Hullámvasútak
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Hullámvasútak •• Szer. Júl. 19, 2017 11:48 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Szer. Aug. 30, 2017 8:22 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

A legkisebb mértékben sem vezérelt semmilyen hátsó szándék, amikor felvetettem Léahnak, hogy menjünk el kettesben Disneylandbe, mert ezer éve nem voltam és minden, magára valamicskét is adó férfinak évente legalább egyszer kötelező visszavedlenie gyerekbe. Esküszöm. Na jó, talán egy egészen kicsit abban bíztam, hogy kiszakítva természetes környezetéből - Serge oldaláról - talán jobban megnyílik, és letesztelhetem, tényleg illik-e a bátyámhoz. Nem tudom, mitől tartottam jobban: hogy esetleg Serge túl jó hozzá, vagy ő túl jó Serge-hez. Számomra mindketten tökéletesnek tűntek, egyik cukibb mint a másik, de anya megígértette velem, hogy attól még letesztelem a leányzót és alaposan kifaggatom hosszútávú céljait illetően. Még egy listát is kaptam tőle a kérdésekről, melyekre a nap végén választ várt, és amibe végül belenyomtam a rágómat és kidobtam a kukába, mert ezt azért már tényleg túlzásnak éreztem. Bocs, anyu!
A lakásnál szedtem fel Léah-t, ha már meghívtam, akkor felajánlottam, hogy autóval érte megyek. Serge megesketett, hogy 8 előtt épségben hazajuttatom, de mivel Disneyland után vacsorázni akarom vinni, tudtam, hogy úgysem tartom be az ígéretemet, ezért inkább meg sem ígértem. Hadd legyen ez egy teszt a bátyám felé is.
Attól féltem, az autóutat végig néma csendben töltjük majd, de szerencsére könnyedén beszélgetésbe elegyedtünk. Nem igazán feszélyezett, hogy a jövendőbeli sógornőmmel kettesben töltjük a napot, inkább azon igyekeztem, hogy ő se érezze magát kellemetlenül.
Könnyedén találtunk parkolót, hétköznap lévén nem voltak annyian, mint mondjuk hétvégén. Megvettük a jegyeket - ragaszkodtam hozzá, hogy én álljam, ha már meghívtam -, aztán nekivágtunk felfedezni a parkot.
- Merre menjünk elsőként? - érdeklődöm, miközben szétterítem magunk előtt a térképet. Forgatom egy darabig, majd inkább átnyújtom neki. Jobb, hogy ha ő navigál, nekem nincs kedvem elmélyülni a rengeteg ábrában és csíkban, meg hát a navigáció általában mindig a nők reszortja.
Már messziről kiszúrom a hullámvasutat, és az afelől jövő sikolyokat hallva rögtön elvigyorodom. Összecsapom a két tenyerem és finoman megbököm Léah karját, ha még a térképekkel szöszölne.
- Mit szólsz a hullámvasúthoz? Kezdhetünk valami lazával, azzal az állatossal, ha bemelegítenél - cukkolom somolyogva, de hát a legtöbb nő valamiért fél a hullámvasutaktól. Márpedig én eltökéltem, hogy mindenképpen felülök rá.

■ ■ induljon a móka! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Pént. Szept. 01, 2017 3:33 pm


to Théo

Bevallom nőiesen, amikor Théo felvetette az ötletét, hogy menjünk el együtt Disneylandbe, igencsak beparáztam. Biztos voltam benne, hogy arra megy ki a játék, hogy leteszteljen, hogy megbizonyosodjon arról, hogy testvére jó kezekben van. Úgy képzelem magam mint a mesék szegény legényét, akinek három különböző próbán kell átesnie ahhoz, hogy megszerezze a "királylány" -esetünkben királyfi - szívét és a fele királyságot. Az első próba Théo és a Disneyland, őszintén remélem, hogy nem bukom el a próbát különben a Dubois-k fejem veszik. Serge megnyugtatott, hogy semmiféle fejhullás nem fog történni, Théodor csak szeretne több időt tölteni velem. Egyébként ez érthető és valahol mélyen legbelül igazán halás is vagyok neki, amiért próbálkozik és valóban érdekli, hogy mi van velünk. Ha lenne testvérem azt szeretném, ha olyan lenne mint ő. A családjuk...pontosan olyan mint amire én mindig is vágytam, amit kislányként annyiszor elképzeltem, de sosem adatott meg. A kezdeti idegességem alább hagyott és felváltotta az izgalom. Már nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára kikapcsolódni, mikor érezhettem újra gyereknek magam.
A lehető legkényelmesebb ruhadarabot vettem magamra, egy ilyen kalandon azt hiszem a kényelem a legbiztosabb. Nem szeretnék azon aggódni egész nap, hogy felcsúszik a ruhám, vagy kibuggyan a mellem, vagy beakad valahová a tűsarkú cipőm. Farmernadrág, póló és kényelmes sportcipő. Tökéletes kombináció az előttünk álló gyaloglást, és sorban állást tekintve. Pontban a megbeszélt időben gurul be a ház elé az autóval, mivel utálom ha várnak rám, ezért már a táskámmal a kezemben az ablakból figyeltem, hogy amint megpillantom a kocsival, máris be tudjam foglalni a helyem az anyós ülésen. Egy kicsit aggódtam amiatt, hogy esetleg megreked a beszélgetés, vagy nem is lesz mit mondjuk egymásnak, és véleményem szerint a csendnél nincs kínosabb, főleg ha az ember több órát tervez eltölteni valakivel. Szerencsére viszont Théoval nagyon hamar egymásra hangolódtunk, nem esett nehezemre ellazulni mellette és élvezni az időt, amit együtt tölthetünk. Néhány mondat után elfeledtette velem, hogy nemrég még azon aggódtam esetleg a fejemet fogja venni, könnyed és barátságos hangulat alakult ki. Viszonylag könnyen és gyorsan találtunk magunknak parkolóhelyet, nem sokkal később pedig már a térképpel a kezünkben bámultuk a helyet. Egyszerűen elképesztő, mindegy, hogy hány alkalommal jön el ide az ember mindig olyan hatással van rám, mintha újra tizenkét éves lennék, akkor voltam itt legelőször. Ámulva figyelem a hullámzó tömeget, hallom ahogy a gyerekek sikongatnak, érzem a vattacukor és a hotdog illatát. Varázslatos, teljesen elragadtattam magam már most, pedig alig vagyok itt néhány perce. Nem biztos, hogy olyan könnyen haza fog rángatni innen az uraság.
Magam felé fordítom a térképet, hogy kiválaszthassam rajta az első helyet amit szeretnék meglátogatni. Alaposan szemügyre veszem az írást, az ábrákat és próbálok olyan helyszínt választani, amitől Théo sem kap agyvérzést és mindkettőnknek élvezhető lehet. Szavaira azonban felkapom a fejem, és próbálom nem kimutatni, hogy mennyire rossz ötletnek találom a hullámvasutat. Nem biztos, hogy jó ötlet azonnal a legmerészebb dologgal indítani.
- Hullámvasút? Így elsőre? Biztos vagy benne, hogy azt szeretnéd? próbálom még mindig leplezni a hirtelen rámtört idegességet.
- Mármint...persze...mehetünk...ha fel vagy rá készülve, hogy kisikítozzam a dobhártyádat. mosolygok rá még mindig kissé zavarban, és rápillantok a térképre.
- Eszerint egyenesen kell mennünk, a nagy gőzmozdonyig, utána pedig jobbra fordulni, és már ott is vagyunk. De ha meggondoltad magad, akkor csak szólj. próbálkozok még egy utolsót, hátha valamilyen csoda folytán megváltozik a véleménye, bár a férfiaknál ez valami mánia. Szeretnek a leggyorsabb, leghosszabb, legveszélyesebb hullámvasutakon őrjöngeni.
■ ■■ ■akkor ne kímélj Rolling Eyes■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Hétf. Szept. 04, 2017 5:03 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Nem is emlékszem, tavaly kivel jöttem Disneylandbe. Vagy az unokahúgommal, vagy talán az akkori barátnőmmel, már a fene sem emlékszik rá. Azt tudom, hogy egyszer Cécivel kettesben jöttünk, talán akkor éreztem magam a legjobban. Még jóval kisebb volt és rá tudtam venni mindenféle hülyeségre; berángattam a kísértetházba és egész hazaúton sírt, aztán Serge-től alaposan kikaptam miatta. Ma már azért Céci kiáll magáért és nem lehet olyan könnyedén félrevezetni, mint gyerekként. A régi szép idők!
- Jobb minél előbb túlesni rajta, nem gondolod? Ha a legvégére hagyjuk, még elfelejtjük, az pedig szörnyű lenne... - megjátszott méltatlankodással csóválom meg a fejem. Bár igyekezett minél finomabban és ügyesebben feltenni a kérdést, rutinos a fülem, ha a női praktikákról van szó. Látom rajta, hogy nem lelkesedik annyira a hullámvasútért, mint én, de hát ezt a próbát mindenkinek ki kell állnia egyszer. - Ha nem ismerném, Lefevre tanárnő, arra következtetnék, hogy esetleg egy egészen picit riasztja a hullámvasút gondolata - teszem még hozzá csipkelődőn, kiszélesedő, pimasz vigyorral. Ha tényleg nem vonzza annyira, akkor nem erőltetem, ráér az később is, hátha megjön addig a kedve. Plusz több kisebb hullámvasutat is láttam, kezdhetünk először azokon, mielőtt felülnénk a legnagyobbra, nehogy a végén őt is megríkassam a nosztalgia jegyében, aztán hallgathatnám Serge szidalmait életem végéig.
- Ugyan, pont az a lényege a hullámvasútnak, hogy kiszakítsd a melletted ülő dobhártyáját. Bár, lehet, hogy be kéne szereznem előtte egy pár füldugót... - Körbe is nézek gyorsan, hátha látok valahol ajándékboltot, de a keresgéléstől végül Léah további szavai elvonják a figyelmemet. Kíváncsian hallgatom az útmutatást, majd bólintok egy nagyot. Amíg nála van a térkép, nem aggódom, mert ha el is tévednénk, rákenem az egészet, hiszen ő a navigátor. - Vettem! Akkor irány a hullámvasút!
Határozott léptekkel nekivágok a tömegnek. Nem rohanok, kényelmes sétatempóval ballagok az általa mondott úton, kikerülve egy óvodás csoportot, ami majdnem átgázol rajtunk. Tetszik a Mickey egeres sapkájuk, vajon lehet itt valahol kapni?
- Egyébként melyiket szereted jobban: a Domit vagy a Léah-t? Serge állandóan Léahként emlegetett, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy lenne még egy neved. - Természetesen az ember füle rááll arra, amit állandóan hall. Lehet, hogy a világon senki más nem hívja őt így a bátyámon kívül, és isten ments, hogy ellopjam tőle ezt a becenevet. - Nekem is van második nevem, de sosem használom, és remélem, hogy Serge nem mesélt róla. Elég ciki.
A Théo miatt mindig is hálás voltam a szüleimnek, de hogy a másikat hogyan rakták össze... Állítólag valamelyik híres nagyapám után kaptam. Minden tiszteletem az öregnek, de nehéz gyerekkora lehetett ilyen névvel...

