Termek
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Termek •• Szer. Júl. 19, 2017 10:53 pm





Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Arnold d'Arcy tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek •• Hétf. Aug. 07, 2017 7:50 am





Megigazítottam a kocsiban, vezetés közben valahogy félrecsúszott csokornyakkendőmet, amit világ életemben szívből utáltam. A normál, hosszú nyakkendő híve voltam, de a szmokinghoz sajnos inkább ez illett. Még az éjszaka is piszok meleg volt, nem hogy a nappal, szóval ma a kiöltözés igencsak fájdalmas dolog volt, de hát az embernek adnia kell magára, ha a párizsi elit bankettjén vesz részt, amit kivételesen egész értelmes céllal szerveztek meg, na meg ha a főnököm, személyesen a lelkemre köti, hogy a lehető legudvariasabb énemet szedjem elé, bármiről legyen is szó. Na meg akármelyik elit hiénáról. Szóval Arnold hajrá, szedd össze magad. Ráadásul a gyermekkórház részére összegyűjtendő jótékonysági támogatás valóban nem mindegy. Itt Franciaországban igyekszünk jól finanszírozni az egészségügyet, de mikor a hivatalos állami biztosítás körén kívül esőkről, hajléktalanokról, illegális bevándorlókról van szó, az önkormányzat lehetősége beszűkülnek, gyakorta képtelenek vagyunk anyagilag ellentételezni egy-egy kisgyermek gyógyítását, ami részemről valóban a megengedhetetlen kategória, így az erre a célra létrehozandó pénzügyi keret érdekében tartott jótékonysági estélyen az a minimum, hogy diplomataként, nem morgó harci kutyaként viselkedem.
Azért egy vágyakozó pillantást küldtem még a limuzinok, ferrarik és mercedesek között hagyott szerény kis mazdám felé, sok felé mentem volna szívesebben a kis fehér csodámmal, mint ide, de hát ember tervez a polgármester meg végez, mint tudjuk. Felsiettem a lépcsősoron és átadtam a meghívómat a nagydarab, kopasz biztonsági embernek, aki finom udvariassággal köszöntött és útba igazított. Nem mintha nagy szükségem lett volna rá, elég volna a termet megmondania, elvégre a filozófia mellett történelem szakos tanár volnék eredetileg, illik ismernem szülőhazám történeti emlékeit, de hát na, nem ismerhet mindenki, sőt addig jó, míg nem járok ilyen rendezvényekre annyit, hogy a felső tízezer jól nevelt gorillái mindent tudjanak rólam. Belépve a terembe hamarost paroláztam vagy két tucat emberrel és megcsókoltam legalább tíz hölgy kezét, de a bemutatkozás után sehol sem maradtam el csevegni, először is a legfontosabbakat üdvözölni kell. Ez után jól esett egy pohár konyak, ezt nem tagadom. Aztán essünk túl a nehezén, ideje kezet csókolni mademoiselle Foruniernak is. Mondjuk úgy, valószínűleg nem az estély fénypontja lesz a kettőnk közismerten negatív kapcsolata alapján az a szurkálódásözön amit kapok majd tőle, de hát na. Egy idős férfi és egy bő középkorú, terebélyes hölgy társaságában állt éppen a kisasszony. Gyönyörű, mint mindig, akár az érett alma, amin nem látod kívülről a férget, ami belülről rágja.
