Színpadok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Színpadok •• Szer. Júl. 19, 2017 11:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1586
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Kedd Nov. 21, 2017 8:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Ez a november szerintem kihatással van a párokra is. Mostanság több a betegem, és Mila sem tudja már kézben tartani, mert meg kell húznunk a határokat. Nem fogadhatok újakat, mert betelt decemberig a naptáram, ott van még az egyetem is, ahol nemsokára kezdődik a vizsgaidőszak. Nem tagadom, hogy kellett a plusz pénz, mióta csődbe ment a TERVÜNK. A nagybetűs család lehettünk volna, ha Blair babájának, vagyis a miénknek van szívhangja, de nem volt. A fiatal lány így is megkapta a jutalmat, ez közös döntés volt a részünkről Debbie-vel. Egy idegen országban vállalta a terhet, hogy gyereket szül nekünk, holott az otthona, a családja, és a barátai nagyon messze voltak. Nem váltunk el rossz szájízzel, még emailezünk is, de ez csak plátói, mert tudom, hogy el fog múlni. A mostani életünk Párizshoz köt, már a feleségem is elfogadta, hogy nem fogok visszamenni Ausztráliába, mert az édesanyám haldoklik. Apa kitartó, és minden jóval ellátja, de az utolsó kemo óta sem javult az állapota. Nem állok készen arra, amire megkért. Nem fogom a húgomat kordában tartani, most éli az első szerelmét, az apám süket a világra, és nem látja a nyilvánvalót, hogy a neje haldoklik. Mindenki homokba dugja a fejét, kivéve engem, és az oldalbordámat. Megannyi rosszat éltünk át mostanában, hogy az sem meglepő, hogy egy kicsit eltávolodtunk. Mindketten rajongtunk a munkánkért, én különösen betábláztam magam, de Debbie sem panaszkodhatott, mert jött a téli szezon, és a kinti esküvők itt sem múltak el. Én soha nem hittem volna el, hogy ennyien vágynak a hóesésre, amikor kimondják a boldogító igent, de ugye ehhez férfiként nem értek annyira. Ma már túl vagyok az utolsó betegemen is, az ősz végéhez közeledve még pluszok vannak, de már elkél a vastagabb kabát felülre. Mila beragyogja a rendelőt, mindenki szereti, a betegek nem feszengnek a társaságában.
- Mára végeztünk…azt hiszem. – mondom neki, és a kabátomért indulnék, ami az akasztón van, de aztán megtorpanok. A naptárra vetül a pillantásom, és elfehéredek.
- Ma van…jesszusom elfelejtettem. – kapnék a szám elé, de az asszisztensem beelőz, és egy borítékot nyújt át a tenyerembe.
- Ma este lesz egy különleges jégrevü Disneylandbe. Már régen lefoglaltam nektek. Lepd meg vele Debbiet. – nem tudok elég hálás lenni a szőkeségnek, egy mosollyal veszem el tőle, és csúsztatom a kabátom zsebébe.
- Holnap találkozunk, és ha lehet, addig ne rendelj több bőrfotelt, mert tele lesz vele a váróterem. – kacsintok rá, miközben egy széles mosollyal búcsúzik, én meg rájövök, hogy nem ártana a másik féllel is egyeztetni a meglepetésről, ha már van.

„Szia Deb, mikor végzel? Tudom, hogy szólnom kellett volna hamarabb, de akkor mit érne a meglepi? Ismersz, nem tervezek előre, és szeretem a spontaneitást. Mit szólnál, ha egy óra múlva elugranék érted a belvárosba kocsival? „

Küldöm el neki a kis üzenetet, és ezután a farmeromba süllyesztem a készüléket, és már ott sem vagyok. Az egy óra alatt rengeteg elintézendő halmozódik fel, és nem vagyok rest még a virágüzletbe is beszaladni. Nehéz hetek ide, vagy oda, de ma van az évfordulója annak, hogy örök hűséget esküdtünk egymásnak. Hány éve is már? A hat egy remek szám, én szeretem, és ennek tükrében veszek neki hat szál liliomot. A rózsa túl hivalkodó, nem olyan, mint a feleségem. Az élet örömét jelenti. Az eladó egy kék selyemszalagot teker köré, én meg izgatottan szállok be az autóba, és fektetem rá az anyósülésre. Nem kell sok, hogy elérjek a megbeszélt helyszínre, és leállítva a motort, pattanok ki a hat szál virággal a kezemben. Megállok a kocsi oldalánál, és mikor megpillantom a szőke nejemet, egy mosollyal intek neki.
- Sziaa…hat éve. – fúrom a tekintetem az övébe.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 27, 2017 10:36 am-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Kedd Nov. 21, 2017 9:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Az idő rohan.
Egyik pillanatban még reménykedve léptem át a magánrendelő küszöbét. Hittem, hogy végre a monitor megmutatja nekem azt, amire a világon legjobban vágytam. Egy gyermek szívének dobbanásában reménykedtem, mely hitet adhatott volna nekem a következő hónapokban. A másikban pillanatban, pedig már a puccos mosdóban vagyok bezárkózva, hogy kiadjak magamból mindent. A reggelit, az ebédet, a felgyülemlett feszültséget. Mindezt 2-3 percbe sűrítve, hogy ne legyen túlságosan feltűnő, hiszen azt mondtam, hogy csak kisdolgom van. Ott álltam a tükör előtt, mint egy romhalmaz, hiszen akkor ott újra összedőlt bennem a világ. De egy mélyről jövő sóhajtás után szépen összekapartam magam, s mikor kijöttem a jobbik felem vettem elő. Rendezett külső, illatfelhő utánam, kívülről minden tökéletes, belül pedig meghalt egy részem.
Rohannak a napok, de nekem mindig kell arra időt szakítanom, hogy egy röpke másodpercre megálljak, s biztassam magamat. ’Menni fog.’ Tudom, hogy ez úgy tűnhet, mintha egy megrögzött, röhejes liba lennék, de, aki nem tudja, hogy mi van a hátam mögött, az ne kezdjen el a viselkedésem alapján ítélni.
A munka jelenleg az életem, megmentett attól, hogy az újabb baba elvesztésénél összeomoljak. Nem állítom, hogy teljesen rendbe tett, mert az ilyesmi képtelenség. De arra tökéletesen jó, hogy ne otthon ücsörögjek és keressem magamban a hibát. Mert bizony, amikor nem jöttem be, akkor napokig gyötörtem magamat, s megjártam a poklot is. Szerencsére Galenek köszönhetően sikerült ebből kilábalni, hiszen ő rá nem tehetek még egy nagy terhet. Bőven elég az édesanyja, egy elme roggyant feleség senkinek se kell.
Az irodában ücsörgök, próbálok egy problémásnak tűnő menyasszonynak megfelelő opciókat találni, mikor az üzenet érkezik. Tudom, hogy túlságosan nyálas a dolog, de akárhányszor ő hív vagy ír, a szívem egy nagyot dobban. Ebből is tudom, hogy nagyon is jól döntöttünk, mikor egymást választottuk, hiba lett volna másképpen cselekedni.

Soha nem lesz vége... kb 1 óra, lehet kicsit kevesebb. Szeretem, ha meglepsz és nem tudnék rád ilyesmi miatt haragudni. Alig várom. Képzelj ide valami ultragázéscsöpögős elköszönést.

Nem haragszom a kései időzítésért. Szerencsére van itt bent is másik öltözetem, pont az ilyen hirtelen jött ötletek végett. Sokszor lep meg, imádom érte, a kapcsolatunk nem csak a kölcsönös bizalmon alapul, hanem azon is, hogy mindig sikerül valami újat belevinni. Hiába jönnek a nehézségek, még mindig kitartunk egymás mellett, s karöltve igyekszünk megoldást találni. Imádom ezért.
Az egy óra hamarabb elmegy, mint tervezni mertem volna, de nem bánom. Hiszen az üzenet óta az izgalom folyamatosan átjár. Nem bírok magammal, sikerült egy szerelmes kis tinivé változnom, ami így harmincon túl azért eléggé viccesen néz ki. Az időjárásnak megfelelően öltözködöm, de igyekszem elegáns és megnyerő is maradni, mintha újra meg szeretném hódítani őt.
Lassú léptekkel haladok felé, már messziről kiszúrom őt. Éppen olyan jól néz ki, mint amikor megismertem. Tény, hogy a vonásai kissé öregedtek, de így még vonzóbb, mint akkor. Nagyokat pislogva nézek rá és a csokorra, majd szavait meghalva, egy mosoly ül ki az arcomra.
– Mintha csak tegnap lett volna.. – közelebb lépek hozzá, kezeim közé fogom az arcát, majd nyomok az ajkaira egy apró csókot. – Hova megyünk? – érdeklődve meredek el tekintetében. Próbálok nyugodt maradni és nem egy hiperaktív kisgyerekké válni, de tudom, hogy ő ismer eléggé. Pontosan tudja, hogy nem bírom ki, hogy ne tudjam. Hogy ha eljátssza azt, hogy míg oda nem érünk, nem mondja el, akkor én képes leszek lyukat beszélni a hasába és még be is pisilek izgalmamban. Szóval jobb lesz, ha nem húzza sokáig, mert én nem haraggal büntetek. Sokkal inkább a túlzott szeretettel.


