Nyomozók asztalai - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Nyomozók asztalai •• Szer. Júl. 19, 2017 9:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 01, 2017 3:11 pm-kor.
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Hétf. Feb. 05, 2018 10:13 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

A srác felvont szemöldökkel néz engem, bár nem tudom miért, így olyan, mintha valamit kérdezni vagy hallani akarna, de nem tudom, mire gondol.
Rápillantok, majd újra a papírlapokra az aktából. Az egyik fényképet magam felé fordítom, a fejem félrehajtva nézem.
Igen, megnyúzták az illetőt.
- Szóval még nem sikerült kideríteni, hogy kihez? De akkor honnan is veszed, hogy mind egy azonos banda tagjai voltak?
Elvigyorodom.
- Jó, ez elvben logikus feltételezés, de teljesen biztosak nem lehetünk benne, míg fel nem túrjuk a múltjukat. Illetve te fel nem túrod. Kiindulási hipotézisnek jó, de bizonyítani kell, vagy elvetni.
Komolyan nézek rá. Mert nem mindegy, kik voltak az áldozatok és mi a közös bennük, ahogy az sem, hogy ismerték-e egymást.
Van egy olyan érzésem, hogy Timothy úgy gondolja, egy sorozatgyilkos nyomában jár.
Bizonyos szempontból valószínűleg igaza van. Már csak az nem mindegy, miféle is a mi gyilkosunk. Ahogy az sem, hogy egy vagy több gyilkosunk van-e.
- Tudom. Viszont jelenleg fogalmunk nincs miért vitte el a bőrdarabokat.
Hagyom, hogy sorolja, hogy mit tettek az áldozatok, és várok, hátha neki is beugrik az, ami nekem.
Ami szintén csak egy hipotézis, mert minden az, amíg nincs bizonyítva, ugyanakkor lehetőség is.
- Nekem is van egy ötletem. Lehet, hogy ostobaság, az is lehet, hogy nem.
Felnézek, elmosolyodom.
- Szóval ezek öten nem a társadalom elitje voltak, és te is úgy gondolod, hogy valamiféle bandához tartozhattak. Tegyük fel, hogy így volt, mindenféle dolgokat elkövettek gyilkossági kísérlettől kezdve a dílerkedésig, ültek is egy sort, de aztán újra belecsaptak a lecsóba, majd valaki elkapta őket, némi drog került a szervezetükbe, ragtapasz a szemükre, majd... itt hibádzik a leírás, hogy megkínozták-e őket vagy sem és hogyan... de aztán mindet megfojtották, vagy két kézzel, vagy a verőerük leszorításával. A bőrükből pedig hiányzik egy darab. A trófea. Ahogy te mondod.
Egymás mellé rendezem a fotókat, melyek a bőrhiányos sérüléseket mutatják.
- Azt feltételezed, hogy a tettes ettől beindul. De mi van, ha mégsem? Ha a bőrdarab, rajta a tetoválással csak igazolás? Egy skalp, mint az indiánoknál, vagy egy újabb rovás a puska csövén, úgymond?
Fürkészve nézek Timothy ártatlannak ható kék szemeibe. Kíváncsi vagyok, mikor kattan le neki, hogy mire gondolok.
Bár a férfiak általában nem  követik olyan könnyedén a női gondolatmenetet, de azért hátha neki is beugrik. Egy szemvillanás, vagy egy mosoly már elég lehet, hogy tudjam, már ő is érti. De azért folytatom.
- Szóval mi van, ha ezek valamikor csináltak valamit közösen, és bár ültek, de valaki úgy gondolja, hogy nem eleget, hogy az ügy ennyivel nincs elrendezve, és sorra veszi őket. Vagy saját maga intézi, vagy megbíz valakit, és az bizonyítékként viszi el a tetoválásokat, hogy megmutassa, még egyet elkapott.
Komolyan nézem a srácot.
- Mondom, meg kellene vakarni az előéletüket.
Sóhajtok.
- Miért kezd mind gyilkossági kísérlettel? Nem fura? Általában először kisebb lopások vannak, autófeltörés, rablás, ha bejátszik a drog, akkor dílerkedés. Nőknél az utcasarok. De ezek itt rögtön gyilkossági kísérlettel nyitottak. Miért? Kit és hogyan próbáltak megölni? És mi lett az akkori áldozatokkal?
Ingatom a fejemet.
- Egy adott terület, ez igaz lehet egy klasszikus sorozatgyilkosra. Aki csak a piros kabátos szőke nőkre hajt, és akik a körzetébe tévednek azokat levadássza. De ott az áldozatok között csak a külsőségekben van hasonlóság. Ezek között meg... férfi és nő, vegyes külsővel... itt a viselt dolgaik hasonlóak.
Összekotrom a fényképeket.
- Nem vagyok meggyőzve arról, hogy a gyilkos skizofrén. Lehet, hogy nagyon is normális.
És nagyon is veszélyes, teszem hozzá magamban. Újra Timothyra pillantok.
- Cordell nyomozó ugye azért adta az aktákat, hogy nagyjából rendbe tedd őket, nem azért, hogy a saját szakálladra nyomozz, igazam van?
Őt nézem, hátha elárulja magát valahogy.
- Cordell elég idős, hogy ha bejön az első randija akár apád is lehetne, és nem hiszem, hogy csak úgy kirakna a tűzvonalba. Beszélned kellene vele. De ha rossz helyen kutakodsz, lehet, hogy egymaga ő nem tudná bevédeni a hátsódat. Lehet, hogy jelentkezned kellene a testülethez - mondom ki, mert minek kerülgetni a dolgot. - Fontold meg!
Elmosolyodom, aztán mintha csak most jutott volna eszembe bedobok még egy kérdést.
- Egyébként mit mondanak az akták, még életükben nyúzták meg őket, vagy már csak a haláluk után?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Christine & Timothy

