Nyomozók asztalai - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 8:16 am ✥

✥ Today at 2:00 am ✥

✥ Yesterday at 11:25 pm ✥

✥ Yesterday at 11:18 pm ✥

✥ Yesterday at 9:31 pm ✥

✥ Yesterday at 9:24 pm ✥

✥ Yesterday at 8:54 pm ✥

✥ Yesterday at 8:32 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Nyomozók asztalai •• Szer. Júl. 19, 2017 9:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 01, 2017 3:11 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2167
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Hétf. Feb. 05, 2018 10:13 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

A srác felvont szemöldökkel néz engem, bár nem tudom miért, így olyan, mintha valamit kérdezni vagy hallani akarna, de nem tudom, mire gondol.
Rápillantok, majd újra a papírlapokra az aktából. Az egyik fényképet magam felé fordítom, a fejem félrehajtva nézem.
Igen, megnyúzták az illetőt.
- Szóval még nem sikerült kideríteni, hogy kihez? De akkor honnan is veszed, hogy mind egy azonos banda tagjai voltak?
Elvigyorodom.
- Jó, ez elvben logikus feltételezés, de teljesen biztosak nem lehetünk benne, míg fel nem túrjuk a múltjukat. Illetve te fel nem túrod. Kiindulási hipotézisnek jó, de bizonyítani kell, vagy elvetni.
Komolyan nézek rá. Mert nem mindegy, kik voltak az áldozatok és mi a közös bennük, ahogy az sem, hogy ismerték-e egymást.
Van egy olyan érzésem, hogy Timothy úgy gondolja, egy sorozatgyilkos nyomában jár.
Bizonyos szempontból valószínűleg igaza van. Már csak az nem mindegy, miféle is a mi gyilkosunk. Ahogy az sem, hogy egy vagy több gyilkosunk van-e.
- Tudom. Viszont jelenleg fogalmunk nincs miért vitte el a bőrdarabokat.
Hagyom, hogy sorolja, hogy mit tettek az áldozatok, és várok, hátha neki is beugrik az, ami nekem.
Ami szintén csak egy hipotézis, mert minden az, amíg nincs bizonyítva, ugyanakkor lehetőség is.
- Nekem is van egy ötletem. Lehet, hogy ostobaság, az is lehet, hogy nem.
Felnézek, elmosolyodom.
- Szóval ezek öten nem a társadalom elitje voltak, és te is úgy gondolod, hogy valamiféle bandához tartozhattak. Tegyük fel, hogy így volt, mindenféle dolgokat elkövettek gyilkossági kísérlettől kezdve a dílerkedésig, ültek is egy sort, de aztán újra belecsaptak a lecsóba, majd valaki elkapta őket, némi drog került a szervezetükbe, ragtapasz a szemükre, majd... itt hibádzik a leírás, hogy megkínozták-e őket vagy sem és hogyan... de aztán mindet megfojtották, vagy két kézzel, vagy a verőerük leszorításával. A bőrükből pedig hiányzik egy darab. A trófea. Ahogy te mondod.
Egymás mellé rendezem a fotókat, melyek a bőrhiányos sérüléseket mutatják.
