azt le is fogom venni a  válláról, hiszen azt szeretném, ha nem fáradtan esne oda a saját esküvőjére és szerintem a kismamaság se éppen könnyű dolog, biztosan gyakran elfáradhat. Így az elmúlt időszakban mindenben mellette álltam, támogattam és az se zavart, ha netán az éjszakaközepén vert fel, vagy munkaidőben keresett. Számára mindig is volt időm, most meg még inkább.
Mosolyogva igazítom meg rajta a ruhát, miközben a szemeimben ott csillan a büszkeség és az elismerés is. – Gyönyörű vagy. Nem mintha hétköznap okod lehetne panaszra, de a kismamaság és ez az esküvő még inkább megszépített. Csak úgy ragyogsz ma.  – mondom neki jókedvűen, majd testvérién átölelem hátulról, ahogyan a tükörben nézzük magunkat. A csendet pedig a gép kattogása zavarja meg, mert valaki újabb és újabb képeket készít rólunk, sietve fordulok meg és hessegetem ki a fotóst, hiszen még nem végeztünk.  Az utolsó simításokat is elvégzem, ha pedig egy-két könnycsepp megjelenik Domi szemében, akkor sietve törlöm le és rázom meg a fejemet. – Nem ér sírni, még a boldogságtól se, még a végén a sminked bánná. – kuncogom el magam, mert úgy érzem, ha ő sírni fog, akkor már én is fogok és még a bevonulásig se bírom ki, hogy ne sírjam el magam. Annyira jó érzés ennyire boldognak látni és remélem, hogy Serge is tudja, hogy mennyire szerencsés, amiért egy ilyen nőt vehet el és lesz a gyermekei édesanyja.
- Rendben? Minden fantasztikus, ne aggódj semmiért. Ez a te nagy napod és tökéletes lesz! – mondom mosolyogva, miközben befutnak a gyerek is. Mosolyogva figyelem őket, vagy éppen hallgatom Rosaliet is, hogy mit mond vagy éppen csinál. Amikor pedig ideje indulni, akkor még egy utolsó pillantást vetek a „testvéremre” és elismerően bólintok; sietve indultam el kifelé, hiszen hamarosan jönnek úgyis a kísérői. Miután pedig elfoglaltam a helyemet, türelmesen vártam, hogy a ceremónia elkezdődjön, miközben egy zsebkendőt is előkészítettem, mert biztos voltam abban, hogy kicsit sírni fogok ezen az egészen. Természetesen gratulálni én is mentem és hosszasan öleltem meg a barátnőmet is, majd csatlakoztam a többiekhez, miközben megigazítottam a kabátomat a ruhám felett. Páran kezdenek csoportosulni a csokordobás miatt, de nekem nem állt szándékomban beállni a többiek közé. Nem voltam az a nagyromantikus alkat, már nem, mintha az új élettel részben még inkább elvágtam volna magamban az ilyen álmokat, vágyakat. Persze, mindenki látni akarta és végül annyira nagy volt a mozgolódás, hogy valahogy én is a többiek mellé sodródtam szélre, amikor is repült valami felém és automatikusan kaptam el, mielőtt képen nyomna az a valami. Tapsolás, ujjongás, csalódott arcokat láttam, mire sikerült rájönnöm arra, hogy pont nekem sikerült elkapnom a csokrot, pedig én akartam a legkevésbé. A sokkos arc eléggé látható volt, majd sietve varázsoltam mosolyt az arcomra, amikor Domi pillantásával találkozott és úgy tettem, mint aki örül, pedig nem ez volt az igazság és ezt vélhetően ő sejtette, de nem akartam elrontani egy aprósággal a nagynapot. Egyébként is, attól még, hogy elkaptam, nem jelent semmit se. De azért kár, hogy nem lehet ezt csak úgy odaadni valamelyik kislánynak, aki vélhetően jobban is örült volna a csokornak, vagy olyannak, aki arra vár, hogy a párja elvegye a tömegben.


