Diadalív - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Diadalív •• Szer. Júl. 19, 2017 9:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Pént. Dec. 08, 2017 6:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to, Théodore
Ez most komoly?!

Persze nem várom el, hogy mellettem álljon, hogy elmondja az igazságot mindenkinek. Én nem várok el tőle semmit... mert ha már nekem vannak elvárásaim, akkor az problémát jelent. Én maradjak csendbe a seggemen, és lehetőleg fogjam be a számat mindenről, de legfőképp róla, és ezzel együtt fordítsak hátat önmagamnak. Nyilván ez lenne a megoldás, és ez az, amit elvár tőlem. Mikor veszi már észre, hogy esetleg én is várok valamit? Hogy talán tehetne az én kedvemre is? Vagy ez túl nagy kérés? Ja igen, az, mert hát rólam aztán mindenki tudja, hogy a férfiakhoz vonzódom... hát nem. Nem tudják. Mert én védem a magánéletemet pont úgy, mint ő a sajátját. Igen, kérdezték már, hogy kikhez vonzódom, és igen, nem tagadtam le a hovatartozásomat e téren, viszont én mindig felvállaltam saját magam, és nem fogok csak azért hülyét csinálni magamból, vagy épp a háttérbe vonulni, mert szerinte cink megfogni egymás kezét az utcán. Mikor veszi már észre, hogy a baj a fejében van, és hogyha normálisan kezelné a helyzetet, ha nem titkolózna, ha csak egy kicsit őszinte lenne magához, akkor a sajtó sem lovagolna a témán. Ricky Martint sem kezdték ki és már két gyermek boldog édesapja, és hozzáteszem boldogan él a párjával, aki férfi. Soha nem illetik negatív kritikával, hiszen mindent megtesz a családjáért... miért lenne ez velünk másként?
- Ja, épp itt az ideje... - szűröm a fogaim között a választ, és most az egyszer azt hiszem, hogy nem fogok engedni az igazamból. Mindig én vagyok aki békül, aki nem sértődik, nem hisztizik, aki teljesen higgadtan szemléli a dolgokat, de most valahogy azt érzem, hogy tele a pohár. És ha az kell ahhoz, hogy összeszedje magát és ide is tököt növesszen, ne csak az ágyba, akkor megteszem, hogy nem kommunikálok vele mosolyszünetre hivatkozva.
Kissé megemelem a fejemet, úgy masírozok el előtte a forgatási helyszínre. Beállok a nekem kijelölt x-re és mikor megkérdezi melyik jelenet jön, a világ legtermészetesebb módján válaszolok.
- Az amiben épp utáljuk egymást... mert ÉN már megint pöcs voltam, legalább is szerinted... - motyogom a mondat végét az orrom alatt, majd krákogok egyet és mikor meghallom azt a bizonyos mondatot, hogy felvétel! rögvest Magnus bőrébe bújok. Milyen fantasztikus, hogy lényegében pont ugyanaz a helyzet a két szereplővel mint velünk. Itt talán csak annyi a különbség, hogy most nekem van lehetőségem inkább a boszorkányságot választani Alec helyett. Boszorkányság = karrier.... milyen érdekes egybeesés.
- Alexander... Tudod, hogy én vagyok a boszorkánymester, és igyekszem a legjobbat nyújtani minden helyzetben. De... amikor velem vagy, valami mindig teljesen más lesz. Felszabadítasz bennem valamit... valami oda nem illőt. Valamit, ami sebezhetővé tesz, és én nem engedhetem ezt meg magamnak. Nem láthatnak sebezhetőnek, nem lehetsz a gyenge pontom! - mondom, miközben a megépített díszletek között az erkélyen lévő párkányhoz lépek, ezzel is hátatfordítva neki.
- Azt hiszem, ez nem működhet kettőnk között. Azt hiszem, hogy ez így nem kedvez hosszútávon egyikünknek sem... - sóhajtok fel, majd tekintetemmel a holdat keresem. Én is így gondolom... ha nincs változás, akkor felesleges erőltetni azt, ami nem működik.

to; Domi|| ©
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Hétf. Dec. 25, 2017 2:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Bleu & Théo

