Folyosók és lépcsõk
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

Párizs lakói

Folyosók és lépcsõk



Témanyitás ✥ Folyosók és lépcsõk •• Szer. Júl. 19, 2017 9:18 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Hétf. Aug. 28, 2017 9:39 pm

Pandora - Chris

Hajnal kettő. Megint a fürdőszoba tükre előtt hajolok a mosdókagyló fölé. Megint álmodtam, s megint gyerek voltam. Anyával álmodtam és Pandorával. Éreztem, hogy ez nem feltétlenül álom, hanem, mintha emlékeznék. Ahhoz túl részletes és valós volt, hogy csak álomként könyveljem el. Sokszor láttam anyát szomorúnak és bánatosnak, amikor 5-6 éves lehettem. Volt, hogy napokig nem láttam őt. Kórházba is került, apa nem engedett be, de még csak jelenetet sem rendezhettem, hiszen én vagyok a leendő családfő, példát kell mutatnom, és ha jól viselkedem, anya is boldogabb lesz. Az előbbire elég rosszul reagáltam már akkor is, egyedül azért fogtam vissza az akarnokságomat, mert anyát végre mosolyogni akartam látni, boldog mosollyal. Hát vártam. Aztán egyszer csak hazajöttek, anya Pandorát tartotta a karjaiban. Egyszerre voltam boldog, csalódott és aggódó. Boldog voltam, mert anya nyugodtabb volt, s örültem, hogy lett egy kistestvérem, honnan lehettem akkor még annyira tisztában, mivel jár egy gyerek születése. Csalódott voltam, mert már nem csak én voltam az egyedüli gyerek. S aggódtam anya boldogságáért, s hogy ebből Pandorának ne legyen baja.
Két kérdés azonban kering bennem, amit akkoriban kérdeztem anyámtól, s mind a két esetben súlyos csend, aztán meg takarodj a szobádba volt a válasz apámtól. Kíváncsi voltam, hogyan születik egy kistesó, s megtudtam, hogy anyunak hatalmas pocakkal kellett volna közlekednie. De nem volt hasa sosem. A másik pedig, hogy anya nem tudott szoptatni. S ezzel együtt felidéződtek azok az emlékek is, amikor megláttam a tápszereket. Hasonló mennyiség, mint amennyit én vettem meg, mikor Marie-Claudeot etettem újszülöttként.
Ez a felismerés hideg zuhanyként ért, mert eszembe ugrottak egyből Pandora szavai. Nem a húgom. Talán valami mást is talált, amikor kutakodott, megtudta ezt?
Nyomozni kezdtem. Nehezen haladtam előre, nem csak a munka-gyerek viszonylatok miatt. Valaki módszeresen eltüntette a nyomokat, azonban az újságokat nem lehet eltűntetni. Találtam cikket apáról és a testvéréről. Akiről nem is tudtam, s az egyik megtalált cikk szerint éppen akkor halt meg a felesége és a kislánya, amikor Pandora született. Mennyire lehet véletlen? Ez lenne az? S mennyit tud Pandora? Vagy csak kétségbeesésében mondta, hogy nem a húgunk?

Hiába írtam azt, hogy nem fogok többé jelentkezni, úgy véltem, hogy jó, ha tud erről Pandora, ha meg tudott, akkor érteni, miért mondta mindezt. S hogy mindezek ellenére, akár igaz, akár nem, mellette vagyok, nem kell egyedül megküzdenie ezzel.
Így a munkahelyére küldtem más névvel egy levelet a számára, amit tudok, hogy így biztosan meg fog kapni, főleg, hogy saját kézbe kértem.

„Szia!

Tudom, azt ígértem, nem kereslek többé, hagylak utadon. Találtam valamit, amiről szeretném, ha te is tudnál, mert nagyon fontos.
2017. augusztus 29-én, 11 órakor a lépcsőfordulóknál fogok várakozni. Ha nem jössz, nem foglak keresni többet, ígérem. Csak kérlek, gyere el!

Ölel:

Bátyád”


Már negyedórával a megadott időpont előtt ott vagyok, figyelve, mikor pillantom meg. Farmerkabátom belső zsebében ott lapulnak a kinyomtatott cikkek, a feljegyzéseim. Ám sokkal inkább látni szeretném, mint a hírt elmondani. Látni, hogyan van.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Hétf. Aug. 28, 2017 10:03 pm

Sok időre eltűntem a városból és úgy a látómezőről is. Anyáéknak is csak annyit üzentem, hogy jól vagyok, de ne keressenek, mert szükségem van egy kis magányra és időre. Szerencsére megértették, vagy csak tartottak attól, hogy a múlt megismétli magát. Nem tudom, hogy a hajdani Pandora miért ölhette meg magát, de azt is tudtam, hogy legyen bármennyire is pocsék a helyzet, mert akkor se tudnék ilyet tenni. Körülbelül kicsit több, mint egy hete lehettem újra ténylegesen a városban, előtte már olykor bejöttem dolgozni, de haza nem mentem. Inkább kivettem egy szobát máshol és hazamentem egy-két ruháért akkor, amikor tudtam senki se lesz otthon, de aztán ideje volt teljesítenem a kötelességeimet és újra hazamenni. Sok mindennek mondanám azt a helyet, de túlzottan az otthonomnak nem, mert a szeretet szerintem ritkán járja át a szobákat. Egyedül Matt és a többiek miatt mentem vissza, mert őket viszont féltettem. Még akkor is, ha nem is voltak valójában a testvérei.
Christ nem kerestem, ezért is nézem meglepetten az üzenetét és feltett szándékom volt, hogy nem jelenek meg, de mégis őt figyeltem az egyik magaslatról. Ő nem láthatott, pont úgy álltam, viszont az is tény volt, hogy a biztonságiaknak nem túlzottan tetszett egy régóta ott álló és bámészkodó férfi. Főleg, amilyen időket élünk, így sietve jelezetem, hogy nincs gond, ismerem az illetőt. Végül 5 perces késéssel lassan lesétáltam a lépcsőn, de pár lépésre álltam meg tőle. A bátyám, miközben nem az… Fura egy helyzet és kicsit zavaros, megannyi jelzőt szeretnék mondani még.
- Mit szeretnél Chris? – teszem fel végül a kérdést, majd intek a fejemmel, hogy kövessen, mert nem a forgalom közepén kellene megállni beszélgetni, így hamarosan felmegyünk az emeletre, ahol neki is dőlök a korlátnak. Közben pedig figyelem az embereket és elmosolyodom. Jó érzés látni, hogy még mindig ilyen sokan vágynak kultúrára és művészetre. – Mi volt ennyire sürgős, fontos? – pillantok rá végül kérdőn, mert tényleg nem értem, hogy mit is keres itt.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Kedd Aug. 29, 2017 9:55 pm

