Sacré Coeur bazilika
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói

Sacré Coeur bazilika



Témanyitás ✥ Sacré Coeur bazilika •• Szer. Júl. 19, 2017 9:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Vas. Aug. 13, 2017 4:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Chris && Panda
Nem voltam biztos abban, hogy el fog jönni, hiszen miért tenné meg? Egy család voltunk egykoron, de arra is csak kicsit több, mint egy éve jöttem rá, hogy van egy kitagadott testvér is. Akkor is véletlenül, hiszen elcsíptem egy-egy beszélgetést, majd pedig véletlenül egymásba botlottunk az utcán. Vélhetően ő is tudja, hogy mit tett Pandora, de szerencsére eddig sose hozta fel. Eleget akarnak beszélni már az orvosok az állandó öngyilkossági kísérletről, amiről én mit se tudok. És nehéz olyat megbánni, amit el se követtél, mert nem te vagy Pandora. Te Jasmine Fisher rendőrnő nő vagy, de még se… még se mondhatom el ezt senkinek se. Taxival érkeztem meg a helyre, majd kíváncsian pillantottam körbe, de nem leltem őt. Úgy gondoltam, hogy itt jó lesz, hiszen eléggé forgalmas, mint a helyiek, mind a turisták által, így annyira nem keverhet senkit se bajba. Igaz, azt se tudtam, hogy egyedül fog-e érkezi, vagy nem, ha egyáltalán eljön. Végül lassan indultam el a bazilika felé, majd pedig az egyik üres padra leültem a parkban.
Kezemben a kávét szorongattam, majd kicsit oldalra billentettem a fejemet, ahogyan a múlt árnyait, jellegzetességeit kerestem a hatalmas épületen. Nem tehetek róla, mindig is imádtam a történelmet, de tanárnak sose mentem volna, egykoron rendőr lett belőlem, most meg múzeumi kurátor. Nekem pedig ez teljesen jó. Szeretek elveszni a Louvre-ben vagy olykor a közeli kastélyok díszes termei, vagy csodálatos kertjei között. Gyerek kiáltásra leszek figyelmes, sietve kapom fel a fejemet, de nem ők azok. Még mindig nem akarom elhinni azt, amit az aktában találtam, igaz, azóta sok mindenre rájöttem, hogy vélhetően azt a balesetet nem is ő okozta, hanem én, vagyis az elődöm. Tényleg ennyire nem tőrödön lett volna, hogy még az se érdekelte, hogy mi lesz a testvérével utána? Nem, nem akartam elhinni, pedig ez volt az igazság. Lassan fújtam ki a levegőt, majd pedig sötétlő tincseimbe túrtam, hogy kisimítsam az arcomból. Lassan hátra dőltem a padon és miután ittam pár kortyot csak az égre emeltem a pillantásomat és reménykedtem abban, hogy el fog jönni. Tudnia kell erről, mert apa úgy néz ki még mindig nem higgadt le irányába. Ugyanakkor féltem is találkozni vele, mert ő volt az egyetlen, akinek a pillantásában mást láttam, amikor rám nézett. Mintha ő érezné azt, hogy nem az vagyok, akinek lennem kéne és ő nem fogná az öngyilkossági kísérletre azt, hogy ennyire megváltoztam. Kicsit több, mint két év. Lesz ez még több idő is, nyugi. Nem sejt semmit se. Csak legyél jó testvér, ahogyan kell, pedig nem vagyunk testvérek és ez így még nehezebb… Túlzottan is nehéz olykor eljátszani a testvéri kötödést, főleg, mivel én mindig is egyke voltam. Nekem csak Maisie volt a testvérem, de más senki se…

■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Hétf. Aug. 14, 2017 2:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Panda – Christophe



Már vagy öt perce téma a sirályok és azok szokásai, persze, burkoltan kifejezve, hogy el akar menni a pizsamapartira. Ennek örülök és nem is. Nehéz volt rávenni, hogy szocializálja magát, s keresse meg magának a megfelelő közeget a gyerekek világában is.
- Nem, az nem szükséges egy pizsamapartihoz – veszem ki a fizika könyvet. Egyáltalán, mi az, hogy fizika könyv van nála? Erre betesz egy matek könyvet, amit már útközben elkapok és az asztalra teszem vissza, helyette fogom az egyik Teddy maciját és beteszem azt a hátizsákba. Durcát kapok cserébe, karba fontat.
- A könyv a matek szakkörre való, most bulizni mész.

Egy órával később megkönnyebbülten állok be a parkolóba a bazilika közelében, s veszem beljebb az irányt. Mások azt mondanák, sikeresen leadták a csomagot, de bennem folyton ott motoszkál, mikor tör elő belőle a zsenigyerek és ezzel utáltatja ki magát a többiek közül.
Nem vágyom belépni az épületbe, azóta nem létezik ez a hit számomra, hogy először láttam olyan dolgokat gyerekként, ami erősen kiábrándított a papokat illetően. Most azonban cseppet sem foglalkozom ezzel, egyrészt fáradt vagyok, sok meló van, s ha nemet mondok, akkor nézhetek más műhely után.
Mindez azonban messze száll, ahogy meglátom Pandát a padon ücsörögni.
- Szia! – mosolyogva adok neki két puszit, s ülök le mellé.
Nehéz kijátszani apánkat, hogy így is találkozhassunk, sok mindent kockáztatok ezzel, hiszen a végzés az végzés. De tönkretett annyira, hogy ne érdekeljen, csak azért vagyok óvatos, mert van egy tízéves lányom, akit fel akarok nevelni, s vannak testvéreim, akikkel szeretnék törődni, mint ahogy anyánkkal is.
Pandora az utóbbi időben furcsa. Egyáltalán nem értek az öngyilkos típusú emberekhez, mint ahogy a lélek bugyraihoz sem. Bennem csak a testvér szólal meg, akárhányszor összefutunk vagy beszélünk. S azt mondja, figyeljek rá, valami nem stimmel vele.
- Jó újra látni – s ez az öröm nem olyan, mint amikor két testvér találkozik hosszú idő után. Két olyan testvér találkozása, akiknek tiltva van, hogy találkozzanak, s mégis megteszik, mert fontosak egymásnak.
- Mi újság van veled? – okos és művelt nővé cseperedett, s azért be kell vallanom, hiába az elit nevelés, azóta az már rólam lekopott, s valószínűleg nyomába sem érek a testvéreimnek a műveltség szinten, minden időmet vagy a munka, vagy a lányom nevelése teszi ki. De nem tudok erre panaszkodni, hacsak arra nem, hogy a testvéreim azok viszont egyfolytában hiányoznak.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Csüt. Aug. 17, 2017 10:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Amikor megszólal, akkor sietve pillantok rá a kéklő égbolt helyett, miközben a bárányfelhőket néztem és különféle alakokat láttam meg bennünk. Gyerekként is szerettem az eget fürkészni és a képzeletemet szárnyalni. Sietve viszonozom a testvéri puszit, de még mindig fura ez a testvéri kapocs. Ő ismer, én nem ismerem őt, a testvérem, de valójában még se, ugyanakkor óvatosnak kell lennem, hogy nehogy megneszeljen bármit. Tényleg megéri ezt a vesződést az egész? Aztán eszembe jut az, amit láttam és úgy érzem igen. Ezzel legalább törleszthetek Pandora nevében is azért, hogy egykoron elvitte helyette azt a balhét. Másrészt meg sose szerettem azt, amikor egymásnak próbálnak ártani az emberek, nem hogy egy család.
- Valóban így érzed, vagy csak puszta udvariasságból mondod? – kérdezem meg játékosan, majd pedig fürkészően nézem őt. Mintha csak ki akarnám ugrasztani a nyulat a bokorból. Sejtes valamit Chris? Mond, hogy igen, mennyivel könnyebb lenne végre kiadni mindent magamból, elárulni, hogy ki is vagyok valójában és végre valaki igazán meggyászolhatná Pandora-t. Gyertyát gyújthatna neki, ahogyan az én síromnál teszik, miközben itt vagyok.
- Biztosan hallottad, vagy láttad. Minden címlapon ott volt, hogy miként hagytam el a szoknyámat. – pillantok egy sokatmondó nézéssel. Majd picit az ölembe heverő táskának a cipzárjával babrálok. – Egyébként nem sok minden. A munkámnak élek, szeretek ott lenni és elveszni a múlt árnyaiban. Tudom, élnem is kellene, de valahogy azt hiszem végre ott vagyok, ahol lenem kell. – azt pedig láthatja, hogy tényleg így gondolom. Eléggé nagy átéléssel beszélek a munkámról és az iránta érzett „szerelemről”, mert azt hiszem a munkám lett a szerelmem és ez nem is baj. Úgyis jobb, ha mindenkitől tartom a két lépés távolságot.  
- És veled mizus? Jól vagytok? Munka? Barátok? Törpicúr? – kíváncsiskodom róluk is, mert nem akarom egyből elmondani a találka okát. Talán nem is jó, hogy beleütöm az orromat, de akkor se hagyhatom, hogy a Fournier családfő ártson nekik. Amennyit eddig tudok Pandora bátyáról, az alapján nagyon nem ezt érdemli.  