- Azt feltételezed, hogy a tettes ettől beindul. De mi van, ha mégsem? Ha a bőrdarab, rajta a tetoválással csak igazolás? Egy skalp, mint az indiánoknál, vagy egy újabb rovás a puska csövén, úgymond?
Fürkészve nézek Timothy ártatlannak ható kék szemeibe. Kíváncsi vagyok, mikor kattan le neki, hogy mire gondolok.
Bár a férfiak általában nem  követik olyan könnyedén a női gondolatmenetet, de azért hátha neki is beugrik. Egy szemvillanás, vagy egy mosoly már elég lehet, hogy tudjam, már ő is érti. De azért folytatom.
- Szóval mi van, ha ezek valamikor csináltak valamit közösen, és bár ültek, de valaki úgy gondolja, hogy nem eleget, hogy az ügy ennyivel nincs elrendezve, és sorra veszi őket. Vagy saját maga intézi, vagy megbíz valakit, és az bizonyítékként viszi el a tetoválásokat, hogy megmutassa, még egyet elkapott.
Komolyan nézem a srácot.
- Mondom, meg kellene vakarni az előéletüket.
Sóhajtok.
- Miért kezd mind gyilkossági kísérlettel? Nem fura? Általában először kisebb lopások vannak, autófeltörés, rablás, ha bejátszik a drog, akkor dílerkedés. Nőknél az utcasarok. De ezek itt rögtön gyilkossági kísérlettel nyitottak. Miért? Kit és hogyan próbáltak megölni? És mi lett az akkori áldozatokkal?
Ingatom a fejemet.
- Egy adott terület, ez igaz lehet egy klasszikus sorozatgyilkosra. Aki csak a piros kabátos szőke nőkre hajt, és akik a körzetébe tévednek azokat levadássza. De ott az áldozatok között csak a külsőségekben van hasonlóság. Ezek között meg... férfi és nő, vegyes külsővel... itt a viselt dolgaik hasonlóak.
Összekotrom a fényképeket.
- Nem vagyok meggyőzve arról, hogy a gyilkos skizofrén. Lehet, hogy nagyon is normális.
És nagyon is veszélyes, teszem hozzá magamban. Újra Timothyra pillantok.
- Cordell nyomozó ugye azért adta az aktákat, hogy nagyjából rendbe tedd őket, nem azért, hogy a saját szakálladra nyomozz, igazam van?
Őt nézem, hátha elárulja magát valahogy.
- Cordell elég idős, hogy ha bejön az első randija akár apád is lehetne, és nem hiszem, hogy csak úgy kirakna a tűzvonalba. Beszélned kellene vele. De ha rossz helyen kutakodsz, lehet, hogy egymaga ő nem tudná bevédeni a hátsódat. Lehet, hogy jelentkezned kellene a testülethez - mondom ki, mert minek kerülgetni a dolgot. - Fontold meg!
Elmosolyodom, aztán mintha csak most jutott volna eszembe bedobok még egy kérdést.
- Egyébként mit mondanak az akták, még életükben nyúzták meg őket, vagy már csak a haláluk után?
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
137
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Timothy Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Christine & Timothy