Ehh... Ideje lenne megemberelnem magam. A két alkalmi beszélgető társat is felmértem. Monsieur Pierre Pallates, nyugalmazott ezredes, emellett az ország egyik legnagyobb légi szállító cégének tulajdonosa. Kedves, közvetlen öregúr, egy nagyobb kifli méretű bajusszal és az idősekre jellemző folytonos atyáskodó tanácsosztogatásokkal, na meg élete történetét hordozó anekdotákkal. Alapvetően kedveltem az öreg urat, csak rekordidőn belül tudott az emberben komolyabb fejfájást kialakítani a katonatörténeteivel és idegbajba sodorni a tanácsaival. Madam Annabelle de Berthrandy más eset. Igazi régi nemesi attitűddel bíró hölgy, aki túláradóan kedves, mondhatni cukormázas a saját köréhez tartozó személyekkel, de akinek se pénze, se más rangja, arra ránézni sem nagyon szeret. Szereti csillogtatni a műveltségét, ami sajnos elég felületes, ezért gyakorta kell az udvariasság nevében túllépni tanárként számomra rémes agymenésein. Egy vagyonos bankár felesége. Jól láthatóan valamiféle társasági vitába bonyolódtak ezek ketten, gyanítom, persze nem tudhatom, de a felületes és mindig, mindenkire csak némi felsőbbséges lenézéssel tekintő Fournier lány csak udvariasságból unatkozott mellettük érdeklődést mímelve, ellenben Pallates felcsillanó szemekkel fordult felém, amikor meglátott.
- Jöjjön csak kedves d'Arcy - mennydörögte szokott kedélyes modorában. - Végre egy szakértő, aki eldöntheti a vitánkat és megmondhatja végre madam Annabellenek, hogy nekem van igazam, Ön végtére is történész, vagy történelemtanár, vagy micsoda nemdebár?
A társasághoz lépve először is udvariasan kezet csókoltam madam de Berthrandynak.
- Ön, ahogy elnézem, ma is a társaság fénye asszonyom - bókoltam egyet gyorsan, majd Pandora kézfejére hajolva derékból egy futó pillanatra megérintettem az ajkaimmal, ami ugyan feltűnően rövid volt az etikett szabályait tekintve, de tőlem jelenleg ennyi telt, ha róla van szó. - Kitüntető a társasága mademoiselle Fournier - hadartam el gyorsan a kötelező kört, aztán keményen kezet szorítottam Pallatesszel. Határozott szorítása voltt még mindig az öregnek, de én, aki fiatalabb is vagyok, meg kikapcsolódásként hegyet mások, nem vallottam szégyent e téren az egykori katonával szemben. - Miben állhatok szolgálatukra monsieur Pallates?
- Ez a csacska öreg egészen nonszensz badarságokat állít, képzelje el monsieur Arrnold - nevetgélt némileg idegesítő fejhangon madam de Berthrandy. - Azt állítja nekem, hogy nem is Versailles tekinthető az igazi francia királyi kastélynak, hanem a Louvre! Mondja hallott már ekkora badarságot kedvesem?
- Egy francia katonatiszt ismeri a hazája történetét asszonyom! - húzta ki magát Pallates. - Egyáltalán nem badarság, az igazi palota a Louvre volt!
- Na de Pierre... - nevetett az asszonyság, majd mindketten felém fordultak.
Imádnivaló helyzet, elvégre egyiknek sem szeretnék igazat adni a vitában, egyiket sem akarnám megsérteni, márpedig mindketten hajlamosak rá. A döntőbíró szerepkörét pedig láthatóan rám osztották. Feszengve járt az agyam pár pillanatot, de jelen helyzetben leginkább az őszinteség segít, na meg az ezredes mindig is sokkal szimpatikusabb volt a számomra de Berthrandy asszonynál, így végül felsóhajtottam.
- Az a helyzet, hogy mindkettejüknek van igaza a kérdéskörben. A Versailles-i kastély eredetileg csupán a királyi fenségek vadászlaka volt, egy kis vidéki, jellegtelen kastély, amit XIV. Lajos, a Napkirály építtetett ki a mai formájában nevelője, Mazarin bíboros halála után és pénzügyminisztere, Colbert súlyos tiltakozásai ellenére. Ezek után viszont Versailles lett az uralkodói kastély az addigi Louvre helyett, nagyjából száz esztendőre, amíg XVI. Lajost a forradalom idején vérpadra nem küldték. A későbbi uralkodók, tartva attól, hogy mit jelképez ez az épület a franciák tömegei számára, sohasem merték újra megtenni királyi székhelynek - ismertettem röviden az épület történetét.