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Pént. Aug. 18, 2017 6:12 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Résnyire húzom a szemeimet. Hiába játékosság, sok mindent kockáztatok azzal, hogy találkozunk.
- Mennyi sört ittál tegnap? Vagy netán tucatnyi koktél csúszott beléd, hogy ennyire zagyvaságot kérdezel? – cifrán kérdezek vissza, szám sarkában halvány mosoly honol, holott egy nagyon értelmes, „he” kérdést mondanék legszívesebben, ledöbbenésemben.
Érdeklődőn vonom fel a szemöldököm, hogy belekezd, hallottam-e.
- Nem, nem láttam
– tárom szét a kezem. – Nem olvasok szennylapokat. Legközelebb meg nadrágot vegyél fel – ugorhatnék, hogy jelenetet rendezzek, s hogy micsoda dolog, így megszégyeníteni a húgom. De hol vagyok én, hogy ezért ugrálhatnék, s ráadásként még jobban bántanám ezzel. – De bajod nem esett? – váltok komolyabbra.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy nem néz a szemembe, és még babrál is. Mary-Claude füllentési alapok 1.
- Az ilyen rizsát hagyd meg az újságíróknak. Ki vele, mi a gondod – vágom rövidre a hiszek vagy nem hiszek neked kérdéskört.
- Jól vagyunk. Marie-Claude egyre zsenibb – ami kezd aggasztani. Pocsék dolog kilógni az átlagból, saját magam tudom annak káros következményeit. – Kaptam felkéréseket hajók javítására is. Mivel a próbakörök benne vannak a szerelésben, ha szeretnél ... – aztán rájövök, hogy nekik mindennapos a hajókázás, még a folyón is, így csak legyintek. – mindegy, nem érdekes. Viszont – nyúlok a belső zsebembe és veszek ki két, azonos fotót Marie-Clauderól, s átadom Pandorának.
- Ezt át akartam neked adni – tudom, hogy jó helyre fogja tenni, lebuktatni nem kívánom, hogy találkozunk, de Marie-Claude olyan ritkán látja a nagybátyjait és nagynénjét, és szeretném, ha ez többet fordulna elő, egyelőre csak így megy a dolog. A másikat anyának szánom, őt is sajnálom, hogy nem unokázhat. Még ha nem is igazán vér szerinti az az unoka, tudom, hogy akkor is unokájaként fogadná.
- Mi a baj, Pandora? – olyan furcsa, s nem tudok rájönni, mi lehet a gond.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 19, 2017 9:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Bosszúsan fújom ki a levegőt, mint egy házisárkány is tenné, de jelen helyzetben pont nem tetszik az, amit feltételez rólam. Alkoholt is alig fogyasztok, akkor is módjával, de inkább kerülöm. Sose voltam egy bulizós típus se, az meg nem az én gondom, hogy a régi Pandora igen. Attól én még nem tudok azzá válni, de ő azzá válhat, aki én vagyok és talán így kell lennie, hogy ne a süllyesztőbe tűnjön el, vagy csak a sok baklövésére emlékezzenek az emberek.
- Semennyit se ittam, de azt hittem, hogy már ennyire legalább ismersz, hogy nem iszom… - kezdek bele, majd még sietve hozzábiggyesztem. – mostanság. – mert azért maradjunk meg a látszatnál és a helyes dolgoknál. Arra meg, hogy nem olvass szennylapokat csak megforgatom a szemeimet. – Nem kell olvasni, mindenhol látni, ha elhaladsz az utcákon, vagy bemész a boltba. – megrázom a fejemet, inkább hagyjuk is. Nem ezért vagyunk itt, hanem sokkal inkább más miatt. Sietve bólintok, hogy igen, nincs semmi komolyabb bajom. – Nem férfi vagyok, hogy állandóan nadrágban járjak. – nem is értem, hogy minek is hoztam fel. Sejthettem volna, hogy nem igazán fogja átérezni a dolgot. A legtöbb férfi úgyis totálisan másképpen működik, mintha ufók lennének.
- Mi baj lenne a villantáson kívül? Nincs semmi bajom! – jelentem ki határozottan, mert ez az igazság és még rá is nézek. Inkább neki kellene aggódnia, meg ő beszél a mellé beszélésről? Valaha elmondta volna, hogy nem is a lánya az, akit annak hiszek én is? Ugyanúgy szeretni fogom továbbra is a leányzót, de ezt azért elmondhatta volna.
- Igazán okos kislány és még sokra fogja vinni. – teljesen őszintén mondom, majd kíváncsian hallgatom azt, amit még mesél. – Szívesen elmegyek veled. – nem érdekel, hogy miként mondja azt, hogy elfelejtsem meg minden. Nem szoktam hajókázni menni, még akkor se, ha megtehetném. Ha muszáj megyek, de egyébként nem. Ez az elitek csillogó élete nem nekem való, de vele bármikor szívesen elmennék.
Elveszem tőle a fényképet, majd elmosolyodom, ahogyan megláttam rajta a leányzót. Napról napra szebb és egyre nagyobb lesz. – Lassan arra fogsz csak eszmélni, hogy felnőtt és a pasik legyeskednek körülötte. – cukkolom kicsit úgy Christ, ahogyan a testvérek tennék, vagyis azt hiszem így tennék, vagy tévedek? Magam sem tudom, nekem ez az egész új és nem is mindig könnyű úgy tekintenem Pandora testvérei, mintha tényleg a testvéreim lennének.
- Apa tudja, hogy ő nem a tiéd. Rájött és tudod, megértem, hogy neki nem mondtad el, de azt hittem az elmúlt hónapok alatt már bízol bennem és őszinte vagy velem. – nem nézek rá, mert nem akarok a szemébe pillantani, de tényleg fáj, hogy hazudott. Mondhatnám tovább is, de hirtelen elakadok és nem bírok megszólalni, majd talán ha az első sokkoláson túlvagyunk jönni fog a többi is.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Vas. Aug. 20, 2017 7:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ne már, hogy Pandora is kezdi ezeket a játékokat! Vágok egy kelletlen képet, aztán még a kezemet is felhasználom a válaszadásnál.
- Én is pontosan ugyanezt kérdeztem az előbb tőled, miután megkérdezted, hogy komolyan gondolom-e. Ha nem gondolom komolyan, nem mondom, hiszen ismersz már, mint ahogy az ugratásaimat is. Ne kelljen már nálad is haptákba állnom a szavaimért – mint apánál. Marie-Claude más eset, nála azt várom, mikor kezd el füstölni a feje, mert olyan gyorsan forognak a kerekei a koponyáján belül.
- Most, hogy ezt így tisztáztuk, lendülhetnénk tovább? – nem vitatkozni jöttem, nem erre akarom pazarolni az értékes, tényleg lopott perceket vele.
Megkönnyebbülök, hogy semmi baja nem esett. Ha egy haja szála is meggörbült volna Pandorának, nem csak becsöngetni fogok éjnek évadján az elkövetőhöz. Igyekszem nyugton maradni, de ha azokat bántják, akiket szeretek, egyszerűen eltűnik a korlát.
- Oké-oké. Az a fontos, hogy bajod nem esett. A szennylapok meg a gágogó tömeg lapja – mosolygok rá.
- Biztos? – nézek rá, el nem engedve a pillantását. – Mostanában furcsán viselkedsz – megváltozott, de nem úgy, ahogy mondjuk az ember élete során változik. Vagy csak nekem furcsa?
- Aggódom érte – nem tudok mosolyogni. Aggódom, hogy el fogják venni tőlem, csak, mert nem egyezek bele olyan dolgokba, mint ösztöndíj. Azt akarom, hogy gyerek lehessen, de elvenni teljesen tőle a lehetőségeket, azokat sem vehetem el. – Ajánlottak neki egy ösztöndíjat. Tanulhatna a közelben. De így is nehezen szerez barátokat, hasonló korúakat – én nem tudok neki fizetni magánsulit, márpedig az eszéhez az kéne. De Marie azt kérte, hogy embert faragjak belőle, ne mintazsenit. Nehéz döntésre jutni, mi és hogyan lehetne neki a jó.
A be nem fejezet mondatomra adott meghívás-elfogadásra boldogan mosolyodom el.
- Holnap jön a motor, plusz még egy nap, mire beszerelem. Holnapután? Kilenc körül? – addigra a folyó is használhatóbb állapotban lesz.
A cukkolásra felnevetek.
- Egyelőre az orrukat töri be, a másik fiút meg megvédi – állhattam is az igazgató előtt, hogy mire nevelem én Marie-Claudet. Ami jobban dühített, hogy ha fiú lett volna, nem dorgáltak volna meg ennyire. Mire nyugodt hangon közöltem ezt a véleményem. Nem verekedésre tanítom, de igenis védje meg magát Marie-Claude. És azért büntetni, mert kiállt egy fiú mellett, megvédte, még ő kap igazgatóit, nem tartom fair-nek. Ezt is közöltem velük, aztán kisétáltam az igazgatóiból.
Azt azonban látom Pandorán, hogy ő is szereti Marie-Claude-ot.
Se nyelni, se köpni nem tudok arra, amit mond. Egy francba képvágással teszem a kezem a combomra. Még ennyi idő után sem hagy békén? Úgy, hogy ő dobott ki a családból? Érzem, hogy kezd a düh felkúszni a zsigereimből a fejembe.
- Miért, te talán mindent elmondasz nekem? – vágok vissza, de korántsem felemelt hanggal, hanem, hogy éreztessem vele, oka volt, hogy nem mondtam el. – Oka volt, hogy nem mondtam el, de ha azt hiszed, hogy ezt azért tettem, mert nem bízok benned, s nem vagyok őszinte veled, akkor sosem ismertél – még hogy ilyennél személyes sértésnek venni azt, hogy meg akarok menteni egy kislányt! De egy nagy levegőt veszek inkább, mintsem még jobban kifakadjak. Az igazat mondtam, s nem sértegetni akarom.
- Köszönöm, hogy elmondtad – halk a szavam. – Bíróságra fog menni. Miért szívat még mindig? Bőven elég büntetés nekem mindaz, amire jutottam. S nem csak engem büntetett ezzel – anyán sokszor látom, hogy nem ezt akarta anyaként, amikor világra hozott minket. Igaza van.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Vas. Aug. 20, 2017 8:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ja, ezt mond meg kérlek anyáéknak is, akik azóta nem hagynak békén. Ha nem éppen azt hallgatom miként tűntessék el mindenhonnan azokat a képeket, akkor éppen azért aggódnak, hogy nem ez fog-e ismét a mélybe lökni. – feleltem csöppet se kedvesen, de azt nem bírtam volna kimondani, hogy ismét attól tartanak, hogy ez volt az öngyilkossághoz közelebb sodorni. Nem én tettem! Ez csak egy test, de mélyen legbelül én nem ő vagyok! De ezt senki se tudhatja és emiatt a dolgok még inkább rosszabbak olykor és nehezebb elviselni mindent, vagy éppen mindenkit.
- Furcsán? Mire gondolsz? – vonom fel érthetetlenül a szemöldökömet és meglepett pillantást is vágok, mint akinek tényleg ötlete sincs, hogy mire gondolhat a másik. Pedig tippem bőven lenne, de inkább adom most a hülyét, mint később üssem meg a bokámat.