Honnan sejtem? A városban két kisebb banda van, veszélyesek és még nem kapták el őket. A számuk meghaladja a harminc főt is, mindenki máshoz ért és mindkét banda tetoválást varrat magára, a szimbólumuk, amikben hisznek. Jó, azt nem gondolom, hogy pont ők végeznének a társaikkal, de elég súlyos előéletük van, amit eddig olvastam a rendőrségi aktákból, amiket kiderítettem a tagokról. Szép szennyes.
- Jó, feltúrom persze. Adj egy…két napot és meglesz az is. - tudom magamról, hogy olykor maximalista vagyok és magamat ismerve feltúrok még ezer aktát a bandák leírásáról, akárhonnan, akár a kórházból is, ha jártak arra. Engedély vagy sem, majd Ansel-re hivatkozok, kész.
Figyelem a fotók rendezését, hallgatom és magamba szívom a hallottakat. Elemzem, hátha akad valami erre is. Hogy nem magának csinálja, hanem egy másik egyénnek, aki ezért fizetné? Előfordul, akad pár alternatíva ennek bizonyítására. Egyből kattan az agyam, hogy mire is gondol, ez látszik rajtam és elemezni kezdem így is a kérdéskört. Látszik rajtam, hogy agyalok az egészen, mindent újra elemzem, ahogy azt figyelem és hallom őt. Csak hallgatok. Kit és hogyan? No meg miért? Igen, még igy is sok kérdés felmerül, de nyomon vagyok, ez a biztos. És senki se akarja elvenni a lelkesedésem. Christinre pillantok, ahogy magyaráz és igen, így lesz teljes a kép, ha még ezeket is felderítem.
Ám megakaszt abban, hogy tovább dolgozzam, kérdésére sután elmosolyodom.
- Igen, igazad van, csak… túlságosan hivalkodóak voltak nekem. - vonok vállat a mosolyom közben, még mindig őt figyelem, hallgatom. Megtartom a tanácsát. Az meg hogy szerinte jelentkeznem kell a testülethez, hát ezen a szám is elnyílik. Amúgy ez egy nagy dicséret volt, igaz? Tutira. Hiszen akkor nem ajánlotta volna fel. De tuti jelentkezni fogok, akár tetszik valakinek, akár nem. Nem most, de megteszem.
- Rendben. Köszönöm. - az aktákat magamhoz kapom, honom alá csapom őket, majd még elgondolkodok egy dolgon, amit még közölt velem. Elég fura kérdés, ide tartozó, elgondolkodtató és nem félre dobandó.
- Mikor még éltek. Vannak szadista alkatok, akik élvezik, ha a másiknak fáj, amolyan erődemonstrálás…kiélvezés szerű... - de ez csak az én véleményem, lehet nem így történt. Akad más alternatíva is, lehet hogy mikor már meghaltak, utána nyúzta meg az embereket... aztán lehet másik módszerrel.
- Amúgy majd jövök holnap is, ha itt leszel, hogy leadjam a gondolataimat.
Munkára készen csapom össze a tenyereimet, majd megdörzsölöm kissé. Majd ha nincs tőle sem semmi más, akkor le is lépek vissza a helyemre és majd újra feltúrni pár aktát.



