Üvegpiramis - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Üvegpiramis •• Szer. Júl. 19, 2017 9:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Balzac Fortier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Ápr. 27, 2018 9:13 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Újra muszáj mosolyognom a szavait hallva.
- Könnyebb, igen. De akkor sem vennéd észre, hogy valamit nem élvezek, ha így lenne. Jól el tudom rejteni a valódi gondolataim, ha éppen azt kell tennem. De most nem ez a helyzet. – Igazából furcsa is, hogy ennyire őszinte tudok lenni hozzá. Kicsit talán más a kisugárzása, mint a többi kliensemnek, olyan, mintha nem is igazán lenne szüksége a szolgálataimra, ami valószínűleg igaz is, hiszen csak utolsó mentsvárként kerültem én a képbe, miután a ma esti partnere megbetegedett. Talán ez az utolsó alkalom, hogy találkozunk, ami az én munkámban annyira nem is egyedi eset, és mégis, valahogy bátrabban tudom adni önmagam mellette, mint eddig másoknál.
- Én fogalmam sincs, hogy honnan örököltem ezt az optimizmust. Se anyám, se apám nem az a tipikus minden jót képes meglátni ember. De olyan volt az életem mindig is, mint egy nagy hullámvasút, és általában mindig lefelé vezetett, tehát muszáj volt olyan dolgokat meglátnom, amik egy kicsit kiegyenlítik ezt a nem túlságosan jó arányt. – Megint. Nem szoktam az életemről se mesélni senkinek. Mégis kinek hiányzik az én csodálatos háttértörténetem? Ugye, hogy senkinek. Azt hiszem jobb lesz, ha az este további részében kicsit visszafogom magam és nem beszélek annyit.

- Persze, hogy ezt gondolják, mert a legtöbb ember előítéletes, még azok is, akik azt mondják, hogy nem azok, de nem is lehet őket hibáztatni. A társadalom teszi őket ilyenné, plusz jó pár rossz tapasztalat. Amúgy pedig rengeteg ügyfelem volt már, de egyet se tudnék kiragadni, aki csúnya, buta, vagy szánalmas lett volna, amiért felkért engem a munkára. Igen, sokan magányosak, de ebben a rohanó világban ez nem túlságosan kiemelkedő és kevés olyan szerencsés van, aki ráakad arra a bizonyos valakire, aki mellett nem érzi magát annak. – Vicces, hogy ezt pont én mondom, aki még csak szerelmes se volt soha, de ez már csak részletkérdés.
- Már alig várom. – Mondom egy szélesebb mosollyal, mikor a tánc kerül szóba. Ha esetleg a kiállítás nem lenne olyan jó, mint ahogy várom, ami kizárt, de akkor is legalább lesz még egy olyan dolog, amiért már érdemes volt eljönni és most nem feltétlenül a táncra gondolok.
- Igen, hallottam már róla, ő tényleg az egyik legjobb. – Bólintok.
- Én nem kifejezetten kedveltem a tanáromat. – Vallom be. Apám embere volt,és habár a táncot kifejezetten szerettem, apámat a mai napig… nem kedvelem, ezért nehezen tudtam egy olyan embertől tanulni, aki kiskutya módjára követte apám utasításait.
- De… mi is elvoltunk, mert muszáj volt. – Teszem hozzá végül egy kis mosollyal.

Arra, hogy tehetséges vagyok, inkább nem is válaszolok, mert én egyáltalán nem gondolom magam annak. Festeni még nem is próbáltam, mert tartok attól, hogy annyira nincs tehetségem hozzá, hogy csak még szánalmasabb próbálkozásnak tűnne a rajzok mellett, de lehet, hogy egyszer le kéne küzdenem a félelmemet, hiszen azt a festményt úgyis csak én láthatnám és senki más.
- Tökéletes. – Mosolygok rá szélesen. Igazából kezd egyre jobban tetszeni ez a füllentés. Vajon mi lett volna, ha tényleg egyszerűen csak ott találkoztunk volna? Talán most nem munka miatt lennék én a partnere? Nem, ebbe is felesleges belegondolni, főleg mivel megérkeztünk.
- Ugyan, számomra az öröm. – Megszorítom egy kicsit a kezét és újra rámosolygok, majd pedig igyekezve leplezni az újabban fellépő izgatottságot, belépek vele az ajtón. Ahogy arra számítani lehet, rengeteg elegáns és gazdag ember gyűlt össze a teremben. Először olyan, mintha fel sem tűnne senkinek az érkezésünk, de azért, ha jobban megfigyelem az emberek arcát, azért látom azokat a lopott pillantásokat. Ahogy pár ismerős arcot is felfedezek a tömegben, de az lenne a szokatlan, ha nem így lenne. De a mosolyom töretlenül lelkes, ahogy lopva körülnézek a teremben, egészen addig, amíg meg nem látom apámat, pedig erre számíthattam volna. Igyekszem tőle minél távolabb kerülni a lehető legészrevétlenebbül, amíg még lehetőségem van rá, de ez nem is olyan egyszerű, ha partnerrel van az ember.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
16
● ● karakter arca :
Chace Crawford


