Kiállítótermek
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Kiállítótermek •• Szer. Júl. 19, 2017 9:26 pm



Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szomb. Aug. 19, 2017 9:14 pm

Zack && Pandora

Ma is rengetegen látogattak el „szerény” kis múzeumunkba, és még egyszer annyian maradtak ma is sajnos hoppon. A nyarak már csak ilyenek, hogy aki nem foglal előre, annak ki kell állnia a sort, ami eléggé hosszú és kacskaringós szokott lenni, hiszen a tér tele van kíváncsi turistákkal, amit én sose bántam és legszívesebben mindig mindenkit beengednék, de nem lehetséges. Nem lenne se biztonságos, se élvezhető akkor a hely se. A túlzott tömegben nem látni semmit se, mozdulni se lehet és félő lenne, hogy a drága műkincsek is megsérülnének. Azt is tudom, hogy ma apámmal kellene vacsoráznom, mert még mindig nem tett le a tervéről. Pontosan tudom, hogy amiatt akar velem enni, hogy újra felhozza azt mennyivel jobb lenne az, ha átvenném a céget tőle. Sokkal jobb munka lenne, nekem valóbb és társai, de én nem akarom. Szeretek itt lenni, elveszni a történelemben.
Egykoron rendőr akartam lenni és az is lett belőlem, még kicsit több, mint két éve meg nem haltam és Jasmine Fisher már csak egy fénykép lett mindenkinél, vagy csak egy emlék a szívekben, a fejekben, ha egyáltalán emlékeznek rám. Most pedig mindenki Pandora-nak hisz, de én még mindig nem teljesen tudtam megszokni az új életemet, nem csak azt, hogy hirtelen egy mágnás családban találtam magam, hanem az új kinézetemet se. Régebben szőke és kék szemű voltam, de most? Szerintem elég csak megnézni és eléggé hamar kiderül, hogy totálisan az egykori énem ellentéte lettem, de leginkább azt nem értettem, hogy miként lehetséges ez. Miként lehetséges az, hogy meghalsz és utána egy másik testben térsz magadhoz.
Gondolataimból az asztali telefonom csörgése rángatott ki. Riadtan és sietve pillantottam körbe az irodámban, amikor is rájöttem, hogy a telefonom szól. Sietve vettem fel, hiszen megérkeztek a rendőrök is, akiket a biztonságiak mellé kértek, hogy részt vegyek egy-két kiállítási darab cseréjénél és utána a szállításánál is, hiszen van olyan, ami a raktárba kerül, de az egyik Versailles-i kastélyba kellene megérkeznie, ha már annyit tárgyaltunk róla. Sietve pillantok a kezemen lévő karórára. Még fél óra van zárásig, de legalább időben megkapja mindenki az útbaigazítást és akkor talán időben végzünk ezzel. Sietve mondom a telefonba, hogy engedjék be őket és kísérjék az irodám irányába. Mély levegőt veszek, hiszen nem mindig könnyű eljátszanom azt a nőt, aki vagyok, de közben legalább részben önmagam is lehetek. Sietve állok fel, majd a mobiltelefonomat felkapva elindulok én is elébük, hiszen nem fogok ölbe tett kézzel várni. Egy-két embernek mosolyogva köszönök, akiket ismerek, majd az egyik főteremben meg is pillantom a közeledő alakokat.
- Jó estét, Pandora Fournier vagyok! – nyújtom ki a kezemet a rendőrnek, akit küldtek és mélyen legbelül kicsit megkönnyebbülök, hogy nem a régi nevemet mondtam, de aztán jön a felismerés is, hogy ismerem őt. A „húgom” miatt kellett már bemennem őrsre, hogy „anyáék” ne tudják meg.
- Monsieur Corman, ugye? – inkább a nevén szólítottam és remélhetőleg jól is rémlett, de a rangjában már nem lettem volna biztos, hogy pontosan ki is a rendőrségen. De alig, hogy feltettem a kérdést három fura alak lépett be a terembe, majd a következő pillanatban egy-egy fegyvert rántottak elő és mellé még egy-egy túszt is bezsebeltek. Legszívesebben nekik rontottam volna, de úgy kellett emlékeztetnem magam arra, hogy többé már nem vagyok rendőr.
- Hölgyeim és uraim, ne tegyenek ostobaságot és akkor nem fog senkinek se baja esni! Ez egy rablás, ha eddig nem jöttek volna rá és a fegyvereink se játékfegyverek. – a szemléltetés kedvéért még lőtt is egyet az ostobája, de balszerencsére eltalálta az egyik képet, mire a riasztó beindult, az pedig nem volt kérdés, hogy ezek után tuti fel fognak pörögni az események és a hidegfejűségnek hamar vége lesz. Azt meg csak remélni tudtam, hogy nem fognak rájönni arra, hogy a szajrén kívül akár még jobb zsákmányt is ejthetnek azzal, ha a helyi mágnás család egyik tagját elkapják és utána zsarolják a családot.  

■ ■  Remélem kezdésnek jó lesz.  nyau ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Zack Corman tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Aug. 27, 2017 5:39 pm

pandora && zack
Hacsak nem egy folyamatban levő nyomozásról van szó, az effére ügyekhez, amikor valahova rendőri felügyeletet kérnek, például pénz vagy egy értékes tárgy szállításához, egyszerű járőröket küldenek, komolyabb esetben kommandósokat, de nem nyomozókat. Pláne nem a drogügyeseket. Ezért is lepődök meg először, amikor a kapitány rám sózza ezt a melót. Igazából terveim voltak ma estére, a műszakom már egyébként is lejárt, és nem egy kellemesebb esti szórakozást tudnék elképzelni annál, mint hogy szobrozzak valami műtárgy felpakolásánál. De állítólag kaptak egy fülest – nem tudom, pontosan ez mit is takar esetünkben, talán csak egy sima névtelen hívásról van szó –, miszerint a ma esti szállítás alkalmával egy banda ki fogja használni, hogy nincs teljes lezárás a Louvre falain belül. És állítólag ez ugyanaz a csapat, amelyik rendszeresen csempész át drogot a határon, műkincsekbe és egyéb kegytárgyakba rejtve. Hát így jövök én a képbe. Ezekről a bűnözőkről már hónapok óta nem volt új infója az ügyosztályomnak, tehát még ha álhírrel riogatnak is bennünket, muszáj utánajárnunk. Két járőrt kapok magam mellé, akiknek valóban a felügyelés, a pakolás és szállítás biztonságossá tétele a feladatuk, az én dolgom viszont az, nyitva tartsam a szemem, és jó esetben kicsit kérdezősködjek.
Amikor megérkezünk, még van időm egy kicsit körbenézni is, mielőtt a felelős kurátor elénk érkezik. A nő arca azonnal ismerős valahonnan, és ahogy kimondja a nevem, már meg is győződhetek róla, hogy találkoztunk már, hisz ő is tudja, ki vagyok. Nekem is csupán egy-két másodpercbe telik kapcsolni. Sok emberrel van dolgom a munkám során, többeket is kikérdeztem már, ennek tudható be, hogy nem tudom azonnal elhelyezni őt az emlékezetembe, de aztán már emlékszem is: a húgáért jött egyszer be a kapitányságra, akkor pedig neki is feltettem pár kérdést. És így, ahogy összeállt a kép, már emlékszem is, hogy a lány és a problémás hugica nem akárkik, hanem örökösnők, egy hatalmas vagyon várományosai. A pénz azonban valószínűleg nem minden, ha emellett Pandora mégis inkább itt dolgozik.
- Jó estét, Ms. Fournier – üdvözlöm őt. Gyakran szokásom még ma is, néha akaratlanul is, az amerikai megszólításokat használni. Hiába élek már öt éve Franciaországban, vannak dolgok, amelyek nehezen rögzülnek, annak ellenére is, hogy a nyelvet tisztán beszélem. De nem kérek elnézést a saját hiányosságaimért. Elég csupán bemutatkoznom, hogy a másik fél számára egyértelmű legyen, nem vagyok idevalósi.
- Zack Corman nyomozó, igen. - Én viszont gondolkodás nélkül kijavítom őt, csak hogy egyértelmű legyen, milyen minősítésben is vagyok itt. - A biztosurak – mutatok a közrendőrök felé – azért jöttek, hogy felügyeljék az eseményeket, én viszont szeretnék feltenni egy-két kérdést is, ha nem bánja. - Azzal bólintok is a két kísérőmnek, hogy menjenek nyugodtan előre. Fontos, hogy minden rendben legyen az átszállítással, én viszont azt akarom megelőzni, hogy idebenn közben bármi baj történjen.
- Van róla tudomása, hogy bármi különös történt ma, vagy a napokban a múzeumban? Gyanús alakok, bármiféle incidens, furcsa hívások...? Tudom, hogy rengetegen megfordulnak itt naponta, de bármi fontos lehet – fordulok végül a kérdésemmel a nőhöz, és közben úgy mérem fel a környezetet szinte észrevétlenül, hogy nem szakítom meg hosszabb időre a szemkontaktust.
- A biztonsági szobát merre talál...? - Nincs időm befejezni a kérdést, mert a léptek szaporán közelítő zaját egy felszólítás követi, majd három rossz arcú alakkal, és a kezükben tartott fegyverekkel kell szembenéznünk. Valamiért az a megérzésem, és az első leadott lövés után már biztos is vagyok benne, hogy a kint szorgoskodó őrüket és rendőrtiszteket nem láthatatlanul megkerülve jöttek be, hanem valószínűleg le is lőtték őket. Csak remélhetjük, hogy nem sérültek komolyabban, de sajnos elég valószínű, hogy a segítség nem azonnal fog érkezni. A kommandós múltamnak hála, akár egyedül is szembe tudnék szállni a túlerővel, de minden ilyen esetben előbb az eszünket kell használni, mert az erőfitogtatás áldozatokkal járhat. És az a gyanúm, az sem köszönnék meg nekem, sem a főnökeim, sem a múzeum dolgozói, ha hagynám, hogy a balhé közben értékes tárgyak sérülnek meg.
- Jól van, jól van... - adom meg látszatra magamat, két karom a levegőben is erről tanuskodik, de közben úgy mozdulok, hogy Pandora mögém kerüljön, és az oldalamat mutatom, hogy ezzel is elrejtsem az oldalamon díszelgő szolgálati fegyverem. Ha kiszúrják, az további bonyodalmakhoz vezethet.
- Semmi gond. Megoldom – suttogom a nőnek, és attól tartok, a hangom és a kijelentésem magabiztosabb, mint én magam. Hagynunk kell az alakokat ügyködni, ártalmatlannak mutatva magunkat, amíg lankad a figyelmük, és addig is kitalálhatom, hogyan tovább.
- Van még más is az épületben? - teszem fel a kérdést, szintén halkan. Mi sem lenne kellemetlenebb annál, mint hogy hősködni kezdek, majd váratlanul betoppan valaki, akit túszként használhatnak ellenem.