// Ha nincs más, akkor köszönöm szépen... Még tutira össze futunk valahol //


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
117
● ● karakter arca :
Lucky Blue Smith


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Pént. Feb. 09, 2018 11:27 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem vagyok meggyőzve arról, hogy az öt áldozat egy azonos bandához tartozott. Logikusnak logikus, nyilván jó alap, de bizonyítani kellene.
- Belejátszhat az is, hogy valaha valamit együtt csináltak, aztán szétváltak az útjaik, és most egy régi ügy miatt szedik őket sorba.
Eszembe jut mit mondott az öt évvel ez előtti esetekről.
- És mi van azokkal, akiket öt éve még övvel fojtogatott valaki, majd leszúrta őket? Tudsz bármi kapcsolatot bizonyítani köztük és e között az öt áldozat között?
Végtére is az elméletek szépek, csak éppen a bíróság elé nem lehet odaállni velük. A helyzet az, hogy nekünk bizonyítékot is kell szereznünk.
Elmélet, ötlet, megérzés... szép dolgok, utánuk jön az, mikor a zsaru tudja ki volt, minden egy irányba mutat, de sokszor még ez magában nem elég, kell valami bizonyíték..
Gyilkosságoknál nem elég a hullák megléte, ahhoz, hogy a kép összeálljon kell az ok-indíték-ürügy-motiváció és mellé a módszer-lehetőség. Ha bármelyik nem stimmel akkor a kép nem teljes valami hibázik.
Az egy banda még csak egy ötlet.
Marseilles-ben is volt vagy négy különböző banda, és Párizs nagyobb. Ez még kevés.
Persze ha Timothy be tudja bizonyítani, nem csak elméletekkel, de tényekkel és tanúkkal, akkor az haladás lenne. Nem is kicsi.
- Érdemes lenne utánanézni a tetkóknak. Talán van fénykép, vagy valaki tudja milyen ábra hiányzik az áldozatokról. Barátok, rokonok, élettársak...
sose tudni, talán ez előre vihetné a dolgot.
Arra, hogy ez az akta hivalkodó komolyan bólintok.
Valóban az, és hiányos is, azt hiszem, éppen úgy gázosnak tűnik, mint a Rivoli ügy.
Hogy a bánatban landoltak ezek Cordelléknél?
Aztán nézem, hogy esik le az álla, mikor azt mondom, jelentkeznie kellene a testülethez. Mintha megleptem volna vele.
Ne már!
Cordell még nem biztatta erre?
ha nem, akkor csak azért, mert óvni akarja a hátsóját. De a srác már így is beletúrt a kakiba, és gyanítom, ez az akta még csak a kisebbik gubanc... Ha az állományhoz tartozna nagyobb jogköre lenne, több lehetősége, nagyobb hátországa, nagyobb védelme is. És persze kötelezettségei is.
Aztán munka mellett is végezhetné a fősulit is akár, vagy amit akar.
De azt hiszem, beszélnem kell majd Cordell-lel is.
Rámosolygok, mikor köszönetet mond.
- Ugyan. Nem csináltam semmit, csak elárasztottalak kérdésekkel. - Megvonom a vállam és kacsintok egy aprót.
aztán bólintok.
- Szóval még életükben.
Vágok egy apró, gyors grimaszt.
- Akár. Attól függ, mi az indoka a gyilkosságnak. Egy szadista simán csak élvezkedik ezen. De ha itt tartunk, maradt még az áldozatokon pár másik tetkó is. vannak köztük nagyobbak, cifrábbak... valamiért neki nem azok kellettek. A bosszú is jó motiváció lehet. Vagy az, hogy egy csoport tagjait elhallgattassa valaki.
Az akták felé intek az állammal.
- A nadrágszíjas gyilkos is nyúzott? És tényleg biztosan kellene tudnunk, hogy még életükben vagy csak utána metszettek-e ki belőlük.
Ha ez nincs a boncjegyzőkönyvekben, akkor azokkal is valami gáz van.
Bólintok, ahogy összeszedi az aktáit, meg látom a lelkes arckifejezését.
- Oké. Megtalálsz. Vagy itt, vagy... - leírom neki a mobilom számát -, ezen.
Intek neki, ahogy megy, hogy belevesse magát a munkába, majd az órámra pillantok. remélem, a százados pár percen belül befut.

