Sürgõsségi osztály
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 11:57 pm
Yesterday at 11:46 pm
Yesterday at 10:26 pm
Yesterday at 9:24 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 9:03 pm
Yesterday at 9:02 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

nincsen



A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
3
Média, művészet
3
1
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
12
8
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Sürgõsségi osztály


Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Sürgõsségi osztály •• Vas. Jan. 15, 2017 12:23 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

585
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Márc. 06, 2017 9:10 pm


to Panda

Ahhoz képest, hogy a sürgősségi osztályon voltunk, kimondottan nagy volt a nyugalom. A csendet is csak a gépek megnyugtatóan pittyegő hangja törte meg, esetleg valamelyik nővér, ahogy a papírmunkával bíbelődött. De mit is vár az ember így az éjszaka kellős közepén? Ha már nap közben úgy is ezerrel megy a pörgés, legalább ilyenkor ráfér az emberekre a pihenés, hisz legyünk őszinték, az itt dolgozók közül mindenki keményen dolgozik azért, hogy a legjobb tudását hozza. Még egyszer végigsétálok a folyosón, mielőtt az orvosi pihenőszoba felé vennem az irányt azzal a céllal, hogy szerezzek egy csésze kávét magamnak, majd a jó erős fekete társaságában térjek vissza az irodámba, hogy rászánjam magam végre a napi papírmunkára. Sokáig azonban nem jutok vele, mert megszólal a csipogóm, én pedig már pattanok is fel a helyemről, hogy a kórtermek felé siessek.
- Mink van? – szegezem a kérdést egyből az ügyeletes nővérnek, aki már zárkózik is fel mellém, mutatva az utat, hogy merre vár a betegem.
- Utcai lövöldözés történt a külvárosban, több sérültünk is akad. 23 éves férfi, lőtt sebbel, a kettes vizsgálóban, belső vérzés nincs, Dr. O’Coghlan már intézi . Dr. Delaney és Dr. McDermott a négyes és hetes vizsgálóban látnak el könnyebb sérülteket, az utolsó beteg pedig másik mentővel jön. A mentősök szerint, akik az eddigieket behozták, ő is bármikor megérkezhet. Küldhetjük Önhöz? A kilencesbe?
- Persze. Valószínűleg vérre is szükségünk lesz, berendelne két egység nullásat a biztonság kedvéért, amíg ideérnek? – adtam ki az utasításomat, azzal mentem is, hogy szemügyre veszem az említett helységet, minden készen áll-e a beteg fogadására? Valószínűleg igen, pláne, hogy eddig milyen csend honolt itt, volt idő előkészíteni, de inkább előbb derüljön ki, ha valami nem stimmel, mint később. A többiek úgy is boldogulnak egyedül, felesleges lenne melléjük szegődni segítségnek, hacsak nem szólnak külön. Én se szeretem, ha csak úgy belekontárkodnak a munkámba.


A hozzászólást Brian Flannery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 09, 2017 10:52 pm-kor.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Márc. 06, 2017 9:41 pm



Persze, hogy megint nem úgy sült el a rajtaütés, ahogyan terveztük. Mikor fogják már megtanulni az idióta vadbarmok, hogy tök mindegy mit csinálnak, mert ők húzzák a rövidebbet. Az egyiket azt hiszem életveszélyes állapotban hozták ide, míg a másik kettő könnyebben sérült meg, egy pedig meg is halt. Valahogy a fejlövést nehezen élik túl az emberek, de választhattam vagy az én fejem bánja, vagy az övé. Így is kaptam egy lövést a felkaromba vagy a vállamba, és még egy-két kisebb zúzódás is tarkított, amikor közelharcra került sor. Meg ott volt a vágás is, amivel sebet ejtettek a kezemen. Amíg folyt a küzdelem és a harc az életben maradásért, addig nagyon meg se éreztem. Dolgozott bennem az adrenalin, meg a düh, hogy eme idiótákat kell hajkurászni ahelyett, hogy inkább elkapnánk Lyanna gyilkosait. Tényleg? Ez a legnagyobb bajunk, hogy kölyköket hajkurásszunk, akik drogokat árulnak és emiatt meghalt valaki? Minek vett tőlük és ezernyi kérdés ömlött a tudatomba, ami nem segített abban, hogy lecsillapodjak. Sőt, egyre inkább csak felhúztam magam és normális esetben nem így gondolkodtam volna, mert minden élet számít és arra tettem fel az életemet, az eskümet, hogy megvédek mindenkit, akit tudok, de valahogy jelenleg mintha semmi se számított volna, csak az.
Nem volt könnyű berángatni a kórházba és szegény mentősök feje is főhetet, amit kaptak tőlem azért, mert elrángattak ide. Kivehették volna ott is a golyót, ennyire bénák csak nem lehetnek. Még sok a dolgunk, de persze a főnök is úgy gondolta, hogy ideje meglátogatnom kórházat, így sok mindent nem tehettem. A lábamon sétáltam be annak ellenére is, hogy egyre gyengébbnek éreztem magam, de nehogy már betoljanak ide. Hahh, meghülyült a világ? Van két lábam és tudok járni is.
- Ne érjen hozzám! – csattantam fel. – Nem kell a tolókocsi se, nem látja, hogy tudok még menni? – pirítottam oda az egyik ápolónak, miközben az ép kezemmel a sebemet próbáltam befogni, hogy a vér annyira látványosan ne szennyezze már a padlót, ha már a kötszer átázott a nagy mocorgás közepette. – Szóval megmondják végre, hogy hova menjek, hogy két perc múlva végre mehessek a dolgomra?! – kérdeztem csöppet se kedvesen, miközben láttam azért az ijedt tekinteteket és szerintem páran hibbantnak is néztek. Az se érdekelt, hogy próbáltak csitítgatni. Csak el akartam innen menni.
- Végre valaki kinyögi?! – fordultam körbe, amikor is megpillantottam egy fehérköpenyes pasit. Szerintem erre a kisebb kedves belépőre még a holtak is felkeltek volna, hogy lássák a műsort, így nem csodálom, ha előmászott a mormota is. – Maga lenne az a csodadoktor, aki miatt be kellet jönnöm ide? – kisebb gúny azért volt a szavaimban, miközben a kép újra mosódni kezdett. Sietve ráztam meg a fejemet, amit hihettek annak, hogy túl sok vért veszítettem eddig, pedig ez másról szólt. Másképpen éreztem magam gyengének, de amikor kinyitottam a szememet, akkor minden normális volt ismét.



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Csüt. Márc. 09, 2017 10:46 pm


Nos, ha a mentősök nem jelentették volna be külön az utolsó beteg érkezését, azt hiszem, akkor is messziről észrevettem volna, hogy bizony, ő lesz az. Inkább semmit sem mondok arra, hogy saját lábon sétál be, egy ilyen lőtt seb után, csak a szemöldököm mozdul némileg a homlokom irányába, ahogy érdeklődve szemlélem. Nem mint ha nem láttam volna már cifrább eseteket, de...
Csak türelmesen intek a mentős srácnak, hogy semmi gond, nem lesz probléma, menjen nyugodtan dolgára, ő meg, kapva a lehetőségen, nem is húzza tovább az időt, eliszkol, amilyen gyorsan csak tud. Szerencsétlen ápolónő szintén, sietve temetkezett a papírjaiba, amint meglátta, hogy közelebb sétáltam feléjük.
- Erre legyen szíves, Miss... – lépek közbe, mielőtt még leharapná kedvenc kolléganőm fejét, majd intek is neki, hogy merre tovább, a rá váró vizsgálóba.
- Maga lenne az, akiről azt állították, hogy a legrosszabb állapotban van a sérültek közül? Ha tudtam volna, hogy saját lábon jön, akkor nem intéztem volna el, hogy magáé legyen a legközelebbi vizsgáló. – viszonzom a kedvességét, mit sem törődve a gúnyos hangéllel. Helyette, amint beérünk, az ágyra mutatok, helyezze magát kényelembe, mert innen egyhamar úgy sem szabadul, azt garantálom.
- Látom, a körülményekhez képest jól érzi magát, ha még a humorérzékét is megőrizte, annyira nem lehet nagy a baj. Amíg elmeséli, hogy pontosan mi is történt, addig csinálunk egy röngent, aztán meglátjuk, pontosan milyen súlyos sérüléssel állunk szemben. – tájékoztatom a kedves beteget, majd már lépek is az emlegetett készülékhez, hogy készítsek egy röntgent a válláról, és... nos, azt nem tudom, mennyire gyakran fordul meg ilyesfajta környezetben, de ha kicsit is ért az orvosláshoz, akkor ő is láthatja a képen, hogy bizony a golyó még mindig a karjában van. Ki tudja, lehet, hogy eddig is tudta. Nem jó, de még mindig jobb, hogy benne hagyta, mint ha a forró fejével és hozzá nem értésével látott volna neki kioperálni magának a nyílt terepen.
- Attól tartok, jobb, ha kicsit hosszabb ittléttel számol, mint azt szeretné. – ha pedig nem lenne nyilvánvaló számára, akkor rábökök a felvételen arra a fényes pontra, ami a golyót hivatott jelölni a képen – Cserébe ígérem, megtarthatja, mint emlék, kabala, vagy ami szimpatikus. – vagy leadhatja a rendőrségen ballisztikai jelentés végett, hogy onnantól ők játszadozzanak tovább, az én feladatom annyival véget ér, hogy épen és egészségesen indítom útjának a kisasszonyt. Bár, ha sokáig csinálja a fesztivált, még azt sem tartom kizártnak, hogy lehívom a pszichiáter kollégát, hogy tartsa bent megfigyelésre pár napra. Képzelem, egyből belopnám magam a szívébe.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Csüt. Márc. 09, 2017 11:10 pm