Nem szeretem a nőkben, hogy túlságosan érzékenyek, szeszélyesek, hisztisek, minden apróságon képesek felfújni magukat, és úgy reagálnak, mintha a világ omlana össze körülöttük. Nem szeretem, hogy gyakran Bleu is ilyen. Ő tudja, hogy szeretem, akkor meg miért olyan nagy ügy, ha a világ előtt még nem vállalnám fel? Én is tudom, hogy hosszú távon ez nem mehet így tovább, mindössze annyit kértem, hogy adjon időt - és idő alatt nem két napot értettem. Heteket, hónapokat, míg elrendezek magamban és körülöttem mindent. Ahogy elvonul előttem, hangosan felsóhajtok. Tudom, át kéne szellemülnöm, de annyira lekötnek a saját problémáim, a magam nyomora, hogy semmi kedvem még Alec nyűgjeit is a vállamra vennem.
Követem Bleu-t és igyekszem rendezni a gondolataimat. Joga van a sértettet játszani, türelmetlenkedni és unempatikusnak lenni, de ettől még nem változik semmi. Nem sürgeti meg azzal a dolgaimat, ha még ő is megnehezíti a jelenlegi helyzetet. Örülök neki, hogy ennyire gyötörnek a saját gondolataim, mert a kamera nem olvas a fejemben, ő csak azt látja, hogy nagyon vergődöm valamin - hogy az Magnus-e vagy Bleu, a kamerának és a rendezőnek is teljesen mindegy.
- Magnus... Szeretlek - felelem halkan, a hitetlenségtől és saját szerencsétlenségemtől meggyötörten. Alec a számba adja a szavakat, nekem csak meg kell őket töltenem a saját érzéseimmel. Bleu mögé lépek, megérintem a könyökét, hogy magam felé fordíthassam. - Eddig mindig megtaláltuk az utat vissza egymáshoz... Ezt is meg tudjuk oldani. Együtt.
Ez ránk is igaz. Minek apróságokon veszekedni, amikor a kapcsolatunk alappillére, az, hogy szeretjük egymást és a másikkal akarunk lenni, még mindig szilárdan áll? Minden mást az idő a helyére tesz majd. Folyamatosan fejlődök, egyre nyíltabb vagyok magammal és másokkal szemben is. Miért nem értékelné ezt ahelyett, hogy a hibáimat rója fel újra és újra?
- Kérlek... - Nem emlékszem, ez benne van-e a szövegkönyvben, de nem állítanak le, úgyhogy valószínűleg karakter- és jelenethű. A kezem még mindig a könyökén, majd lassan az alkarjára vándorol, ujjaimmal átkulcsolom a kézfejét. Nem akarom elengedni őt.


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Szomb. Jan. 06, 2018 6:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to, Théodore
Ez most komoly?!

Nem hisztizem túl gyakran, viszont tény és való, hogy az önbecsülésemet nehéz kordában tartani, és be kell vallanom nem is nagyon akarom. Mindig én vagyok az, aki meghunyászkodik, aki hűséges pincsiként vár, és időt ad, aki egyszerűen csak van, és lesi a másik óhaját és sóhaját és olyan nagy baj hogy egyszer én is megunom?! Hogy várom, hogy rám is legyen tekintettel valaki, hogy én legyek az a másiknak, akit örömmel felvállalnak, aki miatt mindent megtesznek, még a csillagokat is lehozzák az égről... ez olyan nagy kérés? Adtam időt, nem egy napot, nem órákat.... napokat, heteket... mennyit adjak? Egy évet, kettőt? Mikor fog eljutni arra a szintre, hogy bevallja saját magának is, hogy szeret engem, jó velem lenni, és ezen nem akar változtatni? Mibe tartana ha őszinte lenne velem, a világgal, és ne köntörfalazzon arról, hogy majd elmondja valamikor mindenkinek, hanem mondja meg, hogy adjak 3 hónapot és eskü nem rinyálnék ennyit!
Az a bizonyos szó mellkason vág. Úgy rúg gyomorszájba, hogy egyszerűen kedvem lenne felüvölteni, és megrázni őt, hogy érezze, hogy tudja, hogy lássa, hogy mennyire meggyötör, bánt és sebez minden tette és szava. Szemem megvillan, pilláim megrebbennek, és kezem görcsösen rámarkol az erkély korlátjára. Ezt most ő mondja, vagy Alec? Őt hallom, vagy csak tökéletes szerepet játszik? Tudnom kéne, hogy honnan és kiből jönnek ezek a szavak, azonban nem érzem! Én nehezítem meg a dolgát? Szerintem ez épp fordítva történik. Én vagyok, aki neki segít, aki űzi egy dolog felé, mert ha rajta múlna, akkor csak állnánk egy helyben és nem lenne soha előrehaladás.
Hogy örökké csak a hibáit rónám fel? Nem hiszem... hiszen mindig én vagyok az, aki valamit rosszul csinál, aki gyanusít, aki nem korrekt, aki nem őszinte, aki olyan amilyen.... milyen hibákat vetek a szemére? Azt, hogy vállaljon fel engem végre?
Annyira csalódást keltő ez az egész helyzet!
- Én is szeretlek, de úgy érzem.... úgy érzem, hogy ez az érzés, amit irántad érzek, ez nem segít. Inkább árt kettőnknek. Én pedig azt szeretném, ha jól lennél, ha jól lennénk, és inkább élek magányosan minthogy nehéz helyzetbe hozzalak! Ha van út vissza egymáshoz, akkor idővel rátalálunk. De nem most... - nézek rá egyenesen, és most ezeket a szavakat én is mondhatnám akár! Magnus részben én vagyok és jelen pillanatban abszolút megértem őt, hiszen én is pont így érzek. Nem akarom rákényszeríteni az akaratomat, ha ő nem érzi azt, hogy mellettem a helye, hogy nyíljon meg a világnak, ha nem vágyik arra, hogy nyilvánosan megcsókoljam, vagy épp megfogjam a kezét... akkor lehet nem is egymásra vágyunk. Akkkor lehet hogy csak el kell engednem. Hogy kipróbálja milyen mással, hogy milyen ezzel a tudattal a világ. Mert én életben maradok majd, azt tudom.... bár valószínűleg soha nem lesz sennkim....
Kezem az arcára vándorol, ujjaim megsimogatják kezdődő borostáját, majd hátrébb lépek felvéve ezzel a kellő távolságot.
- Menj el Alec! Kérlek! - mondom, majd hátat fordítok neki és várom, hogy végre a jelenetnek is vége legyen. Mert bár igaz ez csak egy jelenet volt, én pont ugyanígy gondolom. Kettőnk mosolyszünete és különálló élete ebben a pillanatban kezdődött el...


