Párizsi Operaház
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:39 pm ✥

✥ Yesterday at 10:43 pm ✥

✥ Yesterday at 10:37 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 pm ✥

✥ Yesterday at 9:46 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 9:28 pm ✥


✥ Yesterday at 9:05 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Párizsi Operaház •• Szer. Júl. 19, 2017 9:12 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1785
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Lionel Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Csüt. Nov. 23, 2017 1:57 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
A fogadás veszélyes játék tud lenni, amikor valaki nagyon komolyan gondolja és olyan kitételt szabnak meg hozzá, ami finoman szólva sem legális dolog. De még csak nem is büntetlen, ugyanis ha valaki bevállalja, akár le is sittelhetik. Tekintettel lévén, már betöltöttem a tizennyolcat, ami azt jelenti, teljes körűen büntethető vagyok, bármit cselekszem is.
Ettől válik igazán izgalmassá a dolog, amikor minderre a kezemet adom. Hogy normális vagyok-e? Ilyenkor talán én magam is megkérdőjelezném ezt. Ugyanis nagy balhé lehet belőle, ha hiba csúszik a kivitelezésbe.
Hiba, ha arcoskodsz, hiba, amikor azt hiszed, hogy istencsászár vagy. Hiba, amikor olyanba mész bele, amiről tudod, hogy csúnya következményekkel jár és hiba az is, amikor elhiszed, hogy de te ezt zökkenőmentesen csinálod meg.
Amikor már ott vagyok, akkor már teljesen mindegy, mik voltak az előzmények, mennyire ment a röhögés a ki tudja hányadik – józanságot elmulasztó - pia után. Olyankor már az is teljesen mindegy, hogy visszakozni csak kellemetlen lett volna, mint végrehajtani a lehetetlent. Hogy lehet mégis egy ekkora épületbe besurranni azért a koponyáért, amit a Hamlet, dán királyfi előadásán csodálhat meg a közönség? Egyszerűen… a hátsó ajtót valahogy nem őrizték, biztos alszik a biztiboy. Így aztán szabad az út egészen a színpadig. Hangokat hallok, szavakat. Biztosan próbálnak. Óvatosan a terembe vezető bejárati ajtóhoz oldalazom és bekukkantok fél szemmel. Vannak páran, de elfoglaltnak tűnnek. Ketten a színpadon fetrengenek – egészségükre – míg egy a székeknél ül. Vagy kettő? Nem is tudom. Okés, lehet ez csak egy jelenetpróba, talán hazamentek már többen, hisz későre jár. Mára nem igazán láttam adást a transzparensen, így ezért esett erre az időpontra a választásom. Most már kevésbé ugrik össze a gyomrom a gondolatra, hogy mindjárt lekapcsolnak. Nem vagyok én akkora forma, hogy ne érezzem a veszélyhelyzetet, igen is felmérem, mekkorát veszíthetek. Voltaképpen le is csukhatnak, még ha csak egy ártatlan diákcsíny is.
A terv a következő. Valahogy megkerülöm a termet, találnom kell egy nem bezárt ajtót a díszletek mögé. Ha ők most elfoglaltak, túlságosan könnyű dolgom van velük. Elég fülelnem, ha túl nagy a csönd, akkor már úgyis mindegy.
Hah, siker! A keresgélésem eredményre jut, találok egy ajtót egy kis táblával fémjelezve: öltözők. Innen már nem lesz nehéz a díszlethez is eljutnom. Meg kell találjam azt a koponyát. Még sosem jártam itt, a színfalak mögött. Épp ezért bambulok el túlságosan is az eszközök láttán. Paraván, megannyi ruha, tollak, furcsa formájú tárgyak. És a koponya, ó a koponya. Nem is értem magamat, egy kissé talán izgatottá válok – biztosan mert érzem, hogy sima ügyem lesz. Ugyan, csak fel kell nyalábolni és meglépni. Ó de hogy? Menjek vissza az öltözők fele? A koponya a kezemben lapul, én pedig megindulok vele kifelé. Ugyan már, csak megmutatom, hogy meg tudtam csinálni, aztán visszahozom. Nem fog senkinek sem feltűnni.
Kifelé menet ismét hallom a hangokat, de most a másik irányból. Óhatatlan vágy fog el, hogy legalább egy pillantást vessek rájuk innen, hátulról. Épp csak úgy helyezkedek, hogy én rájuk lássam, ők azonban rám ne. Figyelem a két próbálót, majd tekintetem hátrakúszik a székek felé, ahol a másik kettőt pillantottam meg az előbb még – csak akkor hátulról. Elfog valami furcsa érzés, mint ha hiányolnék valamit. Ahogy figyelem, az ott mit csinál, lassan kúszik csak a tudatomig el, hogy egyedül van… hol a másik?
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
267
● ● karakter arca :
Carter Jenkins