//Én is köszönöm. És remélem. Wink Smile //
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
137
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Pént. Feb. 09, 2018 11:36 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2167
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Bellamy Rochelle tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Hétf. Jún. 04, 2018 7:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

a computer may beat me in chess, but I will take it down in kickbox
pour Tech Support

Never gonna give you up, never gonna let you dooown…
Ingerülten csukom be az ablakot, már sokadjára. Talán elkapott valami vírust a gépem? Miféle vírus ez? Küldjünk idegesítő nyolcvanasévekbeli popszámokat a nyomozók fejére? Ujjaim átszelik a hajam, megvakarom az államat, serceg a borosta. Jackie szerint olyan vagyok, mint egy sündisznó; cuki és szúrós. Nem tudom, a kettő közül melyiket kérjem ki jobban magamnak.
Tanácstalanul futok végig a billentyűzet felett néhány miliméterrel, hirtelen azt is elfelejtem, mit szerettem volna íni. Az egyik szál egy kétes kerületbe vezetett, ahol néhány suhanc jó ötletnek találta, hogy játékpisztollyal lőjön ránk, brahiból. Olyan sok effélét hallani, de nem itt, hanem az óceánon túl, az amerikaiak felől; de azok egy tornádóra is lőnek. Nekik bármit el lehet adni. Itt kevésbé számít az ember véletlenre vagy heccre, ha történik valami, az éles, és csak a szellemi jelenléten, a képzésen, a pilanatnyi idegállapoton, az aznap elfogyasztott reggeli kiadósságán múlik, hogy reagál valaki.
Mindent lehet két szempontból is nézni. Az egyikben, megmentettem egy suhancot attól, hogy idejekorán véget vessen az életének azzal, hogy egy nagyon is valódinak tűnő fegyverrel át tudjon rohanni az utcán, potenciális támadóként jelenve meg a szemünk előtt. A lövés a lábát érte, az alsó lábszárának húsos izomszövetű részét; nem okoz valódi kárt, ám a hirtelen fájdalom elég ahhoz, hogy a futni készülő ember döbbenetében elterüljön, és a fiú (közelebb érve alig lehetett tizenhét) épp ezt tette.
Egy másik szemszögből, ha valóban célzott támadás lett volna, nem pedig „csíny”, talán még a földről visszalő. – Hé, Garcia, melyik mappában is volt az a… – Oktondi módon nyitom meg a fájlkezelőt. Never gonna give you up…
Mit mondtál? – kapja fel a fejét, a velem szemben lévő asztalnál. Ráhunyorog a gépem hangszórójára; a könnyed ’80-as évek popja nem az én világom.
Never gonna let you doooown…
Hogy lehet kikapcsolni ezt a szart?
Never gonna run around and desert youu!
Nem valamelyik ablakodból jön? – emeli rám sötét szemeit, szemöldöke kérdőn ugrik a magasba. Váltogatok az ablakok között, de csak rosszabb lesz, és már kánonban nyomja. Never gonna make you cry…
Mi lenne, ha csak megpróbálnád lenémítani az egészet?
Never gonna say goodbyyyee…