Összekapom magam. <3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Vas. Nov. 26, 2017 5:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Szerettem a munkámat, és ezzel a feleségem is így volt, de mióta elment Blair valahogyan mindketten ebbe menekültünk, és tartottam tőle, hogy ez az állapot hosszabb ideig fog fent állni, mint szerettük volna. Nem panaszkodott Debbie, inkább ő is sokáig maradt bent a munkahelyén, vagy otthonról vacsorafőzés közben intézte az ügyeit. Párizs is hasonló pénzcsináló hely, és itt is akadnak gazdag emberek, akik meg akarják mutatni a többinek, hogy mennyivel több van nekik, emiatt a legdrágább szervezőt kérik fel a nagy napjuk miatt is. Kicsit elgondolkodtam ezen én is útközben, amíg bementem a virágboltba, és kikértem a hat szálat. Nem akartam a sablonos ötlettel előállni, és Milának hála ez az este legalább nem fullad kudarcba, mert elviszem valahová a nejemet. Le kell lassulnunk, most nem beszélhetek az anyámról, a családomról, sem a munkámról…túl sokszor hallja ezt, így marad a hangulatteremtés. A férfiak többsége tisztában van vele, hogy olykor ki kell bújnia a komfortzónából, és én is így tettem, de számomra nem volt teher a romantika. Elvégre a szerelmesek városában élünk, nehogy itt érjen a negatív kritika, hogy nem tudtam összehozni egy normális házassági évfordulót. A megbeszélt időpontig még van egy kis időm, a forgalmasabb utat választom, hogy nézelődhessek. Jön a karácsony, nemsokára fehérbe borul a város is, a fények és a különböző díszítések jelzik az ünnep közeledését. Szerettem az év ezen szakaszát, egy kis békesség honol minden házban….kíváncsi voltam, hogy a mi veszteségünkre is gyógyír lesz-e az otthon töltött idő. A menüt nem is beszéltük át, és megint elkalandozom, míg oda nem érek a körforgalomhoz, és be nem kanyarodok a megfelelő utcába. Szerencsére találok egy nagyszerű helyet, és leállítva a motort szállok ki, hogy illendően fogadjam Életem nőjét. A kabátomat jobban összehúzom, és a selyemszalaggal átfont virágcsokorral állok meg az épület előtt, és tekintek fel az ablakokra. Tudom, hogy merre van az ő része, de ott már sötétség honol, így biztosan útban van…miért izgulok? Nem szoktunk veszekedni, de néha azt kívánom, hogy bárcsak megtennénk, mert akkor tudnám, hogy mi játszódik le a fejében, de így csak egy nagy homály. Nemsokára fel is tűnik az ajtóban, és egy mosollyal intek neki, hogy merre jöjjön. A várva várt üdvözlés nem marad el, és átadva neki a virágot, ő az, aki a csókot kezdeményezi. Finoman hajolok rá a puha szirmokra, és ízlelem meg őket, de csak röpke ideig tart.
- Az meglepetés lesz. – kinyitom neki az ajtót, és ha már beült, akkor rácsukom, és megfordulva én is beszállok a volán mögé. Amint beindítom a motort, már a fűtésre is rákapcsolok. A kabátomból kibújok, és a hátsó ülésre dobva, csatolom be a biztonsági övemet.
- Szerintem tetszeni fog. Milyen napod volt? Sajnos nem tudtam telefonálni az ebédszünetben sem, mert becsúszott egy újabb beteg. Mostanában meghülyültek az emberek, és nem képesek kilépni a rossz szokásokból. – sóhajtok egyet, és most a párhuzamos utcán követem az egyik autót, mert a városon kívülre kell érnünk.
- Egyébként nem maradunk Párizsban, kicsit autókázni fogunk, és ha nem lesz semmi baj, akkor időben odaérünk. – nézek rá oldalasan, de valaki kivág elénk, és bele kell taposnom a fékbe. Automatikusan nyomok rá a dudára, hogy vegye a lapot a szabálytalan közlekedés miatt, de csak egy középső ujjbemutatást kapok cserébe.
- Legszívesebben… - nem mondom végig, hogy mit csinálnék az illetővel, inkább kitolatok, és gázt adva térek át a kivezető sztrádára.
- A szüleid eljönnek karácsonykor hozzánk? A minap láttam már a díszeket kint. – hozom fel a témát.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 02, 2018 7:01 pm-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Vas. Nov. 26, 2017 7:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Az, hogy nem balhézunk, nem tesz jót. Néha érzem, hogy az indulatok elnyomása minden nap egy kis bélyeget nyom rá a kapcsolatra. Persze az érzések nem változnak, én ugyanúgy szeretem őt, s nem neheztelek rá semmiért. Viszont azt is pontosan jól tudom, hogy egyszer kénytelenek leszünk arra, hogy leüljünk és beszéljünk. Szeretném, ha tudná, hogy mit érzek, hogy mi játszódik le bennem, azonban kell még egy kis idő, hogy egy kicsit lenyugodjak. Hogy el tudjam engedni a dolgot, hogy ne nehezteljek Blairre. Mert bizony felé van bennem egy ilyen.
Mellkasára teszem kacsómat, még ha röpke pillanatig is tart az üdvözlés, számomra ez olyan, mintha újra az első csók csattanna el közöttünk. 6 éve vett el, megmutatta, hogy képes mellettem lenni, a jó és rossz pillanatokban is. Szerencsétlenségére, a romantikus és mégis állatias énjének köszönhetően, nem fog tudni lekaparni magáról. A holtodiglan, az én részemről még a síron túlra is szólt.
Egy mosollyal köszönöm meg az ajtó kinyitását, s miután táskámat hátra tettem, be is huppanok.
– De ez így nem fer – lebiggyesztem az ajkaimat. Tudnom kell, egyben szeretném látni az egészet, számomra ez igenis fontos. Mindig is olyan voltam, aki megtervezte előre a dolgait, s amennyire tudta, rendben is tartotta. Amióta elmentek a gyerekek, erre még jobban odafigyelek. Már nem teszek egy lépést se anélkül, hogy ne lenne az megtervezve, begyöpösödtem.
– Persze, tereld csak a témát, mert attól aztán jobb lesz a helyzet – lassan kigombolom a kabátomat, de én nem dobom hátra, hagyom, hogy a hátamat melegítse. – Elment, nálam semmi váratlan nem történt. Semmi gond, túléltem a hangod hiányát, mint láthatod – elmosolyodok. Nem tudok én ilyen dolgok miatt haragudni, hiszen ennél sokkalta nagyobb problémák is vannak az életben. – Hát szerintem, ahogy egyre fejlődik a technika, úgy lesznek az emberek egyre hülyébbek. Már az elalvás is úgy megy a legtöbbeknek, hogy előtte minimum fél órán át nyomkodják a telefont. Ez meg rámegy a kapcsolatokra – persze van előnye is a fejlődésnek, de amellett nem lehet elmenni, hogy bizony a társadalmi élet rovására megy rá. Okostelefonok – buta emberek, manapság ez a csodálatos párosítás egyre gyakoribb. Néha sírni tudnék, amikor látom, hogy a mai fiataloknak az a kikapcsolódás, hogy ülnek egymás mellett és nyomkodják a telefont. Öreg vagyok, tudom.
– Ahj Gale, ne csináld már.. Legalább a helyszínt mondd meg. Tudod, hogy milyen vagyok. Had ne kelljen átmásznom a hátsó ülésre, hogy kutakodni kezdjek – már kapcsolnám is ki a biztonsági övet, de a mozdulat közepette fékez egy nagyot drága férjem. Hogy az a.. Elkerekedett szemekkel nézek az elénk bevágó autóra, de nem mondok semmit. Tudom, hogy Gale nem hibázott, s csodálom azért, hogy az indulatait képes visszafogni. – Tudom – felsóhajtok, kezemet elveszem a biztonsági övről, mert hogy ezek után biztosan nem fogom kikapcsolni, míg oda nem érünk.
– Nem kérdeztem tőlük. De gondolom, az egyik napot biztos velünk szeretnék tölteni. Miért? – Karácsony.. Hol van az még? Nincsen bajom ezzel az ünneppel, de azt kifejezetten utálom, hogy már november elején ezzel van minden tele. Manapság túlságosan a pénz irányába ment el ez is, már nem a szeretetről szól a dolog.
– Van esetleg valami terved? Előrébb járnál a tervezgetésben, mint én? Hát ez, hogy lehet? – felé fordítom a fejemet. Általában én vagyok az, aki hetekkel korábban pörög az ilyen témákon. De, hogy őszinte legyek.. Mostanában erre nincsen energiám. Túlságosan lemerítettek a dolgok, s az sem tesz igazán jót, hogy inkább dolgozom, minthogy pihenjek.


<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Vas. Dec. 10, 2017 3:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Ez látszólagos hallgatás volt a részemről, nem sikerült beazonosítanom a felszín alatt húzódó feszültség okát, de tudtam, hogy ma akár villámok is cikázhatnak át az égen, akkor sem engedhetem meg magamnak azt, hogy megbántsam a feleségemet. Valóban szerettem, és talán furán alakultak a hétköznapjaink a béranya sikertelensége után, de senki sem hibáztathatta volna a másikat. Megfordult a fejemben, hogy valamelyik kollégámtól kérek segítséget, és leülök Debbievel megbeszélni a történteket, de valahogyan még nem érett meg bennem a döntés. Helyette virágcsokrot veszek, és a párizsiak által annyira nem kedvelt Disneylandbe tartunk. Mi tagadás szerintem jó móka, de akik törzsgyökeres itteniek, azok tudják, hogy a legtöbben turisták, és olyan a tömegnyomor, mintha a karácsonyt egy adott helyen hirdették volna meg. Szerettem volna visszacsempészni az életünkbe a varázslatot, és azt a mindent elsöprő érzést, és ehhez nem is kaphattam volna jobb kapaszkodót, mint ez a két belépő a jégrevüre.