Az étterem is fantasztikusan festett így feldíszítve; a kabátomat odaadta a megfelelő helyen, hogy utána megkeressem a helyemet. A beszédeket boldogan hallgattam végig, hiszen nagyon is szívből jövő voltak, tapsoltam, amikor kellett, vagy éppen buzdítottam a népet arra, hogy vegyük rá a párt a csókra. Végül jó lett a vége ennek a „mesének”, és remélhetőleg így is fog maradni. Elég csak rájuk nézni és mintha az ember utána képes lenne hinni abban, hogy talán még számára is van remény és ebben a világban még nagyon is létezik az őszinte és mélyből fakadó igazszerelem.
Táncoltam Domival, beszélgettünk nevettünk sokat. Táncoltam Lionellel is, akit azt hiszem Domi tanít, ahogyan más vendégekkel is, hiszen itt volt az a férfi is a családjával, akivel az egyetemen futottam össze, - vagyis zuhantam rá a magasból, akiket be is mutatott nekem. Gyönyörű családja van. Egy személyt kerültem amennyire csak lehetséges volt, vagy talán kettőt, de abból az egyiket nem tudtam kikerülni.
- Martichon nyomozó, nem hittem volna, hogy pont itt fogunk ismét találkozni, ahogyan azt se, hogy szeret táncolni. – pillantottam rá kisebb mosollyal az arcomon, mert nem szívesen találkoztam azokkal, akik a húgom ügyével foglalkoztak, hiszen bármit is tett, amiért bevitték, akkor is a húgom fog maradni. Az meg csak hab volt a tortán, hogy jobban ismerem őt, mint azt bárki hinné, hiszen Jasmine vagyok, nem pedig Pandora valójában. És a színjáték mindig is nehezebben ment, amikor olyan keveredett a közelembe, akart beszélgetni, akit az előző életemben is ismertem, akkor pedig még nehezebb volt, ha túl jól ismert személyről volt szó. – Persze, örömmel táncolok. – vágtam rá végül, mielőtt túl gyanús lenne a hallgatásom, a morfondírozásom, hiszen ez mégis is csak esküvő. Idővel mindenki mindenkivel táncol, még azokkal is, akiket utána nem lát többé, vagy reméli nem fogja látni. Csak egy tánc, abból nem lehet baj.

Gratulálok nektek. <33


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason


A hozzászólást Pandora Jasmine Fournier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 1:07 pm-kor.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
799
● ● Reag szám :
324
● ● Keresem :
My Mom
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szer. Jan. 17, 2018 8:03 pm

Abból kiindulva, hogy néhány hónappal ezelőtt még azt se tudta kedves cimborám a város széli erdőben sétálgatva, hogy hogyan álljon élete szerelme elé, bocsánatot kérni... Ahhoz képest? Rosie rózsaszirmokat szór, miközben Dominiqe az oltárhoz vonul, mindenki figyelme az övék ahogy kimondják a boldogító igent, ráadásul nemsokára a család is bővülni fog. Szinte félelmetes, milyen gyorsan elrepült ez a néhány hónap, és mennyi minden történt azóta!