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szomb. Ápr. 28, 2018 11:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

A szemem sarkából pillantok rá.
Lehet, hogy a főnökeim tudtukon kívül éppen ideális partnert találtak nekem ma estére? Zac igazi kaméleon lehet, bizonyos szempontból. Ami ritka tulajdonság.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy más jelenlevők ismerik, esetleg kísért már valakit közülük. Ez viszont pontosan az én álcámat erősítené.
Ugyanakkor az, hogy nem tud semmit… Nos, remélem, hogy nem sodorja veszélybe őt ez az ügy.
- Elhiszem – felelek és elmosolyodom, és azt kívánom, bárcsak én is ilyen őszinte lehetnék hozzá. Zavar, hogy nem tehetem. Egyelőre biztosan nem. Főleg azért zavar, mert hiszek neki.
A válaszára apró kis mosollyal fordulok felé, és újra megnézem magamnak.
Szóval sokkal többet lefelé, mint fel? Annál inkább számít, hogy mégis tudsz mosolyogni. Plusz olyan munkád van, mikor szinte munkaköri kötelességed, hogy másoknak is adj ebből…
Teszek egy mozdulatot, magunk köré intek, hogy érzékeltessem, hogy arra gondolok, ahogy ő látja a világot, a dolgokat.
… ebből az erőből. És most alapvetően arra gondolok, ami a plusz. Bár gondolom, nem mindenki kap belőle, de engem azért most megnyugtattál, tudod?
És nem, nem a szexre gondoltam, csak arra, hogy kedves, és van egyfajta kisugárzása.

Tudod, tetszik, ahogy beszélsz róluk. Rólunk. Az ügyfelekről. Nem tudom, de… erre te tudsz felelni, a többiek is így gondolják? Mármint a kollégáid?
Erre komolyan kíváncsi vagyok. Zac láthatóan komolyan beszél. Egyébként sem lenne értelme hízelegnie, és szerintem ezt elég pontosan fel is mérte. Végtére is a megélhetése is függ attól, hogy jól ítélje meg az embereket.
Komolyan, hasznos segítőm lehet ma este. Már csak azzal is, ha elmondja, kiről mit gondol a megnyitó és a fogadás résztvevői közül.
- Én kicsit izgulok miatta, de csak nem sülünk fel, nem igaz… Meg különben is, lesznek ott mások is. Nem fognak ránk figyelni, remélem.
Bólintok.
Hát… – Bólintok arra, amit Astorról mond. Végül is nem volt vészes. Így utólag inkább talán mókás. És persze nagyon profi. – A tieddel mi volt a gond?

Visszamosolygok rá. Legalább mindketten ismerjük a helyet, már előny. A többit meg majd csak összehozzuk, bár kötve hiszem, hogy bárki is arra lenne kíváncsi, hogyan ismerkedtünk meg Zac-kel.
A köszönetemet elhárítja, és finoman rászorít a kezemre, viszonozom a gesztust és újra felmosolygok rá.
Aztán pár méter után belépünk az ajtón, az Üvegpiramis föld alá rejtett tere tele van a meghívottakkal. Első körből örülök, hogy megfelelő a ruhám, mert más nők is estélyiben vannak, a férfiak minimum öltönyben, de inkább szmokingban, kivéve persze pár igen gazdag mecénást és műgyűjtőt az Öböl-menti országokból. Ők hagyományos ruhát viselnek, még burnuszt is. Igaz nem mindegyikük…
A kötelező biztonsági ellenőrzésen hamar átesünk, szerencsére a kerámiapengéjű kések nem csipognak, a biztonsági őrök intenek és én Zac karján lassan levonulok a lépcsőn, közben persze a tömeget fürkészem, de egyelőre semmi feltűnőt nem észlelek. Már azon kívül, hogy Zac izmai mintha megfeszülnének az ujjaim alatt, és ahogy leérünk, oldalazni kezd velem.
Halkan kérdezem:
- Valami gond van? Észrevettél valamit, vagy valakit?
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Balzac Fortier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Vas. Ápr. 29, 2018 10:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Újra elmosolyodok, mikor azt mondja, hogy elhiszi, hogy most éppen nem az egyik színdarabot adom elő, mint amit olyan sokszor. Bár hozzá kell tennem, hogy tényleg mindig tud találni az ember olyan dolgot, ami valóban boldoggá teszi, még ha csak egy kicsit is, egyszerűen csak keresni kell. Ez pedig sokaknak nem olyan egyszerű.
- Örülök, hogy sikerült megnyugtatni. – Nézek a szemeibe egy nagyobb mosollyal.
- Szerintem ez nem annyira nagy szám. Mármint, hogy képes vagyok mosolyogni, még akkor is, ha az életem esetleg nem mindig úgy alakult, ahogy én azt elterveztem. Persze, kétségtelen, hogy vannak olyan emberek is, akiknek mindenük megvan, és mégis képtelenek boldogságot érezni, de vannak nálam sokkal rossz helyzetben lévők is, akik csodálatosak. Ismerek pár ilyen embert és felnézek rájuk. Olyan töréspont következett be az életükben, amibe a legtöbb ember összeroppant volna, de ők mégis talpra álltak és azért is úgy folytatták az életüket, ahogyan azt eredetileg eltervezték, és még ha lehetetlennek is tűnt volna a történtek után, megcsinálták és tényleg elmondhatják magukról, hogy: igen, a saját kéz kezemmel értem el mindazt, ami most körülöttem van és boldog vagyok. – Fejtem ki kicsit a gondolataimat.
- A lényeg, hogy hozzájuk képest, én senki vagyok. – Zárom le végül.