■ ■ induljon a móka! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Pént. Szept. 08, 2017 6:14 pm


to Théo

Akaratlanul is előbújik belőlem a gyerek ahogy végignézek a helyen. Mintha újra az a tizenkét éves kislány lennék, akit legelőször hoztak el ide. Aki még képes volt rácsodálkozni a világra, aki még hitt a mesékben és szentül meg volt róla győződve, hogy minden álma valóra fog válni, ha nagyon erősen hisz benne. A kislány felnőtt, érte sok csalódás az életben, érte öröm, és most újra itt áll, hogy ugyanolyan gyermeki mosollyal nyugtázza, a hely semmit sem változott, talán mindössze egy kicsit nagyobb lett. A szívem mélyén most újra az a szőke, copfos kislány vagyok, és annyira de annyira szeretném, ha még mindig álmokat dédelgethetnék. Eszembe jutnak azok a boldog órák amiket Florentina társaságában töltöttem itt, szinte érzem a vaníliafagyi ízét a számban, a hűs szellőt ahogy a hajamba kap, miközben a korhintán ülök. Apró mosoly jelenik meg a szám szélén ahogy agyamba tódulnak a színes emlékképek. Az ember néha hajlamos elfelejteni, hogy milyen is gyereknek lenni és én most mindennél jobban örülök, hogy akadt egy ember az életemben, aki ezt most újra eszembe juttatja. Ügyesebben kellett volna kijátszanom a női praktikák lapokat, mert szavait hallva most már semmi kétség afelől, hogy nem fogom megúszni a hullámvasutazást.
- Az tényleg nagyon szörnyű lenne, nem bírnék éjszaka aludni biggyesztem le ajkait, a sajnálkozást kifejezve, de néhány másodperc múlva hangos nevetés tör fel a mellkasomból. Gondolom egyáltalán nem meglepő, hogy engem valahogy annyira nem hoz lázba a hajmeresztő vonatozás gondolata, nem tudom, talán nem vagyok annyira felszabadult mint amilyennek lennem kéne. És annyira merész sem. Igazából nem is tudom mitől rezeltem be, hiszen pontosan tudom milyen érzés, ültem már hullámvasúton, igaz nem a legnagyobb, nem azon amelyiken legalább három hatalmas csavar van, de nem lehet olyan nagy különbség, nem igaz? Szavai hallatán újra elmosolyodom, azt hiszem most buktam le előtte.
- Talán egy icipicit, de tényleg csak egy picurit tényleg riaszt. mutatom az ujjaimmal a méretet. - De ez ne tartsa vissza monsieur, talán még én is élvezni fogom. ami nem teljesen kizárt, feltéve ha képes leszek legyűrni a félelmem, és átadni magam az élvezeteknek. Meglátjuk, talán még sikerülhet is.
- a-a-a- mozgatom jobbra-balra a mutatóujjam. - Csak semmi füldugó, nincs csalás figyelmeztetem játékosan miközben az előbb említett útvonalon elindulunk a célirány felé. Fél szememmel a térképet figyelem, a másikkal pedig Théora összpontosítok. Az a fura páni-félelem amit éreztem a találkozón előtt mintha egy csapásra távozott volna belőlem és most úgy érzem, hogy olyan mintha egy régi baráttal sétálnék és vetném magam bele a mókába.
- Serge volt az aki legelőször Léahnak szólított. Előtte soha senkinek eszébe sem jutott volna ezt a nevem használni, még saját magamnak sem. Most már...egyre többen hívnak így a környezetünkben és szeretem. Amennyire idegenkedtem tőle eleinte most pontosan annyira kedvelem. Tudod, Serge ha Dominique-nak szólít az azt jelenti, hogy baj van. Valami rossz fát tettem a tűzre és veszekedni fogunk. folytok el egy apró mosolyt.
- Á...várjunk csak...valami rémlik...valamit említett. Csak egy pillanat mindjárt eszembe jut gondolkodom egy kicsit túljátszva a dolgot. - Joachim, igaz?  pillantok rá ártatlanul.
- Ez egy klassz név. Nem tudom mi bajod van vele? fojtom vissza a rám törni vágyó nevetést.
Lassan elérjük az óriási gőzmozdonyt, ahol a térkép szerint jobbra kell fordulni, és néhány méter múlva meg is érkezünk Théo kedvenc játékához. Azon agyalok, hogy valamit gyorsan ki kellene találni, csak hogy késleltessem egy kicsit azt ami úgy is be fog következni. Minél közelebb vagyunk a hullámvasúthoz, annál élesebben hallani a sikolyokat, ami nem nyugtat megy. Ahogy elsétálunk egy körhinta előtt, néhány pillanatra megállok és elmélyülten nézem a forgó csodát. Valamikor kislányként ezen a hintán töltöttem el megannyi szép pillanatot.
- Erre fel kell szállnod velem. Légysziii. Kislányként ez volt a kedvencem, itt szövögettem a világmegváltó álmaimat, itt határoztam el, nem engedem a múltamnak, hogy irányítsa a jövőmet. Légysziii. Ha erre felülsz velem utána annyiszor rángatsz fel arra mutatok a vasútra ahányszor csak szeretnél.
Megragadom a kezét, hogy még időben beálljunk a sorba mielőtt az még nagyobb lesz.
- Enyém lesz a tökhintó. Tied lehet a lovacska. Vagy amit csak szeretnél.  
■ ■■ ■akkor ne kímélj Rolling Eyes■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Szomb. Szept. 09, 2017 8:33 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Már a legelső találkozásunkkor is feltűnt, hogy Léahval borzasztó könnyű megtalálni a közös hangot, és nem azért, mert annyira nyitott vagy jóhiszemű lenne bárkivel szemben. Inkább a kisugárzásában van valami kellemes üdeség, ami arra készteti a másikat, hogy megnyíljon előtte. Nem lenne kötelességem kedvelnem a bátyám barátnőjét, de egyelőre örülök neki, hogy Léah az, mert vele tényleg könnyen ki tudok jönni, és egyre tisztábban látom a sógor-sógornő viszonyunk határait is. Nem sértődik meg azon, ha ugratom, sőt, vevő a vicceimre, és talán még Serge szívatásában is partner lehet. Az sem hozza zavarba, hogy egy színésszel kell flangálnia, sőt, mellette csak Théo vagyok, és annak is érzem magam. Jó választás, bátyó!
Ahogy nevet, én is vele nevetek, és jobban az arcomba húzom a baseball sapka ellenzőjét. Látványos kíváncsisággal, elfojtott mosollyal figyelem, mennyire pici a félelme, aztán nem bírom tovább kontrollálni az arcizmaimat és szélesen elvigyorodom.
- Hát persze, hogy menni fog! Hiszek benned - Barátian megveregetem a hátát, hogy érezze a törődést, meg azt, hogy éppen pimaszkodom. A füldugóra kiszabott tiltása viszont mélységes - és teljesen mű - felháborodást vált ki belőlem. - Hé, nem fair már az első látványosságnál megsüketítened! Ez egyáltalán nem tart vissza a kísértetkastélytól és az Indiana Jones-os pályától sem, a kis trükkjeid nem fognak ám rajtam. - kacsintok, és már látom is, merre kell menni a hullámvasutakhoz. A táblák jól jelzik, úgyhogy a térképre igazából már nincs is olyan nagy szükség.
- Veszekedni? Ti tudtok olyat? - kérdezem félig viccesen, félig viszont komolyan. Egyetlen egyszer láttam csak talán a bátyámat balhézni. Akkora veszekedés még soha nem volt a családban, mint akkor közte és a szüleink közt. Emlékszem, Cécivel mennyire lesokkolt minket, hogy a végtelenül türelmes és mindig jókedvű bátyánk is képes kiborulni és kiabálni. Kíváncsi vagyok, vajon miről szólnak a vitáik, de nem tartozik rám, úgyhogy nem is kíváncsiskodom nagyon.
- Neeehh! - felé fordulok oldalmenetben, és a mutatóujjammal feddőn rábökök, ahogy a második nevemen gondolkodik. - Ki ne mondd! Léah! Nem tudod! Nem! - Hiába reménykedem azonban, a név fejbekólint, és hogy megóvjam a közjót ettől a szörnyű információtól, sietve betapasztom a száját, bár már így is elkéstem vele. - Cssshhhh! Csshhhhhhh! Ó, Serge, az az áruló! - méltatlankodva húzom vissza a kezem tőle.
- Igenis gáz, hiába szépíted... Remélem, tudod, hogy magaddal kell vinned ezt a titkot a sírba, mert így, hogy Serge elárulta neked... Ha nem őrzöd kellően a titkomat, meg kell, hogy öljelek - csóválom meg sajnálkozón a fejem, majd ördögi vigyorral összedörzsölöm a két tenyerem. - A drága fivéremnek pedig nem árt egy kis leckéztetés! Úgyhogy most elmesélek neked valamit, amit tuti nem tudsz róla. Képzeld el, hogy öt éves koráig rettegett egy csipogó, zöld plüssnyuszitól. Valahányszor meglátta,bömbölni kezdett, taknya-nyála egybe folyt, annyira.
Ó, és ez csak a kezdet még, a nap végére Léah tudni fogja a bátyám összes égő sztoriját. Kellett neki kikotyognia a második nevemet! Háborúban nincs testvériség. Épp nagy erőkkel ballagunk a hullámvasút felé, a sikolyok és a látvány már egészen magával ragad, amikor Léah egyszer csak megállít. Hosszú másodpercekig keresgélem azt, amire fel akar ülni, de a körhintától nem látok semmit... Aztán rájövök, hogy pont arra akar felülni. Lefagy az arcom, de mire feleszmélhetnék, már magával is ránt a sorba - a sorba, hol az átlagéletkor a 13-at sem üti meg.
- Hát, nem is tudom hirtelen, hogy a lovacskára, a gokartra vagy arra a menő, jégvarázsos rakétára üljek-e - felelem töprengve, mire az előttem álló kislány egyből hátrapördül.
- ÉN ülök a rakétára!
- Én néztem ki előbb, kislány
- Nem, mert ÉN!
- Majd meglátjuk, ki ér oda előbb! - nyelvet öltök rá, mire eltátja a száját és ő is rám ölti a nyelvét, aztán néhány pillanatra lefagy, ahogy az arcomat kezdi el fürkészni, de mire leeshetne neki, ki vagyok, az anyukája tovább rángatja és elterelődik róla a figyelme. A vállam felett Léahra mosolygok, és csak annyival kommentálom a dolgot:
- Semmi esélye, nekem hosszabb lábaim vannak. A rakéta amúgy is menőbb a tökhintónál - Így a végén rá is nyelvet öltök, és ahogy végre elfogy a sor, a körhintához kísérem. A kezem nyújtom neki, hogy besegítsem a hintóba, aztán végül a hintót húzó lóra...? Miért van egy lónak szarva...? Akkor ez unikornis...? Mindegy, felülök arra a furcsa, mitológiai állatra a hintó előtt, és igyekszem nem hülyén érezni magam. A lentről integető szülők láttán eszembe jut valami, és hátrafordulok Léahhoz.
- Nekem is lent kellett volna maradnom, hogy integessek neked... Na mindegy, lőjjünk egy fotót, Serge hadd irigykedjen! Kép nélkül amúgy sem hinné el, ha azt mondanám neki, hogy elvittelek egy unikornis hátán a tökhintódban egy körre - előkapom a zsebemből a mobilomat, és ha Léah beleegyezik, készítek magunkról egy szelfit, amit aztán azon nyomban elküldök a bátyámnak, és némi töprengés után végül Bleu számára is.