■ ■  Zene: What It's Like   ■ ■ credit



I'm not perfect, I make mistakes, I hurt people, but when
I say sorry, I actually mean it.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
3
● ● Keresem :
Ξ maybe later
● ● karakter arca :
Ξ Brett Dalton


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Aug. 27, 2017 6:22 pm

Zack && Pandora

Őszintén nem vágytam rendőrök jelenlétére és nem is tartottam szükségesnek, mert mindennap érkeznek bejelentések, az ellene úgyse tehetünk semmit se, de most a főnökség mégis úgy döntött, hogy a legújabb jelzéseket figyelembe veszik. Főleg, miután kivételesen én is azt mondtam, hogy ennek akár lehet igazság alapja, de ha tudom, hogy ennek következtében nem csak járőröket, hanem nyomozót is a nyakamba kapok, akkor inkább nemet mondok. Kicsit tartottam attól, hogy esetleg valamelyik régi bajtársammal találkozom, hiszen kicsit több, mint két éve én is rendőr voltam. Igaz, Jasmine Fisherként és másképpen néztem ki, amíg úgy nem döntött valaki, hogy golyót ereszt belém, hogy miután meghaltam egy másik testben térjek magamhoz. Lehet inkább könyvet kellene írnom, még a végén siker történet lenne és senki se jönne rá arra, hogy ez még igaz is.
- Látom még nem teljesen szokott hozzá az itteni megszólításokhoz. – mosolyodom el, de a hangom barátságosan csendül, hiszen emiatt senkit se piszkálnék. Van, hogy én is inkább azt alkalmazom, múltkor is megtettem Bastien társaságában, amikor felkerestem, hogy találja meg a szüleimet, mármint a valódiakat, hogy miként is vannak. A felismerés könnyedén csillan a férfi szemében, ami nem zavar. A húgomért mentem, vagyis elméletileg a húgomért, de ez túl bonyolult lenne mindig elmagyarázni. Ugyanakkor azt is megszoktam, hogy sokan nem értik mit is keresek itt…
- Elnézését kérem, de nem hittem volna, hogy ma még egy nyomozót is kapunk. Úgy néz ki a fejesek jobban aggódnak, mint gondoltam. – ebből pedig sejtheti, hogy nem én rendeltem ide, mert annyira hiányzott volna a két szép szeme. Vélhetően pontosan ugyanannyira van ehhez kedvem, mint neki itt lenni és ilyen pitiáner üggyel foglalkozni. Főleg, ha esetleg lenne más ügye, vagy éppen a munkaidejének is vége lenne. – Örvendek a találkozásnak, Pietro elkíséri Önöket a megfelelő helyre. És csak nyugodtan, állok rendelkezésére, hiszen ezért is lennék itt. – mutatok a közben befutó kollégámra, aki sietve kér elnézést, hogy megint elkéset, mire én csak megrázom a fejemet. Még egy pillanatra a hátam mögé nézek, ahogyan egyre inkább távolodni kezdenek, majd visszapillantok az előttem álló nyomozóra és majdnem elnevetem magam a kérdését hallva.
- Jól mondja, sokan megfordulnak itt, hívások pedig napi szinten vannak, akik különféle dolgokkal fenyegetőznek… - kezdek bele, majd teszek egy-két lépést sietve elkapva egy rohangáló kisgyereket, aki majdnem elbukik. Megszeppenve pislog rám, mire én csak talpra állítom, majd a szüleire pillantok, akik pár lépés után beérik a fiúkat. Spanyolul kezdenek elszabadkozni, mire sietve reagálok, hogy nem történt semmi baj se, s az a lényeg, hogy nem ütötte meg magát a kicsi, utána pedig ismét a férfira pillantok és folytatom tovább. – Itt inkább az volt a gond, hogy egy-két elszólás volt a dologban, mintha pontosan tudták volna, hogy mi fog a mai este folyamán történi, mintha belsőmunka lenne részben. – fejezem be a kérdésére a választ. – Persze, mit tudhatok én, csak egy kurátor vagyok, de emiatt értesítették Önöket és kérték a legjobbakat. – toldom meg még egy barátságos mosollyal, miközben próbálom elvenni az élét annak, ahogyan mondtam a dolgokat, mint aki nem először találkozik ilyennel, ezért állítaná biztosra, hogy belsőmunka.
Ő a kérdését nem fejezi be, én pedig válaszolni se tudok rá, mert váratlan vendégeink lesznek. A turisták sikoltoznak és hirtelen azt se tudják, hogy fussanak-e valamerre, vagy inkább egy helyben álljanak meg. Én csak a lehető a leghiggadtabban emelem fel a kezemet, mert pontosan tudom, hogy először jobb látszatra megadni magunkat és szemmel láthatóan Zack is egy véleményem van velem. Amikor viszont elém lép, akkor tényleg már nevethetnékem lenne. Lehet törékenynek tűnök, de nem vagyok porcelánból se.
- Jelenleg egy gyerek fejéhez szegeznek fegyvert, de megoldja és beindították a néma riasztott a lövöldözéssel, így ez annál azért kicsit nehezebb lesz. – suttogom neki vissza, miközben a fegyverére siklik a pillantásom. Ha rendőr lennék, akkor most elvehetném és… az is őrültség lenne, mert a másik kettő reakcióit még nem ismerjük, így van lőnének, vagy menekülni próbálnának. Túlzottan is kétesélyes, de attól még mindig tudom, hogy miként kell meghúzni a ravaszt.
- Az épület tele van biztonsági őrökkel, a társaival és megannyi turistával, vezetővel, itt dolgozóval. Még fél óra lett volna zárásig. – avatom be, amikor is újabb szavak hagyják el a maszkosok száját.
- Mindenki térdre! Kivéve maguk ketten, ha már olyan jól beszélgetnek! – int felénk, miközben újra végigméri a nyomozót. – Maga zsaru, igaz? Láttuk, így ne is tagadja! Meg a társait is!– folytatja tovább, miközben egyre közelebb ér és már látom, hogy ebből semmi jó se lesz, sietve lépek ki a takarásból, hogy valamennyire elé keveredjek.
- Valóban az, de szolgálaton kívüli. Értem jött, mert úgy volt, hogy együtt vacsorázunk. – a hitelesség kedvéért pedig megérintem a kezét is. - Az meg teljesen véletlen, hogy egy-két kollégája is itt van. Nem tudott róla, a vezetőség rendelte el az utolsópillanatban őket. Az épület túlsó végében vannak.  – vagy elveszem a fegyvert és elrejtem én, vagy pedig előadom, hogy csak hozzám jött, a második pedig jobbnak tűnt, mielőtt még kiakadt volna, hogy a fegyveréért nyúlok, mert tuti átnézték volna. – A kurátor vagyok, ha megmondanák, mit akarnak, akkor talán még segíthetnék is Önöknek cserébe azért, hogy senki se sérülhessen meg. – az egyik betörő méregeti őt, de végül bólint. A hangom egyszer se remegett meg, hiszen mi értelme lenne? Lehet félnem kellene, de most az egyszer nem tudom igazán elnyomni azt, aki voltam. Jasmine Fishert, a rendőrnőt, aki másokat akart megvédeni úgy, ahogyan az apja is tette és a „nagybácsija”.
- Csak fogja be és tegye azt, amit mondunk, akkor talán megússzák! Térdre! – int a fegyverével, mire követem a többieket, a kezemet a tarkómon kulcsolom össze. A mobilokat és órákat tegyék ebbe a zsákba. – És meg se forduljon a fejükben őrültséget tenni, vagy ő lesz az első, aki meghal. – intet a társa kezei között vergődő tinédzserre. Legszívesebben nekik rontanék, de utálom, hogy ennyire tehetetlen vagyok ebben a második esélyben.
- És mégis hogyan akarja megoldani? – kérdezem meg suttogva, amikor nem minket figyelnek. Mert az eléggé egyértelmű, hogy nem kezdőkkel van dolgunk, de azt se hittem volna, hogy tényleg elhiszik azt, hogy miattam van csak itt. Talán tényleg belejöttem két év alatt a hazugságokba, amióta ebben a testben tértem magamhoz.