Honnan sejtem? A városban két kisebb banda van, veszélyesek és még nem kapták el őket. A számuk meghaladja a harminc főt is, mindenki máshoz ért és mindkét banda tetoválást varrat magára, a szimbólumuk, amikben hisznek. Jó, azt nem gondolom, hogy pont ők végeznének a társaikkal, de elég súlyos előéletük van, amit eddig olvastam a rendőrségi aktákból, amiket kiderítettem a tagokról. Szép szennyes.
- Jó, feltúrom persze. Adj egy…két napot és meglesz az is. - tudom magamról, hogy olykor maximalista vagyok és magamat ismerve feltúrok még ezer aktát a bandák leírásáról, akárhonnan, akár a kórházból is, ha jártak arra. Engedély vagy sem, majd Ansel-re hivatkozok, kész.
Figyelem a fotók rendezését, hallgatom és magamba szívom a hallottakat. Elemzem, hátha akad valami erre is. Hogy nem magának csinálja, hanem egy másik egyénnek, aki ezért fizetné? Előfordul, akad pár alternatíva ennek bizonyítására. Egyből kattan az agyam, hogy mire is gondol, ez látszik rajtam és elemezni kezdem így is a kérdéskört. Látszik rajtam, hogy agyalok az egészen, mindent újra elemzem, ahogy azt figyelem és hallom őt. Csak hallgatok. Kit és hogyan? No meg miért? Igen, még igy is sok kérdés felmerül, de nyomon vagyok, ez a biztos. És senki se akarja elvenni a lelkesedésem. Christinre pillantok, ahogy magyaráz és igen, így lesz teljes a kép, ha még ezeket is felderítem.
Ám megakaszt abban, hogy tovább dolgozzam, kérdésére sután elmosolyodom.
- Igen, igazad van, csak… túlságosan hivalkodóak voltak nekem. - vonok vállat a mosolyom közben, még mindig őt figyelem, hallgatom. Megtartom a tanácsát. Az meg hogy szerinte jelentkeznem kell a testülethez, hát ezen a szám is elnyílik. Amúgy ez egy nagy dicséret volt, igaz? Tutira. Hiszen akkor nem ajánlotta volna fel. De tuti jelentkezni fogok, akár tetszik valakinek, akár nem. Nem most, de megteszem.
- Rendben. Köszönöm. - az aktákat magamhoz kapom, honom alá csapom őket, majd még elgondolkodok egy dolgon, amit még közölt velem. Elég fura kérdés, ide tartozó, elgondolkodtató és nem félre dobandó.
- Mikor még éltek. Vannak szadista alkatok, akik élvezik, ha a másiknak fáj, amolyan erődemonstrálás…kiélvezés szerű... - de ez csak az én véleményem, lehet nem így történt. Akad más alternatíva is, lehet hogy mikor már meghaltak, utána nyúzta meg az embereket... aztán lehet másik módszerrel.
- Amúgy majd jövök holnap is, ha itt leszel, hogy leadjam a gondolataimat.
Munkára készen csapom össze a tenyereimet, majd megdörzsölöm kissé. Majd ha nincs tőle sem semmi más, akkor le is lépek vissza a helyemre és majd újra feltúrni pár aktát.



// Ha nincs más, akkor köszönöm szépen... Még tutira össze futunk valahol //


Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
117
● ● Reag szám :
103
● ● karakter arca :
Lucky Blue Smith