■ ■ induljon a móka! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Vas. Szept. 10, 2017 4:58 pm


to Théo

Élvezem Théo társaságát, nem érzem magam feszélyezve, nem érzem azt a megfelelési kényszert amit még indulás előtt éreztem, most már belátom, hogy a félelmem alaptalan volt és jó esélyt látok arra, hogy olyan kapcsolat alakuljon ki közöttünk ami túlmutat a párom testvére címen. Persze már csak Serge miatt is fontosnak éreztem, hogy a testvérei, a családja elfogadjon, hiszen tudom neki mennyit jelent mindez, de most, tényleg úgy érzem, hogy önmagunkért kedvelhetjük egymást és nem azért mert egy harmadik fél összeköt. Ki tudja, talán benne találom meg azt az elveszett testvéri szeretetet amit mindig is hiányoltam az életemben. Nem akarok ennyire előre szaladni, hiszen nyilván nem tudhatom, hogy mit tartogat számunkra a jövő, egyenlőre csak élvezem ezt a néhány órát és megpróbálom a lehető legjobbat kihozni belőle. Tökéletes alkalom arra, hogy jobban megismerjem őt, kicsit kirángatva mindkettőnket a komfort zónából és lehetőségem van arra, hogy megmutassam milyen vagyok igazából. Milyen az a Léah aki nem a kanapén ücsörög szorongva.
- kísértetkastély? Indiana Jones pálya? csóválom meg a fejem - Ha tudtam volna, hogy a legfőbb célod mára, hogy halálra rémíts, akkor bevetek egy kis boszorkányságot, azt látom, hogy a női taktikák nem használnak az esetedben. mosolygok rá játékosan. Áldott szerencse, hogy kétszer átgondoltam milyen ruhát vegyek magamra, valahogy sejtettem, hogy a tűsarok és miniszoknya kombinációval nagyon mellé lőttem volna. Becsúsztatom a térképet a táskámba, innen most már megtaláljuk a vasutat, de azért biztos ami biztos alapon elteszem az útmutatót, ki tudja még mi jut eszébe a mai nap folyamán és legyen nálam, ha esetleg menekülnöm kellene. Kérdésére hatalmasat bólintok.
- Szoktunk bizony. Néha apróságokból robban ki a vita, néha abból, hogy folyton a dolgozószobájában gubbaszt és olyankor nem vesz tudomást a világról. Legtöbbször viszont...a gyerektémán rugózunk. Nem akar családot, fél, vagy tudom is én, hogy mért nem...én pedig mindennél jobban vágyom már rá. ismerem be őszintén, és ha belegondolok, hogy tulajdonképpen a gyerek már úton van, csak még senkinek nem mondtam el, még most elönt a szégyenérzet és kétségbeesés. Nem akarom ennél jobban beleásni magam a dolgokba, félek, hogy talán kikotyognám, és azt szeretném, ha Serge lenne az első akinek elmondom. Egyszer. De nem mostanában. Az, hogy ennyire tiltakozik a második neve gondolatától is igencsak szórakoztat, azt tudtam, hogy kifejezetten utálja, de hogy ennyire az igencsak meglep. Kissé rájátszom a gondolkodás folyamatára, majd érthetően formálva a szavakat ejtem ki a nevét, hiába minden próbálkozása, hiába a számra tapasztott tenyere.
- Héé...lehet átgondolom, és ezután ezen a néven szólítlak majd. Vicces a reakciód. mondom nevetve. Persze nem fogom így hívni őt, de most nálam van a labda, és egy icipicit cukkolhatom, azt hiszem ennyi belefér még. Nem?
- Ezt vegyem fenyegetésnek? ráncolom össze a szemöldököm, majd bezárom a láthatatlan lakatot, a láthatatlan kulccsal a szám előtt, és kislányos bájjal hajítom messze a nem létező kulcsot. - Magammal viszem a sírba.
Figyelmesen hallgatom szavait, mindig kíváncsi vagyok, ha régi történetekről van szó, vagy esetleg gyerekkori csínytevésekről, titkokról. Az ő szavaira viszont egyáltalán nem számítottam, így ahogy a végére azonnal hangos nevetésben török ki. Egy pillanatra megállok, mert a nevetéstől nem tudok normálisan lépni. Letörölgetem a szememben összegyűlt könnyeket és megpróbálok valami értelmeset kinyögni erre.
- Ne már? Ez komoly? Szinte látom magam előtt ahogy a kis Serge ugrándozik a plüss nyuszi láttán. Lehet gyerekjáték fóbiája van? De köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem, most már tudom mi lesz a tökéletes ajándék a szülinapjára. Vagy karácsonyra. tulajdonképpen ez egy egész aranyos történet, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy lássam magam előtt a zokogó kisfiút, biztos vagyok benne, hogy ezért kapott szívatást bőven a testvéreitől. Elraktározom ezt az információt és felírom a képzeletbeli karácsonyi listára a nyuszi beszerzését.
Nem tehetek róla, ahogy megpillantom a körhintát elfog az az érzés, ami legelső alkalommal is magával ragadott, és nem tudok ellenállni a hívásának. Tudom, kinőttünk már ebből a játékból, de ha már itt vagyunk, akkor maradjunk szépen gyerekek. Ahogy felvetem az ötletem a férfinek azonnal az arcát kezdem fürkészni, nem is tudom mit reméltem, hogy emiatt majd lemondd a hullámvasútról vagy erőt vesz magán és felszáll velem. Talán mindkettő verziónak egyformán örültem volna. Már készülök is arra, hogy tippet adjak neki, melyik csodálatos járgányra pattanjon fel, de úgy fest, hogy nincs szüksége a körhintás tapasztalatomra, mert mire kettőt pisloghatnék máris "szóváltásba" keveredik az előttünk álló, igencsak dühös kinézetű kislánnyal. Jobbnak látom nem beleszólni a harcukba, inkább csak fejcsóválva és fülig érő vigyorral figyelem őket. Miután Théo felém fordul lemondóan sóhajtok egyet.
- Esélyed sincs. Hidd el, ez kislány hamarabb megszerzi azt a rakétát mint ahogy te pislantanál egyet. És én neki szurkolok, mert leszóltad a hintómat. tettetem a gyerekes sértődöttséget. Elfogadom a segítséget és elfoglalom a helyem a hintóban. Egy kicsit szűkösen férek, a lábaim túl nagyok, a hátam kénytelen vagyok egy picit begörbíteni, de még így sem bánom, mert végre a körhintámon vagyok.
- Azt hiszem összement ez a hintó. Régebb sokkal kényelmesebb volt. Már semmi sem a régi. küldök felé egy mosolyt és elégedetten veszem tudomásul, hogy valószínűleg ő is olyan hülyén néz ki azon a lovon, vagy micsodán, mint én ebben a hintóban.
-  Csak ne hajts túl gyorsan, mert nem biztonságos. mondom, majd, közelebb hajolok hozzá, hogy képet készíthessen erről a nem mindennapi eseményről. Megpróbálok normális fejet vágni hozza, de nem hiszem, hogy bárgyú vigyorgásnál többet sikerült produkálnom.
- Mondd csak, miért döntöttél úgy, hogy elhívsz ide? Le akartad tesztelni, hogy mennyire vagyok a bátyád mellé való? Vagy csak a körhintára vágytál és sejtetted, hogy én vagyok az embered? szólalok meg ismét néhány perces csend után, majd miután a körhinta megáll kimászok a hintóból és megrázom egy kicsit a zsibbadt a végtagjaimat.
- Akkor mehetünk a vasúthoz. De....ugye nem az áll szándékodban, hogy az első kocsiba ültess be?
■ ■■ ■akkor ne kímélj Rolling Eyes■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Pént. Szept. 15, 2017 4:59 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Szerencsére bőségesen és változatosan megáldott az ég testvérekkel, van egy bátyám és egy húgom is. Nővérre sosem vágytam, de nyílt titok, hogy öcsit mindig is szerettem volna. Léah egyelőre nem tudom, melyik kategóriába sorolandó nálam, mivel ő az első potenciális sógornőjelölt a családban, ezért még nem alakítottam ki egy számára megfelelő skatulyát. Majd nap végére eldől - azt sem bánnám igazából, ha gazdagodnék még egy húggal. Vagy nővérrel? Megzavarodok egy pillanatra, de tudom, öngyilkosság lenne bejátszanom a "hány éves is vagy?" kártyát, úgyhogy majd megkérdezem Serge-től, biztos ami biztos. Tudom, hogy a nők valamilyen furcsa oknál fogva érzékenyek erre a témára, pedig ha egy pasi a korukról kérdezi őket, nem arra célozgat, milyen vénnek tűnnek, vagy mennyire éretlennek, egyszerűen csak tudni akarja, hány évesek.
- Csak nem ijesztőek számodra ezek a helyek? - Ártatlan mosolyt villantok rá, mégis huncut fény csillog közben a szememben. Dehogy akarom én halálra rémiszteni! Szerintem ezek a helyek inkább szórakoztatóak, semmint ijesztőek, épp ezért próbálnám ki őket annyira, hiszen tök jó buli, izgalmas és érdekes is egyben.
Az őszintesége igencsak meglep, egyrészt az, hogy ezt hajlandó volt megosztani velem, pedig elég bensőséges téma, a másik pedig, hogy pont a minap beszélgettünk erről a bátyámmal. Azt hiszem. Őszintén szólva elég részeg voltam, így nem sok mindenre emlékszem, de arra igen, hogy szóba került a gyerek téma, és tényleg riadtnak tűnt.
- Nem tudom, mitől parázik ennyire. Szerintem attól fél, rossz apa lesz, pedig... Testvérnek tökéletes, és bármi, amibe eddig fogott, jól sikerült, úgyhogy a félelme teljesen alaptalan. - De hát ebbe nem szólhatok bele, mégis csak külsős vagyok, hiába a testvérem. Azért remélem, idővel megoldják a dolgot, mert aranyosak együtt, és szerintem nekik működne ez a családalapítósdi.
- Te könnyen beszélsz, neked mindkét neved normális - puffogok. Találhattak volna a szüleim rosszabb nevet is, ez tény, de attól még nem igazán vagyok elragadtatva a választásuktól, és az, hogy még egy ember tudja, szintén nem tesz boldoggá. De ahogy lezárja képzeletbeli lakattal a száját, elmosolyodom és úgy döntök, megbízom benne és abban, hogy tud is és akar is titkot tartani.
- Haha! Dominique Léah Lefevre, üdvözöllek a családban! - pacsira emelem a tenyerem. Aki képes szívatni a saját fiúját, azt bármikor örömmel látjuk, Léah pedig láthatóan vevő a poénokra, szegény Serge kárára, úgyhogy alig várom, hogy kiderítsük, mégis mekkora mókamester.
- Cöh - Csak ennyit reagálok a szavaira, de máris egészen más szemmel kezdem méregetni a kislányt magam előtt. Léah nyilván jobban ért a gyerekekhez, hiszen ez a munkája, de hogy egy ilyen nyikhaj legyőzzön... Aztán végül úgy döntök, átengedem neki a jégvarázsos rakétát, egyrészt mert okos enged, szamár szenved, másrészt meg tényleg kínos lenne, ha küzdelemben alul maradnék. Így hát marad az egyszarvú ló a tökhintó előtt.
- Hát igen, panaszt kéne tennünk, amiért a felnőttek már nem férnek el a körhintán... Hogy ezeket egyre kisebbre tervezik! - méltatlankodva csóválom a fejem, de a vigyorom nagyon is árulkodó közben.
- A véremben van a száguldás, kislány! - Ördögi vigyorral kapaszkodom meg a műanyag fogantyúban, de mivel kényelmesen leér a lábam a lóról, ezért igazából tök felesleges kapaszkodnom. Nem az én méretemnek tervezték, valószínűleg.
- Ó, hát mindkettő. Van néhány rituális próbánk, amolyan beavatási szertartás, amit el kell végeznem rajtad, mielőtt a családunk részévé válhatnál. Ha az utolsó próbát is sikerre vitted, éjfélkor kecskét áldozunk - Közben elindul a körhinta, szóval a poénnal lezártnak is tekintem egyelőre a témát, de mivel nem sikerült rendes, komoly választ adnom, ezért némi hallgatás után hátrafordulok hozzá és folytatom. - Szerettelek volna jobban megismerni. Serge sokat mesélt rólad, és szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy nem dönt rosszul. De hát a bátyám esetében kizárt, hogy mellé nyúljon... Plusz.. - Kicsit habozok, nem tudom, hogyan folytathatnám úgy, hogy ne tűnjek túl érzelgősnek. - A mi családunk eléggé összetartó. Szerettem volna, ha te is minél előbb családtagnak érzed magad, és nem úgy tekintesz ránk, akivel évente kétszer kötelező jelleggel össze kell ülni. A legszebb barátságok pedig köztudottan Disneylandben születnek - mutatok körbe. Habár a döntésemben közrejátszott az is, hogy szeretem a spontán dolgokat és a merész ötleteket. Ahogy megáll a körhinta, lepattanok a lóról és kisegítem Léaht a hintóból.
- Pedig hidd el, elől ülni a legjobb. Látod, mi következik és fel tudsz rá készülni. Ha hátul ülsz, semmit nem látsz, csak dobál téged össze-vissza. Úgyhogy de, előre ülünk - átkarolom néhány pillanatra a vállát, ha nem bánja, bátorítón megszorongatom, aztán már tovább is indulok a hullámvasúthoz. Megigazítom a sapkát a fejemen és kíváncsian oldalra sandítok rá. - De tényleg csak akkor ülj fel, ha szeretnél. Nem akarom, hogy Serge később leszedje a fejem, amiért terrorban tartottalak egész nap
Azért remélem, nem gondolja meg magát, mert már beleéltem magam a hullámvasútba. Be is állok vele a sorba.
- Ha kibírod, a következő játékot te választhatod ki, becsszó. És meghívlak utána kajálni - Elbűvölőn mosolygok rá, hátha attól jobban érzi majd magát, vagy legalább megnyugszik kicsit. - Na és mesélj: a bátyám mennyire romantikus alkat? Gyertyafényes vacsora, rólad ihletett dalok, szerenád az ablak alatt?
Szörnyű elképzelni, de az összeset kinézem egy zenészből.