✥ Szeretettel Janine Duval tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Szomb. Jan. 27, 2018 2:01 pm

to the young thief

Alapvetően nem szoktam próbákon részt venni, de sajnos ma muszáj. Valamit módosítottak a jelenetek között, így máshol fog belépni az a rész, amiért én felelek. És már csörgött is a telefon, hogy fáradjak már be, nézzem meg azt a páratlan zsenialitást amivel a rendező dolgozik. Istenemre, nekem nem tetszik, de nem is én fogok ezzel színpadra állni. A dramaturg lány, Lisa is kicsit ki van készülve, már négyszer átírta lényegében az összes kulcsjelenetet. A kis pöffeszkedő parasztnak egyik sem tetszett. Szerinte "nem jön át". Szerintem a héten úgy hatvanszor mindenki szemmel verte Astor irodáját, mert ennek a ficsúrnak az ő engedélyével lehet itt bármiféle joga. És hallgatom, hallgatom a szöveget, de komolyan vagy 5 perce fonalat vesztettem azzal kapcsolatban, hogy miről is van szó. És persze rendező úr nincs jelen, halaszthatatlan ebédelhetnékje támadt a próba megkezdése után 25 perccel, miután persze közölte, hogy nem tetszik neki még a színészek hanghordozása sem. Ó jézusom.
- Hogy bírsz vele együtt dolgozni? - teszem fel végül  a kérdést Lisának, mert erre egy ideje őszintén kíváncsi vagyok. Persze a felelete olyan, mint ő maga. Kedves és elfogadó. Szeretném egy kicsit megrázni, hogy ne hagyja, hogy ez a kis...izé kihasználja és dolgoztassa feleslegesen. Bár erre joggal érvelhetne, hogy én is elfogadom amit Astor mond. Nos, ez nem feltétlen van így, de nyíltan nem lehetek vele tiszteletlen, ugyanis hiába volt valamikor a tanárom, jelenleg a főnököm. Ha pedig kipattanna, hogy egyszer véletlenül mi ketten..hah, lehúzhatnám az itteni karrieremet a slozin. Pedig tényleg régen volt és semmi vonzata nem lett. Azóta is ugyanolyan seggfej, mint amilyen mindig is volt. És nem direkt került ide, ahogyan én sem. Bár nincsenek kínos perceink azért, mert eltöltöttünk egy pásztorórát egy próbaterem padlóján. Az is azért volt csak, mert..nos, mert felhúzott. Annyira maximalista, hogy az már-már üti azt a szintet amikor a filmeken fegyvert rántanak a szomszédra.
És semmi nem köt le, ebből sokat elmond az, hogy egyébként a telefonomon játszok. Borzasztóan leköt ez a bugyuta speed éttermes játék, nem tudom miért. Nem szoktam agyi folyamatokat elemezni szabadidőmben. Egyszerűen lefoglal, pláne ilyen esetekben, amikor már fogalmam sincs arról, mi zajlik a színpadon. Azonban néha-néha felnézzek, hogy azt lehessen hinni, hogy egyébként teljes fokig lefoglal mit művelnek. De ma már legalább tizedjére hallom, szóval annyira nagy változások már nem lesznek. Sajnálom a színpadon lévőket, mert amit csinálnak az kevés, ha elmondják még százszor szerintem az is kevés lesz. Bár ez nem hivatalos próba, azért nincsenek itt többen. Szóval kimentem magam egy atombéna ürüggyel és hátra megyek az öltözőkhöz. Ah, legalább egy kis csend fogad a kupleráj közepén. Hát igen, mindenki azt tartja, hogy színház az egész világ..szerintem meg egy nagy gardrób. Amikor Élise nincs benn, mindig anarchia uralkodik itt. A kellékeknél szintén. Viszont a bent járót nem ismerem. Ő nem lát engem de én nagyon is látom őt. Nocsak, nocsak...
Halk léptekkel megyek utána, hogy lássam mit akar. Lehet csak valami lelkes rajongó. Bár ez még nem indokolja, hogy ide belépjen. Nem tudom mit molyol, de amikor felveszi a koponyát felvonom a szemöldököm. Fanatikus Shakespeare rajongó? Vagy csak magát Hamletet szereti ennyire? Nos, kivárok. Úgy döntök. És figyelemmel kísérem a mozgását, bár nem értem, tényleg nem, hogy miért áll meg a színpad szélénél. Színészpalánta? Tán a képzőre jár? Oké Janie, de miért van nála a koponya? Nos Wattson, legjobb lesz ha megkérdezzük.
- Ismerjük az illetéktelen behatolás fogalmát igaz? - szólalok meg mögötte -Idegeneknek tilos a belépés. - trillázom tovább, de akaratlanul is észreveszem, hogy ő csak egy srác. Nem lehet többi 19-nél. Jesszusom..mit keres itt? Na most alapjáraton a biztonságiakat kéne nyakon vágni, hívni a rendőrséget és minden ilyen. De..ha szolgál egy értelmes magyarázattal, talán egyikünknek sem kell szembesülnie semmilyen negatív történéssel. - Csak nem Hamlet rajongó vagy? - kérdezem végül lepillantva a kezében tartott tárgyra - A Chicagot próbálják egyébként. - nézek el mögötte a színpad felé, de egyébként tényleg érdekel, hogy ki ő és úgy mégis..mi a fenét keres itt.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


