Kert
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Kert •• Szer. Júl. 19, 2017 9:53 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Natalie Dupont tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert •• Vas. Okt. 01, 2017 2:03 pm

Veronique && Natalie

A szüleim reakciójában nem volt semmi meglepő. Ők ellenezték, hogy elköltözzek, hogy egyetemre járjak, hogy éljek... A széltől is óvni akartak, csak azt nem tudatosították még magukban, hogy már felnőttem. A törődésükben lassan nagyobb szerepet kapott a fojtogatás, mintsem maga a szeretet. Lucasszal pedig annyira jó volt együtt élni. Persze tudom, nem állíthatom ezt ilyen magabiztosan egy nap után, mert hát hiába feszengtem és éreztem magam kínosan mellette, mégis életem legjobb döntése volt az összeköltözés. Nyilván a fiú iránt érzett érzéseim sokat nyomtak a latba, ám erről senkinek nem kellett tudnia. Nem, még az érintett személynek sem.
Viszont mire beléptem az ajtón, a cuccaim legnagyobb százaléka már összekészítve várt rám az előszobában. Gondolom úgy voltak vele, hogyha nem élek velük, nem az ő szabályaik szerint élek, akkor segítenek, hogy mihamarabb eltűnhessek a szemük elől. Ez azért rosszul esett. Hiába nem egyezett a véleményünk a dolgok döntő többségében, azért sohasem voltam tiszteletlen velük és igen is fájt, hogy szinte el sem köszöntek. Végül nem hoztam el az összes dobozt, csupán egy gurulós bőröndre és egy hátizsákra esett a választásom. S amilyen gyorsan csak tudtam, el is indultam haza, Lucashoz.
Gondolataimba mélyedve sétáltam Párizs utcáin, jellegzetes helyein, melyeket ezerszámra lepett el a sok turista. Az új otthonomba való hazatérés előtt szükségem volt egy kis pörgésre, tömegre, friss levegőre, hisz olyan felfokozott érzelmi állapotban voltam, amivel nem mertem volna letaglózni Lucast. Ki tudja, mi más csúszott volna ki a számon, ha épp nagyon belemelegszem az érzéseim kifecsegésébe?
A bőröndöm kerekei csak úgy dübörögtek a macskaköves járdán, a sétáló utca apró kövein, hogy észrevétlenül a tömegbe elvegyülve nem is tudtam volna közlekedni. Mindenki felkapta a fejét, amikor a közelükbe értem és a sok ember között nyílt egyfajta út, külön nekem. De így se sikerült mindenki mellett sérülésmentesen elhúznom a csíkot. Sűrű bocsánatkérések hagyták el ajkaimat, majd a kis kert irányába igyekeztem oly sebesen. Mert amint az embertömeg közepébe csöppentem a Notre Dame előtt, rájöttem, inkább egy kis egyedüllét jobban jönne. Terveimben szerepelt leülni valamelyik eldugott kis padocskára és addig szobrozni itt, míg a kedélyeim le nem csillapodnak, vagy legalább addig, míg Lucas dolgozni nem indul. Nem akartam, hogy ilyen felfokozott érzelmi állapotban is lásson, mert biztosra vettem, hogy csak lejárattam volna magam előtte. Nem mintha az elmúlt egy napban nem ezt tettem volna folyamatosan, de ez már mellékes...
Egy óvatlan pillanatban, mikor épp kikerültem egy kisebb turista csoportot, úgy éreztem, mintha elakadtam volna. Először nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de ahogy jobban megindultam, már világossá vált, hogy beleakadhattam valamibe. Amikor viszont felemeltem a földről a tekintetem, rögtön elengedtem a bőröndömet és közelebb húzódtam az ismeretlen nőhöz.
- Jaj, kérlek ne haragudj! - automatikusan letegeztem, hisz külsőre nem tűnt sokkal idősebbnek, mint én, így reméltem nem bánja ezt a közvetlenebb megszólítást. - Csak megyek, mint egy ökör és nem figyelek semmire... - a vállamra dobott táskának az egyik oldalsó csatja tökéletes módon kapott bele a kardigánjába, de olyan mértékig, hogy hosszas ügyeskedés után sem tudtam kiszabadítani a fogságomból. - Nagyon remélem, hogy nem szakította ki a felsődet. De ha mégis, ígérem kifizetem és tényleg ne haragudj. - bocsánatkérően néztem a lányra, rendkívül szégyelltem is magam, hisz korábban sosem voltam ennyire ügyetlen, ő pedig már nem az első ember volt, akibe beleütköztem ezen a héten. Már kezdtem azt hinni, az univerzum ezzel is üzenni akart valamit nekem, csak épp annyira szeleburdi voltam mostanában, hogy még ezt se tudtam megfejteni.
- Üljünk le arra a padra, hátha ott sikerül majd kihámozni téged a táskám szorításából. - mosolyogtam kedvesen, majd ha belement a tervembe, akkor szépen lassan megindultam vele a kiszemelt pad felé, magam után pedig húztam a bőröndömet is. Óvatosan levettem a táskám, miután leültem a padra, mert így legalább a súly sem húzza le szegény lányról a kardigánját és csökkentjük az anyag kiszakadásának is az esélyét. Már ha eddig ez nem történt meg.
Próbáltam ügyeskedni a csattal, de amikor már pont feladtam volna, akkor egy véletlen mozdulattal sikerült szétválasztanom a kardigántól. - Meg van, sikerült! - diadalittasan jelentettem ki, boldogan mosolyogva. - A felsőd egyben van? - nem is mertem odanézni, nehogy egy tátongó lyuk integessen vissza nekem, mert akkor mentem elsüllyedtem volna szégyenemben. Így, amíg nem válaszolt, elmormoltam magamban egy imát a sértetlen kardigánjáért. Még csak az hiányzott volna, hogy másnak is sikeresen elrontsam a délelőttjét... Bőven elég volt ugyanis az, hogy nekem ennyire rosszul indult a napom. Még jó is, hogy Lucast le tudtam beszélni arról, hogy elkísérjen a szüleimhez. Ha mindezt látta volna, még rosszabb lenne a helyzet.