De valami akkor is szórakozik a gépemmel, Garcia! – közlöm, egyre morcosabban. Never gona tell a lie and huuurt youuuuu… Látod? Ezért jobb a papír és a toll. A tolladdal senki sem kényszerít arra, hogy Rick Astley szövegeket írj… – Újra visszahozom a jelentéskitöltő űrlapot, és újraolvasom az utolsó mondataimat. Nevetséges, mennyire el kell számolni minden kilőtt golyóval; annak idején Marseilles-ben volt egy kollégám, aki kilőtt egy éneklő tehenet a tejeskocsi tetejéről, mert minden reggel hétkor ébresztette éjjeles műszak után. Terápiára kellett járnia. Már nem a tehénnek; az kimúlt.  A egyik újonc, Lefevre sétál el az asztalom mellett, éppen nagyon mélyrehatóan tanulmányozva az egyik adatelemző kolléganő két szép nagy szemét. Oda sem nézve ragadom meg az öltönye ujját. – Szerezz nekem egy informatikust, most.
De… Én azt sem tudom, hol a vécé, és éppen nagyon fontos…
Mi hasznod van? – morgom kelletlenül hunyorogva, ahogy végül én magam állok fel. Ismét végigszántom ujjaimmal a hajamat, kezd túl hosszúra nőni, de nincs nekem időm ezzel törődni; újabban ritkán végzem tizenkét órás műszaknál hamarabb. Megigazítom a nyakamban lógó jelvényem, valahogy sikerült beakadnia a farmerom övcsatjába, míg ültem, és határozott, robusztus léptekkel indulok meg a folyosón, el a kollégák asztalai mellett. A legtöbbnél serényen folyik a munka, az estefelé szokásos iktatás, amit mindenki rühell, és ha csak lehet, halogat, vagy átruház másra némi helyszínre hozott kávéért cserébe. Én az enyémet általában Goldbergre lőcsöltem, de ő most szabadságon van, valószínűleg a macskájával néz musicaleket. Feszélyez ez a bezártság, az íróasztal fölött görnyedés.
Roche, a másik irány! – szól utánam Garcia, mikor a folyosó végére érve jobbra akarok kanyarodni. A hangjában nincs semmi kioktató, valahogy mégis…
Tudom, merre kell menni! – És ha nem, majd megoldom. Tudom, hogy később néminemű megbánásfélét fogok érezni, amiért elutasítttam a segítségét, durván, ám jelenleg szívesen megfognám még a kávéautomatát is, hogy kivágjam az útra. Valahol kezdtem megérteni azokat a japánokat, akik betörtek és szétverték az egész, robotikus üzemet. Gép és ember nem jó barát, ezt a Terminátor óta tudjuk.
Néhányszor még rossz irányba fordulok, mire sikerül megtalálnom a megfelelő helyet. Nem is a hely tűnik fel, hanem a személy; az indiai vonású nő legtöbbször inkább megérezte a bajt, és maga jött az asztalomhoz, ám az arca kétségtelenül összeforrt a szememben a számomra elháríthatatlan problémák megoldásával.
Unceremonikus módon, ürességében morcos ábrázattal állok meg az asztala előtt. – A gépem már három órája Rick Astley-t játszik, bármit csinálok. Csinálj vele valamit, vagy különben addig hisztizek a főnöknek, míg az egész redőrkapitányságon még csak digitális órák sem lesznek.