Mosolyogva várom be a kocsinál, a csókunk csak futó, de így is kiérzem belőle a sürgetést, a többre való hajlamot. Még az is megtörténhet, ha nem görcsölünk rá , hogyvez az este olyan meglepetéseket hozhat, amire egyikünk sem készült fel. A kedvenc virágjával lapulok neki a járgánynak, és ha már készen áll, akkor segítek neki beülni. A pillanat törtrésze alatt illanok át én is a másik oldalra, és indítom el a motort. A kíváncsisága nem ismer határokat, néha tényleg azt hiszem, hogy egy kislány veszett el a nejemben, aki olykor átveszi felette az uralmat, de nem tudok neheztelni rá emiatt.
- Nem tereltem a témát, és csak szeretném, ha rejtve lenne előtted  a program, egyébként lehet igazad van, és ebben áll a probléma, mindenesetre nincs időm több betegre. A telefonok meg nem helyettesítik a valódi kapcsolatokat. – helyeselek, mint a szakértő a témában, de valljuk be…azért én is kísértésbe esem, és használom a huszonegyedik század ördögi kütyüit, ahogyan ő is. Az egyik utcából kanyarodnék ki, de a reflexeimen múlik, hogy bele tudok taposni a fékbe, és nem történik nagyobb baj, csak a biztonsági övünk húzódik meg erősen, én meg elkáromkodom magam. Történhetett volna tragédia is ebben a nagy sürgésben. Az indulataimat jól elrejtem, és a szülei karácsonyi terveiről kérdezem, ha már e körül forog minden. Még van egy kis időnk addig, de talán tekintettel az édesanyám állapotára jobb lenne felállítani a menetrendet.
- Mert jó lenne tudni, hogy mennyi időre jönnek. Nem tudom, hogy anya állapota hogyan változik addig, de a legutóbb azt mondta a kezelőorvosa, hogy lehet bent kell töltenie az ünnepeket. Cami hajlamos ebből hisztériát csinálni, mert ódzkodik a kórházaktól, apa meg szerintem tudomást sem venne róla. – egy szekundumra engedem csak meg, hogy lássa az íriszeimbe költöző fájdalmat, de utána felöltöm a pókerarcot, és mosolyogva gyorsítok a sztrádán.
- Én meg az ötletelés az jobban hangzik, ugye tudod? Nem tervezek, csak ha te is benne vagy. – hajolok át fél kézzel a kormányt tartva, és egy puszit nyomok a szájára. Az út legrizikósabb részét már a hátunk mögött hagytuk a főváros elhagyásával, de innen talán már magától is rájön, ha nem, akkor meg örülhetek, mint majom a farkának. Visszahajolok, és bekapcsolom a rádiót, egy kis hangulatfestésnek megteszi a mostani kívánságlista, és azon ügyködöm, hogy hamarabb érjünk oda. A lámpák meghajolnak előttünk, mindenhol zöldre váltanak, ahol lassítanom kellene, így egy fél órán belül már a parkolóhelyet kereshetem.
- Tudom, hogy hideg van a hintázáshoz, de van itt más is. – betolatok két óriás közé, és kicsatolva magamat halászom elő a borítékot, és nyújtom át neki. Türelmesen megvárom, hogy kibontsa, és megnézze a tartalmát.
- Jégrevü…nem egy balett, de talán megteszi. – vonom meg a vállamat, és a kabátomat előrevéve nyitom ki a nyílászárót. A tömeg már gyűlik, mikor bekapcsolom a riasztót, és a derekát átkarolva húzom közelebb Debbiet, hogy besoroljunk a masszába.
- Hallod…eszméletlen. – tekintek fel a kivilágított épületegyüttesre. A nemzetiségek keverednek körülöttünk, de én csak a homlokára tapasztom a számat, és szorosabban fogom át a karcsú darázsderekát.
- Éhes vagy, esetleg szomjas? – a hallójáratába irányítom a kérdésemet.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 10, 2018 10:02 pm-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Hétf. Dec. 11, 2017 5:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Megadóan emelem fel a kezeimet. Ha nem szeretné, hogy belekotnyeleskedjek, hát legyen. El tudom viselni, hogy csak akkor derüljön ki, mi is a program, amikor odaérünk. Bár eléggé nehéz lesz. Ficánkolok is rendesen, egészen addig, míg a hirtelen fékezés be nem következik. Elég jó intőjel arra, hogy lenyugodjak és ténylegesen elengedjem a dolgot.
- Ha az jobb, akkor nem jönnek. Majd én elugrom hozzájuk egy napra és így nem lesz még nagyobb teher rajtunk – ez az ajánlat szerintem eléggé korrekt. Nem akarok én a nyakába több gondot akasztani, s a szüleim is megértik, ha idén nem olyan nagyszabású lesz a Karácsony. Én meg amúgy sem szeretem ilyenkor a felhajtást, oké, adjunk egymásnak ajándékot, meg szeressük egymást. De manapság, amilyen reklámot kap, meg ilyen akciók, olyan kedvezmények.. Ez már régen nem arról szól, mint annak idején. – Nem kell neked összeroppanni, annyi mindent vállalsz magadra – megsimítom a combját. Az én drágám folyamatosan gondoskodik mindenkiről, éppen ezért féltem őt. Nem szeretném, ha a sok felelősség, a munka és minden egyéb miatt egyszer csak hopp és reccs. Azt hiszem, nem tudnám összekaparni őt, s ez a gondolat így is mindennap emészt, hát mi lesz, amikor még be is következik.
– Szerintem ez lesz a legjobb. Nem akarok nagy felhajtást, Cami meg apukád eljönnek hozzánk egyik nap, másik nap bemegyünk anyukádhoz. Én meg vagy 24-én vagy 27-én elugrok apáékhoz. Jó lesz ez így, te meg pihensz aznap, amikor nem leszek itthon, rád fér – mosolyogva viszonzom a pusziját. Máris én terveztem meg dolgot, s ha neki ez megfelel, akkor le is tudtuk ezt a Karácsony mizériát, többet nem is szeretnék foglalkozni a dologgal a mai nap folyamán.
Kifele nézelődöm, van már sejtésem, hogy merre tartunk, de nem értem, hogy minek. Késő tavasszal vagy kora nyáron sokkal jobban szeretek idejönni. Most hideg van és már késő is, sötét és mégis a parkoló szinte tele van. Kérdőn pillantok Galere, mikor leállítja az autót. Szólnom sem kell, ő már magyarázatot is ad, s nyújt felém egy borítékot.
– Hmm, érdekesen hangzik – odahajolok hozzá, hogy az arcára egy puszit adjak. Elég különleges lehet egy ilyen dolog, nem is értem, hogy a fenébe juthatott az eszébe, ja de igen. – Majd megköszönöm Milának is – nevetve szállok ki a kocsiból. Nem leszúrás ez, tudom én, hogy ő mennyire elfoglalt és, hogy az a lány mennyire a segítségére van. Nélküle talán már el is veszítette volna a férjem az okos kis fejecskéjét. Magamra kapom a kabátomat, a nyakam köré pedig sálat tekerek, majd Galebe karolok és megyek arra, amerre ő vezet. Marha sokan vannak, aminek köszönhetően arra merek következtetni, hogy ez biztosan jó buli lesz. Vagy csak elég kiváló promóciót kapott és jól beetették a népet, remélem, nem ebbe a csapdába esünk bele.
– Éhes is és szomjas is vagyok – ártatlan vigyorral nézek rá. Mikor küldte az üzenetet, akkor azt mertem feltételezni, hogy enni megyünk. Így én naiv nem ettem, mielőtt leindultam volna. – Meleg tea jó lenne, meg nem is tudom mi, valami könnyű – ha tudtam volna, hogy mire készül este neki álltam volna sütni, vagy esetleg ebédszünetben kiugrottam volna egy kis péksütiért, meg megcsináltam volna a teát a termoszba. Mennyivel egyszerűbb lett volna az, utálok sorban állni. Meg az legalább tudom miből készült, s lett volna benne egy kis szeretet is. Tőlem neki.
– Gale ez fantasztikus – nagy szemekkel nézem a berendezett terepet. A látvány mindent megér, még azt is, ha az előadás egy nagy kupac kaki lesz. Azzal vagyok itt, akit a legjobban szeretek, a környezet csodás, már csak egy kis meleg kell és mindent megkapok, amire szükségem lehet ezen az estén.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Pént. Dec. 15, 2017 5:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Az ünnepek közeledtével természetes, ha összeül a családi kupaktanács, de a mi esetünkben ez még sokkal különlegesebb is. Szerettem Ausztráliában élni, egészen más hangulatban teltek a téli időszak által nyújtott pihenőnapok, mint Európában, alapvető különbségként az időjárási körülményeket tekintve. Szeretem Debbie családját, de most úgy érzem, hogy a sajátomra kell koncentrálnom, mert nem tudom, hogy mennyi ideje van még hátra az édesanyámnak. Minden perc ajándék, és ezt a mellettem időző hölgyemény nagyon is jól tudja. A kormányon tartom a kezemet, de mikor előáll azzal az ötlettel, hogy egyedül megy át, valamiért egy ki nem mondott teher hullik le a vállamról.
- Megtennéd? – nem fogok alakoskodni, hiszen tisztában van vele, hogy nincs senkivel sem bajom, csak ez most más.
- Nem fogok. – a pillantásom a combomra siklik, ahol a keze pihen meg, és most még nagyobbat nő a szememben. Egyetlen árva szóval sem tiltakozott, mikor szinte kijelentettem, hogy elhagyjuk a régi otthonunkat és Párizsba költözünk, holott már odaát elért egy egzisztenciát, de értem megtette. A felvezetését hallgatva döbbenek rá, hogy nemcsak én tudok szervezkedni, hanem ő is. A munkájából kifolyólag ez természetes, mégis néha úgy kezelem, mint egy féltett gyermeket. Deborah sokkal előrelátóbb, és erősebb is, mint a törékeny alkatából sokan gondolnák.
- Így lenne a legtökéletesebb. – odahajolok, hogy az ajkaira forrjak, és hálát adjak az égieknek, hogy kitartottam mellette. Nem mondanám, hogy minden könnyű, és rózsás, de az oltár előtt megfogadtam, hogy jóban és rosszban mellette leszek. A gyerektéma most szunnyadóban van, nem fogom felhozni, hacsak nem ő teszi meg előttem, mert akkor kénytelen leszek sodródni az árral. Az út hátralevő részében nem érzem szükségét, hogy beszéljek, a csend is lehet tartalmas, és kielégítő. A parkolóhoz közeledve már aggódom egy kicsit, hogy nem késtünk-e el, de aztán megnyugszom, és leparkolok az első ideális helyre. A kérdő tekintetre máris feleletként átnyújtom neki a borítékot, és beavatom a részletekbe.
- Érdekesen? Hát ennél többet vártam. – mosolyodom el, de mikor szóba kerül, hogyan is jutottam el odáig, hogy jegyet váltsak erre, már ő az, aki kimondja a nyilvánvalót.
- Mila remek asszisztens, néha még a napirendemet is jobban tudja, mint jómagam. Aranyat ér, és lesz rá alkalmad, hogy megköszönd. – ugyan még nem fejtettem ki neki, de szeretném meghívni még az ünnepek előtt egy amolyan ismerkedős, és ajándékszagú vacsorára a házunkba. Mások méregdrága kölnikkel, vagy felesleges dolgokkal hálálják meg a másiknak az egész éves munkáját, de jobban ragaszkodtam a régi elvekhez, és a személyes meglepetések híve voltam. A kocsiból már úgy szállunk ki, hogy az öltözködés után magamhoz vonjam a nejemet, és ennek módján álljunk be a sorba is.
- Akkor a büfé lesz az első utunk helyszíne, még időben vagyunk. – pillantok a karórámra, de érzékelem, hogy nem szívesen néz az előttünk lévő embertömegre. Nem tehetek róla, de azért máris érződik a Disneylandi varázslat, és a sor mellett két korcsolyázó várja a nézőket.
- Tudom, még nekem is tetszik. – toporgok előre, de aztán sikerül bejutunk az első ellenőrzési ponton, és le is adom a jegyünket, aztán némi tapogatózás árán, de beérünk a palotára hajazó épületbe. Az egyik Frozen szereplő a brosúrát a kezembe gyömöszölve terel arrébb.
- Szerintem ott kéne leadni a kabátunkat. Na bújj ki belőle, és addig olvasd el, hogy mit nyújt ma este a gyerekműsor. – vigyorogva állok a háta mögé, és lesegítem róla a téli darabot, aztán a felkaromra fektetem, és eltűnök a közeli pultnál. A kis csaj szerencsétlenkedik egy sort, amit nem bánnék, de mögöttem már tolakodnak, így fogom magam, és az egyik alacsonyabb termetű asszony felett intézem el a sorunkat. A bilétákkal együtt oldalazok vissza a feleségemhez.
- Itt vagyok, és ott a büfé. Mit tudtál meg? – sandítok le a programfüzetre, de a színpadi díszleten kívül nem sokat látok.
- Ó, még asztalok is vannak, és ott egy üres. – bámészkodom, és elkapva az egyik elsuhanó férfi elől a nejemet, magam elé állítom.
- Elsodornak, ha nem vagyok itt. – a derekán futtatom végig a kezemet, és összezárva a hajába fújok.
- Mihez lenne kedved? Fél óránk van még. – ölelem át hátulról, egy kis terpeszben állva.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szomb. Dec. 16, 2017 3:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Nem tudok rá többet mondani. Nem a megszokott látvány, de nem is varázsol el annyira. Nem igazán vagyok oda én az ilyesmiért. Persze kell a kikapcsolódás és nagyon kedves ötlet volt az asszisztensétől, hogy ilyesmire gondolt, de talán jobb lett volna, ha magának veszi a jegyeket és nem nekünk. Mert én tökéletesen beértem volna egy otthoni vacsival, a kedvenc filmünket nézve, meg összebújva. Ezekben a nehéz időkben az ilyesmire semmi szükségem, s vágyam. De ezt mégis, hogyan mondjam el neki, aki itt áll mellettem? Ha ránézek, látom rajta, hogy ő lelkesebb és igyekszik, így hát megerőltetem magamat, s én is próbálom a jobbik énemet előhúzni erre az estére. De csak ezután a megjegyzés után.
– Lassan féltékeny leszek erre a lányra – jegyzem meg. Hangomban egy kevés komolyság is felcsendül. A nehéz időkben az emberek sok mindenre képesek. Bízom én Galeben, de másokban nem, így Milában sem. – Megköszöntem neked, nem hiszem, hogy másnak is hajbókolnom kéne érte – egy mosolyt erőltetek az arcomra. Tőle kaptam, ha nem ismerném eléggé, akkor azt se kellene tudnám, hogy más vette meg. Nem fogok kisestélyt tartani azért, hogy az asszisztensének köszönetet nyilvánítsak. Ismerve a férjemet, ő eléggé honorálta már, ha meg nem az ő dolga, nekem ehhez semmi közöm.
– Remek, akkor irány a büfé – célirányosan. Bár nem vagyok abban biztos, hogy lehet enni a műsor alatt. Nem tudom, hogy mit illik ilyenkor. Színházba se úgy megy az ember, hogy visz magával ételt meg italt. Gondolom ez ahhoz hasonló, akkor meg feleslegesen indulunk meg a büfébe.
- Leadni? De hát - mire befejezném, ő már le is segíti. Nekem pedig ez tök furcsa, mert nem érzem azt, hogy olyan hű, de nagyon meleg lenne. Lopva körbenézek, s rájövök, hogy senki sincsen bundában, hanem egész kényelmes viseletet hordanak. Hát akkor legyen, engedelmesen bújok ki belőle, majd nagy szemekkel nézek a programfüzetre. – Gyerekműsor? – nem tudom, hogy ezt hallja-e vagy sem, de kicsit földhöz vág vele. Persze nem kellene ettől szarul érezni magam, de hát mégis Disneyland az a gyerekek hazája, meg a gyerekműsor is, nekünk meg hát nincs gyerekünk. Nem lesz ez így jó. Lassan egy nagyobb levegő adagot fújok ki magamból, s mire kedvesem visszaér, már nem agyalok tovább ezen a témán. Egyelőre.
– Gale, igazából miről szól ez a jégrevü? - érdeklődve nézek rá, miközben haladunk. Merthogy, amíg ő a kabátokat rendezte én aztán minden mást csináltam, csak a prospektust nem néztem. Szép, figyelemfelkeltő, jó a marketingje, de olyan kis betűkkel van megírva, hogy nem vagyok hajlandó zoomolni a szemeimmel.
– Nem mintha félnék az emberektől, de köszönöm, hogy megmentesz – nevetve fordulok felé és lopok egy csókot tőle. Ő bárki elől megmenthet, s kérhet cserébe bármit, biztos hogy megkapja. Ha nem imádnám ennyire, még akkor is mindent megtennék azért, hogy örömet szerezzek neki. Bárhogy. Khm.
– Hát mondjuk ennék – nevetve nézek rá. Hát mihez lenne kedvem, amikor megjegyeztem neki, hogy éhes vagyok? Enni. Utána meg, megtalálni a mellékhelyiséget, hogy ne az előadás alatt járkáljak ki-be. – Nem tudom mit lehetne még itt. Mondjuk, öhm – tehetetlenül körbenézek. Hintára ilyen időben nem vágyok, körbe-körbe sétálni sem szeretnék, hiszen nyár elején sokkal nagyobb az élet és látványosabb is itt minden. – Tényleg nem tudom drágám – elnevetem magamat. Kissé meg vagyok szeppenve, vagy inkább zavarodva. Lenne spontán ötletem arra, hogy mivel dobjuk fel az ittlétünket, de egyrészt lehet, hogy öregek vagyunk már ehhez, másfelől hideg van, harmadrészt pedig..lemaradnánk az előadásról és gondolom annak, nem igazán örülne.
– Képzeld volt ma nálunk egy pár, akik mintha a mini kiadásaink lettek volna – nézek rá nagy szemekkel. – Úgy bújtak egymáshoz, meg úgy beszéltek, mint ahogy mi a legelején. Két hónapja ismerik egymást, s úgy döntöttek, hogy összeházasodnak, már gyereket terveznek – nem tudom, hogy miért tölt ez el engem ekkora lelkesedéssel. De hát cukik voltak, s tényleg eszembe juttatták azt, hogy még milyen volt a legelején. Mikor sokkal gondtalanabbak voltunk, s hittük, hogy olyan jövőnk lesz, amelyet megálmodunk. Kellett a lelkemnek egy ilyen kis lendület, még ha a gyerek téma elkerülésénél, húztam is a fogamat.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szer. Dec. 27, 2017 10:43 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Megteszek mindent, hogy a kényelmetlen dolgokat elkerüljük. Elfeledkeztem a legfontosabb napunkról, és eddig egyik évben sem történt hasonló. Megviseltek a körülmények, de ez még nem mentség arra, hogy feledékeny legyek, sőt munkamániás. A házasságunknak mindig megvoltak a maga időkorlátai, a hullámvölgyek, és az emelkedők is, ahonnan a legszebb kilátás nyílt. Nem ringattam magam álomvilágba, hogy minden rendben lesz, ha nem jön össze gyerek, mert akartuk, ez volt a nagy beteljesülés utolsó végpontja. A tekintetem rávezetem, miközben Milát dicsérem, de elhallgatok, mikor ugyan élcelődéssel adja a tudtomra a zöld szörny létezését, de már nem tudom eldönteni, hogy ez részben poén, vagy részben igaz is.
- Nem kell annak lenned. – jelentem ki állva a tekintetét, de már én sem vagyok benne biztos, hogy ez minden tekintetben megállná a helyét.
- Én csak szerettem volna, ha jobban összeismerkedtek, hogy ne legyen rossz… - mi is hangulat? Elharapom a mondat végét, és ennyiben hagyom a témát. Az éhség, és a büfé kiléte most a biztosabb talaj, ahol nem ütközünk egymásnak, mert a ma este nem arról kell, hogy szóljon. A vezényszóra már terelem is, igaz csak óvatosan érintem a bőrét ruhán keresztül, hogy ne sodorja el a tömeg. Régebben minden alkalmat megragadtunk arra nézve, hogy szimplán a másikhoz érjünk, egy csók, egy ölelés formájában. A régi szokások egyszer csak megkopnak? Előtte azonban még nem ártana megszabadulni a kabátunktól is, hiszen a nézőtérre már nem lehet bevinni. Lesegítem róla, és lépek is, hogy rendezzem a sorainkat. Nem fogom fel, nem is érzékelem, hogy megviselné a gyerekműsor, csak a kérdő tekintete az, ami kételyt szül bennem, mégis így hagyom magára. A rövid egymás nélkül töltött időben zakatol az agyam, még egy kedves mosolyt is elejtek a ruhatáros felé, végül fogom magam, és odalépek hozzá, ahol máris újabb hiányosság merül fel.
- Téli mesékből összekonferálva a színpadra egy előadást. Mindenki korcsolyázni fog, meg énekelni. Azt hittem szereted a zenés darabokat. – vonom meg a vállamat kissé tanácstalanul, ha már ezzel sem tudok örömet szerezni, akkor mi lesz később? A végén a derekánál húzom magamhoz, én nem hiszem el, hogy éppenséggel mindenki erre akar bejutni. Mosolyogva pillantok le rá, és egy másodpercre össze is ér az ajkunk. A tekintetem lopva méri fel a kinézetét, a tökéletes babaarcot, a szőke loknikat. A kérdésemre nem tud kielégítő választ adni, még akkor sem, mikor mát látja a felhozatalt. Mit kellene tennem, hagyjam kibontakozni?
- Az megfelelne? – bökök rá egy sós perecre, de egyik sem jön össze, és a végén ugyanolyan tanácstalan marad, mint az elején volt.
- Másfajta étvágyad lenne? – suttogom a fülébe, látva a kipirult arcát, de talán ez már túlmutat a normákon, és nem illene megkérdeznem se…de én meg nem az a típus vagyok, akinél szerepel a tabu téma, vagy a tiltólista.
- Olyanok, mint mi? – meredek rá, és várom a folytatást, mikor kiderül, hogy igencsak friss az ismeretség.
- Nem tagadom én már az első este tudtam, hogy el akarlak venni, így ebben a két hónapban mérve talán már le is maradtak valamiről, na jó..csak viccelek. – nevetek fel halkan, és úgy döntök, hogy átveszem az irányítást. Mindenbe beleegyezik, de látszik, hogy a foghúzást is hasonlóan tűrné, ha azzal rukkolnék elő, hogy ez mennyire jó móka. Az egyik kiugró mellett állunk meg, ahol a tenyerembe veszem az övét, és az ajkaimhoz érintem.