■ ■ induljon a móka! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Kedd Szept. 19, 2017 7:41 pm


to Théo

Ha visszagondolok a legelső napra amikor Théoval találkoztam nevetségesnek érzem magam. Izgultam, úgy viselkedtem mint egy buta kislány, pedig semmi okom nem volt rá. Jó, szerintem első alkalommal amikor az ember a párja családjával találkozik mindenki izgatott egy picit, hiszen hiába zengett ódákat Serge az öccséről vagy a húgáról, személyesen találkozni velük azért teljesen más érzés. Egy picit olyan volt mintha ismerném őket, de mégsem.
Most viszont a kezdeti idegeskedést leszámítva tényleg úgy érzem, hogy közel kerülhetünk egymáshoz. Hogy barátok, családtagok lehetünk, nem kell attól félnem, hogy kötelező kellék leszek csupán a családjukban. Tényleg látom rajta, hogy őszinte hozzám, hogy elfogad és biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó együtt töltött napunk. Legalábbis nagyon remélem, mert jól érzem magam, és azt akarom, hogy ő is hasonlóan érezzen.
Kérdésére felvonom a szemöldököm, látszik rajta, hogy mennyire imádja az említett játékokat, le merem fogadni, hogy Céci is esett már áldozatául. Szinte már látom magam előtt, ahogy a tűsarkújában végigballag Disnleylanden és minden őrültséget kipróbál amire Théo ráveszi, aztán pedig hazáig marakodnak rajta. Nem lennék ilyenkor Serge helyében, biztos, hogy neki jutott az a szerep, hogy mindkét felet meghallgassa és kioktassa őket.
- A vesémbe látsz Théo. Egy icipicit riasztanak. De ha voltál már itt nővel, aki minden bizonnyal ez nem újdonság neked, és valami belső hang azt súgja, hogy nagyon is élvezed. mosolygok rá. Nem tudom mi ütött belém, hogy ennyire nyíltan meséltem neki a gondjainkról, egyáltalán nem akarom őt ilyesmikkel terhelni, egyszerűen csak szükségem van egy emberre akiben megbízhatom, és úgy érzem, hogy akár Ő is lehet ez az ember. Nem, természetesen eszemben sincs éket állítani közé és a bátyja közé, ez csak egyszerűen belülről fakad és valahol mélyen legbelül tudom, hogy neki elmondhatom a bánatom.
- Én is így gondolom. Fantasztikus apa lesz majd belőle. Nem tudom mi riasztja, miért gondolja meg magát mindig. Talán...nem biztos az érzelmeiben irányomba, vagy tényleg csak másra vágyik. Zenélgetésre, karriere. Fogalmam sincs. próbálok nem elkeseredni, hiszen ez a nap nem búslakodásról vagy az aggodalmakról szól. Ez a nap a miénk, a szórakozásé és az ismerkedésé. Szerencsére mellette tényleg nem nehéz vidámnak lenni, egyik pillanatban még az életem nagyon dolgain elmélkedem a másikban viszont már önfeledten nevetek. Nem tudom hogy csinálja, de mintha újra meg újra kislány lennék mellette, akinek semmi gondja nincs, egész nap csak játszik és nevetgél. Azt hiszem ez jó.
- Ha szerencsénk van nem fog sírva kirohanni az ajándékosztás közepén csapok bele a tenyerébe és a mosolyom már megint levakarhatatlan. Fogalmam sincs, hogy Serge miért tartotta előttem titokban ez a dolgot, ennél viccesebb és cukibb dolgot már rég nem hallottam. Azt hiszem ez a  körhintás ötlet nem épp a legfényesebb ami eszembe jutott, kényelmetlen és lassú. Egyáltalán nem olyan mint az emlékeimben. Fogalmam sincs mit is gondoltam amikor kibukkant az ötlet a fejecskémből, eltelt már jó néhány év azóta, hogy utoljára használtam. Mindegy, ha másra nem arra még így is jó, hogy felelevenítsem bennem a gyerekkoromat. Szavai hallatán először kikerekednek szemeim, majd elvigyorodom. Tényleg komoly választ vártam tőle, nem is tudom mit képzeltem.
– hát jobb a kecskét, mint engem. öltöm rá a nyelvem és egy pillanatra elbambulok a középen forgó csövet bámulva.
– Remélem nem okozok csalódást. nem is tudja, hogy milyen hatással vannak a rám a szavai és őszintesége, ha tehetném a nyakába vetném magam, hogy érezze mennyire hálás vagyok neki. Hálás a próbálkozásáért, az elfogadásáért és az őszinteségéért.
– Köszönöm. válaszolok végül csak az ölelkezés helyett. Szeretnék még mondani valamit, de túlságosan érzelgősnek sem akarok tűnni így inkább csendben ülöm végig a maradék néhány percet, majd elfogadva a felém nyújtott kezet szállok ki a hintóból. Csak akkor szólalok meg újra amikor már a hullámvasút előtti sorban álldogálunk. Tekintetemmel egy ideig a vonatot figyelem.
- Hát tudok én nemet mondani ezekre a kiskutyaszemekre? nevetek fel. - És a vacsora is jól hangzik, farkas éhes vagyok. Mondjuk...nem öltöztem ki, úgyhogy megteszi a hamburger is a sarokról. ha egyedül lennék nem foglalkoznék azzal, hogy mit mondanak esetleg az idegen emberek, de arra is gondolnom kell, hogy őt bárhol bárki felismerheti és nem szívesen hoznám kellemetlen helyzetbe.
- Hmm...azt hiszem a kellően romantikus a megfelelő szó rá. Gyertyafényes vacsorákkal szokott meglepni, főzni is szokott, virágot, csokit...elég gyakran kapok tőle. A szerenád és a rólam írt dalok eddig kimaradtak. De...most, hogy lehet ki fogom követelni magamnak. Igazából szeretem a romantikát, de az ízlések határán belül, nem kedvelem az elnagyolt, csöpögős vagy mindennapos romantikát. Sergenek viszont sikerült megtalálni az aranyközéputat, ami jó. A sor gyorsan fogy előttünk, pillanatok alatt a kocsiban találom magam, nyelek egy nagyot ahogy a biztonsági „öv” bekattan és ijedten pislogva nézek rá Théora.
- Most már nincs visszaút, igaz? válaszát azonban elnyomja a vonat hangja, ahogy lassan elindul fölfele. Görcsösen kapaszkodom a vasba, lehunyom a szemem és csak arra próbálok koncentrálni, hogy túléljem ezt a menetet. Lassan veszi az irányt felfele, néhány másodpercig megáll, majd sebességbe kapcsolva elindul lefele. A gyomrom ki szeretne repülni a számon keresztül, az összes hajszálam lobog a széltől és magatehetetlenül kapom el Théo kezét. Sajnálom, de egyhamar nem szabadul. A sikoly csak úgy kicsúszik ajkaim között, a szemem még egyetlen másodpercre sem volt nyitva, de még így is elég félelmetes ez az egész. Soha de soha többet nem fog rávenni senki arra, hogy ekkora hülyeséget csináljak. A harmadik hurok után a gyomrom összerándul és az elfogyasztott ebéd ki akar törni belőlem. Kérlek csak ne itt, és ne most. Nagyon kell koncentrálnom, hogy ne rókázzam le magunkat. Még jobban kapaszkodom Théo kezébe és érzem ahogy egyre jobban el fog hagyni az erőm. Túl akarok lenni rajta. A vonat lassulni kezd, végre kinyithatom a szemeimet és ahogy hallom kattanni a biztonsági zárat már ki is pattanok belőle, hogy a legközelebbi szemetesbe adjam ki magamból amit szükséges.
- Hoznál egy palack vizet? nézek rá Théora miután végre sikerül megszólalnom. Még mindig forog velem a világ egy kicsit, de már jobban érzem magam az előbbihez képest. Ha hoz nekem vizet belekortyolok.
- Állapotos vagyok. nézek rá néhány korty víz után. Végre...kimondtam valakinek azt a titkot ami olyan hosszú ideje nyomja a vállaimat.