Szerintem nem meglepő, hogy nem rajongok az orvosokért. Mindent annyira túl tudnak drámázni, miközben semmi extra nem történt. Oké, meglőttek, de nem először esett már meg, ahogyan volt már olyan is, hogy megvágtak és egyszer majdnem meg is haltam. Tudom, lehetnék óvatosabb, de még élek és járni is tudok, így nem értem, hogy minek az a nagy ijedtség, amit irányunkba mutatnak. Tudom, most pokolra kíván a mentős és szerintem ő is, de valahogy nem érdekel. Nekem csak az számított, hogy ne akarjanak bent tartani. Szedjék ki a golyót, aztán mehessek a dolgomra és inkább otthon szenvedhessek, mint itt ennyi szem láttára.
- Hepburn nyomozó! – szólaltam meg eléggé erőteljesen, hiszen ne kezdjem nekem itt Missként hívni, még illemből se, rendőr vagyok, ráadásul nyomozó. Szóval maradjuk inkább eme fajta hivatalos hangnembél. Megdolgoztam érte, még akkor is, ha most igazából fittyet hánytam az egész mindenségre, amire egykoron megesküdtem, mert engedély nélkül jöttem ide és nyomozók a városban.
- Nem én tehetek arról, ha meglőnek valakit, akkor egyből azt hiszik menni se tud. – na jó, tényleg már alig álltam a lábamon, de attól még befáradtam ide, így ne kezeljen úgy, mintha béna lennék. Maximum rövid ideig nehezebben fogom tudni használni a kezemet. Abba meg még senki se halt bele. – A másik kettő milyen állapotban van? – kérdeztem meg minden szemrebbenés nélkül, miközben tudtam, hogy ő rájuk azért vigyáznak a társaim. Bűnözök azért ne maradjanak már ilyen helyen egyedül.
- Maga szerint mi történt? Éppen strandszezon volt, ezért úgy döntöttem, hogy leugrom egyet fürdőzni, de ahogy megmártóztam a vízben egy golyó mászott a kezembe. Borzalmas, nem? – kérdeztem vissza kissé csípősen, mert ekkora hülye kérdést. Mi történt volna? Rajta ütöttünk és meglőttek, mit kellene ezen túl rizsázni? Vagy hirtelen ő lenne a kirendelt dilidoki is? Hahh, már csak az kellene. – Netán maga a pszichológus is? – csöppet se gondoltam komolyan, miközben elhelyezkedtem az ágyon és hagytam, hogy megvizsgálja a karomat. Nem volt éppen kedvemre, de nem ficánkoltam túl sokat, mert annál később szabadulhatok. Nem tagadom, megfordult a fejemben is, hogy kiszedetem a helyszínen, de nem tették meg, én meg nem igazán fértem volna hozzá, így maradt a parancs teljesítése, hogy behozzanak ide.
- Remek, szóval amiért szőke vagyok, most le is hülyézet? – morrantam fel kicsit, mert nem tetszett, ahogyan megmutogatta a golyót. – Nem a csinos pofim vagy a formás fenekem miatt lett belőlem nyomozó, de gondolom ez hihetetlen magának. – tettem még hozzá, majd sóhajtottam egyet lemondóan. Miért kellene annyival több időt eltöltenem itt? Otthon is tudok gyógyulni, nem? Akkor meg miről is beszélünk? – Igen, mert mi rendőrök biztosan trófeaként imádjuk a túlélt golyókat. Hogy erre már korábban miért nem gondoltam. – böktem meg a homlokomat az ép kezemmel, de persze a hangom azért gúnyos volt. – Nahh, dokikám ma még kiszedi belőlem, vagy szeretne még több hülyeséggel traktálni? Meg mit értett azon, hogy tovább el kellene időznöm? Csak nem megszerette a stílusomat, vagy a bájos pofimtól nem tud szabadulni? – persze nem gondoltam komolyan egyiket se, de érezhette, hogy nagyon nem szívesen vagyok itt. Talán Lyanna halála is közre játszott, ahogyan az is, hogy legutóbb azért voltam kórházban, mert majdnem meghaltam egy bevetés során… Persze ő ezt nem tudja, de én ennek ellenére is inkább menekültem volna. Lehet inkább Darraghot kellett volna megörvendeztetnem a golyó kiszedésével…



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Pént. Márc. 10, 2017 7:25 pm


Hepburn nyomozó, hát persze. Ahhoz képest, hogy a legtöbb ide kerülő ember annak is örül, ha a keresztnevére emlékszik a sokktól, a drága nyomozóasszony még ki is kéri magának. Megjegyeztem egy életre, az biztos, mert az ösztöneim azt súgják, hogy nem utoljára látjuk egymást. Egyelőre még nem tudom, hogy ennek inkább örüljek, vagy sem, de mire megkapja a zárójelentését, majd elválik.
- Talán mert a többség valóban nem tud? – az igazat megvallva, sokkal több az olyan terület az emberi testen, ahol ha benyelsz egy golyót, akkor az lesz a legkisebb bajod, hogy saját lábon szeretnél bemenni a kórházba, arról nem is beszélve, hogy nem egy olyan is akad, amit ha elsőre megtalálnak, kapásból megoldódik minden gond a jövőre nézve is – vége a játéknak. Ahhoz képest mondhatni, mázlista volt Hepburn _nyomozó_, hogy ilyen könnyen megúszta.
- Ne aggódjon, jó kezekben vannak, túlélik. – egyrészt semmi köze hozzá, köt minket az orvosi titoktartás, másrészt ne terelje a szót, ő sincs túl jó állapotban.
- Abszolút! De tudja, ezek a golyók már csak ilyenek. Ha elfogad egy baráti jó tanácsot... Ilyenkor azért még hideg a Liffey vize a fürdőzéshez, ha mindenképp ilyesmire vágyik, legközelebb inkább várja meg az augusztust vele. Nem mint ha ne lenne akkor is elég hideg, de legalább az idő melegebb. – nagyjából annyira veszem komolyan ezt az egész társalgást, amennyire ő, amikor pedig visszakérdez, még az aktuális teendőmmel is megállok egy pillanatra, hogy roppant komoly tekintettel válaszoljak neki – Csak ha többiek nem érnek rá. – azzal folytatom is a teendőmet, röntgen, hogy tudjuk, mi a helyzet odabent.
- Egy szóval sem említettem ilyesmit. Nem lehet, hogy érte mostanában véletlenül nagyobb ütés a fejét? Az sok mindent megmagyarázna. - persze képzelem, nincs nekem olyan szerencsém, alapjáraton ilyen bűbájos jellemmel verte meg a sors.
- Rendőr még sosem voltam, ellenben már kezeltem olyat, aki megőrizte a golyót, amivel lelőtték. – sőt, az igazat megvallva nem is egy ilyennel volt dolgom, egész sokan tettek hasonlóan. Emlékeztetőnek, hogy később bosszút álhassanak, hogy ne feledkezzenek meg a céljukról, hogy eszükbe véssék, ők is halandók... tudja a búbánat, pontosan kinél mi az indíték.
- A francba, most lebuktam. De lássa kivel van dolga, azért kiszedem. Morfiumot kér előtte, vagy túl kemény csaj ahhoz, hogy ilyesmikkel éljen? – kérdezek vissza, miközben gumikesztyűt húzok, majd magamhoz veszem az orvosi fogókat, csipeszeket, szikéket, és egyéb felszereléseket tartalmazó kis tálcát, melynek szélén a tűbe fűzött cérna is ott várakozik türelmesen. Most még van idő élni a fájdalomcsillapító nyújtotta lehetőségekkel, ha meg ennyire nagyvagány a csaj, inkább nem töröm le a sarkát, hogy az ilyen golyó-kioperálós műveleteknél még a pasik is szemrebbenés nélkül ordítanak. Büszkeség ide vagy oda, azért ez a szint jócskán túlszárnyal szinte minden ember fájdalomküszöbén.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Pént. Márc. 10, 2017 7:51 pm