crazy
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
Online
● ● Posztok száma :
16
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


✥ Szeretettel Sandhya J. Malakar tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Vas. Jún. 10, 2018 11:37 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

pour Bellamy

Komolyan, ki olyan lúzer, hogy akkor betegedjen le, amikor már végre kezd emberibbre fordulni az idő a hideg téli hónapok után? Dekkoltam eleget orvosi rendelőben az elmúlt hónapokban, arról nem is beszélve, hogy már név alapján ismernek a patikában, annyi antibiotikumot meg egyéb vackot felírt a doki. Tisztában vagyok vele, hogy nem egészséges, és ha anyukám itt lenne, valószínűleg ő is csak a fejét csóválná, hogy miért ezekhez a gyors, felületes megoldásokhoz nyúlok ahelyett, hogy kideríteném, mi hol gyökerezik a gond valójában. Azért, mert nincs időm az indiai hókuszpókuszokra, és így is eleget hiányoztam az elmúlt fél évben a melóból betegség miatt...
A mostanában jelentkező rossz közérzetemet és néha-néha rám törő émelygéseket is betudtam megkésett tavaszi fáradtságnak, ez még a "túlélem" kategória, majd akkor megyek dokihoz, ha megint úgy felszökik a lázam, hogy az ágyból se lesz erőm kikelni. Addig is viszont gyűröm a melót ezerrel, a rendőrség falai között és délutánonként a laptopom mögül is.
Mivel mostanában hol betegség miatt, hol pedig magánutak miatt voltam sokat távol, egész szépen felgyülemlett a munka idebent. Hiába, amit te nem csinálsz meg, azt más se fogja, ha nem létfontosságú - és maradjunk annyiban, hogy itt mindenki fontosabbnak hiszi a munkáját, mint egy informatikusét, aki a számítógépek és a hálózat zavartalan működéséért felelős. Legutóbb csak pár napra hagytam magukra a többieket, és már egy hete takarítom a zűrzavart utánuk, amit a távollétem alatt hagytak itt nekem!
Épp az egyik kolléga, Morel laptopját kaptam szét atomjaira, hogy kiderítsem, miért nem fut, ha már egyértelműen nem szoftverhiba miatt melegszik túl a rendszer... Kinézem belőle, hogy véletlenül beleejtett egy fogvájót, hiába mondtam már neki nem egyszer, hogy a szellőzőrácsra nem azért van, mert idézem, "de pont befér közé, mint ha erre lenne kitalálva!".
Igazából úgy belemerülök a munkába, hogy fel sem tűnik, hogy valaki odasétál hozzám, csak amikor az alakja árnyékot vet az asztalomra, és zavar a munkában, akkor tekintek csak fel rá kérdő tekintettel.
- Szia Sandy, de jó, hogy látlak! Szia Sandy, olyan jó vagy, szükségem lenne a segítségedre... Szia Sandy, ráérsz egy kicsit? - nézek fel egy pillanatra az előttem lévő férfire, emlékeztetve, hogyan is lehetett volna kezdeni ezt a társalgást... mielőtt folytatnám a munkát, mint ha mi sem történt volna. Oké, hogy én nem vagyok nyomozó, rendőr, vagy hasonló, és lehet, hogy a munkám fontossága az övéik közelébe sem ér, de megtanulhatnák már, hogy néhány pillanat alatt képes vagyok megkönnyíteni az életüket a technológia által. Vagy épp pokollá tenni, annak függvényében, hogy mennyi kedvesség szorult beléjük.
- Neked is szép napot, Bellamy. Add csak, hadd nézzem! - nyújtom a kezem a laptopért, majd arrébb tolva az aktuális munkámat, inkább az ő gépét vizsgálom meg közelebbről... hogy aztán, ahogy két kattintás után ismét felcsendült a rogyásig ismert dalt, megpróbáljam elfojtani a vigyoromat.
- Mit szeretnél, mit csináljak vele? Állítsak be más számot neked? Mit szólsz a Mika Relax című számához? "Now I'm lost, and I'm screaming for help... Relax, take it easy..." - dúdolászom csendben az említett dalt, miközben halkítok kicsit a Never gonna give you up-on. Nem mint ha ne lenne jó szám a maga nemében, de így kánonban mégsem az igazi.
- Vagy jobban örülnél egy modernebb Never give up-nak? Megoldható az is. - rebegtettem meg a pilláimat angyali mosollyal a képemen a nyomozó felé, mert na, ráfér némi lazaság, olyan karót nyelt szinte mindig, amikor csak látom.
- Egyébként nem hiszem, hogy meghatná a hisztid a főnököt, de ha mégis - tuti jól szórakoznék azon, ahogy mindenki írógépen gépeli a jelentését, vagy ezer oldalakat olvastok át egy-egy ügyhöz, mert a papír alapú szövegeknél sajnos így működik a "Keresés" funkció. - szívom a vérét, mert tagadhatatlan, végtelenül mulatságos tud lenni egy pasihiszti, de nem hiszem, hogy ebben az esetben különösebb sikert érne el vele. A lustaság és a kényelem túl nagy úr...

