Üvegpiramis
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Üvegpiramis •• Szer. Júl. 19, 2017 9:14 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Christophe Lumiére tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 9:16 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Pandora - Chris

Az egész rosszul végződött. Nem azért akartam odamenni, hogy végül olyanokat vágjon a fejemhez, amit életemben nem gondoltam volna. Nem ezt érdemeltem, testvérként ez fáj, főleg, hogy előtte sok mindent megbeszéltünk. Előtte. A baleset óta nem olyan, mint régen, ezt is el kellett fogadnom, mint annyi sok minden mást, amit valójában nem akartam, de nem volt más választásom. Megoldottam, ezt is meg fogom.
De, ezek szerint mégis tudja, hogy nem Fournier, s csak tagadja? De kimondta. Ha félne az egésztől, akkor nem mondta volna ki. Remélem, hogy nem a balesete mondatja vele, mert ha eddig nem tudta, akkor ..... de neki is joga van ezt tudni.
Vajon van jogom mégis csökönyösen tovább ragaszkodni ahhoz, hogy átadjam neki? Szeretnék mellette lenni, amikor olvassa mindazt, amit találtam. Mert nem vagyok még én sem biztos az egészben, hogy ez tényleg igaz.
Volt időm higgadtan átgondolni a dolgokat, s úgy érzem, nem tettem olyat, ami rossz lenne, de azt is éreztem, hogy jó lenne ezt megosztanom vele. Mert a húgom, s nem jogom van ehhez, hanem a kötelességem megvédeni, segíteni.
Az egyik este a kocsijánál várakozom, kezemben a borítékkal, amibe a megszerzett információkat tettem bele. Tudom, hogy megláthatnak, s a végzés még mindig érvényes. A múzeumban is az volt. Csak reméltem, hogy Panda nem fog ellökni magától.
Ha meglátom, akkor a borítékot tartom fel, jelezve, hogy miért is jöttem, s hogy nem azt akarom folytatni, amiért otthagytam a folyosón.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● karakter arca :
Chris Evans


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 3:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el amióta nem láttam Christ, az nem volt kérdés, hogy a kicsi lánnyal találkoztam, hiszen olykor megüzente, hogy merre is lesz „apa” nélkül. Hamar a szívembe zártam a kislányt, ugyanakkor azt is sejtettem, hogy talán nekem sose lesz ilyenben részem igazán. Ahhoz egyáltalán valakit közel kellene tudnom engedni, ami nem könnyű. Sőt, inkább mindenkit ellökök magamtól. Hiányzott-e Chris? Igen, de még se kerestem, mert így lesz a legjobb. A legutóbb is eléggé egymásnak estünk és nem is lett semmi jó se belőle. Tényleg lehetséges az, hogy ennyire messzire kerültünk egymástól.
Megtorpanok a kijáratnál, amikor meglátom az utcai lámpák fényében, hogy valaki a kocsimnál ácsingózik és nem kell sok idő, hogy rájöjjek pont ő jött el. Egy aprót sóhajtok, de igazából ebből semmit se hallhat, eleve ott van az utca zaja, vagy éppen a köztünk lévő pár méter. Nem értem, hogy mit keres itt, mert nem akarok megint veszekedni, nem akarom azt, hogy megint egymás torkának essünk, mint két idióta, pedig mostanában ez remekül jellemez minket. Látom azt, hogy a kezében van valami boríték, amit szintén nem értek, ahogyan azt se, hogy akár itt megláthatják őt és nagyobb bajba keveredhet, mint hinné. Végül lassú léptekkel indulok el felé, miközben a táskámat a vállamra helyezem, a kabátomat pedig összébb húzom magamon, hiszen az ősz ilyenkor már kezdi megmutatni magát, hogy hamarosan átveszi a nyár helyét.
- Szia! – köszönöm neki barátságosan, de most is pár lépésre tőle állok meg, mintha csak attól tartanék, hogy újra valamelyikünk menekülni fog, mert minden balul sül el.
- Mit csinálsz itt? Megláthatnak itt téged Chris és akkor csak még inkább rád szál „apa”! – ejtem ki a szavakat kicsit aggódva, mert tényleg nem értem, hogy mit szeretne most. A legutóbbi találkozásunk se sikerült igazán fényesen, így nem értem, hogy miért akar kockáztatni. Kíváncsian fürkészem őt, hogy hátha választ kapok, ha nem akkor nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de tudni akarom, hogy mégis milyen borítékkal jött és mi a célja ennek a találkozónak.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Christophe Lumiére tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A járókelőket nézegetem néha, akármerre is legyenek, s bármilyen távol. Már nincsenek ábrándjaim, mint régen, hogy mindenki a meleg, boldog, családi fészekbe siet. Remélem, Marie-Claude még ezzel az érzéssel jön haza jó pár évig. Rég nem bánkódom azon sem, hogy milyen lett volna, ha. Ha az lett volna, akkor más szív, és fordítva. Az oka? Az pedig én volnék. Egyik sem jó megoldás. Mi a francért kesergek egyáltalán azon, ami nincs?
Meglátva a húgom, sok emlék tolul fel bennem, s a múltkori találkozásunk. Fogalmam sincs, mennyi ideig lődörögtem céltalanul, hagyva, hogy szavai sebet ejtsenek rajtam. Tanultam belőle? Eléggé. Megráztam magam, és úgy döntöttem, nem fogom magam hagyni, hogy bárki megakadályozzon abban, amit tenni szeretnék, akár tetszik neki, akár nem. Még a húgomnak sem fogom megengedni.
Megint pár lépéssel előttem áll meg, nem jön közelebb, hát én teszem meg. Odalépek hozzá és ahogy régen szoktuk, adok neki két puszit az arca két oldalára.
Nem szólok egy szót sem, az közöttünk csak éket vágott az utóbbi időben, talán években is, s most lettünk a legtávolabb egymástól általa. Így csak a borítékot nyújtom át neki. Nem hiszek neki abban már, amit mond, és ahogy mond, megsebeztek a szavai a múltkor, többször nem fogom hagyni. Ha elveszi, akkor zsebre dugom a kezem, a szokásos, régi, testvéri mosolyommal.
Nem tudom, kinyitja-e. Azt hiszem, számítana, ha most, mert valóban szeretnék vele lenni, amikor a gyanú, ami bennem is felötlött, felüti a fejét benne. Akárhogy is legyen, a testvérem. Ezért is jöttem ismét hozzá.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● karakter arca :
Chris Evans