- Lehet azért, mert őket még először lőtték meg, vagy nem mindenki olyan strapabíró, mint mások. – legszívesebben még a vállamat is megrándítottam volna, de hát inkább nem tettem. Éreztem én a fájdalmat és örültem annak, hogy perceken belül legalább már az ágyon feküdhettem, mert így nem kellett össze esnem, és nem derült volna ki az se, hogy amit mutatok és ami a valóság nem teljesen ugyanaz, de hát a nőknek eleve nehezebb a rendőrségen. Másrészt meg gyűlöltem a kórházakat, nem véletlen kerestem fel mindig Darragh-ot, ha valami apróbb segítség kellett.
- Ugye, nem most fog jönni az orvosi titoktartással? Amint szállíthatók visszük őket a dutyiba, így felesleges köntörfalaznia, ha bármit tud. – az aktákat mi is fogjuk látni, hiszen nekünk se árt tudni, hogy mégis milyen állapotban szállítunk egy elítéltet. Na, meg a munkámhoz tartozik, ne ő mondja már meg, hogy miért aggódjak és miért ne.
- Most már barátok is lettünk? – kérdeztem vissza kissé gúnyosan, hiszen régóta nincsenek barátaim. A fejem egyre inkább kezdett zúgni, ahogyan a kép is kezdett mosodni, mintha mindjárt beájulnék, de még se ez történt, ahogyan mostanában sose. Inkább fura alakokat láttam, vagy fura érzés fogott el, de még se volt tiszta a kép, mintha csak az adást valaki zavarná. Sietve csuktam be a szememet, majd az ép kezem ökölbe is szorult, mire pedig ismét kinyitottam addigra, minden normális lett. Mély levegő, majd lassan kifújtam, mintha csak saját magamat akarnám gyógyítani. – Köszönöm a tippet, majd igyekszem betartani. – igazából fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélt, mert már az elején elveszítettem a fonalat, de ezt neki nem kell tudnia. Nem állt szándékomban gyengébbnek mutatni magam, mint kellett.
- Ezek szerint most már bolond is lettem? – hát ez egyre jobb, de most komolyan? Vajon még burkoltan mire fog célozgatni. – Ne féljen, az elmém remekül van. Talán csak maga miatt vagyok ilyen morgós, vagy lehet azért, mert még mindig bennem van a rohadt golyó! – csattantam fel ismét kicsit erőteljesebben, amibe még bele is mozdultam, de nem kellett volna. Sziszegtem a fogaim között, hiszen pokolian fájt a karom. – Egyébként maga mindenkivel ennyire tüneményes, hogy leszőkézi vagy éppen lehülyézi, vagy úgyis mindegy, mert a betegi fel se fogják, hogy mit mond? – kérdeztem meg tündéri hangon, de azért az arckifejezésem pont az ellenkezőjéről árulkodott. Tényleg jobb lenne, ha iparkodna, mert nem fogom sokáig bírni. Így is igyekeztem visszafogni a stílusomat és érzéseimet, amit irányába éreztem jelenleg.
- Bosszút nem akarok állni, mert börtönben fog rohadni az, aki ezt tette, ha nem halott. Másrészt meg kösz, de inkább nem szeretnék szuvenír boltot nyitni a kapott golyókból. – csak szeretnék innen eltűnni. Még akkor is, ha tudtam jól, hogy nem haldoklom. Most nem, múltkor igazából nem is emlékeztem semmire, mert mielőtt még bevihettek volna a kórházba elájultam, majd a műtétek után tértem magamhoz.
- Még szép, hogy kérek. Minek néz engem, valami idióta szuperhősnek, aki most lépett ki valamelyik képregényből? – behalás, komolyan még megkérdezi ezt? Vagy azt élvezi, ha kezei alatt a beteg sikongat? Persze nem élvezetből, hanem sokkal inkább a fájdalomtól… Lehet inkább az ő fejét kellene megvizsgálni…




no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Márc. 11, 2017 8:17 pm


- Vagy csak szimplán nem olyan szerencsések, hogy megússzanak egy lövöldözést egy szimpla, vállba kapott golyóval? – kérdezek vissza, hisz könnyű játszani a kemény csajt úgy, hogy ettől mondhatni, szinte csak rosszabb sérülést szedhetett volna össze a „meglőttek” kategóriában. És nyilván nem arra gondolok ez alatt, hogy az egyik ujját, vagy a fülcimpáját lövik el.
- Még szép, hogy fogok. Köt az esküm, és mivel maga mint a betegem van jelen, nem pedig mint az illetékes hatóság, így sajnálom, maximum a kollégáinak beszélek. – még egy angyali mosolyt is kap mellé, bánom is én, hogy amint kikerül innen, első dolga lesz tájékozódni, vagy kifaggatni a többieket, de az már nem az én saram lesz. Ha viszont alám vág azért, mert eljárt a szám, az nagyon is, úgyhogy sajnálom, így járt. Kegyetlen az élet, tudom.
- Miért, ennyire szeretné, hogy azok legyünk? – fordítom felé a tekintetem, miközben a röntgengéppel ügyeskedek, ennyire csak nem lehet szar a helyzet, hogy elkeseredettségében már az orvosánál próbálkozik be. Azt meg, hogy mit csinál a javaslatommal, abszolút hidegen hagy, pláne, hogy annyi a komolyság benne, mint a humorérzék egy marék kavics benne.
- Annak tartja magát? – ezt viszont abszolút komolyan kérdezem, hisz ha igen, úgy kicsit súlyosabb a helyzet, mint hittem. Persze képzelem, most is csak ironizálni próbál, de orvosként sajnos mindent komolyan kell venni, amit a kedves beteg mond.
- Teljességgel megértem, én sem repesnék az örömtől, ha a sürgősségin lennék. Mint beteg. – mert mint orvos, mondhatni, napi szinten ott vagyok, már évek óta. De nem kell aggódnia, vettem a lapot, jár a kezem, még többet is, mint a szám, miközben előkészülök a golyó kioperálásához, igaz, azzal már most tisztában vagyok, hogy nem lesz kellemes élmény.
- Nem, csak az ilyen tüneményes pácienseknek szoktam tartogatni, akik még maguknál vannak. A többség sajnos vagy eleve eszméletlen állapotban érkezik, vagy menet közben ájul el. – milyen hülyének néznének már akkor, ha utána is mondanám a magamét nekik?
- Ahogy gondolja. Akkor megy a bizonyítéktárba, ha megérkeznek a kollégái. – rajtam aztán ne múljon, mindent a betegért – legalábbis ésszerű keretek között, mert néha olyan meredek hülyeségekkel tudnak előállni, hogy csoda, hogy a maradék hajam nem hullt még ki tőlük.
- Nem, csak annyira adja a kemény csajt, a végén, ha szó nélkül be akartam volna adni, akkor meg azt vette volna sértésnek. – így viszont éljen a fordított pszichológia, nem áltatom olyan hülyeségekkel, hogy csak annyit érez belőle, mint valami szúnyogcsípés... gondolom az egész karja a fájdalomtól lüktet, jó, hogy semmi nem ér fel ahhoz. Kapja is a szurit nyakhajlatba idegbe, hogy egy-két perc múltán már érezheti is, hogy zsibbad a karja... vagy nem, mert már eleve zsibbadt a fájdalomtól, mindenesetre ennyit még kell várni ahhoz, hogy hasson a szer.
- Valószínűleg még így is fájni fog. Kezdhetjük? – mondhatnám, hogy nem ciki, ha sikítozni fog, vagy elbőgi magát, de gondolom, azt is sértésnek venné csöpp egója, így beérem egy igennel, vagy nemmel is.

avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Márc. 11, 2017 8:53 pm



- Nem kell mondani, nem régen én se voltam ilyen szerencsés. – morogtam az orrom alatt, mintha nem tudnám. Én is majdnem magára hagytam a társamat, ahogyan már nem egy társunkat veszítettük el az őrsön, ahol dolgoztam régebben. Mégis, ha mi lelövünk valakit önvédelemből, akkor a legtöbb esetben jönnek a belsősök és megy is a nyomozás. Komolyan, röhejes világban élünk.
- És ha ellátta a sérülésemet és felmutatom a jelvényemet, akkor máris más lenne a helyzet? – pillantottam rá kérdőn, de kötve hiszem. Tuti, hogy vaskalapos és kell neki a papír is róla, hogy ki járhat el. Mindig ez a bürokrácia, nem is értem, hogy mire ez jó. Mindenkinek mindenhez joga van, de pont a rendőreinek a legkevesebb. Igazán pazar. Mosolya, meg nem túlzottan hat meg. – A mosolya beszokott jönni a nővérkéknél, vagy a betegeknél? – pillantottam rá kérdőn és kivételesen nem volt gúny a hangomban. Talán, ha egy bárban találkozunk egy este, akkor nem kizárt, hogy még vonzónak is találnám a mosolyát, de most marad savanyú arc és a csípősnyelv.
- Azt mondják, hogy barátok jól jönnek. Főleg, ha ügyes a keze. – villantottam a fájdalom ellenére is egy igazán tündéri mosolyt. Ohh, talán erre gondoltam, hogy veszi belőlem a golyót, talán másra. Szerettem mindig is eléggé kétértelműen fogalmazni, de persze nem tarthat sokáig eme remek szokásom, mert hamarosan újra furán kezdem érezni magam, pedig még semmit se kaptam, vagy igen, csak fel se tűnt? Lehet, hogy azért beszéltetet, hogy elvonja a figyelmemet? Azért csak megéreztem volna, ha valamit belém döf. Kicsit még meg is dörzsölöm a halántékomat, de aztán amilyen hirtelen megjelent az a fura érzés, olyan gyorsan is röppent tova, szerencsére. Nem éppen szerencsés homályosan látni és fura ízéket nézegetni a világban. Komolyan, lehet inkább kérnem kellene egy altatást, hogy kialudjam magam holnapra. Hmm…
- Maga mindent komolyan vesz? Legalább, ha leveti a köpenyét, akkor azért a humora is visszatalál Önhöz? – pillantottam rá kicsit aggódva, hiszen ha nincs humora, akkor eléggé pocsék élete lehet. Oké, nem kell olyannak lennie, mint az enyém, de legalább legyen humora. Jobb, mintha savanyú lenne, mint a szőlő.
- Legalább valamiben egyetértünk. – mondtam egy kisebb sóhajtás közepette, mert a karom is egyre inkább kezdett fájni, ahogyan az adrenalin eltűnt a szervezetemből, ami a bevetésnek volt köszönhető. Csak lennénk már túl ezen az egészen. Válaszára elmosolyodok, még ha legszívesebben nyöszörögnék a fájdalomnak köszönhetően.
- Arra még nem gondolt, hogy azért ájulnak be, hogy ne kelljen magát hallgatniuk? – ohh, persze, hogy tiszta irónia volt az, amit mondtam. Talán nekem is jól jönne, ha végre teljesen kiütne a fájdalom, de bármennyire is vágytam kicsit arra a fajta tudatlanságra még se akart jönni.
Bólintottam, hogy felőlem, bár lehet később még lenyúlom és inkább elteszem emlékbe, jó vicc lenne. Inkább nem akarom látni többé.
- Csak csinálja már! – még oda se néztem, úgy vártam, hogy végre belém szúrja. Nem mintha annyira megéreztem volna, hiszen már a karomat is alig éreztem a fájdalomnak köszönhetően, ami egyre inkább kezdte a testemet átjárni.
- Van más választásom, még se maradhat bennem. – ezt vehette annak is, hogy mehet és persze, hogy nem bírtam szótlanul ki az egészet. Azért egy kisebb fájdalom ittas „sikoly” elhagyta az ajkaimat, ahogyan nehéz volt megállni azt is, hogy az ép kezemmel ne essek neki, helyette inkább néha az ágyszélét markolásztam. Komolyan, ha nem adott volna be, akkor mi? Az egész kórházat fel vertem volna? Inkább nem akarom tudni, mert még így is fájt olykor baromira… - Kész van már? – kérdeztem valószínűleg percekkel később, ami számomra óráknak tűnt.