■ ■ most girls ■ ■ Örülök a véletlen találkozásnak!  iloveu  
■ ■ credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
22
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» Holland Roden
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert •• Kedd Okt. 03, 2017 8:47 am

Vero && Natie

Ősz már kezdte megmutatni magát, hiszen egyre hidegebbre kezdett fordulni is az idő. Vajon a kislányunk szeretni fogja a hideget, azt őszt és a telet, hiszen mégis csak a kettőnek a hajnalán fog megszületni. Sokan azt mondják, hogy az ilyenkor napvilágot látott kicsik szeretik majd a hűvösebb évszakot. Erről pedig eszembe jut az óvodából is egy kisfiú, aki imádja a telet, a havat és szinte úgy kell becsábítani a hó leesése után az udvarról, hogy nehogy megfázzon. Gyengéden cirógatom meg a pocakomat, hiszen így a hetedig hónap vége felé, a nyolcadik hónap kezdetén sok mindennek lehet mondani, de kicsinek nem, viszont ennek ellenére se bírtam otthon maradni. A múltkori parkos incidens se tarthatott igazán távol attól, hogy olykor nem menjek el kisebb sétákra. Most is a péksütemény beszerzését követően elindultam a Notre Dame Székesegyház udvara felé, hiszen ott le lehet ülni. Csendesen figyeltem a látogatókat, élveztem még a napsugarak, amik még próbáltak melegséget csempészni az őszbe, a faleveleket, ahogyan a szélben ringatóztak, miközben színes ruhába öltöztek az évszaknak megfelelően. Egy-egy kisebb falat között meséltem a lányunknak, hiszen mostanában egyre gyakrabban tettem így.
Miután úgy gondoltam, hogy már ideje lesz hazamenni és neki állni elkészíteni a vacsorát, ha már ma egész nap dolgozott Edmund, aminek én még mindig nem tudtam teljesen örülni, pedig pár hét már eltelt a balesete óta, de akkor is túlzottan aggódtam érte. Lassan álltam fel, hiszen nem is mindig sikerült elsőre, kidobtam az üres zacskót a szemetesbe, ittam pár kortyot, majd pedig meg is igazítottam magamon a kardigánomat, ami hosszabbik fajtából volt. Akár még talán kicsit kabátnak is elment volna így ősszel, hiszen pont jó volt ehhez a kicsit hűvösebb időhöz. Azt pedig nem hittem volna, hogy pont valaki ma fog nekem jönni, vagy belém akadni, azt meg pláne nem, hogy azt pont Natalie lesz, akiről láttam a videót, vagy akiről Lucas már mesélt. Még én is biztattam, hogy vallja be az érzéseit, azt pedig még én se tudtam, hogy vajon megtörtént-e, ha igen, akkor biztosan elárulta volna Lucky, legalábbis szerettem volna ebben hinni. Igazából csak akkor tűnt fel, hogy bele akadt a ruhámba, amikor menni akart tovább, engem pedig valaki maga után húzni, de az már nem megy annyira könnyedén. Eleve nem rajongtam a nagy tömegekért így pocakosan, de ez most mégis másabb volt. Sietve pillantottam körbe, amikor is megállapodott a pillantásom a vöröses hajkorona tulajdonosán.