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 6:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nem értem egyszerűen, hogy mit is keres itt, hiszen pontosan tudom, hogy nem kis sebeket ejtettem rajta, vagy éppen magamon, de én választottam ezt. Én döntöttem úgy, hogy igyekszem mindenkitől megtartani a távolságot és nem közel engedni, hiszen így se egyszerű hazudni minden egyes nap, de akkor meg még fájóbb lenne, nem?  Nem csak a hajdanán ismert Pandora változott meg, hanem én is, mármint Jasmine Fisher. Az élet talán jobban formált rajtam, mint előtte bármikor is, pedig régebben, a halálom előtt rendőr voltam. Most mégis minden sokkal nehezebbnek tűnt, mint bűnözőket kergetni, vagy életben maradni ellenük, ami nekem csak rövid ideig sikerült.
Gondolataimból az rángat ki, amikor megérzem a pusziját. Nem viszonozom, inkább csak pár pillanat erejére lefagyok és vélhetően ez arcomra is kiül. Nem értek hirtelen semmit se, hogy miként képes úgy tenni, mintha semmi se történt volna legutóbb vagy előtte. Csak állok ott, mint aki szoborrá változott, vagy még annál is tovább, aztán a borítékra pillantok, amit felém nyújt. Habozok, de végül elveszem tőle.
- Mi van benne Chris? – kérdezem meg kíváncsian reménykedve abban, hogy végre megszólal, mert eléggé fájó volt ez a hallgatása. Talán még annál is rosszabb volt, mint amikor veszekedtünk és nem éppen kedves szavakat vágtunk egymás kobakjához.
- Kérlek, szólalj meg. Még akkor is, ha vélhetően megérdemlem a hallgatásodat. – pillantok rá kérlelően, de még nem nyitom ki a borítékot. Helyette inkább a kocsit nyitom ki, majd lerakom a motorháztetőre a táskámat magam mellé, majd neki dőlök és úgy pillantok a kezembe kapott dologra. Akár megszólalt, akár nem, akkor is végül szép lassan kinyitottam. Nem tudtam, hogy mit fogok találni benne, de ha azt hittem ismerem a család titkát, akkor tévedtem.
- Hogyan szerezted ezt meg? – kérdeztem meg alig hallhatóan, miközben az iratokat és a kapott dokumentumokat, esetleg fényképeket néztem át. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz és semmilyen értelemben tényleg nem tartozom ebbe a családba, nem csak úgy, ahogyan én gondoltam. Éreztem, hogy egy apró könnycsepp megjelenik a szemem sarkában, amit sietve töröltem le.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Christophe Lumiére tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 7:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Úgy döntöttem azon a sétán, hogy nem fogom felvenni Pandora ütéseit és sértéseit. A lefagyást látom rajta, de a mosolyom továbbra is marad a képemen. A húgommal vagyok a fenébe is!
Zsebre dugott kézzel nézek rá, s bár komolyabbá válik az arcom, mert nem könnyű téma van a borítékban, a kérdésére azzal válaszolok, hogy a zsebre dugott kezem egyikét kihúzom, és a borítékra mutatok, jelezve, hogy nyissa ki, s megtudja. Ha akarnék beszélni is nagyon nehéz volna, mert Pandora a húgom és a gyanú engem is lesokkolt.
Egy röpke mosollyal válaszolok a kérlelésére. Még nem akarok megszólalni, jobb így. Azt szeretném, hogy a borítékkal foglalkozzon. Amikor a kezébe veszi a második anyagot, hogy összerakja a témát, szólalok csak meg.
- Ezt szerettem volna neked odaadni. Úgy, ahogy ezeket meg lehet találni. Kereséssel.
Aztán ismét némaságba burkolóznék, de meglátom, ahogy letörli a könnycseppet. Sutba az egész hülyeséggel! Ujjaim az arcáról simítják le a nedvességet, majd átkarolom a vállát.
- Akármi is ez, Pandora, szeretném, ha tudnád, melletted vagyok, itt vagyok. Számíthatsz rám, nem vagy egyedül ebben a dologban – azzal átölelem, hagyva, hogy ha a papírokat akarja nézni közben, megtehesse. Ölelésem gyengéd, biztonságot nyújtó. Csak sejtem, mit érezhet, hasonlót éreztem, amikor a kapu előtt álltam a háznak, amelyből apám kidobott.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● karakter arca :
Chris Evans


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 7:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nem örülök annak, hogy továbbra se szólal meg és a mosolya se segít rajta. Sőt, mélyen legbelül kicsit felhorkanok, még ha jelét se adom annak, hogy némaságában azért mosolyogni még van kedve. Tényleg nem értem, hogy mire jó ez, vagy miért fontos ennyire a boríték. Egyszerűen nem értek semmit se.  Egyszerre akarom megtudni a tartalmát, ugyanakkor inkább legszívesebben csak az ülésre ejteném és majd talán egyszer megnézném. A pillantásának köszönhetően és a kíváncsiságomnak köszönhetően végül mégis kibontom azt a fránya borítékot, hogy utána egy újabb pofont kapjak az élettől. Vajon emiatt próbált meg öngyilkos lenni az előző Pandora, vagy más miatt? Nagyot nyelek és úgy érzem, hogy kiszáradt a torkom is. Ez lehet tényleg valóság? Egyszerre üthet arcon az élet és kínálhatja a megoldást is ilyen könnyedén? Tényleg ennyire egyszerű lenne kimagyaráznom a múltkori dolgot? Nem, ezt alig akarom elhinni, a fejemben is ezernyi dolog kavarok. Nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem.
- Ezt csináltad mostanában? Kutattál utánam, hogy rájöjj arra, hogy miért mondtam azt, amit múltkor? – pillantok rá kérdőn, mert még mindig nehezen tudom elhinni azt, amire rájött és amivel megmentette az én seggemet és az övét is. Mégis ki hinné el, hogy valójában Jasmine Fisher vagyok? De tényleg… Ez viszont sokkal ésszerűbb magyarázat mindenre, arra is még, hogy miért viselkedem úgy, ahogyan.
Akármennyire is távol akartam tőle most maradni, amikor megérzem az érintését, akkor automatikusan fúrom magam a karjai közé. Nem akarom elengedni, csak átölelem őt a mappával a kezemben.
- Sajnálom, hogy múltkor úgy viselkedtem, de csak meg akartalak ettől óvni, egy újabb hazugságtól, amit apáék csináltak. – szólalok meg óvatosan, hiszen számomra is ez friss információ, de mégis igazságként csendül a hangom. Ez újabb színjáték, ami mögé nem láthat, mert túlzottan is határozottan ejtem ki a szavakat. – Köszönöm, de talán nem kellene még egy csatát vívnod, amikor ott a másik is még. Sikerült valamit intézned? – pillantok rá kérdőn, miután elengedtem őt, majd sietve dőlök neki a kocsinak. Egy aprót az ajkamba harapok. – Nem vagyunk testvérek, nem akarom, hogy ezt elmond Matt-nek. Neki szüksége van ránk. – mondom teljesen őszintén, mert ez az igazság. Segítenünk kell rajta, hogy végre kimozduljon otthonról és szüksége van szeretetre is, hogy neki egyszer még normális élete lehessen.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Christophe Lumiére tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 8:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Csend telepszik közénk, hagyom, hogy szembesüljön a boríték tartalmával. Nekem még apránként sem volt könnyű, s hogy róla szólt és egybe kapja meg, még csodálkozom, hogy állni tud a lábain. Legszívesebben magamhoz vonnám és el nem engedném jó ideig.
Vajon miért csilingelnek vészcsengők a fejemben, meghallva a kérdéseit? Valami még mindig nem kerek, nem ezt vártam reakciónak. Ez... nem normális reakció.
De nem akarok vitát. Úgyis rá fogok jönni az egészre, akármi is legyen az, így csak bólintok, komolyan.
Ölelem, minden szeretettemmel, amiből úgy érzem, nem tudok neki eleget adni. S az a szerencse, hogy most nem látja az arcom. Bennem inkább éppen most ébredt némi tisztelet apámban, még ha nem is tudom a teljes történetet. Családot adott Pandorának, s nekem egy olyan húgot, akit nagyon szeretek. Kezdem egyre jobban nem érteni a helyzetet.
- Sejtettem, hogy nagyon rossz dolog lehet mögötte, hogy így viselkedtél akkor. De olyan csacsi vagy, veled vagyok, nem ellened, ezt tudhatnád, Pandora – felelem lágyan. - Sajnálom, hogy annyira faggatózó voltam, aggódtam érted - szomorú a hangom.
- Leszarom, hány csatát kell vívnom azért, hogy a családomat védjem. Aminek te is a tagja vagy, történjen bármi – elengedem őt, de felé fordulok, hogy lássam, majd az ujjaim kisimítják a haját az arcából, de inkább csak megcirógatni szeretném, hogy rám emelje a tekintetét, s láthassa a szemeim.
- Testvérek vagyunk. Szarok a papírra, szarok a számokra. Érted? S ahogy neki szüksége van ránk, úgy nekünk is szükségünk van rád, Pandora. Oké? – nem merem megölelni ismét, de a kezét azt megfogom, s gyengéden megszorítom.
- Még nem keresett fel, de jó pár nyommal kevesebbre fog bukkanni – apám alapos munkát végzett, már sok helyen megfordultak a kutyái.
- Mit tudtál még meg, Pandora? Apa tett erre utalást, beszélt veled erről? – érdeklődőm, a mappára mutatva, visszatérve arra a kérdésre, amiért jöttem. Ismerem apát ilyen szempontból, a saját bőrömön tapasztaltam.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● karakter arca :
Chris Evans