■ ■■ ■megszaladt a kezem doboz■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Pént. Szept. 22, 2017 1:38 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Szeretnék segíteni nem csak Léahnak, hanem a bátyámnak is, de a babakérdés pont az a téma, amibe nem igazán szólhatok bele. Nyúzhatnám addig Serge-t, míg el nem árulja, mitől fél, de egyrészt nem lenne fair dolog, hiszen ő sem feszegeti az én titkaimat, másrészt ez tényleg csak kettejükre tartozik. Mivel én még jó sokáig nem tervezek az apaság útjára lépni, nem oktathatok ki valakit, hogy miért nem cselekszik már. Viszont azt sem akarom, hogy a bátyám tétovázása elbizonytalanítsa az első normális sógornő jelöltemet, így hát a szavai hallatán erőteljesen megrázom a fejem.
- Nem, dehogy! Biztos vagyok benne, hogy szeret. Legalábbis úgy emlékszem. Az biztos, hogy rákérdeztem erre, és tudom, hogy valami szépet mondott, csak nem emlékszem, mit. Kicsit sokat ittunk... - A homlokomat ráncolva próbálom visszaidézni, milyen körülmények közt került elő Léah neve. Azt hiszem, az igaz szerelemről kérdeztem a bátyámat. Bár emlékeznék rá, miket mondott! - Hidd el, te vagy neki az igazi. Nem mintha annyit tudnék a szerelemről, de rajta tényleg látszik, hogy totálisan beléd esett.
Valószínűleg ez nem vigasztalja meg őt teljesen, hisz hiába szereti őt a bátyám, ha mégsem akar gyereket. Átérzem, szeretni valakit ugyanis nem mindig elég, ezt éppen a saját bőrömön tapasztalom. Muszáj tettekkel kifejeznünk azt, különféle szimbolikus jelentésű gesztusokkal, különben a másik félnek semmit sem fog érni. Elég nagy szívás.
- Téged majd akkor, ha az utolsó próbát elrontod... - Sunyi vigyorral pillantok rá hátra, és remélem, nem veszi komolyan a szavaimat. Mondjuk, ha valaha megfordulna a fejében, mi történhetett Serge ex barátnőivel, akik elbukták a próbákat... Nem találja meg őket facebookon, muhahaha! Na jó, nem, csak vicceltem, természetesen nem áldozunk fel senkit és semmit sem, annyira nem vagyunk elvakultak, és nincs olyan jó kapcsolatunk a rendőrséggel sem. Sajnos. Megfordulok az unikornison, egyrészt mert zavar, hogy nem látom rendesen Léaht, másrészt meg olyan lassú ez az egész, hogy sétálva lehagyhatnám.
- Ne stresszelj ilyesmin! Ennyi erővel én is izgulhatnék, hogy kedvelni fogsz-e. Neked sokkal nehezebb dolgod van, mi csak egy új embert kell, hogy megismerjünk, neked meg rögtön négyet. - Igazi rémálom lehet szegénynek, mint egy bárány, akit szeretetből farkasok közé löknek. El sem tudom képzelni, hogy bírja ilyen jól, hiszen Serge-t választotta élete szerelméül, nem a zűrös családját. Ha rajtam múlna, én talán nem is törném magam ennyire. Ha jobban belegondolok, egyetlen barátnőm sem mutatott még be a családjának - legalábbis nem az egésznek, és én sem hoztam őket szinte soha sem haza.
- Nem is úgy kell ülni a pónin! - rikkant felém a kislány a jégvarázsos rakétából, miközben ujjal mutogat rám.
- Ez nem póni, hanem unikornis! - vágok neki vissza, majd irigykedő pillantása láttán elégedetten Léahra mosolygok. Csak megszereztem azt a visszavágót! Miután leszálltunk a körhintáról, átkísérem a hullámvasúthoz. Izgatott vagyok, rég ültem ilyesmin és jót fog tenni a lelkemnek egy kis száguldozás. Plusz alig várom, hogy Léah belső kis gátjait is áttörjük, és teljesen felszabaduljon. Az önfeledt sikoltozásnál semmi sem szabadít fel jobban.
- Ó, én sem baseball sapkában szoktam étterembe menni. Kerítünk valami jó helyet,ne aggódj! - Ha jól emlékszem, Disneylanden belül is több kajálda van, természetesen busás árakkal, de hát szerencsére a családunkban a pénz nem akadály. Megjátszhatnám magam és viselkedhetnék szerényebben is, de ha egyszer telik rá, hogy itt vacsorázzunk, miért ne használhatnám ki a lehetőséget?
- Ha az én fiúm lenne zenész... - Ahogy kimondom, máris nagyot koppannak bennem a szavak. A vér is megfagy az ereimben egy pillanatra, és minden önuralmamra és színészi trükkömre szükségem van, hogy eljátsszam, egyszerű nyelvbotlásnál semmi többet nem jelentett ez a kis megjegyzés. - Mármint, ha én lennék te, és zenész fiúm lenne, én biztosan kikövetelnék legalább egy rólam szóló dalt - Úgy érzem, sikerült megmentenem a helyzetet, és a mosolyom is kellően laza, amit rávillantok. A pulzusom viszont az egekben és a víz is levert. Zenész fiúm, Théo? Komolyan??
Végre beszállunk a hullámvasútba. Izgatottan mocorgok, ficergek, mint egy gyerek, és Léah kérdésére csak egy széles vigyorral felelek. Leveszem a sapkát a fejemről és magam alá gyűröm, öt ujjal hanyagul helyreborzolva a fürtjeimet, aztán mehet a buli. Érzem, hogy félúton elkapja a kezem és hagyom, hadd szorongassa ki belőle a vért. Nem ez a legdurvább vasút, amin eddig ültem, de azért rendesen felforgatja a gyomromat, mire földet érünk. Még akkor is nevetek, amikor kikapcsolják az öveinket, Léah zöld arca viszont belém fojtja a szót. Kárörvendő somolygással követem, nem örülök neki, hogy rosszul lett, de hát annyira nem meglepő reakció. Mellé lépek és fogom a haját, cirógatom a hátát, míg végez.
- Serge ki fog nyírni... - csóválom a fejemet. Amikor arra gondoltam, hogy minden gát felszabadul benne, nem úgy értettem, hogy visszadobja a reggelijét. Meghányatni a bátyám barátnőjét nem szerepelt a próbák közt. Kérnie sem kell, biccentve magára hagyom két percre, hogy vegyek egy palack vizet. Kicsit azért jobb színben van, mire visszaérek mellé, úgyhogy a hideg üveget előbb az arcának nyomom, bevizezem két oldalról, majd néhány pillanatra a homlokához is odaszorítom, mielőtt a kezébe nyomnám. Ja, a kupakot is letekertem ám közben - gondoskodás felsőfokon. A megjegyzését mintha meg sem hallanám, ugyanolyan bárgyún pislogok rá, majd szinte látni és hallani rajtam, ahogy leesik a tantusz. Sokkos, riadt grimaszba torzul az arcom, magasra szalad a szemöldököm, aztán lassan az állam is leesik.
- Úgy érted...? - De igazából fogalmam sincs, hogyan máshogyan érthetné, így hát csak továbbra is döbbenten bámulom, és igyekszem felfogni, amit mondott. Magamat is meglepem, amikor a legelső reakcióm az, hogy felkapom a vizet.
- Ezt mondhattad volna azelőtt, hogy felrángattalak a hullámvasútra, te hülye!
Mentségemre szóljon, nem szokásom lehülyézni a sógornőimet, de nem is szoktam terhes nőket hullámvasútra rángatni. Elkapom a karját és a legközelebbi padhoz támogatom, hogy leültessem rá, de ahelyett, hogy mellé ülnék, elé guggolok le. Az arcom némi rosszalláson túl már csak aggodalmat tükröz.
- Jól vagy? - Most, meg úgy általánosságban is. Kicsit össze vagyok zavarodva, hiszen az előbb arról beszélgettünk, hogy Serge nem akar gyereket, most meg közli, hogy... A bátyámtól van vajon? Oké, Théo, ezt a kérdést nem tesszük fel egy nőnek, meg úgy soha senkinek. Nyilván tőle van. Nagy sóhajjal megtámaszkodom Léah térdén, úgy pislogok fel rá. - Serge tudja?
Sejtem a választ, de azért jobb, ha rákérdezek. Tekintetem az arcáról a hasára vándorol, de nem látok lényegi különbséget - hála az égnek még az elején járhat, így nem fog a kis vasgyúró (igen, fiú lesz, én tudom) hónapok múlva számon kérni, én voltam-e az az őrült, aki felrángatta a hullámvasútra.