Éreztem magamon a pillantásokat, de úgy voltam vele, hogy mások is beszélnek meg ide találkozót, s várakoznak, így nyugalommal vártam. Egyben aggódtam is. Ha nem jelenik meg Pandora, akkor tényleg nem lesz semmilyen jogom keresni őt. Ez elborzasztott, mert a húgom és nagyon fontos a számomra. Ahogy pontosan 11 lett, s nem jelent meg, szomorúság töltött el, úgy döntöttem, várok még. Hirtelenjében úgy éreztem, hogy akármeddig várnék, csak jelenjen meg.
Meglátva a lépcsőn lejönni, megdobban a szívem, legszívesebben a karjaimba kapnám, de a múltkori találkozás után csak felé fordulok, s nem lépek közelebb.
- Szia!
Ahogy int, halvány remény ébred bennem, hogy talán még vissza lehet azt a kapcsolatot szerezni, ami közöttünk volt, még ha nem is teljesen. Hogy nem néz rám, s ahogy a korlátnak dől, a mosolyt letörli a képemről. De már nem hagyom magam, hogy mások személyes véleménye befolyásoljon. Eljött, meghallgat, s tesz, amit szeretne. Ettől még a húgom marad, ha nem is akar többé látni. Távolról is lehet védeni valakit, még ha nehezebb is. Ha ez a sorsom, akkor így teszem meg.
- Odaadhattam volna a levéllel együtt is, de személyesen szerettem volna. Előtte azt szeretném megkérdezni, hogy miből gondolod ennyire biztosan azt, hogy nem vagy a húgom? – nézek rá érdeklődéssel.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szer. Aug. 30, 2017 9:14 am

Manapság sok minden történik, ezért is figyelnek még inkább az olyan alakokra, mint amilyen Chris is volt. Nem, nem a megjelenésével volt a gond, vagy azzal, ahogyan kinézett. Sokkal inkább azzal, hogy hosszú percekig ott állt és csak figyelte az embereket. Pontosan úgy, mint esetleg egy olyan személy, aki készülne valamire. Haboztam, nem gondoltam azt, hogy mennyire is lenne jó ötlet a múltkori után újra találkozni vele. Majdnem elszóltam, majdnem elmondtam mindent. Mégis miként lehettem ekkora ökör? Magam sem tudom. Lassan fújom ki a levegőt és kicsit még meg is rázom a fejemet, de végül elindulok felé, mert érdekel, hogy mi is lehet ennyire fontos. Nagyon remélem, hogy nem történt semmi baj se a kicsi lánnyal, mert akkor biztosan még feleennyire se lennék nyugodt.
A köszönésük olyan, mint két idegené, de talán tényleg azok vagyunk. Semmit se ismer, ő azt ismeri, aki meghalt, nem pedig azt, aki ebben a testben él. Fura, hogy a máz teljesen ugyanaz, de mégis két külön ember formálja saját hasonmására őt. Könnyedén dőlök neki a korlátnak, miközben várok a válaszára. – Levéllel együtt? Miről beszélsz Chris? – kérdeztem meg, de továbbra se voltam képes bátyónak hívni. Nem ment, mintha azon a napon valami megtört volna bennem és ráébredtem volna, hogy bármennyire is próbálom őket a családomnak tekinteni, akkor se fog talán sose teljesen menni. Persze akadnak kivételek, de például anyáékat is nehéz így hívni, mert hiányoznak a saját szüleim.
- Miért érdekel ennyire, hogy honnan tudom?  Az számít, hogy ez az igazság.  - pillantottam ismét rá és nem értettem a kérdését, hogy miről beszél, de szép lassan kezdtem összerakni a dolgokat. Levél, ez a téma… Nem, ő nem sejtheti azt, hogy én miért mondtam, lenne más oka is rá? – Mond, hogy nem nyomoztál…. Mit csináltál? – kérdések könnyedén hagyják el az ajkaimat, miközben kíváncsian fürkészem őt, mert hirtelen nem értek semmit se, de ezt minden erőmmel titkolom. Nem fedhetem fel magam, de érdekel, hogy ő vajon mit talált vagy éppen pontosan mit is keres itt.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Pént. Szept. 01, 2017 12:01 pm

- Írtam neked, különben nem lennél itt – felelem egyértelműen. Mellkason vág, hogy nem tesónak hív, de nem mutatom ki. Nagy baj lehet, vagy nagyon rosszat tehettem a múltkor, hogy nem szólít a testvérének.
- Ne válaszolj kérdésre kérdéssel és ne kerüld meg a választ. Kérlek – nyugodt vagyok. Visszatérőben az a személyiségem, aki még ifjú fiatalként döntött úgy, hogy saját útját járja, annak következményeivel. Akkor még nem tudtam, hogy nem csak rajtam fog csattanni az ostor.
- Felelj a kérdésemre, kérlek. Miből tudod, hogy nem vagy a húgom? – nézek a szemeibe. - Fontos lenne...
Szeretném megkapni a választ, már régen nem akarok én semmit. Élni és nyugalomban lenni, boldognak látni a szeretteimet, azt akarom. Látni rajtam, hogy nem fogom hagyni válaszolatlanul hagyni a kérdésemet, ha már találkoztunk.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Szept. 02, 2017 5:23 pm

- Attól még, hogy írtál nem lenne kötelességem itt lenni. – hívom fel egy aprócska dologra a figyelmét. Képzelem mennyire örült volna annak, ha lekapcsolják, majd beviszik kihallgatni, mert azt hiszik, hogy rossz körökben mozgott amiatt, amiért annyi ideig csak állt ott és nézelődött.  
- Te keresel meg és te akarod megmondani, hogy mit tehetek meg és mit nem? – kérdezem meg úgy, mint aki tényleg nem hiszi el, hogy ezt a szöveget nyomta le. Még egy kisebb nevetést is kap tőlem, miközben kicsit megrázom a fejemet. Ezt ő se gondolhatja komolyan, vagy ha igen, akkor talán még se ismertem meg annyira az elmúlt időben, mint hittem és apával tényleg megérdemelnék egymást.
- Miért kellene felelnem a kérdésedre? Én tudom és kész, nem tudom, hogy mit kell ezen annyit rágódnod vagy miből gondolod azt, hogy kikényszeríthetsz bármi választ tőlem. Le se tagadhatnád, hogy kinek a fia vagy. Egyre inkább hasonlítasz rá ezzel a viselkedéssel. – nem érdekelt az, hogy mennyire esnek neki jól a szavaim, de ha van egy kis esze, akkor könnyedén rájöhet arra, hogy tényleg igazat szólok. Tényleg ilyenkor túlzottan is hasonlít arra a férfira, akitől menekülni akar és elkerülni. – Elmondod, hogy mit szeretnél, vagy nem? Te kerestél meg, nem pedig én téged, hogy válaszokat adjak. – teszem még hozzá teljesen komolyan, a pillantásom pedig elárulja, hogy nem viccelek. Nekem ne ő követelőzzön válaszokért, miközben ő az, aki beszélni akart velem. Komolyan, mintha bemennék a boltba vásárolni és még azt várnám el, hogy a boltosok fizessenek nekem, amiért ott vásároltam.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Szept. 02, 2017 6:26 pm