Amiben szükség volt rám, abban segítettem, elvégre erre valók a barátok, legyen szó akár ismeretséggel, egy-két címmel, vagy épp azzal, hogy az idegeskedő vőlegényt megnyugtassuk, minden rendben lesz! Miért is ne lenne? Élete legszebb napja a mai. Miközben pedig a szertartást hallgatjuk, akaratlanul is eszembe jut a sajátunk, még ha nem is mostanában volt, hanem már több, mint egy évtizede.
A gratulációk meg ajándékátadás után az étterembe érve egy elismerő biccentéssel adózok a dekorálásért felelős embernek, szép hangulatosan sikerült megoldaniuk, az látszik, hogy sok munka volt benne, de nem is ez most a legfontosabb, hanem hogy kanalat ragadja elkezdjek az egyik pohár szélén "csörömpölni", elkezdve a jó öreg esküvős hagyományt, nehogy már akár egy percig is nyugtuk legyen! Na jó, Dominak talán, egy ilyen nap önmagában is fárasztó, hát még egy ilyen szép nagy, gömbölyödő pocakkal!
- Hm, mi az, Nyuszifül? - fordulok a lányom felé, amikor szólít, amikor pedig meghallom a kérdését, csak vidáman bólintok. Mondanám, hogy még gyönyörűbb is, de mindenkinek a sajátja a legszebb és legemlékezetesebb, így kár is szót pazarolni rá.
- Még szép, hogy van, mindkettő. Még nem láttad őket? Azt hittem, hogy anyával már azokat is végignéztétek. - gondolkozok el egy pillanatra, hisz van egy külön fényképalbum szentelve neki, és abból kiindulva, hogy mennyire szeretik lapozgatni a családi albumokat... Valahol meg megvan az a videó is, igaz, olyan hosszú, hogy még én se néztem vissza azóta se, talán csak egyszer. De ezen ne múljon, Rosie kedvéért majd előkerítem, mást nem, hogy nevessen egy jót rajta, hogyan néztek ki a szülei fiatalabb korukban, vagy milyen viccesnek tűnnek mai szemmel az akkor divatos öltözékek.
Amikor azonban felcsendül a zene és az ifjú házasok ellejtették az első táncukat, csendre intettem a lányokat is magam mellett, inkább figyeljenek! Utána azonban, amikor a zenekar a többi párt is táncra buzdította, én sem maradtam sokáig veszteg a helyemen - már nyújtom is a kezem Léa felé, ha pedig van kedve, akkor az este folyamán még jó pár számot végigtáncolunk együtt. Természetesen Rosie sem maradhatott ki, no meg természetesen Domit is felkérem, ha épp úgy adódik, hogy beleférek a táncrendjébe. Részemről nem akartam elsietni a hazamenetelt, így amíg a többiek is elvoltak és jól érezték magukat, addig biztosan maradtunk, ha meg esetleg Rosie kidőlt volna, vagy Léa fáradt volna el az egész napos készülődésben-pörgésben, akkor még egy utolsó gratulációt követően búcsút vettünk mi is az ifjú pártól. Mondjuk messzire úgy sem megyünk, arról nem is beszélve, hogy miután szomszédok vagyunk, jó eséllyel holnap úgy is beszélünk még egymással... Ha kipihenték az est fáradalmait.