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 9:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Rá kell jönnöm, hogy ki a valódi apám, vagyis Pandora apja, vajon ő mondott róla le, vagy elvették tőle? Magam sem tudom, de azt tudom, hogy ki akarom majd deríteni. Rá kell jönnöm, hogy pontosan mi is történt. Főleg most, hogy a bizonyítékok töredéke a markomban van. Dühösnek kellene rá lenne, és egy részem az, amiért nem tud nemet mondani a kutatási vágyainak, ugyanakkor még se, mert így legalább még több mindent megtudtam én is. A vészcsengő másrészt még mindig ott szól a fejemben, ha ezt kinyomozta, akkor vajon le fog állni? Vagy tovább fog kutatni, míg egyszer rá nem jön a legnagyobb titkomra, hogy ki is vagyok valójában?
A dorgálására csak megrázom a fejemet, mert nem vagyok az. Tudom, mélyen legbelül tudom, hogy Fournier papa nem jócselekedetből fogadhatta be Pandorát, hanem valaminek lennie kell, netán valakinek fájdalmat akart okozni, de ezt is megtartom magamnak, mielőtt újabb vita keveredne belőle.
- Nem vagyok csacsi, inkább csak nekem is idő kellett, hogy feldolgozza azt, amit sejtettem és aminek a végére akarok járni talán, de még magam sem tudom, hogy akarom –e tudni a pontos történetet vagy nem. – felelem komolyan, mert ez az igazság. Vagyis pontosan tudom, hogy ki fogok deríteni mindent, de azt még magam sem tudom, hogy meddig leszek képes elmenni. – Semmi baj, megesik, de jobb ha nem felejted el, hogy minél inkább faggatsz, annál kevesebb dolgot fogsz megtudni. Én már így működöm Chris. – pillantok rá komolyan, majd barátságosan végig simítok az arcán, ahogyan egy kis húg tenné a bátyóval, hogy megvigasztalja. Én mindig fura ez a testvéri szerep, nem is kicsit, de úgy néz ki ez a színjáték örökké tartani fog, míg véglegesen meg nem halok.
- Hééé, nyugi! – emelem fel a kezemet megadóan, mert nem sokszor hallottam még így beszélni és nem akarok összekapni. – Vannak olyan csaták, amiket egyedül akarunk megnyerni, és ez is ilyen bátyó. Nem neked kell eldönteni azt, hogy mit is akarok kideríteni, te maximum várhatsz arra, hogy eláruljam mit tudok, de nem akarom, hogy nyomozz ebben az ügyben tovább. Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, de ezt láttam helyesnek. – hangom higgadtan csendül és közben végig őt nézem. Tényleg nem akarok megint veszekedni, mert semmi értelme se lenne.
- Rám? Mégis miért lenne szükség? Én voltam a botránykirálynő, majd az öngyilkos jelölt a családban, ami nem sikerült – vagyis nagyon is sikerült, de ezt ők nem tudhatják. – Mégis én mit adhatnék? Miért lenne rám szükségetek? – pillantok rá érthetetlenül, mert tényleg nem értem. Nem tettem semmi jót se korábban, most igyekeznék, de talán elkéstem már réges-régen vele.
- Megtaláltam egy-két cikket és egy fura feljegyzést is apa iratai között véletlenül, amikor bementem az otthoni irodájába. – felelem teljesen komolyan, mert ez még hihető is. Azt én is néztem, hogy Pandora cuccai között lévő cikkeknél nincs „anyának” hasa, pedig elméletileg kellett volna, de gondoltam lehet túlzottan picike volt még csak akkor?


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Christophe Lumiére tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Szept. 03, 2017 10:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- Tudom, hogy nem vagy csacsi – felelem engesztelően. A következők hidegzuhanyként érnek. Ó, én marha, ebbe bele sem gondoltam! Én meg itt erőltettem! Bánó képet vágok.
– Megértem. Annyira sajnálom, marha voltam.
A tekintetét keresem a következő válasz közben, a mosoly azért ott van a szám sarkában.
- Én pedig annál inkább fogok előre törni, mert a tesód vagyok és ebből nem engedek, ezt meg te ne felejtsd el – végül elnevetem magam. – Két öszvér – majd sóhajtok egyet, s szeretettel nézek rá. – A testvérem vagy, hogy a fenébe ne lettem volna aggódó, mikor látom, hogy ennyire begubózol – aztán felemelem a kezem. – Nem vitatkozom, véleményt cseréltünk.
Valahogy mindenki azt hiszi, hogy ha ő kinyilvánítja, mit akar, majd én szép csendben hátralépek és megadom magam. De tévednek! Pont ilyen nem vagyok.
A simítására az arcomon, önkéntelenül még nyugodtabbá válok, kis híján a szemem is becsukom, de csak elmosolyodom inkább. Szeretem, a testvérem és kész.
Befogom a szám és figyelem a válaszát, némileg türelmetlenül és jórészt megértve, hogy igaza van. Ami rá vonatkozik legalábbis.
- Nyugodt vagyok – emelem fel ismét a kezem. – Rendben, a te csatádat te vívod meg ebben, ha segítségre van szükséged, azonnal szólj, oké? - Nézek rá komolyan .
-De. Hogy én mit csinálok ezzel kapcsolatban, ez meg már rám tartozik. Nem kérek hozzá engedélyt. Senkitől – nézek rá határozottan. – Megértelek. Engem is lesokkolt – vonom fel a szemöldököm, eszembe jutva a pillanat, amikor először rádöbbentem, hogy mi is lehetett még.
Teljesen ledöbbenek a válaszától. Régen voltak már könnyek a szemeimben, és hiába küszködök velük, nyelek, tartom vissza a levegőt, lélegzek mélyeket. Nehéz megszólalni is.
- De a húgom vagy, hát nem érted? – tartom felé végül a karom, behajlítva kissé, tenyérrel felfelé, hagyva kirobbanni magamból a fájdalmas aggódást, a szeretetet, a kétségbeesést. – Felőlem akár drogdíler is lehetsz a leglepukkantabb kupiban, bérgyilkos, tekinthet bárminek a világ, számomra akkor is a húgom vagy! – nem bírom tovább, megölelem ismét. – Rossz volt hallani, amit mondtál. Sose becsüld le magad ennyire, jó?
Kicsit még ölelem, aztán elfordulok, muszáj vagyok letörölni a könnyeim, s visszarendezni az arcom. Régóta bennem van ez a feszültség, s amikor kórházba került, nem mehettem be hozzá, egyáltalán nem engedtek be. Majd beleőrültem, senkinek sem kívánom azt az időszakot.
- Tudod, ahogy mondogattad, nem vagy a húgom, sokadjára, beugrott, hogy anyát nem emlékszem, hogy láttam volna veled terhesen. Mattnél ott kucorogtam anya hasánál és beszéltem öcsihez. De.... nálad ilyenre nem emlékszem – nézek rá. – Ekkor kezdtem nyomozni.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● karakter arca :
Chris Evans