Veszek egy mély levegőt és kiengedem, csípőre teszem az egyik kezem.
- Félreértesz, azt akartam ezzel mondani, hogy mivel itt vagy, bizonyára megkaptad a levelem – miért kell félreérteni minden egyes szavamat, minden egyes alkalommal?
- Nem. Miért kell félreértened minden egyes szavamat és a segíteni vágyásomat támadásnak? Mi van veled, Pandora megmondanád? – kérdezem, de kezdem elveszíteni  a reményt. Aztán, amikor megint kérdéssel felel kérdésre, felemelem a kezem, hátrálok két lépést.
- Rendben. Félreérted minden szavam. Segíteni szerettem volna jönni, nem azt, amit most vágsz a fejemhez egyfolytában, mióta idejöttem. Senkire nem szokásom erőltetni semmit, ezért elmegyek. Nem kereslek többé. Minden jót, Pandora.
Azzal megfordulok s lemegyek a lépcsőn, ki a múzeumból, meg sem hallva a többit, ha bármit is mond.
Nincs már a családomnak szüksége rám, sőt, amit most kaptam, sokkal rosszabb, mint amit apám vágott a fejemhez. Nincs keresnivalóm velük, a hiú remény kötött a városhoz, a családomhoz.

// Köszönöm a játékot és    hug     //


A hozzászólást Christophe Lumiére összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 03, 2017 9:02 am-kor.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Szept. 02, 2017 6:37 pm

- Számítana, hogy mi van velem? Nem hiszem, mert ha igen, akkor nem akarnád azt, hogy elmondjam, hanem időt adnál arra, hogy talán magamtól akarjak róla beszélni. – pillantok rá komolyan, a jókedv és a kedvesség pedig elillan az íriszeimből. Azt hiszi, hogy nekem könnyű? Nem, egyáltalán nem az, de miért nem mondja el azt, hogy ő mit szeretne és adja meg a lehetőséget arra, hogy egyszer majd én is elmondjam, ami a gond, vagy csak adna időt nekem arra, hogy lezárhassam a történteket.
- Mégis hogy akarsz segíteni Chris? Te kerestél meg, de nem akarod elmondani azt, hogy miért is jöttél, amíg én nem felelek a kérdésedre. Ez nem így szokott működni, ha valaki valamit el akar mondani, akkor elmondja, a másiknak meg időt hagy, hogy ő is így tegyen. – nem gondolkozom azon, amit mondok. A szavaim azt fejezik ki, amit érzek. Figyelem azt, ahogyan elindul, mire szomorúan sütöm le a szemeimet.
- Ha neked ez könnyebb, hogy inkább elmész, mintsem elmond mit szeretnél, akkor legyen. Nem fogok semmit se erőltetni. – tudom, hogy halja még amit mondok, pár másodpercet még várok, hogy meggondolja-e magát, ha nem, akkor csak egyszerűen elindulok a tömegben vissza az irodámba, mert már tudtam, hogy ma is a Szajna-parton fogok kikötni. Ott legalább a békesség segít mindig kicsit lenyugodni, nem túlzottan elveszettnek éreznem magam.  

| Én is köszönöm és sajnálom szintén! |


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szer. Szept. 06, 2017 10:17 am

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Kedd Ápr. 03, 2018 9:34 am

Roisin && Panda

Nem volt mindig könnyű az elmúlt időben a munkára koncentrálni, de szerencsére egészen hamar kiderült, hogy Domi és a kicsik is jól vannak. Egyedül a súlyuk nem volt még megfelelő, hogy  hazaengedjék őket, de jól voltak és csak ez számított. Természetesen féltettem őket, de ahogyan a „család”, úgy talán végre ők is kezdtek megnyugodni, hogy minden rendben lesz eme váratlan helyzet ellenére is. Ha pedig éppen nem körülöttük jártak a gondolataim, akkor képes voltam mostanság a kelleténél többször elgondolkozni Seth irányába is. Még mindig hihetetlen volt az egész, másrészt viszont tudtam, hogy idővel a segítségére is szükségem lehet, ha úgy döntök, hogy ezt tényleg végig akarom vinni. Ha rá akarok jönni, hogy Pandora kicsoda is volt valójában, hogy netán kitől vették el, vagy ha nem is vették el, akkor miért mondtak le róla. Úgy éreztem, hogy szükségem van a válaszokra, hogy ez a legkevesebb, amit tehetek érte, ha már az ő halálával én nyertem még egy esélyt. Legalábbis másra nem tudtam gondolni.
Feszülten figyeltem a mappát az asztalomon, ami az eddig talált dolgokat gyűjtöttem ezzel kapcsolatban össze. Tennem kell valamit, vagy örökre elfeledni. Nem húzhatom örökké az időt, de végre meg kell hoznom a döntést, hogy mit is szeretnék, vagy mit fogok tenni. Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki, de hirtelen még annyira is megijedtem, hogy a poharat is sikerült meglöknöm, ha leverni nem is, de kilötyköltem kicsit a teámat. Sietve nyúltam a telefonért, miközben az asztalt törölgettem. Meglepettség pedig könnyedén kiült az arcomra, hiszen nem vártam ma látogatót, se semmilyen megbeszélés nem volt kitűzve. Még a lány neve se csengett ismerősen, de azért sietve pillantottam a naptárra, de üres volt.
- Kísérje be, mindjárt megyek én is. – nem értettem, hogy ki lehet ő, de ha engem keres, akkor nem küldhetem el. Mi van akkor, ha a valódi Pandora barátnője, vagy valakije? Igaz, majdnem az elmúlt 3 évben nem kereste őt, akkor miért most? Nem értettem, de végül sietve indultam eléjük az irodámat magam mögött hagyva és az egyik lépcsősor tetején megállva fürkésztem a közeledő alakokat. Pietro ismerős volt, hiszen itt dolgozik ezer éve, a vöröshajjal megáldott lány viszont sehonnan se rémlett. Még régi fényképekről is.
- Köszönöm, innen átveszem. – biccentettem egy hálás mosoly kíséretében az őrnek, majd a lány felé fordultam kíváncsian.
- Azt mondták, hogy engem keres. Miben segíthetek? – pillantottam rá kérdőn, de egy pillanatra se vettem le róla a szememet. Nagyon is érdekelt, hogy ki lehet ő és mit szeretne. Úgy éreztem, hogy fontos dologról lehet szó, hiszen az embert nem szokás csak úgy a munkahelyén zavarni. Főleg akkor nem, ha elméletben idegenek vagyunk.