Sok boldogságot még egyszer!  szeri
tudomány emberei
avatar
Online
● ● Posztok száma :
462
● ● Reag szám :
192
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Pént. Jan. 19, 2018 7:52 pm


Van valami ijesztő az esküvőkben. Eleinte mindent elkövettem, hogy kivehessem a részem a szervezésből, de két megvadult nő mellett - a húgom és Léah barátnője - esélyem sem volt, így aztán feladtam, hogy beszálljak a vitába, és csak a távolból tettem megjegyzést az abrosz árnyalatát illetően, illetve segítettem az olyan apróbb és kevésbé láthatóbb dolgokban, amire nem mindenki gondolt. Például lerendeztem a sajtót, megszerveztem, hogy ne legyen médiahisztéria az esküvő körül, leszerződtettem egyetlen újságot, amelynek a fotósa jelen lehetett, aztán persze egyeztettem az ifjú párral is. Plusz leteszteltem, mennyire jól főz a szakácsnő, és amikor nem figyelt, el-elcsentem a készülő menükből egy-egy falatot, míg ki nem tiltott végérvényesen a konyháról. Szerettem volna, ha a bátyámék esküvője tökéletesre sikerül, és ez a nap felejthetetlenné válik számukra.
Bleu-vel érkeztem a templomba, kézen fogva és büszkén, hiszen semmi sem volt, amit rejtegetnünk kellett volna, ott azonban egy röpke csókkal leváltam tőle és csatlakoztam a családomhoz. Próbáltam megnyugtatni a pityergő anyánkat, megjegyzést tettem Céci dekoltázsára, aztán csatlakoztam a bátyámhoz, hogy Serge mellett maradjak az utolsó néhány percben. A vállát masszírozva próbáltam eloszlatni a kétségeit, megnyugtatni afelől, hogy minden rendben lesz, ha pedig meggondolná magát, majd dobjon rám egy sms-t és kimentem holnap reggel - reméltem, a vicc majd enyhíti a nyomást.
Léah egyszerűen gyönyörűen festett, bevallom, én is ámulattal csodáltam, ahogy az oltár felé lépkedett, és az ikrekkel gömbölyödő pocakja csak még bájosabbá tette. Nem bírtam ki és lopva rámosolyogtam Bleu-re a túloldalon, aztán azon kaptam magam, hogy a szertartás hátralévő részében őt bámulom vágyakozón. Ahogy Serge és a most már hivatalosan is sógornőm kimondták a boldogító igent, széles mosoly telepedett az arcomra, ami a nap hátralévő részében ott is maradt. Anyáékra néztem, aki természetesen már ott zokogott Cécivel, és elöntött a hála meg a szeretet, hogy ilyen fantasztikus és egyre bővülő családom van.
Ennek az egyre bővülő családnak persze akadtak kevésbé kellemes elemei is.
- Boucher... - Kurta fejbiccentéssel üdvözöltem az étteremben Gastont. Egy percre leszakadtam Bleu-től, hogy rákérdezzek a szakácsnál, minden rendben halad-e az étellel, és sikerült belefutnom ebbe a bájgúnárba. A sógornőm bátyjába. Jaj de jó, hogy ilyen kicsi a világ... Meglehetősen mű mosolyom persze élethűen tükrözte, hogy sokkal szívesebben lennék egy temetésen, melynek ő a főszereplője. De hát minden családban akadnak elviselhetetlen rokonok...
Táncoltam, én még ennyit talán soha. Felkértem anyát, a húgomat és minden ismerős rokonunkat. Táncoltam Bleu-vel, főleg a lassú számoknál, és nem zavart, hogy mennyire kirívó pontját alkotjuk a parkettnek. Aztán amikor Léah már azt hitte, megkegyelmeztek neki, elkaptam az ő kezét is, "hova-hova, Dubois kisasszony?", és magammal húztam egy rövid körre. Tánckarrierem fénypontját azonban a legifjabb koszorúslány jelentette, akit, ha jól értesültem, Rosalie-nak hívtak, és voltam olyan lázadó, hogy még az apját sem kérdeztem meg, felkérhetem-e a lányát, csak odaléptem és a kezemet kínáltam felé.
- Hölgyem, megtisztelne egy tánccal? - Ha a kislány belement és az apja sem ölt le ott helyben, akkor az est további részében a lánykával bohóckodtunk a parketten, míg el nem fáradt és vissza nem kísértem a családjához. Utána csak ültem, hol Serge-éket boldogítva, hol Bleu mellett.
Megtapsoltam az ifjú pár beszédét, és mindig megtaláltam a legalkalmatlanabb pillanatot, hogy elkezdjem csörgetni a poharamat, újabb csókokat facsarva ki belőlük, hogy aztán én is lopjak egyet Bleu-től. Ami az enyém, az a tiéd is...
- Nehogy azt higgyétek, hogy megússzátok kínos játékok nélkül... - léptem az ifjú pár elé egy A/5-ös papírlappal a kezemben, amire felírtuk és megszerveztük az est összes játékát, könnyített verzióban, hogy Léahnak se okozzon nehézséget, és cenzúrázva, a fiatalabb vendégekre való tekintettel. Céci szerint néhány játék így is elég obszcén, de hát ezért a kultúrát tessék hibáztatni, ne engem...
Aztán persze ott voltak az ajándékok, és baromira izgultam, nem azért, amit vettünk, mert tudtam, hogy azért oda meg vissza lesznek, hanem amiatt, akivel közösen vettem. Ezúttal ugyanis párban készültünk ajándékkal, és nem Cécivel, nem is anyámékkal, hanem Bleu-vel. Gondoltam, ha már együtt vagyunk, adjunk közös ajándékot, és az összetartozásunk ennek a formája, meg hogy ehhez mit szólnak Serge-ék, beparáztatott, aztán a végén már csak nevettünk azon, hogy minek idegeskedtem. Az este, még számomra is, tényleg felejthetetlenül alakult.


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szomb. Jan. 20, 2018 6:54 pm

