Párizsi Operaház
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 3:36 pm ✥

✥ Today at 8:51 am ✥

✥ Yesterday at 10:05 pm ✥

✥ Yesterday at 10:00 am ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 9:23 pm ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 8:53 am ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 8:05 am ✥

✥ Csüt. Szept. 20, 2018 10:34 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Párizsi Operaház •• Szer. Júl. 19, 2017 9:12 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2326
● ● Reag szám :
1530
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Csüt. Nov. 23, 2017 1:57 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
A fogadás veszélyes játék tud lenni, amikor valaki nagyon komolyan gondolja és olyan kitételt szabnak meg hozzá, ami finoman szólva sem legális dolog. De még csak nem is büntetlen, ugyanis ha valaki bevállalja, akár le is sittelhetik. Tekintettel lévén, már betöltöttem a tizennyolcat, ami azt jelenti, teljes körűen büntethető vagyok, bármit cselekszem is.
Ettől válik igazán izgalmassá a dolog, amikor minderre a kezemet adom. Hogy normális vagyok-e? Ilyenkor talán én magam is megkérdőjelezném ezt. Ugyanis nagy balhé lehet belőle, ha hiba csúszik a kivitelezésbe.
Hiba, ha arcoskodsz, hiba, amikor azt hiszed, hogy istencsászár vagy. Hiba, amikor olyanba mész bele, amiről tudod, hogy csúnya következményekkel jár és hiba az is, amikor elhiszed, hogy de te ezt zökkenőmentesen csinálod meg.
Amikor már ott vagyok, akkor már teljesen mindegy, mik voltak az előzmények, mennyire ment a röhögés a ki tudja hányadik – józanságot elmulasztó - pia után. Olyankor már az is teljesen mindegy, hogy visszakozni csak kellemetlen lett volna, mint végrehajtani a lehetetlent. Hogy lehet mégis egy ekkora épületbe besurranni azért a koponyáért, amit a Hamlet, dán királyfi előadásán csodálhat meg a közönség? Egyszerűen… a hátsó ajtót valahogy nem őrizték, biztos alszik a biztiboy. Így aztán szabad az út egészen a színpadig. Hangokat hallok, szavakat. Biztosan próbálnak. Óvatosan a terembe vezető bejárati ajtóhoz oldalazom és bekukkantok fél szemmel. Vannak páran, de elfoglaltnak tűnnek. Ketten a színpadon fetrengenek – egészségükre – míg egy a székeknél ül. Vagy kettő? Nem is tudom. Okés, lehet ez csak egy jelenetpróba, talán hazamentek már többen, hisz későre jár. Mára nem igazán láttam adást a transzparensen, így ezért esett erre az időpontra a választásom. Most már kevésbé ugrik össze a gyomrom a gondolatra, hogy mindjárt lekapcsolnak. Nem vagyok én akkora forma, hogy ne érezzem a veszélyhelyzetet, igen is felmérem, mekkorát veszíthetek. Voltaképpen le is csukhatnak, még ha csak egy ártatlan diákcsíny is.
A terv a következő. Valahogy megkerülöm a termet, találnom kell egy nem bezárt ajtót a díszletek mögé. Ha ők most elfoglaltak, túlságosan könnyű dolgom van velük. Elég fülelnem, ha túl nagy a csönd, akkor már úgyis mindegy.
Hah, siker! A keresgélésem eredményre jut, találok egy ajtót egy kis táblával fémjelezve: öltözők. Innen már nem lesz nehéz a díszlethez is eljutnom. Meg kell találjam azt a koponyát. Még sosem jártam itt, a színfalak mögött. Épp ezért bambulok el túlságosan is az eszközök láttán. Paraván, megannyi ruha, tollak, furcsa formájú tárgyak. És a koponya, ó a koponya. Nem is értem magamat, egy kissé talán izgatottá válok – biztosan mert érzem, hogy sima ügyem lesz. Ugyan, csak fel kell nyalábolni és meglépni. Ó de hogy? Menjek vissza az öltözők fele? A koponya a kezemben lapul, én pedig megindulok vele kifelé. Ugyan már, csak megmutatom, hogy meg tudtam csinálni, aztán visszahozom. Nem fog senkinek sem feltűnni.
Kifelé menet ismét hallom a hangokat, de most a másik irányból. Óhatatlan vágy fog el, hogy legalább egy pillantást vessek rájuk innen, hátulról. Épp csak úgy helyezkedek, hogy én rájuk lássam, ők azonban rám ne. Figyelem a két próbálót, majd tekintetem hátrakúszik a székek felé, ahol a másik kettőt pillantottam meg az előbb még – csak akkor hátulról. Elfog valami furcsa érzés, mint ha hiányolnék valamit. Ahogy figyelem, az ott mit csinál, lassan kúszik csak a tudatomig el, hogy egyedül van… hol a másik?
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Szomb. Jan. 27, 2018 2:01 pm