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Hétf. Szept. 04, 2017 8:56 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- Semmi baj, de ígérd meg, hogy többet nem csinálsz. Ha valamit el akarok mondani, akkor el fogom mondani, ha eljött az ideje. – pillantok rá szelíden és barátságosan, mert régebben is makacs voltam, mármint Jasmineként, de most még inkább az vagyok. Olyan titkot kell őriznem, ami nem egyszerű, de szerencsére most az egyszer Fortuna tényleg a kegyei közé fogadott ezzel a lehetőséggel, hogy Pandora nem vérszerinti Fournier.
- Néha türelmesnek lenni bölcsebb és kivárni, ezt még nem tanultad meg? – kérdezem meg mosolyogva, mert tényleg így van. Kicsit még meg is rázom a fejemet. – Azok vagyunk, de talán azért, mert testvérek vagyunk. – még ha nem is úgy, mint bárki hinné. Biztosan igazán szaftos botrány lehetne belőle, ha kiszivárogna, de nem akarom. Nem akarom azt, hogy Matt nyakába is még több dolog zuhanjon, én se akarok a címlapokon szerepelni már. Lehet az előző Pandora imádott ott lenni, de én nem. Én csak nyugalmat szeretném élni az én kis elcseszett és magányos életemet, mert talán részben a második esély ezzel jár. Élhetünk, de még se teljes életet, ha csak bele nem őrülök ebbe az egészbe.
Szavaira csak megforgatom a szemeimet és legszívesebben neki esnék, hogy még ezt se képes tiszteletben tartani. Lehet a családjának tart, de attól még nem teheti meg azt, hogy az én múltamban is kutakodni fog még inkább, hogy kik lehetnek a szüleim valójában. Nem, ezt tiszteletben kellene tartani és ha segítséget kérek, akkor maximum segíteni.
- Megértelek és nem is. – kezdek bele végül diplomatikusan. – Azt mondod az én családom, az én csatám, de utána meg azt mondod, hogy te is azt tehetsz, amit szeretnél ez ügyben. A testvéred vagyok, igaz? – pillantok rá kérdőn és végre ismét kiejtem ezt a szót. Igaz, pár perce már megtettem, de most mégis nyomatékosabban ejtem ki. – Ha igen, akkor nem kutakodsz ebben tovább. Rám hagyod azt, hogy eldöntsem, akarok-e mélyebbre ásni vagy nem. Ha segítségre van szükségem vagy meg akarom valakivel osztani, akkor úgyis neked mesélném el. – pillantok rá komolyan. Ő se akarná azt, hogy mélyebbre ássak abba, hogy apa mire készül ellenük, így megérthetné, hogy én se szeretném, ha ő tovább nyomozna ebben.
- Ha bármelyik is lennék,akkor te lennél az első, aki elrángatna vagy kirángatna abból a mocsárból. – mosolyodom el, mert ez az igazság, amikor ismét megölel, akkor hirtelen meglepődöm, de viszonozom aztán és könnyedén ölelem át, még akkor is, ha ezernyi kétség van bennem. – Igyekszem majd. – mondom neki komolyan, majd pedig letörlöm a könnyeimet, ha hagyja. Nem örülök annak, hogy sírni látom. Egyszerűen rossz ennyire szomorúnak látni őt. Amit pedig utána mond csendesen hallgatom és olykor bólintok.
- Érdekes, hogy mire képes az elme, nem? Tudunk valamit, de még se tudjuk felfogni, vagy összerakni a képkockákat, csak sokkal később. – mondom kicsit merengve, majd felkapom a táskámat és a kocsikulcs újra a kezemben van. – Van kedved kicsit beülni valahova és inni? Azt hiszem mind a kettőnkre ránk fér. – veszem a kezembe a borítékot és reménykedek abban, hogy benne lesz.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Szept. 06, 2017 10:18 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Okt. 07, 2017 11:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Team Dupont-Morneault