to; Domi|| ©
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Pént. Jan. 19, 2018 6:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Bleu & Théo

A francba ezzel az egész jelenettel! Fogalmam sincs, mi van most köztünk. Bleu jó színész, ez egyértelmű, de túlságosan élethűen játssza a szerepét, és fogalmam sincs, többet gondoljak-e bele, vagy felesleges. Melyikünkhöz beszél most? Nagyon remélem, hogy csak a szövegét mondja, mert nem hiszem, hogy megbirkóznék azzal, ha szakítani akarna velem is. Azt hiszem, erre nem állok készen, hiszen csak most kezdtük el ezt az egészet, és a tudat, hogy mások által a szánkba adott, bemagolt mondatokban kommunikálhatunk csak jelenleg, megöl. Egész egyszerűen megöl, mert tudni akarom, hogyan állunk egymással és mi baja van - miért érzem úgy, hogy fel akarja adni? Csak egy kis időt kértem! Semmi többet, csak időt...
- Nem... - tiltakozón rázom a fejem, nem vagyok hajlandó elfogadni a döntését. Mármint Alec. De én sem, hiszen amiről ez a két karakter veszekszik, az is tiszta hülyeség, habár valószínűleg sem Magnussal, sem Bleu-vel nem értenénk egyet, ebben sem. - Magnus, én... Ne... - kérlelem még utoljára, de ahogy távozásra kér, megtörten lehorgasztom a fejem. Felesleges tovább hadakoznom ellene, így szótlanul megkerülöm őt és lesétálok a színről. A rendező egyből lezárja a jelenetet és a stáb körülöttünk megélénkül. Mindannyian gratulálnak, a rendező szerint olyan jól sikerült a felvétel, hogy nem is kell többször felvennünk. Mosolyogva hallgatom a bókját és Bleu pillantását keresem közben, hogy osztozhassak vele a sikeres forgatás örömén.
- Éhes vagy? - lépek oda mellé, reménykedőn, hogy ez az egész korábbi letargia csak a jelenet része volt, és valójában köztünk minden a legnagyobb rendben. Szeretném ezt hinni, még ha sejtem is, hogy ez csak hiú ábránd... Túl egyszerű lenne hazasétálni és boldogan eltölteni a délutánt. Annál mi sokkal komplikáltabbak vagyunk...
- Van egy üveg borom és maradt némi lasagne tegnapról... Megosztozhatnánk rajta, ha van kedved.
Szeretném megpuhítani, kárpótolni őt az egész Gigis dolog miatt. Nem akarok rosszban lenni vele, és pláne nem akarom, hogy a kapcsolatunk Malec sorsára jusson. Ugye te sem?


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Pént. Jan. 26, 2018 6:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to, Théodore
Ez most komoly?!