to the young thief

Alapvetően nem szoktam próbákon részt venni, de sajnos ma muszáj. Valamit módosítottak a jelenetek között, így máshol fog belépni az a rész, amiért én felelek. És már csörgött is a telefon, hogy fáradjak már be, nézzem meg azt a páratlan zsenialitást amivel a rendező dolgozik. Istenemre, nekem nem tetszik, de nem is én fogok ezzel színpadra állni. A dramaturg lány, Lisa is kicsit ki van készülve, már négyszer átírta lényegében az összes kulcsjelenetet. A kis pöffeszkedő parasztnak egyik sem tetszett. Szerinte "nem jön át". Szerintem a héten úgy hatvanszor mindenki szemmel verte Astor irodáját, mert ennek a ficsúrnak az ő engedélyével lehet itt bármiféle joga. És hallgatom, hallgatom a szöveget, de komolyan vagy 5 perce fonalat vesztettem azzal kapcsolatban, hogy miről is van szó. És persze rendező úr nincs jelen, halaszthatatlan ebédelhetnékje támadt a próba megkezdése után 25 perccel, miután persze közölte, hogy nem tetszik neki még a színészek hanghordozása sem. Ó jézusom.
- Hogy bírsz vele együtt dolgozni? - teszem fel végül  a kérdést Lisának, mert erre egy ideje őszintén kíváncsi vagyok. Persze a felelete olyan, mint ő maga. Kedves és elfogadó. Szeretném egy kicsit megrázni, hogy ne hagyja, hogy ez a kis...izé kihasználja és dolgoztassa feleslegesen. Bár erre joggal érvelhetne, hogy én is elfogadom amit Astor mond. Nos, ez nem feltétlen van így, de nyíltan nem lehetek vele tiszteletlen, ugyanis hiába volt valamikor a tanárom, jelenleg a főnököm. Ha pedig kipattanna, hogy egyszer véletlenül mi ketten..hah, lehúzhatnám az itteni karrieremet a slozin. Pedig tényleg régen volt és semmi vonzata nem lett. Azóta is ugyanolyan seggfej, mint amilyen mindig is volt. És nem direkt került ide, ahogyan én sem. Bár nincsenek kínos perceink azért, mert eltöltöttünk egy pásztorórát egy próbaterem padlóján. Az is azért volt csak, mert..nos, mert felhúzott. Annyira maximalista, hogy az már-már üti azt a szintet amikor a filmeken fegyvert rántanak a szomszédra.
És semmi nem köt le, ebből sokat elmond az, hogy egyébként a telefonomon játszok. Borzasztóan leköt ez a bugyuta speed éttermes játék, nem tudom miért. Nem szoktam agyi folyamatokat elemezni szabadidőmben. Egyszerűen lefoglal, pláne ilyen esetekben, amikor már fogalmam sincs arról, mi zajlik a színpadon. Azonban néha-néha felnézzek, hogy azt lehessen hinni, hogy egyébként teljes fokig lefoglal mit művelnek. De ma már legalább tizedjére hallom, szóval annyira nagy változások már nem lesznek. Sajnálom a színpadon lévőket, mert amit csinálnak az kevés, ha elmondják még százszor szerintem az is kevés lesz. Bár ez nem hivatalos próba, azért nincsenek itt többen. Szóval kimentem magam egy atombéna ürüggyel és hátra megyek az öltözőkhöz. Ah, legalább egy kis csend fogad a kupleráj közepén. Hát igen, mindenki azt tartja, hogy színház az egész világ..szerintem meg egy nagy gardrób. Amikor Élise nincs benn, mindig anarchia uralkodik itt. A kellékeknél szintén. Viszont a bent járót nem ismerem. Ő nem lát engem de én nagyon is látom őt. Nocsak, nocsak...
Halk léptekkel megyek utána, hogy lássam mit akar. Lehet csak valami lelkes rajongó. Bár ez még nem indokolja, hogy ide belépjen. Nem tudom mit molyol, de amikor felveszi a koponyát felvonom a szemöldököm. Fanatikus Shakespeare rajongó? Vagy csak magát Hamletet szereti ennyire? Nos, kivárok. Úgy döntök. És figyelemmel kísérem a mozgását, bár nem értem, tényleg nem, hogy miért áll meg a színpad szélénél. Színészpalánta? Tán a képzőre jár? Oké Janie, de miért van nála a koponya? Nos Wattson, legjobb lesz ha megkérdezzük.
- Ismerjük az illetéktelen behatolás fogalmát igaz? - szólalok meg mögötte -Idegeneknek tilos a belépés. - trillázom tovább, de akaratlanul is észreveszem, hogy ő csak egy srác. Nem lehet többi 19-nél. Jesszusom..mit keres itt? Na most alapjáraton a biztonságiakat kéne nyakon vágni, hívni a rendőrséget és minden ilyen. De..ha szolgál egy értelmes magyarázattal, talán egyikünknek sem kell szembesülnie semmilyen negatív történéssel. - Csak nem Hamlet rajongó vagy? - kérdezem végül lepillantva a kezében tartott tárgyra - A Chicagot próbálják egyébként. - nézek el mögötte a színpad felé, de egyébként tényleg érdekel, hogy ki ő és úgy mégis..mi a fenét keres itt.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
142
● ● Reag szám :
113
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Vas. Jan. 28, 2018 1:13 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Tudom, tudom, már megint mi a francba vágtam én bele? Egyáltalán mit keresek itt? Szoktam színházba járni, akkor is amikor tényleg érdekel egy darab és akkor is, amikor a szüleim nyomást gyakorolnak rám - hogy nézne ki, ha pont én nem lennék ott egy családi programon? Akkor bizonyára megindulnak a pletykák, hogy valami történt. Gyűlölöm, de úgy zsigerből az ilyen szenzációhajhász barmokat, akik csak azért képesek bármit lejegyezni, hogy némi alamizsnáért cserébe ne hagyják élni az embert. Megszoktam kezelni a felhajtást, azonban van mikor csak egy hajszálon múlik, hogy elküldöm a viharba az illetőt. Pedig jó dolog a színház, olyan pompás, elegáns, élvezhető, élhető. Amikor tudom, hogy ott mindenki az én kényelmemért és szórakoztatásomért dolgozik, még ha páholyból annyira sokat nem is lehet látni, mint közelről. A szüleim szeretnek elhatárolódni a többi embertől, legalábbis apa biztosan. Anyát már nem tudom, őt néha értem, néha meg nem. Pedig életem legklasszabb színpadi élményét élhettem át, amikor az első sorból láthattam a színészeket még kölyökként. Már amikor itthon tartózkodtunk. Akkor valósággal beszippantott az, amit láttam, a világ, amit elénk tártak. Ilyenkor tényleg elhiszi az ember, hogy színház az egész világ és egy szerepet játszunk. Mert valóban így van. Ezért vállaltam be ezt a fogadást is. Mit szólnának, ha elveszítem véletlenül?
Hirtelen rezzenek össze a női hangra. Nem fordulok meg rögvest, vetek egy pillantást még a színpad felé, ahol mindenki jelen van még. Hát persze, a nő a sorok közül... Lepillantok tétován a koponyára, amiről egészen megfeledkeztem. Le kellett volna lépnem, amint lehet. Vagy talán már előbb kiszúrta, mint hogy ide kiléptem volna? Hamiskás mosoly ül ki arcomra, ahogy megfordulok. Ó igen, a nő a sorok közül, aki annyira unottan figyelte a jelenetet. Ennyire unalmas lehet vajon egy ilyen próba? Elsőre pedig érdekes, ahogy újra és újra végigzongorázzák a jelenetet, mindig egy picit változtatva a cselekményen, a kimondott szavakon vagy a játékukon.
- Hogyne. - nem mondhatom, hogy nem láttam a táblát, ennyire vaksi nem lehetek. Igazából látom rajta, azzal tisztában van, nem dolgozok itt. Biztos ismeri az összes színészt, kellékest és ki tudja még micsodát itt, szóval alaposan meg kell fontolnom, mit válaszolom neki. Nem hangzana jól, hogy hívhatja akár a biztonságiakat, vagy egyenesen a rendőrséget, mert apám ketté kap mérgében, hogy mivel hozom őt szégyenbe. Necces helyzet, erre akkor kellett volna gondolnom, mikor bevállaltam a kihívást. Hát persze, én és az a nagy pofám.
- De, vagyis nem egészen én, én csak... érdekelt milyen ez a koponya. Tudja, távolról sosem látom elég jól a színpadot. Érdekelt, mi olyan különleges ezen a koponyán. Az irodalomtanárom azt mondta, ihletet szerez az ember, ha valahogy így tartja, mint a darabban. - egészen megtalálom a lélekjelenlétem. Magam elé emelem a koponyát, majd felemelem a szabad kezem is. Mindjárt fel is teszem a kérdést.
- Itt lenni, vagy nem itt lenni... ez itt a kérdés. - picit még jobban el is mosolyodok, majd leengedem magam mellé a tárgyat tartó kezemet és ismét a nőre pillantok.
- Csak... érdekel ez az egész. - hazudsz! De ez talán imponál neki, főleg mert hitelesen játszom meg magam. Szemeimben érdeklődés csillan, elpillantok ismét a színpad felé.
- Ah, szóval most épp főpróba van? Vagy ez valami más? Kevesen vannak...