A következő kérdésén el kell gondolkoznom.
- Vannak, akik igen. – Válaszolok végül megfontoltan.
- Körülbelül a fele így gondolja. Az a másik fele, akik pedig nem, azok elég hamar el szokták hagyni ezt a munkaterületet. Nagyon sokan csak muszájból vállalnak be ilyen munkákat, mert pénzre van szükségük és amint jobb lehetőség kínálkozik, akkor tovább állnak. Vannak olyanok is, akik kezdetben szeretik ezt csinálni, de egy idő után kezdik úgy érezni, hogy ezzel nem halad előre a saját életük. Lássuk be, elég nehéz így bármiféle párkapcsolatot fenntartani, egy idő után pedig mindenki vágyik egy állandó társra, gyerekekre. Ők végül azért hagyják abba, mert megtalálják azt a nőt, aki mellett el tudják képzelni hosszú távon.   – Vázolom fel a kis kulisszatitkokat.
- Ne izgulj, nem fogunk felsülni. Különben sem fognak sokan figyelni minket, ezt jól mondod. Ha meg mégis, akkor az csak azért lesz, mert feltűnően szép vagy. – Mondok egy újabb őszinte bókot.
- Mondjuk úgy, hogy nekem… túl merev volt. Túlságosan követte a szabályokat, pedig azokat néha meg kell szegni. – Ez volt a lehető legenyhébb megfogalmazása annak, hogy mindenben apám utasításait követte, amit én egyszerűen nem tudtam elviselni.

Aztán végre itt vagyunk. Szeretek emberek közelében lenni, meghallani néhány elejtett mondatot a tömegből, de mégsem tudom felhőtlenül kiélvezni magát a környezetet, mert csak sikerül kiszúrnom azt az embert, aki képes pusztán a megjelenésével is tönkretenni az addigi jó hangulatomat. Nem mintha sokat számítana, még ha észre is venne. Tényleg levegőnek nézne. Mindenesetre, hogy még véletlenül se kelljen vele találkoznom Chrissel együtt messzebb kezdek tőle oldalazni, a küldetésemet meg csak az zavarja meg, hogy sajnos a partnerem is kiváló megfigyelőképességekkel rendelkezik.
- Gond az nincs. Csak nem szeretnék az apámmal összefutni. – Végül az őszinteség mellett döntök, mint ahogy azt már az elején elhatároztam magamban.
- Kérsz esetleg egy italt?  - Kérdezem egy újabb mosollyal, miközben abbahagyom az oldalazást. Azt hiszem felesleges menekülni, nem tudnám élvezni az estét, ha folyton azt lesném, hogy a drágalátos politikus úr éppen hova szándékozik menni, és hogy én hogy ne kerüljek az útjába. Remélem, azért félrenyeli azt a méregdrága pezsgőt, amit iszogat, ha meglát. Persze, nem csinálná feltűnően, hogy észrevett, de engem kis elégedettséggel töltene el a jelenet.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
16
● ● karakter arca :
Chace Crawford


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Május 02, 2018 12:20 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

A szemem sarkából nézem.
- Szerintem meg az. Gondolj bele, Zac! Ha mindenki így tudná venni az akadályokat, az élet kisebb-nagyobb buktatóit, akkor a pszichológusok szögre akaszthatnák a diplomájukat és mehetnének kapálni, de a gyógyszercégek is kétségbe lennének esve, az egyszer biztos.
Egyébként nekem tetszik a hozzáállása. Alapvetően én is inkább bizakodó típus vagyok és talán kissé harcos alkat, olyan, aki nem hagyja magát letaposni. Még akkor is, ha ez még nem nyilvánult meg abban, hogy beverjem a társam képét.
Igaz, mostanában visszább vett, és valahogy nem is vagyunk annyit együtt. Úgy osztják ránk a munkát, mintha már nekik is feltűnt volna, hogy jobban teljesítünk, ha nem vagyunk összezárva.
- Tudod, van, akinek soha semmi sem elég. Képtelen azt mondani, hogy lám eljutottam valahova, ahol jól érzem magam, elértem valamit és most boldog vagyok, mindig csak azt látja, hogy még több kell, még nagyobb, még csilivilibb, és sosem elég, ami van. Láttam ilyet már. Végül ott ül a luxusyachtján és irigykedve bámulja, hogy mi miért tudjuk jól érezni magunkat egy szivárgó ladikban. Mert ő nincs jól. És nem is lesz jól soha.
Vannak ilyenek.
Valahol sajnálom őket.