- Semmi baj nem történt, jól vagyunk. – automatikusan felelek többes számban, hiszen mostanában általában mindig az én és a pici állapota is érdekel másokat. Tényleg nem történ semmi se. Kicsit nekem koccant, majd pedig magával akart vinni, biztosan tetszett neki a kardigánom. Persze, ezt se gondoltam komolyan. – Ugyan, emiatt ne aggódj. Pár hónap múlva úgyis bő lenne rám, így nem akkora vész. Egy ilyet könnyen lehet pótolni, így emiatt ne aggódj, a lényeg az, hogy nem lett semmi komolyabb baj és nem rántottál igazán magaddal, vagy én téged magammal. – pillantok rá kedvesen, hangom pedig nyugtatóan csendül. Sőt, kicsit még a kezemet is a kezére teszem, hogy megnyugodjon. Nem történt semmi olyan se, amit ne lehetne helyrehozni. Meg tényleg ezt szerintem maximum még pár hétig tudtam volna úgyis viselni. Utána dobozba került volna, mint a ruhatáram többsége fog, amint megszületik a kishercegnő. Látom, hogy miként próbálja kiszabadítani a szálakat a táskája fogságából, de nem igazán megy neki. Arra pedig, hogy üljünk le a padra, csak bólintok.
- A táskádat addig megfogom, ha gondolod. – nyúlok érte, hiszen úgy mégis csak nekem is sétálni. Főleg, hogy nem vagyok valami gyors. Inkább olyan vagyok, mint egy kisebb medve olykor. Legalábbis amekkora vagyok. Követem őt, majd pedig leülök a táskáját pedig visszaadom neki, ha odaadta. Már éppen felajánlanám, hogy megpróbálom én, de megelőz vele, így csak türelmesen várok. Ha kell, akkor ki is bújok belőle, hogy úgy könnyebb legyen.
- Akkor nem lettél gazdagabb egy felsővel, vagy lehet csak a táskád fázott. – kuncogom el magam, és remélhetőleg érezni fogja a játékosságot a hangomból, illetve az is le fog neki esni, hogy csak próbálom oldani a zavarát, a kisebb feszültséget, ami esetleg keletkezett ennek a „balesetnek” köszönhetően. – Semmi vészes. Egy-két öltés és jobb lesz, mint új korában. – legyintek is egyet a szavaim mellé, majd a kezem gömbölyded pocakomra siklik. – Új vagy a városban? Vagy csak szökni készülsz? – kíváncsiskodom kicsit, hiszen a bőröndjét nem tudom hova tenni. Remélem nem azért van nála, mert rosszul sültek el a dolgok. Nem, erre még gondolni se akarok, hiszen az a videó egészen beszédes volt.
- Kérsz kekszet? – halászom elő a táskámból és felé nyújtom a csokis kekszemet, majd pedig a székesegyházra pillantok. – Milyen illetlen vagyok be se mutatkoztam.  Veronique vagyok, te? – kíváncsiskodom kicsit, hiszen direkt nem árulom el a családnevemet. Lehet nem fair dolog, de nem is szeretném elijeszteni vele. Meg egyébként is ez teljesen a véletlennek köszönhető, hogy mi egymásba botlottunk.

 szeretgetesi  ■ ■ credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
63
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Natalie Dupont tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert •• Vas. Okt. 08, 2017 3:39 pm