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Pént. Feb. 09, 2018 11:27 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem vagyok meggyőzve arról, hogy az öt áldozat egy azonos bandához tartozott. Logikusnak logikus, nyilván jó alap, de bizonyítani kellene.
- Belejátszhat az is, hogy valaha valamit együtt csináltak, aztán szétváltak az útjaik, és most egy régi ügy miatt szedik őket sorba.
Eszembe jut mit mondott az öt évvel ez előtti esetekről.
- És mi van azokkal, akiket öt éve még övvel fojtogatott valaki, majd leszúrta őket? Tudsz bármi kapcsolatot bizonyítani köztük és e között az öt áldozat között?
Végtére is az elméletek szépek, csak éppen a bíróság elé nem lehet odaállni velük. A helyzet az, hogy nekünk bizonyítékot is kell szereznünk.
Elmélet, ötlet, megérzés... szép dolgok, utánuk jön az, mikor a zsaru tudja ki volt, minden egy irányba mutat, de sokszor még ez magában nem elég, kell valami bizonyíték..
Gyilkosságoknál nem elég a hullák megléte, ahhoz, hogy a kép összeálljon kell az ok-indíték-ürügy-motiváció és mellé a módszer-lehetőség. Ha bármelyik nem stimmel akkor a kép nem teljes valami hibázik.
Az egy banda még csak egy ötlet.
Marseilles-ben is volt vagy négy különböző banda, és Párizs nagyobb. Ez még kevés.
Persze ha Timothy be tudja bizonyítani, nem csak elméletekkel, de tényekkel és tanúkkal, akkor az haladás lenne. Nem is kicsi.
- Érdemes lenne utánanézni a tetkóknak. Talán van fénykép, vagy valaki tudja milyen ábra hiányzik az áldozatokról. Barátok, rokonok, élettársak...
sose tudni, talán ez előre vihetné a dolgot.
Arra, hogy ez az akta hivalkodó komolyan bólintok.
Valóban az, és hiányos is, azt hiszem, éppen úgy gázosnak tűnik, mint a Rivoli ügy.
Hogy a bánatban landoltak ezek Cordelléknél?
Aztán nézem, hogy esik le az álla, mikor azt mondom, jelentkeznie kellene a testülethez. Mintha megleptem volna vele.
Ne már!
Cordell még nem biztatta erre?
ha nem, akkor csak azért, mert óvni akarja a hátsóját. De a srác már így is beletúrt a kakiba, és gyanítom, ez az akta még csak a kisebbik gubanc... Ha az állományhoz tartozna nagyobb jogköre lenne, több lehetősége, nagyobb hátországa, nagyobb védelme is. És persze kötelezettségei is.
Aztán munka mellett is végezhetné a fősulit is akár, vagy amit akar.
De azt hiszem, beszélnem kell majd Cordell-lel is.
Rámosolygok, mikor köszönetet mond.
- Ugyan. Nem csináltam semmit, csak elárasztottalak kérdésekkel. - Megvonom a vállam és kacsintok egy aprót.
aztán bólintok.
- Szóval még életükben.
Vágok egy apró, gyors grimaszt.
- Akár. Attól függ, mi az indoka a gyilkosságnak. Egy szadista simán csak élvezkedik ezen. De ha itt tartunk, maradt még az áldozatokon pár másik tetkó is. vannak köztük nagyobbak, cifrábbak... valamiért neki nem azok kellettek. A bosszú is jó motiváció lehet. Vagy az, hogy egy csoport tagjait elhallgattassa valaki.
Az akták felé intek az állammal.
- A nadrágszíjas gyilkos is nyúzott? És tényleg biztosan kellene tudnunk, hogy még életükben vagy csak utána metszettek-e ki belőlük.
Ha ez nincs a boncjegyzőkönyvekben, akkor azokkal is valami gáz van.
Bólintok, ahogy összeszedi az aktáit, meg látom a lelkes arckifejezését.
- Oké. Megtalálsz. Vagy itt, vagy... - leírom neki a mobilom számát -, ezen.
Intek neki, ahogy megy, hogy belevesse magát a munkába, majd az órámra pillantok. remélem, a százados pár percen belül befut.

//Én is köszönöm. És remélem. Wink Smile //
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Pént. Feb. 09, 2018 11:36 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Hétf. Jún. 04, 2018 7:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

a computer may beat me in chess, but I will take it down in kickbox
pour Tech Support