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Pént. Feb. 16, 2018 1:51 pm

to the young thief

Számtalan alkalommal volt már rá példa, hogy illetékteleneket találtunk az épületen belül. Nagy részük gyámoltalan és csupán a kíváncsiság vezérli felénk, had lássa mi folyik a színfalak mögött. Viszont vannak sokkalta rosszabbak is. Mániákusok, rajongók akik az imádott színészükhöz szeretnének közelebb jutni, túlbuzgó újságírók akik egy minél megalázóbb képre pályáznak vagy csupán egy kis szenzációt akarnak maguknak, hogy ők voltak az elsők akik bejutottak és húú, de milyen képeket tudtak összehozni. Sokan azt gondolják, hogy valamiféle varázslatot folytatunk itt, holott a felét átröhögjük, veszekszünk, elfáradunk és utáljuk meg unjuk az egészet. Ha engem megkérdezne bárki, az élő zenés darabokat szeretem, ahol megmutathatja az a szépen képzett színész, színésznő, hogy hangja is van. Hallhatom amikor megszületnek a dallamok, az átiratok. Ah, fantasztikus. Szeretem. Még akkor is, ha néha az agyamra megy az egész és szeretnék otthon kucorogni a takaróm alatt. Csak, nem csinálni semmit. Nem görcsölni azon, hogy vajon az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban hol fogom meglátni a hibát. Mert ha én látom, Astor is észre fogja venni. És akkor ki lesz lebaszva? Én. Minő meglepő igaz?
Ettől viszont nem változik a mostani helyzet. Betolakodót fogtam, ráadásul amint látszik, tolvajt is. Reméljük az ártatlanabb részről és nem valami fiatal rajongó csak, vagy valami még rosszabb mániákus. Mindegy is, valami oktatáson azt mondták, hogy ilyenkor nem lehetünk bunkók, nehogy valami szélsőséges lépésre sarkalljuk az illetőt. Mert hiába fiatal, hallottunk már olyan sok mindent. A múlt héten az USA-ban több középiskolás gyerek fogott fegyvert az osztálytársaira. És nem szeretnék azért újságba kerülni, mert lelőttek. A három perc hírnevet nem hajtottam egyébként sem soha.
- Tömör válasz. - nézek végig rajta és szerintem csak egy fiatal és kíváncsi srác, semmi több. Nem úgy néz ki, mint aki bombát rejteget a kabátja alatt, vagy le kívánna lőni valakit. Azért maradok inkább a kedves módinál. Viszont a hazugság olyannyira megrezdül a fülemben, hogy még hallgatni is rossz, mert ezzel végeredményben azt ismeri el, hogy egyszerűen illetéktelen bejött és eltulajdonított valamit, ami nem az övé.
- Tehát ha jól értem, az irodalom tanárod sugallatára loptad ki a kelléktárból a koponyát, hogy ihletet szerezz valami dolgozathoz? - kérdezem, de magamban jót mulatok rajta. Biztosan nem erről van szó, mert ugyan most megtehetném, hogy szépen kérek tőle egy igazolványt, felviszem az egyik irodába és felhívjuk a szüleit vagy az iskoláját, de mindig is becsültem a jó lélekjelenlétű embereket. Azonban egyszerűbb lenne némileg ha elmondaná, hogy valójában mi a helyzet. Nem fogom lenyelni, sem lefejezni rituálisan. Ne félj, nem jutsz Hamlet sorsára.
- Jogtalanul nem itt lenni. - mosolyodom el.
Érdekli. Mégis mi érdekli? Hogy milyen érzés egy műanyag koponyát kézbe fogni? Azt hittem ilyesmin túl vannak a biosz órán használt csontvázakkal. Táncolnak vele, öltöztetik, hogy ne fázzon meg ilyenek. Vagy ekkorát fordultak volna a középiskolák? Legyen az a valami, minél eredetibb? Bár színháztörténetet sem kell ismerni, hogy ebből is van egy csomó, ha netán eltűnne, tönkre menne, megrepedne vagy csak már nagyon színeződne a korából fakadóan. Az eredeti pedig hol is van? Oh, egy országgal arrébb. Köhintek.
- Érdekel micsoda? A darab? A kelléktár? A színpad mögötti rész? - sorolom a kérdéseket - Egy műanyag koponya fogdosása? - ingatom a fejem, mert még így feltéve is sánták a válaszok jóslatai amik ezekre felelhetőek. Mert voltaképpen egyik sem indokolja pontosan azt, amit ő csinált. A színpad felé pillantok. Terelünk? Nos, az érdeklődő fülekkel még nem volt problémám. Ezidáig.
- Csak egy átlagos próba, ha főpróba lenne mindenhol emberek lógnának. - felelem magyarázatképpen - Szóval ismeretlen, egyszerűbb ha megmondod miért vagy itt valójában. És ha tényleg az érdekel, hogy mi történik itt, akkor beszélhetünk arról, hogy maradj. De a hazugságok bántják a fülemet. - mosolygok rá, lévén nem lealázni akarom meg ilyesmik, csak nincs kedvem fölös köröket futni, ahhoz meg pláne nincs, hogy hülyére vegyen. - Megmondhatod nyugodtan, nem fogom hívni a rendőrséget. - biztosítom, egyébként a szüleit sem fogom felhívni meg ilyenek. Miért? Nem akartam soha olyanná válni aki bizonyos évesen már elfelejti, hogy ő milyen volt valamikor. Én sem szerettem ha minden lépésem a szüleim fülébe jutott. - Kivéve ha sajtós vagy. - teszem hozzá, lévén már ilyenről is hallottam. Minél fiatalabbat és ártatlanabbat tolnak előre, aki még bizonyos vonatkozásban nem büntethető.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