Tetszik, hogy mesél, egy olyan világról és egy olyan életformáról, mely nekem nagyon idegen.
Aprót bólintok, mert értem. Nem hiszem, hogy sok nő tolerálná, ha párja hivatásszerűen más nőket kísérgetne és játszaná a nyilvánosság előtt, hog az ő párjuk.
Még akkor is, ha egyébként amúgy tényleg nem történik semmi.
És azért én se most jöttem le a falvédőről. Elhiszem, hogy nem az alapcsomag része a szex, és hogy nem minden esetben kerül rá sor, sőt duplán elhiszem most, hogy Zac épp az én kísérőm, ugyanakkor azt nem veszem be, hogy soha de soha. De nem fogok ilyesmire kérdezni. Ennél jobban és mélyebben nem, végtére is nincs közöm hozzá.
- Szerintem ez érthető.
Aztán viszont meglepetten pillantok rá.
- Nem kell ám hízelegned - mondom végül apró pirulás kíséretében.
Rendben, mondjuk, jól nézek ki, de azért a feltűnően széptől messze állok. Kapásból tudnám sorolni a hibáimat és... és végül is, talán az is benne van ebben a mondatban, hogy dolgozom. Valahol becsapom Zacet, és ettől nem érzem jobban magam, ahogy attól sem, hogy a bókjait valószínűleg a fél főnökség hallja. Nem mintha erről ő tehetne.
- És te szabályszegő vagy? - kérdezem halkan, kis mosollyal.

Először nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni fog. De megteszi, én pedig meglepve pislogok, próbálom kiszúrni újra azt a férfit a tömegben.
Körbepillantok, majd újra Zacre nézek.
- Fortier képviselő? - kérdezem halkan.
Tudom, hogy az adó ezt is közvetíti. Aprót nyelek.
- Benne van valamelyik parlamenti bizottságban, ugye? Mintha hallottam volna a nevét a hírekben, csak...
Megvonom a vállam, mert tényleg nem kapcsoltam össze Zackel a dolgot.
Ettől persze nem lesz egyszerűbb a mai este, egyáltalán nem.
- Rendben, nézzünk körül! - egyezem bele az ötletébe, majd kihúzom a könyökhajlatából a kezem, felmosolygok rá, és simán kézen fogom, mintha nem valami puccos megnyitón lennénk, csak egy sima buliban.
Ugyan már, egy kis ingyencirkusz neki is jár, ha már láthatóan nem számított erre a mai találkozásra és ennyire nyilvánvalóan nem is örül az apja jelenlétének. Van egy olyan érzésem, hogy szívesen törne egy kis borsot az orra alá. Persze csak finoman.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Balzac Fortier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Hétf. Május 14, 2018 4:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Megint muszáj egy kicsit elmosolyodnom hallgatva arra, amit mond.
- Ebben lehet valami, csak egy buktatója van, hogy például a pszichológusok rajtam egy vagyont keresnének, ha újra járni kezdenék. – Jegyzem meg, mintegy mellékesen. Természetesen ez is apám egyik briliáns ötlete volt, amikor megjelentem a háza előtt a küszöbön. Úgy vélte, hogy nem megfelelő környezetben nevelkedtem, és habár a háta közepére sem kívánt, egyből megkezdte a rendes nevelésemet, ami abból állt, hogy különböző illemtan leckéket vetetett velem, plusz elküldött a pszichológusához is, mondván, hogy úgy biztos könnyebben bele tud majd illeszteni a tökéletes életébe. Elég nagyon tévedett. Az iskolai incidens volt az utolsó csepp, mikor fel kellett volna adnom önmagamat azért, hogy egy olyan környezetbe illeszkedjek be, amit sosem éreztem magaménak. Nem mintha, ez az anyámmal, sokkal másabb lett volna, de őt még úgy, ahogy meg is tudom érteni. Ki akarna fiatalon egy koloncot a nyakába, mikor előtte az élet és az a temérdek lehetőség, amit egy kisgyerekkel nem lehet megvalósítani? Ahhoz képest, életem első tizennégy évében, úgy ahogy tudott, ellátott, habár tény, hogy leginkább én neveltem saját magamat. Arról nem is beszélve, hogy mi lett az után, hogy elszöktem apámtól. Nem vagyok büszke a tetteimre, amikkel pénzt kerestem. Törvényt is szegtem. De a szükség sajnos néha tényleg törvényt bont.