no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Márc. 13, 2017 11:04 pm


Nem tudom, hogy örüljek annak, vagy sem, hogy nem ez az első lövés, amit a nyomozó benyelt. Mások ilyen esetben hajlamosak kapásból szakértővé válni, adja az ég, hogy ő ne higyje magát csak azért orvosnak, mert esetleg egy golyót már kiszedtek belőle korábban. Mert nincs is „szebb” annál, mint amikor kész diagnózissal állnak eléd a betegeid, mert ők jobban tudják! Mert az Interneten is olvasták.....
- Jelvényt már az E-Bayről is rendelhet bárki aprópénzért. – értsd = nem. Valószínűleg nem vagyok a zsaruk kedvence, de én sem most jöttem le a falvédőről, az meg elég gáz lenne, ha osztályvezető főorvos létemre valaki ilyen alja trükkel ejtene át. Persze lehet, hogy valódi a jelvénye, de ha már minket, orvosokat is egy rakás papírmunkával terhelnek le, nehogy már ők megússzák... Azt meg mit bánom én, ha amint kiengedem, kapásból megszerez minden infót a kollégáitól? Fájjon az ő fejük miatta, ne az enyém.
Egész jól megtanultam az évek alatt, hogy a munkámra figyeljek, és közben csevegjek a betegeimmel, de amikor egy ilyen magas labdát pattintanak le előttem... nos, az egy, hogy bűn lenne kihagyni, de el kell ismerni, a munkából is egész jól kizökkent. Tény, hogy orvosként nem árt a biztos kéz, sebészként pláne, akad nem egy természetfeletti, akinek én foltoztam az irháját, de...
- Nocsak, nocsak, nyomozó... Más osztályon is így ismerkedik a dokikkal? A nőgyógyászaton tuti nagy sikere lenne egy ilyen szöveggel. – viszonoztam a megnyerő mosolyt, bár van egy olyan érzésem, hogy most hervasztom le az arcáról a sajátját... sebaj!
Feltűnik közben a nő szédelgése, de betudom az enyhe sokknak a kóválygását, egészen gyakori tünet, bár remélem, a taccsot nem most akarja kidobni itt nekem – sietek is, ahogy tudok, igaz, van, amit nem lehet siettetni. Ilyen például az is, amíg az érzéstelenítő hatni kezd, de hogy addig is eltereljem a figyelmét, folytatom a beszélgetést.
- Nem mindent, de a munkában egyértelműen. – nem hiába lettem főorvos, no, még ha nem is értékeli különösebben a dolgot. Vagy lehet, annyira ramaty állapotban van, hogy fel sem fogta. Vagy szimplán nem érdekli, a fejébe nem látok, szerencsére.
- Ki tudja? Majd ha egyszer köpeny nélkül is összefutunk, eldöntheti maga. – nem mint ha szánt szándékkal akartam volna találkozót kicsikarni belőle, de lévén mindketten ebben a városban élünk és dolgozunk, nem lehetetlen. Ki tudja, hogy odafent hogy kavarják a lapokat, és amúgy is van egy olyan érzésem, hogy nem most találkozunk utoljára.
- De, lehetséges. Igaz, azzal csak nekem segítenek, legalább addig is nyugton vannak, és végezhetem a munkámat minden zavaró tényező nélkül. – mert minden rosszban van valami jó, ugyebár, és nem mint ha azt kívánnám, ájuljon el itt nekem, de tény, akkor hatékonyabban menne a munka. Nem izegne-mozogna annyit.
- Én is így gondolam. – csak gondoltam merkérdezem, szeretik azt hinni a betegek, hogy az ő döntésük – közben marhára nem, mert úgy is kiszedjük, szóval... essünk is neki!
A kelpie léttel járó egyik előny a hosszú élet, no meg, hogy sokkal nagyobb rutint lehet szerezni a dolgokban, mint közönséges halandóként. Így van ez esetemben a gyógyításként, nem ma kezdtem a műfajt, az orvostudomány javulásával meg egész jól nőttek a túlélési esélyek is egy-egy komolyabb sérülés után. Most is kimondottan gyorsan távolítom el a golyót, egy határozott mozdulattal megragadva – talán kicsit jobban fáj, de sokkal rövidebb ideig tart a szenvedés, mint ha bizonytalanul piszkálnám a sebet, hogy hogyan is kéne... A fájdalom végett kiadott hangokra pedig tökéletesen süket vagyok, csak miután alig egy perccel később koppan a golyó a fém tálcán, és bekötöttem a sebet, bólintok a feltett kérdésre.
- Igen, kész. Kér vizet? – végzem az utolsó simításokat a kötéssel, majd ha kér, akkor kap egy pohárral a már említett innivalóból. Amúgy meg következő lépésként rákötöm a gépekre, egy darabig úgy is bent tartjuk megfigyelésre, aztán ha rendben lesznek az adatok, mehet tovább rambózni...
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Kedd. Márc. 14, 2017 8:17 pm