■ ■ Bocsi, megszaladt a kezem, de remélem jó lesz. doboz  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Okt. 08, 2017 2:57 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Craig Malague tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szomb. Nov. 11, 2017 6:02 pm

Panda


Kaptam egy utasítást a főnökömtől egy eltűnt festmény ügyében. Először mérgelődtem, hogy ezt miért nem a rendőrök intézik el, mert ez egy egyszerű lopásnak lehet minősíteni. Ezért sem akartam elindulni, viszont a társam egyfolytában nyaggat, hogy induljunk már el, mert a nyomok kihűlnek. Csak magamban pukkadok, egészen a földszintig, ahol pont elkap minket a főnök.
- Ügynökök! Remélem most mennek a helyszínre! Már régen ott kéne lenniük! - Kapjuk a fejmosást és már a társam szólna is, mikor hátat fordít nekünk a felettesünk és eltűnik a sok egyenruhás ügynök közt. Én mindössze a szemeimet forgatom. Erre mi szükség volt? Már régen felraktam volna a kérdést, hogy miért nekünk kell ezzel foglalkozni.
A kocsiban is folyamatosan ezen kattog az agyam, hogy miért minket ugrasztottak ki, és remélem, hogy nagyon is jó okuk volt erre. A társamat figyelve, alig bír a bőrében maradni, de én higgadt vagyok, leszámítva, hogy majd felrobbanok a dühtől. Először egy irodába dugnak, most pedig rendőri melót sóznak a nyakamba.
- Szerinted mi lehet a háttér, hogy minket küldenek? - Szemem sarkából látom, ahogy érdeklődik a kis szőke mellettem. Vállat rántok és unott hangon szólalok meg.
- Szerintem a rendőrök nem tudják a munkájukat végezni rendesen. - Harsogom, majd le is zárom ezzel a válaszom. Már meg se hallom, hogy ő milyen teóriát állított fel, mert nem érdekel. Amint megérkezünk a helyszínre, leállítom a motort és kiszállva, már magára is hagyom a társam, mintha nem is együtt nyomoznánk. Azt még hallom magam mögött, hogy várjak már, de igazság szerint gyorsan le akarom ezt az egészet tudni. Nem azért, mert hiányzik az akta tologatás, hanem azért, mert szerintem ez időpocséklás. A lenti járőrösöktől megtudjuk, hogy merre is kell menni, majd egészen a kiállítóteremig megyünk.
- Vologue ügynök vagyok, ő pedig a társam Malague ügynök. Volna pár kérdésünk. - Szólal meg elsőként Kate hivatalosan. Ha tehetném, már rég megölném, de inkább nem teszek semmit, csak jobban szemügyre veszem a helyszínt. Próbálok valami okot találni, amiért minket iderendeltek.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
45
● ● karakter arca :
Robbie Amell


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Kedd Nov. 14, 2017 10:35 pm

Csöppet se örültem a kapott eredményeknek, hogy elméletileg hamisítvány díszeleg az egyik falunkon, mert valamikor megfújhatták. Nem, nem a mai napon, inkább az elmúlt két napban valamikor, amikor szerelők is megfordultak a termekben is zárást követően. Felreppentek pletykák, hogy hamis az egyik kép, a vezetőség pedig vizsgálatot rendelt el. Amikor pedig délután visszatértem az egyik tárgyalásról, akkor nem éppen örömhírrel vártak, hogy kacsa a hír és nem kell aggódnunk. Pont ellenkezőleg a múzeum egy részét elzárták csőtörésre hivatkozva és rendőrök foglalták el a helyet. Még szerencse, hogy van hátsóbejáratunk és valamennyire megőrizhettük a hírnevünket a mai napra is. Szép is lenne, Párizs szívéből, a jól ismert és sokak által kedvelt Louvre hamis festményt állított ki napokon át. Már csak tényleg ez hiányozva.
Sietve dobtam le a táskámat az asztalomra, majd pedig a kabát is követte. Közben pedig máris elkezdtek tájékoztatni, hogy mi a helyzet és biztosan nem eredeti. Pazar, egyszer nem lehetne egy békésebb napom is? Ha a magánéletemet nem kavarja meg a tornádó, akkor megteszi más valaki. Remélem, hamarosan elkapják azt, aki ezt tette és aki szerint poén festményeket árulni a fekete piacon, vagy magángyűjteménybe rakni. A legtöbb ember idegesen nézett, meg aggódva, ahogyan szélvészesen haladtam vissza az érintett terem felé, ahova elméletileg még két nyomozó is jönni fog. Késnek, biztató és még ők lennének a legjobbak? Ha még pontosan se tudnak érkezni. A cipőm kicsit talán vészjóslóan koppant a kövön, amikor megláttam az érintettek.
- Valóban? Nekem is egy, ha már ügynökök és a legjobbak, akkor miért késtek? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert vélhetően egyikük se ezt várta volna el, de egy dolgot sose szerettem, ha valaki késik.
- Melyikük a rangidős? – jött az újabb kérdés, mielőtt a tárgyra térnék, hiszen a másik addig mehetne a rendőrökkel beszélni, hogy mire jöttek rá, a másikkal pedig ráérek beszélni én. Nem sok kedvem volt ehhez. Főleg úgy nem, hogy fél óra múlva elméletileg Versaillesben kellene lennem, de most emiatt nem lesz és ki kell magyarázni azt is, hogy ha már együtt akar működni a két hely, akkor miért nem jelenek meg.
- Pandora Fournier – nyújtottam végül kezemet annak, amelyik maradt, vagy bevállalta, hogy beszél velem. – A múzeum kurátora volnék, gondolom a festmény botrány miatt vannak itt. – mi másért lennének, de azért jobb lenne tisztázni, hogy nincs-e még olyan dolog, amiről nem tudok, hanem most kell ráébrednem. Az meg más kérdés volt, hogy értettem én is a nyomozók és rendőrök nyelvét, hiszen halálom előtt én is az voltam, de most övéké a terep. Ezt nem szabad felednem.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason


A hozzászólást Pandora Jasmine Fournier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:47 pm-kor.
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Craig Malague tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szer. Nov. 22, 2017 11:24 pm