Veronique && Natalie

Rettenetesen szégyelltem magam, legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna. Nem elég, hogy annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy állandóan különféle emberekbe botlottam, még egy kismamát is sikerült magammal sodornom. Habár a fiatal nő nagyon kedves, megértő és elnéző volt, mégis átkoztam magam, amiért ez megtörténhetett. Mert ha épp nem vesztem volna el a gondolataimban, hanem a turistákra és a helyi lakosokra figyeltem volna a járdán való közlekedés közben, akkor ez most nem történt volna meg.
- Biztos mindketten jól vagytok? Ugye nem ütöttem meg véletlenül a pocakodat? - nem volt szokásom ilyen barátságos hangnemben beszélni idegenekkel, de komolyan halálra rémültem már csak a gondolatától is annak, hogy esetleg a táskám neki ütközhetett a pocakjának és azt a kisbaba is megérezte.
Bátortalanul elmosolyodtam, mert amúgy nagyon kedvesen nyugtatni próbált, én mégsem tudtam csillapítani a kedélyeimen. Ahhoz túlságosan szürreális volt ez az egész helyzet. - Jó, persze, így könnyebb is lesz a közlekedés, a táska meg szerencsére nem is nehéz. - hála a jó égnek, hogy nem pakoltam még vagy ezer dolgot ebbe a kis táskámba, mert csak még jobban szégyenkezhetnék amiatt, hogy egy terhes nő cipeli a táskámat. Odasétáltam a padhoz a gurulós bőröndömmel együtt, ledobtam a hátamról a másik táskámat és talán túlontúl védekező módon segítettem újdonsült ismerősömnek leülni. Valóságos őrültként festhettem, legalább olyannak, mint aki még soha nem látott volna egy terhes nőt leülni... Mintha attól féltem volna, hogy bármelyik pillanatban felrobban.
- Hát még ilyet! Akkor kénytelen leszek előhalászni a bőröndömből egy felsőt magamnak, ha már rólad nem sikerült megszereznem. - nevettem vele együtt halkan és imákba foglaltam a lényét, amiért nem küldött el melegebb éghajlatra, hanem ennyire jól kezelte az egész helyzetet, sőt mi több, még viccelődött is rajta. - Viccen kívül, nagyon örülök, hogy nem lett nagyobb baja a kardigánodnak. - fújtam ki a levegőt, majd a kérdését hallva tekintetem megállapodott a bőröndömön. És így megint eszembe jutott Lucas, akit egyébként az elmúlt másfél-két percben sikeresen kiűztem a gondolataimból.
- Egyik sem. - kuncogtam halkan, majd vettem egy mély levegőt és próbáltam őszintén felelni a kérdésére. Vagyis... mindenképp őszintén felelnék a kérdésére, csupán meg kellene tanulnom, hogy ez nem annyira furcsa szituáció, mint amilyennek képzeltem az egész költözést. Hisz mi baj is lehetne abból, ha két barát összeköltözik? Semmi, ugye? - Éppen költözőfélben vagyok. Most repültem ki a szülői házból és amint láthattad szélsebesen zúgok az új otthonom felé. Igaz, még nem érzem teljesen otthonomnak azt a lakást, de a barátom megnyugtatott, hogy hamar hozzászokom majd. Merthogy a barátomhoz költözök be. Mármint barátilag barát és nem párkapcsolatilag. Öhm, de mindegy is. - összeráncoltam a homlokomat, ahogy visszapörgettem magamban az előző mondataimat. Szánalmas vagyok, akárhányszor csak Lucasról kezdek beszélni, mert mindig össze-vissza hebegek habogok. Ráadásul minél jobban ki akarnám magyarázni a helyzetet, annál jobban belekavarodom, aminek persze az a vége, hogy senki sem hiszi el ezt a "csak barátok vagyunk" mesét. Pedig muszáj lenne, mert mi tényleg csak azok vagyunk. Az mellékes, hogy én többet érzek iránta, de most végképp nem szabad előhozakodnom ezzel.
- Nem kérek, köszönöm. Igazából a szüleimmel való furcsa találkozás miatt még kissé görcsbe van a gyomrom. - panaszkodtam neki. Hát én egyre jobb leszek... Először elsodrom szegényt, aztán a nyakába zúdítom a problémáimat. Meg sem lepődnék, ha most azonnal olyan messze futna tőlem, amennyire csak lehetséges volna.
- Én Natalie vagyok, de hívj csak Nat-nek vagy Natie-nak. - mosolyogtam rá kedvesen, majd próbáltam nem túl privát témát érinteni, így csak barátságosan a pocakja felé biccentettem a fejemmel. - Na és a picur? Van már neve? Vagy tudod egyáltalán a nemét? - kíváncsiskodtam kedvesen, barátságosan. Nagyon szimpatikusnak tűnt Veronique éppen ezért reméltem, hogy nem veszi tolakodásnak a kérdéseimet. Bár, ha az összeakadásunkat nem vette rossz néven, akkor talán ezt sem fogja.
- De nem akarlak feltartani, főleg, ha sietned kell. - kértem rögtön ilyen formában bocsánatot tőle, mert nem szerettem volna, ha a kérdéseim miatt esetleg elkésik valahonnan.
- Nekem még szükségem van egy kis... időre. - nekidőltem a pad háttámlájának és meggyötörten magam elég meredtem, a bőröndjeimre. Megannyi dolog járt a fejemben és valahogy egyiken sem tudtam túljutni. Ott volt a nagy szakadék, ami a költözésemmel a szüleim és közém ékelődött és ott volt még Lucas is... Már maga a tudat, hogy otthon várt, megőrjített. Mert hogy is volnék képes heteken, hónapokon, akár éveken keresztül elrejteni előle az érzéseimet? Pláne így, hogy mostantól egy fedél alatt élünk, azaz tudni fog minden apró lépésemről is. Amennyire örültem ennek, pont ugyanannyira féltem is ettől. És ez a kettősség kezdte eléggé hazavágni az amúgy sem túl rózsás hangulatomat.