- Micsoda dolog ez is - sóhajtotta rosszallóan madam de Berthrandy. - Milyen hálátlanok az emberek. A királyaink ilyen gyönyörű történelmi emlékkel ajándékozzák meg hazánkat, ők meg lázonganak...
- Azért ez több nézőpontból vizsgálható dolog - emelkedett meg a szemöldököm. -  A nép akkoriban is, utána is sokáig, úgy érezte, nem igazán azért akarják a valaha volt legmagasabb adókat befizetni, hogy a király kedvteléseit finanszírozzák belőle - mutattam meg az érem másik oldalát.
- Undorító prolik - legyintett az asszonyság. - A mai napig sem értem, hogy találhatta ki valaha is ember a demokráciát. Ilyen képzetlen, műveletlen csőcselékre bízni egy ország irányítását. Borzasztó.
- De asszonyom! Én a Francia Köztársaság alkotmányára és védelmére esküt tett katonatiszt voltam és vagyok - dörmögte ellenségesen Pallates. - A köztársaság intézménye már vagy egy jó évszázada remekül működik, megnyert két világháborút és az Ön által dicsőített feudalizmussal ellentétben gondoskodott a néptömegek szociális ellátásáról az iskolától a kórházig!
Madam de Berthrandy fensőbbségesen kuncogott az idős tiszt kitörésén, ahogy a gyermek éretlen logikáját mosolyogja meg a tapasztalt és okos felnőtt. Valószínűleg az ezredes is érezte ezt, mert némileg elvörösödött, de jó társasági modorral mentette a helyzetet.
- Mit szólna asszonyom, ha nem untatnánk tovább az ifjakat? Ők már aligha kíváncsiak a mi eszmefuttatásainkra, mi pedig a kertben folytatnánk ezt a kis polémiát...
- Ez igazán nem szükséges... - kezdtem jól leplezett rémülettel, de már a madam is azonnal közbeszólt.
- Ez igazán remek ötlet monsier Pierre - mosolygott és már nyújtotta is felém a kezét. Nem volt menekvés. Én de Berthrandynak, Pallates meg Pandorának csókolt kezet, aztán otthagytak engem a lánnyal. Jézus, Mária és az összes aprószentek, mi lesz ebből? Igyekeztem nyugalmat és főleg türelmet erőltetni magamra, ahogy a közismert mágnás örökösnője felé fordultam és megpróbáltam semleges vonalon tartva a helyzetet kezdeni valamit a dologgal.
- Inna valamit esetleg mademoiselle? - intettem az italoktól roskadozó asztalok felé. - Szívesen hozok valamit, ha gondolja.


Notes: ennyi telt, remélem elmegy kezdőnek... Embarassed



avatar
Elit
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
Tom Hiddleston
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek •• Hétf. Aug. 07, 2017 4:50 pm

Arnold && Panda
Még mindig nem túlzottan rajongtam ezekért az eseményekért, de ha nem is apám miatt és a családi vállalkozása miatt kellett volna megjelennem, akkor ott volt a munkám. Elismert kurátor voltam mind a két helyen, sőt még néhány külföldi múzeumban is ismerték a nevemet. Eleinte a címlapokon Pandora tette miatt voltam, aztán azért, mert nem találtak, hiszen a vidéki házban remekül lehetett gyógyulni, kicsit rájönni arra, hogy mibe is keveredtem, majd pedig tanulni kezdtem és eltűntem a milliárdosok könnyeded életét taglaló cikkekből. Sokan Pál fordulásnak mondták, mások az újabb botrány reményében követnek, mert úgy gondolják, hogy el fog jönni az az idő, amikor ez a maszk lehull és újra visszatér a közkedvelt botrányhősnő. Nem, nem fog. Ha rajtam múlik, akkor nem amiatt fognak emlékezni erre a lányra, hanem amiatt, amennyi jót tett. Talán erről szólt a második esély, hogy más eszközökkel, de ismét jót tehessek, vagy magam sem tudom, hogy miként kellene ehhez hozzáállnom.