- Akarod te ezt egyáltalán? Már az ötlet sem tetszett, csak nem mersz szólni. Lépjünk le? A közelben van egy étterem, kicsi eldugott. Ez az utolsó ajánlatom a menekülésre. – a tekintetemben ott az ígéret, ha jobbnak látja, hogy elmenjünk, akkor nem fogok ellenkezni, nem rajtam áll, hogyan folytatódjon az este.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szer. Dec. 27, 2017 12:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Valóban nem?Csak magamnak teszem fel a kérdést, mert nem kívánom szítani a tüzet. Annyira lelkesen beszél a lánykáról, hogy nem lehet úgy elmenni a téma mellet, hogy ne lenne bennem féltékenység. Hiszen ő gyakorlatilag többet kap a férjemből, mint én. A munkába temetkezésnek ez a hátulütője. Alig látjuk a másikat, s a munkatársaink lassan többet tudnak rólunk, mint mi egymásról. Ez pedig szépen lassan, de tönkre fog tenni minket. Én már beláttam. Én már látom mi lesz a vége, főleg, ha ő más nőcskékről ennyire nagy vehemenséggel képes beszélni.
– Mi ne legyen Gale? – nézek fel rá összeráncolt homlokkal. Utálom, ha félbehagynak valamit. Számomra ez elfogadhatatlan dolog, főleg egy ilyen témában. Értem én, hogy érdeke, hogy jóban legyünk, de adjon rá normális magyarázatot. – Mindegy, felejtsd el – még mielőtt válaszolhatna, inkább fejet hajtok, se lengedem. Tudom, hogy ennek a témának a boncolgatása nem egy ilyen helyre való. Túl sok itt az előkelőség, a remény és csillogás, kár lenne ha a féltékenység démona rányomná bélyegét az estére. Bárcsak ilyen könnyen el tudnám engedni.
Magányomban elveszettnek érzem magam. Nem kerít hatalmába az izgalom, amelynek egy ilyen előadás előtt, át kéne járnia a testemet. Nem érzem jól magamat itt, s mikor ő visszatér, szinte a nyakába borulok. Ebben az ölelésben sok minden benne van, remény, vágy és öröm is.
– Igen, amik nem gyerekeknek íródtak- felsóhajtok. Nem értem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy Gale hogyan gondolta ezt. Ebből is látszik, hogy a világsúlyát cipeli a vállán, s én vagyok az, akire már nem jut elegendő idő. Az én érzéseim, az én világom a háttérbe szorult, s nem tudja, hogy nekem ez mennyire fáj. Mennyi energiát vesz el belőlem az egész, ami velünk történik. Nem jött még rá, hogy hányszor sírtam magamat álomba, hogy mennyiszer vesztem bele abba, hogy a barátaink között mennyien nevelnek már gyereket. Ez kikészít.
– Ami azt illeti… - elharapom mondatom végét, s sután mosolygok rá. Mégis ismer. Tudja, hogy ez az étvágy nem a hasam megtömésére törekszik. Őt akarom, eggyé válni vele, a karjaiba omlani, s közben elfelejteni mindent, ami bánt. Még akkor is, ha ez nem illendő. Szeretem őt, minden porcikáját, s ezen nem tud semmi bánat felülkerekedni.
– Ugyan Gale, maximum a második randink után gondolhattad ezt – halkan kuncogok. Jól esik néha nosztalgiázni, s visszagondolni arra, hogy az elején mennyire gondtalanok és felszabadultak voltunk. Minden pillanatát imádtam, még a veszekedéseket is.
- Nem – rázom meg lassan a fejemet. De azt még nem tudom megválaszolni, hogy mely kérdésére is felelek. Akarom?Körbenézek a jelenlévőkön. Sok gyerek, sok család, felhőtlen boldogság, amelyet én mostanában nem érzek. Lelépni? Nem tudom. Nem akarom megbántani, hiszen mégiscsak szeretettel és reményekkel telve hozott ide. Én pedig ezért nem csaphatom be őt.
– Menjünk – adom meg végül a választ. Ha itt maradunk egy olyan énemet kell előhalásznom, mely manapság nem létezik. Gale az, akinek nem szeretek hazudni. Előtte nem játszhatom meg magamat, s ezen a darabon csak egy olyan viselkedésemet kaphatná, ami nem létezik.
– Ne haragudj – hajolok hozzá közel, s fülébe búgom a szavakat. Őszintén sajnálom, nem szeretném, ha megbántódna, ugyanakkor azt sem kívánnám, hogy egy olyan világot kapjon tőlem, mely nem igazi.
– Menjünk haza, had csináljak én valami vacsorát – az sokkal meghittebb, sokkal inkább tükröz minket. Amúgy is, én jobban szeretem azt, ha ez a dolog kettőnkről szól. Azt szeretném ünnepelni, hogy mennyire szeretem őt, s az ajándék melyet kinéztem neki, már hetek óta a gardróbban pihen.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szer. Dec. 27, 2017 9:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Mila érzékeny téma Debbie esetében, de csak most látom át normálisan, hogy a féltékenység nem abban gyökerezik, hogy mástól féltene, hanem alapjaiban a kettőnk közötti viszony támpillérjei lazultak meg. Nem folytatnám a felmagasztalását, és emiatt félbe is marad a mondatom, de látom az arcán, hogy érzékeny pontra tapintottam.
- Hagyjuk, én nem szeretném, ha neheztelnél olyanra, akivel megosztom a mindennapjaimat. Mila nélkül már nem lenne praxisom. – jelentem ki a legkomorabban, mert ez nem ámítás. Nekem is új a betegköröm, nem hozhattam magammal az ausztrálokat, és ez a környezet szokatlan, hát baj, ha van egy biztos pontom, mint a szőke asszisztensem? Mikor tévelyedtünk el ennyire, hol volt a vízválasztó, talán Blair esetében? Annyira sóvárogtunk a gyerek után, hogy képes voltam bedobni még a béranyaságot is. Az utolsó szalmaszál tartja egybe a házasságunkat, de nem akarom, hogy ez így, ilyen körülmények között hangozzon el. Lenyelem a békát, és átugrom a témát, mert nem tartom jó ötletnek, hogy Disneyland közepén szedjük ízekre a frigyünket. A menekülési útvonal egyenesen vezet a ruhatárhoz, és most áldom az eget, hogy a brosúrát is ott hagytam, mert a végén még abból is vita lesz, de a félmondat még mindig ott cseng a fülemben. A gyerekműsor…nem én választottam, de megtehettem volna, akkor is lehet, hogy emellett teszem le a voksomat. Visszatérve még álldogálok egy ideig, és megejtjük a kínos részletek boncolgatását is.
- Valóban, de ez nem zárja ki, hogy felnőttek is megnézhessék. – megmasszírozom az orrnyergemet nem túl feltűnően, és egy pillanatra el is fordulok. A kaja nem utolsó szempont, én sem vacsoráztam, és a műsor előtt betolnék valamit, ha nem gond, és ennek hangot is adok, csak nem éppen ilyen formában. Átölelem, és a metafora azonosulásával egészen más étvágy kerül terítékre. Kihallom az elfojtott sóhajból, hogy megkockáztatná, de már nem vagyunk elég bevállalósak ahhoz, hogy ilyen nyílt terepen essünk a másiknak. A szerelem átformálódik az évek során, de még így is gyengéden marok bele az ujjaimmal a derekába, érezze nem mondtam le eme tervről, ha otthon leszünk, még fel is eleveníthetjük. A munkája révén szóba hoz egy házasulandó párt, nekem meg eszembe jut, hogy milyenek voltunk az elején. Vadócok, és álmodozók.
- Hogyne, ha te mondod, csak tudd, ez már nem így volt. A tánccal elvetted az eszemet, minek is tagadjam? – széles mosoly költözik az ajkaimra, és előretolom a büféig, de bármit is kérdezek, valahogyan egyik választék sem nyeri el a tetszését. Már ismerem annyira, hogy tudjam nem kedveli a flancolást, a munkahelyén éppen eleget foroghat hasonló társaságban, így előhozakodom a B tervvel.
- Akkor menjünk, de ismét ki kell kérnem a kabátokat. – lepillantva mosolyodom el, és ahhoz, hogy közelebb hajoljon, még a kezemet is kinyújtom, és automatikusan zárom a karjaim közé.
- Mert nem akarsz jégrevüt nézni? Ebbe még nem halok bele, de az étterem. – fogom meg a kezét, de talán csábítóbb az ő felvetése.
- Otthon, csak mi ketten? – a napját se tudom már, hogy mikor volt hasonlóban részünk. Megfogom a kezét, és beállok a sorba, hogy hülyének nézzen a ruhatáros, de elnézést kérve ragadom ki a kezei közül a két szövetet a bilétákért cserébe. Az emberek befelé, mi kifelé igyekszünk, de ez nem húz le. A kedvem talán jobb, hogy nem az én ötletem válik be, így szorosan összefűzve az ujjainkat megyünk el a parkolóig, ahol beszállás előtt nekitámasztom a kocsi oldalának, és a két karom közé fogom az arcát.
- Akkor megyünk haza, ha bor lehet a vacsora mellé. Egyezkedjünk. – az ujjbegyemmel cirógatom végig a hamvas bőrét, és lassan simulok rá a szirmaira.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szer. Dec. 27, 2017 11:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Hogy Mila nélkül nem lenne praxis? Meg kell állnom egy pillanatra. Most jött el az a pont, amikor kénytelen vagyok tízig számolni. Nem akarom elhinni, hogy ez a fontos. Az került első helyre, hogy a praxis megmaradjon. Mit számít a házasság, mit számít az, hogy a kapcsolatunk szépen zátonyra fut? A praxis és Mila maradjon meg. Jó tudni, hogy így állunk.
Fejemet megemelem, szememben könny csillog, arcizmaim pedig komorságról árulkodnak. Csak azért nem hangosan zúdítom rá azt, ami most kavarog bennem, mert nem szeretek nyilvános helyen jelenetet rendezni. – Nélkülem pedig nem lenne házasságod – közelebb bújok hozzá, de csak azért, hogy a fülébe súghassam szavaimat. Hangomban nincs izgatottság, sem bujaság. Ez az egész úgy illant el, ahogy jött. Ha körbe nézek, csak azt látom, hogy ezek nem mi vagyunk.
Menekülnöm kell, s nem szégyellem bevallani, hogy bizony megfordul a fejemben az is, hogy míg Gale elviszi a kabátjainkat én addig megpattanok. Egyszerűen nem érzem magamban az erőt. Nem vagyok én arra eléggé felkészülve, hogy itt bájologjak. Hogy azt mutassam, mennyire tetszik ez az egész, holott korántsem. Ha lett volna rá ideje, akkor ezerszer jobb ajándékkal lep meg. Hiszen ismer, minden porcikám rezgését kívülről fújja, s csak egy kis gondolkodással, odafigyeléssel, hamar leesett volna neki, hogy ez nem lesz jó.
- Akkor nézd meg nyugodtan – el tudom foglalni magamat addig. Biztosan találok egy anyukát vagy apukát, akinek már elege van ebből, s a gyermekeit hátrahagyva alkoholban keresi a megnyugvást. Bár én nem iszom, félre kellett tenni, amikor a gyerekvállalás nehézségei felsejlettek. Ám van az a pont, amikor elengedi magát az ember. Ez a nap úgy tűnik, éppen az a nap.
S minden csalódás, harag és bánkódás ellenére mégis ott az a pici szikra. Ami meggyulladt találkozásunk napján, ami egy táncnak köszönhetően lánggá gyulladt, s folyton rávesz arra, hogy küzdjek. Vágyom rá, nélküle el sem tudom képzelni az életet, hiába öregszünk. Hiába nem vagyunk már ugyanazok, kik az elején mindig képesek vagyunk meglepni a másikat. Én pedig az apró örömöket szeretem, nem a flancolást, a pénzszórást. Eleget látok belőle a mindennapokban, ezért is nem vágyok rá a saját életemben.
- Ahh, akkor az egy igazi párzási tánc volt – kuncogok halkan. Felfigyeltem én rá, s a lehető legjobb formámat hoztam, hogy ő is biztos legyen abban, hogy van remény. S így is lett, pont úgy alakult, ahogy kellett, gyorsan, elsöprően, s minduntalan imádom. A sok szarság ellenére is. Hiszen nézzünk csak rám. Az előbb még meg tudtam volna fojtani, most pedig, hogy a megfelelő húrokat pendíti rajtam, az ölébe, karjainak védelmező ölelésébe vágyom.
– Csak mi. Te és én, otthon, nyugalomban. Eszünk egy jót, nézünk valamit meg ki tudja még mit művelünk - olyan régen volt már az, hogy erre esélyünk lett volna. S most, hogy felemlegettünk rájöttem, hogy mennyire hiányzik is ez. A mindennapi rohanás, a sok munka, a sok gond, annyira rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra, hogy elfelejtettük milyen az, ha egymásért vagyunk. Ennek a napnak pedig éppen erről kellene szólnia. Felülhetünk egy nosztalgia hajóra, sírhatunk a régi énünkért, vagy pedig tehetünk egy lépést azért, hogy jobbak legyünk, mint ők.
– Tudod, hogy én nem ihatok – sóhajtok bele az ajkaiba. Hátam ívben feszül az autónak, jobbommal finoman végig cirógatom az arcát. – Bár, olyan mindegy, egy pohár csak nem teszi tönkre a terveinket – a negatív irányba tartunk, nem hiszem, hogy egyetlen pohárkával elfogyasztott vörösbor akkora problémát jelentene. Ez sokkal mélyebben gyökeredzik, szerintem már pszichés akadályok is fennállnak.
– Mi lenne, ha egy kicsit elhagynánk a vén és megporosodott énünket? tekintetem kihívó, s nem ígér semmi jót. Bár kinek mi a jó… Lopva az autó hátsó ülésére pillantok. A jégrevü mindjárt elkezdődik, a helyünk pedig pont annyira esik félre, amennyit még én is bevállalnék. A repertoárból ez a dolog még úgyis hiányzik, na meg így legalább az előadás egy részén is jelen vagyunk. Majdnem.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Kedd Jan. 02, 2018 7:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Mila érzékeny pont nálunk, én nem gondoltam volna, hogy meg kell magyaráznom a feleségemnek, hogy mit jelent egy jó asszisztens, aki még akkor is egyben tartja a napomat, ha már minden a feje tetejére állt, de tévedtem. Óriásit és ezzel már az is tovaszáll, hogy Mila vette nekünk a jégrevüre a jegyeket. Nem akar ő ártani a légynek sem, de talán én vagyok a legcsalódottabb, hogy Debbie nem bízik bennem. Már lényegtelen, hogy a szőkeségre vetíti a kétségbeesését, mert egyértelmű, hogy közöttünk volt ez a törés. A fülemhez hajol, nem rendez jelenetet, mert az nem rá jellemző. Finom, és van méltósága, ami sok nőben manapság már nincs meg, mégis üresség kong bennem a kifejlett válasza miatt.
- Valóban így gondolod? – a hangom nem erőteljes, de megvan benne a kellő határozottság, aztán mielőtt kíváncsi lennék a válaszra, úgy döntök, hogy ennek nem most, és nem itt van az ideje, hogy megbeszéljük. A házassági évfordulónk estéjének csillaga nem ragyog, mint évekkel ezelőtt, hanem elindult a meghalás útján, hogy a végén valami fekete lyuk legyen belőle. A ruhatárossal is kokettálok, mert felhúzta az agyamat. Mit kellene mondanom, hogy lecserélem a szőkeséget, mert nem tetszik neki? Mikor jutottam odáig, hogy akár fejben is megcsaljam? Soha nem kényszerültem rá, nem vettem kihívásnak egyetlen nő közeledését sem a feleségemen kívül, de most kitárul a világ, és bosszant, hogy éppen Milát veszi elő. Visszamegyek a társaságába, de újabb holtpont következik. A gyerekműsor nem felel meg a szája ízlésének, nem is akar itt lenni, de bízom benne, hogy ez az ellenségeskedés nem fordul át valami komolyabb veszekedésbe, mert akkor kő kövön nem marad. Már a napját se tudnám megmondani, hogy mikor ugrottunk egymásnak. Lenne értelme? Elvégre az egyik legjobb párterapeuta vagyok…mégsem látom a fától az erdőt. Konkrétan a saját házasságom az ellenpélda az elért sikereimre. Hirtelen váltunk át, mikor szóba hozza a kuncsaftjait. Az elején még annyira rajongtunk a másikért, hogyha nem lett volna annyira fontos az egyetem befejezése, akkor hamarabb is elvettem volna. Az első táncunk emléke bizsergetően hat rám, kihullajtom a fejemből a rosszat, és elengedem ma estére a keserűséget. Átölelem, a hajába szagolok, mint régen. Többször kellene tennem, de az eltelt hetekben minden más fontosabb volt. Az anyám, a húgom, az apám, Blair…felborult az egyensúly. A mai este nem a megfelelő program számunkra. A menekülést választja, és eleinte talán nehezteltem rá, de belátom, hogy ennek így kellett lennie.
- Sok mindent tartogat az este, ha valóban elengedjük magunkat. – vonom fel játékosan a szemöldökömet, és megfogva a karját, több ígéretre viszem el, mintha beülnénk a műsorra. A hideg sem lehet ellenség, könnyebben jutunk ki, mint be, és hamar érünk oda az autónkhoz is. Ajkait egy finom sóhajjal ízlelem meg, alkudozni akarok, és nosztalgiázni, mint régen. A borfogyasztásra nem felelek, mert nem rejlik fel a mögöttes tartalom. Most nem tudok a problémánkra gondolni, megrészegít az illata, a szív alakú szirmok találkozása.
- Egy pohár egészséges. – taglalom a véleményemet, de aztán úgy néz rám, mint már nagyon régen. A tűz, az a bizonyos fiatalos meggondolatlanság csillog ama szempárban, amitől végiglúdbőrözöm, és hallgatag módon vándorol a tekintetem a hátsó ülésre.
- A gondtalan éned tetszik, hmm…de tudok jobbat is. Bízz bennem, tetszeni fog. – meleg tenyerét az enyémbe csúsztatom, és hátrapillantva elosonok a vidámpark bejárata felé. A téli szezonban amúgy is zárva van, de félig franciaként megtehetem, hogy itteninek vallom magam, és beosonok. Feléled bennem az izgalom, hogy rosszban sántikálunk. Az őr szerencsékre a másik útvonalat választja.
- Bakot tartok, bemászunk. – ez nem kérdés, hanem kijelentés, felhívás neki. Leguggolok, hogy rám tudjon mászni, és reménykedem benne, hogy megteszi. A lendületnek hála sikerül átemelnem a lábát.
- Kapaszkodj. – fojtott hangon kérlelem, és ha ezen az akadályon is túl vagyunk, akkor csatlakozom mellé.
- Gyere… - intek a fejemmel, de már látom a helyet.
- Emlékszel? – húzom magam elé, mikor az óriáskerék elé érünk.
- Mindig is ki akartad próbálni a magasban a csókot…itt a lehetőség. – suttogom a fülébe, és belefújok a szőke hajzuhatagba.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 07, 2018 1:56 pm-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Kedd Jan. 02, 2018 8:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Az ember tele van töredékes, nem teljes értékű kapcsolatokkal a hétköznapi élet ezernyi színterén. Lehet ez munka, üzlet, barátság, flört, a szomszéd lakó, akármi, ebben mind van valamennyi szerepjátszás. De mindenki keres magának egy társat, aki előtt levetheti az egész nap viselt maszkot, egy társat, akihez igazi, intim, érzéki viszony fűzi, s ha tényleg sikerül megtalálnia, ez a legnagyobb dolog az életben. Mert nem könnyű. Nagyon sok együttélésből, együttjárásból, házasságból hiányzik ez az aktus, a magam odaadásának az aktusa, ami nélkül smafu az egész. Nem állítom, hogy már az első találkozásunk alkalmával tudtam, hogy számomra ez az ember Gale lesz, de az idő előre haladtával, senki sem tudott volna eltántorítani ettől. Persze zökkenő az van, mint mindenhol, de az esetek többségében, olyan könnyedén galoppozunk át ezeken, hogy szinte észre sem veszem, hogy mi volt a gond.
A jelenleg probléma ennél sokkal mélyebben gyökerezik. Akkor jó egy partnerkapcsolat, ha rá tudom venni a partnert a nyílt beszélgetésre. Nagyon sok házasságban ez az őszinteség hiányzik, az igaz, tartalmas beszélgetés, egymásra unnak a partnerek. Az őszinteség egymás között a legjobban járható út. Ez nálunk is mindig működött, egészen addig, míg nem jöttek a gondok. Könnyedebbnek tűnt a szőnyeg alá söpörni, mert elhitettük magunkkal, hogy úgy is majd megoldódik. De nem így lett.
Nem elég az anyukája, a gyerek, Blair, az asszisztense, úgy érzem, hogy ő egyre távolabb van tőlem. Mindennap, mikor elindul a munkába, úgy jön haza, hogy egy kis részét otthagyta. S, hogy ez kihez tartozik, fogalmam sincsen, de csak remélni tudom, hogy nem egy másik nőhöz. Féltékenység miatt nem üldözhetünk el senkit sem. Azzal meg kell tanulni együtt élni. Mert nem igaz, hogy nincs, mindig van. A szerelem, a szeretet minőségét mutatja, ha megbirkózunk vele és felülemelkedünk rajta. Én pedig elhatároztam, hogy így fogok cselekedni. Bár nem vagyok hajlandó behódolni annak, hogy megismerjem az asszisztenst, aki állítólag csak jót akar, de nem leszek az a nő sem, aki betegesen féltékenykedik.
Ha szerelmes vagy, súlytalanul lebegsz. Ám ha elveszíted ezt az érzést, újra be kell lépned a légkörbe. És az elég durva is lehet. Ahogy egyik molekula pattan le rólad a másik után, egyre gyorsulsz, majd egyszer csak meggyulladsz és felrobbansz, míg nem találsz egy másik szívet, ami épp ezen ment keresztül, de már földet ért és kihűlt. És akkor újra lebegni kezdesz. Nekem Gale pont ilyen volt, akkor jött, amikor éppen kellett, s ezért is nem vagyok hajlandó elengedni őt.
Mélyen tüdőzöm magamba illatát, feltölt, elfeledtet mindent, s valami újat ígér. Ezért is eshet meg az, hogy előjön belőlem az eszetlenség, s valami olyanra vágyom, melyre évekkel ezelőtt vettem csak rá magam. Kaland kell, nem a megszokott, a begyepesedett én, hanem az, aki merész, aki belevág valamibe, mellyel felnőtt és érett fejjel már nem szokott az ember.