142
● ● Reag szám :
113
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Szomb. Feb. 17, 2018 7:00 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Kissé úgy érzem, hogy kemény fába vágtam a fejszémet. Belegondolva abba, hogy az emberek itt napi szinten művelik azt, amit én most csak próbálok hitelesen eladni neki, akkor arra a következtetésre kell jussak, eleve veszett ügyem van. Hogy miért? Tudok hazudni, szó se róla. Könnyen meg tudom vezetni az embereket, sokszor elég a határozott kiállás és az odafigyelés, a mondandómban ne legyen egy rakás ellentét. Mert az feltűnő, az hülye, aki saját magát buktatja le. Tény, még nem igazán kellett magyarázkodnom ilyen miatt. De most... alaposan át kell gondoljam, mit is mondok.
Elsőre úgy fest megkajálja. Aztán persze mégsem. Miért gondoltam azt, hogy majd pont őt vezetem meg? Mert úgy tűnt, ő csak egy nézi a sorok közül? És mi van akkor, ha nem néző, hanem itt dolgozik? Ha nem is véletlenül jött ide, hanem meglátott? A kérdések villámként cikáznak át elmémen, miközben a helyzethez képest higgadtan fogadom a szavait. És akkor gondolok egy merészet. Mert végül is, miért ne? Mi rossz származna ebből azon kívül, hogy a faterom csalódik bennem - lehet annál is jobban, mint mikor megtudta, bukásra állok töriből? Majd jól elmond mindennek. Vagy majd egy kihallgatás kellős közepéről fog hazavinni sűrű elnézések közepette, kifizetve a pénzt utánam. Majd mi fogad, a néma hazaút? Abba igazából bele sem gondolok, hogy én magam is felelősségre vonható vagyok, nem kell ide apám, sem a sleppje.
- Olyasmi. Kölcsön kérhetem? - a szemem sem rezzen, annyira pofátlanul próbálkozok be. De mennyivel lenne jobb, ha egy bizonytalan kölyköt látna? Vagy mondjam rögvest azt, hogy tudja mit, inkább ne is foglalkozzon ezzel. Ezt itt most leteszem és elsétálok. Mert nem érdekel ez az egész, mert eleve egy idióta ötlet volt ezt meglépni. Pedig most itt vagyok és még mindig próbálkozok. Vajon kinek akarok ezzel bizonyítani, magamnak? Másnak? A szüleimnek? Nem, nekik biztosan nem.
- Ah, elrontotta a szövegemet. Ez így már nem is olyan hiteles. - játszom meg a megtörtet, arcom gyászosan torz grimaszba fordul, a koponya immár csak lóg mellettem. Kezdem egészen ezt az aprócska tényezőt elfelejteni. Vissza kellene adnom neki, nem? Most már lényegtelen, bármit is mondok. De azért tartom magam, nem szeretnék úgy elkullogni, mint egy ázott veréb.
- Nem is tudom. Nem, dehogy, fúj... - az érzelmek folyamatosan váltják egymást, most kivételesen a megjelenő undor őszinte. Pedig tényleg elgondolkoztam volna a kérdésén. Nem is tudom, valami vonz. De meg nem tudnám mondani. Az biztosan nem, hogy egy műanyag koponyát szorongatnék. De azért akkor már kitérek erre.
- Nem lenne hitelesebb a darab igazi koponyával? Vagy etikátlan? - egyszer egy férfiszínésztől is szívesen megkérdezném, amikor kénytelen magassarkút húzni, mégis mennyit fizetnek neki? Állják a bokatörését, ficamát, akármijét?
- Hát persze, akkor maga az, aki felügyeli a próbát? - most már kezd megvilágosodni előttem, kicsoda ez a titokzatos nőszemély. Mert engem faggat itt, de magáról semmit nem mond. Még egyelőre mindkettőnk személye titok a másik elől, de vajon meddig? Magam elé emelem a koponyát, ismét vetek rá egy pillantást. Immár két kézzel fogom, tűnődök a megjegyzésén. Nem tudom, mit vártam, öt percig fent maradni a víz tetején levegőért? Hisz a hajó menthetetlen elsüllyedt már akkor, amikor megszólaltam.
- Ha ennyire átlátszó mindaz, amit mondok, akkor azt is tudnia kellene, hogy én vajon sajtós vagyok-e. - játszadozom. Nem vagyok sértett, nem érzem magam sarokba szorítva. Érdekes, mennyire nyugodt vagyok még mindig, pedig épp az imént vázolta fel, mennyire egyértelmű volt a kamu szövegem. Nincs miről beszélni. De még kivárok. Ha kihívja a rendőrséget, akkor bizony bajban vagyok, de még mindig elfuthatok. Talán nem fognak meg, eddig sem hívott ide egy biztonságit. Ha nem állok meg kinézni a háttérből a próbára, talán lett volna esélyem meglépni. Ezen már kár bármit gondolkozni. De abban igaza van, valami ott érdekelt.
- Miért ismétlik el ugyanazt újra és újra?

