Üvegpiramis - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Üvegpiramis •• Szer. Júl. 19, 2017 9:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Hétf. Jan. 15, 2018 3:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


with love to Christinel


Ha bárki megkérdezne engem, hogy milyennek képzelek el egy ilyesfajta megbeszélést, azt mondanám, hogy nem ilyennek, hiszen ez aligha tartható formális elbeszélgetésnek, kellemes a környezet, és könnyen el tudnám felejteni azt, hogy kivel beszélek, de természetesen engem nem kérdeznek meg. s  ha a kérdés tovább szövődne, hogy zavar-e, azt felelném, hogy nem, egyáltalán nem érzem feszélyezve magamat, sőt, ami azt illeti könnyen fel tudok majd oldódni.  Szóval talán mégiscsak ilyennek kell lennie egy ilyesfajta megbeszélésnek.
- Szóra sem érdeme. -
Biccentek és a cappucinóba kortyolok.
- Igen, ez tényleg így van. Nagyon sok érdekes, már-már álombeli művön dolgozhattam már. -
Gondolok itt egy-két igazán emlékezetes alkotásra, hiszen egyszer volt alkalmam A Vénusz születését is restaurálni, az pedig azt hiszem a szakmán belül is igazán nagy szó. Persze nem kérkedem ezzel, távol áll tőlem bármi ilyesmi, csak magamban raktározom el a pillanatot.
Én is közelebb hajolok, hiszen bizalmaskodunk, így hát muszáj nekem is megadni a módját.
- Hallottam ezt-azt, de azt nem merném állítani, hogy teljes mértékben tisztában vagyok a dolgokkal.  -
Mert hát a vezetőség nyilván még nem akarta összehívni az egész Louvre-t, hogy tájékoztassa, addig nem, míg biztos dolgokat nem tudnak, így csak hírmorzsák jutottak el, hozzám legalábbis.
Természetesen szeretném tudni a teljes történetet, rákérdezni mégsem fogok.
- Azon leszek asszonyom. - .
Biccentek, hiszen hátráltatni egyáltalán nem akarom a munkájában, s az, hogy én is fontos vagyok egy ilyen ügyben, hát az igazán lelkesít.
Egy pillanatra elgondolkozom.
- Az olyan hatalmas festményeket hosszú idő átvizsgálni, s éppen ezért nem is gyakori. Ahhoz, hogy a Kánai menyegzőt vagy akár Louis David festményét átvizsgáljuk, hónapok kellenek, s a retusálásuk még több időt vesz igénybe. Úgy gondolom, hogy a pontos és figyelmes átvizsgálása ezen képeknek három-öt évente történik, hiszen mint tudjuk állandó kiállítási darab, s sokan jönnek csak azért, hogy ezen remekműveket láthassák. -
Elgondolkozom. Tulajdonképpen jól esik a munkámról beszélni, így egyhamar el fogok mélyedni a témában, s könnyen válaszolok majd.
- Mint már említettem, lezárják az adott kiállítási termet, és több restaurátor, műítész áll neki, hogy átvizsgálja. Ma már vetítőgépet használnak, hogy felosszanak egy ekkora gépet. Hogy is magyarázzam el Önnek? Ahhoz, hogy egy tízszer tízes részletet átvizsgáljunk használnunk kell a kép legrégebbi használható dokumentációját felnagyítva, hogy bárminemű változást észrevehessünk.  -
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
michael fassbander


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Jan. 16, 2018 12:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Nem tudom, más hogyan csinálja, de én úgy vagyok vele, hogy egy teljesen ártatlan átlagos polgárt, egy restaurátort teljesen felesleges berángatni a rendőrségre csak azért, hogy a munkájáról, meg a szokásos eljárásokról kérdezgessem, vagy a véleményéről, hogy mit lehet és mit nem, mi reális és mi nem festményügyileg.
A nagy helyzet ugyanis az, hogy nekem ez az egész képlopási história sántít. valami nem stimmel vele, és nem tudok rájönni, hogy mi az. Egyedül esélytelen, lévén nem igazán értek a képekhez. Ahhoz persze még aránylag igen, hogy meg tudom mondani egy kép reneszánsz, vagy impresszionista, van némi általános műveltséges, de ha olyanokkal jönnek nekem, mint a vásznak alapozása, meg a festékek fajtái, meg a lakkozás, vagy nem lakkozás, akkor kezdek belezavarodni a dolgokba.
Képügyileg én totálisan átlagember vagyok, egy sima múzeumlátogató turista. Ennyi és nem több.
De most ez nem elég.
Tippre a társam is ugyanezen a szinten áll műkincsek terén, ő sem szakértő, plusz az egész ügyet a háta közepére kívánja. Mikor azt kérdezi: miért mi? Na, az a logikus kérdés!
De erre is csak akkor jöhetünk rá, ha kicsit dolgozunk az ügyön.
A munkának pedig nem kell kellemetlennek lennie, főleg, mikor ihatunk cappuccinot is.
Elmosolyodom, a velem szemben ülő férfira pillantok.
- Csodálatos munka lehet - jegyzem meg. Majd rögtön eszembe is jut egy kérdés: - Mi tesz valakit jó restaurátorrá? Kézügyesség biztosan, szaktudás... De mi még?
Kíváncsi vagyok, természetesen. Úgy általában is, de most rá is és a véleményére is. Arra különösképpen.
- Tudja, az a bajom, hogy én sem vagyok tisztában velük - felelem kissé lehalkítva a hangomat. - Több nagyon furcsa részlet is van ebben az ügyben.
Aprót bólintok.
- Inkább Christine, ha kérhetem.
Az asszonyom ugyan a hivatalos megszólítás, bár nem vagyok férjezett, vagy a nyomozó, de az egyiktől öregnek érzem magam, a másiktól meg félek, hogy lefagyna és akkor sokkal kevesebbet tudnék meg.
Aztán Beszélni kezd és én figyelmesen hallgatom. Amit mond, az logikus és összeszedett, és érthető.
Épp ezért zavaros nekem az egész képlopási, hamisítási, kicserélési mese. Nem ésszerű. Nem áll össze.
- Értem, tehát nagyjából három-öt évente egy egész csapat jön össze, felosztják a képet, és elővéve az előző vizsgálatok eredményeit közösen nézik át. Mondjuk ha ön nézi az A1-es kockát, de valami gyanús, akkor szól a kollégájának, aki nézi mondjuk az F2-est és újra megnézik, akár ketten-hárman vagy többen is egyszerre, és végül közösen mondanak ítéletet, ugye? Ez a szokásos eljárás ezek szerint?
Valami eszembe jut.
- Ha mondjuk egy kisebb képről lenne szó, vegyük a Mona Lisát például, elképzelhető az, hogy a képet leveszik a falról az állandó helyéről, egy ilyen vizsgálathoz és a restaurátori helyiségekbe viszik? Vagy ez egy ennyire híres és védett festmény esetében nem így van? De gondolom vannak olyan képek, amelyeket levesznek a falról, ugye?
Zavartan elmosolyodom, kortyolok egyet az italomból.
- Bocsásson meg, ha az ön szemében triviális dolgokat, vagy ostobaságokat kérdezek, Monsieur Raznikov!
A szemébe nézek, ujjaimat a csészémen melengetem, leginkább talán úgy festhetek most, mint egy lelkes diák, aki szeretne tanulni.
- Tudja, jó pár dolgot nem értek. Amint talán már hallotta, a Veronese képről van szó, a Kánai menyegzőről. Tegyük félre a méretét most egy kicsit, bár még arra is visszatérnék később! Inkább azt kérdezném, hogy elméletileg lehetségesnek tartja-e ön, hogy egy szakértői vélemény egyetlen ítésztől szülessen meg, majd rá nagyjából két hét múlva egy másiktól teljesen ellentétes vélemény hangozzon el. Az első szerint a kép rendben, a második szerint nagyon nem. Ahogy ön is mondta, egy ekkora képet az állandó kiállításról három évente vizsgálnak át, gondolom kivétel, ha a képet netán támadás éri... Ön szerint miért születik két vélemény két hét alatt?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Jan. 26, 2018 1:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


with love to Christine



Időközben megérkezik a cappucinonk is, s előbb elé, majd elém teszik egy-egy pohár víz kíséretében. Én a magaméba rögtön szórok cukrot, s a kiskanállal kevergetni kezdem, míg a tejhab egyszínűvé nem válik a kávéval, s rögtön utána bele is kortyolok, s közben a tekintetemet nem hagyom elkalandozni, mindig a nyomozón tartom, s érdeklődve, talán kicsit túl lelkesen pislogok felé.
- Csodálatos munka tényleg. Mármint, ez is olyan, mint minden más. Tehetség és érdeklődés kell hozzá. -
Újabb korty.
- Nem ítélkezhetem azt hiszem, de talán el tudom mondani,hogy miért érzem magamat jó restaurátornak. Tudja, amiket említett, nagyon fontosak, hiszen elengedhetetlen, hogy ne értsünk a festészethez, a faanyaghoz.. ugye tudja, hogy restaurálni nem csak képet lehet? -
Egy pillanatra elgondolkozom arról, hogy kezdjek-e kisebb kiselőadásba arról, hogy miket szoktak még restaurálni, de aztán elvetem az ötletet, hiszen a mi esetünkbe nem biztos, hogy nagyon érdekes lenne a székek és egyéb bútorok helyreállításáról csevegni.
- Magam részéről fontosnak tartom, hogy sok festőt ismerjek, s sok képet, ismerjem a technikákat amivel a híresebb és a kevésbé híresebb emberek dolgoznak. Elengedhetetlen a türelem, a kellő szaktudás, a precizitás, a monotonitás tűrés, a szubjektivitás, a kreativitás, a fantázia.. egyszóval nagyon sok oldalról kell nézni, hogy ki jó szakember, hiszen nem várható el egy-egy személytől, hogy mindenhez kifejezetten értsen. -
Vegyünk példának engem, nem mindig vagyok türelmes és pontos, sokszor pedig nem érzem magamat elégnek ahhoz, hogy egy neves művet kezdjek el átdolgozni. Hatalmas felelősség, hiszen ha elrontok valamit, azt nem igazán tudom kijavítani, s ha sikerül is, megbuktam a mércén.
Összeráncolom a szemöldökömet.
- Sajnálom, kérdezzen bátran.. Christine. -
Lágyan ejtem ki a nevét, hiszen olyan, mint a harangszó, amit az ember szívesen hallgat mikor a bazilika mellett sétál, amitől a hátán kellemesen fut végig a hideg. Szeretek a bazilika környékén sétálni, szeretek belesni az ajtón, s a hívőket nézni a Bibliával a kezükben. Szeretem nézni ahogy hisznek, ahogy leszegett fejjel imát mormognak, s akkor, azokban a pillanatokban, nekem is kedvem támadna zsoltárokat tanulni, Máté könyvéből részleteket idézni. Olyankor elhiszem a hihetetlent, de az érzés mindig tovaszáll,s én sohasem térek be a templomba.
- Igen, valahogy így. Ha én nézem az A1-es cellát, ami teszem azt egy felhő, s úgy ítélem meg, hogy restaurálásra szorulna, mert a festék pereg, jelzem, de mivel ez egy nagyon bonyolult munka, ezért nem rögtön jelzem, hanem majd, mikor az adott szakasz átvizsgálásra került. Utána miután több szakember is megnézi az adott részleteket, sem lehet elkezdeni restaurálni. A bizottságnak és a múzeumnak dönteni kell a hallottak alapján.. -
Próbálom egyszerűen és érthetően magyarázni, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez így átlátható. Csodás folyamat az ilyen, s ezt megtapasztalni szerintem igazán kellemes.
Egy pillanatra elgondolkozom, s kortyolok egy újabbat.
- Természetesen levennék. Egy képet ezerszer kényelmesebb úgy átvizsgálni, hogy nem létrán kell állni. Ugyanakkor a Mona Lisa egy nagyon értékes festmény, tehát ha teszem azt az kerülne átvizsgálásra: igen levinnék a műhelybe, de kíséretet kapna, s munka idő után lezárnék a helyiséget. Tudja, hogy ne mehessen be senki, s még akkor is két biztonsági őr állna az ajtó előtt. -
Igen ez így történne, szinte minden festménnyel így történik amit le lehet venni a falról nehogy bárki eltulajdonítson egy örökséget.
Mosolyogva csóválom meg a fejemet.
- Nem, ezek nem butaságok. Maga nem a szakmába dolgozik, így ezek nem egyértelműek Önnek.. -
Így tudatlansága figyelemfelkeltő, mintsem esendő. S rögtön utána a mondandója hallatán ráncokba szalad a homlokom, s mély gondolkodásba esem arról amiket mond. Kattog az agyam, hogy hallottam-e már hasonló helyzetről, s csak pár perc csend után válaszolok.
- Tulajdonképpen lehetséges. Miért ne lenne lehetséges? Hiszen míg az egyik ítész pergősnek ítéli a festéket, a másik gondolhatja, hogy még elbír egy, két akár öt évet is, minden esetben az ítészcsoport és a múzeum vezetősége dönt arról, hogy hogyan tovább. Szóval lehetségesnek tartom igen, hogy kettő különböző vélemény szülessen.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
michael fassbander