■ ■ viccelsz? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Vas. Szept. 24, 2017 1:20 pm


to Théo

Théo szavai megnyugtatnak. Tudom, hogy nem kellene kételkednem Serge szerelmében, hiszen mindennap érezteti velem, hogy mit jelentek neki, hogy mennyire szeret, de a negatív és kétségbeesett gondolatok azért néha elhatalmasodnak bennem. Nem tehetek róla, talán egy picit magabiztosabbnak kellene lennem. Jobban bíznom magamban és benne is. Mindezek ellenére a férfi szavai megnyugtatnak és elűzik a legapróbb kétségemet is ami felmerült bennem. Néha nagyon idióta tudok lenni.
- Köszönöm Théo. El sem tudod képzelni mennyit jelent nekem, hogy ezt mondod. mosolygok rá újra. A szürke felhők amik a fejem fölött gyülekeztek, immár teljesen eltűntek, hála Théo szavainak és őszinteségének. Mostanában nem mindig tudom eldönteni, hogy a hangulatingadozásaim a hormonoknak köszönhetőek, vagy lelkileg kezdek kifáradni, amin az sem segít, hogy ekkora titkot kell cipelnem a vállaimon. De most megpróbálok nem erre koncentrálni, most csak az a lényeg, hogy mindketten kikapcsolódjunk és jobban megismerjük egymást, és hogy a nap végére ne kívánjon emberi áldozatot a próbatétel. Ha még egyszer valaha eszembe jut, hogy felüljek a körhintára meg kell kérnem majd valakit, hogy billentsem fenéken, hogy biztos kiverjem egy életre a fejemből. Tényleg azt hittem, hogy majd felidéződnek bennem azok az élmények amik kislányként is, de sajnos nem így lett. Kényelmetlen, a végtagjaim minden pozícióban zsibbadnak és emellett még baromi lassú is. De egy próbát azért megért, ha másnak nem, tapasztalatnak megteszi.
- Ha azt mondom kedvellek, akkor elmarad a nap végén az emberi áldozat? kérdezem tőle nevetve, és remélem, hogy szavaimat tényleg csak játéknak veszi.
- Kedvellek Théodore. Legfőképp azért, mert te vagy a legnyitottabb hozzám a családból, megszerveztél nekem egy ilyen jó kis napot, titkokat árulsz el Sergről, körhintázunk...és még messze van a nap vége. Lehet egy ilyen sógort nem kedvelni? mondom most már kissé komolyabban, és valóban így is érzek. Théo személyében kaptam magamnak egy új családtagot, egy testvért és azt hiszem, hogy lassan már azt is mondhatom, hogy barátot. Talán még mondanék neki valamit, olyasmit, hogy tényleg hálás vagyok neki, és köszönöm, hogy ennyire elfogadó és megértő, de a szavak benn ragadnak ahogy nézem őt, ismét az előbbi kislánnyal „szócsatázni.” Megcsóválom a fejem.
- Most aztán jól megmondtad neki. Látod, azonnal el is hallgatott, valószínűleg megszégyellte  magát amiért nem tud megkülönböztetni egy pónit az unikornistól.
Bár iszonyatosan kényelmetlen volt már a körhinta, de inkább forogtam volna vele még órákig, ha azzal el tudnám kerülni a hullámvasutat. De hát ez a nap nem csak rólam szól, így természetesen beadom a derekam, néhány percnyi száguldozást csak kibírok. Legalábbis nagyon remélem. Nyelvbotlásán egészen halványan elmosolyodom, de nem foglalkoztat különösebben, mindenkivel előfordult már, hogy belezavarodott a saját mondanivalójába, nem igaz?
-Hát, talán majd egyszer kikövetelek tőle valami hasonlót. Vagy legalábbis megpróbálom. Igazság szerint nekem az is elég, ha otthon gitározgat nekem. Szeretem hallgatni ahogy játszik, nem is tudom...én nem vágyom a nagy nyilvánosságra. őszintén, nekem bőven elég annyi, amennyit kaphatok. Na nem mondom, hogy azért mindenben tökéletes, de igyekszem megelégedni azzal amit adni tud. Amikor meg nagyon zavar valami, kitátom a számat és  pillanatok alatt kirobban a veszekedés.
Próbálok nem a kanyarokra, hurkokra koncentrálni, de néhány másodperc után a szervezetem feladja a küzdelmet és nagyon kell koncentrálnom arra, hogy ne hányjak a nyakunkba. Becsukott szemmel, Théo kezét szorongatva reménykedek abban, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom és újra stabil talajt érezhetek a lábaim alatt. Azt hiszem ezt nem gondoltam végig rendesen. Az én állapotomban nem a legjobb ötlet a hullámvasutazás, lehet, hogy még a terhességen kívül is felkavarodna tőle a gyomrom. Ahogy végre megállunk, kipattanok a helyemről és szinte futólépésben teszem meg az utat a szemetesig, hogy végre megkönnyebbülhessek kicsit. Érzem Théo gyengéd érintését, hallom a hangját, de még nem vagyok olyan állapotban, hogy válaszolhassak neki. Szégyenlem magam, a hülyeségemmel sikerült elrontanom ezt a csodálatos napot, erőszakosabbnak kellett volna lennem, hogy lebeszéljem róla. Felnőtt nő létemre mégis hagytam magam rávenni, holott teljesen tisztában vagyok az állapotommal. Ez csakis az én hibám. Szinte kérnem sem kell, és Théo máris rohan a vizet hozni nekem. Most, hogy sikerült kiadnom magamból mindent jobban érzem magam, de nem hiszem, hogy ezek után még lenne kedve tovább velem maradnia. Sikeresen tönkretettem mindent. A törődése jól esik, azon felül, hogy jobban érzem magam tőle, megnyugtat, hogy talán mégsem sikerült elbasznom annyira a napját, mint azt gondoltam. A palack hideg érintése a bőrömön szinte azonnal elűzi a rossz érzést, érzem, ahogy bőröm színe visszakapja eredeti állapotát. Nagyot kortyolok a vízből, ami lemossa a kesernyés ízét a számból. Ajkaim automatikusan nyílnak beszédre, át sem gondolom, hogy mit mondok, egyszerűen csak kicsúszik a vallomásom. Figyelem arcát, látni lehet rajta a döbbenetet, az értetlenséget és a meglepettséget. Titkom felfedése megkönnyebbült sóhajra késztet. Olyan régóta cipelem már magamban, hogy fel sem tűnt milyen teherként nehezedett a vállaimra. Talán nem ő kellett volna legyen az első ember akit beavatok, de azt akarom, hogy minél hamarabb véget érjen a bűntudat ami hetek óta kínoz belülről. Théo pedig ebben a néhány órában valóban közel került hozzám, és úgy érzem, hogy amit most megosztottam vele biztonságban van nála. Szavai hallatán apró mosoly kúszik a szám szélére, tudom, hogy igaza van, de ennyire őszinte reakcióra nem számítottam. Nem csinál úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne terhesen hullámvasutazni.
- Tényleg hülyének is érzem magam. Motyogom, miközben engednek az akaratának és hagyom, hogy a pad fele ráncigáljon. Leülök és csak némán figyelem ahogy leguggol előttem, néhány percig nem szólalok meg. Össze kell szednem a gondolataimat.
- Jól vagyok. próbálom meggyőzni mindkettőnket, majd lemondóan sóhajtok mielőtt folytatnám. - Kinek akarok hazudni? Nem...nem vagyok jól. Én...nem tudom mit csináljak Théo. Serge...nem akar apa lenni, nem akarja ezt a gyereket. Úgy érzem becsapom azzal, hogy nem mondom el neki, joga lenne tudni, de nem tudom hogyan reagálna rá. Te hogyan reagálnál? néhány másodperces szünetet tartok mielőtt folytatom.
- Hazugnak érzem magam. Becsapom, pedig...tényleg nem akarom bántani őt. Már hetek óta nyomaszt ezt a titok. Örülnöm kellene, hiszen végre anya leszek, családom lesz. Gyerekem. De mégsem tudok felhőtlenül örülni neki, mert tudom, hogy én vagyok az egyetlen aki szeretné, hogy megszülessen ez a baba. kortyolok ismét a vízből csak azért, hogy valamivel kitöltsem a pillanatnyi űrt ami kettőnk között tátong.
- Ne haragudj. Nem kellett volna ezzel terhelnem téged... próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.
- Rossz ember vagyok? Önző? Hazug? arcát fürkészem újra és újra, megnyugtatást keresve pillantásában.
■ ■■ ■hug■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Pént. Szept. 29, 2017 8:26 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Furcsa melegség önt el ott, ahol a szívemnek kellene lennie - egyes magazinok szerint belőlem kimaradt, amikor gyárilag csomagoltak. Nem mondom, hogy balhés celeb vagyok, mert azért jómodorra neveltek a szüleim, amit igyekszem is tartani, de a seggfejség nem áll különösebben távol tőlem, ami főként abban nyilvánul meg, hogy nem szoktam mindenkivel olyan kedves lenni, mint Léahval. Nem vagyok jótékonysági szervezet, sem szeretetszolgálat, ha szar napom van, én is másokon vezetem le, ha pedig cikiznek, kiállok magamért. A nőkkel is elég kétes viszonyokat folytatok, melyek inkább már-már üzleti kapcsolatnak felelnek meg, így hát joggal vonják mindig kérdőre, van-e szívem. Van, és amikor Léah azt mondja, kedvel és jól érzi magát velem, jólesőn felforrósodik, mert bár sosem tudtam, hogy szükségem van pozitív megerősítésre, ha kapok, akkor jövök rá igazán, mennyire jól esik. Tudom, hogy valami vicceset kéne válaszolnom, de nem akarom elpoénkodni a vallomását.
- Én is kedvellek - Talán túl rövid és túl tömény, de pont ez jelzi, hogy komolyan gondolom. Mentes bármiféle poéntól vagy ugratástól, felvágástól, drámázástól. Egyszerű és letisztult, amit belőlem nagyon nehéz kicsikarni.
- Ő kezdte! - feleselek Léahval, és ennyivel le is tudom a veszekedést. A kislány amúgy is másfelé megy, a körhintának is vége, végre rátérhetünk a felnőttek dolgaira. Hullámvasút! Ugyan egy kicsit tényleg aggaszt, jó ötlet-e felrángatni Léaht, de hát voltam már annyiszor lánnyal, hogy tudjam, a hisztijük néha eltorzítja a valóságot. Ez egy gyerekeknek létesített park, nem fogunk belehalni a hullámvasútba.
Aha, arról viszont senki sem szólt, hogy terhes, és kis híján lerókázza a cipőmet a végére. Még nevetnék is, ha nem lennék irtó mérges, de csak azért, mert nem tudom, hogy működik a terhesség, és megijeszt, hogy Léah udvariaskodása miatt talán veszélybe sodortam leendő unokaöcsémet. Nem akarom, hogy komoly bajuk essen, és emiatt bűntudatom van, és félek, ami ingerültté tesz. Úgyhogy lehülyézem, ami igazából növeli a bűntudatot, de láthatóan nem veszi magára, ezért megkönnyebbülten felsóhajtok, és igyekszem elfojtani egy mosolyt. Nem venné ki jól magát a leoltásom után, ha vigyorognék.
- Az vagy! A frászt hoztad rám - Nem bírom ki, csak elterül a képemen egy széles mosoly, hogy érezze, nem is haragszom ám, megijedtem csupán, mosolyom azonban egyből megfakul, ahogy mesélni kezd. Átérzem a helyzet komolyságát és az sem zavar, milyen furcsán veszi ki magát körülöttünk, hogy a padon ülő lány előtt térdelek. A pletykák nem zavarnak.
- Nézd, akár szeretne apa lenni, akár nem, a hír így is úgy is sokkolni fogja. Én is sokkot kapnék, hiszen nem betervezett gyerek. A sokk pedig... Leállítja a férfiak agyát, érted? Amíg sokkban vagyunk, nem tudunk gondolkodni. Lehet, hogy kiakad vagy kiborul, ezért ne az első reakciója alapján ítéld el. Hagyj neki időt, hogy átgondolja, feldolgozza, de... Ismerem a bátyámat, Léah, és tudom, mennyire szeret téged. Nem tudom, mi ez a babapara nála, de joga van tudnia, és én hiszem, hogy jól fog reagálni. - Bár ez elég nagy hír, de akkor is így gondolom. Nem sokszor láttam Serge-t kiakadni, és amennyire szereti Léaht, szerintem jól fogadja majd a hírt, még ha sokkolja is. Hiszen olyan kedves és türelmes lélek, talán még el is bőgi magát örömében... Persze ahogy Léah mélyebben bevezet a probléma forrásába, kezdem átlátni, hogy túlságosan naiv vagyok. A bátyámat talán tökéletesnek hiszem, de a gyerek témával kapcsolatban tényleg bűzlik valami nála. Ha Léah ennyire fél elmondani neki, akkor annak nyilván megvan az oka. Elgondolkodok, annyira belemerülök a töprengésbe, hogy csak rövid kérdései ráznak vissza a valóságba. Sietve megcsóválom a fejem és megfogom a lány kezét.
- Nem, egyáltalán nem vagy egyik sem. Teljesen érthető, hogy megijedtél.
Nem sokszor kellett ilyen jellegű tanácsokat osztogatnom, ezért ismét elhallgatok. Próbálom rendezni a gondolataimat, de csak a saját titkomra tudok gondolni, és arra, én hogyan állok ehhez az egészhez.
- Megértem, hogy félsz, és hogy emiatt halogatod... Egy ilyen kaliberű dolgot nem lehet csak úgy vacsora közben bedobni. A tökéletes alkalomra vársz, de... Tudod, ez sosem fog eljönni. Mindegy, hogy ma mondod el, holnap, vagy amikor már éppen szülsz, ugyanolyan szar lesz. A halogatás nem könnyít a titkon, csak a lelkiismeretedet nehezíti... - megszorítom a kezét kicsit, hogy érezze, itt vagyok vele. - Vegyél egy mély levegőt és mondd el neki! Ha rosszul reagál... Nem tudom, Léah. Nem tudom, mi lesz, de azt igen, hogy együtt bármit meg tudtok oldani.
Tétován csóválom a fejem, nem tudom, segítenek-e neki a szavaim, vagy csak rontok a helyzeten. Kényes ez az egész téma, és nem mondhatom azt, hogy ha a bátyám kidobja emiatt, az is tök oké lesz. Nem tudok más tanácsot adni, minthogy nincs más választása: Serge elé kell állnia a hírrel.
- Oh, bocs a csúnya szóért - megbököm a hasát, vélhetően alatta valahol ott növöget a gyerek. - Ha majd megszületik, megtanítom rendesen káromkodni - teszem még hozzá fakó kis mosollyal, és csak most eszmélek rá, hogy örülök a hírnek. Nem tudom, miért, mivel sosem voltam babás, de izgatottnak érzem magam, ha arra gondolok, nagybácsi leszek, és ez a tudat mosolyt fest az arcomra.
- Gratulálok! - Ha engedi, röviden megölelem. - Anyánk egyébként tuti oda meg vissza lesz a gyönyörtől, hogy ilyen hamar tovább örökíted a vérvonalunkat. - rákacsintok, és felegyenesedek előle, hogy helyet foglalhassak mellette a padon.