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Szer. Feb. 28, 2018 8:40 pm

to the young thief

Ártatlan arc, különösen felcsillanó tekintet. Ah, azok a boldog középiskolás évek, amikor a szinte gyerek arc mögé még mindent be lehetett rejteni. A probléma ott kezdődik amikor ezt valaki még nem felejtette el. S én nem tettem. Bár ehhez részint annak is köze van, hogy sok erre a gyakornok, a sajtós és mindenféle egyéb arc. Nézők, iskolai kirándulások és megannyi más csoport is, így nem tudok kiesni abból a világból egészen. Bár nem tartom a pokol egyik bugyrának a gimit, az általánost inkább. Szerintem ha Isten valakit büntetni szándékozik, örökre hetedik osztályossá teszi. Mint mondtam, ártatlan arc, még ártatlanabbnak ható kérdéssel, vagy inkább kéréssel? Oh, feledjük csak. Még mindig nem érzem szavaiban az igazságot.
- Nem. - felelem rezzenéstelen arccal. És nem teszem hozzá, csupán gondolati szinten, hogy amíg hazudsz nekem biztos, hogy nem. Mocsárra már építettem várat és el is süllyedt, így aztán ez megmarad a "Nem" dobozkában, amíg nem hajlandó közölni a valóságot.
- És majd bizonyosan elkárhozom érte a Pokol valamely bugyrában. Ámde a hitelességhez kellene, hogy magad is elhidd amit mondasz. Ne csak tessék-lássék alapon. Hanem valóban. Könnyebbé teszi a hazudozást. - jegyzem meg mintegy mellékesen. Nem értem, miért nem meri elmondani nekem az igazságot. Legyen az bármi. Hirtelen felindulás, fogadás, felelsz vagy mersz próba, ösztönös és mélyről jövő kíváncsiság, netán valódi vonzalom a színház iránt, komoly érdeklődés..olyan végtelen a sor mely igazságot rejthet, ő pedig egy irodalom órával jön nekem elő. Nem volt bajom a humán tárgyakkal, de egy srác szájából mondjuk ki, veszettül sánta.
- Akkor tehát lappang itt egy valósabb indok is, nemde? - biccentem oldalra a fejem, szemeimben kíváncsiság tükröződik, mert megannyi lehetséges verziót el tudok képzelni. A gond csak az, hogy lassan inkább küldeném ügyvédnek vagy politikusnak, mert a rezzenéstelen arccal próbálunk hazudozni másoknak dolog azokon a pályákon egy remek kiindulási alap lehet. Nem is tudom. A végén átvedlek pályaválasztási tanácsadóba és még a nevét sem tudom. A korát is csupán csak saccolom, semmi egyéb.
- Etikátlannak is hívhatjuk. A koponyákat pedig leginkább az orvosin hasznosítják. Nekünk elég a műanyag is, lévén nem kannibál darabokat játszanak itt. - elmosolyodom, ugyan mondhatnánk, hogy ez lenne csak igazán posztmodern. Ah na igen az én fantazmagóriáim sem valók a színpadra. Maximum alternatívra. Azokra, amelyek nem ilyen helyeken valósulnak meg. Kisebbeken. Eldugottakon.
- Nem. - mondom egyszerűen - Nekem csak itt kell lennem. A színészkedés nem az én platformom, de történetesen a megfigyelői részben olykor részt kell vennem. - nem mintha egyébként problémám lenne a dologgal, csak amikor kb. ezredjére hallom ugyanazt a tíz sort, szeretnék sikítva elszaladni. Mások ezt érzik amikor színészként a táncosokat figyelik ugyanazzal a harminc másodpercre elegendő lépéssorral. Összetett és legtöbbször igen, mindannyian unjuk egymást. Isten hozott a színházban. Vagy inkább a bolond agresszív és türelmetlen állatok karámjában! Lehet választani a lehetséges opciók közül.
- Nem lenne lehetetlen, de ha sajtós lennél, teljesen más kérdéseket tennél fel. - gondolom végig azért, bár persze, mindenki tűnhet másnak, mint ami vagy mint aki valójában, de nem hiszem, hogy a srác újságírónak készül, vagy pletykalapoknak próbál fényképezgetni pár euroért. Ennél ránézésre is drágább ruhákat hord. Gyors fejszámolást ugyan nem végzek, de nem pont charity shopból öltözködik. Tehát a szülei stabil egzisztenciával rendelkeznek. Akkor pedig újból ugyanoda lyukadunk ki: ki ő és mit keres itt? Minek neki a műkoponya? Ha talpig feketében lenne, teleszúrva vasakkal, némi sminkkel talán mondhatnám, hogy valamiféle ostoba sátánista rituáléhoz lopkodnak kellékeket, de hát ez sincs így. Talány, talány, ifjú talány!
- Mert a dramaturg, aki átültette a szöveget színpadra elképzelt valamit. Egy hangszínt, egy tónust, egy bizonyos érzelmet. A rendező egy másmilyet. Ők ketten épp veszekszenek rajta, a színészekkel pedig addig csináltatják, míg nem érzik tökéletesnek. Tudod, az érzelemnek látszania is kell és hallatszania is. Hogy a nézőt odaszegezze. Velük sóhajtson, sírjon vagy legyen dühös. És a tökéletesre csiszolás sokáig tart. Pláne, mert itt mindenki tehetség, vagy legalábbis annak próbál tűnni. - magyarázom neki, ha már vélek némi érdeklődést felfedezni irányából. Intek, hogy nyugodtan lessen ki ha akar, de ahogy hallom a rendező épp ordít és szaroz mindenkit, hogy nem is hallatszik, rossz a hangsúly, minden rossz. És a darab miattuk fog elbukni meg különben is. Bah, Nem tudom, hogy akarja színpadra állítani ezt az egészet három hét múlva. - Három hét van a premierig és még az első felvonás első felét szedik szét. - nevetem el magam halkan, bár nem illik. A táncosok is csigamódban vannak. S ha már itt tartunk, én is. - Megmondod a neved? - kérdezem komoly hangon, hisz ha már mesélek neki, talán illenék tudnom, hogy kinek teszem. Nem igaz? - Az ajánlatom még mindig áll. Ha elmondod az igazat és érdekel, tudok mutatni pár dolgot. Már ha esetleg valami ilyesmit érlelgetsz magadban, irodalmár. - igen magamban mosolygok rajta. Egy kicsit. Egy egészen kicsit. De próbálkozásból jelest érdemel mindenképpen!