A kocsi könnyedén áll meg, a többiek, a családom bizonyos tagjai már rég itt vannak, de engem a munka kicsit jobban elszólított mit terveztem. Nem mintha bántam volna, mert inkább beszéltem volna a külföldi kollégákkal a következő kiállítással és javaslatokkal kapcsolatban, mintsem betegyem ide a lábamat. Ahogyan azt se értettem igazán, hogy miért félt mindenki attól, hogy ha megpillantom az alpolgármester urat, akkor az innivalót a nyakába borítom. Még szép, hogy nyomozni kezdtem és kíváncsian ügyeltem minden apró szóra, de így is csak sejtésem volt arról, hogy egykoron több köze lehetett ennek a két személynek egymáshoz, mint én azt remélni mertem. Ahogyan abban is biztos voltam, hogy nem lesz egyszerű túl élnem ezt az estét. Alig, hogy megáll az autó, máris nyitja valaki a limuzin ajtaját, amit „apám” küldött értem, mire elkészültem. Egy egyszerűbb, kivágott és felvágott kék ruhát viseltem, a hajamat pedig kontyba tűrtem. Erős smink továbbra se igazán játszott, ahogyan a túlzottan sok ékszer. A vakuk könnyedén vakítottak el, de szerencsére az egyik éppen érkező vendég könnyedén felajánlotta azt, hogy nyugodtan karoljak belé, de csak félútig jutottunk el, mert hirtelen pózolhatnéka támadt, de nekem semmi kedvem se volt hozzá. Sietve hagytam magára, ahogyan szinte menekültem be az épületbe.
Louvre volt az otthonom, ez meg talán a második, hiszen rengeteg időt töltöttem mind a két helyen. Mély levegőt vettem, majd lassan fújtam ki azt, ahogyan szép lassan elindultam a megfelelő terem felé. Közben mosollyal az arcomon viszonoztam a köszöntéseket, még akkor is, ha a legtöbb esetben most láttam először az illetőt. Ők szemmel láthatóan ismernek és ehhez kellett tartanom magamon. Alig, hogy beléptem a terembe máris pezsgővel kínáltak, amit készségesen fogadtam el, hiszen legalább addig is valamit a kezemben tartok és terveim szerint hamarosan úgyis kint leszek, távol a tömegtől. Legalábbis ez volt a terv, amikor megláttam, hogy a terasz ajtaja nyitva van, azt pedig pontosan tudtam, hogy onnan lépcsősor is vezet le a kertbe, ami egészen csalogatónak tűnt, amíg egy kedves házaspár le nem csapott rám.
Próbáltam kedves lenni, úgy tenni, mintha pontosan ismerném őket annyira, mint illik, ahogyan a vitájukba is elhozni az igazságot, de mintha a falnak beszéltem volna, így rövid időn belül inkább megmaradtam a bólogatás mellett és a pezsgőm apránkénti kortyolásánál. Hamarosan pedig megjelent az a személy, akitől annyian féltettek, vagy inkább várták, hogy a színház megelevenedhessen előttük. Kíváncsian mértem végig a jóvágású férfit, hiszen vak se voltam sose életemben, de azt is tudtam, hogy jobb lesz távol maradni tőle. Egy idegen, aki talán még nálam is jobban megismerte hajdanán Pandora-t, de lebukni nem akartam. Ugyanakkor kicsit talán a kíváncsiság is hajtott, mert általa még többet megtudhatnék arról az életről, amit megnyertem magamnak kérés nélkül. Ez pedig egyszerre volt átok és szerencse is. De mielőtt még kapcsolhattam volna, vagy távozhattam volna, azelőtt balszerencsémre a pár ide hívta őt.