love cake


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Ápr. 07, 2018 10:24 pm

Pandora && Roisin

Olyan, mint ha az életem azóta a bizonyos karácsony óta teljesen felfordult volna. Nem egyszer, nem kétszer, hanem mint ha élvezné, hogy megállás nélkül cigánykereket hány, amikor pedig már azt hinném, hogy innentől békésen csordogál tovább a medrében az életem, bebizonyítja, hogy tévedtem. Adam felbukkanása és eltűnése, a támadás, a költözés, az a fura fiú akit elütöttem a téren a kerékpárommal... Adam halálhíre, majd az ő eltűnése is... most pedig apám temetése.
Tisztában voltam vele, hogy milyen késői gyermek vagyok a családban, ahogy azzal is, hogy előbb vagy utóbb, de idővel eljön a pillanat, amikor a szüleim miatt csörög a telefon. Mióta Párizsba költöztem, csak a karácsonyokra utaztam haza, hisz nem vetett fel a pénz, és a munkahelyemen sem nézték volna jó szemmel, ha egyfolytában szabin vagyok, most viszont, amikor ismét hazafelé tartottam, már bántam, hogy nem töltöttem több időt velük. Miért nem kerestem valami munkát ott, a közelben inkább ahelyett, hogy egy másik országba költöztem? Miután azonban megkaptam az örökségemet képező borítékot, a sorait olvasva ha akartam volna, sem tudtam volna Angliában maradni hosszabb időre.
Most pedig itt toporgok a Louvre félelmetesen hatalmas épületegyüttese előtt, és még kisebbnek érzem magam, mint eddig életemben bármikor. Nem ez az első, hogy elindultam, de eddig mindig elszállt a bátorságom, mielőtt még megtalálhattam volna a nőt, akit kerestem. Arról nem is beszélve, hogy a kérdések egész garmadája cikázik a fejemben.
Mi van, ha apa tévedett? De a levele alapján igaznak tűntek a szavai, ráadásul így, hogy még egy régi fénykép, meg néhány korabeli cikk is volt mellette... Miért nem mondta soha, hogy előttünk már volt egy családja? Miért nem szólt akkor sem, amikor bejelentettem előttük, hogy Párizsba költözök, abba a városba, ahol korábban ő is élt? És miért nem mondta, hogy van egy... féltestvérem?
Félek bemenni, hisz nem tudom, hogy lehetne az ilyesmit úgy tálalni, hogy ne nézzenek komplett idiótának... én, a kis senki, ráadásul egy ilyen befolyásos család ajtaján próbálok kopogtatni a történetemmel, mint a Fournier-k. Mi van, ha rossz embert választottam közülük? Ha pont olyat, aki nem hogy segítene, de a maradék szálakat is eltűnteti, hogy esélyem se legyen megtalálni azt az embert, akiről apa írt a levelében?
Az örökkévalóságig azonban nem húzhatom az időt, tisztában vagyok vele, hisz mióta olvastam a levelet, így sem hagy nyugodni a gondolat. Próbáltam mindenféle kifogással húzni az időt, elodázni ezt a pillanatot, félve az esetleges kudarctól, de ez nem mehet így tovább. Veszek hát egy nagy levegőt, és elindulok a bejárat felé, lesz ami lesz.
Szerencsére az itt dolgozó férfi, akihez odamentem útbaigazításért, egészen segítőkésznek bizonyult, néhány perccel később pedig már fel is tűnik a folyosó végén a nő, akit keresek - igaz, arra magam sem számítok, hogy amikor közel ér, kis híján szóhoz sem jutok a csodálkozástól, csak nagy szemeket meresztve rá figyelek megszeppenten. Ha eddig attól féltem, hogy fénykép híján nem fogom tudni felismerni a testvéremet? Hát... jó géneket örökölt, mondjuk úgy...
- Örvendek! A nevem Roisin Carvey, és... Én... az igazat megvallva keresek valakit, és reménykedtem benne, hogy ön tud segíteni. - kezdtem bele némileg bátortalanul, hagyva némi időt, hogy ha a szimpatikus külső ellenére mégis valami karót nyelt boszorkány lenne, akkor most küldjön el melegebb éghajlatra és ne jártassam feleslegesen a számat. Ha viszont hajlandó volt segíteni, akkor csak előhúztam a táskámból a fényképet apám első esküvőjéről, hogy felé mutassam.
- Ismeri ezt a férfit? - ha a nevem nem sokat mondott neki, akkor a kinézete talán, ha látta más családi képeken. Vagy apa első felesége...?

■■  nyamm ■■ credit



Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
91
● ● Reag szám :
70
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Ápr. 07, 2018 11:08 pm