✥ Szeretettel Lionel Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Vas. Jan. 28, 2018 1:13 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Tudom, tudom, már megint mi a francba vágtam én bele? Egyáltalán mit keresek itt? Szoktam színházba járni, akkor is amikor tényleg érdekel egy darab és akkor is, amikor a szüleim nyomást gyakorolnak rám - hogy nézne ki, ha pont én nem lennék ott egy családi programon? Akkor bizonyára megindulnak a pletykák, hogy valami történt. Gyűlölöm, de úgy zsigerből az ilyen szenzációhajhász barmokat, akik csak azért képesek bármit lejegyezni, hogy némi alamizsnáért cserébe ne hagyják élni az embert. Megszoktam kezelni a felhajtást, azonban van mikor csak egy hajszálon múlik, hogy elküldöm a viharba az illetőt. Pedig jó dolog a színház, olyan pompás, elegáns, élvezhető, élhető. Amikor tudom, hogy ott mindenki az én kényelmemért és szórakoztatásomért dolgozik, még ha páholyból annyira sokat nem is lehet látni, mint közelről. A szüleim szeretnek elhatárolódni a többi embertől, legalábbis apa biztosan. Anyát már nem tudom, őt néha értem, néha meg nem. Pedig életem legklasszabb színpadi élményét élhettem át, amikor az első sorból láthattam a színészeket még kölyökként. Már amikor itthon tartózkodtunk. Akkor valósággal beszippantott az, amit láttam, a világ, amit elénk tártak. Ilyenkor tényleg elhiszi az ember, hogy színház az egész világ és egy szerepet játszunk. Mert valóban így van. Ezért vállaltam be ezt a fogadást is. Mit szólnának, ha elveszítem véletlenül?
Hirtelen rezzenek össze a női hangra. Nem fordulok meg rögvest, vetek egy pillantást még a színpad felé, ahol mindenki jelen van még. Hát persze, a nő a sorok közül... Lepillantok tétován a koponyára, amiről egészen megfeledkeztem. Le kellett volna lépnem, amint lehet. Vagy talán már előbb kiszúrta, mint hogy ide kiléptem volna? Hamiskás mosoly ül ki arcomra, ahogy megfordulok. Ó igen, a nő a sorok közül, aki annyira unottan figyelte a jelenetet. Ennyire unalmas lehet vajon egy ilyen próba? Elsőre pedig érdekes, ahogy újra és újra végigzongorázzák a jelenetet, mindig egy picit változtatva a cselekményen, a kimondott szavakon vagy a játékukon.
- Hogyne. - nem mondhatom, hogy nem láttam a táblát, ennyire vaksi nem lehetek. Igazából látom rajta, azzal tisztában van, nem dolgozok itt. Biztos ismeri az összes színészt, kellékest és ki tudja még micsodát itt, szóval alaposan meg kell fontolnom, mit válaszolom neki. Nem hangzana jól, hogy hívhatja akár a biztonságiakat, vagy egyenesen a rendőrséget, mert apám ketté kap mérgében, hogy mivel hozom őt szégyenbe. Necces helyzet, erre akkor kellett volna gondolnom, mikor bevállaltam a kihívást. Hát persze, én és az a nagy pofám.
- De, vagyis nem egészen én, én csak... érdekelt milyen ez a koponya. Tudja, távolról sosem látom elég jól a színpadot. Érdekelt, mi olyan különleges ezen a koponyán. Az irodalomtanárom azt mondta, ihletet szerez az ember, ha valahogy így tartja, mint a darabban. - egészen megtalálom a lélekjelenlétem. Magam elé emelem a koponyát, majd felemelem a szabad kezem is. Mindjárt fel is teszem a kérdést.
- Itt lenni, vagy nem itt lenni... ez itt a kérdés. - picit még jobban el is mosolyodok, majd leengedem magam mellé a tárgyat tartó kezemet és ismét a nőre pillantok.
- Csak... érdekel ez az egész. - hazudsz! De ez talán imponál neki, főleg mert hitelesen játszom meg magam. Szemeimben érdeklődés csillan, elpillantok ismét a színpad felé.
- Ah, szóval most épp főpróba van? Vagy ez valami más? Kevesen vannak...