A kocsiban egész végig azon rágódok, hogy miért mi kaptunk egy piti lopásos ügyet. Gyorsan átfutom az aktát, amit a felettesünk futólag a kezembe nyomott, de semmi érdemlegeset nem tartalmaz. Remek, kb ezzel annyira megyek, mint a mai újsággal. Semmi információ a festményről, a gyanúsítottakról, az esetleges szemtanúról. Elég silány egy akta.
Nem is habozok, amint leparkoltunk a múzeum előtt, már szállok is ki a járműből, hogy elsőként lépjük a kapuk mögé. Csak ezután sikerül a megfelelő szárnyhoz érnünk, hogy egy itt dolgozóval beszéljünk, aki talán több információval rendelkezik, mint a kezemben tartott bézsszínű mappa. A hangnem, nem tetszik elvégre nem a kocsmában vagyunk, de gondolom ugyanannyi kedve van ehhez a beszélgetéshez, mint nekem. Én is jobban örülnék egy komolyabb ügynek, de a ranglétrán muszáj felmászni. Összeráncolom a homlokom, ahogy elhagyja az ajkait, hogy a "legjobbak" vagyunk. Még csak most kezdtünk, könyörgöm...
Most kivételesen én sem értem, hogy mire fel ez a flegmaság és szinte egyszerre nézünk össze a társammal.
- Ki mondta, hogy a legjobbak vagyunk? Most kaptuk meg ezt az ügyet... - Már épp magyarázkodni kezd az ügynök, aki mellettem áll, mire csak sóhajtok egyet. Nem hagyom, hogy befejezze, egyből a szavába vágok, és szerencsére, amilyen tanácstalan hamar befejezi, hogy átadja nekem a figyelmet.
- Nem hiszem, hogy magára tartozik, de abban egyetérthetünk, hogy 20 perc alatt elég nehéz a város egyik végéből a másikba jutni... - Rántom meg a vállaimat, nem hiszem, hogy bármiféle magyarázkodással tartoznánk neki. A város ilyenkor a legrosszabb a forgalom terén és a felettesünk is nemrég szólt, hogy ki kéne jönnünk. Még csak alig futottam át a kocsiban az ügyet, hogy miért is vagyunk itt.
- Nincs rangidős köztünk. - Válaszol hűvösen a társam és végre kezd rájönni, hogy ebben a szakmában nem megy semmire a kedvességgel. Csak meg kell nézni ezt a nőszemélyt. Hogy milyen arrogáns... Bár tetszik ez a stílus, de nem mutatom ki. Természetesen mindketten maradunk, több fül többet hall. Amit az egyikünk semminek vél, az lehet, hogy a másiknak egy nagyon fontos szál. Miután megtudjuk a nevét, már is szóra nyitnám a számat, de megint közbe szól. Most ki a nyomozó kettőnk közül?
- Természetesen azért. Ha már ennyire tájékozódott, akkor el is mesélhetné részletesen, hogy milyen képről van szó és mit tud az ügyről! - Szólítom fel, cseppet sem kedves hangnemben, de ő sem úgy áll hozzánk, mint aki nagyon is segíteni akarná a munkánkat. Hogy miért minket, tapasztalatlan ügynököket választottak erre, az egy jó kérdés. Legalább más mellé beoszthattak volna, hogy lássam az ügy menetét. Szemem sarkából észreveszem, ahogy a mellettem lévő elő is veszi a jegyzetfüzetét és a tollát. Kicsit úgy érzem magam, mint egy interjún, de jobb is, ha ő jegyzetel, majd én kérdezek. A helyszínt ráérünk utána is átnézni, elvégre ez a szárny úgyis le van zárva.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
45
● ● karakter arca :
Robbie Amell


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szer. Nov. 29, 2017 10:11 am

A nő kérdésére meglepetten pislogtam párat, pedig szerintem érthető volt, hogy miért mondtam azt, amit. Louvre eléggé fontos jelképe Párizsnak, világszerte kíváncsiak rá, de még a helyiek is örömmel látogatnak el időről időre erre a helyre, így nem hiszem, hogy pont kezdőket küldtek volna, hogy megoldják a rejtélyt. Elmosolyodnék, ha még lenne erre is erőm, ahogyan a férfi a nőbe „fojtja” a szavakat. Akkor ő lenne az, aki inkább irányítja a párosukból a dolgokat, legalább ez is kiderült, még ha netán ezt cáfolni is kezdenék.
- Másoknak sikerült, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy itt vannak. – barátságosan csendül a hangom és pont nem érdekel, hogy mennyire tartanak netán arrogánsnak, merevnek, vagy ridegnek. A legtöbben, ha egy nő határozott, akkor máris arrogáns jelzővel illetik, ezt pedig már egészen megszoktam ebben a szakmában, de szétszórt nem is lehetne az ember. Egy múzeum kurátorának lenni nem éppen egyszerű és könnyed feladat legtöbb esetben. Most is egyik helyről a másikra is rohangálok, és szinte még én is alig tudok valamit.
- Rendben, akkor nincs. – hagyom a nőre a dolgot, mert voltam rendőr, s ha nincs is kinevezve valaki rangidősnek, akkor is mindig van egy olyan személy egy-egy párosban, aki szívesebben veszi kezébe a dolgokat, aki anélkül is megmondja, hogy ki mit csinál. De persze ezt egy külsős nem tudhatja, így csak elfogadom, amit mondott.
- Nem sok minden tudok, lévén nem rég érkeztem meg egy tárgyalásról. Velem csak közölték, hogy mi történt és jönnek maguk. A társaik vélhetően többet tudnának. – pillantok a helyszínelőkre és a többi rendőrre. Ezért is gondoltam, hogy netán az egyikük velük is beszélhetnének, de ha nem, akkor nem. Nem az én nyomozásom, így nem is fogom megmondani, hogy ki mit csináljon. Végül lassan elindultam az említett terem felé.
- Nem tudom, hogy mennyire is jártasak a művészetben, de Paolo Veronese alkotásáról lenne szó, még pedig A kánai menyegző c. festményéről. – kezdek bele, hiszen tényleg fogalmam sincs, hogy mennyire is tudják, hogy miről van szó. Ha nincs, akkor csak a falon lévő hamisítványra mutatok. – Körülbelül 3 hete esett át egy éjszakai restauráláson, átnézésen, de akkor senkinek se tűnt fel az, hogy bármi csere történt volna. Nem tudja senki se azt, hogy mikor vagy éppen miként cserélték ki, de vélhetően azt követően.  Kaptunk egy névtelen levelet, amit a kollégáiknak át is adott a vezetés, ezért lett bevizsgálva a festmény és kiderült, hogy valóban hamisítvány. Talán az elkövető küldte a levelet, hogy hencegjen, de persze ez csak feltételezés, Önök biztosan jártasabbak ilyen téren. – Pillantok rájuk még mindig barátságosan, de valljuk be, egyikük se azért van itt, hogy most barátkozzunk, hanem mert olyan dolog történt, amit senki se ért, hogy miként eshetett meg. Pár szót váltok az egyik kollégámmal, hogy mondja le a másik megbeszélést, biztos nem fogok odaérni időben. Majd ismét a két nyomozó felé fordulok, hogy van-e bármi kérdésük.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Craig Malague tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Dec. 03, 2017 12:51 am

Szerintem az arcszerkezetemről pontosan le lehet olvasni, hogy mennyire nem tetszik, hogy kérdőre vonja a szavunkat. Ha ennyire nincs kedve velünk beszélgetni, akkor nyugodtan mondhatta volna másnak, aki talán még itt is volt ebben az időszakban, hogy meséljen nekünk.
- Oh tényleg? És mégis kiknek? Ezeknek a zsaruknak, akiknek az őrsük itt van a szomszéd utcában? Hát nagyon reális elképzelés... - Szűkítem össze a szemeimet, baromira nem tetszik, hogy így kioktat. Csak egyszer próbálja ki és megtudja, hogy a közlekedés ebben az időszakban maga a pokol. Lévén, hogy ügynökök vagyunk, nem szirénázva jöttünk, hisz ez nem egy olyan életbe vágóan fontos dolog, amiért használnunk kellett volna. Tovább nem is vitatkozok vele erről, mi tudjuk a pontos igazságot, az hogy ő mit gondol, arra magasról teszek. Még arra is, hogy jobbakat várt tőlünk, de biztos vagyok benne, hogy ezzel az üggyel, ha bizonyítunk többször kapunk terepmunkát, aminek nagyon is örülnék.
- Valami oka csak van, hogy magával kell beszélnünk, még ha maga a kurátor is! - Rántom meg a vállaimat. Az nem elég kifogás a számomra, hogy még csak most ért ide. Nyilván valaki mással kéne beszélnünk, ha nem lenne valami különös ebben a festmény rablásban. Nekem azaz érzésem, hogy valamit sumákol, de egyelőre ezt magamban tartom. Mindenesetre élvezem a vele való beszélgetést. Kellően nyers ahhoz, hogy ne valami nyáladzásba menjen át ez a beszélgetés.
- Gyanakszik valakire a kollégák közül? Nekem azaz érzésem, hogy valaki a személyzetből vihette ki, esetleg az egyik restaurátor. Nem lenne túl meglepő, elvégre nappal nem vihették ki a látogatók miatt.. Az esti restaurálás megfelelő időpont, hogy kicseréljék a festményt... - Az utolsó mondatot már szinte csak magam előtt mondom, de úgy, hogy hallja a két nő a teóriámat, miközben nézem a biztonsági kamerát a sarokban. A társam csak a szeme sarkából pillant rá Pandára, miközben a hátamat lesi.
- Mi a helyzet a kamerák felvételeivel? Megvannak már? - Fordulok meg, hogy a nőre szegezzem a tekintetemet, majd megint körbe futtatom a szemem a helyen. Túl nagy ahhoz, hogy innen észrevétlenül nappal elvigyék a képet.
- Tudja, hogy melyik biztonsági őr volt szolgálatban? Egy részletes személyzeti beosztást szeretnék kérni arról, hogy ki mikor foglalkozott a festménnyel az elmúlt 3 hétben beleértve a restaurálás időszakát. - Fonom össze a karom a mellkasom előtt, ahogy rápillantok, de meg is van a testhez álló feladat a nőnek, de mielőtt bármit is tudna mondani, azért keserűen még hozzáfűzök valamit.
- Persze csak, ha nem megterhelő feladat maga számára. - Döntöm oldalra egy picit a fejem és ha jól figyel, akkor egy halvány kaján mosoly jelenik meg az ajkam egyik szegletében. De persze, ezt csak rövid ideig, azt nem akarom, hogy a társam észrevegye.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
45
● ● karakter arca :
Robbie Amell