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Jan. 26, 2018 9:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

A cappuccinonk megérkezik, én is teszek cukrot a magaméba, de csak nagyon óvatosan keverem, hogy a hab ne essen össze a tetején. Ahogy látom, a velem szemben ülő férfi jóval bátrabban forgatja a kiskanalat, miközben végig engem néz és lelkesen magyarázni kezd.
Én nem bánom, szeretek új dolgokat megismerni, úgy általában is, nem csak a munkám kapcsán, és most ez kicsit amolyan kellemest a hasznossal nap. Valóban szükségem van némi infóra a folyó nyomozás miatt, ugyanakkor érdekel is a téma, a restaurálás, és annak a szervezése is.
Ilyen szempontból én nem utálom az ügyünket, sőt kifejezetten élvezném, ha nem lenne komplett őrültség egy akkora nagy képet ellopni.
Kinek jut egyáltalán eszébe?
Ahogy látom, önnek egyáltalán nem olyan, mint minden más – jegyzem meg apró mosollyal, de egyáltalán nem letörni akarom a kedvét, csak értésére adni, hogy nyilvánvaló, hogy szereti is amit csinál, és ez szerintem jó dolog.
Hallgatom, majd a kérdésére bólintok.
Igen, lehet mindenfélét, régi bútorokat, szobrokat, tehát mindenféle kerámiát is, fémet… és ruhákat, szöveteket, könyveket, gyakorlatilag majdnem mindent. Bár azt hiszem, szakosodnak egy idő után, ugye? Úgy értem, bár talán csúnya hasonlat, olyan ez, mint nálunk a különböző ügyosztályok. Alapvetően mindenki ért a dolgokhoz, de azért vannak speciális területek, nem?
Önnek mi a specialitása, Boris?
Kíváncsi vagyok, nyilván, bár alapvetően a képekre tippelek. De még ha más is, akkor is ezerszer többet tud ezekről a dolgokról, mint én. Csak tanulhatok tőle.
Arra, hogy mitől jó valaki nagyon odafigyelek, és aprót bólintok, ez teljesen logikus. Alapvetően minden az, amit mond. Nagyon segítőkész, elég összeszedett, és logikus.
Azt hiszem, lehet adni a szavára művészeti kérdésekben.
És kedvesen ejti a nevemet.
Nem képzelek ebbe semmi különöset, csak jó érzés, olyan, nem is tudom, nem érzem azt, hogy magában melegebb éghajlatra kívánna. Ez már jó az én szakmámban.
Apró örömök az életben.
Értem, tehát ha valami restaurálásra szoruló részletet találna egy képen, akkor jelzi, mikor az adott rész átvizsgálása kész, megnézi a többiek is és döntenek. Ez tiszta sor. Mit tenne akkor, vagy mi a szokásos vagy, hogy is fogalmazzam, elvárt eljárás, ha nem egyszerűen azt találja, hogy egy kép restaurálásra szorul, hanem úgy véli, hogy nem eredeti? Mondjuk a vizsgálat során azt találja, hogy technikailag rendben van, nem sérült, nem pereg a festék, mert nem négyszáznyolcvanhat éves, hanem csak kettő?
Kíváncsian kérdezem. Tényleg érdekel, hogy ilyenkor mi a teendő.
Értem, tehát levennék és szigorú biztonsági intézkedések mellett vinnék a restaurátori műhelybe, ahol külön őriznék is. Ez teljesen érthető, ezek a képek az emberiség kincsei. Még az olyan kalandos múltúak is, mint a Mona Lisa, sőt, a hozzá kapcsolódó legendák még növelik is az értékét, gondolom. Már ha lehet növelni a felbecsülhetetlent.
Azt hiszem, most az én szemeim is lelkesen csillognak.
De mi van a nehezen mozgatható nagyméretű festményekkel? Talán már említettem, hogy a Veronese Kánai menyegzője az érintett kép, és biztos hallotta is. Az a Louvre legnagyobb festménye, ha jól tudom. Gondolom, azt nem lehet csak úgy lekapni a falról. Már az is érdekes, hogyan is került a múzeumba, nem?
Szerintem tényleg az, kicsit olvasgattam és nem mindennapi történetet sejtek itt.
Ahogy a fejét csóválja és mosolyog, visszamosolygok. Kedves fickó, és azt hiszem, jó ötlet volt, hogy itt beszélgetünk, hiszen ez neki hazai terep, nekem meg nem árt, ha érzem a hely hangulatát.
Értem. Tehát kétféle vélemény a restaurálás szükségességének szemszögéből belefér. Ha netán így van, akkor azt, gondolom, azért egy időben közlik a múzeum vezetésével, ugye? Vannak itt is értekezletek, igaz?
Nekem ez logikus, összeülnek, megbeszélik.
Jut eszembe, hitelesség, meg ilyesmi… gimnazista koromban jártam itt, osztálykirándulás – teszem hozzá kis mosollyal -, és az egyik teremben volt egy nagyon szép csendélet, meg nem tudom mondani, kinek a képe volt, de nagyon tetszett, virágok, gyümölcsök, a szokásos, de mesterien megfestve. A kép előtt pedig ott volt egy festőállvány, és egy úr nagy odafigyeléssel és gondossággal másolta az eredeti mestermunkát. Feltételezem, a készült másolatot nem szignálják eredetiként, de… Ugye ezt nevezik hiteles másolatnak? Ugyanúgy olajfestmény, ugyanúgy gyönyörű, pontos mása az eredetinek, csak éppen új… Mondja, kérem, egy ilyen másolat elkészítése az eredetihez képest mennyi időt vesz általában igénybe? És ha készen van a kép, mármint a másolat, annak értéke nagyjából mekkora lehet?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Jan. 30, 2018 9:36 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


with love to Christine


Az egyetemre gondolok, s arra, hogy mennyire szerettem azokat az éveket, hogy mennyire élvezetes volt az időmet különböző projektekkel tölteni, hogy mennyit festettem, s hogy mennyire imádtam. Sohasem mennék vissza az időben, s másítanám meg életemnek azon szakaszát, bár vannak dolgok amiket teljesen megváltoztatnék. Azokat az éveket viszont nem. Tökéletesek voltak, s csodásak. Megingatom a fejemet.
- Nem teljesen. É például semmit nem tudnék kezdeni egy székkel, ha azt kellene restaurálnom, még azt sem tudnám hogyan álljak neki. Rámázni, rámázni talán tudnék egy képet, de még az sem a szakterületem. Én kizárólag csak egy dolgot tudok. -
Tehát nem olyan, mint a különböző ügyosztályok, vagyis nem úgy képzelem. Szerintem a nyomozó képes lenne elindulni más osztályon, s habár nem vagyok benne biztos, hogy tökéletesen tudná végezni a munkáját, azért tudna valamit produkálni. Viszont ha engem beültetnének egy kerámiákkal teli műhelybe, hogy restauráljak, csak bámulnám az alkotásokat és meg sem tudnék mozdulni. Fogalmam sem lenne, hogy mit kezdjek azzal a tárggyal.
- Tehát én kifejezetten a vásznon lévő dolgokkal és a vászonnal foglalatoskodom. -
Erősítem meg még egyszer. Tehát ha pereg a festék, vagy ha fakul, vagy ha elszínesedik, ha elszakad a vászon. Ilyesmikhez értek, de ezt már csak magamban teszem hozzá.
A mondandóját hallva ráncokba szalad a szemöldököm, s igazán el kell gondolkoznom a válaszomon. Belülről rágom a számat, s közben a fogsorom belső oldalát simítom a nyelvemmel.
- Nagyon nehéz lenne megállapítanom, s egyedül nem is menne,
hogy a festmény csak két éves. Persze lennének jelek: a festék túl friss, a vászon túl puha, a ráma nem eléggé batikolt. S ha a másolat készítője nem elég ügyes- hiszen ugyan olyan festményt lehetetlen készíteni - könnyen ki lehetne szúrni. Ha a szín különbözik, s nem fakulás miatt van, vagy ha a részletek nem teljesen hasonlóak. -