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
142
● ● Reag szám :
113
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Pént. Márc. 02, 2018 4:09 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Nem kérhetem kölcsön vagy valamit megneszelt? Mert nem mindegy. Eddig is elég passzív volt, de most kivételesen az. Mintha csak tőben akarná elvágni a választási lehetőségeimet. Keserédes szituáció kerekedik így, ha lassan egérutam sem lesz és a koponya sem maradhat nálam. Hogy is mondják? Patthelyzet. Enyhe nem tetsző grimasszal veszem tudomásul a válaszát, hisz azzal számoltam, majd beveszi a kamut, megindul az áradat és akkor már biztonságban érezhetem magam. Ezek szerint nem nekem való a vadvízi evezés, mert el sem indulnék, már belefulladnék a vízben. Vagy valami láthatatlan örvényben. Vajon az örvény ő maga lenne?
- Ah, értem. Így is jó. Akkor egyszerűbb, ha meg sem kérdezem. Vagy velem jön. - oké, már normális sem vagyok, amiért ilyen esztelen baromságokat mondok. Mégis mosolygok, valahol édes a vereség, ízlelgetni azt, hogy igazából most mégis kudarcot vallottam. Elég lesz hazacsattognom, beismernem, hogy bizony lelepleződtem. Mint a darabban a gyilkos.
- Gondoltam jobban fog hangzani, minthogy néhány idióta nem hiszi el, hogy ha azt mondom megmutatom nekik a koponyát, akkor megmutatom nekik a koponyát. - vállat vonok. Nem esek kétségbe, nem történt semmi. Még szórakozottan felé is nyújtom, vegye el. Ő nyert, nem tudtam meggyőzni semmiféleképpen. Ezért nem is lesz belőlem sosem jó színész, hiába álmodozik néha anyu erről.
- A kannibál darabok etikusak lennének? - és kibújik belőlem a kötözködő, bár miért ne lenne az, ha halottat, csőbuzit és bármit eljátszanak, mert a lényeg a játékon van és nem a szituáción. Veszett fejsze nyele, mondanám de már mindegy, elhamarkodottak a szavak. Néha jól jönne, ha nem ütközne ki bennem az erős spanyolos temperamentum, ami sokszor csak lappang, aztán nem bírom megállni, hogy ki ne nyissam azt a lepcses nagy pofám. Ez van. Lapozzunk.
- Akkor micsoda a szerepe? Külön ült, mintha rendező lenne. De ha nem az, akkor micsoda? - nem kell kérdésekért a szomszédba menni. Itt lenni és ücsörögni nem egy nagy dolog, azért én is nagyon szívesen venném fel a fizetést, amit adnak érte. De mivel a szüleim végett elég bennfentes vagyok hogy működnek a dolgok a színfalak mögött, biztosra veszem, hogy ő olyankor keményen koncentrál.
- A felállásért felel? Esetleg a koreográfiáért? - tovább kezdek inkább puhatolózni. Eleget beszélgettünk csak rólam, akkor már rá is kíváncsi vagyok. Érdekel, mi motiválja, miért nem hívta még a biztiboyt sem, pedig lazán megtehette volna, mielőtt én hármat számolok. El tudnám bármelyik háttérpozícióban képzelni, az egész kisugárzása olyan egyedi. Mint az itt dolgozók legtöbbje.
A jó munkához idő kell meg rengeteg gyakorlás, tartá a mondás, meg anyám, aki sokszor ezért éjnek évadján jött haza. Sokat nem tanultak velünk a szüleink, ellenben tanultunk tőlük sok olyan dolgot, amit a nagybetűs életben nem hogy használni nem fogunk, de csak jobban látjuk azt, miért nincsenek ők. Mert kemény meló a színészet és ismert embernek lenni, mert sok lemondással jár és felelősségteljes. Ahogy ők is odakint megannyiszor elismétlik a sort. Csak annyira más innét látni, élőben, élesben. Nem csöppentem még színházba bele, amikor pedig anyát meglátogattuk a forgatási szünetekben, akkor az minden volt, csak felemelő nem. A sok ember kapkod, rohangál, elvonják őt is tőlünk. Csupa rossz tapasztalat.
- Akkor álljon ki a rendező, biztosan remekül eljátssza a haragos faszt. - fogalmazok egy kissé nyersen, de nem tudom az ilyen alakot máshogy illetni. Miért kell ordítani okvetlenül egy emberrel? Biztos félti az egzisztenciáját és a gatyájában is egy bolha figyel.
- Szerintem jó munkával még annyi idő is elég. Apám szerint csak megfelelő kommunikáció kell. Fél lábú sántával mégsem kellene eljáratni a kánkánt. - és ezzel már túl sokat is mondtam. Elhallgatok egy pillanatra. Mégsem mondhatom el, kik a szüleim, az ilyen hír, hogy itt jártam pillanatok alatt a fülükbe jutna és nem lenne rövid távú böjt. A kérdésére ocsúdok fel egy picit zavarodottan. Mintha csak elakadna a nyelvem. Gyanús ő nekem, még mindig fennáll a gyanúja, hogy felnyomhat. Mi van, ha csak kurva jól taktikázik és igazából én gyanútlan marha a kezére játszom magam? De ismételten csak az jut eszembe, hogy akkor már hívhatta volna a tatát a folyosóról.
- Lionel. - szuperfantasztikus Thibodeaux. De ezt már nem teszem hozzá. Minek szükséges ez? Kérdőn pislogok rá is, azért engem is érdekelne, hogy benne kit tisztelhetek. Nyújtom is felé a kezem. Ha már mint felnőtt a felnőttel beszélget velem...
- Irodalmár. Ez tetszik. - megmosolyogtat a megnevezés, hát még ha tudná, hogy amúgy ebből is rezeg a léc a lábaim alatt. Bár egy fokkal jobb a törinél.
- Elfogadom az ajánlatot. Mutasson!