- Elhiszem, hogy aggódsz érte, hiszen ti vagytok ketten a világ ellen és mindig számíthatott rád, te nevelted fel, de miért nem kérdezed meg, hogy ő mit szeretne? Okos és nagy már ahhoz, hogy ő tudja mit szeretne. – felelem komolyan. Oké még csak 10 éves, de mégis érettebb a koránál és ő lehet inkább szeretne olyan helyen tanulni, ahol a képességeinek megfelelően tanítják, de az is lehet inkább maradna és szeretne hétköznapi életet. Szerintem ő már tudja mit szeretne. – A zsenik nehezebben barátkoznak és egyébként is, néha a barátokra a legváratlanabb pillanatokban bukkanunk, mármint az igaziakra. Majd szerezni fog, emiatt ne aggódj. – mondom teljesen őszintén és gyengéden megfogom a „testvérem” kezét, mintha így akarnám biztatni arra, hogy minden rendben lesz.
- Teljesen jó lesz, hova menjek? – pillantok rá kérdőn, hiszen a helyet még nem beszéltük meg és azt se tudom, hogy ez a megszokott műhelynél lesz, vagy valahol máshol, így teljesen jogos a kérdésem.
- És gondolom ezért őt állították elő. Szerintem megesik az ilyen, emiatt ne aggódj. Majd rájön arra is, hogy olykor nem jó ütni, szavakkal is lehet megvédeni másokat. – mosolyodom el, mert nem gondolom azt, hogy tőle tanulta volna, de ismerem az érzést, amikor legszívesebben valakinek bemosnék, de helyette csak édesen mosolygok és szavaimmal próbálom finoman sugallni azt, hogy most kéne inkább tovább sétálnia az illetőnek. Általában be is jön.
Látom rajta, hogy sokkolja az, amit mondok, de ezt úgyse lehetett volna finoman közölni, amikor viszont visszakérdezz, akkor meglepetten pislogok egyet és habozás nélkül vágom rá.
- Igen, mindent elmondok, mert a testvérem vagy. – pillantok rá komolyan, még akkor is, ha nem volt könnyű ezt a füllentést elmondani, hiszen nem. Egy dolgot senkinek se mondok el és nem vagy a testvérem se és nehéz úgy tekintenem rátok, mintha a családom lennétek. Miért? Miért kaptam második esélyt, ha ennyire nehéz? – Mégis milyen oka? Nem mondtam volna el apának, segítettem volna, ha tudok. – bár igazából vélhetően a régi Pandora nem ülne most itt, nem mondaná eme szavakat, de nekem mégis olyan természetesen jönnek ezek a szavak. Nem, egyszerűen nem tudom mit kéne csinálnom, így inkább csak a nyelvemre harapok és próbálok újra megfontolt lenni.
- Mert letértél az útról, és neki senki se mondhat nemet. Neked kellett volna átvenned a birodalmat, együtt kellett volna meghódítanotok a világot, de ehelyett te inkább másfelé sétáltál. Ez pedig személyes sértés neki Chris. – felelem egyszerű, mert lehet kevés ideje vagyok ebben a családban, de ez még számomra is egyértelmű lett. Viszont azt is látom, hogy ez a család a lehető legbonyolultabb és leginkább „elcseszett”, mármint átvitt értelemben, mert inkább haragot keltenek magukba na másik iránt, mintsem megértsék, hogy miért döntött úgy. – Sajnálom és ha tudok segítek. Azt viszont tudom, hogy még nem akar a bíróságra menni. Előbb mindenre fényt akar deríteni és talán még téged is fel fog keresni. – teszem még hozzá, hiszen nincs minden veszve. Az meg senkinek se lenne jó, ha elvennék tőle. Azt még én se hagynám, legyen bármi is az ára.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Kedd Aug. 22, 2017 8:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Elmondom – nézek rá mosollyal. – Nem fog. Holnap már másnap lesz címlapon – vigasztalom, vagy tényként kezelem, inkább mind a kettő. – És már nem vagy olyan, hogy könnyen a mélybe lökődjél – érzek egy ideje határozottságot benne, eltűnt az a bizonytalansága, amit korábban láttam benne.
- A bátyádnak nem tudsz hazudni – de azt is mondom ezzel, ha nem akar róla beszélni, faggatni nem fogom.
- Mert zseni. A zseniknek meg egy dolog hiányzik az életükből, az meg a két lábon való járás. És még gyerek. Nem alakult ki még teljesen az idővel kapcsolatos érzékelése – vonnék vállat, nem megy. – És mert beszélgetek vele, miből gondoltad, hogy nem kérdeztem meg, mit szeretne? – nézek rá komolyan.
Aztán csak egy szomorú arcot vágok és kiengedem magamból a levegőt, ahogy megfogja a kezem. Egy pillanatra még a szemem is becsukom. Gyengéden visszaszorítom a kezét.
- A legutóbbi szülinapi partin azzal a kérdéssel nyitott az ünnepeltnek, hogy ugye tudja, az a szívószál mennyiség a mit tudom, én milyen teknős populáció felét képes lenne kiírtani, a helytelen szelektálás miatt – így nagyjából két percet tartózkodott a bulin, aztán meg lehetett velem a műhelyben, mert a gyerekek kifújolták.
Az arcom kivirul, ahogy elfogadja a kimondatlan meghívást.
- Az Albert Kahn Múzeumnál találkozzunk, kilenckor jó lesz? Csak belépővel lehet a dokkba bejutni – magyarázom, hogy miért nem a kikötőben találkozunk.
Nem is értem, miért óckodtam ettől, Pandora nem olyan, hogy ha arról lenne szó, tudunk együtt tölteni egy kis időt, akkor ne fogadná el.
- Néha meg azt érdemes megtanulni, hogy a szavaknak helye nincs – valójában büszke vagyok Marie-Claude-ra, hogy így védett be valakit, de ha nagyon nyíltan kimondanám, én lennék a világ legrosszabb apája.
- Mindenki hazudik legalább egyszer az életében, a szeretteinek is. Szóval etess mást ezzel a szöveggel – nézek rá komolyan. – Csak nem hiszed, hogy ezt megeszem? – semmi számonkérés, vagy vád nincs bennem. Sokkolt az, hogy apám még most sem képes békén hagyni.
A segítésre hosszasan nézek rá, majd megsimítom az arcomat.
- Ez nem mindig volt így – s elsiklok a felett, hogy mi is volt az ok, s azt közöljem. Pedig fontos ok, őket védtem mindezzel, mert ismerem apát, kiszedte volna belőlük.
- Nem hagyom, hogy elvegye tőlem Marie-Claude-ot. Annyi minden elvett már tőlem – sóhajtok egy mélyet. Kezdek belefáradni az örökös harcába, és tíz évig védfalnak lenni, és egyben támasznak az egész világ ellen. Kezd nagyon sok lenni, s kezdem úgy érezni, hogy én vagyok az, aki elrontotta, s hogy mások gondolják helyesen a velem kapcsolatos dolgokat.
- Köszönöm, hogy elmondtad – most én fogom meg a kezét és vonom az ölembe, s teszem rá a másik kezem is, úgy nézek rá.
- Így lesz időm és erőm felkészülni arra, amit tenni akar.
De még mindig nem vagyok képes kijönni a döbbenetből. Aztán mégis mozdul a kezem, mintha el akarná az aggodalmam seperni, ismét végigsimítok az arcomon.
- Otthon, hogy vannak? – terelni akarom a gondolataim? Hátha kiderül, mégsem igaz? Talán így van.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 26, 2017 12:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Néha a látszat csal. – felelem úgy, hogy nem nézek rá, hiszen ez rám nagyon is igaz. Talán erősebb vagyok, mint az előző Pandora, ugyanakkor sokszor úgy érzem, hogy a mélyben sétálok és sose fogok a hegy tetejére elérni. Mégis miként érhetném el? Másnak a testében kell élnem, ezernyi elvárásnak kell megfelelni és közben annak is örülhetek, ha részben azt csinálhatom, amit szeretek. De inkább megtartom magamnak eme véleményemet és gondolataimat, mert úgyse értené meg. Sőt, talán még ufónak vagy éppen őrültnek nézne, az pedig most nagyon nem hiányzik.
- Nem hazudok, de ha te ezt gondolod, akkor nem tudok mit csinálni ellene. – rántom meg a vállaimat, mert nem hazudok. Vagyis a nap minden egyes percében hazudok, amikor találkozom másokkal, de ez van, nem tehetek mást. Nem mondhatom azt, hogy Jasmine vagyok és nem Pandora, hiszen azt se tudom, hogy mit keresek ennek a lánynak a testében.
- Talán túlzottan is félted, erre még nem gondoltál? Mindenkinek el kell követnie a saját hibáit. Nem azoktól kell megvédeni őket, hanem csak ott kell lennünk, hogy felsegítsük őket. – pillantok rá komolyan, hiszen mindenki hibázhat, még mi is. Senki se tökéletes, de ha nem hibázunk, akkor nem is fejlődhetünk vagy lehetünk okosak. Nem gondoltam azt, hogy az „unokahúgom” helyzete ennyire vészes lenne.
- És ez miért baj? Meg fogja találni a helyét a világban, nem minden zseninek kell magányosnak lennie. Egyszerűen csak a hasonlókorúak ezt még nem látják. És sajnálom. – tényleg szeretnék segíteni neki, de úgy érzem nem tudok. Főleg, hogy továbbra se gondolom azt, hogy annyira aggódni kellene. Még csak 10 éves és előtte az élet. Sok minden történhet, majd találkozni fog más hasonlóakkal, vagy olyannal, aki így is meg fogja őt érteni és boldogok lehetnek.
- Persze, teljesen jó lesz. – egyezek bele, azt meg inkább megtartom magamnak, hogy belépő nélkül is bejuthatok oda. Elég, ha csak meglátnak, hiszen mindenki tudja, hogy a mágnás lánya vagyok. Megkérdezik mit szeretnék vagy még annyit se, és már bent is vagyok. Túlzottan is könnyedén.
Csak sóhajtok egyet, de nem reagálok semmit se. Erőszakkal kevesebb dolgot lehet elérni, mint szavakkal, de nincs kedvem erről vitát nyitni. Főleg, hogy én láttam az erőszak csak erőszakot szül. Nem véletlenül van az a sok bandaháború se.
- Talán hazudunk, de nem ilyen dolgokról, de tudod mit. Inkább már nem mondok semmit se, az elmúlt mondataimba úgyis olyan szívesen kötöttél bele. – emelem fel a kezemet megadóan, mert én tényleg nem vágyom arra, hogy még itt is vitába keveredjek. Elég olykor a hangos házban megmaradni és nem világgá menni. Most csak kicsit élvezni szeretném a „testvéremmel” való beszélgetést, a nyugit és a napsütést.
- Ismered, hogy úgyse áll le, amíg meg nem kapja azt, amit akar. Miért nem próbálsz meg vele beszélni? Sok idő eltelt. – ismét őt keresem meg az íriszeimmel, mert lehet a szavaknak nem mindig van helye, de attól még most jól jönne neki. Szerintem rendbe lehetne hozni valamennyire az okozott károkat. Csak bólintok, mert azt nem állítanám biztosra, hogy Mr. Fournier tetteire fel lehet készülni, szeret kiszámíthatatlan lenni és talán olykor tényleg a legváratlanabb eszközökhöz folyamodni.
- Úgy, ahogyan mindig. Matt továbbra is bezárkózva él, anya boldogtalan sokszor. Apa feszült és így tovább. Régóta nem olyan az a ház, mint volt. – rántom meg a vállaimat, de nem akarok erről beszélni, nem tudnék. Beszélni arról a családról, ami elméletileg a családom, gyakorlatilag meg egyáltalán nem.