Never gonna give you up, never gonna let you dooown…
Ingerülten csukom be az ablakot, már sokadjára. Talán elkapott valami vírust a gépem? Miféle vírus ez? Küldjünk idegesítő nyolcvanasévekbeli popszámokat a nyomozók fejére? Ujjaim átszelik a hajam, megvakarom az államat, serceg a borosta. Jackie szerint olyan vagyok, mint egy sündisznó; cuki és szúrós. Nem tudom, a kettő közül melyiket kérjem ki jobban magamnak.
Tanácstalanul futok végig a billentyűzet felett néhány miliméterrel, hirtelen azt is elfelejtem, mit szerettem volna íni. Az egyik szál egy kétes kerületbe vezetett, ahol néhány suhanc jó ötletnek találta, hogy játékpisztollyal lőjön ránk, brahiból. Olyan sok effélét hallani, de nem itt, hanem az óceánon túl, az amerikaiak felől; de azok egy tornádóra is lőnek. Nekik bármit el lehet adni. Itt kevésbé számít az ember véletlenre vagy heccre, ha történik valami, az éles, és csak a szellemi jelenléten, a képzésen, a pilanatnyi idegállapoton, az aznap elfogyasztott reggeli kiadósságán múlik, hogy reagál valaki.
Mindent lehet két szempontból is nézni. Az egyikben, megmentettem egy suhancot attól, hogy idejekorán véget vessen az életének azzal, hogy egy nagyon is valódinak tűnő fegyverrel át tudjon rohanni az utcán, potenciális támadóként jelenve meg a szemünk előtt. A lövés a lábát érte, az alsó lábszárának húsos izomszövetű részét; nem okoz valódi kárt, ám a hirtelen fájdalom elég ahhoz, hogy a futni készülő ember döbbenetében elterüljön, és a fiú (közelebb érve alig lehetett tizenhét) épp ezt tette.
Egy másik szemszögből, ha valóban célzott támadás lett volna, nem pedig „csíny”, talán még a földről visszalő. – Hé, Garcia, melyik mappában is volt az a… – Oktondi módon nyitom meg a fájlkezelőt. Never gonna give you up…
Mit mondtál? – kapja fel a fejét, a velem szemben lévő asztalnál. Ráhunyorog a gépem hangszórójára; a könnyed ’80-as évek popja nem az én világom.
Never gonna let you doooown…
Hogy lehet kikapcsolni ezt a szart?
Never gonna run around and desert youu!
Nem valamelyik ablakodból jön? – emeli rám sötét szemeit, szemöldöke kérdőn ugrik a magasba. Váltogatok az ablakok között, de csak rosszabb lesz, és már kánonban nyomja. Never gonna make you cry…
Mi lenne, ha csak megpróbálnád lenémítani az egészet?
Never gonna say goodbyyyee…
De valami akkor is szórakozik a gépemmel, Garcia! – közlöm, egyre morcosabban. Never gona tell a lie and huuurt youuuuu… Látod? Ezért jobb a papír és a toll. A tolladdal senki sem kényszerít arra, hogy Rick Astley szövegeket írj… – Újra visszahozom a jelentéskitöltő űrlapot, és újraolvasom az utolsó mondataimat. Nevetséges, mennyire el kell számolni minden kilőtt golyóval; annak idején Marseilles-ben volt egy kollégám, aki kilőtt egy éneklő tehenet a tejeskocsi tetejéről, mert minden reggel hétkor ébresztette éjjeles műszak után. Terápiára kellett járnia. Már nem a tehénnek; az kimúlt.  A egyik újonc, Lefevre sétál el az asztalom mellett, éppen nagyon mélyrehatóan tanulmányozva az egyik adatelemző kolléganő két szép nagy szemét. Oda sem nézve ragadom meg az öltönye ujját. – Szerezz nekem egy informatikust, most.
De… Én azt sem tudom, hol a vécé, és éppen nagyon fontos…
Mi hasznod van? – morgom kelletlenül hunyorogva, ahogy végül én magam állok fel. Ismét végigszántom ujjaimmal a hajamat, kezd túl hosszúra nőni, de nincs nekem időm ezzel törődni; újabban ritkán végzem tizenkét órás műszaknál hamarabb. Megigazítom a nyakamban lógó jelvényem, valahogy sikerült beakadnia a farmerom övcsatjába, míg ültem, és határozott, robusztus léptekkel indulok meg a folyosón, el a kollégák asztalai mellett. A legtöbbnél serényen folyik a munka, az estefelé szokásos iktatás, amit mindenki rühell, és ha csak lehet, halogat, vagy átruház másra némi helyszínre hozott kávéért cserébe. Én az enyémet általában Goldbergre lőcsöltem, de ő most szabadságon van, valószínűleg a macskájával néz musicaleket. Feszélyez ez a bezártság, az íróasztal fölött görnyedés.
Roche, a másik irány! – szól utánam Garcia, mikor a folyosó végére érve jobbra akarok kanyarodni. A hangjában nincs semmi kioktató, valahogy mégis…
Tudom, merre kell menni! – És ha nem, majd megoldom. Tudom, hogy később néminemű megbánásfélét fogok érezni, amiért elutasítttam a segítségét, durván, ám jelenleg szívesen megfognám még a kávéautomatát is, hogy kivágjam az útra. Valahol kezdtem megérteni azokat a japánokat, akik betörtek és szétverték az egész, robotikus üzemet. Gép és ember nem jó barát, ezt a Terminátor óta tudjuk.
Néhányszor még rossz irányba fordulok, mire sikerül megtalálnom a megfelelő helyet. Nem is a hely tűnik fel, hanem a személy; az indiai vonású nő legtöbbször inkább megérezte a bajt, és maga jött az asztalomhoz, ám az arca kétségtelenül összeforrt a szememben a számomra elháríthatatlan problémák megoldásával.
Unceremonikus módon, ürességében morcos ábrázattal állok meg az asztala előtt. – A gépem már három órája Rick Astley-t játszik, bármit csinálok. Csinálj vele valamit, vagy különben addig hisztizek a főnöknek, míg az egész redőrkapitányságon még csak digitális órák sem lesznek.


crazy
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
20
● ● Reag szám :
10
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Vas. Jún. 10, 2018 11:37 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