Sétáljunk egyet! Kapcsoljuk egy kicsit ki az agyunk! Élvezzük a friss levegőt! Nem számít, hogy már lemenőben van a Nap! Meg miegymás, amivel azt próbáltam elhitetni vele, hogy ez egy hirtelen jött ötlet. De ugyan, dehogy! Rólam van szó, az isten szerelmére! Már mióta túl kellett volna ezen esnem. Idejét se tudom, hogy mióta sopánkodtam a családom azon felének, akik nem a rosszat látják abban vele költöztem össze és nem valaki mással. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy akkor miért neki sopánkodtam arról, egyedül akármennyire igyekszem, de nem tudok elintézni időben mindent. A nagybátyám meg persze, hogy nem tarthat el, már elég minden van szerintem az ő fején is, éttermes ügyek, imádni való unokahúg a láthatáron és az a rengeteg dolog amivel neki szerintem nap, mint nap szembe kell néznie. Nem traktálhatom őt se mindig a gondjaimmal. De már más időket járunk. Valóban olyan, mintha egy pár lennénk, bár még ki se mondtam, hogy esetleg tényleg így van. Tegyük már hivatalossá. De egyszerűen, még nem volt mit. Még mindig ugyanabban a förtelmes helyzetben voltunk, ahonnan évekkel ezelőtt kezdtük. Ám ma tényleg változtatni szeretnék. Ennyire határozott soha az életben nem voltam. Tudom, mert semmit se vettem ennél komolyabban. Kivéve őt, azt amit iránta érzek, mert szeretem. Már biztosra tudom.
– Holnap déltől nem leszek otthon, az is lehet, hogy tovább kell bent maradnom. Tudod, Ed szeretné ha többet tanulnék és fejleszteném egy kicsikét a képességeimet. – adok magyarázatot a holnapi eltűnésemre, ami látszólag teljesen légből kapott, nem ide tartozó. Hamarosan értelmet fog nyerni, hogy mire fel kap majd ennyi időt. Miért kell nélkülöznie. Miért bújok majd el a szavaim súlya elől. Látható, hogy a reggeli játékos ostobaságom eltűnt, mert egyre komolyabbnak éreztem a kitűzött cél közeledtét. A viselkedésemből bizonyára már hat óra tájt valami rosszat sejthetett, lankadtak a tréfás megjegyzéseim is, már nem mertem viccelődni. A jövővel kapcsolatos véleményeimet meg megtartottam magamnak. Tetőtől talpig úgy éreztem, hogyha a mai nap végét totálisan elcseszem, akkor abba bizonyára… Nem pusztulhatok bele!
– Nem akarok csalódást okozni neki. Mert a másik álmom mellett, tényleg szeretnék tőle tanulni és letenni valamit az asztalra. – mintha csak ez lenne az, ami miatt ma hat órától egy árva tréfa se hagyta el a szám, mintha a feszültség oldó énem kikapcsolta volna magát, holott dehogy, mert itt van, csak most máson kell neki is keresztül mennie. Beszélek. Hogy még véletlenül se tűnjön fel, mennyire komoly lehet a helyzet, ha be nem áll a szám és tényleg a Louvre felé tartunk. Nem véletlen. Direkt sétáltam erre vele, eredetileg is ez volt a célom, a kis kitérő meg igazából semmit se jelentett. Pusztán egy elterelő hadművelet része volt, hogy semmit se sejtsen. Mert nem mondhattam neki azt, hogy egyenesen ide jöjjünk, hanem csak sétáljunk egyet. Azt nem mondtam, hogy hová és meddig. Hadd legyen már egy kis sejtelmesség ebben az egészben. Mintha nem terveztem volna meg előre vagy… négy napja? Ha nem több. Na mindegy. Ezt igazából nem lehet simán megtervezni. Úgy meg pláne nem, hogy közvetlen a közelemben van, mondhatni árgus szemekkel figyeli minden egyes léptemet. Ezért hazudtam neki a tegnap, hogy az egyik barátomnak szüksége van rám és egy-két órára el kell mennem. Simán csak elmentem bevásárolni. Hogy legyen egy normális ajándékom neki, ha már nem sétálhatok virágcsokorral a kezemben előtte, akkor valami mással álljak elő. Ami majd rám fogja emlékeztetni őt. Hogy mekkora egy… Nem tudom mit fog gondolni.
– Emlékszel a múltkor amikor összefutottunk itt? Úgy siettem, hogy majdnem neked mentem. – próbálok felidézni egy egyaránt kellemes és kellemetlen emléket, mindezt csak azért, hogy véletlenül se akarjon esetleg máshová menni.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Outfits: Itt ! Music: Teach me to love Note:     hmm   


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Natalie Dupont tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Okt. 08, 2017 6:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Lucky && Natie

Őszintén aggódtam emiatt az "esti séta" miatt. Eleinte örültem neki, hogy nyakunkba vesszük a várost és elmegyünk levegőzni egyet, megcsodálunk pár kivilágított épületet, nevezetességet. Hiába láttam őket már vagy ezerszer, az esti fények egyszerűen elvarázsoltak és képtelen lettem volna megunni a látványt. De ahogy közeledett az indulás időpontja, Lucas egyre feszültebb lett, ami miatt én is aggódni kezdtem. A vicces, felszabadult Lucky szinte eltűnt és megjelent valami furcsa kifejezés az arcán, amit eddig még soha életemben nem láttam, pedig nem éppen friss a barátságunk. Csak a telefonomat süllyesztettem el a kabátom zsebébe, a kulcsot ő rakta el, így mivel nem maradt más elintéznivalónk, ténylegesen is nekiindultunk a belvárosi estének. Nem sokkal később azonban örültem, amikor újra megszólalt, mert ezúttal sokkal inkább hasonlított arra a Lucasra, akit szerettem - akarom mondani, aki a legjobb barátom volt. Nem törődtem azzal, merre sétáltunk, hisz mindenfelé nyüzsögtek a látnivalók, mi pedig amúgy is jól éreztük magunkat egymás társaságában. Tulajdonképpen azt se bántam volna, ha egész éjszakára kimaradunk, de tudtam, hogy neki lesz pár dolga nap közben, így nem vetettem fel ezt az ötletet.
- Oh... oké. - nem voltam túl lelkes, ezért kicsit rosszul is éreztem magam, hiszen alapvetően jó ötletnek tartom, hogy fejlődni szeretne és Ed is lát benne potenciált, csak hát így kénytelen leszek egyedül átvészelni a napot, mivel nekem holnap pont nem lesz egy órám se. De van ez így. Azt meg mégse kérhetem, hogy maradjon otthon velem. Ilyet amúgy se kérnék, főleg mikor tudom, hogy a tanulás, a fejlődés csak is az ő javát szolgálja majd hosszú távon.
Játékosan a karommal meglököm a karját. - Nem fogsz csalódást okozni neki, Lucas! Ne aggódj emiatt! - nem értettem miért félt ettől mindig, amikor tényleg tehetséges volt, már abból ítélve, amilyen ételeket ő készített s eddig volt szerencsém megkóstolni. De lehet, hogy csak rossz napja van... az megmagyarázná a délutáni hangulatváltozását is. Kissé úgy tűnt, mintha teljesen céltalanul bolyongtunk volna, de ez nem zavart, pláne az után, hogy megláttam a kivilágított üvegpiramist, aminek hála rögtön meg is jelent egy apró mosoly az arcomon.
- Úgy érted azon a héten, mikor minden nap összefutottunk valahol? Hogyne emlékeznék! - nevettem el magam, ahogy visszaemlékeztem arra a hétre. A város teljesen különböző pontjain botlottunk mindig egymásba, a hét vége felé már kérdésessé vált, hogy vajon a tudtunk nélkül egymást követtük-e. - Akkor Párizs eléggé szűkös volt kettőnk számára. - nem mintha bármi bajom lett volna azzal, hogy állandóan összefutottunk. Sőt, különösebben örültem is neki, hiszen előtte meg mindig elkerültük egymást és már igen csak hiányzott a társasága. De ennek a mélyebb jelentésébe nem akartam belegondolni. Most nem.
- Most mondd meg... hogy lehet ez a hely mindig ilyen csodálatos? - lopva néztem csak fel rá, hogy tovább gyönyörködhessek az épületegyüttesben. Majd előhúztam a telefonomat és készítettem is pár képet magamnak. Noha a fénykép nem adja vissza a piramis eredeti szépségét, mégis, ha egyedül leszek otthon és visszanézem a fényképeket, boldogan fogom ezt tenni. Hirtelen ötlettől vezérelve fordulok Lucas felé és hátrálok tőle néhány lépést. - Gyerünk, kérek egy mosolyt. Addig nem teszem el a telefonom, míg nem mosolyogsz egyet... - fenyegettem meg nevetve, s amint megkaptam a mosolyt és készítettem egy képet, már el is tettem a telefonomat, aztán visszaléptem hozzá és megálltam közvetlenül előtte.
- Lucas...? Valami baj van? Egész este olyan fura vagy. Ha nincs kedved sétálni nem baj, nyugodtan haza mehetünk... - ajánlottam fel neki és kíváncsian fürkésztem az arcát. Tudni akartam mi történt vele, ami miatt hirtelen ilyenné vált. Hiányzott a vicces, felszabadult, mindig mosolygó Lucas és vissza akartam kapni azt az énjét.