✥ Szeretettel Pandora Jasmine Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Dec. 03, 2017 10:49 pm

Nem kis erő volt inkább ráharapni a nyelvemre és elsiklani a megjegyzése felett. Pláne, hogy voltam én is rendőr és tudom, hogy nem itt van a szomszédban az őrs, de persze én csak egy laikus lehetek ebben az egész helyzetben, aki semmit se ért a rendőri munkához, így kisebb erőfeszítés árán is, de megmaradtam ennél a szerepnél, így inkább nem is reagáltam semmit se arra, amit mondott. Felesleges és értelmetlen szóváltás keveredne belőle.
- Talán pont ezért kell nekem magukkal beszélni, mert én volnék a kurátor. – világítok rá a dologra, hiszen az igazgatóságtól ne várják, hogy idejöjjenek. Helyettük itt vagyok én, és ebből is látszik, hogy mennyire is nem néztek utána az itteni szervezet felépítésnek. De ezt is inkább lenyelem, talán a szavaim is eléggé kifejezőek voltak, hogy miért is velem kell beszélniük.
- Nem, ha gyanakodnék, akkor mondtam volna már, de korábban már volt egy-két kisebb zavar a raktárnál. Azt mondták, hogy semmi se tűnt el és én is ezt megerősítettem. Ugyanakkor járt itt egy biztonsági szolgálat, akikkel már évek óta dolgozunk. Talán az ő kezük van benne és nem véletlenül volt rendszerhibánk. – világítok rá egy másik lehetséges sejtésre, mert nem feltétlenül innen kell valakinek benne lennie, de ha igen, akkor remélem, hogy elkapják és többé se tehet ilyet, vagy éppen a festmény is elő fog kerülni.
- A legjobb tudomásom szerint már át lettek adva a rendőrségnek, így ezt velük beszélje meg, hogy Önöket, vagy őket illeti e inkább. – mutatok a megfelelő irányba is, hogy merre fogják megtalálni a felvételeket.
- Már össze lett állítva a lista.  – majd a kezemben lévő mappákat előszedtem, hiszen mire ideértem, addigra kértem, hogy tegyék meg. – Tessék, és itt van a nálunk dolgozok adatai is, hiszen gondolom őket is szeretné ellenőrizni. Ha netán valami mégis hiányozna a lista átnézést követően, akkor csak szóljanak és szívesen elküldjük Önöknek. – viszonzom a kedves a mosolyát, mert ha meg akart fogni, akkor rosszul próbálkozik. Attól még, hogy én nem voltam itt, attól még másnak ki tudtam adni a nyilvánvaló feladattot, ahogyan a múzeumnak se ez az első esete a rendőrséggel, így pontosan tudják, hogy általában ezek az adatok kellenek.
- Még esetleg valamiben segíthetek? – kérdezem meg türelmesen, de ha már nincs más, akkor csak további jó munkát kívánok nekik és távozom az ideges asszisztensem felől, mert képzelem, hogy mennyi és milyen fajta hívást kaphatok a Versailles-i kastélyban dolgozótól, amiért még mindig nem vagyok ott a tárgyaláson.

|| Bocsi, hogy ilyen rövidke játék lett, de ha más nincs, akkor ez most részemről záró lenne. Köszöntem a játékot! iloveu


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
749
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


✥ Szeretettel Craig Malague tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Dec. 17, 2017 2:37 pm

Szerencsére hamar lezárjuk a kis kezdeti összezördülésünket és végre az ügyre tudunk koncentrálni. Még mindig fenntartásaim vannak a nővel kapcsolatban, de legalább annyi érdeme van, hogy segítőkészen áll a dolgokhoz.
- Jobban szeretnék olyannal beszélni, aki itt is volt ebben az időszakban. - Mogorván szólalok meg, mert számomra az derült ki, hogy itt sem tartózkodott a múzeumban ebben az időszakban, ami nem baj, ha elmegy tárgyalásra vagy más országba utazik, de nekem feltétlen egy használhatóbb személyre van szükségem. Viszont, amit hallok az nagyon is felkelti az érdeklődésemet. Hogyhogy én erről nem tudok?
- Érdekes. És mit tettek a kivizsgálás érdekében? Értesítették a rendőrséget vagy hagyták annyiban? - Teszek fel megannyi kérdést, mert erről sincs semmilyen adatom. Néha úgy érzem, hogy nem vesznek komolyan a központban, vagy tényleg csak ennyit tudtak az ügyről. Semmilyen előzetes jegyzőkönyv, de persze ez lehet, hogy ilyen belsőleg elintézett dolog.
- Remek. - Pillantok rá a rendőrökre, cseppet sem álcázva a nem tetszésemet, hogy ennyire nem segítőkészek a kollégák. Nekem mindössze annyi információm volt, hogy egyelőre nagyon az elején vannak, erre most derül ki, hogy már a felvételek régen át lettek nekik adva és nekünk egy másolatot sem voltak hajlandóak küldeni. A névsort, ami a kezemben van, gyorsan átfutom, majd felnézek a nőre.
- Mindenképp! - Halvány kaján mosoly ül ki a szám szegletében, mintha csak a fejében szeretnék olvasni és biztosítani, hogy lesz még egymáshoz szerencsénk. A kérdését követően, megrázom a fejemet, hisz ez elég sok, ami már most megtudtam. Legalábbis több, mint amennyivel a főnök ide küldött.
- Nem, szerintem mára ennyi információ elég. Ha valami felmerül, hívni fogom. Addig is itt a névjegy kártyám, ha bármi eszébe jutna, vagy valami szokatlan történne. - Nyújtom át neki a névjegykártyámat, és a papírokkal a kezemben, oda is sétálok a társammal együtt a rendőrökhöz. Velük még nem végeztünk, de azt hiszem a most megtudott információk alapján lesz még egy körünk a biztonsági szolgálattal is. Valami nagyon gyanús ebben az ügyben... Ezekkel a gondolatokkal kezdtem neki a kérdezősködést a rendőröknél, majd az összes összegyűjtött dokumentummal a kezemben az autó felé sétálva, a társam hangját hallom magam mellőle.
- Mire gondolsz? - Hallom a hangjában a tanácstalanságot, de nekem van egy-két elméletem, de csak megrántom a vállaimat.
- Azért azt ne mond, hogy neked nem gyanús ez az ügy. - Pillantok rá, aki csak sóhajt egyet. Gondolom neki is van egy-két elmélete, legalábbis nagyon remélem, hisz ezért vagyok titkos ügynökök és bár nem vagyunk a legjobbak, de még lehetünk az évek során. Ezekkel a gondolatokkal szálltam be az autóba, hogy visszamenjünk a központba.

//Köszi én is, majd még úgy is zaklatlak (Mármint Craig xD)
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
45
● ● karakter arca :
Robbie Amell


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Dec. 17, 2017 3:14 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Julien Flamme tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szer. Dec. 20, 2017 12:45 pm

Lærke – Julien

Tudom-tudom, kellenek a terápiákhoz, ezért muszáj most itt lennem. A művészet terápiák nem az erősségeim, viszont a lehető legjobban mozgat meg bizonyos agytípusokat. Engem éppen nem, ezért szeretek sokkal inkább olyan terápiákat vezetni, amiben mozgás van. Most csak figyelmességből jöttem el, ami nem más, hogy tudom, Annable töviről-hegyire ki fog kérdezni a kiállításról.
Azt mondják, le kell ülni egy-egy alkotás előtt és érdemes úgy belemerülni. Na, akkor lássuk!
Leülök, s a papírpoharat is leteszem, amiben lefedve lappang a még forró kapucsínóm. Most még be lehetett hozni. Azt viszont nem veszem észre, hogy amire leteszem, az egy cseppet sem a fehére mázolt betonpad, hanem vázlatfüzet. Rajzzal.
Istenem, mi a fenét lehet enni ezen a.... mi ez? Oldalra támaszkodom, rátenyerelve a papírra.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
14
● ● karakter arca :
Keanu Reeves


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Szomb. Feb. 24, 2018 4:28 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Sin Carter tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Márc. 04, 2018 10:35 pm