S mikor végre azt hinném sínen vagyunk, ismét jön az, amit ő akar. A világért sem adná ki a kezei közül az irányítást, s vágna bele az egyszerűbb, de nagyszerűbbe. Nem. Gale Thompsonnak az kell, amit ő a fejébe vett, s amelyben a kockázat nagyobb. Én ezt már csak egy lemondó sóhajjal nyugtázom, s megadom neki magamat. Bízok én benne, ez nem kétséges. Talán túlságosan is. Ezért vannak bennem felesleges kérdések és zűrzavar, ezért látok manapság mindenben veszélyt. A döntései manapság úgy vélem, hogy nem az alapján születnek meg, hogy nekünk mi a jó, hanem hogy neki mi kedvez, ez pedig frusztrál. Éppen úgy, ahogy a helyzet is, amit kitalált.
vagyunk ennél.
- Hát nem tudom Gale, ezt a ruhát, nem arra tervezték, hogy .. –de mintha meg se hallana, már tol felfelé, s én hallom, ahogy a kényes anyag visítva reccsen. A fenébe. Számolok tízig, húszig és harmincig. Nyilván nem egy megvásárolt anyagon fog elúszni a házasságunk, de meg kell vallanom, hogy azért képes vagyok emiatt is neheztelni rá.
Fejemet felemelem, s szétnyíló ajkakkal csodálkozom az elém táruló látványra.vagyunk ennél.
– Gale, menjünk inkább vissza – meghúzom a kezét. Nem kell nekem ez. Az autó is merésznek minősült, főleg ebben a zűrős időszakban, nem szeretném, ha ekkora ostobaságba keverednék. De ő hajthatatlan, én meg emlékszem. Mindig is szerettem volna, de valahogy sosem vitt rá a lélek. Sokan állnak a sorban, sokáig tart míg körbemegy, valami kifogás mindig kéznél volt.
vagyunk ennél.
- Nézd, én imádom, hogy mindenre emlékszel, s teljesíteni akarod a legnagyobb hülyeségeket is, amire vágyom. De ez így, hogy nincs itt egy gépkezelő, nem megy – megrázom a buksimat, s ismét rántok rajta egyet, amellyel azt szeretném elérni, hogy felém forduljon. vagyunk ennél.
– Keressünk mást, csónakázás, szellemkastély, bármi, amihez nem kell még egy ember, hogy biztonságosabbnak érezzem. Kérlek – közelebb lépek, testem az övéhez simul, kezeimmel a hajába túrok, s ajkaimmal több, apró csókot is lehelek az ajkaira. Ha már itt vagyunk, nyilván nem szabad elszalasztani azt, hogy valami őrültségbe belemenjünk. Csak ne kelljen ahhoz úgy felmennem a magasba, hogy nincsen lent valaki, aki a biztonsági előírásoknak megfelelően működteti ezt a masinát. Az a gondtalan élet már nincsen meg, felelősségteljesebbek és érettebbek