■ ■ All this time I was waiting for you ■ ■   ahwie   ■ ■ credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
22
● ● karakter arca :
» Holland Roden


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Okt. 10, 2017 6:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Team Dupont-Morneault


Nyugodtan kell a tudtára adnom, hogy ő az életem értelme. Ez persze lehet, hogy közhelyesen hangzik, mert rákérdezhetne vajon az előzőeknek mit mondhattam, ha nem valami hasonlót. Persze lehetetlen volna azt mondani neki, hogy márpedig ilyet senkinek se mondtam még. Nem hinné el. A hetekben minden erőmmel azon voltam, hogy a hihetetlenség szörnyű földjére helyezzem el a szeretetemet amit iránta érzek. Hogy kételkedjen azokban az érzésekben, amiket esetleg iránta érezhetek. Hogy erős vagyok, tényleg nem érzek iránta a barátságon kívül valóban semmit. Miként fogom ezt a hazugságokkal teli falat ledönteni? Őszintén? Már régen kitaláltam. Csak ki kell nyitnom a számat és dalolnom kell. Nem, nem szerenádot fogok adni neki, ahhoz még nincs olyan kifinomult hanghordozásom, mint például az öcsémnek. Egyszerűen csak meglepem őt az igazsággal, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna már tennem. De csak most érzem elég érettnek magam a feladatra, hogy abba hagyjam a mellébeszélést és a tudtára adjam szeretem őt. Mert valóban, visszavonhatatlanul ez a szín tiszta és egyszerű igazság, ami mindig is a szemem előtt volt, de félre akartam söpörni. Mindeddig meg is tettem, ám most nincs meg a kellő erőm hozzá, már nem ellenkezek. Hogy is tudnék? Hiszen vele élek. Látom őt reggel és este is, tagadhatatlan, hogy reggel Natalie az első gondolatom és míg el nem alszom, ő az utolsó egyben. Tehát kérdem én, nem érdemli meg az igazságot? Sose tett semmi olyat amiért kiábrándulnék belőle, most sem, hogy látom és jobban megismerem őt. Ezzel csak még inkább megkedvelem és csodálom, titokban. De most már egyáltalán nem akarok titkolózni. Vagy esetleg félre beszélni, hogy semmi sincs abban, amit esetleg ő lát. Halvány mosolyra húzom a szám, amikor azt mondja nem fogok csalódást okozni és ne aggódjak emiatt. Oh ha tudná, hogy… Ámbár nem tudja. Itt lenne az ideje, hogy csiripeljek neki, nem? Nem, még nincs. Ahhoz előbb el kell tüntetnem azt a kődarabot amit a szívem helyére tettem. Ez persze nem olyan könnyű, a legapróbb részekre kell összetörnöm, hogy az igazi örökké ott lehessen ezután. Most még makacsságba mártott kődarab, de ha odaérünk már nem lesz az. Nem lehet az.
– Igen, akkor. Nem telt el úgy nap, hogy véletlenül ne találkozzunk. De tudod, igazából még örültem is neki. Minden bizonnyal ez kellett ahhoz, hogy elsőként neked panaszoljam el a lakótársas sztorit. – vagy esetleg égi jelnek véve végre felfogjam, hogy azon a héten mennyire szomjaztam a jelenlétére, arra találkozzunk már össze valahogy, valahol. A buli napján meg azért sopánkodtam, mert nem találkoztunk és szerintem ennek okán kezdtem abba a kísérletezésbe, ami a cseppet se józan állapothoz vezetett. Egy pillanatát se bánom, hiszen akkor most nem készülnék életem legnagyobb…
– A megunhatatlan látvány teszi, illetve talán az a vonzó erő amit sugároz magából ez az egész építkezési csoda. – mindemellett lehet, hogy eltörpül a hírneve az Eiffel-torony mellett, de pontosan ezért vagyunk most itt. Az ember lánya sose találná ki, hogy itt fogják bevallani neki szeretik. Nyugodtan figyelem őt, ahogy előkapja a mobilját és készít néhány fényképet a piramisról aztán… Szent ég! Rólam akar egy mosolygós képet. Rólam?! Rólam!
– Jó, de… – teljesen mindegy, nincs kecmec, már előtört belőlem az a részem, aki esetleg Linn-t is le akarta dönteni a lábáról örömében, csak most inkább játékosan vigyorog. Majdhogynem még viccesen grimaszolna is ha arra lenne szükség, de minden bizonnyal nem, ezért még időben meg tudom fékezni a gyerekességemet. Aztán visszalép hozzám, közvetlenül elém én meg nem tudom csak úgy elfordítani a fejem másfelé. Így nem, főleg, hogy még kérdőre is von. Talán esetleg most elmondhatnám neki. Hiszen nem akarom, hogy aggódjon. Ráadásul pont azért, mert ilyen kelekótyán rejtélyes vagyok. A szemébe kell néznem, határozottan és úgy elmondani neki a harci helyzetet. Persze jobb lett volna ha a szavaimmal is foglalkozok, amit mondani fogok, ám nem. Nekem azon kellett parádéznom, hogy ide elhozzam és kész. Ám most jobb lesz ha a szívemnek engedek egy kis utat, hogy ő beszéljen a tiszta ész helyett ahogy Rimbaud rokonaim tanácsolták.
– Nem akarok haza menni Natalie. Így, most még nem tudok. Otthon csak a kifogásaim fogadnának, azonban itt csak veled kell szembe néznem és én őszinte akarok lenni hozzád. – ez bizonyára ijesztő lesz, tekintve, hogy nem a szokványos módon, félvállról fogom elmondani neki miről van szó. Ehhez persze az kellett, hogy megfogjam a kezét is, különben biztos valami egyébbel fogok előállni. Lenéztem a kezeinkre, aztán vissza a szemeibe. Nem hallgathatok örökké. Sajnos vagy szerencsénkre.
– Nem tudok így veled élni. Próbáltam de nem megy, ha titkolózok előtted. Nem akarok a barátod lenni, már nem tudlak úgy kezelni, mintha csak egyszerű jó barát lennél, mint bárki más. Azért mert te sokkal több vagy ennél, többet is jelentesz, mint bárki más. Ezért is vettem neked valamit, ami bizonyára rám fog emlékeztetni, de előtte tudnod kell, hogy azért adom mert szerelmes vagyok beléd.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Outfits: Itt ! Music: Teach me to love Note:     hmm   