■ ■ viccelsz? ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Szer. Okt. 04, 2017 5:34 pm


to Théo

Teljesen megfeledkeztem arról, hogy Théo nem olyan hétköznapi ember mint én, őt felismerik az utcán, nők hada adná oda a fél életét egy mosolyáért, én viszont...nem tudok sztárként, színészként tekinteni rá. Nekem ő Théodor Dubois, a leendő családom tagja, az ember, aki azonnal elfogadott és nem kételkedett bennem. Ő nem az ezerarcú színész, akit felismernek az utcán, pontosan az a Théo aki most megmutatja igazi arcát nekem, és ez sokkal értékesebb mint azt hinné. Figyelmem nem kerüli el, hogy néha az emberek talán túlságosan is megbámulják a párosunkat, elidőznek rajtunk a tekintetek, összesúgnak, majd továbbállnak. Szerencsére, még senki nem vette a bátorságot és nem rohantak le minket a rajongók. Bár valószínű, hogy Théo nem venné rossz néven, ha legalább egy-két autogramot osztogathatna, de nekem nincs szükségem még a pillanatnyi reflektorfényre sem. Tényleg egy idiótának érzem magam, fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, miért bólintottam rá erre az őrültségre, hiszen tudtam, éreztem, hogy rossz vége lesz. Mostanában mindentől rosszul vagyok, elég valami erőteljesebb illat, íz vagy szag és a világ máris forog körülöttem. Nem tudom eldönteni, hogy teljesen elment a maradék eszem, ennyire udvarias vagyok, vagy csak Théo szavaival élve: hülye. Az reméltem, hogy kibírom ezt a néhány percnyi száguldozást, abban hittem, hogy nem lesz gond, hogy teljesíthetem leendő sógorom kívánságát és a titkom is rejtve marad. De nem így lett, már megint én tévedtem és most még rosszabbul érzem magam, mint ezelőtt néhány órával. A világ már nem forog körülöttem, beszélni is tudok, de lelkileg fáradt vagyok, meggyötört és kétségbeesett. Tudom, kitalálhattam volna valamit, hogy miért vagyok rosszul, lehet magyarázat sem kellett volna, hiszen nagyon sokan nehezen viselik a hullámvasutakat. Viszont olyan régóta tartom magamban a igazat, olyan régóta nyomja a szívem, hogy kibuknak belőlem a szavak. Minden gondom és problémám kimondom, és szinte már remegő bensővel várok arra, hogy a bűntudatom csillapodjon. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, több szempontból sem, de most már eljutottam arra a szintre, hogy annyira összecsaptak a fejem fölött a hullámok, hogy lassan elnyelnek és magukkal húznak a mélybe. Némán ülök a padon, a lábamat bámulva, és kezem az ölemben pihentetve. Szavai eljutnak a tudatomig és teljes mértékben egyet is értek minden gondolatával. Tisztában vagyok vele, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha Serge elé állnék és elmondanám neki a hírt, vállalva annak minden következményét, de félek, hogy elveszíthetem őt. Szeretném ezt a gyereket, de közben meg Őt sem akarok elveszíteni, és nagyon félek, hogy a kettő együtt nem fog működni.
- Elmondom neki, megígérem. Lesz ami lesz...csak...nagyon félek, hogy elveszíthetem őt. Én nem tudnék választani kettejük közül... Bár csak egy kicsit lennék biztosabb abban, hogy nem fog kiborulni, bárcsak az egy leheletnyi esélye lenne annak, hogy velem fog örülni. De ismerem őt, tudom, hogy valami miatt már a gyerek gondolata is megrémiszti.
- Túlságosan bízol bennünk, azt tudod? Én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnánk oldani. Te...nem láttad milyen amikor szóba kerül a gyerek. Az utolsó hajszálával is tiltakozik ellene, szívesebben elviselné a poklok tüzét, mint a gondolatot, hogy gyereke legyen. nézek bele Théo szemeibe, amik bizalmat és erőt sugároznak. Bárcsak bennem is lenne annyi bátorság, mint benne, de én sokkal gyávább vagyok. Ezerszer gyávább. Könnyebb úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, minthogy szembenézzek a valósággal. Kedvem lenne a nyakába vetni magam, ölelni őt és sírni, mint egy kisgyerek. Bőgni a karjaiban, mert ő legalább megpróbál megérteni, átérzi a helyzetemet és nem okol amiatt, hogy ennyire ostoba vagyok.
-  Köszönöm... suttogom végül, ahelyett, hogy megölelném, már így is elég fura jelenség lehetünk az erre sétálók szemében. Még az hiányzik, hogy a címlapokra kerüljön a mi kis „titkos disneyland-i kalandunk.” Hangosan felnevetek, a rosszkedvem, mintha egy pillanat alatt tovaszállt volna. Melengeti a szívem, hogy legalább ő őszintén örül nekünk, hogy nem csak megjátssza magát, hanem tényleg örül, és ha izgatott. Valamennyire az ő élete is változni fog, hiszen nagybácsi lesz, és abban biztos lehet, hogy majd nem lesz nyugta a gyerektől.
- Pompás ötlet. Egy Dubois-nak tudnia kell normálisan káromkodni, nem igaz? Nehogy még a végén rosszul érezze magát, amiért lemarad a nagybácsija mellett. viszonozom az ölelést és a kelleténél néhány másodperccel tovább ölelem magamhoz. Mert jól esik, hogy itt van velem, hogy támogat és velem együtt örül.
- Köszönöm. mosolygok rá annyira őszintén amennyire ebben a helyzetben képes vagyok.
- Ha, nem jól alakulnak a dolgok, akkor majd őt bérelem fel, hogy beszéljen a fia fejével. pillantok le ismét a földre. Bár Théo próbált megnyugtatni, de mégsem sikerült teljesen elűzni a negatív gondolatokat a fejemből.
- Tudod, nekem soha nem volt családom. Nem volt akit anyának vagy apának hívjak. Nem voltak testvéreim. Mindig egyedül voltam, alkalmazkodtam a magányhoz és megtanultam elfogadni a sorsom. Megerősödtem. De...nem akarom ugyanezt a gyerekemnek, nem akarom, hogy úgy szülessen meg, hogy nem szeretik. Nem szeretném, ha azt érezné, hogy ő nem kívánatos ezen a földön, hogy csak egy púp mindenkinek az életében. Mindent meg akarok adni neki, amitől engem megfosztottak. Legfőképp a szeretetet. Tudnia kell, hogy milyen a gyerekkor, hogy milyen anyának és apának hívni valakit, hogy milyen ha szeretik. Nem...egyszerűen nem akarom, hogy az én sorsom jusson neki, csak azért mert a felnőttek önzők és csak saját magukkal foglalkoznak.
■ ■■ ■hug■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Hétf. Okt. 09, 2017 5:37 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Megértem Léah aggályait, és egy pillanatra bűntudatom támad. Nem kéne ettől rettegnie. Tudom, hogy a bátyám jó ember, és sosem hagyná, hogy a barátnője szétmarcangolja magát a félelemtől egy alapvetően örömhír miatt... De akkor mégis mi folyik kettejük közt, és vajon én, mint testvér, mennyire avatkozhatok közbe, hogy még ne lépjek át semmilyen határt sem? Aggódom, és bánt a lelkiismeret, amiért Léah úgy érzi, egy gyerek miatt elveszítheti Serge-t. Ennek nem így kéne lennie... Nagyon nem. Épp ezért szeretnék tiltakozni, azt mondani Léahnak, hogy téved és Serge nem is ilyen, annyira nem boríthatja ki a gyerek téma... De már nem tudom. Elbizonytalanodtam.
- Nem hiszek a szerelemben. - szusszanok végül, mert úgy ítélem, talán jobb, ha Léah ismeri a magabiztosságom mögött megbúvó teljes igazságot. - Szerintem nem létezik lelki szerelem, össz-vissz csak egy kémiai folyamat játszódik le az agyunkban ilyenkor. Sosem voltam még igazán szerelmes, és nem is hiszek benne. De titeket látva... Amikor titeket nézlek, kicsit irigykedni kezdek, mert ti pontosan úgy viselkedtek, mintha nem csak hinnétek benne, hanem meg is találtátok volna a szerelmet. Egymásban. Márpedig ha létezik és ti rendelkeztek vele, akkor kizárt, hogy bármi is közétek álljon. Erről szólnak a mesék is, nem?
Nem hiszem, hogy én rendezni tudnék egy ilyen helyzetet, de hát a szerelem meg én nem is tartunk még ott, ahol a bátyámék. Elég rájuk nézni, hogy az ember lássa, mennyire összeillenek és mennyire törődnek egymással. Ha nyalakodó szerelmespárt látok az utcán, mindig elfog a hányinger, ők azonban mosolygásra késztetnek még akkor is, ha én tényleg nem hiszek abban, ami köztük van. Ezért vagyok olyan biztos benne, hogy meg tudják oldani.
- Még szép, de nem holmi utcai szlenget tanítok neki, amit már az óvodában magára szedhet! Nem ám! Igazi, kifinomult sértéseket, melyekkel porig alázhatja a rosszakaróit. - Mégis csak művész családból származom, vagy mifene. Az alpáriság távol áll tőlem, de a válogatott, ízléses szidalmakat nagyon szeretem, főleg, ha még frappáns is.
- Ne köszönd, de tényleg... Nem tettem semmit - szabadkozom, és érdeklődve figyelem az arcát. Látom, hogy még mindig nyomasztja ez az egész, de remélem, már nem őrlődik rajta annyit így, hogy elmondta valakinek. A gyereknek sem tesz jót, ha túl sokat idegeskedik az apja miatt. Összeszorul a torkom a története hallatán, mármint tőmondatokban eddig is tudtam, milyen gyerekkora volt, de így még nem avatott be soha. Tétován átfogom a vállát, ha engedi, és közelebb vonom magamhoz, féloldalasan átölelve őt.
- Nagyon jó anya leszel, Léah. Kizárt, hogy a gyerekednek ugyanazt kelljen átélnie, mint neked... Hiszen ketten máris itt vagyunk neki. - Én ugyan nem tudnám felnevelni a gyerekét, és nem is akarom, persze, de máris jobb helyzetből indul a kölyök, hiszen van egy menő anyja és egy klassz nagybátyja. Abban is biztos vagyok, hogy Céci támogatását is megnyerte. - És én tudom, hogy minden kölyök szereti a fagyit, úgyhogy épp eleget búslakodtunk már ezen a padon. Menjünk és keressünk egy árust, meg valami kellemesebb időtöltést! - elkapom a kezét, és ha nem ellenkezik nagyon, felhúzom a padról. Rámosolygok, és eszembe is jut, mi jönne most jól nekünk. Nevetés, önfeledt nevetés, és valami olyan jármű, amin nem kavarodik fel. A sunyi, egyre szélesebbre terpeszkedő vigyor az arcomon arra enged következtetni, hogy máris kitaláltam a megoldást.
- Ha jól emlékszem, a vizes dolgok mellett van egy jó kis fagyizó..
Hogy eláztassam mindhármónkat egy jó kis vízi körutazáson? Remekül hangzik!