- Igen, ez ismerős. Habár az emberben alapból benne van, hogy mindig kitűz maga elé egy célt, amit meg akar valósítani. Ebben senki sem különbözik, célok nélkül értelmetlen lenne az életünk. Csak az sem teljesen mindegy, hogy milyen ez a cél, hogy ez az, amit igazán akar, vagy csak azért ez a célja, mert a társadalom, vagy éppen a családja ezt várja el tőle, hogy legyen egy jól fizető állása, szerezzen sok pénzt és még sorolhatnám. Szerintem ezért is olyan sok ember boldogtalan. A mai világban annyi elvárás nehezedik az emberre, hogy néha még azokat is meg tudom érteni, akik mindent el akarnak érni, és sosem elégszenek meg azzal, ami van. De persze itt is akadnak kivételek, ahogy mindenhol, ettől függetlenül rengetegen tönkremennek lelkileg abban, hogy a pénzt hajszolják állandóan. - Ezért van olyan sok romlott ember a világban, de ez már csak az én személyes véleményem. Apámat példának okáért az óta se tudtam megszeretni, pedig minden erőmmel próbáltam kifogásokat találni a tetteire. Anyámmal ez még ment, vele már kevésbé.

Megint elmosolyodok, mikor azt mondja, hogy nem kell neki hízelegnem. Tényleg azt gondolja, hogy ezt csak muszájból csinálom?
- Egy dolgot leszögeznék magamról. Hiába dolgozok, a bókokat mindig őszintén szoktam mondani. Neked nincs más dolgod, mint elfogadni, mert hidd el, igaziak, és komolyan gondolom. – Igyekszem neki leszögezni, mert már előre sejthető, hogy nem ez lesz az egyetlen bókom ma este.
- Hmm. Mondjuk úgy, hogy nem vagyok büszke az eddigi szabályszegéseimre, de egy-kettőt nem csinálnék vissza. Szóval igen, azt hiszem, az vagyok. – Nem tekerném vissza az időt és nem akadályoznám meg magam abban, hogy nekimenjek a tanárnak. Nem maradnék ott apám házában továbbra sem, hogy a tökéletes fiát játsszam. Azt viszont már szívesen megváltoztatnám, hogy drogos ügyletekbe keveredtem, ahogy azt is, hogy csak sokkal később tudtam befejezni az iskolát. De ez már a múlt, szerencsére sikerült felküzdenem magam a legmélyebb gödörből is. Ezek után pedig jöhet már bármi, úgy érzem meg fogok tudni birkózni vele.

Csak lassan bólintok a kérdésére, miután sikeresen felfedeztem apámat a tömegben.
- Ó, ne aggódj emiatt. Sokan azt sem tudják, hogy van egy harmadik gyereke is. A nyilvánosság előtt és az ő szemében én nem létezem és ez így van jól. – Mondom egy fanyar mosollyal. Aztán kicsit meglepődve konstatálom, hogy Chris hirtelen megfogja a kezemet és magával húz. A mosolyom egyből sokkal őszintébbé válik, és hálásan kicsit megszorítom a kezét, miközben követem. Lopva újra az apám felé nézek, és ahogy arra várni lehetett: észrevett, és habár csak annyi jelét mutatja a mérhetetlen bosszúságának, hogy összepréseli az ajkait, és sokkal hamisabban bájolog, ez nekem már elég.  Pontosan tudom, hogy belül fortyog a méregtől és minden egyes percben attól fél, hogy odamegyek hozzá, és tönkreteszem valamivel a tökéletes kis életét. Ez viszont eszem ágában sincs, nekem az is elég, ha kellemetlenséget okozok neki, hogy csak egy kicsit is visszakapja azt, amit abban a három évben én kaptam tőle.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
16
● ● karakter arca :
Chace Crawford


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Pént. Május 18, 2018 10:43 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ugyan miért?
Felvonom a szemöldökömet.
Csak azokon keresnek, akik hagyják nekik, vagy, mert szükségük van rájuk valamilyen okból, vagy divatból.
Zacre nézek.
Tudod, az, hogy valaki nem jár pszichológushoz, nem okvetlen jelenti azt, hogy nincsenek gondjai. Van, aki észre sem veszi magán, hogy vannak, van, akit nem érdekel, van,, akinek nincs rá kapacitása… És vannak, akik tudják, hogy a válaszokat úgyis önmagukban kell megtalálniuk. Mert a pszichológus sem tesz mást, csak ezt mutatja meg. Csak kérdez, hogy a saját válaszaid alapján jöjj rá a megoldásra. Egy jó pszichológus sose fogja megmondani neked, hogy mit kell tenned. Megkérdezed tőle, hogy elfogadj-e mondjuk egy szelet süteményt. Ő meg visszakérdez: milyen érzéseid vannak a süteménnyel kapcsolatban? Szereted a színét? És a megevésével kapcsolatban? És mit éreznél, ha megennéd? Nem fogja azt mondani: igen, persze, edd meg! Azt sem, hogy ne, ne edd meg! Téged fog kérdezgetni.
Lassan ingatom a fejem.
Ha fel mered tenni magadnak a kérdéseket, akkor minek a pszichológus?
Aztán halkan sóhajtok.
Persze mindig vannak, akik félnek kérdezni maguktól, akik eltévedtek, vagy… nem is tudom. Elgondolkodom, mikor azt mondják, hogy például egy támadás vagy egy katasztrófa szemtanúinak pszichológus segít feldolgozni a történteket. Vajon mit tud segíteni? Ha például egy tűzoltónak a romok alól kell kiásnia egy tucat ember összetört testét, akkor mi segít rajta, egy idegen, aki bátorítóan paskolgatja a vállát, vagy az, ha végre hazamehet, ahol a két gyereke a nyakába ugrik? Egy katonának mi segít, ha behívják heti egyszer fél órára beszélgetni, ahol leginkább csak a falat nézi és a perceket számolja, vagy ha kap egy hívást otthonról?
Szusszanok.
Bocsánat. Tudom én, hogy van hasznuk a pszichológusoknak is… Tényleg tudom.
De ettől még nem egyértelmű az, ahogy viszonyulok hozzájuk.