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Natalie Dupont tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Nov. 11, 2017 11:10 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Én tényleg féltem ettől a kiruccanástól. Amennyire jó ötlet volt, annyira rossz irányba kezdett terelődni ez az egész és attól tartottam, hogy nagyon csúnya vége lesz. Mondjuk azt már nem tudtam, milyen oknál fogva támadtak bennem ezek a megérzések. De Lucas komolysága valóban megijesztett és kezdtem azt hinni, okkal megyünk friss levegőre. Olyan helyre, ahol az ember tisztán tud gondolkodni és nem törnek elő belőle az indulatok. Szélsebesen végigpörgettem magam előtt az elmúlt napok eseményeit, keresve valami olyan indokot, ami miatt ki lehetne rám bukva, de nem találtam egy olyat se, ami miatt esetleg jogosan elküldhetne melegebb éghajlatra. A gyomrom is remegett, ahogy lassan megejtettük ezt a kis sétát Párizs belvárosában és közben szidtam is magamat, amiért a közelében mindig ennyire bizonytalanná változom. Mert egyébként nem voltam én ilyen. Mindig tudtam mit akarok és hogyan kaphatom is meg azt, amire áhítoztam. De aztán besétál Lucas a szobába és huss, minden önbizalmam egy szempillantás alatt el is száll. Ez régen is így volt és úgy tűnik, még most is így van.
- Én is örültem neki. - tőlem ezúttal ennyire futotta, de valószínűleg csak azért, mert úgy éreztem, ez a pár mondat nem több, mint üres bájcsevely. Próbáltam ugyan higgadt maradni, de nem sikerült. Ezért kezdtem el fényképezni is, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet, de amit erről a csodálatos épületegyüttesről mondott, azzal ismételten hatott rám. Más egy vállrándítással elintézte volna, mondván, párizsi révén minden nap látja, neki ez már nem szép. De Lucas nem olyan volt, mint a többség és én pontosan emiatt is szerettem őt annyira.
Azt hittem, a fényképezéssel majd új mederbe evezünk, de újból visszatértek a gondolataim a ma délutánhoz és ahhoz, Lucas mennyire megváltozott, ahogy egyre inkább közeledtünk ehhez az esti sétánkhoz. Én hülye meg... rákérdeztem, hogy mi zavarja és talán ezzel el is rontottam mindent. Mert nekem mindig olyan eszméletlenül kíváncsinak kell lennem, mert nem bírok a saját a dolgaimmal foglalkozni!
A szavai megrémisztettek, szinte lefagyasztottak, hirtelen megszólalni sem tudtam. Rettegtem attól, vajon mi következhet ez után, hisz már olyan rémképek is megjelentek a szemeim előtt, amelyekkel a legrosszabb eshetőségek keltek életre. Mi van, ha kiderül, muszáj hazaköltöznie? Mi van, ha ennél nagyobb a baj és valami olyasmit akar közölni, aminek az lesz a vége, hogy megszakít minden kapcsolatot velem? Mi van, ha valami baja van, ha beteg?
Idegesen kapkodtam levegő után, összerezzentem, amikor megéreztem, hogy megfogta a kezeimet. Lenéztem a kezeinkre, s szinte vele együtt, szinkronban néztem fel, hogy aztán a tekintetem elveszhessen a szemeiben. Rázni kezdtem a fejem, mintegy ellenkezésként, ahogy beszélni kezdett. Nem tud velem élni... Hiába próbálta, nem tud. Ráadásul titkolózik is előttem valami miatt. Ez az egész kezdett túl sok lenni és féltem, ha nem böki ki, hogy tulajdonképpen mi is a probléma kettőnkkel, akkor itt helyben összesek. Aztán arról kezdett beszélni, hogy több vagyok neki egy egyszerű jó barátnál, hogy többet jelentek neki, mint bárki más. A világ valahol ekkor lassulhatott le körülöttünk és ekkor rendeződött a légzésem is. Azzal, hogy valamit vett nekem, már nem is tudtam foglalkozni, mert az utolsó szavai letaglóztak. De valószínűleg csak rosszul hallottam. Lucas nem szerelmes belém, nem lehet, mert...
- Mi? - ennyit bírtam kinyögni, s ez is szinte felszakadt a bensőmből. - Lucas ez nem vicces. - halkan, mégis komoly hangsúllyal intéztem hozzá a szavaim. Egy percig se gondoltam, hogy viccelne, de a helyzet annyira szürreális volt, hogy ennél bénábban már le sem reagálhattam volna. Elhúztam a kezeimet, már ha hagyta, és hátrébb léptem egy lépést, majd rögtön magyarázkodásba kezdtem. Vagyis valami hasonlóba... ahhoz túlságosan össze-vissza beszéltem, hogy bármennyire is értelmesek lehessenek a szavaim. - Nem lehetsz szerelmes belém... mármint... te és én, mi... mi sohasem... mi legjobb barátok vagyunk, lakótársak és... neked nem is tetszenek az olyan lányok, mint én. Az összes volt barátnőd a szöges ellentétem. - kifogásokat kerestem, hogy miért is ne fogadjam el a vallomását. Hiába néztem a szemeibe és láttam, hogy komolyan beszél, mégis, egy kis hang a fejemben azt súgta, ez nem a valóság. Mert hát, tényleg minden érv ellenem szólt. Lucasnak nemhogy vörös hajú barátnője nem volt, de még csak természetileg se hasonlított rám egyik barátnője sem, akiket sajnálatos módon személyesen ismertem én is. A kezeim remegtek, de ahogy újra felnéztem Lucasra, s a pillantása találkozott az enyémmel, hirtelen nyugodtság lett úrrá rajtam. Elmúlt az előző kis pánik, a külvilág összemosódott, én pedig némaság mögé bújtam. Csak álltam a tekintetét, lassan ráztam a fejemet, majd egy rövid perc után abbahagytam. Mintha abban a pillanatban minden értelmet nyert volna. Lucas a legjobb barátom volt... ilyennel sohasem viccelt volna. És most, hogy nyíltan színt vallott én totálisan ellehetetlenítettem magunkat mindentől azzal, ahogy reagáltam az előbb.
- Ne haragudj. - végül csak ennyit bírtam suttogni neki. Lehunytam a szemeimet, vettem egy mély levegőt, majd mikor újra felnyíltak a pilláim, minden gondolkodás nélkül visszaléptem Lucas elé. Veszíteni valónk már úgyse volt, így amolyan "mindent vagy semmit" döntés született a másodperc töredéke alatt az amúgy is túlságosan tekervényes agyamban. Így én is dalolni kezdtem. - Én se akarok a barátod lenni, mert te is sokkal többet jelentesz nekem, mint bárki más. Mással össze se költöztem volna... És habár én nem hoztam neked most semmit sem, de azt biztosan állíthatom, hogy én is hasonlóan érzek irántad. - tessék, ennyi. Ezt már nem lehetett visszaszívni, meg nem történtté nyilvánítani, mert felfedtem magam én is. Megjátszhattam volna magam, hazudhattam volna, hogy engem ő nem érdekel, de már belefáradtam ebbe. Nem akartam többé eljátszani, hogy csak barátok vagyunk egymásnak. Hogy még inkább nyomatékosíthassam a szavaimat és némi súlyt adjak nekik, közelebb hajoltam Lucas-hoz és egy óvatos, lágy puszit nyomtam az arcára. Kétlem, hogy efféle reakcióra számított, de azért reménykedtem abban, hogy a válaszaimmal csak jobbá tettem az esténket és semmit sem rontottam el.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
22
● ● karakter arca :
» Holland Roden