- Milyen jól tájékozódott, netán onnan szerezte maga is a dr. címét? – pillantottam rá csöppet se komolyan, de hát nah pont nem én lennék az, aki képes lenne lakatot tenni a szájára. Szenvedtem, nem is kicsit és pontosan talán ezért is viselkedtem még inkább úgy, ahogyan és ajándékoztam meg őt a csöppet se kedves hangvételemmel vagy éppen szavaimmal. Nem igazán érdekelt jelen helyzetben, hogy mennyire is kívánhat a pokolba viselkedésem miatt. Nem azért voltam itt, hogy a kedvében járjak, hanem azért, hogy kiszedje azt a golyót belőlem.
Nem számítottam arra, hogy van humora. Talán kicsit már azt vártam, hogy ismét valami kedveset beszóljon vagy éppen morogjon, amiért ilyeneket mondok. Nem éppen a humorát csillogtatta meg eddig, vagy csak nekem nem tűnt fel. Ezért talán annyira nem meglepő, hogy amikor visszaszól, akkor pár pillanat erejéig kicsit megszeppenek, de a fájdalom ellenére végül mosoly kúszik az arcomra.
- Netán zavarná, ha így lenne? Nem szereti a versenyszellemet, vagy netán fél, hogy alulmaradna? – villantottam egy igazán cuki mosolyt. Valószínűleg ha a fájdalom nem járt volna ennyire át, akkor még el is nevettem volna magam azon, amit mondott, mert ez jó volt. Ohh, én tudom értékelni a humort, azt meg még inkább, amikor valaki meglátja a lecsapható labdát.
Szédelgés közepette nem pillantok a dokira se, hiszen pontosan úgy kezdett elmosódni, ahogyan néhány ember közelében már megesett. Nem akartam semmit se látni, ahogyan azon voltam, hogy minél hamarabb megszűnjön minden mellékhatás, mielőtt még tovább akarnának benntartani. Szerencsére ő se tette szóvá, így nem aggódtam még több dolog miatt.
- Csak nem meg akar hívni burkoltam egy italra? Ilyen mély benyomást tettem volna Önre? – sandítottam rá mosolyogva, miközben a fájdalom továbbra is egyre inkább az őrületbe kergetett. Mintha minden egyes perccel csak rosszabb és rosszabb lenne. Persze a szavaimat csöppet se gondoltam komolyan, még akkor se, ha úgy adtam elő, mintha tényleg ebben reménykednék… Bár azért megnézném, hogy milyen az, amikor tudja élvezni az életet. Nem úgy, vagy netán mégis?
- Ennyit a nagy együttérzésről. Még hogy a dokik cukipofák. – és még egy grimaszt is kapott mellé, miközben arra vártam, hogy végre neki kezdjünk, vagy hatni kezdjen a fájdalomcsillapító. Szerintem adhatott volna kettő is, elviseltem volna. Legalább kicsit jó állapotba keveredtem volna. – És most mi zavarja leginkább? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen annyira nem mocorogtam, viszont a számat nem tudtam befogni, így érthető volt, hogy kíváncsi voltam arra mit mond vagy éppen kimeri-e mondani.
- Akkor még egy dolog amiben egyetértünk. Hát nem csodás? – gúnyos hang, kisebb sóhajok, hiszen úgy érzem, hogy talán még se kaptam eleget ahhoz, hogy kibírjam. Legalább legutóbb nem voltam magamnál, amikor az egész történt. Igazából arról sincs fogalmam, hogy bármit is érzékeltem volna akkor, amikor kidőltem még odahaza… Mindegy is, hiszen nem szeretek arra gondolni, amikor majdnem az élet tovaszökkent volna, mert azt hitte, hogy már nincs rá szükségem. Pedig nagyon is van, sok mindent meg kell tennem. Megtalálni a medáliont és Lyanna gyilkosát, közben pedig a többi bűnözőt rács mögé juttatni. Persze, hogy hangot adtam néha annak, hogy még így is fáj és mennyire nem élvezem ezt az egészet. Szerintem most még ő is élvezte, hogy végre viszonozhatja valamivel a belőlem áradó kedvességet irányába.
- Kérek. – feleltem alig hallhatóan, miközben azon voltam, hogy ne öljem meg őt a pillantásommal. Még kész szerencse, hogy nem lehet így ölni. Amikor viszont elkezd ismételten matatni, hogy a gépre kössön, akkor lemondóan sóhajtok és nem sokon múlik, hogy véletlen megbillenjen a kezem és ráborítsam a pohár tartalmának a felét... – Tényleg muszáj ezt? Jól vagyok, otthon is lehet pihenni… - enyhe kedves célzás volt tőlem, hogy igazán szeretnék innen elmenni. Még akkor is, ha nem éreztem magamban ahhoz erőt, hogy felálljak, de az se nyugtatott meg igazán, hogy szép lassan ismét kezdett mosódni a kép, ahogyan őt figyeltem.




no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Vas. Márc. 19, 2017 7:38 pm


- Nem, de ismerek olyat, aki igen. – vigyorodtam el a szavain, meg kell hagyni, jól forgatja őket ahhoz képest, hogy nyomozó, és nem újságíró, vagy valami hasonló szakmát űző valaki – De ne aggódjon, az illető nem ebben a kórházban dolgozik! – súgtam oda mintegy megnyugtatás gyanánt, bár képzem, mennyire fogja meghatni. Pofázzak kevesebbet, és szedjem ki azt a rohadt golyót...
- Versenyszellem, ugyan már! Nem húzzuk a strigulákat a betegek után, és egyébként is, elég más okból keresnek fel minket, hogy féltékenykedés legyen belőle. – igaz, valahol mindkét emlegetett szaknak köze volt az élethez, csak míg az egyik ahhoz asszisztált, hogy új élet keletkezzen, addig mi a már meglévőt próbáltuk menteni, hogy az a bizonyos kaszással való találkozás a lehető legkésőbb következzen be.
- Sajnos a betegeinkkel nem randizhatunk, tiltja a törvény. De azért ügyes próbálkozás. – gondolom, mint a törvény egyik behajtó embere, ha az összessel nem is, ezzel az unszolásig hajtogatottal biztosan képben van. Szép is lenne, ha az italozás vége a sitten végződne Hepburn nyomozó jóvoltából. Más részt meg... a sürgősségin maximum vizet vagy kávét tudna keríteni.
- Tudja, az csak az álca. – kell valamivel kompenzálni, ha már a legtöbb ember retteg tőlünk... az injekciós tűktől, a gépektől, a fertőtlenítő szagától, a szikétől, a vértől, a... mindentől, ami itt van.
- Most? – kérdeztem vissza a kérdés hallatán, miközben továbbra is a sebbel pepecseltem. Ó, te jó ég, ha tudná, mennyi minden. Életem történetébe viszont nem fogom beavatni olyan mélységekig, hogy tudja, én sem ember vagyok, így csak valami átlátszó kifogással állok elő – Az, hogy a belépője után sejtem, milyen műsort fog levágni, ha közlöm, hogy estére bent kell tartanunk. Vagy az is lehet, hogy több napra. – magyarázok szenvtelen hangon, az érzéstelenítővel pepecselve.
- De. Abszolút. – értek egyet vele, majd miután úgy látom, már eltelt annyi idő, hogy hasson a szer, csak óvatosan megbökdösöm a vállát, érzi-e. S ha nem, kezdődhet a műsor!
Szerencsére hozzászoktak már a sürgősségin a mindenféle furcsa hangokhoz, így senki sem néz hülyének minket, amikor Hepburn nyomozó hangot ad a fájdalmának a lövedék eltávolítása közben. A szomszéd kórtermekben is nyöszörögnek fájdalmukban, már aki épp nem ordít vagy alszik, miért pont mi lógjunk ki a sorból? Másrészt meg tudom ám, hogy milyen fájdalmas tud lenni ez a művelet. Egy fájdalomcsillapító még nem váltja meg a világot, kettő se talán, csak a mellékhatások lennének túl rosszak.
A rutin meg az évek... hamar végzek, pár pillanattal később pedig már nyújtom is azt a pohár vizet a nyomozó felé.
- Igen, muszáj. – veszem elő a főorvosi, ellenkezést nem tűrő hangom, melyből világossá válhat számára, próbálkozni lehet, csak épp esélye nincs arra, hogy az ellenkezőjéről győzzön meg – Mondja, nyomozó, egyedül lakik? – látszólag ártalmatlan a kérdés, holott nem véletlenül pont ezt kérdeztem tőle.


A hozzászólást Brian Flannery összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 26, 2017 12:51 pm-kor.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Vas. Márc. 19, 2017 8:32 pm



- És tett feljelentést ez ügyben? – pillantottam rá kérdőn, hiszen mégis csak rendőr lennék. Meg ne legyen már az orvos, aki nem is ért hozzá. Nem meghalni járnak az orvosokhoz a betegek, hanem azért, hogy életben tartsák őket és ne kerülhessenek a kaszás karmai közé. – Igazán megnyugtató, akkor majd legközelebb is ebbe a kórházba jövök, ha már annyira ügyelnek az ilyenekre. – és egy mosolyszerű grimasz is dukált könnyedén a szavaim mellé.
- Maga tényleg ennyire… - hmm, nem is tudom mi lenne a legjobb szó rá. – Kibeszélt itt betegekről? – pillantottam rá igazán angyalian, hiszen egyáltalán nem úgy értettem a dolgot és ezzel szerintem ő is tökéletesen tisztában van, ha nincs… Akkor szegény bármelyik nő, aki kiszúrta magának legalább egy éjszakára, mert lehet még a fallal is hamarabb beszélne közös nyelvet, mint ezzel a férfival.
- Kibeszélt itt orvos és beteg kapcsolatról? Gondolom az, hogy mit tesz munkaidőn kívül se nem tartozik a törvényre és senkire, vagy tévednék? Vagy netán olyan, aki mindenről beszámol a feletteseinek? – persze, hogy tovább húztam a fejét és csöppet se gondoltam komolyan azt, amit mondtam, de ha már itt kell lennem és mellé még ennyire fáj a karom is, akkor még szép, hogy legalább valamiféle szórakozást én is próbálok találni.
- Valóban? És akkor mi lenne az igazság? – pillantottam rá kérdőn és kíváncsian. Tényleg érdekelt a válasza, most nem voltam se szemét, se gúnyos. Így igazán megbecsülheti ezt a pillanatot.
Aprót bólintottam és türelmesen vártam a válaszát. Valószínűleg két lépés után úgyis a földön kötnék ki, ha megpróbálnék kijutni innen, vagy ha tovább sikerülne mennem, akkor a biztonságiakkal kapatna el. Az meg rohadtul nem jött volna kapóra, se az, hogy még fel is függesszenek, így inkább próbáltam rendes kislány lenni. – Ezért inkább most közli ezt? Hát maga igazán remek orvos és kedves. – nah, ekkor már előkerült a gúny és a hangommal is tökéletesen kifejeztem azt, hogy mennyire nem tetszik az, amit mondott. De most tényleg? Minek kell maradnom estére? Nem életveszélyes sérülést kaptam, semmi kedvem bent maradni.
Erősen megfordul a fejemben, hogy a kisebb műtéte után tényleg ráborítsam a vizet, de ahhoz túlzottan is szomjas vagyok, így inkább megiszom és visszadőlök az ágyra utána, mert lehet nem voltam a legjobban, de attól még nem lett volna meglepő, ha inkább a szökés felé veszem az irányt.
- Tudja, lehet ez a hangnem másokat megijeszt, de hahó rendőr vagyok! Ismerem, hogy miként kell frászt hozni az emberekre. – sóhajtok egyet lemondóan, majd kicsit inkább mégis feljebb tornászom magam, miközben a sérült kezemet megfogom, hiszen még mindig zsibbad és fáj. – És miért lenne muszáj? Egy jó okot mondjon! – gyerünk dokikám, villants valamit, amivel nem lehet vitába szállni, amikor viszont nekem szegez egy kérdést, akkor könnyedén szólok meg. Senkinek se tűnne fel ez a fajta hazugság tőlem, ahhoz már túlzottan is belejöttem. – Nem, van lakótársam, de ha szeretne, akkor talán magának is jutna még hely. Mondjuk az erkélyen, mit szól? – kérdeztem meg egy halovány mosollyal az arcomon. Igaz, a mondandó elejét pontosan úgy adtam elő, hogy totálisan igaznak hangozzék.