pour Bellamy

Komolyan, ki olyan lúzer, hogy akkor betegedjen le, amikor már végre kezd emberibbre fordulni az idő a hideg téli hónapok után? Dekkoltam eleget orvosi rendelőben az elmúlt hónapokban, arról nem is beszélve, hogy már név alapján ismernek a patikában, annyi antibiotikumot meg egyéb vackot felírt a doki. Tisztában vagyok vele, hogy nem egészséges, és ha anyukám itt lenne, valószínűleg ő is csak a fejét csóválná, hogy miért ezekhez a gyors, felületes megoldásokhoz nyúlok ahelyett, hogy kideríteném, mi hol gyökerezik a gond valójában. Azért, mert nincs időm az indiai hókuszpókuszokra, és így is eleget hiányoztam az elmúlt fél évben a melóból betegség miatt...
A mostanában jelentkező rossz közérzetemet és néha-néha rám törő émelygéseket is betudtam megkésett tavaszi fáradtságnak, ez még a "túlélem" kategória, majd akkor megyek dokihoz, ha megint úgy felszökik a lázam, hogy az ágyból se lesz erőm kikelni. Addig is viszont gyűröm a melót ezerrel, a rendőrség falai között és délutánonként a laptopom mögül is.
Mivel mostanában hol betegség miatt, hol pedig magánutak miatt voltam sokat távol, egész szépen felgyülemlett a munka idebent. Hiába, amit te nem csinálsz meg, azt más se fogja, ha nem létfontosságú - és maradjunk annyiban, hogy itt mindenki fontosabbnak hiszi a munkáját, mint egy informatikusét, aki a számítógépek és a hálózat zavartalan működéséért felelős. Legutóbb csak pár napra hagytam magukra a többieket, és már egy hete takarítom a zűrzavart utánuk, amit a távollétem alatt hagytak itt nekem!
Épp az egyik kolléga, Morel laptopját kaptam szét atomjaira, hogy kiderítsem, miért nem fut, ha már egyértelműen nem szoftverhiba miatt melegszik túl a rendszer... Kinézem belőle, hogy véletlenül beleejtett egy fogvájót, hiába mondtam már neki nem egyszer, hogy a szellőzőrácsra nem azért van, mert idézem, "de pont befér közé, mint ha erre lenne kitalálva!".
Igazából úgy belemerülök a munkába, hogy fel sem tűnik, hogy valaki odasétál hozzám, csak amikor az alakja árnyékot vet az asztalomra, és zavar a munkában, akkor tekintek csak fel rá kérdő tekintettel.
- Szia Sandy, de jó, hogy látlak! Szia Sandy, olyan jó vagy, szükségem lenne a segítségedre... Szia Sandy, ráérsz egy kicsit? - nézek fel egy pillanatra az előttem lévő férfire, emlékeztetve, hogyan is lehetett volna kezdeni ezt a társalgást... mielőtt folytatnám a munkát, mint ha mi sem történt volna. Oké, hogy én nem vagyok nyomozó, rendőr, vagy hasonló, és lehet, hogy a munkám fontossága az övéik közelébe sem ér, de megtanulhatnák már, hogy néhány pillanat alatt képes vagyok megkönnyíteni az életüket a technológia által. Vagy épp pokollá tenni, annak függvényében, hogy mennyi kedvesség szorult beléjük.
- Neked is szép napot, Bellamy. Add csak, hadd nézzem! - nyújtom a kezem a laptopért, majd arrébb tolva az aktuális munkámat, inkább az ő gépét vizsgálom meg közelebbről... hogy aztán, ahogy két kattintás után ismét felcsendült a rogyásig ismert dalt, megpróbáljam elfojtani a vigyoromat.
- Mit szeretnél, mit csináljak vele? Állítsak be más számot neked? Mit szólsz a Mika Relax című számához? "Now I'm lost, and I'm screaming for help... Relax, take it easy..." - dúdolászom csendben az említett dalt, miközben halkítok kicsit a Never gonna give you up-on. Nem mint ha ne lenne jó szám a maga nemében, de így kánonban mégsem az igazi.
- Vagy jobban örülnél egy modernebb Never give up-nak? Megoldható az is. - rebegtettem meg a pilláimat angyali mosollyal a képemen a nyomozó felé, mert na, ráfér némi lazaság, olyan karót nyelt szinte mindig, amikor csak látom.
- Egyébként nem hiszem, hogy meghatná a hisztid a főnököt, de ha mégis - tuti jól szórakoznék azon, ahogy mindenki írógépen gépeli a jelentését, vagy ezer oldalakat olvastok át egy-egy ügyhöz, mert a papír alapú szövegeknél sajnos így működik a "Keresés" funkció. - szívom a vérét, mert tagadhatatlan, végtelenül mulatságos tud lenni egy pasihiszti, de nem hiszem, hogy ebben az esetben különösebb sikert érne el vele. A lustaság és a kényelem túl nagy úr...

■■  crazy  ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
66
● ● Reag szám :
54
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Szer. Jún. 13, 2018 9:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

a computer may beat me in chess, but I will take it down in kickbox
pour Tech Support