Roisin && Panda

Nem számítottam látogatóra, így nem értettem, hogy ki kereshetne, hiszen a családom lenne, akkor simán beengedték volna. Akadnak olyanok, akik ismerik a járást, aki meg nem az kísérettel eltalált volna hozzám. Ha pedig Seth jött volna, akkor biztosan ideszólt volna, na meg nem azt mondanák, hogy egy lány keres. Kíváncsian fürkésztem már az emeletről is a vöröslő hajzuhatagot és lázasan próbáltam rájönni arra, hogy vajon ismernem kellene-e valahonnan vagy nem. De semmi se derengett, mintha sose említette volna a valódi Pandora se a naplójában. Többször átolvastam már, de soha se egyszerre, hiszen úgy éreztem, hogy ezzel kukulóvá váltam én is.  Szerintem a mainapig akadnak olyan oldalak, amiket soha nem olvastam el. Elegendő volt egy-két mondtad, hogy tudjam ez túl személyesen és nem kellene meglesnem, mert nem is menne. Így is pokolian nehezen vettem rá magam, miután megtaláltam és hajdanán is talán inkább az vett rá, hogy valami megoldást akartam lelni erre a képtelenségre, vagy legalábbis átlátni azt, hogy miről is lehet szó, kivé lettem, vagy kivé kellene lennem.
A megszeppentség könnyedén észrevehető és egy pillanatra elgondolkozom, hogy talán én nézhetek ki ijesztően. Mintha mostanában túl sokszor szeppennének meg az emberek a közelemben, vagy mintha attól tartanának, hogy rossz dolog történhet akkor, ha én szeretnék velük beszélni, mint Hazel is elsőre azt hitte. Minden főnököt hárpiának tartanak, efelől kétségem sincs, de azt sose szerettem, ha mások pletykája alapján ítélnek meg másokat, vagy éppen engem. Mindenki azt az arcomat kapja, amit érdemel. Ez a lány pedig… Nos, nem ismerem, így pontosan annyira vagyok barátságos, amennyire lenni szoktam. Ezért se értem, hogy hirtelen miért tűnik úgy, mintha a torkán akadtak volna a szavak.
- Múzeum vagyunk, nem pedig rendőrsé vagy gyámügy, vagy bármi hasonló hely, de ha tudok, akkor segítek. – teszem még hozzá sietve, hiszen az előbbiek biztosan egyértelmű neki is, így nem értettem, hogy miért pont idejött. Viszont ha a művészettel kapcsolatban vannak kérdései, akkor a lehető legjobb helyen jár, de az is érdekes, hogy pont engem kért, hiszen nem volt biztos, hogy beengedtettem őt. Nem szokásom idegeneket csakúgy behozni ide saját felelősségre, de most a kíváncsiságom túlzottan erős volt és legalább kiszakított az elmélkedésből, hogy mi lenne jó.
Kíváncsian nyúlok a fényképért, de most rajtam a sor, hogy egy pillanatra lefagyjak. A férfi már ismerős, igaz, kicsit fiatalabb képet találtam róla. Róla kérdeztem a világ legjobb pótanyujánál is, vagyis Bobbienál. Aztán pedig a nőt veszem szemügyre és mintha részben tükörbe néznék. A kezem megremeg, ahogyan végighúzom az ujjamat a vonásán és meglepetten pislogok a lányra.
- Hol találta ezt? Honnan van és ki vagy? – remeg meg a hangom, ami nem túlzottan volt rám jellemző. Nagyon nem, de most mégis úgy érzem, mint akivel forogni kezd a világ. Nem tudtam dönteni, erre idesodorja az élet ezt a lányt és dönt helyettem, hogy netán az igazságra fény derüljön. – Fournier fejének a fogadott fia volt pár éven át… - mondok csak ennyit, de nem mondom ki, hogy az eddig talált iratok alapján talán az apám is, vagyis Pandora apja. A férfira kicsit talán hasonlít a lány, de a nőre semmiképpen. Rá inkább én, mintha részben tükörbe néznék. – Miért most? – bukott ki az újabb kérdés és talán még pontosan azelőtt, hogy felelhetett volna bármelyik korábbira. A fényképet viszont nem eresztettem el, de végre képes voltam hosszabb ideig a lányt fürkészni és nem a fényképet. És azt se tudtam pontosan, hogy a kérdésem mire vonatkozik, a megjelenésére, vagy a fényképre, vagy úgy az egész helyzetre, ami vélhetően még csak igazán most kezd el kibontakozni és még több meglepetést tartogat.


love cake


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Szomb. Ápr. 07, 2018 11:42 pm

Pandora && Roisin

- Igen, igen, tudom! De jobbnak láttam, ha előbb inkább mégis ide jövök. Mindjárt megmagyarázom. - válaszolok, és már kutatok is a táskámban a fénykép után, ha tényleg ő az, akit keresek, akkor néhány pillanaton belül úgy is megérti az egészet. Ha meg nem, hát... akkor jobb híján úgy is a rendőrség lesz a következő megálló a tervek szerint.
Így azonban csak felé mutatom a képet, majd amikor a kezét nyújtja, végül némi vonakodást követően át is adom. És ha nem adja vissza?! Miért nem csináltattam inkább másolatot, és azt hoztam magammal? S mivel nekem már volt szerencsém órák hosszat tanulmányozni a megsárgult fotót, így most minden idegszálammal az arcvonásaira összpontosítok, vajon felfedezem-e rajta a felismerés bármi jelét?
A kérdése hallatán szomorkás mosolyra görbül a szám széle, hisz igencsak ismerős ez a fajta reakció, mint ha csak magamat látnám, amikor először fogtam kezembe a képet. Mielőtt azonban megszólalhatnék, már kapom is az újabb kérdést, aminek hatására csak leszegett tekintettel bámulom a cipőm orrát néhány hosszú pillanatig.
- Mert én is csak nemrégiben tudtam meg. - szólaltam meg végre, hogy aztán ismét a nő tekintetét keressem - A képen látható férfi az édesapám, Fergus Carvey. Legalábbis én mindig is ezen a néven ismertem, mit sem sejtve arról, hogy édesanyám előtt már egyszer házas volt. - azt nem tudom, hogy anya tudott-e ezekről, megosztotta-e vele apa a múltjának eme mozzanatait, vagy előtte is titkolta, mindenesetre miután megkaptam a levelet, képtelen voltam rákérdezni nála. Hisz ha tud róla, csak apa miatt hallgatott, akkor miért nem említette azóta sem? Ha pedig ő sem tud erről az egészről, akkor miért tegyem még fájdalmasabbá számára a gyászt?
- Néhány hete hunyt el, és a végrendelete miatt jutott el hozzám ez a régi fényképe egy levél kíséretében. - teszem hozzá halkan, miközben azon töprengek, vajon mennyit tud még apáról? Úgy tűnik, felismerte a kinézete alapján, de vajon azt is sejti, hogy hová tart ez a beszélgetés?
Kicsit olyan érzés, mint ha egy kirakóst próbálnánk kirakni, de azok a hiányzó elemek, amikre nekem lenne szükségem, azok a velem szemben álló nőnél vannak, amire pedig ő kíváncsi, azokat tőlem tudhatná meg. Milyen kár, hogy amúgy nem ismerjük egymást, és ilyen kényes, érzékeny téma lévén sokkal óvatosabban és bizonytalanabbul viselkedünk! Én legalábbis biztosan.
- Igaz, a képen szereplő nőről nem sokat tudok azon kívül, hogy apám első felesége volt, de az állt a levélben, hogy részben azért keltek olyan sietve egybe, mert már úton volt a baba. De... aztán nem tartott sokáig a boldogságuk. - tartok ismét némi szünetet, hogy ha tud valamit ehhez az egészhez kapcsolódóan, ami megerősítené a levélben álló dolgokat, akkor legyen lehetősége megosztani - már ha akarja, persze...

■■  nyamm ■■ credit



Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
91
● ● Reag szám :
70
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Vas. Ápr. 08, 2018 12:05 am