no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szer. Márc. 29, 2017 8:38 pm


- Viccel? Már az egyetemen is rövid úton szabadultam meg az ilyen „kollégáktól”. Aki puskázás meg csalás nélkül képtelen elvégezni az orvosit, az válasszon más szakmát. – válaszoltam roppant komolyan, még egy pillanatra abba is hagytam a munkámat, csak hogy vessek a nyomozóra egy pillantást, meggyőzve, hogy komolyan gondoltam, amit.
- Örömmel hallom, bár inkább legyen több szerencséje, és ne legyen szüksége rá. – hízelgő, amit mond, de legyünk őszinték... aki ide kerül hozzánk, a sürgősségire, ott azért már nagy a baj. Még jó, hogy egyáltalán képes volt saját lábom bejönni., és nem hozni kellett.
- Mások szavát is ennyire szereti kiforgatni? – kérdezek vissza kíváncsian, miközben csak fáradtan csóválom meg a fejem. Ha poénkodni van ereje a szőkeségnek, akkor annyira nem lehet a baj, bár ahogy elnézem, keményebb fából faragták, mint hogy egy sima karlövés padlóra küldje. Pláne, hogy a szavai alapján nem is ez az első.
- Ezek szerint munkaidőn kívül bármi törvénytelennel is foglalkozhatok, ha nem tartozik a törvényre? – tekintettem rá, elvégre ő a törvény embere, vagy legalábbis a betartója, másrészt meg... ez azért kicsit bonyolultabb. Hála az égnek nincs túl sok felettesem, de ha rontom a kórház hírnevét azzal, hogy másodállásban mondjuk lányokat futtatok vagy drogot terjesztek és lelepleződök... nos, az egyrészt kínos, másrészt nem csak a munkámnak inthetnék búcsút, de valószínűleg Írországnak is, hála a mai technikának. Bezzeg száz évvel ezelőtt...! Néha visszasírom a régi szép időket.
- Mondták már, hogy jókat tud kérdezni, nyomozó? – kérdezek vissza, miköben a sérülésével foglalkozok, mielőtt válaszolnék – A rendőröket meg mindenki eszetlennek tartja, ha még mellé vesszük azt is, hogy nő, meg a jól ismert szőke nős vicceket, összeadva mindezt... – hagyok pillanatnyi hatásszünetet – A sztereotípiák nem igazán fedik a valóságot, nem igaz? – sejtem, hogy ő is sokkal több az előbb elsorolt sablonos állításoktól, mint ahogy engem sem nagyon lehet csak az alapján megítélni, hogy orvosként dolgozok, ez csak egy álca, amit a külvilág felé mutatunk. Az meg, hogy mi rejlik mögötte, teljesen más téma.
- Ennyi bókot, a végén még zavarba jövök. – nevetek röviden, mielőtt a tűért nyúlnék... Igaz, a golyót már kiszedtük, de akad még egy kis utómunka is a sebbel.
- Az előző után talán túlzó lenne azt állítani, hogy ez fájni fog, de... attól még nem kellemes. – szólok, mielőtt nekilátnék összevarrni a sebet, igaz, aprócska lévén néhány öltés, és kész is vagyok, a fájdalomcsillapítók mellett talán érezni sem fogja.
- Azért, mert még dübörög a szervezetében az adrenalin, meg a fájdalomcsillapítók hatása sem múlt el. Ha pedig ezek alább hagynak, lehetnek olyan mellékhatásai a sérülésének, amiket kellemetlenségeket okozhatnak. – inkább nem állok neki sorolni, de tény, hogy bármi történik, akkor tudjuk a leggyorsabban ellátni, ha itt marad a kórházban.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szer. Márc. 29, 2017 9:21 pm



- Akkor maga volt a spicli, akit mindenki utált, mi? – pillantottam rá egy angyalian ördögi mosoly keretében. Még akkor is, ha eléggé koncentrálnom kellett ahhoz, hogy összejöjjön, de hát a körítés is lényeges tud lenni. Meg eddig se éppen a kedvességemről voltam híres itt, így már szerintem meg se fog lepődni azon, hogy ismét beszóltam neki.
Csak egy grimasz volt a válaszom a szavaira, mert előbb térnék be Darraghoz, mint ide, ha rajtam múlik. Fogalmam sincs, hogy miért mentem inkább egy olyan személyhez, aki hivatalosan nem is ilyen orvos, de valahogy őt bosszantani egészen kellemes szórakozás volt. Na, meg arra se gondoltam, hogy később esetleg az élet még több bonyodalmat fog gördíteni az utamba annak köszönhetően, hogy ismerem őt.
- Olyannak gondol, aki igen? Úgy tartják, hogy csak azt lehet kiforgatni, amit hagynak, vagy tévednék? – tettem úgy, mint aki tényleg elgondolkozik azon, hogy miként is szokás mondani, de valójában nagyon nem érdekelt, ahogyan a sóhaja se. Ha már szenvedek, akkor ennyi örömöm lehet közben, vagy ez túl nagy ár lenne? Ahh, nem hiszem és még ő is bírja a strapát, így minek aggódni?
- És akkor ki is szereti kiforgatni azt, amit a másik mond? – pillantottam rá egy sejtelmes mosoly keretében, majd kicsit benyálaztam az ajkaimat, hiszen a vérveszteség miatt kicsit kiszáradtam, meg amúgy se voltam éppen a legjobban, de ezt a világért se mutattam volna ki, hiszen még a végén bezárna pár napra, meg az én bajom nem igazán a lőtt sérüléssel függött össze, vagyis azt hiszem. – Szóval a körmére kellene néznem, hogy nem csinál-e olyat, ami miatt esetleg bilincs kattanhatna a csuklója körül? – direkt fogalmaztam így, hiszen más okból is csattanhatna rajta az, de hát majd eldől, hogy ő mennyire is veszi a lapot a kisebb hülyeségemmel kapcsolatban. Még akkor is, ha totálisan komolyan adtam elő.
Csak sóhajtok egyet lemondóan és unalmasan, amikor belekezd az elemzésbe. – Még szerencse, hogy nem rendőr vagyok, hanem nyomozó. A kettő között azért van különbség a hétköznapi emberek fejében is. – pillantottam rá komolyan, hiszen oké, mint a ketten a rendőrség berkein belül mozgunk, de azért a munkák nem teljesen ugyanaz, de mindegy is. Ebbe nem akarok most belemenni túlzottan, mert felesleges lenne. – Hmm, talán egy ital mellett beavathatom abba, hogy mennyire is helytállóak a megállapításai. – persze, hogy csak szívtam a vérét és nem komolyan gondoltam, de ha már magamnál voltam, akkor nem pont most akartam volna leharapni a nyelvemet . Kellett egy kis „falatozás” így estére is.
- Vigyázzon, még a végén azt fogom hinni, hogy van mégis csak szíve. – mosolyodtam el, majd bólintottam egy aprót, hogy csinálja már inkább. Szerintem már volt annyi szer bennem, hogy meg se érezzem igazán azt a szúnyogcsípést, ami a varrás közben érezhető volt. Nem néztem oda, csak vártam azt, hogy vége legyen.
- Mint például mi? Meg akarom enni esetleg majd magát? Vagy a fájdalomra céloz? Volt már szerencsém hozzá, túl lehet élni. Vagy netán jobb szereti itt megfigyelni az embereket, mint otthon? – vontam fel kicsit a szemöldökömet és úgy néztem rá, mint aki halálosan komolyan gondolja a kérdését, de mélyen legbelül remekül szórakoztam és legszívesebben elnevettem volna magam, de hát ebben a helyzetben nem illene.





no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Vas. Ápr. 02, 2017 8:55 pm