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Hétf. Ápr. 02, 2018 1:04 am

to the young thief

Komolyan kezd szórakoztatni ez a beszélgetés. Pontosabban nevezhetjük inkább vallatásnak, ami egy tettenérésből következik. Sokan gondolják, hogy nem tűnnek fel itt az idegenek, lévén bizonyos időkben annyian szaladgálnak, hogy képtelenség megjegyezni az arcokat. Ebben van is igazság, de amikor mi adjuk a darabot, akkor van egy olyan paradoxon az egészben, hogy tömeg itt meg ott, de már ismerjük egymást. És őt akármerről nézem, vizslatom - ami persze szükségtelen - sehogy nem fér bele a képbe. Tehát nem ide tartozik és pont. Ellenben van nála valami ami viszont nagyon is hozzánk tartozik. Már csak a valódi okára lennék kíváncsi, hogy miért is van ez így. Mi késztette arra, hogy belógjon és megpróbáljon valamit ellopni? Mondjuk inkább egy kellék koponya mint az egyik színésznő bugyija. Az a helyzet sokkal kellemetlenebb lenne mindkettőnknek. Neki azért, mert perverznek mondhatnám, nekem meg azért mert mindezt úgy kellene letárgyalnunk, hogy a kezében fogja valamelyik liba alsóneműjét. Viszont tudom, sokat adnak értük az e-bayen néhányan. Fuh. Fétisek, fétisek mindenhol.
- Á, tehát fogadásról van szó. - elnevetem magam - Végre az őszinteség gyönyöre! Tehát ezért jöttél be és vetted el, hogy megmutasd be mered vállalni. - ezen azért rágcsálom magam egy kicsit. Végtére is kit érdekel egy ilyen, amikor van még pluszban. Annyi mindenképp dicséretes, hogy legalább megmondta. Mi is legyen, mi is legyen.. - Akkor ha már végül is sikeres volt az akciód...vidd el. Mutasd meg. És meg is tarthatod nyugodtan. Legfeljebb emléknek. - vonok vállat, mert hát csak remélem, hogy nem valami baromságot akarnak vele csinálni. Mondjuk ez már nem az én dolgom. A felelősség addig tartott, míg el nem döntöttem, hogy nem fogok rá rendőrt hívni. Sem kidobatni. Nem lenne értelme. - De többet ne forduljon elő. Ha meglátlak egy kazal jelmezzel vagy karddal legközelebb, kifúj a jófejség. - nézek rá ellenben most komolyan. Nem mintha bármi pótolhatatlan lenne...báár akadnak adományozott, örökölt jelmezek, amiket valami híresség viselt aztán átalakították egy másik, kevésbé híresre, de itt vannak. És hát, ki mit érez magáénak. Általában a feltörekvő fiatal rendezők azok, akik jelmeztervezőt kérnek és iszonyatos pénzeket beleölnek az indulásukba. Pedig lehetne ez akár rendhagyóbb is, naaa de ki vagyok én, hogy beleszóljak? - Ugyan nem terjed ki az összes darabra az ismeretem, de vannak olyan helyek, ahol szerintem nem problémáznának rajta. Itt nyilván a közönség igen. Na meg, lehet a vezetés is. - és nem, el sem akarom képzelni Astor arcát egy ilyennél. Főleg nem, mert tuti nekem dobná, hogy rendezzem el őket. Óriási lenne. Cannibal Holocaust 1. felvonás: Dance to die. Jézusom, megzakkanok. Nék. Szóval nem, láttam már sok mindent színpadon. Tényleg, de ilyet inkább csak valami alternatív rendezésben tudok elképzelni. Ahogy mondják, erősen kortárs. Nagyon posztmodern. Ettől kell rettegni. Á nem, inkább a feministáktól.
Hirtelen pedig megjelennek a kérdései. Na, tehát nem érdektelen. És eszerint figyelt, mielőtt besettenkedett ide. Hogy pontosan vagy konkrétan mit, nem tudom, de megtette. Ezért tudja, hogy ott ültem a sorok között. Elmosolyodom. - Úgy van, koreográfus vagyok. És mint olyan, végig kell ülnöm néha az ilyen próbákat is. Végszavak, belépések, a színészek és még egy sereg dolog miatt. Bezzeg a dramaturg, hazamegy és átálmodja a szöveget. Szipog rajta, hogy jó legyen, előadja a rendezőnek és elkezdődik az ordibálás, meg a többi végeláthatatlan próba. - hirtelen elhallgatok, talán kicsit sok infót toltam rá szegényre, mikor nem is kérdezte meg. - De én most csak megfigyelni vagyok itt. - és ennél fogva, minek után már legalább tizenötödjére nézem ugyanazt a kb. másfél percet...hát...volt időm észrevenni, hogy idegen van a falak között. Ha én próbáltatnék, szerintem azt se venném észre, hogy bemasírozik egy fél SS hadtest. Legfeljebb rájuk szólnék, hogy halkabban már. Díjaznák. Biztos.
- Biztosan. - kuncogok - Csak nem az ő dolga. Hiába nem egyszerű egyébként a rendezői munka sem, mert néha mondhatja durván, kedvesen, szépen akkor sem történik változás. És a legrosszabb ami ilyenkor bejöhet, hogy le kell cserélni a színészt. Ami persze legtöbbször egyáltalán nincs benne a pakliban, mint opció. Tehát maradnak ezek. - azonban érdeklődve nézek rá. Az apja szerint? Netán szakmabeli lenne? Lám csak. Akkor még lehet, hogy itt, végül is mindenki gyerekének az arca előttem sincs itt. Csoda, hogy eljutottam megjegyzésben a takarítónőkig. - Netán édesapád is ilyen munkát végez? - kérdezem végül kíváncsian. Ha nem akar akkor pedig nem válaszol. Senki nem szokta szeretni ha a családjáról faggatják. A neve azonban érdekel. Bár a feltételezése annak, hogy itteni a kedves papa, elég banális jobban belegondolva, mert akkor nem besettenkedett volna, nem terelte volna körbe, hogy csak úúgy meg izé, hanem megmondta volna kinek a fia, és majd apával elintézteti a történteket. - Lionel. Én Janine vagyok. - hagyom le én is a családnevezést, mert még mindig nem valami rendőr vagyok, hogy kikérdezzem. De esélyes, hogy most miatta néhány embernek én fogok majd hazudni. Bár itt láttam már cifra dolgokat, szóval annyira nem aggódom. - Miért, netán nem ez volt az első bemondásod? Hogy irodalomhoz kellene némi inspirációt szerezni a koponya által? - mosolyodom el és végül bólintok - Ha bárki kérdi, a tanítványom vagy. Nem kell bőre engedni a magyarázatot, ha meg valaki kukacoskodik, majd én elregélem. Rendben? - várom meg a válaszát, akár igenes, akár nem, mert lehet neki éppen saját koncepciója is a dologra...bár jobb lenne ha nem lenne. - A koponyát viszont dobd be a táskádba. A koreográfusnak vajmi kevés köze van hozzájuk. - újból nevetek és balra mutatok - Tehát a kelléktárat megtaláltad, megmutatom a jelmezraktárat, a súgó részt utána és beülünk megnézni a próbát. Ki kicsoda ki miért van itt. Már ha tényleg érdekel. Ha nem, nem baj. Elengedlek és zéró következmény. Cserkészbecsszó. - indulok el előre és benyitok az egyik ajtón a ruhák meg cipők és parókák tengerébe. - Noh, több szezon több darabjának válogatása. Több évtizedből. Egész hátul vannak olyanok, amiket többen is viseltek. Búvárkodj nyugodtan. - dőlök neki az ajtófélfának.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
142
● ● Reag szám :
113
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Hétf. Május 21, 2018 1:38 pm