Sokan azt hiszik, csak a pénz a minden. Hajszolják, aztán elszórják, állandó mókuskerékben élnek. Elhiszik, amiket el akarnak velük hitetni… hogy a legújabb kocsi, a legújabb Rolex, a toronyóra lánccal… hogy ez kell, mert ő ettől lesz boldog. Meg hogy csak az a nő szép, aki vasággyal együtt ötven kiló, meg csak az a férfi ér valamit, aki tízszobás luxusvillában él az Olümposz csúcsán. A reklámok erről szólnak, ha veszel valamit, tied lesz a… nem, nem a termék, hanem a mellette látható dekoratív élet.

Szóval azokat őszintén?
A szemem sarkából pillantok rá.
És ha a kuncsaft antipatikus? Egy igazi perszóna? Akkor mosolyogsz és hallgatsz?
A szabályszegésekre csak bólintok. Nem akarom faggatni, jobb, ha nem teszem, már csak a munkám miatt is. Nem kell mindenről tudnom most.
Bár valószínűleg más az is egyfajta szabály megszegése, ha egy férfi escortként dolgozik. Azt hiszem. De bizonyos helyzetekben ez elmegy.

Én nem aggódom.
Zacet nézem újra, nekem inkább úgy tűnt, mintha ő aggódott volna egy pillanatra.
Engem totálisan nem érdekel mennyire nagykutya az apja. Ha ránk szállna, nem hagynám magam. Legfeljebb holnaptól mehetnék forgalmat irányítani.
Vagy kapálni a levendulaföldre, ahogy Martine mondaná.
De azt észlelem, hogy válik Zac mosolya őszintévé, és azt is, ahogy megszorítja a kezem.
A büféasztal előtt aztán megtorpanok, a kísérőmre mosolygok.
Nézz körül, kérlek, látsz valahol gin-tonikot gin nélkül? Az erős italokat tisztán szeretem…
Huncut mosollyal pillantok rá, és nem, nem suttogok.
Ha móka, akkor legyen móka, hátha kisül valami ebből az estéből.
Bár egyelőre csak annyi, hogy egy idősebb, olajbarna bőrű, öltönyös úriember úgy vigyorog rám, mintha a kedvenc unokahúga lennék.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Balzac Fortier tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Hétf. Május 21, 2018 1:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

- Ebben igazad van. – Mondom, miután végighallgatom a pszichológusokról alkotott véleményét.
- Nekem volt egy ismerősöm, akin segített az, hogy pszichológushoz járt. Persze az övé egy egészen egyedi esetnek volt nevezhető. Nagyon korán elveszítette a családját, a szülei meghaltak, testvérei sosem voltak, és barátai is igen kevés akadt. Nem azért, mert elüldözte az embereket maga mellől, hanem egyszerűen csak magának való volt, és nem járt szívesen nagyobb társaságba. Nem érezte jól magát sok ember között, ezért nála az, hogy szórakozóhelyekre menjen, ki volt zárva. A napjai nagy része azzal telt, hogy munkába járt, az összes szabadidejét lényegében a munkája töltötte ki, és az sem az a terület volt, amin dolgozni szeretett volna, csak hát szüksége volt a pénzre, hogy fent tudja magát tartani. Aztán egyszer csak elkezdődtek a hirtelen jött rosszullétek, a pánikrohamok, amikre nem tudott magyarázatot adni, de nem is volt senki, akihez fordulhatott volna, hogy megbeszélje vele ezeket a problémákat. Végül nagy nehezen rászánta magát, hogy elmenjen a pszichológushoz, mert rájött, hogy ezt nem fogja tudni egyedül megoldani. Az pedig nagyon sokat segített neki, hogy ki tudta beszélni a problémáit, hogy le tudott mászni a lelke legmélyebb bugyraiba is, ahol olyan dolgok derültek ki, amiről ő sem gondolta volna, hogy léteznek. Nyilván, az olyan embereknek semmi szükségük nincs pszichológusra, akiknek van családjuk, barátaik, akikkel napi szinten tudnak beszélni, de akiknek nincs, azok ilyen szempontból, tényleg rá vannak szorulva a segítségre. – Fejtem ki én is a gondolataimat.
- Velem meg csak az a probléma, hogy annyi szerepet játszok napi szinten, hogy néha elfelejtem, hogy ki is vagyok igazából, vagy ki lehetnék, ha igazán akarnám. – Mondom egy kis mosollyal.
- Mivel általában mindig egy adott nőnek az ideálját alakítom, ezért elég nehéz megmondani, hogy milyen is vagyok igazából. Talán több szabadnapra lenne szükségem. – Azt hiszem, nálam ez okozza a legnagyobb problémát. Valószínűleg ezért is érzem magam magányosnak akkor is, ha sok ember vesz körül. Mintha egy üvegfal választana el az emberektől, akikkel beszélgetek.