- Köszönöm monsieur d'Arcy! Öröm Önt is itt látni a jó ügy érdekében. Sokan azt hitték, hogy már meg se fog jelenni. – feleltem pontosan úgy, ahogyan illik, amikor pedig kezet csókolt nekem is, akkor legszívesebben elrántottam volna, mert vélhetően amennyire neki nem volt ingere hozzá, annyira nekem nem volt ingerem ezt a fajta túlzott hajbókolást elviselni. Tudom, az illem és a kultúra mindenek felett, de akkor se láttam sok értelmét ennek a szokásnak továbbra se. A kisebb „vita” pedig újra életre kelt, de ha engem nem is, viszont legalább a férfit meghallgatták és beletörődtek abba, amit mondott. Én pedig megkönnyebbültem, hogy nem kell tovább hallgatnom ezt az egészet.
Kíváncsian fürkészem a férfit és talán kicsit mulattat is, hogy ennyire feszélyezve érzi magát hirtelen a közelemben. Mintha csak ő is tartan valamitől, ami még inkább kíváncsibbá tesz. Tudom, nem illene, de legalább végre valami történik, esetleg kinyílik végre egy szelence és közelebb kerülhetek az igazsághoz.
- Köszönöm, igazán figyelmes, de már beelőzték. – lengetem meg kicsit a kezemben lévő félig telelévő pezsgős poharat és a mosolyom barátságosra húzódik. – Miért érzem úgy, hogy még mindig tartasz tőlem Arnold? Vagy inkább élveznéd bármelyik vendég társaságát, mintsem az enyémet? – vonom fel kissé kérdőn a pillantásomat, majd pedig a pillantásom ismét a szabadba vezető ajtóra téved. Nem jó itt lenni, úgy érzem, mint aki betévedt egy porcelánboltba és bármikor apródarabokra törhet bármit. – Régen volt az már, mennyi ideje is? – billentem oldalra a fejemet és türelmesen várok, hogy mit fog mondani. Gyerünk, segíts nekem az igazságban. – Esetleg volna kedved csatlakozni hozzám a kinti kert látványának a megcsodálásában, ott talán még kevesebb szempár is figyelne minket. – vetem fel ötletnek, hiszen ott legalább kevesebb dologra kell nekem is figyelnem. A sok fotós, a sok kíváncsi szempár pedig könnyedén kezdett el minket fürkészni, ahogyan kettesben maradtunk.

■ ■ -  ■ ■  Remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
552
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Arnold d'Arcy tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek •• Csüt. Aug. 10, 2017 8:01 am





Könnyedén, faarccal biccentettem az italra vonatkozó visszautasításra.
Ha nem, hát nem, egy gonddal kevesebb. Magamban azért elraktároztam egy rosszindulatú gondolatot, hogy az öreg ezredes meg a bankár felesége miért hozzám fordultak a is polémiájuk eldöntéséért, mikor mellettük egy múzeumi kurrátor ácsorgott, aki mellesleg a két érintett épület egyikében dolgozik és megjegyzendő, hogy a művészettörténeti tudásának sokkal mélyebbnek kell lennie, mint nekem, aki általánosabban tanultam és oktattam a történelmet. Hiába az ő hírnevével nem a műveltség az első dolog, ami az emberek eszébe jut, hanem inkább a botrányok hosszú sora. Pedig egyébként nem buta liba ez a nő, csak nem használja az eszét. Legalábbis nem arra, amire kéne. A kérdésére felé fordultam immár teljes testtel és hökkenten megráztam a fejemet.
- Nem szokásom tartani senkitől - feleltem kurtán. - Úgy gondolom az emberek többségével minden létező konfliktus megbeszélhető és feloldható szükség esetén. Akivel pedig mégsem, arra nem érdemes energiát pazarolni. A mi kettőnk kapcsolatát figyelembe véve pedig nem hiszem, hogy meglepő, hogy bárkivel szívesebben kommunikálok Önhöz képest mademoiselle Fournier - közöltem hideg nyugalommal a magam részéről figyelmen kívül hagyva a tegeződést. Most komolyan! Kit csaptam volna be vele, ha hirtelen kedélyesre váltok és bokáig összenyálazom magam, hogy körülugráljam? Ugyan már. Ismer már,
mint a rossz pénzt. Éppen elég szópárbajt vívtunk a múltban, amelyeket ugyan rendre meg is nyert, mindenki tudja, nem vagyunk jóban.