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 26, 2017 5:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Megfogom a kezét a válaszra.
- Szeretnék segíteni. Hiszen ezért vagyunk testvérek – nézek rá.
- Ezt akkor szokták mondani az emberek, ha elismerik, hogy a másik igazat szólt – nevetek fel. – Mindenki hazudik, Pandora, így vagy úgy. Az a kérdés, hogy miért, miben és hogyan.
Én sem vagyok szűzkezű benne, mint ahogy voltaképpen senki sem. Ez nem ment fel sok minden alól, de sok mindent megértet. – Nem csak rossz szándék létezik a hazudás mögött, Pandora – felelem lágyabban. Hiszen mi is Marie-Claude érdekében hazudtunk a törvény előtt. Egy napot sem akartam távol lenni tőle.
- Ez is egy érv – egyetértek vele, el is fogadom és nem is. – Cserébe hagyom, a családom szétessen – folytatom halkabban. Kezdek bizonytalan lenni abban, mi is lett volna jobb, vagy helyesebb.
Sejtettem, hogy érti, miről beszélek, ezért csak némán bólintok. Marie sokszor volt depressziós a zsenisége okán. Mondhatnám, hogy de bezzeg ott vannak más zsenik is, akik... csakhogy Marie nő volt, és a környezete így még nagyobb nyomást tett rá, s előítéletes volt, és megtört benne.
- Akkor találkozunk ott – bólintok halvány mosollyal.
Megdöbbenve nézek rá, szólni sem tudok, amikor jelzi, mindenbe belekötöttem.
- Nem gondolod, hogy ez nagyon durva volt? – határozott és kicsit hangosabb a hangom. – Pandora egyáltalán nem az vagy, aki voltál. Ennek pedig van valami a hátterében és ha rákérdezek, akkor jössz az ilyen támadó, vádló és lelkiismert-furdalást generáló falszövegekkel. Mi az isten történt Pandora?!
Nem ingerült vagyok, csak elegem van abból, hogy mindenki kioktat, ha pedig normálisan akarok beszélni vele, akkor olyan válaszokat kapok, mint amit most kaptam a saját húgomtól.
- Tettem én valaha veled, neked olyat, ami arra utal, hogy boldoggá tesz, s keresem, mikor kötekedhetek veled? Csak úgy, heppből? A testvéred vagyok Pandora és nagyon szeretném, ha ... – legszívesebben felállnék és elmennék. De a heveskedés már a múlté.
- Azt csinálsz, amit helyesnek tartasz, úgy gondolkodsz felőlem, amit és ahogy helyesnek tartasz. Nincs beleszólásom – fordulok el tőle oldalt és inkább a parkba mered a tekintetem.
- Sajnálom, hogy rád zúdítottam, nem kellett volna – kulcsolom össze ujjaim magam előtt. Azt hiszem, egyre folyamatosabban kapom azt, hogy míg mások agresszívvé válnak, ha az életükről van szó, úgy vélik, az enyémbe joguk van beleszólni, irányítani azt. El kell ezeket engednem, különben bele fogok törni.
- Kérdés, hogy mit akar. Tőlem – sóhajtok egyet. Nem kérdezem meg, honnan tudta meg Pandora mindezt.
Becsukom a szemeim a válaszára.
- Azóta, hogy elmentem otthonról – szinte suttogom a szavakat, majd elgondolkodva dőlök előre. Tönkretette a tettemmel egy családot, még ha nem is csak rajtam múlt. S nem tudom megadni mindazt Marie-Clairenek, amit megérdemelne. Ha visszamegyek, nem fogom sokáig bírni. Muszáj lesz. Muszáj? Már eddig is sok mindenről lemondtam. Talán ennyire büszke lennék, s ragaszkodnék a szabadságomhoz?
- Keressen csak ő – egyenesedek ki. Ahhoz, hogy térdre kényszerítsen, neki is le kell előbb térdelnie. – Tanulja meg, hogy nem minden alakul az életében, ahogy azt ő akarja – határozott a hangom.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 26, 2017 7:33 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hitetlenkedve nevetem el magam és a fejemet is megrázom.
- Te most tényleg azt feltételezed rólam, hogy a képedbe hazudok? – a következő pillanatban pedig felállok. – Azért jöttem el, mert hiányoztál, mert figyelmeztetni akartalak arra, hogy veszély fenyeget titeket, erre azt várod el tőlem, hogy azt hallgassam a tulajdon bátyámtól, hogy miként tart hazugnak? Tudod, ha ezt gondolod, akkor talán nem kellene találkoznunk többé. Azt hittem te legalább ismersz, másabb vagy, mint a többiek, de talán apával pont megérdemlitek egymást. – a szavak könnyedén, de mégis eléggé fájdalmasan csendültek. Nem, nem fogok itt ülni és ezt hallgatni. Ő ezt nem értheti. Nem azért hazudok, mert hazudni akarok, hanem mert nem tehetek mást. Idegeneket kell apának, anyának szólítanom, ahogyan idegeneket kell a testvéremnek tartanom, de mégis talán eddig ő került a legközelebb hozzám az egész családból, de most mégis úgy érzem, hogy az egész csak egy látszat volt. Én ostoba.
- Tudod mit? Felejtsük el, nem látom értelmét, hogy találkozzunk, miközben hazugnak hiszel. Vannak titkaim, ahogyan neked is, vagy éppen mindenkinek, de ettől még nem leszek hazug! – ha nem mondok ki olyat, ami nem igaz, akkor miért is lennék az? Megint teljesen más kérdés, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem beszélek, de okkal teszem ezt.
Nem ülök vissza képtelen vagyok rá, majd amikor a szavai telibe kapnak, akkor érzem, hogy a torkomat mardossa valami. Felnőttem, megváltoztam… Ezernyi egy szót mondhatnék, de ehelyett csak némán bámulok rá, mert nem tudok mit felelni, érzem, hogy egy kisebb könnycsepp megjelenik a szemem sarkában, ha felállna, akkor én sietve hátrálok. De mielőtt bármit mondhatnék belőle is áradnak a szavak, amik nem éppen kedvesek. Most először az új életem során még inkább úgy érzem, hogy fuldoklom. Hogy nincs többé kiút és nem vagyok képes erre, nem akarom ezt folytatni, mert mi értelme lenne? Látni múltbéli árnyakat, akiket nem kaphatok vissza, és közben megpróbálni egyben tartani egy családot, amit szinte képtelenség.
- Szóval én kötekednék veled?! Te tényleg ezt gondolod? – felelek pontosan annyira kedvesen, mint ő teszi és hirtelen az se érdekel, hogy egy-ketten már a mi veszekedésünket figyelik. – Persze, most se miattatok kockáztattam azt, hogy utána én igyam meg a levét, ha valaki meglát! – csúsznak ki a szavak az ajkaim között, és nem tudok megálljt parancsolni.
- Fogalmad sincs, hogy milyen érzés valaki másnak az életét élni! Nincs arról fogalmad, hogy milyen érzés meghalni, majd újra magadhoz térni egy idegen környezetben! Nem vagyok a testvéred, nem vagyok ide való! – nem gondolom végig amit mondok, de alig, hogy kimondom sietve rohanok át a parkon, átvágva az emberek között sírva. Nem értheti, amit mondtam, nem fogja látni az értelmét, de visszaszívni már nem tudom, csak eltűnni. El akarok tűnni, messzire innen, mert én ezt nem tudom elviselni. Sietve nyitom ki a kocsit, hogy beszálljak és akár utánam jött, akár nem, akkor is elinduljak és fogalmam sincs, hogy merre menjek. Nem érdekelt a sajnálata, nem érdekelt semmit se. Mert míg nekik itt van a „testvérük” az én személyemben, addig a szüleim minden egyes nap szenvednek abban, hogy meghaltam. Jasmine Fisher már csak egy kép fekete szalaggal átkötve… Nem tudom merre megyek, de ha csörgött a telefon is, ami az anyósülésre került, akkor se vettem fel. Nem akartam senkivel se beszélni, csak messze akartam ettől a helytől, világtól lenni.