Sandhya meglepően sokban emlékeztetett a húgomra. Nem mintha ez olyan meglepő volna; a legtöbb, huszas éveiben járó nő a húgomra emlékeztet. Talán a korlátolt fogyasztói rendszer okozza ezeket a hasonlóságokat? A Facebook és társai? Vagy egyszerűen nem érdekelnek a különbségek?
Az utóbbira szavazok.
Ha az állapotodra lennék kíváncsi, megnézném a Facebook állapotod – vonom össze a szemöldököm. Sajnos rég megtanultam, hogy sosem indokolt letartóztatással fenyegetni valakit csak azért, mert idegesítően jókedvű, különben sokan (többek között a húgom is) áldozatául estek volna ennek az egyértelmű rendőri túlkapásnak. Nem, az efféle gondolatok csak valahol az elmém mélyén születtek meg, és arrogáns dühvel takaróztak; de sosem jutottak ki, a külső világba, nem befolyásolták a cselekedeteim. Rendben, azt el kell ismernem, hogy a jelenlegi helyzet drámai-komikus mivoltja mélyebben érint, mint kellene. Nem haladunk jól, a tippek és szálak minduntalan zsákutcákba vezetnek, vagy teljesen ellentétes irányba; vagy kiderül, csupán drogügyletről van szó, és máris kerül át a drogügyes kollégák asztalára. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint a filmekben, egy héten belül egy egész ügyet felgöngyölítve; az egyik DNS-minta vizsgálatára például öt hete várunk, annyira be vannak telve a diagnosztikai laborok. Az igazságügy sem bőkezűsködik a laborengedélyek kiállításával… Egyik probléma pedig a másikat generálja. Nem, ez nem ideiglenes gond, ez az általános fejetlenség, amelyre az ember csak azután eszmél rá, hogy maga is a rendszer, s ezáltal a „probléma” része lesz; amikor végleg elveszik a szeme elől a gyermeki ártatlanság, a nagyba és hivatalosba vetett hit ferdítő szemüvegét.
Én, például, már a gépekben sem bízom. –  Ötletem sincs, ez mire akar célzás lenni – billentem oldalra a fejem türelmetlenül. Minél gyorsabban be akarom fejezni; de ha jobban belegondolok… Akkor talán mégsem. Nem, nem az ügyhöz van köze, vagy ahhoz, mennyire élvezem, ahogy Sandhya utalásai elszállnak a fejem felett, mint bevajazott kövér fickó a mirelitzöldségeken át. Nincs kedvem hazamenni; megint nem vettem fagyit. Meddig lehet az ilyen ígéreteket halasztgatni? Egy hét? Kettő? Egy hónap? Néhány év? Majdnem biztos vagyok benne, hogy az esküvőjére talán tudok venni fagyit. – De ettől függetlenül nem tetszik. Mi ez egyáltalán? – Nem a zene, hanem a virtuális Ördög, ami megszállta a gépemet. Bosszant, hogy nem értek hozzá, hogy ne bosszantana, mikor minden ilyen ostobaság miatt máshoz kell fordulnom, segítségért? Chloé, mikor épp beszédesebb kedvében volt, többször próbálta már megmutatni, hogy mit hogy kell állítgatni, de egyszerűen olyan gyorsan kattintott és magyarázott, hogy „ezt ide húzod, ide kattintasz, nem ezzel a gombbal, a másikkal, lenyomsz tizenhét billentyűt, ellejtesz egy polkát, hármat szaltózol és szentté avattatod a gépet, látod, milyen egyszerű?”, de nem sok maradt meg belőle. Felesleges hülyeségnek tűnik az egész, amivel csak az embert bosszantják. Meg kellett volna állnunk a maguktól őrlő kávéfőzőknél.
Téged nem a humorodért szeretnek, ugye? – vonom fel az egyik szemöldököm újabb bájmosolyú kérdésére. Igen, a húgom is épp ugyanígy szokta feszíteni a húrt, miután ráeszmélt, hogy véletlenül megbotlott benne, és élvezettel keresgéli a szakítóhatárt. – Annyival azért nem vagy fiatalabb nálam, hogy a papír alapú szövegekről úgy beszélj, mint valami modern civilizáció előtti barbári rituálé volna – jegyzem meg némileg… Nem akarom elismerni, de kevésbé morcosan. Nem sokkal, de egy egészen kicsit. Ez az irritáló a vidám embereben, rád ragasztják a vidámságot, hiába nem kérsz belőle; rád erőltetik, hogy boldog legyél és mosolyogj, mikor mást sem akarsz, mint a végeláthatatlan, felemésztő önmarcangolás és teljes utálat szurkában fetrengeni, mint a kárhozott lelkek a katolikus templomok freskóin. – Különben is; az ilyen modern ketyerék sosem fogják teljesen átvenni a papír helyét, a papírnak van tartása, lelke…! És próbáltad már iPaddel törölni ki a hátsód? – Az egyik kolléganő természetesen ezt a pillanatot választja, hogy épp itt haladjon el a folyosón, táskás szemeiben, bár néma marad, a szexuális zaklatás üzenete ég. Megforgatom a szemem; ez is olyasmi, amit a gyerekektől tanultam el, és önkéntelenül rám ragasztották. – Engem a technológia sohasem fog lenyűgözni, mindaddig, míg nem tudok kaját letölteni – teszem hozzá, ezzel pedig lezártnak tekintem a kérdést.
Abszolút nem lep meg, ha Sandhya nem.
Ha már úgyis ott vagy… Nem szeretnéd megírni helyettem a jelentést? Vagy kitépni a hangszórót a helyéről? Vagy hozni egy jégkrémet?

crazy
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
20
● ● Reag szám :
10
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Vas. Júl. 01, 2018 12:20 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