Roisin && Panda

Ha a rejtélyességet tudnám  értékelni, akkor most biztosan megdicsérnem, de valahogy jelenleg nem éreztem azt, hogy ehhez a fura játékhoz sok türelmem lenne. Még akkor se, ha netán olyan válaszokat adhat, amiket kutattam, vagy kutatni szeretnék. Igazából amíg a kép nem került a kezem közé semmilyen sejtésem se volt, hogy mit akarhat és ez nem meglepő, hiszen állíts minket egymás mellé és nagyobb ellentétek nem is lehetnénk. Vöröslő haj, szeplők, mintha a Brave c. mese szereplője kelt volna életre és járna közöttünk. Mintha semmi hasonlóság nem létezne közöttünk.
Aztán pedig hidegzuhanyként ért a férfi a képen, majd pedig a nő, aki annyira boldognak tűnt, de mégis annyira idegennek éreztem ugyanabban a pillanatban, amikor közelinek is amiatt, mert annyira hasonlóan néztünk ki. A férfira tényleg nem sokban hasonlítottam, de annál inkább a nőre, pedig ő csak egy újabb idegen volt az életem során, akkor miért zaklat fel mélyen legbelül ennyire? Válaszokat akartam és talán most itt van az orrom előtt az egész. Egy részem azt kívánta, hogy bárcsak Bobbie is itt lenne, a mosolyával, a támogatásával és a biztató szavakkal, hiszen ő tudná azt, hogy mit kéne tennem, mert jelenleg újra aprónak és elveszettnek éreztem magam ebben az életben. Kérdések közepette pedig megfordítottam a fényképet, mintha valami dátumban reménykednék, ami kapaszkodó lehet ebben a káoszban. Kezem olykor kicsit jobban megremegett, de akkor se eresztettem el.
- Nem régen tudtad meg? Ne vedd zokon, de semmit se értek ebből. – pillantottam a lányra, még akkor is, ha már volt sejtésem a kialakult képről. A nő úgy néz ki, mint én. Ugyanaz a férfi, aki egy régi fényképen leltem és kiderült, hogy amolyan fogadott tesó volt, míg az „apám” el nem üldözte őt a háztól a nagypapám halálát követően. De akkor is képtelen voltam elfogadni, hirtelen nem ment, hogy más döntött helyettem az egészről, nem pedig én, hogy el tudom-e viselni még több titkot, hazugságot ebben az új életben. Régi életemben a hazugságok és a titkok ellen küzdöttem, most pedig mintha visszaütne az egész és egyre több venne körbe. – Sajnálom. – nyögök ki csak ennyit hirtelen, amikor rájövök, hogy valamit mondanom kellene arra, hogy most szembesült azzal, hogy az apjának volt korábbi élete.
- Részvétem, de soha se ismertem ezt a férfit. Egyetlen ez képen láttam és nem több. – vallom be, így túl sok részvét talán nem is szorul a hangomba. Nem azért, mert nem sajnálom őt, hiszen én is elvesztettem a szüleimet, még ha nem is úgy, ahogyan ő, de a valódi szüleim számomra halottá váltak, ahogyan semmissé vált a régi életem.
- Miért nem tartott sokáig a boldogságuk? – pillantok róla újfent a képre, majd rövid időre elidőzöm rajta. Tudom a választ, vagy legalábbis sejtem. – Meghalt a nő és a gyerekük? – teszem fel végül a kérdést, ami esélyesen lenne a mese, amit így kezdtem összerakni. Az ő meséje, a családom titkai. Egyszerűen ez kész őrület és nem lehet igaz. Nagynéném is megmondta, hogy ennyire elvetemült nem lehet a testvére, hogy képes legyen valakivel elhitetni, hogy a gyereke meghalt. – Sajnálom, ez tuti tévedés lesz és hülyeséget mondtam. – rázom meg még a fejemet is, ahogyan hátrálok egy lépést. Ez túl sok, mi történik? Miért kellett így darabokra hullania a jól ismert életemnek? Miért kell mindennek bonyolódnia? Amikor azt hiszem egy részét visszakapom az életemnek, hogy végre nem olyan vagyok, mint Alice Csodaországban, akkor újra valami történik és a lapok újra földre hullnak…


love cake


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Vas. Május 06, 2018 12:58 pm

Pandora && Roisin

Szótlanul várok, amíg a másik alaposabban szemügyre veszi a képet, igaz, a hátoldala sok információval nem szolgál, csak egy, 1990-es év elejéről származó dátum, meg egy francia városnév található. Nem túl nagy kapaszkodó, ha az ember válaszokat keres olyan kérdésekre, amiket még magában sem fogalmazott meg pontosan.
- Semmi baj. Sejtem, milyen zavaros lehet most ez az egész... nekem is az volt eleinte. Sőt, az igazat megvallva, még mindig eléggé az. - vallom be, mielőtt még megosztanám vele apám halálhírét, ami bár nem túl szívmelengető dolog, de sajnos szükséges ahhoz, hogy egyszerűbben értelmezhetővé váljon a történet. A sajnálatára csak finoman bólintok, ahogy arra is, amikor részvétet kíván...
Nem az én döntésem volt, hogy tudomást szerezzek ezekről, apa döntött így a halálos ágyán... ahogy most neki sem sok választása volt azok után, hogy úgy döntött, ad egy esélyt és meghallgat. Azt sem vártam, hogy nagy együttérzést mutasson az elvesztése miatt, elvégre mióta megszülettem, nem tudok róla, hogy tartotta volna mással a kapcsolatot az apám - az igazat megvallva, az, hogy minderről én is csak most, utólag értesültem, is azt bizonyítja, hogy elvágta a korábbi élete szálait. Fordított esetben, a nő helyében valószínűleg engem sem viselne meg jobban a halálhíre, sokkal inkább a kérdések, amik a fénykép láttán merülnének fel.
- Igen. - felelem kissé meglepetten, amikor meghallom Miss Fournier kérdését, elvégre épp ezt készültem mondani, és ahhoz képest, hogy nem ismerte, csak egy képen látta korábban apát, ez elég váratlan kérdés volt részéről. Talán mégis csak többet tud? Csak ahogy én, úgy ő is óvatos és bizonytalan?
- Legalábbis az orvosok azt mondták, hogy valami komplikáció adódott szülés közben, és egyikőjük életét sem sikerült megmenteniük. - idézem fel a levélben írt sorokat, mielőtt némi hatásszünetet tartva, összegyűjtve a bátorságomat, folytatnám - De apa szerint a lánya még életben van, valójában elszakították tőle. Mielőtt még tovább romlott volna a helyzet az... ön családjával, és úgy döntött, hogy inkább új életet kezd távol innen. - igaz, apa nem ilyen finomkodva fogalmazott, nekem egyértelműen olyan érzésem volt a sorait olvasva, mint ha a mai napig bánná, hogy cserben hagyta az első gyerekét, de akármennyire is próbálkozott, tehetetlen volt a többiek ellen.
- Jól érzi magát? Vagy hívjak valakit? - rezzenek össze egy pillanatra, ahogy látom a reakcióját, hiszen az előbbi szavai alapján egyértelmű, hogy többet tud, mint amit elárul, és most, amikor azt hittem, hogy talán többet megtudhatok, mégis inkább bezárkózik.
- Én... sajnálom. Ha pazaroltam az idejét. Köszönöm, hogy legalább meghallgatott. - felelem csendesen, majd ha jelét adja, akkor indulok is segítséget hívni - amennyiben nincs rá szüksége, úgy csak állok a folyosó közepén, elveszetten. Apának annak idején nem sikerült... miből gondolja, hogy én sikerrel fogok járni? Vagy nem is vár tőlem ilyesmit? Csak nem akarta, hogy sírba szálljon vele a titka?