Talányos kérdésére egy pillanatra magam is elgondolkodtam egy pillanatra. Mikor is?
Hát akkoriban még csak kezdő voltam a politikában, fiatal önkormányzati képviselőként dolgoztam, bár már komoly reményeket fűztek hozzám a pártban.
- Már magam is nehezen emlékszem - ismertem el. - Jó három éve lehetett, talán négy is megvan már. Nem karikáztam be a naptárban, talán nem lepi meg mademoiselle.
A kertet illető felvetésére rezignáltan, de udvariasan bólintottam. Attól, hogy a hátam közepére sem kívánom ezt a nőt, még nem fogom hagyni, hogy ez bármilyen módon tovább mélyítse azt a szakadékot, ami kettőnk között terül el. Emellett még az én mentalitásommal sem lehetett elmenni a mellett, hogy milyen vezetéknév birtokosa a nő, így hát felajánlottam a karomat és a többfelé is bután bámuló társaság tekintetétől kísérve kivezettem, vagy ha nem fogadta el a karomat, akkor kikísértem a kertbe. Hamarosan az épület mellett elterülő kis sétányon andalogtunk. Valaha madame Pompadour mezítlábas sétáiról híresült el a francia udvarban ez a hely, udvaroncok és nemesek hosszú sora igyekezett elrejtőzni díszfái mögött, hogy megcsodálja a híres bokákat, amiket maga az uralkodó öltöztetett gyémántba és illetett csókjával az egész udvartartás és nem mellesleg a felesége szemei láttára egy talján herceg tiszteletére rendezett bálon. Maga a botrány abban a korban, amikor még amúgy is sokkal prűdebb erkölcsiség uralkodott. Ha Pandora ismeri a sétány történetét, márpedig egy művészettörténész miért is ne ismerhetné, akkor tökéletes választás. Egy korszak legnagyobb társasági botrányának helyszíne. Hiába a világ változik. Egy kegyencnő csodás lábai helyett egy mágnás lánya alatt hajlik a selymes fű, a társasági úriember pedig nem rejtőzködik és legszívesebben valahol nagyon messze lenne innen. Na jó,
a női szépség még a helyén maradt. Fáradt mosollyal fordultam a nagyhatalmú örökösnőhöz.
- Talán tisztában van Ön is vele kedves mademoiselle, hogy a Csodák Udvara, amit oly részletgazdagon ábrázolt Victor Hugo a Notre Dame-i toronyőrben valóban létező helyszíne volt a mi csodálatos városunknak. Egy zsákutca, ahol összegyűltek a város koldusai, hogy aztán esténként megtörténjen a csoda. Kártyázni ült le a vak, táncolt a sánta, énekelt a néma és szeretőjét csókolta a leprás. A sok álbeteg levedlette megunt álcáját, mivel nap közben pár garasát kereste. Hírhedett korhelyek, nehéz bűnözők leltek köztük menedéket, a hatóság a közelébe sem mert menni. Csak a környékbeli szerzetesbarátokat engedték ide, ha valóban megbetegedett valamelyik, cserébe pedig ez a színes kavalkád az egyházi felvonuláson fizetett, a barátok védőszentjeinek szobrát érintve nyerte vissza a látását a vak, szólt a néma, dobta el fátylát a poklos, elősegítve a gazdag adományt. A valódi Csodák Udvarát a '20-as években elrombolták, nyoma sem maradt, de, talán újraéleszthetnénk most egy kicsit mi ketten itt a Versailles-i kastély udvarában. Eldobhatnánk társasági maskaráink és beszélhetnénk nyíltan és őszintén, hiszen úgysem hallja senki - néztem a lány szemébe nyíltan és egyenesen, - Pandora, ön gyűlöl engem és megvet. Ez nem titkolt dolog, ki is fejtette, jelét is mutatta elégszer és az még mindig jobban állt, ha megengedi, mint ez a jelenlegi udvariasság kegyednek. Az legalább őszinte volt. Ez alkalommal miért küldte hozzám az édesapja? A vegyikonszern adókedvezménye? Azért felesleges fáradoznia, még átnézés alatt áll ugyan, de valószínűleg támogatni fogom és benyújtom az elbíráló bizottsághoz. A megnyomorodott munkásuk? Ebben pedig megint csak nem tudok segíteni, rossz ajtón kopogtatnak. Nincs ráhatásom a dologra, ha csak nem a felfüggesztés kapcsán, de az életben marad, amíg az ellenőreink nem végeznek, ebben ez az utolsó szavam. Át kell nyúlniuk felettem, ha gyorsítani akarják a folyamatot. Vagy valami olyasmi, ami eddig nem jutott el hozzám? Kérem, Önnek is jobb, ha őszintén beszél és nyíltan, annál hamarabb szabadulhat meg tőlem. De először is engedjen meg egy rövid figyelmeztetést, ha még egyszer meggyalázza a menyasszonyom emlékét, minden kötelező udvariasság ellenére szó nélkül itt fogom hagyni.