| Sajnálom és köszönöm a játékot!  sweety |


Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
772
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 26, 2017 9:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Félrement az üzenetem. Némán hallgatom végig, hagyom kijönni belőle, de a megmerevedő arcvonásaim elég sokat árulkodnak arról, mit is érezhetek az utolsó mondatánál. Még ha csapkodásból is mondta, rettenetesen fáj.
- Óriási különbség van a között, ha valaki hazudik és ha valaki hazug. Sosem neveztelek hazugnak és sosem fognak. Vedd észre a kettő közötti különbséget. És hogy mindig is szerettelek, Pandora – félreértette, amit mondtam. – És ha észrevetted volna, éppen azt fogalmaztad meg, amit én mondtam. Néha szükséges hazudni, hogy másokat megvédjünk, azokat, akiket szeretünk – mutatok rá a tényekre.
De már késő. El sem érnek hozzá a szavaim, a szívem. Vagy az övé nem jut el hozzám?
- Egy szóval sem mondtam, Pandora, azt mondtam, hogy te mondod, hogy én kötekedek veled. Nem figyelsz rám, Pandora, nem figyelsz a szavaimra. Mi fáj, hogy ennyire távol vagy tőlem, mikor itt állok melletted?
Amit azonban utána mond, letaglóz. Meredt némasággal bámulok rá, az agyam lefagy, a testem lezsibbad. Micsoda? Meghalt, s nem a testvérem? Milyen új test?
Hagyom elfutni, kifutni a látómezőmből, annyira lesokkoltak a szavai, hogy megszűnik körülöttem a világ nyüzsgése, csak ülök a padon.
Mindent elrontottam. Görcsösen igyekeztem, de ennyinek egyszerre nem lehet eleget tenni. És mi az, hogy meghalt, mi ez az új test, mi az, hogy nem vagyok a testvére, s nem ide való?
A telefon rezgése riaszt fel, s csak a Nap állásból látom, hogy sok idő telt el. Marie-Claude az, azt kérdezi, alhat-e az egyik osztálytársánál. Odakérem az osztálytársa szülőjét és megegyezünk, hogy másnap én vigyázok rájuk, míg ő vásárolni megy.
Amikor leteszem a telefont, még egy ideig nézem a kijelzőt, majd Pandora számát keresem meg, de a hívó gomb érintése helyett sms-t kezdek írni neki.

„Mindig is szerettelek, Pandora.”

Nem írom, hogy hívjon vissza, vagy írjon vissza. Az igazat írtam, amit most is érzek iránta.
Hibás döntés volt erőltetni, hogy kapcsolatban lehessünk. El kellett volna költöznöm messzire, amikor apánk kidobott. Tönkretettem egy családot és egy kislány életét is.
Pandora után mehetnék, de nem kér belőlem. Hiába aggódom érte, most hiába megyek utána. S talán nincs már hozzá jogom. Nem tart a testvérének.
A dokk felé tartanak a lábaim, s csak egy valaki örül annak most, hogy létezem, szerintem. Egész éjjel dolgozni fogok a hajóján, nem tudok tétlenül meredni magam elé. Ha nem lenne Marie-Claude, azt hiszem most döntöttem volna úgy, hogy végleg leteszem a lantot. Önző vagyok, ez visszhangzik csak a fejemben.