Nem igazán voltam híve az esküvőknek, de kár lenne tagadni, hogy mivel a húgom esküvőjéről volt szó, azért egészen izgatott a dolog. Nem vagyok nagy szervező zseni, vagyis van egy nagyon jó menedzserem, de be kell valljam túlzottul nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy felajánljam, és hagyjam esküvőszervező pozícióban feszengeni. Mikor a téma feljött, kínosan feszengve és egyik lábamról a másikra billenve próbáltam a témát elkerülni, mert bár lehet odaadtam volna, de ismertem magamat, hogy ha Marc velem nem foglalkozik, akkor én bizony képtelen leszek normális módon megjelenni az esküvőn. Egy nagy gyerek vagyok ilyen helyzetben, ezt kár lenne tagadnom. Így tehát baromira megkönnyebbültem, mikor a húgom barátnői ellepték a francia fővárost mindenféle igényükkel és szervezési kényszerükkel. Marc maradt mellettem, én pedig kellő időt tölthettem azzal, hogy szép legyek a nagy napra, mintha én mentem volna férjhez.
Egyedül érkeztem a templomhoz, és nyilvánvalóan az első sorban kerestem helyet, hiszen én is hozzátartozó lennék vagy mifene, még akkor is, ha tanúnak nem én lettem felkérve. Oké, annak is csodálatos lettem volna, de így azért mégis csak megfelelőbb volt a dolog, volt időm a gyerekekkel selfie-t csinálni, még a vendégek egy részével is, mert mint kiderült egészen sok rajongóm van a Dubois-k között. Legalább is a Cécinek becézett fekete démon talán többször is mosolygott rám, mint kellett volna, és a dekoltázsa is hívogatóbb volt, mint ahogy normál esetben. Néha fél-fél pillantással rásandítottam, azonban túl közel ült Pandorához, így a másik fekete démon szintén mélyen dekoltált ruhájának bámulása túlontúl összezavart. Nem is tudom mi történt köztünk, egyszerűen csak elkopott mellőlem, bár nem mintha nem tudtam volna, hogy ő az a nő, akiért küzdeni kell. És küzdöttem én eleget úgy érzem, de a randink ettől függetlenül sem sikerült túl fényesre, és most kellő távolságból szemlélve egymást és az ifjú párt ültünk a templom hideg fa padján, és hadartuk a miatyánkat, mintha kötelező lenne. Jól láthatóan tátogtam minden imánál, annyira, hogy Marc egyszer simán térden rúgott, hogy fejezzem be, látható, hogy nem tudom mit is kell mondani. Innentől pedig egyszerűen csak lehajtottam a fejem és inkább magamban kezdtem morgolódni, ami legalább egy kicsit imádsághoz is hasonlíthatott.
Az igen egészen hamar elhangzott, a húgom gyönyörű volt még gömbölyödő pocakkal is, és a násznép is lelkesen tapsolt. Már majdnem olyan lelkesen, mint nekem a tini lányok, ha megpillantottak valami nyilvános helyen. A fotós pedig sajnálatos módon rólam túl kevés képet csinált, de valószínűleg csak azért, mert ebben is annak a magas idiótának volt benne a keze.
Nem kedveltem, van ez így.
A lagzi hamar elkezdődött, a nép ivott, evett, és nekem végre alkalmam nyílt gratulálni Dominak.
- Csodásak voltatok, bár én jobban mutattam volna melletted, de hát ... - sóhajtottam teátrálisan és vigyorogva - ... végül is az számít, hogy elégedett vagy és boldog. Még ha az udvariatlan férjed Dubois, akkor is. - morogtam kicsit a Dubois név említésénél. Egyik alma sem esett messze a fájától, így tehát nem ért senkit váratlanul, hogy nem vagyunk kebelbarátok. A múltkori látogatásomnál Serge erőszakossága kissé elszakított bennem egy cérnát, ami annyira nem tette közkedveltté a számomra. Nyilván én is olyan vagyok amilyen, de míg én képtelen vagyok megszokni, ha nem szeretnek, neki kötelessége lenne akkor is imádni. Mert Domi testvére vagyok, mert Gaston Boucher vagyok... és mert ez jár. Alanyi jogon.
Egy lágy táncra még felkértem a húgomat, majd mikor leváltották úgy döntöttem ideje megnéznem a mosdót. Természetesen nem jártam sikerrel, már ami a magányt illeti, és azt, hogy nyugalomban végezhetem a dolgom. Dubois ugyanis pont akkor indult felém, mikor én vissza a táncparkettre, így képtelen voltam a sima egyenes folyosón másik utat választani.
- Dubois.... - köszöntem én is, majd ahogy egy lépéssel eltávolodtam, még visszafordultam felé, egy kellemes mosoly társaságában.
- Úgy hallom bejött a sorozat. Minden értelemben... - vigyorogtam az arcába, majd Meyer felé biccentettem a fejemmel. Na nem mintha zavart volna bármi is ezzel kapcsolatban. Nem érdekelt hogy ők egy pár, hogy meleg-e... csak egyszerűen olyan jó volt felemlegetni Mr. Tökéletesnek, hogy talán mégsem teljesen tökéletes...
Mondjuk annyira a társaságára sem vágytam, úgyhogy inkább a kezembe vettem egy pohár pezsgőt és visszavonultam a helyemre, hogy utána fancsali ábrázattal végignézzem, ahogy előveszi a papírkáját és a rajta lévő játékokat. Unottan megkavartam az italomat, hogy a szénsav kicsit kimenjen belőle, majd tekintetemmel Pandát kezdtem vizslatni, remélhetőlegesen jó áthatóan, hogy észrevegyen....
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Hétf. Jan. 29, 2018 12:26 am