- Pontosan. Néha elgondolkozom, hogy hova fog haladni így a világ. Egyre több ember hisz a hamis csillogásban, és az anyagi értékekben inkább, mint a kapcsolataiban. Hány példát láttam már arra, hogy inkább a pénzt hajszolták és körbevették magukat képmutató barátokkal, akik csak azért kedvelték őt, mert sok pénze volt, miközben az igazi barátai egy idő után teljesen eltűntek, a családjáról nem is beszélve, mert még arra sem vette a fáradtságot, hogy az idős szüleit meglátogassa, mielőtt elragadja őket az idő. – Mondjuk, pont én magyarázom ezt, akinek elképesztően rossz kapcsolata van a szüleivel, de azért mit meg nem adnék, ha én is úgy viszonyulhatnék hozzájuk, ahogy mások a szüleikhez. Régen az osztálytársaim azért panaszkodtak, mert a szüleik túl szigorúan fogták őket, nem maradhattak fent sokáig, tanulniuk kellett játék helyett. Én irigyeltem őket. Én a napjaim nagy részét egyedül töltöttem, senki nem szólt rám, hogy csináljam meg a leckét, senki nem kért meg arra, hogy feküdjek le korán. Viszont senki sem takargatott be, vagy adott jó éjt puszit alvás előtt, senki nem ment el a szülői értekezletre és senki nem mondta, hogy büszke rám, amiért kiváló bizonyítvánnyal végeztem az év végén. Mindent megadtam volna azért, hogy ha valaki rám szól, hogy menjek aludni.

- Igen. – Bólintok komolyan a kérdésére.
- Olyan elég ritkán van. – Jegyzem meg mosolyogva, mikor arról érdeklődi, akkor mit csinálok, ha az ügyfelem egy perszóna.
- De amúgy igen. Pontosan azt csinálom. Mosolygok és hallgatok. Vagy próbálok kideríteni róla valami olyasmit, ami lenyűgöz. Lehet, hogy perszóna, de az is lehet, hogy kifejezetten intelligens. Akkor máris van már egy bók alap, tudom dicsérni az intellektusát. Nem csak a külsőségekre lehet bókot mondani. – Lesz szélesebb a mosolyom.
- Különben pedig nálad még vissza is fogom magam, mert látom, hogy zavarba hoz. – Teszem még hozzá.

- Biztos akad. – Lesz szélesebb a mosolyom. Ha ezzel az volt a célja, hogy sikerüljön teljesen megnyugodnom, akkor sikerrel járt. Egy lopott pillantást vetve apámra pedig tökéletesen bevált a dolog, mert elég megbotránkozva les felénk néha-néha. Még talán a tökéletesen begyakorolt beszédében is elejt néhány hibát. Csodás érzés.
- Meg is van. – Miközben átnyújtom neki az italt, kicsit átkarolom a derekát, egyrészt apám miatt, másrészt meg a velünk szemben lévő feltűnően bámuló alak miatt. Az utolsó okot meg még magamnak sem akarom bevallani.
- Úgy látszik már ki is szúrt magának valaki. Ugye, hogy megmondtam? – Kérdezem tőle mosolyogva, és ahogy észreveszem nem ő az egyetlen, bár azért a többség már sokkal kevésbé feltűnően nézik meg Christ maguknak.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
16
● ● karakter arca :
Chace Crawford


✥ Szeretettel Christine Vologue tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis •• Szer. Május 23, 2018 12:32 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Bocs, elszaladt velem a ló – célzok arra, hogy túl sokat fecsegtem a témáról.
Arra, amit mesél, lassan bólintok.
Igen, ilyen is van, az sem egyedi, hogy az, ha valaki lelkileg érzelmileg nincs rendben testi betegségeket okoz, meg sajnos az sem, hogy valaki tényleg egyedül találja magát és nincs kivel megbeszélnie a dolgait. Bekerül egy ördögi körbe és nem biztos, hogy egyedül ki tud belőle kecmeregni. és persze az emberek nem egyformák.
Elgondolkodom.
A másik, ami nehezítheti a dolgot, hogy a pszichológusról mindenki tudja, hogy akármilyen orbitális hülyeséggel állít oda az ember, és bármit is gondol az adott pszichológus magában róla, nem ítélkezhet. Ott nem kell attól tartani, hogy jönnek a megjegyzések, a beszólások, vagy éppen a pletykák. És nekik munkakörileg tilos az árulás.
Ami akár vonzó is lehet valaki szemében.
Igen, az éremnek mindig két oldala van.
És ha ma nem játszanál szerepet? – vetem fel neki. – Te mondtad, hogy a megnyitó érdekel. Én meg azt, hogy ma nem kell játszanod.
Óvatosan elmosolyodom.
Ezt tényleg fel tudom ajánlani, miattam nem kell megjátszania magát. Igazság szerint igyekszem én is természetesen viselkedni, élvezni az estét. Csak közben figyelek, mert muszáj, és reménykedem, hogy nem fog történni semmi különös.
És a főnököd fukarul bánik a szabadnapokkal Ma is berángatott dolgozni.
Komolyan bólintok, de a szám sarkában egy aprócska mosoly jelenik meg.
Nagyon remélem, Zac szemtelenül sokat kért a mai műszakért.