Hangosan gondolkozom, közbe pedig a borostás államat simítom újra meg újra végig.
- De az eljárás ugyan az lenne, annyi kivétellel, hogy szakértőt kellene hívni, s a szakértő állapítaná meg, hogy eredeti-e vagy másolat. Lényegében ő is úgy tenné ahogy mi, csakhogy az ő szava lenne a szent. -
Nézek mélyen a nyomozó szemébe. Igazán felkeltette az érdeklődésemet.
Elmosolyodom, s kissé hátradőlök.
- Azt hiszem kezdi érteni a dolgot. -
Elismerő pillantásokkal jutalmazom.
- A Kánai menyegzőt egészen biztosan soha senki nem kapja le a falról. Több tucat ember és gép kellene ahhoz, hogy onnan le lehessen akasztani, és borzalmasan sok időt venne igénybe, hogy kijutassák a múzeumból. Csak lassan lehetne haladni, és nem is tudom mivel lehetne elszállítani. -
A festményre gondolok, és arra hgy mennyire eszement ötlet enne azt a képet ellopni. Borzalmasan eszement ötlet. Lehetetlen ötlet, s nem mellesleg nagyon kivitelezhetetlen.
- Természetesen. Ez pontosan így történne. -
Biccentek. Írásban kellene benyújtani, s részletekre menően lejegyezni, tekintve hogy a vezetőket ha oda vezetjük a kép elé, semmit nem tudnának maguktól megállapítani.
- Ezt nehéz lenne megmondani. Mármint igen hiteles másolat, és nincsen szignálva, de ahogy említettem ez nagyon nehéz munka. Hosszú-hosszú időbe telne egy apróbb képet akár a Mona Lisát is másolni, hiszen akkor nem lendületből festene az illető, hanem másolna, ami pontos és precíz munka, de egészen biztosna nem lesz olyan, mint az eredeti. Az ára pedig.. a másolat minőségétől függ, de higyje el,
hogy nagyon magas összeget is lehetne kérni egy majdnem tökéletes másolatért.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
michael fassbander


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Jan. 31, 2018 7:18 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Boris megkeveri a cappuccinoját, és közben a tekintete kissé álmodozóvá válik. Nem rám néz így, természetesen, inkább azt mondanám, valahol máshol jár, valami boldog helyen, vagy időben.
Finoman lemosolyodom, és várom, hogy beszélni kezdjen, nem sürgetem. Ráérek. Tényleg.
Értem. Akkor ez tényleg más. Tehát előre specializálódnak valamely területre. Mit kell ehhez végezni? Művészeti egyetemet? Festőművész szakon, vagy hogyan zajlik ez?
Talán kapiskálom a dolgokat, de pontosan nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki végül annyira jó legyen, hogy hozzáérhessen a régi mesterek munkáihoz.
Kifejezetten festményekkel. Elnézést, ha túl tolakodó lennék, saját maga is fest, Boris? Úgy értem saját képeket, esetleg csak hobbiból…
Komolyan hallgatom, ahogy sorolja, mi mindent kellene figyelni egy képen, hogy kiderüljön, nem több száz éves, hanem csak kettő.
Bocsásson meg, ha ostobaságot kérdezek, de mondjuk egy ilyen esetben, én ugye csak laikus vagyok, de egyszer láttam egy filmet, a címe hirtelen nem ugrik be, de majd… Szóval, olyasmiket is vizsgálnak, hogy korhű-e a festék? Gondolom a régi nagy mesterek nem a sarki boltba ugrottak le egy újabb tubus temperáért, hanem sok festéket saját maguk gyártottak-kevertek, ugye? Vagy az alapozás, a lakkozás? Esetleg egyedi technikák? Ilyesmiket is tanulnak?
Mert ha igen, akkor gondolom ez is számít.
Használnak esetleg szénizotópos kormeghatározást ilyesmire?
Nekem ez is logikus lenne.
Más kérdés, hogy ez nem okvetlen oldaná meg például a két Mona Lisa rejtélyét. Egyelőre, ahogy olvastam, még nem eldöntött tény, hogy az isleworthi Mona Lisa is Leonardo műve-e a híres alkotás egy korábbi változata, vagy éppen egy másolat, hamisítvány, vagy egy tanítványa munkája esetleg.

Szakértőt, vagy adott esetben szakértőket, akár többet is, ugye? – kíváncsiskodom.
Viszonozom a pillantását, nem kapom félre a tekintetemet. Fürkészve nézem őt, de úgy ítélem meg, egyenes és igazat mond. Ráadásul logikusan és élvezetesen mesél a munkájáról egy kívülállónak.
Arra, amit Veronese képéről mond, aprót bólintok.
Nem vagyok szakértő, messze nem, de láttam már azt a képet, kellően le is nyűgözött. De minden szó ésszerű, igaz. Az a mű hatalmas, a Louvre legnagyobb képe a múzeumkalauz szerint, nem lehet csak úgy kisétálni vele.
Pont ez a bajom nekem is ezzel az üggyel.
Aztán elmosolyodom és lelkesen folytatom.
Olvasgattam egy kicsit a neten a témában, és képzelje mikre bukkantam! Bár lehet, önnek ez már a könyökén jön ki, de ugye, a csecsemőnek – mutatok magamra – minden vicc új. Szóóóval eredetileg a kép freskónak indult volna, de valami gond volt a kérdéses kolostor falával, talán valami salétromosság vagy nem is tudom, így végül vászonra készült. Ennek örömére Napóleon hadai ragadták magukkal, mint oly sok más tárgyat innen-onnan, hogy hadizsákmányként elhozzák, és a szállításhoz darabokra vágták a képet, majd újra összeállították, immár itt.
A Louvre-ra gondolok.
Aztán később Napóleon bukása után a restauráció korában állítólag vissza akarták adni az olaszoknak, akik viszont megijedtek a kép méretétől, a szállítás nehézségeitől és talán attól is, hogy ha újra felszabnák, azzal végzetesen megsérülne, így nem vitték vissza Velencébe. Talán úgy gondolták, inkább maradjon a nálunk franciáknál, de legalább maradjon meg! Később restaurálták, még a XIX. században, majd újra. Kalandos sors egy festménynek, ugye?
Való igaz, leemelni, kivinni, elszállítani, ahhoz egy konvoj kell, és speciális jármű is.
- Pontosan ezért kételkedem abban, hogy tényleg elhagyta a Louvre egyik legvédettebb termét. Én ugyanis biztos nem engedném sehova, amíg a világ minden tájáról nem verbuválnék független szakértőket, hogy bevizsgálják. Pedig én csak egy laikus vagyok - súgom kissé előrehajolva Borisnak.
Aztán a másolatokról ejtünk szót, ami szintén érdekes téma, és az is milyen sokat ér egy hiteles másolat és milyen különleges tud lenni.
- Azt hiszem, éppen a Veroneseről készítettek másolatot nemrégiben - jegyzem meg - , talán valami digitális technikával és nyomtatással vagy nem is tudom pontosan hogyan, bevallom ehhez nem értek, és visszavitték Velencébe, az eredeti helyére, így most ott is megcsodálható, hogy így nézett ki valamikor. Talán összefüggésben van az ottani kolostor felújításával is a dolog. Nem is emlékszem pontosan.
A homlokom ráncolva próbálom felidézni a kis színes hírt, de aztán elmosolyodom.
- Szóval egy igazán jól sikerült hiteles másolat, még akkor is, ha mondjuk úgy, ma készül, és engedéllyel, de elég sokat érhet egy gyűjtőnek. És persze nincs ott az állandó félsz, hogy elkapják és elveszik tőle a képet. Jól mondom?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Hétf. Feb. 05, 2018 10:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


with love to Christine


- Művészeti egyetemet kell végezni, és én festő szakon végeztem, a mesterdiplomám pedig restaurátor, értelemszerűen a szakommal kapcsolatban. -
Válaszolok türelmesen, s a cappuccinot teljesen kiiszom a pohárból. Ujjaim a csészén kezdenek játszani, csak fogdosom, képzeletbeli ritmusra nyomkodom.
- Nem tolakodó.. és igen, én magam is szoktam festeni. Vagyis.. mondanám inkább azt, hogy egy hosszabb kihagyás után most újra ecsetet ragadtam a munkámon kívül is.. -
Mosolyodom el keserédesen, elgondolkozva a múlton és a jelenen. Nem is tudnám megmondani, hogy mikor szerettem bele a festésbe, arra emlékszem, hogy gyerekként is tehetségesen rajzoltam, s mikor legelőször foghattam ecsetet és olcsó iskolai temperát a kezembe, jobbat alkottam, mint a kortársaim, de hogy igazán mikor
éreztem rá a dolog csínjára és bínjáta, azt képtelen lennék megmondani.
- Az egyetemen nagyon sok mindent tanítanak igen, s többek közt mindent amit említett. -
Mosolyodom el. Nagyon szorgos ki hallgatóval van dolgom, s úgy látszik nagyon fontos ügy lehet.
Aztán szomorkásan mosolyodom el.
- Azt sajnálatos módon nem mondhatom meg, hogy a múzeumban milyen különös eljárásokat alkalmazunk, de talán nem sértem a titoktartást, ha helyeslek. Igen szoktak szénizotópos módszert is alkalmazni. -
Az ujjaim már a vízzel teli poháron játszanak, s gyorsan a számhoz emelve leöblítem a kávé ízét, s ajkaimat is így nedvesítem. A sok beszéléstől egészen kiszáradtak.
Bólintok.
Aztán pedig elismerően pillantok rá.
- Maga aztán tényleg mindenben otthon van. -
Végighallgatom, de nem nagyon tudom értelmezni, hogy hova szeretne kilyukadni, így inkább semmit sem mondok, csak mosollyal bólintok. A festménynek tényleg kalandos útja volt.
- Sokat ér, de azt ne felejstük, hogy csak egy másolat. Az eredeti festményhez képest, majdhogynem nevetségesen olcsó egy másolat ára. -




Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
michael fassbander


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Feb. 06, 2018 1:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Odafigyelve hallgatom, majd bólintok.
- Értelemszerűen. Bizonyára nagyon érdekes lehet.
Komolyan mondom, mert úgy is gondolom.
- Bár a művészetben van, ami nem tanítható, azt hiszem. technikákat lehet tanulni, a stílusok jellemzőit, objektív dolgokat, színelméletet is akár... Nem is tudom, mit még. De van ami belülről jön, és ha ez minket egyszerű embereket megérint és megragad, az a művészet.
Picit elpirulok.
- Legalábbis én így gondolom.
A kérdésem, igazság szerint féltem, de örülök, hogy nem tart tolakodónak miatta.
- Ne gondolja kérem, Boris, hogy a restaurátori munkát ettől kevesebbre tartanám, mert nincs így, de valahogy úgy gondoltam, hogy talán... és ezek szerint igazam lett.
Elmosolyodom. Ő is mosolyog, de kissé szomorkásan.
- Ha lesz nyilvános tárlat a képeiből, szívesen megnézném őket.
Nyilván ez nem erőszak, egyszerű kíváncsiság csupán. Ha a nyilvánosságnak szánja a képeket és ha lesz bemutató. Bár, valószínűleg ismer elég embert hozzá, hogy ha ez a vágya, el tudja érni.
A szomorkás mosolyra kíváncsian nézek. Talán cseppet meglepődve is. Nem gondoltam volna, hogy náluk is ennyire fontos a titoktartás, pedig, ha belegondolok, akkor logikus. Bizonyára  lenne még pár trükk, de van egy olyan érzésem, hogy azokról legfeljebb csak a bíróságon beszélne, vagy kihallgatáson, és előtte engedélyt kérne a múzeum vezetésétől.
Megértem. És nem is erőszakoskodom.
- De azért jó tudni, hogy ez a tipp bejött. Nem is baj, ha marad némi misztikum is.
Észreveszem, hogy már a poharával játszik, majd gyorsan kortyol is egyet. Mintha kicsit ideges lenne vagy türelmetlen. Vagy éppen csak sok a dolga és feltartom, de udvarias és nem akar elküldeni.
Az elismerő pillantásra és a bókra elpirulok.
- Én... én csak utánanéztem kicsit a képnek a neten. Érdekelt a története. De ön valóban rengeteget segített nekem Boris. Így már sok dolgot tisztábban látok.
Az utolsó megjegyzésére széles mosoly a válaszom.
- Az eredetiek igazából felbecsülhetetlen értékűek. Mindegy, mekkora összegre szól a biztosítás, az nem fedezné az igazi kárt. Plusz egy másolatot bárki - idézőjelet mutatok a levegőben - tarthat a nappalijában.
Én is végzek a cappuccinommal. A vízért nyúlok, kortyolok párat, majd elmosolyodom.
- Azt hiszem, épp eleget tartottam már fel a munkájában. Igazán örülök, hogy megismertem és hálás vagyok, hogy áldozott rám az idejéből - mondom végül, majd egy apró cinkos mosollyal közelebb hajolok. - Ugye nem mondja el a főnökeimnek, a most a taposómalom helyett inkább egy kis sétára indulok a Louvre-ban? - kérdezem.
Igaz, a séta sem lenne céltalan, de azt nem akarom elfecsegni. Ahogy az is igaz, hogy az ügyhöz nem szükséges, hogy megnézzem az egyiptomi kiállítást.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Feb. 10, 2018 12:14 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


with love to Christine


Kedvesen elmosolyodom, hagyom, hogy baráti együttérzés üljön ki az arcomra, mintha ezerszer hallgattam volna már végig, hogy mit gondol a művészetről, s ha nem is tőle, mástól már egészen sokszor meghallgattam, hogy ki mit gondol az egészről, szóval onnan van ez az együtt érző mosolyom.
- Igen azt hiszem ennél tényleg kicsit többről van szó, de azt hiszem Ön nagyon unná kedves Christine. -
Lesütöm a pillantásomat. Nem sok embert érdekel az, ha valaki más ódákat zeng egy számára érhetetlen dologról, mert habár a nyomozónő nagyon érdeklődőnek tűnt, tudom, hogy csak a nyomozás miatt kíváncsi ennyire, s lehet máskor halálra unta volna minden szavamat ami ebben a beszélgetésben elhagyta a számat.
Őszintén elmosolyodom, nagyon örvendek, hogy ennyire megfogta a személyiségem, hogy ennyire nyit felém, s mivel magamat művésznek tartom - nem jónak, csak művésznek - a szívemet legyezgeti, hogy kíváncsi az alkotásaimra.
- Én pedig megígérem Önnek, hogyha egyszer kiállítom a képeimet, mindenképpen meghívom a galéria megnyitóra -
Egy pillanatra elképzelem magamat a képeimmel, s tudom imádnám. Talán fontolóra is vehetném, hogy sokat fessek, s megpróbáljak galériát nyitni, eladni. Talán jó pénzt gyűjthetnék össze, talán sohasem lenne többé problémám a betegségemmel, talán akkor örökre boldog lehetnék a saját világommal, a festékkel és az ecsetekkel.
Felállok ahogyan ő is feláll, s barátságosan nyújtom a kezemet.
- Örvendek, és remélem a segítségére lehettem -
Megrázom a kezét, lágyan és gyorsan, aztán pedig felkuncogok.
- Azt ajánlanám, hogy látogassa meg a sötét középkorról készült képeket, igazán lenyűgözőek. -
Adok egy tippet.
- A viszontlátásra Christine. -
És egy utolsó biccentéssel ellépkedek, otthagyom és vissza sem nézek.
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
michael fassbander


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Feb. 10, 2018 1:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

A kedves mosoly, valahogy megértő. Lehet, hogy naivnak lát, vagy egyszerű lénynek.
Bizonyos szempontból biztos az is vagyok.
Gondolom, egész máshogy látja a művészetet az, aki kívül van rajta és szemléli, mint az, akiben benne él, és egy vele – mondom csendesen.
Apró kis mosollyal nézem.
Nem tudom, lehet, hogy nem, attól függ.
Tényleg nem tudom, egyszerűen nincs róla elég ismeretem. Aprólékos, igen gondos, mondhatni szöszölős munkának képzelem, ami ezzel együtt stresszes is lehet. Mókás, de az én munkámnak is vannak ilyen részei. Persze ez fura hasonlat, így inkább hallgatok.
Elmosolyodom.
Boris szimpatikus fickónak tűnik, és segítőkész volt, és igen, érdekelne, ő hogyan fest.
Bólintok.
Megtisztelő lenne. Megnyitón még sosem voltam. Egy átlag rendőr ilyen helyekre nem igazán juthat be.
Jó, már nem átlag rendőr vagyok, de a DGSE-nél újoncnak számítok. És ha nem az lennék se változtatna sokat a dolgokon. Kiállítások megnyitóira művészeket hívnak, kritikusokat, médiaszemélyiségeket meg az elit tagjait, nem zsarukat. De jó lenne egyszer megnézni, milyen egy ilyen esemény, még jobb úgy, hogy valamennyire ismerem is a kiállító művészt. Valamennyire, éppen hogy.
Felállunk és újra kezet fogunk.
– Igen, nagyon is. Örülök, hogy megismerhettem, Boris.
Aztán elvigyorodom.
Sötét középkor, megjegyzem.
Egyébként érdekes képek lehetnek, főleg a flamandok ábrázolták nagyon komoran, talán akár horrorisztikusan is azt az időszakot. Ugyanakkor abból az időből főleg oltárképek maradtak fenn.
Viszontlátásra! – köszönök én is el.
Egy fél percig még nézem, ahogy távolodik, majd elindulok a kiállítótermek felé.

//Köszönöm a játékot. Smile //
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Feb. 10, 2018 8:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Ápr. 01, 2018 8:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

~Pour Balzac~

Ma végre megtudtam, hogy pontosan miről is van szó, miért kellett táncot tanulnom. Arról most nem ejtve szót, végül mennyire lettem jó benne. Az külön téma.
Annyit eddig is tudtam, hogy egy különleges és nagyszabású, előkelő fogadáson kell majd részt vennem, és amennyire csak lehet inkognitóban elvegyülnöm, odafigyelve a meghívottakra biztonsági, terror- és nemzetvédelmi szempontból, miközben amennyire csak tudok jópofizok, és táncolok, és úgy viselkedem, mint egy átlag meghívott. Nem mellesleg szabad majd ennem és innom is, bár inni csak alkoholmenteset.
Eddig valamilyen követségi bankettre számítottam, vagy egy fogadásra, bálra a Ritzben vagy a Hiltonban, esetleg az Operában.
Hát nem!
A fogadás és a bál a Louvre-ban lesz, egy vándorkiállítás megnyitása alkalmával. A tervek szerint a kiállítás két évig marad a Louvre-ban.
A Louvre ma kivételesen korábban zár, és utána az Üvegpiramis átalakul.
A meghívottak a szokásos, kormányzati emberek, művészek, médiaszemélyiségek, mecénások, de lesz pár történész, régész is, és persze műgyűjtők, egyes tárgyak nagylelkű tulajdonosait is beleértve, akik hozzájárultak, és elősegítették, hogy ezek a kincsek így egyben egy tematikus kiállításon bemutatásra kerüljenek.
A program is a szokásos. A kiállítás megnyitása, az egész méltatása, majd némi protokoll után eszem-iszom, dínom-dánom.
Hogy ehhez minek kell a DGSE?
Mert a kiállítás anyagában Közel-keleti kincsek szerepelnek. Köztük Palmyrából mentett domborművek, reliefek, pótolhatatlan értékek, melyek talán egyszer majd visszakerülhetnek az eredeti helyükre. Ugyanúgy lesznek ókori eredetű tárgyak, mint korai keresztény kincsek, arab kalligráfiák és faragványok, arámi írások, héber vésetek. A kultúrák egymásra hatásáról és kapcsolatáról szól az egész.
Kíváncsi vagyok magára a kiállításra is… de azt ma nem láthatom, nem nézegethetem kedvemre. Ma dolgoznom kell.
Azt is ma tudom meg, hogy eredetileg kísérőm is lett volna. A meghívottak egy része furcsán nézne egy egyedül érkező nőre, így egy férfi kollégámat jelölték eredetileg erre a szerepre.
Igen, James Bond, aki remekül táncol és nagyvilági és… és…
Hogy a női szerepet miért én kaptam? Van rá pár tippem.

Az idegbaj akkor veszi kezdetét, mikor a DGSE központban épp beszállni készülök a limuzinba, mely a helyszínre visz majd. A sofőr természetesen ügynök. A melltartómban mikrofon, az adó leukoplaszttal a hasamra ragasztva. A combomon különleges tokban vékony kerámia kések, a borítéktáskámban paprikaspray is, álcázott, csak össze ne keverjem a dezodorral.
Na, jó! Nem fogom, dezodor nincs nálam.
Egyébként is remélem, hogy ezek egyikét sem kell ma este használnom, hogy elég lesz mosolyogni, és beszélgetni és táncolni, hogy nem történik semmi atrocitás, hogy senki, semmiféle ideológiával nem akarja elszabotálni ezt az alkalmat.

Ugyanakkor az nyugtalanít, hogy itt topogok talpig estélyiben és körömcipőben, a kísérőm meg sehol.
Telefonok, oda-vissza, hívások, majd kiderül, hogy kórházban van. Idefelé jövet karambolozott.
Nincs senki hirtelen, aki be tudna ugrani, aki megfelelne és profi lenne. Nem a megfigyelésben, hanem az egyéb dolgokban.
Az illető nem nézhet ki ügynöknek. Nem nézhet ki keményfiúnak, profinak, fogalmazzon ki-ki, ahogy akar.

És akkor valaki fejében kigyullad a negyvenes égő, és benyögi, hogy bérelni kell egy escort-fiút.
Én meg csak állok és leesik az állam.
Hát ilyen nincs!
De mégis van.
Keresnek valakit, megfizetik, és nem kötik az orrára, neki sem, hogy ki is vagyok valójában.
Na, szép!
Csillogó pezsgő-arany színű nagyestélyimben betuszkolnak a hátsó ülésre, közlik, csináljak mindent a kapott utasítások szerint, és hogy menet közben felvesszük majd a kísérőmet.
Ennyit kell tudnom.
A többiről a sofőr kap utasítást fülesen át.
Gondolom, mint az őrültek telefonálgatnak, hogy valahol találjanak valakit, aki megfelelhet.