pour Bellamy

- Na ne viccelj, Bellamy... neked van olyanod?! - tettetek meglepettséget, hisz abból kiindulva, hogy mennyire technológia-ellenes a szentem, kinézem belőle, hogy Messenger helyett inkább sms-t küldözget az ismerősöknek. Vagy táviratot...
- Másrészt meg, miből gondolod, hogy van olyanom? - kérdezek vissza érdeklődő tekintettel. Valójában van, mert annak idején nem bírtam én sem ellenállni a kísértésnek, de igazából se kép, se egy árva adat nincs megadva a nevemen meg egy e-mail címen kívül, így ha valaki azon keresztül próbálna kideríteni rólam bármit is, túl sokra nem fog menni vele. Mondanám, hogy cserébe viszont már csak kíváncsiságból is megnézem az övét, de egy, amilyen informatikai analfabéta, nem vagyok biztos benne, hogy tudja, hogy kell használni, kettő, a lurkóitól sokkal több mindent meg lehet tudni minimális energiabefektetéssel (értsd - hagyod beszélni őket, csak hallgatni kell, meg néha bólogatni), amikor néhanapján meggondolatlanul az ember nyakára sózza őket, hogy vigyázzon már rájuk pár órára.
- Hmm, nem is tudom. Talán arra, hogy néha lazíthatnál egy kicsit? - nézek fel a monitorról az előttem álló férfira, miközben nekilátok kideríteni, hogy mi lehet a probléma. A rendszerünket nem törték fel mostanában, szóval biztos, hogy házon belül kell keresni az elkövetőt, és ha azt nézzük, a többség tudása milyen szinten áll, valószínűleg valami olyan problémát kell keresni, amivel egy kisiskolás is boldogulna.
- Ez zene, kérlek szépen. Pop-dance a nyolcvanas évekből. - vigyorgok tovább, szándékosan félreértve a kérdését, ismét, közben pedig szórakozottan dobolok a lábammal a zene ritmusára. Lehet, hogy régi, de annyira nem is rossz. Vajon ha valami tradicionális indiai zenét állítanék be neki, földhöz vágná a gépét? Ez a mostani szám ahhoz képest sokkal fül-barátabb kategória. Szívesen megnézném a reakcióját, de sajnos egyértelmű lenne, hogy kit gyanúsítana első körben.
- Nem csak azért. - javítom ki vidáman, a legkevésbé sem akadva fenn a beszólásán, pláne, mert amilyen unalmasan tudnak telni itt a napok, kész felüdülés valakinek a vérét szívni, még ha csak így, képletesen is. Amúgy meg, aki nem szereti a humoromat, abba jó eséllyel nem sok szorult. Vagy elég béna humorérzékkel áldotta meg az ég.
- Ha pedig hozzáteszem azt, hogy valószínűleg még így is később kerültem kapcsolatba számítógéppel, mint te, az milyen megvilágításba helyezi a helyzetet? - kérdezek vissza. Hiába, ha valami érdekel, abba nagyon bele tudom ásni magam, az informatika pedig szerelem volt első látásra. Közben pedig végre rábukkanok a probléma gyökerére is, ami Bellamynak is feltűnhet, innentől kezdve a kattintásokat nem kíséri kánonban az a csodás zeneszám, ami az elmúlt egy órában edzette az idegeit.
- Na de Monsieur Rochelle, hogy mondhat ilyet?! - kapok a számhoz, miután kiszúrtam a folyosón közeledő, majd tovább haladó kolléganőt. Hadd égjen csak a kedves kolléga feje, az előbbi megjegyzése miatt, valószínűleg jobban fog, mint az enyém, ha tényleg félreértik.
- Kikérem az ő nevükben is, de az ilyen "modern ketyeréknek" igenis is lelke van, talán azért nem jöttök ki olyan jól. - simogatom meg a monitor tetejét, mint ha nem egy laptop, hanem egy házimacska lenne épp előttem - De ha már témánál tartunk, nem, még nem próbáltam az iPadet. És te bármelyik okleveledet hasonló célból? - azok a szép, fényes, kemény papírok... na, azoknak milyen lelke van?
- Letölteni lehet, hogy nem, de rendelni tudsz. Ugye tudsz róla, hogy már ilyet is lehet...? - kérdezek vissza bizonytalanul, mert bár számomra olyan természetes és hétköznapi az ilyesmi, mint a lélegzetvétel, pláne, mert nem vagyok egy konyhatündér és inkább töltöm az időmet gép előtt ülve, mintsem fakanállal a kezemben, de elnézve az előttem álldogálót... nem vagyok egészen biztos benne.
- Nem fizetnek annyit, hogy helyetted dolgozni. De a jégkrém jól hangzik, és a hangszóróval kapcsolatban is alkudhatunk. Ha hozol nekem, elintézem, hogy ebből többé egy hangot se csiholjon ki senki. - kezdek egyből alkudozni, aztán majd elválik, vevő-e rá a másik, vagy sem. Mondjuk nem tudom mennyire lenne szerencsés, nem szoktak ők a nyomozáshoz hangfájlokat hallgatni néha? Vagy konferenciabeszélgetéseket folytatni? Nem mint ha más kollégája gépéről ne jelentkezhetne be...

■■  crazy  ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
66
● ● Reag szám :
54
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai •• Szomb. Szept. 15, 2018 9:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

a computer may beat me in chess, but I will take it down in kickbox
pour Tech Support