//Köszönöm én is a játékot! ahwie //
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Szomb. Aug. 26, 2017 10:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Vas. Jan. 28, 2018 1:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To My Love



Szeretném azt hinni, hogy most már minden a legnagyobb rendben lesz velünk, hogy nem kell aggódnom azon, hogy bármelyik pillanatban szétdurranhat a lufi, darabjaira törve az életünket. Az elmúlt napokban olyan igazán nagyon boldog voltam. Sütkéreztem szeretetedben, gondosan kiélvezve minden percet amit veled tölthetek. Gondoltad volna, hogy valaha leszünk még ennyire boldogok, hogy végre tényleg úgy élünk ahogy mindketten megérdemeljük? Csak félek, nagyon félek Fred, hogy ez csak egy illúzió, túl veszélyes amit játszunk, túl veszélyes, hogy nem beszéljük meg ami történt. Mindketten tudjuk, hogy előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk megvitatni és félek, hogy addig húzzuk az időt amíg már túl késő lesz.
Jó volt melletted ébredni a békülésünk utáni reggel. Jó volt, a karjaidba fészkelni magam, beszélgetni, csókolózni. Imádom, hogy mindent együtt csináltunk, hogy láthattalak nevetni. Most olyan jó minden, végre boldogok vagyunk, végre senki mással nem foglalkozunk csak magunkkal, de mondd csak, ez meddig marad így? Bármennyire is szeretem az időm nagy részé veled tölteni a munka nem várhat, a sok lemondott megbeszélést, pótolni kell. Úgy másztam ki mellőled az ágyból, hogy ne ébresszelek fel. Lábujjhegyen osontam ki a konyhába, hogy az elmaradhatatlan reggeli kávémat elfogyasszam. A titkárnőm délelőttre szervezett le egy nagyon fontos megbeszélést, ne haragudj kedvesem, de ott kell lennem. Miközben a gőzölgő kávét iszom, enyhén cukrozva, tej nélkül hagyok neked egy levelet a konyhaasztalon
Értekezletre kellett mennem, sietek haza. Szeretlek!
Remélem nem gőzöl be ismét az agyad, és nem fogsz féltékenykedni, remélem nem azt gondolod, hogy ismét hazudok neked és valójában nem ott vagyok ahol mondom. Kicsit félek már, hogy minden lépésem mögé belátsz valami hátsószándékot. Gyorsan, de azért óvatosan vezetek, tudod, hogy utálok késni, hogy a pontosság az egyik mániám, de közben folyton rád gondolok. Aggódom, hogy mit fogsz szólni, ha meglátod a levelem, hogy emiatt most kidurran-e az a bizonyos lufi. Reményem szerint, egy, max két órát fog igénybe venni ez az egész, és utána ismét a tied vagyok, azt csinálunk egész nap amihez kedved van. Cipőm sarka hangosan koppan a folyosó kövén, már mindenki a teremben van, szemek szegeződnek rám ahogy belépek. Mosolyogva üdvözlök mindenkit, és mielőtt elkezdeném a beszámolót és a tervek bemutatását kikapcsolom a telefonom. Remélem nem most fogsz hívni és nem leszel ideges, ha nem csörög be a telefonom. Tudod jól, hogy mindig így csinálom, hogy a tervek ismertetése közben senki ne zavarjon meg. Szerencsére tényleg nem vesz fel több időt másfél óránál a megbeszélés, és kezemben az új szerződéssel robogok vissza az autóig, hogy végre hazainduljak, és ha még nem ettél reggelit is készítek neked. Azt viszont már mindketten megszokhattuk, hogy az élet néha átvágja a terveinket, és nem sikerül kivitelezni amit szeretnénk. Az üzemanyag jelző műszer piros villódzására figyelek fel, annyira siettem, hogy elfelejtettem tankolni, és most nagyon úgy tűnik, hogy a piros kabriómmegadja magát. Idegesen és már kissé kimerülten húzok félre az út szélére. Csodás, itt ragadtam. Kiszállok az autóból és mérgemben hangos csattanással csukom be az autó ajtaját. Ezt egyszerűen nem hiszem el. Előkotorászom a telefonomat, újra bekapcsolom, majd remegő kézzel tárcsázom a számodat. Türelmetlenül várakozok amíg végre válaszolsz a hívásomra.
- Jó reggelt! Figyelj, kifogyott az üzemanyagom, itt ragadtam a Sacré Coeur Bazilika előtti téren. Értem tudnál jönni? Köszönöm. hagyok egy üzenetet a hangrögzítődre. Tekintetem elkalandozik a bazilika szépségén. Emlékszel, néhány hónapja mi is itt mondtuk ki a boldogító igent, ebben a templomban fogadtunk örök hűséget és boldogságot egymásnak. A harang megkondul, én pedig elbűvölve megyek közelebb az építményhez. Az emlékek magukkal ragadnak, életem legcsodálatosabb pillanata volt, amikor kimondtad az igent. Figyelem ahogy hatalmas vendégsereg jön ki a bazilika ajtaján, éljeneznek, virágszirmokat dobálnak és felhőtlenül boldogok. Megbabonázva állok a park közepén, a tömeget bámulva. Látom magunkat ahogy kilépünk a kapun, látom ahogy rám nézel, ahogy szerelmes csókoddal pecsételjük meg a házasságunkat. Még egyszer át akarom élni, még ezerszer is igent mondanék neked. Tekintetem az ujjamon csillogó gyűrűkre siklik. Ugye, soha nem fog véget érni?

■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
122
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Hétf. Jan. 29, 2018 11:51 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love, Cece


Olyan kényelmesen, olyan jól aludtam, mint hosszú ideje már nem. Hozzád bújtam, s te hozzám, a szuszogásod, az orromba kúszó illatod altatott el, s reggel annak hiánya riasztott föl.
A szemem még csukva van, s a kezem magától kúszik az ágynak azon felére ahol lenned kellene, s ijedten pattannak ki a szemeim, mikor ráeszmélek, hogy hiába siklanak az ujjaim a puha lepedőn, nem fognak a tested forróságába ütközni.
Felülök az ágyban, s kómásan, nagyokat hunyorítva nézek körül, fülelek, hallgatózok hátha meghallom a neszezésedet valahonnan a konyha felől.
Kikászálódom, s kereső útra indulok, miközben magamban a feltörni vágyó rossz érzéseket akarom elnyomni.
Sehol sem talállak, és valahová a szívem fölé, ahol a lelkemet sejtem, egy rossz érzés szúr, egy gonosz érzés, ami az ördögöt a vállamra idézné, hogy gonosz dolgokat súgjon a fülembe.
Elhessegetem, nehezen de elhessegetem a gonosz kis gondolatokat, s az üzentednek próbálva hinni főzök le egy kávét.
Bekapcsolom a televíziót, s a hírekre koncentrálok, erősen, erőszakolom magamat, hogy az agyam ne rajtad járjon, hogy ne azon kattogjak igazat írtál-e, nem a testvérem csalt-e el valahova.
Piszkosul nehéz nem hívogatni téged, nem smsekkel bombázni percenként, amikben az első üzenetben még kedvesen, az utolsóban pedig már több tucat kérdőjellel követelném a válaszod.
De meg kell bíznom benned, s a bizalmamat az elmúlt napok táplálják, amikor csak az enyém voltál, amikor csak körülöttem forgott a világ. Az jó volt. Imádtam, ahogy sokáig beszélgetünk, ahogy együtt fürdünk, a közös ebédeket, a viccelődéseket, a néma filmnézéseket, imádtam minden percét, imádtam ahogy rám néztél, ahogy a kezed a mellkasomat simogatta, ahogy viccelődtél, ahogy az ajkad siklott az enyémen. Egyszóval jó volt, rég nem volt ilyen jó, s most nem akarnám elrontani, szeretnék még így maradni, ilyennek lenni örökre.
Hosszú ideig bámulom a tévét, s csak akkor hagyom abba, mikor a telefonom hangosan pittyegni kezd, s a hang olyan elviselhetetlen már, hogy az oroszlánok párosodási szokásait otthagyva be kell mennem érte a szobába.
Nem gondolkozom, készségesen hiszem el neked, hogy úgy történt a dolog ahogyan azt az üzenetben mondtad, s nem is késlekedem.
Felöltözöm, s mindent úgy hagyok, ahogy : az ágyat bevetetlenül, a kávés csészét a kis asztalon amire véletlenül kilögyböltem, s azt is ott hagytam, hogy rászáradjon. Igazából eszembe sem jut rendet rakni, csak bepattanok a kocsimba, s meg sem állok addig amíg a bazilikához nem érek.
Ott aztán leparkolok valahol, s megkereslek. Nem nehéz téged kiszúrni, eléggé feltűnő az autód, meg te ahogy csak úgy ácsorogsz tanácstalanul.
Magamban kuncogok rajtad, de modorálom magamat, tekintve biztosan nem díjaznád ha a szerencsétlenségeden mulatnék.
- Hűha, ha stoppolni kezdtél volna, egészen biztosan sokan megálltak volna segíteni egy ilyen csinos nőnek. -
Átfogom a derekadat s a nyakadba csókolok, közben pedig mélyen beszippantom az illatodat.
- Remélem hálát adtál istennek, hogy itt fogyott ki az üzemanyagod, s nem valahol máshol. -
A bazilikára pillantok, s rengeteg emlék kúszik a felszínre ami csak velünk kapcsolatos. Jó emlékek, nagyon boldog emlékek.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
80
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Hétf. Jan. 29, 2018 8:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To My Love