To Janine

//Trágár szavakat tartalmazhat//
Mikor hezitálni kezdtem, hogy vajon tényleg elmondjam-e, úgy éreztem, hogy a világ legnagyobb hülyeségébe mentem bele. Nem vagyok a megfontolt döntések embere, ha úgy érzem az egóm és a hírnevem forog veszélyben avagy tűnik az egész jó mókának, akkor mindig is én leszek az első, aki belemegy a kihívásba. Máskülönben nem lennék most itt és nem szorongatnék úgy egy értéktelen koponyát, mintha valami kibaszott ereklye lenne. Most mégis kissé úgy érzem magam vele szemben, mintha csak rajtakapott volna valami komolytalanságon. Ennek igen is tétje van! De mosolyt csal a válasza az arcomra. Nevet rajta. Pedig már felkészültem arra, hogy elhord mindenféle kölyöknek aki fölösleges dolgokra pocsékolja az idejét. Ki tudja, talán ez ismerős neki? Ő is járt ilyen cipőben? Nem is tudom, hány éves lehet ő?
- Igen, így... azt gondolták, hogy ezzel kiszúrhatnak majd velem. - még mindig nagy pofával állítom azt, hogy ez teljesen természetes. De hát most utoljára vagyok sulis, az ilyen kihívások soha többé nem fognak adódni az életben. Mégis bármennyire legyek magabiztos, a válasza csak még jobban meglep. Vigyem haza? Tényleg?
- Nem nyomsz fel? - az értetlenség tükröződik sötét íriszeimben, még akkor is, amikor gyorsan hozzáteszi, hogy több ilyen nem fordulhat elő. Hát persze, miért is akarnék visszajönni ide? Biztosan addigra már tárt karokkal fogadnak engem is. Nem vágyom arra tényleg, hogy valaki felnyomjon apám előtt, arra pedig végképp nem akarok neki okot adni, hogy valamire fel büntessen. Neeem, sokkal könnyebb úgy haragudni rá, hogy nincs semmi vétó a kezében.
Látom a komolyságot a szemeiben, érzem, hogy most nem viccel és legközelebb tényleg szó nélkül rám eresztené a biztiboyokat is. Szomorú, de hát ez van. Nem érdekem nekem minden nap a színházban lógni, épp elég volt nekem az elmúlt években belógni anyámhoz a forgatásaira, amikor szüneteiben bújócskát játszottam a megannyi díszlet között és a fél stáb engem keresett, mert mindig sikerült kiszúrnom velük. Istenem, de régen is volt az már.
- Kisebb a költségvetés is itt mint egy forgatáson, nem? - talán a repertoár is sokkal de sokkal szűkösebb, mint ott. Bár vannak szar produkciók, szar jelmezek, igazából ez már a rendezőn is múlik, hogy milyen irányzatot enged megjelenni a színpadon. Láttam már szar Tévedések vígjátékát maffiózó köntösbe bújtatva a 20. század elején és nagyon nem jött be. Szívesen megmondtam volna ott a rendezőnek, hogy mit kúrt el, de azt rohadtul.
- Hmm.. pedig ha rendező lennék, csak odacsapnék az asztalra, hogy márpedig így kell. De... itt nincs mindig jelen a rendező? - értetlenség ül ki az arcomra, én nem ezt a közeget szoktam meg. Máris mintha szembetűnő jelei lennének annak, hogy mi a különbség a színház és a filmrendezés között. Persze a nevesebb rendezők már megtehetik, hogy nap végén ránéznek a forgatásra, a többit az emberei intézik. De egy viszonylag friss filmes nem teheti meg. Akkor ez is vén róka?
- Szóval te a táncot és a mozdulatokat felügyeled. - mondom ki a nyilvánvalót és közben szemrebbenés nélkül tegezem is le. Most ezért adok magamnak egy buksisimit, amiért ilyen hülyén fogalmaztam meg. De most felkelti a kíváncsiságom mi az, amit ő csinál.
- Hát rossz színészekkel ne csodálkozzon, hogy nem megy. - vállat vonok. Ez az egész szakmavilág nem a toleranciáról híres, mi több, ha valaki nem igyekszik és nyal be mindenkinek, akkor elveszett. Nem elég csak pusztán a tehetség, feltéve ha az illető egy istenadta tehetség.
- Öhm, olyasmi. Hírközlés. - meg a fene nagy kapcsolatai, amik mindig elszólítják őt otthonról. Ha a fateromról van szó, mindig elbizonytalanodok, vajon beszéljek-e róla, ha igen, mit? Másoknak nem szokásom őt becsmérelni, legyek vele bármennyire is rosszban.
- Nekem nem kellenek koponyák az inspirációhoz. De tetszik ez az... irodalmár. - apró büszke mosoly ül ki a szám szegletébe. Tetszik, hogy tényleg belemegy és komolyan megmutatná milyen ennek a helynek a másik oldalán ülni. Hiába ismertek a szüleim, anyu sosem színházban tevékenykedik. Csak bólogatok válaszképpen neki. Már veszem is a táskám, hogy elhúzzam a cipzárt, a koponyát pedig pár órára szem elől is eltüntessem.
- Most, hogy így mondod, tényleg érdekel. A súgónál tényleg szoktak néha olyanokat is bemondani, amik nem is szerepelnek a forgatókönyvben? - csak mondjuk rohadtul viccesek. Amikor a háttéremberek szórakoznak, mint mikor a bemondónak is fals hírt vágnak be poénból olykor.
- Cserkészbecsszó, hogy nem fogom feldúlni a helyet. - szabaddá válik az út előttem, én pedig végigsétálok megannyi jelmez között. Megakad a szemem egy római katona hacukáján, mindjárt gel is kanyarintom a fém vállvédőket a vörös köpennyel és a sisak is a fejemre kerül.
- Azt hittem, hogy ez nehezebb. Vajon hogy állna szemüveggel és egy műorral? - széles élénk vigyor ül ki az arcomra, miközben közelebb lépdelek.
- Egyszer felpróbáltam egy filmbéli hasonló jelmezt, az nehezebb volt. Ennyire más a kettő? Téged amúgy nem hiányolnak most onnan?

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház •• Kedd Aug. 21, 2018 4:07 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2326
● ● Reag szám :
1530
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Párizsi Operaház ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Párizsi Operaház
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-