■■  nyamm ■■ credit



Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
91
● ● Reag szám :
70
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Vas. Május 06, 2018 4:20 pm

Roisin && Panda

- Nem szeretnélek megbántani, de ha még neked se teljesen tiszta minden, akkor miért is kellene elhinnem azt, hogy bármi amit mutatsz vagy mondasz igaz lehet? A szavaid alapján te se hiszel igazán benne. – aljas dolog mások gyengeségeit meglátni és felhasználni ellenük, én pedig automatikusan ezt tettem. A rendőri pályán gyakran jól jött, de most nem volt erről szó, ahogyan nem is szerettem hasonló stílust megütni senkivel szemben se.  Apám csak azt mondaná, hogy így akar valaki részt kérni a Fournier vagyonból, de tudtam jól, hogy nem erről van most szó. Az emberitermészet viszont mégis képes olyanokra, amiket mi se hinnénk el, támadás helyett pedig inkább ez csak amolyan védekezés volt a részemről. Kutattam valami után, amit nem vittem végig, most pedig valaki besétál az életembe, hogy ő tudja a válaszokat. Örülnöm kellene, de mégis inkább csak zavarodottságot érzek.
Csendesen hallgatom a lány szavait. Egyre inkább mélyről jövő keserűség tör a felszínre, az marja a torkomat, de mégse engedem a felszínre. Nem mutatok egyetlen egy érzelmet se. Nincs értelme, hiszen milyen apa az, aki szerint a lánya él, de mégse próbálja meg visszakapni? Helyette inkább másik családja lett és szemmel láthatóan kapott még egy lányt az élettől. Mi ez, ha nem a sors iróniája?  Főleg, hogy meg se mondaná senki se azt rólunk, hogy testvérek vagyunk, nem is hasonlítunk egy csöppet se egymásnak. Tény, az anyánk teljesen más, de akkor is ijesztő az a különbség, amivel szemben találom magam.
- Inkább megfutamodott, mintsem visszakapja a lányát? Remélem nem bántom meg azzal, ha azt mondom, hogy ez abszurd és szánalmas. Milyen apa az ilyen? – talán neki jó apja volt, ezért is próbálom a legtöbb érzést elnyomni, nem kimutatni azt, amit valójában gondolok. Nem akarom megtiporni a múltját, az emlékeit, mert ezek szerint az állítólagos apánk halott. Biztos vagyok abban, hogy a valódi lánytól még kevesebb figyelmet vagy tapintatosságot kapott volna, én pedig újra olyan helyzetben voltam, amiből fogalmam sem volt, hogy miként fogok kimászni.
- Nem kell köszönöm. Megleszek. – rázom meg a fejemet is, mert nem akarok most senkivel se beszélni. Másrészt meg esélyesen inkább őt hurcolnák meg, ha olyan személybe botlik, akibe nem kellene. Azt pedig én se akarom.
Intettem, de nem feleltem, miközben menekülést választottam. Nem néztem hátra, csak mentem előre kikerülve az embereket. A folyóson sietve fordultam be, hogy a hátamat a falnak támaszam mielőtt netán még a lábaim megadnák magukat. Mély levegőt vettem és próbáltam lenyugodni. Lopva pillantottam ki és láttam miként is indulna meg röpke tanácstalanság után a lány. Ha most hagyom elmenni, akkor soha nem derül fény a titokra, soha nem törhetem meg a hazugkirályt és pusztíthatom el minden korruptságával együtt. Önzőség? Emberi gyarlólétet áturaló érzés volt, de mégis erősebb volt az, ahogyan a lány viselkedett, az elveszettség a pillantásában. Sietve vágtam át a termeken, majd szaladtam utána, hogy amikor beértem, akkor a karját elkapva húzzam magammal. Nem mondtam semmit se, egyszerűen csak kirángattam őt az itt dolgozok előtt megnyíló kisebb kertbe. Az ajtó hangosan csapódott be.
- Roisin, ugye? – pillantottam rá kérdőn, miközben a pad felé böktem a fejemmel, hogy helyezze magát kényelembe. Én csak kiléptem a kényelmetlen cipőmből és összefont karral álltam előtte. – Mióta vagy a városban? Mióta tudod, hogy a testvéred lehetek? – kérdeztem meg azt, ami a lényeg lenne elméletben. Apáról ráérünk később is beszélgetni. – Mesélt valaha arról a nőről? – utalok itt anyámra a fényképen, hiszen egyértelmű, hogy a vonásaimat tőle örököltem, mintha semmi közöm se lenne a férfihoz, vagy ehhez a lányhoz. Végül én is leroskadtam mellé. – Sajnálom, egyszerűen csak hihetetlen. Elkezdtem nyomozni, de nem fejeztem be, mert féltem attól, amit lelnék, aztán belibbentél ide a válaszokkal… - nevetek hitetlenkedve és még a fejemet is megrázom, miközben hátradőlök és mély levegőt veszek után.


love cake


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Csüt. Jún. 14, 2018 10:00 pm