Teljesen megbabonázva állok a park közepén, a bazilikát és az előtte összegyűlt ünneplő sereget bámulva. Mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Teljesen megbabonázva bámulom őket, pedig tudom, hogy ez nem illik, de nem tudok megmozdulni. Megannyi emlék tör most rám, újra átélem életem talán egyik legboldogabb pillanatát. Látom ahogy fehér ruhában végigvonulok a templomban, édesapám kíséretében. Emlékszem a mosolyodra amikor megpillantottál, még az is tisztán él emlékezetemben, hogy milyen hevesen dobogott a szívem, hogy mennyire remegtek a lábaim, és hogy milyen boldog voltam. Olyan jól állt neked a zakó, olyan szerelmes pillantásokkal mértél végig, hogy ha eszembe jut még most is elönt a pír. Igazán boldog voltam, és remélem, hogy te is az voltál. Abban a szent pillanatban amikor igent mondtam neked, azt hittem, hogy örökké ilyen boldogok maradunk, hogy nem lesz majd semmi és senki aki kettőnk közé álljon, de ahogy az lenni szokott a sors és saját hibáink az utunkba álltak. Sokszor éreztem azt az elmúlt hónapok alatt, hogy nem tudlak boldoggá tenni, hogy szenvedsz mellettem, hogy nem vagyok elég jó. Tudom, mindez az én hibám, nekem kellett volna jobban igyekeznem, megpróbálnom olyan feleségnek lenni amilyent érdemelsz. Viszont, az elmúlt csodálatos napok fényében őszintén remélem, hogy a dolgaink most már rendeződnek, hogy végre stabilizálódik a kapcsolatunk és mindketten boldogok lehetünk, ismét. Hangod töri meg a csendet amelybe burkolóztam, védelmező ölelésed rángat vissza gondolataim kuszaságából. Elmosolyodom ahogy megérzem illatodat, ahogy a hangod visszhangként ismétlődik a fejemben. Megborzongok ahogy ajkaiddal megérinted nyakam vonalát, jóleső bizsergés fut végig egész testemen. Kezeimet a tiéden pihentetem, fejem a válladnak döntöm.
- Úgy gondolod? Talán következőkor kipróbálom mennyire lenne sikerem. mosolygok rád, majd kibontakozom ölelésedből, hogy kezeimet a nyakad köré fonhassam és csókot nyomjak puha ajkaidra.
- Tulajdonképpen a tömegeket bámultam. Eszembe jutott a házasságunk pillanata. nézek bele csillogó szemeidbe. Ugye te is emlékszel rá? Ha tehetném újra és újra hozzád mennék, ezerszer is megismételném Isten és a jelenlévők színe előtt, hogy mennyire szeretlek, hogy hozzám tartozol és én hozzád. Történjen bármi, tudom, hogy ez így van, tudom, hogy ez így is marad, így kell maradnia.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Reggeliztél már? Haza akartam érni, reggelit készíteni neked, de a négykerekű szerelmem másképp vélekedett a dolgokról. Ne haragudj. biggyesztem le ajkaimat játékosan, és ujjaim elkalandoznak sűrű hajszálaid között. Csak állok így egy pillanatig, hajaddal játszva, elmerülve tekinteted tisztaságában, majd elszakítva pillantásom a tiedtől ismét az ünneplők felé fordulok. Most van lehetőségem jobban szemügyre venni a vendég sereget, elmélázni rajtuk, jobban szemügyre venni az ifjú párt. Fehér ruháját könnyedén fújja a szél, a kontyát mintha kicsit megtépázta volna már a szellő. Mellette mosolyog a boldog férj, szőke hajfürtjei gondosan hátra vannak fésülve. Szép pár, de azért mi szebbek voltunk igaz?
- Ha választhatnál elvennél még egyszer? úgy teszem fel a kérdést, hogy nem nézek rád, még mindig a boldogan és elégedetten mosolygó párocskát bámulom. Fogalmam sincs, hogy mióta vagyok ilyen érzelmes.
- Én újra hozzád mennék. jegyzem meg csak úgy mellékesen, minden teketóriázás nélkül. Összekulcsolom ujjainkat, ideje visszatérni a valóságba és a jelenbe élni, széppé tetté a mai napunkat, a holnapit, és az utána következőket, boldoggá akarlak tenni.
- Mit szeretnél csinálni szerelmem? Ha már elráncigáltalak idáig a minimum, hogy teljesítem egy kívánságodat.
Olyan vagy nekem, mint alkoholistának az alkohol, elég egyetlen pillanat és függővé válok. Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad, mosolyod és nem tudok többé elszakadni tőled.

■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
122
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Kedd Jan. 30, 2018 11:04 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love, Cece


Felkuncogom, ahogy elképzellek az út szélén állni és stoppolni, s habár azt ígéred megteszed, nekem mégis nehezemre esik elhinni. Ez annyira távol áll tőled, mármint komolyan képes lennél kitenni az épp bőrödet annak, hogy valaki olyan álljon meg neked, akitől automatikusan három lépést hátrálnál? És ez szórakoztat, mert elképzelni téged egy olyan helyzetben ami komfortzónádon kívülre esik, ó bébi mit meg nem adnék, hogyha megnézhetnélek ahogy ott tanácstalanul álldogálsz, az egyik karodat a melleid alá fonod, s toporogsz miközben a másik kezeddel próbálsz leinteni valakit, és sikerülne is, mert hát nagyon dögös vagy, és túl tanácstalan. Aztán mikor meglátnád, hogy ki száll ki az autóból..
- Feltétlenül bébi. -
Nevetgélek egy sort magamban, némán, de a vállam belerázkódik.
A tömeg felé nézek, arra amerre említed, s egy pillanatra elcsodálkozom rajta, hogy mennyire távolinka tűnik az amikor mi álltunk ugyan így ott, boldogságtól dagadó mellel, szerelmesen.
Elmosolyodom, az emlékek kedvesek nekem, s jólesnek rájuk gondolni, jólesik visszaidézni magunkat, ahogy kimondjuk az örökre szóló fogadalmat. Aznap nagyon boldog és elégedett voltam, sohasem láttam szebb nőt, mint Cece, és sohasem éreztem magamat elégedettebbnek, persze ez csak ideig-óráig hatott, hiszen a nászéjszakát már nem töltöttem annyira nagyon vidáman, s ha lehetne, azt el is felejteném.
- Bébi, szerinted nem jöttem volna el érted?
Magasba szalad a szemöldököm.
- Még nem, de nem is vagyok éhes.. -
Rántom meg a vállamat, mintha ténylegesen nem lennék éhes. Pedig az vagyok, meg tudnék enni egy öt tojásból készült rántottát sok-sok baconnel. De hozzászoktam már ahhoz, hogy nem akkor eszem amikor szeretnék, hanem amikor időm van rá, így nem okoz gondot most sem, hogy várjak egy-két órát.
- Miért, te éhes vagy? -
Vonom fel a szemöldökömet, és titkon talán abban reménykedem, hogy talán te az vagy, és elmehetünk reggelizni.
Rád nézek, a szemeidet nézem, de nem habozok sokáig. Elmosolyodom.
- Persze, hogy elvennélek.-
Nyomok egy csókot a homlokodra.
- Viszont sohasem engedném, hogy Franco velünk legyen a nászéjszakán.. -
Elkomorodik a tekintetem, s inkább visszafordulok a násznép felé. Vajon nekik is van egy testvérük akik titkon bemászik harmadiknak az ágyba?
Nem akarom, hogy azt hidd megint veszekedni akarok, így az ujjainkat összekulcsolom, s pajkos pillantásokat lövellve feléd, kezdelek el vonni magammal.
- Gyere, rég voltam már esküvőn! -
Felkuncogok, s sietve, hogy el ne gázoljanak húzlak magammal.
- Fussunk, mindjárt lövik a képeket! -
Izgatottan szaporítom meg a lépteimet, olyan tempót diktálva szaladok amit te is tudsz tartani, s csak éppen hogy odaérünk. A kezem a násznagy vállára siklik, s magamra is örömittas mosolyt varázsolok. De közben rád nézek és kacsintok, és azt hiszem ebben a pillanatban lövik el az első képet.