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:04 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Jan. 09, 2018 12:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

~Pour Boris Raznikov~

Bár a társam láthatóan nem lelkesedik túlzottan a Veronese ügyért, talán, nem elég akciódús neki, azért engem pár dolog nem hagy nyugodni.
Némi telefonálás után kaptam egy nevet, és sikerült egyeztetnem egy időpontot egy Boris Raznikov nevű restaurátorral.
Az egyszerűség végett, és mivel úgyis újra meg akartam nézni a helyszínt a Louvreban beszéltünk meg találkozót. A délelőtti időpont pont jó tízóraihoz, és a múzeum büféje is megfelel erre a célra.
Az Üvegpiramis, bár a föld alatt vagyok a tér és a levegő élményét adja, odakint süt a nap és az ég kék, bár hideg van, téli idő.
A jegypénztáraknál álló kilométeres sorokat kihagyom, lévén úgyis jön a hétvége vettem magamnak egy múzeumbérletet. Három napig jó ide, meg akár máshova is, aztán a maradék kettőben járkálok majd kicsit ide-oda. Miért is ne tenném? A biztonsági ellenőrzésnél meg elég jelvényt villantanom.
Tömeg van, nem is kicsi, de a legtöbben a pénztártól becélozzák a ruhatárat majd indulnak is felfelé, hogy nekikezdjenek a többórás bolyongásuknak a világ egyik leghíresebb gyűjteményében.
A múzeumi büfé, vagy inkább kávéház apró asztalai közül így nem egy szabad, ami nekem tökéletesen megfelel, ugyanakkor ez nem randi, így nem foglalok helyet. Inkább csak lődörgök és várom Monsieur Raznikovot, miközben egy múzeumtérképet forgatok és próbálom kitalálni, mi merre ebben a labirintusnak is beillő épületben.
A hajamban pedig ott a tegnap esti ismertetőjel, ha már Stolly kocsmájában bevált, itt is jól jöhet. A piros szalagot most a sötét tincseim közé fontam, ez meg a fekete bőrdzseki és persze a térkép, remélem, hogy elég könnyen kiszúrható.
Az órámra nézek. Fél tizenegy. Pont idő van.
Körbepillantok.
Vajon milyen lesz a restaurátor?
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Boris Raznikov tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Jan. 12, 2018 10:17 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


with love to Christine



Be kell vallanom, hogy nagyon is izgatott lettem, hiszen soha azelőtt nem vontak még bele ilyen és ehhez hasonló ügyekbe. Sőt soha semmilyen nyomozás vagy rendőri kihallgatás részese nem voltam még. Gyermekkoromban nagyon szerettem volna tanú lenni, hogy a bíróságon ülhessek és az ügyész kérdéseire válaszolhassak, de belátom mára, hogy ez csak gyermeki álom volt, hiszen miért szeretnék én igazából ott ülni, hogyha nincsen benne semmi helyes. Jobb szeretem az időmet a festmények között tölteni, és azon gondolkozni, hogy hogyan tudnám a legtökéletesebben elérni a kívánt színt.
Amikor elérkezik az idő kilépek a műhelyből, s a piramis felé igyekezve, utat vágok a turisták között, a kártyám, miszerint itt dolgozom, megkönnyíti a dolgomat. Sokkal gyorsabb útvonalakon érem el a piramist, mint mások, s beérve, mielőtt a hölgyet keresném, beállok a sorba. Hosszú-hosszú perceket vesztek, de aztán két cappucino rendelésével közeledhetek a nő felé.
Hamar felismerem, kirí a tömegből, hiszen egyáltalán nincsen turista vagy múzeumi vendég kinézete.
- Hölgyem. -
A kezemet nyújtom.
- Borislav Raznikov vagyok, és azt hiszem, hogy engem vár. Szabad? -
A szék felé bökök, s mielőtt válaszolhatna - hiszen ez csak formalitás - már le is ülök.
- Rendeltem cappucinot magunknak, ha nem bánja. -
Egy pillanatra a felszolgáló lány felé nézek, aki láthatólag túlterhelt, így vajmi kevésesélye van annak, hogy hamarosan felvenné a rendelésünket. Persze ezt csak bennfentesek tudhatják, akiknek ebédidőben plusz kedvezmény jár.
- Miben segíthetek Önnek? -
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
31
● ● karakter arca :
michael fassbander


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Jan. 13, 2018 12:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Magas világosbarna hajú férfi szólít meg és nyújt kezet. A szemei kékek, a vonásai megnyerőek, enyhe szláv akcentusa van.
Bonjour Monsieur Raznikov – felelem, és elfogadom a kezét, határozottan fogok kezet, de nem erőből, majd elmosolyodom, aztán én is helyet foglalok.
Nem. És nagyon köszönöm, igazán figyelmes Öntől.
A dzsekim nem vetem le, de a cipzárt lehúzom. A tegnapiból tanulva ma máshogy öltöztem, a kabát alatt laza esésű halványrózsaszín pulóvert viselek, mely kicsit hosszított derekú, így letakarja a fegyvert hátul a derekamon, ugyanakkor, ha a széken előredőlnék, a pisztolytáskám körvonalai átsejlenének az anyagon, és ilyen tömegben azt nem akarom. Nem akarom megrémíteni az embereket.
Először is köszönöm, hogy hajlandó rám egy kis időt áldozni. Gondolom, egy ekkora múzeumban egy restaurátornak mindig bőven van munkája, és csupa-csupa izgalmas kihívás, ugye? – pillantok rá kérdőn.
Talán ő azt hiszi, hogy csak fecsegek, meg udvariasan körítem a dolgomat, pedig nem. Ezek a kérdések is fontosak.
Bár azt hiszem, Craig nem értene egyet, de majd kiderül, melyikünk jut előrébb.
Mint bizonyára hallotta már így, házon belül – folytatom kissé halkítva a hangomon, mert a szomszédos asztalhoz pár japánnak látszó turista telepedik le –, van az az ügy azzal a képpel, és van pár dolog, amit nem értek. Én pedig szeretem érteni a dolgokat.
Kedvesen elmosolyodom.
Úgy gondolom, hogy Ön, Monsieur Raznikov, jó pár dolgot megvilágíthat nekem. Így elsőre érdekelne, hogy mi a szokásos eljárás a nagy, sőt nagyon nagy festmények esetében, mint amilyen Veronese Kánai menyegzője – nevezem meg a szóban forgó képet, mely egyébként a Louvre gyűjteményében a legnagyobb festmény –, vagy akár például Louis David képével a Horatiusok esküjével – hozok fel egy másikat, mely még mindig igen nagy, de az előzőnek kevesebb, mint negyede, mármint a vászon mérete. – Szóval, hogyan zajlik egy ilyen kép átvizsgálása? Egyáltalán milyen gyakran vizsgálják felül az állandó kiállítás tárgyait?


A hozzászólást Christine Vologue összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 16, 2018 12:01 pm-kor.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tell me your secrets

Üvegpiramis
Second Chance frpg
1 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-