■■  crazy  ■■ credit

avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
60
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


✥ Szeretettel Bellamy Rochelle tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Szer. Jún. 13, 2018 9:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

a computer may beat me in chess, but I will take it down in kickbox
pour Tech Support

Sandhya meglepően sokban emlékeztetett a húgomra. Nem mintha ez olyan meglepő volna; a legtöbb, huszas éveiben járó nő a húgomra emlékeztet. Talán a korlátolt fogyasztói rendszer okozza ezeket a hasonlóságokat? A Facebook és társai? Vagy egyszerűen nem érdekelnek a különbségek?
Az utóbbira szavazok.
Ha az állapotodra lennék kíváncsi, megnézném a Facebook állapotod – vonom össze a szemöldököm. Sajnos rég megtanultam, hogy sosem indokolt letartóztatással fenyegetni valakit csak azért, mert idegesítően jókedvű, különben sokan (többek között a húgom is) áldozatául estek volna ennek az egyértelmű rendőri túlkapásnak. Nem, az efféle gondolatok csak valahol az elmém mélyén születtek meg, és arrogáns dühvel takaróztak; de sosem jutottak ki, a külső világba, nem befolyásolták a cselekedeteim. Rendben, azt el kell ismernem, hogy a jelenlegi helyzet drámai-komikus mivoltja mélyebben érint, mint kellene. Nem haladunk jól, a tippek és szálak minduntalan zsákutcákba vezetnek, vagy teljesen ellentétes irányba; vagy kiderül, csupán drogügyletről van szó, és máris kerül át a drogügyes kollégák asztalára. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint a filmekben, egy héten belül egy egész ügyet felgöngyölítve; az egyik DNS-minta vizsgálatára például öt hete várunk, annyira be vannak telve a diagnosztikai laborok. Az igazságügy sem bőkezűsködik a laborengedélyek kiállításával… Egyik probléma pedig a másikat generálja. Nem, ez nem ideiglenes gond, ez az általános fejetlenség, amelyre az ember csak azután eszmél rá, hogy maga is a rendszer, s ezáltal a „probléma” része lesz; amikor végleg elveszik a szeme elől a gyermeki ártatlanság, a nagyba és hivatalosba vetett hit ferdítő szemüvegét.
Én, például, már a gépekben sem bízom. –  Ötletem sincs, ez mire akar célzás lenni – billentem oldalra a fejem türelmetlenül. Minél gyorsabban be akarom fejezni; de ha jobban belegondolok… Akkor talán mégsem. Nem, nem az ügyhöz van köze, vagy ahhoz, mennyire élvezem, ahogy Sandhya utalásai elszállnak a fejem felett, mint bevajazott kövér fickó a mirelitzöldségeken át. Nincs kedvem hazamenni; megint nem vettem fagyit. Meddig lehet az ilyen ígéreteket halasztgatni? Egy hét? Kettő? Egy hónap? Néhány év? Majdnem biztos vagyok benne, hogy az esküvőjére talán tudok venni fagyit. – De ettől függetlenül nem tetszik. Mi ez egyáltalán? – Nem a zene, hanem a virtuális Ördög, ami megszállta a gépemet. Bosszant, hogy nem értek hozzá, hogy ne bosszantana, mikor minden ilyen ostobaság miatt máshoz kell fordulnom, segítségért? Chloé, mikor épp beszédesebb kedvében volt, többször próbálta már megmutatni, hogy mit hogy kell állítgatni, de egyszerűen olyan gyorsan kattintott és magyarázott, hogy „ezt ide húzod, ide kattintasz, nem ezzel a gombbal, a másikkal, lenyomsz tizenhét billentyűt, ellejtesz egy polkát, hármat szaltózol és szentté avattatod a gépet, látod, milyen egyszerű?”, de nem sok maradt meg belőle. Felesleges hülyeségnek tűnik az egész, amivel csak az embert bosszantják. Meg kellett volna állnunk a maguktól őrlő kávéfőzőknél.
Téged nem a humorodért szeretnek, ugye? – vonom fel az egyik szemöldököm újabb bájmosolyú kérdésére. Igen, a húgom is épp ugyanígy szokta feszíteni a húrt, miután ráeszmélt, hogy véletlenül megbotlott benne, és élvezettel keresgéli a szakítóhatárt. – Annyival azért nem vagy fiatalabb nálam, hogy a papír alapú szövegekről úgy beszélj, mint valami modern civilizáció előtti barbári rituálé volna – jegyzem meg némileg… Nem akarom elismerni, de kevésbé morcosan. Nem sokkal, de egy egészen kicsit. Ez az irritáló a vidám embereben, rád ragasztják a vidámságot, hiába nem kérsz belőle; rád erőltetik, hogy boldog legyél és mosolyogj, mikor mást sem akarsz, mint a végeláthatatlan, felemésztő önmarcangolás és teljes utálat szurkában fetrengeni, mint a kárhozott lelkek a katolikus templomok freskóin. – Különben is; az ilyen modern ketyerék sosem fogják teljesen átvenni a papír helyét, a papírnak van tartása, lelke…! És próbáltad már iPaddel törölni ki a hátsód? – Az egyik kolléganő természetesen ezt a pillanatot választja, hogy épp itt haladjon el a folyosón, táskás szemeiben, bár néma marad, a szexuális zaklatás üzenete ég. Megforgatom a szemem; ez is olyasmi, amit a gyerekektől tanultam el, és önkéntelenül rám ragasztották. – Engem a technológia sohasem fog lenyűgözni, mindaddig, míg nem tudok kaját letölteni – teszem hozzá, ezzel pedig lezártnak tekintem a kérdést.
Abszolút nem lep meg, ha Sandhya nem.
Ha már úgyis ott vagy… Nem szeretnéd megírni helyettem a jelentést? Vagy kitépni a hangszórót a helyéről? Vagy hozni egy jégkrémet?

crazy
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
Online
● ● Posztok száma :
16
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Nyomozók asztalai
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» [Küldetés] Sword Arti Nyomozók

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Rendõrkapitányság-