Pontosan milyenem, Sandy? – terül szét egy pillanatra ragadozóvigyor a képemen, szándékosan téve úgy, mintha félreértettem volna a kérdését. Jobb napjaimon, amikből egyébiránt évente egy kézen megszámlálható darab volt, még szívesen bele is mentem a nővel való tét nélküli, és pusztán unalomból fakadó flörtbe, ami rendszerint szurkálódásba fajult.  
Most azonban határozottan nem a jobb napjaim egyikét élem. – Azt hittem, informatikusként azért tudod. Ha valaki nincs fent a Facebookon, nem is létezik, és alapvetően gyanakvásra ad okot az elzárkózása… Gyanakodnom kellene rád? – Remélem, hogy nem, mert így is tele vagyunk munkával, úgyhogy jobb szeretek nem felesleges nyomozásokba kezdeni, főleg kollégák ellen. Bízni próbálok abban, hogy a háttérellenőrzés során mindenkit elég alaposan átkutatnak, ahogy a néhány évente esedékes újraellenőrzéseknél is.
Az agyam hátuljában megjelenik egy gondolat, miszerint amúgy fogalmam sincs, a nem állományozott, szóval nem rendőri minősítésben lévőket mennyire ellenőrzik, de nem tűnik releváns kérdésnek. Szeretem csak azt tudni, amihez közöm van.
Laza vagyok, akár a titkársági ebédszünet – felelem szemrebbenés nélkül, még ha a mondat fel is éleszti bennem az igen friss sebet, mikor a fél városon átrobogtam a saját ebédszünetemben, hogy egy papírt elintézzünk, ám ők képesek másfél órás ebédszünetet tartani.
Másfél. Óra.
Azalatt én is megsütöm a pekingi kacsát.
–  A nyolcvanas évek az a korszak, amiről nem beszélünk – sóhajtok fel végül ingerült szemforgatással, hiszen nagyon jól tudja, a kérdésem nem erre vonatkozott. Igaz, talán jobb is, ha nem tudom, pontosan micsoda vagy még inkább kicsoda átkozott meg ezzel a ritmikus ébresztővel; a végén még engem kellett volna letartóztatni, ha meg kívánom csavarintani a nyakacskáját. Vagy a kezét; mint mikor a húgom kezét csavartam meg, mikor hisztizett kiskorában, de anyánk mindig engem küldött szobafogságba.
A hinduknál nincs valami szabálykönyv, hogy tisztelni kell az idősebbet, nem pedig gúnyolódni rajta, különben egy sakál gyomrában születsz újra, és betegségek kínoznak majd következő életedben? – támaszkodom az asztalára hunyorogva-mosolyogva, bár a szám sarka rángatózik. Már az őrületbe kerget ez a dal, aminek úgy tűnik, sosincs vége, Sandhya minden újabb kattintására folytatódik – amíg egyszer csak meg nem áll. Ha hinnék bármilyen deitásban, most hálát adnék neki, helyette azonban csak azt az általam nem ismert iskolarendszert dicsérem, amelyben a nő végzését kapta.
Ezután már jóval nyugodtabban állok a beszélgetésünkhöz is, talán ez ad lehetőséget az egyébiránt valóban illetlennek minősített vicchez is, amit részemről az elhaladó túlérzékeny kolléganő sem tud elrontani. – Nem, ez teljesen új információ. Ezidáig mindig lejártam őröltetni a malomba, de lehet, hogy irányt váltok – sóhajtok fel színpadiasan. Valójában semmi kedvem visszamenni az asztalomhoz, hogy tovább folytassam az iktatást; nem azért lettem rendőr, hogy egy íróasztal mögött ücsörögjek, nyomozóként a munkák igen jelentős része azonban mégis ebből áll. Ebből, és vakvágányok százainak követésében. Az első és legfontosabb dolog, amit az újoncoknak megtanítok: az első benyomás gyakran a legmeghatározóbb, de utána a nyomok legalább kilencven százaléka sehová sem vezet. Ezért húzódnak el az ügyek hetek helyett akár évekig. Nincs szomorúbb hely, mint a rendőrkapitányság alagsora, ahol a kihűlt, lezáratlan ügyek aktáit tárolják.
Ahhoz sem fizetnek eleget, hogy bármit dolgozzunk – vonom meg a vállam. Bár valamennyi fizetésemelést kaptam, mint nem szimpla nyomozó, hanem a nyomozócsoport feje, ez közel sem volt elég ahhoz, hogy olyan könnyedén nyitogassam a pénztárcám, ahogy a lányaim szerették volna, vagy ahányszor Oliver meglátott valami hiperszuper kütyüt, ami megtetszett neki és feltétlen szükségét is érezte. Mindezt persze rendszeresen elpanaszolták a nagynénjüknek, Eva nővérének, aki megbélyegzett, mint smucig szemetet. És általában megvette, amit csak kértek, hogy egyrészt ő tetszeleghessen a jófej nagynéni szerepében, másrészt azért, hogy mindezt oly leereszkedően adhassa tudtomra, mint senki más. Persze, nem neki kell a magánoktatásuk, különórák, általános étkezési és öltöztetési, illetve szórakozási finanszírozásukkal foglalkozni. – Mármint hangszórót hozzak? – értem félre épp olyan szándékosan, mint ő tette korábban. – Hát, nem is tudom. Jackie-nek lassan fél éve ígérem,, hogy veszek, és még mindig nem teljesítettem, pedig a génállományom felével büszkélkedik.
Avagy nem büszkélkedik; én nem tenném, és nem csak azért, amilyen általános sztereotípiák a rendőröket és a törvény szolgáit övezik. – De ha megszabadítasz ettől a vírustól, még az is lehet, hogy holnap meglepődsz. Ugye nincs allergiád? Mert akkor nem sok jót látok a vérvonalad fennmaradását illetően. Természetes szelekció. Ha egy mogyoró vagy eper elég ahhoz, hogy kinyírjon… Akkor a Zöld Lámpás szintjére kerülsz. És senkinek sem kívánom azt a szintet – magyarázom, szinte indokolatlanul hosszan, csak hogy elkendőzhessem a tényt: tényleg borzalmas szülő vagyok, ezen nincs mit szépíteni. És erről jut eszembe… És teljesen véletlenül nem ismersz valami cukrászdát, amelyik zárós határidőn belül tud tortát kreálni…? Meg azt, hogy a mai hét éves kislányok mégis miket néznek? A Dóra, a felfedező eggyel lentebbi korosztály, ugye? – Őszintén fogalmam sem volt. Mivel csoportvezetőként a beosztásom teljesen összeomlott, jóformán nem akadt már olyan nap, amikor én vittem volna őket iskolába, vagy hoztam volna el, így nagyon beszélgetni sem volt időnk, pláne nem arra, hogy rájöjjek, mit néznek a tévében. – És… Szintén puszta véletlenségből, nem érsz rá két hét múlva beöltözni hercegnőnek egy gyerekzsúrra? Biztos van valami indiai is, nem? Vagy az az arab, Jázmin. A kölykök úgysem tudják, mi a különbség.

crazy
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
20
● ● Reag szám :
10
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


Témanyitás ✥ Re: Nyomozók asztalai ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Nyomozók asztalai
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» [Küldetés] Sword Arti Nyomozók

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Rendõrkapitányság-