Reine && Sin
Sosem hittem volna, hogy igent fog mondani a meghivasomra.
Szentul meg voltam gyozodve arrol, hogy a harom darab "baszd-meg-magad" csokrom utan elkonyvelt a vilag legnagyobb seggarcanak, es igazabol azzal a meggyozodessel kerdeztem meg, hogy el fog utasitani... Aztan O igent mondott.
Gondolom, mondanom sem kell, hogy azzal az erzelmi elettel, ami nekem volt az elmult harom evben, nem sok fogalmam volt arrol, hogy kene kineznie egy normalis randevunak; ha valaha is voltam barmilyenen, az utoljara kozepiskolaban volt, azota nagyreszt, hogy is mondjam... Olyan emberekkel kerultem nagyreszt kapcsolatba, akiket nem erdekelt a romantika. En sem voltam a tipikusan romantikus fajta - bar tudtam ertekelni egy-egy, jo tarsasagban eltoltott vacsorat, de amennyire balszerencses voltam a kapcsolatokban, hat... Eleg volt csak belegondolni, mennyire pocsekul nezett ki a szakitasom Ellie-vel, es mennyire abszurd volt a szakitasom Sophie-val. Barmennyire is baratok voltunk tovabbra is, valahol meg fajt a dolog, foleg, hogy valamennyi koze volt ennek Henry-hez is, az evek ota nem latott, egykori legjobb baratomhoz.
Ennek ellenere most minden optimizmusomat osszeszedve szivtam a fekete dunhill-em a Louvre Muzeum elott alldogalva, ahogy Reine-t vartam, mert rossz szokasom szerint megint tul koran erkeztem; igaz, azt hiszem, ha meg tiz percet a lakaasom falai koze zarva kellett volna toltenem, minden bizonnyal beleorultem volna a stresszbe, mar csak azert is, mert mondtam mar, hogy fogalmam sincs, hogy kene kineznie egy normalis randinak? Meg nagyon otletem sem volt, hova vihetnem; ha az ember het eve el Parizsban, az Eiffel-torony csupan egy kibaszottul nagy villanypozna a szamara, a rengeteg draga etterem csak folosleges penzkidobas, meg hat... Nagyon keveset tudtam rola, nem eleget ahhoz, hogy valami olyannal alljak elo, ami momentalisan levenne ot a labairol.
Meg joforman el sem oltom az elozo csikket, mikor mar a kovetkezo cigarettara gyujtok ra; megjegyzem meg magamban, hogy ne felejtsek el utana legalabb negy mentolos cukorkat a pofamba tolni, hogy ne legyen hamutarto-szagom; a kezeim remegnek a stressz es izgatottsag kevereketol, es azt hiszem, egeszen tizeneves korom ota nem ereztem igy magam - meg ha valahol, melyen meg fajt is ezt a ket szakitas ennyire rovid idon belul, nem akartam elbaszni a mai napot azzal, hogy ujra es ujra felidezem oket magamban.
De azt hiszem, hatarozottan tul koran jottem; a telefonom kijelzojen virito ora szerint meg tiz percem volt, es kezdtem magam tul klisesen szerelmes tinedzserlanynak erezni, mert ennyivel korabban erkeztem. Tudod, mint azokban a tiniknek keszult, amerikai filmekben, amikben tul sok a drama es tul keves a quality plotline. De hat... Hibaztathattam magam ezert? Elvegre is volt Reine-ben valami, amitol mar akkor jobb kedvem volt, amikor meglattam - nem ok nelkul voltam annyira gyakori vendege a viragboltjanak, es lenyegeben pakoltam tele az egesz lakasom csokrokkal, amiket csak azert vettem, hogy a leheto legtovabb huzzam az idot, amit a boltjaban toltok.
Wow, Sin, mennyire desperate vagy.
Rezignaltan rugok el egy kicsi kovet a semmibe, ahogy meggyujtom az utolso cigarettam; elgondolkodok azon, miert is nem hoztam neki viragot, de aztan rajovok, hogy viragboltosnak viragot adni minden bizonnyal szar otlet lett volna. Talan ha nem csinalok komplett balfaszt magambol a kiallitas vegeig, elvihetem majd ebedelni... Csak eloszor erjen ide, mielott elfagyok a nem tul esszeruen kivalasztott, vekony kabatomban.


On a dark night like ink I'm out of my mind I crave more hot pain It's time to stop Breathing is daunting Hulack in the sky The pace is as cold as the moonlight I'm walking the flames Beyond the limit We have to keep heavy silence He's gone With darkness in the deep abyss He is the Conqueror of the Soul Even the limit of death that binds the body is not restrained Leap toward great possibilities The second creator who arrived at the sanctuary
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
50
● ● karakter arca :
lee jong suk


✥ Szeretettel Reine Lacroix tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Vas. Márc. 18, 2018 11:26 pm

Sin & Reine
Tűsarkú csizmájának kopogása elvegyül a körülötte tömegével álló turistacsoportok lelkes zsibongásával, kik között épp próbál utat törni, remélve, nem késik el miattuk. Nincs túl sok oka az aggodalomra, hisz a metró mozgólépcsőjén felfelé tartva még bő tíz perce volt megérkezni a Louvre bejárata elé, ahová - amennyiben (remélhetőleg) nem lett átverve a meghívással – Sinnel beszélt meg találkozót. A randevú szó pavlovi reflexként kitöröl fejéből minden épkézláb gondolatot, így taktikusan kerüli magában ezt a kifejezést, mielőtt még túlságosan belelovalva magát valami ordas hibát követ el, végképp lejáratva magát a férfi előtt.
Szerény otthona falai között mérgezett egér módjára szedte lábait egy szál törölközőben, melynek szemlélésébe még szőrös kedvence is belefáradt, s gondtalan szunyókált a kanapén, nem törődve azzal, gazdája mellé dobálja le ruháit és fehérneműit. Szerencséjére Sin volt olyan nagylelkű, hogy elárulja, hová is tervez ellátogatni vele, így legalább volt némi támpontja, hogyan is illene megjelennie a másik előtt. Talán maga a párizsi nép szégyenfoltja, hisz még nem járt a múzeumban, csupán hallott róla, bejárása napokba telhetne; ennek ellenére saját kényeleme helyett inkább próbált a másikéra odafigyelni, s legmagasabb sarkú csizmájával redukálni a vagy harminc centis magasságkülönbséget. Ilyen közel csupán a csipkelődő szóváltásuk közepette elcsattanó csókjuk alkalmával került hozzá, mely a helyzet minden kínossága ellenére még most is megdobogtatja szívét; ahogy felidézi magában a fölé tornyosuló alakot, kávé és parfüm bódító elegyét, ajkainak ízét… Képtelen volt megállítani a folyamatot, mely felelevenítve az emléket olyan érzéseket idéz fel benne, melyeket túl rég próbál eltemetni.
Egyre közelebb érve céljához azonban kételyek öntik el: nem tűnik-e túl idősnek az elegáns viseletben, vagy épp ellenkezőleg, a fehér blúz - fekete szoknya kombinációja miatt évnyitóra készülő kisiskolásnak; s a csipkés fehérneműjében, mellyel még egy valentin-nap utáni leárazás során lepte meg magát, nem találná kiábrándítóan olcsónak? Egyáltalán kell-e ezen gondolkodnia? Múzeumba hívta, nem a lakására egy netflix&chill találkára...  Maga a tény, hogy ez megfordult a fejében, némileg kiábrándítja saját magából; hisz korábban eldöntötte, hogy maga lesz a megtestesült optimizmus, s próbálja a legjobb formáját hozni, őszintén kimutatni, mennyire boldoggá tette a férfi meghívásával.
Noha „a Louvre bejárata előtt” egész pontos helymeghatározásnak tűnt, még majd’ tíz centi plusszal is nehezére esett átlátni a turisták sokaságán, átkozva önmagát szerény kivitelezése miatt; ugyan Ő jócskán felülmúlja az átlagot, és elméletileg nem lenne nehéz kiszúrni a tömegben, ha maga még az épület homlokzatából sem lát sokat, hogyan is találhatná meg?
Szánalmasnak érzi magát, ahogy jobb ötlet híján átfurakodik a hallottak alapján olasz csoporton, táskája fülét szorongatva képzelt kapaszkodó gyanánt, ha netán fellöknék kellemetlenkedése miatt; ahogy átjut az akadályon, Sin arcát megpillantva, s tekintetét elkapva hirtelen minden kétsége elszáll, szinte érzi, ahogy a mellkasát szorító görcs megenyhül, ajkai apró, de levakarhatatlan mosolyra görbülnek.
- Sziaaa!- szólítja meg, ahogy sietősen szedve lábait végre közelébe ér, lelkesen elnyújtva a szót; tétovázva áll meg előtte, kezeit mellkasa előtt tartva, látványosan tanácstalan, vajon mire is használhatná őket. Átkarolhatja-e üdvözlésként, vagy próbálja óvatosan megérinteni vállát, esetleg arcát, hogy ajkait az övéire invitálja? Az a bizonyos, virágboltjában elcsattant csók feljogosítja arra, hogy újabbat követeljen? Vajon észreveszi rajta, mit is szeretne?
- Ugye nem vársz rám túl hosszú ideje? Próbáltam igyekezni… - kérdez rá, miután valahogy sikerül megejteniük egymás köszöntését. Lopva pillant mobilja betört kijelzőjére, hogy igazolja magának szavait; szerencsére a megbeszélt időpontnál négy perccel korábban ért ide, ugyanakkor nem tudhatja, Ő mennyi ideje vár rá a hidegben, szeretne e még a szabad levegőn lenni, vagy betérve az épületbe azonnal belevágnak a "túrába".
Remélem tetszik és sikerült boldogabbá tennie Embarassed