Ha nekem valaha is azt mondják, hogy részt fogok venni a volt tanárom esküvőjén, akkor szemberöhögöm. De komolyan, mégis mekkora az esélye annak, hogy egy meghívó fogad majd a postaládában? Személyesen nekem címezve, gyöngybetűkkel, és valóban a tanárnő aláírásával. Hamisíthatatlan... de vagy háromszor el kellett olvassam a nevem, hogy realizálódjon bennem, tényleg nekem címezték ezt. Nem mondom, az elmúlt években tettem róla, hogy a tanárnő emlékezetébe véssem a nevem, a fizimiskám és a személyiségemet. De inkább rossz, mint jó értelemben. Hiszen én voltam az egyik leghivalkodóbb, leglázadóbb, leglustább és legellenszenvesebb ficsúr, akit egy tanár valaha kívánhat magának. Ő mégsem mondott le rólam, adott egy lehetőséget, hogy talán ne bukjak meg, hogy elgondolkozzak azon, tényleg érdemes lesz tanulni. Na meg azóta már tudom, hogy miért is érdemes annyira ráfeküdnöm a történelemre... na meg az irodalomra... Hálás lehetek igazából neki és talán a végére egészen megkedvelt. Nem tudom, máskülönben miért kaptam a meghívót is?
Engem aztán nem tántorított el az, hogy majd magyarázkodjak másoknak ki vagyok, mi vagyok és mit keresek itt. Kicsíptem magam csinosba, még be is fújtam magam parfümmel, illatozzak is. Utolsó simítások a tükör előtt, öltöny pipa, a cipőm csillog, kabát rajtam, irány a buli. Vagyis a szertartás előbb. Időre érkeztem, bár valahol hátul álltam meg. Nem akartam én zavarni a társaságot, nem tartozom én ide ugyan senkihez. Vagyis amíg ki nem szúrtam Suet a tömegből. Nocsak, nocsak, vajon ő rokon is valamilyen úton-módon, vagy csak benyalta magát a szokás szerint a tanárnőnél és most itt lehet? De ott van valakikkel, beszélget velük, talán mégis csak rokon. Felcsendül a zene, a vőlegényt figyelem az oltárnál, majd ahogy megérkezik a díszes társaság, a figyelmem is rájuk irányul. A tanárnő finoman szólva is észbontóan néz ki ebben a ruhában. Nem kicsit akad meg rajta a szemem, és nem csak a látvány miatt. Ahogyan a suliban láttam, szolidan, visszafogottan, most annyira más, és mint ha valami különleges aura lengné körbe, miközben büszkén lépdel - te jóságos ég, mekkora a pocakja? Mikor legutóbb láttam... az már rég volt, akkor még nem volt akkora. De hát két gyereknek el kell férnie valahol, nem? Egy pillanatra elnyílik a szám, de végül becsukom. Nem fogom elrontani a bulit, ígérem. Csak állok ott, ujjaimat összefűzöm, nézem őket, miközben valahogy engem is beszippant ez a hangulat. Pedig úgy indultam el, hogy majd tök idegennek fogok tűnni, feszengeni fogok, mint egy idióta. Aztán kimondták az igent, tapsot érdemelnek, hatalmasat!