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Vas. Jan. 07, 2018 2:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie


A mindennapokban azzal foglalkozom, hogy mások életét, párkapcsolatát rendbe tegyem. Nekem ez jelenti a kihívást, ebben találtam meg magamat, és édesanyám után egyértelmű volt, hogy az alma nem fog messze esni a fájától, mert belőlem is egy mentális segítségnyújtó lett. Szebb szavakkal élve párterapeuta, és szexuálpszichológus vagyok, de ez elég sokrétű feladatkör, és az ember nem hinné el, hogy mennyi és mennyi hihetetlen történettel, és gonddal keresnek fel az új páciensek. A tanítás egy plusz löket, és mondhatni energiával tölt fel, de az igazi probléma nem itt bontakozik ki. A munkámat jól kezelem, de a magánéletem kezd kisiklani a kezeim közül. Már nem elegendő, hogy a húgomra, és az édesanyámra is figyeljek, meg kell felelnem más elvárásoknak is, és ebbe bizony beletartozik a házassági fogadalmam. Nem hiszek a válásban, pontosan az ellentétet képviselem, ezért sem gondolnám, hogy képes lennék eljutni arra a pontra Debbievel, hogy beadja egyikünk a válókeresetet. A követendő mintánkban sem szerepel ez az opció, mert mindkettőnk szülei együtt vannak, nem is veszekednek az öregek, de problémák mindenhol akadnak. A hat év alatt megtanultam, ha nem szánunk elég időt a másikra, akkor átesünk az átlagos párok gyűrűjébe, és nem szerettem volna abba a halmazba tartozni. Én különbnek vallottam magam, és a felfogásomat is. Nem voltak tabu témák, a béranyaságot is könnyedén hoztam szóba, de így hónapokkal később a sikertelen próbálkozás után belátom, hogy hibáztam. Nem számoltam az esetleges anyagi gondokkal, az anyukám romló állapotával, és nem utolsó sorban azzal a ténnyel, hogy a gyermekvállalás görcsös akarása rányomta a bélyegét a frigyünkre. Nem tagadom, hogy az örökbefogadás is rajta van azon a bizonyos bakancslistán, de jobban szeretném, ha az én vérem lenne. Erről is rengeteg alkalommal beszélgettünk, és úgy vettem észre, hogy Deborah sem éppen az a személy, aki ugyanúgy tudna szeretni egy idegen gyermeket, mint én. Megkövezhetnek érte, de a harmadik féllel való paktum is jobb lett volna, mint azon gondolkodni, hogy nemzőképtelenek vagyunk, és a mások által ott hagyott árvát kellene felnevelnünk. A szeretethiánya nem lenne opció, szeretnénk, de nem őszintén. Nincs kedvem újabb próba elé állítani a házasságunkat, már így is a munkába menekülünk, és hetek óta csak reggel a kávé elfogyasztása közben, és este látjuk egymást. Nem lesz ennek jó vége, ha így folytatjuk, de itt ez a jeles alkalom, és kezdenünk kellene valamit a kialakult helyzettel.
Már nem erőltetem a műsor megnézését, sejtettem, hogy a kettesben töltött időt értékesebbnek tartaná, de megint előtör belőlem az ifjúkori lelkesedés, és húzom magammal a vidámpark zárt területe felé. Bakot tartok neki, és elengedem a fülem mellett a kérlelő sóhaját, de a szívem mélyén tudom, hogy talán ki kellene engedni a gyeplőt, de minden követ megmozgatok, talán már a normálisnál is jobban szeretném, ha működne ez a vidámparkos téma, és teljesülne egy fiatalkori álma. Az óriáskerék előtt már érzékelem a tiltakozását, és a kezemet fogva értetlenül bámulok rá.
- A gépkezelőn múlik, hogy kipróbáld, hmm? – döntöm oldalra a fejemet, de nem engedem az ujjait a sajátom fogságából. Félreismertem volna, és az előbbi felhívás a kocsinál, igazából csak egy pillanatnyi fellángolás lett volna a részéről? A spontaneitás nálam a vakmerőséggel párosul, de Debbie már sokkal hamarabb elengedte ama lényét, aki hisz a csodákban, és őrültségeket tenne. A kérlelése aztán meglágyítja a szívemet, és mikor közelebb lép, már a férfiúi büszkeségem is elhallgat. Szeretem a finom illatot, a puha ajkak érintését a sajátomon.
- Legyen akkor egy másik helyszín. – zokszó nélkül nyúlok a combjához, és simítok végig a szétszakadt anyag peremén.
- Csodaszép vagy. – lehelem a hidegben kettőnk közé, miközben kisebb gomolyfelhő száll fel.
- Lessük meg a szellemkastélyt, nem akarok még hazamenni. – pecsételem meg az előbbi csókját egy újabbal, és már érzem, hogy szűkösek a kereteim, ha értik mire célzok. A tekintetem körbehordozom a környéken, és kiszúrom a négytornyos kastélyt.
- Jó, tudod mit, van még egy mesebeli csónakázó tó is, ha az jobban érdekelne, és semmilyen gépkezelő nem szükségeltetik mellé. – kacsintok rá, és ha benne van, és sikerül közös nevezőre jutnunk, akkor elindulok vele a kijelölt területre. Még nem kaptak rajta minket, és nem is szeretném a sitten tölteni a házassági évfordulónkat.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Vas. Jan. 07, 2018 5:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