Nagyjából húsz percet kocsikázás után a Városháza előtti térhez közel fékezünk, majd megállunk. A sofőr kiszáll és kinyitja a hátsó ajtót.
Szinte fel sem nézek, beleszólásom úgy sincs a dologba.
Jó estét! Kérem, szálljon be! – mondom. Ha megteszi és a sofőr is újra a volán mögött van és elindulunk, akkor közlöm: - A cél az Üvegpiramis.
Csak most pillantok a kísérőm felé a szemem sarkából, miközben már suhanunk is tova az Üvegpiramis felé.

// https://i.pinimg.com/236x/9f/41/a2/9f41a26254026f08d1fc03c9b4935a2f--les-oscars-payet.jpg

https://i.pinimg.com/originals/44/0d/a7/440da7223731f4ad4b413fb19cba6256.jpg //
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Csüt. Ápr. 05, 2018 5:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Christine & Balzac

Elégedetten dőlök hátra, mikor vége az újabb filmnek, amit ma megnéztem. Szeretem a klasszikusokat és most végre volt időm, hogy kicsit bepótoljam azokat, amik kimaradtak eddig az életemből. Kivételesen szabad az estém, ma szabadnapom van, nem hívott az ügynökség, hogy lenne munka, én pedig teljes mértékben ki is használom ezt a lehetőséget… ami annyit tesz, hogy egész nap itthon vagyok, és filmeket nézek. Ezt a tevékenységet, csak arra az időre szakítom meg, amíg gyorsan összeütök magamnak valami ebédfélét, de azon kívül semmi mással nem foglalkozok, csak élvezem, hogy nem kell mennem sehova, és foglalkozhatok egy kicsit olyan dolgokkal, amikkel mostanában nem tudtam. Már éppen azon kezdek gondolkozni, hogy mi legyen a következő film, amit meg kellene nézni, amikor megcsörren a telefonom. Késztetést érzek arra, hogy hagyjam a fenébe, és ahelyett, hogy felvenném, némítsam le, de aztán győz bennem a felelősségtudat, és feltápászkodva a kanapéról, mégis a kezembe veszem a mobilt és válaszolok a hívásra.

- Szia Augusten. – Köszönök neki.
- Már azt hittem sosem veszed fel, Zac. Figyelj, tudom, hogy szabadnapod van, és ki is érdemelted, de nagyon nagy szükség lenne rá, hogy ma este dolgozz. – Sóhajtok, valahogy túl szép lett volna, ha a napomat azzal tölthetem, hogy csak filmeket nézek.
- Nincs más, aki be tudna ugrani helyettem? – Kérdezem azért reménykedve, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, mert bár szeretem a munkámat, azért egy idő után szüksége van az embernek egy kis pihenésre, hogy ne égjen ki teljesen.
- Nincs. Legalábbis megfelelő ember éppen nincs. Olyan kísérőt szeretnének, aki tud táncolni és megállja a helyét egy nagyobb társasági eseményen, ehhez pedig te tökéletes vagy. Ráadásul nagyon jól fizetnek. – Győzköd.
- Hát jó, legyen. Hányra és hova menjek? – Kérdezem beletörődően.
-Imádlak, Zac, ezért még jövök neked eggyel. Igazából… negyed órád van és ők vesznek fel. Vegyél fel szmokingot és csak ügyesen. Szia! – Bontja is a vonalat, mielőtt bármi mást hozzáfűzhetnék a dologhoz. Hát rendben.

Soha nem szoktam túlságosan sok időt tölteni a külsőmmel, így most sem teszek így, attól függetlenül sem, hogy tulajdonképpen ez az egyik dolog, amiből megélek. Egy gyors zuhany, aztán a szmokingom előkeresése a szekrényből, amit rutinosan és gyorsan veszek fel, mert már nem ez az első alkalom, hogy egy előkelő eseményen vegyek részt, mint kísérő. Ahhoz képest, hogy honnan indultam, és hogy még az iskolát is kínkeservesen végeztem el, azt kell mondanom, hogy cseppet sem látszik rajtam. Bár tény és való, hogy amikor apámmal éltem, kénytelen voltam a gazdagok és befolyásosak életébe beleszokni, hiszen egy híres politikus kénytelen megjelenni eseményeken, ez pedig vonatkozott a nem túlságosan vágyott lelenc fiacskájára is, akit az anyja ott hagyott a küszöbén. Elhessegetve ezeket a gondolatokat még egy pillantást vetek a tükörképemre, majd amikor úgy látom, hogy minden rendben van, tökéletesen azt a benyomást keltem, mint amiért fizetnek, már megyek is az ajtóhoz. Épp akkor lépek ki az utcára, mikor megjelenik a limuzin és egy kis elismeréssel adózok magamnak, hogy ilyen jól sikerült időzítenem.

Megköszönöm a sofőrnek, aki kinyitja nekem a hátsó ajtót, majd habozás nélkül be is ülök. A pillantásom egyből megakad a ma esti partneremen. El kell ismernem, gyönyörű nő, és hasonló korban lehet, mint én. A legtöbb kliensem inkább az idősebbek táborát gyarapítja, így ez az első meglepetés, ami ma ér. Az úti cél hallatán pedig önkéntelenül is elfog az izgatottság. Szeretem a művészeteket, én magam is szeretek rajzolni, bártény és való, hogy csak magamnak, mert biztos, hogy csak szánalmas próbálkozásnak tűnik az igazi tehetségek mellett. Szóval akkor arra a nagy kiállításra megyünk. Azt hiszem annyira mégsem bánom, hogy annyi lett a szabadnapomnak. Az előbbi hírtől eléggé feldobva fordulok a ma esti partneremhez egy hatalmas és őszinte mosollyal.
- Jó estét! Örülök a találkozásnak, a nevem Balzac Fortier. – Mutatkozok be neki.
- Nagyon csinos, ha szabad megjegyeznem. – Bókolok szintén őszintén. Normális dolog, hogy úgy várjam, hogy odaérjünk, mint egy kisgyerek, amikor az anyja azt mondja neki, hogy bemennek a cukorkás boltba?
- Van kifejezett feladatom ma este, vagy csak a kísérőjét kell alakítanom? – Érdeklődöm kicsit észbe kapva, hiszen én dolgozom. Nem szórakozni megyek és nem is azért,hogy a kiállítást csodáljam.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
26
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Ápr. 06, 2018 10:37 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

A limuzin újra megindul, én pedig kínban érzem magam. A férfi nem tud semmit, legalábbis azt hiszem, nem tud semmit. Számára minden bizonnyal csak egy kétségbeesett nő vagyok, aki valami okból olyan szerencsétlen, hogy kénytelen kísérőt bérelni.
Valahol akár igaza is lehet.
De igazából nagyon más választás nem volt. Új arcnak kell lennie, akit ma este bevethetnek. Én megfelelek, mert csak nemrég kerültem a szervezethez, és előtte nem Párizsban éltem. Az eredetileg kijelölt férfi ügynök is megfelelt volna, ő is vidéki és új, mellé egész jó megjelenésű, és járt tánciskolába. Ezt mind ma tudtam meg róla. Nem ismerem, mert egyébként a bevetésieknél van. Állítólag ő ismert engem, a Gare du Nord akciónál már látott. Hát jah, lehet, hogy én is láttam, de a kommandósok mind kevlármellényt, sisakot és fekete símaszkot viseltek akkor. Szóval így nem tudom… még az is lehet, hogy beszéltünk is egymással akkor.
A motorbalesetét meg igazán sajnálom. Remélem, hamar rendben lesz újra.
Azért elgondolkodom azon, hogy a mellény és a símaszk mögött vajon melyikük nem tűnt profinak. Vagy lehet, hogy szmokingban hirtelen átváltoznak?
Én is örülök, Monsieur Fortier – felelek udvariasan, majd elmosolyodom. – Balzac – mondom ki a keresztnevét. – És köszönöm.
Mi mást mondhatnék arra, hogy csinosnak nevez?
A ruha tényleg nem rossz, egész szép, mondjuk. valami más színben jobban tetszene, de így is szép. Talán nem is áll rosszul.
A kísérőmre nézek, mosolyog, láthatóan tényleg örül, vagy piszok jó színész, de lényegében mindegy is. Hiszen a helyzet tiszta, dolgozik. Ahogy én is dolgozom. De ezt ő nem tudja. De azt igen, hogy róla tudom, hogy dolgozik. De úgy vagyok vele, hogy… Hogyan is? Igen, megvan. Segít nekem, nekünk, az országnak, még ha nem is tudja a részleteket, így igyekeznem kell számára könnyebbé tennem a dolgokat.
Christine Voller vagyok – mutatkozom be neki azon az álnéven, amit ma este használni fogok.
A dolog csak cseppet necces, esetleg előfordulhat, hogy ott lesz az a fiatal nő, a kurátor, vagy Boris. Bár nem biztos. Ők ketten felismerhetnek. De mindketten elég okosak hozzá, hogy ne szólják el magukat tanuk előtt.
Egyebekben meg inkább segít kicsit, hogy a képlopási buli miatt ismerem a múzeumot. Valamennyire.
A kísérőmet kell alakítania. Akivel eredetileg jöttem volna, sajnos megbetegedett – teszem még hozzá. – És…
Megvonom a vállam, igyekszem kedvesen szerénynek tűnni.
Pedig egy fiatal és gazdag lány, akit elvben játszanom kell, bármikor leakaszthat valakit egy ilyen eseményre, ugye? Ugye?! Kivéve, ha túl visszahúzódó jellem, vagy félénk. Vagy éppen egy kiállhatatlan perszóna.
A programról annyit tudok, hogy először lesz egy welcome drink, aztán mindenkit átterelnek a kiállítás megnyitójára, beszédek, méltatások, majd adnak némi időt a műkincsek megtekintésére, talán lesz valami rövidke ismertető is, aztán vissza az Üvegpiramisba, ahol addigra elkészülnek a svédasztalokkal, meg lesz talán egy vonósnégyes és tánc is. Megjelenés nagyestélyiben.
Apró kis mosollyal nézek a mellettem ülő profira.
Azt hiszen, ilyen estélyeken ön sokkal jobban otthon van, mint én, Balzac. Illetve… te. Talán jobb lenne, ha tegeződnénk – ajánlom.
Jobb, vagy legalább hitelesebb.
Főleg a kísérőmet kell játszanod. De csak úgy, mintha valóban az lennél, és, és nem munka miatt. Nem tudom, hogyan mondjam. – Nézek rá tétován. – Nem kell semmi különöset tenned. Nem kell csak rajtam lógnod. Mondjuk, ha valaki felkér táncolni, akkor közben te is felkérheted az ő partnerét, vagy mást…
Eszembe jut még valami. Nagy levegő. Ha az eredeti partnerem lenne itt akkor ezt tudná, bár párként újak lennénk… na igen, Craig persze szintén megfelelt volna, külsőre mindenképp, a tánctudásáról nincsenek információim, de ha kinyitja a száját… Bár lehet, hogy ha akar tud elbűvölő is lenni, de erre nem vennék azért mérget.
Lenne még valami. Ha úgy veszed észre, hogy bárki furán viselkedik, akár meghívott, akár pincér, bárki, akkor valahogy jelezd nekem, kérlek.
És akkor most lehet, hogy helyből én leszek az első, aki fura. Mégis ki kér ilyesmit a partnerétől?
Halkan sóhajtok.
Vagy milyen más feladatra gondoltál?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Kedd Ápr. 10, 2018 6:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Annyira felvillanyozott a tudat, hogy hova megyünk, hogy először észre sem veszem a partneremen, hogy zavarban van, pedig általában elég jól tudok olvasni az emberekben. Ez már sok alkalommal segített nekem az életem során, hogy képes vagyok észrevenni apró jeleket, amik elárulják nekem, hogy milyen személlyel vagyok éppen együtt. Ehhez pedig tudom alakítani a saját viselkedésemet. Talán épp ezért vagyok annyira népszerű ebben a munkában is. Kaméleonként képes vagyok bárkivel kedves lenni, még akkor is, ha az adott személy elég távol áll tőlem. De azt hiszem, ettől most majd nem kell tartanom.
- Christine. – Ízlelgetem a nevét, mint egy különösen finom bort.
- Tetszik a neve. – Mondom az újabb bókot és lehet, hogy ez külső szemlélőként talán kicsit erőltetettnek hatna, de mivel ezt is őszintén mondtam, így mégsem az.
- Ez igazán sajnálatos. – Jegyzem meg, mikor kiderül, hogy az eredeti kísérője megbetegedett.
- Minél hamarabbi jobbulást kívánok neki. Biztosan sajnálja, hogy lemaradt egy ilyen nagy eseményről. – Legalábbis én biztosan sajnálnám. Most, hogy már tudom, hova megyünk, semmi pénzért nem mondanám le ezt a munkát, alig várom, hogy ott legyünk és láthassam azokat a jó előre beharangozott műveket.