Pandora && Roisin

Csak lehajtott fejjel hallgatom, amit a másik mond, és akármennyire is fáj, kénytelen vagyok beismerni, hogy igaza van... fordított esetben valószínűleg én is furcsállva néznék rá, ha egy ilyen ingatag lábakon álló mesével állna elém. És akármennyire is szeretném cáfolni, képtelen vagyok rá, mert ahogy mondta, nekem sem teljesen állt még össze a kép. Valahol sajnálom, hogy csak apa halála után derült ki mindez, és a leveléből, néhány fényképből és újságcikkből kéne összeraknom a múltját amiről sosem beszélt, és nem hallhatom tőle, magától.
- Mert ön még sosem keveredett olyan helyzetbe, amikor akármennyire is tenni szeretett volna valamit, ellehetetlenítették? Akár a körülmények, akár mások? - kérdezek vissza, mert fáj, ahogy apáról mesél... hogyne fájna? Elvégre jobb apát nem is kívánhattam volna, és egyszerűen képtelen vagyok kinézni belőle, hogy így viselkedett volna. Fogadni mernék, hogy ő is próbálkozott, nem mondott volna le olyan könnyen a lányáról... Biztos, hogy ettől többről volt szó, és nem csak egyszerűen feladta. De minek is próbáljam győzködni? Hisz semmi bizonyítékom nincs, aki pedig nem akar hinni... azt azokkal is képtelen lennék, nem még üres kézzel.
Ettől függetlenül, amikor a fejéhez kap, mint ha megszédülne, akaratlanul is megijedek egy kissé, felajánlva, hogy hívok segítséget, ha kell. De nem kellett, így csak szótlanul figyeltem, ahogy elviharzik, amerről jött... tudatosítva bennem, hogy ezt elbaltáztam. Vártam még néhány pillanatot, majd miután más okom úgy sem volt a maradásra, hát én is útnak indultam...
Messzire azonban nem jutottam. Bár hallottam a közeledő lépteket, nem foglalkoztam velük addig, amíg meg nem ragadták mellé a karomat is, majd vont maga után az előbbi nő, az esetleges nővérem, ki tudja, hogy hová? Egy pillanatra megijedtem, hogy talán a rendősöket értesítette, de amikor egy kertben kötöttünk ki, akkor egyből elült ez a félelmem is.
- Igen, Roisin Carvey. - bólintottam, majd helyet is foglaltam a padon, igaz, amikor néhány másodperccel később már előttem állva ment a faggatás, egy pillanatnyi félsz azért mégis úrrá lett rajtam.
- Már néhány éve annak, hogy itt élek a városban, de erről az egészről csak mostanában szereztem tudomást. Amíg élt, sosem említette ezt az egészet az apám. Most, a temetése után nem sokkal kaptam meg a levelet, és kezdtem utána járni, hogy mennyi lehet igaz belőle... - foglaltam össze ismét röviden, amire kíváncsi, amikor pedig a képen szereplő nőről kérdez, csak megrázom a fejem, azt hiszem, az előbbi válaszom után sejteni fogja, hogy ez sem került szóba...
- Nekem mondod? Úgy nőttem fel, hogy sosem volt testvérem, erre felnőtt fejjel tudom meg, hogy mégis...? Legalább már az világos, hogy miért ilyen késői gyerek vagyok. - tekintek rá, elvégre apámnak volt egy másik családja előttünk, amiről kénytelen volt lemondani. Gondolom, nem az ő kívánsága volt, hogy így legyen, de a mellettem ücsörgő nőre pillantva is egyből logikusabbá válna a nagy korkülönbség. Vagy az, hogy hogyan lehetünk testvérek, ha még csak nem is hasonlítunk? Külsőre legalábbis nem nagyon...
- És megint felkavartam az állóvizet. Vagy borítottam a bilit... azt megkérdezhetem, hogy mire sikerült jutnod a nyomozással? - hátha összeérnek a szálak két oldalról, ha már egyedül egyikünk sem tudott az ügy végére járni, mint ha a másiknál lenne a kirakós hiányzó darabkája.

■■  nyamm ■■ credit



Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
91
● ● Reag szám :
70
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk •• Pént. Júl. 27, 2018 10:35 pm

Roisin && Panda

Nem feleltem a kérdésére, mert nem akartam belemenni ebbe. Az egész második életem ilyen, hogy hazudok minden egyes nap, de lassan már nem csak másoknak, hanem önmagamnak is. Vajon mi lenne a jobb? Elfeledni azt, aki egykoron voltam és elengedni a múltamat annak ellenére is, hogy a múltam egyik legcsábított pontja visszasétált az új életembe is, vagy inkább örökre emlékeztetni magam arra, aki hajdanán voltam? Olykor már én se tudom, mert nem akarom feledni azt, aki voltam, mintha még mindig gyerekesen arról ábrándoznék, hogy ha legközelebb felébredek, akkor kiderül, hogy ez valami őrült álom volt és nem több, de soha nem történik meg; én is tudom, hogy ez a valóság, de mégis képes olykor ijesztő lenni. Ennyi idő elteltével se ismertem még ki teljesen ezt a családot, de legalább részben lehetek önmagam, nem pedig egy elkényeztetett királynőnek gondolt nőszemély, ami egyébként is annyira gyakori a fiatalság körében. Legtöbbször pedig pont a semmire.
Elrohannék, homokba dugnám a fejemet, mintha mi sem történt volna. Ez lenne a legegyszerűbb, de én mikor is választottam a könnyebbik utat? Nem sokszor és most se tehetem meg. Okkal kellett pont most felbukkannia, amire már én is ismertem a puzzle másik felét, hiszen a két történetet összeillesztve egész jól kiadná már az igazságot. Hiába hagyom magára, hiába adok esélyt arra, hogy én és ő is elfelejtsük ezt, mert pár pillanattal később már magammal húzom, vagyis remélem, hogy jön magától is és nem kell nekem húzni őt, mintha éppen emberrablást hajtanék végig. Utána pedig kint ülünk és nem tudok még mindig mihez kezdeni az egésszel. Nem is hasonlítunk egymással. Régebbi énemnél legalább ott lettek volna a szeplők, de most? Magam sem tudom, hihetetlen.
- Részvétem. – utaltam itt a veszteségre, nem pedig az igazság. – Lehet csak nem akarta azt, hogy ezen rágódj örökké, vagy veszélybe sodord magad és ezért nem szólt róla soha? Vagy csak egyszerűen fájópont volt az életében és jobban megviselte, mint hitte volna? – hiszen olykor egy-egy fénykép ezernyi érzést, emléket képes felidézni és esélyesen itt se lehetett másképpen. Emlékszem, hogy olykor egy-egy idősebb személy is miként sírta el magát, amikor előkerült egy régi fénykép. Mennyi ki nem mondott szó követte, még akkor is, ha utána jött a történet is. Azokba se került bele minden, titok mindig is léteznek és fognak is. Nem lehet eltűntetni.
- Igen, sikerült, de ne aggódj én már előtted megtettem. Még akkor is, ha nem voltam ennyire bátor. – pillantottam rá egy biztató mosollyal. Nem haragudtam rá, ez csak bonyolultabb volt ennél. Kapott egy testvért, de mégse. Nem az vagyok valójában, akinek hisz, de annyira borzasztó lenne, ha ennek ellenére a testvére szeretnék lenni? Utálom ezt a második esélyt, vagy pont ezért kaptam, mert az előző biztosan elküldte volna melegebb éghajlatra? Szóba se állt volna vele? Esélyesen. – Az édesanyám belehalt a szülésbe, csak én maradtam, de… de elvettek apámtól is, aki azt hihette, hogy meghaltam. Mármint, ha jól sejtem. Megtaláltam az orvosi papírokat, de „anyám” akkoriban egy intézetben volt és nem azért, mert szült volna. Akit mutattál a képen, láttam már egy másikon, ahol apámmal volt együtt. Kiderült, hogy befogadott gyerek volt a családban, de hamar kitúrta az, aki felnevelt. Azt hiszem, hogy ő csinálta ezt, de konkrét bizonyítékom még mindenre nincs. – pillantottam le az ölemben pihenő kezemre. Beleillene az egész történet valami jó krimibe, vagy összeesküvés elméletes dologba, de a papírok alapján akkor is ezt gondolom, hogy ilyenről lehetett szó és nem másról. Persze, még sok mindent kell bizonyítanom, de már az is beszédes, hogy DNS se egyezik meg semennyire se azzal a férfival, aki apámnak mondta ennyi időn át magát. - Őrülten hangzik, mi? -

love cake


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Folyosók és lépcsõk ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Folyosók és lépcsõk
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Folyosók
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-