- Nem kellett azt feltétlenül tudniuk, hogy én voltam. – vontam vállat, fel lehet tolni másokat a hátuk mögött is, nem csak a pódiumon állva, az egész hallgatóság szeme láttára. Azért aranyos, ahogy próbálja nyitogatni a bicskát a nyomozó, vagy épp az idegeimen táncolni, de akadt már vészesebb betegem is, megbirkózok egy nagyszájú, szemtelen nyomozóval is.
- Valóban így tartják? Ez esetben gondoltam, hagyom, hadd legyen legalább ennyi jó a napjában, ha már úgy is meglőtték. – hozom neki a nagylelkűt, ha már ennyire cirógatja az egóját, hogy sikerült beszólnia. Részemről meg elég egy mozdulat, hogy könnyeket csaljak a szemébe, vagy jelezzem, köszönöm, elég volt a poénokból, ha már én vagyok a kettőnk közül a doki, ő meg a beteg. A sürgősségin. Egy lövedékkel a karjában.
Amikor pedig az őt ért vádakat visszapasszolja nekem, csak egy kisfiús mosollyal vonok vállat. Szavak kiforgatása, vagy sem, úgy tűnik, hatásos, tekintve, hogy addig sem a sérülésén görcsöl.
- Én aztán egy szóval sem mondtam ilyesmit, de ha nincs jobb dolga, mint hogy utánam koslasson, az után nyomozva, vajon mivel töltöm a szabadidőmet... Nos, sok sikert hozzá, de készüljön fel, hogy talán csalódni fog. – vagy, mert olyan alakban talál, aminek nemigen tudna bilincset kattintani a csuklójára, vagy mert azért, azt feltételezi, rajongok az ilyen szado-mazo hülyeségekért, de az sem nyert... Vagy lehet, hogy ő vevő az ilyesmire, ha már ő hozta fel a témát? Valahogy kinézem belőle.
- Rendőr, nyomozó, helyszínelő, ugyanazon a területen dolgozik mind. Szívsebész, sürgősségis, patológus, orvos mindegyik, csak más a specialitása. – vonok vállat, lehet, hogy nyomozó, de attól még ő is ugyanazt az akadémiát végezte, mint a többi rendőr, csak épp az utolsó éveiben másra szakosodott, mint a többség. Meg többre vitte, mint egy sima járőr, ettől függetlenül nem kívánok részletesebben belemenni a témába, úgy is csak szőrszálhasogatás lenne az egész.
- Nos, az előbb kínáltam itallal, szóval ha csak ez volt az akadály, ne kíméljen, nyomozó. Vagy töltsek magamnak is egy pohár vizet a hangulat kedvéért? – sejtem, nem épp ilyen italra gondolt, de attól még nem fog ilyen könnyen rávenni ilyesmire – sem ezzel meggyőzni, hogy előbb kiengedjem, még akkor sem, ha már nincs a kezében a golyó, és a sebét is sikeresen összevarrtam néhány öltéssel.
- Nem úgy tűnik, mint aki embert enne reggelire. – csóválom a fejem, ellenben azt megnézném, mit szólna ahhoz, ha kiderülne, én néha igen – Ahogy mondja. Bármilyen mellékhatás felléphet, amiről nincs tudomásunk, akár szívroham, egy apró vérrög az ereiben ami elzár egy  artériát, stroke, csak hogy párat említsek a legrosszabbakból. – zártam rövidre a témát, mert ha még van is mellette valaki, minden perc számít ilyenkor, mondhatni, verseny az idővel az életben maradásért.


A hozzászólást Brian Flannery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 15, 2017 4:57 pm-kor.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Hétf. Ápr. 03, 2017 11:47 pm



Csak felvontam a szemöldökömet a szavaira és pontosan úgy néztem rá, hogy vajon mennyire tehette meg ezt a háttérből, mármint tudjátok mennyire lehetett kis spicli feketén. Nem gondoltam volna elsőre ezt róla, de igazán rájöhetnék már arra, hogy senki se szent. Miért pont ő lenne ez alól kivétel?
- Magának jobban kéne tudnia, hiszen vélhetően többet élt már, mint én. – bukott ki meggondolatlanul a gondolataim, pedig nem sértésnek szántam, de mindig az idősebbek azt hangoztatják, hogy a kor bölcsességgel is jár. Másrészt meg fogalmam nincs mennyi lehet, de bármennyi is jól tartja magát, ezt még a vak is látná, hiszen megvolt a maga sármja, még ha a homloknál kicsit kopaszodott is már. – Igazán nagylelkű, de ez olyan, mintha éppen másképpen akarná beadni, hogy gyereknap van. – sóhajtottam egyet lemondóan és az ég kezemmel a szőke tincseimbe túrtam.
Mosolyát látva még én is képes vagyok elmosolyodni és semmit se beszólni rá. Mintha egy érett férfi lenne, de ugyanakkor csibészes kisfiús mosollyal. Biztos vagyok abban, hogy a nővérek körében vagy bárokban – ha jár egyáltalán ilyen helyekre – sikere lehet. Nem akarok tőle semmit se, de mindig is szerettem kicsit elemezgetni a férfiakat a fejemben, hogy vajon ki milyen lehet. Meg most legalább addigra se a műtétre gondolok, vagy minek is kellene nevezni ezt.
- Hagyná azt, hogy csalódjak? Egyébként meg nem szokásom senki magánéletében kutakodni, kivéve akkor, ha egy ügy kapcsán muszáj. Néha igazán érdekes dolgokra tud bukkanni az ember és meghökkentőekre is. – nem állt szándékomban követni őt, vagy megfigyelni. Nem voltam én se zaklató, de azért volt egy olyan érzésem, hogy van amit titkol és nem véletlen, hogy megint érzem azt a bizsergető érzést, ami mintha figyelmeztetni szeretne valamire, de vajon mire?
- És hol maradnak az ápolók, nővérek? Vagy őket netán már számba se veszi, mert nem lóg a nevük előtt a doktori cím? – pillantottam rá kérdőn, hiszen néha egy egyszerű rendőr is tehet olyat, amire esetleg egy-egy nyomozó se lenne képes, mert nem mer. Néha nem az számít, hogy hol állsz a ranglétrán, hanem sokkal inkább az, hogy amikor cselekedni kell, akkor cselekszel-e, de helyesen. Néha egyetlen egy pillanaton múlhat minden, náluk is és nálunk is…
- Talán, ha kicsit erősebb italról lenne szó, akkor lehet nagyobb sikere lenne, vagy netán egyáltalán nem fogyaszt alkoholt? Meg lehet még az is jobban csillapítaná a fájdalmamat, mint ezek. – böktem a fejemmel az infúziók irányába, hiszen lehet nem fájt már annyira, mint amikor behoztak, de attól még fájt. És még jó ideig szenvedhetek is vele, mert tuti tornáztatni kell, meg felkötve hordani. Már csak tényleg ez hiányzott.
- Nem Ön mondta, hogy a látszat néha csal? – pillantottam rá kérdőn, de lehet már keverem valakivel. Szerintem már az se lenne meglepő ennyi szer és sokk után. – Maga tényleg tudja, hogy miként nyugtassa meg az embert. Ezek után velem fog maradni egész este? Úgy megszoktam már azt, hogy valakit ölelhetek, ha alszom. Szerintem anélkül már aludni se tudnék. – szó se volt erről, de nem pont most tüntettem volna el a pimaszságot az arcomról vagy a hangomból, ha már bent akar tartani estére. Remélem csak egy estéről van szó és nem többről, mert … nem akarok újra túl sok időt eltölteni itt, mert nem éppen kedves emlékeim vannak a kórházakról.





no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Kedd. Máj. 09, 2017 7:43 pm


- Hát... igen. Az biztos. – igaz, egy pillanatra magasba szökik a szemöldököm a megjegyzését hallva, de aztán emlékeztetem magam, hogy szó sincs arról, hogy tudna a titkomról. Nemes egyszerűséggel tényleg annyit éltem már, hogy ilyen kinézettel hétköznapi halandóként is majdnem, hogy az apja lehetnék. Kis túlzással. Amúgy meg? Minimum üknagyapja, ha nem még távolabbi felmenője.
Csak jót mosolyogtam az okfejtését, tessék, csak jót akar neki az ember, és tessék, még azt sem hagyja, kimagyarázza, hogy miért akarnak rosszat neki. Nők!
- Hepburn nyomozó, az én dolgom az, hogy a lőtt sérülését ellássam. A lelki gondjai végett szívesen megadom egy pszichológus kollégám elérhetőségét, ha gondolja. – felelem töprengve, amikor megpróbál a jól bevált érzelmi zsarolással, hatni rám, de hiába, rajtam nem fog ki ilyenekkel. Ellenben azt megtudom róla, hogy akármennyire sem szokása, saaaaaajnos mégis szokott kutakodni. Persze, fogjunk mindent a munkára. Ezért is jó, ha az ember olyan munkát választ, ami legálisan felhatalmazza az ilyesmire.
- Mi volt a legmeghökkentőbb, amit látott? – kérdezek vissza kíváncsiságból, hogy addig se arra figyeljen, hogyan varrom össze, meg kötözöm be a sebét.
- Az ő munkájukhoz nem szükséges orvosi egyetemet végezni. Egyébként nem mondtam egy szóval sem, hogy nem veszem őket emberszámba, vagy ne becsülném meg a munkájukat. Sokszor ők is életet mentenek azzal, hogy figyelnek a betegre, időben közbelépnek, értesítik az orvost, életben tartják, amíg jön a segítség... és még sorolhatnánk. – pláne itt a sürgősségin, ahová sokszor kimondottan súlyos sérülésekkel érkeznek az emberek, hogy az sem biztos, megélik egyáltalán a másnapot. Valójában sokkal több múlik a nővérek képességein és helytállásán ilyen helyzetekben, mint azt a naiv hozzá-nem-értők gondolnák.
- De, fogyasztok alkoholt – munkaidőn kívül. Elég rosszul venné ki magát, ha részegen állnék neki operálni valakit, nem gondolja? Ami pedig a fájdalomcsillapítást illeti, lehet, hogy hat, de árt is, más téren. Ha gondolja, fájdalomcsillapítót kaphat még, töményebb italt nem igen, maximum teát vagy kávét az automatából. – én, a nagylelkű... de hiába, kórház vagyunk, nem kocsma, és nem csak egy részeg itt dolgozó okozna nagy kavarodást, a kezelhetetlen betegekből is van bőven elég, alkoholgőzös mámoros állapotok nélkül is. Nem hiányzik még több.
- Nos, ez esetben, akkor képtelje azt, hogy nem vizet iszik, hanem vodkát, vagy valami más, színtelen töményet. – vigyorodok el, a következő kérdését hallva azonban csak nevetve megrázom a fejem.
- Ne aggódjon, nem maradtok, valakinek dolgoznia is kell. Esetleg beküldjem az egyik nővérünket? Vagy keríthetek valami plüssmackót magának a gyerekosztályról. – ajánlom fel nagylelkűen, ha már ennyire elemében van a nyomozó.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szer. Máj. 10, 2017 8:51 pm