Ideje Suet megkeresni, de előtte gratulálni kell. Váltanom kell pár szót a csajjal, villogni, hogy bizony én is itt vagyok ám. Nem lesz abból semmi baj, csak neki lehetek nagy inggel, mások nem fognak rajtam megbotránkozni. Megrezzen a zsebemben a telefon, érte nyúlok, felveszem. Mégis mi az istent akar és ki? Nem baj, gyorsan lerendezem. Még nem indulunk, nem? Valami még lesz itt, csak most ötletem sincs mi, gondolataimat lefoglalja a telefonáló, a kijelzőt nézem, felveszem, odébb sétálok. Jah, sétálok, pár rövid szóval részletezem, közben odaérek a hölgykoszorú mögé és majdnem a szívbaj jön rám, amikor elrepül tőlem nem messze a csokor. Baszki! Nem baj, megnyugodhatok, nem nálam landolt, színpadias vigyorral odébb kotródok, elteszem a telefont.

Annyira sok minden tódul a fejembe, egy élmény ilyenen részt venni, a vacsorára készülve, ahova csak beugorni szándékozok, vagy nem is tudom. Ha lesz elég pia, buli, lesz kit megtáncoltatnom, akkor simán. Akár hajnalig is. Apropó Sue, el kell kapnom őt legalább egy táncra, meg a tanárnőt. Még mindig ragyog és csodálom a kitartását, én már biztosan elfáradtam volna ilyenkorra ekkora hassal. Az emberek kis körbe tobzódnak, én addig elbeszélgetek valakivel. Majd csak elkussolok, pofám lapos, a dallam felcsendülésére a párt figyelem. Hosszasan eltűnődök, szép dolog is az, amikor két ember egymásra talál és együtt képzelik el az életüket. Mint a szüleim, amikor összekötötték az életüket. Remélem Dominique és az újdonsült férje is sokáig együtt maradnak, hogy őszinte legyek, megérdemlik. Arcomra mosoly ül ki, miközben ő kézről kézre kerül. Végül én jövök. Igazodok a zene ritmusához, kezembe veszem az övét, másik a hátán pihen. Lassan indulok el, figyelem minden léptét, miközben rá pillantok. Tekintetem hálás, szívesen osztanék meg vele új sikereket, hogy bizony szereztem már hármast is töriből, de jobbat is. Persze nem minden, mégis ez a sok sztori most nem ide illik, nem most fogom vele megosztani. Még mindig nehezen hiszem el, hogy itt vagyok, pedig tényleg.
- Köszönöm, hogy hitt bennem és most gondolt rám. A tanárnő igazán remekül táncol. - nem tudtam, hogy ömlesszem egybe a szavaimat, ez most így jött ki. De mindenesetre szerettem volna megdicsérni, mert megérdemli, hogy ma igazán ragyogjon. Vagy esetleg hogy megtalálja később a számításait. Még néhány lépés erejéig én vezetem őt, majd a következő érkezőnek nyújtom a kezét. Még egy mosolyt megeresztek felé, mielőtt elindulok az italok felé.
De megmosolyogtatnak a köszöntőbeszédek is, tényleg szívhez szóló. Miután már sikerült választanom és a hátsómra is leültem. Bahh, Meyerék annyira messze ülnek innét, pedig most úgy beszélgetnék. Nem baj, a mellettem ülő fiatal csajjal is remekül szót értek. Néhány pohár után úgy döntök, kilépek cigizni egyet. Ha iszok, nem tudok nem rágyújtani. Így aztán elindulok kifelé, miközben a zakóm zsebében keresgélek egy szál után. Nem hoztam sokat, nem akarok sokat szívni sem. Esküszöm épp csak belepillantok a zsebembe, amikor oldalról valakinek nekimegyek. A fickó a pohár pezsgővel, vagyis inkább csak volt pezsgővel, mert annak tartalma a ruháján landol. Ahogy pedig kiszúrom, hogy kicsoda is... Nem rá mondta valaki, hogy a tanárnő testvére? Óóóóó, basszus!
- Jaaj, nagyon sajnálom, igazán, ó jaj, az én hibám, nem vettem észre, ne haragudj. - elhalad egy pincér mellettünk, nagy szabadkozásom közepette leakasztom a karjáról a kendőt és még jobban beletörölgetem az alkoholt a ruhájába. De én esküszöm megtettem minden tőlem telhetőt. Biztos vagyok benne, hogy felháborodik, de a pincér is észreveszi, hogy valami történt, ide jön, kérdezi, segíthet-e valamiben, én pedig a kezébe nyomom a ruhaanyagot és jobbnak látom kimenni füstölni egyet. Az egérút, magamban pedig jót röhögök. Jól indul az este, remélem nem haragszanak meg ennyiért rám, elvégre nem direkt csináltam.
De ahogy leég a csikk, én magam vadászok ital után, majd egy Suet is, hogy megtáncoltassam. Meg én, biza. Pár pohár után már nem bírok a lábammal és nagyjából minden nőt végigtáncoltatok itt a buliban, aki él és mozog és kaphatós egy jó táncra, beleértve a legkisebbeket is.