Kíváncsian és egyenesen, őszintén néztem a lány szemébe és vártam, mit akar akkor hát a nagy hatalmú Fournier papa?  


Notes: valószínűleg borzasztó lett, egy hosszú éjszakás műszak után, alvás nélkül, de meglepit akartam vele szerezni, remélem azért tudsz vele kezdeni valamit...



avatar
Elit
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
Tom Hiddleston
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek •• Csüt. Aug. 10, 2017 3:06 pm

Arnold && Panda
- Ahogyan mondani szokták a világ változik, ahogyan az emberek is Arnold. És ha jól rémlik évekkel ezelőtt történt minden, vagy benned ekkora mély nyomot és tüskét hagyott, hogy nem tudsz tovább lépni?  - kérdeztem meg kíváncsian, hiszen tényleg érdekelt. Nehezen tudtam elhinni azt, hogy tényleg még mindig ennyire élnek benne a dolgok. Igaz, nem tudom pontosan, hogy mi történt köztük, de azért egy-egy két videó és elbeszélés eljutott hozzám is. Most, hogy felmerült az, hogy egy partin leszünk. Az élet legfurcsább játéka pedig az volt, hogy még el is intézte azt, hogy ne sétálhassunk csak úgy el egymás mellett. Tudtam jól, hogy egy-két fénykép most is készül rólunk, de igazából semmi se történt, így nem volt oka egyikünknek se aggódnia semmi miatt ilyen téren.
- Nem is reménykedtem, hogy megtetted, de nehezedre esne, ha tegeznél? Elhiszem, hogy szeretnéd fenntartani a távolságot és talán még a pokolban is szívesebben beszélgetnél az ördöggel, mintsem velem. – kezdtem bele, majd egy apró sóhaj kúszik ki ajkaim között, majd rövid időre körbepillantottam, hiszen még mindig túl sokan néztek. – De azt hittem, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk a múltat és talán tudunk beszélgetni. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, sajnálom. – közben pedig végig a férfit fürkésztem. Láthatta rajtam és érezhette a szavaimból, hogy nem hazudok, hanem tényleg valami megváltozott. Nem véletlenül nem vagyok már az újságok címlapjain, nem véletlen az a munkám, ami és nem véletlenül jelent meg a nevem egyre több jótékonysági gálán. Még azokén is, amik nem voltak felkapottak, vagy az apám se tette volna be oda a lábát.  A világ változik és vele együtt mi is. Sok olyan dolgot tehetett Pandora, amiket később ő is megbánt volna. Nos, ez a megbánás azt hiszem túlzottan korán jött el azzal, hogy én megkaptam az ő életét.