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
80
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Kedd Jan. 30, 2018 10:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To My Love



Ismerlek jól, látom rajtad, hogy magadban jól szórakozol rajtam, hiszen te is pontosan tudod, hogy inkább hazáig gyalogolnék, de úgysem stoppolnék soha. Ennél a gondolatnál már csak a tömegközlekedés riaszt jobban. Na nem mintha autóban születtem volna, de azután az eset után, hogy kirabolt két részeg idióta azt hiszem érthető, hogy kerülöm a metrózás bármely formáját is, de még a buszokat is messziről elkerülöm. Emlékszem mennyire ideges lettél és megijedtél, amikor sírva hívtalak fel egy telefonfülkéből. Remegtél az idegességtől, aggódtál és fejvesztve rohantál hozzám. Azóta nem metrózom egyedül, ha lehet már az aluljárók környékét is kerülöm, de azt hiszem, hogy ez érthető. A tömegnél most sokkal érdekesebbnek talállak téged, így tekintetemmel arcodat fürkészem, olyan boldognak tűnsz, szemeidnek csillognak, arcodon mosoly játszik, én pedig boldog vagyok, azért, mert végre mosolyt és boldogságot okozok neked. Mindig így kellene lennie.
- Igazából éhes vagyok, ami fura, mert ritkán reggelizem... vallom be őszintén, de azért éhen halni nem fogok, kibírom azt a néhány órát amíg hazamegyünk és akkor majd főzünk együtt valamit.
Franco neve hallatán a gyomrom görcsbe rándul, tekintetem elszomorodik. Rossz érzés, hogy most már minden alakalommal, ha az esküvőnk kerül szóba mindig eszünkbe fog jutni a nászéjszaka, az a bűnös éjszaka aminek soha nem szabadott volna megtörténnie. Nem is tudom, hogy melyikünk volt a hibásabb, egyikünknek nemet kellett volna mondani, de mindhármunkat megszédített az alkohol, a bűn csábítása, a szenvedély és saját hülyeségünk. Szomorú vagyok, mert a boldog pillanatokat elsötétíti a szégyenletes folytatás. Lesütöm pillantásom, nem érzem úgy, hogy bármit is mondanom kellene, nem akarok veszekedni, így csak elengedem fülem mellett a megjegyzésed, biztos lehetsz benne, hogy én sem követném el még egyszer ugyanazt a hibát. Figyelem összekulcsolódó ujjainkat, ismét elmélázok kettőnkön, mindazon amin eddig keresztül mentünk, a sok boldog pillanatot és a nem annyira boldog pillanatokon is. Minden együtt töltött napon, a hibáinkon, a boldogságunkon, hiszen így vagyunk ketten egy egész. Minden botlásunkkal, minden tévedésünkkel és boldogságunkkal együtt, semmiért nem áldoznám fel mindazt amit tőled kapok. Próbálom felvenni a lépést veled, értetlenül pislogok rád.
- Esküvőn? Miről beszélsz? Hova viszel? megszaporázom lépteimet, hogy tudjam tartani veled az iramot, és csak akkor tudatosul bennem, hogy mire is készülsz, amikor egyenesen a modellt álló, és vidáman vigyorgó pár felé indulunk.
- Őrült vagy! nevetek rád, őszintén, teljes szívemből, és ismét úgy érzem magam, hogy miénk a világ. Együtt vagyunk, boldogok vagyunk, szeretjük egymást, szabadok vagyunk és ez jó. Nagyon jó. Még mindig fülig érő mosollyal az arcomon ölelem át a derekad, és abban a pillanatban amikor lövik az első képet pont feléd nézek. Jó ilyennek látni téged.
- Szeretlek. suttogom ajkaidra és lágy, de annál szenvedélyesebb csókot nyomok rájuk, miközben újra villan a vaku és még több kép készül rólunk.
- Elnézést!? romantikus pillanatunkat a mellettünk álló értetlenkedő pillantásokkal ostromló menyasszony zavarja meg. Mosolyogva szakadok el tőled, ujjainkat ismét összekulcsolom és bocsánatkérő pillantásokat küldök az ünneplők felé.
- Elnézést. Rossz esküvőn vagyunk, sok boldogságot! húzlak magammal a bazilika irányába. Futólépésben szaladok fel a lépcsőn, ami ebben a cipőben azért nem kis teljesítmény.
- Menjünk be! Idézzünk fel minden pillanatot. Aztán pedig vigyél el enni, mert mindjárt éhen halok! biggyesztem le ajkamat és újra meg újra elveszek tekintetedben.


■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
122
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika •• Pént. Feb. 02, 2018 8:31 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love, Cece


- Nem is értem, hogy amúgy hogyan bírod.. -
Kétkedve vonom fel a szemöldökömet, hiszen jól tudod, én sohasem bírom hosszú ideig valami laktató nélkül. Persze egy bizonyos szintet képes vagyok megütni, d ha huzamosabb ideig nem jut valami a szervezetembe, jobb ha menekül mindenki. Egy kisebb fajta megkönnyebbülés hullámzik végig a testemen, ha te is éhes vagy, akkor nem sokáig maradunk itt-ott, és ebbe valahogy jóérzés belenyugodni, hogy az üresen kongó bendőmnek nem sokáig kell már üresen kongania.
Felnevetek miközben szaladunk, hallom ahogy a lépteid koppannak az aszfalton, s érzem ahogy izgatottan kapod a levegőt, de aztán az is lehet, hogy nem szeretsz futni, ki tudja?
Úgy ugrunk oda, mintha mi is a násznéphez tartoznánk, s a kép lövésekor úgy nézlek téged, mint olyan nagyon régen sokszor, most meg már szinte soha: elámulva. Régen mindig meg tudtál lepni, és én is magamat, hiszen a szerelmem irányodba mindig is futótűz volt: tudtam, hogy fel fog perzselni, hogy mindent leéget maga körül, de azt sohasem gondoltam volna, hogy képes önmagát is felemészteni.
Most csak kiélvezem a pillanatot, amíg te is így nézel rám, nevetve, boldogan, önfeledten, Mindig így kellene lennie, mindig így kellene élnünk, a pillanatnak, de én túl nagy fasz vagyok ahhoz, te meg nem mersz eléggé küzdeni ellenem.
- Én is. -
Visszasuttogok.
A menyasszony kérdő pillantásokat lövel felénk, s én már nyitom is a számat, hogy valami hazugságot kreáljak csak azért, hogy hosszú ideig élvezhessük még a pillanatot, de te menekülőre fogod, s én menekülök veled. Követlek, ebben a pillanatban bárhova követnélek. Szaladok utánad, s a hatalmas ajtó előtt megállok, lassítom a lépteimet, lassítom az izgalomtól vadul verdeső szívverésemet, mély levegőket veszek, és bebámulok a nyitott ajtón. Rémisztően magas, rémisztően erős a kisugárzása, és ha hívő ember lennék, ha képes lennék bármiben is hinni magamon kívül, akkor most térdre kényszerítene az erő.
Egészen más a bazilika, mint amikor megesküdtünk. Most alig van odabent lélek: szinte üres az egész, s olyan átható a csend, hogy úgy érzem a nyakamba ül s a számat fogja be.
A kezeinket szorosabban fonom össze, valami rossz, valami kellemetlen érzés telepedett rám.
- Azt hiszem nem szeretek ilyen helyekre járni.. -
Nagyot nyelve lépek beljebb, s közben úgy szorongatom a kezed, mint kisfiú első nap az óvodában, aki képtelen elengedni édesanyja óvó érintését, mert érezni akarja, hogy habár minden változik körülötte van egy pont az életében ami ugyan az marad.
- Egyszer dugtam a gyóntatófülkében.. -
Mintha köteles lennék bevallani a dolgaimat kibukik belőlem.
- És egyszer beolvastam egy papnak.. -
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
80
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Sacré Coeur bazilika ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Sacré Coeur bazilika
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-