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
267
● ● karakter arca :
Carter Jenkins


✥ Szeretettel Janine Duval tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Pént. Feb. 16, 2018 1:51 pm

to the young thief

Számtalan alkalommal volt már rá példa, hogy illetékteleneket találtunk az épületen belül. Nagy részük gyámoltalan és csupán a kíváncsiság vezérli felénk, had lássa mi folyik a színfalak mögött. Viszont vannak sokkalta rosszabbak is. Mániákusok, rajongók akik az imádott színészükhöz szeretnének közelebb jutni, túlbuzgó újságírók akik egy minél megalázóbb képre pályáznak vagy csupán egy kis szenzációt akarnak maguknak, hogy ők voltak az elsők akik bejutottak és húú, de milyen képeket tudtak összehozni. Sokan azt gondolják, hogy valamiféle varázslatot folytatunk itt, holott a felét átröhögjük, veszekszünk, elfáradunk és utáljuk meg unjuk az egészet. Ha engem megkérdezne bárki, az élő zenés darabokat szeretem, ahol megmutathatja az a szépen képzett színész, színésznő, hogy hangja is van. Hallhatom amikor megszületnek a dallamok, az átiratok. Ah, fantasztikus. Szeretem. Még akkor is, ha néha az agyamra megy az egész és szeretnék otthon kucorogni a takaróm alatt. Csak, nem csinálni semmit. Nem görcsölni azon, hogy vajon az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban hol fogom meglátni a hibát. Mert ha én látom, Astor is észre fogja venni. És akkor ki lesz lebaszva? Én. Minő meglepő igaz?
Ettől viszont nem változik a mostani helyzet. Betolakodót fogtam, ráadásul amint látszik, tolvajt is. Reméljük az ártatlanabb részről és nem valami fiatal rajongó csak, vagy valami még rosszabb mániákus. Mindegy is, valami oktatáson azt mondták, hogy ilyenkor nem lehetünk bunkók, nehogy valami szélsőséges lépésre sarkalljuk az illetőt. Mert hiába fiatal, hallottunk már olyan sok mindent. A múlt héten az USA-ban több középiskolás gyerek fogott fegyvert az osztálytársaira. És nem szeretnék azért újságba kerülni, mert lelőttek. A három perc hírnevet nem hajtottam egyébként sem soha.
- Tömör válasz. - nézek végig rajta és szerintem csak egy fiatal és kíváncsi srác, semmi több. Nem úgy néz ki, mint aki bombát rejteget a kabátja alatt, vagy le kívánna lőni valakit. Azért maradok inkább a kedves módinál. Viszont a hazugság olyannyira megrezdül a fülemben, hogy még hallgatni is rossz, mert ezzel végeredményben azt ismeri el, hogy egyszerűen illetéktelen bejött és eltulajdonított valamit, ami nem az övé.