■ ■ Ahj, te nő... ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Csüt. Okt. 12, 2017 6:33 pm


to Théo

Nem mondom, hogy nincs bűntudatom amiért sikeresen elrontottam ezt a csodálatos napot, amiért őt terhelem az én problémáimmal, amiért nem tudtam befogni a számat...és amiért kimondatlanul is arra kényszerítem, hogy titkot tartson a testvére előtt. Lehettem volna elővigyázatosabb, magamba tarthattam volna mindazt ami nyomaszt. De...mégis, mindezek ellenére is megkönnyebbültem mert végre elmondhattam a titkomat valakinek, aki látszólag legalább annyira örül mint én. Ez azért megerősítés a számomra, mert ezek szerint bármi is történjen majd, lesz akire számíthatok. Csendben ülök a padon, próbálom rendbe tenni a gondolataimat és visszatérni a valóságba. Jobb lenne ha minél hamarabb visszatérne a jókedv közénk, mert az egyikünknek sem használ, ha búslakodva ücsörgünk itt tovább. Nem szeretném, ha Théodore gyengének ismerne meg, vagy esetleg olyan nőnek, aki nem képes szembenézni a saját problémáival. Most, hogy úgy érzem egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és tényleg kedvelem, nem akarom a nyavalygásommal tönkretenni az egészet. Még szükségem van néhány percre, hogy rendezzem a gondolataimat, aztán újult erővel vágok neki ismét ennek a napnak, és megpróbálok bepótolni minden elmaradt mosolyt. Figyelmesen hallgatom szavait, hirtelen nem tudom eldönteni, hogy mindaz amit mondd és ahogy érez gyengeségre, vagy erőre enged inkább következtetni. A szerelem egyszerre ad erőt és gyengít el, szerintem pontosan ebben a kettősségben van az ereje. Sajnálom, tényleg igazán sajnálom, hogy neki még nem sikerült mindezt megtapasztalnia, igazán megérdemelné, hogy részese legyen egy ilyen mindent elsöprő érzelem az életében.
- Szerelem létezik. Az, hogy te még nem találkoztál vele, nem jelenti azt, hogy nem is fogsz. Úgy fog betoppanni az életedbe mint egy hurrikán, mindent magával fog ragadni, és észre sem veszed majd, hogy minden percben azt kívánod bárcsak ez a hurrikán visszatérne. Mert pontosan erről szól. Jön majd valaki, aki egyik pillanatról a másikra dönt le a lábadról. Akkor majd nem is tudsz ellenkezni...mert minden vele töltött percben fogod csak teljesnek érezni magad. mosolygok rá, és akaratom ellenére is felidéződik bennem a legelső pillanat amikor találkoztam Serge-el, fokozatosan lopta be magát a szívembe és mostanra már el sem tudnám képzelni az életem nélkül. - De mindezek ellenére, a mesék nem fognak valósággá válni. Ez az érzelem nem fog megoldani semmit, nem lehet mentségnek használni, nem szuper képesség és nem széttörhetetlen. Jelen pillanatban nehezen tudom elképzelni, hogy bármi olyan történhet ami miatt szétválnak az útjaink Serge-el, de sosem lehet tudni, hogy mit fog kihozni belőle a félelem. Vagy belőlem. Hála Théonak máris sokkal jobban érzem magam, a szavainak és jelenlétének, támogatásának köszönhetően már nem érzem annyira veszett ügynek ezt az egészet. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam szavai hallatán.
- El is várom, hogy a gyerekem a legkifinomultabb káromkodásokat ismerje. bólogatok helyeslőn. Ahogy átöleli a vállam, a fejem szinte automatikusan hajtom a vállára és elcsukló hangon mesélem el a történetem. Nem akarok sírni, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, így amikor már úgy érzem nem bírom tovább visszafogni a könnyeimet elhallgatok és a földet bámulom. Szavai hallatán nem bírom visszafogni magam, egyszerűen átölelem őt és olyan szorosan ölelem magamhoz amennyire csak tehetem. Ha tudná, mennyit jelent nekem, hogy tényleg így gondolja.
- Te vagy a legjobb nagybácsi, akit ez a gyerek kívánhat magának. Mondom neki őszintén, mert tényleg így is gondolom.
- Tudod, most egy kicsit haragszom a bátyádra, hogy ilyen sokára mutatott be minket egymásnak. Sokkal hamarabb is megismerhettelek volna. mondom neki viccesen, persze egyáltalán nem haragszom Sergre, nem szerettük volna siettetni a dolgot, de most igazán örülök annak, hogy tovább nem húztuk a dolgokat és megismerhettem a családot.
- Ez a legjobb ötlet ami ma kipattant a fejedből. Nem csak a gyerek, hanem én is szeretem a fagyit. engedek az unszolásnak és hagyom, hogy felrángasson a padról. Ideje újra életet vinni az ittlétünkbe. - Remélem van csokis, vagy mogyorós...vagy, karamelles, sőt még a citromosat is megkóstolnám. magyarázok neki lelkesen és már szinte érezni vélem az ízek kavalkádját a számba. Lassan lépkedek mellette, miközben előkotorászom a térképet a táskám rejtekéből.
- Miért érzem azt, hogy valamire készülsz? ez a tekintet arra enged következtetni, hogy nem csak a fagyizás jár a gondolatai között.
- A térképen a fagyizó nincs feltüntetve, szóval szerintem sétáljunk a vizes játékok irányába, hátha tényleg ott van ahol emlékszel. Mit is takar magába a vizes játékok kifejezés? Remélem nem megint valami őrült hajtépős dolog. el sem hiszem, hogy csupán néhány perc kellett hozzá, hogy újra a felvidítson és a régi önmagam legyek.
- Mondd, csak ... veled minden rendben? Úgy...a hétköznapokban. Nem most. Úgy alakulnak a dolgaid ahogy szeretnéd? én megbíztam benne, és szeretném, ha ő is ugyanígy tenne és mesélne kicsit magáról. Bármiről.
■ ■■ ■nem vagyok könnyű eset mi? ■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak •• Szomb. Okt. 14, 2017 10:11 pm

Léah && Théo
In every real man a child is hidden that wants to play

Léah szavai mélyre furakodnak bennem, csendes megértéssel fogadom be őket anélkül, hogy közbeszólnék. Hol őt nézem, hol a körülöttünk hömpölygő tömeget, és nem is tudom, mit reagálhatnék rá. Hurrikánként jellemzi a szerelmet, melynek nem lehet ellenállni... És valamiért nem tudok ellenkezni. Valamiért hiszek neki, még ha ezt nem is vallanám be egyikünknek sem. Hiszen a nők mindig jobban tudják az ilyesmit, felesleges lenne vele pont a szerelemről vitatkoznom. Halvány mosolyt villantok hát rá, tovább gondolkodva még egy darabig az én hurrikánomon.
- A legjobb és az egyetlen nagybácsi! - korrigálom őt büszke mosollyal, és az legalább egy kis megnyugvással tölt el, hogy nem kell senkivel megharcolnom a legjobb címért. Automatikusan az enyém, na nem mintha létezne bárki, aki képes lenne lelökni a trónról - még ha Léah öt fivérével is kéne megküzdenem, úgyis én lennék a legjobb. Ez nem egoizmus, hanem tény.
- Ne is mondd! Nem tudom, Serge mit hitt. Egyértelmű, hogy te vagy számára az igazi, úgyhogy már az első randitok után hazahozhatott volna - Csak a fejemet csóválom a bátyám lassúságán, de hát jobb később, mint soha. A lényeg, hogy Léah a családunk tagja lett, és a titok, melyet már ketten őrzünk, nem is kecsegtethetne szebb jövővel.
- Hú, ez már négy gombóc! Nem félted a pocakodat? - nevetve cukkolom, és remélem, ő nem az a fajta lány, aki véresen komolyan veszi a súlyára vonatkozó poénokat. Természetesen annyi gombócra hívom meg őket, amennyit csak a kismama megkíván, és ha háromszorosára nő a hasa, engem az sem zavar, hisz Serge-nek kell ugyanúgy szeretnie őt, nem nekem.
- Én vaníliásat és zöld almásat ennék, azt hiszem. Vagy meglátjuk, hátha adnak fagyi kelyhet, öntettel meg olyan ostyával. - Az lenne a legjobb, benyomnánk egy-egy tányérral és vergődhetnénk az egyik padon órákig. A kérdése hallatán csak szélesedik arcomon a sunyi mosoly, majd ahogy konkrétan rákérdez, mit takar a vizes dolog, megköszörülöm a torkomat.
- Nos, beülünk egy kocsiba, ami körbevisz minket egy medence felett... Rajta.... Benne... - A végét már elkuncogom, hisz ebből talán már sejti, hogy a jármű lényege az, hogy a benne ülők ne ússzák meg szárazon. Szó szerint. Szerencsére még elég jó idő van ahhoz, hogy ne legyen gond, ha kicsit elázunk, azt pedig kizártnak tartom, hogy valaki ne szeretne vizesnek lenni. Könyörgöm, hiszen nem macskák vagyunk! A nyakba kapott zuhanynál nem létezik viccesebb dolog!
Rövid csendszünettel reagálok a következő kérdéseire, míg végiggondolom, mit is feleljek. Simán megjátszhatnám magam egy bájmosollyal, hogy másfelé tereljem a beszélgetést, de Léah őszinte volt hozzám, és úgy érzem, ezt muszáj azzal meghálálnom, hogy én sem hazudok neki - még akkor sem, ha tudom, úgysem jönne rá soha, ha nem az igazat mondanám. Így aztán zsebre dugom a kezem és hetykén megvonom a vállam, mielőtt felelnék.
- Nem, nem igazán... De már dolgozom a megoldáson. Tudod, nekem is van néhány titkom, amit jó lenne elmondani hamarosan Serge-nek. - Meg Cécinek, meg a szüleimnek, meg az egész világnak. Nehéz sóhaj szakad fel belőlem, melyen rögtön fakó mosollyal enyhítek. - Miattam nem kell aggódnod, egyelőre kézben tartom a dolgokat - teszem még hozzá, hogy annyira ne tűnjön reménytelennek a helyzetem, mint ahogy előadtam. Valójában nem olyan tragikus, sőt.. Csak bonyolult. Minden lehetetlennek látszó dolog leküzdhető részfeladatokból áll, úgyhogy nem aggódom amiatt, hogy nem találok kiutat a helyzetemből. Az már egy fokkal jobban aggaszt, hogy mégis mennyi macera lesz vele...
A vizes játékok felé menet tényleg szembe jön egy fagyis bódé, bár nem vagyok benne biztos, hogy erre gondoltam és ez a hely élt az emlékeimben, de jónak tűnik, úgyhogy felé vonom Léaht.
- A vendégem vagy annyira, amennyi csak beléd fér - beállok vele a sor végére, és a nyakamat nyújtogatva lesem meg a vállak és fejek felett a kínálatot, amit aztán tolmácsolok a lány felé is. Almás és vaníliás is van, úgyhogy részemről el is dőlt a dolog, és befizetem mindkettőnket dupla adag csokis ostya rúdra is.

■ ■ De nem ám! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

144
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Hullámvasútak ••

Tell me your secrets


Hullámvasútak
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Hullócsillag Park
» -=Villám Elemű Jutsuk=-
» Rókák kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 04. Párizs környéke :: Disneyland-