Sok boldogságot
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Kedd Jan. 30, 2018 9:44 pm

Félicitations!
Furcsa, különös izgalom lett úrrá rajtam már akkor, amikor Rosie-val elindultunk ruhát nézni, amikor a kezembe vettem a finom anyagot, hogy a kislányom méreteihez igazítsam. Az az állandó, levakarhatatlan mosoly attól a pillanattól kezdve ott ült ajkaimon és akkor is sem hagyott alább a görbület, amikor elérkezett Domiék nagy napja. Nagy lelkesedéssel készítettem el Rosie frizuráját, úgy, ahogyan azt ő kérte. A konty szerintem sem illett volna hozzá, vagy az alkalomhoz, ez a hátratűzött, lelógó haj szerintem tökéletesen fog majd passzolni a ruhához. Direkt vettem a héten néhány színben megegyező virágot, amit aztán a tincsek közé tűztem, hogy teljes legyen az összhatás. Teljes volt, ami azt illeti, ahogyan később, a padokban ücsörögve Rafi mellett felharsant a bevonuló zene és megpillantottam a kislányomat. Egyetlen pillanatig figyeltem csak őt, mert hamar más vonta magára a tekintetem; a menyasszony.
Egyszerűen gyönyörű volt és akaratlanul is felszínre törtek (újra) az emlékeim, a saját esküvőnk jutott eszembe. Rafi ujjai közé fűztem kezemet és a ceremónia végéig nem is igazán eresztettem el.
Az étteremben már Rosie is velünk ült egy asztalnál, szélesen mosolyogva csatlakoztam én is a "csókot követelők" táborához, kezembe fogva a poharamat, amihez a villámat ütögettem.
- Nem néztük még meg azokat? - csodálkozom Rosie kérdését hallva, bár az igazat megvallva az utóbbi időben amúgy sem nagyon nézegettünk albumokat. - Akkor itt lesz majd az ideje bepótolni! - lelkesedek az ötletre, mert hiába hosszú a videó, azért jó lesz újra végignézni, a képeket nem különben, elég sok készült szerintem, valahol biztosan megvannak, majd előkerítjük valamikor.
- Igen, én is ennyire boldog voltam és igazi hercegnőnek éreztem magam. Arról meg apát kérdezd, hogy úgy is néztem-e ki - sandítottam Rafi felé. - Majd megnézheted a képeket. Sőt, ha apa ki nem dobta, akkor a ruhának is meg kell lennie valahol a padláson. Még az édesanyám varrta - büszkén viseltem az egyszerű darabot, tényleg nem volt semmi cicoma rajta. Némi kis csipke, egy fehér virágkoszorú a hajamba és ennyi. Bár amennyire emlékszem, Rafinak sem volt semmi kifogása a ruha ellen akkoriban... Úgy volt tökéletes, ahogyan volt.
Örömmel vetettem bele magam a táncolásba a férjem oldalán, hogy aztán Rosie-t és Domit is felkérjem egy táncra és arra sem mondtam nemet, ha bármelyik jelenlévő férfiú vette a bátorságot, hogy kérjen tőlem egy táncot. Rettentő jól éreztem magam és nem győztem gratulációimat kifejezni az ifjú párnak, hogy aztán éjfél után, látva az elszenderedő Rosie-t, kezdeményezzem a hazaindulást.

pour vous  sweety ■ ■ credit
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem •• Szomb. Feb. 03, 2018 6:45 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: la fermette marbeuf étterem ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

la fermette marbeuf étterem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Fáradt ninja étterem
» Uroniko étterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-