- Tehát ha jól értem, az irodalom tanárod sugallatára loptad ki a kelléktárból a koponyát, hogy ihletet szerezz valami dolgozathoz? - kérdezem, de magamban jót mulatok rajta. Biztosan nem erről van szó, mert ugyan most megtehetném, hogy szépen kérek tőle egy igazolványt, felviszem az egyik irodába és felhívjuk a szüleit vagy az iskoláját, de mindig is becsültem a jó lélekjelenlétű embereket. Azonban egyszerűbb lenne némileg ha elmondaná, hogy valójában mi a helyzet. Nem fogom lenyelni, sem lefejezni rituálisan. Ne félj, nem jutsz Hamlet sorsára.
- Jogtalanul nem itt lenni. - mosolyodom el.
Érdekli. Mégis mi érdekli? Hogy milyen érzés egy műanyag koponyát kézbe fogni? Azt hittem ilyesmin túl vannak a biosz órán használt csontvázakkal. Táncolnak vele, öltöztetik, hogy ne fázzon meg ilyenek. Vagy ekkorát fordultak volna a középiskolák? Legyen az a valami, minél eredetibb? Bár színháztörténetet sem kell ismerni, hogy ebből is van egy csomó, ha netán eltűnne, tönkre menne, megrepedne vagy csak már nagyon színeződne a korából fakadóan. Az eredeti pedig hol is van? Oh, egy országgal arrébb. Köhintek.
- Érdekel micsoda? A darab? A kelléktár? A színpad mögötti rész? - sorolom a kérdéseket - Egy műanyag koponya fogdosása? - ingatom a fejem, mert még így feltéve is sánták a válaszok jóslatai amik ezekre felelhetőek. Mert voltaképpen egyik sem indokolja pontosan azt, amit ő csinált. A színpad felé pillantok. Terelünk? Nos, az érdeklődő fülekkel még nem volt problémám. Ezidáig.
- Csak egy átlagos próba, ha főpróba lenne mindenhol emberek lógnának. - felelem magyarázatképpen - Szóval ismeretlen, egyszerűbb ha megmondod miért vagy itt valójában. És ha tényleg az érdekel, hogy mi történik itt, akkor beszélhetünk arról, hogy maradj. De a hazugságok bántják a fülemet. - mosolygok rá, lévén nem lealázni akarom meg ilyesmik, csak nincs kedvem fölös köröket futni, ahhoz meg pláne nincs, hogy hülyére vegyen. - Megmondhatod nyugodtan, nem fogom hívni a rendőrséget. - biztosítom, egyébként a szüleit sem fogom felhívni meg ilyenek. Miért? Nem akartam soha olyanná válni aki bizonyos évesen már elfelejti, hogy ő milyen volt valamikor. Én sem szerettem ha minden lépésem a szüleim fülébe jutott. - Kivéve ha sajtós vagy. - teszem hozzá, lévén már ilyenről is hallottam. Minél fiatalabbat és ártatlanabbat tolnak előre, aki még bizonyos vonatkozásban nem büntethető.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