Nem vagyok képes arra, hogy ennél is több időt adjak. Tudom hogy nehéz bevallani dolgokat, hogy nehéz elfogadni, én azonban hiszek abban, hogy nekem kellene lennem annak az embernek és külső hatásnak, aki segíthetne abban, hogy mindenen átlendüljünk. Szeretem őt, tiszta szívből, azonban ez a hezitálás kikészít és megöl. Miért nem tud túllendülni? Mit gondol meddig fogok várni? Hónapok óta várok, várok arra, hogy legyen valami, hogy mondjon valamit, hogy megtegye azt az utolsó lépést! Kitartó voltam eddig, és nem tovább! Elég volt, hogy nekem kell meghunyászkodnom, hogy én legyek a türelmes, hogy ha nem vagyok kellően az, akkor szemrehányást kapok érte, és tényleg, végre saját magammal akarok foglalkozni, a saját boldogságommal, hiszen mást sem tudok azzá tenni, ha én nem vagyok az. És most hiába is vagyok szerelmes, nem vagyok boldog. Miatta nem vagyok boldog, és így ő sem lehet az.
Szinte már maguktól csúsznak ki a szavak a számon, mintha Magnus szavait nekem írták volna. Mintha ő is pont ugyanezt érezné, mintha tudná, hogy bármily fájdalmas is, az elválás a legkézenfekvőbb út.
Megrázom a fejem, hátrébb lépek, és csak szótlanul nézem, ahogy Théo levonul a színről. A szívem közben apró darabokra hullik, és úgy verdes a mellkasomban, mint egy haldokló madár, aki épp az utolsó lélegzetével küzd a fájdalmas halál ellen. Én azonban már nem küzdök.
Már nem.
Már megküzdöttem, és elbuktam.
Kezet rázok a gratuláló rendezővel, bezsebelem a bókokat, és magamra erőltetek egy kellemes mosolyt is ennek örömére. Ez pedig egészen addig tart ki az arcomon, míg Théo mellém nem lép.
Kérdésére szinte láthatatlanul lebben fel a szempillám, és nyílik el a szám. Kezem ökölbe szorul, és bár tudom, hogy a legjobb az lenne ha igent mondanék, mégis az ellenkezőjét teszem.
- Ne haragudj Théo, de azt hiszem egyedül kell megenned a lasagnadat, és egyedül kell a pohár aljára nézned. - mondom mindennél komolyabban, majd felszegett állal vonulok el mellette, magára hagyva a gondolataival, a magánnyal, a kilátástalansággal és az emlékemmel.
De csak azért, hogy végre a kocsimba ülhessek és egy laza mozdulattal boruljak a kormányra, remegve szorítva azt és ajkamra néma sikolyt formázzak azért, mert az élet igazságtalan. És ő is...
Ő ... aki miatt könnyes a szemem...

//Köszönöm a játékot! :*//

to; Domi|| ©
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Szomb. Feb. 03, 2018 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Bleu & Théo

Leesik az állam.
Lehetnék ennél kevésbé drámaibb is, de tényleg leesik, pedig már nem figyelnek a kamerák, és a körülöttünk nyüzsgő stáb is teljesen mással van elfoglalva. Nem kéne túljátszanom a szerepemet, és nem is teszem; Bleu válasza tényleg annyira sokkol, hogy egész egyszerűen leesik a vállam. Fogalmam sincs, min sértődjek meg először, ugyanis rengeteg dolog akad, amin felhúzhatnám magam: a stílus, amiben közli a mondandóját, maga a mondandója, meg az, hogy elsétál és faképnél hagy. Amellett se menjünk el, hogy ez a visszautasítás eléggé gyenge talapzaton állt, hiszen mi  történt ma? Semmi. Felbukkant az exem, Bleu pedig megőrült.
Úgyhogy igen, minden okom megvan rá, hogy dühös legyek, és dühös is vagyok, azonban mindegy, mennyire idegesítem fel magam a válaszán, azt nem leplezhetem, hogy fáj. A harag nem tompítja a mellkasom sajgását, és az, ahogy látom őt elsétálni, a világ legmagányosabb és legszomorúbb érzése - a világé, amelyben hirtelen teljesen egyedül találom magam. Megint.
Tátott szájjal álldogálok ott, tehetetlenül és tanácstalanul, és csak akkor jön meg kissé a hangom, amikor már ott hagyott. Sok magabiztosság ugyan nem csendül belőle, de a harag felvértez annyi erővel, hogy legalább visszavágjak.
- Jó! Menj! - szólok utána a tőlem telhető legnagyobb sértettséggel. Folyton csak az a rohadt dráma... Lehetnénk együtt, boldogan, szerelemben, de valamin mindig muszáj megbántódni és kiverni a hisztit. Ha ennyire képtelenek vagyunk eltolerálni egymást, akkor mi a francokat teperünk ezért a kapcsolatért?
Mégis nehezen fordítok hátat, és nem érzem magam könnyebbnek, amint megteszem. Sőt, minden végtagom elnehezül, ahogy az ellenkező irányba indulok a kocsimért. Megjátszott műmosolyokkal köszönök el a többiektől, de már színészkedni sincs kedvem. Csak minél előbb a kocsimban akarok lenni, a négy fal között, ahol kedvemre kiordíthatok magamból minden bánatot. Ha ez a szerelem, azt kívánom, bár sosem ismertem volna meg...

te csak ne köszöngess! Razz  
credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diadalív •• Szomb. Feb. 03, 2018 11:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Diadalív ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Diadalív
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-