A tegezési ajánlatra csak mosolyogva bólintok, ha ő nem mondja, akkor én kértem volna erre perceken belül. Aztán csak csendben hallgatom, hogy mik lennének azok a bizonyos feladatok, és most már sikerül észrevennem Christine zavarát.
- Jól gondolom, hogy még sosem volt dolgod escorttal? – Kérdezem egy szelíd mosoly kíséretében. Ez nem túlságosan egyedi eset, sok vendégemnek én voltam az első, és talán az utolsó is.
- Megnyugtatásképp mondom, hogy nem úgy szoktam mások kísérőjét játszani, mintha ez munka lenne, hiszen úgy nem lenne sok értelme. Mindenki, aki felfogad, azt szeretné, ha senki sem tudná, hogy fizetnek azért, hogy velük legyek, ez pedig teljesen természetes. – Egy kívülálló gyakran úgy gondolja, hogy ez a munka csak abból áll, hogy azok fogadnak fel, akik teljesen kétségbeesettek, magányosak, vagy csak túl sok pénzük van, és szórakozásból erre akarják költeni. Beismerem, hogy nem egy ilyen ügyfelem van, de akadnak olyanok is, akiknek tényleg szükségük van a szolgáltatásomra. Mint ez az eset is bizonyítja, az utolsó pillanatban megbetegedett Christine partnere, és ilyen rövid idő alatt, akkor is nehézkes új partnert találni, ha máskor százával akadna, hiszen egy vonzó lányról beszélünk, még a pénze sem kellene hozzá.
- Rendben, szólni fogok. Az emberek kifürkészésében jó vagyok. – Bólintok rá a kérésre, és nem igazán találom furcsának. Voltak ennél már sokkal extrémebb kérések is.

- Egyezzünk meg valamiben. Lehet, hogy fizetsz azért, hogy most veled legyek, de én komolyan azt szeretném, hogy jól érezd magad. Próbálj meg kicsit elvonatkoztatni attól, hogy mi a munkám, és csak úgy tekinteni rám, mint egy egyszerű srácra, aki elkísér ma este. Hidd el, sokkal könnyebb lesz. – Bíztatom egy újabb mosollyal.
- Csak még egy kérdés. Ha bárki is megkérdezné tőlem az este alatt, hogy mióta ismerjük egymást, vagy, hogy hogyan találkoztunk, vagy, hogy milyen kapcsolatban állunk egymással, akkor mit válaszoljak? – Érdeklődöm.
- Ahogy észrevettem, az ilyen eseményeken ezek a témák elég gyakran elő szoktak fordulni, és nem szeretném, ha ellentmondásokba keverednénk. A legtöbb előkelő ember mértéktelenül unatkozik, és mindent megtesz azért, hogy szaftos részletekhez és pletykákhoz jusson. Főleg az idősebb korosztály. – De még mennyire, hogy így van, a nevelőanyámnak másból sem állt a napja, mint hogy mindenkiről megtudjon mindent.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
26
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Ápr. 11, 2018 1:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Félig felé fordulok, ahogy a nevemet mondja, mintha csak próbálgatná, aztán azt mondja tetszik neki, és ezen valahogy mosolyognom kell. Még akkor is ez a helyzet, ha nem tudom, mennyire vegyem komolyan. Ez a munkája. Bókok, kedvesség, udvariasság, megjelenés, csevegés, tánc és flört.
Néha talán több is.
fogalmam sincs, nem tudom, melyik ügynökségtől kérték, nem tudom, vannak-e szabályaik, ahogy azt sem, hogy ki mit vállal be.
De nem akarok ezek alapján ítélkezni.
- Köszönöm - mondom és megpróbálkozom egy mosollyal. - És igen. Reméljük, hamarosan felépül.
A szemem sarkából kíváncsian pillantok a kísérőmre.
- Értsem ezt úgy, hogy a mai eseményt nem csak unalmas pofavizitként fogja megélni, amitől éjfélre görcsöt kapnak az arcizmai?
Lehetséges lenne? Végtére is miért is ne? Attól, hogy Balzac munkája az ami, még akár érdekelheti is a ma esti megnyitó. Fészkelődöm kicsit és félig felé fordulva várom a válaszát.

Aztán elmondom, miről lenne szó, mármint az ő részéről. Szerintem nem kérek semmi extrát, lényegében fedez engem, talán kicsit eltereli a figyelmet rólam. kevésbé látszom majd gyanúsnak, ha ő is ott van. Ilyen alapon még az se baj, ha valaki rájön, hogy hivatásos kísérő, egészen addig, míg nem futunk bele egy régi kuncsaftjába. Bár az sem okvetlen baj. Attól függ.
A kérdésére aprót bólintok.
- Tökéletesen jól. Furcsa helyzet - teszem még hozzá.
Azt hiszem, civilként is az lenne, pedig tudom, hogy nem egyedi. De így még inkább az. Valahogy kényelmetlen is, bár tudom, hogy rendesen megfizetik, de mégis olyan, mintha kihasználnám.
Lassan bólintok.
- Értem.
Aztán eszembe jut az előző kérdésem, amit még nem mondtam ki.
- Mi van akkor, ha esetleg belefutunk egy korábbi ügyfeledbe? Előfordulhat, gondolom...
Erre valóban kíváncsi vagyok. Mi van, ha valaki beszól? Akár neki, akár nekem címezhetnek egy rosszízű megjegyzést, és bár én elviselem, főleg, mert én magam is dolgozom ma este, de mégis nagyon ránk irányíthatná a figyelmet. És mivel valóban nincs tapasztalatom ilyen téren, nem igazán tudom, ezt hogyan kellene kezelnem.
Azt hiszem, ilyesmiben Balzac jobb nálam, sőt, úgy gondolom, ő eleve otthonosabban mozog majd egy ilyen rendezvényen, mint én. Ami nem lenne nagy csoda, tekintve, hogy én még sosem jártam egyetlen kiállítás megnyitóján sem, ilyen nagyszabású rendezvényen pedig pláne nem.
Izgulok is rendesen, már csak ezért is, nem is szólva a ma esti feladatomról.
- Köszönöm. Az jó lesz.
Elmosolyodom. Talán nem is baj, hogy Balzac van itt velem.
Bár ez természetesen nem jelenti, hogy ne sajnálnám a kollégát.

Amit ez után mond, az komolyan aranyos. Kedves, ahogy próbál megnyugtatni, ahogy tényleg pozitívan áll az egészhez.
Legszívesebben megmondanám neki, hogy nem én fizetek, hanem a cég, és hogy én is dolgozom ma este, még ha nem is éppen ugyanazt és ugyanúgy, ahogy ő.
De nem szólhatok. Még nem. Most nem.
Nem is ismerem hozzá eléggé, fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha megtudná. És felhatalmazásom sincs rá. Amíg szépen és jól mennek a dolgok, addig nem szólhatok. Leszednék érte a fejemet.
- Megpróbálom - Balzacra nézek, és lágyan visszamosolygok.
Az újabb kérdésére csak pislogok.
- Hűha. Hát, talán valami olyat kellene mondanunk, hogy csak nemrég ismerkedtünk meg. Ha régi kapcsolatra hivatkoznánk, akkor lebuknánk, nem? Hogy túl keveset tudunk egymásról. Ellentmondásokba keverednénk. Bár talán nem fognak kérdezgetni.
Elpirulok, ahogy a pletykákat hozza szóba, mert igaza van. Nem mintha gond lenne, valószínűleg úgysem látom többé azokat, akik ma itt lesznek. Valószínűleg. Bár sose tudni.
Ajaj!
- Vagy mégis.
Kinek is volt az a nagy ötlete, hogy escortot béreljünk fel? És az, hogy engem küldjenek ide? Most nagyon szeretném a kezeim közé kaparintani, hogy kipróbáljam rajta az egyik kerámiapengét, ami a harisnyatartómban lapul. Vagy a combtokban. Vagy hogyan is nevezzem!
- Szerinted Balzac, mi lenne a leghihetőbb? Egyébként... - Oldalra fordulok és a szemébe nézek. - Hogy szereted, ha Balzacnak szólítanak, vagy valami más néven? Engem hívhatsz Chrisnek is.
Beharapom a szám szélét, és őt nézem, miközben tudom, az óra ketyeg. Aztán eszembe jut az álcám.
- Rólam annyit, hogy egy nagylelkű, de visszahúzódó mecénás unokahúga vagyok. A kedvenc unokahúga, aki szerette volna látni ezt a csillogó partit, és ezt kaptam ajándékba. Velem ez a helyzet... Szóval? Honnan ismersz? - A szemébe nézek és elmosolyodom. - Szeretsz kocogni járni? Megmentettél egy rablótól? Mögöttem álltál sorban a bankban? Hogy ismerkedtünk meg? És hogy jutottunk el ide ma? Segíts! Kérlek! - teszem hozzá az utolsó szót is gyengéden unszolva.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Ápr. 11, 2018 10:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Örülök, amikor sikerül mosolygásra bírnom. Jól áll neki, bájossá teszi az arcát. Aztán mikor felteszi azt a bizonyos kérdést, csak még szélesebb lesz a mosolyom.
- Igen, értsd úgy. Bár, hogy őszinte legyek, kifejezetten nem vagyok oda azért az előkelő társaságért, akik ott lesznek, de maguk a műtárgyak nagyon érdekelnek, azért pedig akár munka, akár nem, megéri elmenni. – Kicsit habozok, mielőtt folytatnám, de mivel úgy látom, ő olyan típus, aki nem igazán bánja a teljes őszinteséget, ezért mégis csak befejezem az elkezdett gondolatmenetemet.
- Tulajdonképpen, elég hirtelen jött ez a felkérés, és szabadnapom lett volna, de amikor meghallottam, hogy hova is megyünk tulajdonképpen, egyáltalán nem bánom, hogy végül beleegyeztem. Az sem egy utolsó szempont, hogy a partnerem se tűnik kifejezetten unalmas társaságnak. – Küldök felé egy mosolyt, és ezt is teljesen komolyan gondolom. Ritka az, amikor ennyire őszinte tudok lenni bármelyik ügyfelemmel is, mert általában pont azért fizetnek, hogy a tökéletes férfit alakítsam, legalábbis azt, amit ők tökéletesnek tartanak.
- De általában sem szoktam felfogni unalmas pofavizitnek, ha ilyen előkelő helyre megyek. Régebben talán így tettem, de amióta a magam útját járom, mindig képes vagyok felfedezni valamit, ami megragadja a figyelmem. Ez lehet a partnerem, vagy épp egészen más, de nem szokott problémát okozni. Vidám személyiség vagyok, az lenne a furcsa, ha nem mosolyognék. – Ez pedig így is van, ritka az olyan alkalom, mikor annyira el vagyok keseredve, hogy csak a műmosoly telik tőlem. Azt hiszem ez egy igen jó tulajdonságom.