✥ Szeretettel Lionel Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Szomb. Feb. 17, 2018 7:00 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Kissé úgy érzem, hogy kemény fába vágtam a fejszémet. Belegondolva abba, hogy az emberek itt napi szinten művelik azt, amit én most csak próbálok hitelesen eladni neki, akkor arra a következtetésre kell jussak, eleve veszett ügyem van. Hogy miért? Tudok hazudni, szó se róla. Könnyen meg tudom vezetni az embereket, sokszor elég a határozott kiállás és az odafigyelés, a mondandómban ne legyen egy rakás ellentét. Mert az feltűnő, az hülye, aki saját magát buktatja le. Tény, még nem igazán kellett magyarázkodnom ilyen miatt. De most... alaposan át kell gondoljam, mit is mondok.
Elsőre úgy fest megkajálja. Aztán persze mégsem. Miért gondoltam azt, hogy majd pont őt vezetem meg? Mert úgy tűnt, ő csak egy nézi a sorok közül? És mi van akkor, ha nem néző, hanem itt dolgozik? Ha nem is véletlenül jött ide, hanem meglátott? A kérdések villámként cikáznak át elmémen, miközben a helyzethez képest higgadtan fogadom a szavait. És akkor gondolok egy merészet. Mert végül is, miért ne? Mi rossz származna ebből azon kívül, hogy a faterom csalódik bennem - lehet annál is jobban, mint mikor megtudta, bukásra állok töriből? Majd jól elmond mindennek. Vagy majd egy kihallgatás kellős közepéről fog hazavinni sűrű elnézések közepette, kifizetve a pénzt utánam. Majd mi fogad, a néma hazaút? Abba igazából bele sem gondolok, hogy én magam is felelősségre vonható vagyok, nem kell ide apám, sem a sleppje.
- Olyasmi. Kölcsön kérhetem? - a szemem sem rezzen, annyira pofátlanul próbálkozok be. De mennyivel lenne jobb, ha egy bizonytalan kölyköt látna? Vagy mondjam rögvest azt, hogy tudja mit, inkább ne is foglalkozzon ezzel. Ezt itt most leteszem és elsétálok. Mert nem érdekel ez az egész, mert eleve egy idióta ötlet volt ezt meglépni. Pedig most itt vagyok és még mindig próbálkozok. Vajon kinek akarok ezzel bizonyítani, magamnak? Másnak? A szüleimnek? Nem, nekik biztosan nem.
- Ah, elrontotta a szövegemet. Ez így már nem is olyan hiteles. - játszom meg a megtörtet, arcom gyászosan torz grimaszba fordul, a koponya immár csak lóg mellettem. Kezdem egészen ezt az aprócska tényezőt elfelejteni. Vissza kellene adnom neki, nem? Most már lényegtelen, bármit is mondok. De azért tartom magam, nem szeretnék úgy elkullogni, mint egy ázott veréb.
- Nem is tudom. Nem, dehogy, fúj... - az érzelmek folyamatosan váltják egymást, most kivételesen a megjelenő undor őszinte. Pedig tényleg elgondolkoztam volna a kérdésén. Nem is tudom, valami vonz. De meg nem tudnám mondani. Az biztosan nem, hogy egy műanyag koponyát szorongatnék. De azért akkor már kitérek erre.
- Nem lenne hitelesebb a darab igazi koponyával? Vagy etikátlan? - egyszer egy férfiszínésztől is szívesen megkérdezném, amikor kénytelen magassarkút húzni, mégis mennyit fizetnek neki? Állják a bokatörését, ficamát, akármijét?
- Hát persze, akkor maga az, aki felügyeli a próbát? - most már kezd megvilágosodni előttem, kicsoda ez a titokzatos nőszemély. Mert engem faggat itt, de magáról semmit nem mond. Még egyelőre mindkettőnk személye titok a másik elől, de vajon meddig? Magam elé emelem a koponyát, ismét vetek rá egy pillantást. Immár két kézzel fogom, tűnődök a megjegyzésén. Nem tudom, mit vártam, öt percig fent maradni a víz tetején levegőért? Hisz a hajó menthetetlen elsüllyedt már akkor, amikor megszólaltam.
- Ha ennyire átlátszó mindaz, amit mondok, akkor azt is tudnia kellene, hogy én vajon sajtós vagyok-e. - játszadozom. Nem vagyok sértett, nem érzem magam sarokba szorítva. Érdekes, mennyire nyugodt vagyok még mindig, pedig épp az imént vázolta fel, mennyire egyértelmű volt a kamu szövegem. Nincs miről beszélni. De még kivárok. Ha kihívja a rendőrséget, akkor bizony bajban vagyok, de még mindig elfuthatok. Talán nem fognak meg, eddig sem hívott ide egy biztonságit. Ha nem állok meg kinézni a háttérből a próbára, talán lett volna esélyem meglépni. Ezen már kár bármit gondolkozni. De abban igaza van, valami ott érdekelt.
- Miért ismétlik el ugyanazt újra és újra?

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
267
● ● karakter arca :
Carter Jenkins


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház ••

Tell me your secrets

Párizsi Operaház
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-