Amikor felajánlotta, hogy belékarolhatok, akkor pár pillanat erejéig haboztam, de végül elfogadtam, hiszen nem akartam még több okot adni a suttogásra, bár már így se voltam abban biztos, hogy mi is add több okot arra, hogy együtt hagyjuk magunk mögött a termet, vagy inkább az, ha percek múlásával inkább elváltak volna az útjaink. A zene egyre inkább kezdett elhalni, majd pedig óvatosan elhúztam a karomat, hiszen vélhetően neki se lehetett ez éppen könnyed. – Szabad? – kérdezem meg, és ha engedi, akkor a kezébe kapaszkodom, hogy leoldjam a lábaimról a magassarkúmat, könnyedén veszem a kezembe és hagyom, hogy a fűszállak között elvesszek. Mindig is jobb szerettem mezítláb létezni, de itt még se lehetne, viszont a kertben rajta kívül úgyse láthatja senki se ezt.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és közben a férfit fürkészem, míg végül a pillantásom az égre nem siklik a csillagok és a hold játékban elveszve, hogy utána ismét rajta állapodjon meg a tekintetem. Teszek pár lépést ismét egyre inkább magam mögött hagyva a partit és ha nem követne már, akkor megtorpanok és úgy fordulok vissza hozzá. – Tényleg azt hiszed, hogy az érdek vezérelt? Tényleg nem hiszed el, hogy az emberek megváltoznak. Bár nem te lennél az első és nem is az én feladatom erről állandóan meggyőzni másokat, hiszen mondhatok bármit úgyis azt hisztek, amit szeretnétek, de abban hiszek, hogy mélyen legbelül egy hang úgyis megsúgja az igazságot. Még akkor is, ha nem akarjátok elfogadni. – mondom egy lemondó sóhaj keretében, majd az egyik rózsabokorhoz lépek és mosolyogva veszem figyelembe. – Eddig is őszinte voltam veled, nem az apám küldött és őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Másrészt meg sose mondanám azt, hogy tusolják el azt, ha valaki megsérült. Legalábbis most már nem. – teszem hozzá komolyan. – Tudod, szerintem minden résztvevő fogadott arra, hogy rád borítom-e az italomat vagy nem. Nem áll szándékomban, és ha szeretnél tovább maradni, akkor akár most is távozhatsz. Nem foglak megállítani, ahogyan jelenttől se kell félned. Szívesebben lennék egyébként is a múzeumban, mint ezen a parádén, mert ez minden csak nem jótékonyság. Ez csak arról szól, hogy a nagyok megmutassák magukat és villoghassanak a vagyonukkal. Már ne vedd sértésnek. – pillantok ismét a férfira, de nem mozdulok meg. Nem kell hinni-e a szavaimban, de a világ is észlelte, hogy megváltoztam. Más dolgok miatt kerülök a címlapokra és nem botrányok miatt. – Egyébként is, ha tippelnem kellene, akkor már a szíved másé, s ha még nem is akarsz meghallgatni, akkor legalább egy jó tanácsot fogadj el tőlem! Ne félj lépni, mert egyszer túl késő lesz már és bánni fogod! – hangom továbbra is szelíd és barátságos. Ugyanakkor komolyan is csendül, de semmi hátsó szándék nincs a hangomban, majd pedig a cipőimmel a kezemben és a pezsgőspohárral elindulok mélyebbre, hiszen tudom, hogy nem olyan messze egy szökőkút is van. Ha továbbra se jönne, akkor pár lépés után ismét megtorpanok. – Igazából csak azért szerettem volna beszélni veled, mert szükségem lenne a segítséged egy alapítvánnyal kapcsolatban, de felejtsd el. Sokan várnak rád és szemmel láthatóan te még mindig csak azt látod, ami évekkel ezelőtt történt… - kicsit szomorúan csendül a hangom, de nem tud meghatni a benti felfordulás. Nem az én világom. Inkább töltöm a csillagokat bámulva egy békés kertben az estét, amíg muszáj, mintsem bent hiénák között, akik talán kézről kézre adogatnának hátha általam megkaparinthatják apám vagyonát, vagy befolyását.


■ ■ -  ■ ■  Jó lett és remélem tetszeni fog. edi  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
552
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek •• Vas. Szept. 10, 2017 7:55 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Termek ••

Tell me your secrets

Termek
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 04. Párizs környéke :: Versailles-i kastély-