A legtöbb láng fölemészti önmagát. Elég. Nem marad belőle sem szeretet, sem barátság, nem marad belőle tartós, hétköznapi boldogság. Ellobban és emlékké válik, vagy még azzá sem. Nem volt benne az a lehetőség, hogy mint a tábortüzek parazsa a téli hóban, meleget adjon, s élhetővé tegye a hideg éjszakát. A mi lángunk még pislákol, néha meggyullad, hogy becsapjon minket. Elhiteti velünk, hogy rendben van ez így, hogy nem kell aggódni. S mi sodródunk, belenyugszunk. Aztán egyszer csak a szakadék szélén találjuk magunkat. Lenézünk a mélybe, s kénytelenek vagyunk eldönteni, hogy belevetjük magunkat, vagy elkezdünk szépen lassan hátrálni. Visszatalálni ahhoz az úthoz, melyet közösen kezdtünk. Mindketten tudjuk, hogy soha nem lesz ugyanolyan, mint régen. Badarság is lenne arra vágyni, hiszen változtunk azóta. Ó, de még mennyit. Felnőttünk, komolyodtunk, ezernyi gonddal több van bennünk.
A szerelem valamilyen módon elkezdődik, és aztán mindig véget ér - ez egy folyamat. Az a tipikus állapot, hogy a rózsaszín köd előbb-utóbb felszáll, de a két ember még mindig szereti egymást. Én szeretettel gondolok ő rá mindennap. Várom haza, várom, hogy reggel az ő arcát lássam meg elsőként, de ez már édes kevés. Túl sok a munka, túl sok az elfoglaltság. Ha éppen nem a rendelőjében ücsörög, akkor az anyukájánál, ha nem ott, akkor figyel a húgára, aztán ránéz az apukájára, s végül jövök én. Kapok belőle egy megfáradt romhalmazt, aki nem akar még több terhet, ezért nem beszélünk. Nem osztunk meg egymással semmit. Elnyomjuk az érzéseket a vágyakat, feszülten nézzük a másik mozzanatait, hallgatjuk a szenvedély nélküli, monoton szavakat. Ez szomorú. Sírni tudnék tőle minden percben.
Egy nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.
Gale ezt, mint terapeuta nagyon is jól tudja, mégis elfelejtette. Elsiklik afelett, hogy ebbe belemerüljön. Megértem, hogy nem szeretné a házasságát boncolgatni, nem kíván itthon is dolgozni, mégis ha egy pillanatra megállna, s kinyitná a szemét, akkor látná rajtam, hogy mennyire meg vagyok zuhanva. Nélküle.

A ruha csak tárgy. Szakadása megtestesíti szívem egyik húrjának repedését. Elszakadt, megfoltozhatatlan, meggyógyíthatatlan, mégis dobog. Érte. Kettőnkért, azért, hogy legyen egy szebb és jobb jövőnk, amit elképzeltünk.
- Csak szeretném, ha nem rontanánk el – az estét, az egész kapcsolatot, bármit, amit a jövő tartogat számunkra. Az óriás kerék hatalmas, nagy ugrás, melyre nem vagyok készen. Bármikor és bárhol átadom magamat neki, ha kell itt nyomban ledobom magamról a ruhát, hogy magáévá tegyen, de az nem lenne az igazi.
Biztonság kell, szeretet, a két keze, ami maga köré fon, az ajkai, melyek úgy súrolják a bőrömet, hogy nem sértik fel. A lelkére vágyom, hogy úgy adja át nekem magát, ahogy eddig még soha. Legyen benne szerelem, gyűlölet és vágy. Lebegjenek felettünk kimondatlan ígéretek, legyen ez egy olyan bizalmi tánc, mely a kezdete lesz a felépülésnek.
- Te is jól nézel ki – súgom halkan ajkaiba. Jól áll neki a kor. Egyre bölcsebb, egyre határozottabb és férfiasabb. Olyan vonásai vannak, melyek könnyen levesznek bárkit a lábáról. Csak küld egy mosolyt, s biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nő benedvesedik, sőt talán el is megy. Ismerem ezt az érzést, kaptam belőle jócskán, s alig várom, hogy újra megkaphassam.
- Csónak – szellemekre nem vágyom. Bár tudom, hogy nem jutnánk messzire, nem azzal foglalkoznánk, hogy mi van körülöttünk, a csónak mégis csábítóbb. Fogom a kezét, s úgy lépkedek mellette, mint egy szerelmes kislány. Hiszen az vagyok. Ha ő végre átadja magát nekem, ha végre képes szentelni egy kis időt arra, hogy velem törődjön én egyből kislánnyá válok. Egy bújós cicává, aki soha nem hagyja magára, akitől csak a síron túl fog tudni szabadulni.
A mesebeli csónakházhoz érve elfog az izgalom. Szívem hevesen ver, majd kiugrik a mellkasomból, annyira izgatott vagyok. Nem lett kimondva, mégis tudom, hogy a megformázatlan szavak olyasmit ígérnek, melyre régóta vágyom. Izgatottan várok, ő a férfi, hát rendezkedjen, de mikor végre a csónakhoz érünk, majd kiugrok a bőrömből, úgy érkezek bele. Ez valami más, ez egy olyan kezdet, amelyre szívesen emlékszik vissza az ember. S ez nem a hülye jégrevünek és az évfordulónknak a hatása lesz. Ez a viszonzott szerelem és a vágy, amely régóta lappang mindkettőnkben. Őt akarom.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Szer. Jan. 10, 2018 10:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie

Nekem tényleg megadatott az, amit mások éveken, akár egy életen át keresnek. Nem mondanám, hogy nehéz lett volna megtalálni, mert tulajdonképpen nem kerestem, egyszerűen belebotlottam a szerelembe. Debbie volt a szőke angyal, a friss napsütés egy fáradt egyetemi időszak végén, amikor tudtam, hogy már nem elégít ki a bulizás, és a féktelen órák száma a haverokkal. A koromhoz képest korán nőttem fel, de nem bántam egyetlen percét sem, a szüleim abban a szellemben neveltek fel, hogy ami a szívemen, az a számon is távozzon. Az első látásra felrobbanó kémiai vegyületeket betöltő köd, elborított, és elsodort. A táncunk közben felszikrázott a táncparkett, sistergett a levegő, és elmerültem a kék szempár adta varázslatban, melyről tudom, ha igazán hiszünk benne, akkor csak egyszer adatik meg. A különös vibrálás, a vágyakozás arra, hogy a két idegen lelke összekapcsolódjon bennem is megindult. Nem tagadom, hogy a külső adottságokon túl megfogott az esze. Deborah nem az a nő, aki illegeti magát, aki elvárja a férfitól, hogy behódoljon neki. A ritka gyöngyszemek egyike, az a fajta oldalborda, aki kiegészíti a másik felét, aki kedvesen fordul a világ felé, a rosszat eltűri, nem buta, és kitartó. Beleszerettem a szenvedélyes oldalába, az odaadó társéba. Nem kellettek barátok, csak ő meg én. A szüleim nem ellenkeztek, elfogadták, és talán gyorsan haladtunk, de a házassággal vártunk. A kapcsolatunk alapja volt a kölcsönösség, a másik elősegítése a karrierjében. Tudtam, hogy saját szalonról álmodik, ahogyan én saját praxisról. Minden a kijelölt ösvényen haladt, míg be nem következett a baj.
Most is nézem őt az óriáskerék előtt, és megpróbálom az emlékezetembe vésni a pillanatot, hogy ne legyen keserűség, és félelem benne. Megváltoztunk, ugyanazok vagyunk, és mégsem. A receptoraim kiélesedtek, a szakadék szélén brillírozunk, de még egyikünk sem lépte át azt az ajtót, ahonnan érkezhetne a segítség. Leplezzük a fájdalmunkat, és közösen evickélünk egy süllyedő hajóban. Nem akarom erőltetni a szédítő magasságokat, nem szeretném, ha félne mellettem, mert ez az este…a házasságunk hatodik évfordulója arról kellene, hogy szóljon, amiről az első nap is, amiről elfeledkeztünk….elfeledkeztem. Nem hiszi, hogy nem vettem észre a szemébe szökő könnyeket, ha este holtfáradtan esek be az otthonunk ajtaján, és türelmetlenül, már lecsukódó szemhéjakkal kérlel egy csókra? Nem esik jól, hogy elhanyagolom, de azt is tudom, ha most nem leszek az anyám mellett, akkor talán lemaradok az utolsó napjáról, percéről. Szeretem a feleségemet, de most a választás megnehezíti az életemet. Vágytam arra, hogy unokát adhassak a szüleimnek, és valószínűleg ezt már nem fogja megérni…mélyet sóhajtok, és elzárom a fájdalmamat. A kijelentése nekem is jól esik, felkiált a bennem élő terapeuta, hogy küzdjek, de most a férj vagyok, a páciens, és nem elemezhetem magam két oldalról.
- Nem fogjuk. – hazudom neki, ami csak részben fedi az igazságot, mert én se tudom, hogy mit hoz a jövő. Talán erősebbek vagyunk, mint gondolnánk, és elég lesz a bizonyítás, az összetartás. Még hitegetem, mert akarom, hogy működjön. Nem fogok válni, ha kihűlnek az érzések, sem fogom megtenni. Debbie az Életem Értelme, helyre kell hoznunk, nem létezhet, hogy ennyi volt.
- Kicsit mélyebb hanggal, szarkalábakkal. – aprócska mosoly, alig észrevehető, mely kirajzolódik az ajkaimon, de már áthajlik egyfajta vágyódásba. A légvételeim gyorsabbak, és beszívják a szőkeségem illatát. Mindig tudja, mikor és hogyan hasson rám. Ennyi év elteltével is megborzongat, megőrjít, és nyomorba dönt egy ugyanazon pillanat töredéke alatt. A kastély kíváncsivá tesz, de a női léleknek nem a rettegés kell egy romantikus éjszakán, hanem a varázslat.
- Rendben. – nem ellenkezem, látom benne a kihívást, a holdfényben megvillanó íriszeket, és a néma vallomását. A kezemet szorítja, húzom magammal a tükröződő vízfelszín felé, és ott megtorpanok egy szekundumra.
- Hozom a lapátokat is. Szállj be. – ellépnék, de előtte egy szerelmes kisfiú lelkesedésével ügyetlenül suhanok vissza, szemmagasságban, az orrainkat összeérintve jutalmazom egy puszival.
- Nem menekülhetsz. – ki nem mondott ígéreteket formálok át azzá, amit ma este megtehetünk, és nem kell hozzá kommunikáció sem, csak két test ismeretsége, és az évek alatt felépített bizalom. Az evezőket a csónakba helyezem, és ha a segítségemmel beül Debbie, akkor betolom a vízre, és utána ugrok. Megbillen a csónak, de nem esünk ki, és óvatosan ereszkedem le az egyik padra vele szemben.
- Mi fogott meg bennem? – bárcsak tudnék a gondolataiban olvasni, és elrejteni a kételyeimet, de fogalmam sincs, hogy mi az, ami ott munkál a belsőjében. A két karommal lévő evezőkkel szántom fel a tavat, és bolygatom fel az alját. Nem kell sokat mennünk, és el is távolodunk a parttól. A csónak aljára helyezem a lapátokat, és előrehajolok, hogy megfogjam a kezét. A tenyere belső felére egy kört rajzolok, és mosolyogva simítok végig a gyűrűje peremén.
- Emlékszel…nem akartál nívósat, és az egyszerűségre törekedtünk…ennél jobbat nem is választhattál volna. Az enyém vagy, hozzám tartozol Deborah. – komolyodok el, és a ránk sütő holdfényben szemlélem a világ legszebb nőjét. Megdobogtatja a szívemet még mindig.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 15, 2018 5:22 pm-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Csüt. Jan. 11, 2018 6:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to; Gale

Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. S nem csak magunknak okozhatunk mindennap örömet, hanem a párunknak is. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. Nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Ha ezt sikerül kivitelezni, akkor megszületik a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a mi. Nekünk szerencsére ez könnyedén ment. Hamar eltűnt az én, s jött a mi. Közös tervek, gondolatok, programok. Az a tipikus eset, melyet ki szoktak figurázni. „Ha kapcsolatban vagy, ha szingli vagy…” Mintha csak rólunk mintázták volna ezeket a képeket. S minden együtt töltött perccel egyre nőtt az érzés, hogy ez kell. Ezt akarom, s ha belebolondulok is az enyém lesz.
Hát itt van. Mellette állok, s hiába ér nyakig a szar, eszembe sincsen elmenekülni. Hát akkor hiába való lenne minden, amit egymásért feladtunk. S elveszne az összes álom, melyet együtt építettünk. Így is baromi nehéz. Ekkora már azt képzeltem, hogy legalább két kis prücsök fog körülöttünk rohangálni, s az őrületbe kergetni a mindennapokban. Végül is az őrület megvan, milyen kár, hogy Nélkülük. Mindannyian követünk el hibákat, amelyek kárára vannak egy kapcsolatnak, csak nem vesszük észre, hacsak nem figyelünk oda jobban magunkra. Ha hozzávesszük még azt is, hogy a kapcsolatokba mindenki magával hozza a problémáit, csoda, hogy egyáltalán vannak még jól működő házasságok.
– De elfogjuk – nézek rá a szám szegletében megbúvó mosollyal. Elfogjuk. Elrontjuk, tökéletes úton haladunk felé, s néha azt hiszem, hogy mindketten kapálózunk, mert menteni akarjuk az egészet. Viszont ez olyan kapálózás, amikor a csónakban ülve egyikőtök ezen az oldalon evez előre, a másik pedig hátra felé a másik oldalon. S nem haladtuk, maximum forogtok körbe körbe, míg az egyik ki nem esik, vagy el nem hányja magát.
– Hasznodra váltak az évek, hidd el nekem – minden férfinak jól áll a kor. Jó nem mindnek, de neki igen. Végre nem úgy néz ki, ha megyünk valahova, mintha a gyerekemet cipelném magammal. Most komolyan, ha lekerül, a borosta lazán elmegy húsz évesnek, hogy kapnák be a génjei. S ezen a gondolaton elmosolyodok. Mert, ha most ránézek, pont nem egy húsz évesnek tűnik. Egy fáradt férfi, aki jót akar tenni a feleségének. Aki minden erejét bedobja, hogy az a nyamvadt házassági évforduló jól sikeredjen. Szeretem. Nem csak ezért, mindenért, még ha morog velem, azt is imádom benne. Mert legalább velem van, s nem futott el máshoz, amikor jöttek a gondok. Kitart mellettem, még akkor is, ha tudja, hogy lassan egy hárpiává változom, ha újra negatív teszttel szembesülök. A lélektárs nem azt jelenti, hogy megismerkedtek, és aztán, mint a mesében, rózsaszín cukormázzal leöntve, boldogan éltek, míg meg nem haltok. A lélektársi kapcsolat gyakran nehéz szakaszokon megy keresztül. Ezekben az időkben lehetőség van a felemelkedésre is, meg az elbukásra is, kinek-kinek választása szerint.
Pusziját mosolyogva fogadom, s viszonzom. Most ebben a pillanatban régi énünkre hasonlítunk. Lopott pillantások, finomkodó érintések, apró csókok, odafigyelve arra, hogy egymásfelé kimutassunk mindent, de a többség mégse vegye észre mennyire odavagyunk. Körülbelül egy napig tudtuk ezt tartani. Aztán sodródtunk, végzetesen tartottunk egymás felé, s összegabalyodtunk. Örökre. S én nem akarnék menekülni. Nincsen ilyen opció, bármi jön, nem lesz olyan vészes, hogy elhagyjam vagy elkergessem. Lehetetlen.
Óvatosan ereszkedek bele a csónakba, s halkan felsikkantok, mikor ő az ugrásának köszönhetően érkezik vissza. Ha beleborulok.. Ha vizes leszek.. Nevetek egyet. Egy olyan mélyről jövő, igazit. Utána pedig megfojtogatom, s hisztérikusan távozom. Ő pedig, mintha tudná, hogy miféle sunyiság jár a fejemben, kezeimet fogja. Felemelem a fejemet, s csillogó íriszekkel veszek el az övéiben. Hogy mi?
– Hányszor kérdezed még ezt meg? – sokszor eljátsszuk ezt. Kell a megerősítés, jó hallani a történetet, vagy csak ezzel legalább biztosan sikerül fellobbantani a lángot? Nem tudom, hogy miért. De úgy félévente biztosan visszatérünk az alapokhoz, mert kell. Mindketten olyanok vagyunk, akik eléggé érzelmesek tudnak lenni. Tudom, hogy ez egy macsó férfitól elképzelhetetlen, de ha valaki a páncél mögé láthat, azt tudja. – Minden – a szeme, a mosolya, a kisugárzása, az esze. Az egész lénye z, amit megszerettem, s mai napig szeretek.
– Nem is vágyom máshoz – mozdulok. Nagy a távolság közöttünk, s én most azt akarom, hogy minél közelebb lehessek. Az ölébe mászok, kezeimmel átkarolom a nyakát. Orromat az övéhez érintem, s így nézek rá. – Bármit is tervez nekünk az élet, még a síron túl se szabadulsz tőlem – olyan egyszerűen közlöm vele ezt, mint az 1x1. S komolyan is gondolom.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
13
● ● Posztok száma :
Blake Lively
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok •• Hétf. Jan. 15, 2018 5:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Debbie


+16

Debbie és én egy párt alkotunk, egy társas kapcsolat részesei vagyunk, de olykor megfeledkezem arról, hogy nemcsak ő van benne, hanem én is. Erőlködik, nem mondja, nem veti a szememre, hacsak feleannyi hévvel égek, mint ő, mert ilyenkor átölel, és helyettem is szereti a kettősünket. Meg kell érteni, hogy egy életen át tartó viszonynak megvannak a maga fázisai, és a kezdeti lebegés egy idő után elmúlik, és hol az egyik tesz bele egy kicsit többet, hol a másik. Úgy tűnik ez az év azt eredményezte, hogy ő jobban küzdött, mint én, pontosan ez az erő, ami miatt képes vagyok talpon maradni a halál árnyékában is, és adni egy kis szerelmet, néhány pásztorórát, hogy a lelkünk egybeforrjon, és ne követelőzően találjunk egymásra. A szennyes, a gondok mindig megtalálnak, és soha nem lesz egy olyan nap, hogy csak a magunk kis világával foglalkozzunk, de ennek az estének arról kell szólnia, hogy miképpen szerettünk bele a másik személyiségébe, és a lelkébe. Nekem a külső nem ad sokat, tetszetővé teszi az embert, de egy életen át tartó házasságban nem ezek lesznek az elsődleges szempontok a társukban. Nekem Debbie a nagybetűs NŐ, és higgyék el, nem a szőke haja, és az Antarktiszre emlékeztető kékjei láncoltak a fiatal énje mellé.
Nem mondok semmit, hiszen ő is tudja, hogy el fogjuk rontani. Áltattam, de a mosolyából látom, hogy egy szavamat sem veszi komolyan. Ne is tegye, mert akkor álomvilágban létezne, ki tudja, hogy a holnapi napon mivel kell szembesülnünk. A problémák körbeölelnek, és olykor megfojtanak, de ebben a szekundumban fellélegezhetünk, és örülhetünk annak, hogy egymásnak lettünk teremtve.
- Okosabb lettem arra célzol? – heccelem, de a tekintetében tükröződik vissza az érzelmei valódisága. A mai napig rajong értem, az egekig tudna magasztalni, és nem amiatt mert helyes pofim van, hanem mert a feleségem, és bennem látja azt a férfit, akit egy életre választott magának. Miért vagyok benne biztos, hogy szeret? Mert még küzd, nem törődött bele a sorsunkba, és örülök neki, hogy még van benne abból az ifjúkori tűzből, amiért kiemelkedett a szürke tömegből. Egy kedves puszi, óvatos kézfogások, mintha a tilosban járnánk, de mégsem. A múlt szárnyain utazunk, és most először ismerem be magam előtt is, hogy vétek lett volna beülni arra az előadásra, mert egyikünknek sem tetszett volna. Félelmetes, hogy a feleségem jobban ismer engem, mint én saját magamat. A kezét megfogva eresztem bele a csónakba, hogy utána belökhessem a vízre, és együtt ringatózzunk a holdfényben. Könnyedén ugrom utána, az állóképességem még nem hagyott el, de bevallom, hogy nem ártana, ha egy kicsit edzenék is, és nemcsak a szellemi képességeimet tartanám szinten. Közelebb húzom a deszkán, ahol a fenekem pihen, túl távoli, nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá. A tenyerébe rajzolok, ostoba kérdésekkel traktálom, mint anno, és természetes, hogy rákérdez az okára.
- Életem végéig, a halálos ágyamon is ezt fogom kérdezni, hisz ismersz. – a mosolyom nem halványodik, inkább erősebb lesz a félhomályban. A csónak velünk együtt ring a tó felszínén, de engem csakis egyetlen szempár köt le. Kérnem sem kell, odamászik hozzám, a karjaimban keresi az elfelejtetett fiatalságunk perceit, és úgy veszik el a nyakam hajlatában, hogy csak az orra hegyét érezve a sajátomon döbbenek rá, hogy hat év után is ugyanolyan mértékkel vágyom a bőre selymességét, a hangja duruzsolását a fülemben. Az apró érintéseket, melyekben benne van a törődés ígérete.
- Nem terveztem, hogy megszabadulnék tőled. – lepillantok rá, hosszú szempillái tövénél továbbmegyek, és előbb egy puszit adok az orrára, aztán feljebb merészkedem, és finomkodva hintek a szemhéjára egy csókot. Lehunyja a szemét, hallom a felgyorsult légvételek számát, miközben az arcához simítom a számat. Megőrülök, a mellkasomban pulzáló szerv nekiiramodik. Egy dobbanás, és az arcéléhez közeledem, a derekára fonódik a jobbom, és a nyakához bújva a tarkójánál irányítom, míg elveszek a bőre ízlelgetésében.
- Ülj rendesen az ölembe. – rekedtes hangon állítom fel őt, és fogom a kezét, hogy elhelyezkedjen rajtam. A kezem a combjára siklik, a szétszakadt anyag útját követem, és egyre feljebb görgetem. Tétován forrok az ajkára, félek, hogy idegenek leszünk, de a légvételei az enyémmel keverednek, elszívjuk a másik elől, aztán megosztjuk. Együtt lélegzünk, míg a tenyerem a belső combjánál továbbnyúl. A hasam megfeszül, kívánom őt, túlságosan is. A bugyiját félretolva cirógatom végig a szeméremét.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
37
● ● Posztok száma :
Ryan Reynolds
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Színpadok ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Színpadok
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 04. Párizs környéke :: Disneyland-