■ ■ most girls ■ ■ Remélem nem lett túl béna!  iloveu  
■ ■ credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
22
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» Holland Roden
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert •• Hétf. Okt. 09, 2017 8:45 am

Vero && Natie

- Nem, vagy ha mégis, akkor se éreztem meg. Elhiheted, mostanában azért megvan a saját kiképzőm. – mosolyodom el, miközben a szavaim játékosan csendülnek és gyengéden simítok végig a pocakomon. Azt pedig remélni tudtam, hogy érteni fogja a célzást, hogy eléggé megedződtem a Törpillának köszönhetően, aki szereti megmutatni, hogy ő is itt van és fészkelődni, rugdosni és társai. De inkább legyen elevenen, mert így még inkább képes vagyok elhinni, hogy jól van és minden rendben lesz.
- Akkor még szerencse, hogy nem önvédelmi eszköznek tartod magadnál a táskát. – próbáltam kicsit viccelődni, hogy hátha akkor megnyugszik és nem fog túlzottan aggódni. Tényleg jól voltunk, a Pindurka meg vagy aludt, vagy csak nagyon hallgatta az eseményeket, mert jelenleg meg se mozdult, mint az előtte lévő percekben se. Figyelmessége, túlzott aggodalmassága pedig önmagamra emlékezetett, mert hasonló lehettem én is a terhesség első pár hónapjában. Igaz, most is óvatos vagyok és próbálok odafigyelni rengeteg dologra, hogy nehogy ártsak a kisasszonynak, de már én is könnyebben veszem a dolgokat, igyekszem nem túl aggódni semmit se. Mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon, miközben a kedvesség se tűnik el a hangomból, hiszen lehet más kismama esetleg neki esett volna, de sose voltam egy vérmes teremtés. Inkább kedves és előzékeny, aki szeret másokat megismerni, őt pedig még inkább szeretném, hiszen ha nem tévesztem össze valakivel, akkor ő szerepel Lucky videójában és róla beszélt múltkor.
Együtt nevettünk és örültem annak, hogy kicsit sikerült felengednie, poénkodnia neki is.  Egyébként is úgy tartják, hogy a nevetés sok mindenre gyógyír, meg nevetéssel könnyedén meg lehet találni valakivel a közös hangot is. – Tudom-tudom, sokszor mondtam már, de tényleg ne aggódj. Ez csak egy felső és szemmel láthatóan semmi komolyabb baja nincs. Legalább a nagyinak is lesz mit csinálnia, amíg nem rabolhatja el az unokáját. – barátságos mosollyal nézek a lányra, hiszen Sayfi hamarosan úgyis majd jön látogatóba. Tudok varrni, de vélhetően ő szebben meg tudná csinálni ezt a kötött kardigánt, mint én. Főleg, hogy ő kötni is tud, így majd ő szemügyre veszi és eldönti, hogy mit is kellene vele csinálni, de szerintem csak a szálakat kellene összevarrni, de hát ő a szakértő. Engem is meg akart tanítani kötni, viszont én leragadtam a rajzolásnál, amibe gyerekként szerettem bele hála neki.