Who are you to make me keep thinking of you? My pride is bruised, I’m burning up My face is hot, my heart keeps racing I can’t control my body, I’m getting dizzy Baby, hold me till I explode Stop thinking, what’s so hard about this? Kiss me like it’s a lie

As if I’m your last love
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
8
● ● karakter arca :
jung jinsoul


✥ Szeretettel Sin Carter tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Hétf. Márc. 19, 2018 12:34 am

Reine && Sin
Legalabb otszor elgondolkodok azon, egyaltalan miert egy muzeumba viszem pont ot randevuzni; ezer es egy masik hely van a varosban, ami sokkal erdekesebb lehetne, vagy egyedibb, vagy sokkal inkabb az izlesvilagomba illo, de aztan ott volt az is, hogy nem akartam, hogy ugy erezze magat, mint minden mas lany, akit klises randevukra visznek. A draga ettermes vacsorakrol egyebkent is mindig Ellie jutott eszembe; amiota szakitottunk, szinte obszessziven loholt a nyakamban es uzenetekkel bombaz, ami foleg elvette a kedvem attol, hogy Reine-t olyan helyre vigyem, ahol korabban vele voltam. Igy hat csak turelmesen toporogtam a Louvre bejarata elott, probalva nem fintorogni a rengeteg turistacsoportra, akik fintorogtak arra, hogy a szel az arcukba fujta a cigarettam fustjet. Es az ember azt hinne, hogy majd a majdnem ket meteres magassagommal egyszeru lesz atlatnom a tomeget, Reine utan kutatva, de hat... Lofaszt.
Akarmelyik iranyba is neztem, mast se lattam, csak fecsego turistakat es gimnazista gyerekeket, es egy pillanatig megfordult a fejemben az is, hogy talan celszerubb lenne meg terveket valtoztatni, mert hat itt ugrik a csendes es nyugodt muzeumi setank... De aztan meglatom Ot, es minden ketsegem elmulik a dontesem helyesseget illetoen; ha mas nem, hat diszkreten odebb tessekelek majd egy-ket gimnazistat, ez nem kene, hogy problemat okozzon, ugye?
- Wow... Gyonyoru vagy. - Bar a magassarku csizma valamelyest meglep, valtozatlanul elkepesztonek tartom, hogy mennyire illik neki egy ennyire egyszeru osszeallitas, mint a szoknya es a bluz; mindenki mason talan unalmasnak tartanam, de semmi esetre sem rajta. Talan eloszor latom azt is, hogy hajat kiengedve viselje, es a zsebembe kell sullyesztenem a kezem, hogy megalljam a vagyat, hogy ujjaim a puha, szoke tincsekbe temessem.
Felszegen teszek egy lepest az iranyaban, meg jobban leredukalva kettonk kozott a tavolsagot, de csak annyira telik vegul tolem, hogy egy kusza hajtincset a fule moge simitsak; nagyreszt azert, mert a mellettunk elhalado turistacsoport valahogy kiut a metaforikus nyergembol, meg igazabol tudok egy sokkal jobb helyet is az effele gyengedsegekre, szoval vegul csak sutan elmosolyodok, kezem visszaejtve magam melle.
- Igazabol nemreg erkeztem en is, meg ide kellett setalnom a kocsimtol. - Szorakozottan vonom meg a vallam, taktikusan kihagyva azt a reszt, hogy legalabb husz percen at koroztem a kornyeken, ingyenes parkolohelyet keresve; meg gondolom, taktikusan ki kellene hagyni azt a reszt is, ahol elszivtam negy cigarettat abban a remenyben, hogy ez majd megnyugtat. Talan eletem elso randevuja elott voltam utoljara ennyire izgatott; de nem mondhattam, hogy nem hianyzott az erzes az elmult evekben, mert... Bassza meg, hianyzott. Mocskosul. - Szoval... mehetunk? Gondolom, te sem szivesen ragadnal be a gimnazistak meg az olaszok koze.
Ajkaim kozul apro kacaj szakad ki, mielott ujjaim osszekulcsolnam az oveivel es magammal vezetnem a jegypenztarak fele, ugyesen, de nem tul gyorsan lavirozva a turistak kozott; megfordul a fejemben az is, hogy talan celszerubb lenne megprobalni beolvadni kozejuk, de mielott meg ezt megtehetnenk, mar a jegykasszanal vagyunk, egy ket gyermekes csalad mogott a sorban.
- Szerinted ha azt mondjuk, gimnazistak vagyunk, elhiszik? - Jatekosan kacsintok le Ra, de tekintetem akaratom ellenere is lejjebb csuszik, puha, rozsas ajkaira, es biztos vagyok benne, hogy ha a csalad legfiatalabb gyereke epp nem engem bamulna, talan meg meg is mernem csokolni Reine-t, de igy csak varok tovabb a sorunkra, tovabb filozofalva az olcsobb jegy megszerzesen. Nyugdijasoknak tul fiatalok vagyunk, diakoknak viszont talan meg elmennenk... Most mar csak az a kerdes, hogy ki akarna-e probalni ezt, vagy nem igazan. Nem sok vesztenivalonk van igazabol.
/


On a dark night like ink I'm out of my mind I crave more hot pain It's time to stop Breathing is daunting Hulack in the sky The pace is as cold as the moonlight I'm walking the flames Beyond the limit We have to keep heavy silence He's gone With darkness in the deep abyss He is the Conqueror of the Soul Even the limit of death that binds the body is not restrained Leap toward great possibilities The second creator who arrived at the sanctuary
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
50
● ● karakter arca :
lee jong suk


✥ Szeretettel Reine Lacroix tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Hétf. Márc. 19, 2018 11:37 pm