- Sok mindenben az első alkalom furcsa. Nekem is az volt, mikor először kezdtem. – Emlékezek vissza.
- Nekem az a lehetőség, amit akkor kaptam, az maga volt a csoda. De lényegében jól passzol hozzám. – Nem is tudom, mihez kezdtem volna később, ha nem kapom meg ezt a munkát. Persze, megoldottam volna valahogy, de épp akkoriban sikerült kikeverednem a drogos üzletekből, meg elvégeznem az iskolát, és nem igazán volt beton biztos tervem a jövőre nézve. Aztán, mint derült égből a villámcsapás jött Augusten, és rá kellett jönnöm, hogy olyan ez a munka, mintha rám szabták volna. Nem mintha ennek nem lennének meg a maga nehézségei, de én kifejezetten szeretem. Beleillik a magányos kis életembe.
- Nem lesz belőle probléma. – Fordulok felé, kicsit visszatérve a gondolataimból.
- A túlnyomó többség, főleg az előkelőbb körökből származó nők nem szívesen verik nagydobra az ilyesmit. Lehet, hogy fogunk kapni egy-két furcsa vagy féltékeny pillantást, ha rám ismernek, de biztos vagyok benne, hogy nem fognak jelenetet rendezni. Szeretik a botrányokat, de azokat nem, amikben ők maguk szerepelnek, nem fogják megkockáztatni. A legtöbbjük amúgy is férjnél van. – Az ügyfeleim miatt nem aggódom, de mi van, ha az apám és a tökéletes családja is meg fog jelenni ezen az eseményen? Mármint, tudom, hogy apám majd keresztül fog nézni rajtam, hiszen azóta nem hajlandó tudomást venni a létezésemről, hogy otthagytam a házát, és a nevelőanyámmal sem lesz kifejezett probléma, ha viszont a féltestvéreim ott lesznek, ők biztos odajönnek majd hozzám, hogy üdvözöljenek. Ha egyáltalán ott lesznek. De felesleges is aggódni olyan dolgok miatt, amiknek az esélye igen csekély.

- Biztos vagyok benne, hogy egy idő után menni fog. Főleg miután táncoltunk. Biztosíthatlak, nagyon jól táncolok. – Jegyzem meg egy nagyobb mosollyal, bár azt én még nem tudom, hogy ő hogyan viszonyul a tánchoz. Én kifejezetten szeretem.
- Igen, szerintem is az hihetőbb, ha azt mondjuk, hogy nem rég ismerkedtünk meg. Ilyenkor tulajdonképpen akkor a leghitelesebb, ha sok mindenben ott rejlik az igazság, csak kicsit kiszínezzük a dolgokat. – Hát igen, látszik, hogy hazudozásban jó vagyok.
- Szólíts nyugodtan csak Zacnek. Vagy Balnak. Bár az előbbit kicsit jobban szeretem. – Mosolygok rá újra, aztán a kérdésére viszonzom a pillantását és alaposan elgondolkozom. Vajon, ha normális körülmények között találkoztunk volna… mi lenne a leghihetőbb? Pár elmélyült pillanatig, csak a szemeibe nézek, amik kétségtelen, hogy gyönyörűek, aztán beugrik egy ötlet, és bár már nem vagyunk messze az úti célunktól előkapok egy kisebb füzetet, és egy ceruzát, amit mindig magammal hordok, és elkezdem felvázolni az arcvonásait.
- Mi lenne, ha egy kávézóban találkoztunk volna, és éppen úgy, hogy rajta kapsz, amint lerajzollak? – Érdeklődöm, miközben a kezem egy pillanatra se áll le, és a tekintetem is folyton vissza-visszatér az arcára.
- Az pedig, hogy miért is erre a helyre jöttünk… mindketten szeretjük a művészetet. – Lassan befejezem a gyorsan, de precízen rajzolt vázlatot, majd eltéve a ceruzát, felé csúsztatom a füzetet, hogy ő is lássa az eredményt.
- Nem vagyok egy Ingres, még akkor sem, ha hosszabb időm lett volna rá. De legalább elmondhatjuk, hogy tényleg lerajzoltalak engedély nélkül. – Mosolygok rá talán most először kissé idegesen, mert nem nagyon szoktam mutogatni a rajzaimat.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
26
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Csüt. Ápr. 12, 2018 8:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Aprót bólintok.
- Ez igaz. Bárhogy is alakuljon a ma este, azt mondják, a kiállított tárgyak valóban kivételesek, és a kiállítás tematikája is egyedi. A mai a világpremiere. Innen állítólag majd New Yorkba költöztetik át, utána jön Tokió... Egyelőre ennyi ismert. Azt hiszem, a mai este abban is különleges lesz, hogy a megnyitó után lesz valami rövidke előadás a tárlatról. Igazság szerint nagyon kíváncsi vagyok.
Ez így igaz. Eleve szeretem a művészeteket, de az első itteni ügyem kapcsán az egyik segítségem, Boris, még rá is segített a dolgokra. Annyira jól és érdekesen mesélt a munkájáról, hogy az óta még inkább érdekelnek a műtárgyak.
- Örülök, hogy így gondolod, mert mégis...ez lett volna a szabad estéd.
A bókra halványan elpirulok. Igazából nem tudom, mennyire számítok majd unalmasnak. De valahol remélem, hogy nem túlzottan, ahogy azt is, hogy a munka ellenére jól fog telni az este.
Zac mesél, én pedig próbálom elképzelni, milyen lehet számára ez az egész. Minden este összejövetel, vacsora, színház...
- Mindig találsz valamit? Sosem érzed úgy, hogy elég, hagyjanak békén, csak eldőlnél a kanapén és néznéd a tévét?
Kérdezem apró kis mosollyal.

- Komolyan? - kérdezek rá. - Milyen volt az első alkalom?
A szemem sarkából pillantok rá. Nekem fura, hogy egy ilyen munkát és lehetőséget csodaként emleget, de végtére is nem tudhatom, hogy hogyan élt korábban, milyenek voltak a körülményei.
Nem akarok ítélkezni.
Plusz az, hogy escort, nem jelenti automatikusan azt is, hogy extra szolgáltatásokat is nyújt. Bár nem is zárja ki. Erről igazából fogalmam sincs, és mivel az esetemben nem ezért kértem fel, sőt, lényegében nem is én kértem fel, így tehetek úgy, mintha az egész kérdéskör nem is létezne.
Komolyan bólintok.
A féltékeny pillantásokat kibírom. A lényeg, hogy ne szóljanak be, vagy ilyesmi. Nem szeretnék ilyen jellegű felhajtást.
Óvatosan elmosolyodom. Valóban nem hiányozna, hogy a figyelem központjába kerüljek, mikor pont nekem kellene lehetőség szerint észrevétlenül megfigyelnem másokat. Azzal nyugtatom magam, hogy tényleg csak megfigyelés lesz, csevegés, élvezzük az estét, és majd a benyomásaimról írok egy jelentést holnap, vagy legkésőbb holnapután, és ezzel kész is.
Olyan jó lenne, ha ez ilyen egyszerűen menne.
És bár Balzac azt mondja, nincs mitől tartani, most azért egy pillanatra, mintha elgondolkodna. El is komolyodik.
Vajon mi juthatott az eszébe?

Halványan elpirulok, és remélem, a kocsi félhomályában nem látszik.
Én csak nemrég tanultam táncolni. Azt hiszem, az kifejezetten jó, hogy te tudsz. Talán nem látszik majd, hogy én csak botladozom. Igaz, elég jó tanárom volt, sőt, sokak szerint a legjobb.
A javaslatára rábólintok.
Csak picikét színezzük ki.
Szerintem is ez lesz a járható út. Kezdem értékelni, hogy Balzac ennyire reálisan látja a dolgot.
Zac. Szerintem is az a jobb.
A kérdésemen láthatóan elgondolkodik, miközben engem néz, és én sem fordulok el. A pillantásunk találkozik. Aztán elővesz egy jegyzetfüzetfélét, és egy ceruzát.
Azt hiszem, írni akar, de nem, nem ír, hanem rajzol. A szemeim elkerekednek, nem kicsit lepődöm meg.
Jó ötlet… De Zac, te most tényleg lerajzoltál? – kérdezek rá és a nyakam nyújtogatom, hogy egy pillantást vethessek a lapra.
Aztán jobban megnézem, mikor felém csúsztatja a füzetet, majd döbbenten nézek fel rá.
De hiszen ez… – szinte elakad a szavam. Alig pár perce volt, szinte annyi sem, mégis felismerem magam.
Lassan bólintok.
Le, és nem is akárhogyan.
A fejem ingatom.
És mit mondjunk, hol volt a kávézó? – kérdezem még, miközben a limuzin lassít, majd meg is áll, majd a sofőr kiszáll, és komoly arccal nyitja ki nekünk az ajtót, jelezve, hogy ideje akcióba lendülni.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Ápr. 20, 2018 4:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