- Ohh, nyugodtan elhiheti, hogy nem szükséges, az őrsön is van. – morogtam az orrom alatt, hiszen ez volt az igazság. Ha meglőnek, vagy túlzottan necces helyzetbe kerülsz, akkor biztosan lesz nála egy vagy több látogatásod. Értem én, hogy ügyelnek a lelki világunkra, de miért nem dönthetjük el mi azt, hogy akarunk-e menni vagy nem? Nem mindenki ugyanolyan, másrészt meg semmi értelme nincs annak, hogy végig ülök egy órát ott némán, mert sose voltam az, aki túlzottan beszélgetni tudna az érzéseiről.
- Biztosan tudni szeretné? Elhiszem, hogy látott már sok csúnya sérülést, de higgye el, hogy a legborzalmasabb dolgok egyből a hullazsákba kerülnek. – szólaltam meg teljesen komolyan, nem akartam felidézni azon borzalmakat, amikkel olykor szembe kellett néznünk egy-egy elmebeteg sorozatgyilkosnak köszönhetően. Volt olyan is, amikor már az én gyomrom is felfordult a látványtól. Egy pillanatra még a hideg is kirázott és sietve ráztam meg a fejemet alig láthatóan, mert nem állt szándékomban felidézni. Hosszú ideig rémálmaim voltak, és állandóan égett a házamban is a lámpa, mert kísértett. Gyerekes, de attól még, hogy felnövünk nem változik meg semmi se, legfeljebb másabb dolgoktól lesz rémálmunk és rájövünk arra, hogy a mumus nem az ágyunk alatt lakózik, hanem bennünk vagy éppen az utcán szaladgál teljesen normálisnak és ártatlannak tűnően.
- Netán van köztük olyan, akit még jobban is kedvel, mint illene? – pillantottam rá igazán ártatlanul, de inkább szívom a vérét, mind a démonaimról beszéljünk. Az úgyis olyan jól megy már. Nem hiszem, hogy túlzottan meglepődne már az ilyen fajta kérdésemen, de hát mindenkinek kijár egy falatnyi mennyország, még akkor is, ha csak rövid időre. Ahogy mondani szokták a vénkecske is megnyalja a sót.
- Maga annyira ünneprontó, nem mondták még? De ha már ilyen nagylelkű, akkor reggel szívesen fogadnám öntől mosollyal az arcán a kávét. Úgyis úgy tartják ilyen ajánlatot nem illik vissza utasítani, mert az modortalanság lenne. – angyalok megirigyelhették volna azt a mosolyt, amit villantottam mellé. Hahh, komolyan én lepődnék meg a legjobban, ha tényleg megcsinálná, de szerintem egyikünk se fogja bánni azt, ha egy nap után végre hazamehetek és többé nem is látjuk a másikat, de legalább talán nem fog oly könnyedén elfelejteni, mint esetleg más betegeket. Én leszek a szemtelen nyomozó nő, aki az idegein táncolt, vagyis részben gondolom megtettem, de ennyi csak jár, ha már olyan jól viseltem a golyót.
- Ahhww, milyen figyelmes. Még a végén azt fogom hinni, hogy kedvel, hogy még macit is szerezne nekem. Esetleg esti mesét is mondana, hogy könnyebben aludjak el? – pislogtam rá úgy, mint egy aranyos kisgyerek tenné, majd kicsit fészkelődni kezdtem. – Nos, merre tovább? – pillantottam rá kérdőn, hiszen lehet még lesz ma vizsgálat, ha nem, akkor meg menjünk is a korterembe, mielőtt totálisan eltűnne a fájdalomcsillapító hatása. Nem akarok könyörögni még többé, akkor inkább előbb aludjak be.

Köszönöm a játékot, nagyon élveztem, mint mindig!  ahwie  Bocsi, hogy részben miattam belassultunk ennyire, meg a türelmet és megértést is.  iloveu



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály •• Szomb. Máj. 13, 2017 5:26 pm


- Tudom. Azt meg el tudom képzelni, milyen gyakran élhetnek a segítségével. – én legalábbis eddig még nem találkoztam olyan zsaruval – vagy bocsánat, nyomozóval – aki önként és dalolva ment volna csiripelni a kötelezően kirendelt dilidokinak. Hát, a sok túlórába biztos nem rokkannak bele a kollégák, úgy mint mi itt a kórházban néha. Így vagy úgy, akármilyen csípős nyelvű is Hepburn nyomozó, eddig semmi olyat nem mondott, amiért pszichiáter segítségére lenne szükség. Nem akar ártani magának, sem mások életét nem fenyegeti, nem tűnik közveszélyesnek, innentől pedig nagyjából véget is ér a történet.
- Ha nem akar beszélni róla, nem muszáj. Igaz, nem a patológián dolgozok, de képzelem, tisztában vagyok vele, időnként milyen esetekkel találkoznak odalent a pincében. A leggyomorforgatóbbak mindig maguktól érkeznek. – arról meg hosszasan lehet vitázni, hogy melyik a megrázóbb vagy borzalmasabb? Amikor váratlanul holttestre bukkannak, legyen az akár vérbe fagyva, vagy rohadásnak indulva, vagy az, amikor hosszas kínlódás után az ember kezei közt adja fel a küzdelmet egy embertársa szervezete? Úgy gondolom, hogy mindegyik megrázó, megrendítő a maga módján, nem hiába, hogy nem csak az orvosiról buknak ki sokan idővel, de az ilyen ügyeken dolgozó rendőrök között is akadnak szép számmal, akik inkább az iroda mellett döntenek.
- Ki tudja? Talán akad, talán nem. – felelem talányosan, ha már ő is ilyen csipkelődő stílusban játszik, eszem ágában sincs átengedni neki a győzelmet. Ennyitől még úgy sem lesz közelebb az igazsághoz, ahogy a nővéreket sem ismeri, hisz ki tudja? Még ha határozott igennel is válaszoltam volna, akkor sem kell erről az osztályról lennie annak a bizonyosnak... Hadd fúrja csak az oldalát a kíváncsiság!
- Ha tudná, hogy már hányszor! Rég nem számolom. – hiába, ilyen a főnökök – főorvosok – élete, valakinek rendet kell tartani az osztályon, akármennyire is számít ez időnként ünneprontásnak – Ami meg a kávét illeti, majd meglátjuk, Hepburn nyomozó, majd meglátjuk. Esti mesét nem vállalok, annyi szabadidőm sajnos nincs, de ha gondolja, Ursula főnővért örömmel beküldöm, biztosan szívesen szórakoztatná. – intek a tekintetemmel az odakint, a nővérpultnál strázsáló, termetes kolléganőre, aki súlyra legalább három másikkal felérne, igazi "mama-mackó" alkat. De mint mondani szokták, a látszat csal, nem igaz? A morcos, szigorú tekintet mögött pedig roppant gondoskodó természetet rejtőzik.
- Nos, egyelőre végeztünk, én visszamegyek az irodámba, Ön pedig marad itt, pihenni. Ha rosszabbra fordulna az állapota, akkor úgy is egyből hívnak és jövök, de ha nem, úgy találkozunk a reggeli vizsgálaton. Ha addig minden rendben lesz, akkor megírjuk a zárójelentését is, és siethet vissza dolgozni. – tájékoztattam a tudnivalókról röviden. Igaz, ha az állapota nem javulna, sőt, rosszabbodna, vagy kiderülne, hogy súlyosabbak a sérülései, akkor természetesen elfelejtheti a gyors hazajutást, de ne legyünk ilyen borúlátóak, nem igaz?


Én is köszöntem, egy élmény volt, mint mindig hug Hepburn _nyomozó_
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Sürgõsségi osztály ••

Tell me your secrets


Sürgõsségi osztály
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Hírszerzési osztály

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros :: Kórház-