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és nem szólok közbe. Inkább csak szélesebb lesz a mosolyom, amikor meghallom, hogy miként próbálja korrigálni azt, amit mond. Bólintok egy aprót, hogy értem és ne aggódjon nem értem félre. Felpillantok az égboltra, majd vissza a lányra. – Akkor ez az első alkalom, hogy külön élsz a szüleidtől? Igazán nagy lépés, de szerintem, ha nem gondolnád azt, hogy tényleg minden rendben lesz, mint a szigorúan a barát barátod, akkor nem mentél volna bele. Vagy csak félsz valamitől? Esetleg jobban kedveled őt? – pillantok rá kérdőn, aztán sietve kapok észbe, hogy talán semmi közöm ehhez és olyat kérdezek, amit egy idegennek nem is kellene. Remek, most sikerült hamarabb kotyognom, mint végiggondoltam volna. – Sajnálom, én nem akartam. – szabadkozom sietve, hiszen én tényleg nem akarom kényelmetlen helyzetbe se hozni őt. Ha nem szeretne, akkor nem is muszáj válaszolnia rá.
- Összevesztetek, vagy csak nem örülnek, hogy egy fiúval költözöl össze? – fordulok kicsit felé, miközben a kezem a pocakomon pihen és olykor gyengéden simítok végig rajta. Olykor talán pont arra van szükségünk, hogy valaki meghallgasson minket, és egy idegen sokszor erre a legjobb. Nem ismer minket, nem ítélkezik, csak abból építkezik, amiket ismer. És egyébként is én is vívtam már csatát egykoron Edmunddal kapcsolatban a szüleimnél, hiszen amikor kiderült, akkor első pillanatban ők nem ugrottak ki a bőrükből, hogy egy 6 évvel idősebb fiúba szerettem bele. Sayfi akkor is velem volt, ahogyan anyáék is megenyhültek, ahogyan megismerték a férjemet és rájöttek arra, hogy igazán remek emberről van szó.
- Örülök a találkozásnak Natie. – nyújtom felé a kezemet, ha elfogadja, akkor barátilag kicsit megrázzam, hiszen ölelésembe zárni talán még furább lenne, meg nem is lenne egyszerű ekkora pocakkal. – Kislány és hamarosan már meg is érkezik. – újságolom boldogságtól sugárzó arccal, miközben lepillantok a hasamra, és ahogyan végigsimítok rajta rúg egyet. – Szeretnéd? – pillantok rá kérdőn, hiszen sokan odáig vannak, hogy érezhessék azt, ahogyan a baba mozog, ha pedig igen, akkor megfogom a kezét és odarakom, amerre a baba mozgolódik most. - Lily-Rose Yaelle lesz a neve. – pillantok fel végül a lányra, miközben elárulom a lányom nevét, még ha a családnevét továbbra is titkolom, de nem szeretném elijeszteni, ha esetleg tudná név alapján, hogy Lucas rokonai vagyunk.
- Sietni? Aww, hidd el semmi olyan programon nincs. Inkább örülök annak, hogy akad társaságom és tudok valakivel beszélgetni. – hiszen tényleg nincs halaszthatatlan dolgom. A főzés megvár, ahogyan a mosás és társai is. A vázlatokat meg már leadtam, így csak várnom kell arra, hogy visszajelezzenek, hogy jó lesz-e, vagy kell-e valamit még javítani rajta. Pár pillanat erejéig hallgatok, majd újra ránézek.
- Szeretnél beszélni róla? Szívesen meghallgatlak, ha gondolod. – bátorító mosolyt pedig kap a szavaim mellé, hiszen szemmel látható, hogy valami nyomasztja őt. Tudom, számára csak egy idegen vagyok, de akkor is szívesen meghallgatom, hiszen igazán kedvesnek tűnik és egy számomra fontos személynek fontos, így pedig nem kérdés, hogy inkább látnám őt is boldognak, mintsem szomorúnak.

 Nagyon tetszett! szeretgetesi  ■ ■ credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
63
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Kert ••

Tell me your secrets

Kert
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Előkert és előszoba
» Tian (Ígéret Földje)
» Kert
» Kert és erdő a birtok körül

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Notre Dame Székesegyház-