- Igen, hallottam róla. Őszintén, elég sokat tanulmányoztam, de volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan szerencsém, hogy eljussak rá. Mikor már a nagyközönség előtt is megnyílt volna, akkor valószínűleg benéztem volna, ha az időm megengedi, de arról még álmodni se mertem, hogy magára a megnyitóra leszek hivatalos. Szóval lényegében szívességet tettél nekem azzal, hogy felkértél erre a munkára. – Mosolygok rá hálásan és még mindig eléggé lelkesen a lehetőségtől. Ha apám házában maradtam volna, akkor probléma nélkül elmehettem volna rá. De akkor nem lenne önálló életem. Egy szürke munkába süppednék, és mások irányítanák a szabad akaratomat. Nem, határozottan nem bántam meg, hogy eljöttem onnan.
- A szabad este annyira nem lett volna rossz, de ez azért annál sokkal izgalmasabb. Szabad estém pedig még jó párszor lesz, ilyen lehetőségem pedig talán csak egyszer az életben. Egyértelmű, hogy melyiket választom inkább. – Lesz szélesebb a mosolyom.
- Persze… én is emberből vagyok. Vannak rosszabb napjaim, mikor legszívesebben nem csinálnák semmit, csak bepótolnám az elmaradásaimat filmek vagy könyvek terén. De még, ha rosszabbul is indul a nap, akkor is történik mindig valami olyan dolog, ami lehet egészen apróság, például az, hogy gyönyörű idő van, vagy tényleg jól érzem magam a partneremmel, mert érdekes és lenyűgöző, ami feldobja a hangulatomat. Ilyen szempontból nem vagyok valami bonyolult lélek, közelebbi barátaim azt mondják, hogy úgy tudok örülni bárminek, mint egy nagy gyerek, ami nem tudom, hogy jó, vagy rossz. – Nem mintha olyan sok közeli barátom lenne. Vannak. Sokan. De ők eléggé felszínesen ismernek. Nagyon kevesen vannak, akik tudják, hogy egyáltalán honnan küzdöttem fel magam és milyen életem volt ezelőtt.

- Igen. – Bólintok rá Chris kérdésére habozás nélkül. Tényleg szeretem a munkámat.
- Nagyon ideges voltam. – Vallom be az első alkalomról, amit sosem fogok elfelejteni.
- De persze igyekeztem a lehető legjobban leplezni. Bennem is ugyanúgy éltek azok az előítéletek akkor még, mint az emberek többségében. Azt hittem, mindenképpen le kell majd feküdnöm az ügyfeleimmel, amit első nekifutásra eléggé lehetetlennek gondoltam. Az első ügyfelem egy elkeseredett, többször elvált nő volt, de nagyon rendes volt velem. Annyira intelligens volt, és sikerült olyan beszélgetésbe belevonnia, amitől úgy éreztem, hogy nem is dolgozom, így a kezdeti idegesség elég hamar elmúlt, és eszébe sem jutott, az, hogy lefeküdjünk, ami akkor hatalmas megkönnyebbülést jelentett nekem, mert nem hittem, hogy menne. Aztán az újabb ügyfelek jöttek és mentek, és hamar rájöttem, hogy a többség tényleg csak társaságra vágyik, hogy valakivel beszélgetni tudjon, hogy igazán nőnek tudja érezni magát, mert valaki képes értékelni a személyiségét, vagy a szépségét. A szomorú dolog az, hogy a legtöbb férfi, akár párkapcsolatban van valakivel, akár nincs, a kezdeti, udvarlós időszak után elkényelmesedik, és elfelejtkezik arról, hogy milyen értékes kincs is van a birtokában. A nők csodálatosak, mert nagyon sokáig tűrik azt, ha valaki keresztülnéz rajtuk, vagy ha nem fordítanak már olyan figyelmet rájuk, amit megérdemelnek. Bár ez csak az én tapasztalatom, mert még sosem voltam szerelmes. – Mosolygok újra, de mintha most először az igazi magányosság is megjelenne ebben a mosolyban.
- Nem fognak beszólni. Maximum egy kicsit odacsípnek, azt sem feltűnően, de ebben is kételkedem. Jobban el lesznek foglalva azzal, hogy magukra vonják a figyelmet a férjüknél, akik nagy része biztos, hogy próbál majd szélesebb kapcsolathálót kialakítani, ami fontos lehet az életbevágóan fontos munkájához. – Talán én is ilyen lettem volna, ha akkor nem lázadok fel. Brrr, még csak belegondolni is rossz.

- Ugyan, ha velem táncolsz, akkor nem fogsz botladozni. – Ezt kivételes magabiztossággal állíthatom. Ez volt az egyetlen olyan kötelező dolog, amit élveztem az apámnál, és az óta is imádok táncolni.
- Ha pedig a legjobbtól tanultál, akkor pláne nem kell mitől félned. A lépések ott vannak a fejedben, ha pedig elkapod a ritmust és jó partnered van, aki normálisan tud vezetni, akkor már semmi problémád nem lesz. – Mondom egy bíztató mosollyal. Időközben pedig a sztorink kiagyalásához meg is kezdtem a rajzolást. A hangsúlyt főleg a szemeire fektettem a vázlat készítésekor, mert azok ragadtak meg a legjobban elsőre.
- Igen. Remélem nem bánod. – Mosolygok fel rá, miután az utolsó simításokat végzem el a kezdetleges vázlaton. Később biztos vagyok benne, hogy jobban ki fogom dolgozni, az arcát nem lehet egykönnyen elfelejteni. A szemeit pedig pláne nem.
- Ugyan, nem lett valami jó, de azért köszönöm. – Mondom kicsit zavartan, de hamar túllépek rajta és gyorsan megint elteszem a kis füzetet, meg a ceruzát.
- Valahol a Villa Léandre utca közelében? Imádom azt a helyet, gyakran járok arra. – Javaslom újra egy nagy mosollyal, közben pedig megérkezünk. Ki is szállok, majd a kezemet nyújtom Chris felé, hogy őt is kisegítsem a limuzinból.
- Ne felejtsd el a legfontosabb szabály: érezd jól magad. – Súgom a fülébe kicsit közelebb hajolva hozzá, ha elfogadta a kezemet és kiszállt a kocsiból.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
29
● ● Reag szám :
26
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Ápr. 21, 2018 10:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Meglepve hallgatom, de nem kételkedem, hogy komolyan és őszintén beszél. Miért ne tenné? Nincs értelme hízelegnie nekem, felesleges.
Örülök, hogy így van. Mégis jobb, hogy te is élvezni fogod az estét. Úgy könnyebb, azt hiszem.
Nem látom értelmét, hogy megmondjam, nem én béreltem fel, vagy akár azt, hogy azt se tudtam, ki fog érkezni. És abban sem vagyok biztos, hogy a főnökség tudta.
Bár még az is lehet. Kitelik, hogy egy ilyen escort cégnél ismerik az alkalmazottakat és kifejezetten Zac-et kérték.
Igazság szerint erre kíváncsi lennék, de úgy érzem, bunkóság lenne rákérdezni, így inkább csak visszamosolygok. És nem esik nehezemre. Zac kedves srác.
Azt hiszem jó, és hogy szerencsés alkat vagy. Igazi optimista. A nevelőanyám is ilyen. Már attól jó kedve lesz, ha reggel süt a nap.
Ez az egész életszemlélet nem idegen tőlem, ugyan én egy kicsit tépelődőbb alkat vagyok, de azért alapvetően én is a jó dolgokat szeretem meglátni, még a munkám ellenére is, vagy talán éppen azért még jobban.
A jókedve pedig ragadós.
Ahogy talán Zac-é is. Én bízom benne.

Komolyan és figyelmesen hallgatom, mert a története érdekes és tanulságos is.
Tudod… azt hiszem máshogy látod ezt, mint sok más férfi. Talán mert valóban odafigyelsz az emberekre, vagy talán ez valami készség… A legtöbben azt hiszik, hogy egy nő, ha escortot vesz igénybe, akkor az szánalmas, magányos, kétségbeesett, nyomorult és biztos csúnya és buta is. Pedig ez nem okvetlenül van így. Vagy ha még részben így is van, nem okvetlenül ő a hunyó.
Azt hiszem sokkal több életmese létezik, sokkal több indok, mint azt gondolnánk. Akár én, akár te.
Elmosolyodom.
Hiszen az én indokomat is csak részben tudja. És talán az ő érdekében az lenne jó, ha ez így is maradhatna. Kicsit rosszul érzem magam attól, hogy kihasználom, hogy kihasználjuk Zac-et… de nem tudom, mit tegyek.
Nem vagyok abban a túl egyszerű helyzetben, hogy csak úgy kedvem szerint felfedhetném most magam egy kívülálló előtt. Nem én vagyok az, aki ilyesmit eldönthet.
Ha minden jól megy, sosem jön rá… De mi van, ha valami nem megy teljesen jól? Nem akarom őt veszélybe sodorni. Főleg nem úgy, hogy az egészről fogalma sincs.
Akkor azt hiszem, ilyen téren tényleg nincs mitől tartanunk ma este.
Most kicsit nyíltabb a mosolyom.

Rendben. Ha lesz tánc, és úgy tudom, lesz, akkor mindenképp szeretnék táncolni veled.
Ezt most teljesen komolyan gondolom. Elhiszem, amit mond, hogy jó táncos, gondolom nála egyébként is munkahelyi követelmény, és így legalább kipróbálhatom az új tudásomat. Már előre örülök neki, tényleg, minden negatív felhang nélkül.
Astor Clemenceau-tól. Nagyon érti a dolgát, de van egy stílusa és maximalista. Hogy is mondjam? Nem erőssége a dicséret és a bíztatás…
Megvonom a vállam.
Egyébként nem volt gondunk egymással – teszem hozzá.
Nem bizony, persze ha nem számolom az első alkalmat, mikor frászt kapott a fegyveremtől és azt hitte valamiféle pszichopata vagyok… Így utólag persze az egész nagyon mókás. Azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna most Astor a ruhámhoz, megfelelőnek tartaná-e.
Újra a képre pillantok. Vagy inkább csak vázlat….
Megrázom a fejem.
Tehetséges vagy – mondom csendesen.
Az ötletére bólintok.
Montmarte. Jártam már ott, egy Marcel nevű hely van a sarkon, pont az utca elején.
Igaz nem együtt voltunk ott, de legalább én is ismerem a helyet. Így könnyebb.

A limuzin fékez, majd megáll. Zac száll ki előbb, én egy kicsit szenvedek a szoknyámmal, de ő, mint tökéletes úriember nyújtja a kezét és segít ki az autóból. Aztán közelebb hajol és a fülembe suttog.
Meglepve fordulok felé.
Igyekezni fogok. És Zac, köszönöm, hogy segítesz.
Komolyan nézek a szemébe. Most legszívesebben megmondanám neki.
De nem tehetem.
Remélem, nem kell megtudnia, vagy nem ma este…
Mélyet sóhajtok, és elindulunk befelé.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
150
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Üvegpiramis
Second Chance frpg
2 / 4 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-