Pénz és hatalom. Ez a kettő kéz a kézben.
Halkabbra fogom a hangomat.
Ha körbenézel itt, a jelenlévők kilencvenkilenc százalékának valamelyik van. Vagy mindkettő. Akinek meg nincs, az azt akarja, hogy legyen, és felemészti az irigység. Tisztelet a kivételnek. Igen, talán itt vannak páran, akiket a valódi értékek érdekelnek. Vagy legalább a történelem és a művészet értékei és úgy vélik, ez közelebb hozhatja egymáshoz az embereket.
Ugyanakkor félő, hogy esetleg mégis van itt valaki, aki pont ezt nem akarja. És ezért vagyok én itt. Hogy felismerjem azt, aki nem simán pénzéhes, hanem magának az ötletnek akar keresztbe tenni bármi okból.
Lassan bólintok Zac szavaira.
Ahogy mondod. Sokakból elvész a lélek. Valahol útközben kiürülnek és még csak észre sem veszik magukon, akik meg a közelükben vannak…
Lassan megcsóválom a fejem.
Túl szomorú ez a téma, és ma nem szomorkodni jöttünk. Egyikünk sem.

Jobb a bókokról beszélni, meg az ügyfeleiről, könnyebb, és azt hiszem, azzal nem tépek fel sebeket sem. Mert valahol belül úgy érzem, Zac is épp elég sok heget rejteget, sérüléseket, fájó emlékeket.
Ritkán, de mégis, ugye?
Elmosolyodom, majd halkan nevetni kezdek, ahogy megosztja a szakmai titkot.
Egy intelligens perszóna… beveszi, ha az eszét dicséred? És most tudod, hogy nem a küldőségekre gondoltam, hanem a személyiségére. Ha borzalmas. Bármi miatt. Undok. Vagy ilyesmi, meg még ilyesmibb…
De az utolsó mondatára csak pislogok.
Visszafogod magad? – A hangom elhalkul.
Viccel. Biztosan csak viccel.
Nyelek egyet.
Csak az a gond, hogy mindezt nem csak én hallom. Csak az ég tudja, hány kollégám ül most a rádiós kocsiban, és kik azok…
Zac…

Nem, mégsem tudom azt mondani neki, hogy hallgasson, hogy ne beszéljen. Pedig, pedig utálom, hogy hallgatnak minket. Főleg azért, mert Zac nem tudja. És meg sem mondhatom neki. Fennhangon biztos nem.
A válaszára elmosolyodom.
Azért valahol csak nem vagyok totális csőd, bár elegem van a mikrofonból, és igen, tudom, szükséges, és az én biztonságomat is szolgálja… szóval mindezek ellenére azt hiszem, egy valami mégis összejön ma este, legalább egy dolog. Az, hogy kicsit sikerül megnyugtatnom Zacet, miután felfedezte az apját.
Nekem nyújtja a pohár tonikot, és közben átöleli a derekamat.
Elmosolyodom. Elpirulok.
Köszönöm – súgom válaszul és a tonicba kortyolok, a kesernyés íz kellemesen hűti a torkomat.
A szavaira aprót bólintok.
Talán az italválasztásom miatt. Ártalmatlannak látszik… vagy te máshogy gondolod?
Kicsit közelebb húzódom Zachez, miközben kezd formálódni bennem egy terv. Egy terv, hogy mégis beavathassam valahogy…
Körbenézek, az előbbi úriember még mindig minket néz, a mosolya egészen kedvesnek tűnik… Ugyanakkor egy perce még mögötte állt egy másik férfi, világosabb haj és bőr, de még mindig napbarnított. Zöldes szemek. Fekete szmoking. Most sehol sem látom.
Lassan Zac felé fordulok, felmosolyogok rá, majd a válla felett nézek körbe a teremben.
A fickó nincs sehol.
Nagy ez a tér, Zac… nem keresünk egy csendesebb zugot?
Lehet, hogy a tag csak mosdóba ment, de valami mégsem tetszik nekem. Muszáj, egyszerűen muszáj lesz Zac-kel beszélnem, már amennyit mondhatok…
Kérlek…
Újra Zac szemeibe nézek.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
129
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Üvegpiramis ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Tell me your secrets

Üvegpiramis
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-