Sin & Reine
Ahogy meglátja őt, egy pillanatra megszűnik körülötte a külvilág, nem létezik más, csak Ő; lénye vonzza magához, lépéseit szinte már nem is maga irányítja, hanem a varázslat, mellyel megfogta, s magához láncolta. Hangját hallva pedig végképp elveszett, már azelőtt, hogy felfogta volna szavainak jelentését.
- Köszönöm – Bókjának nyíltsága szinte azonnal halvány pírt lehel orcáira, melyet hiába is fogna a hűvös időre; tekintetét végigvezeti a férfin, hogy legalább erre a kis időre leplezze zavarát, majd ismét felpillantva arcán legelteti tovább szemeit - Így biztosan elhiszik, hogy veled vagyok – fűzi hozzá, burkoltan viszonozva kedvességét.
Elakad lélegzete, ahogy Sin közelebb lép, ajkai apró résre nyílva várják a kiszámíthatatlant. Elveszett kezei végül megtalálják helyüket mellkasán, szimbolikus akadályt állítva szívének, mielőtt az kiugrana helyéről a férfi lágy mozdulatára, gyengéd érintésére reagálva. Úgy érzi, meleg masszává olvad bensője a törődő gesztus által; ha tudná, sem akarná felidézni az utolsó alkalmat, mikor gyengült el ennyire férfi által utoljára; hagyja, hogy magával ragadja, levegye lábairól, hisz nincs veszítenivalója.
- Sikerült helyet találnod? – kérdez vissza a kelleténél talán kissé meglepettebben, némi elismerést sugallva; neki valahogy sosincs ilyen szerencséje a belvárosban, legtöbbször több háztömbnyire szokott megállni céljától még úgy is, ha csupán egy eldugott kis újságoshoz tér be átlapozni a legújabb virágkötő magazinokat. Igaz, ma nem csupán emiatt érkezett metróval: titkon remélte, hogy a múzeum után máshová is betérnek, ami kissé kínos lenne külön kocsival, vagy ha onnan vissza kellene hozatnia magát érte.
Ajánlatát hallva ismét elmosolyodik, halkan felnevetve az olaszok említésén.
- Mehetünk – bólint aprót – Jól gondolod, szívesebben tölteném az időt csupán a Te társaságodban – Megfordul a fejében, hogy esetleg tisztázza a szavait, de felesleges; tényleg jobban örülne, ha egyedül az ő társaságában élvezhetné a kiállítást, már amennyire ez lehetséges a turisták hada között. Mindenesetre abban biztos, hogy nem lesz nehéz figyelmét a férfira összpontosítania.
Kezét a világ összes kincséért sem eresztené el jelen pillanatban, ahogy lépései tempóját ösztönösen a másikéhoz igazítva követi, szlalomozva a látogatók között, kik már azelőtt eltorlaszolják az utat a jegypénztárig, hogy egyáltalán tudnák, hányan is vannak. Kérdését hallva felé fordul, boldogan realizálva, hogy talán Sin is legalább annyira lelkes, mint ő, s némi önbizalmat nyer kacsintásából.
- Rólad biztosan – incselkedik vele, miközben bocsánatkérőn dönti fejét egy pillanatra felkarjának, remélve, nem veszi magára; lágy vonásaival, őzikeszemeivel, valamint apró termetével ő is letagadhatna pár évet, így, még ha ez nem is jogosítja fel arra, hogy ezzel tréfálkozzon, de legalább némi együttérzést is sugall. - Viszont nem tudom, megúszhatjuk e diákigazolvány nélkül… - tűnődik el halkan hümmögve. Mivel nem járt még itt, sőt, mióta Párizsban él, nem is igazán volt lehetősége azt használni; magántanulóként, majd férje kasszáján, végül egyéni vállalkozóként élve sose volt szüksége rá, így nem tudja, manapság mennyire veszik komolyan a tanulói jogviszony meglétét. Egyáltalán mely országok iratait fogadják el? Kétli, hogy a világ leghíresebb múzeumában csupán uniós diákoknak adnak kedvezményt.
- Esetleg ha külföldi diákok lennénk…  - Talán nincs mindenhol egységes igazolvány… Abban is kételkedik, hogy képesek megjegyezni az összes kinézetét. Ahogy újabb és újabb gondolatok szaladnak át fején, beugrik neki valami, amit talán megpróbálhatnak. - Próbáltad már eljátszani mások előtt, hogy nem beszéled a nyelvüket? – kulcsolja szabad kezét a másik kézfejére, ösztönösen próbálva felkelteni figyelmét. – Talán ha sokáig képtelenek megértetni magukat, beengednek igazolvány nélkül is… Szerinted képesek lennének kitiltani minket, ha mégsem jön össze? – teszi fel kérdését anyanyelvén, anélkül, hogy tudná, Sin érti e.
Remélem tetszik és sikerült boldogabbá tennie Embarassed


Who are you to make me keep thinking of you? My pride is bruised, I’m burning up My face is hot, my heart keeps racing I can’t control my body, I’m getting dizzy Baby, hold me till I explode Stop thinking, what’s so hard about this? Kiss me like it’s a lie

As if I’m your last love
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
8
● ● karakter arca :
jung jinsoul


✥ Szeretettel Sin Carter tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek •• Kedd Ápr. 10, 2018 12:11 am

Reine && Sin
Minden egiek tudjak csak, mennyire meg akarom csokolni; azt hiszem, Sophie ota nem is igazan ereztem igy egy no irant sem, de O valahogy elvette a maradek eszem is, es igazabol legszivesebben egybol haza vittem volna, hogy a nap egesz tovabbi reszet beszelgetessel tolthessuk - mert ahogy elneztem a mellettunk tolongo gyerektomeget, mar tudtam, hogy a csendes es nyugodt eszmevaltasbol itt semmi sem lesz. Na meg nem is vagyok annyira oda a gyerekekert, barmilyen koruak is legyenek; ezeknek a nagy resze raadasul mast sem tudott, csak a telefonjat nyomkodni. Igaz, en is ezt csinaltam az idom nagy reszeben, de hat...
- Sikerult, bar olyan negy haztombnyire, szoval csak szolj, ha a cipod megprobalna megolni, szivesen elviszlek odaig. - Szorakozottan mosolyodok el, ahogy atugyeskedem magunkat egeszen a jegypenztarig, meg kozben vetve egy gyors pillantast azokra az istentelenul magas sarkakra, amiket Reine viselt. Sosem ertettem, hogy a nok hogy nem torik ki a bokajukat ezekben, meg igazabol valahogy nem tudtam megerteni, miert akart mindenki magas lenni, amikor nekem a szazkilencven-akarhany centimmel tok szar volt. Marmint... Sosem volt bajom azzal, ha valaki elem ult vagy allt, de vajon ez a rengeteg mindenki tudta, mennyire kurva nehez ram nadragot talalni? Fogadok, hogy nem.
- Ha gondolod, vegigszaladhatunk gyorsan a gyerekek mellett, meg az olaszok mogott, aztan kereshetunk egy csendesebb helyet, ahol tudnank beszelgetni. - Szorakozottan vonom meg a vallam, ahogy sietosen belepek az olasz turistacsoport vezetoje ele, valamit motyogva arrol, hogy konyorgom, engedjen at, mielott megolok valakit, aki ket perce a frissen kitisztitott tornacipomre lepett; mondjuk ettol fuggetlenul ugyis betolakodtam volna a sorba, ha mar igy menet kozben eldontottuk, hogy kiprobaljuk magunkat diaknak alcazni.
Es az, hogy anyanyelvemen szol hozzam, eloszor kiut a metaforikus nyergembol; igaz, a mindennapokban meg neha elofordult, hogy koreaiul irogattam valamit, de mar korantsem voltam biztos abban, hogy szoban is ennyire jol menne; ennek ellenere osszeszedtem minden magabiztossagom es anyanyelvunkon valaszoltam neki, apro mosolyra vonva az ajkaimat.
- Sosem tudjuk meg, ha nem probaljuk ki. - Jatekosan kacsintok ra, mielott meg a kasszahoz lepnek, miutan az elottunk allo, ket gyerekes csalad megvette a jegyeit. Igyekszem elovenni a legbizonytalanabb arckifejezesem, mielott a leheto legtokeletesebben tort angol-francia-koreai kombinacioval probalnam odamakodni a jegypenztarban ulo neninek, hogy ket diakjegyet szeretnek.
Igazabol beletelik nehany kurva hosszu percbe, mire a neni felfogja, mit akarok; talan az imitalt, pocsek franciam vegul meggyozte arrol, hogy cserediak vagyok es a kezembe nyomta a ket jegyet meg a visszajarot, minden bizonnyal megkonnyebbulve, hogy megszabadult tolem. Es igazabol mar ezzel a lendulettem fogom is meg ujra Reine kezet es indulok el vele a bejarat fele, mielott barki rajon, mennyire atbaszcsiztuk oket; de igazabol ha mar a jegyeket sikerult megszerezni, akkor mi rossz tortenhetne meg?
De mivel az alcankat fenn kene tartani, ujra ra vagyok kenyszeritve, hogy koreaiul szoljak Reine-hez, meg ha biztos is vagyok abban, hogy a het evnyi franciazas ranyomta mar a belyeget a nyelvtudasomra; de hat, "cserediak" vagyok, akkor szabad botladoznom a nyelvekben, igaz?
- Eddig egesz jol haladunk... Mar csak imadkoznunk kell, hogy senki se tudjon koreaiul. - Halkan felnevetek, ahogy ujjaim osszefuzom az oveivel; vele valahogy termeszetesen jott minden, nem ereztem helytelennek, akarmit is tettunk. Aztan eszembe jutott valami, amire korabban rakerdezett, es hiaba vagyunk mar a kiallitoterem kozepen, megallok, es visszatartom ot is, nehogy tovabb menjen; es amennyiben sikerrel jarok, ovatosan lepek kozelebb hozza, hogy utana lehajolva a fulebe sughassam, amire mar azota gondoltam, amiota csak beleptunk a hatalmas terembe.
- Ha valaha is ki leszunk innen tiltva, akkor inkabb azert, mert tul sok idot toltottunk valamelyik oszlop moge rejtozve. - Apro, sietos csokot lehelek meg a nyakara, mielott elhuzodnek tole; ha tudna, mennyi mindent muvel velem egyszerre, talan o maga is meglepodne, tekintve, hogy en sem tudtam szabadulni a meglepettsegtol mar egy ideje. Ugyanakkor jo erzes volt megint azzal a tudattal felkelni, hogy van meg valami celom az eletben. - Mehetunk?


On a dark night like ink I'm out of my mind I crave more hot pain It's time to stop Breathing is daunting Hulack in the sky The pace is as cold as the moonlight I'm walking the flames Beyond the limit We have to keep heavy silence He's gone With darkness in the deep abyss He is the Conqueror of the Soul Even the limit of death that binds the body is not restrained Leap toward great possibilities The second creator who arrived at the sanctuary
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
50
● ● karakter arca :
lee jong suk


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Kiállítótermek ••

Tell me your secrets

Kiállítótermek
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-